River & Aksel || ready, set...

A fene se gondolta volna, hogy egy veszekedésünk idáig fog fajulni, habár ez egy sokkal kellemesebb befejezés volt, mint eddig bármelyik. Nem értettem, mi lelt minket, mi volt ez a hirtelen kémia köztünk, na meg miért volt olyan hatalmas a káosz a fejemben egyetlen csóktól, és egyetlen apró virágtól, mely ebből született. De ott volt a zűrzavar, gondolatok százai cikáztak végig a fejemen, de tompán, mintha víz alól szóltak volna; mert elég volt vetnem egy pillantást a kis ibolyára és máris elködösült az elmém.
De úgy tűnt, nem én voltam az egyetlen, akit ilyen hatás bolondított meg, mert alig néhány pillanaton belül magamon találtam Rivert, aki ezúttal sokkal magabiztosabban támadt le a csókjaival. Még a földre is kényszerített, aminek hirtelen meglepetésemben nem voltam képes ellenállni, na meg az a hév egyébként is ellenállhatatlan volt. Őszintén? Fogalmam sem volt, mi történik, csak azt tudtam, hogy jó érzés volt.
Nem volt csoda, hogy olyan könnyedén sodródtam az árral. Bőven akadt felgyülemlett feszültségem, melyet most sikeresen elkezdtem levezetni a csókcsatával, közben bőrére simítottam a combján, meg is markoltam azt, s erre válaszképp ő rám ereszkedett, így a testem rengeteg különböző pontján érezhettem a közelségét, és a hőt, amit kibocsátott magából. Légzését olyan közel hallottam magamhoz, mintha a sajátom lett volna, innen tudtam, hogy övé is épp annyira egyenetlen volt.
Hogy mégis hova próbáltunk eljutni ezzel az egésszel, nem tudtam volna előre megmondani. Csak abban voltam biztos, hogy több helyen szerettem volna megérinteni, megcsókolni, és hallani akartam a hangját. Minél többször, minél hangosabban. Nem voltam biztos benne, hogy ez helyénvaló volt részemről, de akkor éppen nem is érdekelt.
– Nem… De így is sikerült megszédítened – motyogtam a választ kissé szaporább lélegzettel. Most, hogy ilyen közelről néztünk egymás szemébe, megbizonyosodtam róla, hogy ennek a lánynak hatalmas szemei vannak, amikben tényleg nagyon könnyen el lehetett veszni, és amiknél nagyobbat még életemben nem láttam. Tetszett. Várj… Hogy mi?
Bizsergett - nem is, égett a bőröm az érintése alatt, szinte már fájt, de a lehető legjobb értelemben, az ujja nyomát követő csókok pedig egyenesen felperzseltek mindent, amin keresztül vándoroltak. Kénytelen voltam behunyni szemeimet, és csak élvezni azt a néhány momentumot, közben egy “mmm” hangot is elengedtem, hogy pozitív visszajelzést adjak Rivernek. Szinte olyan volt, mintha tisztában lett volna a gyengepontjaimmal.
Közben természetesen engem sem kellett félteni; ezúttal ujjbegyeimmel végigsimítottam a gerince mentén, míg másik kezemmel megkockáztattam a fenekére markolni - basszameg, mindig ilyen jó segge volt?!
Végül úgy gondoltam, talán jobb volna pozíciót váltani, elvégre a padló nem tűnt a legkényelmesebb választásnak. Így hát derekára szorítottam, közben a hajába markolva megragadtam a lány hosszú tincseit, és azokat finoman meghúzva arra kényszerítettem, hogy abbahagyja a csókok osztogatását, és így ültem fel, hogy most már lakótársam az ölemben helyezkedjen el.
– Ez az utolsó esélyed, hogy kiszállj, Blackthorn – figyelmeztettem őt most már kissé karcos hangon, de azért szemét módon beszéd közben magamhoz öleltem és a nyakához hajoltam, hogy elhintsek néhány csókot rajta. És komolyan is gondoltam, amit mondtam. Ha most nem vonult vissza, nem volt rá több esélye. Mert ha a zöld zászló egyszer fellebbent, attól a pillanattól fogva nem állt szándékomban visszafogni magam.

Volt egy pont, ahonnan teljes mértékben kikapcsoltak a gondolataim, és többet nem volt semmi beleszólásom abba, ami történt. Olyan volt ez, akár a tánc, egy idő után az ember már nem figyel arra, mit hogyan csinál. Csak követi a zenét, a ritmust és az akkordok váltakozását, a dalszöveg csengését és a basszus zengését. Ő volt a lágy melódia, ő diktálta a tempót, és ő választotta meg az első tánclépéseket. Én pedig adtam alá azt a bizonyos basszust, a mélységet, a kíséretet, és követtem mozgását.
Azt hiszem, eddig senkivel nem éreztem azt a különleges pluszt, amit már csak ez a heves csókolózás is sikeresen elindított bennem. Pedig tapasztalatom azért volt - hozzáteszem nem jártam össze más-más lányokkal heti váltásban -, a múltamban akadt néhány partner. Viszont egyikük sem volt olyan, mint River. Hiszen vele az a sok feszültség és ellentét köztünk egyfajta szenvedélyként ütközött most ki, s úgy faltuk egymást, mintha épp elpusztult volna a világ körülöttünk, és így akartuk volna kivárni a véget. Mintha ezek lett volna az utolsó perceink.
– Mindjárt gondoltam – nevettem fel halkan, ám nem tartott túl sokáig ez a vidámság; ahhoz túlságosan lefoglaltak a bőrömet itt-ott érő támadások. Néha fel-felszisszentem, amikor éppen sikerült egy igazán érzékeny ponton megtalálnia, ilyen volt például a fülem tájéka is.
Ugyan hallottam, hogy valamit szeretett volna a kezemmel kapcsolatban megjegyezni, sejtéseim szerint meglepte, amit csináltam vele, ám ezt kifejteni már nem tudta, mert nem hagytam neki - miért is tettem volna? Azért a nyögésért, mellyel megajándékozott, megérte. Mert az a hang annyira édesen csengett, hogy a gerincemen éreztem végigszaladni a visszhangját. Nem bírtam megállni, hogy ne engedjek szabadjára egy elégedett mosolyt, miközben a haját meghúzva felültem vele.
Természetesen mivel nem voltam tisztában a határaival, kénytelen voltam puncsolni egy kicsit, ráadásul jól is esett arcomat a nyakába fúrni, így közel húztam magamhoz, miközben közöltem vele, hogy ez a pont lesz az utolsó esélye kihátrálni abból, ami elindult közöttünk. Bármi is volt az.
Eltelt néhány másodperc, míg egyikünk se szólt semmit; ezt az időt apró csókok osztogatásával töltöttem, közben tincseivel játszadoztam ujjaim közt, míg másik kezemmel a derekát cirógattam óvatosan. Hirtelen a világ annyira békésnek tűnt azokban a csendes pillanatokban.
Végül csak-csak egymásra pillantottunk, tekintetében és kipirult arcán viszont olyan érzéseket véltem felfedezni, amikre egyáltalán nem számítottam. A hozzá tartozó magyarázat pedig hamarosan meg is érkezett, kissé ki zökkentve engem a mámoros, lilás-rózsaszín ködből.
– Azt akarod mondani, hogy te még nem…? Ez hogy lehetséges? – kérdeztem vissza, meg sem próbálva elrejteni meglepettségemet. – Mármint, még a hülye is látja, hogy egy csinos, értelmes nő vagy – tettem hozzá, mielőtt még félreértette volna a csodálkozásomat. Igaz, ezzel elárultam, hogy valójában tisztában voltam az értékeivel, még a sok baszogatás ellenére is, de bánja faszom.
A következő szavai, egy apró kuncogást váltottak ki belőlem, miközben pillantásomat a kis virágra emeltem. A lány kijelentésével együtt egy új jelentést nyert ez a cseppnyi ibolya, így pedig még jobban vigyázni akartam rá, mint amúgy is. Alig akartam elhinni, hogy végül velem akarta átélni az első alkalmát. Pont velem…
– Nagy becsben fogom tartani – feleltem egészen halkan az apró puszija után, aminek hála már megint elmosolyodtam. Röhejes, hogy akkor mekkora könnyedséggel lenyűgözött ez a lány. Orrom hegyét az övének dörgöltem, válaszolván az ő bökésére; most már biztos voltam benne, hogy egy alternatív univerzumba kerültem. És hogy még édesebbé tegyem ezt a nagyon is valóságosnak tűnő álmot, egy gyengéd csókot leheltem River puha ajkaira. – Viszont nem a padlón kellene… Kapaszkodj – figyelmeztettem, közben fél kézzel igyekeztem stabilan megtartani őt, mialatt a másikkal felsegítettem magunkat a földről.

Mintha kicseréltek volna minket. Olyan volt ez az egész, mintha valaki amortentiát tett volna a reggeli kávénkba, vagy én nem is tudom. De abban biztos voltam, hogy most River egy egészen új oldalát ismerhettem meg, és szemeimben teljesen máshogy tűnt fel azokban a percekben. Nem az idegesítő lakótársamat láttam benne, hanem egy gyönyörű nőt, aki úgy döntött, velem szeretné tölteni a következő néhány órát. Mi több, nekem akarta adni azt, mit sokan annyira féltettek elajándékozni… A virágát. És ettől teljesen meghülyültem, mert eddig senki nem bízott még rám ilyesmit. Bár azt nem igazán tudtam felfogni, mégis miért választott végül engem, miért tartott engem megfelelőnek erre, de egyetlen percem sem akadt ezen gondolkodni.
Bevallom, meglepett, hogy River még senkivel sem volt együtt. Kíváncsi voltam, mi lehetett az oka, bár nem hittem abban, hogy ebben a korban már mindenkinek rég túl kellene esnie az elsőn, mert ez hülyeség… Egy olyan elvárás a társadalom részéről, amin igazán túllendülhetnénk végre, hiszen csak feleslegesen helyez nyomást az emberekre.
Látva, hogy a véletlenül kicsúszott bókom vigyort varázsolt a lány szájára, én is eleresztettem egy újabb mosolyt, ehhez társult egy szemforgatás is.
– Ugye nem fogom később megbánni, hogy ezt elmondtam? – kérdeztem, hallhatóan csak viccelődve, közben két ujjam közé fogtam River állát és a hüvelyk ujjammal gyengéden végigsimítottam az alsó ajkán.
Meglehet, volt egy szar része a jellememnek, amit huszonnégy órában mutogattam lakótársamnak, és amit valószínűleg ki nem állhatott, ám most szöges ellentéte voltam annak az életét megkeserítő, norvég seggarcnak, akit ő ismert. Most az az ember voltam, akit teljesen és visszavonhatatlanul levett a lábáról a kezében lévő kis ibolya, melyet az ölében ülő lány varázsolt neki nemrég. Ha azokban a pillanatokban kérdeztek volna meg, hogy mégis ki River számomra, merem azt mondani, hogy a feleletem valahogy így csengett volna: “a lány, aki megdobogtatta a szívemet.”
Furcsa érzés volt, hogy ekkora bizalmat szavazott nekem minden vitánk és ellentétünk ellenére, ám épp ez volt az oka, hogy mindenáron be akartam tartani a szavamat. Vágytam rá, hogy bebizonyítsam neki, mennyire félreismert. És úgy éreztem, én is csúnyán félreismertem őt, de már alig vártam, hogy többet lássak az igazi Riverből.
Olyan édesen csengett a nevetése, hogy ettől megint csak olvadásnak indultam, s vele együtt kuncogtam, mintha csak két kis kölyök lettünk volna, akik valami rosszaságra készültek. Még mindig alig akartam elhinni, hogy így csókoltuk egymást, így értünk a másikhoz és hogy ilyen gyengéden is képesek voltunk bánni egymással.
Mikor sikerült felkelnem vele, s minden végtagját körém tekerve kapaszkodott belém, éppen felszabadult kezemmel a combja alá nyúltam, hogy stabilan megtartsam őt, amíg kényelmesebb helyre nem vittem. Hajam birizgálására már megint elmosolyodtam, majd a szavait hallva próbáltam vetni egy pillantást lenőtt tincseimre.
– Valóban… Tetszik? – kíváncsiskodtam szórakozottan. – A te szobádba menjünk? – Úgy gondoltam, ott nagyobb biztonságban és kényelemben érezte volna magát, hiszen az mégiscsak az ő helye volt. Nálam, meglehet, olyan lett volna neki, mintha az oroszlán gyilkos barlangjába tévedt volna.
Bármelyik szobát is választotta végül, oda indultam el vele, miközben ő a nyakamba bújt - most valamiért a róka alakját láttam lelki szemeim előtt. Most annyira ártatlannak tűnt, hogy azt gondoltam, meg kell védenem őt mindentől, bármi áron. Bizonyára elvarázsolt valami szerelmi bűbájjal…
– Hogy te csalódást okozz nekem? Az lehetetlenség – lágyan feleltem az elhangzott kétségeire, közben egy apró puszit nyomtam a hajába. Komolyan is gondoltam, mert eddig sosem kellett csalódnom benne, hiába veszekedtünk annyit. Mire feltette a következő kérdéseit, eljutottunk a hálószobába. Először válasz helyett óvatosan leeresztettem őt és az ágy szélére ültettem, majd letérdeltem elé, hogy így nézzek fel a szemeibe. – River… – kezdem bele mondanivalómba, közben finoman rásimítottam először a lábára, majd egyik kezét megragadtam és köré zártam a sajátjaimat. – Ne gondolkodj ezen túl sokat… Majd én vezetlek. – Nyomtam egy apró csókot a kézfejére. – Neked csak annyi a dolgod, hogy sodródj az árral, és hogy elmondd ha valami nem esik jól.

“De jó nekem” – gondoltam magamban, s ezt a gondolatot egy mosollyal társított szemforgatás formájában fejeztem ki. Valamiért sejtettem, hogy bókomat egy életre meg fogja jegyezni, már csak azért is, hogy később az orrom alá dörgölhesse, ha esetleg az ellenkezőjét állítanám egy vita közben. De akkor és ott egyáltalán nem bántam, hogy kimondtam, amit valójában gondoltam. Igaz, egyébként is pontosan tudtam, hogy kell ilyenkor viselkedni és mit kell mondani, hogy partnerem lelkét simogassam, ezzel pedig izgalomba hozzam; ám ez nem jelentette azt, hogy bármely szavam hazugság lett volna, mindössze tudtam, mikor mondjam ki őket és hogyan.
Szerettem volna, hogy az első alkalma emlékezetes legyen és jól sikerüljön, főleg, hogy így belém fektette a bizalmát. Megígértem magamnak, és fejben neki is, hogy türelmes leszek és finoman fogok bánni vele, hacsak mást nem kér tőlem. Azt persze nem mondanám, hogy egyáltalán nem izgultam, mert a tudatalattim egy része folyamatosan attól félt, hogy nem lesz elég kellemes számára az első, hiába tettem volna meg akármit érte, de ezeket a mérgező gondolatokat elástam egy nagyon mély gödör aljára.
– Akkor a kedvedért még várok egy kicsit a fodrásszal – jegyeztem meg, a válaszát hallva. Egy részemet egyébként is érdekelte a véleménye, hiszen anno a sok balhénk előtt nagyon tetszett, még a számát is el akartam kérni… Nem mintha utána változtak volna az érzéseim. Igaz, hogy néha idegesített, de… – Ugyanerre gondoltam én is – nevettem vele. Azt hiszem, nehezen tudtam volna Riverre fókuszálni, ha közben éreztem volna Drittsekk kigúvadt tekintetét a pucér seggemen. Nem akartam volna egyikünknek sem maradandó traumát okozni.
Végül River szobájára szavaztunk mindketten, így arrafelé vettem az irányt, közben végighallgattam a lány aggodalmait, amiket egyébként teljesen megértettem, viszont nem értettem velük egyet. Egyrészt, ha valamit nem csinált volna jól, elmondtam volna neki és megmutattam volna, hogy kell, hiszen ez volt az első alkalma… Másrészt, ha valamit elbénáztunk volna, max nevettünk volna rajta egy jót.
Végül talán kissé túlságosan illedelmes akartam lenni, bevallom; ez azért lehetett, mert nem voltam még szűz lánnyal és sose kellett finomkodnom eddig… Mármint, közös beleegyezés alapján nem kellett. Ezért fogalmam sem volt, mik az elvárásai felém.
– Áh, ne haragudj, igazad van… – Szinte alig akartam elhinni, hogy lakótársam tényleg kimondta azokat a szavakat. Boldoggá akart tenni? Újabb mosolyt engedtem az arcomra húzódni. – Őszinte leszek, ez most nekem is egy kicsit új terep. Senkinek nem voltam még az első alkalma, de szeretném, ha a tiéd tökéletes lenne – vallottam be.
Igazából nem is az aggasztott, hogy szűz volt, hanem az, hogy tapasztalatlansága miatt nem valószínű, hogy voltak neki konkrét preferenciái, maximum elképzelései. Ezeket pedig szívesen megbeszéltem volna vele, hogy tudjam, hol voltak a határai…
Túlgondoltam, ugye?
Szerencsére River tudta, mit kellett mondania ahhoz, hogy én is teljes mértékben el tudjam engedni magam. Hagytam, hogy kezemet a mellkasához vezesse, kitapintottam hevesen verdeső szívét, mely az izgalomtól sürgető tempót diktált, hasonlóan sajátomhoz. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, lelkeink közeledni kezdtek egymás felé egy titkos találkozóra.
Miközben ő azon ügyködött, hogy megszabadítson az ingemtől - hagyva bőrömön egy-egy gyengéd csókot -, én a felsője szélét kezdtem piszkálni, mintha engedélyt akartam volna tőle kérni, hogy lehúzhassam róla, közben egy jóleső sóhaj is kicsusszant a számon.
Ha lekerült, egyik kezemmel ismét a hajába túrtam, hogy aztán annál fogva vezethessem őt; igyekeztem a nyakam felé terelni ajkait, mert volt ott egy pont, amit nagyon szerettem. Főleg, ha harapták. Ehm.
– Itt jó – mormogtam. – Ne fogd vissza magad – fűztem még hozzá, ezzel arra célozva, hogy rajtam bátran kiélhette minden titkos vágyát. Közben vállára csókoltam, és ujjbegyeimmel finoman felfedeztem lágy vonalait, végigsimítottam az oldalán, megcirógattam bőrét a melltartója vonala mentén, a pántját meg is húztam gyengéden, hogy aztán az kicsit megcsípje, mikor elengedtem. Kíváncsi voltam, mi mindent lett volna hajlandó kipróbálni velem…

Már eléggé tapasztalt voltam ezen a téren, mégis, most olyan érzés volt Riverrel belevágni ebbe, mintha életemben először történt volna ez meg velem. Ha lett volna kapacitásom gondolkodni, feltettem volna magamnak a kérdést; mégis mitől más ez? Mitől voltam ennyire izgatott? Kissé esetlennek is éreztem magam, bár ezt foghattam arra, hogy még sose voltam együtt szűz lánnyal és így nem tudtam, mennyire kellett volna finomkodnom vele. Mázli, hogy River nem az a típus, aki mindenbe beleegyezik szó nélkül, és volt bátorsága hozzátenni a véleményét a rövid megbeszélésünkhöz. Így valamivel könnyedebben tudtam folytatni, amibe belekezdtem.
Sose gondoltam volna, hogy ide fajulnak a dolgok, de most egészen megborzongtam, ahogy lekerült rólam az ingem, s titokban már türelmetlenül vártam, hogy lakótársam is megszabaduljon az útban lévő ruhadaraboktól. Amikor erre végre sor került, nem bírtam megállni, hogy ne vessek rá egy gyors pillantást. Azt hiszem, ő is éppen ezt tette ugyanabban a röpke pillanatban, mielőtt még arra ösztönöztem volna, hogy a nyakamra fordítson több figyelmet, mert ott akadt néhány pont, ami kimondottan nagy kedvencem volt. Mikor megéreztem ajkait a bőrömön, egy jóleső “mmm” hanggal fejeztem ki tetszésem, ami egy halk sóhajban végződik.
– Csak hogy tudd… – kezdtem mondandómat szinte suttogva. – Észbontóan gyönyörű vagy.
Ezt már jóval azelőtt megállapítottam, hogy mi összeköltöztünk volna, ám így, hogy most még a pólója se volt rajta, már tiszta sor volt, kár is lett volna tagadnom. Minden egyes porcikája olyan volt, akár egy cukrászda kirakata; tele volt mindenféle finomsággal, amiket végig akartam kóstolni.
Kissé én is összerezzentem meglepetésemben, ahogy ő egy nyekkenéssel megugrott a karjaim közt; első kérdésem az lett volna, hogy “mit csináltam? jól vagy?”, de mire ez kicsúszott volna a számon, már meg is kaptam a választ rá.
– Hoppá – kuncogtam, de ez szerencsére nem volt elég ahhoz, hogy kizökkenjünk. Sőt, elég volt látnom a reakcióját a pántja meghúzgálására és máris tudtam, hogy az ügyetlenkedésünk ellenére mindketten nagyon jól fogunk szórakozni. Addig a nagyon hosszúnak tűnő pillanat erejéig csak néztünk egymásra, s ez volt az a pont, ahol igazán megláttam a lelkét visszatükröződni az íriszeiben. Szinte ragyogott - és ezt most nem túlzásból mondom.
– Riv, t-… – Fogalmam sincs, mit akartam mondani, de befejezni se volt időm, mert ő elhallgattatott a meglepetés csókjával. Nem kellett több egy másodpercnél, hogy végre reagáljak; belemosolyogtam ajkaink táncába, közben gyengéden az arcára simítottam, míg másik kezemmel a combjába kapaszkodtam, hogy azt is megcirógassam a nadrágján keresztül. Egyelőre rendes voltam és moderáltam magam, bár volt egy érzésem, hogy erre semmi szükség nem lett volna; mégis, hagytam, hogy a lány diktálja a tempót, hiszen ez az ő első alkalma volt, szerettem volna, hogy a saját ütemében bontakozzon ki.
Éreztem, ahogy a keze veszélyesebb terepre merészkedett - egy merő véletlenségből kicsúszó halk nyögéssel nyugtáztam, hogy megtalálta rajtam a legérzékenyebb területet, és az a bizonyos “terület” most rándult is egyet izgalmában. Nem fogok hazudni, egy ideje már eléggé kényelmetlenül feszült rajtam a nadrágom… Éreztem, ahogy az arckifejezésem megváltozott, bár nem tudtam volna szavakba önteni, hogy mégis mit ábrázolt éppen; talán a “rohadtul kívánlak” vagy a “fel akarlak falni” hangzott leginkább odaillőnek.
Mikor elszakadtunk egymástól, láttam a kimondatlan kérdést River szemeiben, még kissé el is mosolyodtam, miközben magamban megállapítottam, mennyire aranyos volt akkor és ott.
– Folytasd csak – bólintottam, tagadhatatlanul csillogó izgalommal a pillantásomban. Közben bátorítás gyanánt hüvelyk ujjammal megsimítottam az orcáját. Hófehér bőre most ki volt pirulva kissé, s olyan forróságot árasztott magából, amiben nagyon szívesen elvesztem volna.

Sosem szerettem, mikor a fiúk közt feljött ez a téma. Főleg azért, mert vagy farok méregetés lett belőle valamilyen formában, vagy túlságosan sokat osztottak meg olyan részletekből, amikre alapvetően nem voltam kíváncsi. Félreértés ne essék, annak idején tinédzserként mindig kibeszéltük ezeket, főleg, ha volt köztünk olyan, akinek szüksége volt egy-két jó tanácsra, de bennem sosem volt meg a kényszer, hogy mindenáron beszámoljak az egészről ától cettig, vagy vágjak fel vele. Ezek privát dolgok, amiket túlságosan személyesnek éreztem, hogy megosszam őket, így igyekeztem mindig ennek megfelelően kezelni az ilyen beszélgetéseket.
Mondanom sem kell, eddig egyetlen olyan nővel sem találkoztam, mint River. Egyikükkel se volt ekkora a szenvedély, pedig még el se kezdtük az egészet, mindössze ízlelgettük egymást. De ő valahogy annyira más volt.. Meglehet, az irántam érzett unszimpátiája tette szebbé a helyzetet.
Én sem panaszkodhattam, mi? Kíváncsi lettem volna, milyen lett volna hallani tőle, ahogy ténylegesen kimondja, mit is gondol rólam. Mert az, hogy én sem panaszkodhattam, nem volt egyenlő azzal, hogy - például - “nagyon szexi a mosolyod”, vagy akármi. Néha még az én egómnak is szüksége volt némi simogatásra, de tekintve, hogy már ez is egy valódi bók volt River részéről, egy kuncogással nyugtáztam, hogy nagyra értékeltem.
– Ó, a végén még elpirulok – csipkelődtem kicsit. Volt egy teóriám, hogy azért nem mondta ki, amit valójában szeretett volna, mert félt, hogy fel fogom használni ellene később. És jogosan félt, azt kell mondjam.
De mindez most éppen nem számított, mert minden konfliktust és ellentétet a lány szobáján kívül hagytunk, mintha soha nem is léteztek volna. Habár őszintén örültem azoknak a bizonyos konfliktusoknak, hiszen épp ezek egyike vezetett ide, ehhez a pillanathoz, amikor olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte fenyegetett minket az egybeolvadás veszélye. Tökéletesen éreztem bőrének illatát, mely keveredett a tusfürdője és egyéb kencéinek aromájával, a samponjával, a parfümjével… Szinte megszédített, de ez a jó fajta szédelgés volt, így még többet kívántam belőle. Féltem, hogy függővé fogok válni.
Habár nem az illata volt az egyetlen, amit a végtelenségig tudtam volna élvezni, az érintése is pontosan ilyen hatással volt rám. Mindegy volt, hogy az arcomon, a mellkasomon, a vállamon, vagy a testem délebbi részein futtatta végig ujjacskáit, erdőtűzként égetett, bizsergetett, izgalomba hozott. Ez meg is látszott az arcomon egy idő után, mert ezen a ponton nem tudtam már tovább rejtegetni, mennyire vágytam rá.
Kénytelen voltam levegőért kapni, mikor megéreztem a kezét odalent, válaszul a tagom megint rándult egyet. Ujjaim megszorultak a combja körül, mintha csak kapaszkodóra lett volna szükségem.
– Eddig nem volt… – nyeltem egyet. – Jelentősége… – Látva, hogy elöntötte arcát a pír, nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el, bár ez nem tartott sokáig. Felszisszentem, ami egy reszketeg sóhajban végződött, miközben ő ügyeskedni kezdett a kezével.
De azért egy nevetésre így is futotta, mikor ő még kifejezte végakaratát, arra az esetre, ha a mai napot nem élné túl, hála a méreteimnek. Valamiért nagyon tetszett, hogy így megszeppent, és hogy próbálta humorral oldani a saját feszültségét.
– Miért ennyire izgató, hogy ilyen… Ah, szarságokat mondasz, miközben – itt meg kellett állnom egy sóhaj erejéig – a farkammal szórakozol? – adtam hangot belső gondolataimnak, de hogy komolyra fordítsam a szót, finoman két ujjam közé csíptem az állát, hogy a szemébe nézhessek. – Ígérem, gyengéd leszek. Hacsak nem szeretnéd az ellenkezőjét.
Ezzel megadtam neki a választás lehetőségét, habár tökmindegy volt, melyik mellett döntött, a legelején mindenképpen óvatosan szerettem volna bánni vele, hiszen mégiscsak újdonság volt ez neki, ráadásul igen, elég nagy szerszámmal áldottak meg, ami egy szűz lány számára nem biztos, hogy előnyös lett volna elsőre. Aztán ki tudja, lehet, hogy épp most készültem jó értelemben megrontani Rivert egy életre.
– Semmi gond, aranyos volt – csóváltam a fejem mosolyogva. Viccesnek találtam a reakcióját, így nem volt okom megharagudni rá. Kérdésére aztán lepillantottam a nadrágomra, majd vissza rá. Természetesen tudtam, mire gondolt, de gondolatban azért nagy humorosan így is meg kellett jegyeznem, hogy “csináld még egy kicsit az előbbit és meglesz”. Végül mindössze egy bólintással feleltem, s viszonoztam forró csókját, ami édes volt, akár a méz. Menet közben pedig igyekeztem úgy pozícionálni magam, hogy fel tudjak kelni anélkül, hogy megszakítanám a csókunkat, így hamarosan már mindkét kezemmel a hajába túrva, fölé hajolva ízlelgettem az ajkait.

Más esetben a szememet forgatnám, még bele is boxolnék a vállába, hogy ne szemtelenkedjen. Ez a helyzet azonban más, most az eszem helyett a szívem és testem vezérli a cselekedeteimet. Egy röpke fújtatással jelzem, hogy nem fogok ennél többet mondani, még csak válaszra sem méltatom. Ha ennek vége, majd talán elmondom neki, milyennek látom. Tökéletesnek, leginkább, ezen a rózsaszín ködön  át legalábbis.
Meg sem tudnám mondani, milyennek képzeltem őt korábban. Mármint zárt ajtók mögött, akkor, amikor eszembe jutott, mi volt az első benyomásom róla. Egy biztos; ezek a valódi érintések, amelyekkel épp csak felfedezi testem, sokkal kellemesebbek az elképzeltnél.
Soha életemben nem éreztem még annyira megbecsülve, mint abban a pillanatban, amikor Akselre bízom magam. Mintha királynő lennék, a legfényesebb drágakő a világon, a legfinomabb csokoládé, amit alig vár, hogy az övé legyen. Ezzel egy időben a legvédtelenebb, leggyengébb virágszálnak is érzem magam, esetlennek, ahogy próbálkozom úgy nyúlni, hogy az jó legyen. Arca és tagjának rándulása azonban jó visszajelzés, minden egyes mozdulattal egyre bátrabban érintem őt. Csak hát meglep... Kínos lenne? Vagy inkább vicces? A meglepő szó, amivel illetném a helyzetet, ami lassan el is múlik, ahogy összeszedem magam és elviccelem pillanatnyi rémületemet. Az a furcsa sóhaj... Nagyot nyelek miatta, egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem akarok visszafordulni.
Néhány másodperc erejéig ajkamba harapva, lélegzetemet visszafojtva nézem az arcát, várva, hogy kimondja, mire gondol. Szavakba öntve még valóságosabbá válik. Nyilvánvaló, hogy ő az első, akitől ilyet hallok, ha a felnőttfilmeket nem számoljuk bele. A gyomrom bukfencezik is miatta egyet, és most rajtam a sor, hogy finoman megremegve szívjam tüdőmbe a levegőt.
Ezen a ponton úgy érzem, nem kellene annyit beszélnem, a feszültséget máshogy kellene oldanom. Időm sem lenne igazából felelni erre, hisz eltereli a figyelmem azzal, ahogy magára irányítja a figyelmemet.
Elakad a lélegzetem, ajkaim elnyílnak. Elveszek a tekintetében, miközben próbálok figyelni szavaira, idő közben tovább simogatva az egyelőre rejtve levő testrészét. A kezem magától mozog a nadrágjában, nem kell irányítanom.
- Tudom - bólintok alig észrevehetően. Kétségem sem volt efelől. Nem akarom tudni, előttem mennyit és hány emberrel gyakorolta már ezt, de nem kételkedem benne, hogy azért ölne ebbe ennyi időt, hogy a végén csalódás legyen mindkettőnk számára. A simogatásából, csókjaiból pedig egyértelmű számomra az is, hogy úgy fog kezelni, mint egy törékeny virágszálat. - Majd talán...azt is kipróbálnám - még néhány perccel ezelőtt sem hittem volna, hogy ezt ki fogom mondani, most mégis teljesen természetesen ejtem ki a szavakat. Azt hiszem ezzel a szőkével itt...vele bármit kipróbálnék. Az olvasottak alapján ugyanis az ellenkezője is épp olyan kellemes, akárcsak a gyengéd, elromantikázott együttlét.
Zavaromból felocsúdva meg akarom magyarázni, miért hadoválok össze hülyeségeket. Örülök, mert ettől nem megy el a kedve az egésztől - sőt, az előzőekből ítélve még izgatja is -, hanem ott tudjuk folytatni, ahol elkezdtük.
Szemeiről a mosolyára terelődik a figyelmem, ebben a pillanatban úgy érzem, minden porcikám szerelmes abba a hülye kis görbületbe meg a hozzá tartozó gödröcskébe.
Mikor megkérem, hogy álljon fel, szinte hallom a gondolatait. Most viszont meg is forgatom a szemem és csettintek egyet a nyelvemmel. Fejemet kissé oldalra billentve, szemöldökömet felvonva pillantok rá. Ajkaihoz hajolok inkább, eleget viccelődtünk már és kezdek egyre türelmetlenebbé válni.
Ahogy felegyenesedik, mindkét kezemet a derekára csúsztatom. A fejem vele együtt emelkedik, míg végül elszakadunk egymástól. Bódultan, a vágytól mindent elfelejtve futtatom végig ujjaimat kirajzolódó kockáin. Ugyanazt láthatja a tekintetemben, mint amit kiolvastam az imént övéből. Mérhetetlen vágyakozást és hogy fel akarom falni. Épp csak pár másodperc erejéig nézek a szemébe, mielőtt még elengedném. A hátam mögé nyúlok és egy könnyed mozdulattal kikapcsolom a melltartóm, majd megszabadulok tőle. Az ágy mellé dobom, de egy pillanatnyi zavar miatt nem nézek fel rá.
- Így fair a játék - magyarázom meg, aztán már haladok is a célom felé. Lassan húzom le csípőjéről a farmert, szemezek a vékony anyagon át dudorodó férfiasságával. Nem tehetek róla, hogy pont szemmagasságban van... - Baszki, Aksel - sóhajtok fel újra. Egyszerre izgatott és kissé rémült is ez a sóhaj. Elbátortalanítani viszont nem tud a látvány, sőt. A megszólalás ellenére bátran hajolok előre, s kezdem apró csókokkal behinteni előbb a köldöke környékét. Ujjaimmal az alsójában kapaszkodom, óvatosan húzom épp csak néhány milliméterrel lejjebb. Ajkaim egyre lejjebb és lejjebb hagynak nyomokat. Férfiasságát az anyagon keresztül érintem először, figyelve a reakciójára is.
- Ez jólesik? - kérdezem két puszi között. Nem telik el sok idő, néhány másodperc csupán, megszabadítom az utolsó ruhadarabtól is. A szívem most már tényleg ki akar ugrani a helyéről, hosszan sóhajtok és a hajamba túrok. Meg akarom ízlelni, de vajon az menni fog? Egyelőre addig merek elmenni, hogy megnézzem, mennyire illeszkedik a kezembe. Ujjaimat mérete köré fonom és gyengéden mozgatni kezdem rajta. - Tökéletes - súgom magam elé. Lassan felemelem a fejem és a szemébe nézek. Vezess.

Egy idő után már nem tűnt annyira hihetetlennek, hogy kettőnk közt lángra lobbant a levegő. Sőt, inkább csak azon tűnődtem - mikor volt rá egy szabad másodpercem -, hogy vajon miért csak most? Hiszen a feszültség mindig is ott volt. Meglehet, félreértettük. Vagy ez az utolsó kis összezörrenésünk kellett hozzá, hogy végre irányt váltson a kapcsolatunk? Tudja franc… De nem is érdekelt annyira. Csak River számított.
Bevallom, az első néhány percnyi bénázás után már nem volt nehéz visszatérnem önmagamhoz - és hoznom a szokásos formámat a csipkelődéssel, meg a szemérmetlen megszólalásaimmal. Az ágyban voltam a legőszintébb, ezt nem tagadom. Olyankor kimondtam, ami a fejemben járt, vagy annak megfelelően cselekedtem, nem volt körítés, virágnyelv, vagy bármiféle ámítás. Ezt szép lassan szerintem River is észrevette idő közben. Így mikor azt mondtam, hogy gyengéd akartam vele lenni, az úgy is volt.
– Tudom, hogy tudod – erősítettem meg kissé levegős hangon. Azon a ponton láttam, hogy bízott bennem és hitt nekem. Ugyan ennek nem adtam hangot, de nagyon is jól esett, hogy belém fektette a bizalmát. Azt hallva viszont, hogy a másik oldalt is kipróbálná majd, ráadásul velem, már megint rándult egyet a tagom, hogy jelezze, neki tetszik az ötlet. Hát hogyne… – Nem fogod megbánni – válaszoltam, és még a szemeim is felcsillantak a gondolattól. Kár is lett volna tagadnom, hogy lázba hozott az a bizonyos “ellenkező” stílus. Persze tudtam, hogy ennek nem itt és most volt a helye.
Végül egy kis baki után csak-csak sikerült elkerülnünk a kizökkenést, elvicceltük a dolgot és tovább léptünk. Mire észbe kaptam, már ott álltam előtte, kíváncsian figyelve, hogy mégis mihez fog most kezdeni. Sejtettem, mit szeretett volna, de hagytam, hogy a maga tempójában bontakozzon ki. Hiszen ez az ő pillanata volt, én pedig szíves örömest ajánlottam fel magam kísérleti alanynak. Őszintén? Tetszett, hogy enyém lehetett ez a szerep, mert így Rivernek egy olyan oldalát ismerhettem meg, amit még ő sem fedezett fel igazán. Talán én voltam az első, aki láthatta azt a vágyakozó csillogást a szemeiben. Meglehet, engem érintett meg először ilyen óvatosan, mint aki egy festmény körvonalait próbálja lekövetni az ujjaival. Ettől csak még édesebb volt minden apró simítása. Nem bírtam ki, hogy közben ne kezdjek el a hajával játszani, és abban a néhány másodpercnyi nyugalomban erőteljes rózsaszín köd borította be a fejemet.
Megvártam, míg lefejtegette magáról a melltartóját, mondván, “így fair” - de ez nem volt fair. Nem volt az, mert a fedetlen látványával csak azt bizonygatta, mennyire rohadtul gyönyörű ő teljes egészében. Sőt, a “gyönyörű” már nem is jó szó arra, hogy ezt kifejezzem… Szinte glóriát hallucináltam az egész lénye köré. Hirtelen nem is tudtam, mit mondhatnék.
Mielőtt még a nadrágomat lehúzhatta volna, gyengéden megragadtam az állánál, hogy magamra vonjam a figyelmét, aztán ajkaimat az övére tapasztva egy csókkal igyekeztem kifejezni az iránta érzett vonzalmamat. Egyszerű szavaknál ezzel talán többet mondtam…
– Csak hogy tudd… Ma mindenhol meg akarlak kóstolni – suttogtam a csókunkba egy apró mosollyal a szám szélén. És mint mondtam, ilyenkor sosem hazudok. Végül elengedtem, hogy visszatérhessen ahhoz, amit el akart kezdeni. Lassacskán lekerült rólam a farmer, közben visszatértem a hajbirizgáláshoz is.
A reakciója egyszerre volt izgató és egy kicsit vicces is; de nem nevettem, inkább csak csodáltam az arckifejezését. Kisebb-nagyobb sóhajok kezdték követni egymást a csókjai hatására, s még egy kuncogást is elengedtem, mikor egy csiklandósabb pontot talált meg ajkaival. Persze minél lejjebb haladt velük, annál kevésbé volt vicces ez az érzés. Most már egy “mmm” hang, vagy ehhez hasonló visszajelzés tört utat magának, aztán egy szisszenés, mikor keze ismét rátalált a legérzékenyebb testrészemre. Fizikai képtelenségnek tűnt, hogy ezt csendben élvezzem.
– Mmm.. Igen – morrantam fel jólesőn. Pedig még bele se kezdtünk ebbe igazán… De jó úton haladtunk, mert hamarosan már az alsóm is eltűnt a képből, így tagom fedetlenül szemezett Riverrel. Egy pillanatnyi hezitálás után a lány a kezébe vette, de annyira gyengéden, olyan óvatosan… Észre se vettem, hogy az utóbbi másodpercekben visszatartottam a lélegzetemet.
Teret akartam neki adni, hogy próbálgassa, de aztán elkaptam a pillantását, ami most úgy fúródott az enyémbe, mintha utasításra várt volna. Hmm, érdekes…
Megértettem az üzenetet, és ujjaimat finoman a keze köré fontam, hogy vezethessem a mozdulatait. Enyhén meg is szorítottam, hogy valamivel magabiztosabban fogjon rá a szerszámomra.
– Egy kicsit rászoríthatsz – tettem hozzá, hogy értse, mit szeretnék. Aztán elkezdtem mozgatni a kezem az övével együtt, fel és le, egyelőre kényelmes tempóban, hogy hozzászokjon. Ekkor már egy fojtott nyögés is kicsúszott a számon. – Így jó…

Feltételezhetném, hogy csak arra kellek neki. Ebben az esetben viszont akár mást, jobbat, szebbet is megkaphatott volna. Feltételezhetném, hogy egy fogadás tárgya vagyok. Mégis kivel fogadott volna? A háziállatával vagy a főnökasszonnyal? Nem. Minden ehhez hasonló feltételezés felesleges és butaság. Talán naiv vagyok, de azt tudom, hogy a döntésem most helyes. A hétköznapokban nem ezt mondanám, most ennek ellenére tudom, hogy ő a tökéletes ember. Nem érdekel, mi lesz utána, hogy hogy fogunk viszonyulni egymáshoz. Csak az érdekel, hogy örömöt okozzak neki. A szívem egyébként is átvette az irányítást az eszem felett, az pedig egész egyértelműen oda meg vissza van a szöszifiúért.
Azzal, hogy megállít, mikor lehúznám a nadrágját, pillanatnyi kétséget kelt bennem. Valami rosszat tettem? Túl gyorsan próbálkozom? Mielőtt még ennél több kérdés megfogalmazódna bennem, ajkai az enyémekre találnak és belesóhajtok a csókba, gerincem mentén bizsergés fut végig. Minden egyes érintésével egyre jobban képes elcsavarni a fejem és lángra lobbantani. Elfelejtek levegőt venni szavai hallatán, képtelenségnek érzem, hogy Ő nekem ilyesmit mondjon. Azt hittem, ezzel csak a könyveimben fogok találkozni, leírva, hozzáképzelve a tökéletes férfit. Most pedig itt áll előttem és ilyeneket mond...
- Azt én is szeretném - súgom erőtlenül, az is csoda, hogy egyáltalán ennyit tudok rá válaszolni. Nem csak szeretném, akarom is. Mielőtt még erre a pontra jutnánk, folytatom, amit elkezdtem és megszabadítom a feszülő ruhadarabotól. Épp olyan lehet álló farokkal létezni, mint melltartóban egész nap. Mintha kalodába zárnák az embert.
Órákat tudnék tölteni bőrének csókolgatásával, puha, mégis feszes, a hangok pedig, amelyeket kiváltok belőle, különleges dallamok füleimnek. Már most várom, hogy a nyögéseit halljam.
A gyomrom az izgalomtól bukfencezik egyet, válasza magabiztosabbá tesz. Szeretném, hogy segítsen, hogy mutassa, mi a jó neki. Tekintetem megállapodik előbb a szemein, majd elnyíló ajkain. Alig észrevehetően bólintok egyet. Különös érzés férfiasságának markolása és a kézfejemen a tenyere. Meleg, bizalmas, valamint rohadtul izgató.
- Szeretsz irányítani? - kérdezem halkan, él nélkül a hangomban. Nincs benne az a kíváncsiság, mint máskor, ez jobbára inkább egy megállapítás, nem is kérdés. - Tetszik, hogy vezetsz - a szemébe nézek, onnan pedig vissza a kezeink mozgására. Szinte megbabonázva figyelem, mi nyújt neki örömöt. Nem próbálom irányítani, nem szorítok rá jobban, de idő közben szabad kezemmel végigsimítok a hasán. Ahogy közelebb csúszok hozzá, körmeimmel húzok hosszú csíkokat bőrére, finoman, épp hogy csak megérezze.
- Én is meg akarlak kóstolni - motyogom alhasába két csók között. Határozottan tolom el a kezét, közben újra felnézek rá. Vannak róla elképzeléseim, mit szabad és mit nem, finoman akarok bánni vele. Lejjebb csúsztatom a kezem és nyelvem hegyét futtatom végig rajta először. Kezének mozgásából ítélve nem baj, ha nem törékeny porcelánszoborként bánok vele, ezért valamivel bátrabban engedem ajkaim közé. Nem tudom a saját határaimat, de ez egy jó alkalom arra, hogy kitapasztaljuk mindketten. Lehunyom a szemem és elengedem magam, meg a görcsös megfelelési kényszert. Csak a reakcióira, a hangjára figyelek. Kellemes érzés még nekem is, azt hiszem, szeretni fogom ezt a tevékenységet. Remélem nem akkora csalódás ez számára, hogy fordítva már nem így van és már bánja, hogy egyáltalán kezdett velem.