Regu

Olyan vagyok, mint...
Pollux Phineas Black: Nagyapa fontos ember, egyszer szeretném én is olyan sokra vinni, mint ő. Szerintem megvan hozzá az eszem és a képességeim, Pollux nagyapához hasonlóan én is nagyon jól tanulok a Roxfortban, tavaly évfolyamelső voltam és Lestrange professzor szerint különleges érzékem van a Sötét Varázslatok Kivédéséhez. A nagyapámhoz hasonlóan büszke vagyok, habár az évfolyamunkon sokak szerint inkább "beképzelt" és "sznob". Nagyapa szerint nem kéne foglalkoznom azoknak a véleményével, akik nem érnek fel hozzám és szerintem ebben teljesen igaza is van. Pollux papától örökölhettem azt is, hogy szeretek mindenbe beleszólni. Aktív vagyok az órákon, minden kérdésre válaszolni akarok és annyi szakkörre jelentkeztem, hogy néha már enni sincs időm mellette, de engem ez nem zavar. Szeretem hasznosan tölteni az időmet és szerintem egyáltalán nincs igaza azoknak, akik úgy gondolják, hogy "túl sok vagyok", "mindenbe belekotyogok" és "ráadásul még folyton főnökösködöm" is. Csak nem bírják elfogadni, hogy az én ötleteim és gondolataim jobbak, mint az övék.
Regulus Arcturus Black: A családfánkon sok Regulus szerepel, de én a híres R. A. B. után kaptam a nevemet. Rajongom a kviddicsért, éppen, mint a néhai Regulus, egyszer majd én is szeretnék a Mardekár fogójaként pályára lépni. A régi Regulus bátor volt és kiállt amellett, amit igaznak hitt, szerintem én is ilyen vagyok. Nem hagyom, hogy piszkálják azokat, akik fontosak nekem - a legjobb barátomért, Letáért bármit megtennék. Nem tűröm a felesleges kegyetlenkedést, ahogy nagyapa mondaná: méltóságomon alulinak találom. De Regulushoz hasonlóan számomra is fontos, hogy megfeleljek a családi elvárásoknak, tisztelem a tradíciókat.
Sirius Orion Black: Sokáig Siriusra a családunk szégyenfoltjaként tekintettek, de a háború után visszakerülhetett a neve a családfánkra, hiszen ő is egy volt a hősök közül (és nagyapa szerint ez jó kampányfogás, de én ehhez annyira nem értek). Sirius igazi bajkeverő volt, azt hiszem, én ebben kicsit elmaradok tőle, mert nem szeretnék házpontokat veszíteni, de azért én is igyekszem minél többet felfedezni a kastélyból és a roxforti birtokból, szeretem az izgalmat. Én is kiállok a barátaimért, igaz, nekem nincs belőlük három is, csak egyetlenegy nagyon közeli. Azt beszélik, Sirius nagyon kreatív volt, ha mások sértegetéséről volt szó és rólam is tudja mindenki az évfolyamunkon, hogy nem túl jó ötlet belém kötni. Nem félek megsérteni másokat, ha szükségem van rá. És még valami, de ígérd meg, hogy nem árulod el senkinek... a Teszlek Süveg a Griffendélbe akart osztani, mint Siriust, én kértem meg rá, hogy inkább a Mardekárba tegyen. Nagyapa nagyon csalódott lett volna, ha nem mardekáros leszek...
Cepheus Corvus Black: Néha úgy érzem, hogy nem mondom eleget apának, hogy büszke vagyok rá, amiért a fia lehetek, nem csak nagyapára, amiért az unokájának nevezhetem magam. Apa medimágus, méghozzá nem is akármilyen! Szerintem elég unalmas lehet egy kórházban dolgozni és kiskoromban nagyon zavart, amikor fertőtlenítőszagúan jött haza, de azért apa is menő a maga módján. Én nem vagyok olyan kedves és figyelmes, mint ő, viszont azt tőle tanultam, hogy amit egyszer megígérek másoknak és amit magamra vállalok, azt muszáj véghez is vinnem. Nagyon fontosnak tartom a megbízhatóságot és nem kedvelem azokat az embereket, akik fűt-fát ígérnek, de sosem tartják meg a szavukat. Apára mindig lehet számítani, legyen szó bármiről. Remélem, egyszer majd rám is így számíthatnak mások. Apa mindig a tökéletesre törekszik, és szerintem ez szintén nagyon fontos az életben. Ha már csinálsz valamit, azt csináld a lehető legjobban! Nem tartom sokra azokat, akik félgőzzel vágnak bele dolgokba és nem hozzák ki magukból a maximumot. Apán mások élete múlik, rajtam nincs ekkora felelősség (még!), de próbálok én is olyan perfekcionista lenni, mint ő. Ezt a szót is tőle tanultam.

A nagyapám nagyon sok hasznos tanáccsal látott el kiskorom óta. Mint például...

1. Egy Black mindig határozott célokat tűz ki maga elé.
Nagyapa irodájában ültem a forgós, gurulós székében. Ha elég erősen löktem magam, akkor percekig is képes voltam pörögni a székkel, amíg már szédültem és elmosódott előttem a mágiaügyi miniszteri iroda minden részlete. Nagyapa végül elkapta a karfát, hogy megállítson, nagyokat kellett pislognom, mert hármat láttam a díszes íróasztalból.
- Egyszer én is ilyen irodát akarok majd - jelentettem ki. - Pont ilyen székkel.
- Ahhoz nagyon keményen kell majd dolgoznod - felelte Pollux papa, de láttam a szája sarkában bujkáló elégedett és büszke mosolyt. - Ha sokra szeretnéd vinni az életben, ahhoz nem elég egy előkelő név. Nagyon sokat kell majd tanulnod, mikor a Roxfortba kerülsz, neked kell a legjobbnak lenned.
- Akkor én leszek a legjobb - vontam meg a vállam, mintha mi sem lenne természetesebb. - De lehet inkább híres kviddicsjátékos leszek felnőtt koromban, az kicsit izgalmasabb. A te irodád is elég menő, nagyapa, csak hát a repülés...
Pollux papa megengedett magának egy mosolyt, ami rajtam kívül senkinek sem járt ezen a világon.
- De medimágus biztosan nem leszek. Apán kívül mindegyiktől nagyon félek - fintorogtam. - Aurornak lenni is érdekes lehet, Cassie néni szokott róla mesélni. Jaj, nagyon nehéz lesz eldönteni mi legyek, ha nagy leszek...
- Ha eljön az idő, úgyis tudni fogod, mi a te utad. Black vagy, bármi lehet belőled, ha nem pazarlod el a tehetséged. - Ezt nem egészen értettem, de azért komolyan bólintottam.


2. Egy Black tiszteli a hagyományokat.
Kihúzott háttal, bátorságot erőltetve magamra léptem elő a többi beosztásra váró elsős közül. Hosszú-hosszú kilométereknek éreztem minden centimétert, amíg végül elértem az aprócska székhez, amelyen ott pihent a kopott Teszlek Süveg. Szebbnek képzeltem, olyan elegánsnak, mint nagymama süvegei, amiket a csinos dísztalárjaihoz vett fel, mikor egy fontos eseményre mentek nagyapával. De ez a Süveg csúnya volt, és amikor a fejemre került, teljesen az arcomba csúszott, nem láttam semmit a hatalmas nagyteremből, mégis éreztem a rám szegeződő tekinteteket.
- Van eszed, fiú, de nem a felfedezni vágyás hajt, hanem a dicsőség. Sokra akarod vinni, kicsi Black, igazam van? - szólalt meg a fülemben egy különös hang, amitől végigfutott a gerincemen a hideg borzongás. Senki sem figyelmeztetett, hogy a Teszlek Süveg beszélni is fog hozzám!
- Igen - válaszoltam vékonyka hangon, majd valamivel határozottabban is megismételtem. - Igen, sokra fogom vinni.
- Bátor fiú vagy, nem ijedsz meg a saját árnyékodtól. Már most vannak elveid, igazán érdekes. Jó helyen lennél a Griffendélben. - Elfogott a pánik. Én nem kerülhettem a Griffendélbe, oda nem, az a Weasley-félék háza, nekem a Mardekárba kellett kerülnöm, én Blacknek születtem.
- Kérlek, ne... Kérlek, csak a Mardekárba... - Újra és újra elismételtem ezt az egy mondatot, míg végül a Süveg felsóhajtott.
- Akkor hát legyen a házad a... MARDEKÁR!

3. Egy Black mindig kiemelkedő.
Letával természetesen az első padban ültünk Sötét Varázslatok Kivédésén, hogy tökéletesen halljuk Lestrange professzort. Mikor a professzor hátat fordított az osztálynak, hogy felírja a táblára a mai óránk címét és az oldalszámot, valahonnan a hátunk mögül egy papírgalacsin talált tarkón. Kihajtogattam a pad alatt az összegyűrt pergament, amin egy idióta rajz volt rólam és Letáról, ahogy a fúriafűz alatt csókolóztunk (pfuj már!), az én alakom fölé azt írták, hogy stréber, Letáé fölé azt, hogy hisztis. Mikor hátrafordultam, két asztallal mögöttünk Josh Davies, az egyik háztársam gonosz vigyorával találtam szemben magam. Mindig ezt csinálta, állandóan rászálltak a legjobb barátomra és rám is, mert... fogalmam sem volt róla miért. Nem értettem, miért utáltak ennyire, amikor én Regulus Black voltam, Pollux Black unokája, azt gondoltam, mindenki velem akar majd barátkozni az iskolában. És Letát mégis miért gyűlölték ennyire? Nem tehetett róla, hogy sokat sírt, én megértettem, nekem is nagyon hiányoztak anyáék, a húgom és a nagyszüleim is.
A rajzot a füzetem lapjai közé csúsztattam és lemásoltam a tábláról az óra címét. Petrificus Totalus.
Lestrange professzor a terem végében több bábut helyezett el, amin a rövid elméleti bevezetés után gyakorolnunk kellett a sóbálványátkot. Az első néhány próbálkozásom sikertelen volt, a bábu csak felborult vagy megpördült, de nem dermedt meg. A negyedik körben azonban sikerült, a gyakorlóbábu vigyázzba vágta magát és elvágódott a padlón. Tíz pontot szereztem vele a Mardekárnak, mert nekem jött össze elsőként az átok.
Óra után megmondtam Letának, hogy induljon el nélkülem ebédelni, később csatlakozom hozzá. Mikor eltűnt a folyosó végén, követtem Josht az emeleti fiúmosdóba, ahol éppen kezet mosott az egyik csapnál. Senki más nem volt a helyiségben.
- Hé, Josh - szólítottam meg, mire ő hátrafordult, én pedig rászegeztem a pálcámat. - Petrificus Totalus!
Josh elterült a csempén, mozdulatlanul, csupán a tekintete járt jobbra-balra rémülten.
- Ha még egyszer piszkálni mered Letát, rajtad fogok gyakorolni minden átkot, amit tanulunk, érted?

4. Egy Black mindenre talál megoldást.
Amióta Leta anyukája meghalt, minden megváltozott. Ezelőtt a délutánokat szakkörökön töltöttük, együtt jártunk tanulni a könyvtárba, baglyot etettünk a bagolyházban, varázslósakkoztunk, csokibéka-kártyákat cseréltünk és kiültünk a roxforti tó partjára beszélgetni. De amióta elveszítette az anyukáját, Leta inkább egyedül akart lenni, a szokásosnál is sokkal többet sírt és úgy tűnt, soha többé nem fogunk már együtt nevetni a tóban élő óriáspolipon. Hiába hívtam magammal, hogy megnézzük a bébifurkászokat a vadőrlaknál, hiába rángattam el a kviddicsedzésekre (mert bevettek a csapatba, annyira boldog voltam!), hiába vittem neki izgalmas könyveket a könyvtárból, semmi sem működött. És ettől én is nagyon egyedül éreztem magam az iskolában, szükségem lett volna a legjobb barátomra.
Mindketten, életünkben először szörnyű mágiatörténet dolgozatot írtunk. Ezelőtt mindig együtt készültünk rá, de Leta nem akart velem tanulni, én pedig hiába ültem le egyedül, minden elolvasott oldal után csak az jutott eszembe, mennyire nyomorultul éreztem magam nélküle. Ez így nem mehetett tovább. Nem ronthattam le még a jegyeimet is miatta és ő sem kesereghetett örökké! Különben is, Mr. Lestrange befogadta, náluk csodálatos élet elé nézett, nem sírhatott örökké az anyukája miatt. Egyszerűen ez így nem maradhatott.
A következő szombaton, reggeli után karon ragadtam Letát és ellentmondást nem tűrve magammal rángattam a púpos, egyszemű boszorka szobrához a harmadik emeleten. A csapattársaimtól hallottam az öltözőben, hogy innen nyílt egy titkos alagút, ami Roxmortsba vezetett. Mi még nem mehettünk le a faluba és alapvetően nem szerettem szabályt szegni, de úgy éreztem, más megoldás már nem volt a legjobb barátom felvidítására, csak ha valami igazán őrültséget teszünk. Sirius Black büszke lett volna rám - azt hiszem.
- Elmegyünk a Mézesfalásba. Ne ellenkezz, senki nem fog észrevenni minket - jelentettem ki határozottan. - Veszünk egy csomó édességet és megnézzük a Szellemszállást, oké? Nagyon izgalmas lesz, egy igazi kaland. Ha lebukunk, magamra vállalom az egészet, de úgysem kapnak el minket. Viszont ha nemet mondasz, akkor... akkor azt fogom mondani az egyik prefektusnak, hogy egyedül akartál kiszökni Roxmortsba.
Nem volt szép dolog zsarolnom őt. De egy Black néha szélsőséges ötletekhez folyamodik.

5. Egy Black mindig megőrzi a méltóságát.
Ezelőtt sosem kerültem bajba. Igyekeztem betartani a szabályokat és csak pontokat gyűjteni a házamnak, a tanáraim sosem panaszkodtak rám. Most mégis a tanfelügyelő asszony irodájában ültem és farkasszemet néztem vele az íróasztala másik feléről. A torkomban dobogott a szívem, de igyekeztem határozottnak tűnni. Elképzeltem nagyapát, hogy ő mit tenne ebben a helyzetben, láttam magam előtt, ahogy egyenes háttal, szúrós tekintettel tartja a szemkontaktust ezzel a szörnyűséges nővel. De én nem voltam olyan bátor és tiszteletet parancsoló, mint nagyapa.
- Idén bekerültél a kviddicscsapatba, jól tudom, ugye? - kérdezte a tanfelügyelő az előtte pihenő pergamenhalmazra pillantva. - Igazán érdekes, hogy egy másodikost beválogatnak a csapatba. A Lestrange család közel áll a Blackekhez, igaz?
- Igen, de nem értem, ennek mi köze van a kviddicshez.
- Aurelius Lestrange a csapatkapitány. Nagyon szép dolog a családok közötti összetartás, de neked is be kell látnod, Regulus, hogy nem igazságos elvenni mások elől a fogó helyét, csak azért, mert a te családodnak előnyösebb kapcsolatai vannak.
- Azért lettem a csapat tagja, mert én voltam a legjobb a válogatáson! Négyéves korom óta tanulok kviddicsezni - ellenkeztem. - Apukám tanított mindenre, persze, hogy beválogattak a csapatba!
- Regulus, ne hazudj még magadnak is, a lelked mélyén te is tudod, hogy nem ezért kerültél be a csapatba. Éppen ezért javasolni fogom a csapatkapitányodnak, hogy helyezzen át a cserejátékosok közé és adjon esélyt valaki másnak, hogy fogó poszton játszhasson. - Tudtam, hogy nem javasolni fogja Leónak, hanem parancsolni. Dühös voltam az igazságtalanság miatt, legszívesebben az asztalra csaptam volna és kiabáltam volna Mrs. Bagmannel.
- Ezt nem teheti - ellenkeztem. - Kitűnő tanuló vagyok, eljárok minden edzésre és sosincs rám panasz, miért nem játszhatok a csapatban?
- Erről nem nyitok vitát, Regulus. - Most már nem volt nehéz szemkontaktust tartanom a tanfelügyelővel. Már nem éreztem magam rémültnek, csak nagyon-nagyon haragosnak.
- Jól van, Mrs. Bagman, ahogy Ön megfelelőnek látja - feleltem végül. - Most már mehetek? Tudja, még írnom kell a nagyapámnak.

Sokan panaszkodnak az egyenruhára, de én nagyon szeretem, mindig kifogástalanul áll rajtam. Ha éppen nem az iskolai egyenruhánkat hordom, akkor igyekszem elegánsan öltözködni, mert nagyapa szerint ez egy úriember ismérve. A nyakkendő kötést még néha elrontom, de most már az is egyre jobban megy.
Alacsonyabb vagyok a korombeli fiúknál, ez eléggé zavar, de anyáék szerint nem kell aggódnom miatta, majd egy nyár alatt megnövök én is, úgy szokták a korombeli fiúk. Remélem, igazuk van, mert nem szeretnék házimanó méretű maradni, habár a fogók mindig a legkisebbek a csapatban. A hajam szőke, ebben nem hasonlítok a legtöbb Blackre, és bármennyire igyekszem, nem mindig tudom elég rendezettre fésülni, a hullámok és göndör fürtök miatt. A szemeim kékek, ez sem túl blackes, de már beletörődtem.