Hollóhát - Mardekár reagok

Team Slytherin

Antonio Zabini | hajtó

Ahogy Lestrange felhozza a gyakorlást, nagyon szívesen visszavágnék rá, mert több ponton is rémes volt az egész helyzet, rá, rám, meg úgy általánosan a szociális helyzetünkre nézve is, viszont tudom, hogy ha itt és most elkezdjük a témát akkor elég nagy eséllyel elveszítenénk a meccset. Ezért lesz az, hogy csak a szemeimet forgatva legyintek neki, azt hiszem ebben is benne van minden harag amit még mindig kivált belőlem a meggondolatlan húzásainak egész sorozata. Komolyan kettőnk helyett is nekem kell már gondolkodnom? Pont most? - Gondold el mi lett volna, ha be is fejezzük… - Csak rámorranok még, mielőtt ismét a kvaff után indulnánk.
A kezdés után talán kezdünk fellendülni végre, akkor is, ha egy-két dobás gyengébbre sikerül, még be is mehettek volna, ha Krum nem dönt úgy, hogy a közönség felé küldi a gurkót, ezzel elvéve minden esélyt tőlünk a pontszerzésre. Úgy tűnik ez a meccs tényleg a szabálytalankodásokról szól, mondjuk, a bosszantó tény ellenére, hogy meg lettünk fosztva a pontoktól és így még a gurkónak sem lehetett esélye Vogel irányába vágódni… van valami szórakoztató abban, ahogyan odalent méhkirálynőként lengik körbe az ájuldozó Bagmant. Akinek nyilván fele akkora baja sem esett, mint amennyire belesápadt a puszta felháborodásba amiért nyíltan meg merték merényelni.
De legalább a még a levegőben forró feszültség közepette a félvér Shelby fiú kivéd egy dobást - mégiscsak megy ez neki, ha megpróbálja, hah - Calysta pedig dob egyet, ha nem is túl erőset, de az irány legalább passzol, így akad még remény arra, hogy bemegy. Flint terelési kísérletéről ez már kevésbé mondható el, amennyire látom, nagyon nem sikerül neki, de a szemem máj újra a kvaffot keresik, végülis, a gurkó nem az én feladatom.
A szabaddobás megkísérlése viszont már annál inkább az én feladatom lett volna korábban, amint felocsúdnak az emberek a Bagman keltette drámából - még mindig azt gondolom, hogy aki ennyire tart a gurkótól annak nem kellene kviddicset néznie az első sorból - és annak ellenére, hogy a félvér Krum ütötte és megfosztott minket a pontszerzés esélyétől is, elég szép volt - ezt sem fogja megtudni tőlem soha - szóval, nyitott terepen kellene bedobnom a kvaffot. Annyira nem kellene nehéznek lennie, mint amennyire mégis az lesz, ahogyan már valóban félig a seprűmre fagyva elhajítom a labdát, már az első pillanatokban érzem, hogy nem lesz ez sem életem dobása, és nem fog bemenni. Azt hiszem, fejben visszakanyarodtam a legelső pillanatra, amikor Denny felhozta a korábbi gyakorlásunkat. Valami változik a pillantásomban, ahogyan a Munter párra nézek. Jobb lenne a meccsre figyelnem, és nem ezen gondolkodni újra… Denny pillantását meg határozottan elkerülöm még egy ideig.

Team Ravenclaw

Adele Lestrange-Avery | hajtó

Tapintható feszültségben játszunk, egyre sűrűsödő ingerlékenység mellett, mindkét csapat azonos tempóban kezd veszíteni a fókuszból és sikerrátából, és a megszaporodó csalások Hooch konzekvens tudomást nem vételével párosítva a lelátókon ülők hangulatát is észrevehetően befolyásolja. Értetlenkedő morajok szaladnak végig szurkolótábortól szurkolótáborig, miközben egyre kétségbeesettebben és taktikai hézagok becsúszásával igyekszünk – mindkét oldalról – valamennyi előnyre szert tenni. Egyik fogó sem világosodik meg, cserébe didergés bomlik szét a tarkómon, mindkét kézfejezem, ahogyan az izzadságcseppek szinte ráfagynak a bőrömre, és a menetszél minden fordulatnál keményen belém csíp. Ennyi idő elteltével is magamon érzem Darian sóhajtásnyi figyelmét, tekintetünk röviden összekapaszkodott, miután sikerült leráznom magamról a gurkót, és éreztem benne valami különöset, hezitálást, zavart, csak éppen időnk nem maradt, ilyen éles helyzetben egyetlen másodperc fókuszvesztettség pontban mérhető.
Sikeres szabaddobásomat két gyengének is jóindulattal nevezhető megmozdulás követi részemről, az egyik bivalyerősen elkerüli Shelby karikáit, a másikat könnyen megfogja, miközben Anja és Hollyn remekelnek, kiegyenlítve Ambrose sikertelen próbálkozásainak sorozatát – pedig van benne lendület és potenciál, de mintha minden összeesküdne ellene – és Darian elkapott csalását, na meg persze a saját ingadozó teljesítményemet.
Munter asszony – kíváncsi vagyok, létezik-e olyan szuicid hajlamú diáktársunk, aki egyszer így szólítja majd, hangosan, lehetőleg úgy, hogy hallja is, de mindenképpen visszajusson hozzá, és ha más nem vállalja a feladatot, nekem konkrétan papírom van a korábbi öngyilkossági gondolataimról és önpusztító magatartásomról, szóval akár jelentkezhetnék is a nemes feladatra – közepesen kivitelezett dobását Anton nem fogja meg, amiért egyikünk sem marasztalná el, kész csoda, hogy nem kért időt, vagy cserét, de Vogelék, tartozzanak bármilyen társasághoz, lelkiismeretesen küzdenek értünk. Flint gurkója iránytalanul kering körülöttünk, Zabini rosszul méri fel a helyzetet, így legalább csak Munter asszony tíz pontjával kell számolnunk.
Ellentámadásba lendülünk, Hollyn és Anja feszesen tartják a tempót, az utóbbi alulról közeledik, gyönyörű ívben, és Hollyn passzát még éppen át tudom adni neki, hogy aztán parádésan karikára vágja. Nem csodálkoznék azon, ha folyton összekevernének minket, három szőke hajú, kék taláros folt, nagyjából egyforma magassággal és testalkattal. Ambrose pechsorozata folytatódik, és csak most, két méterre megközelítve őt, fájó pontosságú radaromnak köszönhetően veszem észre, mi történik vele pontosan. Lefékezek mellette. – Te komolyan be vagy cuccozva, ember? – kérdezem tőle fojtottan, a harag és sorstársi empátia határán egyensúlyozva, mert akár én is lehetnék, ha nem lett volna bennem annyi tisztelet, hogy másnaposan, és ne aznaposan üljek seprűre tétmeccsen. Nem tudom, melyikünk járt jobban. – Erről meccs után beszélgetni fogunk – sziszegem, mielőtt továbbállnék, pedig ezt akár magamnak is mondhatnám, ugyanúgy rám férne egy jó terápiás kínlódás hatvan percben. Fejmosást úgysem kapnék – rettentően rafináltak a terapeuták, simán rávezetik az embert arra, mit, mikor és hogyan baszott el.

Team Slytherin

Sven Munter | hajtó

Kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a Roxfortban eddig nem alakult ki a diákok többségében egészséges félelemérzet és nem voltak tisztában a táplálékláncban betöltött szerepükkel. Természetesen ezen a meccs után változtatni szándékoztam, és kimondott szavak nélkül is tudtam, hogy Caly maradéktalanul egyetért majd velem - ahogyan Niki, Anna és a társaságunk többi tagja is. Éppen itt volt az ideje, hogy a Roxfort összes sárvérűje, félvére és vérárulója megtanulja a helyét. Eddig talán nem tettük elég nyilvánvalóvá, hogy mi nem a néhai Sebastian Mulciber voltunk és az eszközeink nem merültek ki néhány jegyzetfüzet vécékagylóban megúsztatásában. Flarestorm egyetlen reggel alatt hatalmas céltáblát varázsolt a hátára.
A Hollóhát minden játékosa érezhette a pályára telepedő, tapintható feszültséget - bár lehet, hogy Krum csak szerette volna felidézni a durmstrangos meccsek hangulatát és ezért küldte meg a gurkót a közönség felé. Ha nem tartottam volna mérhetetlenül szánalmas teremtménynek Dariant, talán némi elismeréssel is adóztam volna Bagman eltalálása előtt...
A látványos szabályszegés éberebbé tette a játékvezetőt, szinte azonnal éles sípszóval intette le Shelby újabb csalási kísérletét, mielőtt a fiú újból belecsapódhatott volna Anjába. Mostanra talán több mindenkiben felmerült a gondolat, hogy Shelby valamiféle barbár birminghami udvarlási rituálénak szánta a frontális ütközéseket... A kvaff persze elsüvített mellette, amikor satufékkel megállította a seprűjét Hooch sípolására, újabb tíz pontot és egy büntetődobást ajándékozva a kékeknek.
- Elég volt a finomkodásból - zárkóztam fel Caly mellé. - Minél több hollóhátast a gyengélkedőn akarok látni nap végére.
Jól időzítve repültünk a kvaffot tartó Hollyn Shelby után, sikerült erőszakosan leválasztanunk a többi hajtóról, hogy aztán a lelátó felé tereljük beszorítva magunk közé. Végül egy éles fordulattal szemből repültem rá, gyakorlatilag lehetősége sem volt megtartani a labdát, ha nem akart nekem vagy a nézőtérnek csapódni.
Passzolgatás nélkül, durva tempót diktálva szlalomoztam végig a Hollóhát térfelén és olyan lendülettel küldtem meg a labdát a középső karika felé, hogy Antonnak szinte esélye se legyen kivédeni.
A kvaff újból a Hollóhát hajtóihoz került, azonban a karikáinkhoz már nem jutottak el velük. Mind szorosan rátapadtunk egy-egy lányra, az első adandó alkalommal durván berepültem Lestrange-Avery - így megalázni két ennyire ősi családnevet - elé, csak a szerencsén múlt, hogy nem ütköztünk erővel egymásnak, amikor elhalásztam előle a labdát. Megérte a kockázatot, nem repültünk egymásnak, tehát csalás sem történt, ezt mindenkinek be kellett látnia. Még Lestrange-Averynek is, bár valószínűleg őt jobban érdekelte, hogy fennmaradjon a seprűjén a hirtelen fékezés után...
Ahogy a kezembe került a kvaff, továbbítottam Zabini felé, aki előtt szabad volt az út a Hollóhát karikái felé. Pontosan célzott, azonban a dobása eredményét már nem láttam, lefoglalt, hogy Calyval újból megfelelő alakzatba rendeződjünk az ellenfél akadályozásához. A meccs végéig legalább egy embert zuhanni akartam látni - leginkább Flarestormot, de beértem volna mással is...

Team Ravenclaw

Leta Lestrange | fogó

Nem álltunk rosszul a meccsen, bár túlságosan jól sem. Kifejezetten kiegyenlített játszmának tűnt ez a mai, aminek az egyik oka a borzalmas idő lehetett, a másik pedig az, hogy mindkét csapat közel megegyező tehetséggel bírt. Ez egyrészt megnyugtató volt, hiszen nem kellett a teljes megaláztatástól félnünk, ugyanakkor aggasztó is lehetett, hiszen jelenleg úgy tűnt, a cikesz az egyetlen, ami eldöntheti, mi lesz ennek a mérkőzésnek a vége. Ez pedig hatalmas terhett tett rám.
Engem nem erre találtak ki. Csak azért álltam neki kviddicsezni, mert Regu motivált, hogy jót fog tenni, élvezni fogom és edzhetünk is közösen, főleg ha ugyanarra a posztra kerülünk be. Nagyrészt igaza is volt, mert tényleg jó volt kviddicsezni, segített enyhíteni a repüléssel kapcsolatos... nos, nem teljesen félelmeimen, inkább csak fenntartásaimon. Egészen addig, amíg nem élesben ment a dolog, nem éreztem többszáz szempárt magamon és nem nehezedett rám a teljesítmény nyomása.
Azé a teljesítményé, ami ma teljesen elmaradt, ugyanis hiába láttam meg többször a cikeszt és indultam el felé, fagyos ujjakkal kapaszkodva a seprű nyelébe, minduntalan szem elől vesztettem. Sírhatnékom volt, ezen nem tudott segíteni az, hogy Anton éppen sikeresen védett, Hollyn pedig gondosan bevágta a csalásért kapott szabaddobást a tulajdon bátyja karikáinak egyikébe. Csak arra tudtam gondolni, hogy vajon fáj-e, ha az ember arcára fagynak a könnyek, mert ilyen hidegben sír.

Team Slytherin

Denny Lestrange | terelő

A meccs elég kiegyenlített, mindkét csapat nagyon erős, és egyértelműen bármit megtennénk a győzelemért. Hooch meg ezt vagy nem látja, talán nem kapott elég erős kávét a manóktól reggel, vagy direkt huny szemet a sok csalás felett, mert úgy van vele, épp eléggé büntetjük mi egymást ezzel a sok szarakodással. Nekem igazából egyedül az böki a csőrömet, hogy a Hollóhát szinte folyamatosan vezet. Minden gólunkra dobnak ők is egy újabbat, és egyszerűen nem tudjuk behozni azt a 10-20 pontos előnyt, amit még a meccs elején megszereztek. Mondhatnám, hogy az is valami, hogy tartjuk a tempót, és nem hagyjuk, hogy még jobban belehúzzanak, de a kékeknek már van egy győzelme a szezonban, mi meg jól elcsesztük a Griffendéllel, szóval szerintem minden pont számít. Nem elég nyernünk, fölényben is kell lennünk.

Hollyn sikeres szabaddobásával megint újabb előnyhöz jut az ellenfél, és ez kezd kicsit felhúzni. - Gyerünk már, srácok, húzzatok bele! - kiáltom oda a hajtóinknak, miközben elhúzok mellettük, hogy megtisztítsam nekik a terepet az ellenséges karikák felé. Nem konkrét személyt szemelek ki a gurkóval, hanem csak úgy beküldöm azt a hollósok közé, azzal a céllal, hogy szétrebbenjenek, miközben mindenki menekül a vasgolyó útjából, amerre lát. Zabini és Munterék pedig közben meg is érkeznek a kékek térfelére. Előbb Calysta dob célra, egész szépen, meg kell hagyni. Majd valamivel később Tony követi a példáját. A megérzéseim szerint minimum egy 10 pontossal gyarapodtunk... talán kettővel is, de innen nem látok rá jól, hogy Anton hogyan teljesített, mert én már azt figyelem, ahogy Regu meglendül felettünk valami után... Aztán csak úgy, cikesz nélkül, behúzza a képzeletbeli kéziféket, és lazán visszalebeg Leta mellé. Bassza meg!

- Malazár szerelmére, Black, szakadj már le a húgomról egy kicsit, és szedd már össze magad! Kurva jó lenne, ha még ma elkapnád azt a kicseszett aranygolyót! Nem akarom itt tölteni az éjszakát is! - forgatom a szemeimet ingerülten.

Team Ravenclaw

Ambrose Flarestorm | terelő

Mondanám, hogy nem vagyok teljesen szétcsúszva, sőt, azt is merném mondani, hogy amúgy tök jól vagyok és csak viccből cseszem el az összes lehetséges alkalmat, amikor a gurkó az ütőm elé kerül, de mindkét esetben hatalmasat hazudnék; és ezt most már kezdik észrevenni a többiek is, úgyhogy számíthatok egy alapos fejmosásra meccs után, még Adele is megmondta… Hacsak addig Sven Munter meg nem öl a saját két kacsójával. Vajon pihe-puha lenne, mint egy hercegnőcskének, vagy undorító bőrkeményedéses? Hmm…
Miközben ezen gondolkodom, Mrs. Munter felé pöckölöm a gurkót, de úgy fest, megint keverem a seprűje végét a fejével… Manapság már annyira nehéz a kettő közt különbséget tenni!
Persze azt hinné a varázsló, hogy ezek után is biztonságban lesz, hiszen eddig senki nem foglalkozott vele, hogy merre flangál a kviddics pályán, ám a világfájdalmas képű Mardekáros fiú megpróbálkozik Mrs. Munter megvédésével - és ezzel együtt az én nyurga testem eltalálásával, s bár egy pillanatra elkap a szívfasz, hogy nekem itt most végem, Darian jófej CSK módjára elhárítja, mielőtt még bordatöréssel eltávoznék az élők sorából.
– Köszike! – vigyorgok rá bájosan, ám nem tudok sokáig foglalkozni kedvességével, mert az események tovább pörögnek; a Zöldek dupla támadást indítanak, kedvenc Munterem és barátja Antonio közös erővel indulnak meg Antonio… Anton..nio… Anton… Ezt nem hiszem el!
Maradok eredeti megnevezésénél; szóval azok ketten megindulnak a helyes szöszi német ellen, a zsíros hajú dobása elég gyengére sikeredik és őrzőnk ki is védi, viszont a másik betalál, ami fájó pont a lelkemnek, de tudom, hogy Szöszke minden tőle telhetőt megtett, így nincs okom haragudni.
Viszont itt még nincs vége a meccsnek, Anja ugyanis megindul a Mardekáros karikák felé a kvaffal, suhan a széllel mint végbélszél a légben, és lendít… Merlin, ha köztünk vagy kérlek add, hogy betaláljon!

Team Slytherin

Hugh Shelby | Őrző

Amúgy én tök jól tolerálom az erőszakot. Komolyan, nekem aztán nem zavarja a kis lelki világomat, ha valakit nyakon vág a gurkó és a fogai a tarkóján jönnek ki. Kicsit undi, ja, de azért nem annyira vészes, hogy ne tudjam végignézni és kiröhögni egy fogatlan nyomorék randa fejét. Az viszont már annál jobban zavar, hogy én is céltábla lehetek és mint az látható, vagyok is.
Nem állítom, hogy egy gyors amacskarúgjameg hagyta csak el a számat, de azért nem kellett annyira ordítanom a fájdalomtól, kaphattam volna rosszabbat is. Ez legeljebb pár napig fog sajogni, addig viszont nagyon. És pont a jobbik kezemet, még ezt az örömet is elveszik az embertől...
És legalább volt mire fognom a következő, elbaltázott védésemet, ez egyszer nem is hazugság alapján, ugyanis az ujjaim közül csúszott ki a kvaff, át a karikákon. Még csak nem is volt erős dobás, csak én vagyok egy életképtelen kutyaszar. Nem baj, majd nyávogok valami kedves kiscsajnak egy ideig, hátha akkor megsajnál eléggé ahhoz, hogy... kedves legyen velem.
Velem együtt a csapat többi tagja is úgy tűnt, hogy kezdi elveszíti a mojoját, ugyanis látványosan szarokat dobtak a hajtóink is, bár a náciné legalább a karikákat sikeresen célozta be, szóval hacsak nem tér észhez a csirkék őrzője, akkor még gólt is szerezhet vele.

Team Ravenclaw

Darian Krum | terelő

Ugyanazt a fáradt, bosszús arckifejezést vélem felfedezni a játékosokon, legyen az a Hollóhát, vagy épp a Mardekár ház tagja, mint amely valószínűleg már az én arcomra is kiült egy ideje. Persze nem utáltam meg a játékot, vagy ilyesmi, mégis, valahogy úgy tűnik, kezd egészségtelen módon elhúzódni ez a meccs. Bár egy forró zuhanyt leszámítva fogalmam sincs, mit is kezdenék utána, mindenesetre könnyebben feltalálnám magam és találnék ennél izgalmasabb foglalatosságot.
Korábban jelentéktelen mozzanatnak tűnt, ahogy Ada megállt Brosie mellett pár szóra, nem szenteltem neki különösebb figyelmet -és véletlen sem azért kaptam csak el, mert tekintetem szüntelen megtalálja a lányt-, de ahogy tovább ütöttem az őt célzó gurkót, sejteni véltem fel nem tett kérdésemre a választ. Az öltözőben franc se akarta huzamosabb ideig bámulni a srácot, utána pedig elengedtem, azt gondoltam, ha ez kell neki ahhoz, hogy ne rettegjen pályára lépni a vérmániások ellen, akkor legyen, de talán hiba volt nem lerúgnom a seprűjéről még olyan magasságban, amikor még az esésnek még több haszna lett volna, mint amennyi kárt tett volna a fejében -ha egyáltalán maradt még ott valami. Könyörtelenül ignoráltam hálálkodását, amiért a paraképű őrző felé küldtem tovább a vasgolyót, helyette biztosítottam róla, hogy erről még elbeszélgetünk, ha túlélem Bagman haragját, majd húztam el mellőle, mielőtt még ellenkezni támadna kedve.
Pár tiszteletkört letudva, hogy csapatkapitányként legalább rajtam ne látszódjon, hogy  kezd elegem lenni az egészből, a zöldek karikáihoz közel állapodok meg, ahol, lehúzva kesztyűm, hogy ne rohadjon bele a kezem, mire véget ér a meccs, ismét a bánatabbik Shelbyn akad meg a figyelmem. Igazából még sosem volt alkalmam jobban szemügyre venni, most viszont nem tudom másra terelni tekintetem és gondolataim, próbálom megtalálni azt a vonást, melyen húgával osztozkodnak; ugyan sosem gondoltam Hollynra potenciális párként, azonban azt sem mondanám, hogy nem csinos, az pedig külön figyelemreméltó, hogy fivérével ellentétben legalább tudott kezdeni valamit közös génállományukkal.
Felzúg a tömeg, csupán az eredménymutató tábla által jövök rá, hogy a Mardekár ismét pontot szerzett; szinte bűntudatom is van, amiért, míg terelőként én elszórakoztathatom magam lényegében bármivel, Antont folyamatosan ostromolják, nincs lehetősége azon agyalni, létezik e Shelby-szemöldök. A ködfelhőn áttörve magát, jelenésként bukkan fel Ada, kezében a kvaffal, majd azzal a lendülettel meg is küldi a labdát; késve sikerül észbe kapnom, és más irányba néznem, így le is maradok arról, dobása végül betalál e a karikába, csupán Hollyn sikertelen dobását sikerül elkapnom. - Semmi gáz, majd a következő sikerül - próbálom biztatni a lányt, ahogy elhaladok mellette, noha titkon örülnék, ha a fogóink végül aktivizálnák magukat, és nem lenne lehetősége újabb próbálkozásra.
Leküzdök minden belső gátat, amely elhatárol Adától, s porba vetem minden méltóságom, mikor utána eredek; szánalmas vagyok, hogy kerülök minden helyzetet, ahol szóba kellene elegyednünk vagy csupán tartósan egymás közelében léteznünk, most viszont, amikor kérnem kell tőle valamit, egyből hozzá rohanok; hirtelen úgy tűnt, ő az egyetlen, akit megbízhatok azzal, hogy vigyázzon, nehogy Brosie lebukjon Hooch és Bagman előtt, és a végén akár az egész csapatot megbüntessék egy ember -nevezetesen én, amiért hagytam így játszani- hülyesége miatt.
- Ada – szólítom meg, mielőtt jobban belemerülne a kvaff hajkurászásába. - Megtennéd, kérlek, hogy a meccs után a lehető legészrevétlenebbül rángatod el Flarestormot az öltözőig? Van egy sanda gyanúm, hogy nekem nem lesz lehetőségem, Bagman meg fog b*szni, amint földet érek… – nagy erőfeszítésbe kerül tartani a szemkontaktust úgy minden után, de még magamat is meglepve merülök el szemei kékségében. Mit is akartam mondani? – Nem szeretek osztozkodni… – Tökre nem ezt.

Team Slytherin

Antonio Zabini | hajtó

Az egész a meccs majd segít elterelni a gondolataimat dolog a játék első felében még működött is, a másodikban már egyre kevésbé. Persze könnyen lehet, hogy a hideg is kezdett már elérni hozzám, de a gondolataim határozottan nem segítettek abban, hogy fejben is ott legyek a pályán, és ne majdnem mindenhol máshol. A meccs viszont csak egyre hosszabbra nyúlik, az idő is csak elviselhetetlenebb lesz, és körülöttem minden más is annak hat.
A félvér Shelby sikeresen csal egyet - ezen már meg sem lepődök, szerintem Hooch már nem is figyel a szabályokra, lehet ő is már a végét várja, hogy valamelyik fogó szíveskedjen már elkapni a cikeszt is, ne csak úgy tenni vagy simogatni. Túl sokáig viszont nem figyelem őket, csak egy lemondó pillantást vetek a fogónk irányába, amiért még mindig csak a semmivel kergetőzik, de Denny már úgyis ráordított a srácra, hogy szedje össze magát, csajozni a pályán kívül is lehetne.
Amint hozzám kerül a labda és úgy érzem már kellő közelségben vagyok, dobok. Még esélye is lenne bemenni, ellenben Calysta következő dobásával, ahogy látom, az már nem fog pontot szerezni. Ettől egy részemben csak megerősödik az érzés, hogy nem kellene itt lennie neki sem, pont az a hang ami napokkal korábban Dennynek is megszólalt amikor a mai meccsről beszéltünk. Most viszont el kell nyomnom, ha már pályán vannak és úgy általánosan itt vannak, én meg fogalmam sincs merre, csak örülhetnék, hogy jól tudok velük játszani. Pontosabban a legtöbbször jól tudok úgy tenni, mintha még mindig a legnagyobb rendben lenne, és ami mégfontosabb, a régi, változatban rendben. Mégsem akar enyhülni a keserédes íz a számban, azt hiszem, már nagyon vége lehetne ennek az egésznek, és a játéknak is.