don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Nem vagyok látó, de esküszöm látom, hogyha nem kapom össze magamat villámgyorsan, akkor Regu a fejemen fogja széttörni valamelyik terelőütőt. Imádom a játékot, s mindig maximális figyelmet szentelek neki, de most… Minden második szavamat a lánykánknak intéztem és általánosságban olyanokat kiabáltam neki, hogy vigyázzon már magára, vagy jobban figyeljen a gurkóra. Nem magamat féltettem, mert egy kartörés nem vészes, simán helyre raknak még a szezon előtt, őt viszont annál inkább. Tudom, hogy előző évben is akadtak lányok a csapatban – mondjuk a náci lányok teljesen más kategóriák – de ő kicsi is, meg olyan… Hát nem leszek kedves, törékenynek tűnik. Bár aláírom, hogy a griffendéles törpékből sem néztem ki éppen túl sokat, azt akkora erővel dobnak, hogy csak pislogok a kvaff után. De Rosie nem, ő olyan kis… Eh. Mondanom se kell azt hiszem, hogy rémes volt a mai edzés. Eleve itt van Rainberry, az új hajtónk, aki szerintem életében nem sportolt – honnan van egyáltalán izma?! – s most hirtelen csatlakozni akar. Regulus meg be is vette a glitter hercegnőt. Talán ez még nem lenne akkora vész, de én se teljesítettem túl jól, hiszen annyira nem figyeltem semmire, hogy a kvaff előbb talált fejben, minthogy egyáltalán az irányába tudtam volna fordulni. Aucs… Pedig általában jó vagy, még kezdőhöz képest is. Mindent a lányra fogok, mert egyértelműen ő zavart meg. Szerintem semmi keresnivalója nincs itt, bár tény és való, hogy nem is ismerem. A srácok pedig már cukkoltak azzal, hogyha véletlenül jó viszonyba kerülnék vele, akkor tuti bemutat majd apujának. A protekció egyébként jól hangzott, de valahogy sose tudtam rávenni magam, hogy csak ezért dumcsizzak a lánnyal. S most itt a remek lehetőség, hiszen egy csapatban játszunk, tuti fogunk is edzéseken kívül beszélgetni, vagy legalábbis köszönni egymásnak. Szóval miért is ne kezdeném el vele a szocializálódást? Amint végeztünk, és mindenki ment volna átöltözni, én lemaradtam, s finoman a lány csuklójára fogtam, hogy aztán óvatosan visszahúzzam. – Hé Rosie! – Persze mosolygok rá, mert nem vagyok dühös vagy ideges. Áh, egy játék miatt nem, bár ha élesben lettünk volna, s akkor is ennyire elterelte volna a figyelmem, akkor gyanítom, hogy már nem lettem volna ilyen kis aranyos vele. De most még nyugság van. – Akarsz egy kicsit körözni még? Közben dumcsizzunk. – Amúgy is imádok repülni. Nem kell dobálgatni, meg ütögetni, csak csináljunk valamit, mert itt állni elég gáz.
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
Ez volt a legnagyobb őrültség ami mellett elhatároztam magam… jó mondjuk lehet nem a legnagyobb, de határozottan toplistás, mert még mindig erősebben kapaszkodok a seprűbe, mint muszáj lenne és pontosan tudom, hogy ezt még holnap is érezni fogom. Mégis, csak egy-egy pillanatra zavar meg ez a gondolat és minden sikolyomat magamban tartom amit a repülés idézne elő - soha nem fogom megszeretni az tuti - mert a gondolataim nagyon gyakran eltérnek arra, hogy hol van a pályán Rory… meg a gurkó. Kár lenne, ha elkapná egy gurkó, nekem pedig a gurkókra és a csapattársaim épségére kell vigyáznom többek közt (az sem utolsó, hogy a többieket meg megcsaphatom eggyel), szóval a Roryéra is (néha kicsit őt is megcsapnám, nem tudom miért zavar, pedig alig ismerem... de ő... más), többek közt. Csak ezért keresi néha a tekintetem a hajtók hármasában, és nyilván nem másért. Nem akarom, hogy olyan ügyetlen legyen, hogy mondjuk leessen - bár kettőnk közül ez nekem lenne valószínűbb… vérbeli Parkinsonként viszont úgy teszek, mintha egyszer sem akarnék sikítva leszállni a földre és hagyni az egészet valaki másra inkább. Legalább az események többnyire elterelik a figyelmem arról, hogy mennyire természetellenes ilyen magasan repülni ekkora sebességgel egyetlen seprűbe kapaszkodva - akkor is ha az történetesen a legújabb-legmenőbb modell, úgysem köszönöm meg Malfoyéknak - de ha már belekezdtem ebbe az egészbe, akkor jól akarom csinálni, mert nem bírnám elviselni másképp. Főleg nem amikor magamon érzem a tekintetét. Miért bámul? Bámul?? Rám nézett? Nem mintha érdekelne, de néha úgy éreztem engem néz. Mármint tuti néz, ha annyira sok megjegyezni valója akad folyton. Néha nehéz eldönteni, hogy most kötekszik vagy tippekkel lát el vagy mindkettő (bár valljuk be, a vigyázz magadra és figyelj a gurkóra megjegyzések nem túl építőek), ahogy azt is, hogy melyik lenne a rosszabb… ha a földön lennénk akkor már rég kiderítettem volna, de most csak pár biccentést, morranást, vagy hozzám képest egészen rövid válaszokat kap. Próbálom túlélni, akkor is, ha amúgy nem látszik rajtam mennyire összeszorul a gyomrom az egész helyzettől. Biztosan a repülés teszi…
Még mindig a repülés miatti izgalom dolgozik bennem, amikor valaki hirtelen a csuklómra fog én pedig egy hatalmas lendülettel fordulok felé. Ha nem lenne az az ismerős hang, biztosan nem szakadt volna itt félbe a lendület (az egészen nem segít, hogy az ütő még mindig a kezemben van), de amikor meglátom Rory arcát egy egészen kicsit elenyhülök, végülis, az első edzés után nem a csapattársamnak kellene behúzni és kioktatni, hogy miért nem fogjuk meg csak úgy az emberek csuklóját a semmiből, nem? - Hé… - Kicsit bambán ismétlem, de csak egy pillanatra és csak mert meglepett, semmi másért. Azt… azt mondta, hogy dumcsizzunk a levegőben? Egy pillanatra összeszűkül a tekintetem és megugrik a gyomrom, mert én oda vissza nem akartam menni, mégis ahelyett, hogy a szemébe nevetnék lassan elmosolyodok. - Ja, persze… - Amúgy sem ártana beszélnem az idióta fejével az idióta tippjeiről. - Van még valami hasznos tanácsod? Mondjuk, ne essek le a seprűről? Vagy ne ejtsem ki a kezemből az ütőt? - Sokkal durvább is lehetne a kérdés, mint amilyen, mert igazából most van egy játékosan csipkelődő éle, ami mégsem teszi támadóan kötekedővé s kérdést. A biztonság kedvéért viszont a végére el is mosolyodok, végül is most nem letámadni akarom. Az ennél rosszabb lenne, úgyhogy az ütőt tartó kezem is egészen ellazul közben. Tulajdonképpen egész ügyes vagyok a gurkókkal (főleg úgy, hogy csak most kezdtem), ha nem kellene repülni, még szerethetném is.
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Ez volt a legnagyobb őrültség, amit bevállalhatott! Most komolyan… Áh nem! Nem hiszem, hogy egy kislány – vágod egy kislány! – a két szép szeme miatt kapott egy terelőütőt a kezébe, majd seprűre ültették, s most… Most meg csak fogom a fejem, mert úgy fest, rajtam kívül senki sem aggódik a testi épségéért, meg azért, mert úgy tartja a seprűt, mintha… Mintha egy darab seprű lenne, de nem ez a fajta, hanem amivel seperni szoktak. Egyszóval bénán, mert ennél lazábbnak kéne lennie. Persze, én állítom, hogy én eleve arra születtem, hogy a kviddicset űzzem, nem is volt kérdés, hiszen jó voltam benne, meg legalább van egy kis előnyöm a lénnyel szembe, de attól még… Majd beletanul… Csak ennyit kaptam, mikor jeleztem, hogy lehet nem Rosie a legalkalmasabb játékos. Persze, hogyne, biztos vagyok benne, hogy meg fogja tanulni hogyan csapjon oda akkorát a gurkóval, hogy a másik játékos feje is lerepül, adott esetben még jól céloz és az ellenfelet találja el, nem pedig a mi hajtóinkat… De azon tényen semmi sem tud változtatni, hogy nőből van. Sőt, még ha az lenne! De csak egy harmadikos gyerek – mintha én idősebb lennék jóval – akin látszik, hogy életében még csak szórakozásból se játszotta ezt a sportot. És tudom, nem én vagyok a csapatkapitány, nem az én dolgom szólni neki, figyelni rá, mégis… Valamiért magamra vállaltam ezt a csodás, de ritka mód idegesítő posztot, s most csak kiabálni tudok neki, bár kritikám nem éppen építő jellegű, inkább pánikszerű, de h mást nem, hát azt érezheti, hogy törődöm vele… A magam furcsa és minimális módján. Ezt is csak azért, mert egy csapat vagyunk! Egyébként pont nem érdekelne, hogy mi van vele… Mardekárosok vagyunk mind, szóval azt hiszem egy picit zavarna, ha óvatlanságból eltalálná a golyó. Igaz, Rainberry miatt annyira nem fájna a szívem, de nála különösen zavar az az átkozott csillám a képén, meg a lányos hozzáállása mindenhez. Miért nem tartottuk meg a haverját harmadik hajtónak?! Értem én, hogy pápaszemes, na de más csapatban is akad ilyen. Mindegy, a srác kevésbé fontos, neki legalább nem adtunk olyan veszélyes fegyvert a kezébe, mint az ütő. Mellyel úgy érzem, hogy Rosie nagyon is fejbe akart vágni, mikor megszólítottam, legalábbis ábrázatából erre tippelek, így gyorsan el is engedem a kezét, s némileg zavartan mosolygok rá. Lehet, hogy beképzeltem, lehet csak megrémült, hogy valaki elkapta a csuklóját. Igen, ez valószínűbb, hiszen egy ilyen aranyos lány csak nem akarna bárkinek ártani… Mondjuk akkor miért pont terelő lett…? Mindez most kevésbé számít, lesz időm erről is kikérdezni, amíg a levegőben körözünk egyet, vagy kettőt… Legszívesebben az egész napot itt tölteném. – Hm… Lehetne lazább a csuklód. Úgy könnyebben irányítod ezt a darab fát is. – fejemmel az említett tárgy felé biccentek. Fél kézzel eleve kicsit bonyolultabb a dolog, hiszen egy kicsit mindig abba az irányba fog húzni a seprű, mint amelyik kezünkkel markoljuk, de meg lehet ezt is tanulni. – Megmutathatom, ha akarod. – Áh, itt jön be, hogy én hozzá képest már veterán vagyok, pedig… Én sem vagyok éppenséggel ezer éve játékos, igaz csak a negyedik évemet töltöm még itt. Lesz még időm arra, hogy a csapat egyik jól ismert hajtója legyek, s ki tudja…? Talán egyszer kapitánnyá is válhatok.
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
Még azt hinném, hogy aggódik miattam a hangszínből amit néha megüt - Merlinre, tényleg aggódna?? Bár ez meg egyéb kérdéseket vet fel, mert egyrészt nagyon cuki tőle, másrészt meg hé, tudok vigyázni magamra! Persze, nem vagyok profi játékos, de egy Parkinson meg egy Brown gyerekeként azért nem vagyok semmi, senki meg főleg nem! A kviddics a család vérében van, szóval valahol csak van bennem is valami. Apa sem mondta, hogy reménytelen lennék, csak hogy gyakorolnom kell még, de ez nem meglepő hiszen csak most kezdtem. Akárhogy is apu, ha annyira pocsék lennék azért nem egy szerencse ütővel biztatva küldött volna a Roxfortba… mert akármennyire is elfogult, azért azt nem hagyná, hogy ostobán megsérüljek. Az sosem volt kérdés, hogy melyik pozícióra pályáznék, mert egyrészt anya is játszott egy ideig terelőként, másrészt pedig van valami különös elégtétel abban, hogy odavágsz valakihez egy gurkót. Az ember lánya néha amúgy is úgy érzi, hogy megütne valakit egy gurkóval, itt meg legalább - többnyire - büntetlenül teheti! Persze a technikámon bőven van még mit csiszolni, de ez mindegyik pozíciónál fennállt volna. Az egészben szerintem még mindig az a legrosszabb, hogy repülni kell és az nekem nagyon nem jön ösztönből. Mert az ütés még hagyján, ha nem kellene a repülésre is gondolnom tudom, hogy határozottan természetesen jönne… de repülni… borzasztó. A rémálmaim is erről szólnak már egy ideje, annyira a gondolataimba mászott, de ebben tényleg nincs mit tenni. Ahhoz képest viszont nagylányosan magamban tartom edzés közben és nem panaszkodok sokat, ha akarok valamit azt makacsul akarom, és ez most határozottan olyan. A miért az már egy egészen más kérdés… Talán azért, mert amióta bemutatták, nagyon gyakran eszembe jut Rory? Érdekli a kviddics őt is, és már a harmadik az életemben akivel így van… persze, ő nem is része az életemnek, de most mégis itt vagyok és elütök egy felém tartó gurkót. Kicsit rossz ívben, de legalább talált, a célzáson simítani kell, de az első meccsünkig még van esélyem rá. Regu sem tartott reménytelen esetnek - miért is tartott volna - szóval Rorynak sem kellene! Számítania sem kellene, hogy mit gondol, mégis minden harmadik gondolatom vele vagy az egyik megjegyzésével kapcsolatos… Nehéz kiverni a fejemből, de nem az ütővel akarom megtenni ezt, akkor sem ha a lendület megvolt hozzá, gyorsan előveszem az aranyos mosolyomat amikor ráeszmélek, hogy ő volt az aki visszatartott. - Igyekszem lazítani… - Kicsit elhúzom a számat, idefent egyszerű, odafent van a baj, de neki igazán nem fogok arról nyafogni, hogy repülni mennyire gáz. Tudom, hogy ő imádja, pedig nekem már most szorul a gyomrom, ahogyan beszélünk vele róla. - Jó... rendben. - Bólintok egy aprót, kicsit vissza is tartva a lélegzetemet. Nyilván nem mondok nemet arra ha tanítani akar, közben pedig igyekszem elfojtani a lelkesedésem nagy részét, mielőtt még egy idióta rajongónak nézne. Nem, azt akarom a legkevésbé, mert már lassan két éve megfogadtam, hogy sosem leszek hasonló azokhoz a lányokhoz akik például Lucasra ábrándos szemekkel néztek a lelátókról! - Mutasd mit tudsz! - Van valami kihívó a hangomban de még a mosolyomban is amivel figyelem. Merlinre, közelről még jobban néz ki! Hogy lehet ez? Nem mintha számítana, csak egy észrevétel...
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Még jó, hogy aggódtam! Főleg a saját testi épségemért, de talán a lányért is egy picurit. Nem tartom bénának, mert ha azt nézem, akkor egészen ügyesen céloz, még ha csak most kezdte is. Nyilván nem várom el, hogy tökéletes legyen, nem is az én feladatom ez, hanem Regu-é, aki a csapat kapitánya. Szóval amíg ő meg van vele elégedve, addig nekem is így kéne tennem azt hiszem. Bennem mégis motoszkál valami, ami nem hagy nyugodni, ami miatt most állandóan a lányt nézem, s a kvaff éppen csak nem talál fejbe, miközben ordibálok a lánynak, ki csak aprókat bólint, vagy néha még morog is rám. Pedig én igazán csak segíteni akarok neki, vagyis feltett szándékom ez lenne, igaz, nem vagyok edző, s talán túlreagálom, lehet édesapja nyáron egészen kikupálta, így feleslegesen pánikolok it és kiabálok, mint a sakál, de… Nem tudom fékezni magam. Nem vagyok dühös, sose szoktam az lenni, így hangomból is kiérezheti, hogy bármilyen megjegyzést is intézek felé, az nem azért van, mert paraszt mód be akarok neki szólni. Csupán ritka szutyok vagyok a bátorításban, vagy én nem is tudom… Olyan fura ez vele, hiszen úgy kezelem, mintha mindig is jóba lettünk volna, aztán azon az egy találkozón kívül gyakorlatilag fel se figyeltem rá. Igen, a nevére emlékszem… Mármint nem a teljesre, bár most már azt is feljegyeztem magamnak. Közben látom, elüti a gurkót, én pedig elismerően bólogatok, mert ugyan nem volt tökéletes, de célt talált. A majdnem nincs meg, viszont ami megvan, az mindegy hogyan sikerült, nem az a lényeg, pláne nem a meccsen. Tökéletesség amúgy sem létezik, főleg akkor nem, mikor stresszes szituba kerül az ember, na a nagy nap pont ilyen lesz! Emlékszem, mikor én először játszottam élesben, alig találtam a karikát, mert remegett a kezem, ideges voltam, hogy annyian néznek. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy nem másokért játszom, hanem magamért, s senki másnak nem szabad léteznie a pályát, csak nekem és a csapatnak. Aztán ja, valahogy sikerült letojnom a lelátón ülő puhányokat. S bár nem hittem volna, hogy valaha megijedek egy lánytól, de… Egy kiscsaj is lehet ijesztő, ha egy ütő van a kezében. Bár most épp cukin mosolyog rám, ami teljesen összezavar… Most akkor para vagy édi? Áh, megmaradok az aranyosnál, elvégre az egész kisugárzása olyan. – Hé, nem gáz! Legalább jobb vagy, mint Rainberry. – vonok vállat lazán, ahogyan vigyorgok rá. Amúgy nem figyeltem a srác teljesítményét, egyszerűen csak bíztatni akartam, hogy nem olyan vészes ám, mint elsőre beállítottam. S amint belement a tanításba bólintok, majd lerakom a saját seprűmet és felülök mögé. – Oké, mehetünk! – Nyilván az a legjobb, ha így mutatom meg neki. Nincs semmi hátsószándékom, még csak átölelni se akarom, egyszerűen megmutatni neki, hogyan tartja a csuklóját. De ha annyira nem jön be neki, akkor csak mellette repkedek, az sem gáz, csak nem olyan hatékony, mint amennyire én szeretném, hogy legyen.
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
Értékelem Rory megjegyzéseit amúgy, legyenek akármilyen bénácskák is, azt hiszem jót akar - remélem jót akar velük - de rengeteg dologra kell most figyelnem egyszerre. Valahol nem hiszem el, hogy itt vagyok most - ugyanakkor miért ne lennék, mert persze, hogy képes voltam rá! De nem pont így gondoltam az első beszélgetésünket a fiúval… de legalább figyel rám! Nem mintha számítana persze, de csapattársak vagyunk, szóval figyelünk egymásra. Én is figyelem, hogyan passzolgatják a kvaffot egymás közt, annyira, hogy egyszer le is kell buknom egy gurkó elől, és hallom, hogy a közeledő terelő meg éppen leordít, de csak vállat vonok. Vállat vonok miközben mindjárt kiszalad a szívem a mellkasomból, mert ez azért közel volt! Roryék viszont bedobták a kvaffot, én meg a seprűn maradtam és nem tört semmim, ezért grimaszolok egyet a társamnak és a gurkó után indulok ütésre készen. Rory annyira jól játszik! Nála persze természetesen jön, mármint látni rajta, hogy könnyedén mozog… bár most mintha nem lenne itt teljesen, legalábbis figyelmetlenebb lenne… de mindenkinek lehetnek rossz napjai. Remélem jól van… történt vele valami? Annyira nem ismerem, hogy csak úgy rákérdezzek… de talán majd meccs után, ha úgy hozza a helyzet… most elég gyakran fogjuk látni egymást amúgy is. A következő ütésemnél elkapom az elismerő bólogatását, én meg máris kétszer annyi örömmel mosolygok. Nyilván feldob, hiszen nálam régebb óta játszik plusz jól is úgyhogy… szóval csak… jó, hogy megdicsért, akkor is ha azt csak egy bólogatással tette!
Nem akartam ráijeszteni, ő ijesztett rám, de máris szelídül a pillantásom ahogyan ránézek. - Kösz? Azt hiszem. - Kicsit végimérem, végül is lehet ez bók? Rainberry idősebb nálam, akkor is ha lányos - lánynak lenni nem sértő, szóval lányosnak lenni sem feltétlen, bár nekem magas miért sminkeli magát, én még azt sem értem, hogy anyának miért fontos annyira a divat… Igazából fogalmam sincs hogyan játszott Rainberry, én csak a gurkókra próbáltam figyelni és arra, hogy ne zuhanjak le… meg egy kicsit Roryra, de ezt úgysem árulnám el neki. Csak azért figyeltem, hogy… tanuljak. - Hogy? Mehetünk? - A seprűjét nézem amitől megvált, majd őt, mert így nem fog tudni követni hacsak… ugye nem arra, gondol, hogy? Mi most ketten egy seprűn?? - Oké, ja, persze. Mehetünk… - Persze, ha meg akarja mutatni, akkor jobb ha közel van, de ennyire?? Persze, nincs ebben semmi, csak edzünk, én meg a repülés miatt leszek idegesebb, de legalább nem mutatom, ahogyan felülök a seprűre… és ha… tényleg felül mögém akkor még fel is repülünk. Nekem meg már a torkomban dobog a szívem, ahogyan távolodunk a talajtól egy pár pillanatig nem is hallok semmit. - Szóval, mi a tanács? - Rákérdek amikor már kellő magasságba értünk. Igazából csak a hangom magabiztos, ahogyan fél szemmel hátralesek rá még a tekintetem is, de… nagyon közel van amúgy, akkor is, ha nem ölel át vagy semmi, egy szia Rosieról gyorsan az egy seprűn ülünkre ugrottunk! De csak mert csapattársak vagyunk. És edzünk. És megmutatja, hogyan tartsam az ütőt. Én meg a repülés miatt vagyok ideges, nem azért, mert mögöttem ül. Mert ő ül mögöttem.
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Nem akarok nagyképű lenni és azt mondani, hogy még úgy is jobb vagyok az újaknál, hogy félig oda se figyelek, mert amint meghallom a gurkó süvítését, már kapkodom is a fejem, hogy hol van Rosie, és vajon eltalálja-e őt vagy sem. S pont egy ilyennél nézek vele össze, mintha nem csak én keresném őt tekintetemmel, de ő is engem. Pedig kettőnk közül ő van nagyobb veszélyben, nem én, szóval miért engem bámul?! Plusz tőlem aztán nem sokat tanul azzal, hogy csak figyel, z inkább Rainberry feladata lenne, de annyira makacs a srác is, mint az öszvér, szóval tuti még csak az sem érdekli, amit én meg Clemens mondunk neki. Mindegy, mert nem ő a fontos, háromból ketten jók vagyunk, Mr. Glitter meg jó lesz arra, hogy passzolgasson a meccsen majd, ha kell. Addigra én is összekapom magam és megtanulom, hogy nem szabad arra figyelnem, hogy mit csinál a többi játékos. Csak magamra szabad figyelnem, a saját teljesítményemet kell figyelnem és korrigálnom, ha kell, nem pedig másét. Meg kell bíznom a csapattársaimban, hogy ők is teszik a dolgukat. Ez azonban most nehéz, főleg a lánykával, akit még mindig nem értem, hogy mit nézett rajtam annyira. Helyes vagyok, ezt aláírom, de kétlem, hogy annyira érdekelném. És akkor jön a jogos kérdés, hogy akkor én minek figyelem őt? Pusztán azért, mert féltem… Nem vagyis, nem úgy féltem, csak nem akarom, hogy mindjárt már meccs előtt lesérüljön, mert ugyan helyre tudják pofozni őt idő előtt, de kicsit gáz lenne, ha már most eltörne valamije. Ha pedig nem követném őt szemeimmel, akkor most lemaradtam volna egy szét ütésről, amit ugyan hangosan nem dicsérek meg, de arcomról lerí, hogy ügyesnek találtam. Meg is jegyzem neki, hogy a két kezdő közül még mindig ő a jobbik. Nem mintha a srácot néztem volna, csak annyi jött le, hogy a célzásán van még mit dolgozni… Majd szólok neki, hogy gyakoroljon a palijával, akkor lehet élesben is sikerül majd bedobnia neki. Bár még mindig kétlem, hogy hajlandó lenne ellene játszani, hiába esküdözik, hogy a teljesítményét nem fogja befolyásolni az, hogy ők ketten szabadidejükben egymást eszik. Fúj… -Aha… - Értetlenül nézek rá ahogyan felülök mögé a seprűre. Mit gondolt, hogy tanítom meg neki a helyes fogást?! Szavakkal? Eh… Az nem olyan jó. Emlékszem nekem is anno úgy tanították meg, hogy mögöttem ültek, mondjuk én elég szerencsétlen is voltam és nem értettem meg a szóbeli magyarázatot. Szóval ezt a felesleges lépést átszökkenve, egyszerűen felpattanok mögé, s várom, hogy felemelkedjünk. – A tanács, hogy lazulj el! Nem fogsz leesni, mert kapaszkodsz. Ha meg le akarnak verni, akkor csapj oda! Most mindegy, hogy eltalálsz-e valakit vagy sem. Még mindig előrébb vagyunk, ha épségben megúszod, mintha lesérülnél. – vonok vállat, majd előrébb hajolok és csuklójára fogok. – Ne légy már merev! Ha gáz van, úgyis itt vagyok. – Effektíve hagyom, had irányítson csak ő, én most csak a biztonságérzetért vagyok itt, meg ha beütne valami baki, akkor segítsek, hogy ne zuhanórepülésben szálljon le. A gondolattól is kiráz a hideg, hogy leesek… Legrosszabb rémálmaimban sem merném elképzelni, hogy ilyesmi történjen velem.
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
Rory figyel… Rory engem figyelt! Nem mintha amúgy számítania kellene ennek, és talán nem is teszi annyira, oda néz ahova akar, de azért megfordul a fejemben, hogy miért figyelt – hiszen mondjuk lenne miért, de amúgy MIÉRT? Szerencsére akkor is néz, amikor elütöm a gurkót, és még meg is dicsér! Tudom, hogy jó vagyok, de azért nagyon széles mosollyal repülök tovább. Miért számít ennyire, hogy tőle jött? Nem… nem az számít, hogy tőle jött, hanem az, hogy pár hónap alatt lassan vállalható játékos lettem! Ami az én érdemem… kihívást akartam és sikerült… Rory is elismerte… aki jó játékos szóval… nyilván örülök ha megdicsér… Azért sem mondok büszkeségből nemet a tanácsaira sem. Érdekel mit mondana, meghallgatni meg meg lehet, hátha hasznos is lesz… hasznosabb, mint amit csak félvállról tudott odadobni meccs közben, amikor neki is másra kellett figyelnie. Azt viszont nagyon nem gondoltam, hogy mögém ül majd fel. Mármint… jó utólag van benne logika, de mögém?? Miért zavar ez annyira? Nem is zavar, csak felkavar kicsit, de lehet csak a repülés mégis. Nem repültem még úgy, hogy van valaki mögöttem… hogy ő van mögöttem… de azért felszállok vele, csak mély levegő és nem lesz baj. Tudok repülni amúgy, csak nagyon nem szeretek! - Lazán, oké… - Biccentek egy aprót, mert mondani nagyon könnyű, mégis veszek egy újabb mély levegőt. Nem kellene Roryra gondolni, de ha a repülésre gondolok csak rosszabb lesz. Miért kell a levegőben játszani a kviddicst?? - Az odacsapás része menni fog. - Angyali mosollyal pillantok rá, nem véletlen, hogy terelő lettem, annyira nem kell félteni… bár valahol tetszik, hogy aggódik miattam. Aranyos, de azért nem vagyok egy védtelen kislány! Ha figyelt volna tudná, de valahol pont amiatt vagyunk most itt - már én a csapatban - mert annyira idegesítő, hogy úgy érzem sosem figyelt! Most persze rajtam volt a szeme, még ha amiatt is, hogy… félt? Majd meglátja, hogy erősebb vagyok, mint amilyennek kinézek. Meglep amikor előre hajol a csuklómra fogni, szerintem még egy dobbanást ki is hagy a szívem. - Jó… rendben… igyekszek lazítani, hidd el. - Megforgatom a szemeimet, mintha olyan egyszerű lenne… nem mindenki született seprűre, de nyilván nem fogom ezt mondani neki. - Nem szoktam mással repülni. - Több a súly és más ez eloszlása, a mozgástér is kevesebb mert nagyon közel van… Merlinre, nagyon közel van! De lassan elérünk egy kellő magasságot is ahol már megállhatunk. Tényleg a minimum, nem akarok túl magasra menni vele most. Most… lesz legközelebb is? - Csak ne taperold feleslegesen a seprűt, zavaró. Nem akarok lezuhanni veled. - Biztosan ezért feszültem be egy kicsit, nem akarok kipróbálni milyen lenne a landolás… akkor sem ha lenne bűbáj ami enyhítené.
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Sose játszottam terelő pozíción, mert nem tudtam mi a szórakoztató abban, hogy csak ütöd el a gurkókat? Értem én, egy másik ember irányába kell, meg az sem utolsó dolog, hogy másokat kell megvédened. Ez rengeteg felelősséggel jár, amit… Nem akartam vállalni. Nekem épp elég volt az is, hogy pontokat szerezzek a csapatunknak, nem kellett nekem még az a plusz feszkó is, hogyha nem vagyok elég gyors vagy ügyes, akkor simán eltörik valaki keze, lába… Feje! Basszus már, én nem akarom, hogy a koponyám ketté törjön csak azért, mert van egy újonc terelőnk. Már ez most nem Rosie ellen megy specifikusan, mert mindegy ki lenne a helyén, ugyanígy reagálnék és valószínűleg még durvábban odaszólnék neki, hogy csinálja jól a dolgát. De Rosie olyan kis cuki, meg lány, szóval nem akarom megbántani az érzékeny kis lelki világát azzal, hogy túl durva vagyok vele. Inkább hasznos akarok lenni, éppen ezért is ajánlom fel neki, hogy megmutatom neki, hogyan üljön jól a seprűn. És igen, felülök mögé, most ebbe mi van?! Ez nem egy romantikus film, nem kell ebbe többet beleképzelni, mert kizárt, hogy én szerelmes legyek. A lányok amúgy is olyan bonyolultak meg hisztisek, hogy nekem ugyan nem kéne egy. Talán ha valami nyugis alkat, aki nem rág be, ha éppen nincs kedvem hozzá. Rainberry is csak hisztizni tud, mikor a palija nincs ott. Komolyan hogyan bírja ki a srác?! -Lazán, mintha kocsonya lennél. – kezeimet picit meg is rázom, hogy imitáljam mire is gondolok. Mondjuk ennyire nem kell túlzásokba esni, csak hülyülök, remélem ezt ő is érti. Mindig elviccelem a dolgokat, ezt valaki értékeli, valaki kifejezetten utálja. Sajnálom, nem tudok komoly lenni, amíg nem sportról beszélünk. -Nem is kételkedem! Csak mondom… - inkább másfelé pillantok. Nem is ezért mondtam, mert félteném, vagy mert nem hinném el, hogy ne tudná elütni! Vagyis… Lehet egy picurit aggódok érte, de csak azért, mert nem akarom, hogy túlhajtsa magát és mindjárt az első meccsünkön lesérüljön. Tök gáz lenne, ha máris másik terelő kéne. Igaz, én nem tudom megtanítani ütni, de azt meg tudom mutatni, hogyan tartsa a kezét, így előre is hajolok és megfogom a csuklóját, hogy rávegyem, lazítson. – Ah…? Igen? – kuncogva kérdezek vissza. Nem állítom, hogy nem, csak hogy mindig lehet jobb az ember. – Zavarok? – döntöm oldalra a fejem, ahogyan rápillantok. Kivételesen cuki pofit próbálok vágni és bevetem a kölyökkutya szemeimet is, hogy biztosan ne mondja azt nekem, hogy inkább szálljak le. Közben elérjük a repülési magasságot – mondjuk magasabbra is mehetne, de mindegy – én pedig nézelődni kezdek, hogy merre is menjünk. – Jó, hozzá se nyúlok. – el is engedem, ha ennyire zavarja, és hagyom, hogy ő irányítson. – Nem fogunk zuhanni nyugizz! Itt vagyok, majd felhúzom a seprűt, ha kell. – vonok vállat lazán. Remélem legalábbis, hogy sikerülne felhúznom…
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
Szerintem a terelő pozíció az egyik legjobb, mert néha ki ne érezné úgy, hogy megcsapna valakit egy gurkóval? De komolyabbra véve, szívesebben terelgetem a gurkókat én, minthogy azt reméljem, hogy valaki majd megteszi helyettem. Nem szeretek arra várni, hogy megmentsenek, akkor már inkább megmentem magamat, köszönöm. (Persze ettől még felajánlhatják és megtehetik helyettem, de azért nem leszek kiszolgáltatott ha rajtam múlik.) Kicsit meglep Rory felajánlása, de hé, ha tippjei vannak akkor ki vele, igazából bízom a véleményében így nem hiszem csalódnék… meghallgatni meg meg lehet. Azzal azért kizökkent, hogy mögém akar ülni a seprűre, mert még egyedül is aggasztónak tartom a repülést nemhogy társaságban… de nem akarom, hogy azt gondolja kihátrálok a kihívások elől - nem, nem fogok meghátrálni ez elől sem! Nyilván nem reménytelen repülő vagyok, különben be sem jutottam volna a csapatba, a gond még mindig ott van hogy nagyon de nagyon nem szeretem, nem pedig ott, hogy nagyon de nagyon képtelen lennék rá. - Persze, mint egy kocsonya. - Kuncogok egy aprót, értem a viccet és valahol értékelem is, mert úgy mégis könnyebb eltekinteni ettől a természetellenesen ugráló érzéstől a gyomromban. - Üh-hüm… - Gyanakodva szűkülnek a szemeim, mert mégiscsak elpillant, de azért gyorsan mosolygok újra mert nem vettem magamra. Tényleg nem könnyű elijeszteni ha akarok valamit, még neki sem. - Igen, szerinted mit csinálok éppen? - Nem fer amúgy, hogy egy kuncogással képes csitítani a haragomat. Mert korábban határozottan kezdtem dühös lenni, most pedig mintha elszállt volna. Miért ilyen helyes közben? Igazságtalan… - Kicsit késő lenne közölni, hogy leszállj, nem? - Mert már rég túl magasan vagyunk ahhoz, meg amúgy sem akarom elküldeni azért, csak kicsúszott a számon, hogy mi az ami mégiscsak aggaszt egy kevéskét. - Ne nézz már így! - Mint egy kiskutya, akit örökbe akarna fogadni az ember! Esküszöm, szándékosan csinálja! És még használ is, az az idegesítő benne… bár én akartam, hogy figyeljen rám, és most figyel is, de arról nem volt szó, hogy ilyen szemekkelt eszi azt! - Jó, maradhatsz. - Mintha kellene az engedélyem hozzá, de azért megkapja. Kár, hogy a mosolyt meg képtelen vagyok letörölni az arcomról. Rémes ez a fiú! Sokkal rémesebb, mint a többi… Bárhogyan is, azért a kelleténél nem megyek magasabbra vele. - Jó döntés. - Biccentek egy aprót, mert tényleg nem akarnám, hogy lezuhanjunk, az több ponton is gáz lenne. Jó benyomást akarok tenni… mert csak. Zavaró volt hogy látszólag annyira nem érdekeltem az első találkozásunkkor, meg igazából utána sem nagyon volt semmi, így muszáj volt a kezembe vennem a dolgokat. - Remélhetőleg nem kell… - Ebben legalább gondolom egyetértünk. Kicsit sokat beszélünk a zuhanásról nem? De. Határozottan igen. - Szóval, hogyan tovább? - Hátralesek újra, mert ha még tovább kell a zuhanásról beszélni megcsapom.
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Tavaly tökre örültem, hogy olyan terelők voltak, amilyenek. Igaz pont nem játszhattam, mert a cserediákokat rakták be, de ez most mindegy! Mellettük nem féltem, simán repkedtem, miközben azt se tudtam merre jár a gurkó éppen, nem is kellett ilyesmire ügyelni, mert tudtam, elütik. Idén… Idén bezzeg félek, mint az atom, mert Rosie… Nem mondok rá semmit, leginkább azért nem, mert lány és nem tett semmi rosszat… De pont azért, mert csaj erősen kétlem, hogy aratna majd a meccsen. Most gyakorlás közben is… Oké oké elüti, nagyon cuki, nagyon szép, de mintha nem vágná a repülés lényegét… Hogy élvezni kell, lazulni, nem fog leesni róla, ha kapaszkodik, de görcsösen sem kell fogni, mert azzal csak nehezebb irányítani. Egyszóval felajánlom, hogy majd én – a nagyon tapasztalt játékos - megmutatom hogyan is kéne ezt neki csinálni. Felülök mögé a seprűre, mert hát édes istenem, csak két háztárs vagyunk, meg csapattársak, nincs ebben semmi fura, meg romantikus se, nem ez rohadtul nem az! Bár senki nem mondta, de én tudom, hogy ezek után össze fognak súgni a hátunk mögött, hogy tuti randizunk, pedig nem, csak gyakorolok vele. Mindenki érdeke, hogy Rosie jó legyen. -Felőlem zselé is lehetsz vagy gumimaci, azok jobban passzolnak hozzád eleve. – mosolyogva vonok vállat. Eddig amúgy fel se tűnt, hogy milyen cuki tud lenni egyébként, de nagyon aranyos a nevetése. Úgy értem, átlagosan lányos, de kevésbé átlagosan idegesítő. Egyszóval ja, édes. -Csak ne halj meg na… - forgatom meg a szemeimet. Bár ez kicsikét másképp hangzott, mint elsőre akartam… Nem, én tényleg nem érte aggódok, csak a csapatért! Mert ha ő lesérül akkor ja majd helyre rakják, de szívás lenne, ha elvesztenénk egy terelőt és nem vagyok benne biztos, hogy az első suhintás után nem adja-e fel. Nem ismerem olyan jól, hogy tudjam mit reagálna egy éles szituban. -Enyhén zavarban vagy? – hajolok előrébb, hogy elkezdjem az arcát fürkészni. Bár bevallom élvezem ezt a kis jelentet, hiába csak szórakozok vele most. Én ignoráltam anno, de csak mert soha semmi közös nem volt bennünk. Most meg egy csapatban játszunk, szóval van okom körülötte legyeskedni. Még mindig nem úgy! -Le is ugorhatok, a lábam nem kell a hajtáshoz végülis. – kezdek el nevetni, hiába nem szeretném összetörni magam. Meg azért cselezni kéne, ott meg esélyesen pörögni fogok a seprűn, ha tudok. – Hogy? Hogy ne nézzek Rosie? – mosolygok rá aranyosan, s továbbra is a kölyökkutya szemeimmel bámulok rá, mint aki komolyan nem érti, hogy hol a hiba az egészben. Pedig tudom, hogy csak az a baja, hogy túl ellenállhatatlan vagyok. – Tündéri vagy! – vigyorgok vele együtt, s ha most valóban romantikusra venném a figurát, akkor lehet egy apró puszit is kapna tőlem. De nem, mert csak haverok vagyunk, mások nem is lehetnénk. A csajozás eleve olyan snassz. Közben pedig elengedem a kezét, nem szekálom, sőt nem is szólok bele, hogyan repüljön… Most még, aztán ha kiakaszt, akkor úgyis valszeg fogom magam és rászólok. Lezuhanni viszont semmiképpen sem fogunk, mert nem akarok egyből úgy indítani, hogy a gyengélkedőre kell elmásznom. – Csak körözz. – rángatom meg a vállam. – Semmi extra, szépen lassan, közben meg ehm… Mesélhetsz, hogy jött a kviddics?
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
Jó okom volt csatlakozni a kviddics csapatba, ha mások nem is látják, több is akadt. Az egyik történetesen éppen mögöttem ül a seprűn, és soha, de soha nem fogja megtudni, hogy köze volt hozzá! Meggyőződésem, hogy van olyan idegesítő, mint a többi fiú, legfeljebb egy egészen kevéssel kevésbé… de az a kevés! Szóval csak… Rory jó fiú, akkor is ha nem kifejezetten jófiú. - Mégis miért? - Érezni a felháborodást a hangomban, ahogyan hátra pillantok, mert közel sem vagyok olyan puha, mint egy zselé vagy gumimaci! Szóval remélhetőleg legfeljebb arra utalt, hogy vagyok annyira aranyos és bájos és kedvelt! Kedvel? Ő is kedvel? Mármint én nem kedvelem, csak mint havert, de... szóval ennyi. Igen. - Nincs tervben, főleg nem meccs előtt! - Amin határozottan játszani is akarok, az eltökéltségem már gyakorlás közben is érezni lehetett. Igaz, hogy nem szeretek repülni, de ez most többről szól, ez most arról szól, hogy megmutassam Rory Flarestormnak, hogy igenis van miért figyelnie rám és nem nézhet levegőnek! De valahol egészen aranyos, hogy így aggódik, csak ne vigye túlzásba, mert amúgy határozottan nem vagyok annyira gyenge mint amilyennek néha néznek. - Én? Zavarban? Soha. - Egy tiltakozó mozzanattal forgatom meg a szemeimet, akkor is ha lehet kicsit rajtakapott, kizártnak tartanám, hiszen csak egy fiú ő is, nem fog zavarba hozni, akkor sem ha a helyesebb fiúk közül van! Koncentrálnom kell! Amikor azt mondaná leugorna, lepillantok a szédítő távolságba, majd vissza rá. - Lehet nem csak a lábad bánná. - Nem hinném, hogy lenne olyan hülye, hogy megtenné, ezért is folytatom ilyen könnyedén. Még szerencse amúgy, hogy nincs tériszonyom. - Így! - És ha már kérdezte, akkor visszakapja azokat a kutyaszemeket, sőt, még a saját csavaromat is beledobom, ahogyan enyhén előre nyomva az ajkaimat nagyokat pislogok. Nem vetek be mindent, hogy a lehető legcukibban nézzek - minden cselünket nem mutatjuk meg egyből ugye - de azért rádobok egy kicsit, hogy érezze, hogyan nézett rám. A tündéri vagy megjegyzés viszont kiránt a szerepből és felnevetek. Nem pont ez az a jelző, amivel a legtöbben illetnek - ötletem sincs miért - de tőle tetszik. Valamiért tőle elég sok dolog jobban hangzik, lehet azért, mert egyszerűen menő? Nem csoda, hogy a közelébe akartam férkőzni egy kicsit. De csak azért, hogy megismerjem, persze! - Oké. - Kicsit lazább, hogy elengedi a kezem, annyira azért nem vagyunk közel, hogy csak úgy hagyjam, hogy hátulról irányítson - lát onnan eleget egyáltalán? - szóval lazább leszek így, már amennyire annak lehet lenni ilyenkor. Csak jó benyomást akarok kelteni, semmit több! A gyakorlás közbeni ütések nem voltak elegek, ennél nagyobb kell, főleg élesben majd a meccsen! Remélni figyelni fogja… csak hogy tudja ki vagyok. Bár már így is tudja, hogy egy csapatban vagyunk… de akkor majd… jobban tudja… igen… - Hogy hogy jött? - Kizökkent kicsit, de csak annyira, hogy értetlen fejjel pillantsak vissza rá. Milyen kérdés ez? Össze is ráncolom a szemöldökömet, így legalább kevésbé egyértelmű mit érzek a kérdés kapcsán. - A kviddics a családban van. - Lazán rántok vállat - remélem elég lazán, de nem túl lazán… bár mióta is érdekel ez? - szóval pontosan megfelelő lazasággal rántok vállat, miközben előre igyekszem nézni. Apa nevét sokan ismerik a kviddics körökben, Lucas is évek óta játszik, aligha kell ezt tovább magyaráznom, nem? Remélem nem! Rory is egyidős volt velem, amikor bevették a csapatba, akkor is ha sokáig cserejátékos volt… szóval minden laza. Nagyon laza. - Neked hogyan jött? - Jobb kérdés, elvégre az apukája auror, az anyukájáról meg nem sokat tudni, vagyis igazából kering egy pár pletyka, de ennyi. Én meg gyanúsan sokat tudok erről, de hé, csak… meg akartam ismerni a háztársamat!
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Nem szoktam bókolni, nem, csak úgy nem! Ha akarok valamit, akkor simán lehet, hogy valakit kedvesebb szavakkal illetek, de egyébként csak felesleges nyalizásnak gondolom. – Mert édes vagy? – vonom fel egyik szemöldökömet, ahogyan visszakérdezek. Mintha legalábbis nyilvánvaló lenne, hogy erre utaltam, mert amúgy az is! Tiszta cuki a csajszi, nem is értem, hogy miért nem figyeltem fel rá korábban. Áh! Igaz is, nem érdekelnek a nők úgy alapból. 14 vagyok, nem kell nekem még nő, apuka is csak rosszul járt vele, szóval… Ja, megvagyok nélküle. De Rosie csak egy haver, illetve csak csapattárs, akivel elkezdtem barátkozni, semmi más. Ezt szerintem ő is vágja, mármint vágnia kéne na! -Helyes! Kell nekünk egy jó terelő, pláne miután minden más csapat csal és akadémistákat is hoznak. – látványosan megforgatom a szemeimet, mert szerintem nem fair. Értem én, hogy bevezették ezt a szabályt, de attól még nekem ez nem fair. Csak a mardekár fog kölykökből állni, ráadásul a legtöbbjük kezdő. Mekkora szívás már! Végre játszhatok megint, erre veszíteni fogunk csak azért, mert Regu nem volt képes legalább az egyik vérnácit visszahívni! Felőlem Clemens gyilkos nővérét és a férjét is hozhatta volna! Mondjuk akkor megint kiesek… Áh semmi sem jó nekem úgyse. -Aha… A piros amúgy sem a te színed. – nyújtom ki a nyelvem, ahogyan vigyorgok rá. Még mázli, hogy a mardiban van é nem a griffendélben… Eskü a mi színünk jobban néz ki rajta. Na nem mintha amúgy elképzeltem volna, rohadtul nem forognak körülötte a gondolataim amúgy! -Összefoltoznak. – vonok vállat megint – hogy nem állt még be? – de azért persze nem szívesen esnék én sem. Bár törtek már el, azért jobb volna egyben maradnom. Lehet apus sem kapna agybajt tőlem és Brozi kezdi el rosszallóan csóválni a fejét megint. Inkább be is vetem a kiskutya szemeket, hogy biztosan ne dobjon le maga mögül, csakhogy kölcsön kenyér visszajár alapon most ő is úgy néz rám, mint egy kiscica, aki arra vágyik, hogy szeretgessem. Megszeppenek, ez látszik is rajtam, s egy enyhe pír jelenik meg az arcomon. Igyekszem azért összeszedni magam, s amint meghallom a nevetését már újra mosolygok is, s engedek magamnak, kezemmel óvatosan végigsimítok egyszer a haján, nem többször, mert a végén a fejemet fogja gurkónak használni. De nálam ez egyfajta baráti gesztus. Brozit is állandóan összekócolom, vagy ha valakit vigasztalni akarok – amit nem tudok – akkor elkezdem az ember buksiját simizni, amíg meg nem nyugszik. Szóval ja, vehetjük valami nyitásnak. Még el is engedem a kezét, ennyire bízok benne, mert ha már jelentkezett, akkor tök béna nem lehet, igaz?! Meg láttam én az edzésen, komolyan nem vészes a lányka, csak egy kicsit feszült, de asszem a legtöbb ember az. Kivéve mi az uncsimmal. Ja mi nagyon lazák vagyunk, mint a kocsonya! Viszont tök unalmas lenne csak csendben repülgetni, ezért is hozom fel a kviddics témát. Elege kevés lány akarna terelő lenni, maximum a hugrások, de azok ehm… Nem tudom mit szívnak, de kemény cucc lehet! Így rá is kérdezek, amíg beszélgetünk legalább nem kezdek el ásítozni itt mellette, vagy még rosszabb lenne, ha elaludnék! Pedig már két órát is a padon fekve töltöttem. – Ja vágom, de ettől neked még nem kell játszani, ha nem akarsz… Meg amúgy miért terelő? – Őrzőként szerintem kisebb az esélye, hogy meghal, de mindegy amúgy… -Hm… Asszem kellett valami, ami bepörget. Nem tudom mennyire tűnt fel, hogy nagyon semmi sem pörgeti be az agyam. A játék képes életet lehelni belém. – Mert egyébként mindenki szerint túl laza is vagyok időnként. Amit én egyébként nem értek, mert inkább vagyok olyan, mint Brozi beszívva, mint egy idegrohamos gyökér, aki mindent szétszed és elkezd üvöltözni a folyosón random.
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
Az a mert édes vagy kérdés sokkal jobban meglep, mint mutatnám, de helyette csak mosolyogva vonom fel a szemöldökömet. - Szóval, édes vagyok? - Lehet édes, ami azt illeti, csak… nem gondoltam volna, hogy neki is édes vagyok. De valahol nagyon is tetszik, hogy Rory Flarestorm édesnek gondol… na nem azért mert tetszene vagy bármi… csak mert… szóval ő Rory Flarestorm, aki idegesítően ignorált mielőtt még a kviddics csapatba kerültem volna, most pedig úgy gondolja, hogy édes vagyok! Azt hiszem a tervem kezd működni, miszerint megmutatom Rorynak, hogy mennyire jó vagyok és mennyire nem nézhet levegőnek… és hogy miért ilyen fontos? Csak azért, mert… idegesítő volt, hogy nem figyelt rám, amikor akartam, hogy figyeljen rám! Nem szeretem, ha nem vesznek észre… mintha arra kart volna utalni, hogy nem vagyok elég jó - amikor elég jó vagyok, sőt, még annál is jobb! Nem felejthetem el, hogy amúgy ő is egy idegesítő fiú, akkor is ha néha annyira édes tud lenni… láttam már máskor is, de most, hogy többet beszélünk - vagyis inkább beszélünk, mert eddig még azt sem igazán - szóval csak… egy fiúhoz képest egészen jó fej. - Nincs szükségünk akadémistákra, hogy megverjük őket! - És ezt most nagyon is elszántan mondom ki, hiszen mardekárosok vagyunk Merlinre, pontosan tudjuk hogyan kell nyerni! És mondjuk csalni is, de ezt tudjuk kevésbé feltűnően is, mint telepakolni a csapatot felnőttekkel. Mi lesz a következő, a kviddics akadémiáról hoznak tagokat? - Nem, a piros határozottan nem az én színem! - Szinte már sértetten pillantok rá, mert az a griffendélé pont, fujj már. De ha közben ilyen aranyosan néz, akkor nem duzzogok túl sokáig miatta… de nem fog mindig működni ez a taktikája! - Határozottan jobb zöldben. - Ízig-vérig mardekáros vagyok, és büszke is erre, másképp nem is lehetne! - Ha meccs előtt lesérülsz, még azt hinnék, félsz kiállni az akadémistákkal szemben. - Persze tudom, hogy amúgy nem tart előtt, mert ő Rory, nem hinném félne vagy hasonló tőlük, de azt mégsem mondhatom, hogy aggaszt a gondolat, hogy megsérül. Mondjuk lassan már haverek vagyunk, de nem olyan közeli haverok, hogy csak úgy aggódjak nem? Mondjuk most együtt edzünk, de az más, engem csak most válogattak be és máris éles meccsem lesz, ez nem kis büszkeség de attól még valahol rémisztő. Persze… én sem félek! Nálam lesz az ütő, szóval mindenki másnak kell félni inkább, aki pirosban lesz aznap! Szóval… tudom, hogy azt mondtam, hogy nem fog használni ha cuki, de akkor meg BEVETI A KISKUTYA SZEMEKET?? Merlinre, miért tud így nézni?? De engem sem kell félteni, mert gyorsan olyan aranyos ábrázatot varázsolok magamra, ami simán vetekedik az övével. És még… huh, elpirult?? Nem jönnék zavarba - nem, tuti nem - ha ő sem tenné, de így meg az arcszínem kicsit tükrözi az övét. Persze, még mindig csak egy edzés ez az egész, csak… egy cuki kiskutyára emlékeztetett és… ezért jöttem zavarba… biztosan ő is csak azért… igen. Mondjuk erre meg megsimogat és hát… ez nem segít a zavaron! Mondjuk biztosan barátilag teszi, mert barátok vagyunk már és csapattársak, szerintem csak biztat, mondjuk anélkül is menne, de azért szeretem, hogy biztat. Kicsit megnyugszom amikor már csak én irányítom a seprűt - annyira közel azért nem vagyunk, hogy rábízzam magam még Roryra sem! - plusz a repülés tényleg annyira természetellenes… nem vagyok béna, tuti nem, mert be is válogattak, de attól még nem szeretem minden részét. - Ha nem akarnék, nem játszanék. - Megforgatom a szemeimet, de nem veszem teljesen magamra. - Nem hagyom, hogy megmondják, hogy mit csináljak. - Ha egy évfolyamon lennénk, azt is tudná, hogy ilyen miatt az öltözködési rendet is például hányszor szegtem már meg. - Mert erős vagyok. - Angyalian mosolygok rá, de Roryval beszélek mégis, szóval ő megérdemel egy őszintébb választ is, nem csak amiket másoknak vágok oda riogatásnak. - Apával kipróbáltunk minden pozíciót, és ebben voltam a legügyesebb igazából. Plusz jobban tetszik, hogy én üthetem el a gurkókat, mintha másnak kellene. - Nem akarok arra várni, hogy valaki majd megmentsen, az már a mesékben sem volt rendszerint gondtalan húzás. - Te miért lettél hajtó? - Ha már rákérdezett, de amúgy is érdekel, szeretnék többet megtudni róla… haverileg. Mert menő és érdekel, haverileg, hogy milyen is ő… haverileg. Ezt meg csak azért emelem ki, mert amúgy szerintem a legtöbb fiú tényleg undi - elég ránézni az évfolyamtársaimra. Rory legalább érdekes! És cuki. Szerintem a legcukibb, de ezt úgysem fogom hangosan kimondani, mert még azt hinnék, hogy tetszik, amikor nem, csak meg akarom ismerni, ennyi… - Igen mondjuk, megértem miért pörget fel… - Velem is ezt teszi, mondjuk szerintem kicsit másképp, mint vele. Az egész felhajtást még mindig nem értem a kviddics felől, de amióta játszom is talán kezdem kicsivel jobban érteni. Mondjuk szerintem még mindig más okból, mint a legtöbb ember a csapatban, de szerintem amíg jól játszok addig nem számít miért vagyok itt. Mondjuk vele ellentétben nekem rendszerint pont lenyugodni kellene, nem még tovább pörögni - talán ezért is a kedvencem a bájitalkeverés, ahol fókuszálni kell és figyelni. Amellett meg ebben vagyok a legjobb is igazából, nem vagyok stréber, közel sem, mert a legtöbb tantárgy nem érdekel... de ebből meg előre haladok igazából. Ebből és gyógynövénytanból előbb vagyok, mint a legtöbb ember az évfolyamomon. Már igazából beszereztem könyveket a következő évből is, mert néha unom amiket tanulunk, főleg ha nekem az már rég megy és csak a többiek szenvednek vele.
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Úgy értem még a hülye, meg vak, meg mindenki látja, hogy Rosie édes, nem? Ezért sem értem, hogy mit keres itt, meg miért pont terelőként. Nem mintha rossz lenne, de első ránézésre inkább mondtam volna neki azt, hogy ez nagy falat lesz. – Aha… Mondom, mint a gumimaci. – Egyébként szeretem a gumicukrot, meg minden, bár én inkább csokis vagyok. Viszont, ha ránézek, akkor sokkal inkább emlékeztet egy plüssmacira. Nem azt mondom, hogy ölelném is, mert valahogy sose voltam plüssös, de nem tagadom, hogy cukik. És ja, elismerem, hogy aranyos, ez sose volt kérdés azt hiszem, még akkor sem, ha hallottam, hogy azért tud hisztis is lenni. Áltagos lány dolog azt hiszem, de ha kellő türelemmel kezeled, meg a szájába raksz egy nyalókát, akkor igazából meg is van oldva a probléma. Engem nem nagyon tudnak ezek bosszantani. A glitter már sokkal inkább. Rainberry ki tudna kergetni a világból is. Rá jobban fel is figyeltem, mint a lánykára. De csak mert szúrta a szememet. Rosie meg ehm… Tudomásul vettem, hogy létezett és ennyi. Bemutattak neki, illedelmesen köszöntem is neki anno, ez élénken él az emlékeimben, de utána meg nem volt vele miről beszélni – főleg mert az apja meg a kviddics téma tuti mindig feljön én nem akartam ezzel cseszegetni már. Más meg mi lehetne téma köztünk? Szép a egyenruhád? Egyikünk sem hitte el… Én pedig nem vagyok híve az apró beszélgetéseknek, amiket csak azért használunk, hogy úgy tegyünk, mintha érdekelne a másik. Most csak azért kezdett el foglalkoztatni a lányka, mert amúgy mondhatjuk, hogy féltem, de azt is mondhatjuk, hogy ki vagyok akadva, amiért egy kezdő terelővel próbálunk megverni akadémistákat. -Hm… - Ki is térünk arra, hogy mi az idősebbek nélkül is megleszünk, de azért csak húzom a számat, mert hiába akarok hinni ebben, azért én még mindig hátránynak gondolom, hogy nekünk nincsenek olyan tapasztalt játékosaink. Mert lássuk be én sem rendelkezek túl sokkal, hát még Rainberry meg Rosie. Feltűnt másnak is, hogy Rosie az mindig Rosie és sosem a családnevén hívom? Aha nekem sem, ugyan… -A halvány rózsaszín mégis jól áll – hangosan nevetek fel. Bár szerintem sem illik hozzá a piros, de azért meg kell hagyni, nagyon kis cuki mikor zavarban van. Ha néha el kell ejtenem neki pár bókot, hogy ezt kiharcoljam, akkor legyen, megteszem. – Ja, hát amúgy is jobban megy a szemedhez szerintem. – Nem mintha nagyon néztem volna, hogy milyen színű a szeme! A sajt uncsimnak nem tudom milyen van… Jó de, világítóan kék, de ezt nehéz lenne eltéveszteni, mert szó szerint világítanak! De mondjuk ehm Regunak vagy a többieknek passzolok, hogy milyen van. -Én nem félek… A Durmstrang ellen is nagyon szívesen mennék, ha kéne. – vonok vállat. Én nem parázok, csak nem tartom fairnek a felállást ennyi! És az a para, ha emiatt veszítünk. Illetve nem félek, csak bosszantana, ha tudnám azért maradtunk le, mert a mi csapatunk tele van tapasztalatlan kicsikkel. – De azért ha feléd megy a gurkó akkor kérlek inkább kerüld ki. Ja és legyél önző. – Nem mondom, hogy nem örülnék neki, ha elütné előlem a gurkót, de mivel ennek elég kicsi az esélye, inkább csak maradjon életben. Én is ki tudok térni, ha nagyon akarok, meg pasiból vagyok, jobban bírom a gyűrődést. Ez viszont nem jelenti azt, hogy időnként nem vethetek be egy kis kölyökkutya pofit a cuki szemeimmel… Bár ő erősebben vág vissza, ami miatt muszáj elpirulnom, de nem csak a szemei miatt, hanem az ajkai… Áh! Ha még egyszer ilyet fog csinálni, akkor biztosan le fogok esni a seprűről, mert bele fogok ebbe szédülni. De azért, hogy biztosan ne zúgjunk le – max én amiatt, hogy itt cukiskodik – inkább hagyom, hadd irányítson ő, majd akkor nyúlok bele, ha komoly baj lesz. Eddig viszont egész jó, így el is kezdünk beszélgetni, mert miért ne? – Ja gondolom, csak furán hangzott a magyarázat. – von vállat. Nálam ugye apa sose játszott, csak az uncsim, de nem miatta csatlakoztam. -Nem mondom, hogy nem. – kezdek el kuncogni. Azt aláírom, lánynak elég erős, de azért lehet nem küldeném Wagtail ellen. – Oké ez totál érthető! Bár én sose gondoltam rá, hogy ütögessem a golyókat. – Eleve nem vagyok egy erőszakos alkat, hogy itt másokat vasgolyóval csapkodjak. Brozi sem az, nem azt mondom, de ő a kis cucclijával pont nem tudja, hogy vattacukor darabokat vagy gurkót csap neki az ellenfélnek. – A sikerélmény miatt. Mármint, minden pozícióban lenne, de hajtóként pörögnöm kell, amit általában nem szoktam. Nem tudom mennyire tűnt fel, de általában olyan vagyok, mint akinek vénásan adagolják a nyugtatót. Nem vagyok agresszív annyira, hogy tereljek, a karikák előtt lenni unalmas, fogóként pedig oké, ha elkapod akkor menő vagy, de max 5 percre, aztán nem. Hajtóként több lehetőségem van és folyamatosan pörög az agyam, fokuszálok… Szóval ja. – Asszem ez így érthető volt, mármint nekem az volt, szóval bízom benne, hogy ő is vágni fogja mire akarok kilyukadni. Eddig megvolt az egy hullámhossz. -Félre ne értsd, szeretek maga a nyugalom szigete lenni, de kevés dolog izgat annyira, mint a kviddics. Jó érzés, ha valami feltüzel. – Ezért is fogok elhúzni majd a kviddics akadémiára. Ha mázlim van én is majd fiatal tehetségként bekerülök valamilyen csapatba jó korán, aztán garantált a jövőm, lesz sok pénzem és majd… Élem a kis világomat. Passzolok hogyan, ennyire nem tudok előre gondolkodni.
“If only I knew what my heart was telling me Don't know what I'm feeling Is this just a dream? If only I could read the signs in front of me”
- Jó, ezt elfogadom. - Kicsit vállat is rántok, ahogyan hátra pillantok rá. Neki lehetek egy kicsit olyan, mint egy gumimaci, végülis azok aranyosak és nagyon sokan szeretik őket. - Hé, nem hiszed, akármelyik akadémistát leütném a seprűjéről? - Már a gurkóval, de biztosan kiveszi a szövegkörnyezetből. Mondjuk... nem mintha nélküle nem menne. Én bízom magunkban, magamban meg benne főleg. Nagyon nagyokat tudok ütni, és persze, a pontosságomon még fejleszteni kell, de egyszer kell betalálnom és azt határozottan érezni fogják! A hümmögése meg nem volt túl meggyőző, gyerünk, ennél jobb hozzáállás kell a győzelemhez! Mikor lettem ennyire feltüzelve a kviddicsre? De igazából ha valamit nem unok meg egy pár nap alatt, akkor elég gyorsan versengő tudok lenni lenni, mert egyszerűen tudom, hogy a legjobbak közt vagyok ha akarok valamit, nem lehet megállítani. Legfeljebb megakasztani egy kis időre, de annyi, hiszen nem véletlen, hogy a mardekárba osztottak. - Úgy gondolod? - Na ez is egy olyan pillanat Roryval amikor megakaszt egy pillanatra, mert annyira édes… pedig fiúból van ő is, mégis hogyan csinálja? Mondjuk már egy ideje tudom, hogy Rory más, menőbb, mint a többi srác, nem véletlen zavar annyira, hogy pont engem is úgy kezel mint bárki mást akit nem ismer. - Ennyire figyelted a szemeimet, Flarestorm? - Halkan felkuncogok, sőt, kicsit még közelebb is hajolok akkor már, hogy tényleg láthassa menyire szépek. Egy bók mindenkinek jól esik, nekem is, biztosan csak ezért örülök neki annyira. - Ez a hozzáállás! - Most kicsit büszke vagyok azért, nem csalódtam benne. A Durmstrangos diákok jellemzően nagyon durvák, de tőle elhiszem, amikor azt mondja, hogy ők sem rémisztenék el a játéktól. Rory egyszerűen ilyen, és ettől csak még kedvelhetőbb. - Az elütés célravezetőbb lenne… - Arról nem is beszélve, hogy a gurkó amúgy is a legközelebbi játékost célozza amikor tudja, így meg hacsak nem nekem ütötték éppen, biztonságosabb az ütővel reagálni mégis, mint a seprűt kapni el. - Csak nem aggódsz miattam, Flarestorm? - Van valami kihívó a hangomban, mégis aranyos mosollyal lesek hátra rá. Zavarba hozott egy párszor ez igaz, de azért igyekszem összeszedni magam, mert még ha Roryról is van szó… akkor is csak egy fiú ugye. Ugye? Nem akármilyen fiú, de fiú. Különleges fiú. De fiú. Igazából tetszik, hogy aggódik, amíg nem viszi túlzásba tőle jólesik. Kviddicsben jobb, mint én, de a kölyökkutya szemeimet esélye sincs verni! Én mondhatni erre edzettem, szóval nem lep meg, hogy alulmarad - az már sokkal inkább, hogy emnnyire elpirul tőle. De… tehetséges vagyok, biztosan csak ezért, nem számított arra, hogy ilyen gyorsan és könnyedén visszakapja. - Arra értettem, hogy a véremben van. - Megforgatom a szemeimet, de mosolygok, mert nem vettem magamra. Vele elég laza beszélni, kivéve amikor véletlen zavarba hoz, de… az csak egyszer vagy kétszer történt meg. A legelső alkalommal, hogy kettesben vagyunk. Rory néha rémes, de azért jó srác. Mármint egy sráchoz képest jó, nem pedig olyan édes-csöpögős-szívecskésen jó. Mondjuk… nincs mondjuk. Lenyűgözni akartam, de nem úgy, ez egészen másról szól! Megint kviddicsesebb témára térünk, mondjuk ez annyira nem meglepő… pkusz már megszoktam, hiszen két kviddics bolond is van az életemben… vagyis lényegében már több is a csapat miatt. Igazából nem gondoltam volna, hogy megkedvelem, de vannak érdekes emberek itt. Mondjuk a legjobb még mindig mögöttem van. - Szerintem jól csinálod. - Ezt meg nem olyan rajongós álmodozással mondtam neki, hanem egészen lazán. Soha, de soha nem fogok úgy csöpögni a lelátókon egy fiú után sem, mint egyes lányokon látom! Az annyira égő… szerintem egy fiú nem ér meg ennyit. - Látszik, hogy szereted… - Na nem mintha nagyon figyeltem volna, csak az ilyet látni akkor is ha nem figyeli nagyon az ember. Jó, volt, hogy jobban figyeltem Roryt, de arra meg egyéb okom volt. Még mindig nem szeretem ha feltűnően ignorálnak! - Szerintem jó esélyed van egy nap bejutni az egyik ligás csapatba. - Ezt pedig őszintén mondom, hiszen láttam játszani, és mondjuk oké, nem érdekelt annyira a sport eddig, de azért nem egy profi meccsen voltam a családommal és... szerintem csak menne neki, ennyi. - Apa is megdícsért amikor látott edzés közben. - Ha nekem nem hiszi, akkor neki. Mert igazából egyszer azért is maradt meg Rory, mert apa edzés közben megjegyzést tett rá amikor a Roxfortban volt és mondott valamit a technikájáról... de remélem nem fogja visszakérdezni, hogy pontosan mit mert nem az a része maradt meg...
don't freak out, it's okay, but maybe I got it wrong, so I don't know, she's so good, got my back, but maybe I'm just too bad
Csak mosolyogok rá, sőt még egy kacsintést is benyomok, mikor hátranéz rám és egyetért, hogy a gumimaci neki jó is lesz. Amúgy eskü tetszik, több benne, mint a fantázia, mint a Rosie-ban és ez egyedi, szóval tuti tudná, hogy én hívom, ha mostantól csak így becézném. -A gurkóval szabályosan, vagy csak úgy simán az ütővel fejbe? – halkan nevetni kezdek, mert hát Gumimaci lehet nagyot üt meg olyan, mint egy zsebsárkány, de azért nem nézem ki belőle, hogy ennyire agresszív lenne bárkivel szemben is. Vagyis velem még nem volt az. – Elhiszem, hogy levered őket. – kezdek hevesen bólogatni, hogy tényleg érezze is, amúgy vele vagyok, mert elismerem, hogy úgy üt, mintha már 5 éve játszana… Mármint az erőre célzok, mert amúgy a célzás… Kajak félek, hogy minket fog leszedni ezekkel a golyókkal, de próbálok benne megbízni, mert ja. Mert csak. Nincs indokom. A csapattársam, meg amúgy korban mi vagyunk a legközelebb egymáshoz, én is tudom milyen kicseszett rossz, mikor lenéznek csak azért, mert fiatal vagy. -Ja, legalábbis mikor elpirulsz, akkor nagyon cuki vagy. – vigyorgok rá, mint tejbetök, mert erre próbáltam kilyukadni, nem igazán arra, hogy melyik szín áll neki jól. Viszont a Griffendél nem neki való hely. Nem csak azért, mert amúgy a szokásoknak megfelelően ki nem állhatom őket, hanem mert amúgy kajak azt érzem, hogy sokkal jobb helye van nálunk. Nem mintha annyira ismerném, vagy valami, de még megismerhetem! – Ja eléggé világítanak, szóval csak egy színvak nem képes megjegyezni milyen színű. – állom a pillantását, sőt hogy gonoszabb legyek én is közelebb hajolok hozzá, miközben édesen mosolygok rá, mintha legalábbis flörtölnék vele, pedig amúgy nem! Ez csak egy kis ismerkedős, haveri beszélgetés Plusz segítek neki repülgetni, mert még messziről is láttam, hogy annyira merev, minta egy kicseszett ezer éves fa az erős közepén, holott olyannak kéne lennie, mint egy frissen kihajtott virágnak a mezőn. Már annyira lazának. Nem a szépségről beszélek. Ki gondolt itt ilyenekre?! Én nem, pff. -Amúgy is ha jól tudom be fogunk kapni egyet majd. – A Hollóhátban az egyik hajtó biztosan az, de mintha a kispadon a Hugrában is lenne egy… Remélem nem akarják hirtelen bevetni. Nem parázok tőlük, de szívesen megtartanám a bordáimat, vagy legalábbis szeretnék még fejet a meccsek végére. Amúgy egy kéz vagy láb hidegen hagy őszintén. Utóbbi a leginkább, mert az hova kell a repkedéshez?! – Nem mondom, hogy nem. – vonok vállat. Viszont vannak olyan ütések, amik akkorák, hogy célszerűbb csak kitérni előlük, mert biztosan eltörik az ütő is, ha megpróbálja hárítani. Mosolyára csak értetlenül pislogok rá. – Én minden tagért aggódom. Egy csapat vagyunk és így is alig akartunk meglenni, ha valaki lesérül, akkor cseszhetjük a meccset. – Igen, nagyon arra fókuszálok, hogy nyerjünk. Én akarok győzni, meg akarom mutatni, hogy fiatal tehetség vagyok, s ott a helyem a profik között. Még kicsi vagyok, de annál ígéretesebb, ezt Regu is tuti tudja, azért válogatott be végre, hogy ne csak a padon lengessem a rohadt zászlót, hanem rendesen hajtsak is. Eleve utálok alulmaradni, de most… Most valahogy el tudom engedni, mikor Gumimaci úgy kezdett el nézni rám, mint aki nagyon szeretné, ha hazavinném és adnék neki egy gumilabdát, amivel játszhatna. Nem is csoda, hogy most én pirulok és inkább feladom. Ezért örülök, hogy másról kezdünk el beszélgetni, hogy ő mégis minek kviddicsezik most. – Nem fogok hazudni, nem esett le addig kinek a lánya vagy, amíg fel nem világosítottak. – Most meg, hogy tudom… Pont semmi nem változott. Ő még mindig a pici Rosie, aki a csapattársam lett, így többet fogunk beszélni. Talán most már köszönök neki, ha meglátom a folyosón és ennyi. Egyébként max majd idővel kerülünk közelebb egymáshoz. Nem utálnám, de nem azért, mert ki akarnám használni, vagy hasonló. Egyszerűen csak lehetünk jóba, úgyis fogjuk még egymás vérét szívni pár évig. S, hogy én miért játszom? Mert tényleg nincs a földön semmi más, ami ennyire beindítaná a kis fogaskerekeket az agyamban, ami ennyire megpörgetne, mintha legalább 3 doboz energiaitalt ittam volna. Ki is fejtem a lánynak, hogy miért szeretem ennyire az egészet, s a válaszaira csak hümmögök, meg bólogatok, mert amúgy nagyon nem tudok mit hozzáfűzni, mert annyira nem is izgi téma szerintem. Szeretem, imádom, de másnak tuti nem annyira szórakoztató engem hallgatnia, hogy erről áradozok, így nem is untatom a lánykát. – Szeretnék ja… A Pride of Portree játékosa akarok lenni. – Nem lepezem, hogy amúgy az apja csapatába akarok bekerülni. Ő egy legenda, akit ismerek és tisztelek. Meg job nyílt lapokkal játszani. Viszont majdnem lefordulok a rohadt seprűröl, mikor meghallom, amit mond. – Jamie Brown megdícsért?! Azt a rohadt. – Van esélyem? Kajak van esélyem?!
