Haját a szél teljesen összeborzolta, arcán enyhe pír van, ábrázata komoly, de mindössze egy pillanatra, mikor eszébe jut, hogy ártatlan vagy legalábbis cuki pofit kell vágnia. Szemei máris kipattannak, még éppen idejében ahhoz, hogy elüsse a gurkót, mely egyenesen felé tartott. Brozi nem kímélte a mai edzésen sem, bár határozottan kérte is, hogy ne tegye. Annak idején sem finomkodtak vele, ahogyan ő sem tette másokkal. Most sokkal nehezebb kiélnie magát, hiszen álcájának pont az a lényege, hogy soha senkinek sem bírna ártani… Mégis játszani akart. Nem csak azért, hogy minél több embertől tudjon infókat gyűjteni a célpontjáról, de azért is, mert itt ki tudta engedni a gőzt. Ma viszont nem ment neki az edzés. Kuszábbnál kuszább gondolatai voltak. Hol Rochus parancsán járt az esze, hol a kis koreai srácon, akit a nyáron ismert meg, s a sors szörnyű fintora miatt most itt is találkozott vele. Ráadásul az évfolyamtársának testvére. Már az első találkozásukkor is valami megfogta benne, melyet a mai napig nem bírt megfejteni, s hiába volt veszélyforrás, amiért bárkinek elárulhatta, hogy milyen is valójában, nem volt képes távol maradni tőle. Pedig még a felettese is óva intette attól, hogy bárhol vagy bármikor feltűnést keltsen. Nem okozhat a szervezetnek csalódást… Az edzésnek szerencsére vége, így ő is kifújhatta magát. Seprűjéről leszállva még nem ment egyből az öltözőbe, inkább bevárta a srácot és halványan mosolygott rá. – Bocsi! Nem vagyok formában. – oldalra néz és elhúzza a száját. Talán ez volt az egyik leghitelesebb alakítása, hiszen valóban nem volt minden rendben odafent. Össze volt zavarodva a saját érzéseit illetően. Egyszerre akart mindenhol jól teljesíteni. A suliban azért, hogy ne legyen gyanús, a munkájában azért, hogy felvegyék, de… Amint elsétált előtte a herceg valahogy megváltozott minden, s prioritásának érezte azt, hogy vele lógjon és az ideje nagyobb részében ez azt jelentette, hogy idegesítse. -Csak… - mélyet sóhajt. – Nem tudom mi van vele Brozi… Sose éreztem még így, és nem is kéne, mert van barátnőm, de… - Igyekszik azért megmaradni szerepénél, miszerint boldog távkapcsolatban van. – Ne haragudj, nem kéne ezzel terhelnem téged.
Nem fogok hazudni, a tavalyi ballövésem után - ami egyébként utólag visszagondolva szerintem halál vicces volt, ráadásul Munter minden egyes próbálkozásomat megérdemelte a hülye lenyalt hajával -, kicsit át kellett gondolnom a dolgokat. Felmértem, hogy vajon melyik lenne a jobb opció a kviddics teljesítményem javítására: ha még jobban beállnék meccs előtt, vagy ha inkább elvonszolnám a seggemet rehabra… Ismét. Először erősen az utóbbi felé hajlottam, hiszen miután Dashkovot beállították a helyemre terelőnek a csapatba és végignéztem, ahogy kapásból az első ütésével eltörte Wagtail lábát, kicsit elbizonytalanodtam - mert a csaj szerintem életében nem volt még drog közelében és tessék, lábakat tör meg kiskorúakat tapos a sárga földbe. De aztán rájöttem, hogy nekem épp a szivárványos pónik és gonosz perec emberek hallucinálása adja ugyanezt az erőt, hiszen a pónikat meg kell védeni a perecek elől, ahogy a csapattársaimat is meg kell védenem az ellenfelek elől. Szóval igen, “kicsit beállva, kicsit elszállva” - nagyon, és megint csak nagyon -, ez lett az új mottóm, s természetesen ezt gyakorlás közben is érvényesítem, így hasonlóan áldott állapotban láttam neki a Daniellel való edzésnek is. Ügyes, bár most én is elememben vagyok - szerintem sikerült eltalálnom a megfelelő dózist abból a Merlin-tudja-milyen csillámos porból. Erősen fókuszálok, nagyokat ütök és nem kímélek, közben persze igyekszem figyelmen kívül hagyni a Szezám-utcai Elmo könyörtelen szurkolólány előadását, mit a szemem sarkából látok csak; francba, lehet nem valami hallucinogén cuccot kellett volna kipróbálnom ma. Mindenesetre én még magamhoz képest tök jól teljesítek, sokkal jobban mint tavaly, de Daniel… Mintha nem is én haluznék gyerekmese szereplőket, hanem ő. Teljesen máshol van fejben, sokat agyal - és tuti nem a kviddics stratégiáján -, szinte el van veszve. Igyekszem fenntartani a figyelmét, de nem igazán sikerül… – Áh – legyintek, miután lemászok a seprűmről. – A legjobbakkal is megesik. – Még velem is, tenném hozzá, de nyilván nem vagyok jó példa erre. – Legközelebb jobban fog menni, hidd el – mosolygok rá biztatóan, s még a vállát is megveregetem finoman, hogy érezzen egy kis törődést. Nálam jobban egyébként senki nem tudná megérteni szerintem, hiszen pontosan tudom milyen az, amikor annyi gondolata van az embernek, hogy ki se lát közülük, nemhogy még rendesen visszaüt egy gurkót edzés közben… Viszont folytatja, s úgy tűnik, mintha próbálná kiönteni nekem a lelkét, így csak csendben várok, közben néha bólogatok meg hümmögök, hogy jelezzem: figyelek. Van barátnője, de. Félő, hogy pontosan tudom, mire akar célozni, viszont nem fejezi be a mondatot. – Kit terhelsz vele? – forgatom a szemeimet. – Mondd csak el szépen. Ha tudok szívesen segítek, szóval ki vele!
Kapcsolatépítés. Csak és kizárólag erre kéne fókuszálnia. Azonban tudja, hogy a kapcsolatok kialakításához egy tényleges, valódi és hihető életre van szüksége. Ehhez pedig az kell, hogy valamit csináljon is. Emiatt – meg a játék szeretete végett – csatlakozott a csapathoz. S tudja, hogy remek terelő, hogy mennyire kíméletlen, ugyanakkor mennyire védelmező tud lenni a saját csapattársaival szemben akkor is, ha szeretne úgy tekinteni magára, hogy egy köcsög paraszt, akit nem érdekel, ha valaki megsérül. Viszont kénytelen belátni azt is, hogyha bajban van egy kisebb diák, akkor segít neki, ha meglát valakit az utcán, aki rászorul, nem érdekli, saját pénzén meghívja ebédelni. S ez most jól is jön, hiszen a karakter, akit játszik pont olyan srác, aki ezeket mind megtenné, csakhogy rosszul érzi magát, ha közben bárki is meglátja. Így mi értelme, hogy pluszba jó neki, ha egyszerűen nem is használja fel ezt a bónuszt? Plusz az, akinek megmutatná ezt az oldalát, az sem fogja soha látni, mert nem is foglalkozik vele. Áh Tristan… Bárcsak azt mondhatná, hogy azért álmodozik róla edzés közben, mert ez is része a színjátéknak és a kapcsolatok kialakításához, de nem így van. Mindegy mi van, a srác mindig ott van a gondolatai között, s ez egyre jobban zavarja, mert lassan megőrült attól, hogy nem tudja, mit érez pontosan. Így szenvedése nem elég, hogy hiteles, hanem valódi is. Most megdicsérhetné Tristan és Rochus is, hogy milyen ügyesen csinálja, s ő csak mosolyogva megköszönné az elismerő szavakat, de sose vallaná be, hogy kivételesen nem színészkedett. Elnézést is kéll Brozitól, amiért ennyire nem tudott ma ott lenni fejben. Ugyan a mosolya és a vállveregetés egy picurit megnyugtatja és egy apró görbület jelenik meg szája szélén, de nem sokáig tart. Próbálná elmondani neki mi a helyzet, csakhogy egy pillanatra megriad. Ez nem kamu… Ez az igazság… Megengedhetem magamnak, hogy megbízzak valakiben? Mert őszintén szeretne is, meg nem is. Örülne, ha akadna valaki, akivel ezt megoszthatná, mert… A főnöke nem túl jó ember erre, ugyanakkor a háztársán kívül még nincs senkivel sem túl jó kapcsolatban. – Én… - idegesen elkezdi vakargatni a tarkóját. – Szóval én… én nem vagyok, illetve nem tudom… De most úgy érzem, hogy… - mély levegőt vesz, s száján keresztül fújja ki. Nem meri kimondani azt a szót, mert maga sem biztos még semmiben. – Van egy fiú, aki felkeltette az érdeklődésem, de ötletem sincs, hogy mit érzek iránta, mert eddig azt hittem heteró vagyok. – Maximum is egyébként csak ez az egy koreai fiú tetszhet neki. Egyébként meg nem meleg.
Egyébként az előző gondolatmenetemben azt elfelejtettem említeni, hogy végül tényleg elcsoszogtam a jó öreg rehabra, kaptam is sorra azokat a kis érméket, amiken rajta volt, hogy “egy hónap” meg “három hónap”, és tényleg, a nyár legeslegvégéig hivatalosan józan is voltam! Tisztább, mint egy plázás vécé, eskü! Nem hivatalosan pedig szétkúrtam az agyam minden fesztiválon és koncerten, ahova elrángattak, kivéve azt az egyet, ahova a bátyám vitt, hiszen előtte nem akartam beégetni magam, ráadásul szerintem képen is törölt volna, ha megtudja, hogy még mindig függő vagyok… Mindegy, a lényeg a lényeg, hogy a rehab nem segített a kviddics teljesítményemen, viszont a beállós edzések Daniellel - amiken csak én voltam beállva - annál inkább. Daniel jól játszik, ráadásul ilyenkor nem olyan cukorfalat, mint egyébként, így pláne élvezem, mert kihívást jelent… Szeretek vele formációkat gyakorolni, összehangolódni, meg minden ilyesmit, mert valamiért vele jó. Viszont ma nincs formában, ezt én is észrevettem még annak ellenére is, hogy Elmo rendszeresen valami pocsék csajbanda dalát adta nekem elő a nézőtéren egész végig… Úgyhogy annyira nem lepődtem meg, mikor a földre érkezve beszélgetésbe elegyedtünk, s ő rögtön meg is kísérelte kiadni magából a problémáját. Én pedig csak biztatom, mondja el, avasson be, hiszen itt vagyok, sőt a teljes Szezám-utca figyel, még az a kikúrt sütiszörny is, pedig neki aztán marhára nincs itt semmi keresnivalója! De hiszem, hogy most még ő is hasznos lenne, mert több szem többet lát, több mesebeli báb pedig több jó tanácsot tud adni. – Te..? – kérdezek vissza, de csak kedvesen és halkan, hátha egy kis noszogatás jobban ráveszi arra, hogy kimondja, ami a szívét nyomja. Egyelőre a szavak, amik egymást követik semmi értelmes jelentéssel nem bírnak, csak olyasmiket mond, hogy “én nem vagyok”, “nem tudom”, “de úgy érzem”, a tárgy viszont nincs sehol, a téma gyökere mintha még nem lenne felfedve, így csak pislogok rá nagyokat, mert fogalmam sincs, mire akar kilyukadni a dadogással, de várok, mert türelmem akár a McDonalds-ban dolgozó kasszásoké… BigMac legyen vagy Maestro, döntsd el kedves Daniel, ne siesd el, de azért dönts végre, hogy segíthessek neked és ne csak álljak előtted, mint villanyoszlop az utca sarkán. Aztán végre értelmes mondatokat kezd képezni, amik egy fiúról szólnak; nem tudom, tudja-e, de épp jó embert kérdez erről, hiszen én is küzdöttem, amikor az első fiú crushom a létezők közé került, igen, mert még akkor éppen nekem sem volt tiszta, hogy milyen irányba is ferdülök. Istenem, az első csókunk Hugoval…! – Ó, értem már… – bólintok – Figyelj, tudom, hogy ez most nem tűnik egyszerűnek. Talán stresszelsz is rajta, hiszen tök új még neked ez az egész… – Megragadom a vállát és biztatásképp meg is szorongatom kicsit. – De nem kell tudnod, hogy pontosan mit érzel, vagy hogy heteró vagy-e, bi, pán, meleg, vagy anyámkínja… Nem muszáj nevet adnod neki. Szerintem a legjobb amit tehetsz, az az, hogy eltöltesz egy kis időt azzal a fiúval, megismered, megfigyeled a saját érzéseidet… Aztán alakul magától – mosolygok rá szélesen, hiszen velem is ez volt… És én se voltam teljesen tisztában az érzéseimmel, csak az tűnt fel, hogy állandóan Hugo nyakán akartam lógni és még a legapróbb szélfuvallattól is féltettem őt. Főleg, mert tudtam, mekkora bajkeverő… – De annyit már most igazolhatok neked, hogy ezek alapján nem vagy heteró. Viszont… Ne hagyd, hogy ez megijesszen. Elmo hevesen bólogat. Szerintem ő se heteró egyébként…
Normál esetben egy vadállat lenne a pályán. Ausztráliában jöhetett eső, szél, vagy kánikula, nem érdekelte. Játszott már törött kézzel is és a végére hangja nem maradt annyira ordított a fájdalomtól, de semmi sem számított, csak a győzelem. Mert nyilván mi más jelenthetne nagyobb boldogságot, minthogy megreped az ellenfél keze? Mondjuk a szilánkosra tört borda egy kicsivel jobban hangzik. De nem ölhet meg senkit így muszáj visszafognia magát. Brozi mellett persze nem egy idegbeteg és messze nem küldi meg úgy a gurkót, mint ahogyan majd élesben fogja, hogyha meglátja az ellenfelet. Ennek ellenére nem kíméli, s úgy vette észre, hogy a srác sem utálja, hogy egymás fejét próbálják meg leverni, aminek örül, hiszen partnernek érzi. Most viszont nincs ott fejben, mert szemei előtt a vasgolyó helyett csak a fiút látja, a hosszú hajával, a mogorva arckifejezésével, melyre képes volt valahogy egy apró mosolyt csalni, s emiatt ő maga is vigyorgott. De ez persze még nyáron volt, most pedig mintha meg se történt volna csak ignorálva van. Nem kéne érdekelnie, nem azért van itt, hogy szórakozzon, ő dolgozik, ennek megfelelően pedig csak a célpontokra kéne koncentrálnia, de helyette… Eszi a méreg, valami belülről felemészti őt, fojtogatja és rémálmiban is ez kergeti, hiába próbál annyira ellenállni az ismeretlen érzésnek. S van egy tippje, hogy mi lehet ez, de nem akarja bevallani, mert férfi nem lehet úgy az életében, hogy nem csak baráti, igaz?! Mert hát eddig sem történt meg, akkor ezek után sem történhetne meg. Mégis azon kapja magát, hogy Brozit kérdezi erről, pedig… Mit tudhatna ő? Nem tudja kikhez vonzódik a srác, nem is érti minek bíz rá ilyesmit, mert ez azért egy elég nagy titok, s ha Rochus megtudná, hogy a munka közben a saját kis életét próbálja élni, akkor egészen biztosan megverné. Sőt elérné, hogy kirúgják, holott ő igenis teszi a dolgát, de valahogy csak átlagosnak kell tűnnie. És mi lenne jobb a kapcsolatok megteremtésére, mintsem egy kis szerelmi drága, meg hogy segítséget kér benne. Brozi a legjobb jelölt mert ha el is kotyogja valakinek akkor is ráfoghatja a cucclira hogy az csinált valamit az agyával. Most is biztosan van vele valami, hiszen olyan jól kezeli le, pedig fordított esetben lehet undorodó pillantásokat kapna tőle, hiszen utálja a buzikat, így ő sem lehet az. S most mégis éppen azt próbálja lenyomni a saját torkán, hogy ő nem lehet heteró! Egyedül a vállán érzett kéz bírja nyugtatja meg, s így egy nagyobb levegőt képes kifújni tüdejéből végre, mintha leesett volna az első kő a szívéről, s már csak 5 másiknak kéne. – Nem én nem akarok most dönteni, csak… - Csak tudni akarja mi a fasz van. Így inkább két kézzel túr hajába, s tarkóján összekulcsolva ujjait próbálja lefelé nyomni fejét, miközben ellen tart, mintha attól tartana, hogy mindjárt elájul. – Nem tudom Brozi, nem! A srác totálisa egy barom állat, aki mindenkit ignorál, de nyáron mikor találkoztunk volt valami kis szikra vagy valami… És a barátnőm tuti ki fog akadni, ha ezt elmondom, mert nagyon szeretem, meg minden, de… - fejet csóvál. – De ez a fiú teljesen más, mint a többiek. Viszont hogy derítsem ki, ha másképp ügyet sem rám, csak ha megküldöm a meccsen egy gurkóval?
Végülis amúgy tökre megértem Daniel érzéseit, mármint értem azt, hogy valami nagyon zavarja és emiatt egyáltalán nem tud koncentrálni, meg azt is értem, ha fáj neki mikor elpicsázom a gurkóval véletlenül, mert ugye arra számítok, hogy visszaüti… Szóval én tényleg megértem teljes mértékben, csak éppen azt nem tudom, hogy mi lehet a probléma forrása. Pedig szívesen segítenék, meg hívnám a Szezám-utcai barátaimat is, hátha ők bölcsebbek és érettebbek nálam. Kivéve Elmo-t. Ő szerintem körülbelül egy szinten lehet velem. Mindenesetre az edzés után Daniel mintha már tényleg mondani akarna valamit, készülök is rá, hogy meg fog nyílni nekem és elő kell vennem az összes neten olvasott keleti bölcsességemet, de aztán… Nos a kérdés valami olyasmi, amiben éppenséggel van tapasztalatom, csak nem hangoztatom. Persze akinek van egy kis esze az látja rajtam, hogy melegebb vagyok egy begyújtott kályhánál, de az most annyira mindegy, nem? De az első amit teszek az az, hogy a kezemet a vállára fektetem, mert ez a megértés egyik legegyértelműbb jele. Így próbálom tudatni vele együttérzésemet, ami fontos ugye, és én is anno nagyon szerettem volna, ha valaki ezt csinálja nekem a coming out-om után… De ugye nem volt ilyenem még! – Nincs “csak”! Amíg nem bántasz meg másokat, sose kell döntened – csóválom a fejemet. Senkinek nincs köze ahhoz, hogy ő kikhez vonzódik, és nem is kell ezt meghatároznia. Elég, ha boldogan él. Persze ha őt azt teszi boldoggá, hogy pontosan meg tudja nevezni a szexualitását, az már más! – Hmm? – pillázok rá, közben hallgatom a magyarázatát. Szóval egy tahó srác tetszik neki, aki mégis valahogy más és van köztük valami vibe. Ez tök okés! Lehet, hogy csak csodálja valamiért és ezt keveri össze azzal, hogy bejön neki. Vaaaagy, bejön neki de szeretné azt hinni, hogy csak mint valami “bro” csodálja őt. – Figyi, mondok valamit – közlöm, közben óvatosan meglapogatom a haját. Ó, de puha… Eredeti szőke! – Hallgassál ide mert fontosat mondok – teszem hozzá, közben még mindig a haját simogatom. – Amikor meglátod bizsereg a gyomrod? Keresed őt minden folyosón? Zavar, hogy nem akar veled foglalkozni? – Mert ezek fontos kérdések! – Ha ezek közül bármire is “igen” a válaszod, akkor egyszerű… Bejön neked. És ez tök rendben van! A barátnőd meg… Hát figyi, ha amúgy is messze laktok egymástól akkor az nem is kapcsolat. Szóval szerintem ne aggódj emiatt. De egyelőre ne beszélj vele, mert ha ez csak egy egyszerű boy-crush akkor azért nem érdemes eldobni egy kapcsolatot! Kivéve, ha amúgy se akarsz már együtt lenni vele. Mert akkor hajrá, dobd csak ki – magyarázok és bólogatok. Mondom, nagyon bölcs vagyok néha! – Biztos meg van az oka, hogy ignorál mindenkit… Lehet, hogy nem is személyesen ellened szól. Viszont ha szeretnéd felkelteni a figyelmét hagyd, hogy ő közelítsen meg. Hagyj neki nyitott felületet magadon aztán várd meg, hogy ő kezdeményezzen. Mint amikor madarakat etetsz! Kinyújtod a kezed a magokkal… – Szabad kezemmel demonstrálom, a másikkal meg tovább simogatom. – Aztán megvárod, hogy ők repüljenek rád és vegyenek belőle.
