“It is easy enough to be friendly to one's friends. But to befriend the one who regards himself as your enemy is the quintessence of true religion. The other is mere business.”
Idegesen gyűrögetem az egyenruhámhoz tartozó szoknyám alsó segélyét, míg a folyosón várok Zabinire. Erősen emlékeztet ez a pillanat a tegnapira, amikor a tanári előtt várakoztam így, bár szerintem ma jóval feszültebb vagyok. Tudtam, hogy a legutóbbi sötét varázslatok kivédése eredményeim nem a legjobbak, legalábbis nem elég jók ahhoz, hogy a R.A.V.A.SZ.-on a várt pontokat kapjam, és hogy fejlődnöm kellene. Céltudatos vagyok, kitartó, igenis be akarok jutni a varázsjogi karra, bizonyítani akarok elsősorban magamnak, de mindenki másnak is, aki azt gondolja, hogy nem vagyok rá képes. Csakhogy ez olyan tárgy, amiből több gyakorlásra lenne szükségem, az elmélet és a magolás magában nem elég. Legalábbis akkor nem, ha többet szeretnék annál, mint hogy simán csak átmenjek a vizsgán a tantárgyból. Szóval tegnap végül le kellett ülnöm az SVK és az átváltoztatás tanáraimmal, és egy megoldást ajánlottak nekem... Amit mikor először hallottam, legszívesebben azonnal a másik irányba menekültem volna. Egy diáktársammal egymást korrepetálhatjuk, mert míg SVK-ból segítségre szorulok, átváltoztatás terén tudnék mit tanítani. Elméletben persze van értelme, én meg amúgy nem vagyok egy gyáva nyúl, de... Pont Antonio Zabini? Éppen ő? Nem tudtak volna senki mást keresni, akivel esetleg épp csak egy minimális esélye lehetett volna, hogy jól kijövünk? Nem félek tőle, ezt szeretném határozottan leszögezni. Már nem félek, ennél már erősebb lettem, nem az a gyámoltalan kislány, aki valaha voltam. De a srác még mindig egy beképzelt, náci személtláda. És a tény az, hogy évekig zaklatott, és gyakran engem pécézett ki magának, valahányszor példát akart statuálni arról, hogy mi jár a “sárvérűeknek”. Két variációt tudok elképzelni arról, hogyan fog ez zajlani: vagy tartjuk a sok lépés távolságot, többnyire egymáshoz sem szólunk, és nem nagyon fogunk egymástól tanulni semmit, vagy pedig... Nos, csak egy rossz szót szóljon, és én tuti kikaparom a szemét. Már amúgy is több éve készülök erre.
Lassan mély levegőt veszek, majd miközben kifújom, igyekszem nyugalmat erőltetni magamra. Nem lesz semmi gond, ugye? Ugye?! Civilizált felnőttek vagyunk már, vagy legalábbis ahhoz kezdünk egyre közelebb kerülni. Itt a lehetőség, hogy ezt bizonyítsuk. Lecsusszanok az ablakpárkányról, ahol eddig az SVK tankönyvemet lapozgatva várakoztam, majd bekukkantok a tanterembe, amit a korrepetálás miatt elkaptunk ma délutánra. Jóval hamarabb érkeztem, mert a lehető legkevesebb okot akarom szolgáltatni Zabininek, hogy belém kössön, tehát esély sem volt arra, hogy ő várjon rám. És amikor végre befut, kipréselek magamból egy sziát , aztán előre megyek. Várakozhattam volna idebent is, de nem akartam egyedül kuksolni egy üres teremben. - Szóval... mivel szeretnéd kezdeni? SVK vagy átváltoztatás? - fordulok a srác felé, miután lepakoltam a holmimat az egyik asztalra. - Nekem mindegy, de arra gondoltam, csinálhatnánk felváltva, mondjuk 20-20 perc? Így akkor mindkettőnknek lenne egy kis szünet is közben. - Szerintem logikusan hangzik.
Willow Leneghan. Amikor meghallottam a nevet, nehéz volt visszatartanom az érzéseimet az egésszel kapcsolatban. De sikerült, legalábbis annyira, hogy egy kulturált kérdéssel érdeklődjek afelől, hogy biztosan Leneghan lenne a legmegfelelőbb…? De igen, merthogy a sárvérű lány pont SVK-ból gyenge, átváltozástanból meg… kevésbé sivár. Pontosan tudom, hogy SVK-ból mennyire gyenge, tapasztaltam nem egyszer, hogy bőven van mit tanulnia az átkok terén mondjuk. Ahhoz nem elég, hogy megtanul csúnyán nézni és nagy lánynak tűnni közben. Komolyan, mi van mostanában a sárvérűekkel? Azt hiszik, hogy ha összekaparják a nem létező magabiztosságukat, máris képesek változtatni bármin is. Holott valójában nem több az egész egyszerű önámíásnál. A helyzet viszont az, hogy ha a legjobbak akarom nyújtani a R.A.V.A.SZ.-oknál, akkor meg kell tennem ami szükséges ilyenkor… ez meg néha azt jelenti, hogy olyanokkal vegyülök, mint a félvér Weasley lány és nos… a sárvérű Leneghan is, úgy tűnik. Szánalmas, hogy nincs más jelentkező akit jónak ítélnének meg, de ez már egy másik javításra szoruló problémakör.
Ha más nem, legalább szórakoztató lehetne az egész vele, olyan szempontból, hogy nevetséges az egész helyzet. Leginkább viszont, túlnyomóan bosszantó, sőt, szinte már sértő… én mégis időben érkezem. Adok magamra, még akkor is ha a másik fél… ilyen. A meglepő inkább az, hogy a sárvérű Leneghan is képes időben érkezni. Nahát. Vannak még csodák, vagy ennyire be akar vágódni, hogy ne nyeljem le keresztben? Csalódni fog, mert ennyitől még közel sem fogom kímélni. Tulajdonképpen szívességet teszek neki azzal, hogy nem kímélem, ez pedig máris több, mint amit érdemelne. - Leneghan. - Köszönés gyanánt csak végigmérem, bár értelmetlen az egész, mégis nem bírom ki, hogy ne szúrjam oda felé a mérhetetlenül bíráló tekintetem. Nehéz tagadni, hogy szép lány amúgy, de nehéz lenne eltekinteni affelől, hogy hová született, és hogy még ennek ellenére is képes elhinni, hogy több lehet ennél valaha is. Inkább csak követem a terembe, amolyan essünk túl ezen sóhajjal. - Persze, Leneghan - úgy ejtem a nevét, mintha szitokszó lenne önmagában is - nem kételkedek abban, hogy szünetre lesz szükséged. Majd lassan haladunk, hogy legalább egy parányi esélyed legyen arra, hogy tanulhass bármit is. - Nem kellene sértegetnem azt aki azért is van itt, hogy nekem is segítsen… ugyanakkor kit áltatunk? Nem bírjuk egymást, ezen pedig nem ez a pár óra fog változtatni. - Kezdjük az SVK-val, akkor még időben feladhatod, a profeszorok pedig ráébredhetnek, hogy mekkora hibát követtek el ezzel az egésszel. - Mert számomra egyértelmű, hogy nem minket kellett volna összepárosítaniuk. - Azt már tudom, hogy a gyakorlati részéhez alig van tehetséged. Vagy akaratod. Vagy mindkettő. - Nem szépítem, mert nem érdemli meg. - Szóval feltételezem, abban kell nagyobb segítség, mert bemagolni a szöveget még te is képes lehetsz. - Tessék, veheti bóknak, ha nagyon rá van szorulva, bár messzire nem jutna vele. - A bevezető rész remélem azért megvan… - Fintorgok, hiszen láttam, hogy nemrég még a könyvét bújhatta ha elől volt. - Elméletet nélkülem is tudsz magolni, úgyhogy inkább… mutasd mit tudsz. - Előveszem a pálcámat és várakozóan nézek rá, én kész vagyok, tényleg csak túl akarok esni. Minél hamarabb eljutunk odáig, hogy feladja, annál gyorsabban végzek és keresek mást aki jó átváltozástanból. Lehetetlen, hogy ő legyen az egyetlen alkalmas személy erre.
Willow Leneghan varázslatosnak találta
the path to greatness is paved with sacrifices are you willing to pay?
