Nestor Brightmore

Szülei harmadik és egyben legfiatalabb gyermekeként hozzászokott a kitüntetett figyelemhez, így ezt konstans igényelve inkább látható mások társaságában, mint egyedül. Gyakori, hogy nem is igazán a mivolta miatt csatlakozik egy-egy programhoz, hanem az összegyűltek miatt és aktívan nem is vesz részt, csupán a jelenlétével támogatja a csapatot.
Le sem tagadhatná, hogy elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, előszeretettel érinti meg társasága kezét, pihenteti vállukon fejét, onnan bámulva arcukat, vagy épp dől oda egy “buksisimiért”, akár vevő erre az illető, akár nem.
Figyelmes, törekszik arra, hogy partnere tényleg a rivaldafényben érezze magát mellette, de ha nem érzi úgy, hogy ennek legalább egy töredékét is visszakapja, hamar hangot ad elégedetlenségének; féltékeny, képtelen elfogadni, ha valakinek nem Ő az első, a kedvenc.
Empatikus jellem, általában könnyen észreveszi mások bánatát, s igyekszik ezt orvosolva vigaszt nyújtani, de néha nem ismeri fel, hogy épp a társaság az utolsó, amire szüksége van az illetőnek. Ő maga persze nem rest elpanaszolni minden baját, még akkor is, ha azzal nem sokat dicsekednének a helyében, ilyen téren híján van mindenféle gátlásnak. Hajlamos a színpadiasságra, megjátszani magát, valamint túldramatizálni a helyzetet, ha úgy érzi, nem kap elég figyelmet, nem tartják annyira fontosnak mondanivalóját, mint ő.
Szinte ösztönösen osztozkodik, már apró gyermekként is csak akkor esett neki az ajándék édességeknek, ha megbizonyosodott arról, hogy fivéreinek is jutott, pedig ilyen téren sosem kivételeztek velük, egyformán részesülnek azóta is minden jóból. Ha dicséretet kap vagy sikereiért jutalmazzák, sosem felejti el megemlíteni segítőit, de a büntetésekből is bajtársiasan kiveszi részét.
Segítőkészsége vitathatatlan, eszközei azonban már nagyobb aggodalomra adnak okot, hezitálás nélkül hág át mindenféle szabályt, amennyiben azok akadályozzák céljai elérésében, esetleg ellentmondanak a saját értékrendjével. Nem sokat töpreng egy-egy döntéshozatal előtt, jobb szeret az ösztöneire hallgatni, már csak azért is, mert minél többet rágódik valamin, annál jobban elbizonytalanodik. Idealista, hisz abban, hogy a varázslótársadalom bármit képes elérni némi összefogással, s ezt el is várja, képtelen szó nélkül túltenni magát valamin, amit igazságtalannak vél. Ugyanakkor ritkán hajlik arra, hogy megtegyen valamit, amihez egyáltalán nincs kedve, általában keresi a kiskapukat, hogyan úszhatná meg, de mikor így sem talál kibúvót, másokhoz -leginkább fivéreihez- fordul tanácsért vagy épp noszogatásért, hátha ők jobban rá tudják motiválni.

Halkan suhan a paplan, alig törve meg az éjszaka békés némaságát, majd az álmatlan forgolódó, órák óta virrasztó Nestor mellkasából felszakadó aggódó sóhaj háborgatja fel a csöndet. Egész eddig még maradt annyi önuralma, hogy visszafogja magát, nehogy felébressze a mellette békésen szuszogó fivérét, de képtelen tovább magába fojtani rettegését. Odakint dúl az égi háború, a fel-felvillanó kísérteties fények egyre sűrűbben fedik fel előtte a hálószoba bútorainak körvonalait, melyeknek elhelyezkedését eddig csak sejteni vélte. Görcsösen markolja a takaró szélét, melyet jelenleg az egyetlen határnak vél, amely elválasztja őt a kint tomboló vihartól; még az ablakot is nyitva kellett hagyniuk, hogy ne főjenek meg a napközben fullasztó meleggé vált helyiségben.
- Alszol? – szólítja meg reszketeg hangon a mellette heverő bátyját, otthonuk egyetlen lakóját, aki nem hajtotta el azonnal, mikor megjelent az ajtajában; ha épp nem fogná el a páni félelem, mérhetetlenül elárulva érezné magát, amiért a többiek még csak egy pillanat erejéig sem gondolkodtak el azon, hogy oltalmat nyújtsanak neki a viharban. Egyszer muszáj lesz legyőznöd a félelmed- mondták, de hát hiába is állna neki hadonászni a pálcájával, remélve, hogy abba nem csap bele a villám, amíg elzavarja a feketén gomolygó fellegeket, azok újra és újra visszatérnek, lehetetlen csírájában elfojtani őket. Ráadásul ő bármilyen helyzetben befogadná őket, tőlük miért nem telik ennyire?
Testvére felé sandít, akiről még a számára kiváltképp szegényes látási viszonyok között is meg tudja mondani, hogy meg sem moccant kérdésére, továbbra is nyugodtan fekszik a fal felé fordulva, válaszra sem méltatva öccsét. Na, nem mintha ez bármikor akadályozta volna abban, hogy folytassa a diskurzust, ha beszélgetni akar, csak annyi időre fogja be a száját, amíg a másik felet hallgatja.
- Szerinted még eláll a vihar, hogy lemehessünk a partra? – Szeretné a nyári szünet utolsó napjait még azokkal tölteni, akiktől a tanítási év elszakítja, de az átkozott időjárás még ettől az élménytől is meg akarja fosztani. Ha idén ez megy, mi lesz vele jövőre, mikor kénytelen lesz Neotól is megválni? Vajon önző dolog lenne azt kérni tőle, hogy bukjon meg, lehetőleg még kétszer, hogy egyszerre végezhessenek? A szüleiknek nem okozna gondot a dupla ballagási ebéd finanszírozása…
- Phil tök… - eltűnődik egy pillanatra, hogyan is írhatná le unokatestvérüket. Fura? Rejtélyes? Izgalmas? Kiismerhetetlen biztosan nem, magabiztosan állítja magáról, hogy ő bezzeg képes kiigazodni rajta. - …re bír, ő biztos eljönne ilyen későn is – Meglátása szerint a srác a befelé forduló személyiségével valószínűleg senkinél sem nyerte el a kedvenc rokon titulust, így egyetlen családtagként, aki nem jelenthet számára konkurenciát, pont az ő szívébe lopta be magát a leginkább. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy neki is muszáj legalább akkora lelkesedéssel viszonoznia szimpátiáját, még ha ezt nem is képes kimutatni.
Felelevenednek előtte a népes családi összejövetelek hőn szeretett képei; annyira nem naiv, hogy elhiggye, képes lenne semmi perc alatt össze tudná verbuválni az egész csapatot, habár… egy házibulihoz nem kötelező ismerned az összes vendéget, nem? Egyébként sem ő lenne az első, aki olyan személyt invitált meg, aki nem tagja a famíliájuknak, hosszasabb gondolkodás nélkül fel tudna sorolni olyan egyéneket, akik megtapasztalhatták a Brightmore vendégszeretetet, példának okáért Neo haverja, aki náluk karácsonyozott, és…
Alsó ajkára harap, ahogy felidézi, hogyan is váltak el útjaik tőle; még most is fellelhetők benne a bűntudat nyomai, amiért tönkretett egy virágzó barátságot; egyáltalán nem volt szándékában belegázolni kettejük viszonyába, sokáig vacillált, fivére előtt is felfedje, hogy a srác durván rászállt egy csupán figyelmeztetni fivérét haverja agresszív tendenciáira, mielőtt még belerángatná valamibe, amibe nem keveredne senki, kibe szorult némi erkölcs. Többször megpróbált már faggatózni arról, végül hogyan tettek pontot kapcsolatuk végére, de sosem kapott kielégítő választ, ami ismét csak újabb kérdéseket generált benne; már azon is elgondolkodott, hogy a másik félnél puhatolózzon, azonban a látottak után még Ő maga is kellemetlennek érezne egy beszélgetést.
Hirtelen hangos, szinte csontig hatoló csattanással csap le a villám, túlságosan közel otthonukhoz, mire Nestor ijedtében letépi a takarót bátyjáról, hogy azt feje búbjáig húzza, vajmi kevés menedéket találva. Bár ő is képes volna ilyen időben az igazak álmát aludni, s 98% helyett csupán 31%-ig biztosnak lenni abban, hogy ezen a szent helyen ér véget rövid élete. Számos szebb halált tudna felsorolni, de már annyival is megelégedne, ha éber társasága lenne, aki eltereli a figyelmét arról, hogy talán ez volt az utolsó lélegzetvétele. Vagy ez. Vagy ez…
Kétségbeesetten kutat pozitív ingerek után fejében, hiába, csupán az előző gondolatmenetéhez tud visszatérni, görcsösen kapaszkodik belé, mintha tényleg csak ezen múlna élete.
- Ha nem áll el a vihar, gyújthatnánk tábortüzet idebenn is. – Logikusnak tűnik, igazából teljesen mindegy, hogy a villámcsapás által gyúlt tűznél lazulnak, vagy a maguk által keltettnél.
- Nem! – Betakart fejét a hang forrásának irányába fordítja, nedves szemeit megdörzsöli – egyáltalán mikor csordultak ki a könnyei? - , majd vakon meg is támadja, nyakába borulás címszó alatt megfejelve egy csontos részt, melyet a homlokán érzett fájdalomból Neo vállának azonosít be.
- Nem akarok meghalni! – nyüszít hangjában rettegéssel és a becsapódás általi fizikai kínnal.
- Ha így folytatod, nem a villámok miatt kell aggódnod. - Az önveszélyességére gondol, vagy Ő maga készül eltenni láb alól öccsét? Mielőtt döntésre juthatna és elégedetlenkedhetne a fenyegetés miatt, váratlanul megcsapja kipirult, könnyes arcát a hűvös levegő, ahogy bátyja visszakaparintja a takarót – Aludj.
- Nem tudok – dohogja, majd ismét megdörren az ég, helyette is megmagyarázva éberségének okát. Engedélykérés nélkül furakodik bátyjához, hogy közvetlen közelében oltalomra leljen, s meglepetten pillant fel, ahogy az felé fordulva átkarolja. Elereszt egy megkönnyebbült sóhajt, arcát Neo mellkasába temetve: talán mégsem kell társaság nélkül meghalnia az éjjel, s aggódhat azon, ki örököli meg házikedvencét.

Noha metamorfmágus, sosem változtat magán annyira, hogy ne lehessen ráismerni, teljesen meg van elégedve önmagával. 177 centiméterével, inkább mondható átlagosnak, mint magasnak; alkata viszonylag vékony, törékeny, korából adódóan még fejlődés alatt áll, nemrégiben kezdett némi izomtatot növeszteni. Arcvonásai lágyak, harmonikusak, szolid, kedves benyomást kelve másokban; letagadhatja hogy európai felmenőkkel is büszkélkedik, az ázsiai jegyei a mérvadóak, elég csak a barna, mandulavágású szemeire pillantani. Nincs bevett szokása, hogyan állítja be eredetileg sötétbarna haját, néha hagyja, hogy a homlokába, szemébe lógjon, máskor oldalra söpri tincseit.
Nem követ konkrét stílusirányzatokat öltözködésében, mindig az adott szituációhoz öltözik, valamint bátran hord mindenféle színt, nem ódzkodik az élénk árnyalatoktól sem.