A Serpent Social Clubot 1891-ben alapították a kor legrangosabb aranyvérű varázslói, nevét a görög mitológiában szimbólumként használt kígyó és Mardekár Malazár után kapta. A korszakban számtalan úgynevezett gentlemen's club jött létre Londonban, ezek közül csak néhány állta ki az idő próbáját, és egyértelműen az SSC a legnagyobb presztízsű mind közül. A klub eredeti célja egy privát, exkluzív közösségi hely biztosítása volt a társadalmi elit számára, a huszadik század végéig kizárólag az aranyvérű férfiak tagságát tették lehetővé. Az SSC a kezdetektől fogva funkcionál kulturális és politikai színtérként egyaránt, rengeteg politikai párt és döntés jött létre a klub szivarfüstös szobáinak zárt ajtajai mögött, emellett számtalan irodalmi és filozófiai vita, könyvbemutató színtereként is szolgált, csendes könyvtárában pedig rengeteg kiemelkedő író és költő vetette papírra gondolatait az évtizedek során. Bár a klub sosem állt konkrét kapcsolatban a vértisztaság és mugliellenesség eszméjével, Grindelwald ideje óta mégis sokan összekapcsolják velük. Nem meglepő, hiszen az SSC a második varázslóháború után nyitotta csak meg kapuit a nem aranyvérű elit számára, a Sötét Nagyúr ideje alatt pedig a halálfalók kedvelt gyülekezőhelye volt a Serpent birtoka, és a klubtagok döntő többsége a mai napig az egykori halálfalók rokonaiból áll. 1998 óta azonban több félvér és mugliszármazású mágus is belépett az SSC tagjai közé, ők mind saját területükön elismert és fontos emberek - politikusok, művészek, jogászok, magas beosztású minisztériumi dolgozók, üzletemberek, sportolók, medimágusok, kutatók stb. A klub újonnan megválasztott vezetősége 2018 óta elérhetővé tette a tagságot a boszorkányok számára is. Fontos azonban megjegyezni, hogy az éves tagsági díj igencsak borsos, nem engedheti meg magának akárki.
A klubtagság szabályai és elõnyei
A Serpent Social Club tagjai kizárólag tizenhetedik életévüket betöltött varázslók és boszorkányok lehetnek, akik származásuk vagy kiemelkedő teljesítményük okán kiérdemlik a csatlakozást. A Szent Huszonnyolcak tagjainak nagy része különösebb nehézség nélkül nyerhet felvételt neve és anyagi háttere miatt, de a második varázslóháború vége óta bárki beadhatja tagsági kérelmét. Ehhez csupán egy levelet kell intéznie a vezetőséghez, akik a jelentkező érdemei alapján hozzák meg a döntést. A klub támogatja a művészeteket, a politikai mozgalmakat, a tudományt, így e területek kiemelkedő képviselői nagy eséllyel kerülhetnek be a klubtagok közé (amennyiben a tagsági díjat is be tudják fizetni vagy valaki befizeti helyettük). A vezetőségnek jogában áll elutasítani bárki kérvényét, az utóbbi években törekednek rá, hogy elzárkózzanak a politikailag szélsőséges emberektől. Az SSC számtalan lehetőséget kínál tagjai számára. Minden hétvégén kulturális esteket szerveznek - könyvbemutatókat, dedikálásokat, vitákat, felolvasásokat, saját könyvklubot is üzemeltetnek -, havonta legalább egy sportrendezvényt tartanak (korábban a mágikus lovaspóló örvendett nagy népszerűségnek, mostanság a kviddics kezd itt is kiszorítani minden mást), kiváló minőségű bárt, éttermet és kávézót tartanak fenn, a klub könyvtára párját ritkítja Londonban, az elmejátékok rajongói a külön varázslósakkra fenntartott teremben hódolhatnak hobbijuknak, de a mágikus biliárdszobát is sokan látogatják. Az SSC kényelmes szalonjai bármikor nyitva állnak a beszélgetni vágyók számára, az utóbbi években felfokozott politikai vitáknak is teret adva. Bármilyen új tevékenységi kör felvételéről a tíztagú vezetőség dönt. A vezetőket a klub tagjai választják egy évre, bár nagyon ritka, hogy valakit leváltanának, hiszen az SSC-n belül a többség hagyománytisztelő és rendkívül fontosnak tartják a kimondatlan hierarchiát. Ezen felül a klubban többféle tisztség is betölthető, mint például a kincstárnok, az egyes tevékenységi körök elnökei stb.
A birtok
Bár a klub birtoka nem London belvárosában található, bejutni oda csakis a fővárosból lehet. A londoni Marble Arch diadalív alatt található a mágikus átjáró, amely csak a tagsági kártyával rendelkezőknek nyílik meg, egy személyre szabott latin nyelvű mágikus jelszóval. Gyakorlatilag zsupszkulcsként működik az átjáró, átlépve rajta a klubtagok azonnal a Serpent kastélybirtokán találhatják magukat. A kastélykert önmagában is lenyűgöző formára nyírt, megbűvölt sövényeivel, szökőkútjaival és sportpályáival. Az épület maga hasonlóan impozáns, a földszinten helyet ad a legrangosabb díjakkal rendelkező éttermének, kellemes kávézójának és bárjának, az emeleteken pedig számtalan szalon, egy hatalmas könyvtár, játék-és dohányzószobák várják a látogatókat. Bár a klub hivatalosan nyitott mindenféle származású és nemű mágus számára, a szóbeszéd szerint továbbra is léteznek olyan szobák a kastélyban, amelyek csak az aranyvérűek és csak a férfiak előtt nyílnak meg - ezek valóságalapja vitatott, az aranyvérű férfiak természetesen tagadják. ITT találtok képeket a birtokról és a klub belső tereiről.
Szabályzat usereknek
- Játékos és NJK karakterek is felvezethetők a taglistába, azonban NJK-k esetén is muszáj kitölteni a lent található sablont. - Legyünk reálisak, tényleg csak olyan karakterekkel jelentkezzetek, akik társadalmi és anyagi helyzetük miatt megfelelnek a klub követelményeinek, ez egy elitklub, a kapui nem állnak nyitva mindenki előtt. - A vezetőség szabad helyei feltölthetők, de erre a pozícióra lehetőleg ne 17-18 éves karakterekkel jelentkezzetek. - Nagyon szívesen várjuk az ötleteket, ezekkel @Draco Malfoyt és @Theodore Nottot keressétek.
Név: ide jön a név Mióta tag? (nők esetén ez leghamarabb 2018 lehet) Betölt valamilyen tisztséget a klubban? ha nem, kihagyhatod ezt a sort Miért csatlakozott a klubhoz? rövid vagy hosszabb indoklás Milyen lehetőségekkel él a klubbon belül? a fent említett lehetőségek közül és azon túl is megemlíthetsz itt bármit Egyéb: ha nincs, nyugodtan töröld ezt a sort
Draco Malfoy and Rhiannon Nott varázslatosnak találta
Theodore Nott
Nobody ever died of a feeling, he would say to himself, not believing a word of it, as he sweated his way through the feeling that he was dying of fear. People died of feelings all the time, once they had gone through the formality of materializing them into bullets and bottles and tumours.
Név:@Denarius Lestrange Mióta tag? Nagyjából fél éve. Betölt valamilyen tisztséget a klubban? Majd egyszer talán... Miért csatlakozott a klubhoz? Többek között kapcsolatok építése miatt. (Leendő aurorként is majd jól jöhet.) Milyen lehetőségekkel él a klubbon belül? A feljebb említett okokat leszámítva a sportesemények vonzzák a legjobban, illetve egyéb szórakozási lehetőségek. Egyéb: A számlát a szülőknek küldjétek, köszi.
Név:@Cassiopeia Black Mióta tag? 2018 óta – ő volt az ELSŐ női tag Betölt valamilyen tisztséget a klubban? Nem, sajnos nincs ideje rá, pedig igazán élvezné azzal borzolni a morgó, hagyománytisztelő aranyvérű férfiak kedélyeit, hogy egyre feljebb és feljebb gyalogol a ranglétrán. (Itt biztos nem ütközne mindig Holden Briggsbe.) Miért csatlakozott a klubhoz? Azon kívül, mert VÉGRE megtehette voltaképp a programok miatt, Cassie, bár nem szereti bevallani süt róla, hogy a felső tízezernek is a legfelső egy százalékában szocializálódott és nőtt fel. Pontosan ezért élvezi a társaságot és a válogatott, különféle eseményeket. Milyen lehetőségekkel él a klubbon belül? Elsősorban a kultúrális programokkal és a kiváló bor kínálattal, alkalom adtán pedig az éttermet és a könyvtárat is meglátogatja. A sportesemények nem hozzák lázba. Egyéb: Minek után Theodore Nott jelentkezésekor megkérdezte, hogy tudja-e fizetni a tagsági díjat, a férfi létezésének tényét is ignorálja. (Vagy legalábbis csak úgy tesz, mert valahol mókásnak tartja, valójában már nem haragszik, de akkor és ott nem igazán élvezte a "viccet".)
Draco Malfoy and Rhiannon Nott varázslatosnak találta
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
Név:@Rhiannon Nott Mióta tag? 2020 (Mr. Nott buzdítására-, és személyes beajánlása végett) Betölt valamilyen tisztséget a klubban? még csak az kellene... Miért csatlakozott a klubhoz? Theodore szerint jó ötlet volt Milyen lehetőségekkel él a klubbon belül? a könyvklub lelkes tagja, bár saját szerzeményeit soha nem vitte be a birtok falain belülre - annak dacára sem, hogy az érett, időnként odamondó stílusban megírt cikkeiért egyenesen odáig vannak a tagok. Sokakat kenterbe ver a varázslósakkban is, továbbá oszlopos tagja a lovas sportok művelőinek is. Egyéb: a jenki gúnynévvel illetik a háta mögött, éppen ezért, természetesen, ő is tud róla. Még maga is meg van lepődve rajta, hogy nem rúgták ki a sznobok a nem-sznobsága miatt.
Név: Antonio Zabini Mióta tag? ~fél éve Betölt valamilyen tisztséget a klubban? nem (még…) Miért csatlakozott a klubhoz? Miért ne csatlakozott volna? Ilyen vagy olyan formában, de minden számára fontos dolgot megtalál a klubban, legyen az a közös szellemiség, kapcsolatok, vagy akár információk. És a presztízs részről még nem is beszéltünk… Milyen lehetőségekkel él a klubbon belül? A szociális kör, sportesemények, és nem túl nyilvánosan, de a könyvtár. De ha az érdekei megkívánják, egyéb eseményeken is megjelen, függetlenül attól, hogy személyesen érdekelné-e vagy nem maga az esemény is.
Draco Malfoy and Rhiannon Nott varázslatosnak találta
the path to greatness is paved with sacrifices are you willing to pay?
Név:@Calysta Munter-Graves Mióta tag? 2022. decembere óta Betölt valamilyen tisztséget a klubban? nem Miért csatlakozott a klubhoz? Elsősorban kapcsolatépítés céljából. Azon kívül a programok és a könyvtár miatt. Milyen lehetőségekkel él a klubbon belül? A kulturális eseményekre, könyvbemutatókra, vitákra, felolvasásokra, illetve a sportrendezvényekre időnként valószínűleg szívesen ellátogat, amellett esélyes hogy a könyvtárban, az étteremben és a kávézóban is rendszeresen megfordul.
Rhiannon Nott varázslatosnak találta
Caly.
"The finest steel has to go through the hottest fire."