Sven Munter

Az iskolatársai csak a Durmstrang kiskirályaként tartják számon - ő az, aki bárkin átgyalogolhat, akinek a tetteinek nincsenek következményei, akinek a szava szent és sérthetetlen a diákok között, aki gyakorlatilag érinthetetlen, távoli pont csak a többiek számára. Válogatott társaság veszi körbe, farkasfalkaként zárnak össze és söpörnek el mindenkit az útból, aki nem szimpatikus számukra. Sven Muntert szinte sosem lehet egyedül látni az iskolában, mindig árnyékként követi a Hagyományőrzők valamely tagja, egy túlbuzgó alsóbb éves vagy egy-egy reménykedő lány. Sven amiatt extrovertált ember benyomását keltheti, úgy tűnhet, a folyamatos társasági lét számára elengedhetetlen, valójában azonban kifejezetten introvertált ember. Nem szereti a felesleges fecsegést, nem szólal meg, ha nincs értékes mondandója és gyűlöli, ha valaki számára érdektelen, unalmas, ostoba locsogással rabolja az idejét. Szívesen vitatkozik, bár a Durmstrangban betöltött szerepe miatt nem akadnak túl sokan, akik ellent mernek mondani neki. A pletykát, a sehova nem vezető csevegést kerüli, de ha valami érdekli, arról órákat képes beszélni és hallgatni is - ugyanis Sven nem csak választékos szókincse, gördülékeny, élvezetes és karizmatikus előadásmódja miatt kellemes beszélgetőpartner, hanem azért is, mert remek hallgatóság. Utálja, ha félbeszakítják és ha valakit nagyra tart, annak ő maga sem vágna soha a szavába. Végtelenül udvarias, a felnőttek jólnevelt, illedelmes fiúként írják le, az a típus, aki miatt a korosztályában elhiszik a lányok, hogy még nem halt ki a lovagiasság mindenkiből - persze csak addig, amíg valaki ki nem húzza a gyufát, Sven tapintatos udvariasságának is megvannak a határai, amit utána átmenet nélkül követ mások gátlástalan megalázása. Elítéli az ízléstelen humort és közönségességet, ahhoz, hogy mély lelki sebeket ejtsen másokon, nem szükséges lesüllyednie egy számára elfogadhatatlan szint alá. Könnyedén megtalálja, hogyan okozhat akár egyetlen szóval fájdalmat másoknak.
A külvilág számára rendíthetetlenül magabiztosnak, sőt, egyenesen arrogánsnak tűnhet, a valóság azonban az, hogy könnyű elbizonytalanítani és zavarba hozni. Megtanulta - mert meg kellett tanulnia - hogyan leplezze, de kisfiúként többször vált céklavörössé az arca és fojtották belé a szót még akkor is, ha tudta, hogy neki van igaza, mint azt szeretné bevallani. Fontos számára, hogy erősnek lássák a körülötte élők, úgy gondolja, jobb, ha tartanak tőle, mintha sérülést tudnának okozni neki. A bátyján, Klauson és a menyasszonyán, Kirán kívül senkit sem enged közel magához, az évek alatt magas érzelmi falat épített, ami mögé ezen a két emberen kívül senkinek nem enged betekintést. Velük azonban a végletekig őszinte, Klausnak és Kirának könnyedén beszél az érzéseiről és a belső vívódásairól, ahogyan őket is bármikor meghallgatja. Stabil érzelmi támaszt tud nyújtani azoknak, akiknek szeretne. Bár kevésbé határozott, mint amilyenné válni akar, alapvetően érzelmileg egyáltalán nem labilis, korához képest kiegyensúlyozott. Nehéz kihozni a sodrából, nyomás alatt is képes teljesíteni és racionálisan gondolkodni - ez egy olyan képesség, amire rendkívül büszke. Többre tartja a racionalitást az érzelmeken alapuló döntéseknél, de semmiképp sem nevezhető ridegnek. Mások irányába könnyen kimutatja az érzéseit, legyen az szeretet, tisztelet, hála, harag, megvetés, tulajdonképpen bármi a félelmen kívül (az évek alatt megtanulta, azt hogyan nyomhatja és rejtheti el). Nem szereti a színpadias gesztusokat, a túlzásokat, de figyelmes és törődő, amit minden nehézség nélkül ki is fejez, szavakkal, kisebb tettekkel, személyes ajándékokkal... ugyanis szívesen ad, természetesen csak azoknak, akikhez igazán közel áll.
Sokszor hallotta már élete során, hogy komolyabb és érettebb a korosztályánál, ami részben igaz is. Ambiciózus, céltudatos, jól terhelhető, nem keresi a kibúvókat a feladat alól, szereti kihívások elé állítani magát, szívesen tanul, fejleszti magát, a kudarcokat meglepően jól kezeli maximalizmusa ellenére - kivéve, ha az apja is tudomást szerez róluk, de az a fajta pánik nem az önmagával szemben támasztott elvárásokból fakad. Mértéktartó (általában), sok tekintetben konzervatív és régi vágású, összességében azonban mégis csak egy gyerek. Egy gyerek, aki szeret a barátaival bulizni, néha többet iszik, mint eredetileg szerette volna - majd újra és újra megfogadja, hogy ez többet nem fordul elő, mert ő nem ilyen mértéktelen és ostoba -, aki az ajkába harapva röhög a barátaival környezetismeret órán a szaporodás tananyagnál, aki szívesen flörtöl a lányokkal és szükséges az önbizalmához, hogy a Durmstrang padjaiba minél többen szívecskébe foglalva belevéssék a nevét, aki jókat vigyorog egy-egy tanárról készült karikatúrán. Hiába nyomja nagy felelősség a vállát Munterként, ez nem változtathat a tényen, hogy mindössze egy tizenhét éves kamaszfiú, aki még csak felfedezi a világot és önmagát.
Rendkívül érdeklődő, intelligens és tudományos beállítottságú ember, szívesen temetkezik könyvekbe, tölt el órákat a könyvtárban vagy hallgatja a kötelező tanórákon kívül is a professzorokat. Az elsődleges érdeklődési területe a mágiatörténet, azon belül is a huszadik századi történelem. Körülbelül tizenkét éves kora óta Grindelwald megszállottja, az otthoni könyvtárukban és a Durmstrangban valószínűleg nem létezik könyv, amit még nem olvasott el róla, ahogy a friss kutatásokat is azonnal igyekszik megszerezni - németül, oroszul és angolul is probléma nélkül olvas komoly szakszövegeket. Könnyedén megjegyzi az évszámokat, gyorsan meglátja az összefüggéseket és egy-egy esemény lehetséges hatásait. Bár higgadt fiú, egy valamivel könnyedén fel lehet húzni: utálja, ha olvasás közben megzavarják.
Türelmes és állhatatos, képes kivárni a sikert és a jutalmat, emellett addig dolgozik érte, amíg ki nem érdemli. Ő úgy gondolja, hogy ezeket a tulajdonságokat a vadászat révén sajátította el, ami a könyvek iránti szeretete mellett a legfőbb hobbija. Habár sokan a vadászatot barbár, értelmetlen öldöklésnek tartják, Sventől távol áll a kegyetlenség. Tiszteli és szereti a természetet.
Bátor, és ugyan a felesleges kockázatvállalást ostobaságnak tartja, de ha értelmét látja, képes vásárra vinni a bőrét. Gyűlöli az apja közelében érzett állandó félelmet, ha tehetné, kiirtaná magából ezt az érzést és mások leplezetlen félelmét is nagyon nehezen tolerálja, ezen a téren sosem empatikus.

XI. század
A Munter család történelme egészen a XI. századig visszavezethető írott források alapján, bár egyes német varázstörténészek a korábbi eseményekkel kapcsolatban is találgatásokba bocsátkoznak, ezek valóságtartalma azonban nehezen bizonyítható, leginkább csak kikövetkeztethetőek közvetett történelmi források alapján.
Munterék a Württembergi grófság területén található Schattenburg birtokot igazgatták, feltételezhetően az 800-as évektől kezdődően, kihasználva az erdő nyújtotta gazdálkodási lehetőségeket. A birtokot a korszakban nem rejtették el a varázstalanok elől, a Schattenburg várához tartozó földeken és erdőkben mugli jobbágyok is tevékenykedtek, ez csupán a XI. században változott meg, II. Henrik uralkodó trónra kerülését követően. A kereszténység egyre központibbá válásával, illetve az egyház és állam kapcsolatának szorosabbra fonódásával párhuzamosan megkezdődtek a boszorkányüldöző mozgalmak, amelyek Württemberget, így pedig Schattenburgot sem kerülték el.
A korszakban Schattenburg ura a napjainkban is hírhedt Harfang Munter volt, aki feleségével, Boyanával (Nerida Vulchanova húgával) a grófság területén élő boszorkányokat és varázslókat oktatták a birtokon, köztük a varázstalan családok elüldözött, mágikus képességekkel született gyermekeit is. Harfangnak és Boyanának öt közös gyermeke született, pontos születési évükről megoszlik a történészek elképzelése, de abban minden kutató egyetért, hogy a legidősebb gyermek és egyben a birtok örököse Athelstan volt, őt követték a sorban ikerhúgai, Genovefa és Hildegard, akik után a párnak még két fiúgyermeke született, Jordanes és Lothar.
A pontos időpont nem ismert, de a schattenburgi várról készült korabeli feljegyzések alapján kikövetkeztethető, hogy az épület valamikor 1050 előtt teljesen leégett, egy felfegyverzett, vallásos muglikból álló önszerveződő sereg támadását követően. Feltételezhetően a varázslóiskola és annak tanulóinak elpusztítása volt a céljuk, az ostrom alatt számtalan ott tanuló diák vesztette életét. A gyermekek védelmezése közben Boyanát elfogták, varázspálcáját kettétörték és máglyán elégették. Athelstan harc közben esett, Hildegard valószínűsíthetően bent égett a várban, Jordanes sorsa ismeretlen, de helyi legendák szólnak egy tizenéves fiúról, akit meggyilkoltak "egy ördögök lakta várban" és testét kifeszítették a várkapu fölé.
Harfang néhány szerencsés diákkal, illetve Genovefával és Lotharral megmenekült, balladák szólnak arról, hogy a birtokon tenyésztett thesztrálok hátán repültek el a lángoló Schattenburgból.
Harfang Munter biztonságba vezette tanítványait és megmaradt gyerekeit, sógornője, Nerida varázslóiskolájába menekítette őket, amely a mai Bulgária területén működött. Harfang, majd később Lothar és Genovefa is tanítani kezdtek az iskolában. Feltételezhetően animágiát is oktattak, továbbadva a Munter családi hagyományt, miszerint minden gyermek felnőtté válását animágus alakjuk elnyerése jelölte - Harfang egy szürke farkas, Lothar egy hatalmas, koromfekete farkas, Genovefa pedig egy medve alakját tudta magára ölteni. Az utókor számára fennmaradt levelezések alapján ekkortájt alakítottak ki szoros kapcsolatot a Karkaroff családdal, az ő közbenjárásuknak köszönhetően ismerkedett meg Harfang későbbi feleségével, Hilda Torstendottirral, a varég (más néven viking) harcosnővel. Az esküvőt követően Hilda is oktatni kezdett a varázslóiskolában, valószínűsíthető, hogy elementalista mágusként a hozzá hasonló képességekkel rendelkező diákokkal foglalkozott.
A térséget fenyegető bizánci terjeszkedés nem kerülte el a Durmstrang elődjeként szolgáló intézményt sem. Harfang és Hilda - számtalan levél bizonyítja álláspontjukat - az iskola elköltöztetése mellett érveltek, azonban Nerida úgy gondolta, hogy meg tudják védeni a diákjaikat. A bizánci előrenyomulás azonban 1021-ben utolérte őket, az iskolát a földdel tették egyenlővé, a harcok során Genovefa is életét vesztette. Harfang elkeseredésében végzett Neridával, az életben maradt diákokkal, feleségével és Lotharral északra menekültek.
A Durmstrang ekkor került végleges helyére, Hilda családja biztosította hozzá a birtokon és a kőépítményt, az úgynevezett "trelleborgot", amely felújítva és nagy mértékben kiegészülve még ma is a Durmstrang részét képezi.
Harfangnak és Hildának több gyermeke született, azonban Harfang halála után az iskola vezetését első házasságából származó fia, Lothar vette át. Az ő leszármazottai a ma élő Munterek, köztük Sven és a testvérei is.
A Durmstrang diákok között terjedő legendái szerint Lothar halála után is a birtokon maradt, egy fekete farkas képében őrzi a Durmstrang békéjét.
XIII. század
A Munter család története ezt követően többnyire a Durmstrangban végzett munkájukra, illetve a családfő személyének váltakozására korlátozódott, viszonylag békés száz év várt rájuk északon. A szülőhazájukban zajló boszorkányüldözések egészen a XIII. század elejéig ellehetetlenítették Schattenburg újraépítését, amelyre végül 1203-ban került sor, II. Frigyes uralkodása alatt. Lothar leszármazottja, Berengar Munter új várat emelt a régi helyére, a Schattenburgot körülölelő erdőket erős, veszedelmes védőbűbájokkal látta el és számtalan mágikus lényt telepített az őshonos fajtákon túl a területre, hogy segítsenek távol tartani mind a varázstalanokat, mind a varázsképességekkel bíró ellenségeiket.
Berengar hírhedt volt kegyetlenségéről, számtalan feljegyzés bizonyítja, hogy örömét lelte a muglik kínzásában és meggyilkolásában, Schattenburg pincéinek rejtett zugaiban a mai napig meg lehet tekinteni a különféle kínzóeszközöket, kegyetlen mérgek receptjeit, sötét varázslatokkal folytatott kísérletek jegyzeteit. Nem meglepő, hogy Berengar animágus alakja a rozsomák volt, ahogy az sem, hogy tőle származik a Munter család címerén is látható jelmondat: Virescit vulnere virtus, azaz "Sebektől izmosodik az erény".
Berengar halálát saját feketemágiához köthető kísérletei okozták, kínhalálát követően a családfő szerepét elsőszülött fia, Emelrich örökölte meg, aki a családi hagyományokat követve visszatért oktatni a Durmstrangba. Az ő nevéhez köthető az első Trimágus Tusa megszervezése a Roxfort és a Beauxbatons akkori igazgatóival.
XVIII. század
A Munter család élete Schattenburg újraépítését követően a korszakban általános mederben zajlott - az évszázadok során több nagy múltú európai aranyvérű családdal fonták szorosabbra a kapcsolatot házasságok révén, birtokaikat bővítették a mai Baden-Württemberg területén, Schattenburg várát folyamatosan modernizálták (bár oktatási intézményként soha többet nem működött).
Leopold Munter 1717-ben megalapította a Palmarium nevű titkos társaságot, amely az 1689-ben aláírt Varázstitok-védelmi Alaptörvény értékei ellen küzdött. A szervezet tagjai mind befolyásos, aranyvérű varázslók voltak, akik elítélték a varázstalanok elől való elrejtőzést és aktívan küzdöttek ellene. A Palmarium a XX. századig létezett.
Sigmund Munter 1788-ban mágikus lények vadászatára szelektálva kezdett vadászkutyákat tenyészteni, amelyek később a Schattenhund, azaz "árnyékkutya" nevet kapták. Munterék a mai napig tenyésztik ezeket a kutyákat, nagyon ritka, hogy a családon kívülre adnak el belőlük, hiszen kivételes vadászképességeik miatt hatalmas az értékük és segítenék a konkurens orvvadászok munkáját. A Schattenhundok képesek megtalálni akár a láthatatlan és más lények számára szagtalan mágikus állatokat is. A XVIII. század végére Munterék Európa-szerte hírnevet szereztek a legendás állatokkal foglalkozó kereskedők, pálcakészítők és bájitalmesterek körében kiváló minőségű és kiterjedt alapanyagkészleteik és élve elejtett állataik miatt.
1900-1918
A XX. század elejére az erdő-és vadgazdálkodás mellett Munterék utat törtek maguknak egy akkor még forradalminak és ritkának számító iparágban, a mágikus fegyvergyártásban. Elsősorban vadászati célra kezdtek gyártani lőfegyvereket és töltényeket, amelyek alkalmasak a mágikus lények elfogására - nem csupán a meggyilkolásukra, hanem elkábításukra, ideiglenes megnyugtatásukra is. Az első világháború kezdetére Németországban már három gyárépülettel is rendelkeztek, a világégés alatt pedig jelentősen megnőttek a bevételeik.
Az első világháborúban a Palmarium tagjai lehetőséget láttak a Varázstitok-védelmi Alaptörvény összezúzására, hiszen annak betartása mellett az európai mágikus kormányok engedélyezték a varázslók és boszorkányok számára, hogy részt vegyenek a harcokban. Friedrich Munter, a Palmarium akkori vezetője és a Mágikus Reichstag képviselője a nyugati fronton harcolt, fiaival, Heinrich-el és Wilhelmmel. Minden igyekezetük ellenére sem sikerült felfedniük a varázsvilág létezését és szabotálni a hadműveleteket. Wilhelm életét vesztette egy robbanásban, Friedrich és Heinrich ironikus módon a német Mágiaügyi Kancellártól személyesen kaptak kitüntetést a háborúban vállalt szerepükért.
A Munter Fegyvergyár azóta is üzemel, Sven nagybátyja, Hans a vezérigazgató.
1919-1945
Gellert Grindelwald 1926-ban tűnt fel a nemzetközi porondon, elképzelései, tervei számtalan varázslót és boszorkányt magukkal ragadtak, különösen az aranyvérű családok körében. Nem volt ez másként Munterékkel sem, akik elsők között, 1927-ben ajánlották fel segítségüket a nagyobb jóért való munkálkodásban. A Palmarium kapcsolati és anyagi tőkéje hozzájárult Grindelwald eszméinek terjesztéséhez és a nemzeteken átívelő jelenléthez.
Bernhard Munter 1921-ben bekövetkező - erőszakos - halála után fia, Karsten örökölte meg a családfő szerepét, ezzel együtt a Palmarium vezetését is. A családi szóbeszéd szerint Bernharddal Karsten végzett, bár a német aurorok hivatalosan sosem találták meg a tettest, azonban Bernhard liberális nézetei és hajlama a családi vagyon elszórására valószínűleg dühítették a leendő örököst. Karsten a Durmstrangban töltött évei alatt szoros barátságot kötött Gellert Grindelwalddal, a varázstalanokról kialakult nézeteik megegyeztek, ahogy a tiltott mágiaágak iránti érdeklődésük is.
A Munter család többször vendégül látta Schattenburgban Grindelwaldot, ezzel magukra vonva a nemzetközi aurorszervek figyelmét is. 1926-ban öt auror érkezett az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából, hogy elfogják a sötét varázslót és szimpatizánsait, azonban mind életüket vesztették Grindelwald egyetlen átkától. Az esemény hatalmas médiavisszhangot keltett, miután Munterék visszaküldték a holttesteket az illetékes mágiaügyi minisztériumoknak, ezzel gyakorlatilag nyíltan állást foglalva.
1927-től kezdődően Schattenburg nem csupán otthonként és gyűlések helyszíneként szolgált Gellert Grindelwald és követői számára, hanem tökéletes kutatóközpontként is. Karsten Munter, aki a Durmstrang elvégzését követően medimágusként helyezkedett el, Grindelwald eszméitől feltüzelve veszélyes kísérletekbe kezdett korábbi medimágus társával és sógorával, Joachim Rothenberggel, azután kutatva, hogyan lehet felerősíteni az egyén mágikus erejét, hogyan lehet befolyásolni, hogy egy mágus gyermek milyen különleges képességekkel születik. Rothenberg és Munter eleinte varázstalanokon végezték el kísérleteiket, Grindelwald tudtával és áldásával, később, ahogy tudásuk bővült és pozitívnak vélt eredményeket értek el, varázslókat is bevontak a kutatásaikba. Ehhez remek alanyokat szolgáltatott a Durmstrang, ahol 1929-től kezdődően Karsten lánya, Gretchen volt az igazgató, aki a diákok beleegyezése és tájékoztatása nélkül segítette édesapja munkáját. Számtalan durmstrangos diák belehalt a mellékhatásokba, még többen maradandó károkat szenvedtek, azonban akadtak olyanok is közöttük, akiknek a kísérleti bájitalok és varázslatok valóban felerősítették a képességeiket - felébresztette bennük az elemi mágia, a metamorfmágia, a legilimencia erejét. A sikereken felbuzdulva Rothenberg és Munter saját magukat, illetve családtagjaikat is kitették a kockázatos és fájdalmas eljárásnak. Karsten négy gyermekéből kettő meghalt, felesége pedig képtelen volt a beavatkozást követően a mágia használatára. Azonban Gretchen és legfiatalabb testvére, Rolf új képességekre tettek szert: Gretchen szokatlanul erős legilimentor lett, Rolf pedig képes lett uralni a sötétséget.
A Munter család megmaradt tagjai egészen 1945-ig segítették Grindelwald varázslóháborúját, hatalmas szerepet vállalva a németországi mozgósításban. A fennmaradt számadatok birtokában kijelenthető, hogy a korszakban Németországban terjedtek el leginkább a grindelwaldista és még annál is szélsőségesebb eszmék, ebben pedig hatalmas szerepet játszott Munterék munkássága is. Olyannyira, hogy 1939-ben Rolf Munter lett a német Mágiaügyi Kancellár, ezt a tisztséget egészen 1945-ig töltötte be. Ezidő alatt számtalan mugliszületésűeket diszkrimináló törvényt fogadtak el, folyamatos háborúban álltak más nemzetekkel, továbbá feloldották a Varázstitok-védelmi Alaptörvényt - ennek maradandó hatása a muglik második világháborújának köszönhetően nem lett, a világégés szörnyűségei miatt a mágia jelenléte elkerülte a varázstalanok figyelmét.
Grindelwald 1945-ös bukását követően a háborús bűnösök egy részét elszámoltatták, Karsten, Rolf és Gretchen elmenekültek az országból, fennmaradt levelezések alapján a történészek úgy vélik, hogy Oroszországban, valószínűsíthetően a Karkaroff család birtokán kerestek menedéket. Rolf gyermekei Németországban maradtak, fiatal korukra - hiszen a legidősebb, Werner ekkor még csak tizenhét éves volt - való tekintettel őket felmentették minden háborús bűn alól.
A Palmarium Grindelwald bebörtönzése után feloszlott.
1946-1998
Grindelwald uralma végleg a végéhez ért, miután Albus Dumbledore párbajban legyőzte, azonban világképe még napjainkig kifejti hatását - de nem ez az egyetlen, ami maradandó örökség Grindelwald idejéből. A Munter család nem számolt vele, hogy a korábbi emberkísérletek generációkkal később is kifejtik hatásukat.
Werner Munter tizenhét évesen vált családfővé és mindössze néhány év múlva súlyos döntést kellett meghoznia. Húga, Paula tizenegy évesen nem nyert felvételt a Durmstrang Intézetbe, beigazolódott a család minden félelme, a kislány kviblinek született, évszázadok óta elsőként hozva ekkora szégyent a Munter névre. Werner hideg vérrel megölte a tulajdon testvérét, majd mindenkit elhallgattatott, aki világgá kürtölhette volna. Alig egy évvel később megszületett Werner első gyermeke, egy fiú, aki még csak nevet sem kapott - halva született, torz kis teste alkalmatlan volt az életben maradásra. Végül 1952-ben megszületett Werner és felesége elsőszülött gyermeke, pontosabban gyermekei, egy gyönyörű, egészséges ikerpár: Josef és Lukas.
1963-ban Josef felvételt nyert a Durmstrangba, azonban Lukas nem volt ilyen szerencsés, a jó eszű, jóképű fiú a mágia adománya nélkül született. Werner még aznap végzett vele, Josef abban a tudatban szállt fel szeptemberben a Durmstrangba induló hajó fedélzetére, hogy az ikertestvére létezését eltörölték a föld színéről és többet gondolnia sem szabad rá. Szerencsére, kisöccse, Hans és kishúga, Sybille nem örökölték ezt a visszataszító kórságot.
Az 1970-es évek elején az Egyesült Királyságban egy, a vértisztaság eszméjével szimpatizáló csoport kezdett mozgolódni, akik később halálfalók néven híresültek el. A Munter család minden tagja érdeklődve, bár eleinte passzív kívülállóként szemlélte Voldemort Nagyúr uralmának kezdetét. Végül 1979-ben, Werner, Josef, Hans és Sybille felajánlották szolgálataikat a Sötét Nagyúr számára, abban bízva, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén Grindelwald nyomdokaiba lépve képes lesz a szigetországon kívül is terjeszkedni. Bár Munterék előkészítették a terepet az esetleges európai szintű terjeszkedésre, arra sosem került sor, hiszen Voldemort 1981-ben elveszítette a testét. A Munter család tagjait sosem vonták felelősségre, kapcsolatuk a halálfalókkal nem került napvilágra.
Werner Munter 1991-ben meghalt sárkányhimlőben, ezt követően fia, Josef vette át a családi birtokok igazgatását és a pálcafák, illetve mágikus állatok kereskedelmének vezetését, míg Hans megörökölte a Munter Fegyvergyárat. A két fivér és húguk 1995-ben, Voldemort visszatérésekor nem ajánlották fel szolgálataikat a Sötét Nagyúrnak, csupán 1997-ben vették fel újból a kapcsolatot a halálfalókkal, a brit Mágiaügyi Minisztérium elfoglalása után. A harcokban és erőszakos cselekedetekben nem vettek részt a földrajzi távolságnak köszönhetően, így 1998-ban fel sem merült a Munter név a háborús bűnösök listájában.
Josef Munter 1982-ben feleségül vette a lengyel származású, aranyvérű boszorkányt, Danuta Gregorovitchot, kapcsolatukból négy gyermek született: Klaus, Ludwig, Sven és Elyse. Josef és Danuta 1984 óta a Durmstrang Intézet professzorai, Josef sötét varázslatok és kivédésüket, Danuta pedig környezetismeretet tanít.
1998-tól napjainkig
Sven Friedrich Munter 2004. május 22-én látta meg a napvilágot Schattenburgban. Mágikus képességei már nagyon korán jelentkeztek, még beszélni sem tudott, amikor a kiságya körüli játékok lebegni kezdtek - bátyja, Klaus volt az első és egyetlen szemtanú, az édesapjuk akkor éppen a Durmstrangban tanított, édesanyjukat pedig lefoglalta egy tudományos cikk megírása.
Hamar kiderült, hogy Sven inkább édesanyjára ütött, tudományos érdeklődése már egészen kisfiúként megmutatkozott, bár Danutával ellentétben nem a mágikus növények és állatok vonták magukra elsősorban a figyelmét, hanem a történelem. Mire Sven betöltötte a tizenegy éves kort, már többet tudott a huszadik századi történelemről, mint a legtöbb felnőtt. Születésnapjára nem játékokat kért, hanem történelemkönyveket, hétvégén nem kviddicsmeccsre akarta elrángatni a bátyját, hanem felkutatni az elveszettnek hitt Halál Ereklyéit, hiszen Grindelwald is azokat kereste.
Hétéves korára már biztosan fogta a kezében a Munter Fegyvergyárban készült puskákat - Klausnak köszönhetően -, nyolcévesen terítette le élete első varázslényét, egy demiguise-t. Tizenegy évesen felvételt nyert a Durmstrang Intézetbe, ahol a Canis ház tagja lett - eddigre már édesapja töltötte be az igazgatóhelyettesi tisztséget az iskolában, így ha nem lett volna elegendő privilégium, hogy egy felmenője alapította az intézményt, akkor apja szigorú jelenléte még nyilvánvalóbbá tette a többi diák számára, hogy Sven Munter nem egy közülük, hanem sokkal több náluk. Akárcsak menyasszonya - akivel gyakorlatilag a születésük pillanatától összekötötték az életüket a szüleik akarata szerint -, Kira Karkaroff is. Sven jelenleg az iskolai vívószakkör elnöke, a Hagyományőrzők egyik, ha nem legfontosabb tagja és gyakorlatilag a Durmstrang nem csupán önjelölt, hanem mindenki által elfogadott kiskirálya.
És hogy mit tartogat a jövő Sven Munter számára? A történészek nem bocsátkoznak ilyen ködös jóslatokba - a fiú különben is szánalmas parasztvakításnak tartja a jóslástan "tudományát" -, de annyi biztos, hogy egy Munter mindig nagy dolgokra hivatott. Híres, elismert mágiatörténész akar lenni, a huszadik századra és különösképpen Grindelwaldra szakosodva. Azonban van még valami, valami olyan, amiből a külvilág keveset lát...
A Munter család elsők között csatlakozott a Magic is Might nevű nemzetközi neo-halálfaló és neo-grindelwaldista szervezethez. Sven előtt nem titok, hogy az édesapja fontos szerepet tölt be a Magic is Mightban, ahogyan az sem, mit vár tőle. Tudja, hogy egyszer az apja és a bátyja nyomdokaiba kell majd lépnie, hogy neki is munkálkodnia kell a nagyobb jóért.
Csakhogy Sven retteg. Akárhányszor meglátja Ludwig bátyja sírkövét, ahogy végighúzza a kezét a poros könyvlapokra rajzolt családfa rövidke, sosem folytatódó ágain 1937 után, a megmagyarázhatatlan korai halálok pedig jeges rettenetként futnak végig a gerincén... Tudja, hogy valami nincs rendben a családjában. Tudja, hogy Karsten Munter végleg elátkozta őket 1937-ben. És Sven Munter azt is tudja, hogy bármit is hoz a jövő, ő nem fogja megtenni azt, amit az apja és a bátyja. Az ő még meg sem fogant gyerekéhez senki, egyetlen ujjal sem érhet, erről gondoskodni fognak Kirával.

Átlagos magasság, átlagos alkat, sötétszőke haj, kék szemek, kellemes vonások, amelyek még egyszerre kisfiúsan lágyak és kezdenek férfiasan karakteressé válni - egyszóval tipikus Munter. Az arca mindig frissen borotvált, habár nem is lenne képes valamirevaló arcszőrzetet növeszteni, de ezt, mint minden tinifiú az ő helyzetében, természetesen letagadja.
Ha éppen nem a durmstrangos egyenruhát viseli, kedveli a minőségi, drága, de semmiképp sem hivalkodó ruhadarabokat. Elsősorban a szürke, kék, fekete és barna színeket kedveli, ritkán visel mást. A családjuk rangja megköveteli tőle, hogy a hétköznapokban is legtöbbször elegáns legyen, hiszen egy Munter nem mutatkozhat akárhogy, de természetesen az ő szekrényében is lapulnak kényelmesebb darabok, mint a tornacipő, eredeti logós pulóver a kedvenc német kviddicscsapatától (a hátát alá is írták!), feliratos póló a kedvenc zenekarával.