"Ugyanarra az égboltra nézünk fel, és mégis milyen különbözö dolgokat látunk."
Nem: Férfi
Kor: 16 év
Vér: Félvér
Születési hely: Szent-Mungó/London
Iskola/ház: Roxfort, Griffendél
Munka: diák?
Családi állapot: egyedülálló
Patrónus: sarki farkas... (nem, kurvára nem vicces)
Pálca: Magyal, főnixtoll maggal, 10 és háromnegyed hüvelyk
Hogy mért csak így: Ne kérdezzétek; Én így álmodom, Én így érzek.
Chrispy nem sokban, tulajdonképpen semmiben sem különbözik a legtöbb korabéli tinédzsertől. Zavarják az arcán meg-meg jelenő pattanások, ahogy azt is szokja még, hogy a hangja mélyebb lett, ezzel párhuzamosan gyakrabban tekinti cikinek a szüleit, mint korábban. Igencsak kellemetlenül érzi magát akkor, ha nyilvánosan - főleg az osztálytársai előtt! - kell búcsúzkodnia, vagy bármi olyasmit tennie, ami öleléssel és hasonlókkal járhat. Arról nem beszélve, hogy mikor meglátja az apja képét visszaköszönni a Próféta címoldaláról szíve szerint nevet változtatna és elszökne a világ egyik, ha nem legtávolabbi sarkába. Noha valójában sosem tagadná meg a szüleit, még akkor sem, ha úgy érzi az apja úton, útfélen kellemetlen helyzetbe hozza. Véleményének erről és tulajdonképpen másról is gyakran ad hangot, sosem rejti azt véka alá vagy éppen kedves köntösbe. Számára az igazság és az őszinteség a legfontosabb, hirtelenjében, ha kérnék sem tudna olyan esetet felsorolni, amikor hazudott. (Ő maga azt nem sorolja ide, mikor a testvérére fogta, hogy megette az utolsó süteményt, holott az ő volt és kisvártatva le is bukott, ugyanis a pólóján lévő morzsák mindent elárultak.) Az mérhetetlen, minden bizonnyal otthonról hozott őszinteséghez és igazságérzethez pedig lobbanékonyság párosul. Első, sőt talán második pillantásra is nyugodt fiúnak tűnhet, aki akár órákig is képes elüldögélni a könyvtárban egy penna, egy papír és egy könyv társaságában, ez azonban csak az igazság egyik fele. Nem egy különösebben sértődős típus, igen ritkán vesz a szívére dolgokat, különösképpen akkor, ha azok róla szólnak. Az igazságot elfogadja, a hamis információk, pletykák viszont nem érdeklik. Azonban, ha a családja vagy a barátai kerülnek kereszttűzbe azt már nehezen, tulajdonképpen semennyire sem viseli jól, ilyenkor képes elhamarkodott, meggondolatlan döntésekre. Akár verekedésre is, ha úgy ítéli meg a helyzet súlyosságát. Tetteit persze sosem tagadja le, de nem is megy messzire, egy monoklinál nagyobb sérülést sosem okozna senkinek. Valójában nem viseli jól az erőszakot és annak bármilyen formáját, főleg azt, ha az komoly tettlegességig fajul. Jobban hisz a diplomáciában és a szavak erejében, mint a nyers erőben, még úgy is, hogy egyszer-egyszer maga is elveszti a fejét. Bár nem mutatja, de meglehetősen sok mindenben bizonytalan. A jövőjét illetően még ha sejti is mit akar gyakran bizonytalanodik el, hogy az írás a megfelelő út-e neki. Hiába ír már évek óta még egyszer sem mutatta meg senkinek, noha úgy hiszi: jól bírja a kritikát nem tudja hogy reagálna arra, ha az egyik regényét, vagy ötletét szedné valaki darabokra. Bizonytalansága nem csak ebben, mutatkozik meg, hanem a szerelmi életében, a párkapcsolataiban is. Noha már volt egy barátnője, ez csak egy rövidebb kapcsolat volt, mindössze egy hónapig tartott, nem tovább. Tulajdonképpen furcsán érezte benne magát, nem tudja eldönteni, hogy a helyzet újdonsága vagy valami egészen más miatt történt-e ez.
Csak egy-két emlék, egy-két sejtelem csak
Ha Christophernek meg kéne nevezni egy állandóan, már-már unásig visszatérő motívumot az életében, akkor az egészen biztosan a farkas alakja lenne. Ha az egyik fiókba vagy éppen az ágya alá rejtett történetébe, regényébe írná le az eseményeket az egészet az elején - még jóval a megszületése előtt - kezdené, illetve kicsit több misztikummal fűszerezné meg, hogy izgalmasabb legyen. Az alap ugyanis nem volt rossz, már-már valóban regénybe illőnek mondta volna. Végsősoron egy vérfarkas legidősebb fia volt, egyes világokban ez igazán menőnek számított, kiváltságokkal és előjogokkal rendelkezhetne, talán még valami igazán veszélyes és különleges küldetésre is számíthatott volna, amit - mint főszereplő - nyilván túlélt volna. A valóság azonban koránt sem volt ennyire izgalmas, ahogy ennyire jó sem. A valóság viszont rettentő távol állt ettől a kellemes, fantasykban lefestett képtől. Egy vérfarkas fiának lenni pontosan annyit jelentett, mint bármely másik félvér varázsló fiának születni, annyi különbséggel, hogy mindig el kellett magyaráznia, hogy nem, ezt nem lehet örökölni csak elkapni és nem, nem szerette a nyersen húst, csak sülve vagy főzve. Mert a napjai, ha új emberekkel találkozott, sokkal inkább teltek ennek a válasznak az ismétléséből, mint másból. Ez pedig nem volt sem menő, sem pedig különleges. Holott a farkas, valóban mindenhol ott volt. Már az első emlékei között is. Nem tudta volna megmondani, hogy hány éves lehetett, a szobája aktuális állapota alapján kettőt, hármat tippelt volna. Persze, egy könyvben ez az emlék is izgalmas, misztikus és titkokkal teli lett volna. Valami olyasmi, amit egészen biztosan meg kell majd fejteni, esetleg kulcsmomentum a rá váló kaland során. A valóságban ez nem volt több, mint egy kitömött, meglepően kerek, szürke farkas plüss, amit irreálisan szeretett gyerekként, tulajdonképpen a kedvenc játéka volt - és néha még most is vele aludt, ha rossz napja volt, de erről nem beszél, nem beszélt és soha nem is fog, olyan tabutéma volt ez számára, mint Gyilkoska létezése, az édesanyjának. Tehát az első emlékében ez a farkas játék szerepelt és az, hogy mennyire, de mennyire meg akarta szerezni, mert ott felejtette a szobája másik sarkában. Arról képek már nincsenek a fejében, hogy ez után konkréten mi történt, de egy sejtése van. Egy veszélyes sejtése. Élete egyik legkínosabb története, amit a szülei előszeretettel emlegetnek fel. Az eset, amikor esetlen, gyermeki lábaival nem állt annyira biztosan a talajon, nem figyeltek rá úgy fél percre és elesett. Orral előre. A földre. Az orra nem csak, hogy eltört, de ömlött is belőle a vér, miközben Christopher maga azt hajtogatta, hogy szüksége van valamire, akar valamit, de azt senki sem értette, hogy mit. Igen, biztos volt benne, hogy a két eset előzménye és folytatása egymásnak, de ezt nem árulta el senkinek. Nem éppen egy regénybe illő történet volt. Ahogy a patrónusa sem... Kezdhetném megint azzal, hogy egy regényben, de ez teljesen fölösleges, hiszen egy főhős kifejezetten menőnek érezné a farkas patrónust, ami előkelő, puha, gyors léptekkel szeli át a teret. Chrispy azonban nem ezt érezte, még a közelében sem volt ennek, amikor sikerült megidéznie az ominózus varázslatot. Nem volt vele nehéz dolga - az átlagnál semmiképpen sem, hiszen alapvetően boldog életet élt, teljes családban, jó iskolai házban, barátokkal körülvéve -, inkább az jelentett gondod, hogy egy "legboldogabb" emléket kiválasszon. Sok sikertelen próbálkozás után találta meg a megfelelőt, de mikor feltűnt az állat alak, akkor azt kívánta: bár sose sikerült volna. Nem csak azért, mert így a farkas megint jelentős része lett az életének, hanem mert Mason Briggs ismét nem tudta megállni, hogy beszóljon valamit. Az egyetlen ember, aki fájdalmas tüske volt az amúgy meglehetősen átlagos életében. Ők egykor, nem is olyan régen barátok voltak, a legjobbak. Ez még, elég sablonos - könyvbe nem illő módon - a Roxfort expresszre lehetett visszavezetni, mikor is egymás mellé ültek le. A dolgok azonban megváltoztak, Kyle Briggs - bármilyen is volt - meghalt, az addig normális öccse, pedig elkezdte felvenni a stílusát. Annyira messzire, mint amit a testvéréről híreszteltek sosem ment, de a mocskolódás és beszólogatás egyszeriben, mintha kötelezővé vált volna számára. Beszólt Chrispynek ha nem tetszett valami, beszólt másnak is. De nem törődött vele, sem akkor, sem máskor. Egy alkalmat kivéve. A Nagyterem zsúfolásig volt, mindenki a Próféta legújabb számát olvasta, lévén azt valami csoda folytán még nem tiltotta be az új tanfelügyelő asszony. Azon pedig az apja díszelgett... megint. És róla beszélt mindenki, megint. Christopher menekülni vágyott, már majdnem sikerült is neki, mikor Mason hangja eljutott hozzá, nem fogta vissza magát most sem, ahogy soha. Ez azonban más volt, az apját szapulták. A dolgok pedig olyan gyorsan történtek, hogy maga sem tudta volna felidézni a sorrendet, de érezte Briggs felsőjének anyagát az ujjai között, ahogy azt is, hogy az ökle a fiú arcába csapódott. Utálta, mi több: elítélte az erőszakot, mégis ehhez a megoldáshoz nyúlt. Órákkal - de annyira összefolyt az idő, hogy a perceket sem tartotta kizártnak - később, az igazgató asszony irodájában sem tagadott, noha magyarázatot sem adott. Kihúzott, egyenes háttal válaszolt a kérdésekre. Mindössze akkor csúszott lejjebb a székben, mikor az apja - titkon reménykedett, hogy inkább az anyja jön - belépett az irodába, vállán őrülten csaholó - ugató? - Izével, a kutyának nehezen nevezhető lénnyel. Meglehetősen komikusan festett a kétméteres vérfarkas, a ronda, pici lénnyel. Miért, kérdezte gondolatban, miközben nyögött egy aprót, miért kellett őt is elhozni? Ha valóban regényt írt volna az életéből... nem, ezt, úgy döntött, soha nem veti papírra. Jobban jár a világ.
Valaha voltam...
Bár utálja bevallani, mégsem tudná letagadni, hogy külső jegyeinek nagy részét inkább az apjától, sem mint az anyjától örökölte volna. Haja sötét barna, általában rövidre vágva hordja, noha egyszer megnövesztette, de eszméletlenül nevetségesen nézett ki vele, így többet ilyesmivel nem próbálkozna. Szemei barnák, gyakran a csokoládé színéhez hasonlítják, Chris azonban ezt határozott túlzásnak érzi, mivel Ő maga nem lát bennük semmi különlegeset. A magassága kielégítő, nem egy égimeszelő, de nem is kérdezik meg tőle, hogy miként halad a munkával, ha éppen betéved a Gringotsba. Ruhák tekintetében egyáltalán nem válogatós, tulajdonképpen amíg vállalhatóan néz ki, addig bármilyen ruhadarabot hajlandó felvenni, amit elé tesznek - vagy éppen az édesanyja vásárolt neki. De mivel a Roxfortba jár, legtöbbször úgyis a Griffrendéles egyenruháját hordja.
A Te lelkednek kettös kertje van: Kicsiny családod
Christopher szereti az apját, még ha ezt napjainkban remekül is titkolja. A remekebbnél is remekül. Nem is olyan régen - talán még olyan két-három évvel ezelőtt is - Henry volt a hőse, a férfi, akire mindenképpen hasonlítani szeretett volna. Sziklaszilárd elhatározása volt, hogy ő is jogra fog járni és olyan menő és híres ember lesz, mint a papája. Az idők persze változnak, a gyerekek nőnek, kamaszodnak, nem volt ez másképpen vele, ahogy a kortársaival sem, így az egyszeriben az addig menő apja hirtelen ciki lett. Ugyanis, amíg tizenpár évesen büszkén mutogatta, hogy az apukája olyan fontos ember, hogy a Prófétában szerepel, ma már kellemetlennek találja. Egyszerűen utálja, amikor a férfi egy-egy portréja néz vele farkasszemet reggeli közben, a fehér lapokról - és mind e mellé még mozog is a nyomorult kép, hogy élethűbb legyen, persze. A valóság azonban az, hogy nem kifejezetten az édesapja tevékenykedése zavarja, valahol - jó mélyen! - még bátornak is találja, hogy így szembe mer menni a kormánnyal. Ami igazán szálka a szemében az az, hogy ezek miatt a rettentőan fontos egyenlőségi akciók miatt az utóbbi időben célpont lett, nem egyszer és nem kétszer szóltak már be neki ezek miatt, gúnyolták a háta mögött, szemtől szembe, vagy éppen imitáltak farkas vonyítást, amikor a közelben volt. Erről pedig hiába panaszkodott, személyesen, levélben és bármilyen más platformon az édesapjának, az süket fülekre talált, a papáját látszólag semmi sem hatotta meg, hiszen a helyzet nem változott. De nem ám! Chris szemében csak rosszabb lett.
Chris imádja az édesanyját. Kiskorában tipikusan az a fiú volt, aki mindig a mamáján lógott, a szoknyájába kapaszkodott, ha úgy tetszik. Persze, ahogy nőtt úgy szakadt el folyamatosan tőle, mégsem túl messzire. Az édesanyja véleménye mindig is fontos volt és fontos lesz számára, napjainkban is, ha valami történik, mindig ő az első, akit értesít. Arról nem beszélve, hogy minden lányt és nőt hozzá mér, így hirtelenjében egyikük sem lehet jó, mindegyikben talál valami kivetnivalót; hiszen az ő szemében az anyja egyszerűen tökéletes. Persze, ez nem jelenti azt, hogy zökkenőmentes a kapcsolatuk, hiszen ilyen nem létezik, főleg nem egy kamaszodó fiúval. Csak úgy, mint az apjával úgy Chris az anyjával szemben is próbálja feszegetni a határokat, megesik hogy összekapnak, de úgy igazán nem képes rá haragudni. Azt azonban nem állítanám, hogy jobban szereti, mint az apját. Mert ez nem lenne igaz, ugyanúgy szereti a szüleit és ugyanúgy felnéz rájuk, egyszerűen csak másképpen teszi ezt.
Testvéreim
Egy fiatalabb testvére van. A sztereotípiákkal ellentétben Chrispy sosem volt féltékeny a kistestvérére, bár attól a perctől kezdve, hogy meglátta őt apró, törékeny kisbabaként, mint valami apró csodára tekint rá. Így eladni sem kísérelte meg a családi ház előtt, pedig egy barátja egyszer ezt tanácsolta, ha nagyon elege lenne belőle. (Már a testvérből persze, nem a barátból!) Sosem sajnálta tőle a szülei figyelmét, ő maga pedig a mai napig próbál igazi bátyj képében tetszelegni és megvédeni őt, amíg lehet és amíg engedi.
- és müvészeted
Amortentia
Kutyaszőr, kakaós csiga (vagy bármilyen édesség), az édesanyja parfümje (noha, ezt sosem vallaná be neki hangosan)
Mumus
Hogy ő maga is vérfarkas lesz. Borzalmasan fájdalmas egy tortúra lehet, a megalázottság érzéséről nem is beszélve.
Edevis tükre
Magát látja, amint a családja körében ebédelnek és mindenki mosolyog, még ha nem is mondja, elégedett az életével és apróságokat kivéve semmin sem változtatna.
Hobbim
Szeret írni, novellákat, regényeket, de még vereseket is. Ezt titokban persze, ugyanis valahol mélyen legalább annyira cikinek érzni, mint a családjukról szóló cikkeket. Szeret repülni is, noha a kviddicset sosem próbálta, így hatodikban pedig már nem is szeretné, megelégszik azzal, hogy nézi a csapatát és szurkol nekik a meccseken.
Elveim
Az igazság mindenek felett.
Amit sosem tennék meg
Nem hazudna, még "kegyes" módon sem, az igazság elmondása és kiderítése minél fontosabb számára.
Ami zavar
Amikor az apjához hasonlítják. Vagy azt hiszik, hogy pontosan ugyanolyan mérhetetlen feltűnési viszketegségben szenved, mint Ő. Illetve, amikor szapulják a férfit, azt se tolerálja túl jól... semennyire, inkább.
Ami a legfontosabb az életemben
A családja.
Ami a legkevésbé fontos számomra
Mások véleménye, amíg az róla szól, a barátairól és a családjáról senki sem szólhat egy rossz szót sem. Arra robban.
Amire büszke vagyok
Az írásaira, még ha nem is mutatta meg őket soha senkinek.
Ha valamit megváltoztathatnék
Az apja nem lenne vérfarkas és akkor nem kellene mindig azt hallgatnia az iskolában, hogy Briggs talpnyalói mit gondolnak róla, róluk. Bár... tulajdonképpen, ha az apja nagyon ragaszkodik a bundájához, azzal is megelégedne, ha nem pakolná ki a véleményét hetente legalább egyszer a Próféta hasábjaira az egész ország elé.
Így képzelem a jövõmet
Oknyomozó riporterként, akár a próféta alkalmazásában, akár szabadúszóként. Esetleg egy sikerregény írójaként, de tulajdonképpen az ereklyék is nagyon érdeklik az után is szívesen kutatna.
Egyéb
NEM farkasjogi aktivista és NEM, nem vicces a patrónusa, ő legalábbis rohadtul nem nevet rajta...
Dylan O'Brien
Vendég
Kedd Dec. 15, 2020 11:46 pm
Kedves Chrispy!
Kölyök, neked aztán nem mindennapi életed van. A családod így vagy úgy mindig felbukkan az újságokban, te pedig lassan nem is tudsz hová menekülni. De hidd el, hogy ezt nem kellene ennyire cikinek érezned, ahogy a családod sem az. Most kamasz vagy és elvakítanak a tomboló hormonjaid, de talán ha már megbékéltél magaddal, rájössz, hogy rossz úton jársz. A Süveg remekül érezte, hogy a Griffendélbe kell kerülnöd, hisz nézz szét, melyik hollóhátas pancsolna csak úgy be a miniszter unokaöccsének? Na ugye. *titkon elégedetten ökölbe szorítja a kezét* Szóval ifjú Dearborn inkább utadra engedlek, hogy boldogítsd a családot, írogasd a történeteidet, forrd ki magad rendesen és kérlek ne felejts el valami más levezető után nézni. Attól tartok, hogy McGalagony, apád és az az izé a vállán csaholva nem fog legközelebb ennyire jófej lenni. Mars foglalózni és jó játékokat!
