Caelum Flint

Valószínűleg sokan kedvelik bennem, hogy tudok a pillanatnak élni és nem bonyolítom a dolgokat. Alapvetően közvetlen vagyok az emberekkel, így barátságosnak tartanak és képes vagyok mindenkit elfogadni annak ami. Én sosem mondtam nemet egy jó bulira vagy egy őrült ötletre. Igazi partner vagyok a bajban és vállalom a felelősséget a saját hibáimért. DE csakis a sajátjaimért, arra ne számíts, hogy tartom a hátam helyetted is. Őszinte vagyok. Ami a szívemen az a számon, mindezt anélkül, hogy túlizgulnám a következményeket vagy mások lelki állapotát... de héé... legalább én jól érzem magam..

Az őszinteség éppen annyira jó dolog, mint amennyire bántó is tud lenni. Konkrétan nem érdekel, hogy másoknak belegyalogolok-e az érzéseibe sőt elkeserítelek még csak rosszul sem alszom utána.
Szeretek rájátszani a dolgokra, hogy végül senki se tudja, hogy pontosan mi lehet a fejemben.
Sokan mondták már, hogy egy önző rohadék vagyok, amit most vagy elhisz az ember vagy nem. Alapvetően nem érzem magamnak Jézus szerepét, hogy mindenki minden problémáját a sajátommá tegyem. Ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy nincs testvérem, így nem kellett megtanulnom osztozkodni se a dolgaimon, se a figyelmen.
Betegesen féltékeny is tudok lenni. A 'leszarom' életvitel mögött ez is jelen van ám. Ne adj rá okot, hogy meginogjon a bizalmam.

A szüleim London szélén éltek, amikor én megszülettem.
Az otthonunk egy a 18. században épült kúria volt, amit anyám kapott örökségként a nagyapjától, amikor meghalt. A házhoz tartozó több hektáros telek kellő biztonságot nyújtott, hogy a kíváncsi szemek ne láthassanak be az életünkbe. Mint a legtöbb aranyvérű család mi is rendelkeztünk házimanókkal anyám azonban mindig különös figyelmet fordított arra, hogy ők is otthon érezzék magukat, ne pedig börtönben.
Amíg apám főállású kviddics játékos volt mi mindig elkísértük a meccsire akármilyen messzire is kellett utaznunk.
Amint 4 éves lettem megkaptam az első gyerekseprűmet. 1-2 méterre tudott csak emelkedni a föld fölé és egy kényelmes kocogótempónál nem tudott gyorsabban menni, anyám mégis egy akkora sisakot húzott minden alkalommal a fejemre, hogy szinte ki se látszódtam alóla. Állt is a bál emiatt gyakran... "Hogy fogja így megtanulni?" " 4 éves!!" "Annál jobb, ilyenkor még biztosan nem félnek." "4 ÉVES!!".
Persze, ha anyám valamiért nem volt otthon sosem használtunk védőfelszerelést. Szegénykém.. sosem fogja megtudni hányszor törtem el az orromat..
Mivel anyám nem dolgozott, így otthoni oktatásban vettem részt 11 éves koromig. Legendás lényekről tanított, alapfokú mágiaelméletet olvasott fel, bájitalokat főzött, a pálcakészítés történelmét ecsetelte. Rendszeresen vitt el az Abszol Útra, hogy együtt vásároljunk alapanyagokat és a pálcaboltok kirakatában kiállított darabokat jellemezzem. Rendesen előkészített mindenre, amire csak szükségem lehetett az első évben. Sőt még annál is többre.
Eközben apám a sportolói karrierről edzői mezre váltott, akkoriban 9 éves lehettem és amikor csak tehette elvitt magával az edzésekre. Repülni nem repülhettem, de órákon át képes voltam nagy csillogó szemekkel bámulni a magasban suhanó alakokat. Rendszeresen odajött hozzám.. "Na mi leszel ha nagy leszel?" "Kviddics játékoooos!!"
Mintha csak belém akarta volna fixálni, hogy ne hagyjam veszni az örökségét. Aki éppen nem repült azt odaültette mellém, hogy hosszasan magyarázzák nekem, hogy miért jó ez a sport.. nem mintha győzködésre lett volna szükségem. Az első pillanattól kezdve imádtam.
Az iskola miatt úgy éreztem, hogy kinyílt előttem a világ. Voltak családi barátaink, de ez egy nagyon új szint volt... szülők nélkül rengeteg korombelivel. A süveg nem sokat gondolkozott mielőtt a Mardekárba osztott apám nyomdokait követve. Erre pedig rettentően büszke voltam. Az első két év szinte eseménytelen volt. Remekül teljesítettem az órákon, semmi nem jelentett különösebb kihívást, így a taknyos kölykök mit csinálnak? Mindent, amit nem szabad. Hamar megtanultam csúszdává változtatni az egyébként sem túl kedves lépcsőket, folyamatosan káromkodó madarakkal üldöztettem a lányokat. Annyiszor voltam büntetésben, hogy megszámolni sem tudnám. Anyám iszonyatos rutint szerzett rivallók megfogalmazásában, de mindegyik hátterében, a kisbetűkben ott volt apám nevetése.
A harmadik iskolai évemtől játszottam a Mardekár kviddics csapatában, mint terelő. Ez ugyan a tanulás mellett az energiáim nagy részét lekötötte, de nem annyira, hogy ne kerüljek rendszeresen bajba.. tudjátok csak a megszokás kedvéért. Néhányszor próbáltak megfenyegetni a csapatból való kitiltással, de minden nagyképűség nélkül... na jó talán egy kicsivel túl jó voltam ahhoz, hogy ezt megtegyék.
Minden jól ment... talán túl jól is...
Amikor tavaly hazautaztam karácsonykor csak apám várt haza. Napokig hazudott, hogy anyám hol van.. aztán kifogyott a lehetőségekből. Anyámat megátkozták.. és mindenki tehetetlenül toporgott az ügy előtt. Nem kaptunk fenyegetőlevelet, nem utalt semmi egy elkövetőre. Az orvosok azt mondták, hogy szerintük elrontott egy bájitalt... de ez lehetetlen.. ő rutinos volt.. sosem nyúlt mellé.
Mégis ott volt... élet és halál között táncolva. Mozdulatlanul, csukott szemekkel... jelen és mégis távol.
Amikor visszatértem az iskolába (minden tiltakozásom ellenére) nem találtam önmagamat.
Napok teltek el, majd hetek és semmi sem történt.. konkrétan semmi.. lassan kezdtem úgy érezni, hogy minden könyvet elolvastam, amit csak lehetett.. egészen addig..
"Az ő vére legyőzi az átkokat. Az övé, aki legyőzte a halált.. ha vér önként adatik visszatér, aki a fátyolba gabalyodik."
Potter.
Az ő vére kell.
Ekkor jött képbe Ő.
A kis Lily Potter.. azokkal a naivan csillogó szemeivel.
Csak el kellett érnem valahogy.. hogy közel kerülhessek hozzá.
Egy fogadással kezdődött, egy verekedéssel folytatódott, majd egy egyezség követte.
De lehet, hogy az a csók mindent tönkretett?

Kb 180 cm magas vagyok.
Alapvetően vékony-szálkás a testfelépítésem. A roxforti koszt ellenére a sok edzésnek köszönhetően alacsony a testzsír százalékom.
A hajam sötétbarna és egyenes. Nem szeretem ha túl rövid, de azt sem feltétlen ha a vállamig ér, de erre azért néha van példa.
A szemeim sötétbarnák, ezt az édesanyámnak köszönhetem.
Az állvonalam éles, ami a lányok szerint "ohh merlin kegyelmezz" kifejezetten előnyös.