Az őrt talán kijátszottam volna és elintéztem volna csendesen, ha nem jelenik meg a legifjabb Yaxley. A kezdeti két fős társaságunkból hamar négy fős kis csoporttá vált. -Belvina Fawley vagyok.- mondom szem rebbenés nélkül a kis fiúnak. -Nem is tudom. Lehet, hogy eltévedtem. - vallom be az őrnek és a fiúnak is, amit egy hölgytől és nőtől éjszaka ilyen esetben talán férfi nagy valószínűséggel elvár. -Ahogy mondtam már - mondom nyomatékosan az utolsó szavamat és sandítok a őr felé- szeretném megtekinteni a kert rejtett szépségeit az itt őshonos varázslatos éjjeli holdfényben éneklő kaliforniai kakukkmák és vasvirágokat. Most otthon nagy kert átalakításban vagyok ilyenkor ősszel, amikor a lányom iskolába megy szeretem, lefoglalni magam valamivel. Esetleg megtudod mutatni a virágokat nekem? Biztosan jobban ismered a kertet. Tudtam jól, hogyha magam mellett tartom a kölyköt, akár talán egy ütőkártya is lehet a kezembe, amit a megfelelő pillanatban felhasználva vagy a pincébe juttat be vagy a szorult helyzetemben a menekülő utam is lehet. Egy igazi Notthoz lett szerencsém, aki ugyan csak a parti irányából érkezett és szólította meg az kis Yaxleyt és úgy tűnt, megint borult a tervem. - Mrs. Fawley. - mutatkoztam be Lysander Nott húgának. Steve mellett, sokszor játszottam azt a gazdag nőt, akit könnyen elkápráztathatnak, egyszerű és különleges tényekkel. A nő szavai után csodálkozó tekintettel néztem a fiúra - Ó, nem is tudtam, hogy furkász lapul a zakó alatt. Mi a neve? Mióta van meg ő? -kérdezem meg a fiút. -Szívesen megnézném a trükköket. Mi lenne, ha nem itt a sötétben, hanem egy világosabb helyen lenne a bemutató?- vettem fel az ötletet a nő és a fiú felé. Már elvetettem azt a tényt, hogy Corban testőrét és a legidősebb Yaxley fiút felkutassam és szemmel tartsam. A pincétől is távol kerültem. Jobbnak tartottam, visszatérni és szemmel tartani a társaimat vagyis a "családomat".
Nem sietek, szépen lassan indulok a ház irányában. Szívesen bájcsevegek, partnereimmel, ahogy ilyenkor szokás, főleg azért, hogy több információt megtudjak. -Ön mióta ismeri Brynekat?- kérdezem meg Karen Nottot. - Először járok itt a birtokon és csodálatos ez a kert, otthoni kertünket átalakítottam és úgy gondolom sok inspirációt kaptam, hogy egy kis szeletét láttam kertnek.- a kis srác felé fordultam és tőle is érdeklődöm. -Úgy hallottam, hogy repülő lovak is vannak a birtokon. Te is szeretsz repülni úgy, mint a nővéred? Könnyedén és nem feszülten sétálok mellettük az épület felé, mintha semmit se tudnék a családjuk sötét múltjáról. Vajon mennyit tud a Emmett az apjáról? Vajon Karen Nott benne van a MiMban? A családja egy része ott volt és a halálba követte Voldemortot azon a bizonyos májusi napon, ahol elvesztettem húgomat és barátaimat. Higgadtan viselkedem, de a szívem kezd újra forrongani és erről több tucatnyi mocskos, barom és misztikus felsőbbrendűségét valló aranyvérű család tehet.
okat nyugtatott a lelkemen, hogy Yuma hamarosan ott lesz apám mellett. Nem tudom, hogy a család múltja vagy a munkám miatt éreztem rögtön veszélyben magunkat, de azt hiszem, ez most nem is számított. Inkább legyek óvatos akkor, amikor nincsen rá szükség, minthogy akkor ne figyeljek oda, amikor a leginkább kellene. Még vetettem egy utolsó pillantást a lábnyomokra, amiket én alig tudtam kivenni a sárból, de hát nem is volt olyan szemem, mint egy tapasztalt nyomkövetőnek… sajnos. Pedig örültem volna, ha ránézésre megállapítom, hogy a cipőnyomok valamilyen oknál fogva a Mulciber családtól származnak, mert kivételes pozíciójuknál fogva máshol érkeztek, mint a többi vendég, a csikkek pedig akár Sebastian hulladékai is lehetnek. De tudtam, hogy nem ők azok, nem jártak erre - még. Apámnak feltett szándéka volt, hogy Napoleon ránézzen a legkedvesebb vendégünkre, hátha ki tud valamit bogarászni az emlékei közül, amit neki nem sikerült. Azt hiszem, pár héttel ezelőtt még sajnáltam volna szegény nőt, de most már nem így éreztem, csak a családom biztonsága foglalkoztatott. Elindultam a pincelejárat felé, pontosan tudtam, hogy hol van és hogy elméletileg tökéletesen be van biztosítva és senki nem tud hozzáférni az ajtóhoz. Ennek ellenére már akkor meghallottam egy beszélgetés hangjait az irányából, amikor még csak alig közeledtem a helyszín felé. A pálcám még a kezemben volt és nem is terveztem egyelőre eltenni. Lassan és csendesen lépkedtem, ami bevallom, nem volt egyszerű feladat, engem nem éppen erre terveztek, amikor a génállományom kisorsolta a testméreteimet. Közelebb érve felismertem a húgom hangját, és bár nem tűnt sem rémültnek, sem pedig dühösnek, nem lankadt a figyelmem. Kiléptem a szomszédos épület mögül, egyenesen szembetalálva magam a testvéremmel és a menyasszonyommal is, akik ráadásul nem egyedül lézengtek errefelé. Bosszantott a dolog, mert biztos voltam benne, hogy el voltak tiltva ettől a pince környékétől. De mégis mit vártam éppen tőlük? Legalább nem támadta meg őket senki. - Medea, mit kerestek ti itt? -süllyesztettem vissza a zakóm zsebébe a varázspálcámat. Nem akartam rájuk hozni a frászt, még a végén gyanakodni kezdenek, hogy valamit titkolunk előlünk apámmal, ami ugyan igaz lenne, de egyáltalán nem tartozik rátok. -Azt hittem, apa szólt róla, hogy ne gyertek ide, mert a pince jelenleg le van zárva. Nem tudom, mit terveztetek itt a hölgyekkel, de bármi is az, felejtsétek el. Menjetek vissza a bál területére vagy az épületbe. Azt hiszem, megnyugodtam. A tudat, hogy nem idegenek mászkáltak a birtokon, hanem Briony és Medi szórakoztatták itt néhány vendégünket, némileg segített azon, hogy ne féljek folyamatosan egy csúnya lebukástól vagy hogy valaki megsérül a pince védelmi rendszerének köszönhetően. Habár közülük senki nem dohányzott… azt hiszem. Kissé gyanakodva mértem végig az egyiküket, akit ma még egyáltalán nem láttam a bálon, de szerintem korábban sem járt erre soha. Idősebbnek is tűnt a többieknél, de ebben nem lettem volna biztos. - Briony, te pedig csinálj valamit a nővéreddel, kérlek. Eltökélt szándéka mindenki hangulatát tönkretenni és apám idegein táncolni, jobb lenne, ha leállna vele. A menyasszonyom után a többi vendég felé fordultam. - Hölgyeim, remélem, nem szegi kedvüket ez a meghiúsult terv. Biztos vagyok benne, hogy találnak kellemes elfoglaltságot maguknak… ott, ahol a többiek is vannak. Egy határozott mozdulattal jeleztem, hogy ideje elindulni visszafelé, szépen, libasorban, mindegyiküknek.
Vendég
Szomb. Nov. 06, 2021 7:01 pm
Amint meghallom a Byrne lány hangjában a neheztelést, egyből tudom, hogy ezt bizony nem gondoltam át. Lehet, hogy jobban tudok viselkedni ilyen eseményeken, mint pl Holden, vagy Jerry, de közel sem igaz rám, hogy olyan sokszor lettem volna aranyvérű burzsujok közelében és úgy látszik, ez sajnos most ki is ütközött. - Nem leszólásnak szántam. - Jegyzem meg csendesen, de tudom, hogy ha igazán nekiállnék magyarázkodni, azzal csak rontanék a kialakult helyzeten. Így sem lesz egyszerű, hogy Mulciber olyan gyanakodva nézett rám. - Kétségem sincs afelől, hogy a parti kifogástalan, csak számomra nem okoz túl sok izgalmat az, hogy a felnőttekkel diskuráljak a jövőmről. - Teszem hozzá, de ezek után jobbnak is látom, ha visszafogom magam, mert sokkal fontosabb az, hogy megtaláljuk és kihozzuk épségben Lorit. Merlinre de kellene nekem az a whisky… Viszont sem ez, sem az nem jön össze, hogy lejussunk a pincébe. Tudtam, hogy nem lesz ennyire egyszerű, mégis csalódottságot érzek. - Könnyen ki tudok kerülni a bajból, ha akarom. - Mondom csak Peggynek, és hogy őszinte legyek egyáltalán nem lep meg az, hogy Medeának se sikerül lejutnia a pincébe. Csodálkoznék, ha egyáltalán tisztában lenne azzal, hogy az apja, épp egy szerencsétlen nőt kínoz ott már napok óta. - Nekem megfelel a bárszekrény is. - Vonom meg a vállam, majd ellépek a védőbűbájtól és nem is kell erőszakkal elterelni a pincétől. Akármennyire is szeretnék lejutni oda, jelenleg nem tehetem ezt meg, főleg mivel sejtem, hogy hamarosan nem leszünk egyedül.
Csendben, a gondolataimba burkolózva haladok a lányok mögött, ezért nem is nehéz meghallanom, hogy a feltételezéseim bizony beváltak: már nem csak mi vagyunk a közelben. Nem örülök neki. Nagyon nem. Ennél már csak az lett volna rosszabb, ha maga Brendan Byrne lépett volna elő, de van egy olyan rossz érzésem, hogy ő sincsen messze. A gyanakvó pillantást sem tudom nem észrevenni. Csodás… - Úgy lesz. - Mondom kurtán Williamnek, majd már el is indulok, miközben továbbra is próbálok valami jó megoldást találni a kialakult helyzetbe. Főleg hogy most jelenleg marha nagy szarban érzem magam. Ez az a pont, amikor meghallom, Jerry és Holden hangját. - Azt hiszem nekem itt vége a szórakozásnak. Ha megbocsátotok… csatlakozok apámhoz és nagyapámhoz. - Vágok egy fintort, mintha a hátam közepére se kívánnám a találkozót, de kötelességem lenne rá. Ha nem akadályoz meg ebben senki, akkor már szinte ott se vagyok, alig várva, hogy valahogy sikerüljön informálni Holdent és Jerryt a lent látottakról. Na meg arról, hogy minden valószínűség szerint hamarosan az összes Byrne itt lesz, hogy alaposan elrontsák a terveinket. - Apa, nagyapa, hát itt vagytok. - Vigyorgok rájuk, ha sikeresen elértem hozzájuk. Ha nem lennék ennyire feszült, akkor alaposan kiélvezném a helyzetet, hogy szemtelen tudok velük lenni, de ez most nem az a szituáció. Nagyon remélem, hogy Holden elég szemfüles lesz ahhoz, hogy legilimentáljon, és lássa, hogy pontosan miért is nem sikerült lejutni a pincébe. Tervre van szükségünk. Nagyon gyorsan ráadásul. - Mrs. Byrne, örülök a találkozásnak. - Köszöntöm udvariasan a nőt, és ugyanígy rámosolygok a totál ismeretlen másik nőre is. Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan szükségem lesz a pálcámra…
Vendég
Csüt. Nov. 18, 2021 7:08 pm
Nyárzáró parti
Nem tudtam volna konkrétan szavakba önteni, de volt valami különös az új lányban. Valami idegen, és nem azért, mert nem találtam ismerősnek az arcát vagy a nevét. Egyszerűen csak furcsa volt, a viselkedése, a szavai, még talán az akcentusa sem olyan volt, mint a többieknek - legalábbis az biztos, hogy a nővérem férje és a házukban megforduló angol aranyvérűek nem így beszéltek. De nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, nyilván csak én voltam túl kritikus és túl ideges ezen az estén, fennakadtam mindenféle apróságon. Márpedig ez a lány semmit nem ártott nekünk, még akkor sem, ha Medinek nem esett jól a partira tett megjegyzése. Mrs. Byrne tényleg kitett magáért, a dekoráció gyönyörű volt, a svédasztalon nem akadt kifogásolnivaló, de attól még rémesen unalmasnak és gyötrelmesnek találtam minden itt töltött percet. Erről inkább a két Mr. Byrne tehetett... Éppen ezért nem érdekelt, hogy az idősebb Mr. Byrne nem örült volna a pincében tett látogatásunknak. Ha Medi úgy ítélte meg, hogy vállalja a kockázatot, akkor miért lennék én bármi jó elrontója? De mint kiderült, nem kellett ide egyetlen ünneprontó sem, Medea apja előre gondoskodott róla, hogy még véletlenül se érezzük jól magunkat. Komolyan, hogy lehetett ekkora sóher vénember? Mégis mit számított volna neki pár üveg drága alkohol? Nyilván semmit, csak még ezt is ő akarta irányítani. Biztosan nárcisztikus volt vagy pszichopata - pszichomágiára kellett volna jelentkeznem az Akadémiára, talán jobban megértettem volna, hogy mi zajlik le az öreg és William beteg fejében. - Jó, nekem tökéletesen megfelel a bárszekrény is, csak ne kelljen visszamennem azokhoz a múmiákhoz - intettem a kert irányába, ha esetleg valakinek nem lett volna nyilvánvaló, hogy a múmiákba beletartozott mindenki, aki nálunk idősebb volt (és ezzel együtt unalmasabb is). Éppen csak pár lépést tettünk meg, amikor felbukkant az az ember, akinek most a legkevésbé vágytam a társaságára: William "Trollvoltazanyám" Byrne. Komolyan, mennyire esett volna nehezére legalább erre a pár órára nem a nyakamba lihegni? És én még szegény Tristant neveztem a megismerkedésünkkor egy született creepnek, amikor Williamnek nyilvánvalóan valami nem volt rendben a fejében. Tényleg nem látta, hogy mennyire nevetséges az atyáskodó viselkedése? - Gondoltuk, kinyomozzuk a Byrne család minden mocskos kis titkát - forgattam a szemem. - Te tényleg félig troll lehetsz... Szerinted mégis mit csináltunk egy borospincénél? Csak néhány másodperc leforgása kellett hozzá, hogy a kellemesnek azért nem nevezhető, de elfogadható hangulatomból kétszázra ugorjon a pulzusom és azt kívánjam, bárcsak felgyulladna ez az egész giccses villa. - Tudod, William, ezek a Rutledge lányok már csak ilyenek. Szokj hozzá. Ha ennyire zavar, akkor beszélj te magad a nővéremmel, kivéve, ha félsz tőle. Amit okosan tennél, mert keresztben lenyel. - Még csak nem is túloztam. Imádtam Fionát, de hálás voltam a sorsnak, amiért a húgaként engem különleges bánásmódban részesített. A nővérem nem volt kedves, ó, de még mennyire nem... Azonban bármennyire is nem tetszett, muszáj volt követnem Williamet és a többieket, más lehetőségem nem volt. Ahogy eltávolodtunk a pincétől, a különös új lány azonnal lecsatlakozott rólunk és elindult egy kisebb társaság felé, ami ránézésre két középkorú férfiből, Mrs. Byrne-ből és Cressida Bootból állt. Bár Medea anyukájával és Cressidával semmi problémám nem volt, a világért sem akartam csatlakozni hozzájuk és az aktuális divatról, az eljegyzésemről vagy hasonlóan bugyuta témákról beszélgetni, úgyhogy azzal a lendülettel elindultam a kert irányába, hogy tényleg megkeressem a nővéremet. - Azért elég szánalmas, hogy levédtétek a pincét. Komolyan, mit tartotok odalent, feldarabolt hullákat vagy lopott műkincseket? - szegeztem Williamnek a kérdést, bár utólag megbántam, mert így kénytelen volt követni, ha válaszolni akart.
Bár Sebastian szavai higgadtan, szinte derűsen hangzottak, éreztem a hangjában megbújó árnyalatni feszültséget. Valami miatt izgatott volt, a szónak nem a kellemes értelmében, nyilvánvalóan nem is szakította volna félbe a beszélgetésünket, ha nincsen rá nyomós oka - aligha az édesapja társaságára vágyott, másról volt szó. - Valóban? Pedig el is hinném neked, Sebastian, Miss Rutledge és a lányom igencsak nehéz esetek tudnak lenni - engedtem meg magamnak egy derűs, bár cseppet sem őszinte mosolyt. Medeával elbírtam, a lányom volt és végsősoron ez elegendőnek bizonyult, hogy ne tudjon és ne is akarjon a végletekig lázadozni ellenem. A Rutledge lány viszont nem az én felelősségem volt, hanem Billyé, a fiam pedig látszólag nem nőtt fel ehhez a feladathoz. Ez a probléma azonban a holnapé volt és véletlenül sem a jelené, látszólag égetőbb gondjaink is akadtak három lázadozó tinilánynál. Például... négy lázadozó tinilány, akik közül az egyik még Sebastian figyelmét is felkeltette, és egészen biztosan nem abban az értelemben, ahogyan a kamaszfiúk érdeklődnek az ellenkező nem iránt. - Jól van, Sebastian, köszönöm, hogy értesítettél - bólintottam komoran. Tovább haladtunk a kert sötétjében, itt már nem lógtak mindenütt megbűvölt lampionok, hogy megvilágítsák az utunkat, hiszen a birtoknak erre a részére már nem invitáltuk meg a vendégeket. Túl közel volt a pince és ettől eltekintve sem láttuk értelmét Diane-el, hogy így szétszórjuk a meghívottakat. Ez pedig most pont kapóra jött, kellemetlen lett volna, ha bárki is hallja ezt a beszélgetést. - Én is úgy gondolom, hogy Medinek, a két kis barátnőjének és ennek a bizonyos Ellának biztosan semmi keresnivalója nincsen a pincénél. Az, hogy mi van odalent, nem tartozik egyikőtökre sem, de úgy tűnik, csupán beléd szorult annyi józan ész, hogy ezt magadtól is észre vedd. Jól látod, ideje lesz új elfoglaltságot keresnünk a lányoméknak. - Azonban mielőtt még megfordulhattunk volna - én magam akartam alapos fejmosást tartani Medeának, és még inkább alaposan megnézni magamnak ezt az ismeretlen, családnév nélküli "Ellát" -, Yuma lépett elő a formára nyílt sövény mögül. - Később érkeztek a többi vendégnél, Yuma? - ráncoltam a homlokom. - Mit gondolsz, van rá bármi esély, hogy a keleti kapun át érkezettek között volt egy tizenéves lány? Vagy legalábbis valaki, aki tizenéves lánynak néz ki... Kezdett aggasztani a helyzet. A két hír külön-külön is gyanakvásra adott okot, de együtt... A nyakamat tettem volna rá, hogy olyan emberek mászkáltak a birtokon, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt itt. Pánikot azonban nem kelthettünk, úgy kellett intézkednünk, hogy a vendégek mindebből semmit se érzékelhessenek, akár vaklárma az egész, akár valós fenyegetés. A pincébe biztosan nem juthattak le, Sebastian a saját két szemével látta, hogy a védőbűbájok érintetlenek voltak. Úgy ítéltem meg, hogy fontosabb lenne az esetleges betolakodók előkerítése. - Sebastian, menj és keresd meg ezt az Ella nevű lányt, szeretnék vele beszélni. A medencénél leszünk Yumával. - A családunk hűséges testőre felé fordultam, és bármennyire is nem tetszett, kénytelen voltam szinte a nyakamat kitekerve felnézni rá. - Nézzünk körbe a meghívottak között, a te éles szemed biztosan észreveszi, ha valaki nem tartozik közénk, Yuma. És talán Diane-t is érdemes megkérdeznünk, hogy emlékszik-e a vendéglistáról bármiféle Ellára. Legutóbb a medencénél láttam, meglepne, ha egy percre is szabadult volna a vendégeinktől, biztosan ott lesz még mindig.
Lépéseim közép gyorsaságúak, tekintetem azonban már kutató. A húgomat keresem, valami készülődik. Előbb kell rátalálnom, minthogy a baj találna őrá. Nem hagytam figyelmen kívül semmit sem. Diane és a férfi...a nő gyanakvó arca ami előkerül. Az össze súgások. Minden... s ez megállásra késztetett. Auror tanonc vagyok... hát figyeljük meg kicsit a körülményeket. Ám mindezt megzavarja az érkező leány, az apja és nagyapja társaságához csatlakozva. Azt hiszem kénytelen leszek várakozni a testvéremre, bukanjon fel, készülni kell az esetleges kalamajkára... Mr Byrne kint van a testőrrel, Mulciber apja kint, a fia távozott, nem tudom a beszélgetésük menetét, de bajt szimatolhatnak. Pár vendég még a medence körül élvezte az alkohol társaságát, a fiatalság úgyszintén...azonban van akit nem találtam... Byrne középső kölkét. Hogy is hívják? Áh! Emmett! Neki van az a Furkásza... hány elérhető testőr van a közelben... mi történt az ifjakkal, hova tüntek? Hol van a legidősebb Byrne gyerek? Ezernyi kérdés, de csak akkor kapok válaszokat, ha az eseményeket ide lecövekelve megvárom. Akármi is történjen, a húgom is vissza tér majd a Medea lánnyal...
It’s important to be organized and ruthless. Three piles, I always say. The stuff you wanna keep, the stuff you might need later that you put in storage, and the stuff you have to destroy.
Kertiparti
Annak ellenére, hogy már több éve Angliában éltem és Nagy-Britannia nagy varázslócsaládjainak egy jó részét közelről ismertem, nem voltam tisztában mindenkivel. Többnyire nem is érdekeltek, csak olyan információt raktároztam el róluk, ami nekem vagy a férjemnek fontos lehetett a későbbiekben, minden más jelentéktelen volt. Mint ez a kölyök is, elég volt ránéznem ahhoz, hogy levonjam a következtetést: nem jó semmire. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen haszontalan volt, másnak talán sokat jelentett a létezése, nekem azonban mindez egyáltalán nem számított. - Annak igazán örülnék -sóhajtottam fel, kelletlenül fogadva el sorsomat a táncparketten. Mindig is ügyesen táncoltam, szerettem is már kislánykoromban megtanulni és tökéletesíteni a lépéseket. Akkoriban még hobbiból is szívesen léptem az emberek közé, akármilyen partnerrel, később pedig sokmindenre fel tudtam használni, ha akartam valamit valakitől. Az egyetlen ember, akin soha nem működött, az Levin volt, talán ez volt az egyik oka annak, hogy beleszerettem. Mostanában már nem fogtam bele csak úgy, puszta szórakozásból, de tekintettel arra, hogy jelenleg a bosszankodáson kívül sok tennivalóm nem akadt, azért beadtam a derekam. Szerencsére a kölyök nem volt rossz, sőt, ami azt illeti, nagyon magabiztosan és határozottan vette egymás után a lépéseket, úgy vezetve, ahogy egy vele egykorú fiú általában nem képes. Azt hiszem, a végére még én is egészen kezdtem jól érezni magam, de legalábbis annyira felengedtem, hogy ne ellenkezzek és hagyjam magamat is úgy élvezni a táncot, ahogy szoktam. Reméltem csak, hogy az arcomra nem ült ki a lenyűgözöttség, még csak az kéne, hogy elbízza magát. - Igen, tudom -válaszoltam hezitálás nélkül. Az önbizalmammal sosem akadt problémám. -Elég sokan és elég sokszor hangoztatják ahhoz, hogy tisztában legyek vele. -Akár meg is köszönhettem volna a bókot, de valóban nem volt benne semmi különleges ahhoz, hogy túlzottan megérintsen. Pontosan jól ismertem a testi adottságaimat és azt is, hogy hogyan tudom őket felhasználni, nem kellett hozzá a milliomodik sablonos bók. Nem válaszoltam neki, de igyekeztem jelezni, hogy értékeltem a tehetségét, a szavait és a nyugalmát is. Úgy hiszem, még jót is tett nekem, hogy egy kicsit visszarángatott a haragomból a földre. És mit ne mondjak, ahogy ez a kölyök mozdult, mintha forró lett volna a levegő. Elismerésem. Én ugyan nem léptem volna semmit felé, de biztos voltam benne, hogy ilyen karizmával lesz, akivel sikeres lehet. Milyen szerencse, hogy ezt nem áll szándékomban kimondani hangosan. Pár pillanatig az arcát fürkésztem, mérlegelve a helyzetet, de végül csak rábólintottam. - Úgysincs jobb dolgom. -Mert nyilvánvalóan pont ilyenkor nincs itt velem a férjem. -A stílust pedig ne vedd a kis szívedre, egyszerűen csak ilyen ez a nap. A szépség nem feltétlenül jelent egyet a kedvességgel.
Talán paranoid gondolatokból táplálkozom – ezzel igyekszem nyugtatni magam, ezredszerre is, tekintetem festői precizitással és pontatlansággal pásztázza az ismeretlen férfi vonásait, apróságokon akadok fenn, elnagyolt kép, csupa szénnel húzott kontúr –, talán minden egyetlen traumára vezethető vissza, a hamis biztonságérzetre, árulásra, elhagyatottságra, semmi köze nincs néhány idegenre egy családi partin, elvégre semmi esetre sem nevezhetem magam a társaság középpontjának, hogy mindenkit ismerjek, és mindenkiről előhúzzak néhány érdekes információt, ahogyan arra Diane képes. És mégis… a nyugtalanság kellemetlen bizsergése bontakozik ki gerincem mentén, valami befutja a gondolataimat – a hibátlan térlátás és elnagyolt fókusz metszetében. Kis híján tényleg sikerül meggyőznöm magamat, hogy túlzok, félreértek, rosszul reagálok, hogy Diane felszabadultsága és kikezdhetetlen udvariassága mindenre rácáfol. Majdnem, tényleg majdnem. A férfi milliszekundumnyi zavarodottság – kizökkentettség – után mutatkozik be, álla megfeszül kissé, mosolyog, igazán szívélyesen, bizonyos szögből megnyerőnek is tűnhet, de érződik benne valami megmagyarázhatatlan kényszer, és rögtön azokra a családi portrékra gondolok, amelyek megfestésénél pillanatokra kaphattam el az alanyok valódi érzéseit, a dühöt, lemondást, csalódást, haragot, elfojtást, haloványan vibráló dühöt egy festménybiztosra kalibrált mosoly mögött. – Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Fawley – hazudom szemrebbenés nélkül, ugyanakkor ha néhány másodpercnél tovább rajtam felejti a tekintetét, észreveheti a felszínen fodrozódó bizalmatlanságot. Legalább olyan tehetségesen rejtem el, mint amennyire neki sikerült a hamis nyájasságát. Amint belekarol Diane-be, rögtön melléje szegődöm, most két oldalról fogjuk be, akármilyen kontrollt igyekezett megragadni, mégiscsak fél-szorult helyzetben találhatja magát. Feltűnő lenne kitapogatni a pálcámat, de gyöngéden megszorítom a tértágító-bűbájjal megajándékozott borítéktáskámat, amelyben – sok egyéb más mellett – könnyedén megtalálható. Két lépés között megszabadulok a pezsgőspohártól is, nyirkos tenyeremet észrevétlenül a ruhámba törlöm. Zavarta fordulok az újabb hang irányába, az eseményhez és társasághoz legkevésbé sem illeszkedő férfi lép a látóterembe, van benne valami furcsa faragatlanság, csiszolatlanság, a beszéde is szálkás, egyszerű, valahogy minden durva rajta, tekintetétől a testtartásáig, és mindeközben körbelengi a cinizmus és sztoicizmus különös keveréke. Nekem valahogy összerándul a gyomrom, szűkre húzza magát a torkom, ha akarnék, akkor sem tudnék érdemben, ideillő stílusban reagálni, kérdéseim vannak, méghozzá nem is egy, nem is kettő, százával tolulnak föl bennem, Diane azonban könnyedén fegyverez le mindenkit, művészi szintre emeli a retorikát, könnyedén bókol, a végtelenségig elbűvölő, ennek ellenére feszes és vastag határvonalat húz, amelyet nem érdemes átlépni, hiába szeretnék – mostanra már ketten is. Mit keresnek ezek a pincében? Pontosabban mire gondolnak, mit találnának ott? Valahogy találkozási pontnak érzem a négyesünket, az idősebb Fawley és Diane beszélgetésébe más hangok is vegyülnek, fiatalabb, feszesebb, élénkebb hangok, hiányzik még belőlük az a mesterkéltség, amit mindannyian elsajátítunk idővel. Ötre duzzad a társaságunk. Fawley, Fawley, Fawley, honnan ennyire ismerős ez a név? – Mr. Fawley…! – fordulok hirtelen Gareth felé. – Grim az ön fivére, igaz? Hallottam a felesége eltűnéséről. Borzasztó ügy, igazán borzasztó – ezúttal ténylegesen belenyúlok a borítéktáskámba, hogy kitapogassam a pálcámat, közben előhúzok egy zsebkendőt. – Azt hinnénk, az aurorok biztonságban vannak, hogy velük semmi baj nem történhet – sokatmondó pillantást vetek Diane felé, akár felvették ezek itt más emberek személyazonosságát, akár nem, tudnia kell róla. Értenie kell szavak nélkül is. – És ha jól hallottam, minisztériumi lépéseket sem tettek az ügyben, tényleg rémes eset.
Nyárzáró parti
Diane S. Byrne varázslatosnak találta
Vendég
Csüt. Nov. 25, 2021 2:44 am
Tempest & Mortimer
Az este folyamán most már két dologban nem voltam teljesen biztos: hogy a cigire nem most kellene rászoknom, amikor amúgy is csak megfulladnék tőle, hisz egy pillanat alatt kizökkenthetett a szerepemből is, ha arról volt szó. Arról pedig nem is beszélve, hogy rögtön a sikeres megérkezés után máris sikerült kifogni a legrosszabb opciót, mégpedig hogy Holden belebotlott egy olyan személybe, aki feltehetőleg személyesen ismerte. Nem ismertem Lorit előtte olyan nagyon, de mint a jelen szituáció áldozata, láttam róla is képeket, a családjáról is. És ez a nő rajta volt, erre teljes mértékben emlékszem. A lehető legidegesebb mozdulattal nyomtam el a csikket és tettem is zsebre a kezeimet. Cameronnak igaza volt, valóban nem az én formám ez az átkozott kórság. Hirtelen éreztem úgy, hogy a lábam alól kirántották a talajt. Elég volt csupán néhány szó és egy éles eszű nő, aki átlát a szitán. Ugye Holden sem gondolta azt, hogy majd jól bekajálja azt a maszlangot? Nem mindenki sétál hatalmas világító kék szemekkel, ráadásul neki az arca is sokkal jellegzetesebb volt, minthogy beolvadna vele a tömegbe. Aki meg akarta volna itt ismerni, az megismeri előbb vagy utóbb. Kínos mosolyt erőltettem az arcomra a megjegyzésre. Ha azt tudná, hogy mennyire közel jár a valósághoz. Aztán persze ott volt az is, hogy valahogy még kint kellett tartanom pár percig. Akkor is, ha ez roppant nehéz volt. Hisz épp olyan kíméletlenül őszinte volt, hogy szinte fájtak a szavak. Sóhajtottam csak egyet. Kétféle megoldás létezett, vagy megpróbáltam kicsit őszinte lenni és talán bele is ment volna a játékba, vagy tovább hazudok. Nem, ez utóbbinak nem sok értelme maradt, így hogy ketten maradtunk, főleg nem. - Nem játék ez, hölgyem. De ha már így látja, szeretném megkérni, hogy egy kicsit menjünk bele. Csak egy picit. Sajnálom, ami történt a... - de már befejezni nem tudom a mondatot. Azt a mondatot, ami talán célozna rá, hogy épp Lorit próbáljuk megkeresni, amikor közbelépett egy harmadik férfi társaságnak. Nem akartam kiteríteni a lapjaimat, így eddig is roppant halkan beszéltem. Ellenben nem tudtam befejezni a mondandómat és nem is akartam hagyni, hogy teljesen kicsússzanak a kezeim közül a dolgok. Egyszerűen nem hagyhattam Tempestet elmenni főleg ilyen állapotban. - Nem, köszönöm, jól vagyok. Csak egy kicsit kaparta a torkom, de megleszek. Különben is biztosan rászokok a dohányzásra előbb vagy utóbb, mert azt mondják, jó stresszlevezető. Márpedig egy gyerek minden, csak nem stresszmentes. - és megpróbáltam elsütni az egyetlen létező kártyámat, amit ugyan nem akartam igazából felhozni senki előtt, mégis sok esetben biztosan hatásos lett volna. Én pedig csak abban bíztam, hogy majd kapnak a témán. Egy férfi tragédiája legtöbbször a tulajdon gyereke. Én is annak éreztem ebben a pillanatban, Tempest pedig talán vehette a lapot, hogy én nem akartam mindenféle gusztustalan manírba belerángatni.
❂ Megjegyzés ❂ Zene ❂ Szavak ❂
Vendég
Csüt. Nov. 25, 2021 6:16 pm
Tempest & Devon
A
mi eddig történt, majdnem nevezhető szerencsésnek is a férfi szempontjából. Sikeresen kommunikált a házigazdával, ahogy azt az apja elvárta tőle. Nem hozta magát szégyenbe egy vendég előtt sem, normálisan tudott kommunikálni, ezzel nagyjából kitöltve a felesége hiányát is. Valamint balhét sem csinált, ezzel nem túlságosan magára vonva a figyelmet. Bár lehet, hogy többet már nem kellene innia, ugyanis önmagát is meglepve, képes volt cska úgy megszólítani néhány ismeretlen arcot. Amivel viszont ő maga is tisztában van, hogy ez részebn az irritációjának köszönhető. Minek dohányzik, aki nem bírja? Fulladjon bele vagy tegye le... Ilyen és hasonló gondolatok cikáznak a fejében, miközben semleges, de talán kissé megkérdőjelezve pillant a férfira. Még ha a szavai nem is fejezték ki rosszallását, az arcát már kevésbé képes kontrollálni a bevitt alkohol miatt. - Ha teheti, inkább folytsa valami másba a frusztrációját. Gondolom a kedves felesége sem értékelné, hogy ha a gyerek körül dohányozna. - Beszéd közben egy pillanatra a nőre siklik a tekintete. Fogalma sincs, hogy ő lenne-e a felesége, ahogy arról sem, hogy egyáltalán van-e értelme erről beszélnie. Leginkább csak az alkohol fogyasztását követő felszabadultság az, ami beszél belőle. - De ha mindenképpen akar valamit, kezdje a gyengébbekkel, könnyebb lesz leszoknia majd. Vagy szivarozzon. Azt mondják azt egyszerűbb letenni. - Édesapja egyik kedvenc elfoglaltsága a különféle szivarkülönlegességek gyűjtése. Még ha ő maga nem is szokott rá soha, hallani már hallott eleget róla. Most is, amikor megérkeztek és a házigazda fogadta őket, egy díszdobozba csomagolt dél-afrikai szivart ajándékozott köszönettképpen a meghívásért.
Lakhely :
London
10
Tempest Fontaine
Hétf. Nov. 29, 2021 4:02 am
"Hear no evil, speak no evil, and you won’t be invited to cocktail parties..."
1. helyszín - A medence környéke, táncparkett @Brendan Byrne és @Yuma Littlebear a megbeszéltek szerint átvágnak a lampionokkal megvilágított birtokon, az első utukba akadó őrt pedig elküldik, hogy keresse meg Emmettet. Azonban a medencéhez visszaérve, várakozásaikkal ellentétben sehol sem találják Mrs. Byrne-t. A vendégek sokaságát pásztázzák, bármi vagy bárki oda nem illő után kutatva, azonban egyetlen arcra sem bukkannak, akit korábban ne láttak volna - ha érkeztek is betolakodók a partira, vagy nagyon jól elvegyültek vagy nem a fő helyszínen tartózkodtak. Yuma és Mr. Byrne megállapodnak, kettéválnak a tömegben, hogy hatékonyabbak legyenek. Yuma figyelmét nem kerüli el a @Mortimer Abernathy, @Tempest Fontaine és @Devon Selwyn hármasát körüllengő furcsa hangulat, habozás nélkül odamegy hozzájuk - talán egy kérdést megér, hogy mit csinálnak és látták-e valahol Mrs. Byrne-t. Azonban mire odaér, Tempestnek sikerül meglógnia a kellemetlen csoportból. Mr. Byrne pedig a táncot éppen befejező @Cameron Castillo és @Fiona Dolohov felé veszi az irányt. Korábban látta, hogy a fiú több nővel is táncolt, így sejti, hogy az est háziasszonya sem kerülte el a figyelmét, talán tudhatja, hova lett Diane. Mrs. Dolohov pedig, a húga révén talán tud róla nyilatkozni, ki is az a bizonyos Ella.
2. helyszín - A Byrne-villa kertje Az őr, akit Mr. Byrne és Yuma szólítanak fel @Emmett Byrne megkeresésére, hamar rábukkan a fiúra @Karen Nott, @Hestia Jones és egy másik biztonsági varázsló társaságában. A szituáció már önmagában gyanús, mégis mit keresnének a kertnek egy ilyen félreeső részén? - Édesapád megkért, hogy vigyelek vissza hozzá - közli az őr Emmettel. - Maguk mit keresnek itt a fiúval? A kérdés már a két nőnek szól. A férfi érzi, hogy valami nincs rendjén, a zsebéből összegyűrt papírt húz elő, rajta a meghívottak hosszú listájával. - Kérem, igazolják magukat. A nevüket és a meghívójukat kérem - szólítja fel őket szigorúan. Eközben @William Byrne és @Briony Rutledge kettesben maradnak a villa közvetlen közelében, de a benti eseményekre már nem láthatnak rá.
3. helyszín - A Byrne-villa @Jerry Preston, @Chrysa Andersen és @Holden Briggs érzik, hogy szorul a hurok a nyakuk körül, az amúgy is ingatag lábakon álló hazugságuk kezd darabokra hullani. Holden csak néhány másodperc erejéig fúrja a tekintetét Chrysáéba, ez éppen elegendő ahhoz, hogy kiolvassa az emlékei közül: valóban a pincébe kell lejutniuk. Azonban @Diane S. Byrne és @Cressida Boot diszkrét ellenállása érezteti velük, hogy nem lesz olyan egyszerű dolguk, mint azt remélték. Gyorsan kell dönteniük, szavak nélkül, alig észrevehető gesztusokkal kommunikál a három auror, pedig a tökéletes megértés a kulcsa most mindennek. Mindhárman felmérik a terepet: Mrs. Byrne, Ms Boot, a tétlen őr, az egyedül ácsorgó @Jarnette E. Fontaine, a közeledő @Medea Byrne és a hirtelen felbukkannó @Sebastian Mulciber is kezelendő problémaként vannak jelen. Cressida, ahogy Grim Fawley említése közben felpillant a táskájából, a tekintete egy pillanat erejéig összeakad a magát Gareth Fawley-nak nevező férfiével. Hirtelen furcsán érzi magát, kényelmetlenül, bár nem tudná szavakba önteni, mi ez a szorongást keltő, zavarbaejtő érzés - azonban amilyen gyorsan jön, olyan lassan el is múlik, ahogy Holden elkapja róla a tekintetét. Nem kell tovább szemkontaktust tartania a nővel, ennyi idő éppen elégnek bizonyul ahhoz, hogy legilimentorként belehallgasson a gondolataiba és tudja, cselekedniük kell. Eközben Jerry sem tétlenkedik, az öltönye zsebében alig észrevehetően tapintja ki a varázspálcát, hogy aztán egyetlen mozdulattal, nonverbálisan Imperius-átkot szórjon a tőlük nem messze ácsorgó őrre. A biztonsági varázsló erre engedelmesen elindul Medea, Sebastian és Jarnette felé, magához hívja őket, mintha mondani szeretne valami igazán fontosat. - Most - szólal meg határozottan Briggs parancsnok, mire mindenki akcióba lendül. Holden szinte már gyengéden taszít egyet Cressidán, ezzel Jerry felé lökve a nőt, Preston természetesen azonnal megragadja őt és pálcát fog rá. A kommandó parancsnoka szorosan tartja Diane karját, a varázspálcáját Mrs. Byrne bordái közé nyomva. Chrysa is előrelendül, pálcát szegez Medeára, Jarnette-re és Sebastianra, az Imperius hatása alatt álló őr ugyanígy tesz. Tempest Fontaine éppen ebben a pillanatban lép be az épületbe, hogy szemtanúja legyen a hatalmas felfordulásnak. @Margaret Fontaine eddigre már elhagyja a villát, éppen a kerten vág át, csak rajta múlik, hogy melyik irányba indul el.
A reagok beérkezésének határideje: 2021. december 14. Mindenki egyeztesse a sorrendet a többiekkel, aki nem ír időben, az ebből a körből kimarad és Bogar bárdra, illetve a többi karakterre bízzuk a sorsát.
Vendég
Kedd Nov. 30, 2021 1:54 am
kerti parti
"Mrs Fawley" és az ifjú Byrne részére
Ajkaim édes mosolyra húzódtak, amikor megtorpantam az ifjú Byrne mellett. A tekintetemet mégsem rajta pihentettem, hanem a velünk szemben álló nőn, aki Mrs Fawley-ként mutatkozott be nekünk. Nem ismertem őt, sőt a köreinkben sem láttam még, s mivel ismeretlennek számított, fenntartásaim voltak vele kapcsolatban, mégsem engedtem, hogy az érzéseim halovány árnyéka is kivetüljön az arcomra. − Nos, örvendek a szerencsének, Mrs Fawley – reagáltam a szavaira, aki számára a fiatal Byrne furkásza hirtelen mindennél fontosabbnak tűnt. Emmettre pillantottam, hallottam a hangjában a hazugságot. Hosszú évtizedek alatt megtanultam felismerni a jeleket, egy gyermek pedig nem volt olyan mesteri hazudozó, hogy be tudjon csapni. Mégsem szóltam egy szót sem ezzel kapcsolatban, hiszen számomra az volt a legfontosabb, hogy az elveszett bárányunkat visszatereljem az édesanyja mellé. − Támogatom az ötletet. A kertben és az épületben is számtalan ennél megfelelőbb helyet találni egy ilyen bemutatóhoz – pillantottam mosolyogva a fiúra, s bár nem mondtam ki, de a gondolataim között szerepelt az is, hogy az őrök közelében sokkal biztonságosabb volt egy ilyen fiatal gyermeknek. Megvártam, hogy Mrs Fawley elinduljon a ház irányába, utána indultam meg én is, továbbra is szorosan, egyfajta védelmezőként állva Emmett mellett. A nőtől származó faggatózás és üres fecsegés untatott, de nem engedtem, hogy elterelje a figyelmemet. − Egy könyvklubban találkoztam Mr Byrne-nel. Majdnem ölre menő vitát vívtunk a néhai Cohen Phillips regényével kapcsolatban – feleltem már-már egészen vígan a nemlétező emlék hatására, mégis Brendannel mindig erre a találkára hivatkoztunk, amikor valaki túlságosan is kíváncsinak tűnt az ismeretségünk kapcsán. − Valóban, Mrs Byrne-nak remek ízlése van – bólintottam, ahogy belementem a játékába, majd a gyermekre pillantottam, ahogy a keze hozzáért az enyémhez. Fogalmam sincs miért, de az ösztöneim azt súgták, hogy vigyáznom kellett rá, így egy tapodtat sem voltam hajlandó mozdulni mellőle. A szárnyas lovakkal kapcsolatos kérdést szótlanul hallgattam, hiszen nem nekem tették fel, a fiatal Byrne pedig választ is adott a hölgynek. Továbbra sem vette le a szememet Mrs Fawley-ról, csupán akkor zökkentem ki, amikor a család egyik őre lépett mellénk. − Láttam, hogy az ifjú Byrne elkóborolt, és úgy véltem, hogy Diane nem örülne neki, ha a legkisebb fia elveszne a kavalkádban – válaszoltam higgadtan, miközben azon merengtem, hogy az őr vajon nemrégiben lett-e alkalmazva Brendan által, hiszen a többségük ismert engem. − Karen Gwendolyn Nott vagyok, a család régi barátja – hűvös mosollyal nyúltam bele a tértágított táskámba, amelyből Byrne-ék elegáns meghívóját húztam elő, majd nyújtotta készségesen a férfi irányába. − Parancsoljon. De ha bizonytalan lenne a kilétemben, az ifjú Mr Byrne, vagy bárki más a családból igazolni tud engem – működtem együtt a férfival, hiszen semmi humorom nem volt a felesleges akadékoskodáshoz. Amíg a férfi ellenőrizte a papírjaimat, addigra ismét Emmettre pillantottam. − Lehet jobb lenne, ha valóban visszatérnél édesanyádhoz, ha utánad küldtek valakit, akkor biztosan nagyon aggódhat érted – tanácsoltam neki, bár leginkább azért, mert nem bíztam a közelünkben lévő nőben. Nem tehetett róla, akit nem ismertem évtizedek óta, annak nem szavaztam meg könnyen bizalmat, s valljuk be, a szituáció, amelyben rájuk bukkantam, cseppet sem volt megnyerő.
A lampionok fénye kellő fényt biztosít kis ideig, a túra alattuk egész addig megfelelő, míg az arcok teljes képet adnak az ott lévőkről. Az ott grasszáló őrt el is kapom, vállához érve belesúgok fülébe, aki bólint, majd indul is. Emmett megkeresésére küldtem, az épületben biztos nincs, egy ilyen partit nem hagyna ki. Az arcok és a hozzájuk tartozó nevekre emlékszem, ám voltak ismerősök is köztük. Meg ismeretlenek is. Szóval azokat kell kiszűrni. Brendan vállához érek, csak kis figyelmét kérem, majd haladok tovább a bal oldalam felé lévőkön át. Az arcok sokasága, beszélnek, mosolyognak, ám az én fapofám semmit sem árul el. De az igenis feltűnik, hogy egy fiatalokból összeállt kis csapat susmutol. Feltűnő számomra, nem kerüli el figyelmemet. Szóval megindulok feléjük, ám a társaság egy lány tagja odébb áll. Csak figyelem a választott útját, majd a fiatalok közelében állok meg. Föléjük magasodom. Az események pattanásig feszülnek. - Uraim. – nézek egyikükre, majd a másikra. Rövid csend. Eltelik néhány lélegzetvétel, mire újra szólásra nyitom ajkaim. - Látták Diane-t? Mrs. Byrne-t? - gondtalanul, kőszoborként nézek végig mindkettejükön. Sárfoltot keresek a lábbelin. Bármit, ami azt jelzi ott jártak. Bármelyikük is... - Dohányzik valamelyiköjük? - újabb kérdés, ám mielőtt bármelyik is válaszolna, megelőzöm. - A meghívókat. Szabad? - az egyik kezem feléjük nyújtom az említett dologért. A másikat a magasba emelem, mutató ujjammal körözni kezdek, fütyintek egy hosszút, majd az épület emeleti ablakából a madaram repül ki és hangos vijjogásba kezd, miközben az egész kúria felett repül. A bajt jelzi a Családnak. A gondolataim is terhessé válnak, így marad az üres némaság, amit egyedül a szívverésem tör meg.
A villáig eljutva olyan beleéléssel bólogattam és hümmögtem sokatmondóan Mrs. Byrne szavaira, mintha a világ legérdekesebb információját osztotta volna meg velem. Talán egy másik helyzetben, talán ha nem az lett volna, aki, valóban jól elbeszélgettünk volna - nem a dekorációról és nem is a gyerekeiről, akikről látszólag az elvártnál feltétlenül szükségesnél egy másodpercig sem akarta tovább szaporítani a szót. A muglik említésére több érzelem vegyült a hangjába, mint amikor a legkisebb Byrne gyerekről beszélt, ettől pedig bármikor máskor a hányinger kerülgetett volna. Most azonban nem maradt hely bennem haragnak és megvetésnek, minden erőmmel a feladatra koncentráltam, a csendes pánik csak néha tört át a hideg kötelességtudaton. Egyben kellett tartanom magamat és a csapatunkat is. - Pimasz? Ugyan, az igazságban nincs semmi pimaszság - vontam meg a vállam egy könnyed mosollyal, ami szinte azonnal arcomra fagyott, mikor társaságunk érkezett. A nő, bárki is volt, önmagában keresztbe húzta a számításaimat - és bár sosem gondoltam volna, hogy ez egyszer bekövetkezik, most mégis átkoztam a pillanatot, amikor Jerry is úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk. A lehető legrosszabb pillanatot választotta, kizökkentett és látszólag nem csak engem. A gyanakvó pillantások szinte lyukat égettek mindkettőnk öltönyébe. Baszd meg, baszd meg, baszd meg... Ott volt a nyelvem hegyén a dühös mondat, hogy "leszarom a kibaszott Kaori Belmont festményeteket vagy faszom tudja mit, lemegyünk a pincébe, a kurva életbe", de vettem egy mély levegőt, elszámoltam háromig és visszavarázsoltam az arcomra a legkedvesebb mosolyomat. Azonban mielőtt válaszolhattam volna, a pincéből visszatérő gyerektársaságból kiválva csatlakozott hozzánk Chrysa, a lehető legjobbkor. - Ella, hát te merre jártál? - Chrysa vállára tettem a kezem. Bár kerültem a munkatársakkal mindennemű felesleges fizikai kontaktust, most a lehető leggyorsabban szembe akartam fordítani magammal, éppen csak annyi időre, hogy felvegyük a szemkontaktust és lássam, amit ő is látott a pincében. Éppen, ahogy sejtettük: rúnákkal védték le a pincét, csak jelszóval lehetett átjutni... vagy egy kiváló átoktörővel, olyat azonban csak egyet ismertem és éppen őt készültünk megmenteni. Ezzel azonban nem kerültünk sokkal előrébb, továbbra sem tudtuk a jelszót, Diane Byrne-ből és az ismeretlen nőből egyre intezívebben áradt a bizalmatlanság. Ha tudnád, mekkora szívességet tettél most, te burzsuj picsa - szaladt át az agyamon a gondolat, ahogy a nő megemlítette Grim Fawley-t. Ismertem őt, ahogyan az eltűnt feleségét is. Kollégák voltak, különösen tehetséges kollégák, Penelope eltűnése engem is megrázott, noha viszonylag ritkán dolgoztunk együtt. Ennél kedvezőbb keresztkérdést fel sem tehetett volna. - Valóban borzalmas, a mai napig nem tudtuk feldolgozni, hogy Penelope egyszerűen eltűnt. Csodálatos nő volt és remek auror, hihetetlen, hogy éppen vele történt ez a szörnyűség. Tragédia az egész családnak. - A nő a táskájához nyúlt, hatalmas volt a késztetés, hogy a varázspálcám után kapjak, de nem tettem meg. - A brit Mágiaügyi Minisztérium inkompetens, tulajdonképpen a családunk egyetlen tagja sem várta tőlük a megoldást, bár így is felháborító, hogy csak széttárták a karjukat az ügyben. A Penelope miatt érzet sajnálatom és a minisztériumi tétlenség miatti indulatom is valós volt, legalább ezt nem kellett megjátszanom. És ez a néhány mondat éppen elegendő időt biztosított arra, hogy amint a nő felpillantott a táskája tartalmából, összetalálkozzon a tekintetünk és... nem volt okklumentor. Olyan könnyedén hallgattam ki a fejében kavargó gondolatokat, mintha csak hangosan kimondta volna őket. Felvették más emberek személyazonosságát... Ó, hogy az a kurva élet... Gyorsan kellett döntenem. Talán sikerült eloszlatnom a kételyt, talán elhitte, amit Grim Fawley-ról és a feleségéről mondtam. De ha mégsem, akkor az mindannyiunk biztos halálát jelenthette... Jerry is ugyanígy gondolhatta, láttam a karja alig észrevehető, árulkodó mozdulatát - közvetlenül utána, kissé gépies mozdulatokkal a falnál ácsorgó őr elindult két gyerek és egy fiatal nő felé. Imperius. Bassza meg, Jerry, okos húzás. Itt volt az idő a cselekvésre. - Most - szólaltam meg minden megmaradt határozottságommal, mielőtt taszítottam volna egyet a névtelen nőn Jerry felé. Nem akartam bántani, talán ártatlan volt, csak rosszkor tévedt rossz helyre, amíg nem szolgáltatott rá okot, nem szerettem volna a feltétlenül szükségesnél több erőszakot alkalmazni. Szorosan tartottam Diane Byrne karját, miközben egy pillanat leforgása alatt nyomtam a bordái közé a varázspálcámat. - Senki ne merjen megmozdulni vagy megnyikkanni, világos voltam? - pillantottam először a Grimről érdeklődő nőre, majd a három fiatalra, közben szorosan magam előtt fogva Diane Byrne-t. - Amíg mindenki azt teszi, amit mondunk, nem esik senkinek bántódása. Aki ellenáll, annak kibaszott csúnya vége lesz. Egyelőre nem ütköztünk akadályba. A szívem a torkomban dobogott, de úgy éreztem, a kezemben tartottam az irányítást. Legalábbis addig, amíg be nem lépett a villa előterébe Tempest kibaszott Fontaine. - Ha újra látni akarod a húgodat, akkor most idejössz, kussolsz és nem csinálsz semmi hülyeséget. Most lemegyünk a pincébe. - Merlinem, add, hogy valamelyikük tudja a jelszót...
A kuzinom felbukkanása mintha kissé kizökkentené Mr. Fawley-t az eddigi gondolatmenetéből, és a légkör egészen megváltozik. Bár erről először csak a mosolyok feszesebbé, hamisabbá válása árulkodik... Aztán a könnyed bájcsevejből feszültséggel átszőtt társalgás lesz. Főleg mikor az idősebb Fawley is csatlakozik hozzánk, és már másodszor próbálnának a pince felé terelni.
- A lánya? - pillantok az Ellának szólított érkező felé egy érdeklődő mosollyal, és bár az egész helyzet valahogy egyre furcsább, egyre szürreálisabb, az este háziasszonyaként még mindig kötelességemnek érzem, hogy javítani próbáljak a hangulaton, fenntartsam a kellemes szórakozás látszatát.
Mikor Cressida az oldalamon levő férfit a testvéréről kérdezi, érdeklődve fordulok felé, és nem csak azért, mert az általa megemlített híresztelésekről mintha én is hallottam volna valamit, hanem mert a hangjában van valami, amiből arra következtetek, hogy ő is gyanúsnak találja a vendégeinket. Homlokráncolva figyelem, ahogy a táskájába nyúl, és épp csak végigfut az agyamon a gondolat, hogy talán csak nem a pálcáját akarja előrántani, miközben félig még Gareth Fawley válaszát hallgatom arról, hogy a brit minisztérium mennyire inkompetens - aztán váratlanul minden a feje tetejére áll. Pillanatokon belül több pálca is előkerül, abból egy egyenesen a bordáim közé fúródik, ám a legszerencsétlenebb a helyzetben, hogy Medeáék is éppen ezt a pillanatot választják, hogy csatlakozzanak hozzánk.
- Michael! Mit művel? - kérdezem döbbenten a jelenlevő őrmágusunktól, aki egyenesen a lányomra és a társaira szegezi a saját pálcáját. Teljesen elment az esze? De amint megpillantom az üres, érzelemmentes tekintetét, kezd összeállni a kép. Imperius. Láttam már ilyet. Első kézből. Csak erről lehet szó. Valószínűleg nonverbárlisan szórták rá.
- Eresszen el! - próbálom kiszabadítani a karomat Gareth-éből. Vagy akárhogy is hívják. Nem rángatom, csak annyit szeretnék elérni, hogy legalább enyhítsen a szorításán, mert enyhén szólva is kezd fájdalmassá válni. - Mit... mit akarnak tőlünk? Miért olyan fontos, hogy lejussanak a pincébe? És... mégis mi köze ehhez Lorena Fontaine-nek? - villan a tekintetem az időközben betoppanó Tempest felé. - Akármit is akarnak, nem gondolhatják komolyan, hogy ezek után épségben keresztül tudnak jutni az őrségen? Mindenkit úgysem tudnak Imperius-átok alá vonni. - Nem biztos, hogy okos dolog, hogy a világos fenyegetés ellenére mégis beszélni kezdek, de jelenleg a legjobb esélyünknek azt látom, ha húzom az időt, amíg Corban és Yuma felfedezik, hogy valami gond van. Mert előbb-utóbb fel fogják. Bár lehet, hogy jobban járnánk, ha mégis csak megindulnánk a pince felé, magunk mögött hagyva a gyerekeket, mert ha ők kikerülnek a képből, és kevésbé tartanék attól, hogy megsérülnek, a megfelelő pillanatban levegőmágiával ellentámadásba is lendülhetnék. - Mi lenne, ha leeresztenék a pálcáikat, és megpróbálnánk megegyezni...? Vagy legalább a gyerekeket engedjék elmenni...
There are two rules in life: 1.) Never give out all the information.
Vendég
Szer. Dec. 01, 2021 11:21 pm
Vendég
Szomb. Dec. 04, 2021 4:54 pm
Gyermeki Színjáték?
A színjátékomból még nem estem ki. -Ó, hát ezt nem tudtam, remélem lesz lehetőségem megtekinteni őket.- mondtam kissé zavarodottan, hogy mennyire ostoba vagyok, hogy nem ismerem a birtokot is vagyok, de hangomban volt amolyan csalódottság is. Azzal -Imádom a könyveket, de sosem voltam egy könyvklubja sem az iskola óta. Nem olvastam még Cohen Phillips regényét. Miről szól?- Érdeklődök tovább a nőtől, akit ugyanúgy szemmel tartok, mint a kerti járőrt. Alig vártam, hogy az őr lekopjon rólunk és hármasban lehessek velük, de messze volt a pincétől és William Yaxley vagy Yuma Littlebeartől, akik megtalálása után eredtem eredetileg. Mindig változott a terv. Először belépett a kis srác a képbe, majd a Miss Nott is, akik mint kiderült a család és rohadt Yaxley közeli ismerőse, valamilyen "könyvklubból", mintha sosem jártam volna én magam is délutáni "teapartikra". Tudom, jól a "könyvklubok" milyen eszmecserékre alkalmasak. Szinte biztosra vettem, hogy vele is bejuthatok a pincébe. Halálfalók voltak a testvérei és az apja is. Miért ne lehetne ő is ezeknek az eszméknek a híve? Ha nem is volt ellenszenves velem láttam, hogy a kisfiú mennyivel jobban kötődik Karen Notthoz, mint hozzám az idegenhez. Ösztönösen cselekedett és meg is értem. Egy újabb biztonsági ember lépett oda hozzánk, amely tovább bonyolította a dolgokat számomra. Karen rövid beszéde alatt a pálcát forgató karomat leeresztettem, hogy ha szükségét érzem pillantok alatt kirántsam a pálcámat a rejtekhelyéről és használjam a két varázslón kábító átkaimat. Sejtettem, hogy bajban leszek a névsor miatt, de most sem tűnt számomra reménytelen helyzetnek. Próbáltam beférkőzni az őr elméjébe, mert úgy gondoltam ezzel még tovább megmarad az álcám. Ha sikerül az elméjét manipulálnom, akkor ott fog olvasni azon a névsoron. Muglik, mintha Jedi elmetrükknek neveznék ezt, amivel megpróbálkoznék. - Bevallom, hogy eltévedtem. Az ital egy kicsit a fejembe szállt, ami után jó ötletnek tűnt egyedül körül nézni és azokat a híres daloló virágokat szerettem volna látni. Éppen a munkatársa akart útba igazítani, amikor felbukkan az fiatal úrfi. - tekintek a Emettre, mikor elmesélem a történetemet - de nem tudom, kit kereset ott. Sejtettem, hogy bajban leszek a meghívottak listája miatt és már felkészültem az esetleges támadásra, ha nem válik be elme manipulációm. -Sajnos apósomnál van a meghívóm, aki mindent szeret a keze ügyében tartani.- szusszantam fel a magyarázatom és egy újabb hazugságom közben. Az ajkam szélébe harapok, mint akit rosszul érint az egész dolog, hogy igazoltatják és vizsgáztatják. Egy fél lépést hátrálok. -A nevem biztos ott szerepel azon a vendéglistán. Mrs. Fawley Belvina Fawley vagyok. - jelentem ki hamis személyazonosságomat. Lebukásom esetén hárman lesznek ellenem és a gyerek. Ez a felállás kissé esélytelennek tűnik, ám most jön jól, ha észlelem ellenfeleim gondolatait. Ha gyorsan és meglepetésszeren először én támadok talán kettőt sikerülhet elkábítanom. Annyira talán még nem jöttem ki a gyakorlatból, hogy lefegyverezzek két őrt.
Aggasztott a helyzet, minden hangosan mefogalmazható konkrétum nélkül. Valami nem volt rendben, és önmagában nem ez rémített meg a legjobban: hanem az, hogy még nem tudtam, mi a gond. Problémákat megoldani egy dolog, megtalálni a problémát egy másik. Márpedig ennyi vendég között, ekkora felfordulásban, pánikkeltés nélkül, utóbbi sokkal nehezebb feladatnak bizonyult és sokkal kockázatosabbnak is, még Yumával karöltve is - aki most magabiztos léptekkel elindult egy kisebb társaság felé, amíg az én tekintetem a Castillo fiún és Mrs. Dolohovon akadt meg. Az ifjú Cameron eddig azon kevés fiatal közé tartozott, aki nem vonult el és nem is unatkozott látványosan, feltűnően élvezte az estét. Ezt a száraz sabloncsevegés és a korombeli nők kéretlen figyelme helyett inkább annak tudtam be, hogy a fiúnak még nem volt menyasszonya, gyanítottam, a mai napot egy remek alkalomnak találta az ismerkedésre - és jól is tette, összegyűlt az aranyvérűek krémje a kertünkben, ha valahol megfelelő feleségjelöltet találhatott, az itt volt. Bár Fiona Dolohov pont nem tartozott az elérhető nők közé, hibáztatni azonban nem tudtam a fiatalabbik Castillot, amiért mégis elrabolta egy táncra. Amilyen kellemetlen volt Mrs. Dolohov személyisége, éppen olyan szemrevaló volt a külseje. Ahol a sors sokat ad, ott sokat is elvesz, szokták mondani a bölcs öregek... - Jól telik az estéjük, úgy látom. Örülök, hogy jól érzik magukat, a feleségem nagyon sokat dolgozott érte, hogy mindenki boldogan távozzon innen - léptem melléjük egy könnyed mosollyal, habár közel sem éreztem könnyűnek a lelkemet abban a tudatban, hogy talán betolakodók voltak a birtokunkon. Megeshet, hogy csak egy ostoba tinilányról volt szó, és ez az Ella csak egy ártalmatlan, felkapaszkodott senki volt, az is lehet, hogy egyedül érkezett. De nem szerettem a "lehet" szót. - Apropó, a feleségem... Nem látták véletlenül Diane-t? Yuma felé tévedt a tekintetem, még mindig a fiatal társasággal volt, ahonnan azonban eltűnt az imént még közöttük álló Tempest Fontaine. Különös. - Illetve keresek egy Ella névre hallgató fiatal lányt is. Talán ismeri - jegyeztem meg Cameronnak csevegő hangon. - Az ifjú Sebastian Mulciber azt mondta, hogy ez az Ella nevű fiatal hölgy rendkívül érdeklődik a műkincsek iránt és szeretné megnézni a családi gyűjteményt. Az a bizonyos Ella biztosan nem ezért tartózkodott a birtokon, de a kisebbik Castillónak és Fiona Dolohovnak ezt nem kellett tudnia.
Cameron Castillo varázslatosnak találta
Vendég
Szomb. Dec. 11, 2021 8:31 am
partizók és Medi
Minek után csak remélni tudom, hogy Billy vette a lapot és nem szól apának a kis pinceszinti kiruccanásomról, a szalon felé veszem az irányt. A többieknek is valahol erre kéne lenniük, tekintetemmel meg is találom anyámat, ahogy egy idegen pasassal beszélget - jellemző -, és néhány további vendéget is látok közeledni. Épp csatlakoznék Jarnette-hez, hogy kipanaszkodjam magam, mennyire szarul jött ki minden ezen az estén, mikor Mike magához hív és az épp befutó Mulciber sem járul hozzá ahhoz, hogy csak egy kicsivel jobban teljen ez a parti. - Remélem mára kibagóztad magad... - forgatom meg a szemeimet, de mielőtt folytathatnám a puffogást egyik pillanatról a másikra az események sűrűjében találom magam. Előbb értetlenül pillantok az őrre, aki évek óta nekünk dolgozik és most mégis egyenesen rám szegezi a pálcáját, hátra pillantva pedig azt látom, hogy nem csak engem tüntetnek ki figyelemmel. Mire megmozdulhatnék Sebastian nem túl erőszakosan, de határozott mozdulattal már a háta mögé is tessékelt, szinte olyan diszkréten, hogy csak akkor tűnhet fel másnak, ha kifejezetten minket figyelnek. Így átmenetileg kikerülök a minket célzó pálcák hatósugarából, ellenben Mulciber talán könnyebb célponttá válik engem védve. - Egy pillanatig sem voltál szimpatikus... - jegyzem meg Ellára nézve - vagy bármi is legyen a neve. Nem tartok attól, hogy ezt majd a szívére veszi vagy bármiképpen meghatnák őt a szavaim, de a tekintetemből felé irányuló megvetés ettől függetlenül szinte már tapintható. Bármiben is sántikálnak ezek - hányan is vannak? -, ahhoz bizony nekünk is lesz néhány szavunk. Nekem biztosan, hisz Sebastian árnyékában lehetőségem van előhúzni a pálcámat, bár egyelőre csak szorongatom, csak utána választom célpontnak a minket fenyegető őrt. Tudom, hogy bánik a tűzzel Mulciber, inkább a betolakodókat gyújtsa fel, ha arra kerül a sor, őket nem fogom sajnálni. Nem úgy, mint az üvöltöző férfit, akinek épp csak a szája nem habzik, miközben parancsokat osztogat. - Vegye le a kezét az anyámról! - vágok az említett szavába indulatosan, miközben szemmel verem az őt béklyóban tartó férfit. Nem csak azért, mert épp bántja az anyámat, hanem mert gyűlölöm az összeset, aki megkörnyékezi a köztudottan házas Diane Byrne-t. - Majd én leviszem a pincébe!! - ajánlom fel aztán, ezzel egyidőben pedig a pálcámat is lejjebb engedem. Bár egyre nyilvánvalóbb, hogy itt valami olyasmi folyik, amibe senki nem érezte szükségét, hogy beavasson és apám nem a whiskey-t zárta el előlük a pincében, de az idő még mindig nekünk dolgozik. Próbálom titkolni, de természetesen az a célom, hogy addig húzzam az időt, míg apám be nem toppan, hogy a meglepetés erejével egy csokornyi átkot szórjon a nyakukba anélkül, hogy nekünk bármi bajunk esne... Remélhetőleg olyanokat, amiktől az unokáiknak is fájhat a feje.
Bár elutasítóan viselkedik, mégis elfogadja a táncot, mert így illendő a mi köreinkben, így a táncparkettre vezetem, majd tettekben is megmutatom neki, hogy nem csak a szám nagy, valóban tudok táncolni és nocsak, mintha némi idő elteltével annyira nem lenne már ellenére a dolog. Őszintén szólva, ha Holden nem kért volna meg rá, hogy foglaljam le a nőt, meglehet, hogy akkor is táncra hívtam volna - már ha nem egy küldetés kellős közepén lettünk volna, hanem mondjuk csak egy sima vendég lennék -, mert kihívást jelent, mert át akarok törni a pajzsán, megmutatni neki, hogy közel sem vagyok már gyerek. Ezért is leszek merészebb, húzom közelebb, de még nem pofátlan módon, de most egyértelműen én irányítok, ezt minden mozdulatomban kiérezheti. - Egy szép nőnek jár a bók. - de ezek szerint az önbizalma tökéletesen rendben van. Gondoltam. A határokat azért feszegetem, hatással akarok lenni rá, tényleg teljesen lefoglalni Őt, minden figyelmét magamra fordítani, a gondolatait is olyan irányba terelni, amit soha be se ismerne és jó úton járok, tudom. Nem csak Ő magabiztos, én is az vagyok. - Akkor továbbra is a partketten tartom. - fogalmazhatnék úgy is, hogy a karjaimban, de nem, Ő nem egy huszonéves lányka, akivel így kellene beszélnem, még megsértődne és másra figyelne, maradok hát kedves és hízelgő, simulékonnyá válok, ami alapvetően nem vagyok, csak ritka helyzetekben. - Ugyan, ahhoz több kell, hogy megbántson. - de aztán hirtelen pördítem ki, de egyik kezem tartja, nem fog túl messze menni, ahogy másnak se ütközik neki. Táncolok hát vele tovább, nem fogva vissza magam, csak akkor engedek némi pihenőt magunknak, amikor a szám véget és váltanak a következőre. De Fionát még mindig fogom, viszont Mr. Byrne megjelenésére nem számítok. Bassza meg! Nem voltam feltűnő, ebben biztos vagyok, így csak természetesen viselkedve fordulok felé, éppen csak távolabb engedve magamtól a szőkeséget, miközben felé tekintek. - Igen, köszönöm! A felesége pedig látszik, hogy kitett magáért. - bólintok aprót, ajkamra még egy kisebb mosolyt is költöztetek. Mindez mű, de ebből semmi se látszik, főleg így, ismeretlenül. Igyekszem nem feszengeni, de pont ennek a férfinek a társaságára nem vágyom. Mi takarhat? Kétlem, hogy csak úgy pont mihozzánk sétált, pedig most nem hibáztam, semmi feltűnőt se csinálok. - Sajnálom, én egy ideje nem láttam, de Mrs. Dolohol lefoglalta a figyelmemet beismerem… - ez csak részben igaz, pontosan tudom, hogy ki oldalán sétált arrébb Mrs. Byrne. - Pedig Őt is szerettem volna felkérni egy táncra, már ha Ön nem bánja. - célzok az este egy későbbi részére, mintha valóban ma mindenki megtáncoltatása lenne a célom. Az egyéb eseményeken is sűrűn megfordulok a táncparketten, pusztán kötelességből, így nincs ebben semmi furcsa. Az Ella név említésére viszont a belső riasztóm megszólal: baj van. - Nem ismerek semmilyen Ellát. - szó szerint Ellát tényleg nem, tehát nevezhetünk még mindig őszintének. Crysha lebukott volna? A férfi további szavaira aprót biccentek, jelezve, hogy értem, de mint közöltem, nem tudom, hogy ki az az Ella. - Ha valóban érdekli a gyűjteménye, úgyis megtalálja majd Önt, csak nem fél megszólítani. - ki tudja milyen fiatal ugye, azt nem közölte, én pedig játszom a szerepemet tovább. Segíteni tehát nem tudunk neki. Le kellene foglalnom Mr. Byrnet? Feltűnő lenne, ha hirtelen felajánlanám neki, hogy segítek megkeresni egy olyan lányt, akit nem is ismerek, így Fiona felé tekintek, mintha kivárnám, hogy akkor táncolhatunk-e tovább vagy a házigazda szeretne még tőlünk valamit. A legjobb lesz, ha elengedem, bár jelezni nehezen tudok most a többieknek. Crysha viszont nem hülye, tudja, hogy lebukott, ezt biztosra veszem. - Ha legközelebb a Castillo birtokon jár Mr. Byrne, én is szívesen megmutatnám majd a mi gyűjteményünket. Az Öné valóban lenyűgöző volt, úgy sejtem kedvére lenne. - bár meglehet, hogy apám már megmutatta neki, elvégre varázstárgyakkal kereskednek egymással, de nem titok, hogy én veszem át majd egyszer apám helyét, tehát értek ahhoz, amihez Ő. Igyekszem megnyerőnek tűnni és kedves maradni, egy jövőbeli találkozó lehetőségét említeni, véletlenül se próbálva menekülni, az engem is lebuktathatna. A fő a természetesség, mégha az ál-természetesség is.
Történnek dolgok, méghozzá két pislogás között. A "békésen" kérdezgető úrból egy igen erőszakos hook kapitány kerül elő. Magához húzza a házigazda asszonyt... pálcál kerülnek elő és egy lassan kialakuló csoport. Mindenki mindenki ellen, én nyilván nem leszek az ellenfél oldalán. Csak felemelem engedelmesen a kezem és közben elemzem ezeket itt! Egy párbajból sok dolog kiderül, ahogy az is, hogy az ellenfél mennyire gondolkodik, mennyire tervez, mennyire képes improvizálni, esetleg mennyire jártas. Nem minden a kor, láttam én már fiatalt úgy párbajozni, hogy az öregek is megirigyelték volna, pedig nem volt sem nagydarab, csupán használta a fejét. Soha nem hátrálok meg a harcok elől ez tény, és nem azért, mert fitogtatni akarom az erőmet, csupán én is szeretem feltérképezni az ellenfelem, nem csak beszélgetés útján. Hallottam hírét annak, hogy ezek itt nem a gyenge kategóriák, de egyelőre még nem sikerült megfejtenem a titkukat, hogyan csinálják? Majd most kiderül. Ez a fickó túl magabiztos, ami vagy azért van, mert alapja van, és tudja, miért engedheti meg magának, vagy pedig egyszerűen ilyen. Újból bevillan a vészjelzés, itt valami nem kerek. Történt valami, hogy csak így felfedte magát? Azt látom, hogy kezdeményező típus, amiből ismét azt vonom le, hogy nem ész nélkül lépett, célzott tervvel érkezett. Jele sincs annak, hogy lebecsülném Yaxleyéket, annyira naiv nem vagyok, túl sok harcot láttam már ahhoz, hogy ilyen hibába essek. Bárki okozhat meglepetést, léphet olyat, amivel simán legyűri az ellenfelét. Mint ez a csaj itt. Pálcát mer szegezni Rám! Azonban ez a szóhasználat... - Bántja a fülemet a szóhasználata Mr... - kezdem el halkan, Holden felé pillantva, nem igazán foglalkozva sem a kishölggyel, ki pálcát szegez ránk, sem a másik 2 fiatalra. - Miféle mocsok van egy pincében, hogy megdézsmálná... egyáltalán kik maguk... valójában... - kérdésnek szánom, remélem veszi a lapot és nem, egyáltalán nem ismerem az itteni hősök, pardon aurorok munkásságát, sem ők magukat... ha a jófiúkkal vannak, akkor nincs több kérdésem!
Vendég
Csüt. Jan. 06, 2022 1:41 pm
Partizók & Peggy
✰ How to escape a party? ✰
Medi bátyja, ahogy megjelent elrontotta készülő a bulit a pincébe. Feloszlott a banda és az elképzelés, hogy egy jó üveg whiskyre lecsapunk. Nem éreztem illőnek, hogy tovább tébláboljak a pince körül. Elindultam megkeresni a nővéremet, hogy közösen lépjünk le a partiról. Egyedül nem illik távozni egy fiatal hölgy számára egy mulatságról. Futott végig a gondolataim közt nagyanyám egyik mondta. Nem is sejtettem, hogy elkerültük egymást. Az utolsó általam látott és ismert helyszínre mentem, ám útközben felfrissítettem magam a mosdóban. Nem is sejtettem, hogy elkerültük egymást a nővéremmel. A medence környékén Mrs Bryne társaságában hagytam, így ahogy kiléptem a villából a medence felé vettem az irányt. Nem találtam ott. Miért is lett volna ott? Végig pásztáztam a területet, hátha megtalálom őt más vendégek társaságában. A közelben lévő huszonéves férfiakhoz és a nagy testes őrhöz léptem oda. - Uraim, ha nem zavarom önöket esetleg tudnának segíteni nekem. A nővéremet keresem Jarnette Fontainet. Amikor utoljára láttam valahol itt volt, remélem, önök látták merre felé távozott, hogy megtaláljam. Ha nem futottak össze vele, akkor nem is zavarom önöket tovább. - fordulok segítségkérőn az ifjú Mr. Selwyn és Abernathy felé és a robosztus alkatú testőrhöz. Kezeimet összekulcsolom magam előtt és udvariasan megvárom a válaszukat. Lehet, hogy nem is vették észre és látták egész este folyamán a nővéremet, de egy próbát megért számomra a kérdésem. Ha nem kapok segítő választ és nem tartanak fel tovább, akkor én sem tartom fel őket egy másik közelben lévő társaság mellé lépek.
✰ xxx || oooo || xxxx || ooo ✰
Vendég
Szomb. Jan. 15, 2022 2:54 pm
Szilaj gyönyörnek vége is szilaj
A parti egészen kellemesen telik, akkor is, hogyha nem mondhatom el mindenkiről, hogy szimpatikus lenne. De most teszem azt, amit megkövetel a nevem, kedvesen mosolygok és jó házigazdaként viselkedek, egészen addig, amíg az események más fordulatot nem vesznek.
Pálcák kerülnek elő, anyám fogságba esik, egy számomra ismeretlen férfi pedig úgy szorítja, mintha joga lenne egyáltalán hozzá érni. Egy pillanat alatt éled fel a haragom, lépek előrébb, de ekkor látom meg a felénk közeledő, pálcát rántó őrt, Michaelt. Anyám is rászól, de a tekintete nem tiszta, befolyásolták és még mielőtt bármi mást tehetnék, már érzem is Sebastian kezét a csuklómon, ahogy hátrébb húz, maga mögé. Védelmezni akar, jól tudom, de én nem vagyok holmi gyenge lány, akit meg kell védeni. - Eressz! - sziszegem. A pálcám persze nálam van, ahogy mindig, de a törvényeink szerint nem használhatnám, nem értem még el azt a kort, mégis a jelenlegi szituáció szerintem felülírná ezt. Egyelőre mégse rántok pálcát, félig maradok csak Sebastian mögött, de képtelen leszek túl sokáig így tenni, így lehajolok, feljebb húzom az elegáns ruhadarabot combközépig, ahol el van rejtve a pálcám. Nem foglalkozom azzal, ki látja meg a lábam és ki nem, egy női láb senki számára se jelent újdonságot, de egy ilyen elegáns ruhánál máshová nem rejthettem el a varázspálcámat, csak a combomra erősített pálcatartóba. Tökéletes rejtekhely szerintem. Amint megvan a pálca, visszaeresztem a ruhám, majd az Őr helyett az anyámat fogvatartó felé emelem. - Engedje el az anyámat! Sokkal többen vagyunk, nem fog kijutni... - azt éppen csak nem teszem hozzá, hogy élve, de tekintetem egyértelműen ezt közvetíti. Testem megfeszül, agyam zakatol, hogy vajon mit kellene tennünk. Ha támadunk, anyámnak baja esik és bár nem állunk közel egymáshoz, mégis csak az anyám, Őt senki se bánthatja! Vajon mit akarnak a pincében? Mi se tudtunk lejutni oda az előbb... tehát valami vagy valaki védőmágiával oda lett rejtve. Nem engedhetjük, hogy megkaparintsák, hogy eljussanak oda. Anya mégis hogy egyezhet bele abba, hogy segítsen? - Nem vagyunk már gyerekek! - anyám által eljuthat a pincéig, így csak nemet intek neki a fejemmel, szemeibe nézve, így üzenve neki, hogy ne tegye. Ne legyen jó túsz, aki megkönnyíti a fogvatartója dolgát, csak várjon, mert apa mindjárt itt lesz. Húznunk kellene az időt, valamivel mindenképpen. - Mégis kinek képzeli magát, hogy ide jön hívatlanul és parancsolgatni mer? - előrébb lépek, nem foglalkozva az őrrel és annak pálcájával. Gyerünk, ki kell zökkentenem, szegezze rám a pálcáját, akkor talán anya összeszedi magát és cselekszik végre, vagy ha Ő nem, akkor talán Seb. Ő megtenné, ezt biztosra veszem, és amíg Ő van mögöttem, addig tudom, hogy gond nem lehet. Bízom benne, csak tudnám miért. Remélem nem okoz majd csalódást.
felismertem a húgom hangját, és bár nem tűnt sem rémültnek, sem pedig dühösnek, nem lankadt a figyelmem.
Amint meghallom a Byrne lány hangjában a neheztelést, egyből tudom, hogy ezt bizony nem gondoltam át. Lehet, hogy jobban tudok viselkedni ilyen eseményeken, mint pl Holden, vagy Jerry, de közel sem igaz rám, hogy olyan sokszor lettem volna aranyvérű burzsujok közelében és úgy látszik, ez sajnos most ki is ütközött. 
Bár Sebastian szavai higgadtan, szinte derűsen hangzottak, éreztem a hangjában megbújó árnyalatni feszültséget. Valami miatt izgatott volt, a szónak nem a kellemes értelmében, nyilvánvalóan nem is szakította volna félbe a beszélgetésünket, ha nincsen rá nyomós oka - aligha az édesapja társaságára vágyott, másról volt szó.
1. helyszín - A medence környéke, táncparkett
2. helyszín - A Byrne-villa kertje
3. helyszín - A Byrne-villa
Medi bátyja, ahogy megjelent elrontotta készülő a bulit a pincébe. Feloszlott a banda és az elképzelés, hogy egy jó üveg whiskyre lecsapunk. Nem éreztem illőnek, hogy tovább tébláboljak a pince körül. Elindultam megkeresni a nővéremet, hogy közösen lépjünk le a partiról. Egyedül nem illik távozni egy fiatal hölgy számára egy mulatságról. Futott végig a gondolataim közt nagyanyám egyik mondta. Nem is sejtettem, hogy elkerültük egymást. Az utolsó általam látott és ismert helyszínre mentem, ám útközben felfrissítettem magam a mosdóban. Nem is sejtettem, hogy elkerültük egymást a nővéremmel. 
A parti egészen kellemesen telik, akkor is, hogyha nem mondhatom el mindenkiről, hogy szimpatikus lenne. De most teszem azt, amit megkövetel a nevem, kedvesen mosolygok és jó házigazdaként viselkedek, egészen addig, amíg az események más fordulatot nem vesznek.
