A meghívók eltulajdonítása pont úgy zajlik, ahogy azt Devonnal már korábban gyakoroltuk. Tudom, hogy izgul, én is, de mégis úgy hajtjuk végre a feladatot, mintha mindig ezt csináltuk volna. Eltelik azért némi idő, mert nem lehettünk feltűnőek, nem kezdhettük azonnal ezzel, mégis a kis fadoboz kiér Holdenékhez, a cigaretta láttán viszont elveszek egy szálat. Ritkán dohányzom, de Deven jót mosolygok az első próbálkozásán. - Szerintem hanyagolnod kéne, ezzel leszel feltűnő. - vigyorgok rá, próbálva lazán hozzáállni ehhez az egészhez. Én azért elszívom az egész szálat és nagyjából az utolsó slukknál jelennek meg az aurorok. A dicséret jóleső, mint mindig, amikor Holdentől kapom, így finoman biccentek felé, majd hallva a feladatot indulok meg előre, de elég hamar érzékelem én is, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű. Chrysha szavaira se tudok már vigyorogni, hiába szeretnék, inkább a feszültség veszi át a helyét és az újratervezés. Hestia szavai nyomán Devonra sandítok, úgy látszik, hogy más lesz a feladata, akár csak az enyém, amit nemsokára Holdentől megkapok, miközben a medence közelébe érünk. Ahogy magához hív, már lépek is oda, megállok mellette, félig felé fordulva, majd pillantok az ismerős kék szempárba. - Nem gond! - biccentek aprót, mert ez nem egy iskolai gyakorlat, jól tudom, hogy minden helyzet változtathat az elképzeléseken, így nem ragaszkodom Devonhoz se természetesen. Így egyébként is kevésbé vagyunk mi is feltűnőek, ha nem mindig együtt lófrálunk. - Rendben, rajta leszek! - rövid, tömör válasz, nincs is mit túlragozni rajtam. Fiona egy gyönyörű, fiatal nő, aki véleményem szerint már önmagában is eléggé figyelemfelkeltő. Futólag találkoztunk már néhány rendezvényen, de komolyabban eddig még nem volt lehetőségem vele társalogni. Most viszont elmosolyodva közelítem meg a szőkeséget, majd elé érve finoman biccentek. - Mrs. Dolohov! Nem tudom, hogy emlékszik-e rám, Cameron Castillo vagyok. - mutatkozom be illedelmesen, majd jobbomat felé nyújtom, tenyérrel felfelé, hogyha engedi, lágy kézcsókot lehelek majd kézfejére, de kék íriszeim arcát fürkészik közben. - Megtisztelne egy tánccal? - még nem eresztem el, csak felegyenesedem. Kicsit távolabb vannak a táncolók, így el tudnám vonni a közelből, de mégse mennénk túl messzire. És mivel én vezetném a táncot, én dönteném el, hogy mikor merre forduljon, illetve bízom a saját képességeimben, hogy el tudom bűvölni annyira a társaságommal, hogy rám figyeljen a környezete helyett. Ha enged a kérésemnek, akkor tartom a karom, hogy karoljon csak belém, majd hátat fordítunk Holdenéknek és megindulunk előre. Udvariasan karolom át egyik kezemmel a tánctérnél, finoman érintve derekánál, másik kezem pedig kezét fogja. Megtartom a szükséges távolságot, de mégse leszek túl távol, ajkamon ott a mosoly, kezdődhet a tánc! Bízom benne, hogy élvezni fogja, mivel bár sokan nem néznék ki belőlem, de remekül táncolok, nem szokott panasz lenni rá.
A beszélgetés a hölgytársaimmal egészen ártalmatlan és kellemes módon csordogál előre a saját medrében, művészetről vagy épp a fiatalabbak jövőjéről társalgunk, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Aztán egyik pillanatról a másikra hirtelen szétrebben a társaság, mikor két idősebb boszorkány csatlakozik hozzánk ülőhelyeket követelve. Egy röpke pillanatig még a kuzinom után pillantok, illetve a többi nő után, aztán magam is átadom a helyemet olyanoknak, akiknek jobban szüksége volna rá. Egyébként sem tölthetem az egész estét egyhelyben, háziasszonyként kötelességem néha körbe járni, és minél több vendéggel csevegni egy kicsit. Ám amint megindulnék, egy férfi kerül a látóterembe, aki egyenesen nekem szegezi a szavait.
- Köszönöm. Ön igazán kedves, Mister... - nyitva hagyom a mondat végét, hogy befejezhesse helyettem. Sajnos bármennyire is igyekszem, és tényleg igyekezni szoktam, képtelen vagyok megjegyezni a férjem minden üzlettársának, régi bajtársának, távoli londoni rokonainak a nevét. Főleg, ha csak futólag, vagy sohasem találkoztam még velük. És az előttem álló férfival egészen biztosan nem találkoztam még. Ezekre a hihetetlen kék szemekre emlékeznék. Bár a “mint mindig” az ő részéről arra enged következtetni, hogy néhányszor valamilyen formában mégis csak volt már egymáshoz szerencsénk. Érdekes.
- Valóban? Mondja meg a kedves feleségének, hogy ne csüggedjen, szívesen elárulom neki a titkomat - ível lassan felfelé az ajkaim két széle egy kedves mosolyra. - A neve Gertie Slinkhard. Hallott már róla? Az egyik legjobb rendezvényszervező és dekorációtervező San Franciscoban. Egyszer szívesen bemutatom őket egymásnak - ajánlom fel, majd futólag körbe is nézek, hogy vajon a Mrs. is a közelben van-e? Ám ahogy arra a férfi is hamar rávilágít, mindkettőnk házastársa éppen valahol máshol keres társaságot és szórakozást.
- Áh, szóval szeretné odabenn is megtekinteni a dekoriációt? Igazából a színek és fények összhangja a kulcsa mindennek - mutatok előre a bejárat felé mondat közben, illetve meg is indulok, amennyiben a vendégem is. - Tudta, hogy a magnixok elektromos, villogó fénygömböket használnak hasonló célokra a szórakozóhelyeiken? Hát nem érdekes? De persze az sosem ugyanolyan hatásos, és közel sem annyira ízléses... - magyarázok, de igazából csak udvariasságból, ha már efelől érdeklődik az úr. Ám őszintén szólva az az érzésem, hogy ezzel csak a figyelmemet akarta felkelteni, és valójában valami mást szeretne.
- Na jó, ismerje be, hogy valójában cseppet sem érdekli a dekoráció! - Fordulok vele félig szemben, miközben már az előtérben járunk. Ha nem ehető, nem iható, és nem nőből van a díszítés, mégis melyik férfit érdekelné az ilyesmi? - Valami más célja van, nem igaz? - vonom fel a szemöldököm, és hagyok egy lélegzetvételnyi időt, hogy válaszolhasson... Közben futólag a férfi kezében tartott szál cigarettára pillantok. Kedvem támadt nekem is rágyújtani, pedig az ilyen eseményeken általában igyekszem nem tenni.
- Hadd találjam ki! - veszem magamhoz újra a szót, mielőtt ténylegesen választ kapnék. - Brendan valamelyik ereklyéjét szeretné látni a gyűjteményéből? Vagy az egyik olyan műalkotást, ami nincs elől hagyva? - Ez sokkal jellemzőbb volna. A másik tippem az, hogy csak flörtölni próbálna egy kicsit, bár kétlem, hogy azt a felesége emlegetésével kezdte volna.
Holden Briggs and Cameron Castillo varázslatosnak találta
There are two rules in life: 1.) Never give out all the information.
It’s important to be organized and ruthless. Three piles, I always say. The stuff you wanna keep, the stuff you might need later that you put in storage, and the stuff you have to destroy.
Kertiparti
Elég hamar beláttam, hogy jobban teszem, ha lassan új beszélgetőpartner után nézek. Nem mintha ehhez lett volna kedvem, mert én aztán nagyon boldogan szívtam volna még Byrne vérét. Szívós voltam és kreatív, lehet, nem is lenne elég ez az este arra, hogy mindent a fejéhez vágjak, amit akarok és amit gondolok. Még a közönség sem zavart, hogy őszinte legyek, hadd hallják csak az emberek, hogy mit művelt a húgommal. De sajnos az embereknek ez egy átlagos péntek este volt, semmi különös, semmi megvetendő abban, hogy egy tizenhét éves kislányt csak úgy odalöknek egy harmincas faszinak. Nekem pedig nem kellett volna a húgom alatt vágni a fát, így is elég szar volt a helyzet, amibe belekerült. Majd úgy fogom ezt is csinálni, ahogy eddig mindig, mindent. Hátulról, alattomosan. Szó nélkül hagytam ott a társaságot, Byrne valószínűleg legnagyobb örömére. Kiürítettem a poharamból az utolsó csepp pezsgőt is, hogy megszabaduljak tőle és talán egy kicsit könnyebb legyen a lelkem. Leraktam az üres kristálypoharat az egyik asztalra, nem érdekelt, hová, majd a házimanók megoldják. Megfordultam, keresve, hogy merre menjek tovább innen, de a mostanában a fejem felett köröző balszerencsének köszönhetően engem találtak be előbb. Felvont szemöldökkel néztem végig a kölykön, két okból kifolyólag: egy, ötletem sem volt, ki ez; kettő, vártam a poént. Ha ez a kis takony azt gondolja, hogy bármit is akarnék tőle, még csak nem is azért, mert házas vagyok, hiszen egy gyűrű ugyan kit állít meg bármiben is, hanem amúgy is… nos, akkor nagyon tévedett. - Sajnálom, de ötletem sincs, ki vagy -közöltem vele nyersen, a kelleténél talán sokkal bunkóbb hangnemben, mint azt megérdemelte volna. De nézzük a jó oldalát, legalább ő nem a melleimet bámulta mint a legtöbb korabeli kölyök, akinek még nem is estek le a heréi, de nagyon elhiszi, hogy bivalytökei vannak. Lehet, hogy ez egy jó pont, mert illedelmes, de az is lehet, hogy csak melegebb mint egy kupac friss böklencürülék. De végül csak megszántam… Na jó, nem, igazából nem volt jobb dolgom a férjem nélkül és az eltűnt húgommal, úgyhogy elengedtem a dolgot. Annyira rossz nem lehet. Sóhajtva nyújtottam felé a kezem. - Rendben van, legyen. Csak ne nekem kelljen vezetni, már kezdem unni a botlábú fiúkat. Hagytam neki, hogy a többi táncoló pár közé vezessen. Nézzük a jó oldalát, ha mást nem, legalább egy fél órára lefoglal és elszórakoztat, addig sem másokon kell éleznem a nyelvemet vagy még rosszabb, unatkoznom. - Na hadd halljam, melyik haveroddal nyertél meg egy fogadást, hogy képes vagy felkérni egy táncra?
Cameron Castillo and Diane S. Byrne varázslatosnak találta
Vendég
Vas. Okt. 03, 2021 10:55 am
Csapat & Dev
Határozottan nem úgy tűnt, hogy jó ötlet kipróbálni a cigit. És még Cam is remekül szórakozhatott rajtam, ahogy ott köhögni kezdtem attól a szartól. A gondolat szikrájával oltottam el a cipőm talpán a csikket és dobtam el a fűbe havahová. Ha mást nem, annyira jó volt, hogy relatíve megtépázott idegeinket egy kicsit fellazíthatta. - Nem értem, miről beszélsz. Szerintem tök természetesen hatott. - engedtem is meg magamnak egy halovány mosolyt a társam irányába, miközben igyekeztem lehiggadni. Itt csak és kizárólag tiszta fejjel gondolkozva lehet tevékenykedni, azaz kénytelen voltam egy kicsit még jobban összeszedni magam. Az eddigiek csont nélküli sikerként való elkönyvelése azonban valamelyest dobott a helyzeten. A többiek elégedett tekintete, hogy gond nélkül megérkeztek, hogy akkor innentől kezdve kezdődik el igazán a levadászás, szimatolás, vagy nevezzük az egészet annak, aminek akarjuk. Méhis amennyire könnyeden indult el az egész, egy nő úgy rondított bele, ahogy csak nem szégyellte. Ha nem tapasztaltam volna még olyat, hogyan fagy meg pillanatok alatt a levegő körülöttem, akkor ez az volt. A beálló csönd, a nő szavai, ahogy Holden felé sandítottam közben és próbáltam felmérni, hogy mégis mi a náthás fene folyik itt. Aztán eszembe jutottak az akták és valahol talán az ő arca is. Lori testvére, naná. Ennél kellemetlenebb szituációt vajon el lehetne képzelni? Még jó, hogy Prestonnal mindenben elég alaposak voltak, minden érintendő személyt felkonferáltak, akik kerülendőek, akikkel óvatosan kell bánni és akik lebuktatásgyanúsak. Magam miatt nem aggódtam, hisz élő meghívó volt a helyre, legfeljebb akkor kellett volna féltenem a hátsóm, ha bebizonyosodik, hogy összejátszok velük. A pillanatot végül Hestia igyekezett megmenteni azzal, hogy megszólalt és magyarázatot adott a jelen szituációnak. Talán akkor kezdtem én is magamra találni, amikor a nevemet szólította. Laktam nála nagyjából három hónapig, tisztában voltam azzal, hogy mennyire könnyedén reagált le helyzeteket akkor is, ahogy most is. Szóval annyi lenne a titka az egésznek, hogy szemmel kellene tartanom? - Biztosan jót tesz egy kis levegő. Elfogadja a társaságom pár percre? - készségesen léptem egyet a nő irányába, miközben figyeltem, ahogy a többiek igyekeznek szétszéledni. Hirtelen akkor éreztem meg a feladatom súlyát, amikor magunkra maradtunk. A kezem már nem a pálca közelében pihent, inkább csak nyugodt állapotban lógott az oldalamon, miközben másik karomat nyújtottam felé, ha esetleg szeretne belekarolni. Még talán kapóra is jött az iménti dohányzós szituáció, ugyanis néhány krákogó hangot még így sem sikerült visszanyelnem. - Ami azt illeti, nekem is szükségem van némi levegőre, nem tűnt olyan jó ötletnek kipróbálni pont ebben a pillanatban a dohányzást.
William-hoz csatlakozni áldás. A partikat nem nekem találták ki, így inkább azt felejtsük el. Szavai megmosolyogtatóak, de mindketten tudjuk, hogy ez a medve kerüli a pompa világát. De ha kellek, akkor úgyis megyek, teszek veszek rendezkedek. - Semmit. Vissza térünk, megyek ellenőrzöm. - a vendéget is le ellenőrzőm, kit ott szállásoltunk el. A keleti kapu felé tartunk. 5 perc ide gyorsabb sétával, 5 perc vissza. Sokszor számoltam, de ugyanarra jutottam. Mikor oda értünk, már láttam a másnak fel nem tűnő dolgokat. Nyomokat a sárban. Nemrég kisebb eső esett, a maradványa a fű nélküli helyen végezte, ott volt láthatóbb minden apró részlet. Ám itt több féle is össze jött. Odébb Hamu. Dohányzott valaki. Több felé elszórtan. Idáig érzem a bűzt, itt maradt, a szél még nem futatta meg. Letérdeltem és beletúrtam a sárba. Alig-alig langyos, de még egészen nem hűlt ki. Nézzük a nyomokat. A cipők újak, sehol nem válik le a talprész, a sarkon nincs kopás, de elég jellegzetesen kivehető alakja van. Apróbb lábak. Nő vagy gyermek. Hmm. A kettő másik a birtokról érkezett... Ösztönösen simítok oldalamnál az övemen pihenő pálcán végig, mintha attól tartanék, nem lenne meg, pedig ott pihen a helyén, ahogy mindig szokott. Rossz előérzetem van. Ki szélesedik a képemen a mosoly, tekintetemben koromat megszégyenítő „suhancos” fény csillan ezzel együtt. - Két ifjú... - súly alapján, cipőjük mennyire süpped a latyakba. Újammal a kúria felé mutatok, majd ide, onnan érkeztek. Kintről pedig ide ... - Szedett vedett a társaság, de kissé mintha...nem ide valóak lennének... - honnan tudom? Miért érkezik bárki is a keletiből, mikor a főkapu közelebb van a parti közepéhez. Ott köszöntik a belépőket, s ezek ki akarták kerülni mindezt. Nem a parti miatt érkeztek az biztos. Földanya a tanúm erre. Nem fogom letagadni, tényleg púp a hátamra a jelenlétük. Akárkik is ők, az innen való érkezésük csak rosszat jelenthet. - Térjünk vissza a partira...- pillantok a fiatalabbra.
Soha életemben nem voltam jó színész, nem is láttam értelmét annak, hogy másnak adjam ki magam, mint aki vagyok. Ezt az aurorok éppen olyan jól tudták, mint a szüleim, a testvérem, és bárki, aki valaha is találkozott velem. Sosem érdekelt, mit gondolnak rólam mások, és legfeljebb szánalmasnak tartottam, ha valaki a szívéhez kapott, amikor mocskolódtam előtte. Nem véletlenül nem én voltam soha, aki beépült, bármilyen feladatnak néztünk elébe, legfeljebb olyan helyzetekben, amikben megállta a stílusom a helyén. Ezen a puccos nácikarneválon viszont kibaszottul nem tudtam, mihez kéne kezdenem. Hoztam magammal néhány szivart, abban a hitben, hogy annak a sznobbagónak a látványa majd egy kicsit segít beolvadni a polírozott seggű aranyvérűek belterjességtől bűzlő szellemi orgiájába. Most ezek közül gyújtottam meg egy szálat, hiába telt el alig két perc azóta, hogy az utolsó cigarettát eldobtam a kapu mellett. Az idegeim mintha mindenáron ki akartak volna készíteni, de ebben a helyzetben ez nem is volt meglepő. Megmondtam Briggsnek is, hogy ha miatta kapok szívinfarktust vagy agyvérzést, amit már évek óta próbál kicsikarni belőlem, itt maradok szellemként és haláláig kísérteni fogom, de talán még azután is. - Hölgyeim -léptem oda Karen Nott és az egyik Fontaine lány mellé. Jobbnak láttam, ha nem gondolom túl a dolgot, mert tervem az egyáltalán nem volt, hogy mégis mit kezdjek velük. Legrosszabb esetben egy perverz vén fasznak tartanak, de az ő rózsafingos világukban az amúgy is egy mindennapi látvány. -Bocsássanak meg a zavarásomért. Ha jól tudom, még nem találkoztunk, Hector Fawley vagyok. A házigazdát keresem - hogy messziről elkerüljem -, nagyon jó barátom, de ezer éve nem találkoztunk, félek, hogy fel sem ismerném. Hallottam, hogy megházasodott és van egy lánya, jók a megérzéseim, hogy önök Mrs. és Miss Byrne? -Nyilván nem, a lány idősebb volt, mint Byrne ivadéka, a nő pedig... hát erősen kételkedtem benne, hogy az esete lenne. De ki tudja annál a kopasz gecinél.
Draco Malfoy varázslatosnak találta
Vendég
Csüt. Okt. 07, 2021 1:01 am
kerti parti
Mrs Byrne, Miss Fontaine és "Mr Fawley" részére
Bájosan mosolyogtam, miközben a beszélgetés könnyedén gördült odébb, bár menetközben halkan megjegyeztem Miss Bootnak, hogy ha a szabadidejének egy csekély részét hajlandó lenne feláldozni, akkor szíves örömest fizetnék egy festmény elkészítéséért. Észrevettem azt is, hogy Mr Abernathy érdeklődést mutatott az irányomba, azonban mielőtt megszólalhattam volna, két csoroszlya furakodott a társaságunkba, és követeltek maguknak helyet. Viszolyogva hagytam el a helyemet, közben pedig olyan pillantást lövelltem Brendan irányába, hogy ma még egyszer a vendéglistára merte tenni ezt a két koporsószövekényt, akkor magam gondoskodtam volna arról, hogy az embereim a reggeli gyógyszerükbe mérget csepegtessenek. − Nos, azt hiszem, kedves Diane, én inkább megyek, és megkeresem a híres állatidomárunkat. Úgy hallottam, hogy a kisfiad remekül értett az állatokhoz – mosolyodtam el, miközben letettem a poharamat, mielőtt még belefojtottam volna valamelyik vénasszonyt az önfeledten pancsoló gyerekek között a medencébe. Azt hiszem, Brendan nem értékelte volna az efféle húzásaimat a partiján, bár nála már ki tudja, ahogy öregedett, úgy bomolhatott meg az elméje is, ha ezt a fertelmes inget képes volt magára venni. És az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy senki nem merte szóvá tenni neki. − Nos, ha már ilyen remekül kitúrtak minket a helyünkről, akár csatlakozhatsz is hozzám, ha úgy tartja kedved – fordultam Jarnette felé, miközben egy jelentőségteljes pillantást küldtem Mr Abernathy irányába. Valóban komolyan gondoltam, hogy a nyomába eredek annak a kis csirkefogónak. El is indultam a kertben, hiszen pontosan emlékeztem rá, hogy merre láttam őt utoljára, s reméltem, hogy hamar a nyomára bukkanhatok. Azonban ha rá nem is akadtam, de egy másik szerencsétlen flótásba futottam bele, aki vélhetően próbára szerette volna tenni a hírhedt türelmemet. − Uram… − pillantottam rá kimérten, hiszen fogalmam se volt róla, hogy mégis mit akart tőlem, bár nem is kellett feltennem a kérésemet, elvégre magától dalolni kezdett. − Nem, valóban nem, Mr Fawley – feleltem arra az apró megjegyzésre, hogy nem volt még egymáshoz szerencsénk, s bizony, ha rajtam múlt volna, akkor bizony messziről elkerültem volna őt. A társasága terhes volt a számomra, ugyanis az utamban állt, amikor nekem más terveim voltak, s most nem voltam vevő a bájcsevejre. − Nos, uram, el kell, hogy keserítsem, de egyrészt, Miss Fontaine és köztem szemernyi hasonlóság sem akad, másrészt pedig nem vagyok a házigazda felesége. – Már pusztán a gondolat is sértő volt. Közelálltam Brendanhoz, hiszen ismertem őt borzasztóan régóta, bár az elhunyt testvéréhez szorosabb szálak fűztek, mint hozzá. De a gondolat, hogy ő és én… Még a hideg is kirázott tőle. − Mrs Byrne-t arra felé találja – intettem hanyag eleganciával abba az irányba, amerre a társaságukat hagytam. − Mr Byrne pedig vélhetően abban az irányban lesz az urakkal – mozdítottam a kezemet arrafelé, amerre Brendant utoljára láttam. Részemről pedig ez a beszélgetés véget is ért, így lassan megkerültem az ismeretlen férfit. − Most pedig, ha megbocsájt, de megígértem, hogy megkeresek valakit… − szólaltam meg, amikor elhaladtam mellette, s Jarnette-re akartam bízni, hogy ő még élvezni tervezte-e az úr társaságát, vagy inkább menekülni óhajtott volna. Azonban én mindenképpen megpróbáltam megszabadulni Mr Fawley-tól, hogy az ifjú Emmett Byrne furkászának a legújabb trükkjeit csodálhassam meg. Még az is érdekesebbnek tűnt hirtelen, mint a partin lévők többsége.
A beszélgetés rendben zajlik, senki sem háborodik fel semmi miatt, így a lelkem is valamelyest megnyugszik. Már csak ki kell találnom, hogy miként jutok a húgom után, hogy elkerüljék valamilyen kínosabb szituációt. Nem szívesen mesélek a krémnek az életemből, ez az enyém, az én életem, nem tervezem kiteregetni senkinek. Szemlélő tekintetem keresgélni kezdi az újonnan érkezett tagokat, nagyon hamar kezdik jól érezni magukat. Itt vagyok már egy jó ideje és ők csak nemrégiben érkezhettek a kúria vendégszeretetébe. Fiatalok, kicsit vénebbek, a húgom és a többi családtag is remekül érzik magukat, én itt hagynám ezt a cécót és haza mennék. Nem az én világom, bár én is efféle családból származom, de mégis...nem vagyunk egyformák. Feltűnik Mrs. Byrne mellett egy igen jóképű fickó, nagyon elkezdi terelgetni a házigazdát befelé, sőt, akad olyan is aki most érkezett és máris belevetette magát a társalgásba...kicsit sem feltűnő. Én mint Aurorntanonc egy aurori család sarja...feltűnik mindez. Meg az is, hogy a házigazda asszonyt becsalogatják... Ám Karen is lépni próbál, csak egy apró pillanatra nézek rá, ám megzavar egy férfi... Össze tévesztene minket? Hogy lehet az, hogy a meghívottak nem ismerik személyesen is azt, ki meghívta őket. Karen ösztönösen válaszol, S már lép is, itt nincs már dolga ... Kettesben maradok az idősebb férfival, ki az öregapám is lehetne ... Zsigerből folytatom Karen mondandóját. - Szóval én meg ennek hiányában... - vonok is vállat... - nem a házigazda leánya vagyok. Szóval a gratulációt hagyja meg neki, vagy a... Bármi mást, amiért kereste...őőőhm...Mr. Fawley... – egészítettem ki Karen mondandóját ennyivel, hiszen úgy elsietett, hogy rám hagyta eme kellemes befejezést. Púp a hátamra, kolonc a zsebemben, no meg a hajam is égnek áll ettől az egésztől. Nem látszik? Látszhatna! - Szóval köszönöm ezt a kellemes bájcsevejt, de magára kell hagynom...ha megbocsát. - tisztelettel, mint fiatalabb az idősebb felé bólintottam, majd HA eleresztett utamra, akkor megindultam arra, amelyet a húgom is használt utat. Be az épületbe, amerre Diana is lehetett az úrral. A nőtől akartam érdeklődni bizonyos dolgok iránt. De beelőztek.
Vendég
Szomb. Okt. 09, 2021 10:19 am
Nyárzáró parti
Most először éreztem rá késztetést, hogy megtudjam, Medea Byrne mit gondol a vőlegényéről. Máskor nem érdekelt volna mások párkapcsolata, végképp nem egy érzelemmentes, elrendezett házasság lelki síkja, de ezúttal felmerült bennem az őszinte kérdés: vajon Medi hogyan viselte el ezt a kőbunkót? Persze Medea sem volt egyszerű eset - ahogyan én sem voltam az, kár tagadni -, de annyi biztos, hogy nem tűnt annak a típusnak, aki elalél Sebastian Mulciber származásától vagy rosszfiús nos... jobb szó híján nevezzük sármnak. Azonban ez most nem az a szituáció volt, amikor megkérdezhettem tőle, hogy egy egytől tízig terjedő skálán mennyire szeretni a Mulciber fiút megfojtani a saját nyakkendőjével. - Akkor mondd meg nekem, Sebastian, hogyan vélekedsz te rólunk, nőkről? - tettem fel a kérdést, meg sem próbálva leplezni a hangomba vegyülő provokatív élt. Gyanítottam, hogy a házasságról kifejtett véleményét még ő maga sem gondolta komolyan. Vagy ha igen, akkor Mulciber a mocskos szája és tapló stílusa ellenére konzervatívabb volt, mint azt valaha is feltételeztem róla. - Persze, a házasság egy életre szóló szerződés is lehet két ember között, de tudod, a szerződéseknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy önként kötik őket. Ez pedig a mi esetünkben már rég megbukott, nem? Nehéz lett volna megmondani, hogy Sebastian kit idegesített fel jobban: engem vagy Peggyt. A különbség talán csak az volt, hogy Margaret nálam sokkal elegánsabb módon hárította a fiú burkolt bunkóságait. De bármennyire is nehezemre esett, el kellett fogadnom, hogy még így is jobb volt itt a társaság, mint kint a "felnőttekkel", éppen ezért eszembe sem jutott ellenkezni, mikor Medi megpróbált véget vetni a szópárbajnak és tizenévesekhez méltóbb mederbe terelni az esténket. És az az igazság, hogy az elmúlt hetek eseményeit figyelembe véve, tényleg rám is fért volna egy pohár tömény ital. Talán az új lány a legjobbkor érkezett, mielőtt még Sebastiannal tényleg verbálisan meggyilkoltuk volna egymást. Habár ahogy a többieknek, úgy nekem sem volt elképzelésem róla, ki is lehet ez az Ella. Egy évet töltöttem csak el a Roxfortban, bár sok mindenkivel kapcsolatba kerültem, a lány ismeretlenségét betudtam annak, hogy ő pont nem tartozott abba a társaságba, akikkel az időmet töltöttem. Többnyire a hollóhátasokkal és az iskolaújság tagjaival lógtam együtt, valószínűleg ő egyik táborba sem tartozott. - Hidd el, mi sem véletlenül menekülünk az öregek elől. Ha még egy gratulációt fogadnom kell vagy végig kell hallgatnom egy rém unalmas családi anekdotát, akkor inkább belefojtom magam a medencébe - forgattam a szemem, egyetértve Ellával. - Amúgy apád nem fog nagyon kiakadni? Ez a kérdés már Medeának szólt, bár valójában nem érdekelt, hogy az öreg Byrne mennyire féltette tőlünk a whisky készletét - és a pincéhez érve amúgy is megtudtam, hogy az öreg mennyire nem akart minket a többszáz éves palackok közelében látni. És ez tulajdonképpen nevetséges volt, ugyan mit féltett néhány üvegen, amikor könnyedén, zsebből kifizetett volna három teli pincét is? - Úgy látom, apád előrelátó volt - érintettem meg a láthatatlan védőbűbájt a levegőben. Az ujjamon bizsergés futott végig ott, ahol érintkezett a mágikus védőfallal. - Hacsak valamelyikőtök nem átoktörő vagy auror, akkor azt hiszem, búcsút inthetünk a whiskynek. Vagy...? Nem tartottam kizártnak, hogy Medea esetleg tudja, hogyan kéne feltörni az apja bűbáját. Ez a lehetőség pedig sokkal jobban tetszett a megfutamodásnál, már csak azért is, mert Sebastian rögtön feladta, én pedig semmiben sem akartam az ő példáját követni. Csak azért sem.
Vendég
Szomb. Okt. 09, 2021 11:54 pm
Gyermeki Színjáték?
Nem megy minden zökkenő mentesen. Pont Lori testvére veszélyezti a műveletet. Sok embert kellene kerülni a partin, főleg azokat, akikkel otthon a Minisztériumban vagy ép tíz évvel ezelőtt még Amerikában találkoztam Steve oldalán. Messzire nyúlnak az ismeretségek és ezen a partin már indulás előtt tudtam, hogy nehéz lesz beépülni úgy, hogy ne kelljen magyarázkodni vagy egy kicsit összezavarni a gondolatait a velem szemben álló személyeknek, hogy elbizonytalanítsam őket a kilétemmel kapcsolatban. Most is könnyen hazudok, már évek óta játszom a szerepem a külvilág felé. A legegyszerűbb és kézenfekvőbbel módon kezdem kimagyarázni magunkat Holden magánéleti drámájából úgy, hogy talán a fiatal nő is felfogja, nem jó időt választott a kifakadáshoz. Valahol mélyen átérzem azt, amin átmegy, hogy nem tud semmit egy rokonáról. Minden hazugságnak súlya van. Ez egy toll pihéhez hasonlított. Lecsendesíteni akartam a vihart és nem felhergelni. Devon talpraesettségét már ismertem, így tudtam, hogy ő elintézheti a problémát Miss Fontainet. Holden mellett sétáltam és szemrevételeztem a társaságot, ahogy a medence felé közeledtünk. Az első alak, aki feltűnt számomra az Mrs. Dolohov volt. Utána a szarházi Corban alakját ismerem fel. Az ifjabb Yaxleyt és a testőrét még véletlenül sem találtam a vendég seregletben. Holdenre pillantok és már tudom is mit akar üzeni nekem. Nem kell több nekem. Egy merész búcsú pillantással bontakozok ki álférjem karjából. Csak ne csináljak semmi ostobaságot, mert akkor az egész csapat szív. Rengeteg forgatókönyv leperget előttem a napokban, hogyan viselkedek, ha egyedül maradok és számos vész tervem volt. Előveszem a táskámból a legyezőmet, amellyel nemcsak arcom további takarását biztosítom, de esetlegesen a nagy melegre hivatkozva ténylegesen magamnál tarthatom. A legközelebbi pezsgőt felszolgáló személyfelé veszem az irányt és egy pohár nedűvel indulok a útnak vissza a kert felé, ahol talán nyomára bukkanok a két férfinak, akinek a hiányára percekkel ezelőtt felfigyeltem. Útközben belekortyolok az italba, hogy azért számnak legyen egy csöppnyi alkohol szaga. Ahogy egyre távolabb kerülök a medencétől és a vendégektől, úgy vesz körül az éjszakai homály és a kert. Egyre biztosabb vagyok, hogy valakivel hamarosan összefogok futni. Halkan hallom még a zenét, de más neszekre is figyelmes leszek. Nem vagyok egy félénk nő, mégis egy pillanatra kiráz a hideg ahogy egy gyenge szellő megsimogatja az arcomat. Miért pont erre jöttem? A két keresett személy egyike a biztonságért felel, így Littlebear feltehetőleg valamerre járőrként a birtokon lehet. Míg a másik bárhol lehet a házban vagy ép egy vendégnek jópofát vág valahol a birtokon. Ha az egyiket megtalálom az már fél siker és ha kiiktathatom egy cseppnyi öröm a mai estén. Keresésem alapja, hogy a terület és a határ egyik gyengepontja felé indultam el, mert arra biztos jobban figyelnek, mint máskor. Jól tudom, hogy megduplázták az őrséget, így nem számítok arra, hogy most mellém áll a szerencse és rögtön a megtalálom azokat a az elvadult eszméket követő árja barmokat. Nem a medve karmai közé kerülök, de egy kigyúrt izmos férfivel találom magam szembe. -Uram, hogy mit keresek itt? - háborodok fel a kérdése hallatán, amit felém intéz az őr. - A kertészkedés az egyik hobbim és ez a kert csodálatos. Inspirációt gyűjtök a saját birtokomra. A csodás különleges éjjeli holdfényben fürdőző éneklő kaliforniai kakukkmák és vasvirágokat szeretném megnézni. Úgy tudom itt is fellelhetőek ezek az igazán ritkaság számba menő virágok. Elcsendesülök majd körbe pillantok. Óvatosan megérintem a karját és közelebb lépek hozzá. Suttogni kezdek, mint aki tényleg szégyenkezik egy titka miatt. -Egy kicsit sok volt az a két pohár pezsgő és egy csendesebb helyen előbb kiszellőzik a fejem, mint a parti sűrűjében. Ugye megérti? - sóhajtok hangosan. Talán a leheletem vagy a kezemben tartott üres pohár is meggyőzi erről a tényről. -Jó talán három is volt. - jelentem ki megadóan, miközben próbálom beleásni magam az őr elméjébe, hogy egy meggyőző érvvel utamra engedjen. Egy kis fiú jelenik meg mögöttünk, akinek a kérdése egy kicsit kizökkent. - Csatlakozni? - kérdezek vissza költőien és hökkenek meg az új személyen magasságán és korán. - Hát persze. Tudom, hogy valaki másnak hitt engem és talán ezt az őrt is. - Te Emmett vagy. - jelentem ki az egyértelműt, majd az őrre nézek, hogy vele is ugyanúgy fog viselkedni, mint velem vagy kiváltság az őrült Yaxley legifjabb gyermekének lenni. Kit keresett a kis Yaxley? Mosolyogva és barátságosan fordulok a gyermek felé, akinek az apját dementor csókkal eliminálnám az Azkabanba. Talán ő lesz most a zöldkártyám.
Vendég
Vas. Okt. 10, 2021 10:29 pm
Devon & Tempest & Mortimer
Igyekszik minél érdeklődőbbnek tűnni, és legalább pár dolgot megjegyezni abból, amit válaszul kap innen-onnan. A legnehezebb feladat persze Mr Byrne szóval tartása, viszont nem tehet mást, mint megfelelni az apja elvárásának, miszerint illeszkedjen be, vegyüljön el, akárkivel is találkozna, csak tiszteletteljesen... Akármennyire is tartja magát mostanra már független embernek, még mindig tisztán él benne a kép, hogy mi is volt az eredménye annak, ha feldühítették az apjukat. Az eddig elért eredményeit pedig nem akarná veszélyeztetni. - Remélem később még lesz alkalmunk beszélni, Mr Byrne. - Kissé megkönnyebbül, ahogy a házigazdát elhívják. Bár igyekszik nem kimutatni, nem kételkedik benne, hogy akár egy kívülálló számára is látható volt, ahogy ellazultak az izmai, és ahogy végre abbahagyhatta a mosolygást, le is hervadt az arcáról az a kedves mosoly, és a megszokott, érdektelen tekintete ült ki ismét az arcára. Részben az alkoholnak köszönhető a hanyagsága, részben pedig mert már kezd fáradni. Nem szívleli az ilyen partikat, főleg, ha egy köszönésnél többet kell megmutatnia magából. Általában Odessa az, aki precízen lavíroz a kígyónyelvű népség között, ő inkább csak csendben figyeli a háttérből. Jelenleg viszont minden felborult azzal, hogy nem tudott eljönni. Neki kell kedélyes beszélgetéseket lefolytatnia, és bár most szívesen csatlakozott volna Ms Nott társaságába, hogy az üzletről beszélhessenek, nem jutott számára több, mint egy pillantás. Egyértelmű volt, hogy ez most nem alkalmas a nő számára, valami fontosabb dolga van, de enyhén szólva is irritálja a gondolat. Még inkább irritálja a mögötte elhaladó páros, akiket lehet, hogy az alkoholtól felbátorodva mer csak megszólítani. Továbbra is zsebre tett kézzel lép a furcsa páros felé. - Minden rendben? Az a krákogás nem hangzik a legjobbnak. - De csak mert az apja ragaszkodott hozzá, hogy mindenkivel tiszteletteljes legyen, némi érdeklődést próbál vinni a hangjában, miközben a tekintetét mindkettejükön végigfuttatta, majd végül Devon-on állapodott meg.
ól ismertem már Yumát, nagyon sok éve tagja volt a családunknak, és ugyan soha nem alakult ki közöttünk kifejezetten szoros kapcsolat, mégis valahol olyan érzés volt, mintha a vérem lenne ő is. Talán nem testvérként, sőt, biztosan nem testvérként tekintettem rá, de fontos volt, pláne, hogy amikor én nem lehettem itt, akkor apám élete az ő kezében volt - és úgy védte, ahogyan azt kellett. - Rendben. Én kint maradok, ellenőrzöm, hogy senki ne figyeljen minket. Még csak az kéne, hogy egy kotnyeles kis vendég kíváncsiskodni kezdjen… -Nem voltam büszke arra, ami odalent volt. Értettem, hogy fontos, hogy meg kell tudnunk, kicsoda valójában ez a nő és mit akar a családunktól, de nem tartottam helyesnek azt, amit apa művelt vele. Én nem vettem ki a részem, bár kiképeztek ilyesmire. Valamiért nem tűnt helyesnek, és egyébként sem beszélt, egyetlen szót sem lehetett kicsikarni belőle. Mindenesetre nem akartam, hogy ezen bukjon el bármi is, pláne nem apám eddig nagyon gondosan őrzött titka a valódi kilétéről. Megálltam, amikor ő is, és már ettől automatikusan fonódtak ujjaim a pálcám köré. Egyrészt mert védtelen volt, amíg vizsgálódott, másrészt pedig oka kellett hogy legyen a viselkedésének. Olyan hirtelen kerített hatalmába a rossz előérzet, mint eddig soha, pedig sok szart láttam már életemben. - Bízom benned. -Lehettek volna az itteni fiatalok is, a húgom, a vőlegénye, esetleg az én menyasszonyom… De nem hittem, hogy tévedne, nem túl gyakran történt meg. Előhúztam a varázspálcámat, jobbnak láttam, ha a kezemben tartom. - Te menj vissza, mondd el apámnak, amit láttál. Én tovább megyek a pincéhez, megnézem, hogy ott minden rendben van-e.
Lakhely :
London
10
Tempest Fontaine
Hétf. Okt. 11, 2021 2:15 am
"Hear no evil, speak no evil, and you won’t be invited to cocktail parties..."
Vendég
Hétf. Okt. 11, 2021 9:06 pm
Sejtettem, hogy ha csak így a semmiből fogok felbukkani, így is úgy is gyanúsnak fognak gondolni, viszont néha kénytelen az ember lánya kockázatot vállalni, ez a helyzet pedig pontosan ilyen volt. Ennek ellenére is… igazi gyanakvást, csak a Mulciber kölykön látok. Ezzel még ki tudok egyezni, egész addig, amíg a Byrne lány azt mondja, hogy maradhatok, de egyből elraktározom az információt magamban, hogy szemmel tartsam a gyereket. Nem nehéz alapból is bizalmatlannak lenni vele szemben, hiszen férfi kezdemény, ők pedig…árulók a legtöbb esetben. - Köszönöm Medea. - Biccentek egy hálás mosoly kíséretében a szőke lány felé. Amikor meghallom, hogy a pincébe indulnak, igyekszem csak magamban örülni a hír hallatán: ha Holden ezt tudná! Megtaláltam a jackpotot! Ugyan az arcomon szélesebb lesz a mosoly, de ezt be lehet tudni annak, hogy kifejezetten vonz a whisky gondolata. - Jól hangzik. A pezsgő finom, de ezt az unalom parádét csak valami erősebbel lehet elviselni. - Ismerem el. Igazából tényleg jól jönne az a whisky, ha nem tudnám, hogy szükségem van arra, hogy tiszta maradjon a fejem. Amint elindulunk a pince felé, észrevétlenül raktározom el magamban az útvonalat, alaposan megjegyezve azt, hogy pontosan hogyan juthatunk el a célpontunkhoz. Még szerencse, hogy mindig is képes voltam ezerfelé figyelni, mert így mindenféle nehézség nélkül tudok tovább beszélgetni a gyerekekkel. - A Roxfortba járok. Griffendél. - Húzom ki magam büszkén válaszolva a kérdésekre, pedig világéletemben gyűlöltem a griffendélesek meggondolatlanságát. Amikor a Mulciber kölyök közelebb lép, egy pillanatra sem hátrálok meg, csak a szemeibe nézek magabiztosan. - Viszont sajnos nem sokat vagyok jelen az iskolában, az időm nagy részét a Mungóban töltöm. - Teszem hozzá a hazugságot, mert Mulciber tekintete nem tetszik. Egyáltalán nem tetszik és nem örülnék neki, ha mindenki más is gyanakodni kezdene rám.
Ahogy közeledünk a pincéhez, úgy kerül a látóterembe egyre több őr, de mivel Medea vezeti a csapatot, ezért tökéletesen el tudok a többiek között vegyülni úgy, hogy mindeközben sikerül összeszámolni az őrök számát és a pontos helyüket. Túlságosan jól megy minden, ez pedig mindig azt szokta jelenteni, hogy hamarosan beüt a szar: és sajnos nem tévedek, hamarosan elérünk arra a pontra, ahol nincs tovább. Ami számítható volt. Csalódottan sóhajtok, tökéletesen játszva azt, mintha meglepett volna a dolog. Aztán Mulciber lelép, ami egyáltalán nem jó jel, minden bizonnyal nem sokáig fogunk egyedül maradni. A védőfal pedig biztos nem olyan dolog, amit egy egyszerű, griffendéles diáklány fel tud oldani, még ha én sikerrel is járhatnék. Kénytelen vagyok várni, ha nem akarom, hogy lelepleződjön az álcám, ezért csak kicsit közelebb lépek a láthatatlan falhoz, követve Briony példáját. - Nem akarok egyetérteni azzal a bunkó ficsúrral, de ez tényleg zsákutca. - Jegyzem meg halkan, miközben magamban újabb és újabb információkat raktározok el. Nem lesz egyszerű ezt a bűbájt feltörni, de nem lehetetlen. - Bocs, hogy szidom a vőlegényed, Medea, de nem igazán kedvelem, és azt hiszem az érzés kölcsönös. - Pillantok a szőkeség felé egy pillanatra, majd hátrébb lépek a láthatatlan faltól. - Szerintem nem sok idő kell ahhoz, hogy valamelyik felnőtt megjelenjen, aztán mindannyian bajban leszünk. - Teszem még hozzá kelletlenül, mert el kell ismernem, hogy akármennyire is közel a cél, nem tehetek jelenleg semmit. - Hacsak tényleg nem tudod az ellenvarázslatot apádtól. Akkor talán még van esélyünk legalább egy üveget kicsenni mielőtt lebuknánk. - Teszem hozzá ártatlanul. Tudom, hogy nem fogom tudni kimenekíteni Lorit ilyen egyszerűen, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy erősítésre lesz szükségem, de ha látom az ellenbűbájt, akkor később könnyebb lesz feltörni újra a védelmet. - Bár… lehet, hogy van valami riasztó bűbáj is az ajtón, ami egyből jelzi, ha valaki piszkálja a dolgot. - Gondolkodok hangosan. Nem lepődnék meg, igazán kreatívak tudnak lenni ezek a rohadékok, sajnos nem csak akkor ha valaki megkínzásáról van szó.
Vendég
Szer. Okt. 13, 2021 11:29 pm
Bri, Elle, Medi, Mr. Nagyszájú, & Peggy
✰ How to escape a party? ✰
Sebastian egy hímsoviniszta barom. Bár nem mondom ki előtte, amit gondolok, de ezek a "kényes" témák, amiket nekünk szánt szándékkal piszkálódva kérdez ezt a tényt bizonyítja. Tudom, hogy a férfias világunk egyik őt megillető jogát a szabadságát akarja előttünk meglengetni. Ebben az aranyvérű társadalmi szférában a nőknek kevés a szabad mozgásiterük. Vannak olyan családok, akik kivételt képeznek, akik egy idő után nyitnak az új korok társadalmi változásai után. Ilyenek mondható talán az én családom is, hogy nagyobb szabadságot ad a nőknek, hogy kiteljesedjenek a társadalom és munkaterén. Mulciber Brionynak intézet szavai közben pár pillanatra megjelenik egy grimasz. Bár eltűnne a társaságból, de nem lehet egyszerűen lepattintani őt. Persze, hogy egy fajta szerződés két ember között a házasság, de ebből jelen helyzetben a két házasságot kötő embernek mennyire van szabad akarata és beleszólása ezekbe az egyességekbe. A házassághoz hozzátartozik a nász elhálása és a családalapítás is. Ez igenis valahol hasonlít a lovakhoz is. Értékfelbecsülés és megannyi szempont alapján találnak a szülők párt a hajadonsorban lévőknek. Eladják egy szövetség végett a gyermeküket. Hány ilyen szerződésbe szólhat bele a mennyasszony? Nem kell messzire menni Briony se szólhatott szerintem bele, hogy William mennyasszonya lesz és gondolom Medi sem szerelmes Mr Viperába. Briony könnyeden visszakérdez, de van egy olyan sejtésem, hogy nem fogja hagyni magát és a nézetein nem fog változtatni Mulciber. Apja fia. Kiérzem a gúnyt, hogy számára a párom, egy nem létező személy, pedig kicsiny társaságunkból rajta kívül mindenki ismeri Joet, hisz a Thunderbird sztár őrzője volt, ahogy a Roxfortban Alina vagy Flora. -Nem fogom megakadályozni, hogy felkeresd. Talán, ha nem lesz annyira elfoglalt, akkor ha következő alkalommal Amerikába jössz egy partira, akkor ő is ott lesz. - jegyzem meg neki egy mosoly kíséretében. Örülök, hogy Mulciberrel nem fogok összefutni a Roxfort folyósóin és egy óceán fog minket elválasztani ősztől. Ella arca sehogy se rémlett számomra. Hiába mondta, hogy Griffendéles, de ahogy felhozta az, hogy az ispotály rendszeres látogatója. Már nem is zavart annyira, hogy nem tudom, hogy ki is ő. Pince felé a sok őr nagyon furcsa volt számomra. Milyen palackok lehetnek ezek, hogy ekkora védelem kell? Aztán a másik véglet is eszembe jutott biztonságtechnikai részről hogy a pince az egyik gyenge pontja az épületnek, ahol egy tolvaj besurranhat egy értékes képet vagy szobrot ellopni. Ám amivel a pince ajtónál szembe találtam magamat inkább az elsőre adott okot, hogy távol tartson minket a pincében lévő édes nedűtől. Kicsit távolabb léptem és onnan szemléltem az előttünk lévő pajzsot. Nem voltam átoktörő és auror sem. Különböző zárakat már törtem fel és olvastam is védőbűbájokról, de sosem mélyedtem bele, annyira hogy biztosan felismerjem, mivel állunk szembe. -Ez nem olyan védkör, ami meghatározott személyeket enged ki és be?- ezzel a kérdéssel fordulok Medi és a lányok felé.-Talán csak az őrök tudnak belépni vagy a felnőtt varázslók, hogy kiskorúak ne dézsmálják meg az italt vagy esetlegesen csak Medea és a családja léphet be. - gondolkodom hangosan. Ám az ötletgazda ismeri talán leginkább az apját és a házat, hogy mivel állunk szembe. Rásandítok a lányra. Elhallgatok. Végülis valaki belökhetné Medeat a körön belülre, hátha helyes a megfejtésem, hogy hozzon egy üveg alkoholt számunkra. Mindenki Medeatől várta a megoldást, ahogy én is. - Ne aggódj, Ella, egy griffendéles mindig kimászik a bajból, ahogy egy Wampusos vagy Thuderbird-ös diák is. - jegyeztem meg gondtalanul. Nem aggódtam, hogy bajba kerülök a lányokkal. Éppenséggel izgalmasnak tartottam, hogy bejuttunk és szerzünk italt még az előtt, hogy elkapnak vagy kudarcot vallok, ahogy olykor előfordul velem. Medea merészségén múlik az egész, hogy vállalja a felelősséget és apja haragját vagy sem, mert ha a partinak vége lesz mi már nem leszünk itt, hogy eloltsuk a tüzet.
Gyorsan egészülünk ki, duzzadó kört alkotva – gyöngyöző pezsgő a pohárban, szelíd gyümölcsös utóíz, visszafogott nevetések és egymásba torlódó hízelgések, minden letisztult, szinte már zavaróan udvarias, mégis meghitt, idegenszerűen és révetegen, mint a pamlagra dobott kabát ráncai. Képszerűen gondolkodom, nevezhetnénk foglalkozási ártalomnak, valahogy kontúrok és finom ecsetvonások között létezem, logikai rendszert építettem rá, asszociációs képességeim többnyire szakzsargonra és vizuális képzettársításokra korlátozódnak, talán éppen ezért tűnik fel egyfajta erőltetett szétszéledés, a síkban mozgó alakzatok átrendeződése. Akaratlanul mozdulok, mintha valamilyen mintát követnék, apró falatkáért nyúlok, majd kissé ziláltan – nem értem, mi történik, de tudom, hogy valami éppen történik, hogy a valóság szövete bomlik -, nagyot kortyolok a pezsgőből, pontosabban gondolkodás nélkül eltüntetem egy lélegzetvételre. Az imént bemutatott Karen és az ecsetlen fiatal lány egy ismeretlen férfi társaságát élvezi, Dolohov pedig – kedves vonások, elragadó orr, szépen ívelt szemöldökcsont -, szintén egy ismeretlen férfi felkérésének eleget téve, gondolkodás nélkül elfogadja a felé nyújtott kezet. Tekintetem kissé zaklatottan pásztázza körbe a nyílt ég alá szorult, feszélyezett lüktetést, a táncolókat, beszélgetőket, az eddig sosem látott arcokat, a lassan szivárgó feszültségtől alig érzékelhetően pattogó atmoszférát. Mielőtt realizálhatnám, pontosan mi zavar, pillantásom fennakad valaki szúró tekintetének zátonyán, a kecsesen mozduló párosok vállai között bukkan fel, két fej között, két test között, rövid időkre eltűnik, de újra és újra visszatér, a tánclépések és útvonalak egyenetlenségei mentén. Millió közül felismerném, ugyanilyen intenzitású gyűlölettel nézett a temetésen, a toron, a hagyatéki tárgyaláson, a vacsoraesteken, amíg meg nem futamodtam, amíg hátrálni nem kezdtem, célkeresztbe, reflektorfénybe szorult vadként, és mint annyiszor már, most is hátat fordítok neki, sietős léptekkel indulok… valamerre, Diane-t keresem, ha már Napoleon másfelé terelte a másik kapaszkodómat, stabil pontomat, meg is találom, egy – meglepődhetnék, de nem tudok – ismeretlen férfi társaságában, és a gyomortájéki szorítás újabb görcsöt ránt magán. Mielőtt beérhetném őket, elindulnak, kettesben, egyfajta felszínes érdeklődéssel, ha nem emlékeznék mindenre kristálytisztán, most azt hinném, álmodom, ugyanaz a jeges borzongás fut végig rajtam, mint mielőtt zihálva ébrednék az átázott hálóingemben, és nem értem, mások miért nem vették észre az apró változásokat, a leheletnyi mesterkéltséget és taktikus szétszóródást. Valami nem stimmel, vagy csak Raleigh bátyjának örökké vádló tekintetétől zavarodtam meg. Egyáltalán mit keres itt? Mindenesetre követem Diane és az idegen kettősét, a sebességen nem változtatok, így sikerül beérnem őket, mielőtt eltűnhetnének az épület műkincsekkel határolt útvesztőjében. Az előtérig jutottak, hallom Diane kérdését, a gyanút, amely másképpen terelődik abba az irányba, amelytől én is félek. – Diane, kedvesem – sóhajtok tettetett megkönnyebbüléssel, még mindig az üres pezsgőspoharat szorongatva, amely egészen átmelegedett a tenyeremtől, pedig érzem a bőrömre kiülő, riadtságból táplálkozó nyirkosságot. – Egy pillanatra azt hittem, elnyelt a föld – mellé lépek, nem túl szorosan, de ha szükség van rá, bármikor megragadhatjuk és ellökhetjük az útból egymást. – Elnézést, hogy megzavartam a csevejt, még nem sikerült bemutatkoznunk egymásnak, Mr…? – kérdőn pillantok rá, kérdőn és kutakodón, bizalmatlanul és leheletnyire, éppen csak, alig kivehetően… fenyegetően.
Nyárzáró parti
Holden Briggs and Diane S. Byrne varázslatosnak találta
- ...Amint eltűntek a vendégek, kezelésbe is veheted, Leon. A te szakértelmeddel azonnal látni fogod, mi hazugság a lány buta, szőke fejében és mik a valós emlékek erről az aurorprojektről. Egész jól kiképezték, de nem eléggé, rajtad nem tud majd kifogni. Most viszont - emeltem koccintásra a poharamat - igyunk és érezzük jól magunkat, minden könnyelműség nélkül mondom, hogy nincs okunk aggodalomra és kijár nekünk is egy kis szórakozás. A jégkockák csilingeltek a whiskyben, ahogy a két pohár összeért a levegőben, mielőtt mindketten belekortyoltunk volna az italba. Minden a legnagyobb rendben volt, a Fontaine lány nem szolgáltathatott ki rólunk túl kényes információkat, akkor már itt lett volna a nyakunkon a fél MACUSA. Egyetlen ostoba csitrinél több kellett ahhoz, hogy félreállítsanak engem, a családomat és egy élet munkáját. Lépteket hallottam a hátunk mögül, majd megcsapott a cigarettafüst erős szaga, mielőtt az ifjú Sebastian elég közel ért volna hozzánk ahhoz, hogy a lampionok fényében tisztán kivehessem az arcát. - Csak nem meguntad a hölgytársaságot, Sebastian? - A hangom és az arcom könnyed derűről árulkodott, amíg a fiú választ nem adott a kérdésemre. A mosolyom továbbra sem tűnt el, ostobaság lett volna bármilyen jelét adni annak, hogy a pince puszta említése is aggodalommal töltött el. - Valóban? És mondd csak, Sebastian, mit láttál még a pincénél? Napoleon sokszor volt elégedetlen a fiával, de egy valamire sosem panaszkodott: a kölyök képességeire. Sebastiannak vágott az esze, ezt nagyon gyorsan megállapítottam az első beszélgetésünk alkalmával. Most sem kellett hozzá legilimencia, hogy kitaláljam, nem véletlenül jött látszólag gyerekes módon árulkodni. Nem a whiskyt féltette egy csapat tinilánytól, hanem észrevette a rúnákat. - Ha megbocsátasz, Leon, sétálunk egyed a fiaddal és közben beszélgetünk, úgy tűnik, van mit mesélnie nekem.
Sosem tartoztam azok közé a férfiak közé, akik elfojthatatlan belső kényszert éreztek rá, hogy mindig csüngjön a karjukon egy nő. Ha akadt valaki, annak örültem, ha éppen nem volt senki, az sem okozott egzisztenciális krízist. Ennek ellenére többnyire mindig volt valaki a képben, különösebb erőfeszítés nélkül - éppen ezért hatalmas túlzás lett volna azt állítani, hogy bármiféle kisebbségi komplexussal küzdöttem nőtársaságban, és most mégis másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mégis mi a faszt akartam éppen én Corban Yaxley pedigrés feleségétől? Bármennyire is igyekeztem eljátszani a brit aranyvérűt, én nem tartoztam ide, nyilvánvalóan neki is látnia kellett, hogy egy utolsó londoni proli voltam, a kibaszott cockney akcentussal elmaszatolt szóvégeimmel, a letüdőzött középkategóriás cigarettával, az aranyvérűekre jellemző genetikailag kódolt arrogancia teljes hiányával. De nem volt más út, csak előre. - Fawley - segítettem ki. - Gareth Fawley. Biztosan nem emlékszik rám, a feleségemmel és a lányunkkal Londonban élünk, ritkán látogatunk az Államokba. A legjobb hazugságoknak jellemzően volt igazságtartalmuk, ahogyan ennek is. Londonban éltem világ életemben, bíztam benne, hogy egyetlen kérdéssel sem lehetett volna lebuktatni, ami a fővárosra vonatkozott. - A feleségem nagyon boldog lenne, tudja, imád partikat rendezni. Amióta a lányunk szinte egész évben a Roxfortban van, olyan üres a ház, de ezt bizonyára Ön is tudja milyen érzés. - A legtöbb szülő, tapasztalataim szerint, könnyedén megfogható volt a gyerektémával. Elég volt csupán egyetlen aprócska megjegyzést tenni és máris rögtönzött nagymonológba kezdtek, ahol vagy felmagasztalták a kölykeiket vagy panaszáradatot zúdítottak az óvatlan hallgatóságra. Részemről mindegy volt, melyiket választja, amíg nem nekem kellett újabb hazugságokat megálmodnom. - Igen, nagyon boldog lennék, ha körbevezetne odabent is - bólintottam egy széles mosollyal, amely már sokkal őszintébbnek hatott az előzőeknél. Kezdtem belerázódni a szerepbe, legalábbis szerettem volna hinni, hogy egyre magabiztosabban alakítottam Gareth Fawley-t, a férfit, aki nem is különbözhetett volna tőlem ennél jobban. - Volt már szerencsém hasonló látványhoz, igen, bár bevallom, sosem érdekeltek különösebben a muglik... vagyis ahogy Önöknél mondják, a magnixok találmányai. Kissé bugyuta és gyermeteg próbálkozások a mágia helyettesítésére és az életük megkönnyítésére, nem gondolja? Legszívesebben belebasztam volna a saját fejemet a legközelebbi falba. Sosem akartam kiejteni ezeket a szavakat a számon - amik mellesleg talán szószerinti idézetek voltak a számtalan neo-halálfalótól, akiket volt szerencsém kihallgatni az évek során -, hiszen annyira szembe mentek minden elvemmel. Szerettem a mugli világot, otthonosan mozogtam a szerintem cseppet sem ostoba találmányaik között. Milyen szívesen ültem volna most otthon az Xboxom előtt... Az előtérbe lépve hatalmas kő esett le a szívemről, mikor nyugtáztam, hogy csupán egyetlen őrvarázsló ácsorgott a közelünkben, hátát a falnak vetve, kezében varázspálcával, de látszólag jobban lekötötték a tálcára sorakoztatott aprósütemények. Nem számítottak behatolókra és veszélyre ezen a partin. Mrs. Byrne kérdése viszont azonnal kirántotta alólam a nyugalom és önbizalom talaját. A kibaszott kurva életbe. Gyorsan kellett reagálnom, nagyon gyorsan és még annál is okosabbank. Beleszívtam a cigarettába, hogy húzzam az időt, majd ennél is lassabban elnyomtam az egyik asztalra helyezett hamutartóban. - Ennyire nyilvánvaló lenne? - Gondolkodj Russel fejével, bassza meg... Mrs. Byrne viszont megelőzött a kérdésével, én pedig legszívesebben megkönnyebbülten felsóhajtottam volna. - Igen, eltalálta, utóbbiról lenne szó. Bár meg kell jegyeznem, a fő látványosságot nem rejtegeti a férje. Hányni tudtam volna saját magamtól, mikor félreérthetetlen mosollyal, az indokoltnál sokkal hosszabb ideig hagytam elidőzni a tekintetemet a nő arcán - hogy véletlenül se értse félre, itt őt értettem a fő látványosság alatt. Valószínűleg hozzászokott a bókokhoz, szemrevaló nő volt, elegáns és bőségesen költhetett arra, hogy sokáig megőrizze a fiatalságát. És ez, bármennyire is nehezemre esett bevallani, valahol megkönnyítette a feladatomat. - Azt rebesgetik, hogy Mr. Byrne a pincében... - A mondatot azonban már nem tudtam befejezni, megjelent mellettünk egy fiatalabb nő, aki látszólag közelről ismerte az este háziasszonyát, nekem azonban kurvára semmi elképzelésem sem volt róla, hogy ki ő. Azt ellenben éreztem, hogy tudnom kellett volna. Merlin bassza meg... - Gareth Fawley - mosolyogtam rá a tőlem telhető legtermészetesebben és legbarátságosabban, noha éreztem, hogy az arcizmaim kezdik felmondani a szolgálatot. Szerettem volna újabb szál cigarettába kapaszkodni és önbizalmat meríteni a füstből. Mérlegeljünk: két törékeny nő, egy figyelmetlen őr. Hátrakötött kézzel is padlóra küldöm őket, ha beüt a szar - ezzel biztattam magam, és tulajdonképpen nem is volt más lehetőségem, mint hinni magamban és az aurori rutinomban. - Éppen arról beszéltünk Mrs. Byrne-el, hogy a kedves férje mennyi kincset rejteget ebben a házban a kíváncsi szemek elől. Fogadni mernék, hogy tele van a pincéjük érdekességekkel. Biztosan nem bánná, ha vetnénk rájuk egy pillantást. - Kezdett kényelmetlenné válni a helyzet, nem akartam sokáig itt ácsorogni, kiszolgáltatva magam az esetleges kínos kérdéseknek, meg kellett előznöm őket. Nem szarakodtam, egyszerűen magabiztos természetességgel belekaroltam Diane Byrne-be - mert hülye nem voltam, a másik nő részéről kevesebb szimpátiát érzékeltem -, majd elindultam az előtérből az egyetlen irányba, ahol logikusan pince lehetett. Az viszont hamar nyilvánvalóvá vált, a távolabbról érkező hangok alapján, hogy nem csak én akartam lejutni oda, hanem egy kisebb társaság is.
Diane S. Byrne varázslatosnak találta
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Pént. Okt. 22, 2021 12:24 am
Vendég
Pént. Okt. 22, 2021 11:49 pm
kerti parti
"Mrs Fawley" és az ifjú Byrne részére
Időnként irigyeltem Corban gyermekeit, akik ártatlan naivitással szemlélték a világot, s fogalmuk sem volt arról, hogy a mi generációnk mennyit küzdött és szenvedett azokért az eszmékért, amelyeket helyesnek vallottunk. Mert a vérünk tisztasága többet ért minden kincsnél, amelyet a földi létünk során megszerezhettünk, s ehhez a privilégiumhoz foggal-körömmel ragaszkodtunk. Talán jól tettük, hogy Voldemort nagyúr bukása után sem hajtottunk fejet az új eszméket hirdető liberálisokat, talán hibáztunk azzal, hogy az árnyak közt megbújva leltünk menedéket, és kezdtük újra rendezni a sorainkat. Azonban erre a kérdés csupán akkor kaphattunk választ, ha megküzdöttünk érte. Az emberek pusmogtak. A világunkon úgy terjedtek szét a szabadabb elvű eszmék, mintha valami gyűlöletes kórság lett volna. Nekünk pedig ennek gátat kellett vetni. Mi voltunk a hajdani szép idők utolsó védőbástyái, s bár három testvéremet elragadták tőlem az évek során. Nem voltam hajlandó olyan könnyedén feladni. Megittam az italom maradékát, aztán az ifjú Fontaine lányt magára hagytam az ismeretlen férfival. Az ő döntése volt. Én megadtam neki a lehetőséget, hogy elmeneküljön velem attól a kellemetlen alaktól, aki még hírből sem találkozott a jó modorral. Pusztán az aurája is fintorgásra késztetett. A kert felé vettem az irányt, amerre a fiatal Byrne-fiút sejtettem, ugyanis még mindig feltett szándékom volt megtalálni őt. Ismertem a korabeli gyermekeket. Csibészek voltak mindegyszálig. Mindegyikük tele volt energiával és életkedvvel, s időnként olyan dolgokba ütötték az apró orrukat, amelybe nem kellett volna. Az őrök közt járva nem zavartattam magamat, hiszen régi barátja voltam Corbannek, pardon, Brendannak, ugyanis nemcsak az ingek terén rendelkezett pocsék ízléssel, hanem az álnevek megválasztásában sem remekült kifejezetten. Engem nem hatottak meg a virágok, vagy éppen a kertben elhelyezett további dekorációk és díszítőelemek. Hiába tűntem úrihölgynek, a lelkemben mégis csak egy harcos voltam. Kisvártatva egy apró alakot pillantottam meg, majd egy idegen nő hangja ütötte meg a fülemet. A fiú háttal állt nekem, így ha senki nem hívta fel rám a figyelmét, akkor mögé lépve megérintettem a vállát. − Ó, az ifjú Byrne! Végre megtaláltalak. Úgy elkóboroltál a többiektől, hogy a kedves édesanyád már aggódni kezdett érted – mosolyogtam le rá, s talán Diane valóban félthette a gyermekét, de nem láttam a fejébe, hogy minderre mérget vegyek. A tekintetem azonban az ismeretlenre siklott, és bájos mosollyal mértem végig az öltözékét. − Gondolom, Önt is Emmett és a kis furkászának a képességei érdeklik, ugye Miss, Mrs…? – pillantottam rá, bár talán a mosolyomnak volt egyfajta rideg benyomása. Azonban, amikor ismét a fiú felé fordultam, mindennek nyoma sem volt. − Szóval, Emmett, édesapád sokat mesélt arról, hogy milyen ügyesen trenírozod a kedvencedet. Lenne kedved bemutatni, hogy mit tud? – csengett jóval kedvesebben a hangom, amikor hozzábeszéltem. Nem szerettem az embereket. Igazán kevesek voltak azok, akikért valóban tűzbe tettem volna a kezemet, csakhogy egy gyermek lelke nem volt olyan romlott, mint a miénk. Épp ezért, bármilyen ijesztőnek is tűnhettem sokak számára, a fiatalokkal mindig megtaláltam a közös hangot. Valakinek ugyanis az eljövendő korok generációjával is foglalkoznia kellett.
Baszatlan sznob kurva. Nem jutott eszembe kedvesebb kifejezés, amikor rezzenéstelen arccal hallgattam végig a nő szavait. Merlinre, de jól esett volna leátkozni róla azt a posh brit akcentust, amit szinte irritálóbb volt hallgatni, mint magát a szavait. Hirtelen elkezdtem reménykedni benne, hogy beüt itt a szar, mert akkor legalább lenne magyarázatom arra, hogy miért jutott eszembe éppen erre a nőstényre rárobbantani Yaxley ocsmány szobrait. Engem aztán kurvára nem érdekel, hogy nő vagy férfi, ha ilyen ótvar módon beszél velem, megérdemel mindent, amit kap. Persze ezt nem mondtam ki hangosan, csak szó nélkül megvártam, amíg lelép a bánatba, titkon reménykedve venne, hogy kitörik a cipője sarka. Azt hiszem, nem voltam ehhez hozzászokva. - Menjen csak, kisasszony, a világért sem szeretném feltartani -intéztem a szavakat a fiatalabbik felé, kedvesebben, mint megérdemelte volna. Ez is ugyanolyan lesz, mint a másik. Legalább nem kellett tovább hallgatnom őket, leléphettem egyszerűen és gyorsan. El is indultam tovább, elfelejtve az eddig történteket, hogy minél hamarabb megtaláljam azokat az embereket, akik a legközelebb kerültek a pincéhez - vagy éppen akiknek a legnagyobb szükségük volt a segítségemre. A lépéseim közben végigjárattam a tekintetem a társaságon, keresve a csapatunk tagjait, akik eddig úgy tűnt, egytől egyig tették a dolgukat és nem is esett annyira nehezükre. Még a kölyköknek is jól ment a dolog, vagy csak kibaszottul mázlisták voltak, ellenben velem. Faszomat, nem véletlenül nem játszom én soha a beépített ember szerepét. Holden volt az egyetlen, akit nem láttam meg azonnal a közvetlen környezetemben, ezért elindultam, hogy őt keressem meg - ami valljuk be, nem volt nehéz. Nyilvánvalóan ő játszotta a Casanova szerepét, mintha bármi esélye is lett volna… nos, Corban kikúrt Yaxley feleségénél, ha nem csalnak a szemeim. Meg volt ott még egy nő, akire én speciel magasról szartam, majd a kölyök jól lerázza magáról… vagy mégsem. A testbeszéde nem arról árulkodott, hogy úgy haladnak a dolgai, ahogy szerette volna. Határozott lépésekkel indultam el feléjük. - Gareth, fiam! -szóltam oda neki, amikor elég közel értem. -Hölgyeim. Nem akarok senkit megzavarni… ebben, akármi is legyen, de szeretnék biztos lenni benne, hogy a családom remekül érzi magát. Már előre beharangoztam nekik, hogy mennyi különleges dolgot fognak látni a Byrne birtokon, és azt is, hogy a legérdekesebbek mind rejtve vannak. -Faszomat ebbe az egészbe, hogy kommunikálnak a normális emberek?
Ismerem az otthoniak lábnyomát, hogy egy ilyen sárban mekkora milyen mélyen alakul a lábnyomuk. Kitanultam, sőt, még most is sokszor utána járok, hogy Medea mekkora cipőt hord és milyen mélyen nyomodik a sárba. Ugyanezt műveltem Papával és Williammal is. Tudom milyen a cipőjük, a régi és új...ezek ismeretlen méretűek és formák. Felegyenesedek, William felé fordulok, hogy meghallgassam. A pince az útja, az enyém Brandon. Bólintok. - Jelzek feléd... - Kodát küldöm úgyis, ő képes a gyorsabb távolság megtétele, ráadásul egy hangos vijjogás a srác felé elég lesz, hogy amaz tudja, tényleg szar van a palacsintában. Hm...túl gyorsan tanultam el ezt a mondást a srácoktól. Ezzel útjára is bocsátottam magam, meg a fiatalabbat is, mennyen mindenki a dolgára. Ha igazam van, akkor nem lehetnek még messze. Csak ki kell deríteni, hogy ki mászkált sárban, kinek van cigi szaga... Túlreagálom? Legyen úgy. Gyorsabban szedtem a lábam, arckifejezésem semmit mondó volt, morcos. Kihúzva érkeztem vissza a partira, tekintetem az idősebb Byrne-t kutatta. Ő volt jelenleg a legfontosabb, hogy megtaláljam, hogy említést tegyek erről. Nem kelthetek feltűnést, hogy baj van, mert hát lehet hogy nincs is. S csak bevonzom a bajt ... A legkisebbek a medence közelében játszottak, ott nyugalom volt. Ha nem állított meg senki, akkor a Brendan mellett álltam meg. A Papát Mulciberrék társaságában találtam meg. Úgy szóltam, hogy csak ő hallja, meg Mulciber. - A keleti kaputól vendégek érkeztek. Talán hárman. Trehány dohányos szemetelő csúrhe...- ráadásul lehet a meghívottak listáján sincsenek...kitudja. a keleti kapu az ostobák részére lett fent tartva. A Főkapun a virító Arany nép, a krémek krémjei érkeznek...tekintetem az ifjú Sebastianra siklott, majd visszatért figyelő tekintetem az öregebbre. Mi a terv? Tartsam szemmel a vendégeket, vagy gyűjtsem össze a Byrne gyerekeket? Bármilyen ukázt is adjon ki a Főnök, hát az úgy lesz.
Egyik pillanatban még ismerős arcok vesznek körül, és kellemesen csevegünk, aztán azon kapom magam, hogy egy számomra idegen vendéggel sétálgatok a ház bejárata felé, és a dekorációról diskurálunk. Ez így annyira még nem is tűnik különösnek. Corban aktív üzleti élete és változatos kapcsolatainak hála nem olyan ritka, hogy számomra ismeretlen arcokkal telik meg a ház. Megtanultam alkalmazkodni ehhez, ahogyan ahhoz is, hogy bókolnak nekem, vagy épp a házat, a berendezést, az ízlésemet dicsérik, esetleg a családunk ritka kincseit és ereklyéit szeretnék megtekinteni. Mindebben én egyelőre semmi gyanúsat nem látok.
- Fawley... hát persze. - Nem, még mindig nem rémlik semmi. - Igen, ezt megértem, hisz mi sem gyakran teszünk látogatást a szomszéd kontinensen. Bár ez változhat hamarosan... - teszem hozzá kissé eltűnődve, mikor eszembe jut, hogy a gyerekek szeptembertől a Roxfortban folytatják tovább a tanulmányaikat, így némileg több okom lehet majd Angliába kiruccani. - Igen, a gyerekek nélkül ősztől mindig jóval üresebb a ház. Bár nálunk a legkisebb, Odette, még nem iskolás, ő még itthon van, tudja... - teszem hozzá bólogatva, de ennyiben ki is merül, amit ehhez a témához fűznék. Nem tartozom azok az anyák közé, akiknek azonnal fátyolossá válik a tekintete, amikor a gyerekeikről van szó, és másról sem tudnak beszélni.
- Pontosan. Ahogy mondja, Mr. Fawley, teljesen egyetértek. Legyenek akármilyen leleményesek, az elektromotorosság, vagy minek nevezik, sosem fog felérni az igazi varázslattal - jelentem ki egy apró fintorral az arcomon. A magnixok egy alsóbbrendű ága a fajunknak, ez az igazság. Bár társaságban sosem tennék ehhez hasonló erősebb kijelentéseket, még a saját otthonomban, a saját rendezvényünkön sem. Épp elég olyan mágus vesz ma este körül, akiket nem ismerek elég jól. A második varázsháború óta megoszlanak a vélemények az aranyvérűek között is, és nem szándékozom felesleges feszültséget kelteni, elrontani bárki szórakozását.
Az előtérbe érve úgy tűnik, néhány pillanatra a sarokba szorítottam kék szemű vendégünket, megleptem őt azzal, hogy átlátok rajta. De ahogy mondtam, nem annyira szokatlan errefelé, hogy valaki Corban gyűjteményére kíváncsi. Az utóbbi, rám vonatkozó célzására azonban muszáj kissé felnevetnem. - Maga még pimaszabb, mint gondoltam, Mr. Fawley – ingatom a fejemet. Ám mielőtt befejezhetné a következő mondatát, a kuzinom csatlakozik hozzánk, és bár az ő tekintete nem árulkodik sok jókedvről, én széles mosollyal fogadom őt.
- Elnyelt? Dehogyis! - nevetek fel. - Csupán a házat akartam megmutatni a kíváncsi, londoni barátunknak - pillantok a férfi felé, és hagyom szóhoz jutni, hogy válaszolhasson Cressida kérdésére, és bemutatkozhasson. A következő lépésével azonban már némileg feszegeti a pimaszság fogalmának határait is, amikor belém karolva a pince felé irányít engem. Persze nehéz haragudni valakire, akinek ilyen hihetetlen kék szemei vannak, de kezd furcsa lenni a helyzet, és az arcomon a mosoly is már kissé erőltetetté válik. A gyanakvásom pedig csak tovább fokozódik, amikor egy újabb férfivel bővül a kis csapatunk.
- A fia? - kérdezem meglepetten, még mindig nem mutatva jelét annak, hogy kezdem kissé kényelmetlenül érezni magam. - Ön volna az idősebb Mr. Fawley? Ó, pedig legfeljebb testvéreknek gondoltam volna magukat – mondom kedvesen. - Igen, való igaz, a birtok sok érdekességet rejt, de ha valóban a pincét szeretnék megtekinteni, attól tartok, csalódást kell okoznom – ingatom a fejemet a fiatalabbra pillantva, aki abba az irányba próbálna eljutni. - Ott tulajdonképpen nincs semmi érdekes, a whisky- és borkészletünket leszámítva, de jelszó nélkül egyébként sem tudnánk lejutni. Miért nem tekintik meg inkább Kaori Belmont híres festményét, a hebridai feketesárkány és a magyar mennydörgő összecsapásáról a nappaliban? Egy igazi remekmű - próbálnám őket másfelé terelni. Egyáltalán miért akar mindenki a pince lejáratánál tömörülni? A hangokból ítélve Medi és a többi fiatal is a közelben lehet, beszélgetést és közeledő léptek zaját hallom. Illetve, ha a szemem nem csal, és Corban rikító ingét aligha lehetne eltéveszteni még az üvegajtón keresztül is, ő is erre tart Mulciber fiával és Yumával. A helyzet már több, mint gyanús. Kezd rossz érzésem támadni.
There are two rules in life: 1.) Never give out all the information.
Őszintén szólva ennél azért kedvesebb fogadtatásra számítottam, de igyekszem tartani magam, udvarias maradni és kedves, miközben kék íriszeimmel a szőkeség arcát tanulmányozom, lélektükrén merengek el, a bemutatkozás pedig nem marad el, ahogy a kézcsók se. Nem bánom, hogy nem emlékszik rám, bár a Castillo név úgy sejtem mondani fog neki valamit, de ha nem mondana se probléma, jöjjön csak, táncoljon velem, ideje elvonni innen, hogy mással foglalkozzon. Megjegyzésére viszont akaratlanul szalad feljebb szemöldököm. Nem vagyok se botlábú, se fiú, de khm, vágjunk jópofát a dologhoz. - Nem okozok csalódást hölgyem! - remek táncpartnere leszek erre az időszakra. Aprót biccentek, majd miután belém karol már meg is indulhatunk a táncolók közé, ahol aztán illedelmesen fordulok szembe vele, úgy irányítva minden lépést, minden mozdulatot, hogy maximum mögém leskelődhessen, de talán rám figyel majd. Finoman indulok meg a zene ütemére, eleinte csak egyszerű lépéseket téve, majd ha érzékelem, hogy tud követni, sőt, kedvet is kap hozzá, akkor gyorsítok, olykor kilendítem, majd vonom magamhoz elmosolyodva, de ha még mindig nem látok ellenkezést, akkor meg is pörgetem. Engem az se zavar, ha a sok unalmasan táncoló pár közül ránk vetül majd többek figyelme, akik csak errefelé bambulnak. Megszoktam tánc közben a közönséget, legutóbb Seph-el is remekül éreztem magam, így próbálok agyban is pihenni, nem azon kattogni, hogy milyen veszélyes dologra készülünk most az aurorokkal, jelenleg amúgy is védve vagyok, én valóban meghívóval érkeztem. - Nincs szükségem fogadásra ahhoz, hogy egy szép hölgyet felkérjek egy táncra. Tudja magáról, hogy gyönyörű, Fiona... - kis szünetet tartok, ismét pörgetem, de ez után úgy tartom meg, hogy háta mellkasomhoz kerüljön, kezeim kezeiben, de nem Holden felé pillant, én viszontközelebb hajolok füléhez, érezheti rajta lélegzetvételemet is. - Megtiszteltetés a számomra, hogy táncol velem. - és már pörgetem is ki, de nem eresztem túl messzire, visszahúzom nemsokára, lépek utána, vele együtt, majd felveszem az alap felállást, de tekintetem nem ereszti az övét. - Miért ilyen elutasító? Adtam rá bármi okot, hogy ilyesmit feltételezzen? Csak szeretném jól érezni magam ezen az eseményen, Ön pedig méltó partnernek tűnt néhány csodás tánchoz. Már ha Ön is elégedett és nem hagy faképnél, amint ennek a számnak vége. - mert le akarom foglalni továbbra is, ezért vagyok merész, nem visszahúzódó, nem nyalok tövig és mondom azt, amit feltétlenül hallani akar, de határokon belül maradok.
mit akar a családunktól, de nem tartottam helyesnek azt, amit apa művelt vele. Én nem vettem ki a részem, bár kiképeztek ilyesmire. Valamiért nem tűnt helyesnek, és egyébként sem beszélt, egyetlen szót sem lehetett kicsikarni belőle. Mindenesetre nem akartam, hogy ezen bukjon el bármi is, pláne nem apám eddig nagyon gondosan őrzött titka a valódi kilétéről.
Sejtettem, hogy ha csak így a semmiből fogok felbukkani, így is úgy is gyanúsnak fognak gondolni, viszont néha kénytelen az ember lánya kockázatot vállalni, ez a helyzet pedig pontosan ilyen volt. Ennek ellenére is… igazi gyanakvást, csak a Mulciber kölykön látok. Ezzel még ki tudok egyezni, egész addig, amíg a Byrne lány azt mondja, hogy maradhatok, de egyből elraktározom az információt magamban, hogy szemmel tartsam a gyereket. Nem nehéz alapból is bizalmatlannak lenni vele szemben, hiszen férfi kezdemény, ők pedig…árulók a legtöbb esetben. 
Sebastian egy hímsoviniszta barom. Bár nem mondom ki előtte, amit gondolok, de ezek a "kényes" témák, amiket nekünk szánt szándékkal piszkálódva kérdez ezt a tényt bizonyítja. Tudom, hogy a férfias világunk egyik őt megillető jogát a szabadságát akarja előttünk meglengetni. Ebben az aranyvérű társadalmi szférában a nőknek kevés a szabad mozgásiterük. Vannak olyan családok, akik kivételt képeznek, akik egy idő után nyitnak az új korok társadalmi változásai után. Ilyenek mondható talán az én családom is, hogy nagyobb szabadságot ad a nőknek, hogy kiteljesedjenek a társadalom és munkaterén.
- ...Amint eltűntek a vendégek, kezelésbe is veheted, Leon. A te szakértelmeddel azonnal látni fogod, mi hazugság a lány buta, szőke fejében és mik a valós emlékek erről az aurorprojektről. Egész jól kiképezték, de nem eléggé, rajtad nem tud majd kifogni. Most viszont - emeltem koccintásra a poharamat - igyunk és érezzük jól magunkat, minden könnyelműség nélkül mondom, hogy nincs okunk aggodalomra és kijár nekünk is egy kis szórakozás.
