Albus Perselus Potter

Vannak pozitív tulajdonságaim? Azt hiszem ez még engem is nagyon meglepett… No, de biztos arról van szó, hogy mennyire megértő vagyok, illetve jó hallgatóság. Bár nem indult túl jól a sulis létem, az idők folyamán egész jól sikerült a barátkozás, szóval kijelenthetem, hogy barátságos is vagyok. Szeretem a társaságot, de inkább csak szűk körökben. Azért odafigyelek, hogy kiket engedek közel magamhoz, de ha valakit megkedvelek, őt nem engedem el. Erre a legjobb példa Scorpius, kérdezzétek csak meg. Segítőkész vagyok másokkal szemben, de legfőképpen hugival. Persze ő családtag, szóval nem számítana ebben az esetben, de Lily is csak jó példa erre a tulajdonságomra. Azt hiszem márt nem tudnék mondani. Kamaszodok, szóval mikor milyen napom van, mi jön a fejembe. Meg ha mások véleménye kell, hát kérdezz meg másokat.

Szerencsére egyre kevesebbszer fordul már elő, de ha mégis megtörténik, akkor eléggé távolságtartó és csendes tudok lenni. Olyankor mindenkit elhajtok, csak egy személy tud kiszedni abból a vacak állapotból. Ami zavarhat másokat, hogy Potter létemre Mardekáros lettem. Eleinte irritált, most már teszek rá alapon létezik ez a dolog. Emiatt tudok nem törődöm lenni másokkal, de ezek tényleg csak a rosszabb napjaimon vannak. Tudok szétszórt lenni és makacs is… Ha meg apám szóba kerül, akkor extra hirtelen haragú is. Egy szerencse van ilyenkor: nem sül el a pálcámból valamilyen átok az illető felé, pedig kéne. S persze nem ütöm meg a tagot sem. Azért van bennem annyi tartás, hogy ne hozzak még nagyobb szégyent a Potter névre… Nehezen birkózom meg ezzel a „teherrel”, de az idő gyógyír, nem?

Ideges voltam… Úton voltunk a vonathoz, ami a Roxfortba fog majd vinni. Más korombeli biztosan izgatottan ült a szüleivel az autóban. Én azonban csendbe néztem a tájat, próbálva nyugtatni magamat. Folyamatosan James szavai kattogtak a fejemben, miszerint a Mardekárba fog osztani a süveg. Egyáltalán nem akartam abba a házba kerülni. Milyen már, hogy egy Potter nem Griffendéles, nem? James állandóan szekált, és otthon akartam inkább maradni. Be akartam zárkózni a szobámba és ki sem mozdulni… Csak mire feleszméltem, már késő volt. A peremen búcsúzkodtam szüleimtől, halvány reménysugárral, hogy csak Jamest tesszük fel a vonatra én meg hazamehetek velük és Lily-vel. De persze ez nem így történt. Nyugtalanságomat próbáltam leplezni, mialatt a vagonokban sétálva kerestem egy helyet, ahova leülhettem. Egy szőke hajú fiú ült magányosan az egyik fülkébe, így bátorkodtam bemenni hozzá. James és Rose ezt nem is nézte túl jó szemmel, mert tudták, hogy ki ő… legalábbis a pillantásokból ezt szűrtem le. Én viszont nem mentem ki, és ez volt a legelső döntés életemben, amit nem bántam meg. Scorpius-szal mind a ketten a Mardekárba kerültünk, és ez alaposan megpecsételte első évemet. Már csak az, hogy Potterként a zöldeket erősítem, elég indok volt a gúnyolódásra… Az meg, hogy egy Malfoy legyen a legjobb barátom, még inkább táplálta ezt a lángot. Nem is volt kire számítsak első évemben. Bőven elég volt nekem Scorpius, és ez olyan elválaszthatatlan kötelékké és barátsággá forrott össze, hogy lehetetlenségnek tartom a szétszakítását.

Az évek elteltek… Sok minden változott szerencsére vagy szerencsétlenségre. Apámmal valamiért nem tudtam túl jó kapcsolatot ápolni az évek során. Talán a név volt az, ami megtette ennek hatását. James továbbra is szekál és ugrat, de most már nem hagytam magam, mint régebben. Visszaadtam neki a dolgokat, de mindig rám tudott kontrázni és én húztam a rövidebbet. Scorpius volt az egyetlen mentőövem ezen a helyen. Ami elsőben kialakult, a további éveink alatt csak erősödött, akármennyire nem szeretik ezt az ősök. Persze azért már járjuk a saját útjainkat, főleg ő, amióta sikerült Rose közelébe férkőznie. Boldog voltam, hogy végre jól érzi magát a barátom és egyáltalán nem érzem azt, hogy elhanyagolt volna. Én magam is szereztem más barátokat, társaságot. Már annyira nem voltam magamba fordult, de néha azért elkap az öt perc és olyankor jobb, ha nem szólal meg senki sem a közelemben. Majd talán ezt is ki fogom nőni, de nem lehet tudni. Addig viszont próbálom túlélni a mindennapokat, a tesóimmal, a sok Weasley rokonnal és Scorpius-szal az oldalamon. Na meg persze Neville bácsi idegein néha napján

Apám kócos, fekete fürtjei… Anyám szemei… Tipikus Potter kinézetnek mondható, de tényleg. Úgy nézek ki, mint a bátyám James, csak fiatalabb kiadásban. Jó, azért annyira nem, mert kettőnk közül én vagyok a jóképűbb és előszeretettel meg is mondom neki. Ha már ő is szekálhat, akkor én is viszonozhatom ezt valamivel, nem? Magasságom átlagos, de több mint valószínű, hogy szedni fogok még centiket az évek során, kivéve ha valami krach beüt és ilyen alacsony maradok. Testfelépítés az átlagnál kicsivel jobb, hála az izomzatnak. Azért mégsem jó dolog, ha elfújja az embert a szellő, meg jó érzés formában lenni.
Öltözködésemet illetően a lazább holmikat szeretem. A túl elegáns nem én vagyok. Asszem ebben James-re ütöttem. Fúj, közös dolog bennünk??? Kerülni szoktam azokat a holmikat, amikkel kitűnnék a tömegből. Elég, ha a nevem miatt ismernek, nem kell még az mellé, hogy kirívóan öltözködjek. Éppen emiatt van az, hogy csak sötétebb színek vannak a ruhatáramban, kivéve azokat a színes darabokat, amiket anyától kaptam. Vagy éppen azokat, amiket Lily előszeretettel díszített ki.