Hollóhát - Mardekár reagok

Team Ravenclaw

Hollyn Shelby | hajtó

Ujjaimmal türelmetlenül dobolok a seprűm nyelén, míg azt várom, hogy Krum végre befejezze a kötelező buzdító beszédjét a kezdés előtt. A többieknek talán még szükségük van erre, főleg annak fényében, kik ellen is kell ma játszanunk, de én már kellően fel vagyok spannolva. Már nagyjából azóta, hogy felébredtem, és rájöttem, hogy szakadó hóesésben kell pályára lépnünk. Csak hogy a nyomorult durmstrangosoknak meglegyen az otthoni, hazai pálya érzése. Mert gondolom, ahonnan ezek jöttek, valahonnan a messzi északról, az ilyen időjárás nagyjából mindennapos. De ha novemberben az átláthatatlan köd nem tartott vissza bennünket attól, hogy lealázzuk a borzokat a seprűikről, hát ennek a februári hóesésnek meg a vérszomjas ellenfélnek sem kellene. Bár lehet, a Mardekár csapatának sem minden tagja konkrétan mindenre elszánt, harcias vérnáci - akadnak közöttük például érthetetlenül szerencsés suttyó tökfilkók is -, de aki az, az tényleg az, nekem pedig szándékomban áll méltó ellenfélnek mutatkozni.

Nem is habozom, amikor Hooch megfújja a sípját, azonnal rávetem magam a kvaffra, elorozva azt a zöldek elől, és rögtön támadásba is lendülök. Rövid passzolgatás után pedig máris az említett tökfilkó előtt találom magamat – azért szeretlek, tesa - és nagy lendülettel megcélzom a jobb szélső karikáját.  

A pályára visszakerülő labdát másodszor sem hagyjuk a Mardekár kezébe kerülni, Adele szerzi meg, aki pedig a Hugh mögötti középső célpontot támadja. Eddig ez egész ígéretes kezdés. Elégedetten fel is mutatom Adele-nek a hüvelykujjam. Aztán ahogy a seprűmet felfelé húzva megfordulok, épp látom, amint Flarestorm is akcióba lendül, és Sven Munter irányába belecsap az ütőjével a gurkóba. A lendület az megvan, szinte öröm látni, hogy nem csak én vagyok ennyire felspannolva, de a vasgolyó sajnos nagy ívben elkerüli a lenyalt hajú németet.  

Team Slytherin

Sven Munter | hajtó

Az időjárás otthonossá tette a kviddicspályát. A Durmstrangban rendszeresen játszottunk ilyen és még ennél is zordabb időben - szakadó hó, seprűnyélre fagyó ujjak, kipirult és jeges széltől kisebesedett arcok, borzalmas látási viszonyok, a lelátón didergő közönség. Az öltözőből kifelé csupán egy néma, jelentőségteljes pillantást vetettem Calyra, jelezve: az időjárás nekünk kedvez, mutassuk meg a puhány briteknek.
A játékvezető sípját követően mind a magasba emelkedtünk, Theo Nott erősen megkérdőjelezhető származású kis barátnője azonnal magához ragadta a kvaffot és a bátyja által őrzött karikák felé vette az irányt. Talált, ahogy a Hollóhát következő dobása is.
- Szedd már össze magad, Shelby, Mulciber azt mondta, hogy tudsz kviddicsezni - vetettem oda neki türelmetlenül, miközben elkaptam a felém kipasszolt kvaffot.
Megindultam a labdával, hópelyhek csapódtak az arcomba, ahogy a Hollóhát hajtóit kicselezve átjutottam a térfelükre. Zabini, Caly és közöttem olyan gyorsan cserélődött a kvaff, hogy szinte esélyük sem volt megszerezni tőlünk. Tökéletes helyzetben voltam, hogy gólt dobjak... aztán megláttam a szemem sarkából a felém száguldó gurkót. Kitértem, a vasgolyó centiméterekkel mellettem süvített el. A karom megúszta sértetlenül, de a dobás félrement, elrepült a Hollóhát karikái felett.
Félreérthetetlen, szúrós pillantást küldtem Flarestorm felé. A kis felkapaszkodott, huszadrangú aranyvérű, nagyon elhitte... Lestrange persze ilyenkor nem volt sehol, de azt, hogy szándékosan nem próbált-e közbeavatkozni, később terveztem csak barátságosan megvitatni vele.
Újból a mi hajtóinkhoz került a kvaff, Zabini tökéletes ívben, tökéletes sebességgel haladt előre - akárcsak a Hollóhát egyik (a családfámon nem szereplő) hajtója, aki el akarta téríteni. Tétovázás nélkül repültem be elé, gyorsan, céltudatosan és a szabálytalanság határát súrolva. Szemét húzás volt? Igen, kétségkívül. Szembement az írott játékszabályokkal? Nem, de csak néhány centin múlt, hogy ne ütközzünk egymásnak... pontosan, ahogy terveztem. Zabini akadály nélkül dobhatott, meglepett volna, ha Antonnak sikerül kivédenie.
Ha a hollóhátas hajtó mondani is akart valamit, már csak ordítva tehette meg, mert azonnal faképnél hagytam, Zabini és Caly után repülve, karvalyfej támadó alakzatban indultunk meg a kvaffot üldözve.
- Nott kis félvér csaját szorosabban kell fognunk. Ha megint nála lesz a kvaff, még azelőtt likvidálni kell, hogy átérne a térfelünkre. Ha mi két oldalról beszorítjuk Zabinivel és Caly szemből rárepül, akkor a Shelby lány nem megy sokra a pontos dobásaival. - A Parkin's Pincer kockázatos és durva csel volt, de bíztam hármunk koordinációs képességeiben.

Team Ravenclaw

Anja Vogel | hajtó

Kellemetlen érzések járnak át, ahogy pályára lépsz. Nem tudod megmagyarázni miért, de megborzongsz, ahogy az első hideg – ámbátor határozottan nem jeges, ez az idő semmi a jeges, svéd telekhez képest – szél a talárod alá fúj.

Nincsenek tévképzeteid, ahogy látod a Mardekár összeállítását két dologban leszel biztos: az első, hogy itt vér fog folyni – a kérdés csak az, hogy mikor és kié; reméled, hogy nem a tiéd, mert... bele sem akarsz gondolni akkor mi lenne –, a második pedig az, hogy Denarius Lestrange nem fogja tudni kordában tartani a csapata egy részét, egy nagyon veszélyes részét. Ami nem jó, mert bár nem állítod, hogy ismered a hollóhát csapatának tagjait, pár közös edzés után ez elhamarkodott és túlzó kijelentés volna, azt azért tudod róluk, hogy nem azok a csendes, megjuhászodó emberek.

A csapat jól kezd, nem úgy mint a kék-ezüst összeállítás, csak egy dobásuk megy be majdnem, ám Hollynnak – és egy megkérdőjelezhetően szabályos, ám bár téged ilyen szinten a legkevésbé sem érdeklő (mégis csak durmstrangos vagy) mozdulatnak – az sem sikeres találat.

A probléma nem is ebben keresendő. (Egy egyszerű kis csalás miért lenne az?)

Oh nem, hanem a következő mozzanatokban, amikor is megint hozzátok kerül a labda, sikerül elhappolnod a kidobás után és Hollynnal megindultok a másik Shelby által őrzött karikák felé. Bravúrosan passzolgattok egészen addig, míg Holly egy csavart dobással meg nem küldi azt a testvére felé. Úgy gondolod, hogy ezt megismételhetnétek, így a kidobásnál megint megszerzed a labdát és a tekinteteddel a lányt keresed, hogy passzolhass, de... bár ne tennéd, ugyanis pont szemtanúja leszel annak, ahogy Hollyn Shelby éppen az első – vagy tulajdonképp' az összes, nézőpont kérdése – szöget veri be a koporsójába.

– Scheiße! – A labda kicsúszik a kezedből, gyenge dobás és tudod, ha Hugh kisujjába legalább tized annyi tehetség szorult, mint a húgáéba, akkor kivédi, de nem érdekel. A káromkodás sem ennek szól, hanem annak, hogy a dolgok kicsit (sokkal!) gyorsabban eszkalálódnak, mint arra előzetesen számítottál. Elgondolkozol mit tegyél, mert úgy érzed legalább meg kell(ene) próbálnod megelőzni a vérontást, mert biztos vagy benne, hogy ez, ha lesz valami, nem olyan békés, gyereknapi program lesz, mint az a tömegverekedésnek csúfolt incidens a Mardekár és Hugrabug csapata között, amiről Darian mesélt neked.

Először hozzá akarsz menni, már Darianhoz, de ő éppen el van foglalva azzal, hogy Antonio Zabinit üsse ki (egy sima, egyszerű roxfortost, biztonságos és bölcs választás), így inkább Hollynhoz repülsz. Nem gondolod teljesen komolyan, hogy sikerülhet rá hatnod, de...  
– Nein, nein, Hollyn! Ne legyél buta – kapod el a kezét, amivel úgy érezte, hogy jó ötlet bemutatni Sven Munternek. – Különbség van egészséges versenyszellem és öngyilkos hajlam között. Amit most csinálsz, az inkább az utóbbi. Ne durvuljon el a kelleténél jobban a játék...

Team Slytherin

Calysta Munter-Graves | hajtó

Miközben a pályára sétálunk a csapattal, a tekintetem találkozik Svenével, és azonnal tudom, hogy ugyanarra gondolunk: ez a hóesés nekünk kedvez. És azért ez nem kis dolog, hogy lassan már képesek vagyunk olvasni egymás pillantásából is, tekintve, honnan indultunk, de úgy tűnik, tényleg kezdünk jól összeszokni, összecsiszolódni, és ez a pályán is érezhető. Zabini pedig tökéletesen alkalmazkodik a párosunkhoz hisz egymás után többször is kikezdhetetlen összhangban rohamozzuk meg az ellenséges karikákat, vagy épp fogjuk közre a hollóhátas hajtókat, és álljuk az útjukat. Az más kérdés, hogy ez egyelőre az eredményeinken még nemigen látszik, de többnyire csak azért, mert a kékek meglepően merészen és pofátlanul játszanak. Hisz ki gondolta volna, hogy éppen ők követik el a mérkőzés első szabálytalankodását? Ezzel alapvetően még nem is okvetlenül lenne problémám, ettől csak érdekesebb és tartalmasabb a játék. Így tulajdonképpen nem csupán az időjárásnak, illetve a mai meccsen részt vevő egykori durmstangosok magas arányának köszönhetően van olyan érzésem, mintha otthoni pályán játszanánk, hanem a hangulatnak hála is. Ám a félvér Shelby lány szemtelensége és tiszteletlensége már olyasmi, amit valóban nem tűrhetek, illetve nem hagyhatok válasz nélkül. Így amikor legközelebb hozzá kerül a kvaff, és megindul vele a karikáink irányába, egy bólintással jelzem Sven felé, hogy csináljuk a Parkin's Pincert, ahogy eltervezte, ám ahogy felveszem a saját helyzetemet, olyan lendülettel és sebességgel indulok meg a másik lány felé szemből, mintha szándékomban állna teljes erővel frontálisan neki ütközni. Csak az utolsó pillanatban rántom fel a seprűm nyelét, majd kanyarodom be mellé egy malőrrel, és ahogy hallótávolságba kerülök, meg is szólalok.

- Én a helyedben hallgatnék Vogel figyelmeztetésére. És jobban vigyáznék az ujjaimra, nehogy valami... vagy valaki véletlenül eltörje őket! - A hangom szinte barátságos, épp csak egy leheletnyi jeges éllel, válaszképpen pedig csupán egy kisebb fintort kapok, de azért így sem kétlem, hogy célba ért az üzenet.  

Érdekes módon a senkiházi, félvér kis hollóhátas végül ugyan a cselünk ellenére is sikerrel jár a karikáknál, és ebben a pillanatban már az is megfordul a fejemben, hogy a bátyja talán direkt engedi be a dobásait, de a következő percekben az őrzőnk legalább szépít azzal, hogy Anja Vogel támadását hárítja. Aztán a kvaffot lepasszolja nekünk, mi pedig ismét meglendülünk az ellentétes irányba. Ezúttal is gyorsan összhangba kerülünk, ám ebből néhány pillanatra kizökkent bennünket, amikor felbukkan Krum, és Zabinit támadja. Ezalkalommal azonban végre a mieink is résen vannak. Flint nem csupán eltéríti a gurkót, de könyökkel neki is megy a másik terelőnek. Szinte öröm nézni ezt a harciasságot. Főleg miután egyértelművé válik, hogy az új útra terelt vasgolyó olyan erővel száguld Nott pofátlan, félvér barátnője felé, hogy szinte garantált a bordatörés. Apró, elégedett mosoly rajzolódik az arcomra, miközben a hármasunk már be is fut a hollóhátas karikák elé, és hamar becélzom a bal szélsőt.

Team Ravenclaw

Anton Vogel | Őrző | 578 | ♫

A terepre lépést követően tűnik fel nekem igazából az időjárás okozta váratlanságok összessége, miként voltaképp' a Durmstrang-ra szinte már-már emlékeztető hóeséses éghajlat fogad. Egy minutum erejéig ugyan keresztül fut a bőröm felületén a hidegség érzete, ám, amint összegyűlünk a meccs előtti lelkesítő beszédhez, oly' módon el is felejtem az iméntiek kapcsán e jelenséget. A csapatkapitány minden tőle telhetőt megtesz azért, miszerint buzdító mondatok révén érje el az összhatást, ellenben, ahogy a zöldek felé pillantok; abban a momentumban értelmét veszti mindenféle ösztökélő beszéd. Ezen kis összeállítás pedig egy kemény mérkőzést takar, s még meg sem említettem azon apropót, miszerint két részletben van a gang, amelynek lényegében önmagam is a tagja vagyok. Még egy utolsó pillantást vetek rájuk, főleg Munter-ék irányába, ekként nézve végül vissza Darian Krum alakjára, azonban a lelátó felől valami egészen megdöbbentő történés köti le a figyelmemet. Elkerekedett szemekkel bámulom a saját ikertestvéremet, aki a Hollóháthoz passzoló színű ruházatban és mindkét kezében egy-egy pom-pommal hadonászik a háttérben. Elég' fura fejet vághatok ezen manőverére, miközben igyekszem megrázva a fejemet újfent a tartalmi részre fókuszálni. Észveszejtő, hogy mikre nem képes Anna, csakhogy mindenáron a figyelem középpontjába kerülhessen.
A pályán zajló dolgok láncolata kezd igencsak veszélyes részlegre keveredni, miként Hollyn Shelby némiféle inzultációt kísérel meg Sven-el szemben. Én a helyében, nos nem igazán mutogatnék középső ujjat neki, főként nem... nem, akkor, ha még úgy egyáltalán kedves az élete. Ámbár, mindenesetre nekem ebbe nincs sok beleszólásom, így inkább csendesen figyelem azon események egyvelegét, amik odáig vezethetnek, miként előbb-utóbb talán sikeresen lenyugszik. Végső soron pedig Anja-val értek egyet, amikor is látom, hogy elkapja a lány kezét és próbál ezáltal valamennyire úgymond a lelkére hatni. A továbbiakban a terelők játékának köszönhetően jutunk el addig, hogy a gurkó új célpontjaként Hollyn Shelby lesz megnevezve. A lány némiképp' megkísérli kikerülni a labda általi becsapódást, de még az így is eredményesen mellkason találja őt. S 'míg jómagam ezzel foglalkozom, nos addig a Mardekár hajtóinak hármasa felsorakozik velem szemközt. Caly-nál van kvaff, aki olyan könnyedséggel dobja rá a szélső karikára, mintha alapvetően álmaiban is ezt gyakorolná, én meg.... Noha a labda után vetődöm, ellenben mégis hagyom azt elsuhanni mellettem, főként, amikor is észreveszem nála azt a mosolyt. Calysta mégis mióta képes úgy alapvetően mosolyogni?! Értetlenül bámulom őt, kvázi majdnem tátott szájjal és habár kívülről totálisan idiótának festhetek, ellenben ezen enyhének tűnő átmenet eredményeként; beengedem a dobást.
Még mielőtt átpasszolnám a kvaffot a kékek felé, amit csupán utólagosan kapok el, azelőtt megkeresem az írisztükreimmel Anja-t a tömegben. Egy sokatmondó pillantást vetek rá az előbbiek kapcsán, s hacsak felfigyel erre, akkor e röpke másodpercre magamhoz is intem őt. Ezalatt végig úgy teszek, mintha stratégiát javasolnék a számára, de ehelyett inkább olyan közel hajolok hozzá, miszerint csak ő halhassa egyedül a közlendőmet. Hisz' bízom benne annyira, miként képes kontrollálni a többi Hollóhátast -, legalábbis, amíg még nem túl késő.
- Nem igazán akarok vészjósló lenni, ellenben, kérlek, valahogy fékezd meg a Shelby lányt! - Nyomatékosan támogatom a nézetét, azonban, ha tovább baszakodik a kis félvér csitri Munter-ékkel, akkor onnantól fogva saját magának keresi a bajt. - Tudod jól, hogy nem itt fognak... fogunk jelenetet rendezni... hanem játékon kívül, amikor egyedül van és nem igazán lel védelemre. Ez egyféle Durmstrang-os szokás nálunk, amit szerintem eléggé jól ismerhetsz, Anja! - Kacsintok rá jelzésként, majdan újra felvéve a pozíciómat; neki passzolom a kvaffot, amellyel már meg is indulhat előre az ellenfél karikái felé. Nem sokkal később pedig meg is célozza Hugh mellett a szélső karikát, s ha tényleg szerencséje van, akkor talán ez még esetlegesen be is mehet.

Team Slytherin

Antonio Zabini | hajtó

A pályára sétálva még mindig vannak kétségeim a hercegi párt illetően, mondjuk még mindig nem az zavar bennük ahogy játszanak, és igazából ettől csak rosszabb az egész. De Dennyben legalább bízok, azt hiszem. Azt hiszem, ebben az ostoba tanévben ez lehetne a legbiztosabb pontom, ami az elmúlt hónapokat - meg egy kicsit a napokat is - figyelembe véve igencsak kiábrándító.
A hollóhátasok lendületét látva mondjuk lehet, hogy még hasznosak is lehetnek a cserediákok a csapatban - sőt, amikor a Shelby lány egyenesen kilopja a kezeim közül a közel tökéletesnek induló dobást, határozottan megvillan előttem, hogy hányféleképpen dobhatná le egy gurkó a seprűjéről. És igazából amint beint Munternek, a saját sírját kezdi ásni, én meg első sorból nézhetem, hogy süllyed mélyebbre. Csak egy néma biccentéssel pillantok Sven felé, hogy csináljuk, igazából ezen a ponton csak egy szívesség, hogy megfenyegetik a Shelby lányt. Semmi személyes, persze.
Az összjátékból pillanatra kizökkent a felém tartó gurkó, de szerencsére Krum kivédi, sőt, még a Shelby lány felé is küldi, és azt hiszem be is talál, csak azt bánom, hogy nem láthatom, mert mi már a karikák irányába tartunk újra, visszarázódva a magunk furcsán jó összhangjára. Amíg a játékra figyelek, legalább nem marad időm máson gondolkodni, talán ezért is lesz annyira könnyű ráhangolódni a két durmstrangos hajtóra.
Amikor minden igyekezet ellenére a kékek hajtói a mi térfelünkre érnek, Shelby egészen közel kerül ahhoz, hogy kivédje a Vogel lány dobását, de az egészen közel nagyon nem jelenti azt, hogy ki is védi, szóval újabb tíz pont a kékeknek. Jó lenne nekünk is egy kicsivel több pontot kaparni össze, és ezt is kísérlem meg amikor a hármasunk újra a karikák felé tart, a kvaff most nálam, célzok és dobok, körülbelül úgy, mint akinek most volt először kvaff a kezében… meglepne, ha mégis bemenne, bár semmi sem lehetetlen, ahogy azt a meccs elején is láthattuk. Ez a pillanat viszont nem a miénk, mert ahogy megfordulok, még elkapom ahogyan Denny a Vogel fiú irányába küldené a gurkót, de határozottan csak küldené ő is mert, nagyon nem talál be. Kap is egy gúnyos pillantást tőlem, és mivel még túl messze van, csak elmutogatom neki, hogy Vogelt kellett volna becéloznia, nem egy lágy szellővel simogatnia meg az arcát mintha flörtölni szeretne vele. Csak amikor hallótávolságon belül van dobom még oda neki, úgy, hogy rajta kívül legfeljebb a másik két hajtónkhoz ér el. - Ha fel akarod szedni Vogelt sem így kellene becélozni. - Hiszen csak flörtölt vele meg a gurkóval. Az meg most kicsit sem számít, hogy a korábbi dobásom csak egy leheletnyivel volt jobb a mostani ütésénél. Ennél jobban kell szerepelnünk ha nyerni akarunk, de még mindig eléggé fel vagyok tüzelve - és még mindig látni akarom a Shelby lányt lezuhanni a seprűjéről, úgyhogy a meccsnek közel sem lehet még vége.

Team Ravenclaw

Ambrose Flarestorm | terelő

Csodás havas napot választottunk egy csodás meccs megtartására. Ha nem a Mardekár ellen játszanánk még egészen ünnepi hangulatom is lenne, hiszen a levegőnek karácsony illata van, a hűs szél kellemesen csípi az orromat, a lábujjaimat meg már most nem érzem; ám így, hogy azokat a mogorva arcokat kell néznem egész idő alatt, nem is tudom… Nem sok kedvem van elénekelni nekik a “Kis Karácsony, Nagy Karácsonyt”. De azért rendes lennék és megkínálnám őket néhány kőkeményre sült mézeskaláccsal, hadd törjön a foguk! Na jó, ez azért túlzás. Bár azt azért beismerem, hogy Sven Munter lenyalt frizurája tényleg idegesít. Úgy értem, szerinte ez jól néz ki?!
Talán ez az oka annak, hogy az első adandó alkalommal mikor hozzám kerül a gurkó, megkísérlem más irányba simítani a haját - már ha a hat kiló zselé engedné -, de úgy tűnik, a karja felé akar menni a kis dög és még az a hülye német gremlin ki is kerüli. Nem baj, a motiváció megvolt. Lehet, hogy nem kellett volna meccs előtt beállnom és akkor el is találtam volna?
Na nem baj, majd legközelebb - gondolom magamban. Közben büszkén figyelem azt is, ahogy Hollyn szintén megpróbálja magára haragítani Munteréket. Minden elismerésem az övé.
A játék egyébként marhára izgalmas, csak kapkodom a fejemet ide meg oda, miközben zajlanak az események; bár abban nem vagyok biztos, hogy miért szór magából a kvaff csillámport, vagy Lestrange fülei miért pöfékelnek füstöt, mintha valami mozdony lenne a feje… Mi a szart szívtam?!
Ezen agyalok egészen addig, míg Anton meg nem célozza Anton… Na várjunk. Míg Anton…Nio… Na, Antonio megcélozza Antonio lyukát…. Nem, ez így nem jó. Ki találta ki, hogy ennyire hasonlítson a nevük?! Néha nem értem, miért osztottak a Hollóhátba.
Szóval az a Mardis srác bedobná a kvaffot, de a helyes szöszi német gyönyörűen kivédi. Szinte öröm nézni. Még küldök is felé valami kézjelet, amit egy “szép volt!” hüvelykujjnak szánok, ám véletlenül fennmarad a középső és a gyűrűsujjam is, így elég félreérthetővé válik az üzenetem - döntsd el, hogy mit képzelsz bele. De azért csillogóan mosolygok hozzá.
Közben Adele próbálkozik egy dobással, szépen repíti is az ellenfél karikái felé, a lendület egészen jó, szépen ível, ám mindennek ellenére nem megy be. Lehet, hogy ő is be van állva és neki is nehezen megy a célzás.
Ha már itt tartunk, ismét látószögembe kerül a lenyalt hajú gremlin, s épp jól időzít, ugyanis a gurkó is pont ekkor kerül az ütőm közelébe, így meg is ragadom az alkalmat, hogy megint megpróbáljam átrendezni a hajszerkezetét. Igaz, már az ütés pillanatában csodálkozni kezdek, hogy vajon Munter miért repül ilyen fura pózban, miért van hátul a feje és elöl a segge; mindenesetre értelemszerűen a fejére próbálnék célozni, de megint nem sikerül. És hamar le is esik, hogy amit én a fejének hittem, az a szintén lenyalt végű seprűjének a sörtéje volt. Nem tehetek róla, most épp nagyon hasonlít a kettő!
– Hogy kedves édesanyád hopponált volna veled egy szakadék szélére! – fakadok ki, szavaimat a gurkónak szánva. Aztán felnézek Munterre. – Bocs haver, kicsit berozsdásodtam, legközelebb jobban célzok majd! – intek neki mosolyogva.
Ezek után nagyon remélem, hogy nyerünk, hogy legalább szép emlékekkel távozzak erről a világról… Ugyanis esélyes, hogy a gremlin kicsinál engem a meccs után. Meh, ez is csak egy újabb unalmas nap a Roxfortban.

Team Slytherin

Denarius Lestrange | terelő

Hát ismerjük el, egyelőre elég fos a helyzet. A sztárjátékosaink - jobb szó híján, de nem minden gúnyt mellőzve - nem éppen jeleskednek egyelőre. Az egyetlen, amit eddig elértek, hogy jól felidegesítettek nagyjából mindenki mást. Mint bármelyik másik szombaton. Mármint alapesetben az tök szép és jó dolog lenne, ha az ellenfél így bepöccen, és nem igazán tudják kezelni a hajtóink cifrábbnál cifrább cseleit és trükkjeit, csak hát az ellenség sorai között jelenleg olyanok vannak, mint Hollyn Shelby, akit minél inkább felhúznak, láthatóan annál elszántabban akarja a győzelmet. És ezen valószínűleg az sem fog változtatni, hogy Flint kicsit megroppantotta a bordáit a gurkóval.

Elismerem, én sem hozom minden pillanatban a legjobb formámat, mert egyrészt frusztrál ez az időjárás, az, ahogy a szakadó hó miatt lecsúszik az ütőm a fémlabdáról, mert hát a pályán tartózkodók felével ellentétben engem nem eszkimónak neveltek, és nincs sok gyakorlatom a szibériai időjárási viszonyok közötti játékban. Másrészt kurvára hálás lennék, ha Munter végre arra is képes lenne kicsit fókuszálni, és azt csinálná, ami a dolga, amiért a csapatba válogattam, mert ebből a szempontból ma még nemigen bizonyított. Most is csak a “nagyot és mellé” elv alapján vette célba a Vogel mögötti karikákat. Csak félek, ha ezt szépen elmagyaráznám neki, akkor olyan véget érne ez a mérkőzés is, mint a tavaly tavaszi. Vagy egy kicsit csúnyábbat.

Mindenesetre legalább Tonyn levezethetem egy kicsit a feszkót, amikor a hülye beszólására barátságos mozdulatokkal elmutogatom neki, hogy pofát befog, kvaffot figyel! Aztán meglódulok másodszor is a gurkó után, ezúttal jóval elszántabban, és a célra fókuszálva. Megvárom, amíg Graves a karikákra dob - egész ügyesen, el kell ismernem – csak azután csapom meg úgy rendesen a gurkót. Remélem, Anton lányos zavarában, két hajdobálás között, azt kapja el, nem a vörös labdát, aztán mínusz egy kézzel játszhat majd tovább.

Team Ravenclaw

Darian Krum | terelő

Rohadtul nem akartam, hogy a csapat engem válasszon kapitányának; még csak nem is saját akaratom által kerültem be, Lyanna kényszerített, hogy csatlakozzak, miután megzsarolt. Persze azóta valamennyire enyhült az ellenszenvem a társaság iránt, akaratlanul is elkezdtem a közösség részének érezni magam, viszont egyáltalán nem voltam felkészülve a feladatra. Mindvégig azt vallottam, csakis magamért játszok, nem pedig a többiekért, és hiába is keresném, nem létezik az a kapcsoló, amellyel egyszerűen csak átkapcsolhatom másik üzemmódra a hozzáállásom. Lyanna távozásával pedig hiába nyílt meg a kiskapu, hogy meneküljek a felelősség és béklyóim alól, hátam mögött hagyva a csapatot, egyszerűen képtelen voltam elszalasztani a lehetőséget, hogy ennyi év után végre revansot vegyek a durmstrangos kiskirályok ellen, és megmutatni nekik, hogy itt a Roxfortban nem várja őket semmilyen trón, az egyetlen dolog, amibe beleülhetnek, az a törött seprűjük nyele - ha már a saját vérmániásaink nulla önbecsülést tanúsítanak, és öltik magukra a csicska szerepet...
Az elképzelés szép és nemes, csupán a gyakorlatba nem tudom átültetni; amióta tekintetem véletlen találkozott Adáéval, lehetetlen feladatnak tűnik a meccsre koncentrálni, odafigyelni a saját dolgomra. Frusztrál, hogy képtelen vagyok óvatosan félrehúzni a lányt a társaságtól, hogy megbeszélhessük azt, ami köztünk történt, hogy nem találom a szavakat, amikkel megmagyarázhatnám azokat az általa kiváltott benyomásokat, melyeket magam sem tudok beazonosítani. Áthárítom a felelősséget Rá, ha Őt érdekelném, Ő is megtehetné a lépést felém, ismernie kell, tudnia, hogy nem az érdektelenség miatt nem nyitok. Neki mi a mentsége?
Céltalan, dolgomat szinte nem ismerve körözök a pályán, csupán az tud kizökkenteni önsajnálatom ketrecéből, ahogy Anton nemes egyszerűséggel belerongyol Gravesbe, Hootch pedig őrült módjára veti rá magát, megadva a szabaddobást a mardekárnak. Fogalmam sincs, Lyanna mit csinálna ebben a helyzetben, leüvöltené a srác fejét olyan közhelyekkel, hogy „csalni rossz”, vagy lecseszné, mert így lehetőséget adott nekik egy rizikó nélküli 10-esre, vagy hasonlók. Azt sem tudom, egy JÓ csapatkapitány mit tenne ebben a helyzetben, de talán erre nem is létezik helyes válasz egy olyan szituációban, mikor nem csupán a kupa sorsa forog kockán: hisz nem csak két ház küzdelme ez, hanem két világnézeté is.  
Ha nem lennék ennyire belassulva, odavakkantanám neki, hogy szép munka, hisz a csalás ellenére is sikerült látványosan kivédenie a találatot. Ha nem lennék ennyire belassulva, azt is észrevettem volna, hogy Lestrange (nem az Enyém, nem a miénk, az övék) bosszúból, a németek seggéből épp csak kikandikálva megküldi őrzőnket. Fogalmam sincs, tekintetem miért találja meg Hugh Shelby fejét, de eme felkavaró élmény elég ahhoz, hogy szinte lebénuljak, és csak akkor érjek oda Anton mellé, mikor már eltalálta a kezét a gurkó.
- Bocsánat, az én hibám… Megmaradsz, ugye? – ha már kudarcot vallottam terelőként, legalább a csk kötelességeimnek tegyek eleget, nem mintha bármi szüksége volna az aggodalmamra, vagy a törődésemre, durmstrangosként volt már része nagyobb testi és lelki traumában is.
A Gravestől hatalmas áldozat árán megszerzett kvaffot végül Anjának passzolja, aki eddig elővigyázatosan elkerült minden konfrontációt, nem hívta fel magára a zöldek figyelmét, de még így sem sikerül észrevétlen eljutnia a karikájukig, dobása pedig célt téveszt.

Team Slytherin

Caelum Flint | Terelő

A Shelby lány megropogtatása óta szinte érzem ahogyan az adrenalin dübörög az ereimben és még az sem tud annyira zavarni ahogyan a jeges szél a bőrömet tépi az arcomon. Kezd fokozatosan durvulni a hangulat, de sebaj apám szerint akkor kezdődik el igazából egy meccs, amikor az első ember elkezd vérezni.. úgy tűnik erre a szerepre aranyhaj önként jelentkezik amikor Calyba csapódik és már elgondolkozom, hogy igazából az ütőmet is hozzávághatom ha már a gurkó messze jár, de Hootch megállítja a gondolatmenetet azzal, hogy a sípjába fúj ezzel megakadályozva, hogy olyat tegyek amiért utána Lestrange full jogosan elverhetne.
A szabad dobás a miénk, amit feszülten figyelek a seprűről. Az erő ott van, csak az irány nincs meg Caly dobosában, ez valószínűleg az előző ütközésnek köszönheti, de nincs idő kielemezni a helyzetet, majd utólag megbeszéljük most sokkal fontosabb, hogy megszerezve a labdát Zabini már újabb támadásba lendül. Esküszöm azt sem bánnám, ha nem a karikát célozná csak megpróbálná leküldeni Anton fejéről a haját még akkor is ha erre nem a kvaff a legalkalmasabb labda. A középső gyűrűt célozza és az erő is jónak tűnik már csak az a kérdés, hogy vajon az örzőt megviselte-e az előző ütközés... és nagyon remélem, hogy igen.
Zabini dobását Munteré követi, aki még nagyobb erővel célozza meg a szélső karikát. Helyes. Az esélyeink elég jónak tűnnek, itt az idő, hogy kicsit alaposabban megtördeljük azokat a hollószárnyakat, így én sem tétlenkedem tovább, támadásba lendülök és amint a gurkó a közelembe kerül új célpontot választok.. magamnak és a labdának is. Az ütőm hangosan csattan a labdán miközben megküldöm Adele felé. Nem találom el olyan tökéletesen, mint amikor Hollynnak küldtem meg, de az iránya jónak tűnik és gyengének sem mondanám. Nagyon remélem, hogy nem tud eliszkolni majd az útjából.

Team Ravenclaw

Adele Lestrange-Avery | hajtó

Megállás nélkül didergek – hiába öltöztünk rétegesen, hőtartó harisnyát is húztam, sőt, Hollyn javaslatára alkalmaztunk egy egész könnyű kis bűbájt is, ami elméletileg megakadályoz bármilyen hővesztést bőrfelületen keresztül, ennek ellenére reszketve markolom a seprű nyelét, és igyekszem fejben utolérni magamat, meg a pontozást vezető táblát is. Szakadó hóesésben, nehezített látási viszonyok között, kiszáradt szájjal és folyton meg-megcsendülő füllel. Mások azt hihetnék, hogy a finom megfogalmazással is szélsőséges ideológiát hívő és terjesztő kelet-európai fröccsöntött minimaffia tagjaitól tartok, ezért kerülöm mindenki pillantását, ezért tétovázok, és csúszik néhány szemvillanásnyit az általános reakcióidőm, pedig mindenért Nott felelős, mert tegnap este leszállítottam neki egy kisebb adagot, és persze a levett sápomat rögtön megdézsmáltam. Órákig feküdtünk a csillagvizsgáló toronyban, szinte végig szótlanul, egymásra sem néztünk igazán, nem igényeltük, egymás ködösre sűrűsödött világából úgysem értettünk volna semmit.
Másnaposan ébredtem, sápadtan léptem pályára, Darian pillantása időről időre megtalált, több helyen megkarcolt, nem, egyenesen felhasított, fojtott ingerültségemben majdnem felé fordultam, helyette dühösen toppantottam néhányszor, cipőm orrával és oldalsó talpívével a seprűm szárát rugdostam. Idefent nincs erre lehetőségem – mindig eggyel többször tévesztek, mint nem, ha vezetnek játékosstatisztikát, ha járnak ide játékosfigyelők az Akadémiáról vagy csapatoktól, akkor egy életre elveszem a kedvüket magamtól, amiben persze nincs semmi meglepő, közel két évtizede a saját kedvemet is elveszem magamtól –, helyette igyekszem kerülni, amennyire lehetséges, ha hozzánk is szól – és úgy vettem észre, stílusosan inkább másokhoz beszél, mintha nem lenne így is végtelenül… –, másfelé irányzom a pillantásomat, kvaffokra, átmeneti ellenfelekre, lelátón kiabáló és szurkoló diáktársakra, nem adom meg a lehetőségét annak, hogy…
Végül mégis egymásba siklik, rövid, intenzív - nyirkos tenyerem megcsúszik, kissé előre bucskázok, utolsó pillanatban sikerült szándékosnak láttatnom, mintha szándékosan hajoltam volna előre, hátam megfeszül, karjaim megremegnek, nem is a pályán vagyunk egy pillanatra, hanem az öltözőben, a távolság felemésztődik közöttünk, minden nyers és éhes és izgató, és arra gondolok, az egész szaros terápia és megvonás és relaxációs gyakorlatok és gyógyszerszedés, minden megérte. Francokat.
Mielőtt valamit kipréselnék magamból – ajkaim elnyílnak, nyelvem hegyén mondatok halmozódnak fel, eltorlaszolják bármi más útját –, elhúz mellettem egy gurkó, szélsebesen és céltudatosan, ösztönszerűen fordulok utána, és látom, ahogyan Anton belefordul az erejébe. Darian nem tudja megvédeni, a csalást megfújja Hooch, Anja valószínűleg zavartságból rosszul céloz, cserébe Zabini és Munter gond nélkül értékesíti a dobását, Antonnak esélye sincs. Cikáznak körülöttünk, ragadozó állatok jutnak eszembe róluk, tekintetük súlyos és felmérésre, kalkulálásra kalibrált, kissé zavartan igyekszem kikerülni őket, Hollynt már megpróbálták leselejtezni – persze Hollyn egy Shelby, semmi sem fog rajta, erre idővel rájönnek majd –, elfordulok egy előttem elzúgó hajtó elől, ügyetlen bal kanyart véve, és túl későn veszem észre a felém száguldó gurkót. Mielőtt egyáltalán felkiálthatnék – Darianért, mert ő a terelőnk, ő védhet meg, persze ott van Ambrose is, tudom, az öngyilkos hajlamaival és Sven Munter fixációjával, de semmi másért, tényleg semmi másért –, mellkason vág, egyenesen a szegycsontomnak ütődik, kiszorít belőlem minden levegőt, nyögésre nyílik a számán, némán belerándulok.
Csakis a hollós tábor önfeledt visongatásaiból sikerül kihámoznom, hogy cserébe az egy ideje papíron Munter szabaddobása célt tévesztett, a lepattanó kvaff pedig azelőtt kerül hozzám, mielőtt rendesen összeszedhetném magam. Sajgó lélegzetvételek kíséretében indulok meg, inkább combbal kapaszkodom, mindkét kezem reszket még, nekem mégis kötelességem menni, ez lebeg előttem, menni, a cirokkal meg is legyintek valakit fordulás közben, szerencsére még idejében sikerül leküzdenem a késztetést, hogy jól gyomrom is rúgjam, akárkiről van szó, és még azelőtt Hugh elé kerülök, hogy bárki érdemben meggátolhatna benne. A célzás pontos, az erejével sincs gond, amint elengedem a kvaffot, a mellkasomhoz nyúlok, és igyekszem kimasszírozni belőle a zsibbadást, és ebben a fél percben Hollyn is ugyanolyan hévvel támadja meg a karikákat.

Team Slytherin

Hugh Shelby | Őrző

Rühellem a hideget, de úgy istenesen. Mégis mire jó? Hogy a heréim bújócskásat játsszanak a kismedencémben? Mert ezen kívül mást nem okoztak, de legalább most bizonyos részeimet jobban meg tudtam óvni a seprűn való esetleges félrecsúszástól. Amúgy meg az ujjaimat sem éreztem és folyton szipogtam mint egy taknyos kisgyerek, amitől szívem szerint halántékon pörgőrúgtam volna saját magamat, csak meneküljek meg ebből a fostengerből. Talán egy kicsit még könyörögve is néztem az ellenfél terelőire, hogy toljanak már oda nekem egy izmosat, meg se próbálom kikerülni.
De az élet nem ilyen egyszerű és csak a húgomnak adatik meg, hogy ráfogja egy gurkós sérülésre a szar játékát - ha szar lenne a játéka. De az én testvérem, nyilván nem az, nekem pedig a legszarabb magyarázat marad csak meg: szeretném Hollynt boldoggá tenni. Nyilván nem ez volt a helyzet, a kviddicspályán nincsen barátság, de még család sem, ha két külön csapatban űzzük az ipart. Úgyhogy ennyit a szánalmas magyarázatomról, ami amúgy kurva jól jött volna, amikor most is elhúzott a kezem mellett a gurkó, pedig haljak meg elindultam érte.
Inkább rá se néztem a kapitányunkra, mert nem értékeltük volna egymás arckifejezését - lol gec milyen arckifejezést, hát ráfagyott a csipa is a pofánkra. Összeszedtem inkább a kvaffot és a hajtóink felé hajítottam, akik noszogatás nélkül indultak meg az ellenfél karikái felé. Két gólnak tetsző valami is hajtott az őrzőjük felé, de őszintén, én már nem is reménykedtem. Csak egy kupica vodkát akartam, hátha az felmelegít egy kicsit.

Team Ravenclaw

Leta Lestrange | fogó

Nehéz lett volna megjósolni ennek a meccsnek a végkimenetelét, elég kiegyenlítettnek tűnt a csapat, még annak ellenére is, hogy jelenleg három gólos előnyt szereztünk. Mert hiába volt nálunk a gólelőny, a Mardekár terelői nagy tehetséggel és pontos célzótehetséggel voltak megáldva és már több találatot is bevittek a mi játékosainknak. Közöttük az unokatestvéremnek is, akire továbbra is nagyon nehezemre esett így gondolni. A nevem lehetett Lestrange, de én nem éreztem magam annak.
Az időjárás semmin nem segített, de azt hiszem, nekem és Regunak volt az egyik legnehezebb dolgunk. Nem elég, hogy vacogtunk a seprűn, még a látásunkon is borzalmasat rontott a havazás. Ha láttuk is a cikeszt egy pillanatra, akkor vagy azonnal elvesztettük a visszatükröződések miatt, vagy kiderült, hogy valójában nem is az aranylabda volt, hanem valami teljesen indokolatlan csillanás. Erre tökéletes példa volt a legutóbbi megindulásom, éppen azután, hogy meghallottam a Hollóhát lelátói felől az elégedetlen morajlást, aztán mire az állásjelző tábla számlálója csilingelve kattant egyet, hogy feljegyezze az újabb pontot a Mardekárnak, már ismét egyhelyben voltam a seprűvel. Félrevezetett a hó. Megint.
Vagy csak nem akartam elkapni a cikeszt. Mert igazság szerint nem akartam annyira nagyon elkapni, mert az Regunak egész biztosan borzasztó rosszul esett volna. Nyerni akart a csapatával, és azt hiszem, jobban szerette volna a győzelmet, mint én, pláne a Griffendéltől elszenvedett gyors és csúfos vereség után. Úgyhogy még az is lehet, hogy tudatalatt annyira nem akartam nyerni.
De Anjának azért én is éljeneztem, amikor úgy tűnt, sikerül egy gyönyörű gólt adnia az ellenfélnek. Furcsa dolog ez a meghasonulás, amikor magadnak is jót akarsz, de közben más érdekei is fontosak neked.

Team Slytherin

Regu Black | fogó

A tavalyi évig minden meccs előtt kellemes izgatottság fogott el, az a fajta, amitől az embernek kissé kocsonyás állagúvá válik a térde, de mégis pozitív érzésekkel tölt el. Bár logikus lenne azt feltételezni, hogy ez az érzés a tavalyi Hugrabug vs Mardekár tömegverekedés után csapott át valamiféle gyomorszorító szorongásba, de a valóság az volt, hogy az új csapattársaink miatt fogott el a hányinger minden mérkőzés előtt. Nekem nem volt okom félni a durmstrangosoktól, engem békén hagytak. Black voltam, a családom az ő mércéjükkel sem számított - tudtommal - vérárulónak, a Mardekárba osztott a Teszlek Süveg és azt hiszem, alapvetően nem zavartam sok vizet. De voltak barátaim, akik nem találták ilyen szerencsés helyzetben magukat szeptemberben.
Az előző meccsen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Lily Potternek a Munter-Graves páros ellen kell játszania - ahogyan attól a képtől sem, hogy Roxmorts macskakövein fekszik vérző fejjel, tavaly május óta túl sokszor jutott eszembe az a rettegéssel töltött néhány másodperc, amíg nem tudtam, hogy él-e egyáltalán. Pedig akkor még mennyire idegesítőnek tartottam...
Most pedig itt volt Leta. Hiába viselte a Lestrange nevet, ha Denny húga volt, akinek köztudottan nem sikerült belopnia magát az északiak szívébe. És amúgy sem akartam ellene játszani, nem akartam legyőzni őt, versengeni vele, azt éreztetni, hogy én jobb vagyok nála, a mi barátságunk nem ilyen volt. Persze tudtam, hogy ez egy játék, hogy a kviddicset amúgy sem veszi olyan komolyan, mint én, de mégis... Közben pedig képtelen voltam nem azon aggódni, hogy mi lesz, ha ő nyer és magára haragít olyanokat, akiket nem kéne? A mérkőzés már így is kezdett eldurvulni, szinte parázslottak az indulatok, hiába lebegtem sok-sok méterrel a többiek felett, idáig éreztem a hajtóink ingerültségét, és valamiért a hollóhátasok feladatuknak érezték, hogy tovább hergeljék őket... És még azt mondják, oda kerülnek a legkiemelkedőbb elmék, hát hogyne...

Felülnézetből tökéletes rálátásom nyílt a jelenetre, ahogyan Hugh meg sem próbálta szabályosan kivédeni Anja Vogel támadását, szándékosan, frontálisan belerepült a lányba, mikor Anja célozni készült. Madam Hooch ebből semmit sem látott - talán volt igazságtartalma a pletykáknak, hogy kezdett eljárni felette az idő, már sem a látása, sem a hallása, sem pedig a reflexei nem voltak a régiek -, éppen egy kósza gurkót került ki a saját seprűjén, amikor Hugh látványosan letarolta Anját. A lelátókon egy emberként hördült fel a tömeg, bár így sem tudták elnyomni a mardekáros szurkolók ujjongását.
A lány kezéből kicsúszó kvaffot Antonio egy ragadozómadárhoz hasonló gyorsasággal és ügyességgel ragadta meg, majd a többi hajtóval egymás között passzolgatva a labdát átjutottak az ellenfél térfelére. Antonio dobott, az eredményre azonban nem is figyeltem a hirtelen felharsanó bírói sípszó miatt. Csalás történt: Calysta is berepült a büntetőzónába. Neki azonban nem volt olyan szerencséje, mint Shelbynek, a játékvezető azonnal kiszúrta a stoogingra tett kísérletet. Remek, büntetődobás a Hollóhátnak, ez aztán nagyon kellett...
Hamar visszakerült hozzánk a kvaff, Sven Munter durván - de szabályosan - kiütötte az egyik szőke hollóhátas lány kezéből, majd azzal a lendülettel dobott is. Az igazság az, hogy egyre kevésbé érdekelt, szerzünk-e pontokat vagy sem... Nem élveztem ezt a meccset, nem szerettem a csalást, a tisztességtelen játékot és a felesleges agressziót sem. Eddig mi nem ilyen csapat voltunk...

Még feljebb emelkedtem a seprűmön - Dragonfly, Nagyapától kaptam a tanévkezdésre -, hátha végre meglátom a cikeszt a szakadó hóesésben. Minél hamarabb pontot akartam tenni ennek a meccsnek a végére, mindenki testi épsége érdekében. A hidegről nem is beszélve... Talán írnom kéne Mr. Malfoynak, hogy felturbózhatnák a Dragonfly seprűket egy beépített fűtőbűbájjal is.

Team Ravenclaw

Hollyn Shelby | hajtó

Ahogy múlik az idő, a többségünk szerintem kezd egyre inkább ráfagyni a seprűjére. Már csak emiatt sem igazán meglepő, hogy a meccs kezd egyre komolyabban eldurvulni és egyre kétségbeesettebbé válni. Meg hát amiatt sem, mert a pályán tartózkodóknak közel fele náci idióta, akiket szeretnénk lealázni. Kár, hogy a probléma egy része épp a mi csapatunkban van. Meg az is kár, hogy hiába sikerült valamennyire félre rántanom a seprűmet, és elkerülni a teljes becsapódást, amikor Flint rám küldte a gurkóját, azért így is rendesen telibe találta a mellkasomat vele, megropogtatva a bordáimat, és azóta sajnos nem érzem magam százszázalékosnak. Nem gondolom, hogy bármi tört vagy repedt volna, de így is vannak pillanatok, amikor rosszul mozdulok, és nem tudom rendesen megszívni levegővel a tüdőmet. Aztán csak szállingózok jobbra-balra a korábbiakhoz képest félgőzzel. Bár az a vicc, hogy ha tehetném, még így sem a terelőiket rángatnám le szívesen a seprűikről a hajuknál fogva, hanem azt a jenki libát, aki valamiért újabban a Roxfort királynőjének képzeli magát. Meg esetleg azt az öntelt náci férjét. Főleg miután ő is meg Zabini is egymás után sorozzák meg a karikáinkat, miközben Munter haverpajtása ezt ölbe tett kézzel, szinte unottan végignézi. Innen nézve legalábbis nemigen erőltette meg magát, hogy kivédje a két dobást.  

De legalább Brosie hasznosítja magát végre. Nem tudom, hogy jutott eszébe totál beállva érkezni a mérkőzésre, de én ma már semmin sem lepődöm meg. Mindenesetre tapsot neki, amiért sokadik próbálkozásra sikerült megkülönböztetnie az ütőjének nyelét annak végétől, aztán jól megküldi kedvenc lenyalt hajúnkat a gurkóval. Remélem, Lestrange és Flint lesznek olyan jófejek, hogy hagyják Muntert, hadd fejelje le szépen a vasgolyót.  

Kár, hogy nincs időm végignézni, hogyan végződik a dolog, mert Adával és Anjával közben megérkezünk a Hollóhát karikái elé, aztán én jól ráijesztek Hughra egy elbénázott dobással. Igazából ő ijeszt rám, mert nagyon nem szeretném, hogy megismételje a korábbi manőverét, és összeütközzünk, mint korábban a Vogel lánnyal tette. Mármint máskor simán még fel is gyorsítanék, ha látnám, hogy felém tart, csak most a bordáim nem biztos, hogy bírnának egy újabb becsapódást.

Aztán viszont Hooch jelez, hogy az iménti szabálytalanságért jár nekünk egy szabaddobás, amit Adele könnyedén át is dob a bal szélső karikán. Szép. Elégedetten bólogatva repülök hozzá közelebb.

Team Slytherin

Denny Lestrange | terelő

Miután Shelby teljes erőből nekirongyol Anja Vogelnek, aztán a hajtóink egyszerre tolakodnak be a büntető vonal mögé, kurvára fittyet hányva már minden szabályra, akkor jövök rá, hogy igazából itt már senki sem játszik tisztességesen. Mármint, oké, elismerem, Shelbytől mondjuk pont nem is igen vártam mást, a másik három meg amúgy is nagyon egy követ fújnak, ma meg főleg, de szóval nagyjából ez az a pont, amikor ráébredek, amúgy ez a meccs tényleg erről szól. Jól kicsesszünk egymással, aztán lesz ami lesz, vagy franc tudja. Tehát én mégis mi a faszért is játszok még mindig a szabályok szerint? Mint egy következményektől tartó elsőéves...

Úgyhogy amikor felfedezem, hogy Flarestrom épp lecsapni készül az ütőjével, hogy a gurkót ráküldje az egyik hajtónkra, azonnal begyórsítok, majd a Dragonfly-ommal lesodrom őt arról az irányról, amerre épp megindult. Hooch meg szerintem reggel elfejtette kimosni a szeméből a csipát, mert ebből sem lát semmit, mint ahogy ezen a meccsen szinte egyik szabálytalanságból sem, úgyhogy amint a gurkó tovább száguld a maga útján, érintetlenül, szembe kanyarodom Ambrose-zal, és arcomon egy önelégült vigyorral bemutatok neki egy laza szalutálást. Bár amennyire keresztben állnak a szemei, lehet ebből nem is lát semmit. Sőt, ahogy elnézem, szerintem azt sem tudja, hol van. Krum hol hagyta az eszét, hogy engedte így felszállni?

Igazából csak mikor felgyorsítok a hajtóink után, hogy továbbra is védjem a seggüket, akkor esik le, hogy akit az imént megvédtem egy agyrázkódástól, az nem más, mint Sven Kicseszett Munter. Na bazdmeg! Pedig lehet, pont erre lett volna szüksége, hogy az agyában kicsit helyre kerüljenek a dolgok. Bár így legalább épségben végig tudják vinni a passzolgatást, aminek a végén Tony szépen karikára is dob.

- Jól van, Zabini, legalább nem feleslegesen gyakoroltam veled annyit - kiáltok felé. Mintha csak ezen múlna a mai sikersorozata. Amúgy persze nyilván tudom, hogy nem, de csak nem hagyhatom, hogy egyedül arassa le a babérokat. Még a fejébe szállna.

Meglendülök ismét, hogy levadásszam a gurkót, amikor valami zöld elsuhan a fejem felett. Felpillantva Regut látom, amint célba veszi a nagy semmit. Huh, bakker, sokáig itt leszünk ma, ha ezek ketten odafent megkergetnek minden hópelyhet.

Team Ravenclaw

Darian Krum | terelő

Hazudhatnám azt, hogy fogalmam sincs már, melyik volt az a pont, amikor végképp felhagytam a szándékkal, hogy egyenként lecsekkoljak minden egyes csapattagot egy gurkótalálat vagy ütközés után, de még magamnak sem hinném el, hogy nem az Adát ért ütés óta szorítja mellkasom jeges karmokkal az aggodalom. Számítana bármit is, ha odamennék hozzá? Nem látna bele túl sokat (még ha biztos is vagyok abban, valójában én vagyok az, aki ennek nagyobb jelentőséget szentel, mint kellene), vagy épp ellenkezőleg, várna el többet? A többiek mit gondolnának, ha mindent félredobva minden figyelmem felé fordítanám? Megacélozom szívem: legyen az bárki, amíg seprűn marad, bízok állóképességében, ha viszont megtörténik a baj, biztos vagyok benne, hogy a mardekárosokhoz felé veszem az irányt.
Furcsa elégtétellel tölt el, ahogy ellenfeleink önbizalma szisztematikusan leépül, egyre több dobást éreznek fenyegetésnek, s nem bízva már a puszta tehetségükben, egyre sűrűbben kényszerülnek csaláshoz folyamodni; szinte már szórakoztató a gondolat, alig kellett pár szabálytalanság részünkről, hogy elinduljanak a lejtőn. Mindazonáltal, minden személyes konfliktust félretéve, némi groteszk hálaérzet kezd leülepedni bennem: hiába illetem negatív jelzőkkel minden egyes alkalommal a hajdani, durmstrangos csapatom, gondolok vissza gyűlölettel az időkre, mikor csupán puszta attrakció és támadási felület funkciójával dobtak az ellenfél elé, a lelkem egy elrejtett, jól elzárt részében mégis hiányzott ez a kiszámíthatatlan, veszélyes játékmodor.  
Figyelmem végre a meccsre terelem gondolataimból, csak azért, hogy még éppen elkapjam Zabini sikeres gólját, melyet Anton talán akkor is kevés eséllyel tudott volna kivédeni, ha megpróbálja. Mielőtt még észrevehetné, hogy láttam a jelenetet, eloldalgok, hisz a küzdelem ismét a másik térfél felé tolódik; először Hollyn próbál meg karikára dobni, de veszít lendületéből, így végül Anja segít rá dobására, melynek így már esélye lett pontot szerezni.
Aztán megpillantom az egyik kósza gurkót, és az útjába eredek, felkészülve, hogy utána lendületből megküldjem az első mardekáros felé, aki elsuhan előttem. Rákészülök, a labda sem gondolja meg magát, másik célpontot keresve magának; a szemeim elkapnak egy zöld talárt a hófüggöny mögött, azonnal ráfókuszálok. Graves.
Tökéletes.
A férjével ellentétben -akit Flarestorm megjelölt magának, mint annak kutyái valamelyik vérmániás felmenője kerti szobrát-, őt még nem üdvözöltük terelőkhöz méltó módon, így, tartva magam az etiketthez, felé ütöm a vasgolyót, elhessegetve a gondolatot, hogy Adáért veszek elégtételt ezzel.

Team Slytherin

Caelum Flint | terelő

Hugh védése nekem sikeresnek tűnik, de nem tudom biztosan hiszen éppen a pofámról próbálom letörölni a félig odafagyott havat arról nem is beszélve, hogy mozgásba kell lendülnöm, hogy Calyt kimenekítsem a gurkó útjából. Jó ütemben érek oda, hogy aránylag erősen csapjam el a vasgolyót Hollyn irányába, de hiába az erő, hiába a jó irány, ha most jobban résen van, mint amikor a legutóbb célba vettem és elmozdul a labda útjából, így pedig nem találom el.
-A francba már...-morgok az orrom alatt bár nem lenne okom panaszkodni néhány csontot ma már sikerült megrecsegtetnem, de hát őszintén... még pár jól esett volna, főleg akkor ha Hollynt végre sikerült volna megreccsentem annyira, hogy kicsit megpihenjen.
Ezzel viszont csak annyit értem el, hogy Caly nyert egy lélegzetvételnyi teret és megindulhatott a kvaffal. Nem tudom mennyire sérült meg, de valahogy a szememnek se az irány, se az erő nem stimmel annyira, de én inkább kussolok az előző céltévesztésem után. Én mindenesetre igyekszem jobban felszívni magam. A következőt nem nyalhatom be ennyire.

Team Ravenclaw

Anja Vogel | hajtó

Itt vér fog folyni – ebben már teljesen biztos vagy, csak azt nem tudod, hogy a meccsen, a meccs után, vagy mind a kettőn. Ezt már, ha akarnád, akkor sem lennél képes – mert eleinte akartad, hittél is benne, hogy esetleg sikerülhet – megakadályozni. Ahhoz túlságosan gyorsan eszkalálódik a helyzet, túl magasra csapnak az indulat hullámai.

Azon már meg sem lepődsz, hogy legalább annyi a csalás ezen a meccsen, mintha otthon lennél, hiszen kis híján egy csapatra való durmstrangos és ex-durmstrangos van a pályán. Az viszont már meglep, hogy Hooch ebből szinte semmit sem vesz észre; véletlen mindig pont akkor néz másfelé, amikor ezek történnek.

De ezzel sem időd, sem pedig kedved nincs foglalkozni. Az idősebb Shelby-vel történő ütközés után még mindig nehéz picit a légzés, de próbálsz a saját dolgoddal foglalkozni. Adele mellett repülsz és feltehetően vele együtt fintorogsz (és bosszankodsz picit), amikor nem sikerült neki a találat, de nincs sok hely és idő ilyesmire, ugyanis a meccs megy tovább (a véres végkifejlet felé). Megint hozzátok kerül a labda és ügyesen manőverzve és passzolgatva közelítetek megint a Mardekár karikái felé, ezúttal egy némileg sikeresebb támadással, ami szinte biztos, hogy pontot fog érni, de… ezen a meccsen már semmi az, mármint biztos; csak az, hogy Ambrose Flarestorm azoknak a szerencsétleneknek a táborát fogja erősíteni, akik a gyengélkedőn végzik.

Megint Sven Munter a célpontja, mit sem törődve azzal, hogy Lestrange az előbb konkrétan az életét mentette meg, amikor elcsalta a találatát, megint ugyanazt a hibát akarja elkövetni. Hála a magasságosnak még sikertelenül, de sejted, hogy ha ez így folytatódik – hogy teljesen egyértelműen direkt provokál valakit, akit nem kéne, nagyon nem –, akkor még lesznek delíriumos próbálkozásai.

(Mert hogy ez a srác nem józan, hogy részeg-e vagy be van állva nem tudod és nem is érdekel, szükség volt rá ahhoz, hogy ki tudjatok állni és ennyi – legalábbis szeretnéd hinni, hogy Darian csak és kizárólag ezért engedte játszani, nem pedig azért, mert a saját nyomora miatt észre sem vette ezt az apró nos… problémát.)

Team Slytherin

Calysta Munter-Graves | hajtó

Ez a mérkőzés már az első pillanatoktól egészen intenzív és izgalmas, amit őszintén tudok értékelni és élvezni. Még az sem kifejezetten zavart eddig, hogy a Hollóhát terelői elsősorban csak kettőnket céloznak szinte sorozatban Svennel. Illetve nem igazán zavart a dolog addig, amíg nem a karom bánta. A mieink sajnos nem voltak eléggé résen - bár Flint megpróbálta kivédeni a támadást - a gurkó viszont így is eltalált, és a fájdalom alapján minimum egy csontrepedést sikerült begyűjtenem. A karikára dobást aztán persze szépen el is szúrtam, így mikor Anja Vogel találata után visszakerül a kvaff hozzánk, a passzolgatás végén, elérve a büntető vonalat, inkább hagyom a fiúkat érvényesülni. Nem kétséges, hogy jelenleg jobb esélyekkel dobnak karikára nálam. Mindketten meg is próbálkoznak vele, bár egyik dobása sem tökéletes. Ez azonban nem meglepő, tekintve, hogy az a nyomorult Flarestorm most is a sarkunkban van. Ennek ellenére szerintem még van esély, hogy akár mind Sven, mind Zabini dobása betalál, mert Lestrange kivételesen van olyan kedves, hogy végezze dolgát, és lefoglalja Anton Vogelt nekünk egy gurkóval. Ha az ütése talál, annak simán lehet bordatörés is a vége. Nem mintha bármi rosszat kívánnék Antonnak, de ez kviddics, ez ezzel jár. A Durmstrangban játszottunk ennél keményebben is.  

Bár tény, hogy a terelőink helyett én Flarestromot ütném végre eszméletlenre a vasgolyóval. Szánalmas, ahogy követi Sven egész meccs alatt, mint valami pincsikutya. Az észrevételeim alapján eddig nem is próbált mást célba venni rajta kívül, bár szerencsére elég rémesen játszik. Egyszer volt talán olyan helyzetben, hogy sikerült volna találatot bevinnie, ha Lestrange nem sodorja félre. Persze biztos javítana a játékán, ha józanon ül seprűre.

- Úgy tűnik, akadt egy rajongód - jegyzem meg, mikor lelassítok kicsit Sven mellett. Kezdeni kéne már vele valamit. Kár, hogy ez nem a mi dolgunk.

Team Ravenclaw

Anton Vogel | Őrző | 585 | ♫

A zord, ámde mégis télies időjárás ellenére jócskán zajlanak a pályán az események. Denarius Lestrange pedig minden bizonnyal egyféle potenciális célpontot láthat bennem, ha már javarészt úgymond felém küldi a gurkókat. Eléggé vékony jégen táncolva talál némiféle sikerre, ahogy a már másodjára megküldött labdát intézi felém, s habár egy pillanatig számba veszem a 'miért' kérdéskör tényleges milétét, azonban... azonban a további történések láncolatának okán mindez jelentéktelenné válik. Koránt sem döbbent le a találat eredményessége, a fájdalom momentumnyi érzete, avagy az, hogy Darian Krum képtelen kivédeni ezt a kedvezőtlen lövést. Az elképedésem effektív mivoltát voltaképpen az a... az a jelenség adja, miszerint megszólalva: bocsánatot kér tőlem és részben önmagát okolja. Mégis miféle meccsen vagyok én?! Némiképp' oldalra döntött fejjel, értetlen ábrázattal és valamilyen szinten elkerekedett szemekkel igyekszem... igyekszem összerakni bensőleg az iméntiek egyvelegét. Megfejtésként sorakoztatok fel egymás után következő opciókat, míg... míg rá nem jövök azon apropóra, miként ennek az egésznek semmiféle értelme sincs. Miért akarna pont... pont tőlem elnézést kérni?! Miért is óhajtana egyáltalán velem kommunikálni, főleg miután... miután a múltkor leszerepeltem előtte? Vagy úgy....? Megrázva a fejemet kísérlem meg a koncentrálást, magam elé fókuszálva észlelem a kvaffokat, ellenben mindez... mindez nem megy. Gondolatok ezrei törnek a felszínre, s vonják el a játék tematikájáról a figyelmemet. Egyes dobásokat csupán lazán beengedek, míg másokat.. törekszem kivédeni, ellenben a cikázó elmei dolgok; lehetetlenné teszik a összpontosítást. Hol Darian Krum felsejlő alakját bámulom, hol pedig a felém száguldó kvaffokat... s lám-lám; egyik sikeres találatot követi a másik. A karomban lüktető éles fájdalom is eltompul, ahogy mindent felülír az az egy.... egy roppantul kibaszott epizód, miként képes volt bocsánatot kérni tőlem... pont tőlem: egy félvér. Egészen mélyen szívom be a jéghideg levegőt, ezáltal csitítva el megannyi felvetést, mintha csak egyszerűen kizárhatnám a meginogni látszó alap-pilléreket. Egy ismételt levegővétel után pedig hajlandóságot mutatok összekaparni magam; kaptam már ennél nagyobb ütést, éltem már át sokkalta rosszabb fájdalmat, s ha mindez nem volna elég.... akkor... akkor Adolf leszármazottja vagyok. Egy Vogel, akinek a látszatra kell törekednie, akinek minden helyzetben fel kell tudni állnia és akinek.... akinek koránt sem szabad gyengének lennie. A karom pedig hála az égnek nem tört el, így... így ez pusztán egy alig észrevehető sérülés, nem igaz?!
Madam Hooch sípja ösztönösen rángat vissza a realitás berkei közé, miközben igencsak megkésve szembesülök bizonyos tényekkel. Krum megküldi a közönség sorait, ami által eltalálja Mrs. Bagman-t, majd a következő pillanatban az ellenfél utolsó három akciója érvénytelennek minősül. Hiába is repülnek át a kvaffok a karikákon, avagy üti el Lestrange felém a gurkót, ha a síp időközben félbeszakítja ezen tevékenységeket. Ezalatt a lelátón pedig úgy rohannak Drucilla őnagysága segítségére, mintha épp' haldokolna, holott amúgy Krum csak enyhén megsimogatta őt a gurkóval. Bár azt hiszem... sőt tuti biztosra veszem, miként Darian fixen év végéig büntetőmunkán lesz és nem feltétlenül a kellemesebb fajtákon. Egy mélyebb sóhajjal nyugtázom végül az esetet, ahogy szinte hajszál híján kerültem ki a felém száguldó vasgolyót. Ha a csapatkapitány ezúttal nem lépi meg a szabályszegést és mindazonáltal nem alkalmazza a Bumfhing-ot, akkor jó erősen mellkason talált volna az a gurkó. Valahol mélyen mindezért hálás is voltam neki, habár... habár jól tudtam azt, miszerint nem miattam tette ezt. A továbbiakban a Shelby lány szerzi meg a kvaffot és olyan erővel dobja rá a Mardekáros karikára, miként az enyhén szólva is kivédhetetlennek tűnik -, legalábbis ebből a szemszögből mindenképp'. Végsősoron pedig Adele hajt végre egy gyengébb dobást, s ezzel talán nincs is minden elveszve. Ha meg már itt tartunk, akkor tádám; kaptak egy szabaddobást.. s már csak az a nagy kérdés, hogy sikerül-e nekik.