Meglehetősen sokféleképpen el tudtam volna tölteni a kedd délutánomat. Voltak is terveim, ami azt illeti. Nem grandiózusak, kimerültek egy forró, illóolajos fürdőben és pár pohár minőségi, kiváló évjáratú borban, esetleg egy kis andalító klasszikus zenét is kísérte volna mindezt. A kád helyett azonban a Roxfort tanfelügyelőjének irodájában ültem; miközben próbáltam jegyzetelni és kiszűrni a használható információkat a monológjából azon gondolkodtam, hogy ha véletlen megtalálnám ölni annyit kapnék-e, mint egy normális boszorkányért vagy éppenséggel többet. Azt hiszem, még sosem találkoztam senkivel, aki ennyire irritált, pedig a Holden Briggsel való találkozások sajnos a napjaim részét képezték. De még az a nyomorult, olcsóra sikerült Jerry Preston imitátor sem kérte el a jelvényem, soha. Ellenben Eunice Drucilla Bagmannal, akinek a megérkezésünk pillanatában ez volt az első dolga. Mert nyilván ez a hobbink Joyce-al, hogy aurornak kiadva magunkat akarunk vele órákon keresztül - ha nincs is annyi, egészen biztosan érződik annyinak - a Roxfort biztonsági rendszeréről értekezni. Amiről mellesleg úgy beszélt, mintha csak ő maga tervezte volna. Attól tekintsünk el, hogy gyakran olyan ostobaságok jöttek ki az ízléstelenül rúzsozott ajkai között, hogy nagyon vissza kellett fognom magam. Ez pedig csak rosszabb lett - sokkal -, amikor megjelentek a Ms. Bagman által hívott oktatók, akikre amúgy nem értem, hogy mi szükség volt. Rodney Lestrange jelenléte nem lep meg, Orioné azonban igen. Merlinem, gyerele az égből! Szerencsére senki sem várta tőlem, hogy bármit is mondjak, mert nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék rá. Ez egy ostoba, de attól függetlenül komoly feladat, szakemberekre van szükségünk, nem pedig Orionra. De ezt persze nem mondhattam ki hangosan, nem azért, mert attól félek, hogy megsértem Ori lelkivilágát, hanem azért, mert a végén Ms. Bagman újabb életfogytiglan tartó kiselőadást tartana arról, hogy ez miért jó ötlet, szerinte. Követve őt reménykedtem benne, hogy befogja. Csak egy pillanatra, de hiú remények voltak ezek. A tanfelügyelő nem akarja kiengedni a kezéből az irányítást. - Tökéletes csapat lesz ez így is - sóhajtottam némileg lemondóan, meg sem próbálva leplezni ezt. - Csak pár védővarázslatot nézünk meg, nem halálfalók ellen megyünk - dünnyögtem, igyekezvén figyelmen kívül hagyni a következő kérdését. Ha rajtam múlna nem válaszolnék rá, éppen elégszer vágták már a fejemhez az aranyvérű mantrát az életem folyamán, hogy úgy engedem el a fülem mellett, mintha el sem hangzott volna. Joyce azonban nem így érezte, úgy gondolta feltétlen reagálnia kell. Úgy hogy az engem is meglepjen. Hol erre az akcióra a társammá avanzsált nőre, hol pedig Orira pillantottam. Ismerik egymást? Nem mintha számítana bármit is, egyszerűen csak meglepett, sosem gondoltam volna, hogy mozogtak bármikor is azonos körökben. - Egyet kell értsek Joyce-al, ellenőrizzük a kastély neuralgikus pontjait, aztán térjünk át a birtok határaira. Ön mit gondol, Lestrange? Orion? - kérdeztem a tanárokat, ha már hívták őket, ne csak dísznek legyenek itt. - Tényleg, a pincében van esetleg olyan járat, alagút vagy bármi, ahol bejuthatnak? - érdeklődtem, mellőzve az elszabadult baziliszkuszokra vonatkozó poénokat. Pedig szívesen elsütöttem volna párat, de féltem, hogy annak az öcsém látná a kárát. Bassza meg Potter!
☽ 493 szó ☾
Bogar bárd and Orion Sørensen varázslatosnak találta
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
Vendég
Pént. Május 14, 2021 6:14 pm
Homo Homini Lupus
A Roxfort egy furcsa hely, ahol néha igazán érdekes és néha, pedig felesleges és haszontalan dolgokat taníttatnak nekünk. Nem figyeltem a tanórán és véletlenül jelentkeztem erre az egészre. Még a mai napig fogalmam sincs, hogy mire és hova készülünk, de mivel nincs hasznosnak mondható késő délutáni elfoglaltságom, így szívesen eljártam a megbeszélésekre. Ez a társaság, ami összejött egész érdekes és színes lett. A vitákból próbáltam kimaradni. Persze állást mindig foglaltam, de nem egy szikla szilárd véleményem volt, általában folyamatosan változott, ahogy a szél, szóval hirtelen irányt váltott, ha jobb ötlet és valami új ötlet merült fel. Az iskola történetéről halvány lila gőzöm se volt, így inkább a témát a többiekre hagytam. Most legalább megismertem, az iskola alapítók történetét, mert eddig fogalmam sem volt hogy ki volt Hugrabug Helga és Griffendél Godrick. Igen tudom, hogy ez nem elfogadható, ha az oroszlánok házába osztott be a beszélő fejfedő. A könyvtárba érkezésem egy kicsit zajosra sikerült, mert a nagy ajtó hatalmasat csapódott, ahogy magam mögött bevágtam. Még a könyvtáros is csúnya szúrós szemekkel figyelte a belépőmet. A szokásos találka helyszín felé igyekeztem. Hát, persze, hogy én voltam a legutolsó érkező, de nem zavartattam magam, hogy rám vár Ellie és a csapat. -Hello! Na mi újság?- Köszönök mindenkinek majd leülök az utolsó szabad székre és felhúzom a lábaimat és figyelem a kibontakozó beszélgetést. Valamit mindig tanultam az itteni alkalmakból. Például azt, hogy több erős vezető személyiség nem tud meg férni egymás mellett. Egész érdekesnek tűnt Ellie felvetése, bár nem szívesen keresnék ma este vérfarkasos ereklyéket ép telihold idején. Rápillantottam a térképre és nekem ez már elég is volt. Meggyőzött. Tényleg igaz volt hogy eltűnt a folyosó. Rox-szal értettem egyet, ebből nem lesz egy hú, de nagy sztori, amit a kis kalandunk után elő is lehet majd adni. Nem leszünk az iskola hősei, ha olyan tárgyat találunk meg, amit nem akart még McGalagony igazgatóasszony se a diákok tudtára adni. A kíváncsiság és az ismeretlenség vonzott, hogy fényt derítsek az eltűnt folyosó titkára. Ha nincs is ott semmi legalább jobban körül nézhetek az iskola alagsorában a többiekkel együtt. A hollóhátas lány után én is felpattantam a székből. Megropogtatom az ujjaimat és elindulok utána, ahogy láttam és hallottam Chrispy és Potter is utána akar járni dolognak, de a csapat már megint két részre oszlik. Az óvatosakra és a felfedezőkre. Rákacsintottam az egyik fiatalabb kissé bizonytalannak tűnő lányra. Letara, ha jól emlékszem a nevére, hogy bátorságot öntsek belé. - Akkor induljunk. - ha nem is akar mindenki jönni, én nélkülük is elindulok ott lépdelek azon bátrak sorában, akik talán csak egy rövid felesleges sétára indulnak, de lelépnek a könyvtárból és körülnéznek odalent, amíg az óvatosak magukba mélyedve ülhetnek szeretett könyveik társaságban. Jobban szeretem a történelmet megtapasztalni és kézbe venni, mint elméleti szinten olvasni és lapozgatni.
a tudtam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok ennek a csapatfeladatnak a keretein belül, akkor egészen biztosan nem jelentkezem. Sőt, igazából nem is akartam, amikor először szóba került valamelyik órán fel sem írtam magamnak. Volt elég tanulnivalóm ezen kívül is, de Ellie addig járt a nyakamra, hogy jelentkezzek, míg végül beadtam a derekam. És lássuk be, csábító volt a gondolat is, hogy ez előnyt jelenthetett az Akadémiai felvételihez. Azt azonban a legvadabb és legrémisztőbb álmomban sem gondoltam volna, hogy az egész oda torkollik, hogy majd egyszer azon vitatkozunk, hogy menjünk-e valami rejtélyes, lezárt folyosó után, vagy sem. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem keltette fel az érdeklődésem a téma. A Roxfortban semmit sem csináltak ok nélkül. Főleg nem tüntettek el alagutakat, de… ez veszélyesnek hangzott, hovatovább tilosnak. Ez pedig sokkal jobban zavart, mint az esetleges veszélyek. Én nem voltam olyan, mint a többiek. Nem voltak gazdag aranyvérű szüleim, befolyásos vagy éppen ismert, háborús hős rokonaim, ahogy sem az apám, sem az anyám nem dolgozott az akadémián oktatókét, vagy bárhogy máshogy. Ők egészen mást csináltak és már annak is örülhettem, hogy ez - most már, nagyjából - a legalitás talaján mozgott. Egyszóval egy senki voltam, aki jobban tette, ha nem keveredik bajba, ha tisztességes jövőt akart magának. - Én is inkább a maradás mellett döntenék - sóhajtottam végül, mert hiába érdekelt, hogy mit is találhatnánk lent, nem kockáztathattam a jövőmet, főleg nem ilyen kevéssel a tanév vége előtt. - Lehet, hogy az alapítók már lerágott csontnak tűnik, de talán abban is biztos vagyok, hogy találhatunk róluk még újdonságot. Esetleg beszélhetnénk Helénával, vagy éppen a Véres Báróval, vagy a többi szellemmel, biztosan van valaki, aki tudna új információkkal szolgálni - próbálkoztam az esélytelenek nyugalmával, szinte biztos voltam benne, hogy azokat, akik menni akarnak, nem győzöm meg ennyivel. Pont ezért örültem, hogy nem ültem vissza a térképnézegetős hóka-móka után nem ültem vissza a helyemre, így adódott lehetőségem arra, hogy lassan Clyde felé araszoljak. Ez a helyzet már nem csak diákszemmel, de prefektusival is kezdett kritikussá válni. - Figyelj - suttogtam halkan, miközben meg húzogattam a talárjának ujját, hogy biztosan felhívjam magamra a figyelmét -, ha ezek tényleg elindulnak, valamelyikünknek velük kellene menni, mielőtt megöletik maguk - mondtam olyan halkan, hogy csak a másik prefektus hallja. Talán éppen csak tátogtam. Remélem tudott szájról olvasni. - Jó, nem hiszem, hogy ennyire para lenne a helyzet, de érted - pillantottam bizonytalanul a társaságra, amelynek egy része jóval lelkesebb volt, mint az indokolt lett volna. Az iskola múltját ismerve jogosan élhettem a gyanúperrel, hogy ha rátalálnak ezekre az alagutakra, nem csak pókokkal és porral kell szembenézniük.
Ahogy egy tökéletes délutánt elképzel az ember, abban bizonyosan nem szerepel két dolog: Durcilla, és Durcilla irodája. Jó, ez utóbbi esetleg akkor, ha valaki nagyon csibészes kedvében véletlen olyasmire gondol, amit felnőtt filmekben csinálnak még felnőttebbek. Felvethetném Cassienek, hogy mi lenne, ha tinisen széthemperegnénk az irodát, talán megérné megnézni a tanfelügyelő asszony arckifejezésének gyors változását, ahogy megtudja, mire használták azt a pink mappát, amibe szorgos jegyzeteit tűzdeli. Vagy még sem, ha szeretnék még pár napot élni... Szóval a délutánom eleve halálra volt ítélve, mert mind a kettő komoly szerepet kapott benne. Már nem a hempergés. Sajnos. Az ajtóban először csak bólintani szándékoztam a szintén kivégzés előtt álló Lestrangenek, azonban szavait hallva kénytelen voltam felvonni szemöldököm. - Tutira? Pedig esküdni mertem volna a tavaly szilveszterre… - Sóhajtottam, miközben a nyíló ajtó felé pillantottam, és Durcilla látványától majdnem ugrottam vagy fél métert. Főleg, mert egy pillanatra majdhogynem úgy nézett ki, mint aki zavarba jött tőlem, Merlin bongyor papucsbojtjára, csak azt ne, könyörüljön valaki! - Jaja, szégyelld magad, hogy ruhában vagy, és nem mezítelen szaladgálsz fel-alá! - Bólogattam, olyan komolysággal, mintha ez tényleg valami kihágás lenne, lassan mi is kapunk egyenruhát, mint a diákok. Remélem rakott szoknyásat, egész szép lábaim vannak. Aztán tekintetem tovább siklott a szobába, és felfedeztem a két nőt. Ugye ez nem valami furcsa lázálom, mert útközben inkább agyérgörcsöt kaptam, csak az irodáig ne kelljen elmásznom? Nem lenne elvetendő a feltételezés, egyrészt alig három perce gondoltam Cassiere, plusz mit keresnének itt pont JoJo társaságában? Légyszi, had ébredjek inkább a Mungoban… vagy sehol. Persze, mikor volt a sors utoljára ilyen kegyes? Na ugye. - Szegről végről… Cassie az unokatestvérem, és a menyasszonyom, majd nem felejtjük el meghívni az esküvőre, ha már így összemelegszünk! - Visszafoghattam volna magam, de azt hiszem annyira már nem is akartam. Maximum kirúg, azonban ez esetben eltartatom magam Cassievel. - Lestrange professzor is rokonom, amúgy, ő a harmad unokatestvérem keresztapjának az öccse! JoJoval meg közösen szoktunk gondot viselni két tinilányra, ha a szüleik hatalmas félvéreskedés közben nem érnek rá. Olyan beleéléssel magyaráztam, már én is majdnem elhittem. Hozzá tehettem volna, hogy azért ezt annyira nem szeretem, mert aranyvérű elveim ellen van törődni másokkal, de szükségem van a zsenge szívükre, amit majd ki akarok tépni belőlük, ezért hozok némi áldozatot, de inkább elvetettem. Valószínűleg így is megöklözi majd az oldalam Cassie, csak kerüljön hozzá elég közel. - Én? Most épp arra, hogy remélem vacsorára lesz almás pite, de gondolom ez nem érdekes a védővarázslatok szempontjából. - Vontam meg a vállam. Legalább annyira nem akartam itt lenni, amennyire nem akart Durcilla itt látni, szóval meg se erőltettem magam. Kicsit dobott a dolgon, hogy Cassie itt volt, azonban rajta már most láttam, hogy ez nem lesz egy romantikus andalgásos ellenőrzés.
Bogar bárd and Cassiopeia Black varázslatosnak találta
I have loved the stars too fondly to be fearful of the night
Playby :
Leighton Meester
11
Hermione Granger
Szomb. Május 15, 2021 1:23 am
Aurorok & Hermione
Csodálkoztam, hogy a nap nagy részét nem töltöttem csuklással, pedig számítottam rá. A döntés, ami a vezetőség jó néhány ülése után született, nos, minden bizonnyal sokak szemében nem volt népszerű, azonban jobb felkészülnünk minden eshetőségre. Az aurorok feladata az volt, hogy fenntartsák a közbiztonságot, ilyen, vagy olyan formában, most pedig éppen ezt kértük tőlük. Harry is egyetértett abban, hogy ez olyasmi, amit nem lehet félvállról venni, bár igazán azt hiszem egyikünk se félt a vérfarkasoktól, több rendes embert ismertem közülük, mint köztörvényes bűnözőt. Sóhajtottam, szívem szerint segítettem volna az aurorok munkáját, elvégre sose voltam az a fajta, aki kihúzza magát a feladatok alól, azonban velük ellentétben én nem kaptam komoly kiképzést. Ha csak az a hét év nem számít Harry mellett, amíg mindenféle szörnyűségek kergettek minket folyton. A pozicíóm inkább volt politikai, mind rendvédelmi, hátráltatni pedig semmiképp nem kívántam senkit, jobb, hogy mindenki azt teszi, amihez a legjobban értett. A gondolataimból az szakított ki, hogy a szemem sarkából gomolygó füstöt pillantottam meg, ami egyáltalán nem számított hétköznapinak ezen a helyen. A pálcámért nyúltam, hogy a tömegben előrébb nyomulva segítsek, ha szükséges, azonban erre nem maradt lehetőségem, mert a következő pillanatban valaki megpróbált nemes egyszerűséggel átgázolni rajtam. Sose voltam kifejezetten nagydarab, aki a fizikai erejére támaszkodhatott volna, bár a jobb egyenesen azért elég híres, így az ismeretlen lendülete mind a kettőnket a földre sodort. Mindig büszke voltam a gyors felfogó képességemre, azonban néhány pillanatig csak pislogtam, hogy mi is történt, így mire sikerült megint emberi talpra állnom, az idegen már le is fordult a sarkon. Nem voltam az összeesküvés elméletek híve, és szerettem megfelelő mennyiségű információ után levonni a következtetéseimet, most mégis úgy tűnt, hogy valami nincs rendben. Főleg, mert a földön szerteszét repülő dolgokat simán otthagyta, mintha legalább két troll kergette volna. Sóhajtva hajoltam le a pálcámért, amit kilökött a kezemből, de aztán csalódottan kellett megállapítanom, hogy az a félnótás képes volt összecserélni őket. A fene essen ebbe a napba, de tényleg! - Hé, fiatalember! - Próbáltam utána kiáltani, azonban olyan gyorsan szedte a lábait, hogy már csak a hátát láttam, amint lefordult. Ha valamiben előnyömre változtam az évek során, az mindenképpen az volt, hogy sokkal többször láttam be, nem érdemes makacsul egyedül megküzdenem minden problémával. Bár szívem szerint utána eredtem volna, azonban nem lehettem biztos benne, hogy nem csapda vár a következő sarkon, ráadásul a pálca a kezemben ismeretlen volt, nem biztos, hogy tudtam volna használni. Nem tudom, hogy a fiatalabb Briggs felbukkanását bármikor szerencsének lehetett-e tekinteni, most azonban nem bántam, hogy kiszúrtam a tömegben. - Briggs parancsnok! - Hívtam fel magamra a figyelmét. - Mi történt, mi ez a felfordulás? - A másik két auror felé biccentettem, nem ismertem őket személyesen, és most nem is volt ennek pótlására nagyon idő. - Egy elég gyanús alak menekült abba az irányba, kék pulcsiban, farmerban. - Mutattam arra, amerre legutoljára láttam az említett idegent. - Nála van a pálcám, viszont ő is hagyott némi szuvenírt. - Talán érdemes lett volna begyűjteni a tárgyakat, viszont a fiú nyomait elveszíthetjük, ha nem követjük, így ezúttal a parancsnokra hagytam a döntést. Terepen voltunk, amit jobban ismert nálam: “ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak”.
Úgy néz ki, ez a nap mégsem alakult olyan egyszerűen, mint ahogyan számítottatok rá, de szerencsétekre - vagy szerencsétlenségetekre, kinek mi - nem vagytok egyedül. Ennek talán Henry Dearborn örülhet a legjobban, ugyanis ideiglenes vakságában nem marad teljesen egyedül, mivel Dominic Scamander segítő kezet nyújt neki. Mi több, átviszi a szomszéd üzlethez, hátha Eddie Harvey és Gilbert Ollivander tudnak neki segíteni. Ha Eddie ránéz a sérült vérfarkasra, hiába nem szakterülete az ilyesmi, könnyedén megállapíthatja, hogy az állapota egy félig-meddig félresikerült varázslatnak köszönhető. Tenni ugyan nem tud ellene, erre nincs bájital, azt pedig nem tudja, hogy meddig fog tartani ez az állapot. Szerencsére Gilbert a Zsebpiszok közben látott már hasonlót esetet, nem is egyet, így ő ha akar megnyugtathat, hogy hamarosan helyre jön a látásod. Maximum egy óra, de vélhetően nem lesz annyi se. Ezzel párhuzamosan a boltban, vagyis most már inkább annak előtte is zajlanak az események. Az aurorok egyből az elkövető után vetik magukat. Marcus Diggory lép ki elsőként a kis helyiségből, így pont szemtanúja lehet az Eddie és a rabló között lejátszódó apró, ismeretségüket jelző biccentésnek. Ezt akár el is mondhatod Briggs parancsnoknak, ha szeretnéd, ám amennyiben teljesíteni akarod a parancsát, akkor nincs rá időd. Még a látóteredben van a az elkövető. Ha úgy döntesz azonban, hogy utána indulsz, tapasztalhatod, hogy a járásod nem biztos, egyenesnek pedig még hatalmas jóindulattal sem lehetne mondani. Néha megbotlasz ugyan, de Merlinnek hála talpon tudsz maradni. Kicsit zúg a fejed is. Olyan érzés, mintha be lennél csiccsentve. De nem csak te jártál így, a téged követő Holden Briggs és Clarissa Wilkinson sincsenek jobb állapotban. Sőt! Holden még úgy ahogy, de még tudsz állni a lábadon, noha a tested határozottan azt jelzi, hogy jobban teszed, ha megkapaszkodsz. Ugyanis ha te is az elkövető után kívánnál futni, kisvártatva elesnél. Ahogy Clarissa is, akinek mind ezek mellett még egy kis hányingerrel is meg kell küzdjön. Azonban a legrosszabb állapotba határozottan Iason N. Winters került, aki mellett kis híján közvetlenül került elengedésre a bájital. Alig állsz a lábadon. Hiába indulsz te is futva, hamar, még a boltban érzed, hogy ez nem fog menni, így már vitrinekbe, majd a falba kapaszkodva érsz ki onnan, arról is nem is beszélve, hogy rettenetes hányingered van, ugyanis forog körülötted a világ, amit meglehetősen homályosan, már-már összefolyva szemlélsz. Neked is, csak úgy, mint az auroroknak segítségre lenne szükséged - ha nem is feltétlen medimágusra, de legalább valakire, aki ért a bájitalokhoz -, mert bármi is volt ebben a főzetben, rájöhettek, hogy nemfog hamar elmúlni, önmagától legalábbis biztosan nem, az idő elteltével pedig csak súlyosabbak lesznek a tünetek. Erre a helyzetre ér a oda Hermione Granger is, egyből felmérve azt, hogy az embereivel valami nagyon nem stimmel, ebben az állapotban alkalmatlanok arra, hogy bármit is tegyenek. Így, ha utána karasz járni a pálcának és a történteknek, akkor tenned kell valamit. Vagy velük, vagy pedig egy új csapattal. Ez utóbbi viszont hosszú - elvesztegetett - idő lenne, így alternatív megoldás után kutatva megakad a szemed Eddie boltján és az előtte összegyűlteken. Jobb híján feléjük veszed az irányt, hátha képesek segíteni. A cégér alapján csak jobban értenek hozzá, mint te. (Arról nem is beszélve, hogy lehet Marcus információjának köszönhetően eddigre már azt is tudod, hogy valamelyikük ismeri a pálca tolvajt. Az, hogy megosztja-e azt, amit látott, csak rajta áll.)
-Mi a faszt csinálsz, haver?! - szökik magasba az ismeretlen vásárló szemöldöke és hangja is, amint Archibald megfogja a kezét, majd ha kimondatlanul is, de megfenyegeti a pálcájával. Tulajdonképpen ideje sincs reagálni Priscilla szavaira, hiába szeretne. - Elmentek otthonról? Az izomagy testőröd vagy mi? - érdeklődik inkább a pult mögött állótól, mielőtt hátrapillantana. - Persze hogy van, ez a súlyos üldözési mániás barom nekem támadt, amint a zsebembe nyúltam - elégedetlenkedik tovább, nem foglalkozva azzal, hogy Cameron lehet nem is hozzá intézte a kérdést. Noha a kezét nem próbálja kiszabadítani a tiedből Archibald, ahogy a támadás jeleit sem mutatja, a pálcáját sem kívánja elővenni, azt érzed, hogy az izmai megfeszülnek, tehát valamit biztosan fog a zsebében. - Csak a hölgynek szeretnék egy jutányos ajánlatot tenni ha megengedi, cserét akarok javasolni. Azt mutatnám meg, hogy mire - mondja végül némileg nyugodtabban, reménykedve, hogy elengeded őt és csinálhatja azt, amit eredetileg is akart. Ha így teszel, akkor egy üveget húz ki a kabátja zsebéből, amely enyhén átlátszó, barna fiolában lötyög, a sűrűsége nagyobb, mint a vízé. Úgy tartja, hogy mind a négyen lássátok, noha a célja ezzel nem az, hogy mutogassa, hanem így megtörik rajta a fény, melynek köszönhetően a bájital haloványan derengeni kezd, de nem akárhogyan, a szivárvány minden színében. Korábban még egyikőtök sem látott ilyesmit, a világ egyik táján sem, ahol eddig korábban megfordultatok. Talán csak olvashattatok róla, ha érdeklődtetek valaha is a téma iránt. - Ez az Élet Elikszírje - jelenti nyugodtan -, egy nagyon ritka bájital, az ismert varázsvilág egészén kevesen tudják kikeverni úgy, hogy rendesen működjön. Rengeteg gyakorlás kell hozzá és hm… áldozat. Igen mondhatjuk így is. Kevesen áldoznak annyit, hogy valóban tökéletesre fejlesszék. Ez egy ilyen példány - biccent az üveg felé, amennyiben elővehette. Ha azonban Archibald nem engedi el a kezét, úgy csak azt mondja el, hogy mi lapul a zsebében. - Bőven többet ér, mint az a pár száz galleon, mint amit a koponyáért kért - állítja. - Ha akarják - mosolyodik el gonosz módon - meg is biszonyosodhatnak a valódiságáról. Vagy meg kérhetik rá a rend hű őreit is - utal a tanoncokra, akiket egyértelműen auroroknak hisz. - De ha több kéne nos… talán az sem megoldhatatlan, csak akkor el kell vinnem önt… önöket - pillant bizonytalanul a mellette állő férfi felé, még mindig nem tudja ki és mi is ő pontosan a képletben - a főnökömhöz. Ő bármennyit megadna ezért a kis csecsebecséért - utal a koponyára - már régóta keresi - teszi hozzá, hogy bizonyosak legyetek abban, hogy komoly szándékai vannak. Ahogy abban is bizonyosak lehette, hogy bátor - vagy csak ostoba -, hiszen mindenki biztos lehet benne, hogy amiről beszél, az biztosan nem legális, mégis olyan nyugodtan teríti ki a lapjait két aurornak vélt férfi előtt, mintha nem lenne veszélyben. Talán nem is érzi magát abban, legalábbis nem Cameron és Devon személye miatt.
// Az Élet Elixírje a nevével ellentétben nem egy gyógyító bájital, sokkal inkább méreg, abból is az egyik legalattomosabb fajta. A mérgezés kezdeti súlyossága függ attól, hogy milyen mértékben lélegezzük be a bájital füstjét, mennyire van közel hozzánk az epicentrum - egy szippantás még nem árt, azonban pár másodperc a füstjében töltve már igen komoly következményeket vonhat maga után -, azonban ezek minden esetben fokozódnak és ugyanazzal a véggel járnak. Tünetei a szédülés, hányinger, homályos látás, egyenetlen mozgás, légszomj, orrvérzés, vérhányás, majd végül halál. A lefolyási idő a belélegzett mennyiségtől függően egy nap de egy óra is lehet. Hozzávalói alapvetően semmi különlegességet nem rejtenének magukban, ha az egyik nem az “életerő” névre hallgatna, mely valóban arra utal, ami. A tökéletes főzethez a készítőjének - vagy egy másik, vállalkozó szellemnek - áldoznia kell az életéből. Ezt az áldozatot egy, a hajában megjelenő, szabályos, hófehér ősz csík jelzi. Egy ilyen áldozat állítólag átlagosan 5-10 év között vesz el az alany életéből. Ennek köszönhetően olyan halálos és hatásos. Neve tehát egy paradoxon. Az Elixirt valóban nehéz elkészíteni, kevesen is ismerik létezését és receptjét is, alapvetően gyöngyvirág illatáról azonosítható be könnyen. Ahogy ellenszere is van, méghozzá nem is bonyolult, egy egyszerű, minden boltban kapható főzet, melyet leggyakrabban fejfájásra és álmatlanságra írak fel. Ezt azonban kevesen tudják - hiszen egy könyvben sem tüntették fel -,leginkább azok, akik komolyan foglalkoznak vagy foglalkoztak bájitalokkal és ismerik a hozzávalók egymásra gyakorolt hatását. Azonban alkalmazása után hamar, egy maximum két percen belül elpárolog, így az adott helyszínen nehezen azonosítható. Nem mellesleg, illegális mind a készítése, mind a birtoklása, a brit térségben legalábbis bizonyosan.
Azt, hogy ki mennyire ismeri vagy ismerheti ezt a valóban különleges és ritka bájitalt azt rátok bízom, de vegyétek figyelembe kérlek, hogy ez tényleg nagyon ritka dolog.//
Ellie csendben hallgatja meg a véleményeteket, nem szól bele, elmosolyodik, amikor valaki menni szeretne és bólintva veszi tudomásul azt is, amikor valaki inkább a maradás mellett dönt. Sőt Leta buksiját egy óvatos, szeretetteljes mosoly kíséretében még meg is simogatja. Tudta, hogy a kislány csak miatta mondott igent, ezért pedig hálás volt neki. - Ez a Roxfort - tárja szét a karjait -, itt nem tüntetnek el csak úgy folyosókat. Hiszen még a lépcsők is mindig a szerint működnek, amit Hollóháti Hedvig kitalált több, mint ezer éve - rázta meg a fejét, melynek köszönhetően tisztán láthattátok, hogy nem hiszi, hogy csak úgy eltüntettek valamit. Ő abban hisz, hogy ennek a kihagyásnak oka lehet, méghozzá nagyon komoly. - Két tanár beszélgetett róla - pillantott némi gondolkodás után Margaret felé. Leta, aki jól ismeri őt, észreveheti hogy ebben nem mondott igazat, legalábbis nem teljesen -, én pedig meghallottam őket. Annyit mondtak, hogy az iskolában kerestek valamit, valami különleges tárgyat, ami régen itt lehet már és egy ideje kutatnak utána. Nem rég ismét kapott az iskola egy nyomot, de zsákutca volt a tipp, és már csak az alagsort nem nézték át, azt mondták remélik nem is kell - feleli nyugodtan, most már a teljes igazságot mondva nektek. - És lehet, hogy veszélyes, de ha itt van ilyen hosszú ideje és semmit sem éreztünk belőle annyira para nem lehet. Egyébként is, nem kell elhozni, vagy megfogni, elég csak megnézni. Utána meg szólhatunk a tanároknak. Ha pedig a Tanfelügyelővel, vagy bárkivel összefutnánk, akkor megmondjuk az igazat. Hogy ez a feladat igényel némi utánanézést - vonja meg a vállát Clyde felé pillantva, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Talán ez a része az is, hiszen mind tudjátok, hogy Bagmannak fontos ez a feladat, ahogy az is, hogy jól sikerüljön, ne égessétek le őt vagy éppen az iskolát. Leginkább Őt, persze. - De nem szeretnélek titeket kényszeríteni, értelme se lenne. Megértem, ha nem vágytok kalandra és izgalomra, mert féltek, azonban… szerintem jó móka lesz nem csak pókokkal és porral - mosolyodott el. - De Margaret szavaiban is van valami. Én megpróbáltam utánanézni de a legtöbb itt őrzött ismert ereklyét már megtalálták. Egyedül egy van ami talán - hangsúlyozza ki ezt a szót - jó lehet, ez - emel fel egy mezei mesekönyvet. A legtöbben már ismerhetitek, ha nem is olvastak fel belőle a szüleitek, de otthon, a polcon egészen biztosan láttátok már, ahogy lapozgattátok is, ha mást nem a színek illusztrációk miatt. Hét mesés történet lapul benne, egy-egy különleges ereklyéről, ám ezeket hiába szájhagyomány útján gyűjtötték, inkább tartják számon fikcióként, sem mint valóságként. Pontosan azért nézhettek furcsán a hollóhátas évfolyam elsőre, amikor felemeli ezt a könyvet. - És igen, tudom, hogy ez csak egy mese, nem hiszek benne, hogy ennek bármelyikét is itt találjuk, pedig milyen menő lenne - sóhajt fel -, de ennek - mutat fel egy oldalt, amelyen egy különös, kupa szerű képet láthattok - a mese szerint a egy nagy, tudással telt kastélyban van a rejtekhelye, amely Albábabn található - teszi le a könyvet. - Ezen kívül mást nem találtam. Szóval, aki velem szeretne jönni, az menjen az ajtóhoz, a többiek meg… maradjanak? Esetleg Margaret ötlete nyomán utánanézhettek jobban ennek az egésznek, aztán ha találtok valamit üzenhettek vagy utánunk jöhettek, ha nem találunk semmit, vagy folytathatjátok a rendes beadandót - ajánlotta, majd követve Imanit és Philomenát a bejárat felé vette az irányt, miközben megfogta a régi térképet, hogy tudja a csapat, hogy hova is kell menni. Akik Elliet követve az alagsorba tartanak, gond nélkül elérnek a kérdéses helyszínig, ahol valóban nem találtok utakat, csak egy sehová sem vezető folyosót, annak végén egy régi festménnyel, amely egy köpcös urat ábrázol, amint az előtte lévő, étellel borított asztalra könyökölve - feltételezhetően - boros kupájából iszik. Eddig még egyikőtök sem látta ezt a festményt, ha pedig életre is tud kelni, még beszélni sem beszéltetek vele. Ezzel is megpróbálkozhattok, de akár a falakon vagy a festmény környékén is körül nézhettek, hátha találtok valamit, ami hasznos lehet. Hiszen, ha valóban van itt valamit, azt csak nem adják olyan könnyen.
// Akik a könyvtárban maradnak, azok kérem pontosan írják le, hogy mit csinálnak, a régi feladattal foglalkoznak-e vagy éppen Ellie ötletének néznek utána. Amennyiben az utóbbi úgy kérlek írjátok le, hogy az asztalon lévő könyveket veszitek szemügyre, a mesekönyvet, vagy éppen valami olyat próbáltok keresni, ami nincs ott. Prefektusok esetleg a tiltott részleget is megnézhetik . Akik lementek az alaksorba, azok pedig írják le pontosan, hogy mit néznek meg a kép körül, esetleg inkább a képpel próbálnak meg kommunikálni. Esetleg a térképet is meg lehet nézni, hogy jó helyen jártok-e valóban, Ellie odaadja ha kéritek. Valamint a meséről, ha ismeri is a karakteretek, kérlek ne írjatok többet, mint amit fent írtam. Okkal nem került még részletezésre több információ .//
A Tanfelügyelőnek a legkevésbé sem tetszik az, ami történik és ezt pontosan látjátok az arcán, hiába ül rajta szokásos, irritáló mosolya. Minduntalan meg-megrezdül, ha valami olyat mondotok, ami nem tetszik neki, már pedig ezen rövid idő alatt, amit együtt töltötök nem kevés ilyesmi hagyja el a szátokat. Ha nem aranyvérű lenne, Cassieopeia visszafogott hallgatása lenne számára a legszimpatikusabb ám a származása már-már olyan vétségnek számít a szemében, mint melegnek, hovatovább vérfarkasnak lenni. Joyce felvetésére, hogy lehet-e hoppanálni a területen belül magasba szöknek a szemöldökei, ti pedig elgodolkozhattok azon, leszalad-e a homlokáról. Sok sületlen, megbotránkoztató és… inkább gondolni sem akar arra milyen aranyvérű fertőbe való dolgokkal kellett szembesülnie, ám mind közül ez tűnik a legbotrányosabbnak. Már ebből - nem csak a válaszából - sejthetitek, hogy természetesen nincs ilyesmire engedélyetek, nektek sem. Az utatok hosszú, meglepően. Ha Rodney vagy Orion figyelik, hogy merre mentek, feltűnhet nekik, hiszen ők a mindennapjaikat töltik itt, nem évekkel korábban ballagtak ki, mint az aurorok. Már régen le kellett volna érnetek, helyette még mindig csak az első emeleten bolyongotok. Ha szóvá is teszitek ezt, Eunice csak legyint, hogy majd meglátjátok. Így is történik, ugyanis kisvártatva megálltok egy egyszerű, ablak előtt. Első ránézésre nem nem tűnik különösnek, a tanfelügyelő mégis aggályait fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte ezzel a típussal valami nem stimmel. A térképet Joyce és Cassiopeia elé tolva - úgy, hogy a professzorok véletlenül se lássák - magyaráz, miközben hevesen gesztikulál. Bizonygatva az igazát. Hosszú percek telnek el így, mire a Tanfelügyelő úgy gondolja, hogy ha nem is értettétek meg teljesen a problémáját, de ahhoz eléggé, hogy vagy tegyetek ellene valamit, vagy jelezzétek a feletteseiteknek. (Ő természetesen inkább ez utóbbi preferálja, amelyet ha nem is mond, de mindenképpen éreztet veletek). Csak ekkor indultok, jobban mondva indulnátok tovább, ha nem zavarna meg benneteket egy férfi, a gondnok. Nem titeket keres, úgy tesz, mintha nem öten lennétek ott, csak Eunice-ra figyel és hevesen, magasra szökött hangon, magyarázza neki, hogy az egyik diákot elkapták, mivel egy mugli szerkentyű volt nála, amit tabletnek nevezett. Ez természetesen nem tűrhet halasztást, így némi tétovázás után a tanfelügyelő otthagy benneteket, nyomatékosan megkérve titeket, hogy csak a bejáratig menjetek, a birtokon - esetleg az alagsorban, vagy más emeleten - semmiképpen se alkalmatlankodjatok nélküle. Hiszen itt minden az ő felelőssége, feltétlen látnia kell hogy mi történik, meg amúgy is, szükségetek van a szakértelmére. Az viszont, hogy miután idegesítően kopogó cipőjének hangjai elhalnak a folyosón mit tesztek, merre mentek, már a ti dolgotok.
// Titeket, négyeteket arra kérlek, hogy csak akkor írjatok posztot, ha Börti jóvoltából Eunice Drucilla Bagman hozzászólása beérkezett a játékba.//
A határidő 2021.05.28. péntek 23:59, a következő mesélés pedig az ezt követő hétvégén érkezik. Aki eddig nem ír, az ebből a körből kimarad. (Kivétel, ha valaki jelez, hogy csak később tud írni, akkor természetesen megvárjuk.) Ha valaki három egymást követő kört kihagy, az kimesélésre kerül. Ahogy írtam a jelentkezésnél is nincs szükség hosszúposztokra, elég ha 300-500 szóban reagáltok. Bármi kérdés lenne írjátok meg azt @Bogar bárd-ra, valamint kommunikáljatok egymással is, ha esetleg az lenne a kérdés, hogy kinek miként és hogyan reagál a karaktere az adott szituációra. Jó szórakozást
Cameron Castillo varázslatosnak találta
Vendég
Kedd Május 18, 2021 10:17 am
Diákok & Philomena
Fuck this shit.
Látszik rajtam, hogy kissé hitetlenül állok az egész elképzeléshez, hiába próbál meggyőzni Ellie arról, hogy itt nem történik semmi csak úgy. Ez az indok viszont még mindig édeskevés ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyem a lehetőséget, hogy igaz is lehet. Nem vagyok egy hiszékeny ember, ahhoz már túl sokat jártam – leginkább akaratomon kívül – más emberek gondolatai között. - Végülis.. Van köztünk Potter, Weasley és Lockhart is… – nézek végig azokon, akiknél vettem a fáradtságot, hogy megjegyezzem a nevüket. - Minden esély megvan rá, hogy találunk egy második titkok kamráját… - ezt a sztorit a tengerentúlon is példázzák, nem kell úgy meglepődni, hogy tudok róla. Persze csak az érkezésem után ástam bele magam a történet apró részleteibe. - Csak nem félsz? – nézek az utolsó említettel farkasszemet egy pillanatra, az ajkaimon ott játszik egy pimasz, talán kicsit gonosz mosoly. Mást természetesen nem tüntetek így ki a figyelmemmel, eszem ágában sem lenne lenézni bárkit, akinek nincs elég bátorsága, hogy azonnal induljon, ha a kaland hívó szava beköszön. Lockhart viszont tett róla, hogy kivételt képezzen. Ez van. Azóta pedig különösen sokat élcelődök rajta. Most épp azon, hogy láthatólag nagyon berezelt a kastélybejárásról. Pedig hé, lássuk be, hogy sokkal izgalmasabb ez, mint könyveket bújni arról, hogy alapították meg az iskolát. Meg hát az nem is nagyon érdekel. Elég, ha ezt a sztorit az Ilvermorny esetében a magamévá tettem. Nem lep meg, hogy vannak, akik maradnának inkább, nagyjából úgy áll össze a kép, ahogy azt sejtettem, így mikor megindulok a könyvtár kijárata felé, értetlenül nézek csak, amiért a többiek még nem így tesznek. Az kizárt, hogy én itt maradjak mesekönyveket nézegetni. Bolondok ezek vagy mi van?! - A "Szent Asszonyt" bízzátok csak rám.. – nyögöm ki nagy nehezen, hátha így a prefektusok sem fognak tovább akadékoskodni. Nincs mit szépíteni rajta, tudom, hogy tudják, ők pedig tudják, hogy tudom, hogy tudják. Ehhez még a fejükbe sem kell nézni, elég egy azonos vezetéknév. Bár amilyen jó kapcsolatot ápolok mostanában az anyámmal… Végül egy másik cserediák kíséretében hagyom el a könyvtárat az elsők között. Az alagsorig nincs is szükség a térképre, onnan viszont Ellie-t követem, akiről csak remélni merem, hogy tudja is használni azt, ami a kezében van. A pálcámat már korábban elővettem, egy egyszerű Lumos varázsige pedig segít abban, hogy lássunk is valamit. Ellie mellé állva sikerül megállapítanom, hogy hiába vágja el az utat a falon lógó köpcös fickó, jó helyen vagyunk. Mármint a térkép szerint. - Kizárt, hogy nincs itt semmi… - lépek közelebb felemelt pálcával, hogy felfelé is körülnézzek. Néhány pókhálót máris sikerül találnom, de ebből tutira nem lesz szenzáció. Végül arra jutok, hogy biztosan nem véletlenül ítélték a fickót örökös idelenti magányra. – Ismeri valaki ezt az alakot? – pillantok körbe. Mégiscsak nekik hazai a terep. Az Ilvermornyban egészen biztosan nem láttam. Közben persze tovább vizsgálgatom a terepet, előbb a falra, majd miután ott nem találok semmi érdekeset, a képre fókuszálok. Végigfuttatom az ujjaimat a keret szélén, azt remélve, hogy valamibe majd beleütközik az ujjam, majd mikor ez nem történik meg, nemes egyszerűséggel megrántom a régi faanyagot magam felé. Arra nem számítok, hogy egy darabja a kezemben marad, az meg biztosan mindenkit meglep, hogy a megfestett alak elkezd ordibálni. Ijedtemben két lépést hátrálok is, nem tudom kibe sikerül beleütköznöm, de jó eséllyel jól megtiprom a lábát.
536 szó
Vendég
Kedd Május 18, 2021 11:11 am
Business & Priscilla
• 553 szó •
Nem tudom megérteni, miért olyan nagy feladat kordában tartani egy gyíkot, míg a leendő tulaj megérkezik. Nem tudom, hogy háziállatnak szánja-e vagy csak úgy pénztárcát csináltat a kedves nejének, de ez innentől fogva nem is az én dolgom. A bátyámé is csak addig, míg tudja kontrollálni. Pedig ez még csak nem is az a gyík, ami a lábai között van... Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy van-e haszna annak, hogy mindig kihúzom őt a csávából. Csak egyszer kellene megtanulnia a saját bőrén, hogy milyen ha nem vagyok mellette. Ahhoz viszont túl fontos. És Merlin láss csodát, olykor még hasznát is veszem. Legalábbis arra következtetek abból, hogy pillanatok alatt válik kettőnk beszélgetésének a részesévé. Bátyám szavait csak nyugtázom, apró bólintással jelzem, hogy megértettem. Bár ahhoz kétségkívül van érzéke, hogy kiszagolja a veszélyt, úgyhogy a megérzéseiben vakon is megbíznék. - A bátyám, úgyhogy egy kicsivel több tiszteletet, szabadjon kérnem! - emelem fel a hangomat. Most már egyértelműen nem tetszik, ami történik. Ezt pedig csak tetézi, mikor két másik férfi lépi át az üzlet küszöbét. Halk sóhajjal fordulok az irányukba, és igyekszem úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben volna, de egyértelműen látszik az arcomon, hogy nem tesz boldoggá, hogy immár egy auror is van köztünk. Castillo-t ismerem, az apjával egészen kifizetődő a partnerségünk, a másik alak viszont csak látásból ismerős, őt nem tudom hová tenni, méregetem is egy ideig, mert zavar, hogy az az érzés van bennem, hogy ismernem kellene. - Probléma az nincs. Archie minden bizonnyal fenyegetőnek találta az úr hirtelen mozdulatát. Ezekben az időkben nem lehetünk elég óvatosak... - teszem hozzá mintegy magyarázat gyanánt, miközben Cameron felé fordulok. A pult alatt már a kezem ügyében is van a pálcám, ha esetleg szükség lenne rá. Persze tőle nem tartok, de az ismeretlenek mindig gyanút ébresztenek bennem és hogy őszinte legyek, az újdonsült vásárlónk eddig nem tett rám jó benyomást. Végül mégis biccentek egyet a bátyám felé, jelezve, hogy elengedheti, mert fel vagyok készülve arra az esetre is, ha ez csupán egy ügyes kísérlet arra, hogy kijátsszon minket. Ugyanakkor immár azt is figyelembe veszem, hogy Cameron is a körünkben van, és bízom benne, hogy mellénk állna, ha a dolgok rosszul sülnének el. A társáról nem tudom mit gondoljak, de egyértelműen nem tetszik neki, ahogy az ügyféllel bánunk, ezért a szemem sarkából folyamatosan figyelem őt. Valószínűleg a bátyám is így tesz. - Nos, a főnöke személyesen is megtisztelhetett volna a jelenlétével, jobb szeretek egyenesen a főnökkel tárgyalni.. - jegyzem meg fanyar hangon. Ez a körítés viszont leginkább a közönségnek szól. Jobban örülnék, ha nem hallanák illetéktelen fülek ezt a beszélgetést, elvégre gondolnom kell a családunk nevére is. - Tegyük fel, hogy elhiszem, hogy az az Élet Elixírje a kezében és nem csak valami olcsó trükk.. - jelentem ki egészen egyszerűen, de futtában Castillo felé pillantok. Tanult gyerek, az apja mellett pedig biztosan ragadt rá olyan információ is, amit nem akart. Csak arra várok, hogy megerősítsen az elméletemben, onnantól pedig egészen egyszerű a történet, az alak rövid úton az üzlet előtt találja magát portéka nélkül. Habár az üvegcse láttán megkérdőjeleződik bennem az a sok tudás és tapasztalat, amit az évek kemény munkájával nyertem el. Mi van, ha mégis létezik, de annyira ritka, hogy nem is emlegetik?! Létezhet ilyen? - Megvizsgálnám, ha szabad... - nyújtom ki a kezem felé és innentől többféle forgatókönyv is számításba jöhet attól függően, hogy jól sejtem-e, hogy Cameron társa is auror.
Vendég
Szer. Május 26, 2021 8:12 pm
Fiúk + Burke's
Nincs pardon
Úgy hiányzott egy kis izgalom mára nekem, mint randalírozó kölyöknek a lebukás. Vagyis várjunk csak, épp randalíroznak a boltunkban, könnyen meglehet, ha nem a fickó, akkor az a két kölyök fog, akik betértek. A testvérem szeme villanásából mégis arra engedek következtetni, hogy nincs akkora gond. A gond még mindig inkább a szóban forgó egyén, akinek a csuklójára úgy zárul rá a kezem, mint a bilincs. Lehet, hogy a két suhanc is az, akik ilyen határozott érdeklődéssel tértek be? Ezt a sablondumát mindig ellövik és már kiráz tőle a hideg, hogy mennyire klisés. Naná, hogy minden a legnagyobb rendben van, progléma egy szál sem, ami ebben a boltban teljesen általános. Ja nem. Mert Priscilla szeret nagy energiát fektetni a látszatba és abba, hogy itt minden teljesen rendben van, átlagos a forgalmunk - legalább annyira, mint amikor a narkós beállít a patikába, hogy neki ugyan fájdalmai vannak, de tényleg. - Szükségszerű elővigyázatosság. - teszem én hozzá a magam részét, miközben igyekszem nem megvetően méregetni a fiatalokat. Nem jókor jöttek be és nem a legjobb helyre. Mindenesetre próbálom nem figyelmen kívül hagyni a fickót és végül Pri megjegyzése végett lassan eleresztem a fickót. Ha valakik, hát pont mi tudjuk azt, hogy itt bármi, tényleg bármi megtörténhet, hisz amennyi ereklye van, azért egyesek ölni is tudnának, néhány ritka darab pedig - mint vélhetőleg az emlegetett tárgy, amiről eddig nem is tudtam - egyenesen őrültségekre késztet embereket. Mennyire lehet vajon fontos az, amiről beszél, ha közben minden egyes szavában érzem a zsarolást? Bocsánat, nem is zsarolást, megfenyegetést. És nem tudom, hogy hihetek-e neki vagy blöfföl. A húgom jobb emberismerő nálam és jobban is kezeli őket. Csak rá pillantok, mert szükségem van a megerősítésére. De ő szokásához híven a kezébe veszi a dolgokat. A fickót továbbra is méregetem és a pálcát is a kezem ügyében tartom, mert sosem lehet tudni, hogy mennyire szabadulhat el a pokol. Nem úgy tűnik, mint aki tartana bármitől is. - Drága kis csecsebecse. - horkantok fel. Bár lehet nem kellene, mert még kiderül, hogy nekem igazából fogalmam sincs arról, mi van a testvérem birtokában. - Mi a biztosíték arra, hogy az a kis dolog a kezében nem kamu?
Vendég
Szer. Május 26, 2021 8:51 pm
Felfedezõk & Gildy
Hálát adok az égnek és az érintett ellenkezőknek - különösen Peggynek -, hogy nem maradok egyedül a rosszalló hozzáállásommal. Sosem voltam az a szabályszegő figura, nem is állt jól és nem is most akarom elkezdeni. De őszintén, ki akarja kockáztatni a jegyeit és a büntetlenségét Bagmannél? Ha kell, akkor ezért farkasszemet nézek Phillyvel is, akkor is, ha ő még nagyobb szent fazék akar lenni mint az anyja, csak épp a kihágásával. Az említett csak kap egy gyilkos pillantást a megjegyzésére, ami aztán fájdalmas és szégyenteljes grimaszban teljesül ki. Nem vágytam rá, hogy csak akár szóba is hozzák a nagyapámat, akinél nagyobb szélhámost nem is hordhatott a hátán a föld. De őszintén, muszáj volt ezt? Épp elég levetkőznöm magamról apa furcsaságát, nem kell, hogy ezután mindenkinek ő jusson eszébe. - Nincs második titkok kamrája és az elsőbe is tilos lemenni. - még mindig ellenkezek és próbálom ezzel is jobb belátásra bírni a többieket. Már nem mintha lenne bármi befolyásom, elvégre nem vagyok még prefektus sem, csak egy vitakör elnöke. Ami... lássuk be, hogy itt inkább hátrány, mint erény lenne. Bölcsebbnek látom nem válaszolni a kérdésre, mert igazából elszabadul a pokol és a társaság két részre szakad. Egyre többen mennének és attól tartok, hogy a megosztott információk csak pezsdítenek a hangulaton. Nagyon jól ismerem azt a könyvet. Talán túlságosan is. - Az csak egy mesekönyv. - teszek egy próbát a többiek csitítására. Tényleg nem akarok elindulni, főleg, hogy Philly magára vállalja az anyja összes haragját. Hogy micsoda? Csak egy kis koszolásért, pár pókjálóért és ki tudja még miért cserébe? Minden próbálkozásom kudarcba fullad és úgy vonulnak el mellettem, mintha ott sem lennék. Pedig esküszöm egy pillanatig elhittem, hogy én majd beállok közéjük és az ajtó közé. De nem, és érzem a zsigereimben, hogy ennek még nem lesz jó vége. Ez késztet arra, hogy mégis utánuk forduljak. Ha pedig bajba kerülünk mind, majd megpróbálok okos lenni. De legalábbis vigyázni a kicsikre. Vagyis olyasmi. - Úgy néz ki, mint Tuck barát a Robin Hood-ból. - tűnődök el a képen én is, ahogy megtorpanunk és végre számomra is kivehetővé válik az egész. Aztán rájövök, hogy hangosan mondtam ki és zavarba jövök és elnémulok. Zavaromból a hirtelen fájdalom és a hangzavar ránt vissza. Egyszerre rántom el a lábam és ütközik a kezem az előttem botorkáló lányéba, ahogy aztán elkap a pulykaméreg is. - Ennek meg mi értelme volt? Most akkor vissza is mehetünk a könyvtárba folytatni az irodalmazást. Sokkal hasznosabb munka, mint nézegetni itt az orrunkig és veszekedni egy festménnyel. - a kijelentésem egyszerre szól Phillynek, ahogy közben Ellie-re is vádlón nézek, mintha kicsit ő is tehetne arról, hogy az imént a lábamra tapostak.
Mivel nincs ellenvetése Devnek a levél kézbesítésével kapcsolatban, így betérünk az üzletbe. Arra számítok, hogy csak Priscillát találom majd odabent, akinek lazán átnyújtom a levelet, váltunk pár szót és már ott sem vagyunk, e helyett egy érdekes szituáció közepébe csöppenünk, szóval a levél még marad a kabátomban rejtekében, mi pedig megpróbáljuk felmérni a helyzetet. Az ismeretlen pasi szavaira enyhén megemelkedik a szemöldököm, majd Archibaldra tekintek. - Nekem a támadásról némileg másabb fogalmaim vannak. - jegyzem meg, majd Priscillára tekintek és aprót biccentek megjegyzésére. Ha kézben tartják az ügyet, akkor nincs gond, de azért nem árt az óvatosság, így ujjaim finoman a pálcámra csúsznak, miközben bár ki nem mutatom, de kíváncsivá válok, hogy mit akarhat üzletelni ez az alak. Archibald elereszti, az események pedig olyan fordulatot vesznek, amire nem számítok, mert az üvegcse, ami előkerül és amit felmutat... Megdermedek és úgy nézem, mintha nem akarnék hinni a szememnek, ez pedig Priscillának is feltűnhet. Az Élet Elixírje... Olvastam már róla, még a Roxfortos éveim alatt, mivel e téren tipikus Mardekárosnak számítottam, a bájitaltan az egyik kedvenc tantárgyam volt és érdekeltek a ritkaságok a főzetek terén is, nem csak az ereklyékkel kapcsolatban. Az a szivárványos szín... és a szavak, amiket mond ez a férfi. - Áldozat... - ismétlem el szavait, számítva rá, hogy ezzel magamra vonom a tekinteteket. A bájital illegális, és ha nem lenne itt Devon, még meg is próbálnám megszerezni, de most nem tehetem ezt meg, aurorként kell eljárnom és óvatosan cselekednem. Akaratlanul nyúlok szabad bal kezemmel társam alkarjára és szorítok rá, finoman tolva hátrébb némileg, figyelmeztetően, hogy legyen óvatos. Ha az a bájital kiszabadul egy ilyen kis térben, mindannyian veszélyben leszünk. És bár a pasas is, nem lepődnék meg az öngyilkos tetten, ha ezt a feladatot bízták rá. De vajon ki lehet a főnöke? El kellene jutnunk hozzá. Meg akarom szerezni a bájital pontos elkészítésének a módját és megtudni, hogy ki az, aki akármennyi embert feláldozna. - Szeretném ellenőrizni a bájital valódiságát. - eleresztem Devont, majd végül egy lépést megteszek a férfi felé, tekintetemmel pedig figyelmeztetően pillantok Priscilla irányába, jelezve, hogy adja át nekem a lehetőséget, hogy én tegyem ezt meg. Egyértelműen látom, hogy valódi, de a célom az, hogy hozzám kerüljön és ne maradjon ennél a veszélyes alaknál. Azt pedig eszemben sincs jelen körülmények között kifejteni, hogy illegális főzetnek számít, ami nála van. - Mert ha valóban valódi, meglehet, hogy tudok segíteni Önnek, hogy ez a kedves testvérpár megadja a főnökének azt, amit annyira szeretne. - még el is mosolyodom némileg, ravaszul, mintha vele akarnék összefogni és segíteni az ügyét. Talán sejti, hogy ismerem az eladókat, talán nem, annyira nem is számít. Először a helyszínt kell biztosítanunk, utána pedig megtudni, hogy kinek dolgozik. Eszem ágában sincs segítséget hívni, itt a mi nagy lehetőségünk! Ebből lesz a legjobb beadandó és végre észrevesznek majd minket. Veszély nélkül nincs győzelem! Kinyújtom szabad balomat, tenyérrel felfelé, várva, hogy átadja az üvegcsét, de figyelek a levegővételre, hogyha elszabadulna, én véletlenül se lélegezzem majd be. Jobb kezemmel még mindig észrevétlenül szorítom a pálcám, ha pedig nem hallgatna rám, nos... a B terv egy sóbálvány átok, amit ha elég gyors vagyok, létre tudok hozni. Ha nem, akkor hangos kiálltás a C: nagy levegőt!
Bogar bárd varázslatosnak találta
Vendég
Pént. Május 28, 2021 1:35 pm
Kissé megijedtem a jelenettől, váratlan fordulatot vettek az események, ráadásul a szilánkok megsebeztek. Mindenki mozgolódni próbál, és az illető után sietni, de kisvártatva kiderül, hogy valami bájital lehetett még széttörve, ugyanis... hát lefagyunk. Legalábbis én. Alig tudok kimenni a boltból, kicsit olyan érzés mint amikor belennék rúgva. Az elmém még is tiszta, de a koordinációs képességeim nem éppen a legjobbak. Ahogy sikerül a boltból kikecmeregnem Marcus, majd Holden után, mélyet szippantok a friss levegővől. Legszívesebben rohannék az elkövető után, mint az örült, de nem hiszem hogy képes lennék rá egy összeesés nélkül. Gondoltam, hogy most kapni fogjuk a lebaszást, de nem érdekel. Mindenki mondja csak a magáét, én azon vagyok, hogy ne dobjam ki a mai kajámat. Kétrét görnyedek, és úgy próbálom rendbe szedni magam, miközben a térdemen támaszkodom. Egy női hangot vélek felfedezni szenvedésem közepette, Hermione Granger is megérkezett, ez valami nagyszerű. Miközben Briggs parancsnok leadja az információt, próbálok legalább kiegyenesedni, de szédülni kezdek. - Azt hiszem valami bájitalt használhatott, nem vagyunk valami jól. - ugyanis azért fél szemmel követtem a srácokat, és ők se állnak valami stabilan a lábukon. Pórbálok, de nem megy, ez csak rosszabb lesz, ahogyan próbálok erőt kifejteni magamon. Nem érdekel most a formaságok, hogy kéne kit megszólítanom, de ha sikert akar, hogy vissza kapja a pálcáját, és elkapjuk ezt a szemét kis rohadékot, rendbe kell minket hozni, ugyanis tuti szétszedem ha elkapom.
Clarissa && Srácok
Elõtörténet :
Playby :
Ruth Wilson
8
Eunice Drucilla Bagman
Hétf. Május 31, 2021 10:51 am
A tanfelügyelõ és mindenki más
Homo homini lupus
Hosszan, idegesen fújtam ki az orromon keresztül a levegőt. Orion nyilván viccelt, a maga bugyuta, aranyvérű módján. Egyértelműen nem gondolta komolyan, nem is értettem, mit keresett itt egyáltalán, mert sem a nem létező szakértelmére, sem a csapnivaló humorára nem volt szükségünk ezalatt a komoly feladat alatt. De nem engedhettem meg, hogy úgy tűnjön, nem voltam ura a helyzetnek, így nem tettem szóvá, hogy tulajdonképpen én nem is őt vártam. Végigvezettem a siralmas csürhét - micsoda züllés lehetett a Minisztériumban is, szegény szegény mágiaügyi miniszter úr - az első emeleten, feltétlenül meg akartam mutatni nekik egy ritka gyanús ablakot a folyosón. Az avatatlan szemeknek csak egy egyszerű ablaknak tűnhetett, de ha az ember alaposabban megnézte, láthatta, hogy valami nem volt vele rendben. Magam sem tudtam volna szavakba önteni a problémát, inkább csak megérzés volt. - Ezzel itt kezdeni kell valamit - jelentettem ki, többször megpaskolva az öreg ablakkeretet. - Látják itt a térképen? Pont a Tiltott Rengetegre néz. A térképet hevesen lóbálva magyaráztam, ha esetleg Blackék rá is akartak pillantani, arra esélyt sem adtam nekik. - Nem várom el, hogy most azonnal megjavítsák ezt a nyilvánvalóan hibás ablakot, bizonyára ez nagy szakértelmet kíván és nos... abban úgy sejtem, hogy hiányt szenvednek. Talán jobb is, ha nem nyúlnak hozzá, igen. Csak jegyzeteljenek és jelezzenek mindent a felettesüknek. Hallja, kedveském, jegyzeteljen - hajoltam bele tolakodóan Cassiopeia Black személyes terébe. Lestrange-től és Oriontól nem vártam el ilyesmit, nyilván egyikük sem volt elég összeszedett ahhoz, hogy mindent feljegyezzen, Blackről sem feltételeztem sokkal több értelmet, de nőként talán alkalmasabb volt a titkárnői jellegű feladatok ellátására. - Indulhatunk is tovább, még több észrevételt is szeretnék tenni. Ott van például a lánymosdó azzal az undok szellemmel... - Ha valaki szóvá is tette, hogy talán máshol kéne nézelődnünk, azt csak leintettem. - Nagyon jól ismerem ezt az intézményt. Majd szakítunk időt a tornyokra és az alagsorra is, de úgyis meglátják, hogy teljesen felesleges ott kutakodniuk. Én magam ellenőriztem a régi titkos alagutakat, tökéletesen le vannak zárva továbbra is. Igazából nem is néztem meg az alagsort, csak zavart, hogy ennyire okosnak képzelték magukat. Ekkor bukkant fel a gondnok, nekem pedig az egekbe szökött a vérnyomásom. A tablet szó olyan reakciót váltott ki belőlem, mintha valaki főbenjáró átkokat gyakorolt volna az iskola folyosóin. - Várjanak meg, véletlenül se induljanak el nélkülem a birtokon, nem akarom, hogy elbaltázzanak valamit - erőltettem magamra nyugalmat, majd Lestrange kezébe nyomtam a térképet, mert éppen ő állt hozzám a legközelebb. Talán a ferde hajlamai ellenére még egy térképen el tudott igazodni... - A távollétemben maguk felügyelik a vendégeinket, Lestrange és Sorensen. Ha valami történik, maguk fognak elszámolni az oktatási hivatalnak. Ne. Szúrják. El. Azzal dühös léptekkel távoztam a gondnok nyomában.
Rodney Lestrange, Bogar bárd and Alina Scamander varázslatosnak találta
Élesen szívtam be a levegőt Ori szavait hallva. Éppen csak azért nem lendült felé a kezem, mert voltak körülöttünk mások is, valamint dolgoztam. Mint auror, a munkám elvégzése során kötelességem volt profiként viselkedni, ebbe pedig beletartozott az is, hogy nem keverek le senkinek egyet, az bármennyire is megérdemelte volna. Merlinre, hosszú lesz ez a délután! - Valóban nem - engedtem meg magamnak egy szúrós pillantást, ami azt üzente: Szedd már össze magad az ég szerelmére, mégis kételkedtem benne, hogy megértette. Vagyis nem, szinte biztos voltam benne, hogy megérteni azt sikerül, csak teljesíteni... Na igen, az már egy teljesen másik lapra tartozott. Egy olyan lapra, ami gyakorlatilag nem is létezett, legalábbis Orion esetében biztosan nem. Csak reménykedhettem benne, hogy Lestrange egy kicsit - tényleg, csak egy hajszálnyival - komolyabban veszi a feladatot, mint az unokabátyám. Akinek félő volt, hogy profizmus ide meg oda, a séta végére kitekerem a nyakát. Határozottan meglepetésként ért - nem a kellemesebb fajtából -, amikor Ms. Bagman behajolt az aurámba, hogy egy átlagos ablakról kezdjen panaszkodni. (Jobb kedd délutáni programit is el tudtam volna képzelni magamnak ennél, lássuk be.) Én magam semmi kivetnivalót nem láttam a nyílászáróban, már azon kívül persze, hogy rettenetesen régi volt. De ezt az egész kastélyról el lehetett mondani, szóval nem éppen osztott vagy szorzott bármit is. Kétségbeesetten pillantottam Joyce irányába, remélve, hogy az ő arcán is hasonló tekintetet vélek felfedezni, mint amit a sajátomon éreztem. - Jegyzetelek, nem kell félnie - dünnyögtem, miközben valóban úgy tettem, mintha serényen írnám, amit mond, mind ezt a békesség kedvéért. Nem akartam, hogy ez a nő, akinek valami csoda folytán kifejezetten sok hatalom kerül a kezébe, kicsesszen az öcsémmel miattam. Leo megtette ezt magának is, nem volt szükség arra, hogy rontsam az esélyeit. Kicsit úgy éreztem, hogy Ms. Bagman félreértelmezte a feladatot. Kicsit nagyon, de ennek nem adtam hangot. Úgy hittem, felesleges lenne. Akkor sem győztem volna meg őt az igazamról, ha kézzel fogható bizonyítékokat lengetek az orra előtt Ahhoz túlságosan is aranyvérű voltam. Pont ezért, szinte megváltással ért fel, amikor valami halaszthatatlan ügy miatt végre ott hagyott minket. Édes négyesben. - Csak hogy tisztázzuk - köszörültem meg a torkom -, nem vagyok a menyasszonya, nem kérte meg a kezem vagy ilyesmi, ezt csak azért mondta, hogy idegesítse Ms. Bagmant - intettem Orion felé, bár azt, hogy valamiféle kapcsolat van köztünk a rokoni szálakon kívül, azt nem tagadtam. Kár is lett volna, no meg felesleges. Nem szégyelltem semmit abból, amit tettünk vagy éppen tenni készültünk - Szívesen mondanám azt, hogy teszek arra, amit mondott, de… nem tehetem, szóval mi lenne, ha ellenőriznénk a bejárat védő varázslatait, amíg nincs itt? - érdeklődtem, mert bármilyen csábító is volt az, hogy a hárpia nélkül dolgozzunk a Birtokon is, nem ez szerepelt a protokollban. Nekem pedig követnem kellett azt, mert ez volt a szabály.
☽ 464 szó ☾
Bogar bárd and Orion Sørensen varázslatosnak találta
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
A munkám állandó velejárója volt a rengeteg váratlan szituáció, a szemem sem rebbent, ha valami nem a várt módon alakult - legalábbis máskor így álltam a kellemetlen meglepetésekhez, azonban egy egyszerű Abszol úti járőrözésből lett káosz még számomra is meghökkentő volt. Ugyan mindhárman gyorsan reagáltunk, de azzal egyikünk sem számolt, hogy a boltban szétterjedő füstöt nem ússzuk meg egyszerű könnyezéssel és pár másodpercnyi fuldoklással. Minden lépés után éreztem, hogy egyre gyengébbek a tagjaim és egyre jobban szédülök, nem kellett hozzá túl sok logikai készség, hogy ez ember összerakja a kapcsolatot. Biztosan a füsttel nem stimmelt valamit - csakhogy ez a tudás nem segített azon a tényen, hogy muszáj volt megállnom és az egyik bolt téglafalának dőlnöm. Csináltam már végig bevetést fájdalmas sérüléssel, agyrázkódással vagy olyan körülmények között, amik távolabb nem is állhattak volna az ideálistól. Ezek alatt megtanultam, hogy léteztek helyzetek, mikor megállni egy percre sokkal bölcsebb és hosszútávon kifizetődőbb volt, mint tovább küzdeni magad. Sőt, gyakran ez volt a túlélés záloga is, a felesleges hősködést az ostobáknak és a mugli filmsztároknak találták ki, nem a valódi auroroknak. Grangert eddig sok mindennek el akartam hordani, de a felbukkanása kivételesen szerencsés és örömteli volt. Legalábbis addig annak találtam, amíg nem közölte, hogy elvették a pálcáját. A Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetőjének, Harry Potter szárnysegédjének, a bátyám nagy politikai kihívójának egyszerűen elvitte valami suhanc a pálcáját, mint egy roxfortos kisgyereknek. Merlin kókadt faszára, lehetett még ez a nap ennél is szürreálisabb? - Egy kölyök ellopott valamit egy régiségboltból, ő okozta az egész felfordulást. Talán köze lehet a külföldi támadásokhoz... - A hátamat a hűvös kőfalnak vetettem. Cseppet sem javult az állapotom, egyre nehezebb volt Granger arcára fókuszálni. - Pontosan ő volt az, a kék pulcsis. Valamilyen füstöt szabadított el az üzletben, medimágus kell vagy bárki, aki ért a mérgezésekhez... Wilkinson jól mondta, bájital állhatott a háttérben, de sosem értettem a főzetekhez annyira, hogy ennél bővebb magyarázattal szolgálhassak Granger vagy bárki más számára. Nem ellenkeztem, mikor Granger elindult a bolt irányába, éppen csak ennyit fűztem hozzá: - A varázstárgyakat magával tudná vinni? - Megtettem volna én is, ha nem féltem volna a lehajolás következményeitől. Valami erősen azt súgta, hogy közelebbről is megismerkedtem volna az Abszol út macskaköveivel. - Jöjjön Wilkinson, össze ne essen itt nekem - nyúltam a karja után, mert látszólag többet kapott a füstből, mint én. Bájos kedvességgel nem lehetett engem megvádolni, de nem hagytam volna hátra egyetlen bajtársat sem, Wilkinson pedig ránézésre rosszabb állapotban volt, mint Diggory. Szinte úgy estünk be Eddie Harvey üzletébe. Bár szerettem, ha nálam volt az irányítás, most átadtam ezt a lehetőséget Grangernek, éppen elég feladat volt megállni a saját lábamon. Csak siessünk, a kölyök már ki tudja merre járt...
Bogar bárd varázslatosnak találta
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Hétf. Május 31, 2021 8:39 pm
Homo Homini Lupus
"Hogy a rossebb rágja ketté..."
Nagyon igyekeztem követni mind az események folyását, mind a három rendfenntartót kifelé a boltból, de valami nagyon nem volt okés. Egész jól tartottam a tempót velük, még annak ellenére is, hogy minden lépésnél egyre inkább rogyadozott a lábam, végül, a rend éber őreitől pár méterre végleg elhagyott az erőm, és összecsuklott alattam a térdem. - Oké, kész, feladom, ne is foglalkozzatok velem, csak fussatok... - lihegem, és kétrét görnyedve támasztom a macskakövet a kezeimmel. Forog velem a világ, és úgy érzem, mindjárt hányok. Baromi sokat tüdőztem le abból a vegyifegyverből, és átkoztam is miatta az eget, hogy nem voltam ennél körültekintőbb. Az émelygés, a hényinger, és a haldoklás közben fél füllel kapom el, hogy a tőlem pár méterre szenvedő boszorkány valami bájitalmérgezésre gyanakszik, és még ebben az állapotban sem vagyok képes megálljt parancsolni a nyelvemnek, és szorosan lehunyva szemem, két fuldoklás közben csak annyit tudok hörögni, hogy: - No shit Sherlock... - azzal érzem, ahogy elsötétül a világ előttem, és a fejem nekikoccan a kőnek. Még a legközelebb boltig sem tudtam eljutni ebben az állapotban, nem még, hogy üldözzem azt a gyereket. Szóval gondoltam az Abszol út macskaköve tökéletes fekhely lesz, és valaki majdcsak összekapar...
Egy igazán mély, fájdalmas és nem utolsó sorban színpadias sóhajtás kíséretében ültem vissza a székbe, hiszen a kérdések válaszokat követeltek ugyebár. Hosszú válaszokat. Tényleg, ennél már az is jobb lett volna, ha inkább önként vetjük magunkat Mardekár Malazár egykori baziliszkusza elé. Gyorsan vége lenne, mint ennek a mese délutánnak, ami kerekedett itt. A mesekönyv említésére csak felvontam a szemöldököm és egyetértően hümmögtem Lockhart Jr. 2.0 replikájára. Bármennyire is tipikus, egy sztereotípiát sem megcáfoló hollóhátasnak tűnt, most igazat kellett adnom neki. Ez tényleg nem volt több, mint egy - adott esetben több - kitalált történetnél, amelyek gyerekek szórakoztatását voltak hivatottak ellátni. Se többet, se pedig kevesebbet. Nem is értettem, hogy hogyan juthatott ilyesmi a DÖK elnök eszébe, azt hittem ő valami nagy koponya, de nem kommentáltam. Ahogy arra sem tettem megjegyzést, hogy mi köze lehet Albának vagy minek a Roxforthoz, biztos voltam benne, hogy ez valami agyas utalás, amit csak a bennfentesek érthettek meg igazán. Én pedig nem voltam egy közülük. Nem is akartam, ellenben azzal, hogy végre véget érjen ez a szarakodás. Engem aztán nem érdekelt, hogy Fontaine, Scamander, még egy prefektus, meg vihar se tudja kik maradni akartak. Az ő döntésük volt, az ő dolguk volt, és szerencsére ezt Prewett is így gondolta, mert enyhén szólva is ultimátumot adott nekik. Már éppen ideje volt! Az, hogy leérve egy majdhogynem zsákutcába futunk, nem pedig egyből az alagutakba nem lep meg. Aki olvasott élete során legalább egy kalandregényt, az tudhatta, hogy a hősöknek mindenért meg kell dolgozni, ennek a történetnek pedig mi voltunk most a hősei. Plot armor nélkül, ami azért lássuk be: jól jött volna, ha tényleg szembe jön egy baziliszkusz. - Ha ennyire hisztizel már e miatt is, minek jöttél egyáltalán? Csak hátráltatsz - vettem oda Lockhart Jr. 2.0-nak, amint elléptem mellette, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a festményt; csak azért nem mentem neki szándékosan, mert annál jobban neveltek, meg amúgy is, anya kitért volna a hitéből, hogy miért nézőközönség előtt csináltam valamit, megint. - Nekem fogalmam sincs, hogy ki lehet, eddig sehol sem láttam, sem az ürgét sem pedig a képet - ráztam meg a fejem, miközben válaszoltam Bagman kérdésére némi gondolkodás után. Próbáltam a lehető legalaposabban szemügyre venni Őt - már a festett alakot - és a részleteit hátha elárul magáról valamit. Esetleg a készítő hagyott-e bármi nyomot, ami a segítségünkre lehet. - Esetleg… ki tudsz nyílni valahogy? - érdeklődtem immáron a festett alaknál, hátha ő is egy a különlegesek közül, akik képesek kommunikálni. Igencsak lesújtó lett volna, ha egy mezei, mugli képpel állnánk szemben.
Bogar bárd varázslatosnak találta
Always be a
first rate version of yourself and not a second rate version of someone else.
Vendég
Szer. Jún. 02, 2021 9:48 pm
Homo Homini Lupus
Azzal, hogy egyesek nem akartak jönni semmi bajom sem volt. Érthetőek voltak az álláspontjaik. Amíg Ellie beszélt és a kérdésekre válaszolt én csak toporogtam, hogy induljunk már el és nézzünk körül. A kastély falai hidegek, amit nem annyira szeretek Roxfortban. Néhány perc alatt a lépcsőkön leszaladva és folyósokat átszelve a csapattal az alagsor azon a folyósán voltunk, amiről Ellie már beszélt. Az ujjaimat megfelelőlen táncoltatva és a varázslatra koncentrálva egy nagyobb fénygömböt hozok létre, amit egészen a plafonig fellebegtetek, hogy jobb megvilágításban tudjak körül nézni a többiekkel együtt. A másik dolog, amit nem szeretek az a sötét helyek. Itt északon egyébként is kevés a napsütéses órák száma, egyes barátaim fényhiányban szenvednek és depresszió szélén állnak a rideg környezet miatt. Egy év alatt hozzá szoktam, de van, aki nem. Egyáltalán nem félek a sötétben vagy a félhomályban, de azért jobb, ha látom, hogy mi van a környezetemben, mint hogy a teljes homályban keresgéljek valami nyomot. - Hát itt vagyunk. - Elliere nézek arra a személyre, aki az egész kis "kaland" kiötlője volt. - Szerinted, mit és hol kellene keresnünk? - kérdezem meg a lányt, akinek lehet, hogy több tapasztalata vagy több ismerete van ilyen helyekkel kapcsolatban, mint nekem. Feltűnt nekem is a nagy festmény. Ám, mivel többen is voltak már körülte nem akartam negyedik vagy ötödikként ott téblábolni. A kérdésre, hogy ismerős-e az alak a válaszom egy nemleges fejrázás. Próbálom a levegő áramlását megfigyelni. Áll vagy mozog a levegő? Hogy tényleg lehet-e valami titkos átjáró a festmény avagy fal mögött? A hideg köveket is próbálom megtapintani és esetlegesen, ha valamit elrejtenek, akkor felfedni. Az Uagadouban már tanult módon egyik kezemet szabaddá téve tapintom meg mind a falat mind a talajt. Geológiai ismereteimre hagyatkozva vizsgálom meg őket. Ha tényleg tovább folytatódott egykor a folyósó, akkor a habarcs és a kövek is árulkodhatnak erről. Pár követ megkopogtatok, hogy esetlegen valamelyik kő vagy tégla mögött egy üreg rejtőzik. Egyébként néha rásandítok a képre is, amit többen állnak körül, hogy milyen ételt van az asztalán az alvó férfinak. Szeretem felismerni az olyan gyümölcsöket, amik nem teremnek meg itt, míg otthon vagy a Közel-Keleten meleg környezetben igen. Datolya, olíva bogyó, banán és a többi. Mostanában a festmények többségén az otthonomra emlékeztető dolgokat, tárgyakat, növényzetet keresem. Lehet, hogy honvágyam van, de nem vallanám be másoknak, hogy hiányzik anya vagy az a fa, ahol állandóan lepihentem egy délutáni szunyára. - Talált valaki valami érdekeset? - kérdezem meg a többieket a fal vizsgálgatás közben.
M int általában minden férfi, én sem örültem neki túlzottan, hogy ilyen sérülékeny állapotba kerültem és egy vadidegen pasas segítségére szorultam. De nem tehettem semmit, amennyiben nem akartam vakon toporogni az Abszol út közepén, várva a teliholdat, hogy aztán még le is tartóztassanak - mert ha esetleg valaki ezzel nem lett volna tisztában, a törvény tiltotta a nyilvános helyen történő átváltozást, mintha ez egy olyan tudatos választás lett volna, mint ballonkabátos perverzként mutogatni magad egy játszótér mellett. Jogászként több ponton tudtam volna támadni ezt a nevetséges és szükségtelen jogszabályt, meg is tettem a nyilatkozataimban, de jelenleg, néhány órával a telihold felbukkanása előtt még én sem vágytam balhéra. Bőven elég volt a saját szervezetem rendetlenkedése. Hagytam, hogy az ismeretlen férfi bekísérjen egy üzletbe. Azonnal tudtam, hol vagyok, hiába nem láttam rendesen, a bájitalok, gyógynövények és különféle főzetkészítéshez használt anyagok jellegzetes illata azonnal elárulta, hogy visszakerültem Eddie Harvey boltjába. Végül is, rosszabb helyen is lehettem volna, itt legalább akadt egy sorstárs... - Már rég találkoztunk. Inkább nem mondom, hogy rég láttalak, mert... nem igazán látok - jegyeztem meg egy fintorra inkább emlékeztető mosollyal az arcomon. A látásom miatt nem aggódtam, bár egyre jobban égetett a szemem, de tudtam, hogy Harvey-nál jó kezekben leszek, biztos lesz valamilyen bájitala, amitől elmúlik ennek a rontásnak a hatása. Ha ezt elmesélem Gennek, alig akarja majd elhinni...
Nem akartam ittmaradni, dolgunk volt Eddie-vel és amúgy is megtanultam már, hogy ahol káosz üti fel a fejét és aurorok is megjelennek, onnan jobb minél gyorsabban lelépni. Csak össze akartam pakolni a hátramaradt bájitalokat, bezárni Harvey-val a boltot és eltűnni innen, a balhét meghagyva mindenki másnak. Hónapok óta nem keveredtem semmi zűrbe, nem hiányzott, hogy éppen most, az életem egy kivételesen becsületes időszakában - a tiszta már erős túlzás lenne, fogalmazzunk úgy, hogy a rehab óta voltak hetek, mikor semmit nem toltam, aztán rá következett egy hónap, mikor nem győztem sunyulni Frida előtt, bár mindig rájött - vigyenek be megint egy totálisan igazságtalan és értelmetlen kihallgatásra. Nyilván ekkor tántorgott be az üzletbe két pasi. Az egyiküket felismertem az újságokból, Henry Dearborn volt az, a vérfarkasjogi aktivista, csak a Próféta címlapján általában jobban mutatott. Mondjuk ki: ritka szarul nézett ki, akárcsak Eddie. Nyilván neki is betett a telihold... meg a szép kis kötőhártyagyullasztó átok, amit az arcába kapott. Kellemetlen varázslat, bár ritka hasznos és kifejezetten kedvelt húzás volt a kocsmai verekedések során is, az ember gyakran találkozhatott vele a Zsebpiszok közben (már amikor nem elegáns mugli módon megkéseltek valakit, a részeg varázslók általában nem baszakodnak a hókuszpókusszal, a legtöbb úgyis csapnivaló benne, könnyebb valakinek az oldalába állítani egy bicskát, ha elszabadulnak az indulatok). - Kötőhártya-gyulladás. Kéne neki egy Oculus bájital. - Eddie-re bíztam a potenciális vásárlók kiszolgálását, bár reméltem, hogy nem most tör elő belőle a hatalmas önzetlenség és kifizetteti Dearbornékkal a szemgyulladás ellen használt bájitalt. Ha ez nem lett volna elég, újból kinyílt az ajtó és ezúttal egy egész társaság, pontosabban egy osztagnyi kibaszott auror vergődött be a boltba, élükön nem mással, mint Hermione Grangerrel. Otthon kellett volna maradnom, a kurva életbe. Az aurorok alig álltak a lábukon, sápadtak voltak, szemmel láthatóan érte őket valamilyen külső sokk - és ez nem átok volt, mert ennyire még én sem tartottam őket nyomorultnak, hogy három auror is egyszerre bekapja ugyanazt a támadást. Szédültek, a mozgásuk elárulta, hogy nem látnak rendesen, a nő mintha közel állt volna hozzá, hogy elhányja magát, a tengerészkék kommandós egyenruhás csávónak eleredt az orra vére is... kint pedig a zűrzavar kiindulási pontján füst szállt ki a régiségkereskedés megrongálódott kirakatán keresztül. Jelentőségteljesen Eddie-re pillantottam: - Ugye te is arra gyanakszol, amire én? - Hónapokat töltöttünk bájitalreceptek tanulmányozásával, kezdve az alapvető könyvekkel, majd onnan haladva a teljesen illegális, nehezen beszerezhető feljegyzésekig. Ilyenkor szerencsés volt, ha az embernek akadtak kapcsolatai a Zsebpiszok közben és hozzáfért olyasmihez, amihez a tisztességes állampolgárok nem is akartak. Ezek a tünetek, karöltve a füsttel nagyon emlékeztettek valamire, amit egyetlen bájitalokkal foglalkozó varázsló sem felejtett volna el, ha egyszer olvas róla, mert annyira hidegrázós volt minden eleme. - Mindjárt jövök, megnézek valamit. Kikerültem az aurorokat és Hermione Grangert, majd a boltból kilépve a támadás áldozatául esett üzlet felé vettem az irányt - egy hapsi kint feküdt a macskaköveken, valószínűleg ő is ugyanazért lett rosszul, mint az aurorok. Mélyet lélegeztem, de a levegőben nem éreztem semmilyen illatot. Nem csoda, már percek teltek el azóta, hogy kisebb robbanás rázta meg az Abszol utat, ha igazak voltak a sejtéseim, akkor mostanra emberi érzékekkel nem maradt semmi észlelhető a levegőben. Milyen szerencse, hogy erre ismertem egy tökéletes megoldást... Körbenéztem, de Merlinnek hála senki sem figyelt rám, így sok év rutinjával a hátam mögött éppen csak egy szempillantás alatt kutyává változtam (ilyenkor áldottam a mázlimat, amiért nem katicabogár vagy nyúl lett az animágus alakom). Körbejártam a régiségkereskedést, mélyeket szippantva a levegőből. És... annyira tudtam: gyöngyvirág alig érezhető, halványodó illatát hozta a szél. Már emberi alakban siettem vissza Eddie boltjába. - Gyöngyvirág illat van odakint - közöltem Eddie-vel minden egyéb magyarázat nélkül, tudtam, hogy ő ennyiből is érteni fogja. - Meg egy faszi kiütve. Beráncigáljam magammal? Ránézésre van pénze. Ingyen jótékonykodjon az, akinek hét anyja van. Nincs pénz, nincs ellenszer.
Bogar bárd varázslatosnak találta
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
Azt hiszem, ha nem irritált volna Eunice Drucillának már a látványa is, most hangosan röhögtem volna Orion megjegyzésein. De itt volt ez a banya és ugyan nagyon szerettem én is az idegein táncolni, kezdtem azt érezni, hogy nagyon közel állunk a totális kiboruláshoz részéről. Az arcizmai már nem is csak tikkeltek, inkább úgy nézett ki, mint aki éppen körbenyalogat egy konnektort. Sebaj, legalább ennyi derű lesz ebben a napban, ha már az általános látványa elrontott minden mást. - Tényleg rokonok vagyunk? -Minden esély megvan rá, hogy Orion nem gondolta komolyan, amit mondott, de ha igen, akkor sem kellett volna meglepődnöm. Minden aranyvérű rokona valamilyen úton-módon az összes többinek. Sosem jegyeztem meg, kik a rokonaim, lehet jobb is, mert a végén kiderül, hogy Richard az ikertestvérem. Nagyon sokat mentünk, jóval többet, mint amit ez a birtok megkíván. Annyiszor jártam már erre kölyökkoromban és az utóbbi években is, hogy hamar feltűnt, mennyivel többet mentünk a szükségesnél. Azaz annál, amit szükségesnek gondoltam. Rákérdeztem volna, de tudtam, hogy úgyis csak leint, hogy ne kötekedjek, majd ő tudja. És tudta is, mert egy rohadt ablak előtt kezdett magyarázni, hogy az mennyire rossz helyen van. Mert a Tiltott Rengetegre néz. Mint sok más ablak a kastélyban. - Szeretné, ha befalaznánk ezt is, meg az összes többi ablakot is, ami rossz helyen van? Nagyon szívesen megteszem, a diákoknak úgysincs szüksége természetes fényre, én meg buzi vagyok, szivárványszínben világítok a sötétben. -Megáll az eszem, hogy ezért képes volt iderángatni két aurort. Sokkal fontosabb dolguk is lett volna ennél, biztos vagyok benne. Black a gyilkosságiaknál volt, ha jól tudtam, határozottan lett volna fontosabb feladata ennél. Szánalmas. Aztán a gondnok elrángatta ezt a bolond tyúkot és itt maradtunk négyen egy nagyon kínos csendben. Mármint nekik szemmel láthatóan kínos volt, engem nem lehetett zavarba hozni. Black szavaira csak vállat vontam, engem nem érdekelt, hogy ki kinek a kicsodája, láttam ennél cifrábbat is a kitagadásom előtt, ahogy én is ékes példa voltam a különös párkapcsolatokra. - Engem az sem zavar, ha igaz, a diákok szociális életén sokkal jobban szeretek csámcsogni. A bejáratot rendszeresen ellenőrizteti velünk egy a paranoid futóbolond, de megnézhetjük. Hátha az auroroknak jobban hisz.
Bogar bárd and Orion Sørensen varázslatosnak találta
Szerettem volna vállat vonni, hogyha nem kíváncsiak rá, mire is gondolok, akkor ne kérdezzenek rá, de láttam magam előtt, ahogy abban a pillanatban felkenődnék az első falra Cassie jobb egyenesétől. Nem voltam az a verekedős fajta, ő se különösebben, azonban már kinőttem abból a kodból, hogy ezt megkockáztathatónak érezzem. Durcillával még csak-csak elbírtam, elvégre mit tehetett volna ellenem, kirúg? Lehet a világ legszerencsésebb férfijának érezném magam abban a helyzetben, bár már egészen megszoktam ezt a tanárosdit. Pontosan értettem a nézést, sokszor megkaptam, és legalább ennyiszer hagytam már figyelmen kívül. Mind a ketten jól tudtuk, hogy vannak pillanatok, amiket nagyon is komolyan veszek, és azt is, hogy a tanfelügyelő hisztikéje annyira érinti meg a lelkem, mint a kertitörpék harca a talajmenti faggyal. Na jó, az lehet egy kicsit jobban érdekelt volna. Ha tudtam volna, hogy itt találkozunk, bizonyosan felkészítettem volna a jóasszonyra Cassiet, bár híre talán már a Minisztériumban is körbe ért, azon se csodálkoznék. Megvolt a véleményem róla, mire lenne csupán szüksége, de szerintem ez csak amolyan szuicid hajlamú férfit vonzana, aki legalább az előző két életében imádkozósáska volt. A rutin miatt ugye… - Minden esély megvan rá, nekem már a reggelinél gyanús volt, hogy ugyanolyan irányba kavarjuk a teánkat! - Igazából a Lestrange és Black család elég sok ága összegabalyodott, miért pont a miénk maradt volna ki? Egyhangúan sétáltam a kis csoportosulás mögött, én sose találtam különösen biztonságosnak a várat, diák koromban is több halálos dolog került elő innen-onnan. Mondjuk az ablak pont nem zavart volna, mégis mit láthatnának a Tiltott rengetegben? Bár ha oda jár nudizni Durcilla, akkor az én szakértői véleményem is az, hogy falazzuk be. Vagy Durcillát, az is megoldás. Olyan megkönnyebbült sóhajjal vettem tudomásul, hogy másutt van dolga, hogy talán két toronyban is visszhangzott. Nagyon remélem, hogy egy egész rakás ördögi mugli dolgot cipeltek be, és reggelig csak keresgélni fog. - Csak azért nem, mert féltem, hogy eltörsz egy borosüveget a fejemen. - Vontam meg a vállam. - De ha összeírtál minden furcsa ablakot, igazából akár ezen is túleshetünk. - Szerettem volna megbökdösni az arcát, azonban bizonyos voltam benne, hogy akkor letépi az ujjam, és a kezembe adja. - A diákoknak van szociális élete?! Akkor kevés a lecke! - Utánoztam Durcilla hanghordozását, elvégre már kellő távolságban volt, hogy ne hallja. Nekem igazság szerint mindegy volt, mit ellenőrzünk feleslegesen, évek óta csendes volt a kastély, bár ezt sem szabadott elkiabálni. Teljes mértékben el tudtam volna képzelni, hogy húsz év után pont abban az évben fordul minden a feje tetejére, hogy visszajövök ide. Amolyan hatalmas szerencsét hordozó fickó voltam. - Én szívesen hallanám tőled, ahogy káromkodva mondasz ellent neki, ne fogd vissza magad! De nekem teljesen mindegy, hol állok mögöttetek csendes megfigyelőként, nagyokat bólogatva bármire.
I have loved the stars too fondly to be fearful of the night
Vendég
Pént. Jún. 04, 2021 7:18 pm
Többiek & Marcus
Homo Homini Lupus
Nem volt kis móka kijutni a boltból, de éppen elegendő esélyem volt látni a menekülő srácot és a számomra idegen férfi biccentését aki az egyik bolt bejáratánál beszélgetett egy másik férfival. Bár igyekeztem erről nem tudomást venni és teljesíteni a feladatot, rosszabb volt a helyzet mint gondoltam. Ha hátrapillantottam akkor láttam Clarissa-t és Briggs parancsnokot is hasonló vagy talán sokkal rosszabb állapotban, mint amilyenben én voltam. Ez az állapot leginkább a részegséghez hasonlítható, csak akkor persze sokkal kézzel foghatóbb a magyarázat, mint most, mármint akkor legalább tudja az ember, hogy az alkohol miatt ilyen és pontosan mit is ivott, de ebben a pillanatban…még az éppen elájuló férfit sem tudtam felsegíteni az útról és odébb tenni pár centivel, neki döntve a hátát egy épület falának. Hátha időközben... Akármilyen messzire is szerettem volna eljutni egyre nehezebbnek és lehetetlennek tűnt, a lábaim nem igazán bírták a jól megszokott tempót. Ez frusztrált egy kicsit, de be kellett látnom, hogy nem lesz könnyű. Még megpróbáltam kísérletet tenni arra, hogy esetleg sikerülhet szaladni, de nem, totális hasra esés lett volna a vége, azt meg nem akartam produkálni. Egyelőre annak is örültem, hogy megálltam a lábaimon és nem estem össze. Nagyon nem tetszett ez a helyzet. Sosem éreztem magam ennyire nehéznek. Igen azt hiszem ez a helyes szó rá. – Ott… – megpróbáltam arra a boltra mutatni, ahol az előbb a két férfi állt. – Az egyik férfi ismerheti a fiút. Talán tőle megtudhatjuk ki az elkövető. Még volt szerencsém meglátni amint… – hát igen, ez iszonyat sz@r helyzet volt amikor még a magyarázatom sem akart nagyon megszületni, hogy mit láttam. – Csak bízzon bennem Briggs parancsnok, nem képzelődtem. – vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Sajnos nem tudok így tovább menni, ahogy szemmel láthatóan ők sem. Éppen mondani akartam még valamit, amikor megjelent Hermione Granger, ezért a többit inkább magamban tartottam, a lényeget azt hiszem így is megértettem a „főnökkel”. Szerencsémre pontosan abba a boltba mentünk be mindahányan ahol az imént a két férfi állt, akikről megpróbáltam beszélni. Odabent volt még másik két férfi, az egyik az lehetett akit az odakint eszméletlenül heverésző férfi eltalálhatott az átkával. Egyiküket sem ismertem és ez egy másik ok volt, ami szintén zavart. De talán jobb is volt ez így, nem lehettek előítéleteim velük kapcsolatban. A magyarázkodást most inkább átadtam másnak, helyette megint csak óvatosan elkezdtem megfigyelni a terepet, már amennyire lehetett, csak így a biztonság kedvéért. – Átveszem Clarissa-t. – idebent talán amúgy is nagyobb szükség van a parancsnokra, mint rám, szóval, hogyha szükséges akkor átveszem tőle Clarissa megtartását.
Vendég
Pént. Jún. 04, 2021 7:52 pm
Diáksereg & Clyde
Nem volt egyszerű a többiekkel, az biztos. Sajnos vagy sem, de a legtöbbjüket vonzotta a kaland lehetősége. Nekem meg legjobb esetben le kellett volna beszélnem róla őket. Még szerencse, hogy legalább akadtak olyanok, akik maradni akartak inkább. Nekik egy picit hálás voltam, viszont Alina-nak igaza volt azzal kapcsolatban, hogy valamelyikünknek velük kellene mennie. Ő lány volt – nem becsültem alá a képességeit – neki sokkal kézenfekvőbb volt itt maradni, mint nekem. Eléggé rosszul végeztem volna a „munkámat”, hogyha fiú létemre ráhagyom a kalandozó sereg kordában tartását. – Velük megyek, te figyelj addig nyugodtan azokra akik itt maradtak. Remélem csak tévedés az egész és befejezhetjük ezt a feladatot végre. – megpróbáltam utolsóként utánuk menni, hogyha veszélyeztetné valami a hátsó részt, akkor legalább azt meg tudjam védeni. Amúgy se hittem benne, hogy szükség lesz rá, de ez a Roxfort volt. Váratlan csodák bármikor történhettek itt. A lejutás viszonylag könnyű volt, túl könnyű, ha azt vesszük se egy rosszalló tekintet se egy „mit műveltek itt?” kérdés nem hangzott el vagy a jól ismert „hová mentek ennyien?” sem hangzott el. Amiért megjegyzem most ebben a pillanatban elég hálás voltam. A térkép amúgy sem nálam volt, hanem valahol az elsőknél és nagyban reméltem, hogy vezetni egy térkép után tudnak. Nem igazán érdekeltek az ilyen mesék, sem az, hogy esetleg bármelyiknek valóság alapja lehet. Inkább a többiek miatt voltam itt, valakinek vigyáznia kell rájuk. Ilyenkor ezekben a helyzetekben meg megjegyzem elég normális voltam, sokkal inkább azért mert példát kellett mutatnom nekik és nem lehettem egy pillanatig sem olyan… amilyen lenni szoktam, hogyha nem kell közönség előtt produkálnom magam. – Szemmel tartom a terepet és figyelek hogyha jön valaki amíg ti kutattok. – ha akartam volna se tudtam volna odaférkőzni közéjük, nem is kezdtem el ezért lökdösni őket, hogy bizony engedjenek csak szépen engem oda, mert prefektus vagyok és bízzák rám a dolgot. Kétlem, hogy bármilyen hasznos információval tudtam volna szolgálni a számukra, nem ismertem ezt a helyet, még macskaként se itt járkálok.
Természetesen örültem annak, hogy nem kell megint ezzel a feladattal foglalkozni, annyira lelkes voltam, mint amennyire csak lehetett, hiszen nem a feladattal foglalkoztunk a szó szoros értelmében. Így körül belül az elsők között voltam, aki elvette a táskáját és felpattant a többiek után. Nekem különösképpen nem kellettek okok arra, hogy itt hagyjam a könyvtárat és valami mással foglalkozzak. Sajnos soha nem rejtettem véka alá, hogy a rokonaimmal ellentétben engem kevésbé érdekelt a tanulás, nem élveztem olyan hű de nagy beleéléssel a történelmi dolgok részletezését. Csak ami kellett az legyen meg alapon nem olvastam és nem is írtam többet, annál amit kértek az a baj, hogy mindennél jobban szerettem a kviddicst és ezzel akartam foglalkozni. Valahol persze sejtettem, hogy ennek az ötletemnek a szüleim nem igazán fognak örülni, mert milyen példát mutatok ezzel a testvéreimnek. A lényeg azon volt igazából, hogy ne ezzel a vagány és rémunalmas feladattal foglalkozzunk, amit csak azok szeretnek igazán, akik… szerintem nem szereti senki sem ezt a feladatot, de ötletelni rajta és egy kicsit egy csapatként gondolkodni vagány elfoglaltság lenne. Ha nem lennének változóak a terveink és nem akarnánk ahányan itt vagyunk mást. Ez látszik meg leginkább amikor Ellie új ötlete végigsöpör a bandán. – Ne félj Lockie ha lenne is egy második Titkok Kamrája te akkor sem a nagyapád lennél. – szólok hozzá lefele menet a könyvtárból. Nem áll szándékomban lelket önteni belé, de nem is akarom, hogy rosszul érezze magát a többiek miatt. Szerintem apa is valami hasonlót mondhatott volna neki az én helyemben. Az út lefelé elég zökkenőmentes volt, sehol egy Bagman – leszámítva Philomena-t, de ő nem az anyja volt – vagy tanár, aki megzavarhatta volna az utunkat. Néha persze azért én is hátra néztem, nem mintha nem bíznék meg a hátul baktatóban, de ártani nem árt alapon jobbnak láttam, hogyha szemmel tartom a terepet. Az alagsori folyosóban azonban én is elővettem a pálcámat és segítettem egy plusz Lumos-sal rásegíteni a látásra. – Tényleg olyan. – igyekszem nem elnevetni magam Gildy megjegyzésén, bár ha azt vesszük igaza volt. A festményen szereplő alak inkább hasonlított rá, mint azokhoz akiket nap, mint nap látunk felfele a lépcsőkön vagy bárhol a Roxforton belül. – Megnézhetem egy kicsit a térképet? – nyilván nem abban kételkedtem, hogy jó helyen vagyunk-e, és annak a jelentőségét akartam volna elmondani a többieknek, inkább arra voltam kíváncsi, hogy vezet-e valahová ez a hely és ha igen, akkor hová. Még az is megfordult a fejemben, hogy… Nem, igazából nem fordult meg semmi sem. Csak észre akartam volna venni valamit, bármit, de nem a festményen, annak a közelébe nem igazán férhettem, hanem inkább a térképen.
.
.//
Látszik rajtam, hogy kissé hitetlenül állok az egész elképzeléshez, hiába próbál meggyőzni Ellie arról, hogy itt nem történik semmi csak úgy. Ez az indok viszont még mindig édeskevés ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyem a lehetőséget, hogy igaz is lehet. Nem vagyok egy hiszékeny ember, ahhoz már túl sokat jártam – leginkább akaratomon kívül – más emberek gondolatai között. 
Nagyon igyekeztem követni mind az események folyását, mind a három rendfenntartót kifelé a boltból, de valami nagyon nem volt okés. Egész jól tartottam a tempót velük, még annak ellenére is, hogy minden lépésnél egyre inkább rogyadozott a lábam, végül, a rend éber őreitől pár méterre végleg elhagyott az erőm, és összecsuklott alattam a térdem. 
Nem volt egyszerű a többiekkel, az biztos. Sajnos vagy sem, de a legtöbbjüket vonzotta a kaland lehetősége. Nekem meg legjobb esetben le kellett volna beszélnem róla őket. Még szerencse, hogy legalább akadtak olyanok, akik maradni akartak inkább. Nekik egy picit hálás voltam, viszont Alina-nak igaza volt azzal kapcsolatban, hogy valamelyikünknek velük kellene mennie. Ő lány volt – nem becsültem alá a képességeit – neki sokkal kézenfekvőbb volt itt maradni, mint nekem. Eléggé rosszul végeztem volna a „munkámat”, hogyha fiú létemre ráhagyom a kalandozó sereg kordában tartását.
• 
Természetesen örültem annak, hogy nem kell megint ezzel a feladattal foglalkozni, annyira lelkes voltam, mint amennyire csak lehetett, hiszen nem a feladattal foglalkoztunk a szó szoros értelmében. Így körül belül az elsők között voltam, aki elvette a táskáját és felpattant a többiek után. Nekem különösképpen nem kellettek okok arra, hogy itt hagyjam a könyvtárat és valami mással foglalkozzak. Sajnos soha nem rejtettem véka alá, hogy a rokonaimmal ellentétben engem kevésbé érdekelt a tanulás, nem élveztem olyan hű de nagy beleéléssel a történelmi dolgok részletezését. Csak ami kellett az legyen meg alapon nem olvastam és nem is írtam többet, annál amit kértek az a baj, hogy mindennél jobban szerettem a kviddicst és ezzel akartam foglalkozni. Valahol persze sejtettem, hogy ennek az ötletemnek a szüleim nem igazán fognak örülni, mert milyen példát mutatok ezzel a testvéreimnek. 
