GRIFFENDÉL - MARDEKÁR REAGOK

Team Gryffindor

Jay | pánikoló őrző

Esküszöm, hogy figyelek, nagyon is! Illetve nagyon próbálkozom, de állandóan máson jár az eszem. Pont ugyanolyan ez, mint az előző szezonban a legelső meccsem, s ugyanazon ember miatt nem tudok koncentrálni.
Mégis minek jelentkeztél te a csapatba Mézi? Hiszen utálsz sportolni és még a vak is látja, hogy a karod vékonyabb, mint egy szál spagetti. Arról nem is beszélve, hogy veszélyes. Sid és Noah terelnék… Nem láttad őket az előző meccseken? Simán lecsapnak, bár gyanítom, nem veled kezdenék, hiszen csak rövid ideje edzel, nem vagy nekünk kihívás.
Kezemmel idegesen túrok bele hajamba, ahogyan hallgatom Lily szavait, s eskü lelkesítően hat, felvillanyozna, ha nem tudnám ki az, aki majd a kvaffot megpróbálja bedobni nekem. Bárki mással szívesebben játszottam volna most, mint a mardekár. Eleve gyomorgörccsel jöttem ide, hiszen a drága pasim kijelentette, hogy leszek szíves mindent beengedni, amit ő dob, ha igazán szeretem. S ki az, aki eleve nemet merne mondani Blaise-nek?! Eleve képtelenség volna, instant szakítana velem – megint – de a mai sminkje és öltözete… Meglehet csak az átlagos egyenruhát hordja, de rajta mégis olyan jól áll, hogy már ez a látvány önmagában elég a figyelmem eltereléséhez, hát még a csillogó szemei – mármint szó szerint csillog a szemhéja a glittertől – meg a hangja, ahogyan arra kér direktbe szúrjam el a védéseimet… Megadtam magam neki, nem tudtam nemet mondani, pedig nagyon akartam.
Most pedig már pályán vagyunk, én elfoglalom a helyem, várom, hogy elkezdődjön a játék, nem! Igazából arra vágyom, hogy vége legyen, s hogy a fiú egyetlen dobása se legyen sikeres. Mert mi van akkor, ha jól dob? Ki fogom védeni, ki kell védenem, eleve nem is nagyon nézem, ki az, aki szembe jön velem, csak a labdára figyelek.
A sors pedig ma talán kegyes lesz, mert mi kezdünk, így fellélegzem, mert ennyivel kevesebb az esélye, hogy Blaise fog dobni. Helyette Juliet szerzi meg a kvaffot, s már száguld is a karikák felé. Magamban szurkolok, hogy sikeres legyen a rádobás, ha már van egy pontunk akkor kevésbé félek hibázni. Mármint nem! Nem fogok hibázni. Szándékosan egészen biztosan nem. Annyira el akarom mondani Lily-nek, annyira szólni akarok neki, hogy semmiképp se hagyják, hogy Blaise szerezze meg a labdát, de már késő. A játék elkezdődött, s Juliet csele után éppen ő készül dobni. Az erő megvan, a cél… Kevésbé.
-Szép volt Lily, csak így tovább! – És könyörgöm sose engedjétek át a labdát! Tudom, hogy lehetetlen, de azért imádkozni lehet. Merlin segítsen engem ezen a meccsen. Meg Flintet, hogy ne törjön össze. És akkor még kérdezik mitől féltem a pasimat?!
-Sid, ha lehet Rainberry-t ne öld azért meg, kérlek! – Miért nincs arra szabály, hogy a szerelmesek nem játszhatnak egymás ellen…? Komolyan mondom petíciót fogok indítani.

Team Slytherin

Caelum Flint |  ideges terelő

Szakad az eső és még a szél is orkán erejű, szóval minden pont ideális és adott ahhoz, hogy ma lejátszuk a meccset. Mondanám, hogy nincs gyomorgörcsöm, de hazudnék, hiszen a barátnőmmel kell majd farkasszemet néznem és jogosan felmerülhet a kérdés, hogy mennyire lennék hajlandó megküldeni őt a gurkóval, de valahol azt is sejtem, hogy az én személyes törpe terroristám vágna pofán, ha bármilyen szempontból megpróbálnám őt kímélni. Kapásból jöhetne azzal, hogy "nem nézed ki belőlem, hogy elbírok veled?".... szóval sehogy se járok ma jól az már egyszer szent.
Regu megtartja a csapatkapitányi beszédét mielőtt a pályára megyünk és körülbelül 2 és fél perc alatt ázunk bőrig. Az ütőt megpörgetem a kezemben mielőtt keresek rajta egy erős fogást és elkezdődik a meccs. A Griffendél mocsok módon határozottan indít, ami nálam szinte egyből ki is veri a biztosítékot és a Denoir lány kapásból egy olyan dobással kezd, hogy már most tudom, hogy ma meg kell kicsit kínálnom majd a gurkóval, hiszen Marcie ugyan jól reagál, de bivaly erős volt az a kvaff.
Mire kitalálom, hogy mit is akarok csinálni rá kell eszmélnem, hogy Sid úgy küld meg a gurkóval, hogy annak a suhanását még a szakadó esőben is hallom, én pedig természetesen, mivel a türelmemről és a megfontolt lépéseimről vagyok híres, kitérés helyett megpróbálom visszaküldeni a feladónak. Az labda erejét azonban olyan bitang szarul mértem fel, hogy telibe mellkason kap ezzel belém szorítva (vagy éppen pont hogy kiszorítva a tüdőmből?)  a levegőt miközben gyakorlatilag az utolsó pillanatban kapaszkodok meg a seprűben, hogy legalább ne essek le. Minden lélegzetért megküzdve könyvelem el, hogy ma akkor rohadtul vérre fogunk játszani és bár eddig sem voltam soha egy úriember a pályán, de nem ezen a meccsen fogom majd elkezdeni.
Szenvedésem közben csak félszemmel látom a Mardekár hajtóinak cselezését és dobását, amit Rory valami zseniális módon hajt végre, Blaise pedig igyekszik vele tartani a tempót, ami talán egy kicsit a végére túl gyorsnak bizonyul a számára, de a potenciál mindenképp benne van már csak egy kis rutin hiányzik, az idővel úgyis meglesz majd.
Az állkapcsomat megfeszítve összeszedem magam amennyire ez lehetséges. Még csak most kezdtünk, de én már most rohadt ideges vagyok.

Team Gryffindor

Lily Potter | figyelmetlen hajtó

Őszintén meglepődtem, amikor év elején megválasztottak csapatkapitánnyá, hisz tudom, hogy vannak nálam jóval tapasztaltabbak is csapatban. De azt hiszem, úgy voltak vele, a név kötelez, hisz  a családom nagy része a roxforti idején kviddicsezett, sőt, kapitány is volt a nagyapámon és a szüleimen át a bátyámig, aztán anya és James is a profik közé állt, szóval... Hát mondjuk ki őszintén, baromi nagy a nyomás rajtam. És akkor még azt nem is említettem, hogy a fiúm az ellenséges csapatban van a mai meccsen. Úgyhogy a buzdító beszédem, azt hiszem, többek között saját magamnak is szólt, és csak remélhetem, hogy elég optimiztust és magabiztosságot tudtam a társaimnak sugározni, hogy kitartson egy ideig ebben a katasztrofális időjárásban is. Mielőtt elrugaszkodnék a földtől a seprűmmel, még magamra szórok egy vízlepergető bűbájt, hogy ne ázzak bőrig két perc alatt, de sajnos a bűbáj sem fog kitartani örökké, ahhoz még nem gyakoroltam be eléggé.

Nos, úgy gondolom, meglepően szépen kezdünk, Juliet szinte azonnal gólt dob, a francia csajnak esélye sincs kivédeni az erős dobását. Majd a csapattársam egy csellel le is passzolja nekem a kipattanó labdát, én azonban szépen elbénázom a lehetőséget, mert a szemem sarkából pont elkapom a pillanatot, amint Sid egy az egyben mellkason találja Caelumot.

- Basszus! - A fogaimon át szívom be a levegőt elborzadva a látványtól. - Jól vagy? - közelítem meg a kérdéssel, de közben meg dühös vagyok magamra, amiért hagytam, hogy a jelenet elvonja a figyelmemet a saját feladatomról. Szerencsére a többiek – egyelőre úgy tűnik – nagyon jó formában vannak. Rory Flarestorm közelít a karikáink felé, és Rainberry-vel azt hiszem, éppen egy cselt próbálnak összehozni, de a látási viszonyok miatt igazából fogalmam sincs, hogy pontosan mivel is próbálkoznak. Rory eldobott kvaffja viszont határozottan repül a cél felé, egészen addig, amíg Jae meg nem állítja. Aztán a labda ismét nálunk van, és azonnal meg is indulunk vele az ellenkező irányba. Végül Cora, aki még mindig a csapatunk egyik legfiatalabb és egyben legveszedelmesebb tagja, gyönyörűen karikára is dob. Épp abban az időben, amikor Noah egy életveszélyes gurkót indít Flamel ellen, aki így praktikusan eldöntheti, hogy a karikákat menti, vagy az életét.

Team Slytherin

Blaise Rainberry | idegbajos kiscica hajtó

Bevallom - de csak magamnak -, azért jelentkeztem a kviddics csapatba idén, mert megint elkapott egy szokásos féltékenységi roham, tök jogosan egyébként, és szemmel akartam tartani Jayt. Persze abba belegondoltam, hogy játszanom is kell majd és sérülhetek is, de abba egyáltalán nem, hogy még olyan körülmények közt is seprűre fogunk szállni, mint ez a rohadt vihar - kész szerencse, hogy már alaposan begyakoroltam a vízlepergető bűbájt és a hajam meg a sminkem tökéletes marad majd a meccs végéig. Hacsak valaki arcon nem talál… De ha arra sor kerül, az illetőt biztos, hogy megetetem egy zacskó csillámporral. És ha már csillámpornál tartunk, természetesen a seprűm sörtéjét Dan barátom segítségével sikeresen bevontam egy csillámos főzettel, így nem csak a sminkem csillog-villog, de a seprűm is szórja magából a zöld-ezüst csillámot. Remélem Rorynak tetszeni fog, hehe…
Egyébként Roryval egész ügyes kis cselt hajtunk végre, azaz én egészen ügyesen elbénázom, de ő nagyon szépen dobja a kvaffot a karikák felé, viszont a pasim, akit egyébként más esetben nagyon szeretek, sikeresen kivédi… Éppen előtte néhány méterre állok meg a seprűmmel, hogy aztán egy nagyon csúnya pillantást vessek rá. Az esőtől alig hallom ugyan, de mintha azt kérdezné, hogy “Ugye azért még nem szakítottunk?”... A válaszom pedig egy vállrándítás, egy flegma arckifejezés valamint egy magas hangnemű “hmm”, majd megfordulok és elrepülök Rory után. Éppen elkapom a pillantásommal, ahogy a göndi hajú csajszi a Griffendél csapatából megcélozza a karikáinkat, amit Marceline ki is véd, viszont menet közben Noah nagy erővel felé küldi a gurkót, s mivel nem sikerül elkerülnie, a karját eltalálja, és el is töri ha jól látom. Felszisszenek, mert már belegondolni is rossz, hogy ez mennyire fájhatott neki.
Az események viszont pörögnek tovább, Rosie egy hatalmasat belecsap a gurkóba, ami pedig egyenesen Jay felé száguld. Mit sem törődve a többiekkel, egyenesen a pasim irányába fordulok, és hülye mód még el is indulok arrafelé, hátha valami csodához méltó módon a nézésemmel el tudom terelni onnan a gyilkos labdát, ami szinte biztos, hogy el fogja a fiúmat találni… És ha ez önmagában nem lenne elég dühítő, Clemens is most dönt úgy, hogy megpróbál csellel a karikákra dobni, amit esélytelen, hogy Jay ki tudjon védeni. Komolyan mondom… Ha nem próbál meg legalább elmenekülni a gurkó elől, biztosan megcsapom!
Magamban könyörgök a nemlétező fentieknek, hogy védjék meg Jayt… És védjék meg Roryt a haragomtól, s védjék meg a barátnőjelöltjét is akire most úgy néz, mint aki menten leolvad a seprűjéről… Mert amint megfújják a rohadt sípot és vége a meccsnek, biztosan hozzávágom mindkettőhöz a kvaffot! – Rosie drága, megtennéd, hogy nem töröd darabokra a pasimat?! Igazán hálás lennék, baszki! – kiabálom oda a leányzónak, aztán Caelum mellé repülök. – Figyi, ha a mai nap folyamán kitépem a kezedből az ütődet, csak sodródj az árral és ne kérdezz semmit – közlöm vele, aztán tovább is állok, hiszen Jaynek most biztos nagy szüksége van a támogatásomra! Akarom mondani… A csapatnak tuti szüksége van a támogatásomra! És eközben azt hallgatom, ahogyan Regu kiabál örömében... Őt is megcsapom!

Team Gryffindor

Noah Runcorn | terelő

Augusztus végéig határozottan sínre raktam magam, haladtam egy általam kijelölt és mikromenedzseléssel megtartott útvonalon, valahogy előre sikerült összefésülnöm különböző elfoglaltságokat és kötelezettséget, hogy ha harmóniában nem is reménykedhetek, legalább funkcionálisnak és viszonylag stimulálónak éljem meg az első szemesztert. Felvett órák közé illesztettem Nedet, Sidet, a poscastek előkészítését, üzenetek megválaszolását, új interjúalanyok kiválasztását, a köztes kutatómunkát, témakörökben elmélyülést, kurzusoknál megjelölt szakirodalmak darálását, szóval én tényleg, tényleg összeollóztam magamnak egy ígéretes félévnyi kivonatot, majd az utolsó héten, miközben éppen a lábunkat lógattuk egy régi muglizmozi épületének tetején, néhány sör és még több alkohol-áztatta csók sűrűjében, megtalált minket a legrosszabb üzenet. Nincs épeszű friss akadémista, aki ennek örülhetett, egyszerűen elképzelhetetlen, mert a banda, a mi bandánk mindenesetre, összetartott, minket nem sodort szét semmilyen váltás, terveztünk és kiviteleztünk, nyáron kétszer is összeültünk, pedig az idő nagy részét a kialakított házistúdiómban, Sid fesztiválkoncertjein vagy különböző kávézókban töltöttem.
Két éjszakát is végigbeszélgettünk Neddel, politikai szálak, követhetetlen pénznyomok és útvonalak után kutattunk, egyáltalán értelmes magyarázatot kerestünk, ez hogyan történhetett meg. Ilyen gyorsan, ilyen professzionálisan, ilyen felfoghatatlanul. Lily a második héten keresett meg minket, kissé foghíjas a csapat, szívesen csatlakoznánk-e, van hozzá iskolavezetőségi engedélye is. Lily, akinek két évvel ezelőtt még a vállát fogtam, akihez hajoltam, guggoltam, aki hatalmas energiabombaként edzett és küzdött a pályán, most előttünk állt, elszántan, valahogy felnőttesen, célorientáltan, és még ha kedvem is lett volna nemet mondani, akkor sem lettem volna képes rá. Nem neki, nem most. Sid mindig könnyedén kezelte a csapatkapitányi poszttal járó stresszt, mert Sid minden stresszt könnyedén kezelt, de láttam másokat idegeskedni, izgulni, meg-megroppanni. Egyetlen feltétellel, köszörültem meg a torkomat, mire rávágta, hogy Nott semmilyen módon nem térhet vissza a csapatba a tavalyi húzása után. Oké, lenne még egy feltételem, itt már mosolyogtam, azt hiszem, és a telepátia másodszor is működött, mert finoman megérintette a könyökömet, és annyit mondott, a terelőposztra gondolt.
Nyáron néhányszor még felriadtam éjjel, és időnként idegesen hol az oldalamhoz kaptam, hol az orromhoz, leküzdhetetlen szokás, a bántalmazás eltüntetett, de soha fel nem szívódó nyomaihoz, és bár sem Sid, sem Ned, sem Desi nem tettek megjegyzést rá, észrevették, és feltűnő – olvasatukban nyilván éppen hogy rosszul álcázott – aggodalommal figyelték.
Kiegyenlített meccsen találjuk magunkat, több ismeretlen arcot kell valahogy megjegyeznünk, hamar felmérni a terepet, és keresni a gyenge – illetve erős – pontokat, rést a pajzson, amit nagyobbra üthetünk. Sid első terelése parádés, miközben a hajtó lányok ügyesen kezdenek, Lily kezében látszólag nem reszket a csapatkapitányi pozíció, sem a felelősség, de fél árnyalatnyi sápadtságát már jól ismerem, és tudom, még ha titkolja is a csapategység megtartásáért, a gyomra biztosan remeg. Gyors kalkulációt követően választom az ellenfél őrzőjét – itt szeretnék hálát rebegni, amiért egyetlen végzett sem tért vissza, megtisztítva a felhozatalt a szélsőséges eszméktől és felsőbbrendűségi ragálytól, Black persze a szokott módon irritáló és Graves is potenciális ideológiatégla, de a többiek viszonylag ártalmatlannak tűnnek –, a Sidtől tanult módon lendítek, kar kitart, izom megfeszít, könyök megfelelő szögben, és lehet, egész kviddicses pályafutásom során posztot tévesztettem. (Vagy annyi düh, feldolgozatlan feszültség van bennem, hogy boldogan fogadja a felkínálkozó szelepet.)
Flamel nem tud kitérni, telibe kapja a gurkó, a túloldalon pedig Jay nem sokkal később visszakapja, mielőtt bármelyikünk odaérhetne, és kivédhetné a felé küldött, tűpontos ütést. Kissé szét is esünk, Sid nem gondolkodik, csak lendít, Juliet pedig hátrapillant a kiáltások miatt, és éppen hogy eltéveszti a karikákat, pedig majdnem üresen várja. Cseppet sem aggódom, még Graves találata miatt sem, most melegítünk be igazán, Lilyn pedig látom, hogy indul rendet tenni a fejekben, és vázolni a folyton változó stratégiát, ami biztató, mert megértette Sid vezetése alatt, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell egy meccsen.

Team Slytherin

Rory Flarestorm | büszke pasi hajtó

Már egy jó ideje kerülgetett a hányás, de azt hiszem most értem arra a pontra, hogy komolyan elgondolkodom, hogy kiürítem a gyomrom tartalmát Blaise-re. A csillogó smink egy dolog… De basszus csillogó seprű?!
Az meccsen nem mi voltunk a legjobbak, de szerintem nem is játszottunk rosszul. Azt mondanám, hogy egészen kiegyenlített volt, hiába csalt a Griffendél. Mert azzal, hogy náluk voltak akadémisták, akiknek volt már rutinjuk, nyilván előnyben voltak. Nem úgy, mint nekünk, akiknél két kezdő is volt! Ráadásul az egyikőjük lány, és még csak 13 éves.
Bosszankodtam egy ideig, bár nem csak az eső miatt, hanem azért is, mert Blaise rohadtul de haszontalan volt! Lehet, hogy nem úgy dobott, mint egy kiscsaj, de a célzása… Vágom, hogy zuhog, de bakker, attól még nem olyan nehéz látni a három rohadt nagy karikát. Tuti a pasija miatt szerencsétlenkedik. Gyűlölöm már most a tagot, mert eleve kidobtam az én briliáns dobásom, meg ott a tény, hogy a paliját is megzavarja. Áh, tudtam, hogy nem lesz ennek jó vége! Ha lenne nálam terelőütő, akkor biztosan addig verném a kínai fejét, amíg le nem pottyan a seprűről.
S mintha imáim meghallgatásra találtak volna… Rosie ekkor üt egy akkorát a srác felé, hogy még el se érte, de én már hallottam, ahogyan reccsen a keze. Egyből felderült az arcom, s tapsolni kezdtem. – Ez az én csaj… Haverom! – Szép mentés Rory, csak tudnád, hogy miért akartál mást mondani elsőre, mi? Meg mi ez a melegség a mellkasomban? Meg eleve miért nem bírom letörölni a mosoylt az arcomról?Na de mindegy, úgyse hallotta meg a lány, s csakhogy biztosan tudja, mennyire büszke vagyok rá, mellé repülök, s tartott a kezemet, hogy belecsapjon. – Menő voltál Rosie! – Nyilván látszik, hogy gyakoroltam vele. Én tanítottam meg, hogyan kell ilyen szépe repülni! Máskor is kéne ilyeneket tartani, mert amúgy eskü élvezem én is.
Azt már kevésbé, hogy Blaise jelenetet rendez, csak azért, mert a fiúkája megsérült. Azt meg aztán meg ne próbálja, hogy bántani meri Rosiet! Mert a végén fejbe találom dobni egy kvaffal és akkor bizony leesik a műszempillája is. Ez egy ilyen sport, gyanítom vattacukor herceg is képben volt vele, mikor beszállt, hogy nem lesz veszélytelen őrzőként sem. Eleve ha megnézi, akkor Marce és Caelum is kapott egy szép nagyot, inkább foglalkozna velük, a saját csapatával. Morgok is rá
Amúgy meg végül pont nem tört össze… Kár érte. Viszont eléggé megzavartuk a griffendélt, így csak Lily hajtása volt jó, mindenki más… Kicsit kuncogtam is, hogy miket szerencsétlenkednek, de nekünk ez csak előny. Caelum ki is használja a káoszt és megküldi a gurkót a griffi terelője felé. Jó erős, s most már csak abban kell reménykednem, hogy kitart a zűrzavar addig, amíg eléri a srácot a golyó. Nem tudom mi történik a mai meccsen, de szerintem Lily és Regu fogadtak, hogy ki tudja előbb megölni a másik játékosait.
Engem szerencsére még nem céloztak be, így amint megszerzem a kvaffot száguldok is a karika felé, most egyedül, mert az előző cselt is elcseszte Blaise, nem akartam megint így járni. Ugyan nekem sem sikerül most tökéletesen csinálnom mindent, de azért megküldöm a labdát a sérült őrző felé, hátha van annyira rossz állapotban, hogy nem tud már védeni egy ekkora dobást. Blaise hajtása… Áh nem is érdemes beszélni róla! Minden lehetséges módon elcseszi. Mondom én, tuti a pasija az hibás! – Oh, csak nem félted a fiúkádat? – fékezek le mellette egy pillanatra. – Nyugi, szerintem megmarad. De a kedvedért megkérem Rosiet és Caelum-őt, hogy a következő gurkót küldjék meg úgy, hogy garantáltan ketté törjön. – kezdek el gúnyosan kacagni, ahogyan ismét felveszem a pozíciómat.

Team Gryffindor

Sid Wagtail | terelő

A tavalyi szezonzáró meccs után, megtépázva, összeverve, Bagman irodájában felöltve a "baszódjmeg" arcomat megállapítottam, hogy a maga módján stílusos lezárása volt a mérkőzés a kviddicskarrieremnek - még akkor is, ha reszkettem a dühtől és az adrenalintól, miközben a tanfelügyelő újabb és újabb szidalmakat fröcsögött felém. Akkor már úgysem számított, mégis mit tehetett volna? Nem tilthatott el a kviddicstől, hiszen úgy volt, hogy többet a Roxfort területére sem teszem a lábamat. Aztán az élet, vagyis leginkább a korrupt és alkalmatlan kormányunk közbeszólt, én pedig egy végigbulizott nyár után újból a jól ismert birtokon találtam magam. Azon kevesek közé tartoztam, akik különösebb érzelmi reakció nélkül fogadták az Akadémia áttelepülését. Nekem tulajdonképpen mindegy volt, hol jártam be vagy lógtam el hangulattól függően az óráimat, amíg a fontos emberek mellettem maradtak. Például Noah, akivel lelkes gyerekek módjára gyakoroltunk szürkület után a kviddicspályán, attól a pillanattól kezdve, hogy Lily - még mindig nem tudtam napirendre térni afelett, hogy Lily kicseszett Potter lett a csapatkapitány, a vörös kis minitornádó, akire továbbra sem tudtam nem cuki törpeként tekinteni, hiába teljesítettem minden utasítását tőlem karakteridegen engedelmességgel - megkért minket, térjünk vissza játszani.
- Jól áll a terelőütő - könyököltem oldalba széles vigyorral Noah-t, mielőtt mindketten elrúgtuk magunkat a földről, hogy a meccs kezdete előtt repüljünk egy tiszteletkört a Griffendél lelátója előtt.
Könnyűnek éreztem magam, a csapatkapitányság terhének súlya nélkül. És talán az is szerepet játszott a boldogságomban, hogy Nott nem lépett velünk pályára. Tavaly ilyenkor a fiú minden rezdülésére megfeszült izmokkal figyeltem, készen arra, hogy mindent tönkretesz majd. Most, Noah-val az oldalamon minden egyszerűnek tűnt, túl jól ismertem a mozdulatait, túl jól olvastam az apró gesztusaiból - tökéletes terelőpáros voltunk. Arról egyelőre, ennyi méterrel a talaj felett nem akartam gondolkodni, hogy mi más volt még ő nekem. Túl bonyolult volt minden. Persze Noah már csak ilyen volt, azt hiszem, a Runcorn ikrek körül soha, semmi sem volt egyszerű, ők maguk pedig gondoskodtak róla, hogy a feltétlenül szükségesnél is komplikáltabb legyen az életük.

Erősen indítottunk, a hajtóink a tavalyi teljesítményüket is felülmúlva csiszolódtak össze, Noah-val könnyedén engedtük útjára a pusztító erővel száguldó gurkókat. Egészen addig, míg a vállamig sem érő mardekáros kislány olyat belebikázott Jay kezébe, hogy szinte a saját karomban éreztem a csontok reccsenését. Szemet szemért, kezet kézért, mintha szinte egymás tükörképe lett volna a pálya két végén a két törött kezű őrző... Talán ha nem tombolt volna ilyen erősen a vihar, időben észrevettem volna a Jay felé száguldó gurkót...
Jayt azonban mintha feltüzelte volna a fájdalom, olyan védést produkált, amit a profi ligában is megirigyeltek volna, azzal a lendülettel pedig ki is passzolta a labdát Corának. A turbótörpénk minden igyekezete ellenére sem ért át a pálya túlsó felére, még mielőtt gólt dobhatott volna, belenyúltak a mardekárosok a dobásába és megszerezték a kvaffot. Pontosan abban a pillanatban, amikor egy dobhártyaszaggató mennydörgéssel egy időben Noah megküldte a felé indított gurkót. Nem időztem el sokáig a labda tökéletes ívén, de még tovább repülve mintha láttam volna, hogy majdnem leszedte Rory Flarestormot a seprűjéről.
- Már korábban le kellett volna cserélni Nottot - fékeztem le egy pillanatra Noah mellett, azonban többre már nem maradt időm, mert a sűrűn szakadó esőfüggönyön át megláttam két zöld-ezüst talár összehangolt lobogását, amint meglódultak az egyik gurkó irányába, hogy együtt üssék el valamelyik játékosunk felé.

Team Slytherin

Rosalind Brown-Parkinson | dühös terelő

Ez életem első igazi kviddics meccse, amikor játékosként sétálok a pályára. A gyomrom már az ezredik bukfencet veti... nem elég, hogy seprűre kell ülnöm, még az ég is mindjárt ránk szakad teljesen. Igazából ha nem lettek volna egyéb okok, örökre megmaradtam volna a lelátókon, és onnan kiabáltam volna legfeljebb Lucasnak, erre meg… most még a pályára sem lép amikor én is. Nem mintha szükségem lenne rá vagy valami… de legalább az arcába dörgölhetném, hogy elütöm előle a gurkókat. Ellenben a csaja aki nem is a csaja vagyis nem beszélünk róla otthon itt van. Mondjuk még szerencse, hogy csak most, mert pont elég undorító a folyosókon látni őket andalogni, a hideg is kiráz a gondolatától is! Rory viszont itt van, küldök is felé egy mosolyt amint elhagyjuk az öltözőket. Menni fog ez, bizonyítanom kell! Magamnak is, nem csak másnak… nem csak neki. Próbálok koncentrálni, amikor felszállunk, de Rainberry csillámporos seprűje láttán feltűnően sokáig tátva marad a szám. Ilyet lehet?? Körbe pillantok, de nem úgy látom, hogy bárkinek is bármi baja lenne vele, és hát nem én leszek az első aki megszólja, ha más nem hát plusz pont kreativitásért vagy mi. Őszintén nem tudom eldönteni, hogy tetszik vagy nem, mert egyrészt hajrá neki ha tényleg nem szabad, másrészt meg én már kinőttem a glittert! Egyszerűen csak kizökkent egy pillanatra, bár még mindig nem ő az a tényező aki ezt leginkább megteszi, közel sem, mert amint elrepül előttem Rory úgy egyetlen pillanatra minden mást el is felejtek. Egyetlen pillanatra… mert azért a gurkókra sem ártana odafigyelni, később el is kapom az egyiket és amilyen erősen tudom a Griffendél őrzője felé küldöm. A torkomban dobog a szívem, a karom kissé sajog a lendülettől - még szoknom kell ezt - de betalál! Hallom Rory ordítását ami szinte az enyémmel egyszerre hasít a levegőbe, és ez a mértékű büszkeség mellett teljesen jelentéktelenné zsugorodik Raiberry megjegyzése, amire csak egy hatalmas grimaszt és nyelvnyújtást kap válaszul. Most nem tud érdekelni, ahhoz túl boldog vagyok! Különben is, álmaiban sem lennék hajlandó kímélni Jayt - azt hiszem így hívják - csak azért, mert a pasija. Fujj már! Ki akarna pasizni...?? Ha annyira féltik egymást, ne itt randizzanak! Nem hallom a későbbi megjegyzését már, és Regu kiáltását is csak távolról, mert a torkomban dobogó szívvel Roryra mosolygok mielőtt még tovább repülnénk. Menő vagyok! Csak most jött rá? Kicsit lassú volt, de túl boldog vagyok ahhoz, hogy azonnal számonkérjem miatta, helyette csak nagyon vigyorgok a bóknak amit kiérdemeltem. Megy ez, és ő is látta! És remélhetlőeg eddigre Lucas is előtolta a bamba képét, mert akárhogyan is, meccs után az arcába kell dörgölnöm, hogy amiért eltörték az imádott barátnője kezét, én eltörtem a másik őrző kezét, mert ennyire jó húga vagyok, szívesen!
A tekintetem a gurkókon és a többi játékoson igyekszem tartani, főleg egy játékoson, valahogy gyakran tudom merre van, de csak mert gyakran beleesik a látóterembe… olyan nézhető módon... nem akarok lemaradni a sikeres dobásokról, muszáj kiáltanom, egyszerűen csak támogatni a csapatot, segít fenntartani a morált… semmi másért. Ehelyett viszont azt veszem észre, hogy az egyik gurkó vészes tempóban tart felé, én pedig még a legújabb Malfoy seprűvel - amit amúgy azóta sem köszöntem meg nekik - is túl távol vagyok, hogy beérjek és egyáltalán esélyem legyen elütni. Mégis odaszáguldok, ha késve is, hogy legalább rákérdezzek, hogy hogy van. - Jól vagy?? - Azt sem tudom hogyan kérdezzem, nyilván nincs jól de egek, nagyon betalált a gurkó… Ez idő alatt lemaradok arról, hogy Clemens hatalmas pontossággal és elég erővel célozza be a jobb szélső karikát, előbb meg kellett néznem, hogy Rory jól van - és persze, hogy a helyzethez képest jól, erős fiú, nem lesz gond, biztosan rendben lesz… teszünk róla, hogy rendben legyen, mert valami őrült elszántsággal a tekintetemben keresem Flintet! Nem kérek elnézést, Rorytól és nem mentegetőzök, mert ahhoz már késő, ellenben van amihez még nagyon nincs késő! Kicsit talán gyorsan ott is hagyom a kérdés után szegény fiút, de most nagyon az van bennem, hogy ezt megbánják! Oké, ez is benne van a kviddicsben, de ez nem jelenti azt, hogy csak úgy hagyni is fogom, vagy nem akarom majd rendesen megbosszulni! Vagy a pályán vagy azon kívül, hiszen ma még senki sem mondta, hogy ami a pályán történik az ott is marad... hoppá...
Flint legalább kétszer akkora mint én és négyszer annyira tapasztalt, de ugye ő is látta és ő sem akarja annyiban hagyni?? Mármint csak jó lenne visszacsapni valamelyik piros taláros játékosnak, ezért is nehéz lepleznem az örömömet amikor feljön a dupla terelés gondolata. Persze, közben nagyon ideges vagyok, de annál elszántabb ahogyan alakzatban repülve a fiúval közelítjük meg a gurkót. Eddigre a haragom mögül már arról is egészen megfeledkezek, hogy milyen magasan repülünk, csak az számít, hogy betaláljunk egy hatalmasat a gurkóval! Tényleg minden dühöm benne lesz abban a lendítésben, Flint is izomból csapna oda, de az idő nem nekünk kedvez, hiába tökéletes a lendület, ha nem találjuk el rendesen a gurkót. Ostoba vihar! Mi ez már?? Utálom ezt az időt! Szorosabban markolok az ütőre, amit a rengeteg eső után kezd nehezebb lenni tartani, de Merlinre, amiért most nem sikerült, legközelebb fog, mert biztosan nem felejtem el, hogy mennyire meg akarok csapni valakit vele. Kettőből egy bosszúhadjárat már összejött, a második meg csak újratervezés alatt áll. Egy Parkinson nem adja fel ilyen könnyen...
Miközben erre koncetrálok még látom a tekintetem széléből, hogy Rory felgyógyítja kissé Flamelt, amire mosolyogva mutatom fel neki nekik a hüvelykujjam. Nem csak jól kviddicsezik, de még jó csapajátékos is! Nem lehet nem szeretni! Úgy tűnik valamivel jobban van Rory… vagyis vannak mindketten, hiszen mindketten megsérültek és mindkettőért teljesen egyformán nagyon aggódom! Nem féltem jobban Roryt! De még tartozom egy ütéssel a Griffendélnek… miatta.

Team Gryffindor

Jay | zavarodott őrző

A mai meccs volt az egyik legkaotikusabb, amit valaha látta. Csak két dologban voltam biztos, az egyik, hogy Blaise dühös, bár most nem rám. Vagy nem csak rám… A másik pedig, hogy a karim sajog, lüktet, és hogy el kell mennem a gyengélkedőre ezek után.
Hülye voltam, nem tértem ki jól, mert csak a hajtókat figyeltem, s mire észbe kaptam, hogy a mardekára mini terelője megküldött a gurkóval, addigra már szinte mindegy volt. Semmi komoly… Ezt mondogatom magamnak, mert egyébként semmi olyan, amit ne tudnának helyre rakni, törtem már össze máskor is, ez meg még annyira nem is durva. Viszont Mézi egyből kiakad, nekiesik a csapattársainak, talán még azt is elfelejti, hogy kivédtem amit Flarestorm-al közösen próbált rádobni, csak ugye... Neki nem jött össze.
S ha most tehetném, akkor odamennék, megölelgetném, és finom puszikat adnék a hajára, hogy megnyugodjon, nem fognak ma eltemetni, éppen csak súrolt – nem, egyébként kegyetlen mód fáj – egyszóval felesleges morognia. Arról nem is beszélve, hogy fair játék, még csak nem is csaltak. De nem tudok csak úgy kirepülni, s ordibálni sem akarok, mert amit Blaise érez, azt én is érzem, pláne mióta az esküvőn összeestem, valami megváltozott, s most a haragja rám is hatással van, én sem tudnék nyugodt maradni.
S erőbe telik, hogy ne kezdjek el én is üvöltözni mindenkivel, s helyette a kvaffon töltöm ki a haragom, kivédem, de nem is akárhogy – egy pillanatra még büszke is leszek magamra. Nem úgy mint a következő rádobásnál, amit a Graves gyerek dob, de nem is mozdultam érte, szememmel csak Blaiset nézem, ahogyan az előbbi beszólása miatt konfliktus alakult ki a Mardekárban. S ez előny is lehetne, mert a terelők sem találják el gurkót, de engem csak bosszant. Forrong a vérem, érzem ennek még rossz vége lesz, de ha megint tömegverekedés tör ki, akkor biztosak lehetnek a kölykök, hogyha fél kézzel is, de őket is a gyengélkedőre juttatom! Várj már Jay, koncentrálj…
Enyhén megrázom a fejem, bocsánatit kérek a többiektől, amiért nem védtem – hiába nem Mézi dobta – s inkább figyelek, elkapom tekintetemet a páromról, Corat kezdtem figyelni, ahogyan egy akkorát dob, hogy még én is féltékeny vagyok rá. Honnan van benne ennyi erő?! Sid remekül kitanította, éppen ezért is sajnálom, hogy úgy fest nem fog találatot szerezni…
S ha már Sid, akkor Noah-val mennek is terelni, egy közös csapás, remek ötlet! Egészen addig, míg nem a pasimat akarják becélozni, bár ahogyan nézem, nem is felé megy a gurkó, amit Noah gyengén, de sikeresen elüt, Sid viszont… Ehm… Hol maradt amúgy? Csak nagyokat pislogva nézek rájuk, sőt nagyjából mindenkire. – Mi történik…? – Sokkal inkább magamat kérdezem, mint őket. Emlékszem milyenek voltunk tavaly, sőt elég erősen indítottunk, de most mintha mindenki hirtelen vagy 5 shot sojut letolt volna, s részegen próbálnánk meg játszani. Vagy csak én rúgok be ennyi alkoholtól?
Az egyedüli páros, aki még mindig jól teljesít, az Juliet és Lily, akik bravúrosan cseleznek, s meg is küldik a kvaffot a Mardekár karikái felé. Sajnálatos, hogy idő közben meggyógyították az őrzőjüket… Egy pillanatra örültem, hogy hozzám hasonlóan szutyok állapotban kell folytatnia a meccset.

Team Slytherin

Regulus Black | fogó

Már nyáron megírtam a lelkesítő beszédemet és a csapat éves edzéstervét. Azonban két dologgal nem számoltam: az első meccsünkön tomboló csillapíthatatlan viharral és a Griffendélbe visszatérő akadémista játékosokkal. Jól indítottunk, Clemens és Rory dobásai megizzasztották az ellenfelet, Rosie pedig a mérkőzés legelején gondoskodott róla, hogy a Griffendél őrzője kénytelen legyen egy kézzel védeni. Azonban nem Jay volt az egyetlen, aki megsérült... A Runcorn-Wagtail duó lélegzetvételnyi időt is alig hagyott a csapatunknak, sorozatban érkeztek az erősebbnél erősebben megküldött gurkók, és bár mindenki igyekezett állni a sarat, a Mardekár kezdett szétesni. Mégis ki engedhette meg, hogy elballagott diákok visszajöjjenek játszani? Mi lesz a következő, majd a profi ligából hívunk beugró játékosokat? A következő meccsen Hunter Tuttle lesz a Hugrabug fogója, a terelőik pedig a Boot ikrek vagy Hendrickx? Ébresztő, milyen szabályok ezek?!
A reklamáció és a fortyogó feszültség azonban nem segített a csapatomon, Marceline karja és Flint oldala nem fájt kevésbé, a hajtóink pedig nem lettek vihar-és gurkóállóbbak... A cikesznek egyelőre nyomát sem láttam és Siobhan céltalan körözése is arra utalt, hogy a meccset lezáró aranylabda egyelőre nem tervezett előbújni.

Lejjebb ereszkedtem, a kviddicstalárkmba kapó széllel küzdve végigrepültem a Mardekár játékosai között, az új őrzőnkkel kezdve.
- Kérjünk szünetet vagy bírod még? - fékeztem le egy pillanatra mellette. - Beszélek a terelőkkel, hogy szedjék szét a hajtóikat, ha nem tudnak összehangoltan támadni, az már fél siker.
Nem időzhettem sokat Marceline társaságában, de a fél perc múlva bekapott gól egyértelmű jele volt annak, hogy tényleg támogatásra szorult.
- Rosie, figyelj - zárkóztam fel a csapat legfiatalabb, de a jelek szerint legerősebben ütő játékosa mellé. - Marceline nincs a helyzet magaslatán, elég csúnyán megsérült és nem hiszem, hogy Rory bűbája teljesen rendbe hozta a kezét. Ha a Griffendél hajtói együtt megindulnak, szedjétek szét őket minden áron, ha kell, repüljetek be eléjük, nekem mindegy.
Ebben a pillanatban egy gurkó tönkretette a hajtóink tökéletesen felvett karvalyfej támadóalakzatát. Gyenge találat volt, éppen csak Clemens seprűjét súrolta, de ahhoz éppen elegendő volt, hogy arrébb sodorja pár métert és az ellenfél egyik hajtója - ebben a sűrű esőben nehéz volt ebből a távolságból eldönteni, melyikük - megszerezze tőle a kvaffot. Flint hiába száguldott felé, nem ért oda időben, hogy elüsse a vasgolyót.
Agresszívebb játékra kellett váltanunk. Igazi mardekáros játékra.
A párhuzamosan egymás mellett repülő hajtóink mellé rendeződtem, miközben intettem Flintnek, hogy ő is jöjjön közelebb.
- Muszáj összehangoltabban játszanunk... Repüljön egyszerre az egész csapat a Griffendél térfelére, tisztítsuk meg a terepet a következő dobás előtt. - A power play hatásos taktika volt, de ehhez arra volt szükségünk, hogy a csapat együtt tudjon maradni, a gurkók és a vihar ellenére is.

Team Gryffindor

Lily Potter | aggódó hajtó

A pályán folyamatosan zajlik a harc a katasztrofális időjárás ellenére is, és ami engem illet, abszolút büszke vagyok a csapatom kitartására, de tény és való, hogy az idény sztárjai egyelőre a terelők. Nem számoltam, de szinte biztos vagyok benne, hogy több sérülést tudtak bevinni, mindkét csapatból, mint mi, hajtók gólokat.

A sikeres szabaddobás után amint újra támadásba lendülünk a csapattal, a terelőink máris újra akcióba lendülnek, innen úgy tűnik, együttes erővel célozzák meg Clemenst. Végül Noah az, akinek a gurkója megindul az ellenfél felé, a Mardekárból pedig Flint lendül meg a megvédésére... és aztán nem tudom, mi történik. Talán félúton ráeszmél, hogy nem tudna időben érkezni, vagy hogy a támadás igazából amúgy is elég gyengére sikerült, és a hajtójuknak egyébként sem lesz semmi baja... De ahogy egy pillanatra találkozik a pillantásunk, az az érzésem, egyszerűen csak ráébred, hogy én volnék a közelben az egyetlen elérhető célpont, akire tovább terelheti a vasgolyót. Nem tudom, hogy így van-e, hogy akarom-e, hogy így legyen, hogy megkíméljen... Az biztos, hogy a csapatával szemben nem fair, ha nem ad bele mindent. Persze nem sokáig rágódom ezen, mert az meg a sajátjaimmal szemben nem volna helyes.

Néhány mozdulattal elmutogatom a társaimnak, hogy jó lenne összehozni egy Power Playt, hogy további előnyre tehessünk szert. Még szükségünk volna egy-két határozott gólra, mert ha a terelők úgy játszanak, ahogy eddig, lassan szétverik mindkét csapatot, törött kezekkel meg seprűkkel pedig már nehezen szerzünk újabb gólokat.

A Griffendél szépen meg is indul a tervezett csellel, de aztán valahol valami félremegy. Meg sem tudnám mondani, hogy mi, őszintén, ebben a viharban nehéz követni, vagy jól látni a dolgokat. Úgy érzem, taktikát kell váltanunk, és kisebb, egyszerűbb, gyorsabb cselekkel játszani, olyan megmozdulásokkal, ami ebben az időben is könnyebben és sikerrel végigjátszható.

Gólt ugyan nem tudunk szerezni, mielőtt a zöldek újra visszaszereznék a kvaffot, de legalább a gurkó újra célba vett egy mardekárost valamivel felettünk, Noah jóvoltából. Szegény Regu, azt hiszem ebből lábtörés lesz. De már meg sem lepődöm, hogy megint a terelők tarolnak. Mondom én, mindenki a gyengélkedőn végzi a meccs végén.

Team Slytherin

Clemens Graves | hajtó

Még csípi valami nyárról – álmai gyakran faillatba kapaszkodnak, végtelenbe nyúló, átölelhetetlen törzsek között botorkál, talpa alatt fenyőkéreg reszel, időnként murvával felvert, kitaposott ösvényen találja magát, előtte húsz méterrel két alak ácsorog, nem néznek rá, ha mégis felé fordulnak, arcuk mimikátlan és sápadt. Tudja, kik ők, tudja azt is, hogy teljesen magára hagyták, tavaly még sorsközösséggel kipárnázott atmoszférában próbálgatta, hol húzódnak létezésének határvonalai, finoman ráfogott néhány gondolatfoszlányra, mostanra azonban eltűntek, visszaszorultak, látótávolságon kívülre, tribüni elérhetetlenségbe, padok közé, torokszorító arctalanságba, csak a tekintetüket érzi még magán, és ettől a különös viszketéstől, bőr alatti ingerülettől képtelen megszabadulni. Ezúttal senki sem próbál segíteni neki, egyedül öltözik, magának állít minden szíjat, többnyire idegenek veszik körbe, ezért kissé oldalra fordul, elzárkózik, nem igényli mások figyelmét vagy tekintetét, visszarándul bármilyen pillantásba rejtett kritikai éltől vagy hamis biztatástól, esetleg kéretlen bizalmaskodástól.
Nero megvárja, mielőtt pályára lépnének, mutatóujját Clemens álla alá csúsztatja, amíg nem engedelmeskedik, és tekintetük nem találkozik a kettejük között reszkető, bizonytalan térben, nyáron erőre kaptak rohamai, változott az intenzitásuk és hosszuk, elnyújtottabban és tulajdonképpen élesebben látja megfogalmazásra alkalmatlan képek egész sorozatát, amelyek üres szimbólumokként rakódnak le benne, beiszaposodnak, és átláthatatlanná mélyülnek, már fél visszanézni önmagába. Nero tudja, pillantása kérdez, feszesen fog rá, mint mindig, Clemens gyomra összerándul, fogait egymásnak koccantja, szeretne elnézni, igazán, mégsem teszi, csupán bólint – kelletlenül és megalázottan. Igen, megitta, nem lesz baj, még érzi nyelvén, torkán az égető, fűszeres ízt, nyelve hegyén keserűség utolja, két pohár töklével sem lehetett leöblíteni, mintha mindenhonnan felszívódni készülne, mégis visszamaradnak jelzésértékűen, bosszantó emlékeztetőül.
Előző éjjel körbefordult párszor, párnába kapaszkodva ébredt, homlokán veríték gyöngyözött, ajkai teljesen kiszáradtak a néma, levegőtlen kiáltástól, amelyet magával hozott, ezúttal viszont senkit nem ébresztett fel, néhány reszketeg légvétel után visszadőlt, lélegzetvételeit számolni kezdte, ahogyan Nero tanította, figyelmét máshová kell orientálnia, új fókuszpontra van szüksége, és csak nézte, nézte a baldachint, amíg szívverése megnyugodni nem látszott.
Caelum és Marceline egymás után sérülnek le, miközben eszméletlen sebességgel cserélnek gazdát kvaffok és gurkók, elhibázott cselek és pontatlan passzok között cikázik, két találatot is sikerül szereznie. Ezúttal nem látja előre, pontosabban fáziskéséssel azonosítja, valahogy lassabban simul egymásra az álmában látott kép és a valóság, ez részben a szakadó esőnek és égboltot keresztülszelő villámoknak köszönhető, de még így is összedörzsölődik elméjében egy dörgés hangja, visszhangzik benne, és hirtelen a háborgó égbolt riasztóan ismerőssé válik, ezért majdnem idejében sikerül oldalra húznia, teste helyett csupán seprűje cirokját éri a griffendélesek duplaterelése, torkában dobogó szívvel indul tovább.
Erőviszonyi átrendeződéssel találja szemben magát, Regulus beszéde még ott csend a fülében, hibátlanul szerkesztett, kissé teátrálisan előadott és abszolút túlbuzgóságról árulkodott, hiányzott belőle valami intim spontaneitás, monológi pontossága ellenérzéseket váltott ki, de valahol reméli, odalent hagyja, öltözői félhomályban, amit egyedül Blaise csillámos seprűje tört meg. Az ilyenek miatt utálnak mindannyiunkat, gondolja dühösen, mielőtt a nyelvére haraphatna.
Regulus azonban úgy tűnik, új magasságokra emelte a csapatkapitányi fontoskodást, még rendeződni sincs idejük – bár Rory szépen teljesít, Blaise hullámzóbb, és talán ha nem tartós szemkárosodást okozó kiegészítőkre pazarolná az idejét, akár összpontosíthatna is –, máris próbál módosítani, okoskodni, Clemens pedig csak bólint, aztán túl nagy lendülettel indul meg, és hiába támogatják két oldalról, sikerül két karika közé indítania a kvaffot.
Másodszorra támogató szerepbe kényszerül, Rory és Blaise összehangolt támadását igyekszik sínen tartani, elszáguld Potter előtt, aki így ritmus téveszt, és kénytelen alábukással kikerülni, majd Avery alatt fordul egyet élesen, mégis biztonságos távolságban, de éppen elég annyira, hogy a lány figyelme elterelődjön, és senki ne álljon a csapattársai útjába. Még Regulus fájdalmas kiáltása sem a pálya túloldaláról.

Team Gryffindor

Coraline Avery | Hajtó

Szerettem az esőt, főleg, amikor a sárga esőkabátomban a hátsó kertbe csigákat gyűjthettem Sir Kenyér társaságában. Bár ez olyasmi volt, amit apa és apu nem annyira értékelt az utána következő sár nyomok, és kergetőzés miatt, pedig tudhatnák, hogy a sárkányok nem szeretik a vizet, hiszen tüzet okádnak, ez nem meglepő!
A kviddicset is szerettem, az idősebbek mindig megmutatták, mit és hogyan kell csinálni, ráadásul repült a seprű. REPÜLT! A kettő együtt azonban annyira nem tűnt szerencsésnek. Egyrészt Sir Kenyér nem jöhetett velem kviddicsezni, bár valószínűleg azért, mert mindenkit legyőzött volna, másrészt semmi csiga gyűjtés szóba sem került.
Az viszont megnyugtató volt, hogy sok változás nem történt a csapatban, és a meccs előtti hagyomány szerint meleg kakaó is volt! Ez fontos részlet, szerintem a felnőtteknek több kakaót kellene fogyasztaniuk, bár egy versenyen az lehet doppingnak számítana, és akkor kicsit sajnálom is őket, hogy ilyesmit nem ihatnak.
Igyekeztem azért figyelni a meccsre, mert az már fél siker, vagy valami hasonlót mondtak valamelyik edzésen. Felírtam a leveles füzetembe, és rajzoltam is hozzá! De azt se hozhattam magammal a pályára… Azt viszont anélkül is tudtam, hogy a karikákat kell célozni, ahogy az edzésen gyakoroltuk, jó erősen, minél többször. Viszont közben a mardekárosok sem fogták vissza magukat, és többször célozták meg a mi kapuinkat, amiket persze Jay a legjobb tudása szerint igyekezett védeni.
Igazából egész jól csinálta, hozzám képest nagy volt, hosszú kezekkel, szóval azért a karikák jó részét át tudta érni, és még a seprűjével is cselezett! Szívesen tapsoltam volna, hogy egymás után kétszer is visszaverte a mardekár támadását, azonban az eső miatt csúszott a kezem a seprűn, leesni meg mégse szerettem volna, mert akkor apu biztosan eltilt a következő… nos, nagyjából örökre minden meccsről. Szóval csak felmutattam a hüvelykujjamat, miközben a fiú megtörölte a szemét. Na, ő biztosan nagyon figyelt, mert már a szeme is izzadt tőle! Nem könnyű ez az őrző pozíció.
Aztán ismét hozzám került az ugatós labda, vagyis olyasmi neve volt, mintha valaki ugatna, bár ez nem fontos, csak az, hogy nálam volt, és a karikákat is jól láttam. Becsuktam a bal szemem, bár az enyém nem izzadt még, és jobb szélső karika felé hajítottam a labdát. Nem a legerősebb dobásom volt, de próbáltam kicsit megpörgetni, ahogy egyszer a fiúk mutatták, hátha ezzel sikerül összezavarni az ellenfél védőjét.

Team Slytherin

Marceline Flamel |  őrző

Sok dolog van az Egyesült Királyságban, amit szeretek, és örülök, hogy újra itt lehetek a Roxfortban, de az időjárás... Na azt képtelen vagyok megszokni. Persze Franciaországban is van eső és viharok, de itt az számít csodának, ha süt a nap, és nem égszakadásban kell játszani. Nem tudom hozni a szokásos formámat, miközben alig látok, hisz a szél folyamatosan az arcomba hozza a vizet, kezdek bőrig ázni és átfagyni, hiába vérteztem fel magamat vízlepergető bűbájokkal a meccs előtt. A karom pedig – amelyet még az első öt percen sikeresen eltört egy gurkó – folyton lecsúszik a seprűmről. Rory próbált ugyan meggyógyítani, és valóban előrelépés, hogy legalább már nem szeretnék üvölteni a fájdalomtól, de még mindig nem tudom rendesen használni. Bár a felsoroltak apám szemében valószínűleg még így is mind csak gyenge kifogásnak tűnnének, miközben egyik védést rontom el a másik után, és a legtöbb tényleg csak nagyon kevésen múlik. Azon, hogy egy másodperccel később érek oda, mint kellene, vagy a kvaff egyszerűen csak kicsúszik a kezeim közül, esetleg épp csak az ujjaim hegyét érintik, de olyan is volt, hogy a seprűmről pont rossz irányba pattant le.

Mindenesetre kezd egyre jobban bosszantani a mai teljesítményem, és Merlinnek hála, hogy a szüleim nem láthatják. Bár azok után, hogy néhány hete eljegyeztek engem Zabinivel a véleményem kérdezése nélkül, már engem is kevésbé érdekelne az ő véleményük, de... Igen, akkor is jobb, hogy nincsenek itt. Így is épp elég elkeserítő, hogy egy tökéletesen kivitelezett dupla nyolcas csel után Avery dobása egyszerűen bepattan a sérült karomról a karikába, mert nincs bennem elég erő, hogy megállítsam a labdát. Egy tizenegy éves kiscsajról beszélünk, és mégis olyan simán gólt lő mellettem, mint egy profi.

Le is passzolom inkább hamar a hajtóinknak a kvaffot, végül is még van időnk szépíteni, hisz ebben a viharos időben sasszemek kellenek ahhoz, hogy a fogók megtalálják a cikeszt. Szépen meg is indul a csapat az ellenséges karikák felé, ám az utolsó pillanatban Rainberry csak úgy kikapja Flint kezéből az ütőt, és azzal küldi meg a kvaffot a Griffendél őrzője felé. Nem ám a karikákba, hanem egyenest szerencsétlen Jae fejéhez, és kicsit sem spórolja ki az erőt az ütéséből. Valamilyen szerelmi drámát sejtek, de az igazán meglepő fordulat az, hogy még a gól is összejön. Kár, hogy a játékvezető észrevette a csalást, és pont helyett büntetődobást ítél. A fejemet ingatom hitetlenkedve. Azt hiszem, mindannyiunkat vigasztalná a tudat, ha közben a Griffendél játékosai is begyűjtenének egy csonttörést, és erre egy pillanatig úgy tűnik, meg is van minden esély, amikor Lucas húgocskája ijesztő erejű gurkót küld Flint kis barátnőjére, de a lány az utolsó pillanatban félrerántja a seprűjét, és megússza sérülés nélkül.

Team Gryffindor

Juliet Denoir | Hajtó

Megmondom őszintén, hogy sok dologra tippeltem volna a mai nap alakulásával kapcsolatban, de arra biztos nem, hogy leginkább egy kislány útjából próbálunk majd a legtöbben elmenekülni. Miss Brown-Parkinson olyan debütálást mutat be, hogy a Mardekár biztosan büszke rá, mi meg már félünk tőle... bocsánat más nevében nem beszélek, én már rettegek tőle az tuti.
A hajam vizesen tapad a nyakamba, hiszen a lepergető bűbáj már rég feladta a harcot, de nincs se időm se energiám ezzel foglalkozni, hiszen ezen a meccsen látványosan törnek a csontok, mintha nem is pontszerzésért jöttünk volna ide, hanem azért, hogy mindenki kiélje a bosszúságát néhol a saját párján, néhol pedig csak éppen azon aki a az útjukba kerül.
Sid jó szokásához híven remekül találja el a gurkót és az ív is tökéletesnek tűnik, bár azt hiszem ezúttal nincs annyi erő ebben az ütésben, mint amit korábban tőle láthattunk, de talán nincs is rá szükség, hiszen a célpont nem más, mint Mardekár törött szárnyú madárkája, Marceline Flamel.
Lily közben villámgyorsan cikázik keresztül a pályán mindenki más összezavarva, illetve lerázva magáról, de a végén nincs ideje annyira lelassítani, hogy a dobás is sikerüljön.
Ezalatt pedig legalább marad arra idő, hogy Noah kicsit ráncba szedje Jay-t, aki már épp a határán volt annak, hogy a teljesítményén is meglátszódjanak az okozott károk. De semmi gond gyerekek.. még mindenki lélegzik.
A szabaddobást Lily rám bízza, ami persze a gyomromat azonnal apró gömböcbe rántja össze. Igyekszem jó fogást találni a labdán mielőtt a karomat dobásra lendítem. Az erő egész jó, de sajnos itt mutatkozik némi hiány a rutinomban, így végül mégsem találok célt.
-Bocsi..-pillantok Lilyre, meg a többiekre. Ezt azért illett volna becsavarni egy karikába, de úgy tűnik nem nekem és nem ma.

Team Slytherin

Rosalind Brown-Parkinson | dühös terelő

Regu szavaira határozottan bólintok egyet, alapesetben utálom ha megmondják mit csináljak, de ez most más. Nem igaz, hogy semmit sem szeretek a kviddicsben, ha így lenne akkor ez is csak egy lett volna az egynapos fellángolásaimból, de most kapásból tudnék mondani egy nagyon is szerethető dolgot a kviddicsben…
Rory az idő ellenére is remekül játszik, nem sikerül minden dobása, van amit kivédnek és van ami rosszul érkezik, de amilyen erővel szakad ránk az ég, néha a szél tombol erősen, máskor az esőtől nem látni, vagy a villámok fénye vakít el, vagy a mennydörgés ráz ki a tempóból, és ő még így is képes nagyon jókat dobni… nem véletlen, hogy ő a kedvenc játékosom (nem bocsi, Lucas). Ezért is váltok vele gyakran pillantásokat, mosolyokat, biztató kiáltásokat és intéseket. És csak hogy tisztázzuk, kicsit sem úgy, mint azok a lányok akikre szemforgatva néztem amiért a kedvenc játékosaikra olvadoztak. Nem, ez egészen más, mert Rory a csapattársam, én pedig nem egy lelátón ájuldozó rajongó vagyok! Sőt tulajdonképpen nem is ájuldozom, csak biztatom a csapattársaimat! És nem csak őt… csak őt a legjobban. Azért másoknak is elszórok néha egy-egy biztató jelzést. Már a csapattársaknak… végülis mégiscsak erre bomlik most a helyzet.

Minden erre használható maradék erőmmel magamban tartom, hogy mennyire szánalmasnak gondolom Rainberry és a pasija szerelmi drámáját a játék közben (mert a szerelmi drámákat úgy általánosan) - mondjuk ez csak annyit jelent, hogy nem mondom ki, de erősen megvető pillantásokat küldök feléjük, mert őszintén nem értem miért ilyen fontos neki egy fiú. Azt mondjuk át tudom érezni, hogy elkapva az ütőt Flinttől egy kvaffal csapjon oda - őszintén nem néztem ki volna belőle, wow. Kap is egy elismerő biccentést, hiába látta meg Hooch a csalást. Különben is, Rainberry talán észre sem veszi, annyira leköti most a fiúja. De tényleg nem értem miért ilyen fontos ez neki, a fiúk többsége elég undi, és ez alól elég kevés kivétel van - egyet tudnék - de a többiek egy határozottan erős fujj. De már azt sem értettem, hogy Marceline miért van ennyire oda pont Lucasért, bár esélyesen ennek jelentős része, hogy nem ismeri úgy, mint én.

Fejben valahol vezetem a meccs sérelmeit - mert ugyan ki mondta, hogy ami itt történik az itt is marad - de azért igyekszem elsősorban a gurkókra figyelni és a környező játékosokra, ahogyan apa mondta, nem elég ha elütöd a gurkót, mármint az az első lépés, de utána jön, hogy merre ütöd, ahhoz, hogy jó terelő legyél. Én pedig jó terelő akartam lenni. Az ütéseim ehhez mérten határozottan erősek voltak - vagy én helyenként elég dühös hozzá, de a lényeg, hogy az első lépés mondhatni pipa - a célzás meg kivédhetőség részén viszont még finomítanom kellene, hogy ne kerülhessék el őket könnyedén. Mondjuk már ezen a ponton érzem magamon Rory figyelmét, ilyenkor meg az enyém is hajlamos volt elkalandozni, vagy úgy általánosan jobban figyelni kicsivel a hajtók taktikáját, mint a miénket... ennek ellenére viszont nem hoztam szégyent az edzőpartneremre.

Próbáltam ellesni pár dolgot Flinttől is, de azért érezni itt meg ott, hogy nálam hónapokban számoljuk kényelmesen, hogy mióta vettem terelőütőt a kezembe, és nem csak olyat amit dedikáltak. Flint utolsó tereléséről például feljegyezhetek ezt-azt, mert amennyire látom az egyre idegesítőbb viharból - mintha sosem akarna szűnni - nagyon szépen és nagyon nagy lendülettel terel el egy gurkót Lucas barátnője elől a griffendél egyik hajtója irányába. Az a gurkó viszont már messze jár, ezért nem figyelem tovább, hogy mennyire talál be vagy sem. Többek közt azért sem, mert közben pont kiszúrom ahogyan Rory a karikákra dobna. Vagyis azt kellene tennie, mert nála a kvaff és elég közel van, de látom, hogy engem figyel. Miért engem figyel? Mármint engem figyel! Találkozik a tekintetünk meg minden, és azt hiszem még mindig látom a tekintetében a büszkeséget a korábbi ütéseimre. Annyira gyorsan történik minden, ahogyan egyetlen pillanat alatt visszamosolygok, a dobása nem sikerül, de én meg képtelen vagyok csúnyán nézni rá miatta ha közben ennyire aranyos! - Mint egy zselé! - Most szövegkörnyezetből kiragadva lehetne sértő, de leutánzom a mozdulatát a gyakorlásunkról. Jó most bevallom elég gáz valahol így meccs közben, de nagyon nem érdekel mit gondol más. Lazán és menni fog, mert mindketten szuperek vagyunk, és tudom, hogy a következő dobásánál remekleni fog, ahogy szokott! Addig is csak emlékeztetem arra, hogy mennyire szuper partner, mert nekem is segített készülni és erősen kezdtük mindketten a meccset.

A Roryval való újabb kis interakció után - ez már a sokadik egy meccsen belül...! - ismét a gurkók után indulok. Egy ilyen pillanatban elkapom a hajtók hármasát a tekintetem széléből, onnan is ahogyan Clemens újra a karikák közelébe ér a kvaffal, dob is és talán be is megy, Jayen múlik, akit már egy ideje felgyógyítottak az ütésemből. Igazából nem is figyelnék rá ennél jobban, ha nem tűnne furcsán kétségbeesettnek… Merlinre, csak remélem, hogy nem bőg a seprűjén, mondjuk a vihartól úgysem látnánk, de ennél mélyebbre aligha süllyedhet az egész. Szakítani is fognak? Mert innen nézve úgy tűnik az őrzőjük maga alatt van. Az eddigi teljesítményén viszont nem látszott meg... vagyon erős játékosok vannak a pályán.

Team Gryffindor

Coraline Avery | Hajtó

Kénytelen voltam változtatni az álláspontomon az idő és a meccs előrehaladtával. Az esőt csupán bizonyos körülmények között szeretem, például nem seprűn ülve, és labdát dobálva másoknak. Nagyon erősen próbáltam kitörölni a vizet a szememből, de mindig került bele újabb, ez olyasmi lehet, mint a kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba dolog, kétszer nem törölheted ki ugyanazt a vizet a szemedből. Szükségem lett volna egy olyan törlő lapátra, ami az autókon volt, legközelebb biztosan készítek egy ilyen szemüveget, ablaktörlővel, fel is írom a tervező füzetembe!
A legutóbbi mérkőzéseink nagyon gyorsan véget értek, nem emlékszem, hogy edzésen kívül valaha töltöttem volna ennyi időt játékban. Kezdtem érezni, hogy igazából sokkal fárasztóbb, ha nem olyanok ellen játszol, akik alapvetően figyelnek rád, mert bármilyen komolyan vettek is minket, azért sose kaptam olyan erős ütéseket, mint most a többiek. Persze tudtam, hogy ez része a játéknak, de azért sajnáltam például, hogy folyton szegény Jay-t ütötték, pedig neki aztán sok mindenre kellett figyelnie, hát a szeme is beleizzadt, annyira! Amikor végül még a kvaff is fejen kólintotta, rájöttem, hogy sose szeretnék őrző lenni, semmitől és senkitől nincs biztonságban az ember fia-lánya.
Szerencsére Noah, mint tapasztaltabb felsőbb éves, sokkal többet tudott tenni nálam, és úgy tűnt, a gyógyító bűbáj megtette a hatását, már nem egy csapzott madárra emlékeztetett a kapusunk. Tényleg sajnáltam, végülis könnyebb célpont volt, mint mi, pontosan tudták, hogy nagyjából hol fog repkedni, amikor megcélozták. Mielőtt ismét a kvaff, és az ellenfél karikái felé vettem volna az irányt, a zsebemből előhalásztam egy dínós sebtapaszt, ami bár nem volt igazán varázslat, azért elég hasznos tudott lenni, főleg a lila T-rex-szel, ami vicsorgott rajta.
- Tessék, neked adom, úgy tűnik, hogy most nagyobb szükséged van rá! - Nyújtottam a fiú felé, elvégre engem szerencsére kihagytak eddig az ilyen baljósabb támadásokból. Valószínűleg Sid és Noah aurája görbítette meg kicsit mindig a gurkók ívét, nem tudok mást elképzelni, nagyon ügyesen csinálták!
Valószínűleg mindenki kezdett kicsit már fáradni, mert bár Noah hatalmasat lendített az ütővel, ezúttal nem sikerült az ütés, mintha csak az esőcseppeken gellert kapott volna. Nekem pedig nem szabadott volna megzavarnom Jay koncentrációját, lehet, hogy rendkívül menő sebtapasz elterelte a figyelmét, és ezért sem érte el az amúgy egészen lassan közeledő labdát. Vagy a vízben lehet valami? Nagyon sokféle varázslatról tanultunk az utóbbi időben, az sem lepne meg, ha kiderülne, hogy ilyen turpisság van a dologban, mindig azt mondják, hogy a mardekárosok szeretnek furfangos dolgokat kitalálni. Gondolataim közben kerül hozzám a kvaff, ami aztán azzal a lendülettel ki is csúszik a kezemből, még csak nem is a kapu irányába. Jó, egyértelműen ármány van a dologban! Bizonyítást nyert!

Team Slytherin

Regulus Black | fogó

Sötét foltok úszkáltak a szemem előtt - nehéz volt megítélni, hogy a vihar által pacává mosódott játékosok azok vagy káprázott a szemem a pulzáló fájdalomtól. Runcorn gurkója sípcsonton talált, a csont reccsenése hányingerkeltően visszhangzott a fülemben, a labda és a testem találkozásakor néhány másodpercre mintha megállt volna az idő, csak a fájdalom létezett és a ziháló légzésem, ahogy két kézzel, görcsösen kapaszkodtam a seprűnyélbe. A Dragonfly is belepördült a találat erejébe, csak a beleépített biztonsági bűbájok akadályozták meg, hogy métereket sodródjak a levegőben. Valami káromkodásféle szakadt fel belőlem, több szó összemosása leginkább, én magam sem tudtam, hogy Runcornt, az anyját vagy az egész világot próbáltam szidni éppen. De úgysem számított, a közönség ordítása és a mennydörgés zajai elnyomták a hangomat.
A meccs azonban ment tovább, mire sikerült háttérbe szorítanom a lüktető csontfájdalmat, újból nálunk volt a kvaff. Blaise seprűjéről mintha egyre több csillámport mosott volna le az eső, ezzel együtt pedig a szerencse is elhagyta - amilyen pontosan célzott (szabálytalanul) a terelőütővel, a mostani próbálkozása éppen annyira félrement, a Griffendél hajtói még azelőtt megszerezték tőle a kvaffot, hogy egyáltalán érdemben támadhatott volna. Rory azonban nem hagyta a Potter-Denoir-Avery triónak, hogy messzire jussanak, kiütötte a kezükből a kvaffot és megindult vele a Griffendél karikái felé. Azonban mielőtt célzott volna, lefelé passzolta a labdát - pontosabban lefelé akarta passzolni, de a Porskoff-csel nem jött össze, a kvaff Clemens kinyújtott karjától fél méterre zuhant a mélybe.
Eközben Rosie tőle szokatlanul gyengéden megsuhintotta a gurkót, azonban a vasgolyó csak célzásértékűen elsüvített Sid Wagtail mellett, még csak nem is súrolta a Griffendél ex-csapatkapitányát.
A csapatunk egyre inkább kezdett bőrig ázni és széthullani (de legalább a griffendélesek sem álltak jobban...). Ugyan eredetileg ennél sokkal több pontot be akartam zsebelni a meccs lezárása előtt, de kezdtem belátni, hogy minél hamarabb pontot kellett tennünk ennek a mérkőzésnek a végére, mielőtt még több csont törik. És mintha a cikesz is így gondolta volna, ugyanis ebben a pillanatban arany villanással cikázott el a Hugrabug lelátója előtt. A fájdalmat kizárva lódultam utána, félig vakon a szemembe csapó esővíztől, de még így is érzékeltem, hogy Siobhan felzárkózik mellém.
Már csak méterekre voltunk a cikesztől, szinte fej-fej mellett haladva, éppen csak egy kicsi előnyöm volt, de szinte az ujjaim között éreztem a cikeszt...
amikor egy erős széllökés a lelátón kikapta valaki kezéből az esernyőt és elénk sodorta. Az utolsó pillanatban fékeztem le, a kezem a cikesz helyett Siobhan kviddicstalárjának anyagát kapta el, ahogy szinte reflexből rántottam el a kislányt, mielőtt az arcába csapódhatott volna a megtépázott esernyő, cseppet sem szép sebeket okozva.
- Jól vagy? - bukott ki belőlem a kérdés, amit szinte azonnal meg is bántam (hé, ő volt az ellenség!), de visszaszívni már úgysem tudtam. És talán annyira mégsem bántam... Mikor kviddicsezni kezdtem, azt hiszem, néha nekem is jól esett volna a pályán néhány kedves, aggódó kérdés.

Team Gryffindor

Siobhan O'Hare | Fogó

Vacogtam a hidegben egész idő alatt, egyértelműen ez volt az egyetlen oka annak, hogy még mindig itt kellett lennünk a pályán. Nem ez volt megbeszélve, arról volt szó, hogy olyan teljesítményt nyújtok most is, mint tavaly, amikor olyan szépen elkaptam kétszer is a cikeszt. Minden idők egyik legjobb fogója voltam Sid és Noah szerint, márpedig amit ők mondanak, az úgy is van. Most mégsem ment, erről pedig egyedül az időjárás tehetett - vagy bármi más, de semmiképpen nem én. A hiba a gépezetben volt, vagy hogyan is szokott Apa fogalmazni.
Bosszantott a sikertelenség, sokadszorra is, úgyhogy egyre morcosabb mozdulatokkal próbáltam kisöpörni az arcomból az ázott hajtincseket, amik egész egyszerűen a sikerem útjába akartak állni. A meccs elején még elhittem, hogy nekem aztán nem fog gondot okozni a vihar, hiszen vízmágus vagyok, simán megoldom. Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy még messze nem vagyok azon a szinten, hogy bármit is tudjak kezdeni vele. Ettől nyilván nem lett jobb a kedvem...
Most mégis itt volt még egy lehetőség, ahogy megláttam a közelben az aranygolyóbist és Regulus Blackkel egyszerre vetettük utána magunkat. Fej-fej mellett repültünk, mint valami westernfilmben - vagy mi -, engem pedig elfogott a láz, hogy teljesíteni akarok és most itt a tökéletes lehetőség. A szemem sarkából láttam a felénk repülő esernyőt, de rá sem hederítettem (egyáltalán mi az, hogy hederítés? ez is egy hülye szó), csak a cikesz érdekelt.
Aztán megéreztem a rántást a taláromon, ami megállásra kényszerített, épp időben, hogy az esernyő ne taroljon le, cserébe viszont a cikeszt is elveszítettem szem elől. Black kérdésére eszméltem fel a pillanatnyi döbbenetből.
- Ez csalás! -csattantam fel. -Szabotáltál! Elkaphattam volna, ez a te hibád!
Szikrázó szemekkel néztem rá egy másodpercre, mielőtt egyszerűen otthagytam volna anélkül, hogy érdekelt volna bármilyen válasz tőle. Inkább a cikesz után eredtem, hátha még megtalálom, hátha még közel van. Hallottam közben a Griffendél közönsége felől a mojarlást (vagy morajlás, mindegy), gondoltam, hogy az egyik hajtónk karikákhoz került, engem azonban az aranylabda felkutatása most jobban érdekelt.
Persze nem találtam meg. :c

Team Slytherin

Rory Flarestorm | büszke pasi hajtó

Gurkó… Része a játéknak, ezt már az előtt tudtam, hogy csatlakoztam volna a csapathoz és sose idegeskedtem azon, hogy eltalál-e vagy sem. Vagy elüti a terelő, vagy nem. Én semmit nem tudok tenni az ellen, hogy ne felém üssék. Onnan meg már nem csak rajtam múlik, hogy elcsap vagy sem. Jelen esetben például nem ütötték el azt a szutykot! Szerencse, hogy csak seprűre ment és nem a bordámra, akkor nehezebb lenne dobni. Nem, egyébként nem Rosiet hibáztatom, hogyan is tudnám? Hiszen ő még új, csak most tanulja, ez az első meccse és biztosan ideges ő is. Sőt ő még meg is kérdezi jól vagyok-e, s látom azt a kis tüzet, ami szemében kigyullad, s máris megy hogy valakit megcsapjon, bennem pedig egy furcsa meleg érzés terül szét, ahogyan nézem őt, a hajtást el is felejtem egy pillanatra, míg Graves rám nem szól, hogy csináljam már a dolgom.
S mikor végre újra tudok gondolkodni már egyértelműen Caelum-öt szidom magamban, amiért nem tudott megvédeni. Nyilván az ő hibája, nem az enyém, hiszen… Ehm… Ja csak azért nem tudtam kitérni, mert elterelte a figyelmemet egy édes kis gumicukor, ahogyan elrepült mellettem. Áh basszus miért mosolygok már megint?!
Ennek ellenére csak néha szerencsétlenkedek – nyilván a sérülés miatta, csakis – meg mert fél füllel most már a gurkóra is figyelek nem csak a kvaffra. Nem félek a töréstől, törtem, le se tojom igazából, mert max megyek a gyengélkedőre, de azért… Most nem olyan hajtók vannak, mint tavaly. Clemens az igazi ász közöttünk, rohadt jól is játszik, csak úgy lesek a cseleken és a dobásain, néha talán még kicsit irigykedem is, pedig nem én vagyok itt a leggyengébb láncszem, még úgy sem, hogy az én seprűmet már megtépázták. Rosie vajon szerezne nekem újat? Mondjuk ha nem se gáz… Nem ezért bírom a havercsajom.
Plusz ez csak egy seprű, pótolható! Nem úgy mint mondjuk egy láb… S ebben a pillanatban hallom meg a fémes hangot, egy pillanatra megállok, keresem szememmel a labdát, amit legközelebb már csak Regu lábán látok, s bár messze vagyok, idáig látom, hogy fájt. – Basszus ember, megvagy? – repülök mellé egy pillanatra, miközben látom, hogy legalább a kvaff hozzánk került, s tudom, egyedül is meg tudják csinálni a fiúk a hajtást. – Maradj egyben, oké?! Még kellesz nekünk. Ha nagyon fáj szólj, jövök gyógyítani. – bíztatóan felemelem a hüvelyujjam, majd ismét felveszem a pozíciómat.
S én dobnék, tényleg tök szívesen passzolnék Rainberry-nek – oké ezt senki nem hitte el – de ő a maga kezébe veszi az irányítást, gyanítom kiakadt amiért a palija kivédte a dobását és ezért máris egy terelőütővel megy neki a hülyének?! Mély levegőt veszek, érzem kezdek ideges lenni, ami… Huh fura érzés! Már hallom, ahogyan az új pletykák szárnyra kélnek, hogy Rory Flarestorm 14 év után először ideges lett. És csak tovább ront az, hogy még észre is veszik a csalást. – Merlin gyere le és csapj meg egy villámmal, komolyan! – fogom a fejemet, ahogyan az ég felé emelem a tekintetem.
Mindegy elengedem, persze ő agresszívabb, mint én! Viszont a következő alkalommal, mikor újra elcseszi már nem bírom tovább és mellé repülök. – Figyi Blaise… Hagyd abba az idegeskedést, mert így sose fog bemenni! Ha segíteni akarsz, akkor tereld el a figyelmét a palidnak, flörtölj vele picit amíg én megküldöm a kvaffot, oké? – Az ő tapasztalatlanságával csak ennyire tudunk menni, de ilyen szempontból rohadt jó, hogy az őrző a tubicája.
Marci legalább úgy fest tényleg jobban van, mert akkorát véd, még egy elismerő bólitást is kap tőlem.
Amint kikapom a pirosak kezéből a labdát már indulok is meg az ellenfél karikái felé, s most bepróbálkozok egy cikkcakk-al, hátha én is tudok olyan menő lenni, mint Clemens. És törött seprű ide vagy oda, de összejön, sőt a kvaff is olyan erővel száguld, hogy akár szót fogadott csillám hercegnő, akár nem, szerintem ez biztos pontszerzés volt. Nyelvemet kinyújtom, sőt enyhén rá is harapok, ahogyan vigyorgok, mert érzem ezt most végre nem tudja védeni.
Nem figyeltem egyébként Blaise-re, de azért csak elsuhanok mellette a kezemet feltartva. – Jók voltunk! – Az már rajta áll, hogy belecsap vagy sem. Nem maradok sokáig a közelében amúgy sem, hiszen valaki fontosabbat pillantok meg szemem sarkából. Ajkam automatikusan mosolyra húzódik, s egy ördögi tervet eszelek ki, így amint megbizonyosodtam, hogy nem kellek a többi hajtónak már rohanok is Rosie után. – Gumimacim! – szólok utána, hogy biztosan tudja neki beszélek. – Nagyon profi vagy ma! – mosolyogok rá aranyosan, szinte már szerelmesnek lehetne nevezni, ha persze bírnám, de nyilván nem, dehogy. – Kár azért a szét ütésért, amit az előbb kapott tőled az őrző… Most már úgy fest jobban van. – mélyen és drámaian sóhajtok. – Mi lenne, ha emlékeztetnéd mennyire erős lányka vagy, hm? – s ismét kölyökkutya szemekkel nézek rá, sőt még egy lágyabb hangszínt is megütök, hogy biztosan elvarázsoljam. Mert tudom, hogy nekem sikerülhet. Persze ha bárki kérdezi, nem én bíztattam, hogy törje össze Rainberry pasiját, mert hát én túl kedves vagyok, hogy ilyen szörnyű dolgot találjak ki!
Közben Caelum is próbálkozik az egyik hajtót eltalálni, de... úgy fest nem megy ez ma neki... Mi van vele, huh?

Team Gryffindor

Sid Wagtail | terelő

Valószínűleg az öregedés első jelei közé tartozott, hogy az egyre inkább elnyúló meccs közben felmerült bennem a gondolat, hogy tulajdonképpen szívesebben ülnék a jól fűtött kolesz szobában, száraz ruhában (vagy anélkül), Noah és némi alkohol társaságában. Persze azzal lehetett volna vitatkozni, hogy a tegnapi igencsak jól sikerült éjszakám után valóban szükségem volt-e még több önpusztításra, valószínűleg a koncert utáni másnaposság volt a fő oka annak, hogy éppen csak gyengéden meglegyintettem a gurkót Clemens Graves felé, egy jól megküldött fejtalálat helyett - pedig a szándékom komoly volt és némileg személyes is, nem tehettem róla, egyszerűen nem kedveltem a Graves ivadékokat és sajnos elég sok rohangált belőlük a Roxfort falain belül, közülük pedig egyedül Clemens tartozott az üthető kategóriába. Sajnos a sorozatgyilkos vibe-ot árasztó nővére már nem lépett pályára, a bátyja pedig a tanári kar tagjaként pöffeszkedett most is a lelátón, néhány valóságtól elrugaszkodott tinilány rajongó tekintetének kereszttüzében.
Arra mindenképp elég volt a gurkó, hogy átmenetileg megzavarja a Mardekár hajtóit, így Lily, Cora és Juliet tökéletes karvalyfej alakzatba rendeződve indulhattak meg a zöldek karikái felé. Hamar veszítettek a lendületükből, az ellenfél játékosai szétzilálták őket, így végül a karikák elé már csak Juliet ért el és az esővíztől csúszóssá váló kvaffot éppen csak kiejtette a kezéből a középső pózna irányába.
Amíg én újabb lehetőséget kerestem, hogy egy gurkót küldjek - ezúttal tényleg minden gyengéd szeretetemet belesűrítve - a Mardekár túl jól teljesítő tagjai felé, addig Cora újból labdához jutott és Flamel elé érve célzott. Az eredményt azonban már nem kísértem figyelemmel, mert egy kósza gurkó felfelé száguldott és sürgősen útba igazításra szorult, mielőtt esetleg Shiv közelébe érhetett volna. Nem akartam tesztelni, hogy a turbótörpék egyike kibírna-e egy találkozást valamelyik vasgolyóval.