William Yaxley / Byrne

Vérmérséklet: Flegmatikus - elfogadható

Myers-Briggs Típustan: ISTJ-A, vagyis Logisztikus személyiségtípus
Introvertált - Érzékelő - Gondolkodó - Tervező - Asszertív
A tesztek alapján az introverzió/extraverzió dimenzión mutatott érték középen helyezkedik el, ezáltal az eredmény nem tökéletes. A további interjúk alapján pszichomágusi döntés volt a legjobban illeszkedő személyiségtípus kiválasztása.
- elfogadható

Big Five:
- Nyitottság 62,5% - átlagos - elfogadható
- Lelkiismeretesség 100% - nagyon magas - kívánatos
- Extraverzió 67% - átlagos - elfogadható
- Neuroticizmus 19% - alacsony - kívánatos
- Barátságosság 54% - átlagos - elfogadható

Merrill-Wilson Típustan: Amiable - nem túl kívánatos

Enneagram:
I. hely: A tökéletességre törekvő - kívánatos
II. hely: A kihívó - elfogadható
III. hely: Az eredményes - kívánatos

IQ: 124 - kívánatos

Békés, nyugodt személyiség, aki a legstresszesebb helyzetekben is képes megtartani a hidegvérét és tiszta fejjel gondolkodni. Türelme szinte végtelen, kötélből vannak az idegei, azonban ha valaki mégis eléri, hogy felhúzza magát, jobb, ha inkább menekülőre fogja mint szembeszáll vele. Esélytelen lenne a győzelem. Nyugalma és türelme előnyös a munkája szempontjából, remekül teljesít nyomás alatt és racionális problémamegoldás esetén.
Közösségorientált, akinek a munkahelyi és otthoni stabilitás és harmónia elsődleges fontosságú. Könnyen alkalmazkodik a környezetéhez, beleolvad bármilyen társaságba, és mivel mindig ő a legstabilabb pont, a legtöbben hozzá fordulnak támogatásért. Ezt mindig meg is adja, mert fontos számára a társaság összetartása és a belső béke fenntartása. Hisz abban, hogy az összehangolt, egymással őszinte és kooperatív közösség a legproduktívabb és a legkevésbé rombolt konfliktusok által. Ez a hite általában alátámasztást nyer.
Előbbiből kiindulva gyakran terhelik túl ismerősei, családtagjao és kollégái a személyes problémáikkal is, amiket minden alkalommal lelkiismeretesen végighallgat és megpróbál segíteni. Szerencsére érzelmileg elég stabil ahhoz, hogy ezt a leterheltséget jól kezelje, magánjellegű problémái nem okoznak hátrányt a munkájában sem, mert azokat nagyon könnyedén különíti el egymástól. Mindennek persze megvan az előnye, a belé fektetett bizalom embertársai részéről nagyon fontos eszköz az életében.
Határozott, szilárd jellem, akinek konkrét elképzelései vannak a világról, annak működéséről, a benne élő emberekről, a művészetekről és gyakorlatilag minden másról. Mindig tudja, mit akar és senki sem támtoríthatja el, ha valamiről azt gondolja, az a helyes vagy a legjobb út. Vitázni ugyan szeret, de veszekedni nem, pláne értelmetlenül, éppen ezért hamar rövidre zárja, ha valaki ellent akar mondani neki vagy megpróbálja megváltoztatni a véleményét. Ez vonatkozik az olyan kérdésekre is, mint a vértisztaság vagy édesapja céljainak és iránymutatásának követése, vagy sokszor az ítélkezés mások felett.
Törekszik a tökéletességre a magánéletben és a munkában egyaránt, ami a pozícióját elnézve kifejezetten fontos. Nem tűri a halasztást, halogatást, döntésképtelenséget és a hanyag munkát, az otthoni életében pedig a békét és a harmóniát keresi.
Neveltetéséből adódóan intelligens és nagyon művelt, kedveli is a művészeteket és ért hozzájuk, bár tudja, hogy apja közelébe sem ér.

A szakértői vélemény alapján William Byrne ügynök hírszerzési munkára alkalmas, csapatmunkára alkalmas, vezetői pozícióra ajánlott. Családjához való szoros kötődése miatt pszichomágus rendszeres látogatása ajánlott az elvégzett munka minőségének érdekében.

- Nézze, Mr. Byrne, tudom, hogy ez kellemetlen önnek és sok más emberhez hasonlóan nem szeret idegenekkel beszélni a magánéletéről, pláne nem bemutatni, de szükség van rá, ha szeretne teljes értékű ügynök lenni.
- Nem értem, miben befolyásolhatja a gyerekkorom és a nagy életeseményeim azt, hogy mennyire vagyok alkalmas a munkára. Úgy sejtem, az erőnlét, a pszichológiai tesztek eredményei és az eddigi teljesítményem sokkal többet számít.
- Ez így is van, uram, de nem tehetek semmit. Ez a protokoll.
William szeretne tovább ellenkezni, de nem tud. Elfogadta, hogy a protokollnak eleget kell tenni, mivel a munkája múlik rajta. Végignézett a hatfős, pszichomágusokból és felsőbb vezetőkből álló bizottságon, átfutott a fején, hogy vajon ez mennyire sérti a GDPR-t és a személyiségi jogait, aztán vonakodva, de pálcáját a halántékához emelte, hogy mindenki előtt bemutassa az első fontos emléket. Megalázva érezte magát és kellemetlenül, de a szükség nagy úr.

Hangosan recsegnek a gallyak és zörög az avar a kisfiú cipője alatt, de nem is hallja olyan jól. Sokkal hangosabban lüktet saját szívverése a fülében és hallja saját ziháló lélegzetét, mint amennyire a környezetére figyel. Már nagyon régóta fut, nem is tudja, mióta rohan az erdőben céltalanul, de nem akar megállni. Nem érzi a fáradtságot, csak az adrenalin mozgatja, ahogy menekül valami elől. Igazából még ő sem tudja, mi az, csak szalad előre, árkon-bokron át, időnként hátrapillantva a sarkában lévő üldözőjére, mintha megpillanthatná az erdőt ellepő ködben. Ismeri a környéket, rengeteget járt erre túrázni édesanyjával, de most nem volt olyan vidám és nyugodt, mint amilyennek megismerte. Hideg volt, nyirkos és borongós, hátborzongató egy ötéves szemében. És valami kergette is közben, de nem tudta, mi az és miért retteg tőle ennyire.
- William! William!
Édesanyja hangját hallotta a sötétből, legalábbis azt hitte, hogy a sötétből jött. Idő kellett és hosszabb szólongatás, mire sikerült kirántani a szörnyű rémálomból.
Riadtan ült fel az ágyon, pizsamája a testére tapadt, szőke fürtjei pedig a homlokára. Zihált, mellkasa olyan szaporán emelkedett, mintha a viharos tenger hullámozna. Édesanyja gyengéd érintését érezte a vállán, ahogy odahúzta magához egy szerető ölelésre.
- Minden rendben van, csak egy álom volt. Egy rossz álom.

- Egy visszatérő álmot kértünk öntől, Mr. Byrne. Miért éppen ezt választotta?
- Mert nincsen más visszatérő álmom. -Milyen ostoba kérdés. Ha lenne, azt választotta volna, mert nem szerette ezeknek az álmoknak az emlékét.
- Értem. A mai napig látja ezt az álmot időnként, amikor aludni tér?
- Nem, már régóta nem.
- Mikor látta utoljára.
- Nyolc évesen. Akkor nőttem ki belőle, hogy álmodozzak.
- Ezt hogy érti?
William újabb emléket húz elő.

Hosszú percek óta áll egyhelyben. Nem tudja, mi történt, egyszerűen csak teljesen leblokkolt a látványtól. Édesapja mondta, hogy menjen előre nyugodtan, hamarosan ő is követi a birtokra és eltöltenek együtt egy délutánt. A fiú nagyon szerette az ilyen napokat, hiszen tudta, mennyire sok feladata van édesapjának, megbecsülte azokat az órákat, amiket mellette rá is szánt. Ezen a napon is vidáman szaladt ki a kúria mögé, magával cibálva kedvenc játékseprűjét, mit sem tudva arról, hogy a kúria területén kívül a halálfalók hatalmas pusztítást végeznek.
Minden annyira természetesnek tűnt, mint bármikor máskor, első pillantásra biztosan. De a fiú annyiszor járt már erre, annyira jól ismerte otthonát, hogy másodpercek alatt észrevette azt, ami eddig nem képezte részét a környezetnek. Kíváncsi volt rá, mi lehet az, így lelassította eddig vidáman szaladó lépteit és lassan odasétált a hatalmas diófához, ami a kert végében állt. Egy test lógott róla.
Anya volt az.
Megállt, a kezéből kiesett a játékseprű. Szinte megbabonázva nézte a halottat a fán lógva, ahogy a lágy tavaszi szellő gyengéden lengeti a fa ágáról lógva. A kötél recsegését is hallotta, egészen halkan és távolról. Ki kellett volna borulnia, de abban a pillanatban az agya nem fogta fel a dolgot. Hiszen csak egy kisgyerek volt, aki egészen eddig abban a hitben élt, hogy meghalni csak az öregek szoktak. És anya is olyan békésnek tűnt, nyugodtabbnak és gondtalanabbnak mint bármikor máskor. Olyan szomorú és feszült volt mindig, de ennek most nyomát sem látta rajta, ahogy a nap sugarai megvilágították arcát. Túl szép ez a nap arra, hogy valaki meghaljon.
- Billy, nem hallottad, hogy szóltam? -ütötte meg édesapja hangja a fülét, egész közelről. -Már legalább százszor elmondtam, hogy ne... -A mondat nem lett befejezve és a fiú nem tudta meg, hogy mi lett százszor elmondva neki. Pár másodperc után új mondanivalóval folytatta, ugyanolyan halkan és biztosan, ahogy eddig, nem ingott meg egy pillanatra sem. És a fiú innen már tudta, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. -Billy, gyere ide. Hívnunk kell az aurorokat.

Csend szállt a szobára, ollóval vágható, feszült csend. A legtöbb ember nem erre számít, amikor egy személy legtraumatikusabb emlékébe akar beletekintést kérni. Persze itt jöhet a kérdés, hogy mit várnak, valami boldog családi karácsonyt? Mégis, más az, amikor egy kicsike, szőke kisfiút látnak, amint rábukkan édesanyja holttestére. Nem csoda a meglepetés.
De William nem reagált semmit, holott neki is újra végig kellett néznie ezt az emléket. Nem akarta látni, soha nem akarta, mert még mindig nem békélt meg teljesen az anyja halálával. Elfogadta, feldolgozta, de nem találta meg a lelki békéjét ezzel a ténnyel együtt. Arca rezzenetlen maradt és higgadtan szegezte tekintetét a vele szemben ülőkre. Csak az apja fia.
- Mr. Byrne, ez egy igazán... nos... Mind megértjük, mennyire megviselhette ez Önt. Gondolja, hogy mostanra ez az emlék, akármilyen tragikus is, elveszítette azt az erejét, ami akár bénító erővel is bírhat?
Milyen kérdés ez? Értette persze, hogy mire akarnak kilyukadni: nem eszköz-e vele szemben az édesanyja vagy az ő emléke. Nem volt az, természetesen.
- Igen, így gondolom. Eltelt ide s tova húsz év, sokat foglalkoztam vele és elmondhatom, hogy mindent teljesen le tudtam rendezni magamban.

A ló hatalmasat dobbant méretes patáival és mérgesen fújtat. A fiú nem igazán foglalkozik vele, nem tudja megérteni, hogy nem igényli jelenleg a foglalkozást. Ő igenis vele akarja tölteni az idejét, makacs és eltökélt, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan ő akarja. Egy valamit nem mért csak fel, hogy az erőviszonyok elég egyértelműen nem az ő irányába húznak. Egy hatalmas, izmos, erős abraxan idegein táncol jelenleg, a lovászok és édesapja jelenléte nélkül. Az esemény vége természetesen az, amire mindenki számít, a fiút kivéve.
Az állat hatalmasat rúg a gyerek testébe, olyan erővel, hogy a nyitott istállóajtón túlra érkezik. A fiú egy percig levegőt is alig kap, akkora ütést mértek a mellkasára. Rettentő fájdalmai vannak, sírni szeretne tőle, de nem teszi meg, mert tudja, mennyire kínos lenne úgy megjelenni az apja előtt és elmondani, mit élt át. Úgyhogy erőt vesz magán, néhány percnyi mozdulatlan pihegés után pedig lassan talpra áll. Meg sem tudja számolni, hány helyen nyilall bele úgy a fájdalom, hogy a szeme is könnybe lábad tőle, de mégis felegyenesedik. Büszkén, egyenes háttal, a fogait a fájdalomtól csikorgatva sétál el lassan a kúriáig, hogy az egyik szalonban találkozzon a családfővel.
- Apa, én inkább egy thesztrált szeretnék.

- Azt mondta, ez egy tanulságos történet lesz.
- Az is volt.
- Milyen értelemben?
- Megtanultam, hogy mindig tisztában kell lennem a velem szemben álló erejével. Megtanultam, hogy a legrosszabb fájdalom is elviselhető, ha az ember büszkesége múlik rajta. Megtanultam, hogy mindig fel kell állni, ha nehéznek tűnik, akkor is.
- Biztos benne, hogy ezek mindegyike megfelelő hozzáállás?
- Nem tudom, de eddig mindegyiknek hasznát vettem.

A fiúból fiatal férfi lett. Komoly, felelősségteljes és már most sikeres. Elvégezte az Ilvermornyt, ahol kiemelt eredményeket ért el, tanulmányit és sportot egyaránt. Már a Salemi Akadémia hallgatója, komplex mágiatudományi szakon, de nem sokat beszél ezekről a dolgokról. Pláne nem otthon, ahol ezekben a percekben is van.
Medi sokadszorra esik le az abraxan hátáról, miközben egy igazán nehéz mutatványt próbál begyakorolni. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen húga mellett és nem is tágít, minden próbálkozását figyelemmel kíséri.
- Semmi gond, próbálkozz újra. Menni fog! -Biztatni próbálja, mert már látja az arcán a bosszúságot, amiért nem megy neki, nem akar sikerülni, hiába küzd vele. Meg tudja érteni, ő is szeret mindent elsőre tökéletesen megcsinálni.
Feláll a székről, ahonnan eddig a húgát figyelte és odamegy hozzá, hogy adjon neki egy gyors ölelést. Megnyugtatásnak szánja, hogy érezze, minden a legnagyobb rendben van és ezek az apró kudarcok nem befolyásolják a végső sikert.
- Már most jobb vagy, mint a legtöbb kislány. Figyeld meg, mire tizenöt éves leszel, előtted fog heverni az egész világ és sikert sikerre fogsz halmozni.

Az emlék elmosódik, helyébe pedig szinte azonnal egy újabb kerül.

A férfi a világ minden magabiztosságával flörtöl a fiatal bébiszitterrel. Csinos lány, sőt, kifejezetten szép és vonzó, nem is bírja megállni, hogy ne próbálja megszerezni magának. Kár, hogy olyan keveset látja, mert csak az öccsére és a legkisebb húgára vigyáz, aztán ha ő hazaér, máris megy tovább. De talán ez a pár mondat éppen elég a sikerhez.
- Tetszik, mi? -Az öccse hangja üti meg a fülét, miután az egyik házimanó kikísérte a lányt a kúriából. -Nem a te súlycsoportod, esélyed sincs nála. Na de majd én...
A férfi nem tud elfojtani egy felhorkanást és egy nevetést.
- Nagyon elhitted, hogy majd pont te fogsz kelleni neki, öcsi. Előtte tanulj meg legalább három szál bajszot növeszteni, akkor majd beszélhetünk róla.
- Mert neked aztán marha sok bajszod van.
A férfi megsimítja tökéletesen borotvált arcát.
- Azért nem mondanám, hogy ez egy és ugyanaz.
- Dehogynem. Meglátjuk majd, hogy ki nevet a végén.
Öccse sunyi arckifejezése az utolsó, amit lát, mielőtt a gyerek kiszalad a szalonból. Ekkor még nem veszi komolyan a szavait.

- Úgy látom, a családi helyzete elég kiegyensúlyozott és biztonságos. Meglepő azután a veszteség után, amit Ön átélt.
- Mint már mondtam, nem élek a múltban. A testvéreimnek van édesanyja, én pedig úgy szeretem őket, ahogyan azt egy bátynak kell. Nem értem a problémát.
- Félreérti, uram, nincsen semmi probl...
- Akkor lépjünk ezen túl és haladjunk. Nem érek rá egész nap.
A pszichomágusok arcán látta, hogy nem tetszett nekik ez a válaszadás, de nem tehettek mást, mint folytatták a munkát.

- Apa, ez így nincsen rendben. -Soha nem mondott még ellent édesapjának, mindig azt tette, amit mondott, még akkor is, ha ellenérzései voltak. De ez az alkalom más volt.
A férfi az ajtó mellett áll, még öltönyben, alig ért haza a munkából, amikor apja kijelentette, hogy beszélni akar vele. Kezében egy kiürült poharat szorongat, amiben ezelőtt drága scotch whisky volt, már csak a jégkockák ülnek lassan olvadva az alján. Újra akarja tölteni, érzi, hogy szüksége lenne még egyre és még egyre. Nem számított egy ilyen hírre.
- Ugyan miért is ne lenne rendben? Aranyvérű, akárcsak te, és éppen itt az ideje, hogy megházasodj.
- De apa, csak tizenhét éves.
- Talán egy öreg özvegyasszonyt szeretnél magad mellé?
- Nem, nem erre gondoltam, csak...
- Semmi csak. Jó családból származó, fiatal, csinos feleséged lesz. A helyedben örülnék neki.
Nem válaszol, csak erőt vesz magán és leteszi a poharat, hogy újratöltse. Olyan érzése van, mintha hatalmas kövek lennének a gyomrában. Pokolian helytelennek érzi ezt az egészet, de nem szállhat szembe édesapja akaratával. Ha tetszik, ha nem, feleségül kell vennie azt a szegény lányt, akinek bizonyára az utolsó vágya volt egy harmincas férfi feleségévé válni. Undort érez saját maga iránt, pedig éppen ő az, aki ezt nem akarja. Merlinre, mennyire jobb lett volna, ha már régebben talál neki feleséget az apja, akkor most biztosan nem lenne ebben a helyzetben.
- Jelenleg Angliában tanul cserediákként. A vizsgái után elmész érte és hazahozod. Minél hamarabb túl akarok lenni az esküvőn, még csak az kéne, hogy Rutledge-ék meggondolják magukat.

William látta az undort a pszichomágusok arcán, de nem hibáztatta őket. Pontosan így érzett ő is saját maga iránt, még mindig nem tudta megszokni a tényt, hogy ez lesz az élete. Mert nem volt ez így helyes.
- Azt kérték, hogy a legutolsó negatív élményemet mutassam be. Ez volt az. Szerintem nem kell boncolgatni.
Néma egyetértés volt a válasza.
- Rendben, Mr. Byrne. Köszönjük az együttműködését. A napokban értesítjük az eredményekkel, de nem hiszem, hogy aggódnia kellene bármi miatt is. Át fog menni a vizsgálaton, ahogyan mindig, és folytathatja munkáját a megszokott tempóban.

196 cm magas, széles vállú férfi, akit hasonlóan nehéz lenne felöklelni mint egy amerikai futballistát. Izmos, masszív ember, aki néha nincsen tisztában saját erejével és testméretével, bár igyekszik sokkal tudatosabb lenni e téren. Markáns vonásait és kék szemét édesanyjától örökölte, míg szőke hajával teljesen édesapjára üt - utóbbit szereti is felemlegetni neki. Vonásai nem tükrözik teljesen jellemét, bár szigorú tekintetének határozottan hasznát látja a munkájában. Haját rövidre nyírva, mindig beállítva viseli, arca általában frissen borotvált a jó megjelenés jegyében, ahogy öltözéke is aranyvérűhöz méltó módon kifogástalan. Kedveli a könnyed, sportos viseletet is, de csakis otthon, illetve szabadidejében, ha csak felmerül, hogy vendégek érkezhetnek, azonnal fogadásra kész állapotba hozza magát.