“YOU OWE NO ONE AN EXPLANATION, A REASON, A DEFENCE FOR WHO YOU BECOME AFTER YOU SURVIVE.” — NIKITA GILL
Megtörtént, aminek meg kellett történnie, Briggs parancsnok elvette Mr. Selwyn életét, aki - tudom jól - megérdemelte a halált, és inkább ő, mint sokan mások. És mégis... Percekig úgy érzem magam, mintha visszatért volna a kicseszett dementor horda, és egyszerre legalább hárman lakmároznának a lelkemből. Főleg azt látva, hogy a parancsnok nője megsérült, tehetetlenül fekszik. Először eszméletlennek tűnik, de aztán meghallom a hangját, a szót, amit ismétel, és összeszorul a szívem. Terhes volna? Lopva Lynette felé nézek, tanácstalanul. Szeretnék tenni valamit, de tehetetlennek érzem magam, és némileg lefagyva, mintha minden érzékem belassult volna. Egészen addig, amíg Briggs felkapja a szőkét, bennünket pedig tovább küld a Szellemszállás felé. Ketten maradunk Lynnel, egymásra utalva, ettől pedig valamelyest újra magamhoz térek. Össze kell szednem magam, hiszen még nem jutottunk ki, és meg kell védenünk magunkat, egymást.
- Gyerünk! - megfogom a Weasley lány karját, és finoman húzni, terelni kezdem a legbiztonságosabbnak tűnő irányba. Egy ideig már majdnem úgy látszik, sikerülni is fog célba érni, hisz egyre közelebb kerülünk a kivezető úthoz, ez pedig még elszántabbá tesz. - Ki kell végre jutnunk innen! Ugye te jól vagy? - torpanok meg egy pillanatra Lynn felé fordulva, mert az egész kavarodás és párbajozás közepette időm sem volt megnézni, hogy megsérült-e. Ám mikor tovább indulnánk, két maszkos bukkan fel, és az utunkat állják. Ösztönösen rántunk pálcát, és másodpercek alatt kialakul a párbaj, ám miután Lynnt lefegyverzik, az egész hamar egyoldalúvá válik. Ők támadnak, sorozatosan, én pedig leginkább csak védekezni tudok, támadni nem igazán van időm vagy esélyem. Még az is csodának tűnik, hogy kettejük ellen egyedül is tartani tudom a frontot, bár az egyikük mintha kicsit visszafogná magát. A szemem sarkából pedig Lynette-et látom, aki mintha lefagyott volna. - Lynn, össze kell szedned magad! - kiáltom oda neki. Aztán több minden történik hirtelen egyszerre. Az egyik átkom súrolja a jobb oldali halálfaló arcát, és a maszkja lerepül róla, közben a másik támadó valamivel eltalálja a bal vállamat, amitől hátra esek, a földre zuhanok. A fájdalom, ami elkezd terjedni a karom felé is, legalább olyan nagy, mint a meglepettségem, hogy apám öccsével párbajoztam eddig. - Kermit bácsi? - Ez legalább megmagyarázza, miért fogta vissza magát. Bár kurvára megtehette volna azt is, hogy egyáltalán nem támad rám! Értem én, hogy nincs túl jóban a szüleimmel, akik szerint a fickó mondhatni fogyatékos, de... Hát mondjuk az, hogy a saját vérére támad, is csak alátámasztja, hogy az öregemnek igaza van vele kapcsolatban.
Nehezemre esik feltápászkodni a földről, főleg úgy, hogy a pálcámat még mindig a másik kettőre irányítom, készen arra, hogy hárítsam a további átkokat, ha kell, a szabad kezem pedig kurvára fáj, és nem tudok rendesen rátámaszkodni. És ha még nem volna épp eléggé idilli ez a családi pillanat, a háttérben a két maszkos mögött egy másik elszánt arccal közeledő rokont pillantok meg. Fogalmam sincs, mire számítsak tőlük, mert ha képesek a saját fajtájukra, a vérükre támadni ebben a káoszban, mégis mit várhat egy Weasley? Miután talpra kecmergek, még mindig előre tartott pálcával beállok Lynn elé, hogy kitakarjam őt előlük.
Lux in tenebris
the darkness
in me grows every day.
Vendég
Pént. Aug. 12, 2022 12:53 pm
Lynn & Everyone
Elborzadva figyeltem, ahogy a parancsnok a karjaiba emelte a sérült nőt. Szerettem volna segíteni nekik. Bűntudatom támadt, amiért nem figyeltünk rá eléggé. Mindez elkerülhető lett volna, ha… Ha? Ha mit tettünk volna? Úgy éreztem, hogy már nem sokáig voltam képes elzárni az érzelmeimet, a sírás kerülgetett, és bólintva reagáltam Denny felszólítására, miközben húzni kezdett magával. Eleinte nem akartam mozdulni, de végül csak engedtek a lábaim, és futásnak eredtem Denny mellett. − Igen, megvagyok – feleltem halkan, hiszen minden rendben volt egy-két zúzódást leszámítva, és azt, hogy a mai nap folyamán számtalan alkalommal akartak megölni. Vajon vége lesz egyszer ennek? − Denny, szerintem… − Nem tudtam befejezni a mondatot, nem tudtam elmondani neki, hogy mennyire elkerülném most a Szellemszállást, ugyanis újabb maszkosok bukkantak fel, akik a bizonytalanságomat kihasználva telibe találtak egy lefegyverző bűbájjal. A pálcám elrepült a közelemből, én pedig ismét a sárban kötöttem ki. Nem tudtam Dennynek segíteni, ugyanis kétségbeesetten próbáltam eljutni a pálcám irányába. Ugyan, a táskámban lapult egy másik, amelyet egy maszkostól szereztünk, de kételkedtem benne, hogy engedelmeskedne nekem. Döbbentettem pislantottam fel, amikor Denny a nevén szólította az egyik férfit, de továbbra sem voltam képes talpra küzdeni magamat. Úgy éreztem, most jött el az a pillanat, hogy nem bírtam egy percig se elviselni ezt. A helyzet pedig még jobban bonyolódott, ahogy egy ismeretlen nő csatlakozott a társaságunkhoz. Teljesen összezavarodtam. Nem értettem Denny honnan ismerte azt a férfit, vagy hogy a nő miért segített nekünk.
Vendég
Pént. Aug. 12, 2022 1:14 pm
Lux in tenebris
A kalandozók részére
Az embereimtől érkezett a jelentés, hogy Roxmortsban kitört a káosz. Tudtam, hogy Napoleon és Corban terveznek valamit, de tudtommal vérontásról szó sem volt. Ráadásul, az informátoraim szerint Theodore és a családja, illetve Amelie fia is a faluban tartózkodott. Több sem kellett ahhoz, hogy a kényelmes székemből felállva magamhoz intsem a hollóimat, és a faluba siessek. Egy ujjal sem érhettek a családomhoz. Eleget szenvedtünk már, a fiatal generációnak soha nem lett volna szabad megtapasztalnia azt, amint keresztülestünk. Valóban káosz uralkodott az érkezésemkor, így nagyon hamar alakot öltöttem, hogy Hugin és Munin társaságába szegülve, én is hollóként pásztázzam a környéket. Meg kellett találnom a gyerekeket. Muszáj volt megbizonyosodnom afelől, hogy jól voltak. Talán nem én voltam a legkedvesebb rokonuk, talán nem is foglalkoztam velük túlságosan sokat, de a vér összekötött minket, ez pedig mindennél erősebb, tagadhatatlan kötelék volt. Nekem pedig nem volt vér szerinti gyermekem, így azokat kellett megóvnom, akikben ténylegesen Nott-vér csörgedezett. A füsttől és a sötétségtől nehezen láttam. Elrepültünk a lángoló Mézesfalás mellett, átszeltem a főtér romjait, mire végre kiszúrtam egy ismerős alakot. Amelie fiáról volt szó, akit ráadásul a saját nagybátyja, illetve egy másik neohalálfaló tartott fel. Felismertem a vörös hajú lányt is, akit annyira védelmezett. Noha én soha nem álltam volna ki egy Weasley-ért, de az a lány szintén gyerek volt, épp ezért nem értettem Kermitet, hogy miért gondolta azt, remek ötlet rátámadni a saját unokaöccsére és egy másik tinédzserre. Hangtalanul kerültem mögé és a társa mögé, könnyedén öltöttem emberi alakot, miközben Hugint és Munint egyetlen intéssel küldtem rá a másik támadóra. Nem ismertem, nem is érdekelt, csupán azt akartam, hogy hagyják békén a fiatalokat. A taláromból előhúztam a pálcámat, hogy mindenféle gondolkodás nélkül szórjak Imperius átkot Kermitre. Ismertem a férfit, az észérvek nem hatottak nála, sokkal egyszerűbb volt megtartani annak, ami volt: egy báb. Mostantól pedig az én bábom. − Tedd el a pálcádat, és kotródj innen, amíg jó kedvemben találsz! – fordultam az idegen felé, akinek az arcát még mindig maszk takarta, miközben Kermitet is felé fordítottam. Hugin és Munin pedig visszatértek a vállaim fölé a levegőbe, hogy onnan sújtsanak le ismét, ha szükségessé válik.
Az Imperius-átok megteszi a hatását, Kermit Lestrange olyan engedelmesen sétál el, mint akit zsnióron rángatnak. Kirill érzékeli, hogy ebben a párbajban alulmaradna, a madarakat nehezen félresöpörve kereket old, mielőtt még ő is Lestrange sorsára jutna. Bár @Karen Nott szíve szerint a fiatalokkal maradna, a hollói hamar jelzik számára, hogy máshol szólítja a kötelesség. A két ébenfekete madár magasra szállva mindenkinél hamarabb látja meg a Szellemszállás udvarán életre kelő kék lángszörnyetegeket, amelyekre azonnal felhívják gazdájuk figyelmét. (Mesélői instrukció: Karen a 3. csoportban folytatja a játékot.) @Denarius Lestrange és @Lynette Weasley a kommandó parancsnokának korábbi utasítása szerint folytatják az útjukat a Szellemszállás felé, a falu szélénél járva azonban minden eddiginél borzalmasabb látvány fogadja őket. A romos háztól lángokból álló, hatalmas bestiák közelednek, Roxmortsot pokoli tűzgyűrű veszi körbe. Érzik a semmihez sem fogható hőséget és tudják, hogy most már esélyük sincs a Szellemszálláson keresztül visszajutni a faluba. (Mesélői instrukció: Lynette és Denny a 4. csoportban folytatják a játékot.)
