“As much as you try to organize your life, life will surprise you.”
Theo mindjárt hazaér. Talán csak percek kérdése, és itt lesz. Legalábbis a legutóbbi üzenetváltásunk alapján, bár az még délelőtt volt, mielőtt rendesen beütött volna a szar, és két buzgómócsing auror be nem rángatott az aurorságra. Azóta jóformán felfordult az életem, a pasim pedig erről még mit sem sejt. Vagyis hát nagyon remélem, hogy így van, mert így is épp elég ciki a szitu. Már először is maga a tény, hogy éppen az apja meg annak ügyvédje mentette ki a seggemet a börtönből, és intézte el, hogy épp náluk legyek “elszállásolva” a tárgyalásig egy büdös, minisztériumi cella helyett. Szóval... igen, kínos ez az egész, és kellemetlen, pedig még így is egész olcsón megúszom az egész ügyet, ha minden jól megy, és még a családomat, pontosabban Harveyt – aki maga is bűnrészes volt, de erről senki sem tud - sem kell belekevernem. Viszont nagyon szeretném, ha mindezt én közölhetném a kúria legifjabb Theodore Nottjával, úgyhogy most erősen imádkozom Merlinhez, hogy ne valahol út közben csipegesse fel a nagy hír morzsáit.
A falon levő ketyegőre pillantok. Már itt kellene lennie. Korábban azt írta üziben, hogy este fél hétkor ér haza, majd akkor felhív, persze akkor még egyikünk sem gondolta, hogy én addigra majd az otthonában fogok türelmetlenül toporogni a kandallójuk előtt. Valójában már vagy negyedórája itt ácsorgok és járkálok fel és alá az ujjaimat tördelve. Nagyjából azóta, hogy a szolgálataimba bocsájtott házimanó visszatért a Shelby házból a cuccaimmal. Tekintve, hogy egyelőre nem mehetek haza, és a saját érdekemben még csak nem is érintkezhetek a drága családom tagjaival, Trippy – vagy mi a manó neve – ugrott el helyettem elhozni, amire szükségem van otthonról. Na, azok a holmik most ott tornyosulnak Theo ágya mellett, egyelőre kicsomagolatlanul, mert még nem lehetek benne biztos, hogy a pasim hajlandó lesz velem osztozni a szobáján, ha mindenről beavattam, vagy inkább keressek magamnak egy másik szép kis lakosztályt ebben az amúgy ijesztően nagy kastélyban. Nem sokszor jártam itt eddig, de nem is az első alkalom, hogy Nottéknál vendégeskedem, mégis eddig egyszer sem tűnt ennyire riasztónak ez a hely.
A tekintetem újra a faliórára vetődik, majd sóhajtva foglalok helyett egy közeli fotelben. Késik. Ami amúgy nem okozna számomra ilyen nyugtalanságot, de az idegeim ma nincsenek túl jó állapotban. Már éppen elhatározom, hogy inkább teszek egy sétát odakint a kúria előtt, amikor végre fellobban a kandallóban egy smaragd színű lángcsóva, én pedig úgy pattanok fel, mint akit megszúrtak.
- Teddy! Szia! Megjöttél - állapítom meg nagyon értelmesen. - Öhm... Meglepetés! - tárom szét a karjaimat egy vérszegény, inkább vicsorgás szerű mosollyal. - Beköltöztem - teszem hozzá lazán, mintha csak tréfálnék.
