Fogadjunk, hogy nem tudod rendesen kiejteni a nevemet

Intelligens vagyok, hihetetlenül gyorsan vág az eszem, és mivel gyerek vagyok még, olyan is, mint a szivacs. Könnyen felfogok dolgokat és megértem, hogy mi miért van úgy, ahogy, emiatt nem nehéz dűlőre jutni velem nagyjából semmiben.
Hűséges vagyok, mint egy kiskutya, és a szeretteim mellett mindenáron kitartok, még akkor is, ha ráfogják, hogy elfogult vagyok. Megeshet, hogy az vagyok, Karen, de apu jobban érdekel, mint a fodrászod önbecsülése.
Bátor vagyok és vakmerő, talán túlzottan is, néha a legnagyobb ostobaságokra is képes vagyok, csak azért, hogy megmutassam, nekem van igazam. Hogy ez miért jó tulajdonság? Mert legalább nem vagyok gyáva és fújok visszavonulót, ahogy nehéz lesz a győzelem, hanem kitartok és haladok előre.
Nagyon céltudatos vagyok, tudom, mit akarok, és rendíthetetlenül teszem is az utat ezek felé a célok felé.
Őszinte vagyok, sosem jelentett problémát elmondani az igazat, még akkor sem, ha nekem volt kellemetlen vagy én jöttem ki belőle rosszul. Nem hiszem, hogy a hazugság jóra vezetne, éppen ezért igyekszem minél kevesebbet hazudni én is.

Túl nagy a szám és túl nehezen teszek rá lakatot. Emiatt sokszor gondolnak tiszteletlennek (talán az is vagyok, hiszen a tisztelet nem alapvető dolog, azért az embernek tennie kell) és neveletlennek, pedig csak görbe tükröt mutatok az embereknek. Hajlamos vagyok felvenni azt a stílust, amit felém mutatnak, és azzal reagálni a másiknak, hogy felfogja, mennyire elfogadhatatlan a viselkedése.
Kioktató vagyok, ha valamiről többet tudok, mint a velem szemben álló, és minden lehetőséget megragadok rá, hogy nekem legyen igazam. Nem feltétlenül azért, mert azt akarom, hogy a másik butának érezze magát, hanem mert hiszem, hogy ebből tanulhat.
Kotnyeles vagyok, szeretem a titkokat és az elrejtett dolgokat kideríteni, könnyedén fel is ismerem, ha valaki valamit nem mond el nekem, aztán addig dolgozom rajta, hogy megtudjam, mi az, amíg nem járok sikerrel.
Lehet, hogy kicsi vagyok, de nem áll messze tőlem a verekedés, és gond nélkül nyúlok ilyenkor aljas módszerekhez. Inkább veszítek el egy bunyót, mint futamodok meg.

Tizenegy éves vagyok. Tizenegy. Tudod, az mennyi? A két kezem plusz még egy. Apunak négyszer ennyi van, legalábbis mondd ezt neki, ha igazán ki akarod borítani, mert az a négy év túlzás is sok neki. Na de szerinted milyen élettörténete lehet egy tizenegy éves kislánynak, aki éppen most fogja csak elkezdeni a Roxfortot? Nem túl hosszú és nem túl izgalmas, ezt elárulhatom. Persze nem panaszkodom, sokkal szórakoztatóbb vagyok, mint a többiek és sokkal többet is tapasztaltam már náluk. Látod, milyen választékosan fogalmazok? Nagyon durvi.
Szóval tizenegy éve születtem - döbbenetes - Londonban, bár nem tartom magam angolnak. Apu és anya is írek, én is ír nevet kaptam és az akcentusom is ír, úgyhogy ír vagyok. Ezt nagyjából két napos koromban már eldönthettem, ahogy azt is, hogy márpedig én vízmágus leszek. Apu nem hajlandó elmondani, de biztos vagyok benne, hogy ezzel üldöztem el anyát is. Elvileg már csecsemőként jelentkezett a képességem és rendszeresen jelentek meg körülöttem apró buborékok, amikkel magamat szórakoztattam. Apu nagyon viccesnek és vagánynak találta, hogy neki ennyire szuper gyereke van, én pedig egyet is értek vele, csak anya nem érezte így.
Még pelenkás voltam, amikor anya elment. Nem bírta azt a terhet, amit én jelentettem neki, mint ifjú boszorkány, sem azt, hogy apu is varázsló volt. Talán egyszer majd meg fogom érteni a döntését, jelenleg csak bánt a gondolat, hogy nem voltam elég jó neki.
Azóta kettesben vagyunk apuval, én pedig őszintén hiszem, hogy így tökéletes minden. Az első szavaim Szaúd-Arábiában hangoztak el, az első lépteimet pedig Brazíliában tettem meg, életem első, frissen talált ereklyéjét pedig Oroszországban tartottam a kezemben. Apu nagyon sok helyre elvitt magával, sőt, mindenhová, és amikor tanított, nem csak azt mondta el, amit feltétlenül muszáj volt. Válaszolt minden kérdésemre, megtanított a régészkedés minden trükkjére (bár én még nem nyúlhatok szinte semmihez, amit tiszteletben is tartok) és rengeteget tanultam rúnákról és a mágiatörténet legizgalmasabb részeiről. Nem is értem, az emberek hogy tarthatják unalmasnak... Pláne, ha apu tanítja. Mindig, mindent együtt csináltunk, szinte egy napot sem töltöttünk távol egymástól, én pedig tudom, hogy nagyon fog nekem hiányozni, ha hosszú hónapokat leszek nélküle a Roxfortban. De erős és bátor lány vagyok, én nem fogok sírni.
Apu már egy ideje Londonban dolgozik egy múzeumban, már nem járunk annyit külföldre, mint régebben, cserébe viszont rengeteget vagyok a múzeumban. Nagyon klassz hely ám, és ismerem a legkirályabb tárlatokat meg legizgalmasabb részlegeket. Egyszer te is eljöhetnél, mindent megmutatnék.
Elfordulok az ablaktól és a velem szemben ülő lányra nézek.
És te, Saoirse? Veled milyen szuper dolgok történtek eddig?

A világ legcukibb kislánya vagyok, nagy, kék szemekkel, hosszú, barna fürtökkel és rendkívül ártatlan mosollyal. A magasságom is alacsonyabb, mint a legtöbb elsősnek. Tehát a külsőm egyáltalán nem tükrözi a jellememet, amivel sokszor összezavarok embereket. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne.
Bármilyen ruhát képes vagyok felvenni, az aranyos, rózsaszín szoknyáktól kezdve a bélelt overálon át egészen bármelyik ország népi viseletéig. Persze jobb, ha valami sportos van rajtam, mert hajlamos vagyok tönkretenni ruhákat, és nem azért, mert ilyen különös hobbijaim lennének.