Corban Yaxley / Brendan Byrne

Corban Yaxley a Vezető személyiségtípus tökéletes megtestesítője.
A Vezetők a hagyomány és a rend képviselői. Családokat és közösségeket tartanak össze, mert úgy érzik, tudják, mi a jó és a rossz, mi az, ami társadalmilag elfogadható. Corban Yaxley tiszteli a hagyományokat, talán bárkinél jobban. Úgy gondolja, hogy a tradíciók tartják össze a társadalmat és ezek háttérbe szorulása bomlasztja a rendet - így például a varázslók és muglik keveredése is csak bajt szülhet. A mágusokat felsőbbrendűnek tartja, bár nézetei nem tisztán egyeznek Voldemortéval, sokkal inkább egyfajta neo-grindelwaldista és neohalálfaló ideológia fúziójában hisz. Az aranyvérű varázslókat felsőbbrendűnek tartja, a társadalom elitjének, de nem hiszi, hogy minden muglit és sárvérűt meg kéne ölni, csupán a társadalmi ranglétra legaljára száműzné őket és tiltaná a keveredést velük. A céltalan pusztítást értelmetlennek találja, szerinte mindenből és mindenkiből hasznot lehet húzni, még egy egyszerű mugliból is. Sem ezen a téren, sem más kérdésben nem nyitott mások véleményére, bár remekül meg tudja játszani az érdeklődő hallgatóságot. Tudja, hogy a huszonegyedik század kellős közepén a nézetei túlságosan radikálisnak minősülnek, így ha a társasága éppen azt kívánja meg, a progresszív liberálist is tökéletesen alakítja. A túlélésért bármire képes, ahogy azt az élete több pontján is bebizonyította már.
Sok híres politikus és üzletember a Vezetők közül került ki. Corban Yaxley pedig kicsit mindkettő. Bár pályafutását szervezett bűnözésre szakosodott aurorként kezdte - milyen ironikus -, ahol a szakosztály vezetői rangjáig küzdötte fel magát, mostanra régi szakmájától teljesen eltávolodott. Már az Egyesült Államokba menekülése előtt volt alkalma rövid időre belekóstolni más munkakörbe is, a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetőjeként a második varázslóháború alatt ő koordinálta többek között a mugliivadékok ellenőrzését és a fejvadászhálózat működését, emellett több törvényt sikerült átnyomnia a Wizengamot akkoriban erősen átpolitizált intézményén keresztül. Munkáját vasszigorral és precizitással végezte, könyörületet nem ismerve. Bár puszta kisugárzása elegendő ahhoz, hogy bármilyen társaságban ő váljon a domináns féllé, mégis kifejezetten élvezi, ha a többi ember fél tőle - azonban mégsem csak a félelem eszközével kerül mások fölé, tökéletes egyensúlyban tudja tartani, mikor kell erőszakhoz folyamodnia és mikor szükséges néhány kedves gesztus a feltétlen hűség és engedelmesség megszerzéséhez. Új szakmájában azonban egészen más képességekre van szüksége, ő pedig ehhez a helyzethez is igazi kaméleonként alkalmazkodik. Üzletemberként - Brendan Byrne-ként - stílusa lehengerlő, modora kellemes, a világon nem létezik olyan téma, amihez ne tudna legalább néhány mondatban hozzászólni. Brendan Byrne jókedélyű, beszédes ember, tájékozott és művelt, szeret viccelődni az üzleti partnereivel és kreatív ötleteivel San Francisco leglátogatottabb varázsmúzeumát képes üzemeltetni hosszú évek óta.
A világos, bizonyítható tények világában élnek. Annyira biztosak az igazukban, hogy még a legkeményebb ellenállás ellenére sem adják fel elveiket, és soha sem kérdőjeleződik meg számukra, hogy mi a helyes és mi nem. Amit hirdetnek, nem csak üres beszéd, hiszen a Vezetők habozás nélkül vetik bele magukat a leginkább embert próbáló helyzetekbe úgy, hogy menet közben még itt-ott javítanak az akcióterven és kidolgoznak egy-két problémásabb részletet. Corban Yaxley egyrészt a precízen kidolgozott, megfontolt tervek híve. Mindig legalább két lépéssel mások előtt jár, cselekedeteit a józan ész és logika irányítja, az érzelmeit tökéletesen ki tudja zárni a döntések meghozatalakor. Könnyedén átlátja a komplex helyzeteket és gyorsan képes elhatározásra jutni bármilyen kérdésben. Minden témát alaposan körüljár, legyen szó a képzőművészetről vagy éppen a régmúlt idők halálfaló akcióinak alapos megtervezéséről. Másrészt viszont Corban Yaxley nem fél improvizálni sem. Megbízik az intuícióiban, amelyek ritkán vezetik tévútra, nem fél meghozni rizikós, egyenesen életveszélyes döntéseket sem, ha a helyzet azt kívánja meg. A járulékos áldozatokat, legyen az anyagi vagy élő, a folyamat természetes velejárójának tartja, nincs bűntudata miattuk és nem mereng rajtuk. Nem hisz a megbánásban, a túlzott óvatosságot pedig jellemhibának tartja éppen annyira, mint az ostoba vakmerőséget. Azonban hajlamos elbízni magát, vagyis sokkal inkább lebecsülni a másik felet, az életében elkövetett nagy hibák mindig ebből a jellemvonásából eredtek. Büszke ember, hibáit nem ismeri be, ezáltal nehezen is tanul belőlük. Bocsánatot soha nem kér, a gyermekeit is arra tanította, hogy sose tegyék.
A többi ember számára merevnek tűnnek, de makacsságuk nem önkényes, hanem abból a meggyőződésükből fakad, hogy csak az általuk felmagasztalt értékek segítségével tud a társadalom működni. Szilárd meggyőződése, hogy a történelemben központi szerepet kell játszania neki is és a családjának is. Fontosságtudata azonban nem nárcizmusból ered, magabiztos ember, de sosem hivalkodó vagy pöffeszkedő. Ezeket a tulajdonságokat mérhetetlenül elítéli, a középszerűség jelének tartja, ha valaki folyamatosan késztetést érez önmaga bálványoztatására és bizonygatja saját nagyszerűségét. Corban Yaxley-t olyan természetességgel lengi körbe a felsőbbrendűség, mint ahogy más ember levegőt vesz, a legkisebb erőfeszítést sem kell tennie azért, hogy kitűnjön egy társaságból. Sosem kérkedik, sosem nagyzol, de nincs is rá szüksége.
Hajlamosak az ítélkezésre és hangot is adnak nemtetszésüknek. Gyorsan alkot ítéletet másokról, hajlamos a sztereotipizálásra, beskatulyázásra. Második esélyt senkinek nem ad, így az első benyomás vele szemben kulcsfontosságú - ő maga pedig különösen figyel arra, hogy a leghatékonyabb belépővel érkezzen az emberek életébe, nehéz elfelejteni az első találkozást Corban Yaxley-vel. Amennyiben nem kívánja meg az érdek, nem rejti véka alá súlyos véleményét másokról. Nem fukarkodik a dicséretekkel, de a kritikával sem. Problémáin nem őrlődik, nem gyűjti a sérelmeket, a konfliktusok azonnali elrendezésében hisz, a kompromisszumokat viszont nem kedveli és nehéz is vele közös nevezőre jutni, hiszen nem enged a saját véleményéből. Nagyon kevésre tartja a műveletlen, tudatlan embereket, különösen azokat, akiknek minden lehetőségük meglenne önmaguk képzésére, de ezt a lehetőséget elszalasztják. Ugyanígy elítéli a lustaságot, céltalanságot is, előbb ülne le vacsorázni egy muglival, mint olyan emberrel, aki csak ambíciók nélkül teng-leng. Emellett viszont remek beszélgetőpartner is, intelligens és kellemes modorú, nyitott az új ismeretekre - amennyiben azok nem ütköznek a világképével, csupán kiegészítik azt -, sokat tud beszélni, hajlamos dominálni a társalgásban, de amit mások mondanak neki, arra maradéktalanul odafigyel és mindent megjegyez. Humora szurkálódó, de sosem lépi át a rosszindulat vagy az illem határát, alapvetően nem célja mások megbántása. Ha ártani akar valakinek, arra jobb módszert is talál.
Szülőként elvárják gyermekeiktől, hogy az általuk képviselt ideákat vigyék tovább, emellett erős akarattal rendelkezzenek és megálljanak a saját lábukon. Nem tűrik az engedetlenséget, de emellett biztosítják is a stabil, biztonságos hátteret gyermekeik számára. Apaként a viselkedése kettős. Szigorú, rendíthetetlen elvek mentén neveli a gyerekeit, elvárásai magasak velük szemben. Másrészt kapcsolata kifejezetten bensőséges mind a négy gyerekével, az életükben nem csak az aranyvérű közegben megszokott zord családfő szerepét tölti be, őszintén törődik velük és képes a maga módján a gyengéd szeretetre is. Szívesen tölti idejét a gyerekekkel, figyelembe véve mindegyikük egyéniségét, megtalálja a közös pontot bármelyikükkel. Örömmel tanítja őket kiskoruktól kezdve, számára rendkívül fontos, hogy átadja a tudását és az általa képviselt értékeket a fiainak és lányainak. Bár a sarkalatos kérdésekben nagyon szigorú, minden másban borzasztóan engedékeny és talán túl nagy szabadságot is enged a Byrne gyerekeknek. Kétségkívül elkényeztetettek, bármit megkapnak, ha kérik és ebben Corban nem is lát problémát, hiszen nem azért dolgozott ennyit, hogy a gyerekei bármiben is hiányt szenvedjenek. Nagyon szeret Billyvel, Medeával, Emmettel és Odette-el beszélgetni, tulajdonképpen bármiről, és hiába nem hangoztatja, ezek a beszélgetések nagyon hiányoznak neki a tanítási időben, amíg Medi és Emmett az Ilvermornyba költöznek.
Romantikus kapcsolatai ezzel szemben nagyon sivárak, mindkét házassága formális és érzelmektől mentes, előző és mostani felesége mellett is több szeretőt tart, de érzelmi kötődést azokkal a nőkkel sem alakított ki és valószínűleg erre soha nem is lenne képes.

Corban Yaxley végigsimítja a Merengő hűvös kőperemét. Nehéz volt megszereznie, hiszen alig néhány létezik ebből a különleges varázstárgyból a világon. Sokat fizetett érte és még többet várt rá, de végre itt van.
Kinyitja az íróasztala fiókját és kivesz belőle egy díszes fadobozt, amelynek a zárja egyetlen pálcaintésre kattan egyet. A dobozban fiolák pihennek, rengeteg, bennük se nem folyékony, se nem gáz halmazállapotú emlékek kavarognak, az üvegen papírcímkék jelzik a dátumot.
Kivesz egy üvegcsét, maga felé fordítja, hogy elolvashassa a címkét: 1971. július 19., egy gyerekkori nyár vidám emléke. Boldog látvány lenne, de nem a családi birtok tavában fürdőző gyermekkori önmagát és testvéreit szeretné látni. Visszaejti a fiolát a többi közé, kivesz egy másikat. 1975. február 7., hirdeti a felirat, nem is kell a Merengőbe töltenie, hogy tudja, apja betegségét őrzi az üveg gondosan. Ezt is visszateszi a többi közé, végül kiemel egy harmadik emléket:

1980. november 22.
A Mardekár klubhelyisége mostanra kiürült, csak három fiú ült a méregzöld fotelekben. Előttük halmokban álltak a kinyitott tankönyvek, mágiatörténet házi dolgozatot írtak Binns professzornak Gellert Grindelwald jelenlétéről Franciaországban. Corban végzett először, elégedetten tette félre a teleírt pergamenlapokat és a drága pennát.
- Furcsa belegondolni, hogy sikert aratott volna, ha nincs Dumbledore - jegyezte meg két barátjának. - Akkor most egészen más világ lenne. De jobb így, a Sötét Nagyúr befejezi, amit Grindelwald elkezdett.
- Apám szerint csak néhány hónap, és a Minisztérium is végleg elesik - válaszolta az egyik fiú, a Rosier család egy mellékági tagja. - Kíváncsi vagyok, ki kerül majd annak a bárgyú tehén Bagnoldnak a helyére. Biztos nem egy újabb mocsok félvér ül majd a mágiaügyi miniszteri székben, ha a Nagyúr átveszi a hatalmat.
- Azt a véráruló Barty Crouch-ot is eltehetné végre valaki láb alól - szólalt meg a harmadik fiú. - Ha viselhetném a Sötét Jegyet, önként jelentkeznék a feladatra.
- Akkor jó ostoba vagy - horkant fel Corban gúnyosan. - Crouch nem egy sárvérű elsős, akit falhoz tudsz kenni. És meglepne, ha megkapnád a Jegyet, Bulstrode. Azt ki kell érdemelni, és már ne haragudj, de te nem sok kvalitással rendelkezel, ami a Nagyúr szolgálatára lehet.
- Mert te, szőke herceg, biztosan ritka hasznos leszel a Nagyúrnak - vágta rá Bulstrode.
Corban elmosolyodott, mert tudta, hogy ő valóban, minden kétséget kizáróan hasznos lesz. Tudta, hogy több esze van a többieknél, nagyobb ambíciói, nem csak egy szépen csengő neve és pénze, ami talán a Minisztériumban magas pozícióba repíthetett bárkit, de a Sötét Nagyúr szolgálatában legfeljebb a talpnyalásra volt elegendő. Corban ennél többet akart, bekerülni a legbelsőbb körökbe és az események irányító figurájává válni, nem csak sodródni az árral és aztán learatni a babérokat.
- Igen, képzeld, én hasznos leszek. Azt pedig sima j-vel írják, Bulstrode, nem ly-al - mutatott a másik fiú beadandójára, majd felállt a fotelből, felnyalábolta a holmijait és elsétált a hálókörletébe. Corban Yaxley már akkor sem ért rá jelentéktelen senkikkel foglalkozni.

Félreteszi a fiolát és egy újabb emléket tölt a Merengőbe:
1988. január 5.
William nem volt nagyobb egy vekni kenyérnél, elveszett apja karjaiban, miután hosszas bömbölést követően végül elaludt. Az arca békés volt, már amennyire közvetlenül a megszületés fáradalmai után valaki békés lehetett. Thalia azonnal odaadta a gyereket a medimágusoknak, kimerült volt és nem érezte azt az örömöt, mint a férfi, akit a férjének kellett neveznie. Corban viszont boldogabb volt, mint eddigi életében valaha, hiszen a kezében tarthatta az elsőszülött fiát. William Corban Yaxley-t. Tudta, hogy ez a fiú nagy dolgokra lesz hivatott, abban a másodpercben, amikor először megpillantotta.
Egyenesen a Minisztériumból rohant a Szent Mungóba, annyira izgatott volt, hogy szinte eltévesztette a címet az átrium kandallóiba lépve. A kollégák gratulációkat kiáltottak utána, még az öreg, zsémbes Mordon is, a felettese, akivel sosem kedvelték egymást különösebben - Mordon túl gyanakvó volt Corbannal szemben, az egyetlen az aurorparancsnokságon, aki mintha átlátott volna rajta és képes lett volna kiolvasni a gondolataiból, hogy Corban Yaxley közel sem állt olyan távol a halálfalóktól, mint ahogyan azt bőszen bizonygatta. De semmit nem tudott rábizonyítani, kénytelen volt megtűrni a fiatal, ambiciózus aurort a szervezett bűnözésre szakosodott nyomozók között, bármennyire is ellenezte egy Yaxley felvételét. Kirúgni pedig nem volt oka, ugyanis Corban Yaxley remekül végezte a munkáját. Alapos volt, elszánt, megbízható és éppen annyira kegyetlen, amennyire ez a munka megkívánta. Tökéletes jelölt volt aurornak, eltekintve a származása jelentette bökkenőktől.
Még az egyenruháját sem vette át, a fekete zubbony aligha illett egy újszülött érkezésének örömteli pillanatához, de Corban nem tudott elveszni ezekben a jelentéktelen részletekben. Csak annyi számított, hogy a fia egészséges volt és ő elhatározta, hogy csodálatos életet fog biztosítani Williamnek.

Kiszedi egy újabb fiola parafadugóját és tartalmát a Merengőbe önti.
1996. március 2.
Három auror ácsorog a Yaxley birtok szépen gondozott kertjében, Thalia a fűben fekszik merev testtel, nyakán vörösen izzó horzsolással, ahol a kötél kidörzsölte érzékeny, máskor hófehér bőrét. Mrs. Yaxley halott volt, Corban pedig nem érzett haragon kívül semmit. Dühös volt a nőre, gyásznak, szomorúságnak és szánalomnak a csíráját sem fedezte fel magában. Csak haragot érzett és ez az érzés minden a fiára vetett pillantással felerősödött. Erősen szorította Billy vállát.
- Nem lesz baj, fiam - szólalt meg halkan, hogy csak Billy hallhassa, a kiérkező nyomozókollégák ne. - Ketten is megleszünk. Minden rendben lesz.
Sokszor látott már holttestet, de ez volt az első alkalom, hogy nem viselt közben egyenruhát, sem aurorit, sem a fekete halálfalócsuklyát. Felpillantott az égre, az almafa felett akár ott lebeghetett volna a Sötét Jegy is. Thaliát nem a halálfalók ölték meg és mégis valahol ők voltak a gyilkosai. Talán sosem végez magával, ha nem lebeg felettük a háború viharfelhője, ha a férje karján nem tekereg a Sötét Jegy, ha a fia fejét nem tömik tele a vértisztaság eszméjével. De Corban nem érzett bűntudatot, ahogy korábban szeretet sem a felesége iránt.
- Minden a legnagyobb rendben lesz, Billy - ismételte meg a mondatot, átkarolva a szőke fiú apró vállait.

Corban újból kicseréli a Merengőben az emléket, ezúttal
1997. június 30-ra.
Corban Yaxley megállt az Asztronómia-toronyba vezető lépcső legalsó fokán.
- Menjetek előre, majd én intézem a védőbűbájokat - intett a társainak, akiknek a reakcióját nem láthatta az arcukat fedő ezüstös halálfalómaszk takarásától. Kivéve természetes Bellatrixét, de a nő eszelős vihogása amúgy is elárulta volna, ha maszkot visel, akkor is. Corban sosem értette, hogyan kerülhetett ez a nő a halálfalók legbelsőbb köreibe, amikor egy csepp józan esze sem maradt.
Corban felemelte a varázspálcáját és láthatatlan védőfalat húzott a lépcső elé, csupán az léphette át a mágikus határvonalat, aki a karján viselte a Sötét Jegyet. A Jegyet, amely a Nagyúr visszatérése óta olyan sötéten rajzolódott ki összes követője alkarján, mint 1981 óta egyszer sem. Végül követte a többieket a toronyszobába, ahol ott találta az ifjú Draco Malfoyt, könnyes arcán fájdalmas fintor ült, kezében remegett a Dumbledore-ra szegezett varázspálca. Pedig nem volt oka félni, ugyanis Albus Dumbledore fegyvertelen volt, és Corbant elöntötte az elégedetlenség, amiért lemaradt a jelenetről, ahogy minden idők egyik legnagyobb mágusa veszített egy ostoba iskolásfiú ellen - nyilván szándékosan, nem feltételezett ilyen tehetséget az inkompetens Lucius egyszem fiáról.
A kölyök képtelen volt megtenni, nem vitte rá a lélek, hogy megölje az igazgatót. Fenrir előrelendült, maga akart végezni a szokatlanul sápadt Dumbledore-al, de Corban ekkor közbelépett, pálcáját a vérfarkasra szegezte és egy taroló átokkal a kőfalnak csapta.
- A Nagyúr utasításai egyszerűek és egyértelműek voltak. Állj félre, te korcs - vetette oda a kábult Greybacknek. Sosem kedvelte a vérfarkasokat, ezt az egyet pedig különösképpen alsóbbrendű élőlénynek tartotta.
Piton félretolta a Malfoy fiút és maga végzett Dumbledore-al, a gyilkos átok zölden világította meg a rideg falakat. Utolsóként távozott a toronyból a többiek után, amikor hátulról eltalálta egy sóbálvány-átok. Dermedten zuhant a földre, de látta, ahogy a Potter fiú ledobja a láthatatlanná tévő köpenyét és a halálfalók után ered. Harry Potter végignézte szeretett mentora halálát és némán hagyta, hogy megtörténjen, milyen szánalmas...
Amint megszűnt az átok, Corban csatlakozott a folyosón harcolók közé, de éppen csak addig, amíg sikerült átvágnia magát a Főnix Rendje tagokból, professzorokból és diákokból álló nevetséges seregen. Az aurorok kiérkezése előtt sikerült elmenekülnie.

A dugó nehezen akar csak kiszabadulni a következő emlék üvegcséjéből, de végül Corban azt is a Merengőbe önti.
1998. május 2.
Corban minden maradék erejét hasznosítva rohant végig a Roxfort törmelékekkel teli folyosóján, átkok és védőbűbájok folyamatos kereszttüzében. Ordítások és sikolyok harsantak fel mindenfelől, akromantulák csattogtatták a csáprágóikat, óriások bömböltek, kentaurok tiportak el vérfarkasokat, dementorok menekültek a patrónusok fényes seregétől. De Corbannak mindez már nem számított, abban a percben tudta, hogy el kell innen tűnnie, amikor Nagini levágott feje forogva repült a levegőben a Longbottom fiú kardcsapásától. Vége volt, elvesztették a csatát, ezt csak a legostobábbak nem láthatták. A Nagyúr még élt, de vajon meddig? Talán Potter meghalt, de ő csak egy ostoba kölyök volt, akinek túl nagy jelentőséget tulajdonítottak. Egyre kevesebb halálfaló volt talpon, míg a védősereg ádázabbul harcolt, mint a csata első felében bármikor. Corban arcán csorgott a vér a sebből, amit egy nekicsapódó átoktól szerzett, de még talpon volt. El kellett tűnnie innen, ő nem volt hajlandó Azkabanba vonulni, nem volt Rodolphus Lestrange, hogy önként és dalolva költözzön egy dementorokkal teli cellába.
Senki nem vette észre a káoszban, hogy Corban Yaxley, Voldemort Nagyúr egyik elsőszámú embere kijutott a kastélyból, és addig meg sem állt, amíg a roxforti birtokon kívülre nem került. Alig állt a lábán, mikor hoppanált és megérkezett a Yaxley birtokra.
- Billy, hozd a bőröndödet - bődült fel. - Bekövetkezett, amitől tartottam. Tudod, mi következik, fiam.
Már sokszor megbeszélték, az összepakolt bőröndök hónapok óta készenlétben álltak, a hamis iratokkal együtt. Ahogy a Zsebpiszok közben is az a férfi, aki alig fél órával később egy interkontinentális zsupszkulccsal Chicagóba juttatta őket. Brendan és William Byrne-t.

Végül kiválasztja az utolsó emléket is a gyűjteményből,
2020. augusztus 7-ét.
Brendan Byrne letette a félig kiürített koktélos poharat a kerti asztalra. Mosolyogva szemlélte, ahogy Billy és Emmett éppen a hatalmas medencében próbálták egymást víz alá nyomni. Medi tőlük alig pár méterre napozott az új méregdrága fürdőruhájában az anyjával, miközben Detty az Egyesült Királyságból kimentett, legalább százéves Bogar bárd meséinek megsárgult lapjait pörgette az ujjai között.
Brendan karján most mintha még a Sötét Jegy után maradt heg is csak halványan rajzolódott volna ki, épp csak ki lehetett venni a kígyó és koponya vörös lenyomatát. Mindent hátrahagyhatott volna, teljesen új életet kezdhetett volna Amerikában. Elfelejthette volna a vértisztaságot, a nagy eszméket és világmegváltó terveket, Voldemortot és Grindelwaldot, akár a Yaxley nevet is. Beérhette volna ennyivel: jómóddal, örömteli munkával, boldog családdal, mindenki csak ennyire vágyott. De nem Corban Yaxley. És végsősoron, mutathatott bármit a külvilágnak, Brendan Byrne akkor is Corban Yaxley maradt.

Átlagos magasságú férfi, tökéletesen átlagos vonásokkal. Fiatalon amerikai filmsztáros hullámos, szőke hajával tűnt ki a többi férfi közül - nagyobbik fia, Billy előszeretettel emlékezteti a nyolcvanas években divatos, de ma már inkább kínos hajviseletére -, mostanra ebből azonban már nem sok látszik és gyakran viccelődik azzal, hogy a kisfia, Emmett miatt kezdett kopaszodni.
Mindig elegáns, a legdrágább, minőségi ruhákat hordja csak még otthona magányában is. Stílusa, bár nem hivalkodó, de egyértelműen karakteres, védjegye a kalapviselés. Az ingujját nyilvános helyen sosem tűrné fel, ugyanis a Sötét Jegy után maradt heget semmilyen varázslattal vagy főzettel nem tudta eltüntetni a karjáról.