Esik… Meg se lepődik úgy igazából, hiszen ebben az országban az a különös, ha éppen másmilyen az időjárás. Bár Anglia még így is jobb volt. Itt legalább lehetett hinni az időjárás jelentésnek, nem úgy, mint Skóciában, ahol lehet napos időt mondtak, de egy óra alatt a naposból könnyen lesz szeles, majd zuhogó eső, hogy aztán ismét derült legyen az ég. Már megszokta, hogy állandóan elázik. Talán már élvezte is, mikor egy hosszú munkanap után a hűvös eső fogadta, s bár megtehette volna, hogy bűbájjal védekezik az eső ellen, inkább hagyta a fenébe, s otthon szárítkozott csak meg. Hozzáadott az amúgy is keserű hangulatához, melyen csak rumos kávéja tudott segíteni, vagy unokatestvére mosolya. Ma viszont egyikkel sem élt. Bár a munka utáni szokásos rutinja volt hazamenni s lefőzni egy presszót, most mégis úgy dönt, hogy nem saját, hanem más otthonába kíván megpihenni. Egészen pontosan a mentorálltjánál, s ott is csak azért, mert ki akarja deríteni miféle szerzet ő pontosan. Újra és újra átolvasta az aktáját, látta, hogy jó okkal volt a MiM összejövetelén, hogy milyen kepeségekkel bír, s meg kellett állapítania, hogy nem volt átlagos kölyök. A családjáról már szedegeti össze az információkat, főleg az apjáról, de túl mélyre még nem tudott belemenni, csak a felszínt kapargatja. Amúgy is inkább érdekelné Cameron, s hogy hogyan tudja túlélni Netflix nélkül?! Jobb terve pedig nem is akadhatott, minthogy macska alakjában közelíti meg őt. Először arra gondolt, hogy csak az ablakához kuporodik le, majd mikor elmegy otthonról beoson… Volt olyan terve is, hogy addig kaparja az ajtót, míg beengedi őt, aztán csak a nyakán marad, de ebben az esetben fél, hogy kidobná. Így inkább csak arrafelé sétálgat, s majd kívülről figyeli őt. Elvégre egy cica nem árthat neki, nem kell félnie tőle. Már évekkel ezelőtt megtanult színészkedni annyira, hogy komolyan elhiggyék ő csak egy macsek. Ugyan elállt az eső, mire megérkezett volna a fiú lakásához, de bundáján látszik, hogy kint sétált. Egy picit fázott, elvégre már ősz volt. Viszont semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy ma titokban megfigyelje a srácot.
Ma nincs túl jó napom. Sokkal jobban egyedül érzem magam, mint az utóbbi időkben bármikor, bár az okával én se vagyok tisztában. Főzni még mindig nem tudok, de azért elmentem a boltba, így van nálam némi kaja, hogy ne haljak éhen, de az étvágyam már rég eltűlt. Pedig korábban még megvolt, és még az eső is esik. Felpillantok az égre, a fejemre húzom fekete kapucnimat, majd tovább sétálok, de nem teszek semmit az eső ellen. A hideg bekúszik a ruhák alá, eléri a bőrömet, melytől megborzongok, de talán némileg észhez térít, miközben a kertvárosi lakások felé haladok. Ezen a részen mágusok élnek, a lakások pedig jóval nagyobbak, mint amilyennek kivülről látszanak. Az enyém mondjuk csak két tágas szobából áll, amerikai stílusú konyha-nappalival, de egymagamnak tökéletesen elegendő. Cas lakása persze más volt, otthonosabb... Szerettem ott lakni és még mindig hiányzik, mégha a mugli környék nem is. Időnként azért elsétálok arra, csak úgy... kínozva magam. Az én hibám volt, amiért elment... És hogy a Castillo kúria hiányzik-e? Nem igazán... Nem kötnek oda szép emlékek és a szüleim jelenléte beárnyékolná az otthon töltött időt. Ezért is költöztem ide, hogy külön éljek, a kifogás pedig a felnőtté válás, hogy immáron végeztem az Akadémián, ideje, hogy önálló legyek. Akkor is, ha abban a hatalmas kastélyban természetesen én is elférnék, de apám legutóbbi húzása óta jobb megtartanom Tőle a tisztes távolságot. Nem óhajtok még egy átokba belefutni, amit talán túl se élek.
A gondolataim most is lekötnek, ahogy minden sétám során. Szeretek sétálni, erre jöttem rá Cas mellett, és zavar, hogy még mindig rá gondolok. Amikor itt volt, akkor eltaszítottam Őt magamtól, ezernyi kifogást találva a miértekre, de most, hogy nincs itt... Már késő bánat minden, nem tudnám elérni, kizárt az életéből, ezért pedig nem is hibáztathatom. - Oh, hát te? - torpanok meg, amikor egy ázott kiscica kerül elém. Kóbor macskának látszik, nincs rajta nyakörv, mely jelezné, hogy valakié, így körbenézek, majd miután megállapítom, hogy nincs itt rajtunk kívül senki, lassan leguggolok elé, majd az ételes zacskót leteszem kettőnk mellé a földre. - Szépen megáztál és biztosan éhes is vagy. Gyere, adok neked valamit enni. - kibontok egy felvágottat, majd egy darabot belőle a cica felé nyújtom, hátha elfogadja, ha pedig így tesz és enni kezd, óvatosan megsimogatom a buksját. El is mosolyodom időközben. - Kérsz még? - vajon mióta nem evett? Vagy lenne gazdája csak elszökött? - Vajon hol laksz? - sóhajtok, miközben felkelek és újból körbenéznek, mintha képes lennék ezzel megválaszolni a saját kérdésemet, végül ha elfogad még enni, adok neki, ha pedig a cica számára elég volt az étel, lassan ismét megsimogatom a fejét, majd végighalad kezem a gerince mentén. Korábban még sose gondoltam arra, hogy lehetne egy háziállatom, de most, hogy itt van ez az édes szőrmók... De nem vihetem haza, biztos van gazdája, aki keresni fogja és hiányolni. - Menj haza. - nézek rá, mintha értene és lassan felveszem a szatyrom, hogy folytassam utamat a lakásomhoz, ami itt van néhány méterre tőlünk.
Séta közben egy pillanatra felnéz, s szemébe hullik az eső, be is kell hunynia őket, hiába szeretné az eget kémlelni. Havat akart. Dél-Koreában télen mindig havazott, imádta is. Kifejezetten jobban szerette, mert bár hideg volt, de valahogy kevésbé volt zavaró, mint az, mikor így zuhogott. Volt valami szépség a fehér pelyhekben. Eszébe jutatta az ünnepeket. Azokat, melyekre sose járt haza, vagyis csak újévkor esett be talán a szüleihez. Karácsony? Sose ünnepelték. Az ő kultúrájában amúgy sem szokás. Ha meglepett valakit, akkor az Yule volt, vagy az exe. A férfi, akivel minden évben valami apróságot adtak egymásnak, majd leültek a kanapéra és összebújva nézte meg egy filmet. Nálunk a szerelmeseké volt ez az ünnep, nem a családé. De az elmúlt években csak egyedül volt. Tulajdonképpen minden nap, nem csak Karácsonykor. Már nem volt kihez hazamenni, nem volt kivel filmeznie, egyedül csak a kis kávéja maradt mindig mellette. Az az egy dolog sose hagyta őt, s ő sem tudott megszabadulni a keserű löttytől. Kivéve ma. Bár tudta, hogy később, miután már hazament, s átázva és átfagyva visszaváltozik, akkor semmi másra nem fog vágyni, csak egy meleg kávéra, és egy forró zuhanyra. Másnap pedig majd állandóan fújja az orrát és gyógyszereken éljen, mert annyira megfázott. És majd ha valaki megkérdezi, akkor arra fogja, hogy nem volt fűtése. Holott csak az ifjú Cameront akarta megfigyelni. Sok ötlete volt hogyan figyelje meg őt, hogyan tudna észrevétlenül megtudni róla többet, s macska alakja tűnt a legjobb megoldásnak, azonban azt álmában sem gondolta volna, hogy majd így odamegy hozzá. Kissé meg is lepődik, egy lépést hátrál, mikor leguggol mellé, s csak nagy szemekkel figyeli őt. Mit csinálsz?! Egyáltalán nem éhes… Illetve egy picurit. Elsőre próbál ellenállni, nem akarja elfogadni a felvágottat, de mintha állati ösztönei felülkerekednének rajta, beadja a derekát és közelebb megy hozzá. Először csak megszaglássza, majd enni kezdi, végül pedig kihúzza kezéből a finom falatot és megeszi. Egyedül akkor áll meg egy pillanatra, mikor hozzáér, rá is pillant. Emberként most szemet forgatna és elhúzódna, viszont macskaként csak befejezi a felvágottat, majd nyávogni kezd neki, hogy persze kér még! Ingyen kaját nem utasít vissza soha, cserébe pedig aranyosan néz rá, minden egyes szeletnél. Mikor pedig elég volt neki is, s ismét megsimogatja, hát már dorombol is neki egy keveset, hagyja magát, mert bármennyire is utálja beismerni, egészen jól esik neki. Régen szeretgették már meg, s bár nem a hajára simítanak, nem hajthatja fejét senki ölébe, de így is jó neki. Meglepetésként éri, mikor közli fele a fiú, hogy menjen haza. Még nyávog is neki egyet, amolyan kérdésként, hogy „miért?” vagy „hogyan?” Közben pupillái is kitágulnak, mint csizmás kandúr a filmből úgy néz rá, olyan édesen. S végül a lábai között kezd el bujkálni, hozzádörgöli magát, hangosan dorombol neki, ha pedig elindul, hát követni kezdi. Nem fog tudni tőle megszabadulni. Ha kell, akkor be is sétál vele a lakásba.
Sok kóbor macskát láttam már életem során, mégse álltam még meg így egyik mellett sem. Hogy ez a cica miért más, mint a többi? Hogy ez a nap miért nem olyan, mint akármelyik másik? Magam sem tudom, de talán a depresszív hangulatomat akarom ezzel a tettemmel akaratlanul is javítani, tenni valami jót, enyhíteni saját magányomon. Leguggolva mégis a macsek távolodni kezd, én pedig bár számítok arra, hogy elfut előlem, mégse így tesz, csak bizonytalanul méreget. Finoman nyújtom felé a kezem, hogy megszaglázhasson, ismerkedhessen velem, majd teszem le a zacskót, hogy egy szelet felvágottal kínálhassam. Bizonyára éhes és fázhat is, teljesen át van ázva a bundája. Eleinte bizonytalan, majd szépen lassan elfogadja a falatokat, és bár az érintésem megakasztja, mégse zavarja. Elmosolyodom, igazán édes és ahogy látom, éhes is még, hiszen nyávog, hiszen eszik még, így nem is sajnálom Tőle, amikor pedig jelzi, hogy elég volt, sőt, még dorombol is, újra és újra végigsimítok rajta. De aztán... aztán észbe kapok. Ennek semmi értelme. Valaki hazavárja, kétlem, hogy kóbor jószág lenne, mert nem túl sovány és nem is tűnik betegnek sem. Felkelek hát, hogy hazaküldjem, felveszem a zacskómat is, ideje nekem is folytatnom az utamat, ami már csak pár méter lesz a lépcsőház bejáratáig, de arra nem számítok, hogy ilyen aranyosan néz fel rám, nyávog, majd kezd el a lábaim között dörgölőzni hozzá. Meg is állok, figyelem még egy kicsit, végül mégis magára hagyom... hagynám, ha nem követne. - Velem akarsz jönni? A gazdidnak már biztosan hiányzol... - de talán túlságosan elkóborolt otthonról. Végülis... talán hazavihetem. Majd nyitvahagyom az erkély ajtaját és akkor ki tud szökni, ha távozna. Amúgy sincs otthon alom, nem készültem macskára és talán nem fog mindent szétkaparni vagy odapiszkítani a kanapéra. Jó ötlet ez? Nem hezitálok sokat... - Jól van, gyere! - hajolok le, hogy finoman megfogjam, majd ölembe vegyem. Magamhoz is ölelem, nem foglalkozva azzal, hogy nedves vagy hogy én az vagyok, majd otthon megszárítkozunk. A lakásba beérve felnyomom a villanyt, bezárkózom, majd a cicát leteszem a nappali padlójára, ezután pedig a zacskót a konyhaasztalra, végül pálcámat elővéve az állatra irányítom. Kellemesen meleg, lágy szellő táncolja körbe, ami úgy sejtem, hogy meglepi majd, de a bunda megszárad, Ő pedig már nem fog tovább fázni. Itthon egyébként is jó idő van. - Adok neked inni is. - kinyitogatom a szekrényeket, majd végül egy kis üvegtálba teszek vizet és azt csúsztatom a cica elé, igyon csak, hátha szomjas. Miután pedig gondoskodtam róla, kibújok a vizes kabátomból és cipőmből, majd a pulóverem, a zoknik és a pólóm is követi. - A fürdőbe úgy sejtem nem jössz utánam, a cicák nem szeretik a vizet, de talán el se veszel, amíg lezuhanyzok. - hümmögök némileg, majd a nedves ruháimat felkapom és megindulok a fürdő felé. Mivel csak egy nadrág van már csak rajtam, így láthatóvá válik testemen Holden kaszabolóátkának a nyoma, mely a mellkasomon indul el felfelé a bal vállam irányába, nyakam egy részét is elérve. De a testemen akadnak egyéb sebhelyek és hegek is, melyek apám nevelésének a nyomai. Nem kímélt, amikor büntetést osztott, én pedig bár szégyellem, itthon nincs ki előtt, itt senki se láthat. A fürdőben leveszem a maradék ruháimat is, de az ajtót csak behajtom, nem csukom be teljesen, felesleges és beállok a forró zuhany alá. Jóleső a testemnek, ahogy majd a tea is kelleni fog. Éhes nem vagyok, talán kicsit fogytam is az elmúlt időszakban, de majd összeszedem magam. Nem kapkodok, kényelmesen mosom meg magam és a hajamat is, kicsit homlokom is a csempének döntve, majd ha végzek, akkor egy törölközőt tekerek csak a derekam köré, hogy így vonuljak át a nappalin a hálószobámba, hogy egy tiszta boxert és egy fekete melegítőnadrágot húzzak, majd némi gondolkodás után egy fekete pólót is. Ezután kezdek csak a cica keresésébe. Remélem, hogy nem forgatta fel a lakást, ahogy azt is, hogy nem hagyott máris magamra. Szándékomban áll ismét finoman megfogni és az ölembe fektetni, miután félig elfekszem a kanapén. Vajon nyugton marad majd? Hagyja, hogy simogassam és dorombolni fog vagy inkább karmolni és fújni? Esetleg menekülni? Jól esne most akár egy cica közelsége is.
Sokszor játszott már macskát. Időnként csak azért változott át, mert jobban érezte magát. Könnyebb volt aludni úgy a kanapén, egyszerűbben volt embereket megfigyelni, meg… Más szemmel látta az ember a világot. Sokan megálltak megsimogatni őt, szelídnek tűnt és tisztának, ő pedig nem mondott ellent egy kis ingyen szeretetre. Cameron-tól viszont furcsa volt, így elsőre el is húzódik és csak méregeti őt, hogy ugyan mégis mit tervez? Persze, nem volt tisztában a fiú azzal, hogy képes átváltozni, így óvatlanul közelítette meg őt. Pedig ha tudná, hogy az aranyos macska valójában a mentora… Biztosan nem így állna hozzá. Viszont ez lehetőséget ad neki arra, hogy ne egyszerűen kémkedjen utána, hanem a fiú természetét is jobban megismerje. Elvégre lehet, hogy egy szívtelen dög volt emberként, de macskaként előjött belőle az az énje, akit talán csak az unokaöccse látott. S így amint megszaglászta a kezét, s amint végre bátrabban elvette a felvágottat, már nem is volt olyan zavaró, hogy a fiúval kell eljátszania a cuki cicát. Sőt valahol élvezte az érintéseit. Az első ugyan váratlanul érte, de utána csak dorombolt neki, s minél többször húzta végig bundáján az ujjait, annál hangosabb volt. Sőt még azt sem engedte meg neki, hogy egyedül menjen haza. Nem, nem, neki nem volt gazdája, a maga ura volt, s éppenséggel párja sem akadt, aki hazavárta volna. Ez pedig kiváló lehetőség arra, hogy kihasználja a fiút, hogy ne csak az otthonába nyerjen betekintést, meg az életébe, de talán valamennyire feltöltse a maga is elemét, mely már túl régóta jelezte neki, hogy magányos, s szüksége lenne pár kedves szóra, ölelésekre és törődésre. Kérdésére csak nagy szemekkel néz rá, szinte csillognak. – MEOW! – hangosan nyávog rá, erőteljesen, mintha csak azt akarná ordítani, hogy vele akar lenni mindenképpen, mert ez így is volt. S látja rajta, tudja, hogy haza akarja vinni, mert talán a fiú sem szeretne egyedül lenni egy ilyen borús napon. Amint pedig felkapja, ismét dorombolni kezd, bár most még nem bújik, de egyértelműen jelzi, hogy örül annak, hogy a karjai között lehet. Ha tudná, akkor farkincájával simogatná őt, de sajnos mivel nincs neki - fránya japán macskaféle – így nem nagyon tudja ezt a lehetőséget kihasználni. Beérve körbeles, s amint letette elgondolkozik, hogy szalad is mindent megnézni, de az gyanús lenne. Így inkább picit összegombócolja magát, mint aki nem biztos abban, hogy mit is tegyen. Majd a meleg szellő is megcsapja, s most felsóhajtana, de helyette csak csukott szemmel élvezi, ahogyan érzi, megszárad és már nem is fázik annyira. Remélem, nem fázok meg, gáz lenne. S amint meghallja, hogy vizet is kap, már megy is oda hozzá, amíg pedig kinyitja a szekrényt, tovább bújik a lábához. Most nem csavarodik köré, csupán fejét dörgöli hozzá, még akkor is, ha vizes. Egy keveset iszik a tálkából, addig nem is figyel rá, tényleg szomjas volt már egy cseppet. A sok finom falat után jól is esett neki, bár a rumot jobban díjazta volna, de tudja, hogy kisállatként azt nem fog kapni. Hamarosan pedig felkapja a fejét, s furcsán néz rá. Te is csak a sztereotípiákat ismered… Van macska, aki egyenesen imád fürdeni. Meg is forgatná a szemeit, de helyette csak bámulja őt. Egészen pontosan a vágást nézegeti, s közben azon töri a fejét, hogy hol sérülhetett meg. Elsőre valami harcra gondol, valami ostoba párbajra, amibe a forrófejűsége vitte bele. A többi heg már mellékes, hiszen neki is volt pár, amiket a munkája során szerzett, vagy még éppen gyerekként. Azoknak nem szentel akkora figyelmet. Némi várakozás után viszont utána megy, szépen lassan oson a fürdőszoba ajtajához, s mivel nincs becsukva, így csak bekukucskál. Oldalra dönti a fejét, így néz végig a fiún, s ha most ember volna, akkor biztosan elpirulna, hogy egy ilyen izmos testet láthat, pedig nem ő lenne az első férfi, akit ruha nélkül bámul. Mégis tetőtől talpig végigméri őt, nem is zavartatja magát. Nem tudja, hogy én vagyok. Pedig ha tudná… Mondjuk akkor elég rosszul jönne ki, hogy a mentornak ennyire tetszik a tanonca teste. De nem tudta levenni róla a pillantását. Így sokkal emberibb volt, sokkal szimpatikusabb, s nem azért mert nem volt rajta ruha, hanem mert megismerte az aranyosabb énjét. Viszont ha Cam ránéz, vagy meglátja, hogy elindul kifelé, akkor csak visszaiszkol a nappaliba és a kanapé alatt elrejtőzve vár rá. Amint pedig meghallja, hogy közeledik, kidugja fejecskéjét, majd szépen lassan előmászik. Titkon bújni akar hozzá, játszani akar vele, s ezt meg is kapja, hiszen felkapja, ő pedig mint egy engedelmes házikedvenc hagyja neki, hogy simogassa, sőt csukott szemmel dorombol neki, és minél közelebb próbál bújni hozzá.
Nem gondotltam volna, hogy valaha majd egy kóbor macskát fogok hazavinni, de most úgy érzem, hogy nem vagyok képes idekint hagyni az utcán ezt az állatot. Ha nincs gazdája és mégis kóbor… akkor megfázhat és baja is lehet. Ahogy nézem, a farkincájával már történt valami, mert nem olyan, mint a többi macskáé. Eszembe se jut, hogy ilyen fajta lenne, sose láttam még csak hasonlót sem, így végül feveszem, majd a dorombolásra elmosolyodom és kicsit talán jobban magamhoz húzom. Talán nem rossz ötlet, ha… ha velem jön. Édes, ahogy bújik, még csak meg se próbál ellenkezni az ellen, hogy magammal vigyem, otthon pedig adok neki vizet, majd megszárítom és csak utána gondoskodok saját magamról is. A tea felrakása igaz elmarad, de a későbbiekben majd pótlom, már ha nem lesz elég csak a forró zuhany. Érzékelem, hogy eleinte kissé félénk, új neki a hely, de majd talán felenged. A bújást nem hagyja abba, iszik is, szóval szerintem meglesz. Magára is hagyom, tud majd ismerkedni a nappalival, de a hálószoba ajtaját azért becsukom, jobb biztosra menni, a fürdőnél pedig fel se tűnik, hogy követ. Ha látnám se zavarna, egy macska előtt nem leszek szégyenlős. A csajok előtt se szoktam, egyedül csak Cas volt az, akinél nos… fura volt az egész. De most eszembe se jut a férfi, ki korábban a gondolataimban járt, mert a cica hirtelen kizökkentett abból az állapotból. A testem valóban izmos, odafigyelek rá, hogy rendesen karban tartsam, mert fontosnak érzem a jó állóképességet is a munkánkhoz és egyébként is, büszke típus vagyok. Ezért is tűnik fel, hogy fogytam, de majd… összeszedem magam. Miután végzek, lemosom magamról a tusfürdő maradékát, még egyszer átöblítem a hajam, majd elzárom a vizet és kilépek a zuhanykabin elé kikészített kis szőnyegre. Ekkor tűnik fel a kukucskáló, édes buksi, így elmosolyodom, a macska pedig már spurizik is. Biztosan Ő is magányos… Vagy csak ezt akarom hinni. Kiérve eleinte nem találom, így végül a hálóban felöltözök, majd amikor visszatérek a nappaliba tűnik fel a kanapé alól előbújó szőrmók. Feljebb szalad a szemöldököm, miközben a cicát figyelem, majd amikor közelebb jön felveszem és eldőlök a kanapén, Ő pedig jöhet az ölembe-hasamra, ahol kényelmes neki. Most már bátrabban simítom jobb kezemmel, míg a bal csak lágyan tartja, Ő pedig lehunyja a szemeit és még dorombol is. Miért nem gondoltam sosem arra, hogy legyen egy cicám? Talán velem maradhatna… Bár a bundája már megszáradt, talán még nem melegedett át teljesen, így felülök, de csak rövid időre, majd a kanapé másik végéből a puha plédet magunkra húzom. Igen, a cicára is, meg ne fázzon, majd az asztalon lévő könyvemért nyúlok, hogy tovább olvassam. Egy regényről van egyébként szó, mely főszereplője egy kalandor mágus, aki oly sok viszontagság után rátalál a kincsre, mely megmenti majd népét a pusztulástól. Olvastam már, régen, de szívesen olvasom el újra, a macska pedig ha elalszik rajtam se zavar. Lehet, hogy ma már nem vacsorázok, csak olvasok egy kicsit, aztán majd alszom. Meglátom még.
Életében sem gondolta volna, hogy ennyire egyszerű lesz majd bejutnia a fiú lakásába. Bevallja nem is szerepelt a tervei között, hogy egyébként egy cukiskodó módszert alkalmazzon. Ez főleg azért is volt így, mert Cameron-ról nem is sejtette, hogy tudna kedves lenni. Egy beképzelt aranyvérűnek hitte, aki senki másra nem kivan időt es energiát fordítani, csak saját magára. De most talán bebizonyosodhat, hogy tévedett. Lehet örülne is. Bar igazából maga sem érti, hogy miért, hiszen kettejük között nem lehet más, csak munka kapcsolat. S most mégis bújik hozza, dorombol neki, mint egy valódi kiscica, aki senki másra nem vágyik, csak arra, hogy valaki szeresse. Furcsa, hogy pont ettől a fiútól várná el, hogy megadja neki, ugyanakkor o nem gondolja komolyan, ez csak egy álca. Nem lehet más. Nem is kedveli, most mégis, ahogyan közelebb húzza, nem kezd el kapálózni csak karmolni, csak csillogó szemekkel nézi őt es hagyja hogy hazavigye magával. Elvégre kémkedni akart utána, s most szinte az ölébe hullik a lehetőség. Már menne is beljebb, nézelőne, ugyanakkor egy macskát játszik, így nem lehet rögtön az elején túl izgága, muszáj némi félelmet mutatni az új hellyel szemben, meg akkor is, ha egyébkent nem érzi úgy, hogy oka lenne aggódni. Amikor pedig csak tud, inkább mellett van, bújik hozza, mintha ezzel akarna megköszönni a vizet es azt, hogy megszárította. Egyébkent hálás volt érte. Azért viszont morcos lesz, hogy egyből úgy gondolja, csak azért mert macska, nem fogja szeretni a vizet. Nem azért megyek utána, mert meg akarom lesni. Nem érdekel úgy, csak... Meg akarom neki mutatni, hogy a cicák is bírhatják a vizet! Ezzel próbálja nyugtatni magát, s igy indul meg a fürdő fele, ahol nyilván csak meg több látszódik a srác testéből. Nem nézi, nem úgy, nem olyan szemmel, de nem bírja elkerülni a figyelmet, hogy milyen izmos es milyen jól néz ki. Fenebe, hogy meleg vagyok. Mert bármennyire is utalja a gondolatot, de tetszik neki, amit lát. Akármilyen köcsög a mentorálltjával, attól meg van szeme es nem tagadja, hogyha nem lenne olyan rémes a személyisége – meg nem kéne mindenkit távol tartania magától – akkor lehet el is vinne egy randira. De amint rajtakapják, inkább el is fut, mint egy zavarban levő kislány, sőt meg el is bújik a kanapé alá. Mosolygott rá, de ettől meg hülyén érezte magát, ez mar neki is mar kicsiket soknak tűnt. Így elő sem mászik, míg nem hallja, hogy a nappaliba ér, akkor is csak egy kissé bátortalanul. Nem tudja ki ő, csupán egy állatot lát, aki pedig nem foglalkozik olyanokkal, hogy az ember előtte most meztelen vagy sem. Pontosan! Nincs baj… Talán ezért is hagyja neki olyan könnyedén, hogy ismét felvegye, majd ölelgetni kezdje, ő pedig csukott szemekkel dorombol csak neki, a mellkasán fekszik, és élvezi, hogy simogatják. Az állam alatt is, légyszi! S már tartja is a buksiját neki, hogy tudja, hol vakargassa. Hamarosan pedig a takaró is rákerül, melyre először megijed, nézi mit művel vele, de aztán csak hagyja, amint a puha anyag alatt találja magát. El tudna aludni, tényleg képes lenne rá, elvégre kényelembe helyezte magát, már nem is fázik, csak… Nagyon idegesíti az a könyv, ami a fiúnál van. Emberként most egészen biztosan morcosan nézne rá, sőt kiabálna, hogy tegye le, de ebben az alakban csak macskát érinti hozzá. – Meooooow… -Nem akarom ezt a szutykot látni! Velem foglalkozz! Ha viszont nem teszi le azt a vackot, akkor inkább le is ugrik róla, hogy hadd olvassa csak, majd elindul a hálószoba ajtajához és addig kaparja, míg észre nem veszi magát a fiú.
Valóban azt hiszem, hogy egy kóbor macskát öleltem magamhoz és vittem haza, és még csak meg se fordul a fejemben, hogy ez esetleg máshogy lenne. Oh, ha tudnám... Akkor bizonyára azt kívánnám, hogy a föld megnyíljon alattam és el is nyeljen. De most nem fenyeget ilyen veszély, így kényelmesen lezuhanyzok a fürdőben, majd miután felhúztam az otthoni ruháimat már meg is célzom a kanapét, ahova a macskával együtt kívánok elfeküdni. Mivel kint hideg volt, így egyikünknek se árthat még némi plusz meleg, így betakarom magunkat, de ügyelve arra, hogy a cica feje kint maradjon, ahogy pedig emeli a fejét mosolyogva vakargatom meg az álla alatti részt is. - Milyen kis kéjenc dög vagy te! - mosolygok rá, majd némi idő után veszem magamhoz a könyvemet, hogy olvassak egy kicsit, mielőtt még aludni mennék. A cica is elhelyezkedett már, talán el is szundít... Gondolom ezt addig, amíg mancsa meg nem jelenik a könyvön és rám nem nyávog. Enyhén feljebb szalad a szemöldököm. - Mi bajod van? - a macskák öntörvényűek és énközpontúak, ezt én is jól tudom, mégse gondolnám félretenni a könyvet. Miért tenném? Hiszen Ő is rajtam pihen. Oké, simogatom kicsit aktívabban, miközben olvasok tovább, erre nem itt hagy? - Most meg hova mész? - nézek utána, de végül hagyom bóklászni. Hagynám, ha nem kaparászná a hálóm ajtaját. Nem igazán értem, hogy mit akar ott, de végül eléri a célját, a könyvet lefordítva az asztalra teszem, a plédet letolom magamról és a kanapén hagyom, majd utána sétálok és kezeimet derekamra téve nézek le rá. - Te tényleg pofátlan vagy, de jól van, nézz csak be. Ha akarod, velem is aludhatsz. - kezem a kilincsre téved, kinyitom az ajtót, majd beljebb lépek és felkapcsolom az éjjeliszekrényen lévő kis lámpát. - Igazad van, itt kényelmesebb lesz. - kis időre magára hagyom, amíg visszamegyek a könyvemért, majd a hálóba érve leveszem a felsőm és a nadrágomat is, hogy egy szál boxerben, kényelmesen feküdjek be az ágyba. - Na, jössz? - pillantok rá, a könyvet pedig egyelőre ismét magam mellé teszem lefordítva. Most még a cicáé a főszerep. A franciaágyam elég nagy, kényelmesen el fogunk férni rajta szerintem mindketten. Már ha itt alszik, velem. Igazság szerint örülnék neki, ha így tenne.
Oh ha tudnád, hogy mi folyik itt valójában… Biztosan fel is jelentenél. Pedig nem állt szándékában meglesni, csupán meg akarta leckéztetni, meg megnézte volna jobban is azt a sérülést, de… Nem sokáig jutott, teljesen más kötötte le a figyelmét. Nem is akar erre koncentrálni, sőt leginkább megpróbálja majd elfelejteni ezt az egészet. Egy pillanatra el is gondolkozik, hogy inkább csak hazamegy, mert ez az egész terv nevetséges, most már belátja maga is. Eleve minek kémkedne a beosztottja után…? Melyik másik kollégája tenné ezt? Rochus biztosan nem, hiszen ő nem annyira elmebeteg, s paranoiás. Vagy talán csak ürügyet keresett volna, hogy megnézze milyen, ha nem vele szemben áll? Már maga sem tudja, de egészen nem olyan irányba mennek a dolgok, mint szerette volna. Viszont a szeretgetés, a simogatások, a bújás, amit mind hagy neki, ott tartják, s így mikor végre végzett lányos hisztijével, akkor előmászik és már fekszik a fiúra, tartja magát neki, hogy tudja pontosan hol is kell őt vakargatni, hol élvezi a legjobban ha hozzáér. Egy pillanatra azonban kinyitja szemeit, némileg rosszallóan néz rá, amiért dögnek hívta, s egy fél percre nem is dorombol, ugyanakkor nem bír ellenállni a kényeztetésnek, így csak tovább dörgöli magát a kezéhez. Kikérem magamnak… Az előbb bezzeg még milyen kis cuki neveken tudtál hívni, hát az hova lett, hm? Szinte ijesztően hasonlít ez a jelenet arra, amit exével művelt, bár ezt sose vallaná be, még magának sem, mert annyira megrémisztené a tudat, hogy inkább felmond, csak soha többé nem is lássa a srácot. Viszont az aranyos jelenet hamarosan véget ér, hiszen hiába fekszik a meleg takaró alatt, nem ő kerül a figyelem középpontjába, hanem egy köteg papír, amit biztosan jó drágán adtak pusztán azért, mert néhány szó bele van írva. Ki is fejezi nem tetszését, macskát a könyvre rakja ás felháborodottan nyávog mellé. S mivel később sem kapja meg minden figyelmét, így inkább el is megy. Bár a hirtelen hűvösebb levegő rossz érzés számára, de már nincs visszaút, megy egyenesen a hálószoba ajtajához, hogy azt használja kaparófának. Enyhén jelezni akar neki, bár nem feltétlen oda akar bemenni, csak ez tűnt jó ötletnek, tekintve hogy ez az egyetlen olyan hely, mely „tiltott zóna” volt. Pofátlan vagyok, pontosan! És tied a megtiszteltetés, hogy osztozkodom veled! Alapból a vendégnek illik a szebb helyet adni. Vagy ez csak nála szokás? Minden esetre, amint kinyílik előtte az ajtót felemelt fejjel beljebb is sétál. Persze, hogy igazam van! Meglepődtél? Mikor pedig nem követi, kénytelen hátrafordul, hogy mégis hol lehet, s ismét hangosan nyafog, ahogyan meglátja a könyvet a kezébe. Fel kellett volna gyújtanom! S most még csak arra sem tud fókuszálni, hogy a fiú ismét mutogatja magát neki, enyhén szólva is frusztrált lesz, így mikor felmászik először csak a könyvet figyeli, majd picivel messzebb is tolja, hogy aztán boldogan másszon rá megint és bújjon. Most már komolyan fújtatni fogok, ha felveszed.
Nem lep meg a cica szelídsége, bizonyára az utcán élt eddig és ezért ennyire szeretetéhes, így ölelem is magamhoz, simogatom, majd be is takargatom. Nagyon kis kéjenc, de a “dög” megnevezést jelenleg szeretetből mondom, viszont meglep, hogy mintha máshogy nézne, és hmm, miért nem dorombol? Farkasszemet nézek fele, ilyen intelligens lenne? Nem, az nem lehetséges, biztosan csak más baja van, és ezt hamarosan el is hitetem magamma, amikor ismét bekapcsol a gépezet és dorombol tovább. Előveszem a könyvem, ideje olvasni még alvás előtt egy kicsit, de a macskusznak ez se tetszik, megy rosszalkodni és persze, hogy olyan helyet keres a lakásban, ahová nincs bejárása. Tipikus… De kinyitom előtte, nézze csak meg, viszont vendégnek nem tekintem. Hát egy állat és nem egy ember. A hálószoba gondolata számomra is vonzó, eléggé elfáradtam a mai nap, így végül kimegyek a könyvemért, majd azzal sétálok vissza a cicához. Leveszem magamról eztán a felesleges ruhadarabokat - egy boxerben szoktam csak aludni -, majd bemászom az ágyba és hívom magamhoz a kis dögöt is, jöjjön csak, ha akar. Remélem, hogy nem fog egész este rosszalkodni és hangoskodni… A nappaliban amúgy résnyire nyitva az egyik ablak, ha távozna, akkor megteheti majd, bár reggel azért elszomorítana a tény, ha nem találnám. - Jó sokat nyávogsz, beszédes egy macska vagy te. - mosolyodom el, majd figyelem, ahogy csatlakozik hozzám és… arrébb tolja a könyvet? Erre már felszalad a szemöldököm, mert ez… ez egyáltalán nem szokványos. Azért kezeimmel átölelem, amikor rám mászik és bújni kezd. - Meglepően okosnak tűnsz. - túlságosan is. Lehet, hogy le kellene tesztelnem, csak még egyszer? Ezért is nyúlok a könyvért ismét, miután a cica úgy látszik, hogy elszundított rajtam, de fél szemmel Őt figyelem. Ismét reagálni fog? Egy macska nem tenné, főleg miután elaludt…
Minden állat más volt, ahogyan minden ember is. Nekik is megvolt a maguk személyisége, s így elképzelhető volt, hogy éppenséggel egy nagyon is bújós kismacska volt – annyira nem pici – aki imádta az emberek közelségét. Meglehet tényleg így volt, talán tényleg macskaként élte ki azt, hogy mennyire hiányzott neki az emberi érintés és törődés. S emiatt is háborodik fel, mikor a fiú inkább választja a könyvet, ahelyett, hogy csak vele foglalkozna. Mert jelenleg nem érdekelte, hogy kitől kapja a szeretet – nem esküszik, hogy nem – csak az a fontos neki, hogy az állát vakargassák, meg a fülét, s ha úgy tartja kedve, akkor a felsőjének gyűrődéseit használja játéknak, vagy a takarót kaparónak. S hogy nemtetszését tovább mutassa, inkább le is ugrik róla, mint akinek már nem is kell a meleg takaró, meg ölelés, hadd legyen csak a könyvével, ha azt jobban kedveli. Komolyan, mint egy hisztis nő olyan, mint mikor a párja nem hajlandó rá figyelni, pedig nagyon is szüksége lenne egy kis ölelkezésre. Csakhogy ő most egy macska, s mint olyan, eléggé önfejű és mindent akkor, ott és úgy akar megkapni, ahogyan neki tetszik. Például, hogy ő most már a hálóba menne be, inkább ott rosszalkodna, vagy csak befeküdne az ágyba és kisajátítaná. Mikor pedig feltárul előtte az ajtó, boldogan megy is befelé, ha nem látná, hogy azt a vacak könyvet is hozza magával a srác. Magában nagyon is morog emiatt, így mikor felugrik az ágyra, már tolja is odébb azt a vackot, nem is akarja látni a közelében. Hiába mosolygott rá az előbb, hiába élvezte, hogy megint tökéletes rálátása nyílik felsőtestére, egyszerűen nem bírta, hogy ne vele foglakozzon. Mert okos vagyok… Ebbe nincs semmi különös. S már bújik is hozzá, élvezi kezének tapintását a bundáján, a közelségét, testének melegét, s furcsa mód azt is, hogy nincs az a zavaró textil, ami elválasztaná most őket egymástól. Hiába próbálja magának mondani, hogy ez csak azért van, mert hiányzik neki a társaság, azért örökké magának sem tud hazudni. Félreismerte a fiút, ha a kezdetektől fogva ilyen rendes lett volna vele, akkor ő is másképp állt volna hozzá. Furcsa mód biztonságban érzi így magát, teljesen nyugodt, talán nem is emlékszik mikor volt utoljára ilyen kényelmes helyzetben, mikor érezte azt, hogy ennyire fáradt, s olyan könnyen alszik el… Ha pedig megmozdul fiú, akkor hiába ébred fel félálomba, csak ránéz, egy halk nyávogást hallatt, majd ismét elalszik rajta.
Egészen addig simogatom és szeretgetem a kis dögöt, amíg azt nem érzem, hogy elaludt rajtam. Igazán aranyos és tetszik, hogy ilyen bújós. Ki tudja, talán... maradhatna. Én se lennék ennyire egyedül. Végül némi idő után a könyvemet magamhoz fogom, de csak óvatosan mozdulva, hogy a macsek ne ébredjen fel, majd folytatom az olvasást még egy jó órán át, amíg igazán el nem álmosodom. Akkor viszont óvatosan teszem arrébb a macskát, aki kómásan rám néz, nyávog, de csak mosolyogva megsimítom, majd kimegyek a mosdóba, aztán iszok egy kis vizet és végül visszafekszem mellé. Leoltom a lámpát is, aludhatunk. Ha ismét hozzám bújna, lehetősége van rá természetesen, de hajnaltájt a rémálmok ismét elmémbe férkőznek, így nem alszom jól, sokat mocorgom, dobálom magam, némileg nyüszögök is, de teljesen fel nem ébredek, így az este eltelik, reggel pedig kelnem kell. Vajon mellettem van még a macska? - Jó reggelt szőrmók! - köszöntöm egy simítással, ha igen, majd felkelek, mert mennem kell. Ty nem értékelné, ha elkésnék, ebben egészen biztos vagyok, így ismét a mosdó lesz az első úticél, majd irány a konyha, hogy lefőzzek egy kávét és ha a macska jön utánam, kap némi szalámit reggelire. Én nem érzek éhséget. - Délután veszek neked macskakaját is. - pillantok rá, majd a kávét kortyolgatva sétálok vissza a hálóba, hogy felöltözzek, aztán a fürdőbe, hogy befejezzem ott is a készülődést, végül már csak egy kabát kell. A macskára pillantok, majd az erkélyajtóra... Nyitva. Vajon kimegy vagy itt marad? Azért a hálószoba ajtaját becsukom, nehogy összepisilje az ágyam, de talán itt másban nem tesz kárt. Kés és egyéb éles tárgy sincs elől... - Legyél jó, rendben? - guggolok le elé, ismét megsimítom, aztán már itt sem vagyok, irány a munka.
Hosszú ideje most aludt először rendes ágyban. Alapból a kanapén szokott, mert a saját lakásában is franciaágy van, azonban neki túl nagy, nem érzi jól benne magát, olyan, mintha elveszne a nagy területen, s csak magányosabbnak érzi magát attól, hogy nem fekszik mellette senki. Yule kivétel volt, mert ő mindig magával rángatta, de úgy máris kényelmesebben érezte magát. Az idő nagy részében inkább a kanapén szundított el, így legalább attól sem kellett félnie, hogy nem hallja meg a betörőket, hiszen konkrétan az ablakok és az ajtó között aludt. Most viszont teljesen elengedte magát, hagyta, hogy elnyomja az álom, s bár macska alakban, de végre egy kényelmes ágyban aludhatott. Még az sem zavarta, hogy odébb rakják, éppen csak egy pillanatra riadt fel, aztán már ment is vissza szundikálni. Annyit még megtett, hogy a fiúhoz bújt, élvezte a testének melegét, meg az érzést, hogy valaki közel van hozzá… Egészen addig, amíg fel nem riadt arra, hogy forgolódik. Annyira meglepődött, hogy egy picit odébb is ugrott, s csak nézte őt, ahogyan szenved. Legszívesebben átölelte volna most, hogy megnyugodjon, vagy felkeltette volna, de macskaként… Simán csak lecsapja, amit nem akart bevállalni, visszaváltozni, meg nem fog. Túl kockázatos lenne, s ők nem egy koreai dráma részei, ahol egyik férfi a másikba szeret, mikor épp megmenti egy rémálomtól… Bár nem is akarja! Így inkább csak odébb mászik picit, onnan figyeli, míg újra el nem alszik, bár utána minden apró mozdulatára felkel. Így mikor reggel hozzáér is már kipattannak a szemeim, s csak egy perccel később nyugszik meg, hogy csak Cameron az. Nyávog neki valami jó reggelt szerűt, aztán még lustálkodik egy picit, csak addig amíg a fiú készülődik. Hirtelen úgy érzi, hogy neki nem kell kapkodnia, van ideje rendesen felkelnie, majd lustán sétál ki, hogy kapjon reggelit. De a macskakaja gondolata… Biztos, hogy nem fogod lenyomni a torkomon a száraz tápot! Meg eleve minek veszel?! Jó nekem a felvágott, eskü. S míg ő eszeget, meg iszik, addig a fiú összekészül, ő pedig felugrik a kanapéra, hogy ott kapja mg a búcsú simogatását. Természetesen jó cica lesz, valószínűleg egész nap csak lustulni fog, mert ugye nincs neki… Kurva élet a munka! S már spurizik is ki az erkélyajtó, hogy visszaváltozzon.
