Eleanorral szemben ültem és hallgattam a kérdéseimre a felelét. Pontos válasz nem választ nem kaptam. A tanári karból, melyik tanár beszélgetését hallgatta ki? Azért nem mindegyik tanárt kell komolyan venni. Sok kérdés merült fel még. Szerettem volna meggyőzni a többieket, hogy ne a közös időt pazaroljuk el erre az egészre. "Valamit elrejtettek". Bizarr, hogy az után a "valami" után, amiről fogalmuk sincs mi felfedező útra menne a csapat egy része. Szerintem, ép elméjű ember nem ugrik csak úgy bele, ilyen kevés információval egy alagsori rejtély felgöngyölítésébe. Ha valamit keresnek, valamit fognak találni csak nem biztos azt, amire annyira vágynak. Beletörődőm, hogy sokan felállnak az asztaltól és kivonulnak a könyvtárból. Még egyszer utoljára megvizsgálom a térképeket és felírom könyvtári vagy az archívált dokumentumok számait térképkészítőinek a nevét, ha rajta vannak. Talán később jól jöhetnek ezek az információk. Megvárom míg becsukódik az ajtó. Az asztalon lévő íratok és könyvek címeit olvasom el, ez által remélem Eleanor eszmefuttatásába némileg betekintést nyerek. Igazából, mivel fogalmam sincs mit keres Eleanor. Azon kívül, hogy valami vérfarkas tárgyat említett meg nekünk, pont Amerika szerte is ilyen tárgyak tűnnek el. Barátaim leveleiből és az újságokból ilyen esetekről számolnak be. Fogalmam sincs milyen irányba induljak el a csapattal. -Szóval? Mit akartok csinálni? Ismeritek a mesét? - tekintek a többiek felé, akik mellettem maradtak. Talán régen egyszer a nagyi felolvasta a mesét nekem, de már nem emlékszem pontosan miről szól, így remélem valaki eltudja mondani miről szól a mese. Az új térkép évszámával megegyező vagy az előtti építési naplót keresek az asztalon, hátha van utalást az egykori régi folyósra. Talán a faluba vezető alagutat rejtett az az alagsori folyósó. -Van ötletek, hogy milyen vérfarkasos ereklyéről beszélt nekünk Eleanor? - kérdezem meg a többieket - Ha veszélyes elátkozott tárgy, akkor jó lenne őket figyelmeztetni, hogy vigyázzanak vele. Kissé aggódom, a többiek miatt. Nem hiszem, hogy egy szép története van egy vérfarkasos relikviának.
Szószám:300-500
Playby :
Leighton Meester
11
Hermione Granger
Pént. Jún. 04, 2021 10:17 pm
Aurorok & Hermione
A hatalmas felfordulás sok emléket idézett fel, olyanokat, amiket diákként izgalmasnak mondhattam, mostanra azonban jobban értékeltem, ha nem keveredek ilyesféle “kalandokba”. Nem csupán a családom miatt, egyszerűen be kellett látni, hogy a csodával határos, hogy annak idején már elsőben nem hagytuk ott a fogunkat. Ha megtudnám, hogy Rose-ék hasonlóba keverednének, megfontolnám az iskola váltást, bármennyire elleneznék. Hogy a menekülő fiúnak köze lenne hozzájuk? Nyilvánvalóan nem volt elegendő időm jobban szemügyre venni, és ha Amerikáról volt szó, meg se lehetne szemmel állapítani, hogy külföldi-e az elkövető, így ez marad feltételezés. Abban egyetértettem a parancsnokkal, hogy mindenképpen érdemes szem előtt tartani, milyen helyzetben vagyunk éppen, és inkább gyanakodni, nálam valószínűleg még több információval rendelkezik ebben a pillanatban. - Rendben, a legfontosabb most, hogy mindenki állapotát stabilizáljuk, amilyen gyorsan csak lehetséges! - Tekintettem körbe, a legbiztosabb az lenne, ha a Szent Mungoba szállítanák őket, azonban hogy ez mennyire jó ötlet ebben az állapotban, úgy hogy fogalmunk sincs, milyen bájitalt használtak rajtuk, talán felelőtlen lenne. - Természetesen, egy pillanat, és intézem! Lepillantottam a kezemben tartott pálcára, amit a megszokás hatalma miatt majdnem egyből lendítettem, de végül úgy döntöttem, hogy nem a tömegben próbálom ki, engedelmeskedik-e. Büszke voltam a tudásomra, és arra, hogy ezt rengeteg erőfeszítéssel és gyakorlással értem el, ezért a nonverbális varázslat mellett döntöttem, és némi koncentrációval a bolt felé lebegtettem a tárgyakat, ügyelve, nehogy egy bámészkodóba akadjanak. Eltakartam az arcomat a sálammal, majd letettem mindent, szemem sarkából pedig láttam, hogy a boltos sem járt jobban, mint a járőrök. Felé lépve segítettem neki kitámolyogni a boltból, majd a bájital boltban eltűnő aurorok után mentem vele. - Igen, jó lenne, ha besegítené. Számla ellenében pedig természetesen a Minisztérium fizeti az ellátásukat! - Jegyeztem meg férfi helyett, leültetve a pórul járt régiség kereskedőt. Nem tetszett a megjegyzés, mintha opció lenne hogy hagyják meghalni, vagy illegálisan üzleteljenek a Minisztérium aurorjai. - Tud segíteni? - Néztem inkább a bájital bolt tulajára, egészen biztos voltam benne, hogy kedves volt a mosolyom, sokat gyakoroltam az évek alatt. - Minél hamarabb szükségem lenne a kollégáimra. - Nem hagyott nyugodni a fiatal férfi megjegyzése, de nem úgy tűnt, hogy Briggs parancsnokon kívül mással is meg akarná osztani, mit tudott meg. Pedig kénytelen lesz, ha végre összeszedetten tud majd beszélni, ugyanis nagyon úgy tűnik, magam is részévé váltam ennek a nyomozásnak. Akár akartam, akár nem.
Miért hiszem mindig azt, hogy egy nap normális lehet? Mérhetetlen naivitásra utal, ami tőlem egyáltalán nem megszokott. Néha mégis szeretem elhinni, hogy a visszafogott, unalmas kis életem nem változott meg teljesen, amióta elkezdtünk ezen a bájitalon dolgozni. És legalább ennyire szeretném ráfogni Bertie-re, hogy ő vonzza be ilyen elképesztő profizmussal a bajt, én pedig csak elszenvedője vagyok a dolgoknak. Sajnos egyikre sem tudom azt mondani, hogy helyesek az elképzeléseim. Egyszerűen az egész világ kiéleződött arra, hogy ha valami bizarr dolog történik, akkor annak ott legyek a közepén. - Lassan arra is szükségünk lesz, hogy a hivatalo részét is intézzük a bájitalnak, ha már ilyen jól haladunk vele. Mindenekelőtt egy ügyvéd kell majd, már van is ötletem, hogy kivel kéne először beszélni. -És mit adnak az istenek, ki tántorog be az üzlet ajtaján? Nyilván az, akiről éppen beszélek. Ha lett volna humorérzékem, most biztos elröhögöm magam. -Éppen erre gondoltam... Szó nélkül sarkon fordultam, hogy a polcok között határozottan elszlalomozzak addig, ahol az Oculust tároltuk. Ezért magyaráztam én mindig Bertie-nek, hogy mennyire fontos a rendszerezés és hogy minden ott legyen, ahová én kijelöltem a helyét. Mire visszaértem a bájitallal, már nem csak két ember állt bent a tömeghez meglehetősen kicsi helyiségben (éppen ezért kell majd költöznünk), hanem egy egész horda, élükön aurorokkal. De nem volt időm megdöbbenni, mert ahogy végignéztem rajtuk és az állapotukon, beleborzongtam a gondolatba, hogy mit kaphattak az arcukba. Elég volt egy pillantást vetnem Bertie-re, hogy tudjam, nem tévedtem a sejtéseimmel. - Menj, én addig intézkedek. -Ezután a hozzám beszélő Hermione Granger felé fordultam, hogy gyorsan meg tudjam nyugtatni. -Természetesen ez lesz most az elsődleges feladat, de ahhoz meg kell várnunk a társamat, hogy biztosak legyünk a dolgunkban. Mindketten sejtjük, milyen mérget kaptak, van hozzá ellenszer is, de biztosra kell tudnunk. Egy percnél nem lesz több, ígérem, addig figyeljen rájuk, mert gyorsan fog romlani az állapotuk. -Szerettem volna egy biztató mosolyt küldeni, de nem ment. Sosem értettem hozzá. Következőnek Henry Dearbornt és kísérőjét céloztam meg a már a kezemben lévő bájitallal, amit egyenesen a kísérő felé nyújtottam. -Itassa ezt meg vele, nyugodtan az egészet, mert elég csúnyán érte az átok, néhány perc és ki fog tisztulni előtte a kép. Az íze nem a legjobb, de biztos vagyok benne, hogy tapasztalt már rosszabbat is. Mindenképpen maradjanak az üzletben addig, amíg rendbe nem jön teljesen, mert ritkán, de lehetnek mellékhatások. Felegyenesedtem, hogy az aurorokkal tudjak foglalkozni, az időzítésem azonban remek volt és Bertie pont akkor ért vissza a boltba. Sejtettem, hogy gyöngyvirágot fog mondani, annyira éreztem, de a gyomrom is felfordult a gondolatra, hogy valaki képes ezt a bájitalt használni. Nem csak tömegekkel szemben, hanem bárhogy. - Jó, hozd be, én addig hozok egy... hát, egy jó nagy adag ellenszert. -Azt már nem is kommentáltam, hogy pénzesnek tűnik, nekem nem állt szándékomban lehúzni szerencsétleneket. De annyira önzetlen sem voltam, hogy ne hagyjam majd ezt a feladatot meg Bertie-nek. A tudomány is pénzt igényel, mi pedig nagy sufnitudósok vagyunk.
Homo homini lupus
Bogar bárd varázslatosnak találta
Vendég
Vas. Jún. 06, 2021 9:45 am
Homo homini lupus
Sosem vonzott az, hogy felfedezzem magamnak a Zsebpiszok-közt, mert tudtam, hogy amúgy is számtalan alkalmam lesz rá, hogy felmérjem itt a terepet. Különben is ide hoznak a legtöbbször minket, mert a ránk felügyelő auror szerint minden más unalmas. Nem tudom, hogy milyen unalmas élete lehet a négy fal között, ha állandóan az izgalmat keresi, de ha egyet tehetnék, én nem ezzel pezsdíteném fel az életem. Csak egy levél, semmi több és aztán visszamegyünk. Nem tehetek róla, nem szeretem ezen utcák légkörét, a furcsánál furcsább alakokat, mi több sokszor befolyásosabb, a minisztériumban látott alakok is megfordulnak errefelé. Talán pont úgy, mint ez a levél. Biztos vagyok benne, hogy Burke-ék rosszban sántikálhatnak, mert apám sem beszélt soha megvetően róluk, de erre ugyebár alapozni bizonyítékok nélkül fölösleges. Ahogy nem tetszik, hogy Cameron családja szimpatizál velük, bizonyára ő sem vallhat másabb nézetet. Az üzletbe belépve erősen elfog a rossz érzés a szituációt látva, bár lehet, hogy csak nem akarnék semmi szabálytalanságot elkövetni. Nem hát. Igyekeztem már egészen kiskoromban is betartani mindent, amit helyesnek véltem és elutasítani azt, ami nem követendő. Emlékszem, hogy akár egy büntetőmunkát is mennyire a lelkemre vettem és utána az órákon is nagyokat lapítottam. Mert ilyen voltam. De a furcsa rossz érzés nem hagy nyugodni attól függetlenül, hogy ezt most a hely vagy más miatt érzem így. Cameron testbeszéde már épp elég ahhoz, hogy tudjam, valami tényleg nincs rendben. Csak bólintok a figyelmeztetésére és hátrébb lépek. Hirtelen érzem magam rohadtul kívülállónak az egész helyzetben és egyszerre közelinek élem meg az eseményeket. Elfog a kétely és a tenni akarás, ami megbénít. Nem tudom, mit tegyek. Hagyjam őket érvényesülni, vagy szóljak hozzá én is. Számít ez valamit? A professzorom szavai jutnak eszembe, aki sokszor hívja fel a figyelmet arra, hogy a leblokkolás egy elvesztegetett lehetőség. Lehunyom egy pillanatra a szemem és elengedem minden kételyemet. Azt akarom csak szem előtt tartani, hogy jó helyen vagyunk, hogy tehetünk valamit és hogy amit cselekszünk, az helyes. Tudom, hogy Cam fedezne, ahogy én is. Burke-ékat pedig nem ismerem, de ha elég dörzsöltek, nem félteném őket. Eszembe jut, mennyit fejlődtem az elmúlt két évben az akadémián. Ha pedig kellően koncentrálok és tudok élni a meglepetés erejével, akkor épp, hogy felemelem a kezem, máris megpróbálom non-verbálisan elcsaklizni a fiolát egy begyűjtő bűbájjal. Ha nem járok sikerrel, akkor bajban vagyunk.
a valaki, akkor én tökéletesen tudom, hogy milyen egy hirtelen fenekestül felfordult szituációba csöppenni és gyorsan, megfontoltan cselekedni. Erre különösen nagy hangsúlyt fektettek a kiképzésünk során és ezt jelenleg egy percig sem bánom. Amíg mások a menekülő nyomába vetették magukat, hogy elkaphassák a nap bajkeverőjét, addig én inkább a józan gondolataimra hallgatva karon ragadtam az első sérült delikvenst és a legközelebbi üzlethez indultam el vele, amiről tudtam, hogy tudnak segíteni rajta. Amikor muglik után takarítunk el, legtöbbször ilyen csatatér fogad és sokszor bizony csúnyán pórul járt embereket kell ellátni, ha tudjuk de minimum amneziálni, ha már egy a helyszínre kiérkező medimágus alaposan átnézte őket. Nem tagadom, hogy néha úgy néznek ki a helyszínek, mint egy háborús övezet, pedig csak sok a füst, a felfordulás és a törött tárgyak - főleg üveg. Most sem szabad azonban megkezdeni a helyreállítást, hisz azt még az aurorok átnézik. - Köszönöm. - veszem el én a fiolát és odaadom a gyengélkedő alanyomnak. Túlságosan sápadt és nem hiszem, hogy egy kötőhártya-átok ütötte így ki. Azért biztos ami biztos alapon felteszem a kérdést. - Jól van, uram? Nem akar leülni? - nem tudom, hogy az ő ingerküszöbe hol van és egy ilyen stresszes helyzetet hogy kezel, mennyire dolgozhatja le épp az adrenalin őt, de az biztos, hogy nem áll a helyzet magaslatán. Közben felfigyelek az üzletbe érkezett seregre is, az arcukat látva pedig rájövök, hogy bizony ők az auror delegáció. Tehát akkor nem kapták el a zavargót, igaz? Nem akarom mégsem megkérdezni, csak hallgatózok. Mi mást tehetnék? Végül csak felkelek Dearborn mellől, talán itt már jobban tudnak rá is figyelni és válallkozok arra, hogy összekaparjam a kint hagyott egyént. - Segítsek? A tolvaj... már messze jár? - azért finoman rákérdezek, bár eszem ágában sincs beleütni az orromat a dolgukba, mi több, az kifejezetten rossz, ha ebben a helyzetben nem tudták elkapni az elkövetőt. De valahol én is kárörvendő tudok lenni, ami lehet abból fakad, hogy az osztályunk és az övék nem igazán szívlelik egymást. Kilépve a boltból a kiterült fickóhoz lépek és felé nyújtom a kezem, hogy felhúzzam. - Nem csodálom, hogy a gyöngyvirágtól így kidőltek. Nem kis felfordulás... - azzal elindulok Iasonnal is befelé. Lehet nem tenne jót senkinek sem, ha kezeletlenül maradnának.
Bármennyire is szerencsétlenül jártatok, úgy néz ki, hogy Merlin, Eddie, Gilbert és Dominic megsegít titeket, mivel ki így, ki úgy, de mind eljuttok a régiségbolt melletti kis bájitalos üzletbe, ahol ellátnak titeket. Azt is a szerencse számlájára írhatjátok, hogy az ott lévők ismerik a különös, számotokra ismeretlen bájitalt, aminek a hatását elszenveditek. Az azonban, hogy elárulják-e pontosan mi is ez, Gilbert Ollivanderre és Eddie Harveyra van bízva. Az persze már egészen más kérdés lenne, ha az aurorok egyike vagy éppen maga Hermione Granger vonná kérdőre őket. Akkor valószínű, mindenképpen válaszolniuk kéne, az más kérdés, hogy az igazat-e vagy sem. Noha lássuk be, egy ilyen esetben senkinek sem az az első gondolata, hogy egy fokozottan tiltott főzet áldozatául esett. Holden Briggs,, Clarissa Wilkinsonés Marcus Diggory állapota az ellenszer beadása után rohamos javulásnak indul, noha határozottan érzitek még, hogy nem vagytok teljesen rendben. Az az érzés azonban sokkal inkább olyan, mint amikor tudjátok, hogy egy betegség bujkál bennetek, csak még nem jött elő. Zavaró ugyan, de nem hátráltat semmiben, bár a hirtelen mozdulatokkal azért még óvatosan, néha-néha megszédülhettek még. Iason N. Winters és a boltból kimentett kereskedő állapota is szépen javul, noha ők még kótyagosa, mintha csak egy áttirvárnyázott éjszaka másnapján lennének aznaposak. Utóbbit konkrétan a halál torkából sikerült visszahozni. És persze ne felejtsük el Henry Dearbornt sem, aki mostanra már teljesen visszanyerte a látását, mintha az a szerencsétlen átok sosem találta volna el. Azonban ezzel a történetnek még nincs vége. Oh, hogy mennyire nincs, még csak most kezdődik! Ha valaki legyen az vérfarkas vagy sem, el kívánna menni, annak Holden Briggs állja az útját, akivel lássuk be, a varázsvilág egy teremtménye sem kívánna ellenkezni. Olyan legalábbis, aki nem a felettese. A kérdés már csak az, hogy hogyan és merre indultok tovább? Több lehetőségetek is van, hiszen nálatok az elkövető pálcája, ahogy az elkövetőnél van Hermione Grangeré is. Most már szerencsétlen boltos is van olyan állapotban, hogy ha akartok, beszélhettek vele, arról pedig csak halkan szólva, hogy Marcus látta, amint a rabló biccent Eddienek - akiről nem mellesleg többen is tudjátok, hogy vérfarkas, csak úgy, mint a szintén boltban tartózkodó Henryről is és mit ad Merlin, a rablásokat is hozzájuk kötötték, hiszen minden eltűnt tárgynak köze volt a vérfarkasokhoz, túl sok ez a számú véletlen egy kis boltba, nem igaz, aurorok? - ezt pedig nem volt rest megosztani Holden Briggs-el. Ahogy tulajdonképpen Iasontól azt is megkérdezhetitek, hogy mit loptak el, hiszen ő állt közvetlen a rabló mellett, amikor az eset történ. És talán, de csak talán, ha nem időztök sokáig akár még az első ötlet alapjain elindulva akár a nyomai követése is sikerre vezethet. A továbbiak csak rajtatok állnak.
// Nem lett egy túl eseménydús mese most, az igaz, de annál fontosabb. Kérlek ne csak IC de most OOC is kommunikáljatok egymással. Beszéljétek meg, hogy ki kitől és mit kérdez. Ki milyen információt mondd el és ami a legfontosabb, hogy miként és milyen módszerekkel próbáljátok meg folytatni a nyomozást. Nem muszáj együtt maradni, lehet saját utakon járni, ahogy ketté is válni, tényleg minden rajtatok áll . A lényeg, hogy a posztjában mindenki írja le, hogy mit tesz, merre indul a karaktere és hogy kivel.
A diákok két csoportra bomlanak, míg a Nebulók egy része az alaksort kívánja feltérképezni, addig Margaret Fontaine és Alina Scamander (a Clyde-el való megbeszélés nyomán) a könyvtárban maradnak. A feltett kérdésre Alina bólintasz, bár gyerek mese lévén te sem mostanában hallottad ezt, ezért azonnali ismeretes helyett inkább a mesekönyv után nyúlsz. Ahogy azonban megfogod a régi, már kissé porosodó könyvet egy furcsaságra leszel figyelmes, mintha valami lenne a lapok között, ahogy pedig felemeld, hogy megnézd, nem vagy elég óvatos így a papír kicsúszik onnan, egyenesen Margaret lába mellé. Ez a történés vonja el a figyelmed az általad eddig tanulmányozott könyvekről. Egyiket sem ismerted korábban, a címüket olvasva pedig csak annyit tudsz megállapítani, hogy mind ereklyékről szólnak. Ebben semmi meglepő nincs, nagyobb felfedezést akkor tehetsz, hogy ha a bejelölt oldalak mentén beléjük is lapozol. Akkor szúrhat szemet, hogy egy valamiben nagyon hasonlítanak ezek a tárgyak. Mindegyiknek valami úton-módon, de köze van a vérfarkasokhoz. Az ő csontjukból készül vagy azt tartják róla, hogy segíti az átváltozást, esetleg enyhít az akkor fellépő fájdalmakon. Az, hogy ezt megosztod-e a másik lánnyal vagy sem, a te döntésed. Ahogy azonban felveszed a földre hullott papírost egy olvasható, cirádákkal díszített kézírásra leszel figyelmes. Azt akár Alina is láthatja, ha arra néz. A lapra annyit írtak: Homo homini lupus. Azt ugyan felismeritek, hogy latinul van, azonban ha nincs ilyen irányú nyelvismeretetek azt nem tudjátok mit jelent, de mivel egy könyvtárban vagytok, nyugodtan utánanézhettek. Margaret, amennyiben kinyitod a lapot - amely tapintása és kinézete alapján sokkal inkább hajaz pergamenre - egy különös tárgy rajzát láthatod rajta. Még sosem találkoztál ehhez hasonlóval. A tárgy valóban egy kehelyre hasonlít, mégis van benne valami groteszk, valami szavakba önthetetlen, hiszen az ivó része nem a szokásos munka, hanem valami más. Mintha egy állat - farkas - megfordított koponyája lenne. Ha megmutatod Alinának, esetleg ő maga settenkedik mögéd kíváncsiságtól vezérelve, felismerheti, hiszen hasonló illusztrációk szerepelt abban a könyvben, amelyből a mesét kívánta segítséggel feleleveníteni. (Ezt meg is mutathatod a hollóhátas lánynak, ha akarod.) A különbség mindösszesen a két kép között csak annyi, hogy a pergamenen szereplő rajz részletesebb, kidolgozottabb, nem csak egy elnagyolt körvonal kiszínezve. Ha a találtak után is folytatjátok a kutatást mást már nem leltek, azonban az órára pillantva megállapíthatjátok, hogy a többiek már régen elmentek, ez pedig aggodalomra adhat okot. Ugyan nem teljesen értitek (még) a logikai összefüggéseket, de kezditek sejteni, hogy talán - de csak talán - Ellie nem járt rossz nyomon. Ez pedig aggodalomra ad okot, nem is kevésre, hiszen a többiek úgy indultak neki a “kalandnak”, hogy még azt a keveset sem tudják, mint ti. Végül, akár magatokban gondolkodtok, akár hangosan beszélitek meg, Margaret te vagy a bátrabb - esetleg kalandvágyóbb? - kettőtök közül és mondod ki, hogy jobb lenne, ha a többiek után mennétek és informálnátok őket.
A mese ha Alina elmesélné:
// A történet szerint a valaha élt első vérfarkas még egy olyan világban teremtetett, ahol az emberek és boszorkányok békében éltek egymás mellett. A férfi pedig, nem egy átlagos ember vagy éppen varázsló volt (a történet nem állítja a varázserő hiányát, de nem is tagadja azt), hanem egy az akkor népszerű és sokak által követett Lunáris vallás főpapjai közül, aki megszegve a legfőbb szabályokat mélyebb érzéseket kezdett táplálni az istennőjük iránt. Szíve szerelemre lobbant. Hatalmas árat fizetett ezért, azonban. Társai kegyetlen átkot küldtek rá. Telihold éjjelére, az egyetlen napra, amikor is együtt lehetett volna szerelmével tomboló, eszét vesztett, erős farkassá változott, akinek egyetlen feladata az Istennő védelme volt - így végül is, még ha nem is tudott róla, szerelme körül lehetett. Arra azonban nem számított senki, hogy azok, akik nem halnak bele a harapásába maguk is az egykori főpaphoz hasonlatos szörnyetegekké válnak maguk is. A halál vérfarkasként érte őt. Csontjait viszont nem adták át az enyészetnek, tárgyakat készítettek belőle, ám ezekből csak egy az, aminek különleges erőt tulajdonítanak, a koponyája, mely állítólag olyan hatalommal rendelkezik, hogy egy Albai kastélyba zártak, oly védelemmel ellátva, hogy mire azon bárki átjut oly bolond lesz, hogy még a saját nevére sem fog emlékezni, nem hogy arra, mit kívánt tenni a kehellyel. A mese vége pedig, lévén gyerekkönyvekben szerepel az, hogy halála után a főpap és az istennő végül együtt lehettek és vannak is a mai napig.
A másik diákcsoportnak eközben nincs szerencséje, ők a két lánnyal ellentétben, akik a könyvtárban kutakodnak, egy morcos festménybe botlanak, akik láthatóan a cselekedeteik és a kérdéseik még annál is morcosabbá tesznek. - HÉ! Hát mi az áldóját művelsz te barbár istencsapása?! - ripakodik rá egyből Philomenára aki jó ötletnek tartotta feszegetni a szélét. - Hát mi szólnál hozzá, ha én is így próbálnám eltávolítani azokat a kezeket? Tetszene!? Nem hatna meg édesanyád fülsértő sivítása sem, úgyis azt hallgatom napkeltétől pirkadatig, majd pirkadattól napkeltéig! - lovalja bele magát egyre jobban és jobban a szituációba, még a kereten belül látható asztalra is rácsap melynek hatására, mintha a festett ételek mintha megmozdulnának egy kicsit. - Hah! - horkan fel Christopher kérdése hallatán. - Még egy tökkelütött, akit az anyja úgy pottyantott ki magából, hogy az nem a bába kezébe, hanem fejre esett. Nyilván nem csak azért állították ide Lordságomat, hogy ti, ifjak abuzáljatok, amikor kedvetekre esik - veti oda elégedetlenül, nem kevés sértettséggel a hangjában. Azt pedig, hogy Gildeory Tuck barátnak nevezte - akiről nem mellesleg nem tudja ki az - egy lesújtó pillantáson kívül inkább tudomást sem vesz. Lehet jobban ez így nektek. Könnyen rájöhettek, hogy itt lent meglehetősen sanyarú sorsa lehet szerencsétlennek, ha valaki ide is talál, akkor nem kellemes, baráti bájcsevejre érkezik. Noha, a stílusa alapján nem is találjátok ezt annyira meglepőnek. Ami azonban biztos immáron, hogy okkal került ide, őriz valamit. Egy járatot, ezt Imani te is felfedezheted. Noha a levegő éppen csak, de mozog. Egy átlagos varázsló nem venné ezt észre, de te, aki szorosan együtt élsz, éltél a természettel az otthonodban felfigyelhetsz rá. Ahogy arra is, hogy a kő valóban folytatódik a festmény mögött, a falak azonban tompán kopognak, nem jelezve, hogy üregesek lennének. - A mit még nem tudom biztosan - válaszol a korábban feltett kérdésedre Ellie, amint a festmény, ha csak egy szusszanásnyi időre is, de elhallgat. - De biztos vagyok benne, hogy a térképről nem tűnnek el folyosók. Ez egy mágikus kastély, nem így működik - rázza meg a fejét határozottan. - Azoknak a járatoknak létezniük kell, a kép mögött - jelenti ki határozott, szenvedélyes hangon. Ám közben James a te kérésedet sem hagyja figyelmen kívül, így feléd nyújtja a papirost egy apró bólintás kíséretében. - De kedves leszek - kezd bele megint a festmény leplezetlen felsőbbrendűséggel, tudva, hogy itt most ő van alkupozícióban, nem pedig ti. - Van egy jelszavam ugyan, de ha azt kérném tőletek, évszázadokig nézhetném a csontjaitok, mielőtt elporlad, hiszen sose találnátok ki. Ezért valami egyszerűbbet kaptok - mondja, miközben végignéz rajtatok. Egyenként. - Mikor festettek engem? Egy próbálkozásotok van. Ha megmondjátok a helyes választ, akkor bemehettek, ha nem, akkor elkotródtok innen vissza a lyukba, ahonnan előmásztatok.
// Tehát ahhoz, hogy tovább jussatok, ki kell találni, hogy mikor festették a képet. Ezt megbeszélgetitek, közben több tippetek is lehet, ám a képnek csak egy tippet mondhatok. Ami lehet közösen megbeszélt, de olyan tipp is, amikor valaki nagyon biztos magában és önállóan viselkedik esetlegesen kicseszve mindenki mással. Nem olyan nehéz és lehetetlen talány ez, mint első olvasásra tűnhet. Azonban, ha szeretnétek kaptok hozzá segítségeket. Ennek az az ára, hogy a jelenlévő négy Hollóhátas diák egyikének 15-fölé (a pont egyenlő nem jó) kell dobnia a mázlikockával. Ha ügyesek vagytok maximum két segítséget tudtok így szerezni. Azért csak Hollóhátasok dobhatnak, mert a Canon szerint ők a nagyon figyelmes, okos, éléseszű diákok.
Priscilla, hiába közlöd hogy Archie a testvéred a látogatótok nem néz rá szebben. Elkönyvelhetetiek, hogy pontosan ugyanannyira kedvel titeket, mint ti őt. Egyszóval: semennyire, ez azonban az üzletben és információszerzésben vajmi keveset számít, ugyebár. Ezt a Burke testvéreknél kevesen tudhatják jobban. - Attól még elengedhet. Lehet csak elfelejtettem, de kibaszottul nem rémlik, hogy támadólag léptem volna fel itt bárki ellen is - morrantja elégedetlenül, noha már nem szidja az őt fogvatartót. - Akkor cseréljen velem helyet biztos élvezni fogja, amikor szilánkosra törik a csuklóját - veti még oda Cameronnak a fiú felé sem fordulva. Amint kiszabadul a csuklója, csak elégedetten hümmög, kicsit dörzsölgeti azt, mintha valóban komoly fájdalom és bántalom érte volna. Hogy ez csak színjáték vagy valós reakció nos, döntsétek el magatok. Amit viszont bizonyosan tudhattok, hogy az arcán terpeszkedő mosoly valódi, amint szóba kerül a nála lévő bájital. Láthatóan fölényben érzi magát, noha ez elsőre talán a legkevésbé sem indokolt, lévén négyen lennétek egy ellen, ha támadásra kerülne a sor. Ő legalábbis bizonyosan úgy véli, hogy Devon is a Burke testvérek mellé állna. - Szívesen jött volna maga is, de mondjuk úgy, akadályoztatva van - villantja ki barnuló, néhol már töröttes fogsorát egy kedvesnek legkevésbé sem mondható vigyorral, az akadályoztatás részleteiről azonban nem beszél. Lehet nem tud, lehet nem akar, de az is lehet, hogy csak a nagy társaság feszélyezi e téren. - Ezért küldött engem maga helyett, úgy vélve, hogy nyélbe tudok ütni egy csereüzletet, nem olyan nagy kunszt az. Azt beszélik, az alkudozás amúgy is a véremben van - utal rozsdabarna bőrére, mely cigány felmenőket sugall. - Az a biztosíték - pillant feléd Archibald-, hogy az eredeti főzet rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyekkel a hamisítványok nem, ha ismerik tisztában vannak vele, ha nem rábasztak, ami szar ügy, mert meg kell bízniuk bennem - utal itt az enyhe, kinyitáskor kissé kesernyésnek tűnő gyöngyvirág illatra, amely tulajdonsággal hamis főzetet - elvileg - még nem gyártottak. Ezt, ha valaki ismeri közületek a főzetet az tudhatja. Az ajánlatra, hogy megvizsgálnátok a csak nagylelkűen biccent, hogy csináljátok. Tulajdonképpen az előbb is pontosan ezt mondta, hogy bizonyosodjatok meg róla, nem egy nagy átcseszés áldozatai vagytok. Az, hogy ezt ki teszi, Cameron vagy bárki más, már nem különösebben érdekli. Ami egyszerre lehet furcsa - hiszen egy rettentően értékes és tiltott szerről van szó - valamint gyanús, hiszen könnyen ki játszhatnátok és el is lophatnátok - ettől mintha nem is tartana. - Csak aztán óvatosan, nehogy baja legyen az üvegnek, igazán kár lenne érte és magukért is - teszi még hozzá némileg baljósan, talán kissé somolyogva is. Feléledhet bennetek a gyanú, hogy készül valamire, mozdulni azonban nem mozdul, mindössze csak a fejével követi az Elixír mozgását. - Szóval kéreti még magát vagy áll a csere? - fordul némi türelmetlenséggel Priscilla felé. - Netalántán ragaszkodik a Főnökhöz és el kell vinnem hozzá? - biggyeszti még hozzá kelletlenül, mintha csak az egyik szuvas fogát húznák érzéstelenítés nélkül. Egyértelműen jobban örülne annak, ha nem ezt az opciót választanád. Noha lehet, még ha nem is jönne házhoz a "Főnök" neked - és Archibaldnak - mégis ez lenne az ideális, hiszen ha egy farkasokkal kapcsolatos ereklyét ennyire szeretne, lehet több is lapulna nála. Ahogy Cameron az ikrek mellett a te fejében is megfordulhat egy hasonló gondolat, noha nem feltétlen a farkas ereklyékre, sokkal inkább a korábban emlegetett, többi Elixirre koncentrálva. Az pedig, hogy ezt aurorként vagy magánemberként gondolod, már rád van bízva.
Sajnálom, hogy ennyi ideig tartott volt - van - egy kis egységügyi problémám, ami miatt egyszerűen nem volt erőm leülni és összerakni ezt a mesélést az elmúlt hetekben. De kicsit tudom már kontrollálni a dolgot, szóval itt vagyok. Illettve, Rodney, Orion és Cassiopeia a megbeszéltek és az előre jelzések alapján ebben a körben most pihennek és a következőben kapnak új mesék, a többieknek minden megy úgy, ahogy eddig. A határidő 2021.08.27. péntek 23:59, a következő mesélés pedig az ezt követő hétvégén érkezik (remélhetőleg). Aki eddig nem ír, az ebből a körből kimarad. (Kivétel, ha valaki jelez, hogy csak később tud írni, akkor természetesen megvárjuk.) Ha valaki három egymást követő kört kihagy, az kimesélésre kerül. Ahogy írtam a jelentkezésnél is nincs szükség hosszúposztokra, elég ha 300-500 szóban reagáltok. Bármi kérdés lenne írjátok meg azt @Bogar bárd-ra, valamint kommunikáljatok egymással is, ha esetleg az lenne a kérdés, hogy kinek miként és hogyan reagál a karaktere az adott szituációra. Jó szórakozást
Henry Dearborn, Hermione Granger and Cameron Castillo varázslatosnak találta
Vendég
Szer. Júl. 28, 2021 12:25 pm
Business & Priscilla
• 553 szó •
Az évek alatt több ízben kitapasztaltuk már, hogy jobban járunk, ha az üzleti dolgokat én intézem. Kettőnk közül ugyanis nekem akad némi diplomáciai érzékem, míg a bátyám, nos a mellékelt ábra is jól mutatja, hogy szeret előbb ütni, mint kérdezni. Szerencsére azzal, hogy Cameron betévedt az üzletbe - habár talán nem véletlenül jár errefelé -, szinte biztossá válik, hogy fölénybe kerülünk az idegen, üzletelni kívánó pasassal szemben. Ugyanakkor a társában továbbra sem bíztam. Így van ez, még akkor is, mikor előkerül a tárgyalási alap, bár őszintén nem vagyok elragadtatva attól, hogy ilyen körülmények között vagyok kénytelen erről diskurálni. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy az Élet Elixírjéről meglehetősen korlátozott információk állnak rendelkezésemre, azok is legtöbb esetben kósza mendemondák maradványai. - Archie.. - intézek néma kérést a bátyám irányába, jelezve, hogy elengedheti a fickót, hisz így vagy úgy, de fölényben vagyunk. Minden esetre sokkal jobban örülnék, ha a fiola nálam kötne ki, mire kiszabadul a másik keze is. A tettetett fájdalmas reakciói nem hatnak meg. A stílusa viszont emlékeztet valakire, akihez nekem csak gyerekként volt szerencsém. Az apámnak viszont volt dolga vele, elég sokszor. A neve az egész közben szállóigeként terjedt. Fletcher. Pont olyan irritáló ez az ürge is. Nem sok választást látok magam előtt, hisz én nem tudnám megállapítani az üveg tartalmának valódiságát, bár ezt nyíltan sosem ismerném el. Inkább csak Cameronra pillantva bólintok egyet, előzékenyen jelezve, hogy átengedem neki a lehetőséget, ha már a társa olyan precízen kivarázsolta a pasas kezéből a fiolát. Legalább biztonságban van. - Ne fenyegessen minket, Mr... hogy is hívják magát? - pillantok addig a fickóra, hogy szóval tartsam. Az már ugyanis feltűnt, hogy szeret beszélni, főleg panaszkodni és fenyegetőzni. Úrnak azonban kevéssé lehetne nevezni őt. Hiába beszélek hozzá, fél szemmel még így is azt figyelem, sikerül-e Cameronnak és a társának megbizonyosodni a fickó állításáról. Lehetőleg úgy, hogy ha átverés áldozatai leszünk, ne borítsa be a boltot pillanatok alatt valami üvegbe zárt kórság. - Mi ennyire sietős? Ezt akarja, vagy nem? - mutatok a dobozban pihenő csontra. Kétlem, hogy a szomszédban is találna ehhez hasonló koponyát, hisz nem véletlenül minket keresett meg. Innentől kezdve viszont - minek után már a fiola sem nála van - csupán egy jelentéktelen és idegesítő alak. Nem, nem becsülöm le, és a bátyám is jobban teszi, ha készenlétben tartja az öklét. Természetesen tudom, hogy mit eredményezne, ha két auror előtt hajlandó lennék üzletet kötni valami illegális bájitalra. Rövid távon Cameron talán nem tenne erről feljelentést, ugyanakkor a társa hozzáállásáról mit sem tudok. Talán tudna rá hatni, talán nem megvesztegethető fajta. Nem most szeretném próbára tenni. - Ami azt illeti... Ragaszkodom hozzá... Szeretem tudni kivel üzletelek.. - mosolyodom el végül, bár ha nem teljesen bolond, ezzel nem tévesztem meg. Futó pillantást vetek a bátyámra, hogy tudja ura vagyok a helyzetnek, majd a pálcámat immár látványosa magamhoz véve lépek ki a pult mögül, hogy végül egy pálcamozdulattal ajtót nyissak. - Mehetünk? - pillantok az idegesítő alakra, majd végül a társaság többi tagjára. - Uraim, szeretne valaki csatlakozni hozzánk?
Vendég
Szer. Júl. 28, 2021 1:31 pm
Diákok & Philomena
Fuck this shit.
A látványos unatkozást egyelőre elfelejthetem, de legalább elmondhatom, hogy találok néhány lelkitársat a stréberek között, akik nem túl nagy nyulak ahhoz, hogy nyakukba vegyék a kastélyt, ha már így kínálja magát a kaland. Komolyan, ha Lockhart nem lenne, pályázatot kéne hirdetnie az iskolának az ügyeletes rinyagép szerepkör betöltésére és még az sem garantálná, hogy mindenben megtalálná azt az apróságot, amiért panaszkodhat. Csak egy lesújtó pillantást vetek rá, miközben az orrom alatt annyit morgok, hogy: Ughh.. Vicc volt, te kretén. Aztán még van képük csodálkozni, hogy nem vagyok barátságos... - Akkor menj vissza a könyvtárba.. Tessék, arra van, senki nem mondta, hogy gyere velünk.. - igazítom útba a folyosó másik vége felé mutatva. Nem tudom megérteni, hogy lehet állandóan ilyen idegesítő, meg sem kell szólalnia hozzá. Pedig én legalább csinálok valamit. Igaz, hogy cserébe a festmény is csak lehord, de legalább megtudjuk, hogy ezzel nem jutunk előrébb. Legalább nem én vagyok az egyetlen, akit irritál Lockhart hozzáállása. Chris, vagy hogy a fenébe hívják is osztja a véleményemet, amit elégedetten nyugtázok. Azt már kevesebb lelkesedéssel hallgatom, hogy ő is tanácstalan a festményt illetően. - Hát ha egy festett mogorva vénség keresetlen szavai érdekesnek számítanak... - forgatom meg a szemeimet az afrikai csaj szavai hallatán, hisz ők is mind fültanúi voltak, hogy csattant fel a vén szivar azon, hogy letörtem egy darabot a képkeretből. Nem kell ezen csodálkozni, ha elsőre normálisan szólal meg, nem kezdem vadember módjára feszegetni. - Mi lenne, ha csak átvágnánk magunkat rajta? Lefogadom, hogy azt se tudják, hogy itt van, és egy ilyen alak egyébként sem hiányozna senkinek... - vetem fel az immár ténylegesen barbár ötletet a többieknek, hátha kapnak a lehetőségen. Egyébként nem lenne rám jellemző, de borzasztóan zavar, hogy tehetetlennek érzem magam és egyelőre nem látok más megoldást arra, hogyan tudnánk tovább haladni. Az öreg szavai hallatán viszont az imént meglendített pálcámat visszaeresztem a testem mellé, úgy hallgatom a mondandóját. Fantasztikus, szóval most már szórakozik is velünk, nem csak üvöltözik. Egyre irritálóbb. Vetekszik Lockharttal is, pedig ez nagy szó. - Ez a labda a tiétek, srácok.. Rám ne nézzetek... - tárom szét a karjaimat. Ha tudnom is kellene a választ a kérdésre, akkor sem tudok sokat segíteni azon kívül, hogy megcibálom újra a portrét és talán valaki meghallja az újonnan feltörő üvöltését. Vagy addig rángatjuk közös erővel, míg meg nem adja magát, bár ezt a bűbájok miatt nem tartom célravezető ötletnek. Pedig ha érezné, esküszöm beverném az orrát azért a stílusért, amit megenged magának. - Ha nem találjátok ki, még mindig áll az ajánlatom.. - imitálom az ujjaimmal az ollót, hátha a fura alak is megijed valamelyest, hogy én, a komisz, barbár istencsapása, még a végén komolyan gondolom, hogy véget vetek az alagsorban való szenvedésének.
Édes Merlinem, már csak ez hiányzott... A látásomat sem kellett visszanyernem ahhoz, hogy felismerjem azt az irritálóan mély, dohányfüstös és parancsoló hangot, amit annyiszor kellett hallgatnom az otthonomban és annak idején az Akadémián is. Holden nyomorult Briggs, a feleségem gyerekkori legjobb barátja, számomra pedig az egyik legidegesítőbb ember, akit a hátán hordott a föld. Elnyomtam a késztetést, hogy kedvesnek alig nevezhető megjegyzést tegyek az érkezésére, miután Eddie Harvey-éknak hála visszanyertem a látásomat - megfelelő elégtétel volt, hogy alig állt a lábán, amíg a bolt tulajdonosa nem intézkedett és nem adott neki meg az aurortársainak valamilyen bájitalt. Tőle függetlenül sem akartam a boltban maradni, nem is kellett volna idekeverednem, csak az események véletlen, szerencsétlen fordulatai folytán jutottam ide. Naivan azt gondoltam, ezt mindenki belátja és hagynak majd távozni. Hiszen mégis mi közöm lett volna a kirakat felrobbanásához, az aurorok állapotához vagy tulajdonképpen bármihez? Ostoba elképzelés volt. - Köszönöm a segítséget, Eddie és... magának is - biccentettem a fiatal férfi felé, aki bekísért a boltba. A nevét nem árulta el, de örök hálával tartoztam neki, egyedül két lépést sem tudtam volna tenni néhány perccel ezelőtt. - Akkor én nem is zavarnék itt tovább, végezzék a dolgukat a rend őrei. Nem állítom, hogy túlságosan igyekeztem volna elnyomni a hangomban bujkáló gúnyos élt. Nem kedveltem az aurorokat, és csak részben Briggs miatt. A legtöbbjük korrupt és erőszakos ember volt, akik az én fajtámat különösen kegyetlenül kezelték. A feltétlenül szükségesnél egy másodpercnél sem akartam többet eltölteni a társaságukban, még akkor sem, ha Hermione Granger is itt tartózkodott velük, akit különben nagyon nagyra tartottam, a kollégáival ellentétben. Két lépés után azonban kénytelen voltam megállni, Holden az utamat állta. - Hogy te mekkora egy patkány vagy, Briggs... - Segítségkérőn fordultam körbe a boltban összegyűlt társaságon. - Én nem kellek ide, semmi közöm ehhez az egészhez. Az úr is megmondhatja, aki bekísért, hogy egyszerűen eltalált egy rontás az utcán. Nem láttam semmit, nem tudok semmit, minden jogom megvan a távozásra. Az aurorokon körbepillantva elég egyértelmű volt, hogy nem, innen senki sem tehette ki a lábát. - Hát persze, nyilván a vérfarkast itt kell tartani, igaz? - fakadtam ki ingerülten. - Látod ezt, Eddie? Rögtön azt feltételezik, hogy közünk van hozzá. Diszkrimináció, megint csak a rohadt diszkrimináció, ami ellen nem tehettem semmit, hiszen éppen a rendfenntartók éltek vissza a jogaikkal. - Ma telihold van, haza kell engedniük még sötétedés előtt.
Először nem is tudatosult bennem igazán, kik tartózkodtak a boltban rajtunk kívül - jobban lefoglalt, hogy ne fulladjak meg és ne nézzem meg közelebbről a padlót. Nem ellenőriztem, mit kaptunk a bolt tulajdonosától, nem értettem annyira a bájitalokhoz, hogy érdemben bármit is meg tudjak állapítani a főzetről és más választásom úgysem volt, csak gyorsan felhajtani. Nem akartam itt megdögleni vagy hetekre a Mungóba juttatni magam, nem értem rá egy kényszerpihenőre. Csak miután hatni kezdett az ellenszer, akkor jutott el a tudatomig, hogy a bolthelyiségben az ideálisnál sokkal többen voltunk. Bár ahova Henry Dearborn kétméteres, kétajtós szekrény szélességű teste bepréselődött, ott nyilván szűkös volt a hely. És ki más lett volna, aki azonnal hisztizni kezd és az állítólag földbe tiport jogairól vinnyog? Nyilván Henry. Sok mindent megadtam volna érte, hogy itt legyen a felesége is, Gen legalább el tudta volna hallgattatni, de nem volt ekkora szerencsém. Elálltam az útját - ahogy mindenki másnak is, aki távozni próbált -, a sértéseit és picsogását pedig egyszerűen ignoráltam. Faszomnak volt erre ideje... - Még nem veszítettünk túl sok időt, érdemes lenne ráállítani a járőröket a kölyökre. A Zsebpiszok köz felé indult, az ott lévő járőrök még nyakon csíphetik, ha időben szólunk nekik - fordultam Grangerhez, hiszen ezt a parancsot neki kellett kiadnia. Nekem semmi közöm nem volt a Mágikus rendvédelmi járőrséghez, és bár rangban felettük álltam, nem az én dolgom volt kivezényelni őket bárhova is. - A pálcáját pedig be kéne vizsgáltatni Ollivandernél, ha nála készült, biztosan meg tudja mondani kihez tartozik. A tekintetem az ismeretlen férfire tévedt, aki a régiségbolttól idáig jutott velünk és látszólag ő szopta meg leginkább a füsttel. Az élete miatt már nem kellett aggódnia, de valószínűleg volt már fényesebben is. - Őt pedig ki kéne hallgatni. Ott állt a tolvaj mellett, mikor ellopta azt a szart, bármi is volt az. Valószínűleg ő látta, mit vitt el. És a bolt tulajdonosával is beszélni kéne - javasoltam Grangernek. A legkevésbé sem örültem neki, hogy itt volt és felülbírálhatta a döntéseimet, de el kellett fogadnom a helyzetet. Ezután a két aurorhoz fordultam. Diggory már sokkal jobban festett, valószínűleg ő lélegezte be a legkevesebb füstöt, Wilkinson viszont kurvára nem volt a helyzet magaslatán. - Kihallgatjuk az urat és a bolttulajdonost. Gyorsaság szempontjából ideálisabb lenne kettéválni, de tekintettel a helyzetre, együtt maradunk. Wilkinson, hogy érzi magát? - Csupán az utolsó kérdésre tűnt el a hangomból a parancsoló él, az érdeklődésem tényleg őszinte volt és aggodalmas. Én is voltam már jobban, tompa fájdalmat éreztem a fejemben és nem most voltam erőm teljében, de Wilkinsont nyilvánvalóan jobban megviselte az a kibaszott füst. A férfire néztem, aki néhány perce még a macskaköveken feküdt. Neki sem ez lehetett élete legjobb napja. - Felteszünk önnek néhány kérdést a lopásról, ha már van olyan állapotban, hogy beszéljen. Jó lenne, ha olyan állapotban lenne. - Azaz: szedje össze magát, nem értünk rá baszakodni.
Hermione Granger varázslatosnak találta
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Vas. Aug. 08, 2021 12:12 pm
A pofán leszakad komolyan. Pont most mikor, a parancsnokomnak is megmutathatnám, hogy jó vagyok. Illetve azért egy kis bizonyítási vágyam ugyan úgy van az új partnerem miatt is. És pont engem visel meg lejobban ez a szar átok. Nyomorult, remélem ezt a bájitalt szipuzza minden áldott este. A hányingerem borzasztó, pont rosszkor jött, mert egyéb női problémákkal küszködök, amire remek az időzítés. Pont ezért is gondolom, hogy jobban hat rám ez a szar, plusz meg én voltam a legközelebb. Így is próbálom összeszedni magamat. Mikor megkapom az ellenszert picit jobban érzem magam, olyannyira, hogy kitudok egyenesedni. Viszont még kótyagos vagyok, érzem, hogy van bennem valami, ami nem stimmel. Szörnyen érzem magam, hogy nem tudok többet tenni az ügy érdekében. Ugyanis amíg mérhetetlenül szarul voltam nem igazán realizáltam a dolgokat. Annyit tudtam, hogy Holden után, Marcus segített, majd Hermione is megjelent a színen. A többi történést csak halványan fogtam fel, nem igazán mondhatnám hogy felkészült lennék a következőkre, és döntést hozni. Nekem is Marcusnak úgyis Mr. Briggs mellett a helyünk, ő a parancsnokunk, és ő adhat nekünk utasításokat. A jelenlegi állapotomban pedig, tényleg csak arra vagyok képes, hogy azt tegyem amit mondanak. De mindent megteszek, hogy többet tudjak tenni. Mikor Mr. Briggs megkérdezi hogy vagyok, én csak bólintok egyet. - Jobban, köszönöm. Csak nálam valamiért lassabban hat az ellenszer, ennyi az egész. - nehogy elküldjenek a Mungo-ba, mert már én is kíváncsi vagyok még jobban mi folyik itt. Szégyellem de egy része, izgatott, végre valami történik. Így kötetem a férfiakat, most az egyszer..., és úgy döntöttök a parancsnokunk, hogy mi vallatjuk ki az embereket. Én is a ketté válást javasoltam volna, bár ha Marcus jól van ő még tudta volna faggatni a tulajdonost is. Én nem vállalok be most ilyeneket, csak csendes társ vagyok. Funkcióm, hogy keményen, és szigorúan nézek a férfira, hogy mondja el amit tud, mert nem lesz jó vége. Biztos beszarik félelmébe, de legalább jelenleg ennyire képes vagyok. Ráadásul semmi jogom Mr. Briggs faggatásába közbe szólni, vagy rá kérdezni. A karomat átfonom magam előtt, és mély levegőket veszek.
Clarissa && Srácok
Vendég
Pént. Aug. 13, 2021 9:15 am
Felfeezők & Gildy
Azt világ életemben megszoktam, hogy a szavamba vágnak és aztán figyelembe sem veszik azt, amit mondok. Mondhatni azt is megszoktam, hogy semmibe néznek és sokszor kattos, okoskodó mitugrásznak tartanak. Ez utóbbit nem tudom akaratlanul is nagyapámtól elvonatkoztatbni, mert ha az ő "hírneve" nem létezne, akkor engem sem röhögnének ki. De azzal abszolút bemutatkoznék, hogy végképp mekkora egy éretlen hisztis kölyök vagyok, ha látványosan felveszem a sértegetéseket. Nem érzem ugyan fair-nek, de most ettől inkább elvonatkoztatok. Nem igazán sikerül a vészmadárkodásom, mert úgy tesznek, mintha én akarnék mást, mint mindenki a csoportból. Persze, valakinek lennie kell a józan eszüknek is, nem? Alina mennyire megkönnyítené a helyzetemet most, ha csak úgy nyíltan mellém állna, de ugyebár ő az értelmesebb fele volt a csapatnak és ott maradt a könyvtárban. Igen, én is legszívesebben ott lennék, helyette mindenkitől megkapom csak a magamát. Kösz szépen. Philly és az összes többi mitugrász is kap egy gyilkos pillantást és igen csak a nyelvemre kell harapnom, hogy ne válaszoljak vissza nekik. Mert bizony én innét el nem mozdulok, persze, még valami őrültséget csinálnak és majd mind jól megisszuk a levét. Én is, mert itt voltam és hagytam. De a festmény túlságosan is magunkra vonja a figyelmet annak ellenére is, hogy az sem zavar kevésbé, ahogy Bagman nekiesik a keretnek. Ó, anyám, igazi polgárpukkasztó ez a viselkedés! - Szerintem nem kéne... - még jobban felhergelni. De nem fejezem be, mert a festmény lakója alaposan kioszt mindenkit a francba. Én is ezt tenném, ha tönkre akarnák tenni az otthonomat. Ebbe csak én gondolok ilyen oldalról bele? Egy ponton azonban elkezd érdekelni engem a kérdése és akarva avgy akaratlanul is meg akarom oldani. Ne is méregessen engem többet ilyen lesújtó tekintettel, mert meg fogja emlegetni. Egy darabig csak hosszasan szuggerálom az alakot a festményen, aztán eszembe jut valami. A térkép. Hát persze, a térkép. - A térkép. Ellie, nincs a térképen évszám? Elvileg mindegyikre felvésik, hogy mikor készült. És ha a térképen rajta van az a helyiség, akkor a kép sem lehet sokkal régebbi. - kiáltok fel a kelleténél egy kicsit lelkesebben, így aztán hamar el is dugulok, mielőtt még megint elkezdenének élcelődni rajtam. Nem akarom elvenni a figyelmet - dehogynem - és lenni a csapat feje, á dehogy. Vagyis nem egészen úgy, hogy átmegyek paprikajancsiba. Én csak a választ szerettem volna megsegíteni, mielőtt még valami hülyeséget mondanának. Vagy ami rosszabb, csinálnának. Én csak minél előbb vissza akarok menni, mert akár van itt folyosó, akár nincs, azt biztosan okkal temették be. Különben is rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban, mert a nagyapám is idelent lett egy sültbolond.
Vendég
Pént. Aug. 27, 2021 7:39 am
Fiúk + Burke's
Nincs pardon
Akadnak ugyan hibáim, de azt senki nem róhatja a szememre, hogy nem törődök az üzletünkkel. A család nekem is legalább olyan fontos, mint a húgomnak, márpedig apánk az életét feccölte ebbe bele, mi pedig nem hagyhatjuk semennyire sem veszni hagyni. Egy az átlagosnál kevésbé jól sikerült nap még nem nyomhatja rá a bélyegét a bevételre és szerencsére nem kell fillérekre számolnunk a napi betevőt. Egy kis luxusra mindig futja és azt is legtöbbször én herdálom el. Pedig már lassan könyvet írhatnék a fogadalmaimból. Egy valamit viszont nem veszek félvállról és az a testvérem. Az ő akaratát előbb elviselem és teljesítem, mint bárki másét. Mert lehet, hogy külső szemmel egy eléggé alárendelt helyzetben szenvedhetek, igazából én vagyok az ő lekötelezettje. És ha úgy szeretné, akkor jobban oda figyelek. Nem kell a kérését megindokolnia, hogy eleresszem a fickót, de minden egyes megmozdulását utána árgus szemekkel követem. Nekem itt ne randalírozzon a boltban. - Akadályoztatva? - furcsálló tekintettel meredek a fickóra és értetlenül ráncolom össze a szemöldökömet. Kicsit sem tetszik az, amit a fickó mond, mert nem hiteles. Miért ilyen titokzatos és miért érzem azt, hogy ő inkább szeretne megkerülni bizonyos témákat? Persze, lehet olyan bájitallal érvelni, amit biztos is, hogy nem ismerünk. De vajon tényleg csak ez lenne a szándéka vagy van is valami? A szemem le sem veszem a fickóról, amikor tovább adja az üvegcsét a srácnak. Priscilla testtartásából ítélve vele, velük talán nincs és nem is lehet igazán gond, az egyetlen teljesen labilis tényező akkor a fickó lesz, akinek arra a tárgyra fáj a foga. De vajon miért? És vajon a húgom miért nem szólt arról, hogy ilyen eszköz birtokában van? Ilyenkor néha úgy érzem, hogy kihagy dolgokból, amiből lehet inkább nem kellene. Ezzel azonban nem tudok vitára kelni és most nem is lenne érdemes. - Szívesebben megismerném én is azt a sokat emlegetett főnöködet. Ha nem igazán mobilis... nos bármit meg lehet oldani. - jobbnak ítélem meg, ha a kezem a pálcám közelében tartom, mert ki tudja, hogy kell-e lépni valamit ellene és ha igen, a kérdés mit. Jobbnak ítélem meg, ha zárom a sort, ha már a húgom az ajtónál várakozik. Nem szeretem az ilyen meglepetéseket, nagyon nem. És fogalmam sincs, hogy a srácok mit terveznek, nem tudom, hogy velük vagy nélkülük kellene megejtenünk ezt a találkozót.
A szemem sarkából, de azért figyelemmel kísértem, ahogy Dearbornnal megitatják a bájitalt. Biztosra akartam menni, hogy ő is, ahogy mindenki más is az üzletemben jobban lesz az ellenszerek hatására. Hiába voltam biztos a hatásukban, elvégre mindet én magam főztem, soha nem lehet tudni. A bájitalkészítés nem éppen egzakt tudomány és az emberek sem egyformák mind. Szerencsére ezúttal nem okozott problémát egyik bájital sem, mindenki kezdett jobban lenni. Csak egy biccentéssel válaszoltam a köszönetre, részemről ez egy teljesen természetes dolog volt. Amiatt pedig egy kicsit utáltam magam, ahogy arra gondoltam, hogy ebből én még jól is kijöhetek, ha a farkasölőfű-főzet fejlesztéséről van szó. Nagyon kell az az ügyvéd hozzá és ki más lenne erre alkalmas, ha nem Henry? Némán figyeltem azért sorstársam mozdulatait, ahogy megpróbált kimenni az ajtón, hiába lehettem biztos benne, hogy nem fogják kiengedni. Nem akartam, hogy lázadás üssön ki, amiért nem engednek mindenkit útjára, mert ahhoz túl kicsi volt az üzlet és biztos lehettem benne, hogy az aurorok nem fizetnének egy knútot sem az esetleges rongálásért. - Henry, nyugodj meg kérlek -szóltam rá higgadtan, amikor már kezdett felháborodni. -Csak a dolgukat végzik, egyszerűbb, ha megkönnyítjük ezt nekik. Annál hamarabb szabadulunk meg mindannyian. Ha túlságosan elhúzódna, van egy biztonságos helyem számodra is. -Mint mindig, mindegyik vérfarkasnak. Ez nem is volt kérdéses. Tekintetem közben végigvezetem az aurorokon, aztán egy sokatmondó pillantást küldök Bertie felé. Hazudnunk kell. Ezt ő is tudja, ahogy én is. Nem szerettem ezt tenni, pláne nem aurorok előtt, mert rettentően frusztrált, de nem volt más lehetőségünk. Ha megkérdezik, honnan tudtuk, milyen ellenszer fog használni, a válaszunkból rájönnek arra, hogy ismerjük már magát a mérget is, ami még több kérdést vet fel, amire nekem nem volt szükségem, pláne nem teliholdkor. Már éppen elég rosszul voltam az este közeledtével ahhoz, hogy ne akarjak még több bajt a nyakamba szakítani. Rettentően illegális volt az a méreg, amit használtak, ha nem töltöttünk volna el annyi hónapot és átvirrasztott éjszakát Ollivanderrel tengernyi bájitalkönyv felett görnyedve, talán soha nem szerzünk mi sem tudomást róla, akkor pedig mindenki, aki most itt van, minden bizonnyal halott lenne. Ebbe nem akartam belegondolni. Úgyhogy ha az aurorok faggatni kezdenek, csak annyit mondok, hogy tettük amit a legjobbnak ítéltünk és egy általános ellenszert adtunk be az áldozatoknak, annak reményében, hogy használni fog.
Homo homini lupus
Vendég
Csüt. Szept. 02, 2021 10:08 am
Diákok & James
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇
– Köszönöm. – motyogtam miután megkaptam a térképet Ellie-től. Az, hogy ez a galád festmény még el is kezdett hablatyolni nekünk egy kicsit felhergelt. Hogy tudhatnánk az ő jelszavát, ha először vagyunk itt és látjuk őt? Legszívesebben kirugdaltam volna a képkeretéből, de nem voltam én azért ennyire komisz. Valószínűleg az egyik tanárnál végeztem volna valami unalmas büntetőmunkán sínylődve, mert apám-anyám fejére szégyent hozok és egy ilyen műremeket rongálok meg, ami a varázslóvilágörökség kincsei közé tartozik. Őszintén szólva csak valami hasonlóságot kerestem az én térképem és e között, valami kis kitérőt vagy bármit, de nyilvánvalóan semmi sem volt itt, amit én észre vehettem volna. Ettől függetlenül még jól esett a kezemben tartani ezt a térképet. Kalóznak éreztem magam, aki a kincs után keresgél, de nyilván hiányzott a szemfedőm és a kalózkalapom, meg egy rakás dolog, ami egyáltalán nem illet bele az én megjelenésembe, szerencsére. – Ha kell beszállok az átvágásba. Úgyis azt mondta a bűbájtan tanci, hogy az én vágó bűbájommal egyszer valamit tönkre teszek. – állok rögvest Philomena mellé, hátha készen kell állni a cselekvésre, mert esetleg még a Hollóhátasok esze sem vág annyira, mint amennyire kellene. Nyilván ha nem egyedül teszem tönkre ezt a festményt, akkor lesz egy kibúvóm amit felhasználhatok a szüleimnek, ha esetleg bajba kerülnék miatta. Ám amikor Gildy a térképről kezd el beszélni, csak legyintek egyet. Ez túl könnyű lenne nem? Bár ha kéri akkor átnyújtom neki a térképet, hogy nézze meg a saját szemével ha annyira akarja. Biztos hamarabb észre veszi, mint én. – Tessék, megnézheted magadnak a térképet te is. – bár őszintén nincs nagy kedvem átadni neki, mégis abban reménykedem, hogy esetleg használni fogja azt a vagány Hollóhátas tekervényes és teljesen összegubancolódó, ám mégis logikus agyát. – Kérlek, mondja valamelyikőtök azt, hogy érti mit akar tőlünk ez a… – keresnem kellett a szavakat ahhoz, hogy leírjam a festményt, de igazából inkább csak fel-le húztam a karom és a festmény irányába böktem, hogy értsék mire gondolok, csak nem akarok förmedvényt és egyéb megjegyzéseket tenni a festményre, nehogy minden esélyünk elússzon. Mert őszintén szólva, elkezdett érdekelni, hogy mit rejt maga mögött.
Vendég
Csüt. Szept. 02, 2021 5:10 pm
Diáksereg & Clyde
Figyeltem ugyan, hogy tart-e valaki erre felé, viszont tiszta volt a terep, csak az itteni levegő nem tetszett. Fél füllel sikerült meghallanom amivel a többieket hitegette a festmény lakója. Fel is horkantottam hitetlenkedve, bár inkább úgy ahogy egy macska hangozna, nem pedig olyan zavaróan ahogy egy varacskos disznó tenné, azt inkább meghagyom másnak. Karba tettem a kezem és a falnak dőltem, amíg a festményen szereplő öregember csak mondta a magáét és mondta és mondta és mondta. A szavai valahogy eljutottak hozzám is, óvatosan bemásztak a gondolataimba és akaratom ellenére megindították azokat a rozsdás fogaskerekeket. – Nem hiszem, hogy egy festmény molesztálásával előbbre jutnánk. Kivételesen Gilderoy-nak igaza van, hogy nem kéne sokat piszkálni, amíg rá nem jövünk mi az istent tudunk vele ésszel kezdeni. – kicsit komolyan és határozottan nézek azokra akik készek cselekedni a festmény szétszedésével kapcsolatban. Van egy olyan érzésem, hogy a tiszteletüket nem mostanában fogom kivívni, de prefektus voltam, ez az aduászom, bármikor fenyegetőzhetnék a mínusz pontokkal. – Engedjetek egy kicsit közelebb Gilderoy-yal. – megfogtam a srác vállát és szépen oda toltam a festményhez. Elhiszem, hogy Potter és Bagman legszívesebben tönkre tenné ezt a festményt, hogy át juthassanak rajta. Talán az apám nyugalmát előtérbe helyezve most én is valami hasonlót próbáltam magamra erőltetni. Nem kellett ide anya elevensége és a dinkáskodás sem. – Gondolod, hogy a készítője tényleg elmondta neki, hogy milyen évet írnak amikor elkészült vele? – pusmogom halkan, hogy csak ő hallja. A maga különös módján értelmes gyerek volt, amikor az észnek kellett győzedelmeskednie a tettek felett, akkor rá biztosan számítani lehetett. Semmi bajom sincs a Bagman lánnyal, de kétlem, hogy ennyire aláásta volna magát a Roxforttal kapcsolatos történelemben. Leta meg még túl kicsi a szemeimben, nem olyan nagy kajla, mint mi többiek. – Szóval ha jól értem az uraságod azt állítja, hogy ha megmondjuk mikor festették, akkor bemehetünk? – kezdek bele a mondandómba nagyon és tetettet udvariassággal, miután elfordulok Gildy-től. Semmi kedvem sincs belekontrázni és azt mondani neki, hogy én nem hiszek a meséjében. Mármint abban, hogy tényleg másodpercre pontosan megmondja nekünk, hogy tényleg ekkor festették le őt és milyen iszonyat ügyesek vagyunk, hogy rájöttünk erre. – Szerintem nem lehet több, mint… – itt most mondtam volna erre a festményre így kapásból 200 évet vagy bármit, de nem akartam elhamarkodott lenni. – 19. – 20. századira saccolnám. Ha az új térkép papír minőségére gondolunk akkor az nem lehet olyan régi. – fordulok újra Gildy felé, mintha ő esetleg jobban emlékezhetne arra a papírfecnire.
Nagyon nem tetszett ez az egész helyzet, de most már ez van. Biztos vagyok benne, hogy nem ez Briggs legszebb és legjobb járörőzése velünk, de reméljük, hogy az utolsó is egyben. Minden tiszteletem az övé, de ha nem muszáj akkor nem keresztezném az útjait. Ezért is próbálom tartani magamban a lelket, meg Clarissa-ban is. A kelleténél talán egy kicsit közelebb húzom magamhoz, csak szeretném ha tényleg biztonságban lenne és hamar rendbe jönne. Még akkor is kételkedve nézek az üvegcsére amikor megkapom az ellenszert és meg kellene innom. Figyelem ahogy Briggs lehajtsa a löttyöt, így én is inkább hasonlóan teszek. Végül is, minél hamarabb kitisztul előttünk a kép és újra életképesebb leszek, annál inkább lejárhat végre ez az egész hercehurca hátráltatás. Jó volna megtalálni a tettest is. De ha hirtelen meg is mozdultam akkor tudatosult bennem, hogy nem vagyok százszázalékosan az erőm teljében, pedig mennyivel könnyebb lenne. Most hajkurászhatnám azt a fiút. – Hamarosan rendbe jössz, ne idegeskedj, csak nyugodj egy kicsit meg. – szólalok meg egy kicsit csendesebben, csak annyira, hogy a mellettem lévő Clarissa hallja meg. Valószínűleg még olyasmit is mondanék, hogy most derül ki igazából mennyire jól jön ha nem egyedül őrjáratozik, hanem még van egy társa is. De nem emlékeztettem őt arra, hogy mennyire ellenezte ezt az egészet annak idején, meg különben is, azt hiszem nem ez a helyzet és idő az, amikor azt kellene mondanom neki, hogy „Én megmondtam.” A veszekedésre nem tudom mit reagáljak, olyanok voltak, mint… inkább nem jellemezném most őket. Egy hálás pillantást vetettem a jelenlegi bolt tulaj felé, aki lenyugtatni próbálta a vakságból kigyógyuló férfit. – Most elengedlek, légy óvatos. Csak semmi határozatlan mozdulat. – javaslom Clarissa-nak és remélem nem akar erősködni és hozni a szokásos formáját. Látszik rajta, hogy ideges, de nem akarom, hogy kárt tegyen magában és abban a szörnyű nagy egójában, mert bizonyítani akar, de most éppen pont nem tud. – Én kikérdezem a bolt tulajt ha az úgy rendben van. – fordulok Briggs és Granger felé, nyilván ők jobban tudják mit akarnak, én elmondtam nekik mit is láttam tulajdonképpen. Sajnos a saját fejem után nem mehetek.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe csöppenünk, mert eredetileg csak egy levelet szerettem volna átadni a testvérpárnak, de úgy tűnik, hogy apám kérése némileg később valósul meg. Az alak egyáltalán nem szimpatikus, nem bízhatunkk benne, ez rögtön egyértelművé válik a számomra, de az, ami nála van, az akaratlanul is felkelti az érdeklődésemet, ez mellett pedig nem mehetek csak úgy el. Ellenben a szavaira elhúzom a számat. - Szerintem ahhoz több kell! - morgom vissza, mert kétlem, hogy Archiebald olyan erősen szorította volna meg a férfi kezét, hogy az töréshez közeli állapot legyen. Csak nyafog, mint egy gyerek, mégis egyelőre előnyben van velünk szemben és valami azt súgja, hogy nem lenne jó ötlet bevinni, mert így még hasznosabb lehet. És vajon miért van szükség arra a bizonyos vérfarkas koponyára? Még nem állt össze a kép, de tudni akarom a teljes történetet. Az elixír viszont számomra ismerős, pontosan tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy ezt előállítsák, ahogy azt is, hogy mennyire veszélyes. Tehát inkább magamnál tudnám a fiolát, amit nem ártana ellenőrizni, hogy vajon valódi-e. Nem veszélytelen már maga a vizsgálat se, de van annyi magabiztosságom, hogy tudjam, képes vagyok rá, bár az is tény, hogy ami elbaszódhat, az el is szokott. Az üzletelésbe nem szólok bele, az nem rám tartozik, bár meglenne a véleményem az elhangzottakról, inkább a főzetre koncentrálnék, amit a pasas túl könnyen enged ki a kezéből. Priscilla se bánja, ha én intézem, és mivel Devon magához vonza, így bal kezem felé nyújtom, tenyérrel felfelé, hogy adja csak oda, megvizsgálom. Jobbomban a pálca, én pedig némileg távolabb lépek mindenkitől, majd először egy kisebb légburkot hozok létre magam körül, hogyha túl sokáig maradna nyitva a fiola, más ne kerüljön veszélybe. Devon felé pillantok, némán kérdezve rá, hogy "fedez?" engem? Mert most nem tudnám megvédeni magam hirtelen, ha megtámadnának és bár itt vannak a testvérek is, elsődlegesen a társamban, a barátomban bízok, nekem pedig minden figyelmemet a kis fiolára kell szentelnem. Felkészülök, veszek pár mélyebb lélegzetet, majd végül pálcámmal intek. A fiola egy pillanatra kinyílik, majd vissza is csukódik, de az illata ki fog kerülni a légbuborékomba, így eljut orromig, ha minden igaz, a gyöngyvirág illatot pedig bármikor felismerném. - Valódi! - állapítom meg, majd a fiolát szépen magamnál tartom, zsebembe rejtem, a légbuborékot pedig megszüntetem. Testem feszültebbé válik, most már engem is érdekelnének a részletek, akár csak az a bizonyos főnök is, akihez elvihetne ez a megbízhatatlan fickó. Priscilla is szerencsére ezt a választ adja, ellenvetés nincs, és még minket is invitál. Tökéletes! - Én mindenképpen csatlakoznék! - biccentek, majd Devonra pillantok. Az Ő döntése, hogy jön-e, de sejti szerintem, hogy ez nem lesz veszélytelen feladat. Én örülnék, ha velem tartana, de megérteném, ha kimaradna. Ő jobban át szokta gondolni a dolgokat, mint én, aki sokszor a saját feje után megy. Ha az ajtó kinyílik, akkor előre engedem a hármast, majd követem Őket. Nem hiszem, hogy a főnök a Zsebpiszok-közben bújna meg, szóval valahonnan valószínűleg hoppanálni fogunk. De hova? Ismét csapda lehet... Az agyam túl gyorsan jár, de a főzet nálam, azt is bevethetem még fegyvernek, ha szükséges.
Playby :
Leighton Meester
11
Hermione Granger
Szomb. Szept. 04, 2021 10:12 pm
Aurorok & Hermione
Úgy tűnt, hogy ezúttal egészen szerencsésen megúszta mindenki, ami azért egy ilyen “merényletnél”, már ha lehet annak nevezni, csodaszámba ment. Felmerült bennem annak is a gondolata, hogy ez nem egészen véletlen, hanem igyekeztek úgy véghezvinni a tervet, hogy pont időben jusson segítséghez mindenki, de ez túlságosan előrehaladott feltételezés lenne, miközben még nincs túl sok információ a birtokomban. Ha pedig valamit kifejezetten megvetettem a mostani miniszterben, hogy az emberek félelmét használta a hatalmának megtartásához. Az ellenszer hatásosnak bizonyult, így egy hálás mosollyal fordultam a két férfi felé, akik a gyógynövényboltban tartózkodtak már ide érkezésünk előtt is, gondolom mindketten itt dolgoztak. Az meg sem lepett, hogy a parancsnok a lábán még elég bizonytalanul állt, de máris a kezébe vette az irányítást. Ilyen típusú volt, csak fejjel előre, bár kevéssé emlékeztetett a bátyaira, ha arról volt szó, hogy milyen “előjogok” jártak neki. - Köszönjük szépen a gyors segítséget, ide nyugodtan elküldhetik a számlát! - Nyújtottam egy névjegyet a korábban a pult mögött álló férfi felé. Egyetértettem azzal, hogy jó lenne, ha minél előbb szólnánk a kint lévő járőröknek, azonban még mindig meggondolatlanságnak éreztem, hogy a nálam lévő ismeretlen pálcát használjam. Jól emlékeztem, hogy Ron törött pálcája mit tett szegény Mr. Lockharttal, és bár ez nem tűnt egyelőre sérültnek, ez nem jelentette azt, hogy tökéletesen működött volna. - Mivel egyelőre nem tudok pálcát használni, örülnék, ha értesítené őket. Nyugodtan tegye hozzá, hogy én hatalmaztam fel erre, bár nem hiszem, hogy akár magával mernének vitatkozni. - Hasznavehetetlennek éreztem magam kicsit a pálcám nélkül, azonban az eszem még megvolt, arra pedig bármikor támaszkodhattunk. - Ezen kívül Mr… sajnálom, nem tudom a kollégája nevét, de az önnel lévő fiatalember azt mondta, hogy a tolvaj az egyik itteni férfival is ismeretségben lehet, szóval őket sem ártana kikérdezni. - Bár hálás voltam a segítségért, ha együttműködnek a tolvajjal, ugyanolyan bűnözők, mint ő maga. - Melyikükkel látta a fiút? - Kérdeztem a hölgyet támogató férfitól, aki a megszólalásig hasonlított egy régi barátra, aki nyilvánvalóan nem lehetett… Sok mindent kellett volna egyszerre csinálni, a csoportosítható erőink viszont elég végesek voltak, s bár kérdéseket magam is fel tudtam tenni, azért tényleg jó lett volna együtt maradnunk. Három gyengélkedő auror, és egy aktatologató, legalábbis az utóbbi időben bizonyosan annak számítottam, nem éppen a parancsnokság krémje, hogy úgy mondjam. - Rendben, mivel az összes kikérdezendő személy itt van, így kezdjük azzal, hogy mindenkit meghallgatunk, aztán irány Ollivander boltja, az sincs messze. Ez így megfelel, Briggs parancsnok? - Úgy éreztem, hogy kényelmetlenül érzi magát a köztünk lévő rangkülönbség miatt, pedig a magam részéről egyelőre egyáltalán nem kívántam felülbírálni az utasításait. A magas, nagydarab férfit, akit Henrynek neveztek, ha jól hallottam, szintén nem engedhettük csak úgy útjára. Megértettem a feszültségét, főként, mert ahogy jobban szemügyre vettem, felismertem jó néhány újság címlapjáról, azt hiszem nem ez lesz a legjobb marketing az auroroknak. - Mr. Dearborn, egyelőre nem vádoljuk természetesen semmivel, egy kis türelmet szeretnék kérni, amíg néhány dolognak utánajárunk. - Nyúltam előre, hogy nyugtatólag megérintsem a karját, nem állt erőszakos ember hírében, és annak semmi értelmét nem láttam, hogy felidegesítse magát, és csak feszültebb legyen az amúgy sem éppen rózsás helyzet. - Igyekszem, hogy időben biztos helyre mehessen. - Nem tettem hozzá, hogy a szavamat adom, sose dobálóztam üres ígéretekkel, egyszerűen úgy dolgoztam, hogy megbízhassanak bennem. Legyen szó varázslóról, vérfarkasról, vagy házi manóról, bárkiről.
Vendég
Vas. Szept. 05, 2021 7:52 am
Homo Homini Lupus
Nem egy gyengeelméjű és tudatlan bagázsba kerültem, Ellie, Clyde és még egy pár hollóhátas ott van mellettem és körbe állják a képet. -Itt biztos, hogy van valami, mert folytatódik a folyósó.- Jegyzem meg a többieknek, ahogy észlelem a gyenge légmozgást. Tényleg a festmény lenne az egyetlen megoldás, hogy a fal másik oldalára át jussunk? Merül fel a kérdés bennem. Hiába vagyok nagy okosokkal körbe véve, már izgatott vagyok, hogy mit találok a másik oldalon és ha elszúrják a kérdést valami alternatív megoldást kell találni, hogy átjussunk és tovább kalandozzunk a rejtett és talán tiltott folyósón. James kaszaboló megoldása tetszik, de nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy egy meggondolatlan cselekedett előrébb viszi díszestáraságunkat. Azért mégse lenne jó, ha rövid életű lenne ez a kaland. - Néha a festők nem festik rá a festményre elrejtve a nevüket és az a késztési évszámot? - Kérdezem meg az okostojásokat. Akár önarcképe is lehet a művésznek ez a kép. Mikor készültél te kép? Lehet hogy cseles választ vár. Szívem szerint bemondanám az én megoldásomat, de azzal nem biztos, hogy jól járnánk. Amikor a festő befejeztet. Ez az én megoldásom. Ránézek a percekkel ezelőtt még szunyáló képre és szuggerálom az urat, hogy zavarba essen a nézésemtől és elárulja és kikotyogja a titkait a csapatnak. Bár lehet, hogy nem veszi észre az öreg, hogy őt nézem, de továbbra is mogorva szúrós szemmel nézek rá. Egy felfedő bűbájjal talán találnának rajta valami titkos írást vagy évszámot a többiek. Ha megtudnám talán dermeszteni a képet, lehet hogy egyszerűbben jelszavak nélkül is be tudnánk menni és simán csak fel kellene feszíteni a képet, hogy át engedjen a fal másik oldalára. Ez talán a csendesebb alternatív módszer lehetne és így nem fog az igazgatónál vagy egy éjjeli felügyelő tanárnál minket feljelenteni egy ideig. Sose próbáltam még egy festményt megdermeszteni, de talán sikerülne ezt megtennem egy-két bonyolultabb ujj játékkal. Próbálok bízni a hollóhátas agytrösztökben, de mégis más megoldások után kutatok. Ránézek a griffendéles srácokra majd a falnak dőlve magam elé bámulok, amíg megszületik a válasz és az eredmény. Várok, hogy bevessem a saját módszeremet vagy támogassam James talán félvállról vett, de hasznos ötletét. Jobb lábammal egy-kettőt dobbantok majd még egyet ballal. Valami fura vérfarkasos ereklye lesz a fal mögött esetlegesen mélyebbre vezető járat végén Eleanor szerint. Vajon mire használták egykor? És miért zárták el? Talán veszélyes. Amitől egyáltalán nem rémülök meg, mert a veszély a második nevem is lehetne, de a második nevem a Zemora.
Szószám 300-500 között
Vendég
Hétf. Szept. 06, 2021 12:51 pm
Diákok & Peggy
Man is wolf to man
Alinával maradtunk ketten a könyvtárban. Valahogy sejtettem, hogy nem lesz túl népszerű, hogy Eleanor dolgai és felhalmozott kutatási anyagai közt kutatni és még jobban megismerni azt, amit nagy vonalakban taglalt a többieknek. Átfutom a könyvek címét, amíg Alina a kérdéses mese könyv után nyúl és elkezdi nagy vonalakban taglalni a mesét. Fellapozom a könyveket, ahol észreveszem, hogy bejelölt oldalakat. -Ezekben a könyvekben mind vérfarkasos oldalakat jelölt be Ellie. - jegyzem meg hugrás lány felé és magamnak is - Mennyire ismered őt? Talán egy rokona vérfarkaskórban szenved, hogy ennyire megszállott keres ilyen ereklyét? A kérdésem egyszerűen felvet még több tucat másikat is, amit már nem kötök Alina orrára, de figyelmem a lábam elé esett lapra terelődik, amit fel is veszek. A lapon egy ismerős latin közmondás található. Nagyon réginek tűnik maga a lap és nem is egyszerű lap inkább pergamen és nem az az átlagos tapintása. Talán nem hagyományos bőrből készítették? - Ember embernek farkasa. - olvasom fel halkan, úgy hogy még közelemben jelen lévő prefektus is lány is hallja. Nem okoz nehézséget lefordítani, mert nagyon egyszerű szavak vannak a lapon. Homo hominis embert és lupus lupi farkast jelent. Az ember 3. deklinációs szavakhoz tartozik és dativusi esete a homini. Még szótár se kell nekem, hogy lefordítsam, mert tényleg nem egy bonyolult szöveg szöveg. Ahogy kinyitom a lapot és egy nagyon furcsa kehelyre leszek figyelmes. - Merlinre! Mire használhatnak ilyen kelyhet? Láttál már ilyet korábban?- kérdezem meg Alinát. Jobban szemügyre véve látom, hogy nem emberi az a koponya. Talán farkas, sőt lassan biztosra veszem, hogy egy farkas koponya van a képen. - Milyen farkasé lehet ez a koponya? - teszem fel a kérdés. Belegondolni is szörnyű hogy ez egy vérfarkas koponyája legyen. - Alina, ugye te nem hiszed azt, amit én gondolok? Hogy a Dök-ös lány egy szörnyű és veszélyes kelyhet keres az iskolában. Ha ezt az ereklyét keresi a csapat, ami a mesében is van és tényleg itt van ebben a kastélyban és jó helyen keresi az önjelölt ereklyevadász lány, akkor szörnyű veszélyben vannak. - Utánuk kell mennünk, amíg még nem késő, figyelmeztetünk kell Corneréket a veszélyre.- jelentem ki Alinának a határozottan. Tudom, hogy Prewett nem egy ostoba lány és lehet, hogy jó helyen kapizsgál és szaglászik, nem zárom ki ennek az esélyét. Zsebre vágom a papírt, ha nem tette volna meg Alina előttem, talán valami információ rejtve lehet még ezen és bizonyíték gyanánt is szolgálhat. Régóta távol vannak. Sietve megyek az ajtó felé és a csapat után. Legszívesebben kérdőre vonnám Eleanort, hogy milyen felelőtlen és hogy képzeli a fiatalabbakat ilyen veszélybe sodorni, pont olyankor keres ilyen tárgyakat, amikor Amerika szerte törnek be és dúlják fel az üzleteket vérfarkasos relikviákért.
Eleanorral szemben ültem és hallgattam a kérdéseimre a felelét. Pontos válasz nem választ nem kaptam. A tanári karból, melyik tanár beszélgetését hallgatta ki? Azért nem mindegyik tanárt kell komolyan venni. Sok kérdés merült fel még. Szerettem volna meggyőzni a többieket, hogy ne a közös időt pazaroljuk el erre az egészre. "Valamit elrejtettek". Bizarr, hogy az után a "valami" után, amiről fogalmuk sincs mi felfedező útra menne a csapat egy része. Szerintem, ép elméjű ember nem ugrik csak úgy bele, ilyen kevés információval egy alagsori rejtély felgöngyölítésébe. Ha valamit keresnek, valamit fognak találni csak nem biztos azt, amire annyira vágynak. Beletörődőm, hogy sokan felállnak az asztaltól és kivonulnak a könyvtárból. Még egyszer utoljára megvizsgálom a térképeket és felírom könyvtári vagy az archívált dokumentumok számait térképkészítőinek a nevét, ha rajta vannak. Talán később jól jöhetnek ezek az információk. Megvárom míg becsukódik az ajtó. Az asztalon lévő íratok és könyvek címeit olvasom el, ez által remélem Eleanor eszmefuttatásába némileg betekintést nyerek. Igazából, mivel fogalmam sincs mit keres Eleanor. Azon kívül, hogy valami vérfarkas tárgyat említett meg nekünk, pont Amerika szerte is ilyen tárgyak tűnnek el. Barátaim leveleiből és az újságokból ilyen esetekről számolnak be. 
.
A diákok két csoportra bomlanak, míg a Nebulók egy része az alaksort kívánja feltérképezni, addig Margaret Fontaine és Alina Scamander (a Clyde-el való megbeszélés nyomán) a könyvtárban maradnak.
A másik diákcsoportnak eközben nincs szerencséje, ők a két lánnyal ellentétben, akik a könyvtárban kutakodnak, egy morcos festménybe botlanak, akik láthatóan a cselekedeteik és a kérdéseik még annál is morcosabbá tesznek.
A látványos unatkozást egyelőre elfelejthetem, de legalább elmondhatom, hogy találok néhány lelkitársat a stréberek között, akik nem túl nagy nyulak ahhoz, hogy nyakukba vegyék a kastélyt, ha már így kínálja magát a kaland.
– Köszönöm. – motyogtam miután megkaptam a térképet Ellie-től. Az, hogy ez a galád festmény még el is kezdett hablatyolni nekünk egy kicsit felhergelt. Hogy tudhatnánk az ő jelszavát, ha először vagyunk itt és látjuk őt? Legszívesebben kirugdaltam volna a képkeretéből, de nem voltam én azért ennyire komisz. Valószínűleg az egyik tanárnál végeztem volna valami unalmas büntetőmunkán sínylődve, mert apám-anyám fejére szégyent hozok és egy ilyen műremeket rongálok meg, ami a varázslóvilágörökség kincsei közé tartozik.
Figyeltem ugyan, hogy tart-e valaki erre felé, viszont tiszta volt a terep, csak az itteni levegő nem tetszett. Fél füllel sikerült meghallanom amivel a többieket hitegette a festmény lakója. Fel is horkantottam hitetlenkedve, bár inkább úgy ahogy egy macska hangozna, nem pedig olyan zavaróan ahogy egy varacskos disznó tenné, azt inkább meghagyom másnak. Karba tettem a kezem és a falnak dőltem, amíg a festményen szereplő öregember csak mondta a magáét és mondta és mondta és mondta. A szavai valahogy eljutottak hozzám is, óvatosan bemásztak a gondolataimba és akaratom ellenére megindították azokat a rozsdás fogaskerekeket. 
• 
