I had to hit the road, for more than a million miles
taeyong & cameron
For you to just turn me inside out
Az elmúlt időszakban kevésbé volt morcogi a mentorálltjával szembe. Mióta nála járt megváltozott a hozzáállása. Nem kapott több mosolyt, sem több kedves szót, mert ő ezekben nem volt jó. Viszont apróságokra ügyelt, mint például türelmesebb volt, segítőkészebb, s igyekezett nem nagyon felhúzni. Például most már rendes kávézókba vitte, s bár időnként így is elhangzott tőle egy-egy bölcselet, nagyon igyekezett nem az agyára menni. S úgy festett nem is sejtette, hogy ő lehet az a macska. Időnként visszajárt, néha vele aludt, majd másnap rohadt be a munkahelyére, mert mindig megvárta, hogy elmenjen előbb Cameron otthonról. Még számára is nyílt titok volt, hogy azért csinálja, mert valójában élvezi a törődést. Minden emberrel így van ez, s aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik. Most pedig lehetősége adódott, hogy ne csak kiscica alakban töltsön vele kettesben időt, hanem emberként is, ugyanis megkapta a főnökétől, hogy közös programra kell vinni a kölyköket, s bizonyítékkal kell szolgálniuk, hogy valóban el is mentek egy csapatépítő hétvégére. Sokat gondolkodott, hogy hova menjenek, mert akár országon belül is maradhattak volna, viszont olyan helyet akart választani, ahol a fiú nem találja fel magát, így esélyem sem lesz megszabadulnia tőle. S melyik más ország juthatott volna eszébe, ha nem Dél-Korea…? Hiszen ahogyan levette a fiú még csak a nyelvet sem beszéli, hogy boldoguljon, elvégre ott az angol nem éppen használt, maximum a fővárosban, de ott is ritkásan. Talán ez a legnagyobb hátrány, de az is biztos nehézséget okozna neki, hogy nem találna el semerre, útbaigazítást nem tud kérni – internete nincs a telefonján, hogy megkeressen bármit – s akkor még nem is említette az ismeretlen ételeket meg az egész kultúrát. Viszont előre nem mert szólni neki, félt, hogy kihátrálna ebből, így csak egy olyan üzenetet ír neki, amelyben megkéri hogy csomagoljon össze, mert kötelező programnak mennek, és úgy készüljön, hogy sokat fognak túrázni, de… Lehet egy fancy helyre is elmennek, így ing is legyen nála. Varázslók, kvázi egy hátizsákba minden beférne. Az indulás napján pedig várja is az irodájának ajtaja előtt, egy lazább öltözetben, kezében a kis hordozható kávésbögréjével, s azt iszogatja. Kivételesen nem volt benne alkohol, pedig most rakhatott volna bele.
Az utóbbi időszakban kissé kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Talán a macska tehet róla, mert igen, lett egy cicám. Nevet mondjuk nem adtam neki, egyszerűen hívom, ahogy éppen eszembe jut és általában jön is. Mondjuk időnként másfelé kóborol, nincs mindig otthon, de már tudom, hogy vissza fog térni így aggódnom se kell érte. Vettem neki többféle kaját - száraz tápot és nedveset is - és cicaalmot is, de utóbbit nem szokta használni, inkább kijár. Tényleg intelligens kis dög, egészen megszerettem. Ami pedig a munkát illeti, talán Ty-al is kezdünk összecsiszolódni. Már kevésbé bosszantó és rájöttem, hogy egész jól érti a dolgát, szóval próbálok tanulni Tőle, figyelni rá és nem túl mogorva megnyilvánulásokat tenni felé. Az üzenete viszont meglep, amelyben arra kér, hogy csomagoljak össze, mert elutazunk valahova, de hogy pontosan hova és mennyi időre megyünk, arról semmit se tudok meg. Már meg se lep, Ty-ról van szó, így előkészítem az ételeket előre a cicának, teszek neki bőven vizet is és csak bízni tudok benne, hogy csak azért, mert nem talál itthon pár napig, nem fog eltűnni az életemből. Attól tartok, hogy az rosszul érintene. Bár tudnék magamnak máshonnan is macskát szerezni, én csak ehhez a cicához ragaszkodom. Van egy fekete hátizsákom, amit elláttak tértágító bűbájjal, így abba kerül be minden, amire szükségem lehet. Váltás ruhák, tisztálkodó szerek, de nem túl sok holmi és semmi extra, így azt kapom a vállamra, miután a fekete bőrdzsekimet felhúztam és már indulok is az irodába. Reggel megborotválkoztam még az indulás előtt, a hajamon is igazítottam, így teljesen jól nézek ki. A kilók is visszajöttek és talán már nem látok mindent annyira szörnyűen. Bár teljesen feketébe öltöztem, nem gyászolok, egyszerűen jól állnak a sötét ruhadarabok és még jobban kiemelik kék íriszeimet. Taeyong irodájába viszont úgy látszik, hogy be se kell mennem, mert előtte vár, mily meglepő, kávéval a kezében. Nekem bezzeg nem készített! Az elmaradt, mert annyira a cicára koncentráltam, hogy le se főztem a frisset magamnak. Ahh már mindegy. - Szia! Hova megyünk? Nem írtál túl sok infot... - rögtön rá is kérdezek, mert nem szeretem a meglepetéseket. Azok sose sülnek el jól a számomra.
Zakhar Sokolov and Byeon Taeyong varázslatosnak találta
I had to hit the road, for more than a million miles
taeyong & cameron
For you to just turn me inside out
Azon elsőre el se gondolkodott, hogy lesz azzal, hogy ő hivatalosan Cameron kiscicáját játssza, s ha megint annyira kis gondoskodó akar lenni, mint szokott, akkor biztosan kap majd tőle enni. Amit megenni se fog tudni meg elrejteni sem, mert össze lesznek zárva… Mert miért is ne aludnának egy szobában?! Teljesen logikus, elvégre olcsóbb is, s ő már amúgy is megszokta, hogy együtt alszanak. Cam meg majd elviseli, bár úgy vette észre, hogy az utóbbi időben sokkal normálisabb lett ő is. Talán mégsem annyira lehetetlen nekik kijönni, csak nehezen indult a kapcsolatuk. A kávéját szürcsöli, mikor meglátja a fiút, s hamarosan a hangja is megüti a fülét, mire csak biccent felé. – Reggelt… Csapatépítésre. – majd ismét kortyol egyet a fekete löttyből. – Zsupszkulcsot fogunk használni. – S már keresi is elő a zsebéből a kis fém könyvjelzőt aminek egyik felét odatartja neki, hogy fogja meg, aztán már mehetnek is. Hozzá volt szokva a pörgéshez, nem igazán szédült már el, ahogyan az sem okozott neki túl nagy gondot, hogy épségben érjen földet. Tulajdonképpen elég sűrűn játszotta ezt el, főleg ha hazajött, de volt olyan is már, hogy munka közben akadt egyre véletlenül. Nem kellett volna semmihez sem nyúlnom… Hoppá! Most viszont pontosan tudta hol vannak – illetve szinte biztos volt benne – így visszasüllyesztette a könyvjelzőt a zsebébe, majd a fiú felé fordult. – Üdv Szöulban! Pontosabban Insadong-ban. – Mert bár csak egy szúk sikátorban voltak, a szemben lévő sörözőt pont felismerte. – Éhes vagy? Vagy szomjas? Vagy csak pakoljunk le? – Koreában éppen délután négy volt, még pont nem volt nagy tömeg, mert az emberek még dolgoztak, így most könnyebben tudtak maguknak helyet szerezni egy kifőzdében. Bár ő maga nem vágyott ennivalóra, de ennél keresve sem tudtak volna jobb helyet találni. S amint a fiú döntött, hogy pontosan mit is szeretne, elindul a megfelelő irányba. – Bocs, hogy nem mondtam, de féltem lemondanád, miután egy teljesen idegen országról van szó.
Pontos vagyok, mint mindig és bár nyúzottnak nem látszom, a kávé láttán eszembe jut, hogy valami elmaradt a reggel folyamán. Ahh na mindegy, majd veszek valahol, csak előbb halljuk az úticélt és a programot. - Csapatépítésre? Mindenki megy az aurorságról? - mint anno? Körbe is nézek ösztönösen, de mást nem látok, csak ketten vagyunk itt, szóval végül kérdőn pillantok ismét Ty felé. - Oké, rendben. - tudja, hogy nekem nem probléma, így lepillantok a könyvjelzőre, majd tovább kérdés nélkül fogom meg a tárgyat. A köldökömnél megszokott húzó érzés és a forgás már el se szédít, így én is normálisan talpra érkezem, majd pillantok körbe az ismeretlen helyen. - Tessék? Szöulban? De... mit keresünk mit itt? Méghogy csapatépítés... - oké, egy pillanatra kiborultam és most, hogy jobban elnézek a távolban, feltűnnek az ismeretlen írásjellel írt hirdetések. Basszus! Most komolyan ide hozott? Nem értem, hogy miért. És tökre úgy viselkedik, mintha ez a legnagyobb rendben lenne. - Ne mondd már, hogy ide kellett jönnünk. És hol vannak a többiek? - persze nem tartok attól, hogy elrabolt volna, de némileg kényelmetlen ez a helyzet. Persze ez egy főváros, nem leszek itt egyedüli fehér férfi, de mégis... hát fura most ez az egész, főleg, hogy még angolul se beszél valószínűleg senki se a környéken, max a nagyobb vagy drágább üzletekben, hotelekben. - Meddig maradunk itt? Amúgy egy kávé jól esne, de talán célszerűbb lenne előbb lepakolni. - jegyzem meg némileg elgondolkodva, majd amikor Ty elindul, követni kezdem. Érzem, hogy eléggé rá vagyok most utalva, így le se maradok. - Nincs bajom az idegen országokkal, de tudod jól, hogy nem beszélem a nyelvet és... tényleg nem értem, hogy miért hoztál ide. Lehetnél velem őszinte. - pislogok felé. Kegyelmezzen már meg, nem fogok balhét csapni nah.
I had to hit the road, for more than a million miles
taeyong & cameron
For you to just turn me inside out
Kérdésére csak némán bólogat először, mert tényleg mindenki megy, majd rájön, hogy talán bővebb válasszal is szolgálhatna neki. De túl korán van ahhoz, hogy ennyit beszéljen, s a kávé sem kezdett el hatni. S most hogy itt van, már reménykedik benne, hogy nem nagyon fog elszaladni. Ez egy kötelező program elvégre, így ha nem is akarja, akkor is muszáj vele mennie. Persze megteheti, hogy nem jelenik meg, de akkor muszáj beleírnia az év végi jelentésbe, hogy nem szereti követni az utasításokat. S amint rendben van, már nyújtja is felé a könyvjelzőt, melyet egyébként még az édesapjától kapott, ezért is sárkányt ábrázol. Persze ezen kis történetet mellőzi most, mert nem szeretné untatni vele a fiút, meg nem is igazán rá tartozik. Mélyet sóhajt, ahogyan meghallja a fiú reakcióját és inkább kiissza a maradék kávéját is, majd megállapítja, hogy mégis kellett volna bele alkohol. – Ez valóban csapatépítés, mert nekünk kellett választani hova hozunk titeket. És sajnálom, de nyilván a saját országomat ismerem annyira, hogy tudjak olyan programot találni, ami alkalmas is erre az egyébként felesleges hétvégi programra. – fejet csóvál. Érezte ő, hogy nem lesz felhőtlen boldogság, amiért ezt a helyet választotta, bár ő maga sem repes a fővárosért, de vannak itt hegyi túrák, ahova el akarja vinni. – Csak ketten jöttünk. Mindenki csak a mentorálltjával tölti a hétvégét. És hidd el… Nem lesz olyan rémes, ha megtanulod nem utálni csak azért, mert idegen. Amint meghallotta, hogy először lepakolni már el is indul kifelé a sikátorból, s egy lépéssel mindig előtte megy, hogy mutassa az utat. – Két és fél nap. Itt vasárnap este lesz, mikor elmegyünk, de otthon még csak kora délután. Gyorsan el fog menni, nem hagyok neked időt unatkozni. – Így is össze kellett zsúfolnia a programot, s akkor még Daeguba el se tudja vinni. Bár jobb is talán, hiszen a végén még összetalálkoznak a szüleivel, abból pedig egy szép nagy félreértés volt kialakulni. -Talán azt akartam, hogy egyszer muszáj legyen rám támaszkodnod? – áll meg hirtelen és vele szembe fordul. – Nagyon jó auror vagy. Egyedül is sok mindent meg tudsz oldani, legtöbbször csak finomítgatnom kell azon amit gondolsz… - mély levegőt vesz. – De muszáj azt is megtanulnod, hogy nem tudsz mindent egyedül megcsinálni. Ezért hoztalak olyan helyre, ahol meg kell bíznod bennem, hogy majd elintézek mindent, neked csak szót kell fogadnod. Kielégítő válasz volt? – dönti oldalra a fejét, s ha a fiú is meg van elégedve a magyarázattal, úgy ismét elindul, a hotelben pedig kikéri a szobát, hogy aztán le tudjanak pakolni. – Itt rögtön szembe van egy kávézó, ha valami egyszerűbb is jó. Ha nem bánod, hogy sétálni kell, akkor pedig fél órára vannak a jobbak, plusz egy kajálós utca is, ahol ki van pakolva mindenféle koreai különlegesség… De azért palacsinta és corn dog is akad.
Nem értem, hogy mi történik, hogy miért vagyunk itt, Koreában. Mi a célja ezzel Tynak? Miért hozott ide? És miért álcázta ezt az egészet csapatépítésnek? Nem hiszek neki, ez rá van írva az arcomon, miközben körbenézek és felmérem a számomra oly ismeretlen terepet. - Szóval ez ilyen... privát dolog a mentorok és a tanítványaik között? - nézek rá, amikor mesélni kezd és már kicsit bánom, hogy az előbb olyan durván kétségbe vontam, a választ pedig rövid idő múlva meg is kapom. Persze, jogos, amit mond, a hazáját ismeri. Én nem terveztem mondjuk megismerni, de vághatnék jobb képet is hozzá vagy legalább megpróbálhatnám. Egy hétvége... Nem hosszú idő, de ha Ty úgy akarja, nagyon-nagyon hosszúra nyújthatja a számomra. Nem akarok kibaszni magammal, és jól tudom, hogy az Ő irányítása alatt van most minden, tehát a gyeplő távol kerül a kezeimtől. - Egy szóval se mondtam, hogy utálom, csak... nem ismerem. Nem beszélem a nyelvet, nincs nálam mugli fizetőeszköz és tisztában vagy vele, hogy a mugli dolgok is idegenek a számomra. - szóval egy kicsit - vagy talán nem is olyan kicsit - el vagyok veszve. Kár lenne tagadnom, szóval jobb a beismerés. De ötletnek kétségtelen, hogy zseniális volt ide hoznia, mert a munkám során is kerülök majd nem kevés ismeretlen helyre a jövőben, ahol fel kell majd találnom magam. Egy kávé jól esne, beismerem, így követni kezdem Tyt és csak remélni merem, hogy nem ismét egy olyan helyre visz majd, ahova az első találkozásunk alkalmával. Lepakolni se lenne rossz, érdekelne a szállás, de igazából rábízom a sorrendet. Nem nehéz a táskám. - Nem tudom, hogy ennek most örüljek vagy kezdjek-e el félni. - ösztönösen mosolyodom el, miközben a szemei felé pillantok. Nem gondoltam, hogy unatkoznánk, úgy sejtem az eddigi ismeretségünk alapján, hogy bőven lesz programban részünk, a kérdés az, hogy én azokat mennyire fogom élvezni. Ha szivatni akar, akkor tökéletes lehetősége lesz rá két és fél napon át, de talán nem tettem még olyat, amivel kiérdemelném és annyira utálna. Remélem. Sokat változtam a régi Cameronhoz képest, szóval igyekszem bizakodó lenni és nem nagyon beszólogatni neki. A kérdésemre viszont az őszinte válasza meglep, de értékelem, hogy nem hazudik a szememben. - Nem csak egyszer támaszkodom rád, nagyon jól tudod. - hiszen eddig is figyeltem arra, amit mond, de bólintok, mert értem, hogy mire gondol, kifejtenie se kellene, Ő mégis megteszi, miközben rövid időre megállunk, szemtől szemben. Persze némi kedves dicsérettel kezdi, bár ez szükségtelen. - Igen. - felelek röviden és tömören, miközben átrágom magamban a szavait. Csak szót kell fogadnom... Mintha valami kutya lennék, de tudom, hogy ezt most én forgatom ki, Ty bizonyára nem így gondolja. Kissé sebezhetőnek érzem itt magam. Ismét körbenézek némileg, majd halkan szusszanok és beletúrok barna hajtincseim közé. Mégse mondok többet, ennyiben hagyom, majd folytatjuk utunkat először a hotel felé. Megbíznom benne... vajon menni fog? A bizalmi játékok sose tartoztak az erősségeim közé. - Nem reggeliztem, szóval inkább menjünk a távolabbiba és nem gond a séta, elég edzett vagyok, fél óra séta pedig semmi. - vonok vállat. Figyelek a fizikai erőnlétemre és az állóképességemre, de felfoghatom városnézésnek is majd ezt az egészet. Fizetni persze nem tudok majd semmiért, de úgy sejtem, hogy az aurorság majd állja a dolgokat, ha már Ők küldtek el minket ilyen felelőtlenül. - Maradnék a számomra is ismert kajáknál, nem szimpatikusak az ázsiai ételek, már bocs. - még most jelzem, hogy tudja előre. A hotelnél amúgy megvárom, amíg a recepciónál elintézi a foglalást, körbenézek, majd amikor felém tart ismét, nyújtom a kezem a kulcsért. Arra számolok, hogy egyértelműen külön szobánk lesz. - Úgy érzem, hogy jól ismered ezt a környéket, ha tudod, hogy mit hol találunk. - vagy előre felmérte, mégse hiszem. - Itt éltél a közelben? - puhatolózom, ismerkedem. Elvégre ez lenne a csapatépítő célja.
I had to hit the road, for more than a million miles
taeyong & cameron
For you to just turn me inside out
Meg se lepi a fiú reakciója, nagyjából erre számított. Nem mondja, hogy nem fáj neki, el is húzza a száját az ábrázatát látván, s inkább gyorsan meg is magyarázza miért ette azt amit, mi ez a privát csapatépítés és nem hazudik, nem lenne értelme. – Igen, hogy erősítsük az összhangot. Elhiheted, hogy nem az én fejemből pattant ki ezen csodás ötlet. – Ha rajta múlott volna amúgy is csak kettesben maradtok volna a fiú otthonában és macskaként bújt volna hozzá. Ő sem vágyott erre a kirándulásra, illetve arra igen, hogy hazajöjjön, s Cammel sem lett volna gondja, ha nem emberként kellett volna mellette lennie. Azon pozitívabb kapcsolat, melyet elkezdett építgetni nagyon törékeny még és nem most akarja elrontani. Mélyet sóhajt inkább és megcsóválja a fejét. – Egy kis fejtágítás nem fog neked ártani. Legalább megtudod mi a Netflix és körbe járhatod a világ egyik legnagyobb falrendszerét… Mert remélem tudod, hogy hegyet is fogunk mászni… - némi gondolkodás után pedig hozzáteszi. – Varázslás nélkül! – Nem akarja maximálisan mugli sorsra kárhoztatni, de azért egy picit erre hajaz, igen. Nem köcsög akar lenni, egyszerűen élvezhetőbbnek gondolja, mikor saját erőből jutnak fel egy hegy tetejére, mikor élvezhetik a panoráma vonatból a kilátást és nem csak hopponálnak… Na meg persze a szenvedést, ami a sok sétával jár. Szerencséjük, hogy nem nyáron jöttek, az sokkal rosszabb lett volna. Az ősz az egyik legkellemesebb idő, bár nagyjából csak két hétig élvezhetik, egyébként meg vagy forróság van vagy jéghideg. – Félni? Nem kínzásra hoztalak, én is szeretném élvezni a hétvégémet. Nem foglak untatni történelemmel túl sokat, bár kalandparkba se viszlek… - Bár nagyjából elengedhetetlen némi magyarázat a kultúráról, de igyekszik minimalizálni, hiába tartja egyébként érdekesnek a sok különbséget a két ország között. -Nem érzem, hogy szükséged lenne rám. – oldalra dönti a fejét, de hamar elkapja pillantását, s némileg elpirul, hiszen akarata ellenére is eszébe jutnak azon drámai jelenetek, ahol a főszereplő férfi ugyanezeket szokta mondani a kiszemelt lánynak… Esetében fiúnak. Bár én nem érzek úgy és nem is úgy értettem… -Remek. – halkan válaszol, s ismét elindul a hotel irányába. Tudja, hogy nehezet kér, az ő bizalmát eddig senki sem tudta megszerezni, s mégis… Most erre próbálja bíztatni az ifjabbikat is, bár kettejük helyzete nagyon más. De ha megtudná miket művelek, akkor egy szál gyufát nem adna nekem oda… Szerencsére Cameron nincs azon emberek listáján, akinek ártani akarnának az ügyfelei, így esetében még kialakulhat egy olyasmi kapcsolat, ahol képesek együtt dolgozni. -Helyes döntés, a városban amúgy is jobb a kávé… És megígérem, hogy normális csészéből kapod most. – halványan elmosolyodik, hiszen ezt fontosnak tartja tisztázni. A legutóbbi hely kissé erős volt, ezt utólag belátja. – Viszont ne haragudj egyszer el kell mennünk a szurikáta kávézóba… Túl aranyosak és már hiányzik, hogy valami kisállatot dögönyözzek. – Mert hát neki nincs, nem lenne rá elég ideje. Az unokatestvérét is úgy kell beterveznie, hogy sűrűbben lássa! -Az angoloknál a minőség egyébként sokkal rosszabb… Meg kisebb a választék. Felőlem azt eszel amit akarsz, de ha valamit megkóstolnál, szólj. – szépen pillázik rá, majd elmosolyodik. Nem találkozott még olyan emberrel, aki ne szeretett volna meg valamilyen koreai ételt. Nem számított túl nagy luxusra a hotelt illetően, bár azért eléggé mérges lesz, mikor közlik vele, hogy nem elég, hogy egy szobát tudtak csak adni – fránya költségvetések – de még rosszat is kaptak, így marad a franciaágy. Egy ideig vitatkozik a recepcióssal, majd maga is belátja, hogy ideje feladni, d inkább ismét sóhajtva megy a fiúhoz, akire felvont szemöldökkel néz. – Inkább megcsinálom én a liftet. – S már indul is el, befordul, lecsippantja a kártyát, majd megnyomja az emeletet. Most mér nem szól előre, hogy egyébként együtt fognak aludni. Nem mintha korábban nem történt volna már meg… De azért az más volt, hiszen nem tudtam Cam ki is alszik az ágyában. -Az exem élt itt, szóval sokat jártam fel hozzá. Rövid időre össze is költöztünk. Naponta mentem a kávézóba reggel, hogy ne kelljen rendelnünk… Délutánonként a bubuzóba rohantam, hogy a kedvencét vigyem neki. – von vállat. – Szóval elég jól ismerek itt mindent… - Amint felértek az emeletre pedig megy is a szobaajtóhoz. – Ja igen volt egy kisebb gond… Azt tudtam, hogy egy szobán kell osztozkodni… De ehm… - Inkább kinyitja az ajtót és hagyja, hogy maga nézzek meg a szobájukat.
Végülis érthető, hogy az aurorság ilyesmit talál ki, mert fontos, hogy a mentor és a tanítványa jól tudjanak összedolgozni, ahogy az is, hogy mi is megtanuljuk, milyen az az igazi csapatmunka. Az akadémián is volt ilyesmire példa, de ott egymás társai voltunk, ez pedig már egészen más, mert ez a való élet, ahol ha hibázok vagy miattam együtt hibázunk Ty-al, annak komoly következményei lehetnek. Akár emberéletet is követelhet vagy egy gyilkos szabadon maradását. - Végülis ránk fér. - vonok kicsit vállat, beismerve, hogy látok logikát a dologban. Nem fogok megfutamodni, ha esetleg ettől tartana, tehát még este se fogok lelépni, maradok itt, ahogy kéri és végigcsinálom ezt az egészet. Ki tudja, talán tényleg jó lesz és utána jobban kijövünk majd egymással, mert az az igazság, hogy van még mit csiszolnunk a kapcsolatunkon. - Már megint a Netflixel jössz. Komolyan mondom, most már kezd érdekelni. - vigyorodom el, tehát nem, nem állok ellen ebben sem, ahogy a falmászás is izgalmasan hangzik. Hümmögök is hozzá. - Benne vagyok, csak szerezzünk hozzá megfelelő felszerelést. Még amúgy nem próbáltam, de ez mindig vonzott, bár belőled nem néztem ki. Inkább lustálkodó típusnak tűnsz. - kacsintok rá szórakozottan, de határozottan szimpatikusabbá teszi, hogy tévedtem. - Csak szófordulat volt, ne vedd komolyan. És én is bízom benne, hogy mindketten jól érezzük majd magunkat. - biccentek felé, tehát tudhatja, hogy próbálkozni fogok magam is. - Az pedig nem zavar, ha mesélsz némi történelmet, a falmászás pedig felér egy kalandparkkal is, bár olyan helyen se jártam még eddig. - csak egy fura műsort láttam azzal kapcsolatban még Casnél, amikor a tévét nyomkodtam. Azt viszont Ty nagyon is rosszul érzi, hogy ne támaszkodnék rá. Bár igyekszem nem kimutatni, de megteszem, amit mond, arra pedig halkan hümmögök. - A mentoráltad vagyok, még szép, hogy felül akarlak múlni és nem fogom az orrodra kötni, hogy beismerem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy még sokat kell tanulnom. - tessék, most megtettem, de aztán ne éljen vissza vele, mert ha ezek után nagy lesz az arca, akkor még simán változhat. Mindenesetre értek minden indokot, a pirulást pedig észre se veszem. Nincs kiélezve az ilyesmire a szemem és nem erősen szembetűnő, ha az ember mást is figyel, itt pedig nekem bőven van újdonság, látnivaló. Mintha egy másik világban lennék, kicsit olyan érzést kelt a hely. - Azt látod nagyon jól teszed! Még mindig kivagyok attól, ahova először vittél. - de most már csak jót mosolygok rajta, miközben felzárkózom Ty mellé. Az a kávé nagyon kell, de ehetünk is majd valamit. Enni amúgy is szeretek, bár a koreai kajákat nem vállalnám be. Vannak fenntartásaim velük szemben. - Szurikáta kávézóba? Mármint... ott komolyan szurikáták mászkálnak? - ilyen hely létezik? - Simán! Benne vagyok! Amúgy nekem is hiányzik a macskám. Képzeld, magamhoz vettem egy kóbor cicát! Szegény az utcán volt és még a farka is sérült... olyan hiányos. Fogalmam sincs, hogy mit élhetett át, de szerintem tetszik neki nálam. Remélem, hogy nem lesz baja, amíg távol vagyok. - az ablakot nyitva hagytam neki - mágiával tettem róla, hogy se a vihar ne csaphassa be, se más ne törhessen be -, és kapott elég ételt és vizet is, de ki tudja... Csak nem pártol el tőlem. Szomorú lennék, megkedveltem. Szeretem, amikor velem van, amikor hozzám bújik. Korábban sose gondoltam volna, hogy egy háziállat nekem való lehet, de most már tudom, hogy ez hiányzott eddig az életemből. - Ha gondolod, egyik nap munka után bemutatom neked. Már ha szereted a macskákat és allergiás se vagy rájuk. - tessék, nyitok felé, remélem érzékeli és értékeli is, a cica miatt pedig komolyan kicsit aggódom, ez látszik rajtam, de igyekszem itt lenni teljesen agyban is, nem csak testben. Tudom, hogy mások is hagyják otthon a háziállatukat, ha például nyaralni mennek, csak nekem az a macska az első és nem akarom elrontani, mégis csak egy életért felelek. - Én elégedett vagyok az angol ételekkel, de jól van, majd... szólok. Te gondolom úgyis helyi ételeket eszel, max megkóstolok valamit a te tányérodról, ha nem vagy az ilyesmire allergiás. - hátha lesz tényleg valami olyasmi, ami jól néz majd ki és így megkívánom, ha nem, akkor maradok az átlagos kajáknál majd. Ha Ty úgy gondolja, akkor a szálloda felé útbaejtjük a kávét, de ha azután visz kávézni, miután lepakoltunk, nekem úgy is teljesen jó. A hotelbe beérve csak körbenézek és bár hallom, hogy beszélnek, nem értek egy mukkot se. A testhelyzetükből viszont tudok olvasni. - Valami baj van? - kérdezek rá, amikor Ty hozzám lép, majd pislogok azon, hogy vajon mit csinál meg a liften, de hát... oké, csinálja. Lehet ez is valami mugli mondás? A lifthez érve beszállok magam is, majd érdeklődöm egy kicsit még Tőle. - Nekem úgy tűnik, hogy elég sokat tettél a kapcsolatba, és bár nem tudom, hogy mi az a bubuzo, én biztos nem futkostam volna ennyit senkiért. - vonok vállat. Jahm, még sosem komoly kapcsolatom, csak szórakozások, az együtt élés... Jó, amikor Cas kért valamit, azért hajlandó voltam elmenni, még mugli boltba is. A szobaajtónál aztán megállok, majd Tyra nézek. - Egy szobán? Figyelj, lehet az aurorság csóró, de nekem van pénzem. Vegyél ki még egy szobát, aztán otthon megadom. - vonok vállat, nekem nem gond. Amikor viszont az ajtó kinyílik és beljebb lépek, akkor csak lesek. Mi a... - Ez most valami vicc, mint az a kávézó volt az első nap? - nézek rá hitetlenkedve, mert franciaágy? - És ez meg mi? - lépek a fürdőnek csúfolt mini valamibe. Üveg az egész, átlátszó... - Ezt nem gondolhatod te se komolyan. Lemegyek és kérek egy szobát, kétlem ne beszélnének ennyire angolul. Jahm igen, pénzt adhatnál hozzá, mondtad támaszkodjak rád. - mert hogy nekem ez nem felel meg, az tuti biztos. Ez már túl sok közös program, khm... Biztos, hogy nem fogok egy pasival együtt aludni és úgy zuhanyozni, hogy közben mint valami műsort, úgy nézhet. Persze addig ki is küldhetném, de akkor sem.
I had to hit the road, for more than a million miles
taeyong & cameron
For you to just turn me inside out
Nem gondol túl sokat bele ebbe a csapatépítésbe. Ez is csak egy újabb feladat, amit teljesítenie kell. Ennek még nincsenek komoly következményei, bár elég erősen arra fog menni, hogy Cameron nem használhatja a pálcáját, se semmilyen segédeszközt, csakis a kezeit, lábait, meg a szép kis száját, amivel segítséget kérhet. Miért gondoltam ilyesmire?! El is kapja róla inkább a pillantását. Mert ez most neki is furcsa volt. Szinte biztos, hogy az együtt töltött idő a hibás. Macskaként sokkal jobban kedveli őt. – Ehm ja… - Bár az ő részéről ez a kapcsolat már így is kényelmes. Nem utálják egymást, egyszóval már annyira rossz nem is lehet. Rochus-al is kérdéses a viszonyuk, szeretik csesztetni a másikat, de tudják hogy számíthatnak egymásra. Cameronnal is kezdi ezt érezni. A vigyora viszont ismét megzavarja. Kikerekednek a szemei, s zavarában elkezdi vakargatni a tarkóját. – Most megmutatom… Hoztam laptopot… Egy mugli eszköz, gyanítom nem hallottál róla, de olyan, mint egy mini tv. – von vállat és most már sokadszorra kénytelen másfelé nézni. Cam… Fejezd be! Mert egyértelműen a fiúra fogja, mert már ezer éve nem volt ennyire zavarban és nem érti, hogy most mi történik vele. Mintha nem is tudna parancsolni magának. -Lusta?! Megbocsáss, de láttad te mennyire ki vagyok gyúrva? – mosolyogva böki meg a vállát. – A felszerelés miatt ne aggódj, majd bérelünk. Találtam egy jó helyet, ahol direktbe a városfal megmászásához lehet felszerelést kölcsönözni. – Utál felkészületlenül menni bárhová, így természetesen minden apró részlet meg van tervezve és mindennek utána járt. Főleg azért is, mert nem egyedül van, hanem a mentorálltjával, akit nem akar bajba keverni. -Nem értem még mindig az angol nyelv egyes kifejezéseit… Plusz ehm… - mélyet sóhajt. – A neveddel is meggyűlik a bajom néha. – halkan meri csak kimondani, de valamiért nem fél beismerni most már, hogy nem tiszteletlenségből becézi. -A kalandpark itt inkább a gyerekekre van szabva, bár van felnőtt is, de neked nem kihívás… - forgat szemet mosolyogva. – Szólja azért rám, ha túl sok! De nyilván jó tudni, hogyha másmilyen stílusú épületet látsz az azért volt, mert a Silla és a Choson dinasztia teljesen eltérő elveket vallott… Utóbbi nem bírta a túldíszítettséget. – Bár Busanban lehet erre a legjobb példát látni, de azért elmondja előbb is. Majd tesztelni fogja, hogy mennyire figyel rá később és egy kis kikérdezést fog tartani. Szavai elsőre meglepik, de aztán csak halványan elmosolyodik. Mondaná rá azt is, hogy most aztán tényleg nagyon aranyos, majdnem olyan mintha megint nála lennének, s mellette aludhatna az ágyon. – Hát… Ugyan már nincs egy éved, de hajrá. Jó úton haladsz. – Még a vállát is megveregeti, hogy biztassa. Bár még mindig úgy gondolja, hogy a mugli dogokról sokat kell tanulnia, de ezt talán képes lesz elengedni, ha egyébként minden más területen jól teljesít. Van már egy előre megírt jelentése… Rögtön az első nap után pingálta, s röviden tömören nem javasolta, hogy Cam feljebb jusson, mint egy egyszerű auror. De azóta sokat gondolkodott… Nem dobta ki, még mindig ott hever az íróasztalán. Baj esetére persze. -Jó, nekem sem az a kedvenc helyem, de direktbe meg akartalak szívatni. – inkább legyint is, mert ez már a múlt, azóta jobb viszonyba kerültek és az is kiderült, hogy nem egy köcsög dög… Nem mindig. -Valójában szurikáták, mosómedvék, rókák, kutyák… ja meg kenguruk! Nem egyszerre, csak egy féle van kint egyszerre, de igen vannak szurikáták. – Egyszer volt ott és volt egy baba kenguru is. Nyilván az volt a kedvence, meg az édesanyja, ahogyan vigyázott rá. – Egy kóbor cicát…? – néz rá kérdőn, nem mintha nem tudná, kire gondol. Bár majdnem lebukik, mikor a sérült farkát említi és ő inkább köhögésnek próbálja álcázni a nevetését. – Figyelj nem feltétlen kell neki… - Bár ha tudná milyen macskafélék vannak, akkor tisztában lenne vele, hogy semmi baja sincs… De hogy is mondhatná meg neki?! Akkor lebukna és hát… Neki is tetszik mellette. – A macskák elég független állatok. Szinte biztos vagyok benne, hogy rendben lesz. – Erről jut eszébe, meg kell majd valahogy oldania a kaját is. Meg a vizet… Lehet időnként haza kéne hopponálnia?! Túl bonyolult lenne kivitelezni, de valamit csak tennie kell. -Kedves vagy de… Sajnos elég durva a macskaszőr allergiám. Inkább távolról szeretem őket nézni. – Erősen bólogat, hogy ez bizony így van. Amúgy meg ő inkább macskapárti, pont azért, mert el lehet menni mellőlük hosszabb időre és nem halnak bele. Meg ha kell nekik a szeretet úgyis odajönnek. Közben látja rajta, hogy picit mintha zavarná így a vállára teszi a kezét. – Okos macska? Mert ha igen, akkor tényleg nem kell aggódnod. Az ő szemében olyan mintha csak 2 napra mennél el. Túléli. – Még bíztatóan mosolyog is rá. De ha azt mondod, hogy buta, akkor nagyon meg fogok sértődni. -Még jó! Végre hazai ízek. Nem vagyok túl jó a konyhában, így inkább kihagyom, hogy magam kísérletezzek a koreai konyha rejtelmeivel. – Pedig egy babpasztás tésztát elvileg nem bonyolult összerakni… Mégis… Valahogy mindig odaégeti a babszószt! Az anyja csalódásnak nevezné még ezért is… Viszont a sok beszédtől most már ő maga is egy kissé éhes lett, így inkább el is indula hotel felé, hogy gyorsan lepakoljanak és végre ehessen. Már nagyon vágyik egy kis mézes csirkére. Meg nutellás-epres felhő palacsintára. Ellőte viszont még a recepcióssal kell megküzdenie a szobát illetően, mert azért a franciágyra ő sem számított, meg arra, hogy nem lesz több szoba az egész szállodában. A romantikus pároknak még elmenne… Talán két heterónak is… Talán ha egy lány lenne itt… De neki ez így nem fog menni! Ember alakban egészen biztosan nem, a macska énjét pedig nem fedheti fel. -Baj? Az mindig van… - A válasz tömör, de inkább hagyja, hogy a fiú maga lássa meg mi a probléma fő forrása. -Hm… Valóban nagyon szerettem! De aztán szakítottam vele, mert én elköltöztem, ő nem volt hajlandó jönni, így nem láttam értelmét folytatni az egészet. – Sok hűhó a nagy semmiért. Meg az igazi indok az volt, hogy nem akarta bajba keverni a férfit azzal, hogy kettős életet él. Senkinek nem kívánta ezt igazából. Ezért tartotta magát távol szinte mindenkitől. Aztán inkább be is vezeti a szobába, nem válaszol a kérdéseire, csak hagyja, hogy kidühöngje magát először, addig ő lepakol az ágy egyik feléhez, s lehúzza azt a kis függönyt, amit a szoba egyik feléhez szereltek, hogy legalább lássa Cam, hogy nem fogja őt nézegetni. – Először is… Próbálkozz csak az angollal, szinte biztos, hogy nem fognak neked válaszolni. – szemet forgat. – A koreaiak ha beszélnek is félnek használni a nyelvet pláne egy anyanyelvűvel szemben… Másodszor, nincs másik szobájuk! Kértem volna, ha lenne. – sóhajt. – Elalszok én a földön, a fürdőt is megoldottam, szóval most már kérlek nyugodj meg, nem terveztem amúgy sem csinálni veled semmit…
Most nincs rossz kedvem, sőt, igazság szerint határozottan jó, így az se zavar különösebben, hogy Koreában kell majd eltöltenem egy hétvégét. Nem vagyok ám olyan, mint egy sündisznó... csak néha. A Netflix pedig komolyan kezd érdekelni, Ty annyit említi. - De, már hallottam róla, és rendben. - egyezek bele egy apró biccentéssel, ahogy a további programokba is, miközben azért csak megkapja tőlem a nyomozó, hogy némileg lustának gondolom. Azon pedig jót mulatok, hogy kikéri magának a dolgot. - Nem láttam, mert nem is vagy. - meg hát hol és mikor láttam volna? Mindenesetre szerintem az látszana rajta, mint ahogy én rajtam is látszik, de majd akkor a hegymászás közben kiderítem. Már csak azért is. - Oké, bár nem aggódtam azért túlságosan. - most tényleg egészen laza vagyok. Mintha még Ty-nál is lazább lennék, mert némileg mintha feszengene. - Tudom, már mondtad, de majd gyakoroljuk. Cam-E-Ron. - részletezem neki, majd utána hozzáteszem. - Én megtanultam a neved, Taeyong. - vajon szeretné, ha így hívnám a Ty helyett? Vagy Tae-nek? - Ezt bóknak veszem! - már a kalandparkot, hogy szerinte az nekem nem lenne kihívás. Kicsit büszkén dagad is a mellkasom. A történelemmel amúgy nincs bajom, egyáltalán nincs... Ezek szerint nem tudja, hogy miből írtam a szakdogámat. - Kétlem, hogy sok lenne. Az ókori átoktáblákról írtam az Akadémián. Szeretem a történelmet, szóval mesélj csak nyugodtan. És egyébként latinul is tudok. - mert lehet, hogy csak egy üresfejű szépfiúnak lát, aki még aranyvérű is, ennél sokkal több van bennem. A Castillo család pedig nem lenne ennyire vagyonos, ha nem értenénk a holt nyelvekhez és a varázstárgyakhoz, amikhez közel kerülünk. Apám elvárta, hogy már fiatalon elkezdjem ezek tanulmányozását. - Akkor meglehet, hogy nekem a Choson fog jobban tetszeni, na majd meglátjuk. - bólintok rá, majd ismerem be, hogy okkal vagyok olyan, amilyen. Felnézek rá, ideje talán, hogy ezt megtudja, ahogy azt is, hogy szándékomban áll felülmúlni Őt. - Arra azért van időm, hogy többre vigyem. Tudod, a kommandóig nem állok meg, ezt Briggs parancsokkal is közöltem már pár éve. - és ez a tervem kitart. Neki akarok dolgozni, vele dolgozni, mert már eddig is rengeteget tanultam Tőle. Ő az abszolut példaképem és ezt sose tagadtam senki előtt. Ty előtt sem. - Te amúgy soha nem akartál a kommandó tagja lenni? Miért lettél gyilkossági nyomozó? - ezt a kérdést még sose tettem fel neki, de talán itt az ideje. Főleg, hogy ez egy csapatépítő, melynek lényege, hogy jobban megismerjük egymást. - Észrevettem. - a kávézóval való szivatást, nem véletlenül nem vágtam jópofát hozzá. - Bár indíthattál volna jobban is. Nem is tudom, hogy melyikünk a nehezebb eset. - de egészen összecsiszolódtunk. Most is mosolygok, nincs rossz kedvem továbbra sem és a szurikáta kávézót is szívesen megnézném. A kis dögökről meg az otthon maradt macskám is eszembe jut. - Igen. Most miért nézel rám ilyen furcsán? Nem nézted ki belőlem, mi? - túrok bele a hajamba. Képzelem, hogy milyen véleménye van rólam, bár nem tettem azért, hogy jobb legyen. Talán majd most... - Már mi? Farok? Hogyne kéne? Az egyensúlyához, úgy tudom. - pislogok is Ty felé és meg vagyok győződve a saját igazamról. Arra csak biccentek, hogy a macskák független állatok. Igen, szerintem is és végülis az a kóbor dög is tök jól elvolt előttem is, biztos nem lesz baja. Már úgyis hozzám szokott, magától jár ki-be, gond nélkül. Ty-nak is amúgy bemutatnám, és az most nem is esik le, hogy ezzel egy körben meg is hívom magamhoz, de mint hallom, erre nem fog sor kerülni. - Oh, értem, hát akkor mindegy. - vonok némileg vállat. Akkor hanyagolom a dolgot, mert a macska maradni fog. Az aggodalmam azért még megvan, de csökkent, Ty érintésére pedig biccentek. -Igen, az, nagyon is. És... jól van, hiszek neked. - és ezután áttérhetünk az ételekre is. Ha hagyja, akkor majd az Ő ételei közül kóstolgatok, de nem mernék ismeretlenül csak olyat rendelni, maradnék a biztosnál. Én is egészen megéheztem, de a cuccokat akkor már pakoljuk le és csekkoljunk be. A recepciónál mégis mintha némi problémát érzékelnék, így feljebb szalad a szemöldököm, majd kis idő múlva már látom is, hogy mi a helyzet, és nos... cseppet sincs az ínyemre. De azért előtte még reagálok arra, amit mesél. - A távkapcsolat szerintem se működőképes, bár a hoppanálás és a zsupszkulcsok segítenek, mégse... mégse mindenkinek elég. - nekem se lett volna, ahogy Cas-nek se volt. Mikre nem gondolok? Nem is voltunk párkapcsolatban! De hamar túllépek most Caspar gondolatán, mert a szoba teljesen letaglóz. A fürdő főleg. - Van másik hotel is, nem csak ez... - ha itt nem válaszolnának. Amúgy is, miért nem tennék? Mi fizetünk ezért a szolgáltatásért. - És neked ez így megfelel? - Ty még nálam is zárkózottabb. Hallgatom a magyarázkodását, majd akaratlanul felnevetek a megjegyzésére. - Hogy te csinálnál velem valamit? Meg se fordult a fejemben. - komolyan nem. Amúgy is heteronak hiszem és nem úgy nézek rá, mint egy olyan férfira, aki érdekel. Egyébként is heteronak tartom magam, csak... csak egy kicsit meginogtam a múltban. Erre gondolni se akarok. A fürdő viszont jah, így nem rossz és végülis a mágiával segíthetünk magunkon. - Jól van, tudod mit? Nem érdekel, jó lesz ez és aludhatsz mellettem, elég nagy ez az ágy. Ahogy nézem kettőt toltak össze, csak a matrac közös. Elférünk majd. - dobom le inkább a cuccom az egyik oldalra. A fürdőtől távolabbihoz. - Menjünk, együnk, éhen veszek és az a kávé is kéne már. Aztán kaja közben elmondhatod, hogy mi a mai napi terv. Rögtön hegyet mászatsz velem vagy valami más? Mert ha hegymászás következik, akkor átöltözök most. - mert hoztam magammal melegítőt is, szóval az talán kényelmesebb lesz bizonyos helyzetekben. Ty válaszától függ minden, de egy egyszerű átöltözés miatt én nem fogok elvonulni, boxerben láthat, hát nincs abban semmi.
I had to hit the road, for more than a million miles
taeyong & cameron
For you to just turn me inside out
Nagyokat pislog, de közben mosolyog. – Akkor este filmezés… Vagy inkább délután, mert este kötelező főnök beosztott ivás lesz, ahol le kell tudnod inni… Vagy legalábbis addig iszol, amíg én iszok. Cserébe mindent én állok. – halkan kuncog az ötletet kitalálva. Elvégre náluk ez a szokás, s ha már egyszer hazahozta, akkor miért ne tehetné meg, hogy valóban a kultúrának megfelelően bánik vele. Nyilván teljesen nem lehet, hiszen Cameron nincs tisztában hogyan reagáljon rá, de azért igyekszik nekik mindent megmutatni, amit csak tud. -Fogadjunk, hogy izmosabb vagyok nálad… - Olyan ázsiaiasan izmos, vagyis szálkás inkább, mintsem kigyúrt, de azért tisztában van vele, hogy szépen kidolgozott a teste. Csak nem szeret testre feszülős ruhákat hordani, hiszen azokban olyan nehéz mozogni. Meg levegőt sem igazán kapna, vagy nem annyira jól, mint ahogyan most is nehézkesen megy. Feszült, ez tény, de csak azért, mert szeretné, ha jól sülne el ez az utazás. Inkább csak bólint a fiú szavaira, úgy fest kettejük közül, csak ő aggodalmaskodik jelenleg mindenen. – Camelon… - Még mindig nem tudja úgy pergetni a betűket, ahogyan azt illene, s emiatt rá is harap nyelvére, hogy valamivel büntesse magát, amiért ennyire szerencsétlen. A saját neve azonban meglepi, s csillogó szemekkel kezdi el nézni a fiút. – Nem is rossz. – Kevesen veszik a fáradságot, hogy ezt megtanulják, ráadásul az angolhoz képest egy elég nehéz betű is van benne, így pláne jár neki az elismerés. -Tény közlés volt, de nyugodtan. – Valahol bóknak szánta, de ő maga sosem mondaná ezt ki így hangosan. Mikor viszont meglátja, hogyan dagad a mellkasa, akkor enyhén megütögeti a kézfejével. Viszont nem gondolta volna, hogy bírná a fiú a történelmet. Persze, látta az akadémiai szakját, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy még bírja is a régi történeteket. – Azért az ázsiai kicsit megszeppentő lehet. Nálunk más a gondolkodásmód, így más lehet az elképzelés… Például nálunk nem is 12 hónap van és nem évszakok vannak, hanem aratási szakok és a hold állása alapján ítéljük meg, milyen időszak fog jönni. Mivel ugye nálunk nincs ősz és tavasz gyakorlatilag, csak tél és nyár… De a tél nagyon hideg, a nyár pedig nagyon meleg. – von vállat. – És a latin itt nem hasznos. – kuncog. – Maximum a kínai, de azt se értik nagyon. A japánt utálják… Szóval koreai vagy semmi nagyjából. – Nem gondolja butának, csupán lustának, aki előbb játszik szájhőst, minthogy leüljön és tényleg elkezdjen tanulni. -Én jobban szerettem az előbbit… Pusztán azért, mert szebb és békésebb volt. Már nem úgy békés, elég sok háború volt, de maga a művészet nyugalmat sugárzott. – Olyan volt neki, mint egy igazi festmény, hol a hölgy áll egy hídon, kezében az esernyője, s egy meleg napon a szél belekap a hajába, a körülötte virágzó cseresznyefák szirmai pedig mindent beborítanak. -Ambíciózus vagy… - állapítja meg egy halvány mosollyal. Ő mindig is úgy gondolta, hogy lassú víz partot mos, inkább lelassít, csak legyenek szilárd alapjai. Bár alapból nem volt egy kapkodós természetű ember. Inkább, mint egy lajhár egy túl fiatal testben. Amiatt nem haragszik meg, hogy nem akar mellette maradni. Ő sem tenné, ha a fiú helyében lenne. -Hm… - erősen elgondolkozik. – Én úgy fogalmaznék, hogy egymás nehéz esetei vagyunk. – von vállat, s nem is akar többet beleképzelni ebbe, minthogy egyszerűen két nehezen összeférő személyiségű embert találtak, őket rakták össze, hadd szenvedjenek csak. Ezt egyfajta életleckének gondolja, hogy muszáj ezt is kibírnia. -Nem hittem volna, hogy egy kóbor állatot befogadsz. Te olyannak nézel ki, aki csak fajtisztát hajlandó tartani. – Inkább játssza tovább a szerepét, mint aki tényleg nem értené, honnan jött neki az, hogy csak úgy magához vegyen egy cicát… Pedig tudja, hogy ellenállhatatlan. -De vannak fajok, akiknek eleve nincs… - Csupán halkan jegyzi meg. Elvégre ő is egy ilyen féle volna, nem pedig baleset útján veszítette el. Meg is borzong a gondolatra, hogy az milyen érzés lenne, de nem is akarja tudni úgy igazából. Az viszont már jobb kérdés, hogyan vágja ki magát az alól, hogy nem akar a macskával találkozni. Az allergia egy elég jó kifogás, csak éppen hazugság, mert egyébként kifejezetten bírja őket. Persze erről a fiúnak nem kell tudnia. – Ha lenne telefonod, akkor mondanám, hogy videón hívj fel és mutasd be úgy, de nincs sajnos. – Szerencséjére. Akkor aztán tényleg lebukna, hogy ő az a bizonyos macska. Akit éppen az előbb hívott okosnak, így büszke is lehetne magára, ha nem kéne mélyen hallgatnia arról, hogy ő az. Így inkább csak bólint egyet, s inkább már az ételről kezd beszélgetni, amíg bejelentkeznek a hotelbe, ahol fogadja meglepetés… Bár a nagyobbik az, hogy a fiú mennyire érdeklődik iránta. -Én azt akartam, hogy hozzám költözzön. Nyugodtabb életünk lett volna, mert az Egyesült Királyságban legális melegnek lenni. – von vállat megint, hiszen ez már mind a múlt, így nem is annyira fontos, hogy mi lett volna. -Próbálkozz! – kezével mutatja is, hogy mehet, amerre szeretne, hiszen nem fog találni sem olyan helyet, ahol beszélnek rendesen angolul. Pláne, ha vele tart és látják rajta, hogy koreai. Még ha Cameron lenne folyékony, ő pedig egy betűt nem tudna kinyögni, akkor is hozzá előbb kezdenének el beszélni, mert neki van ázsiai kinézete. – Cam, rosszabb is volt már, szóval ez ahhoz képest luxus. – A hidegben aludni kint… Na az volt kényelmetlen! De édesanyja előszeretettel büntette, míg apja be nem engedte szánalomból. -Remek… - mélyet sóhajt, ahogyan megforgatja a szemeit. Nem tenne semmi olyat, bár előre fél, hogy nem lesz nyugodt éjszakája. Pláne miután a fiú eldöntötte, hogy nem kell a földön aludnia… Pedig nagyon hívogató volt a padló távol egy ilyen férfi testétől. Megvárja, míg Cameron lepakol, ő pedig a másik oldalon lévő éjjeliszekrényre pakol ki. Még gyorsan leellenőrzi, hogy sehol sincsenek rejtett csapdák és nem használtak mágiát a szobán, majd bólint. – Nem mászok ma, itt lassan sötétedik… - Elindul kifelé, majd he pedig a srác is kiér, úgy becsukja az ajtót, az egyik kártyát neki adja, a másikat pedig megtartja, s elrakja. – Mára városnézés van. Amennyire dombos a hely, az is elég fárasztó lesz. Aztán eset én visszajönnék zuhanyozni, éjszaka pedig ivászat. Persze nem túl durván, mert holnap nem akarok délig aludni.
Azért Caspar mellett sok minden ragadt rám, így bár a Netflixet nem ismerem, a laptopról már hallottam. Használni mondjuk nem tudnám, de nem is nekem kell, ebben egészen biztos vagyok. - Rendben! - bólintok rá a filmezésre. Nem bánom, szeretek filmezni időnként. Ami viszont a kötelező ivást illeti, azon kissé meglepődöm, majd vigyorogni kezdek. - Kötelező? Vamiért úgy érzem, hogy te jól bírod a piát és meg fogom szívni. Nem nagyon szokam alkoholt fogyasztani, de hát... te vagy a főnök, hogy mondhatnék nemet egy ilyen csapatépítőre? - kacagok fel kissé, túrok bele a hajamba, látom a végem. Nem gondoltam volna mondjuk Tyról azt se, hogy szokott inni, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem ismerem. Talán majd ezen az úton ez változni fog és tényleg jót fog tenni a kettőnk kapcsolatának, hogy eljöttünk ide. - Azért majd úgy igyunk, hogy ne legyek egész hétvégén rosszul vagy szerezhetsz nekem józanító főzetet. - azt ugyanis nem hoztam magammal. Szóval legyen kegyes és ne készítsen ki. - Izmosabb? Kizárt! De fogadhatunk. Miben? - nevezze meg, hogy miben szeretne, én benne vagyok! Tisztában vagyok a saját kinézetemmel és bár ilyesmiben sose gondoltam volna, hogy valaha fogadni fogok, most csak úgy jön. Szóval, benne van? A nevemet pedig bátran gyakorolhatja akár a jelenlétemben is, nem fog zavarni, de örülnék, ha egyszer sikerülne kimondania a Cameront. Én is gyakorolam a Taeyongot. - Még nem az igazi, de alakul. - büszkén kihúzom magam, amikor hallom, hogy egész jól mondom a nevét. Persze a koreai nyelv távol áll tőlem, de a mentorom nevét azért mégis csak tudni akartam, ezért gyakorolgattam. A bókra még mindig jókedvűen vigyorgok, a közvetlen érintésre pedig nem reagálok igazából sehogy, nem zavar. Még sok mindent nem tudunk egymásról, így Ty azzal sincs tisztában szerintem, hogy milyen tudással rendelkezdem vagy hogy mik az érdeklődési köreim. Az SVK szak a történelmet nem foglalja magába, de én okkal tértem ki a szakdogánál az ókori átoktáblákra. Ez egyedi kutatás volt, rendkívül izgalmas és érdekes és természetesen lenyűgöztem az oktatóimat. A családom üzleteiről viszont már szerintem hallott, így a varázstárgyakról úgy sejtem, hogy nem kell beszélnem neki. - Tudom, hogy egészen más és nem tagadom, hogy a koreai történelemről, nyelvről, gondolkodásmódról vagy akár az egyszerű életről nem sokat tudok. - nem is erre céloztam, csak akartam, hogy érezze, nem zárkózom el. A latint is igazából csak ezért említettem, tudtam, hogy itt semmire se megyek majd vele. Mindenesetre érdeklődve hallgatom a kapott információkat, szívesen tanulok ilyen téren is Tőle, bár a nyelvet nem biztos, hogy bevállalnám. Érzem, hogy meggyűlne vele a bajom. - Mit gondolsz, melyik a nehezebb, egy angolnak megtanulni koreaiul vagy egy koreainak angolul? - ez csak puszta érdeklődés, de komolyan kíváncsi vagyok Ty válaszára. Kis idővel később rátérünk a jövőbeli elképzeléseimre és bár a kommandóról már meséltem neki, ismét megerősítem az elképzelésemben, amiről nem mondtam le és bármire hajlandó vagyok azért, hogy elérjem a céljaimat. Ambiciózus vagyok, igen, ezt jól látja. - Mindig az voltam. - így neveltek, és talán ilyen vagyok én magam is valójában. Ty viszont meglep, hogy nem akart a kommandóba kerülni, mert szerintem a tudásával ott is helyt állhatna. De bizonyára megvan az oka annak, amiért nyomozó maradt. Nem mindenkit akar Holden csapatába kerülni. - Meglehet. - bár nem vagyok egyszerű esetek, egész jól viseljük most már egymás társaságát. Korábban kiakadtam volna rendesen egy ilyen hétvégén, de most már annyira nem élem meg szörnyűnek a helyzetet. Talán jó lesz. A cicának viszont remélem, hogy nem lesz semmi baja se addig, amíg nem vagyok otthon. Próbálok bízni benne, hogy feltalálja majd magát, ahogy eddig is tette és nem lustult el túlságosan nálam. - Tehát sznobnak tűnök, hmm... Végülis reális észrevétel. - biccentek, és nem, most nem akadok ki ezen. Nem magyarázkodom, hogy miért tettem azt, amit vagy hogy talán Ty jól látja, alap esetben egy perzsa jobban illene hozzám vagy egy bengáli macska esetleg, én mégse cserélném el egyikre se a kis kóbor leket, már egészen a szívemhez nőtt. - Komolyan? Ezt nem tudtam... Bár fura lenne, ha Londonban is ilyenek mászkálnának. - hümmögök némileg elgondolkodva a csonka farkú macskákon, de végül nem ragadunk le a cica-témán a továbbiakban. Ty amúgy is allergiás rájuk, így kétlem, hogy valaha megnézné, meg nem mindenki szereti ugyanúgy a macskákat. Én se gondoltam volna, hogy alapvetően macskás lennék, aztán most úgy látszik, hogy mégis az vagyok. - Megvagyok nélküle. - már a mugli telefon nélkül, de ki tudja, egyszer talán majd lesz... ha szükségét érzem. Ez viszont még nincs így, és ameddig lehet, addig elkerülöm az ilyen mugli kütyüket. Itt is Taeyongra támaszkodom, bár azért a közös szoba, közös ággyal némileg kiakaszt, ezt pedig titkolni se tudom. De hogy tessék? Meleg? Meglepetten kapom a férfi felé a tekintetem. Cas is az volt és rajta se látszott, mégse hittem volna, hogy ismét egy ilyen mentort foghatok ki. Ilyet... Persze, nincs semmi baj vele, tudom, ez normális, már... már elfogtam, mégse erre számítottam, ez pedig attól tartok, hogy arcomra van írva. Inkább csak megköszörülöm kissé a torkomat, miközben igyekszem nem más szemmel nézni, mintha a melegekre rá lenne írva, hogy mik ők. Persze, hogy nincs. - Aham, akkor valóban. - most erre mégis mit mondjak? Inkább hagyjuk a témát magunk mögött, a hotellel együtt. Én legalábbis megtenném, de nem úgy tűnik, mintha sok esélyem lenne arra, hogy találjak egy megfelelőbbet vagy egy olyat, ahol az angolommal gond nélkül kommunikálhatok majd. Végül csak beleegyezek abba, hogy maradjunk, de Ty se aludhat a földön, hát hogy nézne már az ki? Nincs okom aggodalmaskodni ez miatt végülis. - Rosszabb? Sajnálom... - már a kérdést is megbántam. válaszolnia se kell rá, tényleg nem, inkább pakoljunk ki, aztán menjünk, elvégre még fel kell fedezni a környéket és ennék is most már valamit. Elteszem a kártyát a belső zsebembe, majd hallgatom a mai terveket. - Akkor a filmezés úgy sejtem, hogy marad holnapra, mert minden nem fér bele. De akkor mutasd meg a várost és együnk valamit, hogy legyen, ami felszívja a piát. Előre érzem, hogy ki fogsz csinálni. - vigyorgok, de benne vagyok a programban. Nem durván, aha... - Akkor olyan helyre vigyél, ahol kaphatok valami normális kaját, amit tuti megeszek. Inni amúgy mit fogunk? Szakét? Vagy várj, az japán? Hmm... nem értek hozzá. - sóhajtok homlokráncolva, miközben kiérünk az utcára, majd megyünk arra, amerre Ty vezet. Meg akarom tömni a hasam és azt a kávét is meginnám már. Érdeklődve bámészkodom egyébként mindenfelé, így cseppet se sietek. Kissé igaz fusztrál, hogy nem értem a körülöttem levőket, de igyekszem ezt nem kimutatni, hanem csak természetesen viselkedni. Ne tűnjek már annyira turistának...
