Karácsony Albussal a Malfoy kúriában

Nagyon vártam már ezt a napot, és szinte hihetetlen, hogy elengedték Albust egy napra hozzánk az ünnepekre. Remélem, hogy jól fogja érezni magát nálunk, én minden tőlem telhetőt megteszek majd ezért és tudom, hogy apával se lesz gond. Már korábban is vártuk, de sajnos nem jött össze a nyáron ez a vendéglátás, de jobb később, mint soha. Tele vagyok optimizmussal és tagadhatatlan, hogy némileg izgatottan mászkálok fel-alá a kastélyban és én magam is felügyelem a díszítést, amit azóta nem tettem, amióta anya meghalt. Szeretném, ha Albus látná, hogy bár Malfoyok vagyunk és nem olyan nagy a családunk, mint az övéké, nálunk is kedves ünnep a karácsony. Bár anya nélkül nem tökéletes, de ezt most jól leplezem, tudom, hogy Ő is örülne, ha látná, hogy boldog vagyok.

A vendégszobát már Larkey tegnap előkészítette, így azzal már nem kell foglalkoznunk és mivel Albus ebédre érkezik, a manók már sürögnek-forognak az étkezőben, hogy a hatalmas étkezőasztal is ünnepi hangulatba öltözzön. Én még kérek némi díszt a korlátokra, de csak minimalistát, nem viszem túlzásba. A ház egyébként ezüst-zöld színekbe lett öltöztetve, a Mardekár ház színeihez hűen, így a karácsonyfánk se színes, ahogy a vörös-arany díszek sincsenek jelen rajta. Furcsa is lenne valahogy, nem illene hozzánk…

Mivel karácsony van és vendéget is várunk, így természetesen én is megadom a módját ennek az alkalomnak, így elegáns, fekete öltönyt viselek, fekete inggel és nyakkendővel, szőke hajam pedig némileg hátrébb fésültem. A ruhák igaz drágák és tudom, hogy Albus kedvéért nem kellene kiöltöznöm, mégis nálunk ez a szokás. Bár nagyapáék úgy tudom, hogy nem fognak most betoppanni, sose lehet tudni, hogy mikor jelennek meg csak úgy, meglepetésből. Pár nap múlvára várjuk egyébként őket. Nem tudnám elképzelni, hogyha színes, tipikus karácsonyi pulóvert kellene felhúznom, mint amit a muglik nagy része szokott… nagyon távol áll tőlem az elképzelés.

- Scoprius úrfi, most már mindent rendben talál? - Larkey szólít meg, aki igyekszik a kedvemben járni egész délelőtt, és bár néhány dolgot átalakítattam vele, ez egyáltalán nem zavarta. Körbejárom még egyszer a házat, végül bólintok.
- Igen, köszönöm! Albus is hamarosan itt lesz, szólj kérlek apámnak! - én pedig a csarnokba sétálok, ahol a hatalmas kandalló hamarosan jelezni fogja a vendég megérkezését. Tudom, hogy apa is itt akar lenni, amikor Albus betoppan, ideje, hogy találkozzanak, ne csak futólag. Kicsit ideges vagyok ez miatt, de talán nem lesz gond. Végülis, én is tudtam pár szót váltani Harryvel, amikor náluk voltam tavaly… Apa pedig rendesebb és úgy érzem, hogy jobban elfogadja a kettőnk barátságát, mint Albus apja.

Félelem. Igen, talán ez a legjobb kifejezés most arra, ami leginkább átjárt, mikor a szobámban szedelőzködtem. Ugyan csak egy napot fogok eltölteni a Malfoy kúriában, mégis… annyira furcsa ez most számomra, mint ahogyan az volt furcsa, hogy Scorpius nálunk töltött egy hetet. Értékeltem azt a szüleinktől, hogy próbálkoztak az engedéssel. Még akkor is, ha egy napról volt szó, haladásnak könyvelhettem el. Mégis bennem volt a félelem, hogy Mr. Malfoy mit fog szólni hozzám. Ez lesz az első alkalom, hogy huzamosabb időt töltök majd el a társaságában. Egyáltalán hogyan kellene viselkednem vele szemben? Én nem ítélhetem el amiatt, ami történt a múltban, mert ha megtehetném, nem barátkoztam volna össze a fiával. Természetesnek kellett adnom magam, nem volt kétség. Csak nehéz volt magamban oldani a feszültséget, ami felgyülemlett. Kissé féltem, magamnak is be kellett vallanom. Hallottam történeteket a Malfoy kúriáról. Apától természetesen a rosszabbakat, de akkoriban más időket éltek. Scorpius nagyon sokat mesélt nekem a helyről, ahol lakott és azok sokkal jobbak voltak. Összeszedtem minden erőmet és megnyugtattam magam, hogy nem lesz semmilyen gond. Még egy utolsó igazítás a taláromon, amint azért vettem magamra, hogy az alatta lévő fekete zakómat ne koszolja össze a kandalló. Hozzáillő fekete nadrágot és fehér inget vettem még fel. Nyakkendőm pedig zöld-ezüst színben pompázott. Valahova bele kellett csempészni az öltözékembe azt, hogy Mardekáros vagyok. Igen, az. Amire most már büszke is voltam. A kezembe vettem a táskámat, amiben ajándék lapult. Scorpinak vettem egy könyvet abban a műfajban, amit nagyon szeretett és biztosan nem olvasott még, mert nem rég jelent meg. Sőt azt hiszem meg sem jelent, de anya segítségével sikerült idő előtt beszerezni egy példányt. Előny, ha az egyik ősöd a Profétánál dolgozott. Valamit Lulu is belecsempészett még neki, azt nem figyeltem, mert a húgomhoz méltó csomagolásban lapult. Mr. Malfoy-nak pedig egy jó minőségű lángnyelv whiskeyt választottam, ami több mint valószínű, hogy a többi porosodó üvege közé fog kerülni. Mégsem mehettem üres kézzel egy ünnepi ebédre.

Arra az ebédre, amire pillanatokon belül meg is érkeztem. A zöld lángok felcsaptak a Malfoy kúria kandallójában, én pedig mosollyal az arcomon léptem ki onnan. Gardedámot nem kaptam szerencsére. Megnyugtattam mindenkit, hogy nem fogok eltévedni, ha pedig kidobnám a taccsot az utazás ezen módja miatt, azt úgy sem fogják megtudni. A mosoly azért volt az arcomon, mert rögtön meg is pillantottam azt a személyt, aki fontos volt nekem és a házigazda egyik szerepét töltötte be.
– Ha tudom, hogy így kinyalod magad az érkezésemre, akkor ezentúl minden hétvégén bejelentkezek hozzátok. –Nevetve nyújtottam neki jobbomat az üdvözlő szövegem után. Egy kézszorítás után levettem a taláromat, amit az utazáshoz használtam. Ezzel felfedve a saját pingvin kosztümömet Scorpius előtt. – Nos azt kell mondjam Scorp, hogy eddig a pontig kisebbnek képzeltem el ezt a helyet. Most már látom, hogy a saját házunk elférne a fogadótokban… –Azt tudtam, hogy hatalmas a kúria, de azt nem, hogy ennyire…
– Hogy vagy? –Sablon kérdés volt, tudtam nagyon jól, de muszáj volt megkérdeznem, mert sok esettel ellentétben, Scorp hogyléte tényleg fontos volt számomra. Az édesapját sehol nem láttam. Lehet nem volt még itthon vagy nem tudom. Mindenesetre addig nem mozdultam helyemről, ameddig a házigazda nem invitált valamerre. Addig csak táskámat és taláromat szorongattam a kezemben, leplezve kicsit zavartságom és félelmem… mert az újra előjött, ahogyan tudatosult bennem, hogy Draco Malfoy-jal találkozhatok majd személyesen és huzamosabb időt töltünk egy légtérben.

Scorpius olyan lelkesedéssel készül erre a napra, hogy öröm nézni. Valószínűleg nem láttam őt ilyen izgatottnak azóta, hogy utoljára töltöttük együtt az ünnepeket Astoriával hármasban. Vagy talán akkor sem. Az ember sokszor nem tudja igazán értékelni azt, amije van, akije van, csak miután már elveszítette. A tavalyi karácsony pedig nem egyszerűen csendes és szomorú volt, hanem egyenesen komor. Pedig a manók tavaly is kitettek magukért, abban sosem volt hiány. És ezen a hangulaton a szüleim érkezése sem sokat tudott javítani, bár anyám igyekezett a maga módján ünnepélyesebbé tenni a hangulatot.

De most úgy látszik, az új vendégünk érkezése mindent megváltoztat. A fiam jókedve már-már ragadós, de mindenesetre jó újra ilyennek látni. Meg is kérem Larkeyt, hogy mindenben lesse az úrfi kéréseit, és tegyenek kedvére, bármit is szeretne. Számomra ez az ünnep sem ígérkezik sok tekintetben másnak a tavalyinál, de ha az övét szebbé teszi ez a vendégeskedés, máris megérte.  

A délelőtt nagy részét a szalonban töltöm a ropogó tűz mellett egy régi alkímia könyvet bújva, melyre a minap bukkantam rá a könyvárunkban, mellé százhúsz éves Malfoy bort kortyolgatok, és csak néha-néha emelem fel a fejem, mikor Scorpius, vagy valamelyik manó újra és újra felbukkan a folyosón, vagy a szobában, egy-egy újabb változtatást, dekorálást beiktatva. Be kell ismernem, egészen más, ünnepélyesebb hangulatot biztosít a kastélynak, mégis épp eléggé visszafogott és elegáns a Mardekár színeire emlékeztető díszítés.  

Scorpius ismét izgatottan siet végig az ajtó előtt a folyosón a csarnok felé, és pillanatokkal később Larkey érkezik a színem elé egy hangos pukkanással. - Hadd találjam ki: érkezik a vendégünk - szólalok meg megelőzve őt, arcomon egy halvány félmosollyal.

- Scorpius úrfi már a kandalló előtt vár rá, gazdám - feleli a manó egy hatalmas bólintásnál, ami már-már meghajlásnak is beillik. Összecsukom a kezemben tartott könyvet, félreteszem azt, majd felállok, és mielőtt megindulnék magam is Albus Pottert üdvözölni, még megigazítom a sötét, ünnepi öltönyömet.

- Az ebéd elkészül időben, ugye? - kérdezem meg a manót még az ajtóból. Még mindig szokatlan, hogy ezekben a dolgokban nekem kell résen lenni Astoria halála óta. Főleg mert azóta nem is igazán fogadtunk vendégeket, de legalábbis nem volt ilyenre sok alkalom. És nem mintha nem bíznék a házimanóink pontosságában, de az egyszerű hétköznapokban nem is igazán szoktam ezekre a részletekre figyelni, csak alkalmazkodom hozzájuk, vagy éppen ők hozzám.

A fiú éppen kilép a kandallóból, mikor megérkezem a bejárati csarnok egyik ajtajába, de maradok a háttérben, félhomályban, meghagyva nekik a lehetőséget, hogy kiélvezzék az újra találkozás örömének első pillanatait. Bár nem ez az első alkalom, hogy egymás nyakába láthatom borulni őket, a 9 és ¾ vágány mellett is rendszeresen tanúja lehettem hasonló eseményeknek az elmúlt hat évben, de most kicsit más szemmel nézem őket, mióta kicsit beleláthattam Scorp fejébe. Még mindig nem igazán tudom, hogyan is kéne ehhez a helyzethez állnom. Nem azért, mert bármi kifogásom volna Albus ellen. Csak a legjobbat akarom a fiamnak. És ez így egy kicsit bonyolult lesz. Mindkettejüknek.

- Helló, Albus! Üdvözöllek a Malfoy kúriában! - Közelebb lépek, a jobbomat nyújtom a fiú felé. - Remélem, nem volt túl rázós az ideút. - Ilyenkor az ünnepek idején a hopp-hálózat néha igencsak zsúfolt, és kellemetlen tud lenni az utazás. - Scorpius? - pillantok ezúttal a fiam felé. - Szeretnéd körbe vezetni a vendégünket ebéd előtt? A csomagokat nyugodtan hagyjátok itt, Larkey majd gondoskodik róluk. - Mire befejezem a mondatot, az említett már fel is bukkan, és lelkesen bólogat.

Nem akarok a tavalyi karácsonyra gondolni, mert az volt az első, amit anya nélkül töltöttünk. A hiányát még mindig érzem és örökké érezni fogom, mégis igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ez az idei karácsony jobb legyen. Albus most mellettem lesz, nekem pedig ez rettenetesen sokat jelent.
Örülök, hogy apa engedélyezte, hogy eljöjjön hozzánk, pedig karácsony vagy, megtagadhatta volna, hogy pont ezen a napon állítson be, mégse tette. Biztosan érezte, hogy szükségem van erre. Sokat változott a kettőnk kapcsolata, közelebb kerültünk egymáshoz, aminek tudom, hogy anya mennyire örülne. Bár korábban történt volna mindez… De nem, most nem akarok a régmúltba feledkezni, amikor annyi teendő vár rám!
Apa nem tudja, de az ünnepi ebédet is felügyelem, így most kivételesen neki ezzel se kell foglalkoznia. Átveszem minden felett az irányítást. Régen ez anya dolga volt, utána pedig apáé lett, de én se vagyok már gyerek és mégis csak az én vendégemet várjuk, így szeretném, ha valóban minden tökéletes lenne és Albus jól érezné magát nálunk. Bár a kúria sokszor rideg tud lenni, úgy érzem, hogy sikerül mássá varázsolnom, bár… tudom, hogy van benne félelem a hely miatt.

Türelmesen várakozok az érkezésére és tudom, hogy Larkey is már szólt apámnak, hogy hamarosan itt lesz a vendégünk. Érzem, hogy a gyomrom kicsit ugrándozik, de miért izgulok ennyire? Nem találkoztunk olyan rég és most Ő jött el én hozzám. Ez a hely számomra sokkal otthonosabb, de tény, az Ő házukhoz képest nagyon más. A kandalóból kitörnek a zöldes színű lángnyelvek, majd amikor megpillantom Albust, szélesen elmosolyodom és már lépek is közelebb hozzá.
- Hah, mintha máskor nem lennék elegáns, úgy mondod! - vigyorodom el, majd elkapom Albus jobbját és már húzom is magamhoz egy ölelésre.
- Örülök, hogy eljöttél! - mondok csak ennyit halkan, szinte súgva a fülébe, majd eleresztem és most én nézek végig Ő rajta. A szemöldököm már szalad is felfelé.
- Nocsak! Hogyhogy kiöltöztél? Valami vicces, karácsonyi pulcsiban képzeltelek el ezen az ünnepen. - muszáj beszólnom, nincs mese. Elegáns Ő is, határozottan, nem lóg ki, és bizonyára ez is volt a célja. Nem bánom, hogy így jelent meg, apa úgy sejtem, hogy értékelni fogja.
- Ne aggódj, csak nem tévedsz el benne! - és odakint se, mert szándékomban áll megmutatni majd neki a rózsakertet is, amely anyám kedvenc helye volt a birtokon. A kérdésére viszont a vigyorom lágy mosollyá szelidül.
- Most már jól, hogy itt vagy… - sokat dob a hangulatomon, ezt Ő is nagyon jól tudja, ahogy apa is, aki hamarosan megszólal az egyik ajtó mellől. Felé fordulok, majd figyelem, ahogy közelebb jön, így utat engedek neki Albushoz. Nincs bennem félelem, hogy esetleg rosszul alakulna ez az egész, apa is változott anya halála óta és Albus is tudja, hogy nekem már csak Ő van. Már ha a nagyszüleimet és a hatalmas távolabbi rokonságot nem vesszük figyelembe.

Nevem említésére felkapom a fejem, majd végül bólintok a kérdés hallatán.
- Persze, bár kint majd szerintem csak ebéd után fogom körbevezetni. Gyere, megmutatom a szobád! - a holmikat egyértelmű, hogy hagyja itt, a manó majd felviszi, mire mi odaérünk, inkább csak jöjjön, kövessen. Az ebéd nemsokára kész, apával úgyis fognak majd beszélgetni az asztalnál… gondolom. Oké, ez eléggé érdekes lesz. Nem vagyok egyébként túlbuzgó, nem rohanok és nem is kapkodok, kényelmesen mutogatom körbe az egész épületet, melynek minden négyzetcentimétere elegáns és sötét színárnyalatú. A karácsonyi díszítés mindenhol jelen van, így azok némileg feldobják a komor falakat, melyek számomra oly otthonosak.
Sok helyiséget megmutatok Albusnak, így például a könyvtárunkat és a saját bájitaltan laborunkat is, de apám szobája és dolgozószobája például zárva marad előtte, ahogy a pincébe se szándékozom levinni. Akad több tárgyalószoba és vendégszoba is, az egyik az övé lesz utóbbiakból, így kinyitok egy ajtót, mely egy hatalmas, tágas szobába visz minket. Bent a zöld szín a dominál, a hatalmas franciaágyon pedig biztosra veszem, hogy kényelmesen tud majd pihenni. Akad egyébként itt minden, szekrények és íróasztal is, nem egy éjszakára van berendezve, Albus holmijai pedig a szekrény előtt pihennek.
- Ki szeretnél most pakolni vagy majd később? Megmutatnám az én szobámat is. - gondolom ráérnek a holmijai, így ha jön velem, akkor a folyosó másik végén, a vendégszobáktól távolabb térhet be az én birodalmamba, mely egészen hatalmas, nagyobb, mint a vendégszoba. Színek terén a Mardekár színei jelennek meg elsődlegesen a helyiségben, és hatalmas rend és tisztaság uralkodik, ahogy igazából az egész kúriában. Nincsen sok személyes holmi előhagyva, de Albus ismer már annyira, hogy rendszerető vagyok, a klubhelyiségben se hagyom szét se a ruháimat, se a saját kis tárgyaimat.
- Gondolom neked nem túl otthonos. - leülök a kanapéra, majd úgy várom, hogy nézelődjön, ha szeretne. Mugli holmik nincsenek nálam, egyetlen egy se, a festmények a falakon mozognak, akárcsak az a néhány családi kép, melyek az egyik polcon pihennek.


//Képek a kúriáról//

Engedtem Scorpius húzásának. Miért ne engedtem volna egyébként is!? Mindig jó volt átölelni a számomra fontos személyeket. Így nem is volt kérdés, hogy ölelését viszonoztam és meg is lapogattam a hátát.
– Mindig elegáns vagy és én is örülök, hogy eljöhettem –jegyeztem meg halkan, hogy csak ő hallhassa. Mosolyogva engedtem el és mikor megpillantottam az apját, megnyugodtam, hogy jól tettem szavaim halkságát. Féltem, de hát ez tagadhatatlan volt.
– Azt majd otthon felveszem. Úgy gondoltam, hogy ide illőbb ez a ruházat. Az eltévedést meg én is remélem, hogy nem lesz. Szóval ne hagyj el –mosolyogva néztem rá. Ez kicsit kétértelműen hangozhatott, de nem esett le. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy jól van Scorpius és annak is, hogy miattam érzi így magát. Mr. Malfoy pedig ebben a pillanatban lépett oda hozzánk és köszöntött is érkezésem alkalmából. Itt volt a lehetőségem, hogy normális első benyomást tehessek. Ideges voltam és ezen csak Scorpius jelenléte tudott segíteni. Ő volt az, aki miatt nem izzadt le a tenyerem. Ciki lett volna vizes kézzel kezet fogni a házigazdával. Ami még javított ezen a helyzeten, hogy az idősebb kezdeményezte a köszöntés ezen módját. Egyébként is illetlenség lett volna tőlem, hogy elsőnek nyújtsam felé a kezem.

– Üdvözlöm Mr. Malfoy. Köszönöm a meghívást. –Kellően megszorítottam a férfi jobbját, miután elfogadtam a kézfogását. – Kicsit izgultam, hogy esetleg eltévesztem a kandallót, vagy azt, hogy a gyomrom nem fogja bírni az utazást. Sajnos a hoppanálás semmilyen formájával nincs megbékélve még. –Vegyük példának csak azokat a családi zsupszkulcsos utazásokat, amik miatt hánytam a megérkezések után. Mostanában már nem volt ilyen, de jobb volt félni, mint megijedni. A csomagomat átadtam a manónak és megköszöntem neki a fáradozását. Bár felvittem volna én magam, nem akartam megsérteni az ellenkezésemmel senkit sem. A körbevezetést elfogadtam, mert kíváncsi voltam minden egyes helyiségre a kúriában. Természetesen csak azokra, amik szabadon bejárhatóak voltak. Csodalattal néztem mindent, amit mutatott. Egy-egy helyiség tényleg akkora volt, mint az egész házunk. A rövid túránk után elérkeztünk ahhoz a szobához, ami az én alvóhelyem lesz. Nagyobb volt, mint a saját otthoni szobám, de ezen már nem igazán tudtam csodálkozni.
– Majd később, de ha már a te szobádba megyünk, akkor ezt mindenképpen vigyük át. –Odaléptem a táskámhoz és kivettem belőle a két ajándékot. – A könyv tőlem van, a másik csomag Lulutól. Fogalmam sincs mi van benne. Az olvasmány meg annyira friss, hogy meg sem jelent még, de tudom nagyon jól, hogy szereted ezt a műfajt. Boldog Karácsonyt! –Nyújtottam is át neki az ajándékokat. Az esetleges reakciója után pedig követtem is a szobájába. Szerencsére nem volt messze. Ha elhúzódik az esti beszélgetésünk, így legalább tuti nem tévedek majd el visszafele. Mosolyogva léptem be utána a birodalmába. Másabb volt, mint az enyém. Mugli tárgyaknak nyoma sem volt, de mozgó festmények és családi képek igen. Elsőnek az utóbbiakat vettem szemügyre, mert érdekelt, hogy milyen események is lettek megörökítve. Bizakodtam abban, hogy látok kisgyerek Scorpot valamelyiken.
– Inkább szokatlan, mert én nem ehhez vagyok szokva. Túl nagy és némileg üres. De ugyanakkor csendes, ami pozitív dolog, ha azt veszem, hogy nálunk nyüzsgés van. –Szándékomtól távol állt, hogy megsértsem ezzel Scorpiust. Ugyanakkor magamat hazudtoltam volna meg, ha nem őszintén mondom ki a véleményem. Leültem mellé és mosolyogva néztem rá.
– Örülök egyébként, hogy a szüleink nyitottabbak lettek. Ha csak apró lépésként is, de engedtek és szerintem nagyon jól fogom itt érezni magam. Bevallom egyébként, hogy kicsik félek, hogy elvágom magam édesapádnál. Ez az első alkalom, hogy nem csak futólag találkozom vele és az meg pláne az első, hogy huzamosabb időt töltök a társaságában. –Muszáj volt megemlítenem neki ezt, mert bíztam abban, hogy majd szavai megnyugtatóan hatnak rám… ahogyan mindig, minden alkalommal. Hatással volt rám, mellette mindig más voltam… és ezt nem tudtam eldönteni, hogy mi miatt… de határozottan jó volt.

Nagyon örülök, hogy végre megérkezett, reggel óta várom, ez pedig senki figyelmét se tudta elkerülni ebben a házban. Megölelem, némileg szorítva is magamhoz, majd végignézek rajta, ajkammal félmosollyal kedves megjegyzésére, mely szerint mindig elegáns vagyok. Ez valóban így van, a nevemhez méltó a megjelenésem, sose hoznék szégyent a családomra. De Albustól igazán különös ez az elegancia, nem szokott Ő így öltözni. Izgult, le se tagadhatja!
- Meglehet, de nyugodtan legyél kényelmesen. Nem kell hozzánk öltöznöd, remélem tudod. - pillantok a szemeibe, hogy érezze, komoly minden szavam. Nem várjuk el, hogy öltönyben legyen, amikor szívesebben hord egy farmert pólóval.
- Nem foglak! - biztosítom, hogy mellette leszek, elvégre azért hívtam, hogy együtt lehessünk. Szavai viszont mintha többet sugallnának vagy csak én értek többet bele... Mintha a jövőre utalna. Sose fogom elhagyni, a kettőnk kapcsolata hiszem, hogy képes kiállni minden próbát, mely még vár ránk. Eddig is megküzdöttünk egymásért, ez pedig sose fog változni. Nem hagyom, hogy elszakadjunk.

Apa érkezését követően hátrébb lépek, hogy tudják köszönteni egymást, és amíg Ők a kötelező udvariassági köröket futják, én felmérem mindkettőjük arcát, próbálva kiolvasni belőlük az érzéseket. Albus egyértelműen izgul és talán ideges is némileg, apa viszont nyugodt. Ennek örülök. Sejtettem, hogy nem most fogunk leülni hármasban beszélgetni, előbb megmutatnám Albusnak a kúriát, addig talán ellazul némileg, utána pedig az ebédnél majd mindenki szóhoz jut.
Körbevezetem az egész épületben, majdnem minden szobát megmutatva neki és játékosan ugratom néha apró megjegyzésekkel, amikor látom, hogy mennyire meglepődik az egyes helyiségek nagyságán és pompáján. Pedig biztosan sejtette, hogy mire számítson, de egészen más itt lennie, tudom.

A vendégszoba is kényelmes lesz a számára, az ágy puha, jót fog aludni benne. Bár nála egy szobában aludtunk, itt egyértelmű volt, hogy ez nem lesz így. Furcsának tűnne, nekünk pedig nem véletlenül van ennyi vendégszobánk.
- Oh, mit kapok? - szélesen elmosolyodom, miközben figyelem, ahogy az ajándékok előkerülnek, de nem veszek át semmit, még nem.
- Még ne, majd együtt ajándékozzunk! A nappaliba majd tegyük le a fa alá, a te ajándékod is ott vár. - hárítom némileg kezeimet is feltartva, de nem lépek hátrébb. Ha mindenképpen át akarja adni, elveszem, de meglenne a karácsonyi hangulat, ha a fa alatt este adnánk át egymásnak a meglepetéseket. Én szeretném, ha így lenne, pedig alapvetően ennyire nem vagyok szentimentális.
- Kedves a húgodtól, hogy készült nekem valamivel. Kellemetlen, hogy én nem vettem neki semmit, de mire visszamegyünk a Roxfortba, pótlom. El ne áruld neki! - legyen a cinkostársam. Lily biztos örülni fog, bármit kapjon, édes kicsi lány, néha tényleg olyan, mintha a húgom lenne, igyekszem is vigyázni rá, hiába van két bátyja is. A farkasfüleknél is én voltam ott, sose felejtem el azt a szituációt, nagyon aranyos volt, hogy zavarba jött, de örülök hagyta, hogy segítsek neki.

A szobám bár rendkívül rendezett, mégis csak engem tükröz. Nincs olyan sok családi fotó elől, de anya miatt tartok párat, így akad egy kép, ahol egy kicsinyke, szőke hajú fiúcska ugrándozik az udvaron, a szülei pedig mosolyogva nézik Őt. A többi kép általában később készült, akkor Albus már ismert. Hagyom, hogy nézelődjön, miközben én leülök a kanapémra, majd érdeklődve várom, hogy mit szól a "birodalmamhoz".
- Kettőnk családja sok mindenben különbözik, de ezt eddig is tudtuk. Nekem nálatok volt furcsa, hogy túl zsúfolt volt és igen, nagyon élettel teli és nyüzsgő. Szokatlan volt, de most már érted, hogy miért. - mert szinte ellentétek vagyunk, mi, a Malfoyok a Potterekkel. Ezért is annyira különleges a kettőnk barátsága.
- Nem kell tartanod apámtól, hidd el, örül neked. Tudja, hogy jót tesz nekem a barátságod. Egyébként kétlem, hogy túl sok időt velünk töltene, elég elfoglalt, főleg mostanában. - de aztán ki tudja, apa még engem is meglephet. Azért remélem este ott lesz velünk, neki is szántam természetesen ajándékot, biztos, hogy észrevette már a fa alatt.
- De ha azt akarod, hogy rögtön megkedveljen, érdeklődj a seprűink felől. - egészen új üzletbe vágott a családom, apa pedig büszke rá, ahogy én is. Albustól mondjuk távol áll a kviddics, nem is várom el, hogy hosszan erről beszélgessen, de mivel a cég telephelye Amerikában van - amit Ő is tud, meséltem már neki -, így mégis csak érdekesnek tűnhet a számára.
- Tényleg, te jártál már Amerikában? - ezt eddig még nem kérdeztem meg Tőle, bár úgy sejtem, hogy nem... Egyszer talán elmehetünk, mondjuk miután végeztünk a Roxfortban, tök jó ajándék lenne. Akkor már szabadon varázsolhatunk, az anyagiak miatt pedig nem kellene aggódnia, de ezt tudja. Én pedig azt, hogy sose használna ki.

- Remélem éhes vagy, szerintem hamarosan kész az ebéd. Larkey majd szól. - a manó majd meg fog jelenni, amint minden az étkezőasztalra kerül. Igazából most érzem csak, hogy eléggé megéheztem. Nem ettem annyit reggelire, mint szoktam, mert túlságosan izgultam, de most, hogy itt van Albus, kezdek megnyugodni.

Hirtelen nézett a szemeimbe. Kicsit megilletődve pillantottam félre, de csak mosolyogtam a hozzám intézett szavakra. Muszáj volt valamivel lepleznem zavartságom és izgulásom.
– Tudom persze, de na. Illetlenség lett volna. Majd átveszem a ruhám étkezés után.
–Egyébként is azt terveztem, hogy utána fogok átöltözni. Addig legyek elegáns, azt a kevés időt kibírom. Scorpius kedvéért mindenképpen! Annak pedig kifejezetten örültem, hogy nem fog elhagyni. Semmi kedvem nem volt, hogy eltévedjek ebben a hatalmas kúriában. Bőven elég volt a Roxfortban, mikor még fiatalabb voltam és véletlenül rossz folyosón fordultam be.

A köszöntések után Mr. Malfoyt hátra hagytuk és Scorpius megmutatta a kúriát. A kötelező ugratások sem maradtak el, de vettem a poénjait. Legalább sikerült feloldódnom mellette és már boldogabban mentem be a szobába, ami a szállásomként szolgált. Még mindig hatalmas volt.
– Jó, adjuk oda ott. –Belegondolva az egészbe, tök jó ötletnek tűnt. Nem értem, hogy miért akartam elkapkodni, de attól még elmondtam neki, hogy mit kap. Csak a pontos címet nem, mert így az legalább tuti meglepetés. Meg Lulu ajándéka is az lesz. Ahogyan nekem is, mert én sem tudom, hogy mit is kap tőle Scorpius. Szóval azt izgatottan vártam már most, hogy kiderüljön. – Ne aggódj, nem mondok semmit neki. Viszont kíváncsi vagyok, hogy mit kapok tőled, deeeeee talán kibírom a bontásig. –Vigyorom széles volt. Tényleg kíváncsi voltam az ajándékra, amit kapok majd. Most szívesen előre pörgetném az időt odáig, csak azzal meg az lenne a gond, hogy kevesebb időt tölthetnék Scorpi társaságában az ittlétem alatt. Már pedig azt semmiképpen nem szeretném. Inkább állítsuk meg az órát. Ne teljen el több perc, ameddig itt voltam. Nyugodt volt miden. S jó volt a társaság is.

A szobájában körbe néztem, ez természetes volt. A kép, ami a fiatalkori Scorpit ábrázolta, nagyon is tetszett. Mosolyogva vettem el óvatosan a helyéről. Sajnálom, hogy az édesanyját már nem ismerhettem meg. Vissza is tettem a képet a helyére, aztán leültem a barátom mellé.
– Ez így van. Most már értem, hogy neked miért volt szokatlan nálunk lenni, de azért örültem annak, hogy ott voltál és nagyon szeretném, ha nem az volt az utolsó alkalom. –Minden pillanata jó volt az ottlétének. Még az a kellemetlen faházas éjszaka is, ami… nem is volt annyira kellemetlen. Csak kicsit zavarba ejtő. Ettől még mindig pillanata jó volt és valamiért úgy érzem, hogy nem is bánnám, ha mindig így lennének a dolgok. Scorp közelsége megnyugtat és jó hatással van rám, ez tagadhatatlan volt.
– Sokkal jobb a te apád ebben. S tényleg jót tesz neked a barátságom? –Kuncogva tettem fel neki ezt a kérdést, mert tudtam rá a választ. Csupán szerettem hallani, mikor kimondja. – Ohh, megpróbálkozok a témával, de szerintem eszesebb az apád és rá fog jönni, hogy csak kényszertéma. Persze azért egész jó, hogy saját seprűmárkátok van. Ha nem lenne motorom és szeretném jobban a repülést, biztosan beszereznék egyet. Mondjuk így is lehet, hogy veszek egyet egyszer. –Aztán James majd irigykedhet, hogy nem van a világ legjobb seprűje, neki meg nem. Egyébként se hinném, hogy felülne egy olyan seprűre, ami Malfoy-ék nevéhez köthető, de ez már legyen az ő baja.
– Még nem. Lehet a munkám elsodor majd oda, ha kitalálom azt, hogy mit is tanuljak majd az Akadémián. –Kétségeim voltak afelől, hogy mi lenne nekem a legjobb irány. Auror nem akartam lenni, mert akkor mindenki azzal jönne, hogy apa sikerein kapaszkodtam fel. Ami természetesen hazugság lenne. Az idő viszont szűkös volt. Lassan el kellett dönteni, hogy hova is tovább az életben. A roxforti évek sajnos a végéhez közeledtek.

– Egy kicsit az vagyok. Kedves a manótok amúgy. –Szabad volt egyáltalán ilyesmit mondani? Ahh, nem értettem én ehhez és megsérteni sem akartam senkit sem. Na mindegy. Ha készen van a kaja, Scorp elmondása szerint, úgy is fel fog bukkanni.

Bár nem kellett volna így kiöltöznie, mégis megtette, apám kedvéért, azért, hogy megfeleljen neki, jól tudom. Elmosolyodom arra, ahogy félrenéz, mozdítom is a kezem, de félbemarad a mozdulat. Nem túrok bele játékosan dús hajtincsei közé, mert most nem csak ketten vagyunk, így muszáj visszafognom magam. Marad csak a mosoly és az apró biccentés.
- Rendben, ahogy jónak látod. - jól áll neki az elegáns viselet, ez kétségtelen, de nem ugratom már ezzel tovább, inkább bemutatom Őt az apámnak. Persze találkoztak már, például a Roxfort Expressnél, de konkrét bemutatásra még nem került sor. Nos, eljött az ideje. Bár kicsit ideges vagyok, úgy érzem, hogy az első percek egészen normálisan teltek, nem történt semmi katasztrófális, ideje hát megmutatnom a kúriát a vendégünknek. Minden részére azért nem viszem el, így az alagsort jelenleg kihagyom, ahogy az udvaron lévő kriptát is, de a rózsakertbe majd délután ellátogatunk együtt. Szeretném, ha látná anyám kedvenc helyét, amelyet azóta is a manók gondoznak. Amikor itthon vagyok, én is szeretek ott lenni, akár órákon át. Van több kisebb pad is, ahova le lehet ülni, mintha a béke szigete lenne.

A vendégszobában remélem, hogy otthon fogja érezni magát, mert bár jóval tágasabb, mint az Ő szobája, mégis… én talán eszébe jutok róla. A Malfoy kúriában van, közel hozzám.
Az ajándékot viszont még nem fogadom el, megadnám a módját, ha már eljött, a fa alatt este sokkal kellemesebb lesz és örülök, hogy nincs ellenvetése. Lilynek pedig majd kitalálom, hogy mit adhatnék, mire visszatérünk a Roxfortba. Mindenképpen pótolni akarom az elmaradásom, nem bántanám meg.
- Kössz! És kénytelen leszel kibírni Albus, mert nem szeded ki belőlem. - ha komolyan elhatározok valamit, akkor esélye sincs, még a szép nézéssel se, szóval lesz szíves estig türelmesen várakozni. Na jó, ha türelmetlenkedik se bánom, max jókat mulatok majd rajta. Apa előtt úgyis visszafogja majd magát, az is mulatságos lesz.

A szobám rám jellemző, nincs sok újdonság benne, legalábbis szerintem, kivéve talán a családi fotó, melyek közül az egyiket Albus is hosszabban nézegeti. Mellé lépek, majd figyelem, ahogy a kezébe veszi féltve őrzött kincsemet, mégse féltem Tőle, de más aligha érhetne hozzá.
- Szeretem ezt a képet. Anya is szerette. - nem mondok többet, csak helyet foglalok nem túl messze Tőle, amikor pedig Albus csatlakozik hozzám, felé fordulok.
- Igen, én is örülök és annak is, hogy láthattam a fán lévő bunkeredet. Biztos lesz még rá alkalom, már ha apád se ellenzi majd nagyon. Kétlem örült annak, hogy ott voltam. - amikor összefutottam vele egyik hajnalban, akkor is éreztem rajta, hogy mennyire nem boldog annak, hogy egy Malfoyt kell vendégül látni az otthonában. Pedig én nem vagyok az apám és a kapcsolatom Albussal másabb már nem is lehetne, mint amilyen az övék volt. Mégis tudom, a múlt sebei nehezen gyógyulnak, egyesek talán soha. Elfogadtam, hogy talán soha nem lesz képes más szemmel nézni rám, és az az igazság, hogy nem fogok foggal-körömmel küzdeni az ellenkezőjéért. Nem tartom többre Őt apámnál, nem úgy, mint sokan mások… Nem tartom hősnek se, de ez egy olyan téma, amit Albussal inkább kerülök, még akkor is, ha Ő se rajong az apjáért. Mégis csak az apja…
- Anyukád viszont nagyon kedves volt, igazán szimpatikus asszony! - ezt azért szeretném, ha tudná, bár már említettem neki a távozásomkor is. Ő nagyon kedvesen viselkedett velem, családi hangulatot teremtett, még úgy is, hogy én kívülálló voltam.

- Na ná hogy! Mintha kételkednél benne! - bököm oldalba könyökömmel, majd vigyorgok rá én is. Jó hallania, mi? Kis egoista! Meg is csóválom a fejem némileg, majd adok ötleteket arra, hogy milyen témát is vessen fel apámnál az asztalnál. Ha az új vállalkozásunkkal kapcsolatban kérdez, biztos szívesen válaszol majd neki és nem ülünk majd csendben. Jó, egyébként se ülnénk, apa vagy én biztosan vezetnénk a beszélgetést, de jobb lenne kötetlenné varázsolni. Talán sikerülni fog.
- Tudni fogja, hogy próbálkozol, de ez nem baj. - természetes, hogy apám át fog látni a dolgon, de miért lenne ez hiba? Fontos, hogy az ember felkészüljön arra, hogy milyen témákról fog társalogni, főleg akkor, ha számára ismeretlen környezetbe kerül.
- Dehogy veszel, természetesen kapsz ajándékba. - szerintem apámnak se lenne ez ellen kifogása, elvégre az csak egy seprű… számunkra nem oly nagy érték. De azért James-nek nem fogunk küldeni, Lily pedig… majd kiderítem szeretne-e.
Egyébként meg jól áll neked a motor, örültem, hogy elvittél. Máskor is akarok majd úgy utazni veled. - mert számomra új élmény volt, de mégse féltem Albus mögött, biztonságban éreztem magam vele.

Amerikáról viszont még nem beszélgettünk korábban. Vajon járt már arra? Úgy tudom, hogy még nem, de aztán ki tudja. Amikor megerősíti a gondolataimat jut eszembe egy nagyszerű ötlet.
- Menjünk el! A Roxfort után. Utazzunk egy kicsit a nyáron! Mivel apám sűrűn utazik Amerikába a seprűk miatt, így van ott is szállásunk, aludhatunk ott, Ő pedig majd elintézi nekünk az utazást. Mit szólsz? - persze még be kell ebbe avatnom, de kétlem nemet mondana, hát nincs rá semmi oka. Vajon Albus beleegyezik? Elvégre már nagykorúak leszünk, az Akadémiát pedig új erővel kell elkezdeni, nem fáradtan a Roxforti vizsgák után. Tökéletes terv szerintem!
- Azt pedig majd eldöntjük, hogy mire megyünk tovább… - mert még én magam is bizonytalan vagyok. Tova is söpörném ezt a témát, még szerencse, hogy Larkey éppen megjelenik, jelezve felénk, hogy kész az ebéd. Remek időzítés!
- Mondanám, hogy ez a dolga, de saját akaratából szolgál minket. - a manókról nem akarok különösebben beszélgetni, így inkább felkelek és jelzem Albusnak, hogy menjünk le az étkezőbe. Az asztal már megterítve vár minket, talán apa is már ott lesz, de lehet csak nemsokára jön. Lesz itt mindenféle étel és ital, biztos nem marad éhesen.

Érzékeltem, hogy keze mozdult felém, de abba is maradt a lendület. Nem tudtam, hogy mit akart tenni, milyen szándék vezérelte és ez kétségek között hagyott egy pillanatig. Azt talán biztosan elkönyvelhettem, hogy apja jelenléte akadályozta meg, hogy tegyen bármit is. Furcsa volt a helyzet, ez tagadhatatlan volt. Nem lehettünk teljesen önmagunk és ez kicsit bosszantott is. Pedig olykor jól esne közel lenni a másik sráchoz, akár csak egy pillanatig is. Mégsem tehettem meg. Tartanom kellett a tisztes távolságot és ez is nehezítette azt, hogy teljesen feloldódjak. Mégis jó helyzet volt ahhoz, hogy ezt gyakorolhassam.

A vendégszobás jelenet már jobb hangulatban telt. Mégis csak kettesben lehettem Scorpival és ez sokat javított a hangulatomon és a bennem lévő feszültségen is. Természetesen mind a kettő pozitív irányba. Kijelentése viszont megmosolyogtatott.
– Hahh. Mintha nem tudnék belenézni a fejedbe és megtudni, hogy mit is akarsz adni nekem. –Muszáj volt reagálnom arra, hogy nem szedném ki belőle, hogy mit kapnék ajándékba. – De mind a ketten tudjuk, hogy engedély nélkül nem néznék bele a fejedbe. –Ezt még hozzátettem mondandómhoz. Hiába tanuljuk együtt és a legilimencia egyik sajátossága az, hogy könnyedén és észrevétlenül másszunk bele a másik fejébe az információért. Scorpi kivétel volt számomra. Soha nem tenném meg az engedélye nélkül ezt a lépést. Csak akkor lehet előttem „nyitott könyv”, ha Ő maga az, aki fellapozza elméjét és megmutatja a lapok tartalmát.

Ezt bizonyított az is, hogy már a szobájában engedte, hogy levegyem az egyik képet, amin szerepelt az édesanyjával. Jól esett ismét a közelsége, mikor mellém lépett és a mai nap már sokadszorra is valami megmagyarázhatatlan vibrálást éreztem a levegőben, ami közöttünk volt. Betudtam annak, hogy a Malfoy kúriában voltam, számomra teljesen idegen helyen. Nem voltam ehhez szokva, ezt Scorpius is nagyon jól tudta. Óvatosan tettem vissza a képet a helyére és ültem le végül barátom mellé.
– Mondhatjuk úgy, hogy az a faház egy olyan Merengő, amit könnyebb bejárni és kézzel foghatóak benne a dolgok. Örülök annak, hogy megmutattam. Apa meg… nem tudom, hogy mit mondhatnék róla. Majd még puhatolózom nála, hogy többször meglátogathass. –Azt még nem tudtam, hogyan is fogom kivitelezni, de valahogy megpróbálom megoldani. Muszáj lesz neki is most már tényleg belátnia azt, hogy Scorpius nem az apja volt és fontos volt számomra a barátsága. Anyára tett megjegyzése ugyanakkor megmosolyogtatott. Szavakkal nem reagáltam rá, de láthatta rajtam, hogy jól estek azok.

Egy cseppet sem kételkedtem a barátságunk erősségében. Ahogy oldalba bökött, vissza is kapta pár pillanattal később. Kétség sem fért ahhoz, hogy jól esett hallani, hogy kimondta és ahogyan az is jól esett, hogy társalgási témákat adott az apjával szemben. Valahogy erről el is feledkeztem, hogy ilyesmivel is készülnöm kellett volna. Szerencsém volt, hogy ilyen barátom volt, mint Scorpius.
– Ezzel mondasz valamit. Megteszem, ami tőlem telik és lehet olyan mederbe terelődik a beszélgetés, ami már könnyebbség lesz. –Ténylegesen csak be kellett induljon a társalgás és majd hozza magával az eredményt. A seprű miatt azonban tátva maradt a szám egy pillanatra. Hogy ajándék? Nem, biztosan rosszul hallottam.
– Öhm… rosszul hallottam. Ajándék? –Neki lehet, hogy ez természetesnek hatott, hogy egy seprűt ajándékba adjon valakinek. Nekem viszont nagy szó volt. Már csak azért is, mert nem igazán szerettem repkedni. Én inkább a motorozás örömét tudhattam magaménak, amit megosztottam a mellettem ülővel is, mikor nálunk járt.
– Fogsz, az egyszer biztos! –Ez nem volt soha kérdés. Élvezte az egészet, számomra nem volt kérdés, hogy máskor is menni fogunk.

Ahogy a seprű dologgal, úgy az utazással is meglepett. Egyre többször tette ezt meg a mai nap folyamán, de erre talán könnyebben mondtam meg a válaszom, mint az előbbire.
– Legyen, menjünk! Ha apukád tényleg segít az utazásban, akkor nem látom akadályát. De arra készülj fel, hogy kidobhatom a taccsot, ha zsupszkulccsal megyünk. –Valószínűleg azzal utaznánk majd, mert az lenne a legkényelmesebb módja az odajutásnak. Más módszer nem jutna az eszembe, hiába is gondolkodnék el azon. Ahogyan azt a témát is félretettem, hogy mire mennék tovább és a manós dolgot is. Mert időközben megérkezett Larkey, jelezve az ebéd elkészültét. Felkeltem és követtem Scorpiust az étkező felé. Fogalmam sem volt, hogy hova kellett leülnöm, de amint megmutatták a helyem és azt, hogy le is ülhettem, cselekedtem is. Reméltem, hogy Scorp vagy szemben vagy mellém ül majd le. Bár tudnám, hogy mik a szokások ilyen helyzetekben.

Vannak dolgok, amelyek csak a négy fal között történhetnek, mert nem lenne helyes, ha más is látná a tetteket, nem helyes az sem, hogy így gondolkodok. Mégis jóleső a vendégszoba jelenléte, ahol csak mi vagyunk, és bár a távolság továbbra is adott, valahogy nyugodtabb minden.
- Csak akkor tudsz belenézni a fejembe, ha hagyom. Amióta apa is tanít, jobb lettem. - kacsintok rá, egyértelműen úgy érzem, hogy felülemelkedtem azon a szinten, amit együtt értünk el, de ezt az előnyömet is meg is akarom tartani.
- És ez így helyes. - bólintok rá, de belül elgondolkodom azon, hogy vajon én se tennék ilyet? Ha olyan okom lenne, akkor de, viszont ez ismét egy olyan dolog, amit jobb nem kimondani, amit jobb titkolni, mégha Albus előtt nem is szeretem a titkokat. Néha szükségszerűek.

A szobámat is megmutatom Albusnak, nézzen körül bátran, a képeimet is megfoghatja, nem titkolom előle őket. Ha így tennék, nem lennének elől most, hogy itt van, nálunk.
- Tetszett a merengőd. - mosolygok rá, az apjával kapcsolatban pedig csak biccentek. Az édesanyja viszont rendkívül kedves volt, örültem, hogy megismerhettem, hogy egy kicsit ismét egy család része lehettem. Anya is kedvelte volna, ez egészen biztos.

Ami apámat illeti, nem kell aggódnia, könnyű vele beszélgetni. Ha Albusnak nem is lesznek témái, apa készülni fog velük, mert mi ilyenek vagyunk. A felsőbb körökben ez elkerülhetetlen.
- Nagyon jól hallottad, tőlem pedig el fogod fogadni. - nincs ellenkezés, ezt a tekintetem is jelzi. A mi seprűink, ha akarok adni egyet Albusnak, hát adni fogok. Ha nem fogadná el, akkor Lily kezébe nyomnám a Roxfortban és vele küldeném el Albusnak, de kétlem, hogy erre sort kellene keríteni.

És ha már a seprűk, akkor Amerikát is szóba hozom, mellyel kapcsolatban egy ötlet kezd el körvonalazódni bennem. A Roxfort elvégzését meg kellene ünnepelnünk és ezt hogy lehetne jobban, mint egy hét Albussal Amerikában? Az anyagiak miatt nem kellene aggódnia, de ezt jól tudja, ahogy szállásunk is lenne, elvégre apa sűrűn jár át a másik országba az üzlet miatt.
- Örülök, hogy nem ellenkezel. Beláttad, hogy értelmetlen lenne, mi? - cukkolom kicsit játékosan, majd a zsupszkulcsos utazásra csak somolygok.
- Valamikor bele kell rázódnod. - mert a jövőben szeretnék több utazást is tervezni majd vele, elvégre Ő a legjobb barátom. Na de menjünk, most Amerika helyett az étkező vár, ideje megebédelnünk és neki is megismerkednie az apámmal.

Vele szemben helyezkedek el az asztalnál, az asztalfőnél pedig természetesen apám helye van. Amikor Ő is megjelenik - vagy már ott vár minket - eleinte hagyom, hogy kiszolgáljanak minket, majd én vetem fel az első témát, akkor már magát Amerikát, kár halogatni.
- Arra gondoltam, hogy megmutatnám Albusnak a seprűgyárat a nyáron. Nem bánnád, ha egy hétre átmennénk Amerikába? - pillantok felé két falat között, és bár ezt privátban is megkérdezhettem volna, nem tartom fontosnak, nem olyan nagy dolog.

Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk: igazán meglepő fordulat, hogy egy Pottert várunk vendégként a karácsonyi ebédre a Malfoy kúriában. Volt idő, amikor elképzelni sem tudtunk volna egy ilyen szituációt, bár el kell ismerni azt is, hogy a két fiú közötti sok évnyi barátság alatt már nagyon is megérett erre az idő. Nagyon közel állnak egymáshoz, azt hiszem, Scorpius számára Albus jelenti a második családot, amire Astoria halála óta még inkább szüksége van, mint azelőtt. Éppen ezért örülök az örömének és a lelkesedésének, az izgatottságának, amivel erre a napra készült. A vendégünk nélkül valószínűleg épp olyan csendes és egyszerű – akár ki is mondhatjuj: szomorú – lenne az ünnepünk, mint az előző évben. A barátja jelenléte viszont a legjobb értelemben teheti emlékezetessé a karácsonyt a fiam számára, az én hangulatomat pedig az ő jókedve emeli.

Kicsivel Scorp után érkezem az előcsarnokba, hogy üdvözölhessem a Potter fiút, de aztán hamar útjukra engedem őket. Egyrészt tudom jól, hogy nem rám kíváncsiak most, másfelől mivel Albus először jár az otthonunkban, illendő először körbe vezetni, hogy egy kicsivel otthonosabban mozoghasson ezen falak között. Bár minden rosszindulat és nagyképűség nélkül merem állítani, hogy az így sem lesz éppen egyszerű a számára.

Amíg ők körbe járják a kúriát, és megnézik a vendégünknek kijelölt szobát, én visszatérek a szalonba az alkímia könyvemhez és az italomhoz. Még jól is esik néhány nyugodt, csendes pillanat. És ezzel nem arra utalnék, hogy nincs kedvem a társasághoz, hanem arra, hogy az ünnep kedvéért mára valóban távol maradok mindenféle munkától, szerződésektől, irodai baglyoktól, üzleti vagy a „Magic is Might”-tal kapcsolatos találkozóktól, ez pedig igencsak ritka. Az elmúlt másfél évben olyannyira beletemetkeztem a munkába és egyéb teendőkbe, hogy szinte el is felejtettem, milyen valóban elengedni mindent és kikapcsolódni. Csak akkor pillantok fel az olvasmányomból, amikor Larkey egy pukkanással ismét megjelenik előttem, és közli, hogy az ebéd elkészült, az asztalt pedig megterítették. Át is sétálok az étkezőbe, ahol a két fiú már csak rám vár. Amint helyet foglalok, a manók fel is szolgálják az ételt, ami egy varázs-csettintésükre jelenik meg előttünk. Aztán a fiam egy kéréssel fordul hozzám. Csupán egy pillanatra lepődöm meg egyik gyerekről a másikra pillantva, aztán kissé elmosolyodom, és bólintok.

- Szerintem ez kiváló ötlet, Scorpius. - A seprűgyár valójában közös projektünk, hiszen már a cég felvásárlása óta igyekszem őt bevonni a részletekbe, szóval annak csak örülök, ha továbbra is érdekli a dolog, legalábbis eléggé annyira, hogy meg akarja mutatni. - Tulajdonképpen éppen azt terveztem, hogy beruháznék egy új ingatlanra, egy villára San Francisco közelében. Amennyi időt töltök ott mostanában az üzleti utak miatt, praktikusabb lenne - és nektek is kényelmesebb volna eltölteni azt a hetet így, mint a Redwoodban. - A hotelben, ahol általában megszállunk, amikor azon a környéken tartózkodunk. - Mondd csak, Albus, jártál már Amerikában? - fordulok a vendégünk felé valódi érdeklődéssel.

Meglepett a kijelentése, de mosollyal az arcomon lepleztem azt. Rosszul esett, hogy lehagy olyan dolgokban, amiket együtt kezdtünk el tanulni, mert neki segít az apja. Bele se mertem gondolni abba, hogy az én apám mit szólna ahhoz, ha megkérném, hogy tanítson. Szerintem már attól kiakadna, hogy magamtól elkezdtem azt tanulni. Mr. Malfoy annyira másabb és lazább…
– Szerencsé vagy, hogy apád tanít téged. –Bár nem tudtam pontosan, hogy valóban szerencse az, vagy sem. Több időt tölthet az apjával ez tény, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy milyen módszerekkel adja át a tudását az idősebb Malfoy. Tuti másabb egy tapasztaltabb leglimentortól tanulni, mint a könyvekből és amúgy is azt szokták mondani, hogy a tanulás teszi a mestert. Mindegy is ezen agyalnom. Lehagyott, mert volt segítsége. El kellett fogadnom még akkor is, ha nehezemre esett.

Tetszett a szobája, annak meg kifejezetten örültem, hogy neki is tetszett az úgynevezett merengőm. Még voltak terveim a faházam kivételessé tételére, de ezt nem osztottam meg egyelőre Scorpival. Azt akartam, hogyha legközelebb is belép oda, akkor ismét új hatással legyen majd rá a hely, mint ahogyan az elsőnek is volt. Így méginkább megmarad majd az egésznek a varázsa.
A seprűs dolog meg hirtelen zuhanyként ért. Már csak abból a szempontból is, hogy tudta jól, hogy nem igazán szerettem repülni, mégis ajándékba akar adni egyet az új szerkezetből. Kijelentésére, hogy el fogom fogadni, csak sóhajtottam egyet.
– Jó, de nem róhatod fel nekem, ha keveset használom. Azért igyekszek nem porfogónak tartani. –Legfeljebb megkapja majd Lily egy-két kőrre olykor-olykor és legalább használva lesz. Nem is értettem, hogy miért nem a húgomnak akar adni egyet… vagy már kapott, csak nem mondta? Áhh, olyat Scorpi nem tenne, meg Lily is eldicsekedett volna az új szerzeményével. Ohh, egyszerű a magyarázat: én voltam a legjobb barátja, természetes volt, hogy én kapok előbb a Potter családból.

S ha még nem lett volna elég a meglepetésből, jött az újabb „csapás”. Mert bár karácsony volt, azért valljuk be, az ajándékozás dolog odébb volt. Az utazásba viszont már könnyebben belementem és meg is kaptam érte a cukkolást. Vigyorogva forgattam szemeim és játékosan boxoltam bele a vállába. Természetesen finoman, nem akartam én kék-zöld foltosra verni.
– Egy Malfoyjal felesleges vitatkozni. Az utazás meg… úgy tudom konyítasz a bájitalokhoz. Majd összedobsz nekem valamit, hogy ne legyen ilyen problémám. –Ez hamarabb is eszembe juthatott volna, de jobb későn, mint soha, nem!? Elhessegettem a felesleges gondolatokat és követtem Scorpiust az étkezőbe. Most valahogy sokkal jobban összeszorult a gyomrom, mintha utaznom kellett volna.

Egy kicsit nyugtatott csak meg, hogy velem szemben ült le. Így, ha bármi is történne, elég lesz rápillantanom és már jobban érezhettem magam. Az ételhez lassan álltam neki. Kicsit még bennem volt a szorongás az egész kialakult helyzet miatt, de szerencsére a fiatalabb Malfoy azonnal be is dobja azt a témát, amit néhány perccel ezelőtt még csak a szobában beszéltünk. Ám némi kíváncsisággal pillantottam az asztalfőre, hogy mit is reagál erre a gondolatmenetre. Valami olyasmire számítottam, hogy kizárt dolog, veszélyes lesz ketten odamennünk már csak a nevünk miatt is, stb. stb. Mindenféle mondvacsinált okkal elutasításra számítottam, de Mr. Malfoy újra bebizonyította, hogy sokkal lazább, mint az én apám. Kérdése azonban meglepett. Szerintem nagyon is jól tudta rá a választ, hiszen apám minden köhintéséről tud a Minisztérium.
– Még nem, Mr. Malfoy. Most már viszont egyre kíváncsibb vagyok, hogy milyen is az a bizonyos seprűgyár. Na meg Amerikára is. –Mosolyom, mely arcomon volt, őszinteséget sugárzott. Bár témám nem volt, amit feldobhattam volna, a beszélgetés minden pontján igyekeztem jól válaszolni a hozzám intézett részekkel kapcsolatban. Próbáltam jó benyomást kelteni… vagy olyasmi.

Az idei karácsony nem sokban különbözik a tavalyitól, és mégis nagyon más. Az érzések tompultak, az emlékek halványultak, mégis szinte tapintható az egész kastélyban Astoria hiánya. Persze Scorpius és a manók tökéletes munkát végeztek a dekorációval, a hangulat egészen ünnepi lett... És mégis valahogy még mindig érződik a finom női kéz hiánya; hiányzik egy bizonyos megfoghatatlan érzés, ami Astoriával együtt eltűnt az otthonunkból. Ám nyilvánvalóan nem csak ez jelenti a változást. Az, hogy vendégünk van, ráadásul egy Potter, szintén kicsit más hangulatot kölcsönöz ennek a napnak, mint amire máskülönben számítanánk. Pozitív értelemben, azt kell mondanom. Scorpius láthatóan jobb kedvű, feldobottabb, mint általában, és ettől én is mintha könnyebbnek érezném a lelkemet.

Aztán amint összeülünk az ebédhez, ez még inkább érezhetővé válik. A fiúk a jövő nyári terveikről beszélgetnek, én pedig örülök, hogy az utódomat végre tényleg érdekli az üzlet, a gyár, hiszen részben egyébként is miatta fogtam ebbe bele, és neki szánom a jövőben. Albus viszont, bár udvarias, és igyekszik érdeklődést mutatni, idővel kiderül, hogy a kviddics és a seprűk nem az ő világa, nem hozza őt annyira lázba, mint bennünket, Malfoyokat, így lassan más irányt vesz a beszélgetésünk. Scorpiustól tudom, hogy érdeklik a mugli közlekedési eszközök, főképp a kerékpárok... Vagy motorkerékpárok? Nem vagyok benne biztos, hogy valóban értem is a kettő között a különbséget, csak azt tudom, hogy mindketten ezzel kapcsolatos ajándékokkal készültünk a fa alá. Amivel, azt hiszem, én a magam módján azt is üzenni szerettem volna, hogy képes vagyok elfogadni a Potter fiú nem mágikus oldalát is.

Az ajándékbontást, illetve az azt követő egészen kedélyes társalgást azonban Mippy, a szüleim egyik házimanója zavarja meg. Tálcán egy apró levelet nyújt át nekem, amiből hamar kiderül, anyám ragaszkodik hozzá, hogy meglátogassuk őt, és náluk töltsük a nap hátralevő részét. Úgy sejtem, azt feltételezi, hogy magányosan telik az ünnepünk, és csak jót akar, de ha elárulnánk neki, hogy Potterékhoz készülünk, abból csak viszály és probléma lenne – ami természetesen senkinek nem hiányzik mára. Az egyetlen megoldásnak az tűnik, ha elhalasztjuk a közös vacsorát.

- Kérlek, kérj elnézést a nevünkben a szüleidtől. Egy másik alkalommal mindenképpen kárpótolni fogjuk őket – fordulok Albushoz, mielőtt elbúcsúznánk tőle. Attól tartok, ennek a közös vacsorának még várnia kell, de idővel biztosan találunk egy jobb időpontot.