Desiree Frye

Az ember személyisége 25 éves koráig stabilan fejlődik, de még utána is képes változásokra, szóval ez a leírás akár három hónap múlva is teljesen irreleváns lehet. Ha neked ez nem tetszik, akkor így jártál.
Tehát nem vagyok kedves. Pontosabban tök kedves vagyok azzal a maréknyi emberrel, aki megérdemli. Nem állok neki indokolatlanul bántani másokat és nem is vagyok akárkivel egy utolsó bunkó, de nem is rejtem véka alá a véleményemet. Ha valaki kérdést tesz fel, arra őszintén fogok válaszolni, akkor is, ha az illetőnek egyáltalán nem tetszik, amit hall. Hiszek benne, hogy a hazugság nem visz előrébb és én is szívesebben hallom a valódi rosszat mint a hamis jót. Ugyanakkor azokkal, akiket szeretek, nagyon is barátságos vagyok. Támogatom őket mindenben, akármilyen ostoba, öngyilkos hajlamú baromságba fognának bele, és ott vagyok akkor is, amikor meg kell állítani őket, nehogy pofára essenek a hippogriffürülékbe. Megtörtént események alapján.
Nagyon jó titoktartó vagyok, általában azért, mert nem érdekel annyira senkinek a hatalmas, döbbenetes, meghökkentő, eget rengető titka, hogy én azt érdemesnek tartsam átadni másnak. Néhányan annyira apró dolgokat tudnak felfújni, hogy csak a szememet tudom forgatni rá.
Szeretek kviddicsezni, bár a családban nálunk senki más nem játszott. Vallom, hogy tökre hasonlít a hippogriffeken és granianokon való lovaglásra, azzal a csodás bónusszal, hogy megcsapkodhatok másokat egy labdával. Ezt leszámítva nem vagyok nagy sportember, nem is nézek ki annak, de egy terelő célzótehetségének sokat segít, ha baromi gyors madarakat kell összeszednie.
A sport mellett gyűjtöm a hobbikat, általában a szabadidőm teljes egészét kitölti az, hogy valamelyiknek hódolok, mert gyűlölök unatkozni, így pedig legalább nem is kell. Szeretem a költészetet, de alapvetően az irodalmat is, Nednek hála beleszerettem a slam poetrybe és végre úgy érzem, hogy én magam is írhatok valamit - még akkor is, ha nem merem őket előadni, mert soha nem érzem elég jónak őket. Ahogy magamat sem. Na mindegy. Emellett videojátékozom, fantasy és sci-fi filmeken, sorozatokon és könyveken lógok, amikor éppen nem az állataimmal töltöm az időmet.

Hey guys, it's me!
The biggest disappointment you know

Anya mindig sokat várt el tőlem, minden olyat, ami én nem vagyok. Ez is olyan dilemma, mint a tyúk meg a tojás, mert már nem emlékszem mi volt előbb: az én rezisztenciám vagy anyám nyomása. Persze megértem valahol, hiszen olyan boldog volt, amikor három fiú után végre született egy lánya is, de nekem ez nem jelentett sokat. Előbb néztem fel apámra és a bátyáimra mint rá, előbb koslattam utánuk, tőlük tanultam el mindent, amit most tudok és minden hobbim valamelyiküktől származik. Anyával... nos, vele semmi közös tulajdonságom nincsen a természet iránti szeretetünket leszámítva, de az még apával is megegyezik, nem csupán vele. Sokat vitatkozunk, és noha sosem mondja az arcomba, én mégis tudom, hogy én vagyok élete legnagyobb csalódása.
A Roxfortban is sokszor kárát látom ennek. Nincsenek lány barátaim, csak hugrabugos fiúk vesznek körül és velük keveredek bele könnyedén minden szarba, amibe csak lehet. Asszem anya emiatt is felháborodna, hogy csúnyán beszélek, de nem érdekel. Én eskü tök boldog vagyok így, szeretem az életemet. Bár lehetne büszke rám így is, anélkül, hogy beleférnék abba a képbe, amit egy tökéletes lánygyermekről kialakított magában.

If you're scared of the bull, stay out the rodeo,
Yo, I've got more force than Obi-Wan Kenobi
Yo

Nem tudom, mennyi idős lehettem, amikor először vettem észre, hogy mennyire különösen viselkedik körülöttem a természet. Anyám mindig szerette telepakolni a lakást növényekkel, a méteres fikuszoktól kezdve az aprócska pozsgásokig minden volt. Életet vitt a helyiségekbe és ugyan soha nem vallottam volna be, de nagyon szerettem őket, biztonságban éreztem magam tőlük. Mindig az én szobámban voltak a legszebbek, olyan gyönyörűen virágzottak és olyan élettel teliek voltak, mintha mágia lenne a dologban, pedig anyám mugli. Nos, tényleg mágia volt a dologban, de időbe telt rájönnöm, hogy én voltam az a mágia. Nem lepett meg annyira az elementalista képességem, apa felmenői között több is volt, bár nagymamámon és a legidősebb testvéremen kívül senkit nem ismertem, akinek ilyen szerencséje lett volna. Már ha nevezhetjük szerencsének... Mindenesetre sokáig nem mondtam el senkinek és jelenleg is csak a családom tud róla, akik sokat profitálnak belőle, amikor éppen az állatainkról van szó. Még a barátaimnak sem mondtam el, a tanáraimnak pedig főleg. Nem kell tudnia Longbottom professzornak, hogy nem profi vagyok gyógynövénytanból, hanem csaláskódokkal teljesítek így.
A bátyám tanított a legtöbbet, hogy miképpen uraljam az erőmet, bár nem vagyok annyira kiemelkedő benne és nem is akarok az lenni. Egyetlen gondolatommal képes vagyok kisebb sziklákat lebegtetni, mozgatni a talajt és minden segítség nélkül növényeket növeszteni vagy egészségessé varázsolni őket, de azt hiszem, soha nem tudnám harcban alkalmazni a képességeimet. Nem is szeretném, nekem bőven elég az, hogy a kifutóink olyan szépek mint sehol máshol és hogy anya irigykedhet a szép pozsgásaimra és sugáraráliáimra.

Yeah, I'm a streetlight!
Chillin' in the heat!
I illuminate the stories of the people in the street

Furcsa érzés volt az első versemet a kezemben tartani. Mindig szerettem az irodalmat, legyen szó szórakoztatóról vagy vagy komoly művekről, rengeteg könyvet forgattam a kezemben. Különösen szerettem a költészetet, minden újabb alkotóval új kedvencem költeményem és költőm is született. Azt azonban soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is egy leszek közülük.
Borzasztóan féltem, amikor először Ned kezébe nyomtam a gyűrött papírlapot, amit a kukából halásztam elő, miután mérgemben kihajítottam. Katasztrofálisnak tartottam, amit alkottam, de ennek ellenére meg akartam mutatni neki. Hiszen ő volt az, aki belerángatott ebbe a világba, akivel rendszeresen szerveztem és hallgattam a slam poetry esteket és miatta imádtam meg a műfajt. Az ő ötlete volt, hogy én is kipróbálhatnám, a hosszú, rendszeres zaklatások után pedig megérdemelte, hogy megmutassam neki, mit hánytam össze. Kitartó volt, ezt értékeltem.
És tetszett neki. Nem, én sem értem miért, de tetszett neki. Én nem voltam elégedett vele, valószínűleg soha nem is leszek az, de a folyamatot magát élveztem, úgyhogy egyre többet és többet gyártottam le - amiket aztán sosem mondtam én fel. Még egyszer sem mertem odaállni velük emberek elé, nem vagyok kész rá, hogy kinevessenek.

It started out with a kiss, how did it end up like this?
It was only a kiss
It was only a kiss

Nem tudom, hogy életem egyik legrosszabb döntése volt-e összejönni Renével, vagy igen. Igazából azt sem tudom már, hogy valaha miért gondoltam jó ötletnek. Persze szeretem Renét, őt is mindig a barátomnak tekintettem, aki amúgy kedves és figyelmes, csak mellette úgy szét van esve mint World Trade Center. De ez a párkapcsolat hatalmas hiba volt tavaly, még az a szerencse, hogy időben észrevettük (én, én vettem észre), hogy ez halálos kimenetelű is lehet.
Engem mindig, mindenbe bele lehet rángatni, ami jó bulinak ígérkezik, a legrosszabbtól át a legjobb eseményekig mindent fel tudnék sorolni. Renével ugyanezt csináltuk, csak éppen ön- és közveszélyes módon, de annyira, hogy már csodálkozom rajta, hogy még nem vágtak ki minket a Roxfortból. Mentségünkre legyen, az a felrobbant béka totál veszélytelen volt, én pedig utólag olyan lelkiismeret-furdalással küzdöttem, hogy az nem normális. Szegény béka nem tehetett semmiről...
De egyszer mindennek vége szakad, ennek pedig még azelőtt lett vége, hogy valamelyikünk súlyosan megsérült volna. Azért még mindig szeretem Renét és továbbra is jó barátomnak tartom, de azért jobb, ha megmaradunk ennyinek.

Promise me you'll stay beyond the sunrise
I don't care at all what people say beyond the sunrise

Néha nem egyszerű kitartani a barátaid mellett. Megteszed persze, mert fontosak neked, mert szereted őket, de nagyon nehéz dolog. Még mindig emlékszem rá, milyen nehéz volt Maddoxnak támaszt nyújtani, amikor az anyja eltűnt és teljesen kifordult önmagából. Azt hiszem egyszer jó alaposan meg is rángattam, amiért nem bír magával, hiába tudtam hogy mindennek oka van. Aztán otthagytam. Aztán másnap megint mellette találtam magam, támogatva őt. De reménykedtem benne, hogy nem kell ezt megismételnem, mert az a néhány hónap elképesztően hosszú volt.
De persze ennek sincsen olyan könnyedén vége, mert alig lábaltunk ki ebből az egészből, jött az, ahogy meghurcolták és Azkabanba zárták Noah és Ned apját. Mert természetesen mindig az én barátaimmal kell valaminek történnie. Miért mindig az én barátaimnak kell fájdalmakat átélnie?

The street's a little kinder when you're home
Can't you see
That the day seems clearer
Now that you are here or
Is it me?

Mérges vagyok Nedre? De még mennyire. Rettentően dühös vagyok, rettentően haragszom és szívesen kitekerném a nyakát, amiért lelépett. Megértem, hogy ki kellett szabadulnia innen, hogyne érteném meg, de nem ezt érdemeltem én sem, és Noah sem. Mindent megtettem érte, ott voltam mellette a legrosszabb perceiben is, tartottam a hátam, ha hülyeséget csinált, aztán az apjával történtek után is kitartottam és mindenben támogattam, amiben csak tudtam. Mégis lelépett, én pedig nem tudtam ezt olyan könnyedén elfogadni.
De most itt volt, erre az évre már visszajött és fogalmam sincsen, hogyan kéne viselkednem. Nem tudok változtatni az érzéseimen, pedig sokkal egyszerűbb lenne, ha csak a haragot érezném irányába, de nem ez a helyzet. Igazából nyugodtabb vagyok, hogy hazatért, jó látni őt és tudni, hogy ismét velünk van. Még akkor is, ha nem teljesen ugyanaz az ember, aki régebben volt, bár én még mindig reménykedem benne, hogy hamarosan vissza fogjuk kapni azt a Nedet, akit megszerettünk. Csak ne tartson túl sokáig, nem szeretném elverni, amikor felbosszant.

I'm past patiently waitin' I'm passionately smashin' every expectation
Every action's an act of creation
I'm laughin' in the face of casualties and sorrow
For the first time, I'm thinkin' past tomorrow

Már megint milyen szarba keveredtél, Desiree?
Esküszöm, várom, hogy valaki feltegye nekem ezt a kérdést, a teljes nevemet használva, mintha bármit is másképp csinálnék tőle. Hiszen mindig ez történt, akár René volt, akár Maddox, Ned vagy Noah találtak ki valami ostobaságot, ami talán nem is volt mindig akkora hülyeség. Ezúttal viszont egész biztosan hatalmas szarba nyúltunk bele mindannyian.
Nem tudom, hol fogunk kikötni, de már most túl mélyre ástuk magunkat a kölyköknek egyáltalán nem való nyomozásban. (Persze el kell ismernünk, hogy nagyon jó aurorok lennénk ilyen technikával.) Remélem, ez egyszer nem lesznek jók a megérzéseim és nem fogjuk csúnyán megütni a bokánkat, mert fiatal vagyok még ahhoz, hogy meghaljak. De ha ezzel megtalálhatjuk Maddox anyját és tisztázhatjuk Ned apját, minden kockázatot megér.

Az átlagnál valamivel alacsonyabb vagyok, de ez nem érdekel. Sötét hajam van, amit mindig rövidre vágva hordok, mert csak az útban van, a szemeim barnák. Anyám szerint túl fiús vagyok, szerintem meg pont így kényelmes, szoknyát meg hordjon az, aki rá van kényszerülve. Roxforti egyenruhának is nadrágot vettem, amitől anya a haját tépi, engem meg nem érdekel, mert kényelmesebb sokkal. A kényelem amúgy is alapvető tényező az öltözködésemben. Ha anya lecsesz, hogy miért nem használok sminket, akkor nagyon kedvesen megteszem - csak feketével.