Az egyik csapattársa születésnapját jöttek megünnepelni, és ha Jamest kérdeznéd szerinte ez egy béna születésnap, ki akarja tömött szórakozóhelyen, ismeretlen emberekhez simulva, sörrel leöntve és villódzó fények között tölteni a születésnapját? Senki, vagy hát ő biztosan nem, de hát őt nem kérdezték, csak meghívták, ha más nem a csapatszellem miatt és ő nem kérdezett csak jött, ha másért nem hát a csajokért biztosan meg a ó hangulatért, azért, hogy egy kicsit kiengedje a fáradt gőzt, hogy találjon valakit aki minden figyelmét elfordítja majd a benne szunnyadó kérdésekről. Meg kellene innia egy sört mielőtt elkezd gondolkodni azon, hogy mit csinálhatna jobban, hogyan lehetne jobb. Innia kellene egy sört mielőtt az egész estét azzal töltené, hogy a sportról és a munkáról beszél, de igazából fogalma sincs, hogy mi másról társaloghatna a csapattársaival, ha nem erről. Ők nem a barátai akik jól ismerik, ők a munkatársai akikkel kényszerből sodorta össze az élet, a vetélytársai akiknek a helyére pályázik.
Kikér magának egy üveg barna sört mielőtt átfordulnának a gondolatai a kviddics köré és a tekintete végig csúszik az összegyűlt embereken, rögtön kiszúr mert szőke vagy és alacsony és James nagyon szereti a szőke, alacsony és csinos lányokat, és persze vannak itt más szőkék akik hasonlóképpen csinosak, de te vagy elvesztetted azt akivel jöttél vagy éppenséggel egyedül vagy: szeret vadászni, de most nincs kedve a barátnőiddel harcolni és flörtölni csak azért, hogy a végén ne tudjon megszerezni téged, mert valaki más pályázik rá. Nincs kedve veszíteni most se és ha te még nem is tudod, ő tudja, hogy ez az este csak egyféleképpen végződhet - veled.
Iszik egy kortyot aztán elindul feléd, átfurakodik táncoló és beszélgető emberek között, hogy elérjen oda ahol te várakozol, vagy hát ki tudja, hogy mit csinálsz, de James arra gondol, hogy éppen rá vársz, máskülönben hogyan szállna versenybe saját magaddal vagy a fiúddal aki lehet éppen cigizni ment ki vagy ki tudja, hogy hol jár. Nem kell aggódnod, nem fog beijedni egy másik sráctól, ha nagyon megerőlteti magát talán kettőtök közé tud furakodni és persze tudja, hogy ez helytelen, hogy nem kellene éket vernie közétek, de hirtelenjében téged győzelemként lát és James egészen régen megtanulta, hogy a nyereményért bármilyen szabály felrúgható.
- Szia! - Előveszi a legszebb mosolyát ahogyan melléd csúszik, rákönyököl a pultra, rögtön beférkőzik az aurádba, a karja szinte a tiedhez ér, ha kérdeznéd azt mondaná, hogy a hangos zene miatt kell ilyen közel állnia hozzád, de igazából szerinte sokkal hamarabb fogod beadni a derekad, ha egy kicsit tolakodó. - Meghívhatlak egy italra? - Biccenti félre a fejét, a pillantása a szemedről a szádra csúszik és a nyakadra mielőtt visszapattanna a barna szemeidbe.
- Excusez-moi – szabadkozom automatikusan, miután valaki olyan erővel nekem jön, elhaladva mellettem, hogy majdnem lesodor a lábamról. Még jó, hogy a másik oldalról a pult megtart. Azon viszont meg sem kell lepődni, hogy a másik fél gorombasága ellenére is én kérek elnézést... Eleve kissé elveszettnek érzem itt magam ma este. Természetesen nem ez az első alkalom, hogy a szobatásaim elrángatnak magukkal bulizni. Ők valójában, hacsak nincs valami jó ellenérvük, akár heti kétszer is kijárnak valahová szórakozni, és nehéz nemet mondani az állandó noszogatásukra. Legtöbbször nem is áll szándékomban, kell időnként a kikapcsolódás is, hogy a sokszor monoton előadások és a sok magolás, tanulás után kieresszük a gőzt. Ám ma este ritka zsúfolt a szokott helyünk, ami annyira nem is volt zavaró, amíg többiek nem hagytak magamra, de Stephanie összefutott néhány roxfortos évfolyamtársával, és elment velük inni, Gabby pedig épp egy sráccal táncol valahol a tömegben. Én azonban a pult mellett jóval nagyobb biztonságban érzem magam. Bár úgy tűnik, még egy kicsi, és itt is le fognak taposni. Gabby szerint néhány sportoló is eljött ma, valamelyik kviddics csapat tagjai, és azért lett ilyen népszerű mára a szórakozóhely. Nyújtogattam a nyakam, de úgy sem látok el a fejek fellett, úgyhogy nem láttam semmit, egyetlen ismerős arcot sem. Egészen addig, amíg egy konkrét személy fel nem bukkan közvetlenül előttem, és meg nem szólít.
- Szia - köszönök én is, kicsit jobban rámeredve a srácra, mint az illendő volna. Ez James Potter. Szent ég, ez James Potter! Egy évig jártam vele egy évfolyamba, amíg cserediák voltam, de akkor leginkább észre sem vett. És most italt szeretne nekem venni? - Öhm... Miért is ne? - bólintok elmosolyodva. - Te James Potter vagy. - Állapítom meg hangosan is. Nem mintha ő ezt ne tudná. Úgy hallottam, elszerződött valamelyik nagyobb kviddics csapathoz játszani a Roxfort után. Hogy pontosan melyikhez, arra nem emlékszem, annyira nem vagyok képben a brit-ír első ligás csapatok nevével. De ha jól sejtem, róluk beszélt korábban Gabby.
Rájövök, hogy még mindig kissé csodálkozva bámulom, ezért picit megrázom a fejem, és elmosolyodom. - Bocsi. Én Léanor vagyok, de szólíts nyugodtan csak Leninek. - Az angolok néha olyan furán ejtik ki a nevem, akkor már talán egyszerűbb egy becenévvel indítani. Vajon ő emlékszik rám negyedikből? Kétlem. De ki tudja?
- Jól gondolom, hogy ők a csapattársaid? - pillantok el a válla felett egy elég zajos csapat fiú felé, akik közül ketten mintha versenyeznének valamiben, feltételezem, hogy ki iszik vagy eszik meg valamit gyorsabban, a többiek pedig hangosan biztatják őket. - Hallottam, hogy ma este itt van néhány sportoló is, úgyhogy csak tippelek... - teszem azért hozzá, mert természetesen lehetséges, hogy tévedek.
James Potter varázslatosnak találta
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Rád villogtatja a mosolyából fakadó gödröcskéit, a pillantása pedig a tiedbe mélyed, borzasztóan csalódott lenne, ha most az derülne ki, hogy te éppenséggel ellenállsz a vonzeröjének. Nem mintha James azt gondolná, hogy nem lehet őt visszautasítani, csak hát tudod, lehet, hogy rosszabbul érintené, ha az olyasvalakitől érkezne, mint mondjuk te: olyannak gondol, akinek hevesebben dobog a szíve a szép mosolyoktól, a leplezetlen bámulástól és az elejtett, már-már tolakodó megjegyzésektől. Nem könnyűvérűnek gondol, inkább csak olyannak, akit nem vesznek körbe folyton-folyvást férfiak, aki nem kap annyi figyelmet, hogy aztán válogathasson, de az is lehet, hogy James teljesen félreismer. Nem ez lenne az első eset.
- Oké, akkor mit iszol? - Inti oda magatokhoz a pultost, hogy a pulton áthajolva leadja a rendeléseteket, ne aggódj, ha nem tudnál dönteni, James kérne neked valami extrát, valami csajozós piát ami színes, édes és nagyon ütős. - Igen, James vagyok. - Nevet fel zavartan, nem olyan híres játékos, hogy indokolt legyen felismerned, ami csak annyit jelenthet, hogy találkoztatok már: ugye nem szedett már föl egyszer, és nem fogod azért kiadni az útját, mert csak egy éjszakás, forró kalandnak szeretne?
- Léanor. - ismétli utánad, a francia kiejtése azért nem olyan borzasztó. - Un beau nom pour une belle femme. Valami olyasmit kellene jelentenie, hogy egy szép név egy szép hölgynek, de a franciám egészen hiányos, a nagynéném tanítgatott valamennyit, de inkább a kiejtésemen érződik, mintsem a nyelvtani tudásomon. - Lesüti a pillantását, mintha zavarban lenne, aztán pislog csak fel rád, hát nyilván nincs zavarban.
Elnéz a hangoskodó banda irányába amikor őket említed meg, ugye most nem azzal fogsz jönni, hogy mutasson e valamelyiknek? Lehet, hogy szégyenében elsüllyedne, ha így kosaraznád ki. - De, ők azok. - Kellemességet és lágyságot erőltet magára ahogyan visszafordul feléd, nem akarja hogy leakadj vagy leakaszd magad a horgáról.- Mindig ilyen jó tippjeid vannak? - Érdeklődik kedvesen közelebb húzódva hozzád. - És te Leni, kivel jöttél? - Futólag elnéz a hátad mögé, hatalmas szerencse lenne, ha azt mondanád, hogy olyanokkal, akik már rég leléptek.
Olyannyira elcsodálkozom azon a tényen, hogy James Potter éppen engem szúrt ki egy ilyen zsúfolt, forgalmas szórakozóhelyen, és hív meg egy italra, hogy annak kiválasztásáról majdnem meg is feledkezem. - Öhm... talán... Legyen egy cider - választok is gyorsan, a kérdését hallva, bár az igazat megvallva nem egészen azt, amit otthon kérnék. Ha Franciaországban lennénk, majdnem biztos, hogy egy félédes rosé mellett tenném le a voksomat, és ott ezen senki sem lepődne meg. De a londoni kocsmákban, úgy tapasztaltam, egy ilyen rendelés után mindenki furcsán pislog rám. És inkább nem szeretném látni James furcsa pislogását. Az almabor viszont egészen biztonságos választás.
- Merci beaucoup. Tu es vraiment gentil. Azaz... nagyon kedves vagy. És... Oui... Valóban egész szép a kiejtésed, büszke lehet rád a nagynénéd - dicsérem meg, és nem csupán azért, mert egy pillanatra úgy tűnik, kicsit zavarban van a francia tudása miatt. Legalábbis abból, ahogy lesüti a pillantását, erre következtetnék először, de amikor végül újra felnéz rám, a pillantásától azonnal kicsit melegem lesz. Eddig fel sem tűnt, mennyire közel áll hozzám, egyébként is annyira zsúfolt a hely, és hangos a zene, hogy ez annyira nem is meglepő... de ebben a pillanatban nagyon is érzékelem a közelségét. És aztán egy újabb kérdéssel még egy kicsit közelebb lép. Mély levegőt veszek, és máris úgy érzem, őt lélegzem be.
- Így is mondhatjuk, gyakran jók a megérzéseim. - Hisz ez többé-kevésbé igaz is, meg az is, hogy a látomásaim néha súgnak, legtöbbször meg csak mindent jól összekavarnak. Bár most igazából nem erről volt szó. - Nem emlékszel rám, igaz? - kérdezek rá a srác szemeibe nézve. - Nem hibáztatlak, már több, mint három éve volt – teszem hozzá gyorsan. - Egy évig cserediák voltam a Roxfortban, évfolyamtársak voltunk negyedikben - árulom el, és közben kicsit továbbra is érdekel, hogy ennyiből már fel tud-e idézni bármit is rólam. De ha nem, azon sem fogok megsértődni. - Akkor szerettem meg az Egyesült Királyságot, utána mindig kicsit visszavágytam ide - osztok meg inkább még valamit magamról.
- Ó, én a szobatársaimmal érkeztem - pillantok el magam is oldalra, mintha azt várnám, hogy megláthatom őket. Igazából már nem reménykedem ilyesmiben. - Ők is itt vannak valahol, de úgy sejtem, most igencsak elfoglaltak lehetnek mindketten – jegyzem meg, miközben valaki megint épp mellettem próbálna utat fúrni magának a tömegben, és enyhén meglök, én pedig ezúttal reflexből James egyik karjába kapaszkodom. Aztán mint egy véletlenül, ott felejtem a kezemet.
James Potter varázslatosnak találta
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Éppen csak felszalad a szemöldöke, már-már csalódottan, azért azt hitte, hogy egy cidernél erősebbet fogsz kérni, valamit ami majd egy kicsit meghozza a kedved ha éppen szégyenlős lennél. - Iszol velem egy felest? - Kicsit kérlelve pislog, csokoládészínű szemeiben csibészség játszik, igazán a válaszodat meg sem várva adja le a rendelést: kér neked egy cidert, hogy valami olyasmi is történjen amit te szeretnél, de kér még hozzá két shotot is - valami elviselhetetlenül édeset -, hogy azért megalapozza a hangulatotokat, és amíg fizet teljesen rádöl a pultra, pillantása leköveti a mixer minden mozdulatát - csak azután fordul feléd, teljes testtel, amikor megkapjátok az italokat. Akkor aztán feléd tolja az egyik apró poharat és közelebb lép, hogy könnyebb legyen koccintanotok, de nem akarja elsietni a dolgot, csak fogja a kezében ahogyan téged figyel, úgy tűnhet minden mozdulatod árgus szemmel lesi.
- Köszönöm. - Vigyorog szélesen, tetszik neki, hogy nyitott vagy, hogy nem kapcsol be benned automatikusan az ösztön ami prédákban gyullad, ha vadászt éreznek a közelben. Nem mintha Jamesnek sikerült volna már tökélyre fejlesztenie ezt a jártasságát, de mindig sokkal egyszerűbbnek érzi az olyan lányokkal, mint amilyen te is vagy: akik nem hiszik el magukról, hogy tökéletesek.
Olyan közel nyomakodik hozzád, amennyire ez lehetséges, mintha a tömeg tolná, úgy tesz, de egy szórakozóhelyen amúgy sem könnyű beszélgetni és James mindig is hitt abban, hogy a testi kontaktus sokkal többet jelent, mint egy-egy jól ütemezett bók: szinte észre sem veszi és már a kezetek összeér a pulton -hazugság lenne azt állítani, hogy nem tudatosan teszi, minden, de tényleg minden azért van, hogy téged meg tudjon szerezni. A parfümje érdes illata, a bőre melege, a mosolya, az olvadt tejcsokoládé-szerű szemei, a haja, az ital a kezedben.
Éppen csak azzal zökkented ki egy pillanatra, hogy emlékeztetni próbálod valamire, és az agyában a fogaskerekek mozognak, próbál nagyon visszaemlékezni rád, de James a Roxfortban a kviddicsre koncentrált és a tanulmányaira, negyedikben összejött az első barátnőjével, de akkor még szinte gyerek volt: a lányok közül is azok érdekelték akikkel nem csak csókolózni lehetett hanem versenyt futni, éjszakánként kiszökni. - Nem emlékszem, ne haragudj. - Biggyednek le az ajkai, elszomorodó arckifejezése egészen a szeméig felér. - Pedig egy ilyen csinos lányra nem emlékezni vétek. - Sóhajtja, ezt az alkalmat találja megfelelőnek, hogy megoldja a hangulatot, a felében tartott kis felespoharat hát kettőtök közé emeli, a lilára színezett áfonyás vodka ígéreteket súg neki. - Akkor a régi új ismertségre? - Szélesedik ki újból a mosolya, megvárja, hogy poharad az övéhez koccintsd, csak aztán issza ki azt.
Elnéz abba az irányba amerre te is, enyhe diadalt érez pedig nem az ő érdeme, hogy a barátnőid a malmára hajtják a vizet. - Akkor neked is jól kellene érezned magad, nem? - Biccenti félre a fejét, és a pillantása ezernyi dolgot ígér: vidám pillanatokat, hogy lesz ő ma este a te boldogságod, hogy elszórakoztat és megnevetett, meg ezernyi más, titkos pillanatot.
A bőre bizseregni kezd ott ahol hozzáérsz, az ujjbegyeid hűvösek és Jamesre rátör a kényszer, hogy a derekadnál húzzon közelebb magához, hogy máris hajoljon oda és csókoljon meg, de nem akarja elkapkodni a dolgot. - Van kedved táncolni velem? - Kérdezi meg kissé búgva, félrekedt hangon és ha mondjuk igent válaszolnál, akkor lehet, hogy a kezedért nyúlna, hogy összekulcsolja az ujjaitokat és húzni kezdjen a fülledt, egymáshoz simuló testek felé.
- Egy felest? - Kérdezek vissza kicsit meglepetten, elgondolkodva. Nem terveztem ma töményebbet inni, sőt, még valamikor indulás előtt ünnepélyesen megfogadtam magamnak azt is, hogy nem maradok sokáig, hisz holnap is dolgoznom kell. Ma is a színházból rángattak el a lányok, ahol az utolsó percekig a jegypénztárnál kellett szorgoskodnom. De mire bármit is felelhetnék Jamesnek, már hajol is a pultoshoz, hogy megrendelje az italokat, így végül nem látom értelmét ellenkezni. - Rendben, legyen... – bólintok rá szóban is, nem mintha erre még szükség volna. Míg ő a rendelést várja a pulton előre hajolva, az én pillantásom rajta fut végig néhányszor. Megváltozott kicsit, mióta utoljára személyesen láttam. De gondolom ez természetes. Legutóbb csak 14-15 évesek voltunk, most viszont... Emlékszem, James a Roxfortban is nagy kviddics rajongó volt, komolyan vette a sportot, és egyértelmű, hogy az edzéseket manapság sem veszi félvállról. És igazából sokkal helyesebb is, mint az emlékeimben, vagy mint a Reggeli Próféta lapjain, ahol néha fel-fel bukkan a családja mellett, vagy az új csapattársaival pózolva. Bár az utóbbiról azt hiszem, csak egyszer láttam képet. És félreértés ne essen, nem szoktam az arcát keresni az újságokban, csak észreveszem, ha felbukkan.
Ő azonban, ahogy ez várható is volt, nem emlékszik rám. De emiatt nehéz volna rá haragudni, főleg ha így néz rám. Az őszinte sajnálattal lebiggyedő ajkaival olyan aranyos, hogy kicsit el is nevetem magam. - Semmi baj – ingatom a fejem fülig érő mosollyal. A következő bókja annyira sablonos, de valahogy mégis sikerül vele hatással lennie rám. Vagy talán a véletlenszerűen összeérő kezeink az oka, hogy enyhe pír futja be az arcom? De azért csak legyintek. - Ugyan! Nem kétlem, hogy népszerű vagy a csinos lányok között, képtelenség is volna megjegyezni mindet. - Jegyzem meg egy könnyed mosollyal, egyáltalán nem szemrehányóan. Hisz James jóképű, sportoló, ráadásul Harry Potter fia. Az volna a meglepő, ha nem rajonganák őt körbe.
- Ó, oké - nyúlok én is a poharamért, és koccintom az övéhez. - Ránk - bólintok, és magam is kiiszom az italt, ami egyszerre erős és nagyon édes. Az utóbbi tompítja az előbbit valamelyest, de nem eléggé ahhoz, hogy végül ne az orromat ráncolva tegyem vissza a pultra a poharat. - Huh! Ez nem is rossz! - Áfonyás vodka, ha tippelhetek, de eddig ilyet még nem kóstoltam. Valószínűleg kicsit a fejembe fog szállni. Hamar.
- Igazad lehet - hümmögök egyetértően, és nem kell megkérdeznem, hogy volna-e ötlete, mitől lehetne jobb az estém, mert mikor a pillantásunk újra találkozik, minden benne van. Egyértelműen vannak tervei és ötletei, én pedig, úgy érzem, szívesen kideríteném, mik azok. Aztán egyel elő is áll rögtön. - Táncolásra sosem tudok nemet mondani – felelem, és ez legtöbbször tényleg így van. Hiába ért véget a tánckarrierem két évvel ezelőtt, a tánc azóta is a véremben van. Kezemet Jamesébe csúsztatom, majd követem őt a zenére mozgó alakok közé. Aztán egész hamar fel is veszem a ritmust, amit nem csupán a fülemmel érzékelek, hanem szinte az egész lényemmel, ahogy a talaj dübörög alattunk, ahogy a fények villódznak, ahogy a körülöttünk levők mozognak, és mintha minden mozdulattal közelebb préselnének bennünket egymáshoz. Én pedig úgy döntök, nem ellenkezem, megadom ennek magamat, és miközben pillantásomat James csokoládé színű szemeibe mélyesztve elmosolyodom, átkarolom a nyakát. Vajon az áfonyás vodka miatt tűnik úgy, vagy ez a dal tényleg ennyire szexi?
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Ezer karátos, őszinte mosolyt villant feléd, ezt akarta, hogy ne ellenkezz, hogy könnyű legyen veled, hogy ne kelljen győzködnie és tetszik neki, hogy nem kéreted magad, hogy nem akarsz elérhetetlennek tűnni, csak hagyod, hogy az este és az események folyjanak köztetek. Majd úgyis rá fog venni még egy-két körre, gáláns lesz és mindenre meghív és a második után már nem is fogsz gondolkozni, legalábbis nagyon reméli, hogy nem fogsz gátakat állítani amiket aztán neki kell megugrania - persze nem állítja, hogy nem sikerülne, de azért mégis csak ezerszer könnyebb, ha készséges vagy. James irányításmániája ezzel dolgozik jól, a rendszere megakad és átvált egy másik üzemmódba.
Felsóhajt és ő is a fejét rázza, a tekintete őszintén csapódik a tiedbe, az ajkai megint lebiggyednek, a szempillái sűrű árnyékot vetnek az arcára. - De igenis baj. - Köti az ebet a karóhoz. - Mert rád emlékezni szeretnék. - Most legalábbis ezt mondja, de holnap majd, amikor megkapta tőled amit szeretett volna nem elmélkedik majd ezen az estén - persze lehet olyan felejthetetlen a teljesítményed, hogy még sokszor eszébe juss - hanem elenged, mert legyél akármennyire is szép Leni, nem akarja elkötelezni magát. Túl fiatal még és amúgy is ott van előtte egy egész életpálya, egy sportolói karrier és az előre, pontosan megtervezett élete.
Rád kacsint amikor azt mondod, hogy ránk, aztán lehúzza az egészet, a poharat a pultra helyezi és téged figyel, elneveti magát ahogyan az orrod ráncba szalad, a pillantása lemerészkedik a szádra és csak onnan mászik vissza a szemeidhez. - Persze, hogy nem rossz. - Kontráz rá játékosan, ő maga nem annyira szeret inni, túlságosan rossz a másnap és túl sok energiát vesz el belőle, de az ilyen alkalmakkor azért csak-csak enged a csábításnak.
- Szuper! - Lelkesedik tovább és olyan magabiztosan fog rá a kezedre, mintha már ezer éve ismernétek egymást, húz magával be egészen a táncparkett közepére és elmosolyodik mielőtt elkapná a ritmust. James nem rossz táncos - ezt is sokáig gyakorolta a tükör előtt, sosem szeretett volna beégni, plusz mindig jól jön ha valakit fel akar szedni - de a közeledbe sem érhet. Le sem tudja venni a szemét rólad ahogyan mozogsz, mintha eggyé válnál a dallammal. Nagyon megigéző látványt nyújtasz. Eddig is azt gondolta rólad, hogy szép vagy, de most igazán tökéletesnek lát.
Egy pillanatig sem hezitál, ahogyan megteszed felé az első lépést ő is közelebb lép, a keze előbb magabiztosan a derekadra csúszik, csak aztán vándorol le a csípődre, hogy közelebb tudjon húzni magához: azt akarja, hogy a testetek egyszerre mozogjon, hogy különböző helyeken simuljatok össze, hogy ne legyen egy falatnyi levegő sem kettőtök között, és a szíve egyszerre ver a basszussal ahogyan táncoltok és fogalma sincs mennyi idő telik el, de egyszer csak megállítja magatokat, a szeme a szádon időzik mielőtt nyílt őszinteséggel csúszna a tiedbe. - Megcsókolhatlak? - Kérdezi, de fogalma sincs, hogy hallod-e a zenén át: csak abban biztos, hogy megint a szádat nézi és alig bírja visszafogni magát, hogy ne tegye meg.
Nem igazán terveztem töményet inni ma este már. Sőt! Ha James nem bukkan fel, valószínűleg nem is maradtam volna sokáig. A barátnőim egyébként is magamra hagytak, jól érzik magukat valahol a tömegben, én pedig ennyi bulizással is beértem volna mára. De jött ez a srác, és valahol mélyen legbelül szerintem már akkor éreztem, hogy elvesztem, és nem nagyon fogok tudni nemet mondani az esetleges kéréseire, amikor először rám mosolygott. Van benne valami, ami... Nem is tudom. Egyszerre szemtelen, rámenős, és közben mégis udvarias, gáláns, előzékeny. Épp csak annyira céltudatos és célratörő, hogy képes egészen finoman átlendíteni a saját magam számára gondos óvatossággal meghúzott határaimon, amelyeknek általában csak a belső mentén szoktam egyensúlyozni, átlépni azokat ritkán. Ez pedig... izgalmas. Igen, azt hiszem, ez a jó szó. Izgalmas, hogy ilyen hatással van rám. Talán mert még mindig egy profi balett-táncos önfegyelmével rendelkezem, és többnyire, ha akarok, sem tudok túl sok mindent megengedni magamnak.
Azt mondja, rám bizony szeretne emlékezni, és bár nem hiszek neki úgy igazán, szívből, mert nyilván másoknak is ezt mondja, és ebben a korban minden srác ilyen egy kicsit, de közben ennek ellenére is hatással van rám. Azzal, ahogy mondja, és ahogyan rám pillant közben. Nem tudom megmagyarázni, nem is akarom. Csak élvezem. Ahogyan a táncot is. Pillanatok alatt egészen átszellemülök, átadom magamat a zenének, a ritmusnak, és az érzésnek, ami James felé vonz. Tagadhatatlanul tetszik az a színtiszta csodálat, amit a szemeiben látok, ahogy engem figyel, ettől egy kicsit még inkább azt érzem, hogy élek. Hogy újra a régi vagyok. Egészen fel is bátorodom tőle, olyannyira, hogy közelebb merészkedjek, és átkaroljam a vállát. Ő válaszképpen a derekamra helyezi a kezeit, majd közelebb von magához, ezzel pedig azonnal még inkább működésbe hozza az érzékeimet, amelyek eddig inkább csak zenére, a hely hangulatára voltak ráhangolódva, ám most mintha minden rezdülésemben őt érezném. Egyszerre mozdulunk, és ahogy össze-összeérünk közben, magamon érzem az izmai táncát, a teste minden megfeszülését. Egyszerre pezsdítő és mámorító. Aztán egyszer csak egészben megfeszül, megáll, megállít mindkettőnket. Kíváncsian pillantok a szemeibe, de azonnal megkapom a választ a kimondatlan kérdésemre azzal, ahogy az ajkamra pillant, még mielőtt szóban is megfogalmazná, mit szeretne. - Oui - és egy aprót biccentek is, majd kicsivel közelebb hajolok, végig a sötét, csokoládé színű szemeibe nézve, de meghagyom neki a lehetőséget, hogy maga fejezze be a mozdulatot. A kezeimet azonban a nyakáról leeresztem a mellkasára, két tenyeremet rásimítva támasztom kicsit meg magam.
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Jól érzi magát így veled és a zene ott dübörög a fülében, a basszus minden belső szervét rezegteti, a fények tompák körülöttetek és a kék, piros és zöld árnyalatai rajtad játszanak, a hajad minden mozdulattal veled hullámzik, a bőröd csillog és James biztos benne, hogyha most odahajolna, az illatod olyan édes lenne, hogy szinte érezné az ízét a nyelvére tapadva. A tenyere könnyen talál utat magának, hol a derekadra, hol a csípődre, hol a lapockáidra simul, és aprónak tűnsz a kezei alatt, keskenynek és vékonynak, Jamesben meg a vágy ettől csak feljebb tornászik, mert ő az ilyen lányokat kedveli, a szőke, csinos és vékony lányokat, akik alacsonyabbak nála és akiket ha magához ölel, akkor elvesznek a kezei között.
Az érzés, hogy veled akar lenni, hogy magának akar, hogy meg akar szerezni és egy estén át mindent megadni neked, mindent odavetni ami benne van eléd lassan kezd eluralkodni rajta, pedig nem részeg, alig ivott mégis forr a vére és a pillantása hol a nyakadon, hol a szádon, hol a szemeidben van, és minden mozdulatra, amikor hozzáérsz, amikor a testetek összesimul benne ezernyi izzás pattan és a fókusza minden olyan bőrfelületre rákoncentrál ahol összesimultok meg ahol nem, és nagyon nehezen bír magával, mert most rögtön meg akar csókolni, meg akarja mutatni, hogy nagyon jó estéd lesz, de visszafogja magát, nem az a letámadós srác, nem az a fajta aki úgy akarna tőled valamit, hogy előbb nem kér engedélyt rá.
Úgyhogy lelassítja magatokat, meg is állít és a szíve egészen a torkában dobog ahogyan nézi a szád, alig bírja elszakítani tőle a pillantását, hogy a szemeidbe tudjon nézni. Bent tartja a levegőt amíg a válaszodra vár és amikor végül igent mondasz - és a hangodtól jóleső bizsergés fut rajta végig - izgatottan elmosolyodik, a tekintetébe őszinte vidámság ül egy pillanatra, mielőtt áthidalva köztetek a távolságot megcsókolna.
James nem mohó, egyelőre legalábbis nem, ismerkedve becézget az ajkaival, nem akar sürgetni vagy hirtelen mindent elvenni tőled, és a keze csak akkor csúszik le a fenekedre amikor a csókotok elmélyül, közelebb húz magához, hirtelen azt érzi, hogy túlságosan távol vagytok, pedig fizikailag szinte a lehető legközelebb érez magához és tényleg nagyon édes illatod van, és a szádban még érzi az áfonyát, a bőrödet meg olyan puhának érzi, mint egy pillecukrot és tudja, hogy túl korai, hogy nem hívhat máris el valahova, de nem tudja, hogy miként bírna ki veled még órákat itt összezárva úgy, hogy nem lehet veled. - Figyelj. - Húzódik el kissé , de a karjai nem engednek eltávolodni. - Az egyik haverom itt lakik a közelben, de ő ma máshol alszik, szóval nincs kedved hazajönni oda velem? - Az alsó ajkába harap, a pupillái kérlelve tágulnak ki. - Ott is van vodka és főzhetek neked igazi, olasz carbonarat. - Próbál győzködni lágyan búgó hanggal.
Van valami igazán elbűvölő abban, ahogy őszinte, szinte gyermeki örömmel elmosolyodik a válaszomat hallva, mintha ez a csók felérne az álmai karácsonyi ajándékával, amit végre megkaphat, és ettől én is izgatottabbá válok. Szebbnek, vonzóbbnak, erősebbnek érzem magam ebben a pillanatban, mint általában. A szívem heves ütemet diktál, amint ő közelebb hajol, és tetszik, hogy a csókja is olyan, mint ő, nem hirtelen, nem követelőző, inkább finom, óvatos, becéző, lassan kér bebocsájtást. Amit könnyedén meg is kap, hisz az ajkai olyan könnyedén hívják táncba az enyémeket, mintha pontosan ezért születtünk volna, ezekért a pillanatokért, hogy itt a tánctér közepén összeforrjunk egymással. És amint elmélyül a csókunk, a kezei lejjebb csúsznak a fenekemre, és még közelebb von magához, igazán szorosan, amitől pedig alig észrevehető sóhaj szakad fel belőlem. Közben a zene, a basszus ott lüktet mindkettőnkben, és ezt minden porcikámban, ami hozzásimul, kicsit intenzívebben érzem. Az egyik tenyerem, ami eddig a mellkasán pihent, most feljebb siklik, a nyaka oldalára simul. Kicsit sok, kicsit gyors ez így... az, amit kivált belőlem, de már én is többet szeretnék...
És mégis mikor elhúzódik, hogy felvezesse az ötletét, hogy átmehetnénk egy haverja közeli lakására, kicsit elbizonytalanodom. Azt hiszem, ez így tényleg gyors lenne nekem. Ha bárki másról lenne szó, olyasvalakiről, akit csak most ismertem meg, valószínűleg ez lenne az a pillanat, amikor visszavonulót fújnék, mert én nem ilyen vagyok, és nem is bíznék annyira egy idegenben, hogy csak úgy vele tartsak. De ő James. A srác, aki már negyedikben is tetszett. Akiről látomásom volt. Egész pontosan ezekről az iménti pillanatokról, amelyekre a gerincemen felfelé kúszó hűvös érzés is emlékeztet. És ő Harry Potter fia, akiről sosem tudnám elképzelni, hogy többet akarna tőlem, mint amit adni tudnék. Ő nem olyan. Ó, és ez a kérlelő szempár. Futólag körül nézek, némileg hezitálva, mintha azt várnám, hogy megpillanthatom a közelben valamelyik barátnőmet, aki visszatarthat attól, hogy rábólintsak erre az invitálásra. Vagy mintha megkaphatnám tőlük azt az utolsó lökést, amire szükségem volna. De persze egyikük sincs a közelben.
- Szóval... tényleg főznél nekem? Tudsz főzni? - mosolyodom el újra rávezetve a pillantásom. A vodkát természetesen értem, és azt hiszem, most el is fogadnám. De elismerem, meglepett azzal, hogy carbonarát is készítene nekem. Valahogy nehéz elképzelni, hogy minden lánynak, akit felszed, olasz kaját is összedobna. És ettől a gondolattól kicsit csábítóbbá válik az ajánlat. - Oké, menjünk. Előbb azonban megkeresném az egyik barátnőmet, és elköszönnék tőle, ha nem bánod. - Nem szeretnék szó nélkül távozni, és mégis csak nyugodtabb vagyok, ha tudják, hogy merre indultam el. - Stephanie szerintem még valahol a pult közelében lesz. Szeretnél velem tartani, vagy találkozzunk inkább a bejárat előtt pár perc múlva? - Rá bízom a döntést; aztán vele vagy nélküle, de megindulok vissza a pult felé, és szerencsére nem is tart sokáig, míg kiszúrom a tömegben a rövid, barna hajú szobatársamat.
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Nem hibáztat azért amiért elbizonytalanodsz, elvégre nem is ismered, azt sem tudod mit akar tőled, végülis honnan tudhatnád, hogy nem akar kihasználni? Nem tudhatod, hogy a szülei nevelése hogyan hatott rá, hogy miként kezeli a terhet amit az apja neve nyom rá és hiába győzködne arról, hogy nem lesz semmi gond, nem várná el, hogy ezt el is hidd. Elvégre nem tudhatod biztosan, pedig James tényleg nem készül bántani, nem akar veled sem erőszakos sem tolakodó lenni, éppen csak ki akarja hozni a maximumot a köztetek lévő kémiából. Ez a csók jól működött, miért ne működhetne minden más is tökéletesen kettőtök között? Miért ne lehetne, hogy jól rezonáljatok? - Tényleg a közelben van a lakás, szinte csak egy saroknyira. - Teszi hozzá amikor túlságosan bizonytalannak érez, és miközben próbál rávenni, hogy gyere vele, ténylegesen nem enged el. Nem tart fogva, de a keze magabiztosan húz maga felé a derekadon, hogy ne tudj távolodni tőle vagy a kérésétől. Nem esne jól neki, ha most lepattintanád.
- Tényleg főzök neked. - Ígéri meg lelkesen bólogatva, de aztán kicsit el is neveti magát. - Hát, azt hogy tudok azt azért nem mondanám, de a carbonaram egész jó, meg a paradicsomos tésztám is. - Nagyjából itt ki is merül a repertoárja, mármint persze, bármit el tud készíteni, de azok inkább csak úgy sikerülnek amit nem éppen veled akarna megosztani most, hogy próbál felszedni. - De müzlit is jól csinálok. - Szélesen vigyorog le rád, játékosan, hogy érezd semmi fenyegető él nincs abban amit tőled kér, hogy elhidd semmi nem fog történni köztetek amiben te nem lennél partner. - Meg szerintem maximum csak carbonara hozzávalók vannak Elric lakásán. - Vallja be végül, hogy miért nem ajánlott valami sokkal csábítóbb dolgot mint azt az egyszerű tésztát.
- Király! - Lelkesedik föl ahogyan végül beadod a derekad, egyetértve bólogat, helyesel és a kezei a derekadon máris enyhítenek a fogáson, hagyja, hogy kicsússz a karjai közül most, hogy tudja vele fogsz hazamenni. - Jó, persze, érthető. - Bólogat erre is, szólj csak neki. A szemeidbe néz egy pillanatra amíg próbálja eldönteni, hogy mire lenne szükséged: arra, hogy magadra hagyjon vagy hogy inkább veled tartson, de ötlete sincs. Úgyhogy inkább csak félszegen megrántja a vállát mielőtt válaszolna. - Elkísérlek. - Bólint rá, de nem nyúl a kezed után, nem lépked úgy melletted mintha máris egy trófea lennél amit megszerzett, inkább mögötted halad, odabiccent a lánynak, két lépésnyi távolságból figyel és egy pillanatig sem sürget, de mikor kiértek végül a szabadba és a zene csak tompán szűrődik ki az ajtó mögül, azért közelebb lép hozzád. - Erre. - Nyúl a könyököd alá, hogy finoman meghúzzon a helyes irányba, és ha már ilyen közel van hozzád, akkor miért is ne alapon a tenyerét lecsúsztatja az alkarodon, és hacsak nem húzódsz el, összefonja az ujjaitokat. - Nincs nálam pulcsi, de elég közel vagyunk. - Szabadkozik, hogy a hűvös éjszakai levegőben miért is nem ajánl fel neked valamit amivel felmelegedhetnél.
Nem szeretnék még elszakadni Jamestől, és azt hiszem, nem bánnám, ha vele tölthetném az éjszakát, tehát nagyon is csábít a gondolat, hogy vele tartsak... Ez azonban nem olyasmi, amit gyakran tennék. Srácokkal kettesben távozni egy buliról. De ő valahogy más. És még ha habozom is, legbelül, azt hiszem, igazából végig tudom, hogy mit akarok felelni a kérésére. Talán már akkor tudtam, amikor megszólított a pultnál.
Felnevetek, mikor a müzli készítést is a konyhatudományai közé sorolja. James tényleg nagyon aranyos srác. Olyannak tűnik, aki valóban képes volna csak egyetlen éjszakára is szerelmes lenni. Mármint... mindent beleadni, udvarolni, igazi lovagnak lenni, akkor is, ha ez tényleg csak erre a pár órára szól. És nehéz nem teljesen elbűvölődni ettől. A humorától, a mosolyától, az apró gesztusaitól. Nekem legalábbis nem megy, nem tudok nem a hatása alá kerülni. De ezt most egyáltalán nem bánom.
- Szeretem a carbonarat - közlöm végül szélesen elmosolyodva. És kíváncsi is vagyok, mennyire jól készíti el. Én személy szerint szeretek főzni. Szoktam is néha a kollégiumban is, és a szobatársaim szerint egész ügyes vagyok. Igazából nem sokban különbözik ez a bájital készítéstől, és szerintem mindkettőhöz van érzékem. De eddig még egyetlen srác sem akadt, aki főzni akart volna nekem. Bevallom, hízelgő. És a lelkesedése is, amikor igent mondok az ajánlatra.
Nem bánom, hogy velem tart, amíg megkeresem Stephaniet, valójában csupán attól akartam megkímélni, hogy a lány kíváncsian és mindent tudó vigyorral meresztgesse rá a szemeit. Steph is tudja, hogy ilyesmit nem gyakran teszek, annál is inkább kiül az arcára az a bizonyos elégedett és bátorító tekintet, mikor megjelenek az oldalán, mögöttem Jamesszel. Nem húzom hosszúra a búcsúzást, már csak azért sem, mert kicsit kínosnak érzem a barátnőm viselkedését, és örülnék, ha nem hozna zavarba. És mikor végre hátra hagyjuk őt, megindulva kifelé, én pedig még hátra pillantok rá, még egyszer utoljára, a hüvelykujját is feltartja nekem helyeslően. A szememet forgatom rá, és elfojtok egy nevetést, de így is fülig ér a szám.
- Semmi gond, nincs annyira hűvös. Igazából kicsit jól is esik a friss levegő - felelem először az összefűzött ujjainkra pillantva, majd elmosolyodva felpillantok James szemeibe is. - Azt hiszem, mára elég is volt a tömegből. Mármint... tudod, csak mert a buli előtt még a Heliosban dolgoztam, és elég nagy volt a forgalom ma a jegypénztárnál a premier miatt - magyarázkodom röviden, már-már hadarva.
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy hogyan méregeti őt a barátnőd, hogy milyen szemekkel nézi, hogy a pillantása mit üzen, pedig rögtön látja rajta, hogy mire gondol, hogy mit hisz mi fog történni. James persze nem jön zavarba, mert a barátnőd jól látja a dolgot, vagyis James nagyon reméli, hogy ténylegesen meg fog történni amire vágyik: eddig nem igazán gördítettél elé akadályokat, amik eltéríthetnék a tervétől. Kicsit ki is húzza magát, James elégedett magával, helyes srácnak tartja magát, nagyon sokat foglalkozik a külsőjével és az ilyen Stephanie-féle lányok mindent tudó pillantásai csak megerősítik abban, hogy figyelemreméltó jelenség.
Egy kicsit azt remélte, hogy azt mondod majd, hogy azért mégis csak fázol. Szeretett volna átkarolni és magához húzni téged, a kezeit a válladon pihentetni, érezni, hogy ő az akire támaszkodsz, akitől a megoldást várod, de nem mutatja ki, hogy mit szeretett volna inkább. Így is megtalálja hozzád az utat, a kezét a tenyeredbe csúsztatja és az ujjait a tiédre hajtja. A tenyeredet aprónak érzi, ami szinte elveszik az övében, az ujjaid véknyak, a kezeitek összeillenek, a léptei hozzád idomulnak ahogyan felvesztek egy tempót és Jamesnek nagyon jól esik ezt az utat veled megtenni, mert kedves lány vagy Leni és a veled való társalgást könnyűnek érzi: összhangot vél felfedezni veled.
- Ó értem. - Mosolyodik el, nem tudja eldönteni, hogy kezdessz zavarba jönni attól, hogy kettesben maradtatok és a végzetetek - kis túlzással - felé gyalogoltok, vagy éppenséggel mindig ilyen tempóban beszélsz. - Akkor azért jól jön egy kis kikapcsolódás, nem? - Pislog le rád. - Ha akarod készíthetünk egy jó fürdőt is. Tudok egy nagyon menő bűbájt amivel egy kisebb kádból nagyobbat tudunk varázsolni, hogy ketten is kényelmesen férjünk el benne. - Harap rá az alsó ajkára izgatottan, mert James egyszerűen csak ilyen, szeret túlzásokba esni és egyszerre akar mindent átélni. - Persze, fürödhetsz egyedül is, hogy egy kicsit tudod, relaxálni tudj vagy ilyesmi. - Teszi hozzá sietve, tényleg nem akar sok lenni, tényleg nem akar elijeszteni, de ha már egy éjszakás kalandra készültök, akkor igazán meg is adhatjátok a módját, ha akarjátok, nem?
Először tényleg kicsit megkönnyebbülök, mikor magunk mögött hagyjuk a túlzsúfolt szórakozóhelyet, és a kissé cikisen viselkedő barátnőmet. Ám ahogy kettesben maradunk Jamesszel az utcán, azt hiszem, kicsit elkezdek izgulni. Tetszik, ahogy összefűzi az ujjainkat, tetszik, hogy a hangos, dübörgő zene nélkül végre tisztán hallhatom a hangját, hogy nem csak a villódzó fények keresztmetszetében láthatom az arcát, és élvezem a társaságát, de... Nem igazán ismerem még, és ez az egész helyzet kicsit új nekem, emiatt pedig könnyen zavarba jövök. Ez pedig automatikusan vonzza magával azt, hogy többet és gyorsabban beszélek, mint egyébként. Pedig James tényleg nagyon aranyos és előzékeny. Bár a következő ajánlata kicsit váratlanul ér, a homlokom is ráncba szalad tőle.
- Közös fürdőzés? - kérdezek vissza enyhén összevont szemöldökkel. Nem vagyok nyíltan elutasító, de azt hiszem, leolvashatja az arcomról, hogy ez nem az az irány, amerre én szívesen elindulnék. Persze egy forró fürdő egy hosszú, stresszes, fárasztó nap után nagyon jó dolog, csak... ez olyasmi, amit először is inkább egyedül szoktam, másfelől meg... nem is tudom... Fura lenne egy idegen lakásban, valami ismeretlen srác kádjában, szóval... - Öhm... talán? Je vais y penser. - Elfordítom a fejem, a cipőm orrát szuggerálom néhány pillanatig. Nem szeretek ellentmondani, csalódást okozni. - Igazából szívesebben segítenék a főzésben, ha megengeded. Szeretek főzőcskézni. Gondolom, részben ezért is mentem bájitalfőző szakra. És ha még tudnál indítani egy kis zenét is, nekem az már tökéletes kikapcsolódás - mosolygok fel végül újra Jamesre. - Ó, és azt hiszem, vodkát is ígértél - bökök felé játékosan a mutatóujjammal.
- A haverod... Eric, ugye? - próbálok visszaemlékezni a nevére. - Biztosan nem bánja, hogy betörünk hozzá, és megdézsmáljuk az éléskamráját? - Klassz lehet egy ilyen haver a közelben. Meg egyébként is. Mármint... nekem minden barátom és ismerősöm, akiket Londonból ismerek, ugyanabban a kollégiumban laknak, mint én. Szeptember óta még nem kifejezetten volt lehetőségem azon kívül is új ismertségeket keresni. Azok pedig, akikkel a roxforti cserediák koromban voltam jóban, szerintem mostanra többnyire ugyanúgy nem emlékeznek rám, ahogy James sem. De még csak idén kezdtem a Docendon, szóval ez idővel remélhetőleg majd úgyis változik.
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Lebiggyednek az ajkai attól ahogyan visszaismétled az ötletét, szerinte ez egy nagyon király gondolat, gyertyákat gyújtana és hatalmas habot csinálna, borozhatnátok - és lehet nem lenne jó ötlet keverni a vodkával, de ez kit érdekelne akkor - és a háttérben zene szólna és James szerint tökéletes alkalom lenne, felejthetetlen, de nyilván nem fog rád erőltetni ilyeneket. Éppen csak egy kicsit kedvtelenedik el attól, hogy nem vagy minden kitalált hülyeségére vevő, de azért tud majd ezzel élni. - Nem tetszik az ötlet? - Szomorú kiskutyaszemekkel néz rád, képes lenne könyörögni vagy győzködni téged ha arról lenne szó, hogy rávegyen a közös kalandozásra, de ha másra nem is, arra azért elég jó a válaszod, hogy azt feltételezze te nem sűrűn csinálsz ilyesmit. Annyi baj legyen, majd ő akkor irányít, neked tulajdonképpen csak hagynod kell. - Hé. - Szorít rá kicsit a kezedre és megvárja, hogy felemeld a fejét és ránézz. - Semmi baj. - Nem akarja, hogy egy pillanatig is kellemetlenül vagy rosszul érezd magad, ennek az estének aztán igazán nem erről kellene szólnia.
- Jó, hát persze, csinálhatjuk együtt is. - Egyezik bele rögtön, ha ez az ami téged majd teljesen felold, akkor ki ő, hogy ennek az útjába álljon? Amúgy is valószínűleg sokkal jobban fog sikerülni a tészta, ha segítő kezet nyújtasz. - Szóval bájitalokról tanulsz? - Pillant feléd és a hüvelykujja önkénytelenül is nyugtató köröket kezd írni összefont kezeitekben lévő kézfejedre. - Akkor vigyázzak mit keversz a szószba, ugye? - Szélesedik ki a mosolya ahogyan veled incselkedik.
- Elric. - Javít ki és sietve megrázza a fejét. - Dehogy, elég jóban vagyunk, szóval nem lesz gáz belőle. Sokat lógok nála, szóval ezen ne is aggódj. - Mert ezen aztán tényleg nem neked kell törnöd a fejed, elég hogyha ő foglalkozik ilyesmivel, meg aztán, és ezt nem fogja bevallani neked, Elric és ő inkább használják azt a lakást erre a célra, mint igazi életre. James amúgy is otthon lakik, és Elric is elég tetemes mennyiségű napot tölt a szüleinél. Tehetősek így aztán megtehetik, hogy a fiúknak egy hébe-hóba használt lakást fent tartsanak. - Itt is vagyunk. - Fordít be e lépcsőházi beugróba, hogy előbb beüsse a kódot, aztán lenyomja a vaskos ajtó kilincsét és maga után húzzon a sötét lépcsőházba. - Csak a harmadikra megyünk. - Súgja oda bizalmaskodva és a lépcső felé indul, hogy fellépkedhessetek a lakásig.
James kiskutya szemeiben egyértelműen ott a csalódottság, amiért én nem lelkesedem úgy az ötletéért, mint ő. Beismerem, így már végképp nehéz neki nemet mondani, amikor így néz rám. De őszintén, ez az ötlet egyelőre tényleg nem kifejezetten vonz. Túl... nem is tudom... bensőséges dolognak hangzik, olyasminek, amit legfeljebb olyan valakivel próbálnék ki, akivel már egy ideje együtt vagyunk. Úgyhogy akármilyen nehezemre is esik, kicsit megrázom a fejem, nemet intve.
- Nem hiszem, hogy ez nekem való volna – harapom be az ajkam kissé aggodalmasan a nyílt véleményem kinyilvánítása okán. - Bocsi – teszem hozzá, de aztán újra elmosolyodom, mikor megállít, hogy közölje, semmi baj. Nem szeretnék partigyilkos lenni, és elrontani az estét, a hangulatot, szóval tényleg megkönnyebbülök, hogy nem bánja ezt a kisebb elutasítást. Majd a mosolyom még szélesebbé válik, mikor rábólint a közös főzésre.
- Igen, medimágia karon a Docendo Discimuson. Te pedig? - Azt tudom, hogy kviddicsezik, azt viszont nem, hogy amellett foglalkozik-e bármi mással. Mondjuk a kviddics már magában is lehet éppen elég komoly elfoglaltság. Én már csak tudom. Mármint egy időben a balett töltötte ki szinte az egész életem, és ha nincs a baleset, ez most is így lenne. Minden bizonnyal valamelyik táncakadémián tanulnék, és érdemben nem igazán maradna időm semmi másra. - Óóóó igen, én a helyedben óvatos lennék, sosem tudhatod, mit kavarok bele – vetem felé a tőlem telhető legsunyibb pillantást. Aztán persze elnevetem magam.
- Áh, Elric. - A benti hangzavarban nem értettem jól, de ez nem meglepő. Főleg mert ez számomra egy igen szokatlanul csengő név. Franciaországban legalábbis Éric-eket egyértelmű, hogy hamarabb találhatunk. - Rendben, értem. - Meg is érkezünk közben az épülethez, én pedig, ahogy beljebb kerülünk a bejáraton a sötét lépcsőházba, éppen James felé fordulnék a kérdéssel, hogy hányadik emeletre is tartunk, amikor ő, megelőzve engem, közelebb hajol, és meg is adja a választ. Ezzel azonban nagyon közel kerül egymáshoz az arcunk, ajkaink szinte súrolják egymást. - Ühüm, oké - hümmögök már-már megbabonázva a helyzettől, majd a kezét elengedve inkább belé karolok, hogy így megkapaszkodva biztosabban haladhassak felfelé a lépcsőn a benti gyér fényben.
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Csak egy kicsit kedvtelenedik el azon, hogy nem tetszik neked az ötlete, de nem vagytok olyan viszonyban, hogy győzködjön: egészen hamar sikerül felismernie a helyzetet, ha most nagyon erőltetné a dolgot, akkor valószínűleg egészen hamar elvesztene téged és hoppon maradna. Úgyhogy elsimítja magában a kellemetlen érzést, hogy valami éppen nem úgy fog történni ahogyan ő szeretné, végülis, gondolja, mással is fürdőzhet, nem muszáj mindenre téged rávennie.
- Medimágia? Az elég komolyan hangzik! - Bólogat, szóval akkor te egy nagyon prominens lány vagy? Legalább ez közös bennetek, James is nagyon maximalista, és szerinte, bár a medimágia távol áll tőle, azért ez is egy olyan ág, amibe nagyon-nagyon sok energiát kell belefektetni. - Én a sportakadémián vagyok. - Mosolyodik el halványan. - A Darazsak cserejátékosa vagyok. - Teszi hozzá mellékesen, kicsit elégedetlenül. Nem cserejátékos hanem kezdő játékos szeretne lenni, és persze, érti, hogy ehhez még sokáig kell tepernie, de nem akar ennyire türelmes lenni. Ennél sokkal többet szeretne és nem biztos, hogy lesz elég érkezése ki is várni.
De most nem akar erre gondolni, most veled szeretne foglalkozni és nem azzal, hogy milyen nehézségek állnak előtte és hogyan tudja vagy éppen nem tudja megugrani őket. - Aranyos vagy amikor csíntalannak akarsz tűnni. - Mosolyog le rád, tényleg aranyosnak tart így, eszébe sem lenne félni tőled, vagy azt feltételezni, hogy bármikor is ártanál neki. Egyszerűen nem olyan lánynak tűnsz.
- Tényleg ne aggódj ezen, jó? - Nem akarja, hogy Elric vagy a lakás kiléte foglalkoztasson, amikor törődhetnél vele. Ez tényleg az ő problémája, és neki ez egyáltalán nem problémás, de persze nem fog neked erről vallani.
Nagyon szeretne megcsókolni megint, majdnem meg is teszi, mert úgy vonzod, mint virágnektár a mézlegyeket, mintha kótyagos lenne, úgy húzódik el amikor végül nem csókolóztok. Hozzád igazítja a tempót és az egész keze bizsereg ott ahol egymáshoz értek és annyira szeretné már, hogy ruha nélkül legyetek, hogy a bőröd az övéhez tapadjon.
A farzsebéből előhúzza a pálcáját, hogy az ajtóra koppintva beengedje magatokat. Belép előtted és villanyt kapcsol, a cipőjét úgy rúgja le, hogy a sarkát tapossa, elenged és belép az előszobából nyíló konyha-nappaliba. - Akkor még egy kör vodka? - És máris elő veszi a poharakat ahogyan hátrapillant rád, már szinte ki is tölti. Mindkettőtöknek jobb lesz, ha kicsit ellazulsz.
Megvonom a vállam. - Nem mondom, hogy egyszerű, de szeretem. - Azt pedig természetesen inkább nem teszem hozzá, hogy ez igazából csak a B tervem a jövőmet illetően. Egyébként jobb is, hogy így alakult. Már csak néha sajnálom, hogy két éve egy éles kanyarral ilyen irányt vett az életem.
- Áh, a Darazsak jó csapat. Vagyis... úgy hallottam. Bevallom, nem igazán vagyok otthon a brit sportéletben... Tulajdonképpen... a tánc, a balett sokkal inkább az én világom - árulom el egy halvány mosollyal, és tényleg igyekszem nem szomorúsággal beszélni erről. Végül is még mindig sokat táncolok, még ha most már csak a magam szórakoztatására is. És újabban újra képes vagyok eljárni tánc- és balettelőadásokra is, anélkül, hogy bántana a dolog. A Heliosban is érkezik egy francia vendégtársulat két hét múlva. Ha időben be tudom fejezni a munkát a pénztárnál, talán még is tudom majd lesni a fellépésüket.
- Aranyos? Szerintem még csak nem is sejted, hogy milyen veszélyes tudok lenni - ráncolom felé az orromat, mintha sértőnek találnám a jelzőt, és arról akarnám meggyőzni, hogy igenis van félnivalója tőlem. De persze ilyenről szó sincs. Közel sem vagyok agresszív típus.
Bólintok már csak a lakással kapcsolatos szavaira. Ha azt mondja, nincs miért aggódni, hiszek neki. És csak örülök annak, hogy végre meg is érkezünk. Persze tényleg nem volt messze, de azért mostanra már kezdtem valóban hűvösnek érezni a kinti levegőt. A lépcsőházban egy pillanatra ismét megbabonáz a közelségével, az illatával, és szinte csalódott vagyok, hogy nem csókol meg ismét, de valójában jobb így, hogy nem állunk meg, hisz hamarabb eljutunk a lakásig. Belépve követem a példáját, és levetem én is a cipőimet, majd gondosan a fal mellé helyezem azokat.
- Öhm... igen, kérek. Köszönöm. Van esetleg... valamilyen üdítő vagy gyümölcslé hozzá? - Úgy mégiscsak könnyebben lecsúszik majd a vodka. Mindegy is, hogy keverem, vagy kísérem valamivel. Kérdés közben követem őt, közelebb sétálok. Huh, a cipőim nélkül még alacsonyabbnak érzem magam mellette. Pedig már korábban is szembetűnt, milyen magas. Míg kitölti az italokat, én kicsit körbe hordozom a pillantásom. Nem látok túl sok személyes tárgyat. De megakad a pillantásom egy zenelejátszón. - Szabad? - fordulok vissza James felé a lejátszóra mutatva.
- És fogsz is szakosodni valamire? - Érdeklődik tovább, mert tényleg meglepőnek és izgalmasnak tartja, hogy medimágiát tanulsz. James kedveli az okos és intelligens lányokat, bár etéren nem válogat igazán, nem kapcsolatot keres egyik ilyen éjszakai kalandjában sem. Ha annyira vágyna a kötöttségre, akkor sosem szakított volna Naomival, de ahogyan az is visszahúzta és visszatartotta úgy gondolja, hogy minden más, hosszabb elköteleződés is hasonlóképpen hatna rá, és azt semmiképpen sem engedheti meg magának, hogy letérjen a saját maga által kijelölt útról.
- Tényleg jó csapat. - Bólint rá közben pedig halványan elmosolyodik. - Nem rajongsz a kviddicsért? - Sandít rád bárminemű ítélkezés nélkül, ő sem sokat konyít a balletthez. - És akkor, hogy-hogy medimágiát tanulsz? - Kérdez rá finoman érdeklődve, de a gondolatai sokkalta inkább tolódnak abba az irányba, hogy ha te tudsz táncolni amit látott, és balettoztál vagy balettozol - ezt sejti - akkor te minden bizonnyal nagyon hajlékony vagy: ez valami olyasmi ami megmozgat dolgokat Jamesben.
- Nem, ne haragudj. - Előbb lebiggyeszti a száját, aztán rögtön el is mosolyodik, és az arcán gödröcskék jelennek meg. - Nem gondolnám, hogy veszélyes vagy. - És nem akar megsérteni vagy megbántani, de szerinte te tényleg egy nagyon aranyos lány vagy. Alacsony - és ez a zsánere - szőke - ez is a zsánere - a hangod kedves és ha nevetnél biztos lenne benne, hogy olyan lenne amitől neki is nevetve támadna kedved. - Nagyon jó kisugárzásod van. - Teszi hozzá, nem kifejezetten azért, hogy le akarjon venni a lábadról, egyszerűen csak így gondolja. Nagyon sok pozitív energiát érez áradni felőled.
Magabiztosnak érzi magát mikor felértek, szerinte sikerült kellőképpen megalapozni a hanglatot ahhoz, hogy az este jól alakuljon. Beszédes vagy és ez egy jó pont, nyitsz felé, ez nyilván még jobb, és, ez az egész mozgatórugója, érzi bizseregni magatok között a kémiát. Mert ha rád néz folyton a közeeldben szeretne lenni, megcsókolni, végig simogatni, szeretné ha az illatod körül lengené, ha sóhajtoznál alatta, ha te is pontosan annyira szeretnéd őt, mint most ő téged. De tésztát ígért neked, és James általában igyekszik betartani azt, amit ígér, így habár tényleg szeretne a dolgok közepébe csapni, mégis csak elvonul a konyha felé, két feles poharat vesz elő, hümmögve bólogat és a hűtőhöz lépve a vodka mellett narancslevet is a pultra helyez. Nem sajnálja a vodka adagokat, neked és magának is tölt a dzsúszból is. - Persze, csak nyugodtan! - Mosolyodik el és amíg arra vár, hogy keress valamit amíg szívesen hallgatnál, az alsó konyhaszekrények egyikéből egy serpenyőt és egy lábast is elővesz. Ez utóbbiba vizet ereszt és sót darál, hogy aztán a tűzhelyre tegye. - Koccintunk? - Fordul aztán feléd, hogy akárhol is legyél, feléd tudja tartani az egyik kis poharat az alkohollal mielőtt nekiállna előkészíteni a mártást.
- Öhm... Ez még nem dőlt el, de a különféle gyógy-bájitalok keverése foglalkoztat jelenleg a legjobban – felelem kissé eltűnődve. Szerencsére még van bőven időm rájönni, hogy mit szeretnék. Ki tudja, talán mérgezésekre szakosodom végül, vagy a varázsragályok elleni keverékekre, vagy... Szóval ez majd még kiderül. Egyelőre minden értelemben keresem még magamat, de végül is, egyelőre, úgy érzem, jó az irány.
- Hát... Nem úgy mondanám, hogy nem rajongok érte. Vagyis nem abban az értelemben, ahogy ezt érteni szokták. Szeretem a kviddicset, szerintem nagyszerű sport. Mikor kisebb voltam, tizenegy-két éves, néha én is szívesen ültem seprűre, és Madame Moulin szerint egész ügyes voltam. Ha volna rá alkalmam, valószínűleg nagyon élveznék is egy-egy magasabb ligás kviddics meccset élőben. - Bár még sosem voltam olyanon, de sejtem, hogy megvan azoknak a hangulata, amiért igazán izgalmas az egész. Végül is az iskolai meccsek is hasonlóak, csak kicsiben, szóval talán el tudom képzelni, milyen lehet. - Csak sajnos többnyire lefoglalnak más teendőim, és általában nem igazán van időm követni a sportvilág eseményeit. Ezért nem is tudok eleget a helyi kviddicsről, a britek kiemelkedőbb csapataival tényleg csak mostanában ismerkedem, mióta itt vagyok, leginkább a lapokból. - És miután a mondandóm végére érek, jövök rá, hogy megint túl sokat beszélek, egyetlen ártatlan kérdésre egy egész monológot adtam elő, pedig most még nem is vagyok zavarban. Vagyis eddig nem voltam. De úgy érzem, kezdek kicsit feloldódni, James-szel tényleg nagyon könnyű beszélgetni.
- Nos... Az az igazság, hogy... majdnem egész életemben táncoltam, három éves koromtól állandó jelleggel mágikus baletteztem is, és tényleg tervben volt, hogy felvételizem a Párizsi Mágiukus Balett Akadémiára, ám aztán... két éve történt egy baleset előadás közben... - Megvonom kicsit a vállam. Nem szívesen beszélek a részletekről, és nem csupán azért, mert rossz emlék, vagy mert ugyanúgy kísért a baleset, az a zuhanás azóta is, épp úgy, mint azt megelőzően, kicsi gyerekkorom óta a látomásaimban és álmaimban. Hanem mert... mert szégyellem. Mert tudom, hogy elszúrtam, kudarcot vallottam, és csalódást okoztam többeknek is. Nem konkrétan az eséssel, hanem azzal, hogy utána feladtam. Anyámnak, a tánctanáromnak, a társaimnak... mindenkinek megvolt erről a véleménye. És ezek az érzések, a szégyen és a kudarc, előjönnek, valahányszor ez szóba kerül. - De még mindig táncolok, amikor tehetem, bár már csak úgy... hobbiból. A kollégiumtól nem messze van egy mugli közösségi táncstúdió, ahová időnként eljárok - árulom el, ezzel azonnal kissé fel is lelkesülve ismét. Jogos volt a kérdés, hogy miért nem a tánc, miért a medimágia, és nem akartam megkerülni a témát, de keseregni sem, elrontani a hangulatot pedig végképp nem. Végül is ennek már két éve, és még ha hiányzik is néha, azt a részét nem bánom, hogy más dolgokban is kipróbálhatom magam, hogy lehetőségem van másban is megkeresni magamat.
- Oh... Köszönöm - felelem kicsit meglepetten, de elmosolyodva az igazán őszintén csengő bókjára. - Te pedig valóban igazán kedves srácnak tűnsz - jegyzem meg, és komolyan is gondolom. Persze még nem ismerem olyan jól, de az alapján, amilyennek emlékszem rá régről, és az alapján, amilyennek ma este látom, tényleg nagyon rendes és figyelmes srácnak tűnik. Olyannak, amilyet nem találni minden sarkon.
Felérünk a lakásba, ami egyszerű, első ránézésre elég átlagos, nem sok személyes tárggyal, amit esetleg a kíváncsiságom által hajtva jobban megvizsgálhatnék, ezért elég hamar kikötök a zenelejátszónál. És miután engedélyt kapok rá, választok is egy dalt; valami olyat, ami egyrészt vidám, megalapozza a hangulatot, másrészről, úgy érzem, kicsit passzol is hozzánk.
- Ühüm - térek vissza James mellé, hogy átvegyem a poharamat. - Na és most mire koccintsunk? - biccentem kicsit oldalra a fejem, szemeimben játékosság csillan. Mondhatjuk, hogy kihívás elé állítottam a kérdéssel? Azt hiszem, kíváncsi vagyok, hogy miféle elképzelései vannak erről az estéről, ennek folytatásáról. A nyilvánvalón kívül.
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Hümmügve bólogat, mintha értene hozzá, pedig a bájitalokról csak annyit tud amennyit a Roxfortban megtanítottak neki, meg aztán James amúgy sem volt kiemelkedően jó bájitaltanból. Jól teljesített minden vizsgáján, de a keverés és készítés sosem volt kifejezetten az erőssége, mindig sokat kellett gyakorolnia vagy tanulnia, hogy jó jegyei legyenek így hát ténylegesen nem tud sok mindent hozzá fűzni a témához.
Nagyon széles mosoly ül ki az arcára ahogyan csak egyfolytában mondod és mondod, kedvesnek talál és tetszik neki, hogy úgy csicseregsz, mintha már ezer éve ismernétek egymást. - Ó hát igen, nagyon izgalmas a hangulat a meccseken. - Bólogat lelkesen. - A szüleim egészen sokszor vittek mérkőzésekre. Anya csapat tag is volt. - Megköszörüli a torkát, sokszor elfelejti, hogy a szüleiről az emberek általában tudnak ezt-azt. - De aztán tudod, abbahagyta, de mindig támogatott abban, hogy bekerüljek egy magasabb csapatba, szóval amikor a Roxfort végén a Darazsakhoz beválogattak, szóval az tudod olyan volt, mintha egy álom teljesülne. - Csak egy leheletnyi keserűség cseng a szavai mélyén, a szemében egy csipetnyi megjátszottság: voltak komoly elképzelései, hogy milyen lesz itt játszani és azért ezek nem éppen illenek össze a valósággal.
Rá kell harapnia a nyelvére, hogy ne hívjon el egy meccsre, pedig kikívánkozik belőle, de emlékeztetnie kell magát, hogy nem akar sem randizni sem bonyodalmakat az életébe, és habár te nagyon kedves és aranyos lánynak tűnsz, biztos benne, hogy te sem tudnád megérteni, hogy neki az első és örök szerelme -egyelőre legalábbis - mindig a kvidics lesz, és sem ideje sem türelme nem lenne veszekedni és hatalmas energiát beletenni egy ismerkedésbe. Azt pedig, hogy ne értenéd félre ha elhívna, nem hiszi. Úgyis félreértenéd.
- Ó. - Ha valaki, James aztán tényleg képes megérteni, hogy mit tehet egy baleset a karrierrel, ugyan neki még nem volt sorsfordító zuhanása vagy esése, de bármikor megtörténhet még, és neki például ötlete sincs, hogy mit kezdene akkor magával. - Nagyon sajnálom. - Mondja együttérzően, és minden reakciója őszinte, mert tényleg nagyon sajnálja, hogy ketté tört a balettről szőtt álmod. - De az nagyon jó, hogy nem fordultál el a tánctól teljesen. - Mosolyog le rád, de közben azért olyasmin gondolkozik, hogy ha megkérne, akkor tudnál-e valami szexi táncot előadni, vagy az is kiesne a komfortzónádból, mint az együtt fürdés: akárhogyan is legyen, inkább nem kérdez rá, hogy ne rontsa tovább az esélyeit.
Csak megrántja a vállát amikor őt dicséred, a fejét is lehajtja, mintha éppen zavarba hoztad volna, talán egy kicsit sikerült is, és hogy ezt leplezze, inkább az italokkal és a tészta vízzel foglalatoskodik. - Jó választás.- Pillant fel rád elismerően amikor meghallja az első ütemeket. Kedveli Ed Sheerant. - Hát... - Az ajkába harap ahogyan közelebb lépsz, az egyik kezébe fogja a kicsi poharat, a másik tenyerét meg óvatoskodva a derekadra simítja, a szája sarkában csibészes mosoly bujkál. - Hát. - Lecsúszik a pillantása a szádra. - Hogy leveszlek a lábadról a carbonaraval? - Dől egy kicsit közelebb hozzád.
- Á, igen, rémlik valami ezzel kapcsolatban Ginevra Potterről... Öhm, bocsi. Biztos fura lehet úgy felnőni, hogy ilyen híres az egész családod - biggyed le kissé az ajkam bocsánatkérő arckifejezéssel. Mármint tuti furcsa lehet, hogy akármerre megy, mindig van, aki felismeri, ismeri a családját, a múltjukat. Vagy hát én így képzelem, de nem áll szándékomban zavarba hozni az előbbiekhez hasonló megjegyzésekkel. - Ez viszont nagyszerűen hangzik. Úgy az álom megvalósulása, mint az, hogy a szüleid így támogatnak. - És bár nekem ezek közül egyik sem adatott meg, mégis mindezt minden féltékenység nélkül mondom. Nem ismerem jól Jamest, de mégis örülök az ő sikerének. Tényleg olyan típusnak tűnik, akit könnyű kedvelni, akinek könnyű drukkolni, az élet minden területén. Ám ahogy a Darazsakat említi, már másodszor tűnik fel némi szomorúság a tekintetében, a hangjában. Egy-két pillanatig eltűnődve fürkészem az arcát, próbálom megérteni. Persze nyíltan rákérdezni nem akarok, inkább a saját tapasztalataimból és elképzeléseimből merítkezve fűzöm hozzá a következőket. - Ugyanakkor biztos nem lehet egyszerű megszokni ezt az új légkört, az új, magasabb elvárásokat. Vagyis... így képzelem. A balettben így volt, mikor tizenhárom évesen bekerültem egy rangosabb intézménybe... Elsőre nem minden olyan volt, ahogy elképzeltem... - sóhajtok. Aztán küldök egy bátorítónak szánt mosolyt Jamesnek. - Bár te olyan típusnak tűnsz, aki kitartó, nem adja fel egykönnyen, szóval... Nem kétlem, hogy hamar az élre törsz majd!
- Köszönöm - bólintok egy halvány mosollyal. - De ez már a múlt - legyintek aztán. - Valamiért így kellett történnie. És egyre inkább úgy érzem, hogy tényleg ez az én utam, a medimágia és a bájitalok. - Csak magamban teszem hozzá, mert túl nagyképűnek érezném hangosan is kimondani, de kicsit azt érzem, vagy talán csak ebben reménykedem, hogy ezen a pályán hozhatok még valóban jelentős, jó irányú változást ebbe a világba. Hogy megvolna ehhez a képességem. Hiszen ott van a különleges viszonyom is a földdel, a természettel, ami szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy rá tudok érezni, mikor mire lehet szükség egy-egy bájitalban.
- Kétlem, hogy képes lennék valaha is teljesen elfordulni a tánctól. Ez olyan... Hogy is mondjam? Már a része annak, aki vagyok – vonok vállat egyszerűen. Lehet, hogy ez így furán cseng, de szerintem tényleg így van. A tánc már a lényem része, egy plusz kifejezési eszköz.
Látom Jamesen, hogy tényleg tetszik neki is a dalválasztásom, ettől pedig kicsit elégedettebb is leszek magammal. - Hmm... Nagyon kíváncsi vagyok ám a carbonaradra - vonom feljebb a szemöldököm, és el is mosolyodom, ahogy a poharaink összekoccannak. Közben pedig az jár a fejemben, hogy “valójában máris levettél.” Az eszemmel tudom, hogy ez az este csak ennyi. Egyetlen este. És... mármint jól van ez így. A tanulmányaimra kell koncentrálnom. Ez nekem fontos. Megmutatni anyámnak, és elsősorban magamnak, hogy jó vagyok ebben, hogy képes vagyok rá, hogy jól el fogok boldogulni a tánc és a szülői támogatás nélkül. Szóval... ezen kell lennie a hangsúlynak, és nem akarhatom, hogy bármi más túlságosan lekösse a figyelmem. Teljesen rendben van, ha csak így kiélvezzük ezt az estét Jamesszel egymás társaságában. Ugyanakkor... úgy érzem, máris eléggé megkedveltem, és egy kicsi részem buta módon reménykedik, hogy ennek talán még lehet folytatása. - Szóval... miben segíthetek?
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
Csak megrántja a vállát egy félmosollyal. - Nem gáz. - Tényleg nem érzi annak. - Már megszoktam. - Meg aztán James sosem bánta, hogy a szülei híresek, sőt ő kifejezetten büszke mind az apjára mind pedig az édesanyjára, szereti őket és felnéz rájuk. Nem élte meg egyszer sem teherként, hogy a családneve Potter, inkább csak próbált felnőni a feladathoz, hogy mindkét szülője büszke legyen rá és arra akivé az évek során válik majd.
- Mhm. -Bólogat, tényleg nagyszerűen hangzik, hogy a végcéljához vezető út első kövére lépett, csak James azt hitte, hogy majd nagyon jól fogja érezni magát ebben, hogy olyan lesz amilyennek gyerekként elképzelte és amit az anyja mesélt róla, de a valóság egyáltalán nem olyan, mint a gondolataiban. - Hát tényleg nem olyan egyszerű. - Vallja be rögtön és megrántja a vállát, nem akarja, hogy azt hidd, hogy nem érzi jól magát. Nem akarja ő sem elhinni. - De ez csak természetes. - Téged győzköd, vagy inkább magát? - Új csapat, új emberek, új elvárások, ez nyilván nem a Roxfort. - Ahol persze ő volt a nagyágyú.
- Az jó, ha el tudtad fogadni. - Mosolyog rád kedvesen, neki biztosan nem sikerülne: ezért is retteg annyira attól, hogy esetleg történik vele valami kviddics közben és többé nem lesz képes folytatni. Tényleg ötlete sincs, hogy mi lenne vele, ha nem játszhatna. Sietve meg is rázza a fejét, nem akar erre gondolni, mert ettől mindig elkomolyodik és elkomorodik és ha lehet, nem akarja elrontani az estét amikor itt vagy vele.
- Remélem tényleg ízleni fog. - Mosolyodik el szélesen és a pillantása még mindig a szádon pihen miután sietve húzta le a vodkát. Látja az ajkaidon a barázdákat, és nem tud nem felsóhajtani ahogyan eszébe jut mennyire bizsergető érzés volt az, amikor a szátok összesimult. Most is meg akar csókolni, tényleg nagyon-nagyon szeretne hiszen őt már semennyire sem érdekli a hülye carbonara, csakis te hozod lázba, csakis hozzád akar közelebb kerülni, összhangba kerülni és kiélvezni mindazt, amit egy magatok korú lány és fiú élvezhet egymáson. - Hát. - Kapja vissza a szemedre a tekintetét, a szemében pedig ott lobog az irántad való vágyakozás, kissé csalódottan húzódik vissza. - Esetleg ketté választhatnád a tojásokat vagy felvághatnád a sonkát. - Lép el melletted, hogy vágódeszkát, tálat és kést fektessen magatok elé a pultra és rád hagyja, hogy döntsd el te mihez is kezdenél inkább. Ő, ha tehetné tényleg csak veled foglalkozna, de nagyon úgy tűnik, hogy te éhes vagy.
Azt hiszem, át tudom érezni valamennyire James problémáját, de nem forszírozom a dolgot, láthatóan amúgy sem igazán akar erről beszélni, meg egyébként is... Nem akarom összehasonlítgatni az én tánccal kapcsolatos tapasztalataimat azzal, hogy milyen lehet egy magasabb ligában kviddicsezni, mert a kettő nem ugyanaz. Valószínűleg nagy a nyomás rajta, de lehet csak félreértelmezem az egészet, úgyhogy inkább hagyom is a témát. Egyébként is megérkezünk a lakásra, ami épp eléggé elvonja a figyelmünket. Igaz, hogy mostanra egész felszabadultnak érzem magam James társaságában, de a felkínált italt így is örömmel fogadom. A narancslével pedig egész könnyen le is csúszik a vodka, és én a magam részéről készen is állok arra, hogy összehozzuk azt a carbonarat. Nem is okvetlenül azért, mert annyira éhes volnék, bár valószínűleg azért meg fogom tudni enni, hanem inkább azért, mert tényleg szeretek főzni, és egyszerűen csak tetszik a közös főzés gondolata.
- Rendben, nagyon szívesen vállalom is akár mindkettőt. - James után fordulok, majd mosolyogva fogadom, mikor elém teszi a szükséges eszközöket. - Merci. - Fel is hajtogatom a két karomon a ruhám ujját, majd előveszem a pálcámat, és a hegyével egy körkörös mozdulatot teszek a fejem felett. Mivel ilyesmire nem készültem mára, ezért most egy bűbájjal tűzöm fel a hajamat a fejem búbján egy laza de egységes kontyba. Rutinos mozdulat már ez, és nagyon hasznos a bájital órákon. Biztonságosabb így, gondoskodva róla, hogy a hajszálaim ott maradjanak, ahol lenniük kell. - Oups! Regarde, chérie! - érintem meg James karját. - Azt hiszem, a víz már fel is forrt. - mutatok a tésztának készített edényre a tűzhelyen. Aztán kikerülve őt a hátát érintem finoman, hogy a konyha másik oldalára lépjek, és leakasszam a fogason hagyott kötényt. - Ugye nem baj, ha ezt kölcsön veszem? - kérdezem, de már akasztom is a nyakamba. Kicsit nagy, ezért középen be kell hajtanom, hogy megfelelően simuljon rám, amikor megkötöm a hátam mögött. És visszalépve a deszkához ismét megérintem Jamest, ezúttal a vállán, épp csak futólag. Nem lenne muszáj megtennem, de nem tudom megállni, hogy ne tegyem. Amilyen közel vagyunk egymáshoz itt a pult mögött, és folyamatosan kerülgetnünk kell egymást, lassan teljesen a hatása alá kerülök. Vonz magához, mint molylepkét a lámpafény. Veszélyesen. Izgalmasan. - Szóval... anyukádtól tanultál főzni? - kérdezem, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat, miközben elkezdem felvágni a sonkát.
"BUT THEY SAY IF YOU DREAM A THING MORE THAN ONCE, IT'S SURE TO COME TRUE."
- Oké. - Egyezik bele, de valószínűleg a végén úgy sem fogja hagyni, hogy mindent te csinálj, vagy ha hagyja is, hogy a kezedbe vedd az irányítást, akkor az ő kezei biztosan teljesen mással lesznek elfoglalva. Mondjuk azzal, hogy a derekad köré fonódjanak, azzal egészen könnyen ki tudna egyezni.
Attól ahogyan franciául beszélsz felpezsdül a vére, a hangod akkor valahogyan sokkal ösztönösebb, nyugtatóbb, izgatóbb és nagyon vonzó vagy most Leni, ahogyan a nyakad felszabadul a hajad takarásából, ahogyan a csuklóid elővillannak meg szeretne kérni, hogy akkor inkább nem lehetne-e, hogy levedd a ruháid és azt akarja mondani, hogy akkor aztán rajtad kívül nem is tudna mást nézni, nem tudna gondolkozni vagy egyáltalán éhségre gondolni, mert egy másik fajta éhség kerítené a hatalmába amit csak te csillapíthatsz. De nem akar mohónak tűnni, így hát kénytelen-kelletlen ő is megpróbálja hasznossá tenni magát.
- Hoppá. - Mondja ő is, és a karján finom libabőr fut az érintésedtől, az akcentusodtól és a szája kiszárad attól, hogy küzdenie kell a saját akaratával: megköszörüli a torkát és ellép mögötted, hogy spagetti tésztát ejthessen a lobogó vízbe, sózza azt és kisebbre veszi. - Nem, dehogy is. - Mondja és a pillantását rád emeli, annyira szép vagy Leni a kontyoddal együtt, és a mozdulataid annyira finomak és könnyedek, hogy James nem tud nem egyfolytában téged nézni.
Sóhajt egyet amikor megint hozzá érsz, a mellkasából vágyakozón szakad ki a levegő, játszol vele és ez egészen a kedvére való, de mégis hogyan várhatod el, hogy ne reagáljon, amikor úgy vonzod, mint egy mágnest. - Próbálkoztam legalább is. - Javít ki. - De valahogyan azért nem jutottam olyan messzire a tanulásban. - Lép be mögéd határozottan. - Segítek, jó? - Lehalkítja a hangját ahogyan az egyik tenyerét a hasadra futtatja, olyan vékony vagy, hogy egy kézzel is át tud ölelni és hacsak nem ellenkezel nagyon, akkor egészen a mellkasáig húz. A másik, eddig még szabad tenyere felsiklik a kést tartó kezedre, tenyere a kézfejedre simul, nem szorít, nem tart, csak rásimul, hogyha te vágni szeretnél, akkor ne akadályozzon, de őszintén szólva Jamest aligha érdekli már a tészta vagy a szósz, mert ahogyan beszívja a levegőt, a parfümöd aromája tapad meg a nyelvén és ha már úgy is megtapadt ott, akkor akár közelebb is hajolhatna, nem? Akkor akár a száját a nyakadra is nyomhatná, csak úgy próba képpen. És tudod mit? Rá is csókol a nyakadra és ha nem ellenkezel igazán, akkor abba sem hagyja.
