Griffendél - Hugrabug reagok

Team Gryffindor

Adrien Bardot | ábrándos terelő

Torkod köszörülöd, s úgy igazítod meg arcodat fedő maszkod. Figyelned kellene, hiszen a buzdító szavak, melyeket Lily Potter bizonyára sok tükör előtti gyakorlás s némi izgalom okozta szívritmuszavar árán ad elő épp annyira szolnak neked, mint a csapat bármely tagjának, mégis… Az eszed máshol jár, sötét fürtökön, sápadt arcon, szúrós szempáron melyet fáradt karikák kísérnek, csipkés öltözeten, gyűlölködő sóhajtáson mely a pad másik feléről érkezik, s a kevésbé gyűlölködő sóhajokon, mik oly’ édesen csengtek azon a titkos pillanaton, min osztoztál Vele. Több pillanatra vágytál, többet akartál Tőle, mert Ő más volt, annyira más, hogy már megbolondultál attól is, ha egy kevés ellenkezést is mutatott próbálkozásaiddal szemben. Vágytál rá, hogy ellenkezzen még veled, hiszen téged sok más kimondatlan indok mellett ez hajtott leginkább, ez a macska-egér játék, melyben azt sem tudtad biztosra, melyikőtök a macska, s melyikőtök az egér.
S mielőtt még elcsíphetnéd volna Lily utolsó mondatát, vagy egyáltalán felfoghatnád a meccs kezdete előtti utolsó percek letelését is, a többiek már magukat kihúzva, vagy éppen unott sóhajjal - kinek mi - indulnak meg a pálya felé. Követed őket, de érzed, dekoncentrált vagy s magadhoz képest is ostobán álmodozó. Szinte érzed az első elvétett hibád ízét nyelveden, pedig még az be sem következett. Szívesebben éreznél más ízt… Más ízét… Finoman megrázod fejed, hátha akkor ez a gondolat tovaszáll. Természetesen sikertelenül.
A nap kellemesen melengeti arcodat még a jelen évszak jellegzetes hidege ellenére is, s egy pillanatra lehunyod szemhéjaidat - ám tényleg csak egy másodperc erejéig. S most már seprűdről pillantasz körbe, fürkészed a nézőtér sorait egyetlen arcot keresve, mert téged hirtelen más sem érdekel, csak a tudat, hogy Ő bizony jelen van, itt van valahol s téged figyel, mert ki mást figyelne most? Szemed sarkából pillantod meg az élénk piros színt, mely a kék egyenruhások sokasága közt igencsak feltűnően hat, hiszen épp ellentétek; ellentétek akárcsak ti ketten. S ahogy az azt tartó kézhez arcot is társítasz bizony megjelenik egy finom mosoly szád szélén, mit ugyan senki sem láthat, de Ő ha eléggé figyel, még ilyen távlatokból is észreveheti azt a különleges csillogást tekintetedben. Nem bírsz várni, így mielőtt feldobnák a kvaffot s a játék elkezdődne, az áhított fiúhoz repülsz, hogy a rózsát, mit egyértelműen neked szánt, átvehesd tőle.
Hozzá érkezve lelassítasz, s gyengéden emeled ki ujjai közül a rózsaszálat, melynek tüskéi még kesztyűn keresztül is szúrják ujjbegyeidet; s tökéletesebb ajándékot nem is kaphattál volna Thomas Campbell-től. Maszkodat óvatosan állad alá húzod, s finoman orrodhoz emeled a virágot. Illatát mélyen emlékeidbe zárod, majd puha szirmaira nyomsz egy csókot, mely szimbolizálja valódi vágyaidat - hogy most a fiú ajkait csókolhasd ilyen édesen. S ha őt nem is nyűgözte le tetted, hát a közönség azon fele, mely épp szemtanúja lehetett ennek a pillanatnak, most egyként sikkant fel. De te szemeidet Thomas-on tartod. Mert neked csak Ő számít.
A rózsát pálcád egy finom suhintásával a seprű nyelére rögzíted, majd maszkodat visszaigazítod arcodra s egy kacsintást küldesz felé, majd visszamész társaid közé. A kvaff felrepül, a játék pedig kezdetét veszi. A Griffendél játékosai nyitnak, Juliet pedig azonnal megszerzi a kvaffot, hogy azt a Hugrabug karikái felé lendíthesse. Dobása nem túl erős, de célzása remek, s némi szerencsével akár találat is lehet belőle. Lily hasonló célokkal igyekszik célba venni az ellenfél karikáit, ám úgy fest még nem melegedett be eléggé, avagy az izgalom miatt sikerülhetett félre próbálkozása… Pedig erős volt, jól kezdett, csak a kvaff éppen rossz irányba repült. Mindenesetre odarepülsz hozzá, s finoman megveregeted a vállát biztatásképp. Nagy felelősség csapatkapitánynak lenni, s rengeteg stresszel is járhat, ezt te is tudod. Ám talán nem csak neki járna ki némi bemelegítés; ugyanis a gurkó feléd repül gőzerővel, s mivel épp Lilyvel foglalkozol nincs elég helyed vagy időd erőt gyűjteni, s méltóságteljesen elütni valamelyik Hugrabugos játékos felé. Így elegáns, de szégyenletesen gyenge ütést produkálsz - de legalább elég gyorsan reagáltál ahhoz, hogy közben kiszemeld magadnak Louis Weasley-t, s felé küldd azt a roppant mód köcsög gurkót.
– Elnézést. Elfelejtettem nyújtani ma reggel – közlöd, habár meglehet csak a levegővel beszélgetsz, amennyiben Lily közben elsuhant mellőled.

Team Hufflepuff

Vis "mianevedzsidó" | idegbeteg batman terelő

A büdös kurva anyád! Jó, bocsánat, nem illik így beszélni, szóval a lényeg hogy menj a méretes, fényesre törölgetett faszomba! Hát hogy megy ez?!
Még mielőtt azt feltételeznéd, hogy indokolatlanul káromkodok ennyit, meg hogy biztos nem feküdtem le még eleget Agapov professzorral ahhoz, hogy lenyugodjanak a túlcsordult tinédzser hormonjaim, nos megsúgom: ez pontosan így van, szakadj meg! Ott ül most is a kilátóban, a hülye kalapjában meg a hülye kabátjával, kinézi belőlem a szart is de közben arra nem képes, hogy legalább egy szál virágot adjon a kemény munkámért! Mert igen, láttam ám a nyálas kis Campbell-Bardot páros mutatványát és azt kell mondjam, fhuj baszdmeg! De azért én is akarok virágot, a francba is.
Mindegy, hogy egy kicsit témánál legyünk: az idő szép, süt a nap meg ilyenek, az oroszlánosok kemények mint a kád széle, a borzosok meg kemények mint a hatvan napos mamutszar, szóval igazán ígéretes meccsnek nézünk elébe; csak éppen engem már most - vagy még mindig - felbasz minden. Denoir lányosan lövi a kvaffot, az tök oké hiszen lány, azaz annak néz ki, meg ahogy látom Ned rávéd ügyesen, sőt, szinte már túl fancyn védi ki azt a gyenge dobást… Pottert nem érdemes szóba hozni, annyira más irányba ment el a kvaff, na de. Az a gyenge terelés Bardot felől, az kúr fel! Mert megyek mint az állat, szinte már ostorral verem azt a seprűt, hogy időben odaérjek, majd… Majd meglátom a köcsög Agapov profot, azt a szemét szív-tolvaj kis… Áh! Szóval csak rá nézek egy fél perc erejéig, mert érzem a tarkómon, hogy engem bámul, majd paff! A gurkó szinte már lassított felvételben repül tovább Juliet felé. Mi volt ez a félerejű, gyenge ütés? A homlokomra csapok és még egy sort káromkodok, de jó hangosan, amit Louis végig is hallgathat, hiszen az ő seggét védtem meg. A húgom most tuti ott röhög valahol a közönségben. A Griffis lelátó felé fordulok egyből. – Sofiya ne röhögjél basszameg mert biztosan szét foglak csapkodni! – kiabálom oda és még be is mutatok neki.
Főleg mert mindenki más a csapatban sokkal jobban teljesít nálam és ez idegesít. Elvileg ennyi tapasztalattal nekem is tudnom kéne jókat ütni, akkor mégis mi történik?! – Áh, kurvák vére… – morgom magamban. Inkább nem is nézek oda, mikor Louis bepróbálkozik a hajtással, pedig ide látom, hogy csodaszépen sikerült, tuti be fog menni… Neki is meghalhatna a lova igazán. Áh nem, ne is álmodj róla, hogy magamat hibáztassam a gyenge ütésemért! Tudod mit? Téged hibáztatlak. Igen, téged, aki görnyedt háttal olvassa most ezt a csodát. Meglepődtél, mi? Ha már itt tartunk, húzd ki magad! Úgy nézel ki, mint valami életunt keselyű mikor így görbítesz. Na. Nem tesz jót a gerincednek! Nem fáj? Habár… Faszt érdekel!
Felsóhajtok és inkább odasuhanok Leonie mellé. – Figyu már, Lele. Miért is jelentkeztem én ebbe a csapatba? – kérdezem, hátha ő tudja erre a választ. Mert nekem halvány lila büdös fingom sincs!

Team Gryffindor

Lily Potter | hajtó

Éppen rákészülök, hogy belekezdjek a csapatunknak szánt buzdító beszédembe a meccs előtt, amikor a szemem sarkából azt veszem észre, hogy két bagoly tart felénk gyanúsan nagy lendülettel. Hamar ráébredek, ha nem tárom szélesre az öltöző ablakát, az üveglapon fognak szétloccsanni a lábukhoz erősített dobozzal együtt. Csak miután beengedem őket, és landolnak mellettünk a padlón, jövök rá, hogy a kiszállított ládán a Weasley Varázsvicc Vállalat neve virít szép cikornyás, vörös betűkkel. Ez csak vagy valami nagyon jót, vagy valami nagyon rosszat jelenthet. Épp csak belekukkantunk a csomagba, és megállapítjuk, hogy tűzijátékot rejt, de ezzel igazából ráérünk foglalkozni később is. Pontosabban muszáj félretenni későbbre. A beszédemen végül kicsit rövidítenem kell, hogy időben érjünk a pályára, aztán már el is hangzik a meccs kezdetét jelző sípszó. Igazából egész ügyesen kezdünk, Juliet és Adrien máris támadnak, a nap meg közben hétágra süt, ami ritka kivétel erre felé, ezért tulajdonképpen jó jelnek veszem. De a Hugrabugot sem kell sajnálni, Ned bravúrosat véd, Smirnov pedig habozás nélkül tovább tereli a gurkót Louisról Juliet felé. És aztán már több dolog is történik egyszerre. Louis éppen karikára dobna, amikor Noah szabálytalanul besiklik elé, amit a játékvezető szerencsére nem vesz észre. A sárgák dobása így nem jön össze, viszont Runcorn hiába ér bele az ütőjével a felénk száguldó gurkóba, a lendülete nem elég nagy, a vasgolyó pedig könyörtelenül tovább repül, majd célba is ér. Julietet a karján találja el, ami egészen biztosan nem lehetett kellemes, de őt ez ahelyett, hogy lelassítaná, még harciasabbá teszi. Egy formation loopinghoz kezdenénk rendeződni vele és Corával, de végül egyedül indít támadást olyan erővel, ha Ned véletlenül megpróbálná kivédeni, a kvaff valószínűleg őt is vinné magával.

Ezt követően a bedobott labdára én vetődnék rá, hogy újra célba vegyem az ellenség karikáit, ám mielőtt támadást indíthatnék, valahonnan a közelből egy nagy durranás hangja érkezik. Aztán egy újabb majd még egy, és pillanatokon belül vattacukor ízű és illatú tüzijáték lepi el az egész kviddics pályát. Ami, le merném fogadni, a lelátókról baromi jól nézhet ki, de közelről cseppet sem jó, vagy szép, vagy izgalmas. A teljes káoszban köhögve, prüszkölve érkezem meg a kvaffal Ned elé, majd szinte közvetlenül az arcom előtt robban szét egy újabb patron, átmenetileg megvakítva engem. Azt sem látom, hová dobok, de abban egy pillanatig sem kételkedem, hogy nagyon mellé. Nem tudom, melyik nagybátyám ötlete volt ide küldeni éppen ma, mérkőzés idején a kedves kis ajándék csomagjukat, de esküszöm, olyan rivallót kapnak tőlem, amilyet még sosem láttak.

Team Hufflepuff

Ned Runcorn | őrző

Mindig utáltam a Griffendél ellen játszani, volt valami kellemetlen abban, hogy Noah-val ellentétes oldalra kerültünk. A testvéri versengés tőlünk sem állt távol, úgy éreztem, ez természetes dolog még ikrek között is, azonban a kviddicsmeccsek mégis frusztráltak. Azt gondoltam, hogy ezúttal könnyebb lesz, nem kellett kivédenem Noah dobásait, Noah pedig rengeteg másik játékost is üthetett gurkókkal rajtam kívül... sima ügy.
Legalábbis a meccs első negyed órájában ezt gondoltam. Erősen indítottunk, könnyedén hárították a hajtóink és én is a Griffendél támadásait. Juliet megcélozta az egyik karikát, könnyedén elkaptam a kvaffot, mielőtt gólt érhetett volna a dobás, azzal a lendülettel pedig tovább is passzoltam Louisnak. Hatalmas lendülettel indult meg, a pálya másik végében tökéletes szögben helyezkedett a dobáshoz, amikor egy vörös-arany meteorrá mosódó alak belécsapódott. Nem kellett látnom a szőke fürtöket, a Runcorn feliratot és a számot a mezén, tudtam, éreztem, hogy Noah volt az. Louis elsodródott, a kvaff kiesett a kezéből, a Griffendél hajtói pedig azonnal lecsaptak rá.
Ordítani akartam Noah-val, azonban hirtelen csak köhögés tört fel a torkomból. Színes füst lepte el a pályát, a vattacukor édes íze és illata megtöltötte az orromat és a számat, prüszköltem és hunyorítottam, hogy lássak valamit ebben a csillámpóni-mennyországban. Nem vettem észre időben Lily Potter közeledését, de szerencsére nem is kellett, a lány méterekkel mellédobta a kvaffot.

Noah újból felbukkant a színes füstben, hallótávolságon belül. Otthagytam a karikákat, alig fél méterre a testvéremtől fékeztem le a seprűmet.
- Te normális vagy? Ezt most faszér' kellett, Noah? - fakadtam ki, túlharsogva a lelátón üvöltő tömeget. - Miért kell Louist baszogatnod?
Nem a kviddicspontokról volt szó. A szemem sem rebbent volna, ha Noah gurkót indít Louis felé vagy elállja az útját. De nem, ő szándékosan, erőből belerepült, csalt Louis ellen. Mégis mi szükség volt erre? És miért éppen Louis ellen, amikor ő is tudta, hogy mit jelent nekem? Baszódj meg, Noah...

Újabb vörös kviddicstaláros alak vált ki a füstből, gondolkodás nélkül lőttem ki felé és csak az utolsó pillanatban fékeztem le a seprűmet, csupán egy hajszál választott el attól, hogy belecsapódjak Julietbe. Valószínűleg gyönyörű gólt dobott volna, ha nem kell a seprűjébe kapaszkodnia, hogy ne zuhanjon le a hirtelen satuféktől. Kiütöttem a kezéből a kvaffot és idegesen tovább passzoltam Lelének.
Leonie átvágott a Griffendél hajtói között, esélyük sem volt utolérni, meglepett volna, ha nem sikerül gólt dobnia. Nem sokkal később egy hátrafelé indított passzal próbálkozott, de ebben a füstben az irány nem volt tökéletes, a labda majdnem zuhanórepülésben indult meg a gyep felé, Nessie éppen csak el tudta kapni, ezután azonban megállíthatatlan hévvel indított támadást szegény Jay ellen - valami csoda kellett volna ahhoz, hogy a srác kivédje.

A füsttől irritált szemmel pislogva kerestem Louist ebben a káoszban. Vajon megsérült? Vajon ő is olyan ideges volt, mint én?

Team Gryffindor

May Jay | idegbeteg őrző

Nem szokott nagyon zavarni, ha a játékosok elkezdenek romantikázni. Én magam is hasonlót csináltam az elmúlt kviddics meccsen, így igazán nem szólhattam be senkinek. Bár az enyém végül abba tokollót, hogy majdnem szakítottunk Blaise-el… Ha nem dobja be az utolsót, s ha nem törtem volna picit össze, akkor bizonyára szingli lettem volna egy hétig, aztán feladtuk volna a morcogást és újra összejövünk.
De azt ki nem állhattam, hogy Adrien mindenki szeme láttára vette el a pasim zaklatójától azt a rózsát! Jó, gyanítom nagyon kevés ember volt tisztában azzal, hogy Campbell szekálta Blaiset, de attól még idegesített. Az a mázlija, hogy a fiú nem játszik ma, mert ha elkezdené nekem kímélni, akkor önként mentem volna ki, hogy mind a kettőt fejbe üssem a gurkóval.
Lehetséges, hogy emiatt a hülye jelenet miatt nem tudok rendesen koncentrálni. Beengedtem a hajtást, mindegy mennyire volt erős, mindegy mennyire nehéz lett volna megfogni, én bíztam magamban annyira, hogy sikerült volna. De az eszem máshol járt, s sajnos kivételesen nem az én drága Puszedlimen… Vagyis nagyon szerettem volna, ha igen, az elején még talán meg is volt, hiszen a meccs előtt kaptam jó pár lelkesítő csókot… Meg csúnya nézéseket, hogy ne merészeljek senkire sem úgy nézni, mint rá, vagy flörtölni, amit nem tudom honnan vesz, hiszen a kicsiken kívül amúgy is mindenki elkelt már a csapatomból, a Hugrabuggal meg nem is kommunikálok! Eleve mindenki túl messze van. De nyilván az elsődleges indok az volt, hogy van pasim.
De nem, most leginkább az zavar meg, hogy a semmiből mindent ellep a rózsaszín köd, ami tökre megy a hajamhoz, ezt aláírom, meg nagyon kis hangulatos a sok tűzijáték, de kicseszettül nem látok semmit így. Ami azt jelenti, hogy az érkező kvaffot sem fogom tudni megfogni, viszont nem engedhetem meg újra, hogy pontot szerezzen az ellenfél. Ned eddig nem volt ügyes, most viszont hirtelen mintha megtanult volna védeni, így esélyünk sincs, azt viszont nem akarom, hogy újra veszítsünk.
Így kihasználva a káoszt gondoltam csalok, mert Húccs csak már nem veszi észre, ha bepróbálkozok, igaz?! Nem mondom, nem szokásom szabálytalankodni, pont azért, mert nem visz rá a lélek, de most az egyszer talán…
Jön is a megfelelő alkalom, Gaunt seprűjét akarom az ellenfelé irányba terelni, mikor rádobna, ami… Rohadtul nem jön össze! De még éppen időben csapom ki a karika elől a labdát és már passzolom is kifelé. – Francba! – Ezért nem csalok! Soha többé nem fogok esküszöm. Nem mintha nem ez lenne az utolsó meccsem, vagy valami… Lehet ezért csak akartam veszíteni, nem a Hugrabug ellen, akiket gyengének tartottam világ életemben. Csak a terelőik szoktak halálosak lenni, s bár volt csere, de így fest Smirnov valóban egy állat a pályán. Értem már Sofi miért nem akarta ellene játszani.
Jön a következő kvaff, én viszont megint lassú vagyok, még csak nem is súrolja a kezem a labda felületét, ami bosszant, s némileg idegesen passzolom ki a labdát Coranak. – Nézzük mennyi kakaót kaptatok. – Remélem többet, mint én, mert ha már védeni nem tudok, akkor próbálkozzunk a pont szerzéssel…
Cora pedig szokásosan kicsi, de erős, s a kvaff pont a jó irányba repül, így csak reménykedek benne, hogy Ned megint visszamegy szerencsétlenbe és csak beengedi.
-Hm? – szemem sarkából viszont olyat látok, amit eddig még talán nem. A rózsaszín köd kezd felszállni, s így már egészen tisztán látszik, ahogyan Gaunt nagyon mutogat valamit Adrien számára, mire a fiú csak bólint, s a következő pillanatban már repül is Noah-hoz, hogy egy dupla tereléssel megküldjék a vasgolyót Smirnov felé. – Mi a franc?! – A kislány most komolyan a saját csapattársa ellen uszította a terelőinket? El nem tudom képzelni, hogy mi mást mondhatott neki. Meg mintha tényleg a srácra próbált volna mutogatni.

Team Hufflepuff

Lele Gaunt | nagyon rémült hajtó

-Maisy én tényleg nagyon tisztellek, meg szeretlek, meg minden, de muszáj volt Vist bevenni?! – Nagyjából minden terelés után meg kell ezt kérdeznem tőle, mert mindig félek, hogy Vissarion le fogja törni az ember fejét is amilyeneket elüti.
Nem, én tudtam, hogy rossz ötlet lesz őt engedni, hogy játsszon, óva intettem a csapatkapitányt is, de persze nem hallgatnak rám. Tudom, elég nyomós érveim vannak ellene, kezdve azzal, hogy félek tőle és hogy már Valerian segítsége is kell, de még így is kevésnek tűnünk ellene. Nem mondom, hogy ki akarom rúgatni, mert ahhoz túl kedves vagyok, de azért szívesen venném, ha mondjuk… Teszem azt… Valaki végre rendre intené!
Az is feltűnik, hogy elég sokat nézelődik a tanári kar felé, ami pont azért, mert róla van szó egyáltalán nem bíztató. – Bele ne üsd a közönségbe! Komolyan mondom Vis. – Gyorsan csak elhúzok mellette aztán már fel is veszem az alakzatot, mert ha már az előző hajtásomat kivédték, akkor szépíteni akarok valamivel, amit… Mondjuk… Nem fog meg az őrző! Bár annyi a mázlink, hogy Louis és Nestor dobásai sikeresek, így mi vezetünk. Ned egyébként ma valami eszméletlenül jól véd…
Vagyis védett, egészen eddig a pontig, amikor – állítom, hogy a legkisebb – Griffendél hajtó még csak nem is olyan erősen, de karikára dob, a fiú meg… A szemébe sütött a nap! Én tudom, hogy csak ennyi volt. Most amúgy eskü nagyon szeretnék neki egy napszemüveget adni, de nincs nálam. Meg amúgy is fontosabb dolgom volt, hiszen most a rózsaszín vattacukor felhő vége eltűnt, volt esélyem szólni az ellenfél terelőjének, hogy kit csapjon le. Nem kell nagyon bántaniuk, csak annyira, hogy ne tudjon akkorákat csapdosni. Arra nem gondoltam volna, hogy konkrétan ketté akarják majd törni, így csak remegve figyelem, hogy kitérjen, vagy nem tudom!
Ééééés… Ennyit arról, hogy ne bosszantsuk fel, mert a végén komolyan össze fog valaki törni, s most Lily felé repül egy nagyon nagyon… fájdalmasnak kinéző gurkó. – Nem azt mondtam, hogy öld meg, hanem hogy csapkod meg egy kicsit! Most nézd meg mit csináltál – repülök is oda a maszkos harcoshoz, hogy leordítsam, miközben egyébként remélem, hogy elüti azt a fém golyót. Bár kétlem, hogy menne neki, hiába van úgy felpumpálva a karja.
Csak bízom benne, hogy Vis figyelmét elkerülte a kis hátba szúrásom, mert esküszöm nem akartam, hogy összetörjön… Nem nagyon… De most igazán félek tőle. Annyira, hogy majdnem le is maradok Louis újabb csodás dobásáról – bár lassan az a fura, ha nem játszik tökéletesen, és a cselt nem láttam, hogy nem sikerült, jó?! – s persze örülök neki, meg egy picit meg is tapsolom, de most már szememmel állandóan az orosz fiúcskát keresem, mert egyenesen rettegek attól, hogy megpróbál leütni majd.
Elég volt egyszer megéreznem a gurkót, ahogyan összetörte a lábam, azóta nagyon is félek a vasgolyótól, edzéseken is sikítva húzódok el tőle. Az is csoda, hogy még vissza mertem ülni és merek játszani, de most legszívesebben rohannák a szüleimhez, hogy valaki próbál megölni, mert tudom, hogy ezek után jobb lesz ha figyelek a meccsen kívül is.
Idegességemben próbálom megtalálni a csapatkapitányt, hátha akad egy fél szabad perce, amíg odamehetek hozzá, s amint megvan a megfelelő alkalom nagyon közel repülök, és csak suttogni merek – Izé… Tudom, hogy hivatalosan csapaton belül nem üthetnek le, de… Ha Vis megpróbál a seprűmről lelökni azt nem hagynád, ugye? – próbálok minél cukibban nézni rá, hátha ez meghatja annyira, hogy most tényleg el is üsse a gurkót, amikor felém közelít.

Team Gryffindor

Lily Potter | hajtó

Én nem tudom, mi van ma a Griffendéllel, de az eddigi teljesítményünk egyszerűen siralmas. Hirtelen azt sem tudom, mivel tudnám gyorsan ráncba szedni a csapatot. Oké, hogy az iménti váratlan tűzijáték kicsit bezavart mindenkinek, de már azt megelőzően sem hoztuk a szokásos formánkat, és azóta sem. Egyedül az vigasztal, hogy az ellenfél sem remekel túlságosan, egyelőre fej-fej mellett haladunk a 10:10 pontunkkal, de még így is úgy érzem, a Hugrabug valahogy jobban elemében van, mint mi. Még talán annak örülhetünk, hogy az idő szép, napsütéses, szóval, ha nem is túl izgalmas ez a meccs, legalább begyűjtünk némi D vitamint.

Ez a gondolat vigasztal átmenetileg aközben is, amíg azt figyelem, hogy Juliet egy cselhez folyamodva támadást indít az ellenséges karikák ellen. A dolog szépen indul, a lendület tökéletes, aztán... Én nem is értem, mi történt, de a kvaff nem jut el a célig, annyi biztos. És amíg én a hajtótársam támadására fókuszálok, nem veszem észre, hogy a sárga csapat terelői engem pécéztek ki maguknak. Megpróbálok ugyan kitérni a meglepő sebességgel közeledő gurkó elől, de már túl késő. Hiába rántom félre a seprűm elejét, a vasgolyó akkor is teljes erővel a combomnak ütközik, az éles fájdalomtól pedig egy időre kicsit elszakadok a valóságtól, mondhatni szó szerint csillagokat látok. Majdnem biztos vagyok benne, hogy eltört a lábam, de minimum megrepedt a combcsontom. Nyüszítve próbálom egyenesben tartani a Dragonflyomat, és nem elveszíteni az uralmat felette, miközben azt várom, hogy az első sokk és a kín kicsit alább hagyjon. Bardot érkezik közben a gurkóért, és őszinte elégtételt éreznék, ha hasonló erővel eltalálna valakit az ellenséges csapatból. Ám az ütője mintha szó szerint taszítaná a vasgolyót, akár a mágnes két megegyező pólusa, én meg majdnem felnevetek... Ebben a pillanatban már azt sem tudom igazán, hogy kínomban, vagy a helyzetet találom ennyire komikusnak.

És aztán mintha még az időjárás is bennünket gúnyolna, a verőfényes égbolton hirtelen felhők gyülekeznek a semmiből, és pillanatok alatt a Fekete-tó tartalmához hasonló mennyiségű eső szakad a nyakunkba, amihez ráadásul köd és viharos erejű szél társul. Esély sincs arra, hogy leperex bűbájt szórjunk magunkra, olyan váratlanul érkezik a csapás. A megszárításnak sincs sok értelme, szóval tulajdonképpen egészen reménytelen a helyzet. - Mi a jó... franc?? - kiáltok bele elképedve az előttünk kialakult a természeti katasztrófába, miközben tanácstalanul megindulok valamerre, hogy megkeressem a csapattársaimat.

Team Hufflepuff

Maisy Crouch | terelő

Valami történik, nem tudom de valami, mert az eddig tökéletes idő hirtelen elromlik és nem túlzás: ránk zúdul világ összes esővize. Csak ezért nem gondolom, hogy ez valami varázslat lehet, mert gyanúsan erre még egy – vagy több, nem tudom – magasan képzett elementalista se lenne képes. Pillanatok alatt ázik át a ruhám és konkrétan az orrom hegyéig is alig látok el – csoda, hogy odáig megy.

Szerencsére Bagman tanult a tavalyiból – vagy csak kifejezetten a Hugrabug-Mardekár meccsek sajátossága volt, vagy elfelejtette, vannak azért lehetőségek – és most nem vette el a pálcánkat, így tudok  idézni egy Lumost. A tekintetemmel először Baltiet keresem, bármi is legyen, vagy ne legyen köztünk – még mindig kérdéses azért mi az pontosan, ebből egyelőre nem engedik –, hajlandó vagyok belátni, hogy nem örülnék, ha baja esne. Őt mondjuk egyelőre nem látom – minden rendben, minden rendben, minden rendben… –, de a hajtóinkat igen.

Mivel Hooch – és láthatóan Bagman se… – nem gondolja úgy, hogy le kéne fújni a meccset, minden megy tovább, ahogy eddig. Louis az első, aki megpróbálkozik valamivel, először azt hiszem, hogy káprázik a szemem, mert a fiú nem egyszerűen csak karikára dob – sajnos sikertelenül, de érthető, Lumos nélkül nekem se lenne könnyű dolgom –, de rossz helyről. Már bent van a büntetőben, rá kéne fújni a sípot, de… nem történik semmi. Vagyis… ezzel kapcsolatban semmi, mert Leonie Gaunt elveszi Viserion Smirnov ütőjét és… mi a fene?!, úgy megküldi, hogy csak na.  Nem értem, próbálom megérteni, de nem megy és inkább elengedem, helyette mást csinálok, mert van itt még valamit, ami nem teljesen tiszta.

Gaunt néhány másodperccel a vihar előtt még attól félt, hogy Smirnov neki megy, mert mutogatott az ellenfélnek, hogy őt célozzák, most meg… döbbenten rázom meg a fejem és repülők oda a lány mellé.
– Mondd csak te most direkt provokálod? – kapom el a felkarját, hogy biztosan ne tudjon elszökni, miközben az ütőt is kiveszem a kezéből, hogy Viserion inkább rajtam keresse, ne rajta. Nincs szükség itt egy Nott-Waigtail félre belharcra a titokzatos felhőszakadás kellősközepén. – Ha ezt csinálod, ha direkt bőszíted fel, senki sem fog megvédeni tőle – figyelmeztetem komolyan. Kicsit hazudok, nem hagynám, hogy bántsák a pályán, az én felügyeletem alatt, de Leonienak meg kell tanulnia, hogy csak azért, mert otthon minden bizonnyal ő Anyuci és Apuci pici hercegnője, attól még mások nem fogják kímélni őt csak a neve, meg a két szép szeme miatt.
Főleg, ha ő kezdi!

De az is biztos, hogy Hooch közben vagy nem figyel, vagy megvakult, vagy agyoncsapta egy vllám, mert hajtóim éppen ott szabálytalankodnak, ahol csak nem szégyellik, de RÁJUK SE BAGÓZIK! Mert a sikeresen karikára tartó dobása mellé még Nessie is mókol valamit, csak azt tudnám mit… bár sejtésem azért akad, de nem szeretnék rossz és messzemenő következtetéseket levonni. Főleg mert Baltiet még mindig sehol sem látom.

Hol a csudában van már…?

Team Gryffindor

Coraline Avery | Hajtó

Könnyed mozdulattal húztam elő a zsebemből az előre oda készített búvárszemüveget, aminek hatalmas lencséin két apró törlő helyezkedett el. A legutóbbi meccs után fejlesztettem ki, eredetileg sima szemüveggel próbáltam ki, de azt nehéz volt biztonságosan fenntartani repülés közben, az úszószemüveg pedig túl apró volt a törlők felszereléséhez, amik egyébként eredetileg szendvics tűzők voltak. A neonos szín egyébként feldobta a szettet, a működtetése pedig egyszerű volt, csak fel kellett húzni egy befőttes gumi segítségével, és amíg az ki nem tekeredett, magától törölgették az esőcseppeket. Engem még egyszer egyetlen vihar sem fog meglepni a kviddics pályán, de nem ám!
Az mondjuk bizonyos, hogy a csapat minden tagjának sajnos nem tudnám elkészíteni a SzemSzárazraTörlő 3.1-et, mert apunak elfogynának a szendvics tűi. Így is a fél szettet felhasználtam fejlesztés közben…
Néhány perces felkészülés után már képes voltam ismét a meccsre figyelni, és néhány dolgot így már láttam is. Példának okáért arra, ahogy szegény Jay, miután bravúros mozdulattal védett, egyenesen nekiütközik a másik csapat egy tagjának. Korábban is folyton megsérült, a korábbi meccsen kifejezetten olyan volt, mintha valami mágneses céltáblát cipelt volna magával. Ha legközelebb találok egy négylevelű lóherét, szerintem neki adom. Vagy a következő négyet, az a bizonyos!
Aztán Lili is mellém került, és miután a középső karikát egy csavart dobással megcéloztam, ami nem mellesleg olyan lendületet vett, ami némileg engem is megijesztett, valószínűleg a meccs előtt már hagyományosan elfogyasztott kakaó utóhatása volt még. Szóval ezután Lili is a középső kapura dobott. Vagyis gondolom dobott, már amennyit láttam belőle, mert persze eddigre járt le az öntörlő, és ismét kénytelen voltam felhúzni, hogy tudjak figyelni a labdákra.

Team Hufflepuff

Nestor Brightmore | hajtó

Megrögzött mozdulatokkal söpröm félre a homlokomra tapadt vizes tincseket már vagy tucadjára, mióta lecsapott ránk a felhőszakadás; ha nem félnék, hogy Hooch az a nyakamba varrja az összes varázslóháború felelősségét, ha észreveszi, hogy aranyvérűként pálcát ragadtam (immár második alkalommal a meccs folyamán, de shhh), már megoldottam volna egy bűbájjal, de így muszáj kényszerszüneteket tartanom, hogy megőrizzem megnyerő fizimiskám. Ha nem bosszantana, hogy bőrig ázva úgy reszketek, mint egy újszülött holdborjú, akár hálás is lehetnék, hogy legalább nem villámlik, hisz akkor rögvest levetném magam a seprűmről a mélybe, viszont ezt valószínűleg csak a klubhelyiség kandallójában ropogó tűz közelében fogom majd értékelni.
Enyhén oldalra döntve fejem követem tekintetemmel a vörös hajtókat, majd kissé késve reagálva, látszat motivációval kapcsolódom be az üldözésükbe; Louis-ba látványosan több elköteleződés szorult, mint belém, a karikáink előtt próbálja megszerezni a kvaffot, egyúttal kivédve a kis Cora dobását, mindhiába. Együttérző mosolyt küldök hajtótársam felé, ne érezze magát csalódottnak próbálkozása miatt, hisz igazából nem az ő feladata lenne, azonban arcomra is fagy: Lily nemes egyszerűséggel csak átdugja a kvaffot a karikán, Ned pedig, talán Louis magánakciója által összezavarodva, hogy most egyáltalán kinek is kellene védenie, vagy csupán a csapatkapitány arcátlan csalásán ledöbbenve, ezt a dobásnak nem nevező pontszerzési kísérletet is beengedi a Griffendélnek. Ilyenkor természetesen semmit sem csinál Hooch, de ha a hátamat próbálnám megvakarni a pálcámmal, már visítana a sípja, hogy megadja a szabaddobást az ellenfélnek.
Mielőtt rákészülhetnék, hogy lekövessem az ismét útjára eresztett labdát, égi jelenésként terem előttem Maisy, egy véla kecsességével elütve a gurkót. Mintha lelassulna az idő körülöttünk, lehetőséget adva, hogy az elém táruló kép örök életre az emlékezetembe vésődjön: ahogy orcája rózsás, puha bőrén legördül egy esőcsepp; ahogy talárjába belekap a szél, szárnyakat adva neki; ahogy az átázott ruhái szorosan testére tapadva körbeölelik testét, engedve kirajzolódni, ahogy mellkasa fel-le süllyed, minden egyes lélegzetvétellel, és… és…
A nedvességtől eddig jéghideg arcom elönti a forróság; rémülten kapom elé mindkét tenyerem, szinte felpofozva magam, hogy észhez térjek, fájdalommal elterelve elkalandozó gondolataim, melyek megbecsteleníthetnék a lány éteri lényét.
- M-Maisy – nyüszítem nevét, hogy felfigyeljen, holott azt sem tudom, egyáltalán mit szeretnék neki mondani, noha leginkább el kellene kotródnom szégyenemben szemei elől. Egyik tenyeremmel még mindig tekintetem takarva, másikkal kényszercselekvésként a taláromat igazítgatva próbálok legalább egy épeszű gondolatot összekaparni, milyen ürüggyel tartsam a közelemben.
A Pokolba is Hooch-csal!
Izgalomtól (és persze nyirkosságtól) remegő kézzel halászom elő a pálcámat, majd az ujjaim közt apró résen keresztül lesve, nehogy nekimenjek, közelebb repülök hozzá.
- H-hadd szárítsalak meg, ne-nehogy megfázz – dadogom zavaromban, majd miután nagyot nyelve összeszedem magam, ellenkezésre esélyt sem hagyva gondoskodom róla, hogy a meccs végéig ne kelljen emiatt (valamint hogy másnak is illetlen gondolatai támadnak) aggódnom.
- Ha végeztünk, a-akár megihatnánk egy… egy forró italt… együtt… Meghívlak! – Invitálom meg koherens mondatalkotási képességem még mindig hiányolva. Merlinre, mindjárt kiugrik a szívem a helyéről!

Team Gryffindor

Noah Runcorn | terelő

Minden oké?, kérdezte Sid előző éjjel – ágyon elnyújtózva, ernyedt háttal, fogai között gumicukorral –, és elég volt egyetlen pillantást vetnem rá, hogy realizáljam, milyen mélyre próbált bukni bennem, hogy két szó mögé mennyi sűrű, áthatolhatatlan aggodalmat koncentrált. Persze, azt hiszem, ennyit mondtam, persze, a jövőhétre esedékes prezentáció nehézkesen engedte magát megszületni, hiába vázoltam fel kulcsszavakat, nem akart összeállni.
Minden oké?, kérdezte Desi reggeli közben, félretolt narancslevek és inkább maszatolt, mint elfogyasztott zabkása felett, és rá sem kellett néznem, hogy tudjam, éppen összehúzza a szemét, és éppen látott valamit átsuhanni az arcomon, és valahonnan minden nagyon ismerős neki, mindössze eddig nem hozzám társított ilyen érzelmeket. Indulat, izgatottság, valamiféle belső reszketés, függői epekedés, irracionális lelkesedés.
Minden oké?, kérdezte Ned, mielőtt pályára léptünk volna, mire kínosan elfordítottam a fejem, ne kelljen észlelnie apró mosolyt, sem beharapott szájat, a kezem is lejjebb csúsztattam a seprűnyélen, észre ne vegye, milyen szorosan markolom. Persze, válaszoltam néhány másodperccel később, de magamon éreztem Maisy pillantását is, és Adrien tekintetét is.
Negyven perccel később, a levegőben, elszáguldva két játékos között, lendítésre emelt karral, értem, mire gondolnak, tényleg értem, de mindannyian kicsit túlgondolják, túlaggódják, nincs ebben semmi rossz, igazán, persze figyelhetnék jobban bármi másra – Lily óvatosan próbált bevonni, láttam rajta, hogy az új pozícióval járó teherről szeretne beszélgetni, hogy szüksége lenne hátszélre, védőhálóra, és tudtam, hogy egy meccsel ezelőtt még meg tudtam volna adni neki, talán meg is adtam, mostanra viszont simára meszelődött bennem minden, simára és érzéketlenre, egyetlen egy dolog érdekelt napok óta, egyetlen egy dologra koncentráltam. A posztra, a lendítésre, a kontrollra.
Minden oké?
Túl a vattacukros robbanáson, amit indokolatlannak, mégis célzott szándékúnak érzek, és amivel kapcsolatban sürgős kivizsgálást kezdeményeznék a tanári kar helyében, sikerül elcsípnem egy stratégiailag lényegtelen, érzelmileg viszont túlságosan fontos pillanatot – elismerve, hogy sem a meccs állását, sem az eddigi dobásokat nem figyeltem –, ahogyan Ned és Maisy váltanak pár szót, és innen még Maisy zavart arckifejezését is sikerül kivennem. Nagyjából húz másodperccel később tudom, mit kért tőle Ned, mert a megküldött gurkó tökéletes ívben közeledik felém.
Minden oké?
Ned hullája tompán puffan mellettem, arcom a küszöbnek ütődik, éles fájdalom hasít az ajkamba, a furcsa, összetéveszthetetlen csípés, egy golyó röppályája a testemen keresztül, a sípszó utáni lelátói hördülés, megfordulni sincs időm, és száguld, száguld felém a gurkó, megállíthatatlanul, és nincs nálam semmi, sehol nincs nálam semmi, amivel megvédhetném magam.
Minden oké?
Persze, mert végre van. Ingerülten lendítek, pont ő, pont ő kérte ezt, a trauma ismétlődését, pont ő, nyilván ő, és elég az Adrien felé füttyentenem, hogy tudja, ki a válaszcélpont, már pozícionálja is magát, vigyorogva, és az én vigyorom is széles, ahogyan az ütőm vasgolyót ér, széles és veszélyes, mert engem többé senki sem bánthat. Még Ned sem.

Team Hufflepuff

Maisy Crouch | terelő

Nem tudnám megmondani mi történik, csak azt tudom, hogy ez a meccse pillanatról pillanatra szürreálisabb. Az égszakadás, a csaló-körök és most EZ.
Valami nincs rendben – ezt megállapítani egyszerű, mint az egyszeregy. De… a mi már nem ilyen. Kétkedve nézek Nedre, amikor arra kér, hogy Noaht támadjam. Nem tartom jó ötletnek, ezt meg is mondom neki, de csak erősködik a meccs pedig nem áll meg, így jobb híján rábólintok. Nem erős az ütés, ki tud térni vagy el tudja téríteni, gondolom én naivan, csak… nem ez történik.

Julietet célozom, a seprűjét pontosabban, mert Smirnovval ellentétben azért nem szeretnék gyerekeket ölni (Juliet vajon gyereknek számít még? jó kérdés, nem tudom), amikor a szemem sarkából látom, hogy Noah nem kitér, hanem magát védi, ami rendben is lenne, csak nem egyedül teszi, hanem a másik terelővel (akinek, amúgy nem tudom a nevét). Még ez se gond, de az az erő, amit bele akarnak vinni az gond. Nem tudom mi történik, automatikusan mozdulok és bele se gondolok, hogy ha ezt elrontom, ha elszámolom magam, akkor ennek milyen csúnya vége lehet. Nem lesz szerencsére, de nem sokon múlik azért.

– Normális vagy?! – lehelem és dühös akarok lenni, de nem tudok. Döbbent vagyok inkább és értetlen. Ez… ez egyszerűen nem jellemző rájuk. – Kórházba akarod juttatni a testvéredet? – Nem akarja, nem akarhatja, de ha ez a támadás talál, az nem lett volna szép látvány. Tudom, tudom, a kviddics kemény sport, de… de de! Ez egy iskola, nem a profi liga és a Runcorn ikrek ezt mindig is tudták, és bárki bármit mondhat, hogy itt nincs barátság, meg család: ez butaság. Van, volt és lesz is! Iskolások vagyunk, nem hivatásos játékosok… – Mi a baj Noah? – kérdezem végül (és biztos vagyok benne, hogy nem fog válaszolni), mert itt van baj, talán eddig is volt, csak senki sem vette észre. Nem tudom, ahogy azt sem, hogy mennyire vagyunk barátok Noahval, de ez a kérdés kikívánkozott, mert… mert ez így nem volt rendben.

(Mintha tömegverekedést indítani, amúgy rendben lenne…)

Közben Ned meghálálja, hogy nem hagytam őt legyalulni, mert szépen kivédi Juliet dobását és bravúrosan, csavarva passzolja a labdát Nessie-nek, aki némi hajtók közti adogatás után cikk cakkban repül végig a pályán, majd áttörve a Griffendél védelmét dob karikára. Ügyesen céloz, ha az őrző (akinek szintén nem tudom a nevét…) kicsit figyelmetlen ez akár még be is mehet.

Team Gryffindor

Juliet Denoir | hajtó

Olyan érzésem van az egész meccs alatt, mintha el lennék átkozva. Vagy nem bírok normálisan célozni vagy képtelen vagyok kellő erőt belevinni a dobásaimba. Pedig lelkiztem egy kört Lily-vel, hogy tiszta legyen a fejem és hozzam magammal a hülyeségeimet a pályára. Talán pont ebben volt a hiba és jobb lett volna, ha az öcsém felbosszant vagy valami és akkor legalább idegből megoldottam volna a helyzeteket és ha már a mázlim az öltözőben maradt.... ezt pedig az is alátámasztja, hogy akkor voltam a leghasználhatóbb, amikor elmérgesített, hogy egy gurkó elkaszálta a karomat.
Már sokadjára vesznek célba és Adrian van olyan édes, hogy megpróbálja kimenteni a seggemet a találat elől miközben én azzal vagyok elfoglalva, hogy Jay védelmén átcsúszott kvaff összekanalazása után megindulhassak vele a Hugrabug karikáinak irányába. Ma úgy tűnik nem csak az én fejem fölött lebeg viharfelhő, mintha mindannyian szétestünk volna egy kicsit, hiszen a terelőnk minden igyekezete ellenére a gurkó folytatja felém az útját. Épp csak annyira tudott belenyúlni Adrian, hogy nem engem talál telibe a vasgolyó, hanem a seprűmet. Azért majd megköszönöm neki, hiszen éppen elég az, hogy a karom még mindig fáj az előző sikeres merénylet után. Szerencsére az egyensúlyom visszaszerzése után valahogy átjutok a pályán, hogy elhajíthassam a kvaffot.... és már megint... az irány tök jó, de egy kellemesen közép gyenge lendületet tudok csak adni neki... nem reménytelen... de nem is a legbiztatóbb...