Cyrill & Theodora Belby

Cyrill - élősködő. Cyrill soha semmit nem akart az élettől, kezdettől fogva gyűlölte a felelősséget, kötelességet és figyelmet, mindig arra vágyott, hogy eltűnhessen a világ szeme elől, és azzal foglalkozhasson, ami igazán érdekli. Ezek közül pedig egyik sem társadalmilag elfogadott, mert nem lehet megélni és tovább vinni a családi hírnevet nők hajkurászásával, legjobb borok felkutatásával és módszeres elfogyasztásával vagy enyhe szerencsejátékfüggőséggel. Cyrill remélte, hogy Diocles leveszi majd a válláról a terhet, hogy helyet cserélhetnek, lesz majd belőle minisztériumi vezető, példás családapa, aki átveszi a stafétabotot az apjuktól, de nem csaphatták be a világot. Legidősebb fiúként neki kellett elhelyezkednie a nepotizmussal ölébe pottyantott munkakörben (osztályvezetőként), bejárnia reggel nyolctól délután négyig, és elviselni az monotonizmus elviselhetetlenségét. Amit csinál, azt nem csinálja jól, csak tűrhetően, és persze mindent elnéznek neki, mert Belby, vagyonos, kiváló vérvonallal és rengeteg befektethető tőkével. Arról nyilvánvalóan senki sem tud, hogy a pénzügyeit sosem kezelhette, hogy kizárólag Thetys vagy Diocles engedélyével juthat készpénzhez, és az aláírása önmagában nem elég a családi kassza megcsapolásához. Megbízhatatlan, de nem is akarja, hogy bárki megbízzon benne. Ez sem érdekli, mint ahogyan semmi más sem.

Cyrill tulajdonképpen irigykedik Diocles másodszülötti szabadságára. Benne sosem volt meg az, ami egy karrier építéséhez elengedhetetlen, sem fegyelem, sem kitartás, sem önfeláldozási készség, Cyrill mindig élni akart, és emiatt nem csupán Diocles művészi alteregóját, hanem  @Doris Belby sikeres szökési kísérletét is féltékenyen, belső őrjöngéssel élte meg.
Gyerekkorukban a két fiú szorosan összetartott, Mardekáros éveikben kétszemélyes ganget alkottak, amíg szét nem vetette őket a különbözőségük. Cyrill gyakran lógott az órákról, nem írta meg a beadandóit - ezeket mindig Diocles pótolta neki, amiért egyszerre érezte magát hálásnak és dühösnek -, viszonylag átlagos teljesítmény vergődött végig a tanulmányain. A család nevének és apjuk kiépített kapcsolati rendszerének köszönheti az állását, amit még a gyengén elvégzett Akadémiai szak sem akadályozhatott meg. Osztályvezetőként dolgozik, és gyűlöli, minden adminisztrációs feladatával, főnöki semmittevésével és az elvárt smúzolásával együtt. Benne nincs több, nincsenek rejtett tartalékjai, ezt a kollégái is tudják, ahogyan azt is, hogy néha Diocles segít neki eligazodni a bürokrácia útvesztőiben, és sokszor együtt írják meg a meetingre szánt prezentációkat, félévértékelőket.
Amit viszont szeret, az mások csicskáztatása, örömét leli benne, ahogyan megszakadnak a kedvéért, pedig tudják, hogy az utolsó aktakukac is jobban ellátná a Cyrill munkaköréhez kapcsolódó feladatokat.
Képtelen elköteleződni, elvégre önmagáról sem tud gondoskodni, rendszeresen Diocles lakásán köt ki, vagy Diocles szedi össze, amikor már két koherens mondatot sem tu összerakni. Teljesen igazságtalan, ami velük történt, ezt mindketten tudják, és mindketten szenvednek tőle, de ahelyett, hogy ez összekovácsolná őket, valamiért mégis indulatot, feszültséget szül kettejük között.

//Tulajdonképpen ezen az alapploton kívül semmit sem szeretnék megszabni (még a nevét sem, bármi átírható), tehát a karakter pontosan megrajzolt jelleme és jelenlegi érzelmi körülményei mind alakíthatóak, örülök is, ha saját ízt adsz neki, az elképzeléseid szerint formálod. Lehet jegyes, lehet ezer szeretője, járhat profikhoz is, amit ideillőnek tartasz. Az arc szintén javaslat, nagyon rugalmas vagyok, mint ahogy egyébként bármi másban is. Nagyon szeretném, ha megérkezne! <3 Szerintem tele van potenciállal, és imádnám őket a játéktéren is. :3//

Theodora - engedelmes. Nem, inkább okos és felelősségteljes. Dora és Diocles kapcsolata sok szempontból különleges, néhány egészen más nyelvet beszélnek, más világban kóborolnak, ők ketten a család művészi ágát képviselik. Dora fantasztikus tehetséges, páratlan, már gyermekkori rajzai is vetekedtek nagy művészek skicceivel, térlátása egyedi és utánozhatatlan, festményei nem csupán léteznek saját jogon, hanem élnek és vibrálnak. Karrierjét mégis parkolópályára tette, feleség lett helyette és anya, jelenleg gyermekkönyvek illusztrálásával tölti ki a szabadidejét, amiből nem jut neki túl sok, mert képtelen lenne dadára bízni a gyerekét. Hasonlít az anyjukra, és ő az egyetlen, aki szelíden képes szembesíteni Diocles-t a hibáival, kimondatlan vágyaival, eltékozolt életével. Nem érti, miért nem vállalt egy valamivel kisebb, de hasonló szerepkört, mint a bátyjuk, miért nem elégszik meg a második hellyel, miért verseny számára az élet, amit már el is veszített, mert egy évvel később született. Látja, Diocles mennyi energiát és koncentrációt fektetett abba, hogy a Belby név makulátlan maradjon, hogy tovább vigyen valamit, amit Dora túl jól ért, és amiért ő is áldozatokat hozott. Csak azt nem érti, miért adta fel ennyire könnyen.

Dora józan hang Diocles őrületében - már gyermekkoruktól fogva átlátott rajta, és minden bullshitet hatvan méteres körzetben kiszúrt. Dora rettentően intelligens, világlátása realisztikus, mégis empatikus, kedves és önzetlen. Pontosan tudja, milyen szerepet szántak neki, és amikor  @Doris Belby meglépett otthonról, úgy döntött, átveszi a stafétát, teljesíti az első lánygyermekhez fűzött reményeket. Jó családba házasodott, komoly vagyon találkozott még komolyabb vagyonnal, gyermeket szült, és boldogan neveli. Nem megkeseredett - legalábbis látszólag -, valahogy képes kiteljesedni az anyagságban és gyereknevelésben, teljesen kivirult mellette az első hónapok konstans alváshiányának kiheverése után. Ettől függetlenül olyan potenciállal rendelkezik, olyan tehetséggel, amit tényleg vétek eltékozolni. Hogy mennyire siratja a meg nem élt életét, a félbehagyott Akadémiai tanulmányait (képzőművészet), hogy az ottani professzorai és társai hiányolják, érzelmileg zsarolják-e, arról senkinek sem beszél, és ebben a csendben van valami nyugtalanító.

//Izgalmas karakternek gondolom, akit sokféle irányba lehet terelni, kijátszható vele egy egzisztenciális krízis, bejárható vele az anya-lét kérdésköre, egy jó vagy rossz házasságé. Mert nem szeretném megszabni, kivel és hogyan házasodott össze, volt-e mögötte szerelem vagy csupán kötelességtudat, vagy egy fellángolás, ami mostanra elcsitult. Teljesen rád bízom, nyitott vagyok bármilyen ötletre. Az archoz (és névhez) sem ragaszkodom, csak egy inspirációs ötlet, nyugodtan változtathatsz rajta. Alig várom, hogy megérkezzen, és a játéktéren találkozzanak. <3//