Turning up the party, now || Vic & Shua

Egy shot, két, shot, három shot… S mire feleszmélek már vagy 6 pohár van előttem. Nem tudom mit ittam, de ütős volt. Bár egy olyan srácnak, mint én, aki sose ivott alkoholt, mielőtt eljött volna Angliába, minden az volt. Nem régóta vagyok itt, de szinten minden este eljártam bulizni, meg inni… Már ha nem dolgoztam… Bár meló közben is piáltam. Csoda, hogy Nova még nem baszott ki, bár tudom, hogy kell neki az ember, mert elég népszerű a klubja. Oh… Mondjuk olyan csajokkal nem is csoda. Én is mehettem volna táncizni, de nem akartam őket a háttérbe szorítani csodás tánctudásom, vagy éppen az eszméletlen külsőm miatt. Mert hát… Csak rám kell nézni!
Jó, mondjuk lehet nem akkor, mikor épp a részegség határán vagyok, mely a meleg miatt – meg mert eszem ágában sincs vizet inni most – hamar rosszabb lesz, s gyanítom arra se fogok emlékezni, hogy mi a nevem. Most kéne felszedni valakit! Mondanák a haverok, de én… ÉN…!
Én mi is…? Hja! Én nem vagyok olyan srác. Ez az! Mert nekem nem kellenek egy éjszakás kalandok… Nem sok… Nem mindig. Mondjuk ma este adnék valami szépséget, vagy cuki fiúkát. Igazából mindegy volt nekem! Semmi szerelmi életem nem volt otthon – rémes, hogy így hívom, fúj – és most éltem ki magam. Arra egy ideje rájöttem, hogy bírom a srácokat is. Úgy értem… Katonaságban elég nehéz nem rájönnie erre az embernek. Mégis, ott is muszáj volt titokban tartani, hiszen… A teljes félszigeten tiltott volt, hogy azonos neműek együtt legyenek.
Ez az, amiért nem akartam még Dél-Koreában maradni sem. Pusztán túl sok a szabály, még úgy is, hogy még mindig jobb, mint észak. Ázsiában úgy alapból elég szigorúak az emberek, a kultúránk pedig megköveteli, hogy tiszteljük a múltat és szokásokat, közben pedig rohamosan fejlődni akarunk. Esélytelen! Itt viszont nem elég, hogy megtanulhatok rendesen varázsolni, még ott van az a tény, hogy sokkal szabadabban élhetek. Már csak állampolgárság kéne… Föl kéne szedni valakit hozzá, lehet erre kéne hajtanom igazából, s nem is arra, hogy igaz szerelemre találjak, mely szerintem nem létezik. Úgysincs már senkim, meg olyan régóta vagyok egyedül, hogy már nem oszt, nem szoros az a hátralévő 60 év… Vagy ennyi alkohollal lehet csak 40…
A sok pia után némileg dülöngélek, de még tudok járni, s látásom némileg homályos, de ha véletlenül egy szép pofira vetül tekintetem, úgy varázslatosan kiélesednek arcának vonalai. Ilyen volt az egyik srác is, akinek a széles vállai fogtak meg leginkább – le merem fogadni, hogy igazi úszó hátizma van. Kezemmel pisztolyt formázok, ujjaimat rá szegezem, majd „lövök. – Baam! – Megvan a nyertes hölgyeim, s uraim, meg minden egyéb, kit ma ide vetett a sors!
Meg is indulok, lábaim mellé visznek, kissé furakodva, de le tudok könyökölni mellé a pultra, s kérek is magamnak koktélt… Csak hogy tudja, csajos alkat vagyok. Bár a ruházatomon is meglátszik. A kpop idollok jellegzetes szegecses, csillogós, s bőr anyagú ruházatát viselem. De hogy biztosra menjek, szemem sarkából keresem a tekintetét, ha pedig véletlen találkozna pillantásunk, hát rámosolygok, és egy kacsintást is kap tőlem.

Észak-Koreában kevés édességet ettem. Pontosabban szinte sose, mert csak akkor tudtam, ha édesanyám valami édesebbet készített. Amúgy inkább volt ízetlen az étel, de mivel anya csinálta… Így finom volt minden, nyilván.
Viszont ma este valami igazán édeset találtam magamnak. Vajon az íze is olyan jó lehet, mint a külseje? De ne szaladjunk ennyire előre, hiába szeretnék már nagyon közel állni hozzá. Most még egyáltalán azt se tudom, hogy bukik-e a pasikra vagy sem. Bár arra nem számítottam, hogy mikor játékból úgy tettem, mintha lelőném már rám fog nézni, de… Oh hát legalább tudja, hogy kiszemeltem magamnak. Bizonyára az égiek akarták, hogy már most kiszúrjon! Apuci, remélem te küldted… Várj nem. Inkább ne is tudj róla! Kiakadnál, tudom én.
Így inkább bele se gondolok abba, hogy ki küldte őt, vagy mi, csak odamegyek hozzá, hogy megszerezzem őt. Mert bár nem vágyok minden este valami kalandra… Ma pont szerettem volna, ha Ő észrevesz és teszem azt… Megcsókol? Mert ugyebár nem szabad mohónak lenni, hogy egyből többet szeretnék tőle.
Viszont az eseményeket előre kell vinni szóval inkább odamegyek mellé, s rendelek egy koktélt. Mert a részegséget nem lehet fokozni. Ha berúgtál már nem tudsz jobban, igaz?! Vagy csak nem emlékszem rá… Nos ehhez már hozzá vagyok szokva.
S legszívesebben most lányosan zavarba jönnék, mert bár én kezdeményeztem azt a kacsintást, a viszonzás annyira váratlanul ért, hogy időm se volt arra gondolni, talán el kéne rejtenem a döbbentségemet. Helyette az ittas agyam úgy gondolta, hogy jobb reakció lesz, ha kipattannak aprócska szemeim, testemmel pedig teljesen felé fordulok, ahogyan megtámaszkodom a pulton. Gondolom, hogy most mennyire örülhetnek nekem, hiszen így alig van hely lerakni az italainkat, de teszek rá! Átérzem, maximálisan, mert ugyanez a munkám, de nem izgat.
-Láttam egy helyes srácot, akit szívesen elráncigálnék az egyik félreeső sarokba. – mosolygok rá egészen aranyosan, miközben oldalra döntöm a fejem. Aztán megkapom a koktélom, így végre nem tehénkedek tovább a pulton, hanem kezembe veszem a poharat. – Vicces… Szinte az ikred lehetne. – Ha ő is megkapta a poharát, úgy koccintok vele – már ha persze nem húzza el. – Csak rólad hiányzik valami.