Orion S. Sørensen

Mindig igyekeztem úgy élni, ahogy jónak gondoltam, tovább vinni a szüleim példáját, nem ártani másnak, nem beleártani magam más dolgába. A mai napig szeretek a melegebb napokon belelépni a pocsolyákba, de az eső se nagyon tart vissza eme tevékenységtől. Gyerekként kakaóból volt a bajszom, manapság ügyelek, hogy a szakállam ne legyen kakaós. Igen, a kakaó maradt.
Ha fúj a szél, kitárt karokkal szaladok, mintha repülnék, és lehemperedem a hosszú fűbe, nem zavar se a kosz, se a hangyák. Fújok buborékot, akkor is, ha nem kér meg rá egyetlen gyerek sem, csak a magam szórakoztatására. Nem lépek a járda repedéseire, mert tudom, hogy cápák úszkálnak bennük. Ha eltévesztek valamit, megvonom a vállam, és elfogadom, hogy nem vagyok tökéletes, viszont, ha megbántok valakit, bocsánatot kérek.
A beszélgetéseket jobb szeretem folytatni, mint elkezdeni, de mindenhez van egy jó történetem. Tudom, hogy hol nőnek a legillatosabb virágok, mitől kék az ég, és miről szól a madárcsicsergés, de az ilyen titkokat csak különleges alkalmakkor árulom el valakinek. Egyáltalán nem zavar, ha kinevetnek, sokkal jobb, mintha bármelyikünknek sírni volna oka.
Szeretem az embereket.
Bizonyos távolságból.

Megfontolt őrült, következetes eszelős, vagy valami ilyesmi. Inkább rendszeres káosz, mint rendszerezett. Felmérem a helyzeteket, aztán belevetem magam. Csak azért se, csak azért is. A két véglet között hullámzom, nem zavartatom magam.
Látom mások hibáit, és sokszor szóvá is teszem. Látom a sajátjaimat is, ezeket magamnak jegyzem meg. Sokszor. Folyton. Inkább megelégedő vagyok, mint elégedett. Főként magammal.
Nem iszom mások poharából, és zavar, ha evés közben néznek, de nem esznek velem. Úgy pakolom a futószalagra a megvásárolandó dolgokat, ahogy a szatyorba fogom pakolni őket. Otthon aztán a lakás bizonyos pontjain szétszórom, néha funkció, néha hely függvényében. Többször vagyok ironikus, mint nem.

”Túlérzékeny, sokat sír, nem látszik benne a tiszta Black vér.” Ha annyiszor hallhatod ezeket a szavakat, ahányszor csak beteszed a lábad a hatalmas családi birtokra, megtanulod nem figyelembe venni. Úgy bújócskázni a többi gyerekkel, és mesélni nekik az otthonodról, hogy nem veszel tudomást a felnőttek bíráló tekintetéről. Ha elégszer hallod, ahogy a szüleid kiállnak érted, megtanulod, hogy a felnőttek nem egyformák, és nincs miért szégyenkezned, még ha más is vagy, mint a többiek.

“Te mit szeretnél?” Ha egy gyereket úgy kezelnek, hogy van választása az őt érintő kérdésekben, nem válik felnőtté, de megtanulja mérlegelni a dolgokat. Az apám arra tanított, hogy nincs lehetetlen, az anyám pedig számtalan alkalommal bebizonyította. Választhattam, hogy hol szeretnék iskolába járni, hogy elutazom-e velük, ha menniük kell, a legtöbb fontos kérdésben kikérték a véleményem. Kivéve, a ‘98-as csatánál, ott nemes egyszerűséggel hazaküldtek. Felnőtt fejjel értem, gyerekként azt gondoltam, tehetnék én is valamit, ott lenne a helyem, mellettük kellene lennem.

“Fiam…” Sose tudta befejezni apa ezt a mondatot. Sose kellett neki. Már akkor értettem, amikor egyedül jött haza. Akkor megfakult a tavasz minden színe, az illatok megkoptak, és szürke lett az ég, savanyú a málna. Úgy öleltem át, mintha félnék, hogy a következő pillanatban ő is eltűnik. Mellette álltam a temetésen, és akkor is, amikor a nagypapa kiabált vele, hogy nem vehet ki az iskolából, a Roxfortban kell befejeznem a tanulmányaimat. Nem szólaltam meg, csak fogtam a kezét, és álltam. Fel se emelte a hangját, sose volt olyan ember, akit igazából ordítani hallottam volna, maximum örömében emelte fel a hangját, nem erőfitogtatás képpen.

“Mi lenne, ha…” Nem szeretem a feltételes módot, fiatalabb koromban se szerettem, olyan, mintha nem mernénk megtenni valamit. Nincs okom félni a holnaptól, és kipróbálhatok bármit, mindig így éreztem. Négy iskolában tanultam a varázslást, a legkülönbözőbb módokon, sokféle embertől, még több féle módszerrel. A kudarc nem valaminek a vége, hanem a kezdete egy második, vagy sokadik körnek. Bármennyire próbálok visszaemlékezni, egyszer se hallottam a szüleimtől, hogy csalódtak bennem, vagy szégyellnek, pedig eleven gyerek voltam, és rosszalkodtam, mint bárki más.

“Nem lehettek barátok.” Csak azért is. Mit számítanak a sálak és címerek színei, nem azzal azonosítom magam, ahogy másokat sem. Azt tanultam, hogy tettei mutatják meg az ember igazi értékét, vagy valami egészen hasonlót. A nevek másodlagosak, a színek is, még csak meg se tudnám mondani, mi volt az első igazi beszélgetésünk témája, bár valószínűleg Misty Jefferson elképzelhetetlenül nagy mellei. A tavaszi kiránduláson kék blúzban volt, ami szinte pattanásig feszült rajta, sose felejtem el azt a képet, amikor láttam szaladni…

“Vigyázz magadra!” Mindig így köszönt el apa, sose tiltotta egyetlen utam sem, csak annyit kért, hogy ne essen bántódásom. Apró kérés, nagy feladat. Megpróbálom általában megtartani. A kedvéért, mert tudom, hogy ez mennyit jelent neki. Talán ezért döntöttem úgy, hogy visszatérek Angliába. Nem a jó emlékek hoztak vissza, vagy a régi barátságok. Kicsit a nagybátyám keze is benne van a dologban, bár az ő játszmájában nem kívánok gyalogot játszani. Aztán meg lehet, nem lesz más választásom...

Magasságomat apámtól örököltem, általában az emberek fölé magasodom, ha kihúzom magam, de ezzel csak akkor foglalkozom, ha muszáj. Hajam világosbarna, néha szőkére szívja a nap, legtöbbször rövidre vágatom, de volt már egészen hosszú is. Íriszem óceán kék, akár édesanyámé, tekintetem is olyan távolba révedő legtöbbször, mintha folyton töpprengenék valamin, pedig legtöbbször csak elbambulok.
Arcvonásaimat legtöbben markánsnak neveznék, én csak arcnak hívom, meg jézusmáriatekivagy-nak egy hosszabb éjszaka után. Sokszor meghagyom a borostám, vagy inkább rövid szakállat, mert borotválkozva úgy nézek ki, mint egy kopasz kölyökmacska. Ruházat terén a bármi, amit a neten meg lehet rendelni és nem kell személyesen érte menni márka híve vagyok, és nagy rajongója. Néha a családtól kapok nyakkendőt és zoknit, a hálátlan kölykökkel ellentétben megbecsülök őket, és kifejezetten szeretek ruhát kapni. Addig se nekem kellett válogatni alapon.