Ez volt a legrosszabb ötlet, ami valaha eszébe jutott bármelyikünknek is. Mégis hogy lehettem akkora méretes bálnafasz, hogy a Holden Briggs iránti elfogultságom miatt hagytam, hogy egy ekkora szartengerbe keverje nem csupán saját magát és engem, de még fiatal aurorkezdeményeket is, akiknek otthon kéne éppen lehámozniuk a tojáshéjat a kis picsájukról? Bosszantó helyzet, sőt, egyenesen felkúr, hogy öregségemre még én is ennyire hülye lettem. De már itt álltunk mindannyian, benne a mocsokban, ebből kellett kihoznunk valamit. Sejthettük volna, hogy nem fog minden olyan simán menni, ahogy azt a kedves parancsnok úr elképzelte, bárcsak gondolkozna egyszer a farka helyett a fejével… Ideje volt cselekedni, talán még lesz olyan szerencsénk, hogy ha egy égő házat is hagyunk a hátunk mögött, legalább élve kijutunk innen. Nekem egyáltalán nem esett nehezemre főbenjáró átkot küldeni az őrre. Voltak csúnyább és rosszabb tetteim is a háború alatt, nem emiatt az egy nyomorult Imperius miatt fogok a pokolban égni. Azt már bebiztosítottam magamnak régen. - Ha rám hallgat, nyugton marad -ragadtam meg határozottan és erősen Cressida Bootot, amint Holden felém lökte. Azért a reflexeim még mindig jók voltak és anélkül is tudtam, mi a feladatom, hogy ilyen határozott utasítást kaptam volna rá. A kurva életbe, csak essünk túl ezen az egészen, ha kell, amneziálok itt mindenkit, azt is leszarom. Magabiztosságot erőltettem magamra, ahogy Ms. Bootra szegeztem a pálcámat és tartottam az Imperiust az őrön, hiába gondoltam közben arra, hogy ma fogok megdögleni. - Esélytelen, hogy a kölykök elmenjenek, mindenki, aki itt van, az itt is marad. Nem kell minket hülyének nézni, nyilvánvaló, hogy azonnal ránk szabadítanának egy seregnyi nácit -intettem le azonnal Diane Byrne próbálkozásait. A legkevésbé sem érdekelt a békés megoldás, legfőképpen azért, mert az valószínűbb volt, hogy itt helyben menstruálni kezdek, mint az, hogy ez békésen megoldódik. A tekintetem a semmirekellő Mulciber minden bizonnyal még semmirekellőbb fiára vetettem. -Tegyél lakatot a szádra, kölyök, majd akkor szólalj meg, ha kinőtt a harmadik szál szőr is a faszodra, vagy ha a kis barátnődet próbálod elhallgattatni. -Gyermekbarát auror vagyok, csak kicsit baszott fel a kölyök fontoskodása, meg a kiscsaj fülsiketítő sipákolása.
It’s important to be organized and ruthless. Three piles, I always say. The stuff you wanna keep, the stuff you might need later that you put in storage, and the stuff you have to destroy.
Kertiparti
Úgy döntöttem, nem reagálok többet a dicséreteire, még a végén a fejembe szállna… Haha, jó vicc, úgyis pontosan tudtam, mennyit érek, nem volt esély rá, hogy ennél jobban elteljek magammal. Egyszerűen csak kellemesebb volt csendben fogadni a bókokat, amiknek az egóm oly’ nagyon örült - mint általában. - Ennek örülök, mert nem állt szándékomban letörni a szarvadat. Persze remélem, azt fejben tartod, hogy férjezett nő vagyok. -Szándékosan nem tettem hozzá konkrétan, hogy ez minden komolyabb közeledésének rövid véget vetne, nagyon mókásnak tartottam a férfiak esélytelen próbálkozásait. Szánalomra méltó volt az apró kis reménysugár bennük, hogy hűtlen lennék valakihez, akivel úgy döntöttem, összekötöm az életem, de legalább jól elszórakoztattak. Nem voltam benne biztos, hogy ennek a srácnak is ennyi járna a fejében, de végül is, ki tudja… A következő pillanatban olyan határozott lendülettel perdültem ki tőle, hogy egy pillanatra azt hittem, hagy is elesni. Nem köszönte volna meg, amit kap érte, de a számításaim ellenére állva maradtam és stabilan, aztán hamar megint a karjai között kötöttem ki. Azt hiszem, még az arcomra is kiült a meglepettség, és már éppen mondtam volna valami elismerőt, amikor meghallottam Brendan Byrne hangját. - Az ifjú Cameron határozottan jobb társaság, mint ön -mosolyogtam a házigazdára, a legkevésbé sem kedvesen. Ó, én aztán rohadtul nem fogok kedveskedni vele, nem érdekel semmilyen etikett vagy hogy az ő otthonában vagyok, ha nem féltem volna a férjemet érő hatásoktól, talán még a cipőm sarkát is megnézetem vele közelebbről. -Én biztosan nem láttam a feleségét, Mr. Byrne. Nézze meg az egyik nyugágyon, lehet, már édesdeden szundikál az ön érdekfeszítő történetei után. A következő mondatokra kissé gyanakodva váltottam a tekintetem egyikükről a másikra. Nem tudtam volna megfogni vagy szavakba önteni az érzéseimet, de valami nagyon nem tetszett. Azt hiszem, ezt hívhatják rossz előérzetnek, amit nem ismertem túl jól, hiszen általában nem gondolkodtam a tetteim súlyán vagy az eseményeken, amik miattam következtek be, ahogy a problémákat is a helyén kezeltem. Ez viszont most más volt, valamitől mintha a gyomrom megrándult volna a helyén, és nem a drága pezsgő miatt volt. - Nos… azt hiszem, magukra hagyom önöket a műkincses dolgaikkal együtt, nem igazán tudok hozzászólni. Bár ha megjegyzem, jobban tennék a táncparkettől kissé távolabb, még a végén rosszat gondolnak majd az emberek… Én megyek és megkeresem a húgomat. -Lehet, hogy nem fog semmi történni, lehet, hogy csak az alkohol miatt érzem azt, amit, de nem akartam kockáztatni. És ha volt, akit távol akartam tartani még a hipotetikus ártalmaktól is, az a húgom volt.
Leheletnyi érdeklődéssel hallgatom Mr. Fawley magyarázatát, egyszerre hibátlanul megkomponált, egyszerre hézagos, Diane éppen annyit felejt el értelmezni belőle, amennyit szerettem volna tőle – aurorok ritkán keverednek magunkfajták közé, amennyiben mégis őszinték, már régen ismernénk Fawley-ékat, kizárt dolog, hogy Brendan ne csöpögtessen el némi figyelmeztető tanácsot kétes hátterű, könnyen kompromittálható emberekkel kapcsolatban. Az a kérdés, mit kereshetnek itt, aprópénzért fogadható zsoldosoktól kezdve, piacot szélesíteni kívánó üzletembereken át, pitiáner tolvajokig bárki szóba jöhet, hallottak valahol a Byrne vagyonról, beosztottat láttak aukción licitálni a nevével, valaki kikotyogott valamit, leadta a fülest néhány galleonért, annyiféle verzió lehetséges, bár leheletnyivel több figyelmet fordítottam volna rá, kikkel társulnak, vagy kiket hagynak maguk mögött, kiket vernek át, kiket rövidítenek meg. A másodperc törtrésze alatt hullik elemeire minden – tekintetem átmenetileg elszakítja magát Diane értetlenül megvillanó pillantásáról, hogy futólag belekapjon a mellette álló férfiéba, lélegzetelállító kék metsz mélyre, túl minden felszínes megfélemlítésen, túl az átlagos kutakodáson, a gyermekded vágyon, hogy valamit kiolvashasson belőlem, nem, ez egyenes belém szalad, egy frontális ütközés erejével, szinte megtántorodom, kapaszkodnom kell a táskámba, hogy ne hátráljak automatikusan pár lépést. Minden elképesztően gyorsan történik, esélyem sincs időben reagálni bármire, mire észreveszem körülöttünk a mozgolódást, Diane hangot ad neki, mielőtt pedig megkereshetném Michaelt a tekintetemmel, a magát Mr. Fawley-nak szólító férfi taszít rajtam egyet, habár el kell ismernem, szelídet, szinte idegesítően gyöngédet, a döbbenet ettől függetlenül szabad megadást eredményez részemről, az idősebbik Fawley karjai közé botlom, aki túlságosan begyakoroltan szorít rám. Ellenségek, ez egyértelmű, csak azt nem tudom, melyik irányból, milyen indítékkal, egyáltalán mi a francot akarnak a pincéből. A fiatalabb férfi kékjei ismét megtalálnak, ezúttal felszínesen érintkezik a pillantásommal, nincs benne nehezen körülírható reszketés és fulladás, cserébe ellentmondást nem tűrő, kemény és magabiztos, akárcsak a hangja. Pontosan tudja, mit csinál. Nekem meg fogalmam sincs róla, mit és miért csinálnak, sem arról, nekem hogyan kellene reagálnom. Amíg nem sikerül elcsípnem egy fél mondatot, kihámoznom, kik ők, és mit keresnek itt, addig megadom magam az idősebb, erősen dohányszagú férfi agressziójának, szorongass csak, legyen ennyi örömöd a nyomorult kis életedben, inkább Diane-t pásztázom, az ellenszegülő gyerekeket, a családomat, akik látszólag legkevésbé sem urai a helyzetnek, viszont szívesen erőlködnek feleslegesen. Senkit sem engednek el, ez itt egy családi rendezvény, két lépés után bárkit riaszthatnának, előbb hallgattatnának el mindenkit végleg, minthogy a lebukás veszélyét kockára tegyék. Bevallom, más körülmények között még élvezni is tudnám olcsó kölni és bagószag nyerseségét, jelenleg azonban lépéselőnyhöz juttat a káromkodással tarkított kifakadása, a cipőm tízcentis sarkát egyenesen a térdébe vágom, ereszt rajtam valamennyit, mire lábfejemet a bokájába akasztom, és hagyom, hogy a súlya dolgozzon helyettem, apró rántásért cserébe elterül. Öt másodperc alatt sikerül a legközelebbi oszlop mögé bújnom, az esetlegesen becsapódó átkok közül egyik sem talál el, engem legalábbis semmiképpen, az oszlopot, falakat és műtárgyakat annál inkább. Némi hektikus kutakodást követően a pálcámat is sikerül magamhoz venni. Most eltűnhetnék. Hátrahagyhatnám az egész abszurd jelenetet, sőt, ezt kellene tennem, ha kizárólag magamra gondolnék, de hogyan gondolhatnék kizárólag magamra? – Szerintem kezdjük elölről az egészet – ajánlom higgadtan az oszlop rejtekéből. – Mutatkozzanak be illedelmesen, és megígérem, hogy egyikük nyakáról sem átkozom le az ízléstelen nyakkendőjét.
émileg elégedetten figyeltem, ahogy a színes kis társaság - benne a meglehetősen ismeretlen ifjú hölggyel elindul vissza a parti központja felé. Nagyon helyes, nem kell nekik errefelé kalandozniuk, még a végén a hívatlan vendégünk rájön, hogy valakik errefelé mászkálnak, akik ki tudnák menekíteni fogságából. Persze erre nem láttam sok esélyt, apám gondoskodott róla, hogy ne legyen abban az állapotban, hogy a saját létezését is meglepő fordulatnak fogja fel. Azért nem akartam kihívni magunk ellen a sorsot, jobb biztosra menni ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. - Szokásodhoz híven most is rettentő szellemes vagy -válaszoltam egykedvűen Briony sértéseire. -Nem kaptatok rá engedélyt, hogy idejöjjetek és éppen elég ital van a büféasztalokon, amikből válogathattok. Abba pedig már nem is megyek bele, hogy közületek nem mindenki nagykorú. Pár másodpercig a menyasszonyom arcát fürkésztem, azon gondolkodva, hogy vajon mennyire sértődne meg, ha az arcába röhögnék. Milyen bájos, hogy ennyire nagyra tartja az irritáló magaviseletű nővérét, de sajnos semmire nem ment volna velem szemben. Ezt persze neki nem kellett tudnia, bőven elég volt az az információ, amiről eddig rendelkezett rólam. - Reszketek a félelemtől -szólaltam meg végül olyan közömbös hangon, hogy az egész mondat nagyon komikussá vált tőle. -Nem tudom, honnan jöttél rá, hogy a mumusom egy kertitörpe méretű bögyös picsa, akinek ezek szerint akkora gyomra van, mint egy niffler erszénye, de gratulálok. Komolyan, bravó. Gyönyörűen beletrafáltál. Csendesen figyeltem tovább, néztem, ki merre megy, ha esetleg valakinek válaszra lenne szüksége, hogy hol van a felesége, lánya, anyja. És nyugodtabb is voltam így, hogy mindenkiről tudtam, nagyjából merre jár, de legfőképpen azt, hogy a pincétől nagyon messze vannak. - Igazság szerint megkínzott aranyvérű nőket. Tudod, nálam ez minden feleségjelölttel így megy, ki kell állniuk a próbákat, ha azt akarják, hogy bántalmazott asszonyok lehessenek mellettem. -Sokszor az igazság a leghihetőbb hazugság. Nem is tudom, hányszor mondtam már Brionynak olyat, aminek egy része tele volt igazsággal, de egész biztosan többször, mint azt elismerném. Egy valamiben biztos lehettem, hogy a legkevésbé sem fogja komolyan venni a szavaimat, hiszen a kettőnk közötti kommunikáció mindig az irónia és a szarkazmus alapjain nyugodott. Ami azt illeti, ez egyáltalán nem is zavart, egészen kedveltem a kis szócsatáinkat. Szórakoztatott unalmas napjaimon.
Lakhely :
London
10
Tempest Fontaine
Pént. Jan. 28, 2022 12:17 am
"Hear no evil, speak no evil, and you won’t be invited to cocktail parties..."
Az activity check óta több karakter törlésre került vagy usert cserélt. Medea Byrne a továbbiakban Maeve Byrne néven vesz részt a kalandban, az ő korábbi cselekedetei figyelembe vehetők. Emmett Byrne ezentúl Ronan Byrne néven játszik tovább, ő Karennel és Hestiával lépett interakcióba - a találkozás megtörtént, de a lezajlott párbeszédet nem kell figyelembe vennetek, hiszen Ronannek nincs furkásza és a jelleme is teljes mértékben eltérő. Yuma Littlebear, Devon Selwyn, Mortimer Abernathy és Jarnette Fontaine a továbbiakban NJK-ként lesznek jelen, akiket a mesélő mozgat.
1. helyszín - A medence környéke, táncparkett @Brendan Byrne minden reménye ellenére nem kap használható választ az Ella névre hallgató betolakodóról, sem @Cameron Castillotól, sem @Fiona Dolohovtól. Ha ez nem lenne elég, Fiona egyszerűen faképnél hagyja őket, és bár a férfinek bőségesen lennének még kérdései - megjegyzései pedig még több -, hagyja, hogy a nő határozott léptekkel távolodjon el tőlük, a medence csempézett parján kopogó tűsarkújában. Érzi, hogy Mrs. Dolohov igazat mondott. A Castillo fiút viszont egy határozott pillantással szinte utasítja, hogy ne menjen messzire - az apjától tudja, hogy Cameron aurornak tanul, ha igazak Mr. Byrne sejtései, a kölyök jobb, ha kéznél van. @Margaret Fontaine nem kap választ sem Mr. Littlebeartől, sem a többi vendégtől, fogalmuk sincs róla, hol találhatná a nővérét. Ekkor veszi észre a házigazdát és Cameron Castillót, a beszélgetésükből pedig éppen elcsípi az Ella nevet. Peggy, ellenben Cameronnal és Mrs. Dolohovval tudja, hogy ki az az Ella, hiszen alig néhány perce még együtt próbált bejutni vele a pincébe. Nem késlekedik, csatlakozik a két férfihez.
2. helyszín - A Byrne-villa kertje @Ronan Byrne-nek esze ágában sincs a két idősebb nő társaságában maradni, amikor akár a barátaival is lehetne - például lophatnának a pincéből inni valamit, a felnőttek szigorú pillantásaitól távol. Bár nem örül neki, hogy ide-oda parancsolják, mint egy kisgyereket, egy darabon mégis az őrrel tart, magára hagyva @Hestia Jones-t és @Karen Nottot a másik biztonsági varázslóval. Azonban ahogy kellő távolságra érnek tőlük, Ronan egyszerűen közli az őrrel, hogy innen már egyedül is boldogul, majd a ház felé veszi az irányt. Alig várja, hogy lenyúljon a pincéből egy üveg italt és elvonulhasson a barátaival. Karen Nott követi a tekintetével a Byrne fiú távolodó alakját, mielőtt a figyelmét újból Mrs. Fawley-ra fordítaná - vagy legalábbis a nőre, aki így mutatkozott be. Karen érzi, hogy valami nem stimmel, ahogyan a mellettük álló férfi is. A biztonsági varázsló visszasüllyeszti a zsebébe a vendéglistát. - Ezen a listán nincs semmiféle Belvina Fawley - ráncolja a homlokát. - Jöjjenek vissza velem, Mr. Byrne biztosan meg tudja majd magyarázni ezt a... nos, félreértést. Az őr Karenre pillant, jelezve a nőnek, hogy legyen résen. Hestiának döntenie kell: velük tart Corban Yaxley-hez vagy Karenre és a férfire támad. Ekkor halad el tőlük nem messze @Fiona Dolohov, a húgát keresve.
@William Byrne és @Briony Rutledge amennyiben Hestia Karenre és az őrre támad, meghallják a dulakodás hangjait - azonban ha Hestia harc nélkül az őrrel és Karennel tart, William és Briony egyelőre semmit sem érzékelnek a közelgő káoszból.
3. helyszín - A Byrne-villa A házban nagyon hamar elszabadul a pokol. Az aurorok eleinte könnyedén foglyul ejtik a háziasszonyt és annak rokonait, azonban nem számítanak ilyen mértékű ellenállásra. Nem szeretnének ártatlan, civil áldozatokat, de egyre inkább érzik, hogy vérontás nélkül nem juthatnak ki innen - azonban még nem adják fel teljesen a reményt, hogy talán minimalizálni tudják a károkat. @Cressida Boot sikeresen kiszabadul Jerry karjai közül, majd az utolsó pillanatban veti be magát egy díszes oszlop mögé. @Jerry Preston és @Holden Briggs egyszerre küldenek utána egy-egy átkot - Preston tarolóátka hangos robajjal tör le egy hatalmas márványdarabot az oszlopból, éppen csak elkerülve Cressida vállát, Briggs parancsnok kaszabolóátka pedig Miss Boot háta mögött hasítja ketté az egyik több méteres, falra akasztott festmény vásznát és keretét, visszhangozva koppan a fényes padlón, két darabra esve. Cressida szerencsésen sértetlen marad, ahogyan mindenki más is. @Chrysa Andersen pálcája eközben @Maeve Byrne-re szegeződik, amíg az Imperiussal megátkozott őrvarázsló @Sebastian Mulciberrel néz farkasszemet. Holden eközben továbbra is szorosan tartja @Diane S. Byrne vékony karját, a mellkasához préselve a nőt, nehogy ő is ostobaságot csináljon, mint az unokatestvére. Mielőtt az aurorok bármit is válaszolhatnának Cressida kérdésére, @Tempest Fontaine szólal meg, felfedve, honnan érkeztek a betolakodók. Gyorsan kell reagálniuk, és egyelőre szeretnék a lehető legerőszakmentesebben megoldani a helyzetet. Jerry hirtelen ötlettől vezérelve a zakója zsebébe nyúl, majd látványosan felemeli a MACUSA-tól kapott aurori jelvényét úgy, hogy mindenki láthassa. - Igazából amerikai aurorok, nem britek - javítja Tempestet, bízva benne, hogy a MACUSA említése megzavarja a jelenlévőket. - A MACUSA tudja kik maguk - száll be a hazugságba azonnal Holden is. - Ha együttműködnek és segítenek lejutni a pincébe, nem esik bántódásuk. Csak egy túszért jöttünk. Ebben a pillanatban lép be a tágas helyiségbe @Ronan Byrne, aki azonnal a rászegeződő pálcák kereszttüzében találja magát.
A reagok beérkezésének határideje: 2022. február 5. Mindenki egyeztesse a sorrendet a többiekkel, aki nem ír időben, az ebből a körből kimarad és Bogar bárdra, illetve a többi karakterre bízzuk a sorsát.
Szorosan tartottam a karjaim között Diane Byrne-t, talán túl szorosan is, bár szándékosan nem akartam neki fájdalmat okozni, ahogy lényegében senkinek sem. Nem miattuk voltunk itt, nem ők rabolták el Lorit és valószínűleg soha, semmi közük nem volt Corban Yaxley undorító ügyeihez - legalábbis nem több, mint amennyi egy kirakatfeleségnek, egy csapat tizenéves gyereknek és annak a fiatal nőnek lehetett, aki Grim Fawley-ról érdeklődött. Nem nekik kellett volna megfizetniük azért, amit Yaxley tett, mégis őket kellett bántanunk. A fiatal nő megrúgta Jerryt, tökéletes pontot talált Preston lábán, ahova beakaszthatta a magassarkúját, kiterítve őt a padlón még azelőtt, hogy bármit tehettem volna. Jerry azonnal felpattant a földről, egyszerre küldtünk két átkot a nő után - közben úgy szorítottam magamhoz Mrs. Byrne-t, mintha az életem múlt volna rajta -, az enyém vörös fénnyel az egyik falra akasztott festménynek csapódott, felhasította a vásznat és az aranyozott keretet, a kép hangosan zuhant a márványpadlóra, két darabra törve, a törmelékek közé, amelyek Jerry tarolóátka után maradtak. Az oszlop mögött bujkáló nő éppen csak megúszta egy darabban, áldhatta a kurva nagy szerencséjét. Ez volt az a pont, ahol még könnyen visszahozhattuk volna a helyzetet. Két pattogó gyerek, egy szőke liba, egy rettegve elrejtőző nő nem okozhatott túl nagy kihívást, le tudtuk volna terelni őket a pincébe, kihozhattuk volna Lorit és eltűnhettünk volna innen a picsába anélkül, hogy valaha is rájöttek volna, kik jártak itt. Aztán Tempest Fontaine megszólalt, én pedig hirtelen azt kívántam, bárcsak úgy elástam volna a nem létező hátsó kertembe, ahogyan ő felvázolta a húga meggyilkolását - amit soha nem követtem el, bármennyire is próbálta bemagyarázni saját magának és most már a külvilágnak is. Jerry felemelte a jelvényét, olyan lélekjelenlétet tanúsított, amire talán én már alkalmatlan voltam. Ez azonban némi önbizalmat és józan észt csepegtetett belém. Igen, ez működhetett. - A MACUSA tudja kik maguk - fűztem tovább a hazugságot. - Ha együttműködnek és segítenek lejutni a pincébe, nem esik bántódásuk. Csak egy túszért jöttünk. Tempest felé pillantottam, minden önuralmamra szükségem volt rá, hogy ne átkozzam apró darabokra. Mindent tönkretett az az ostoba picsa, mindent. - Nem csináltam semmit a húgoddal. Ők viszont igen. Lori van lent a pincében és ha tovább baszakodsz, biztos lehetsz benne, hogy már nem fogjuk élve kihozni. Úgyhogy fogd be végre, a kurva életbe, és csináld, amit mondunk! - Az oszlop felé pillantottam, jobbnak láttam szemmel tartani a nőt, nem szerettem volna, ha több meglepetést okoz nekünk. Ekkor lépett az ajtón még egy kölyök, felismertem az informátorainktól kapott fotókról: Ronan Byrne volt az, Yaxley kisebbik fia. - Állj a nővéred mellé, kölyök, ez nem egy kibaszott párbajverseny gyerekeknek, nem kell hősködni. Te pedig, kislány, tedd el azt a pálcát, mielőtt kinyomod vele a vőlegényed szemét... - Nem akartam gyereket bántani, még csak a pálcámat sem szegeztem a lányra. Nézhetett akármilyen dacosan, szegezhette nekem akármilyen parancsoló éllel a kérdéseit, akkor is csak egy kislány volt, akire nem tudtam kezet és pálcát emelni. Ahogy arra a takony Mulciber fiúra sem... - Ha nem akarjátok, hogy Mrs. Byrne... vagy inkább hívjam Mrs. Yaxley-nek? Szóval ha nem akarjátok három darabban visszakapni és nem szeretnétek a MACUSA egyik kihallgatószobájában tölteni a következő heteket, akkor mindenki elteszi a kibaszott pálcáját, az a rugdalózó picsa kijön az oszlop mögül felemelt kézzel és mindenki lesétál velünk a pincébe a túszért, akit az a rohadék Yaxley bezárt oda. Addig pedig mindenki törje az okos kis fejét a jelszón. Újból Mrs. Byrne oldalába nyomtam a varázspálcát, jelezve neki, hogy indulhatunk a pince felé.
“Being a mother is learning about strengths you didn’t know you had, and dealing with fears you didn’t know existed.”
- Linda Wooten.
to everyone
A helyzet ijesztő, és nem is egészen értem, mi történik, vagy miért történik. Az egyik pillanatban még látszólag minden rendben, aztán a következőben már a feje tetejére áll minden, és pálcát rántanak ránk – a gyerekeimre – a vendégeink, a saját otthonunkban. Elképzelni sem tudom, mi olyan fontos lehet a pincénkben, ami ilyen kétségbeesett tettre sarkallja őket, hiszen a ház tele van nagyra becsült varázslókkal és boszorkányokkal, nem beszélve az őrségről. De ez láthatóan nem tartja vissza a betolakodókat. Nem igazán tudom, mitévő legyek... Ha a gyerekek nem lennének itt, talán támadnék, vagy segítségért kiáltanék, de így egyelőre nem merek kockáztatni. Őket azonban sajnos nem tartja vissza a szájalástól az, hogy veszélyben az életük. Hálát érzek a Mulciber fiú felé, amikor védelmezően Maeve elé lép, de ez nem tart sokáig, hisz az én makacs lányom is ég a tettvágytól. Lemondóan csóválom meg a fejem.
- Maeve... Kérlek, csak tedd azt, amit mondanak... - Tudom, ez mindig nehezére esik, de most az egyszer tehetne kivételt, a saját érdekében. Közben mintha Sebastian is próbálna üzenni nekem valamit, de Cressida vonja magára a figyelmem, amikor hirtelen ellentámadásba lendül. Ha egyszerre léptünk volna, talán nagyobb sikerrel járunk, de engem is meglep a bátorságával. Az pedig egyenesen sokkol, ahogyan a két férfi megtorolja a próbálkozását. Dermedten, levegő után kapkodva meredek a szétkaszabolt festményre és az oszlopból letört márványdarabra. Ha az átkaik valamelyike eltalálta volna a kuzinomat, esélyes, hogy már nem is élne. Ezt teszik a gyerekekkel is, ha valamelyikük szembe merne szállni velük?
Tempest szavait hallva az idősebb férfi elővesz egy MACUSA jelvényt, és határozottan meglebegteti azt előttünk, aminek hatására ismét elönt a félelem egy pillanatra. Corban tett valamit. Ő hozta ránk ezeket. De akkor miért bennünket szorítanak sarokba? Egyikünk sem tett semmit. Ahogy végig gondolom a helyzetet, rájövök, hogy ennek semmi értelme.
- A MACUSA? Azt akarja mondani, hogy meghatalmazásuk van ártatlan civilekre és gyerekekre támadni a saját otthonukban? - Kérdezem kissé hevesen, majdnem gúnyosan. És még ő vádolt azzal, hogy hülyének nézzük? Lehet, hogy aurorok, az is lehet, hogy amerikaiak, még azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy Lori valóban a pincében van, de ha hivatalos engedéllyel érkeztek volna, akkor nem titokban szivárognak be közénk, gyáva módon a leggyengébbeket ejtve túszul.
Az i-re az teszi fel a pontot, amikor egyszer csak a fiam is besétál az előtérbe, és így már két gyerekem is veszélyben van. Érzem, hogy cselekednem kell. Nem engedhetem, hogy letuszkoljanak bennünket a pincébe vezető szűk folyosóra, mert ott nincs hová bújni, nincs hová menekülni, és még nagyobb az esélye annak, hogy valaki megsérül. Annak pedig tovább csökken az esélye, hogy Corban vagy az őrök időben meghallanak bennünket, és közbeavatkoznak. Mert az biztos, hogy tőlünk nem kaphatják meg, amit akarnak, hisz egyikünk sem tudja a jelszót, és ha erre rájönnek, valószínűleg még ennél is inkább elszabadul a pokol.
- Rendben. Rendben. Megyünk. Csak ne bántsák a gyerekeket. Kérem - pillantok fel a vállam felett ártatlanul a férfira, akinek a szorítása időközben tovább erősödött, és vasmarokkal tart közel magához. Őt ebből a szögből nem támadhatom - ehhez segítségre lesz szükségem - de a másikat igen. - Ne csináljatok semmi butaságot - futtatom a pillantásomat a három fiatalra, majd Sebastianen állapodik meg a tekintetem. - Nem lesz semmi baj, csak tedd azt, amit.... a nővéred esküvőjén... - bólintok felé, pillantásommal célzás jelleggel a mögöttem állóra utalva. A következő másodpercben, miközben oldalra dőlök, amennyire csak lehetséges, egy erősebb széllökéssel keresztül küldöm az idősebbet a helyiségen, akkora erővel, hogy csak a kertre néző üvegfal állja útját. Mulciber remélhetőleg veszi a lapot, és ha sikerül elég időt nyernünk, akkor magam is előrántom a pálcámat, és a fiatalabb “Fawley”-ra szegezem, farkasszemet nézve vele. Ez a senkiházi néhány perce még kedélyesen cseverészve érdeklődött a gyerekeim felől, aztán meg az életüket fenyegeti? Égek a vágytól, hogy ártsak neki!
Ha valamire nem számít az ember egy ilyen akció során az az, hogy egy nő térden tapossa tűsarkúval. Úgy fest, van ami még engem is kurvára meg tud lepni, így a szorításom gyengült Booton, éppen annyira, hogy kiszabaduljon a karjaim közül. Persze a reflexeim továbbra is jók, vagy legalábbis annál jobbak, hogy csak álljak ott mint egy golyótlan fasz, úgyhogy lendületből küldtem utána egy tarolóátkot, szinte egyidőben Holdennel. Megúszta, mert kurva nagy szerencséje volt, pedig megnéztem volna, ahogy a festmény helyett az a picsa fekszik a drága márványon két darabban. - Igazából amerikai aurorok, nem britek -rántottam elő a MACUSA jelvényemet, nem is tudom, milyen ötlettől vezérelve, a pálcámat továbbra is a szökevény irányában tartva. Kellett valami ötlet, bármi, ami segíthet ezen az átkozott helyzeten és talán segít egy darabban hazajutnunk a Fontaine lánnyal együtt. -A MACUSÁ-t kibaszottul nem érdekli néhány aranyvérű korcs élete, ha éppen egy több évtizede körözött háborús bűnös otthonában próbálnak az aurorjaik rajtaütést végrehajtani. A seggünket kinyalhatja, amiért nem rontottunk be barbárok módjára, mint a férje tette volna, Mrs. Yaxley. Az előző elbaszásom után most már nem hagyom, hogy lankadjon a figyelmem, így még időben észreveszem Mrs. Yaxley magánakcióját és gyorsan felvonok magam elé egy védőpajzsot. Hátrébb csúszok azzal együtt a márványpadlón, de legalább nem kötök ki a padlón mint egy nyomorult csótány. Reflexből küldök egy erős Bombardát az egyik tartóoszlop felé, ami nagy robajjal, hatalmas darabokban indul meg a gravitációnak eleget téve, a terem több pontja felé, útját többek között a Mulciber kölyök és a kedves kis barátnője felé véve. Holden sem vár sokáig, látom a termen átcikázó kaszabolóátkot, talán többet is, minden bizonnyal a tőlünk legtávolabb állók felé, nehogy még a végén elmeneküljenek a kaotikus helyzetben. - Vegyük át még egyszer, kedves csőcselék. Lehetnek többen, lehetnek kibaszott elemi mágusok, foshatnak szivárványt, itt az sem fog segíteni magukon. Aki hősködik, az hamar egy formásan ásott sírban fogja találni magát, mert engem kurvára nem érdekel egyikük légyszarnyi élete sem annyira, hogy megkíméljem. Nem, még a kölyköt sem. -A pálcámat a fiatalabbik Byrne fiú felé irányítva, mielőtt bármivel próbálkozna. Nem mondom, hogy ideges vagyok, de meglehet. Már esküszöm, nem az zavar, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük, hanem hogy ezek a vadbarmok elhiszik, hogy egy csapat tizenéves kölyök meg néhány arisztokrata díszpicsa majd elbán egy harminc év tapasztalattal rendelkező, háborút megélt aurorral meg a varázsbűn-üldözési kommandó elmebeteg parancsnokával. Mégis mit képzelnek ezek magukról?
Vendég
Csüt. Feb. 03, 2022 12:34 pm
Partizó férfiak & Peggy
✰ How to escape a party? ✰
A szakállas zömök őr és a vendégek sem voltak túlságosan segítőkészek. Ennyit arról, hogy segítőkész lenne a személyzet, ilyen esetekben. Kicsit tördeltem az ujjperceimet, miközben eltávolodtam tőlük. A medence környékén tovább sétáltam és fürkésztem a vendég sereget, hátha megtalálom a nővéremet. Egy hölgy társasághoz is oda akartam lépni, hogy érdeklődjek a rokonom felől. Ám, ajogy hegyeztem a fülemet, hogy hátha felfigyelek a Jarnette kacagására vagy kellemes hangjára. Egyszercsak Ella nevére lettem figyelmes, megfordultam a hátam mögött álló Mr Byrne úrhoz és a Castillo család örököséhez volt szerencsém. -Bocsássanak meg uraim, nem szokásom hallgatózni - füllentettem egy cseppet a házigazdának és a fiatal Castillonak - ahogy hallottam Ella Fawleyról társalognak. Mi találkoztunk vele úgy értem Maeve, Briony és én is összefutottunk a házban. Véletlenül sem említem meg Maeve beképzelt párját, mert bosszantott már úgy is, hogyha rá gondoltam. Pillanatnyi levegőt véve a földet bámultam. Hiszen nem akartam bevallani pont a házigazda előtt, hogy próbáltunk betörni és megcsapolni a whisky készletét. - Pince bejáratánál váltam el tőlük. - mesélem el röviden, miközben kerülöm a házigazdával a szemkontaktust, hogy nehogy rá kérdezzen arra mit is kerestünk ott a lányokkal. Nem akartam Maevet bajba sodorni. - Esetleg önök látták a nővéremet az este folyamán? - kérdeztem meg elterelve az urakat a témáról és a lányról az én problémám felé, mert számomra őt volt fontos megtalálnom, hogy haza menjek vele. Nem sok esélyt láttam arra, hogy velem fognak fogalkozni, de egy próbát megért. Mostanában úgy érzem az ilyen aranyvérű partikon, hogy egyre inkább megvetnek engem. Nem is csodálnám, ha csak Bryne családnak csak a művész nagyanyámhoz fűzödő kapcsolatai miatt érzik a kényszert, hogy meghívja a családomat. Hiszen anyám se tiltja meg, hogy a félvér párunk legyen. A nővérem is egy félvér McKinnon jegyese lett. Az egyik lábamról a másikra teszem a testsúlyom felkészülve arra, hogy tovább keressem testvéremet vagy valamelyik rokonomat, akivel távozhatok. Mintha láttam volna Tempestet is valamerre. Vajon ő hol lehet?
Elégedett pillantással kísértem végig az ifjú Ronan Byrne lépteit a házig, hiszen továbbra is úgy gondoltam, hogy hiába volt az otthonában, ennek a báránynak nem kellett volna eltévednie a csordájától. Meg aztán, mit keresett volna itt, ennek az unalmas kertnek a szegletében egyedül? Az ismeretlen nő jelenléte pedig még inkább gyanakvásra késztetett. Ronan sokkal nagyobb biztonságban volt a testvérei és a szülei körében. Amint kikerült a látóteremből, a tekintetemet ismét az idegen hölgyre és az őrvarázslóra szegeztem. Készségesen álltam az utóbbi rendelkezésére, és mutattam meg a meghívómat, hiszen nem volt takargatnivalóm. Corbant ezer éve ismertem, nem holmi illetéktelen behatolóként érkeztem erre a partira. Valami viszont nem stimmelt ezzel a nővel, hiszen nem is szerepelt a vendéglistán, s bár a tekintetem találkozott az őrével, mégsem gondoltam volna azt, hogy az én feladatom lett volna elcsípni azokat, akik hamis személyazonossággal surrantak be a partira. Mindenesetre, talán még velük is tartottam volna, ha egy vércsealakú patrónus nem bukkant volna fel előttünk. Homlokráncolva fordultam az irányába, hiszen az egyik alkalmazottamnak hasonló alakú patrónusa volt. − Bízok a megértésében, azonban nem tudok menni – pillantottam az őrre, miközben a patrónus társaságában kicsit odébb húzódtam. Az arcomon nyoma sem volt az érzelmeknek, de legbelül forrongtam a dühtől. Az üzenet szerint több emberemre is rátámadtak és megsebesítették őket, ezt pedig nem hagyhattam megtorlás nélkül. Így mielőtt szó nélkül távoztam volna, elcsíptem a közelben elsétáló Fiona Dolohovot. − Elnézést Mrs Dolohov – szólítottam meg, ahogy csatlakoztam hozzá, s halkan, nagyon halkan a következőket mondtam neki: − Kérem, ha látja a házigazdákat, adja át nekik az üdvözletemet, ugyanis üzleti ügyek miatt távoznom kell. A hölgy pedig, aki Belvina Fawley-ként mutatkozott be, nem szerepel a vendéglistán. Legyen vele óvatos – figyelmeztettem az egyetlen személyt, akinek egy szemernyi bizalmat is megszavaztam ebből a csodálatos trióból. Ezek után, amint lehetőségem adódott rá, távoztam a Byrne-birtokról.
Örömmel fogadtam volna, ha a nap végén összegezve a partit a legnagyobb meglepetésként Fiona Dolohov szokásosnál is modortalanabb viselkedését vagy a Castillo fiú táncparketten tanúsított lelkesedését könyvelhettem volna el. Azonban az este fordulatai kezdtek egyre nyugtalanítóbbá válni és egyre nyilvánvalóbban körvonalazódott, hogy ez még csak a kezdet volt. Cameron udvarias célozgatására csupán legyintettem, jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekelt, hányszor akarta táncba vinni a feleségemet, felőlem akár kiolthatatlan szerelmét is megvallhatta volna Diane-nek - aki bíztam benne, hogy legalább egy ilyen kisfiú kéretlen figyelmét nem értékelné a feltétlenül udvariasnál jobban -, ahogyan Fiona Dolohov csípős megjegyzései is leperegtek rólam. - Biztosan kedvemre lenne, fiam. De tudod, Cameron, nem mindenki társalog olyan könnyedén, mint te, ez egy képesség, egy adottság, és lehet, hogy ez a félszeg kis Ella nem mer beszélgetést kezdeményezni. - Hogy az Ella nevű lány mennyire nem volt egy félszeg, ártatlan kis teremtés, arra nem is kellett erősebb bizonyíték a hirtelen mellénk lépő Margaret Fontaine szavainál. A Fontaine lány a legjobbkor csatlakozott a beszélgetéshez, bár valószínűleg halvány elképzelése sem volt róla, hogy a szavai milyen súllyal bírtak. Nyilván, mivel a partin nagyon kevesen voltak csupán, akik tudták, hogy a pincében nem csak drága whiskyt és bort tartottunk. - A pince bejáratánál? És mint csináltatok egészen pontosan a pincénél? Nincs ott semmi. - Sem a hangom, sem az arcom nem árulkodott a növekvő aggodalmamról. Fejben számba vettem minden lehetséges forgatókönyvet, de még inkább azt, hol láttam utoljára a gyerekeimet és a feleségemet. Billy elment Yumával járőrözni, azonban nem tért vissza - de őt nem féltettem, tudott magára vigyázni -, Maeve Margaret és Sebastian története alapján még a házban lehetett, Ronant már legalább fél órája nem láttam és elképzelésem sem volt, éppen hol bóklászhatott a komolytalan barátaival, Ciara pedig a szobájában volt, nagyjából egy órája elküldtük lefeküdni. Diane pedig ki tudja hova tűnt, gyanúsan nem látta senki sem. Tehát két gyerekem mindenképp a házban volt, ahova az illetéktelen behatoló vagy behatolók tartottak. - Már egy ideje nem láttam a nővéredet, de biztosan nem ment messzire. Most viszont, ha megbocsátasz, ideje lesz ránéznem a pincére, nem szeretném, ha bárki butaságot csinálna... Cameron, gyere velem, biztosan érdekelné Ella Fawley-t a ti műkincs gyűjteményetek is. Nem ismertem semmiféle Ella Fawley-t. Egyetlen Fawley sem jelzett vissza a meghívónkra és ha váratlanul be is toppant volna bármelyikük, arra mérget vettem volna, hogy Ella nem volt közöttük. Meg sem vártam az ifjabb Castillo vagy Margaret válaszát, határozott léptekkel elindultam a ház irányába, észrevétlenül kitapintva a varázspálcámat a zakóm zsebében.
1. helyszín - A medence környéke, táncparkett @Cameron Castillo tudja, hogy @Margaret Fontaine ártatlannak tűnő megjegyzése az egész küldetésüket veszélybe sodorhatja, azonban nem tehet túl feltűnő lépéseket, hiszen azzal önmagának és a többi aurornak is ártana. Nem tarthatja fel @Brendan Byrne-t, aki már a zsigereiben érzi, hogy itt baj készülődik és a fiút is magával hívja, mikor a ház felé indul. A két férfi átvág a lampionokkal megvilágított kerten, a mit sem sejtő vendégek között, ekkor találkoznak a vitatkozó @William Byrne-el és @Briony Rutledge-el. Mr. Byrne azonnal tájékoztatja a fiát az esetleges veszélyről, ezúttal nem foglalkozik vele, hogy Cameron és Briony is hallják. @Fiona Dolohov nem érti teljesen, mire célozhat a távozó @Karen Nott, azonban sejti, hogy az idősebb nő figyelmeztetése nem alaptalan. Azonnal hátraarcot csinál, hogy megkeresse a húgát, akit legutóbb még a többi tizenéves társaságában látott a ház felé indulni.
3. helyszín - A Byrne-villa Az aurorok minden igyekezete és előzetes várakozása ellenére nagyon gyorsan elszabadul a pokol. Széllökések, tűzgolyók, átkok és a márványoszlopokból letört törmelékdarabok repkednek mindenfelé. @Sebastian Mulciber felemelt karját eltalálja egy kaszabolóátok, mély sebet ejtve a fiún, az alkarjából élénkvörös, meleg vér fröccsen @Maeve Byrne nyári ruhájára és arcára. Sebastian egyik tűzlabdája felgyújtja a falat díszítő drága festmények valamelyikét, míg egy másik lángocska a megbűvölt őrvarázsló öltönyujját kapja el, az Imperiusszal sújtott férfi ugyanis @Jerry Preston pálcaintésére emberi pajzsként védelmezi az aurorokat. @Ronan Byrne az utolsó pillanatban, egy széllökéssel hárít egy nagyobb törmelékdarabot, a márvány így is súrolja a vállát, amelybe éles fájdalom nyilall. Ha @Tempest Fontaine nem lépne közbe, egy másik márványdarab egyenesen a fiú fejét találná el, azonban egy pajzsbűbáj megvédi a végzetes sérüléstől. A felfordulásban az előteret megvilágító díszes csillár hangos robajjal szakad le a mennyezetről, éppen akkor, amikor @Holden Briggs hárítja a Sebastiantól érkező lángokat. @Diane S. Byrne éppen annyira kiszabadítja a kezét, hogy a közvetlenül a fejük fölül érkező veszélyt elhárítsa, a zuhanó csillár szanaszét repülő kristályszerű szilánkjai így csak néhány kisebb vágást ejtenek Diane-en és Briggs parancsnokon. @Cressida Boot nem ennyire szerencsés, az egyik szilánk nyomán hosszú seb rajzolódik ki a nő lábszárán. Jerry hangja vészjóslóan dördül a hirtelen beálló, tizedmásodpercnyi csendben, mindenki érezheti, hogy már nincs helye több ellenkezésnek - egyedül a földön vergődő, felgyújtott őr ordítása harsogja túl olykor az aurort. Chrysa és Jerry pálcát szegeznek Maeve-re, Sebastianra és Ronanre, Tempest felé csak jelzésértékűen biccentenek, hiszen ő eddig nem tanúsított komolyabb ellenállást. Holden szorosan fogja Diane karját, Cressida felé egy pálcaintéssel jelzi, hogy kövesse, miközben a csapat együtt elindul a pince felé. A pinceajtót, ahogy várták, komoly védőrúnák óvják az illetéktelen betolakodóktól. Az aurorok nem is próbálkoznak a varázslat megtörésével, tudják, hogy nem lennének elegendőek hozzá. - Mi a jelszó? - Holden először Diane-nek szegezi a kérdést, majd a pillantása a Byrne gyerekekre téved. Azonban egyikük sem tudja, milyen szó vagy számkombináció oldaná fel az átkokat, sem fenyegetés, sem szép szó nem segíthet. Az aurorok végső elkeseredésükben véletlenszerű szavakkal próbálkoznak: Morsmordre, Yaxley, Sötét Jegy, Voldemort, Sötét Nagyúr, Bodzapálca, Grindelwald, de egyik sem működik. Végül Holden tekintete megállapodik Maeve-en, a lányon, akit az informátoraik szerint Corban Yaxley igazi kincsként nevelget és szeret. - Mikor van a születésnapod, kislány? Felesleges hazudnod, ha nem mondod meg magadtól, akkor kikeresem a szőke kis fejedből és garantálom, hogy az nem lesz kellemes. - Ha Maeve nem mondja el a születési dátumát, akkor Briggs parancsnok legilimenciával szedi ki belőle, amennyiben Maeve hangosan kiejti a számokat, a pincét védő varázslatok eltűnnek és az ajtó kitárul előttük. Együtt mennek le a lépcsőn, Jerry egy gyors Lumos-al fényt gyújt a sötét borospincében. Az apró fénygömb felrepül a plafonig, gyéren megvilágítva a padlón kuporgó alakot: Lori Fontaine az. A nő nincs eszméleténél, a kínzás és verés megtette a hatását, testét szörnyű véraláfutások és alvadt vér borítják, csak néha rezzen össze nyugtalan álmában, talán még ott is Cruciatis-átokkal kínozzák. Holden átadja Diane őrzését Jerrynek, a haragtól és a félelemtől remegő kézzel siet oda Lorihoz, kitapintja a pulzusát - gyengén, de érzi. Hosszú másodpercekbe kerül, amíg annyira összeszedi magát, hogy a karjába vegye Lorit, nehezen türtőzteti magát, legszívesebben puszta kézzel tépné darabokra Corban Yaxley-t. Erre azonban nincs idejük. Holden átadja Chrysának Lori ernyedt testét, jobbnak látja, ha Jerryvel szabadon tudnak mozogni, amennyiben belefutnának valakibe. Jerry parancsára a társaság elindul a pincéből kifelé, mielőtt a lépcső tetejére érnének, Briggs parancsnok megállítja a vérveszteségtől egyre sápadtabb Sebastiant, feltűri a fiú szakadt ingujját és egy elmormolt ellenátokkal hellyel-közzel összeforrasztja a sebet - még mindig fájdalmas és csúnya, de már nem ömlik belőle sűrű patakokban a vér. Amennyiben Sebastian nem szól közbe, hallhatja az ellenátok latin szavait, ha sikerül megjegyeznie, segíthet a későbbiekben másoknak - ha ellenkezik és közbeszól, akkor vélhetően nem hallja az egész varázsigét. - Töröljük az emlékeiket és lépünk a faszomba - jelenti be Jerry a pinceajtón kilépve, azonban a háborús övezetté vált előtérben a lehető legrosszabb látvány fogadja. Brendan Byrne, Cameron Castillo és William Byrne állnak a romok közepén.
A reagok beérkezésének határideje: 2022. március 20. Mindenki egyeztesse a sorrendet a többiekkel, aki nem ír időben, az ebből a körből kimarad és Bogar bárdra, illetve a többi karakterre bízzuk a sorsát.
Azt hiszem, ha most sem változtattak volna a hozzáállásukon, akkor még csúnyább vége lett volna ennek az egésznek. Persze a vér már most is látványosan megjelent a teremben és kár lett volna az eddigi események alapján azzal hitegetni magunkat, hogy csak ennyi lesz, de ha lehetséges, nem ölnék meg egy kislányt sem az anyja szeme láttára. Hihetik persze azt, hogy nem tenném meg, de az igazság az, hogy szemernyi bűntudatot sem éreznék Corban Yaxley fattyáért, vagy akár az egész családjáért. Inkább ők, mint egyetlen ember az én csapatomból. Mindenesetre szerettem volna az ilyen szélsőséges lépéseket későbbre tartani, mert kurva nagy szükségünk lehetett még rá. - Mocskos halálfaló gecik… -mordultam fel azonnal, ahogy megláttam a megkínzott női alakot. Undorítónak találtam, hogy így bántak valakivel, azonban attól sokkal jobban tartottam, hogy megeredt Fontaine nyelve. Ilyen kínszenvedést senki nem tud csak úgy elviselni anélkül, hogy ne tálaljon ki mindenről, amit ki akarnak húzni belőle. A kezem szorosan tartotta Diane Byrne felkarját, ahogy Holden elindult a fogoly felé. -Milyen kis aranyos az ön férje, Mrs. Byrne, nem gondolja? Hiszen életben hagyta, ez igazán nagy irgalomról tesz tanúbizonyságot. -Gusztustalan férgek. Türelmetlenül vártam, amíg Holden végre erőt vesz magán és félrerakja a nyámnyila hősszerelmest, aki éppen bőgve szorongatná azt a szobanövénnyé avanzsálódott női testet. Ki kellett jutnunk innen, mégpedig minél hamarabb, lehetőleg Fontaine-nel együtt, de ha szorul a hurok, nélküle. Ezt csak most határoztam el igazán, amikor megláttam a hínárt, ami a nőből lett néhány rühes náci miatt, de nem ért annyit egy informátor és Holden egy exe sem, hogy a fél csapatot elveszítsük miatta. Mielőtt ezt vele is közölhettem volna, erőt vett magán azért és… nos, egy kolibriméretű kiscsajra bízta egy majdnem hulla terhét, ami egyik oldalról szar ötlet volt, a másik oldalról viszont inkább az ő keze legyen szabad a kedves kis kaszabolójával, mint a tanoncáé. - Indulás kifelé! Aki megint trükközni próbál, feldugom a pálcáját a seggébe. -Nem érdekelt az sem, ha valamelyik ellenkezni kezdett, én nyomatékos léptekkel indultam meg a lépcső irányába, magam mellett tartva a kedves Yaxleynét. Ő tűnt az egyik legveszélyesebbnek jelen pillanatban a kurva elemi mágiájával, hogy fújná le magát egy szikláról. - Töröljük az emlékeiket és lépünk a faszomba -jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon, sürgetőleg, hogy minél hamarabb elhúzhassunk innen a picsába. Azonban még a mondat végére is alig értem, amikor szemtől szemben találtam magam a két legidősebb Byrne férfival és Holden egyik kis csimotájával. -A mocskos kurva életbe. Közelebb rántottam magamhoz Mrs. Byrne-t, pontosan jó volt emberi pajzsnak a velünk szemben állók ellen. - Rég láttuk egymást, Corban. Pont olyan irritáló a pofád, mint régen, csak jobban hasonlít egy tojásra, mint egy elkúrt unikornisra. Maradj ott a seggeden azzal a benga állattal és a ki tudja, honnan kukázott kölyökkel, akkor senkinek nem esik semmi baja. Vagyis… még nagyobb baja. -Nem akartam rögtön lebuktatni Castillot, még jól is jöhetett, ha esetleg nem voltak biztosak abban, hogy ő melyik oldalon áll. Egy kis hátbaszúrás mindig jól jön, ezt maga Yaxley is nagyon jól tudja.
Szögezzük le: nem akartam civileket, végképp nem civil gyerekeket bántani. Rohadt neo-halálfalók voltak mind, de csak zsinóron rángatott kirakatfeleségek és gyerekek, nem ők ártottak Lorinak és nem ők gyilkolták meg majdnem huszonöt éve anyámat. Ha viszont választanom kellett köztük és a csapatom között, kérdés nélkül utóbbi épségét választottam. Én rángattam ide őket, még ha nem is erőszakkal, én feleltem a biztonságukért, én voltam a felettesük - eltekintve Jerrytől, akiről bár tudtam, hogy képes vigyázni magára, mégis levert a víz a gondolattól, hogy miattam, értem kockáztatva esik baja, mert hiába nem mondta ki vagy várt érte dicséretet, tisztában voltam vele, hogy nekem tesz szívességet és túl elfogult velem szemben. Mindig is az volt. Bassza meg, ha élve kijutunk innen, muszáj meghálálnom valahogy ennek a zsémbes vén rókának.. A Mulciber kölyök karja borzalmasan nézett ki, csak rájuk akartam ijeszteni, de a hülyegyerek teliben belenyúlt a termen átcikázó vörös fénycsóvába, az alkarján pedig olyan mély vágást ejtett, hogy csodálkoztam, nem ájult el azonnal. Ott volt a nyelvem hegyén, hogy jöjjön ide, rendbe hozom, de végül nem szóltam semmit, időm sem volt rá, miközben hárítottam a felénk kicsapó tüzet és Mrs. Byrne - ezúttal áldásos - széllökésének erejétől próbáltam talpon maradni. De végre, még ha véres áldozat árán is, eljutott a csőcselék tudatáig, hogy nem egy barátságos párbajszakkörben voltunk és nem is az aranyvérű nők olvasóklubjában. Csakhogy hiába sebeztük és szarattuk be őket, a pincébe ettől még nem jutottunk le. Nem tudták a jelszót, nyilván nem, az a fasztarisznya hülye lett volna elmondani egy rakás gyereknek és a feleségének, aki az első faszinak a karjaiba ugrott, aki szólt hozzá két szépt szót. Innen viszont nem fordulhattunk vissza, túl sokat kockáztattunk már ahhoz, hogy hazamenjünk - és különben is, nálam ez egy másodpercig sem volt opció, biztosan Jerry is tudta, hogy ha kell, egyedül fogok itt megdögleni, de Lori nélkül nem megyek rohadtul sehova. Egyik tipp sem működött, végigpróbáltunk mindent, ami a halálfalókhoz kötődött, amiről tudtuk, hogy korábban Tudjukki-pártiak és neo-grindelwaldisták kódként használták, de az ajtó semmit sem reagált. És ekkor, elkeseredett dühömben kúszott a gondolataim közé az alattomos kérdés: mit szeret Corban Yaxley a világon a legjobban? Egy rohadt gyilkos volt, egy utolsó náci geci, de nekem is el kellett ismernem, hogy a családját szerette, minden informátorunk erről számolt be. Mi van, ha...? - Mikor van a születésnapod, kislány? Felesleges hazudnod, ha nem mondod meg magadtól, akkor kikeresem a szőke kis fejedből és garantálom, hogy az nem lesz kellemes. - A kérdés a Byrne-lánynak szólt. Biztosan nem Williamhez kötődött a jelszó, őt túl sokan ismerték a szervezeten belül közelről. Maradt a két lány, a kisebbik fiú és a feleség. A kis Maeve persze éppen olyan dacos volt, mint amilyennek Lori leírta a jelentéseiben. Nem válaszolt, farkasszemet nézett velem és talán néhány pillanatig ő is elhitte, hogy a hallgatása segíthet rajtuk. Nyilván tévedett, könnyedén kikerestem a cikázó kis gondolatai közül a születési dátumát - és bár azzal fenyegettem alig fél perce, hogy nem lesz kellemes élmény, mégis ügyeltem rá, hogy ne okozzon neki fájdalmat a legilimencia. Ahogy már mondtam: csak egy gyerek volt, egyidős az ikrekkel. - 2005. május 3. - Amint hangosan kiejtettem a pontos dátumot, az ajtó azonnal kivágódott előttünk. Jerry bűbája félhomályba vonta a pincét, ahol a plafonig érő boros és egyéb italos rekeszek között csupán egyetlen oda nem illő alak rajzolódott ki. Nem kellett látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, Lori az, ezer közül is felismertem volna, még ebben az állapotban is. Nagyot nyeltem, végigfutott a gerincemen a hideg a gondolattól, hogy talán már nem él, itthagyták, hogy később zsákba tegyék és elássák valahol, vagy még ennyi kegyeletet se adjanak meg neki. Aztán Lori összerezzent, bennem pedig csak ekkor tudatosult, hogy eddig a levegőt is visszatartottam. Odalöktem Mrs. Byrne-t Jerrynek, próbáltam türtőztetni magam, leplezni a haragomat és a félelmemet, miközben letérdeltem Lorihoz, gyengéden kitapintottam a pulzusát, ellenőriztem a szörnyűbbnél szörnyűbb sérüléseit, majd óvatosan a karomba vettem, minden maradék önuralmamat összekaparva. Legszívesebben felmentem volna a lépcsőn és leöltem volna mindenkit ezen a kibaszott partin, mint a disznókat, de nem tehettem meg, ez nem rólam szólt és nem csak magamért feleltem, sőt, elsősorban nem magamért. Nem szólaltam meg, képtelen lettem volna olyan határozott hangot megütni, amit most mindenki elvárt tőlem, így csak némán átadtam Chrysának Lori ernyedt testét, hogy a pálcát tartó kezem szabad maradjon. Taszítottam egyet a Byrne-lányon, hogy lóduljon felfelé, a varázspálca hegyét pedig Cressida Boot lapockái közé nyomtam, hogy eszébe se jusson újabb szökést megkísérelni. Csak haza akartam menni innen a picsába és kórházba vinni Lorit. Legyen már vége ennek az egésznek, bassza meg... A lépcsőn felfelé haladva láttam, hogy a Mulciber fiú egy pillanatra mintha elveszítette volna az egyensúlyát. Az arca még a szarul megvilágított pincében is feltűnően falfehér volt, az ingén egyre és egyre csak nőtt a friss vérfolt, nem kevés választhatta el tőle, hogy elájuljon a vérveszteségtől. Lorira pillantottam, a sérüléseire, a megkínzott testére, és egy tizedmásodpercig arra gondoltam, hogy biztos a kölyök apja is részt vett a megkínzásában, mekkora elégtétel lett volna veszni hagyni a fiát... De csak egy tizedmásodperc volt és azonnal elöntött a szégyen a gondolattól is. - Állj meg, add a karod - állítottam meg a fiút, majd magam felé fordítottam és feltűrtem az egykor hófehér ing szakadt ujját, hogy hozzáférjek a sebhez. Akár együttműködő volt, akár nem, hosszú latin szavakat mormolva végighúztam a tiszafa pálcámat a mély vágás felett, amely lassan összeforrt. Még mindig friss, érzékeny heg éktelenkedett a meleg vér alatt, de már nem kellett attól tartania, hogy elvérzik. - Boszorkányfű-főzet a sebre egy hétig, naponta háromszor, kurvára fog fájni, de ha használni akarod még a karodat, akkor kibírod. Elengedtem Mulciber karját és intettem neki, hogy induljon felfelé a lépcsőn a többiek után. Nem terveztünk előre, amióta lementünk a pincébe, felesleges volt, hiszen eddig minden tervünk elbaszódott. De ha gondolkodtunk is volna előre, valószínűleg egyik forgatókönyvben sem szerepelt volna a romok között álldogáló Corban Yaxley, William Byrne és... ó, bassza meg, Castillo is velük volt. - Most szépen mindenki eldobja a pálcáját és a tarkójára teszi a kibaszott kezét, vagy tanévkezdés helyett temető körutat fognak tartani. - Elkaptam Maeve-t és magam elé rántottam, a pálcámat a lány torkának szegezve. A szívem a torkomban dobogott. Egyetlen lépésre voltunk attól, hogy végre megszabaduljunk innen, és éppen most kellett felbukkaniuk és éppen Yaxley-nek, aki azonnal felismerte Jerryt... És Castillo... a rohadt életbe, nem keverhettük bele a balhéba, neki sokszorosan az életébe kerülhetett, ha most felfedtük. Szigorúan, ellentmondást nem tűrően Cameron szemébe néztem és alig láthatóan megráztam a fejem. Csak reméltem, hogy eljutott hozzá a kimondatlan üzenet: maradj ki ebből, ez parancs. - A rugdalózó picsa gyűjtse be a pálcákat, gyerünk! Mindet dobja ide elénk.
“Being a mother is learning about strengths you didn’t know you had, and dealing with fears you didn’t know existed.”
- Linda Wooten.
to everyone
A kiszabadításunkra tett kísérletem kudarcba fullad, amikor az idősebb auror kivédi a támadásomat, majd válaszképpen egy könnyed pálcamozdulattal ránk szakítja a plafont. Mivel a másik még mindig szorítja az egyik karomat, és esélyem sincs többet tenni, ezúttal csak védekezésre tudom használni az elemi mágiát, és azt próbálom elérni, hogy minél kevesebb törmelék zuhanjon rám és a gyerekekre, illetve hogy elkerüljem a ránk szakadó csillárt. Szerencsére mind megússzuk kisebb-nagyobb karcolásokkal, de a következő pillanatban már egy komolyabb átok találja el Sebastian karját, amiből vér spriccel minden irányba, és a szám elé kell kapnom a kezemet, hogy elfojtsak egy ijedt sikolyt. Átkozott mészárosok! Hóhérok! Mégis milyen aurorok ezek, akik csak úgy, minden komolyabb ok nélkül megtámadnak egy csapat védtelen kölyköt?! A félelemtől és a visszafojtott indulatoktól enyhén megrázkódom, majdnem reszketek, de igyekszem visszafogni magam, nem tenni semmi meggondolatlanságot. Főleg miután az egyikük pálcája Ronant fenyegeti. A srácoknak ezúttal csak egy óvatos nemet intek a fejemmel, hogy ők se próbálkozzanak többé semmivel, és már vonszolnak is le bennünket a pincéhez. Persze az még mindig nem fért a fejükbe, hogy a jelszót egyikünkből sem fogják kiszedni, csinálhatnak velünk akármit, akkor sem fogjuk tudni. Random szavakkal próbálkoznak, aztán Maeve születési dátumát követelik. Tudom, hogy nincs értelme tovább ellenkezni, és nem akarom, hogy a fickó a lányom fejében turkáljon, főleg mert olyan dolgok vannak benne, amiket nagyon nem kéne felszínre hozni, és már épp elárulnám a kért dátumot, de a kékszemű addigra már megszerzi, amit akart. Aggódva pillantok Maeve-re, miközben már a pince belseje felé taszigálnak bennünket. Aztán a tekintetem megakad a földön fekvő nőn.
- Lor... Lorena? - hebegve, levegő után kapkodva ejtem ki a nevét, nem akarom elhinni, amit látok. - Merlin nevére... - Hát igaz! Mégis csak igaz volt, amit mondtak. Corban fogva tartotta, megkínozta, és éppen most... A ház tele van vendégekkel, ő meg egy félig halott foglyot őriz a pincében. Miatta történt minden. Mindannyiunk életét kockáztatta. Ezúttal nem tudom uralni a reszketést... még akkor is finoman remegek, amikor az egyik auror a másik karjába taszít engem. És nem tudom levenni a szemem a sebesült Lorenáról. Él még egyáltalán?
Kifelé tartunk, vissza az előtérbe, de már nem igazán fogom fel, hogy mi történik. Arra meg végképp nem találok semmi értelmes magyarázatot, hogy a történtek után meggyógyítják az ifjú Mulciber karját. Homlokráncolva nézek magam elé, és csak akkor próbálnék némileg tiltakozni, amikor az emléktörlést említik, de abban a pillanatban mindenki lefagy, és a két érkező felé fordul. Ahogy a tekintetem Corbanre vetődik, részben hálát és megkönnyebbülést érzek, részben pedig mérhetetlen haragot. Ha tudnék szemmel gyilkolni, a férjem most minimum haldokolna.
Az utasítást hallva elsőként veszem elő a pálcámat, aminek amúgy eddig sem vettem sok hasznát, és ha szükséges, ezután is meg tudom védeni magamat anélkül is, de legalább időt nyerhetünk vele, amíg azt Cressida felé nyújtom némán. És közben sem veszem le a haragos pillantásomat Corbanről. Nagyon ajánlom, hogy legyen valami vészterve ilyen esetre.
Tempest megjegyzése a szapora szívdobogás és reszkető kezek keretmetszetében ér, hitetlenkedve pillantok ki az oszlop mögül, körülöttem oszloptörmelék, letépett vászondarabok, hasítékokra robbantott képkeret, egyenetlenül és egyfajta kaotikus gyönyörűségben szétszóródva. Majdnem eltaláltak – mindketten –, és hirtelen arra gondolok, mennyire ostoba és következményekkel véletlenül sem számoló liba vagyok, elvégre innentől kezdve esélyem sincs konzekvencia nélkül kikeveredni a szituációból. Többé nem lehet ártatlan és ártalmatlan vendég egy férfi otthonában, mit sem sejtve bármilyen nemű és mértékű illegális tevékenységről. Yaxley – mondja ki valamelyik, á, igen, a bizonyos megvilágításban akár jóképűnek is mondható, cserébe elviselhetetlenül bunkó és irritáló alak, aki egyszerre tűnik dilettánsnak és rejtett zseninek, gerincem mentén jéghideg rémület szalad végig, egy kis pénzmosás, feketepiaci mozgolódás, be nem jelentett, igazolhatatlan vagyon felhalmozása jó ügyvéd mellett, szerencsés tárgyalási körülmények között még eltusolható. Így azonban… így azonban… Mondjuk értékelném, ha nem nevezne rugdalózó picsának, és élnék az ellenkezés jogával és lehetőségével, ha nem szúrnák ki a szememet a kaszaboló- és tarolóátok maradványai. Rosszabb kondi és kevesebb szerencse mellett én is heverhetnék a padlón cafatokban. Egy pillanatig sem hezitáltak. Diane megadása innentől kezdve értelemszerű, szeretné védeni a gyermekeit, bármit megtenne értük, emiatt cseppet sem csodálkozom csitító hangján és együttműködési szándékán, csupán különös megjegyzésétől szalad ráncba a homlokom, és a kibontakozó káosz első taktusaitól taktikusan az oszlophoz lapulok, ha így folytatják, rövid időn belül ránk omlik a villa. Mindenki megbolondult, komolyan mondom, mindenki kurvára megbolondult, pálcával a kezemben merészkedem elő, részben a forróság, részben a leszakadó márványdarabok elől, mégsem mehetek el, hiába kívánja minden egyes porcikám, hiába dolgozik fáradhatatlanul és kétségbeesetten a túlélési ösztönöm, valójában sosem bocsátanám meg magamnak, ha itt hagynám az unokatestvéremet és a gyerekeit, ha elszöknék, ha megfutamodnék, ha hátat fordítanék, miközben kooperációval és készségességgel megakadályozhatom, hogy bármelyiküknek komolyabb baja essen. A lépés mégis elhibázott, éles fájdalom hasít a lábszáramba, amely térhajlatig szalad – kétségbeesetten pillantok le, a másodperc tört részéig úgy tűnik, semmiség, apró karcolás, amely egy keskeny csíkban halványpirossá színeződik, aztán kibuggyan a vér, vörösen és ijesztően, végigpatakzik a bőrömön. Kábultságomban kétszer kell vérzéscsillapító és sebösszehúzó bűbájt alkalmaznom, az elmaszatolt vér azonban még így is jelzi, hol és hogyan sebesültem meg. Reszkető ujjakkal tapogatom végig, a hitetlenkedés és riadtság határán. Innentől kezdve értelmetlen bármiféle ellenállást tanúsítani, a pálcámat visszahelyezve a táskámba, felemelt kézzel közelítem meg az egyik aurort, és csak sodródom, a pince előtti dühödt percektől, a lent megtalált nőn keresztül, a lapockáim közé nyomott pálcáig minden nyugtalanító áramlatban. Kínosan félrepillantok a megkínzott nő láttán, persze sejtettem, milyen ügyletekbe bonyolódnak bele, kényszerű vaksággal viseltettem, semmiről sem akartam tudni, ezért semmiről sem tudtam, részemről elmaradtak a kérdések, a faggatózás, kizárólag a vásznakkal, portrékkal, műkincskereskedőkkel foglalkoztam, a becsomagolt festményeket átadtam, a rendelést megkaptam, a kérést kiviteleztem, ennyire szűkítettem le a figyelmemet és tevékenységemet. Ezen túl látni egyszerűen elviselhetetlen. Vajon tudta? Diane vajon tudta? Pillantásom felé húz, vonásai döbbenetről, és felszín alatt megbúvó dühről árulkodnak, arca sápadt, egész ízében reszket. Dehogy tudta. De vajon bárki elhiszi majd ezt neki? Corban jelenléte vészjósló, tudom, bármibe fognak bele, bármivel próbálkoznak majd, ellenállásba ütköznek, mert kizárt, hogy a kuzinom férje gondolkodás nélkül megadja magát. Szúrós pillantást vetek a fiatalabbik aurorra, kis híján megöltek, felhasadt a lábszáram, még az alkaromon is megszáradt vérfolt éktelenkedik, igazán indokolatlanul ilyen hangnemben beszélnie velem. Ő mit tett volna a helyemben, ha fényes nappal, a családja és barátai körében rárontanak? Mosolyogva tűri? Merlinre, legyen már két normálisan futó sejtingerület az agyában. Begyűjtöm a pálcákat, Diane-nél habozok, egy szívdobbanásnyi időre összefonódik kettőnk tekintete, felé nyújtanám a kezem, fogja meg, tűnjünk el innen, mi ketten, el ebből az őrületből, de látom Sebastian vérveszteségtől sápadt arcát a szemem sarkából, a kisfia riadt tekintetét, akinek fogalma sincs róla, mi folyik itt, és tudom, úgysem jönne velem. Én pedig úgysem hagynám itt. Szótlanul elveszem a pálcáját, és tovább lépek.
Nem gondolhatják, hogy majd hagyni fogjuk, hogy Ők dirigáljanak és úgy beszéljenek velünk, mintha senkik lennénk. Mégis többre tartom magam annál, minthogy leálljak komolyabban vitázni velük, úgyse jutnánk előrébb, a jelenlegi helyzet pedig nem csak szavak közötti vitát fog eredményezni, ezzel kimondatlanul tisztában van mindenki. De figyelek, jobban, mint gondolnák, így gyűjtöm a megszerzett információkat. Keresnek valakit, méghozzá a mi birtokunkon, mégse a jó módszerekkel teszik ezt, mert az, hogy anyámra pálcát szegeznek és ilyen felfordulásba kezdenek rémesen rossz taktika. Nem ijedek meg az átkoktól, csak jobban szorítom a pálcámat, kivárok, mert eljön majd az én időm is, jól tudom. Tekintetem ide-oda cikázik, a felém pálcát tartó lányra pedig rá se hederítek. Nincs bennem félelem miatta, bár anyám miatt kissé mégis aggódom. Megoldjuk, igen, együtt meg fogjuk oldani és apa már biztosan úton van. Ez a hangzavar kétlem, hogy elkerülte volna a figyelmét. Aki viszont betoppan, annak láttán a szívem is kihagy egy ütemet. Rögtön mozdulok az öcsém felé. - Ronan! - finoman intek, kezem felé nyújtva, hogy jöjjön ide hozzánk, ahol Sebbel állunk. Remélem, hogy Ő nem fog most hősködni, mert miatta bármire képes lennék. Gyerünk kicsi öcsikém, most fogadj szót. Ha így tesz, akkor ha tetszik neki, ha nem, de magam mögé fogom rejteni. Ide engedik, az egyik magát aurornak valló férfi erre kérte és talán nem bántana egy gyereket. Ezt még az előnyünkre fordíthatjuk. - Amint elengedi az anyámat és Ön is hasonlóan tesz, én is elteszem majd a pálcám. - nem veszem fel mindazt, amit mond, mert szavai semmit se számítanak. Fogalma sincs, hogy mire vagyok képes és ez így van jól. De ismer, tudja, hogy ki vagyok, ahogy azt is, hogy kicsoda Sebastian. Felkészültek. Vajon mióta tervezték el mindezt? A következő szavakra ismét anyámra nézek, de arcom érzelemmentes marad a Yaxley névre. Most véletlenül se árulhatom el magam, hogy ki vagyok. De Ő honnan szerezte az információit? Ki ez a férfi? Vajon számol a következményekkel? Mert hacsak nem öl meg itt mindenkit, akkor lesznek. El fogjuk kapni... Lejjebb eresztem a pálcám, had örüljön, mert azt kétlem, hogy tudná, néhányan itt egyéb képességekkel is rendelkezünk. Hiheti azt, hogy neki engedelmeskedem, de akár azt is, hogy az anyám szavainak, ez se számít már. Némileg letaglóz, amikor megindulnak, méghozzá anyám vezetésével, de hogy ne csináljunk semmit? Megfeszülök, haragos tekintetem kíséri Őt, majd végül én is, mert azt lesheti, hogy itt maradok, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. De anyám meglep tettével, ahogy hirtelen támadásba lendül, de nem csak Ő, hanem mindenki más is, így egy pajzsbűbájt mormolok, hogy védjem magam és Ronant. Sebet kétlem kellene és mivel előttünk van, nem is lenne rá hirtelen lehetőségem, ennyire nem vagyok most gyors, de a törmelékek legalább biztosan nem esnek ránk. - Milyen bátor auror, aki egy gyerekre szegezi a pálcáját. Prédikál, hátha valaki felfigyel trágár szavaira, de ezzel csak még jobban megmutatja, hogy igazából egy nagy senki, akinek valószínűleg szétcsúszott a saját élete. - hangom és tekintetem is lenéző, ahogy végignézek rajta, de az öcsémre nem tud pálcát szegezni anélkül, hogy előbb ne velem kellene kezdenie, ugyanis élő falként is funkcionálok. De több szó nem hagyja el ajkaimat, mert Sebastian kezeiben tűzgömbök jönnek létre. Ő nem beszél tovább, inkább cselekszik, és be kell ismernem magamnak, hogy baromira szexi ezzel a képességgel. A pálcám mozdul, az öcsém köré akarok először felépíteni egy erősebb védelmi falat, hogy Őt védjem elsődlegesen, majd ezután pillantok vőlegényem szemeibe, finoman biccentek, így jelezve felé, hogy közösen harcolunk, de arcomat hirtelen vér borítja el. Egy pillanatra ledermedek, majd már mozdulok is, hogy rögtön mellé érjek. - Seb! - látom a mély vágást, a sok vért, az pedig teljesen hidegen hagy, hogy a ruhámon és az arcomon is viselem most már. Azonnal mozdítom pálcámat, hogy segítsek, elállítsam a vérzést vagy legalább csökkentsem, majd szabad kezemmel vállára fogok. Szemeibe nézek, de képtelen vagyok bármit mondani és ekkor látom meg, hogy az öcsémet ért pajzsom nem elég erős, és bár Ő védekezik, mégse tud teljesen. Ronan! A testem megremeg, tehetetlennek érzem magam, mert ilyen helyzetben még soha nem voltam. - Tarts ki! - nézek Sebre, ösztönösen simítva végig nyakánál ujjbegyeimmel, miközben eleresztem. A vérzést mégse sikerült csillapítanom, fogalmam sincs, hogy milyen átkot szórtak rá, ami ilyen szintű roncsolást idézett elő a testén. Körbenézek, mindenhol törmelékek és szilánkok, na meg átkok és pajzsok. A káosz kezd eluralkodni a helyen és vajon hol van még mindig apa? Körbevesznek, és bármennyire kellemetlen, most nem hősködhetek, így felsegítem Sebet, ha hagyja és akár rám is támaszkodhat, ha szükséges. Ronannak úgy látom nincs komolyabb baja, de most már biztosra veszem, hogy anyát se kímélik, ha nem tesszük azt, amit akarnak, így nemsokára a pincéhez érünk. A jelszó ismeretlen mindannyiunk számára, így elmosolyodva figyelem kétségbeesett próbálkozásukat, de amikor az egyik auror felém intézi a kérdést, tekintetem gyűlölettől cseng. - Menjen a Pokolba! - ott várják már úgyis, ebben biztos vagyok. Dacosan nézek rá, lehet próbálkozni! Szinte fel se fogom, máris mondja a dátumot. A fenébe, de hát... szinte fel se tűnt, hogy a fejembe turkált. Beharapom ajkam, most már nem tudok semmit se tenni a dolgok alakulása ellen, bár egyébként se tudnék, elnézve a körülöttem lévőket. Az ajtó kinyílik, odabent pedig valóban olyan kép tárul elénk, amit az aurorok leírtak. A fenébe apa, ennél ügyesebben kellett volna elrejtened. Miért itthon van egyáltalán és miért nem valahol messze? Így veszélybe sodort mindannyiunkat! Viszont egy pillanatra se kételkedem abban, hogy apámnak jó indoka volt ezt tenni a nővel. Nem maradunk lent sokáig és bár cseppet se szimpatikus a taszigálás, megyek és segítek Sebnek, már ha hagyja és amennyire tudok. De amit ezután az egyik auror akar tenni, az már több a soknál. - Hagyja békén! - taszítanék rajta, le a lépcsőn, de bizonyára eléri Sebet, félreállítva engem az útból. Csak figyelem, amit tesz és bár nem értem az okát, hogy most miért akar hirtelen jófiúnak mutatkozni, mégis segít rajta, így nem szólok közbe, bár elhiszem, hogy a vőlegényem inkább a halált kívánná, sem mint egy ilyen ember segítségét. Felérve viszont apával találom szembe magam és a bátyámmal, na meg valaki mással is, akit még nem ismerek. Mégse tudok semmit tenni, mert most anyám helyett az én torkomhoz kerül a pálca. Azt lesheti, hogy magam is áldozat leszek, így nem gondolkodok, rögtön ráfogok kezemmel az engem fogvatartó pálcás kézre és erőmet használva a fagyot vetem be. A víz elemet uralom, az emberi test nagy része pedig vízből áll, nekem pedig most szándékomban áll fagyasztással sérülést okozni, leállítani a támadót vagy ha nem is sikerül teljesen, legalább annyira megzavarni, hogy kizökkenjen, hogy ki tudja bújni kezei közül, hogy esélyt adják apámnak a támadásra. A fagy is okoz annyi kínt, mint a tűz... Nem akartam, hogy bárki tudja, mire vagyok képes, de ez nem az a szituáció, amikor tovább titkolhatom. - Most! - kiáltok apának, majd igyekszem minél kevésbé útban lenni és ismét felhúzni egy védőfalat, miközben Seb és az öcsém közelébe megyek. Ha pedig nem járok sikerrel, akkor bizonyára az én pálcám is Cressidánál köt ki, míg én maradok az auror fogságában.
Semmit nem bíztam a véletlenre. A villa épületéhez vezető úton belebotlottam Napoleonba, aki Reginald Rappaport társaságában tartott visszafelé a medence irányába - nem láttam értelmét titkolózni és rébuszokban beszélni előttük, nagyon jól tudták mindketten mi, pontosabban ki van lent a pincében, ahogyan azt is, milyen kockázatot jelenthettek az illetéktelen behatolók. Leon és Reginald azonnal elindultak átfésülni a birtokot, segítve Yumának és az őrvarázslóinknak. Nem Mulciber és Rappaport voltak az egyetlenek, akik éppen jókor voltak jó helyen, William a lehető legjobb helyszínt és pillanatot választotta arra, hogy már megint a menyasszonyával vitatkozzon. Bármikor máskor megragadtam volna az alkalmat, hogy emlékeztessem az ifjú Miss Rutledge-t a helyére és kötelezettségeire, illetve a fiamat is verbálisan pofon vágjam, amiért holmi herélt ökör módjára eltűrte, hogy egy tizennyolc éves csitri bolondot csináljon belőle, ez azonban nem a megfelelő pillanat volt erre, rossz alapokra épülő házasságoknál nagyobb gondunk is volt jelenleg. - Ezt a roppant érdekfeszítő vitát kénytelenek lesztek később folytatni, Billy. Úgy tűnik, hogy nincs eseménytelen esténk, betörtek a birtokra és a pincébe akarnak bejutni a hívatlan vendégeink. - Nem kellett külön kihangsúlyoznom a pince szót ahhoz, hogy lássam a fiam arcán átsuhanó felismerést. Mrs. Dolohov tűsarkúinak kopogása törte meg a hirtelen beálló rövid csendet, ha a nő újabb elmés megjegyzésekre is készült, arra nem adtam neki lehetőséget. - Mrs. Dolohov, legyen olyan kedves és kísérje vissza a húgát a többi vendéghez - intettem neki mindenféle hosszasabb magyarázat nélkül, mielőtt Billyvel és a Castillo fiúval együtt megközelítettük volna a villa kellemes fénybe vont, impozáns bejáratát. Abban a másodpercben, ahogy kitártam a kétszárnyú ajtót, rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy nagy a baj. Az előtér romokban volt: törmelékek a korábban fényesre sikált márványpadlón, darabokra szaggatott festmények, felborult berendezési tárgyak, néhány vérfolt és az őrvarázslónk, Michael földre rogyott, égési sérülésektől csúf teste. Ösztönösen nyúltam a varázspálcám után, a tekintetemet képtelen voltam elemelni a padlót bemocskoló vörös, friss vértől, ami akár Maeve-től, Ronantől, Ciarától és Diane-től is származhatott. - Billy, menj fel az emeletre és vidd a húgodat biztonságos helyre. Addig mi Cameronnal lemegyünk a pincébe... - Azonban mielőtt akár csak egy lépést is tehettem volna, a hosszú előtér másik végében kivágódott a pincébe vezető ajtó. Diane alakja jelent meg először a látóteremben, a karjait erősen fogta két vaskos kéz, először nem tudatosult bennem, kihez tartoztak, a figyelmemet túlságosan lefoglalta a feleségem mögül előbukkanó Maeve - szintén két kar fogságában -, a vállát furcsán tartó Ronan, a halálsápadt Sebastian, Cressida az apró szakadásokkal csúfított nyári ruhájában, Tempest Fontaine a döbbent arcával és végül egy ismeretlen, alacsony lány, karjában Lorenával. Csak az oly ritkán hallott megszólítás után emeltem a tekintetem a Diane-t szorongató férfi arcára. Sok-sok év eltelt, mégis ezer közül is felismertem volna Jerry Preston durva vonásait és minősíthetetlen stílusát. Eljártak felette is az évek, akár csak felettem, de mégsem változott szinte semmi. - Nem fognak élve kijutni innen, Preston. Tele van a birtok őrvarázslókkal, ahogy kiteszik a lábukat ebből a házból, megölik magukat. - Nem támadtam, ahogyan Billy sem, ők voltak előnyös pozícióban az emberi pajzsként használható túszok miatt. Egyelőre. De ők sem hihették, hogy kijuthattak innen, ennyire nem lehettek ostobák. - Ismerem magát, Jerry, és őszintén meglep, sőt, egyenesen csalódást okoz, hogy a halálba vezette az embereit. A fiatalabb auror - Holden Briggs, egészen pontosan, felismertem a minisztériumi kémeinknek köszönhetően - fenyegetőzni kezdett, és bár legszívesebben apró darabokra robbantottam volna, nem tehettem semmit. Ott volt nála a lányom, előbb adtam át a pálcámat, mint hogy Maeve-t baj érje. - Tessék, gyűjtsék csak össze mindannyiunk pálcáját, de ne felejtsék el, uraim, hogy odakint elég sokan vannak még, akik nem adták oda Miss Bootnak a varázspálcájukat. - Könnyed mozdulattal nyújtottam Cressida felé a pálcámat. - Semmi baj, Cressida, vedd csak el nyugodtan. Maeve ezt a pillanatot választotta arra, hogy cselekedjen. Láttam, ahogy Briggs fájdalmasan elrántja a kezét, amely vörös volt a fagyási sérüléstől, a lányom pedig kihasználta az alkalmat és kisiklott a két vastag kar szorításából, már nem állt többet közém és a fiatalabbik auror közé. Briggs lábbilincselő átkot küldött Maeve után, de Merlinnek hála Maeve még azelőtt megzavarta az aurorokat, hogy a pálcám Cressida jóvoltából hozzájuk kerülhetett volna, így egy pajzsbűbájjal megakadályoztam, hogy Maeve-t eltalálja, majd a kommandó parancsnoka felé küldtem egy jól irányzott kábítóátkot - bár szívem szerint Avada Kedavrát lőttem volna a férfi irányába, de túl nagy volt a kockázata annak ebben a hatalmas felfordulásban, hogy az átok nem őt találja el.
Cameron Castillo and William Byrne varázslatosnak találta
gyáltalán nem tetszett a kialakuló szituáció. Talán az MIAA-nél eltöltött évek tehettek róla, hogy szerettem hallgatni a megérzéseimre, de szívesen kimondtam volna most is, hogy én tudtam, hogy ez lesz. De nem tettem, egyrészt felesleges lett volna, másrészt apa jól lehordott volna érte, harmadrészt pedig fontosabb volt az, hogy a családomat biztonságban tudjam, mint a saját egóm. Idegesen néztem a Rutledge nővérek után már az udvaron, mivel bármilyen is volt a kapcsolatom Brionyval, nem akartam, hogy baja essen. Az én dolgom lett volna őt is megvédeni, de sajnos nem csak őt. Egyedül abban reménykedhettem, hogy a testvérével együtt gyorsan rájönnek, mennyire kritikus a helyzet és meglépnek Angliába. Már nyitottam is volna a számat, hogy válaszoljak apámnak, miközben megálltunk a romok közepén. Egyre jobban kalapált a szívem, ezt még én is éreztem, annak ellenére, hogy kívülről megtartottam a higgadtság teljes látszatát és a józan gondolkodásomat is. Utóbbira hatalmas szükségünk volt most, mert biztos voltam benne, hogy hamarosan minden igyekezetünk ellenére elszabadul a pokol. Ezt apával is közölni akartam, még mielőtt bármi történik, azonban hamar felért a kis siserehad a pincéből, köztük brit aurorok, a testvéreim, apám felesége, és a kedvenc vendégünk jóformán élettelen teste, amire rá sem tudtam nézni. Reflexből emeltem fel a pálcámat feléjük, nem tettem semmit, de a kezemben volt, hogy minden figyelmeztetés nélkül leátkozzam bármelyiket a Föld színéről… ha lenne rá lehetőségem. De nem volt, ez sem volt, sem idő, sem lehetőség, mert ott volt Maeve, ott volt Ronan és Diane. Még csak az kéne, hogy valamelyikük megsérüljön, vagy úgy nézzen ki, mint a Mulciber fiú. Merlinre, mi a bánat történt azzal a kölyökkel? Aztán ezek közül a gondolataim közül kirántott apám valódi neve, amitől végigfutott a hideg a hátamon, ahogy megütötte a fülemet. Hiába tudtam, hogy ebből semmi nem lesz, mert még ha ki is jutnának innen élve, akkor sem lesz lehetőségük semmit bizonyítani, pláne nem Amerikában. A pálcák említésére bizonytalanul néztem apára. - Nagyon nem tetszik ez nekem… -A szavaim ellenére megfordítottam a kezemben a pálcámat és markolattal előre nyújtottam Cressida felé. Milyen szerencse, hogy senki nem tudja itt rólam, hogy nincsen rá igazán szükségem, több okból kifolyólag. Pillanatok teltek csak el, szinte fel sem néztem, mire apa átka már repült a velünk szemben állók felé. Éppen csak egy lépést tudtam tenni feléjük, amikor az a mocsok Briggs kivédte, a fénysugár pedig az egyik - eddig sértetlen - oszlopba csapódott bele. Megtorpantam a mozdulat közben, nem akartam semmi elhamarkodottat tenni, mert annak a szeretteim láthatták kárát. - Maeve, nyugodj meg! -szólaltam meg hangosan, hogy biztosan eljusson hozzá is a mondandóm. -Mindenki tegye azt, amit mondanak! Nem szeretnénk, ha további sérülések történnének. -A valóság az volt, hogy csak a megfelelő pillanatra vártam, de ezt nem kellett tudniuk. A díszes társaság elindult a kijárat felé, én pedig lassan fordultam velük együtt, a megfelelő pillanatra várva. Végül csak egyetlen röpke másodpercre volt szükségem, amikor az ajtó teljesen kitárult és csak hajszálnyira voltak a meneküléstől. Diane szemébe néztem, gyorsan, de sokatmondóan. Ő volt az elemi mágusunk, neki kellett most cselekednie, én pedig abban a pillanatban, ahogy megmozdult, előreléptem. - Depulso! -Az idősebb varázsló, akit apám Jerrynek nevezett, hátravetődött a pálca nélküli varázslattól, egyenesen kifelé az ajtón, de ennyi nekem éppen elég volt, legalább egy embert már sikerült ideiglenesen kivonni a harcból. Nem hagytam nekik időt, hogy felocsúdjanak, mert pillanatokkal később már egy medve súlyos lépteivel rohantam a menekülők felé, egyenesen a Lori Fontaine-t tartó boszorkány felé, aki éppen csak kilépett a friss levegőre.
Kétlem, hogy tovább vissza tudnám tartani Fiona Dolohovot, így finoman biccentek felé, miután távozóra fogja és a házigazdával tartok, minden ellenézésemet félretéve. Próbálok természetesen viselkedni, mintha csak kellemesen cseverésznénk egymással, mégis Yaxley tekintete egészen mást üzen. Bizalmatlan, pedig okot még nem adtam rá, legalábbis Ő nem tud róla. Az események viszont mostanra kezdenek olyan irányt venni, amelyeket szerettünk volna elkerülni. Vajon lenne esélyem elvonni a férfi figyelmét? Azok után, hogy a pincét említik, kétlem, így megfeszülök, hezitálnék, hogy menjek vagy maradjak, amikor Yaxley magával invitál. Az indok mégis átlátszó, szerintem ezt mindketten tudjuk, így jobb lesz figyelnem, de nem ellenkezem. Ha a többiek ott vannak, nekem is ott a helyem, nem futamodnék meg gyáva módon, de útban se szeretnék lenni. Vajon Devonnal mi lehet? Menet közben körbenézek, de nem látom sehol, viszont akikbe belebotlunk az még idegesebbé tesz. Csak nyugalom, lassan lélegezz... Meg kellene szólalnom, talán letagadnom a tagadhatatlant, mégis maradok a háttérben, megfigyelőként, abból gond nem lehet. De amikor a pincét hozza szóba a ház ura, némileg zavartan pillantok felé. - Kétlem, hogy nekem sok keresnivalóm lenne ott, Mr. Byrne. - próbálkozok, de érzem, hogy már azelőtt elveszítettem ezt a harcot, mielőtt igazán elkezdődött volna, így magam is a pince bejáratához érek és mivel a hangulat mindenki számára feszült, talán az se meglepő, hogy a pálca az én kezemben is ott pihen már. Mégse voltam teljesen felkészülve arra a jelenetre, amit látok... Lori ájultan, szinte félholtan, többen megsebesültek, Holdenék pedig éppen menekülnének. A fenébe! Látom Jerry tekintetén, hogy ösztönözne a támadásra, míg Holden egészen más várna tőlem. A francba! Yaxley tisztában van vele, hogy aurornak tanulok és ahogy felismeri Jerryt, bizonyára összerakja a képet rólam is, hogy ismerem Őket, mégse tettem eddig még ellene, de ha csak állnék is hiba lenne és nem is vagyok képes rá. Holden kezei közül amikor kicsúszik a fiatal lány, az apja védelmére kel, én pedig ekkor cselekszem, hogy még mielőtt kimondhatná az átkot az aurorparancsnokra, megelőzzem azt. Gyorsan mozdul a kezem, a varázsige elhagyja ajkaimat és egyfajta tükörpajzs jelenik meg a két férfi között, így a tervem az, hogy a Yaxley pálcáját elhagyó kábítóátok visszacsapódjon rá. Hátrébb lépek, de maradok, nem követem a távolodókat, pedig talán az lenne az okos döntés, mégis, úgy érzem, hogy itt van rám szükség, itt akarok lenni. Képtelen lennék Holdent magára hagyni, ezt pedig láthatja tekintetemen, melyben aggodalom csillan. Felkészültem, vele harcolok, ez innentől kezdve nem parancs kérdése, hanem a saját döntésem.
irritáló magaviseletű nővérét, de sajnos semmire nem ment volna velem szemben. Ezt persze neki nem kellett tudnia, bőven elég volt az az információ, amiről eddig rendelkezett rólam.
1. helyszín - A medence környéke, táncparkett
2. helyszín - A Byrne-villa kertje
3. helyszín - A Byrne-villa
A szakállas zömök őr és a vendégek sem voltak túlságosan segítőkészek. Ennyit arról, hogy segítőkész lenne a személyzet, ilyen esetekben.
3. helyszín - A Byrne-villa
Nem gondolhatják, hogy majd hagyni fogjuk, hogy Ők dirigáljanak és úgy beszéljenek velünk, mintha senkik lennénk. Mégis többre tartom magam annál, minthogy leálljak komolyabban vitázni velük, úgyse jutnánk előrébb, a jelenlegi helyzet pedig nem csak szavak közötti vitát fog eredményezni, ezzel kimondatlanul tisztában van mindenki. De figyelek, jobban, mint gondolnák, így gyűjtöm a megszerzett információkat. 
