Vissza kell térnem a régi kerékvágásba, vissza a régi életembe, ehhez pedig szükségszerű, hogy a múltam ne hagyjam teljesen magam mögött. Sok idő telt el, mire ismét haza mertem menni és apám szemébe nézni, de a tetteim számára az árulásommal értek fel. Megvoltak a következmények, mégse engedtem a nyomásának, csak látszólag, de a céljaim immáron kristálytiszták. Nem Őt szolgálom már, és bár sokáig menekültem előle és szinte elrejtőzve éltem Cas otthonában, ennek mára vége. Ideje a saját sarkamra állnom és tennem azért, hogy végre mindennek vége legyen. Le fogom buktatni Őt és én magam juttatom az Azkabanba, ehhez viszont ismét a bizalmába kell férkőznöm, el kell érnem, hogy higgyen nekem, hogy ne jöjjön rá arra, hogy kinek a párján állok valójában.
Egyszerűbb feladatokat bízott rám, mintha csak tesztelgetett volna, viszont érzem, hogy közeleg a valódi bizonyítás ideje, melyet nem úszhatok már meg olyan egyszerűen. Sokféle ereklye létezik a világon, de van egy, amelynek ha a birtokába kerülnék, előnyre tehetnék szert apámmal szemben. Jenkins bíboros erős varázsló volt, aki képes volt különleges varázstárgyak elkészítésére. Még régen sokat olvastam róla, amikor a latin nyelvet tanulmányoztam, de aztán évekig szinte feledésbe merült a neve. Most viszont ismét a kastélyunkban lévő könyvtárunk könyveit bújom, hogy megtaláljam azt a kötetet, amelyben szó van egy híres medalionról. A medál tulajdonosa képes átlátni a hazugságon, a szavai pedig igazságként szólalnak meg. Erős befolyással bír, kétségbe nem vonható, nekem pedig meg kell kaparintanom.
Heteken át kutattam a hely után, ahol a bíboros elrejtette, így jutottam el egy Olaszországban található zarándokhelyhez. Kevesen lakják már, de sokan megfordulnak arrafelé, a zarándokok pedig lehetőséget kapnak a hegy belsején lévő barlangok bejárására, melyek mélyén úgy hírlik, hogy ott található magának a bíborosnak is a sírja. A sír, melyre még soha, senki se lelt rá. A bíboros nyakában pedig ott kell lennie a keresztnek. Meg fogom szerezni magamnak!
Megtettem az úthoz szükséges előkészületeket, így egy zsupszkulccsal érkezem meg a hely közelébe, ahol némi kérdezősködés után megmutatják, hogy merre kell mennem. A zárda egy hegy tetején található, az út nehezen járható, mégse fog ki rajtam. Edzett vagyok és ennyi séta egyébként se árt, a hely szép, az utam során pedig talán szerezhetek még némi hasznos információt a többi zarándoktól.
Felérve már besötétedett, nem lettem okosabb, de fáradtabb és éhesebb igen. Én magam is zarándoknak vallottam magam a pap előtt, ki fogadott minket, étellel és szállással kínált, majd megmutatta a barlangrendszer bejáratát is. Az emberek nagy része idősebb, így megbeszélték a pappal, hogy reggel együtt indulnak majd útnak a hegy belsejébe, én viszont az éjszakát akarom majd kihasználni, a sötétséget és a csendet, akkor senki se zavarhat meg. De a vacsorát elfogadom, csendes magányomban fogyasztom el az egyik sarokban, miközben felmérem az embereket, látok-e bárki különöset közöttük.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.
A család és a szüleim barátai mindig prioritást élveztek, ha valamire szükségük volt. Mikor pedig apám szólt, hogy egyenesen neki lenne szüksége egy varázstárgyra, akkor gondolkodás nélkül mentem haza, hogy meghallgassam mire is vágyik annyira. Első hallásra majdnem csalódtam benne, hogy egy ócskaság miatt ugrasztott, amiről eddig csak legendákat hallottam… Viszont annyira meggyőző volt, ahogyan érvelt mellette, hogy igenis hasznos lenne, sőt! Talán még a Karkaroffok ellen is lehetne használni… Végül rábólintottam, hogy megkeresem azt a medált, bár nem ezért. Jelenleg Kirill és én fegyverszünetet tartunk. Igaz, ettől még kihasználhatnám, de valamiért úgy érzem, hogy az sem lenne fair vele szemben. Levre pedig inkább Vasilyt uszítottam, mert… Úgysem bír megmaradni az unokatestvérem a fenekén, akkor legalább valami értelmeset is csináljon és dolgozzon helyettem. Az idősebbik Karkaroffot úgysem engedhettem meg neki, hogy kinyírja. Nekem kéne… Én kaptam ezt a feladatot, ráadásul Kirat már sikerült is eltennem láb alól. Most viszont még élve kell nekem. Ha nem a saját apámról lett volna szó, akkor valószínűleg csak hanyagoltam volna ezt az egész kincskeresést kivételesen. Nem tudtak volna annyit fizetni nekem, hogy ennyit melózzak. S mégis egy zarándokhely felé tartok, hogy megtaláljam azt a vackot. Remélem értékelni fogják otthon, hogy hány embert kellett megölnöm azért, hogy kiderítsem itt van az a bizonyos kereszt. Remélem nem vertek át… Mondjuk ennél halottabbak már sajnos nem lesznek, így nincs mivel fenyegetőznöm. Nem volt olyan nehéz megtalálni magát a helyet, mint gondoltam. Elég jó leírást kaptam, hogy merre is menjek, ezen kívül pedig még térképet is kaptam a zarándok fickótól, akit meglátogattam az utazásom előtt. Nyugodjék békében, remélem tényleg találkozik az istenével. Még nem volt egészen sötét, így pedig nem akartam megkockáztatni, hogy valaki észrevesz, mikor belépek. Az öltözékem egyébként sem volt túl zarándokhoz illő, így biztosan nem hitték volna el, hogy egy vagyok közülük. Amúgy sem bírtam volna sokáig, ha egy rakás másik emberrel vagyok összezárva. Talán meghagytak volna békében, de a sok zaj… Nem bírtam volna koncentrálni. A hallásom amúgy is érzékenyebb, mint az átlagnak. Nekem csend szokott kelleni, pláne akkor, ha dolgozom. Csak úgy tudok gondolkodni. Amíg várom, hogy besötétedjen, addig pedig csak elrejtőzve várok a zárda közelében, kezemben egy könyvvel, amiben írnak erről a medálról. Még mindig nem tudtam benne hinni annyira. Bár nem ez volt az első ereklye, aminél megkérdőjeleztem, hogy valóban létezik-e. Viszont jártam már úgy, hogy mindenhol kerestem, de nem találtam, mert soha nem is volt. Az almámat harapdálva lapozgatom a könyvet, hátha találok valami hasznos infót is, hogy például mennyire őrzik és milyen csapdákat kell majd túlélnem. Természetesen ezekről szó sem esik. Nem tudom elképzelni… Vagy nagyon őrzik és szinte biztosan meghalok, vagy egyáltalán nem lesz nehéz. Akkor viszont kérdéses, hogy tényleg működik-e az a szutyok. Miután lement a nap – és már nem tudtam tovább bújni a lapokat – elindultam a zárda bejárata felé. Szokásosan felhúzom a maszkomat, hiszen ha valaki mégis meglát, úgy nem akarom, hogy véletlenül megjegyezzen. Ne adj isten még fel is ismerjen! Bár nem gondoltam arra, hogy bárkivel is összefuthatok, de szerencsétlenségemre, mégis akad egy bátor jelentkező, aki a puszta jelenlétével már megzavar. Mélyet sóhajtva először csak egy pár vízcseppet pottyantok a fejére, hátha ezzel majd azt hiszi, hogy hamarosan esni kezd, és inkább visszafordul.
A vacsora csendben telik, minden ember normálisnak tűnik, mintha valóban zarándokok lennének. Talán azok is, elvégre mennyi a valószínűsége annak, hogy más is pont akkor jönne az ereklye után, amikor én teszem? Szinte semmi. Az éjszakát szükségesnek látom megvárni, aludjon mindenki, akkor nyugodtan közelíthetem majd meg a barlang bejáratát, ahova egyértelműen nem a többiekkel együtt szándékozom majd besétálni, hanem még előttük, és mire felkelnek, én már itt sem leszek. Nem kell tudniuk, hogy valaha bementem a hegy belsejébe, ahogy rám se kell emlékezniük. Csak egy embernek tűnök a sokból, még öltözetem se kirívó, erre direkt ügyeltem, meg pedig nem számolták az érkezőket, ahogy kamera sincs a bejárat fölött. Ódivatú, régi hely, szerintem csak megszokásból tűzik ki célul ezt az állomást maguknak az emberek zarándoklataik során, nem hiszik, hogy valóban itt lehet a bíboros sírja. Én viszont nagyon remélem, mert muszáj lesz megtalálnom, túl sok minden múlik azon a medálon.
Utam elején egy egyszerű bűbájjal teszek róla, hogy lépteim ne verjenek zajt, hogy véletlenül se ébredjen fel senki, majd megindulok az egyébként nem őrzött, bár lakattal lezárt bejárat felé. A barlang a szabad ég alatt van, érzékelem az esőcseppeket, de egyetlen pillantásnál nem reagálok többet az ég felé. Ha zuhogna se hatna meg, azt viszont azért ellenőrzöm, hogy nincs-e valaki más is a közelben, még mielőtt a zárat feltörném. A pálcám feltűnésmentesen veszem elő, majd halkan suttogom a következő szavakat: - Homenum Revelio! - a varázsige hatására a közelemben lévő területet át tudom világítani, majd a bűbáj jelzi, hogy van itt még valaki. A testem némileg megfeszül, de igyekszem nyugalmat erőltetni magamra, elvégre bárki lehet. A pálcám visszacsúsztatom hosszú ujjú kabátom ujjába, majd körbekémlelem a sötétséget. Nem mozdulok el a bejárattól, kivárok, de egyértelműen abba az irányba nézek, amerre a varázslat jelölte az idegent. Kár, hogy azt nem tudom megállapítani, hogy egy egyszerű emberről vagy varázslóról van-e szó, mennyivel egyszerűbb dolgom lenne. Viszont készenlétben állok, ki tudja, talán védekeznem kell. Meglehet, hogy paranoiás lettem.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.
Őszintén… Ki is lehetett olyan bolond, hogy nekivág egy ilyen helynek éjszaka, egyedül? Gyanítom nem egy egyszerű zarándok volt, hiszen annak jóval több esze lehetett. Illetve nem tartottam logikusnak, hogy egy ilyen helyre egyedül merészkedjen. Meglehet a muglik számára nem volt veszélyes, viszont minél mélyebbre hatoltak a hegy belsejébe, annál nehezebb lett volna számukra életben maradni. Még egy mágiával rendelkezőnek is bizony kétszer meg kellett gondolnia, hogy vállalja-e a kockázatot. Nem hiába voltak erre külön emberek, akik önként vállalták, hogy elhozzák az ereklyéket és szembenéznek a csapdákkal. Számomra igenis vonzó volt ez az izgalom. Sose tudtam vajon meghalok-e vagy túlélem, és akkor majd jó pénzért eladhatom azt, amit találtam. Igazából nem féltem attól, hogy a munka okozza majd a vesztem. Maximum annyi megbánásom lett volna, hogy nem tudtam volna a szüleim egyetlen kérését teljesíteni, miszerint ki kell irtani minden Karkaroffot. Viszont nem hiába dolgoztam egyedül. Utáltam mikor valaki csak hátráltatott márpedig sűrűn éreztem azt, hogy egy társ csak a bajt hozná rám. Egyedül amúgy is könnyebb volt dolgozni és a végén sem kellett osztozkodni a jutalmon. Ami pedig még idegesítőbb volt, az egy felesleges második fő. Amint megláttam hogy valaki a bejárat előtt áll, rögtön elkezdtem esőcseppeket hullatni rá, hátha csak egy mezei zarándok, aki majd megriad attól, hogy vihar közeleg és elmegy. Ellenben nem így lett, egy tapodtat sem mozdult, én pedig kezdtem kifogyni a türelmemből. Gyorsan akarok végezni és még az éjszaka leple alatt elmenni. Így aztán mit sem törődve, hogy mugli vagy varázsló, egyszerűen a talajhoz fagyasztom a talpát, majd közelebb sétálok hozzá. A fél arcomat maszk takarja, hogy biztosan nehezebb legyen felismerni, bár… Mi van akkor? Most még nem öltem meg senkit, hogy bármi miatt be tudjon köpni. Ha meg varázstalan akkor… Úgyis meg kell tőle szabadulnom. Nem mintha ez olyan nagy problémát okozna. Valahogy egyébként tényleg reménykedek benne, hogy nem egy varázshasználóval állok szemben. Nem félek tőle, csak nincs kedvem mindjárt az elején egy párbajjal indítani. Ha pedig eddig nem fordult meg és nem olvasztotta ki magát, akkor tőle némileg odébb állok meg, hogy biztos, ami biztos legyen esélyem védekezni vele szemben. - Nocsak nocsak... Csak nem rosszban sántikálunk?
Nem tudhatom, hogy mit rejteget majd a hegy mélye, hogy valós veszélyek várnak-e rám vagy sem, de azt igen, hogy nincs választásom, be kell mennem oda. Szükségem van a bíboros medáljára, ezért meg is fogom szerezni magamnak. A bejárathoz érve mégis úgy érzem, mintha nem lennék teljesen egyedül, és ez az érzés bizonyosságot nyer a bűbájnak hála. Van rajtam kívül itt még valaki. Az adott irányba nézek, majd mozdítanám a lábam, amikor… nem leszek képes rá. Mi a… Lepillantok, ismét mozdítanám a lábaimat, de csak hideget érzek a talpam alatt. Ösztönösen cselekszem, egy könnyed igézéssel felolvasztom a jeget és nagyjából ezzel egyidőben jelenik meg a maszkos alak a közelemben. Ha nem akarna gyanúsnak tűnni, akkor nem húzna fel ilyesmit, de vagy megégett az arca egy része és azért teszi vagy azért, mert nem akarja, hogy felismerjék. - Kérdezi ezt az, aki még az arcát is eltakarja. - felelek csak ennyit, de a hangom cseppet se barátságos, a pálcám pedig szorosan tartom. Meglehet, hogy fiatal vagyok, de van tapasztalatom, hála az aurori és az SVK kiképzéseknek, így ha nekem támad, nem fogom megkönnyíteni a dolgát, legyen Ő bárki. - Úgy sejtem, hogy a fagyasztást neked köszönhetem, bár nem tudom mire vélni. - mégis mi értelme volt? Bosszantás? Csíny? Mert komoly kárt aligha okozott vele… - Mit keresel itt? - nem az érdekel, hogy ki Ő, hanem az ok, amiért itt van. Nem lehetek ilyen szerencsétlen, hogy pont ma akarjon más is besétálni. Én viszont nem mozdulok a bejárat elől, amelyen még mindig ott a lakat - bár azt mindketten egy egyszerű Alohomorával el tudnánk távolítani, ebben egészen biztos vagyok -, hanem szinte őrként állok, nem eresztve csak úgy be a másikat. Bár megtanultam mára már, hogy olykor szükség van a csapatmunkára, de az egy társ esetében igaz. Nos, ez a pasas minden, csak nem a társam, szóval jobb lesz szemmel tartani.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.
Általában nem szokásom feleslegesen öldökölni. Az a kuzinom dolga. Az enyém az, hogy a megadott célszemélyeket kiiktassam, egyébként a többi, amíg nincsen az utamban, pont nem tud nagyon foglalkoztatni. Például nőket és gyerekeket nem szokásom csak úgy bántani. Ha eleget fizetnek érte, az persze más. De adott esetben Vasily úgyis a segítségemre sietne. Szórakoztatja az, mikor az „egyszerű embereket” irthatja. Nekem pedig nincs ellenemre kifizetni őt, ha éppenséggel igényli. Viszont drága unokatestvérem most nincs itt – talán jobb is – így egyedül kell megbirkóznom ezzel a szörnyen nehéz feladattal. A legnagyobb problémát a férfi jelenti, aki a bejárat előtt ólálkodik, holott én szeretném végezni a munkám. Először csak egy-két kisebb trükkel próbálkozom ellene, hátha ezzel ijesztem, de úgy fest neki van vér a pucájában. Csodálatos, más sem hiányzott nekem, mint egy kis vakmerő kölyök. Közelebb érve ugyanis látom, hogy egy nálam fiatalabb sráccal hozott össze a sors. Csak tudnám miért utálja őt ennyire hogy pont velem kell találkoznia? Viszont azt már most tudom, hogy varázsló, hiszen olyan könnyen szabadította ki magát a jégbilincsemből, hogy azt egy mugli nem tudná. Hát… Így csak kevésbé fog nekem fájni, hogyha meg kell majd ölnöm. – Miért talán már most tetszem, hogy az arcomat is szeretnéd látni, drága? – Tudomásom szerint nem egy vakrandira érkeztem. Furcsa is lenne egy férfival. –Egyébként határozottan ajánlom a maszkot. Kicsit nagyobb az esélyed, hogyha keresztbeteszel valakinek, akkor utána nem ismer fel. – Teszem azt nekem. Mert ha itt most valami bajt okoz… Esküszöm, hogy megtalálom. -Figyelmeztetés? – döntöm oldalra a fejemet. – Nem tudod mibe vágod a fejszédet. Te odabent villámgyorsan meg fogsz halni. – Alábecsülöm, ez nem kérdés. Nem úgy néz ki, mint egy gyakorlott ereklyevadász. Azzal viszont elég sokat tudna nekem segíteni, ha nem akadályozna engem. Most még kedves is vagyok vele, hiszen bájosan elcsevegek vele, ahelyett, hogy csak szimplán megbénítanám, vagy kiütném. -A Húsvéti nyuszit. Úgy láttam erre futott, nem találkoztál vele össze véletlen? – kezdek el forgolódni, majd előkapva a pálcámat, inkább felé intek. Nem tervezem bántani, egyszerűen jobban esne nekem is, ha nem hadonászna a pálcájával. Még a végén kiszúrja a saját szemét, aztán elrontja a szép pofijának összképét.
Az aurorképzés és a történtek után megtanultam, hogy fontos az óvatosság, így körültekintő leszek, amikor a barlang bejáratához érek és nem ugrok rá azonnal a zárra. Nem rohanok, még van bőven időm, de ha nem figyelek, az könnyen a vesztemet okozhatja. Azt mondjuk kétlem, hogy bűbáj vagy átok védené a lakatot, túl sok errefelé a mugli, de azért ellenőrzöm szándékozom a zárszerkezetet, hogy megbizonyosodjak róla. Viszont még mielőtt ide jutnék, megérzem először a vízcseppeket, majd pedig némi idő elteltével a jeget lábaim alatt. Van itt még valaki, a varázslatom felfedi, így némileg megfeszül a testem, miközben semlegesítem a jeget, majd várom, hogy előjöjjön az illető. A maszk mondjuk furcsa viselet rajta, több oka is lehet annak, amiért viseli, de az egészen biztos, hogy jobb lesz óvatosnak lennem vele szemben és szemmel tartanom. A megjegyzésemre a válasza valahol röhejes, fel is ciccenek. Nem is értem, hogy jött most ez Tőle, de az egészen biztossá válik, hogy nem egy túl idős varázslóval van dolgom, azok nem így beszélnek. Bizonyára egy feltűnési viszketegségtől szenvedő srác áll most velem szemben, aki hallhatott a barlangról és talán arról az ereklyéről is, amit rejt. Csak azt sajnálom, hogy pont ma kellett neki is erre tévednie. Miért nem a holnapi napot nézte ki magának? Mennyivel jobb lett volna, ha elkerüljük egymást... Mondjuk biztos nézett volna, ha bejut esetleg a sírhoz és nem talál ott semmit. Sajnos mondjuk erre nekem is megvan az esélyem, ha valaki esetleg megelőzött vagy a feljegyzések hiányosak, esetleg hamisak... - Mindenki magából indul ki, de én nem terveztem senkinek se keresztbe tenni, nem azért vagyok itt. - kezeimet átfűzöm mellkasomnál, miközben felmérem némileg magamnak. Nem tűnik éppen olyan srácnak, aki betartja a törvényt. Talán ha látnám az arcát, rájöhetnék, hogy körözik? Az auror énem még jobban figyel. - Igazán kedves, amiért így aggódsz a testi épségemért, de nagyfiú vagyok már. Egyébként is, ez egy zarándokhely, mi bajom származna egy esti sétából odabent? - adom az ártatlant, legalábbis egy kicsit, mert tőlem aztán nem fogja megtudni, hogy pontosan mit keresek itt. Lehetne mindez puszta véletlen is ugyebár. - Bizonyára úgy gondolod, hogy remek a humorérzéked, de szerintem borzalmas. - forgatom némileg szemeimet, majd inkább nem foglalkozom vele tovább, csak félig fordulok el Tőle - hogy azért szemmel tarthassam -, majd egy halk Alohomora után kinyitom a zárat. A lakatot arrébb lebegtetem, majd kitárom a kaput, és ekkor látom meg a pálcát is az Ő kezében. - Most rám akarsz támadni vagy bemenni? - mert akkor csak tessék, mehet előre. Ha tudja, hogy mit keres és merre találja, akkor csak tessék. Odabent több járat is van, kétlem, hogy rögtön tudná a jó irányt. Nekem is csak sejtéseim vannak, ezeket a sejtéseket pedig hosszú kutakodás előzte meg. De ha menne, nem akadályozom meg benne, elléphet akár mellettem is, de azt lesheti, hogy én idekint maradok. Az ajtót visszahúzom és a lakatot is a helyére illesztem, mintha senki se járt volna itt, így ha bárki erre téved az éjszaka, nem fog szemet szúrni neki a tettünk. Bent viszont túl sötét van, így egy Lumosra szükségem lesz. Nem örülök, hogy a feladatomon kívül még valaki más is az utamat állja, akire figyelnem kell, de hátha más irányba megy és akkor gond nélkül ellehetünk nos... egymás mellett, többé pedig talán nem is látjuk egymást.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.
Általában nem szoktam beszélni. Eleve feleslegesnek tartom, mert részemről időhúzás olyan információkat közölni, melynek semmi köze sincs a küldetéshez. Karkaroffnál sem értettem, hogy minek próbálkozott azzal, hogy elkezdte nekem az érzelmes dumáját nyögni a húga temetéséről. Meghalt, eltemették, én pedig vittem neki virágot, mert így illik. Ennyi történt, nem kell többet mögé gondolni, ahogyan a lelkemre sem nagyon tudott hatni, hiszen… Nincs. Vagyis sokan így gondolkodnak az asperegerről, én pedig csak elfogadtam. Nem lenne túl sok értelme annak, ha veszekednek, mert igazuk van. Nincsenek érzéseim, vagy ha valami mégis akad, az is inkább negatív vagy minimálisan tudom kimutatni. Most viszont pusztán azért mutatok némi… Kegyelmet? Azt hiszem ez a jó kifejezés arra, mikor nem egyből csak fogom magam és ráküldöm a gyilkos átkot, hanem próbálnék jelzést adni ennek az idiótának, hogy lépjen le. A saját érdekében is jobban teszi, ha hallgat rám, így elkerülheti azt, hogy ténylegesen kimúljon. Vagy a barlang, vagy én, de biztos vagyok benne, hogy lelkiismeret furdalás nélkül megtennénk. Egyszóval örülök, hogy most még csak a lábát fagyasztottam meg, s nem mindjárt az egész testét. Pedig utána csak szét kellett volna törnöm… Mennyivel egyszerűbb megoldás lett volna, mint beszélgetni! -Ehhez képest sikerült. – Mondata első felére inkább nem is válaszolok, mert… Nem értem. Én sem akartam keresztbe tenni ma senkinek, akkor miért mondja azt, hogy mindenki magából indul ki? Eleve nem ismer, szóval akkor miért gondolja azt, hogy szándékosan rontom el az estéjét? Ennek így nincs semmi értelme. Hacsak tényleg nem arra céloz, hogy tényleg be akart menni oda, esetleg valami mást szeretett volna megnézni így éjszaka – mely ismét nem logikus – és az én megjelenésem ezt tönkretette. Ah… Emberek. Kijelentésére végignézek rajta. Valóban nem volt alacsony, ezt aláírom. Viszont nem tűnt olyan idősnek igazából. – Szívesen beengednélek előre, de… Nem akarlak. – Mert nyilván nem akarom, hogy eleve itt legyen. Csak zavar, meg pillanatokon belül lehet fel is idegesít. Olyan, mint Kirill… Csak olyan… Eh! Bár ez a srác legalább nem nevet a képembe, mikor épp kínozni próbálom. Mai napig érzékenyen érint ez a téma. -Humor? – Vicces lennék? Bár az állítása szerint nem voltam az. Nem is akartam az lenni, mivel nem vagyok rá képes. Igazából sose szerettem volna vicces lenni, ezeket csak azért mondom, hogy emberibbnek tűnjek. Egyébként magam sem tudom, hogy mi olyan szórakoztató van bennük. Viszont neki sem az erőssége a humor, ahogyan hallom. Pálcámat előveszem – egyébként feleslegesen – mire ő kinyitja a zárat. Ennyire könnyen őriznék? Vagy csak a barlang eleje ilyen? Válasz nélkül lépek az ajtóhoz. Ami mielőtt még belépnék, ellenőrzöm, hogy van-e nyoma bármilyen másik mágiának. Főleg az esetleges varázslók által elhelyezett csapdákat akarom felfedni, bár gyanítom, hogy a muglik miatt kevés lesz itt még. De a múltkori eset óta… Inkább óvatos vagyok. Csak ezek után megyek be, nem nagyon mozgolódok, a fiút pedig megvárom, hogy bezárja az ajtót, majd világítani kezdjen. Szemem sarkából meglátom a tűznek kialakított helyeket, így tőlem nem megszokott módon inkább azokat gyújtom meg. Gyűlölöm… Viszont a Lumost sem akartam használni. Egyszerűbb volt így látni, mert most jobban meg tudtam vizsgálni a termet, mielőtt még tovább indulnék. S míg a fiú el van foglalva, gyorsan használok rajta egy kötöző bűbájt, melyet ha sikeresen alkalmazok, akkor egy szó nélküle megyek tovább… Viszont ha kivédi, akkor gyanítom hamarosan egy párbaj közepén találjuk magunkat.
Rövid időn belül rá fog jönni a férfi, hogy nem fogom elhagyni ezt a helyet, mert okkal vagyok magam is itt, így ha tetszik neki, ha nem, de maradok. A megjegyzésére pedig nem is reagálok semmit, ha zavarom, hát nos... így járt. Fontos, hogy megtaláljam azt a tárgyat, szükségem van rá, nagyobb, mint szerintem Ő neki, mert az életem múlhat rajta. Persze kereshetnék mást is, lehetnének további terveim is, de ez is már egy sokaik és nem akarok én lenni az, aki veszít, elég erős bennem a küzdő szellem, egy maszkos idióta pedig aligha fog megijeszteni. A varázslatát is könnyedén feloldom, nem maradok a földhöz jegesedve, nem is értem, hogy miért tette ezt, totál indokolatlan. - Fel se tűnt. - irónia, amit meglehet, hogy nem fog érteni, de én pedig csak szemet forgatok, nem foglalkozva azzal, hogy mit akar vagy mit nem. Én se akarom, hogy itt legyen, mégis itt van, ez van, ezzel kell együttélnünk jelenleg, mert nagyon úgy tűnik, hogy mindketten ragaszkodunk az elképzeléseinkhez. - Mint mondtam, az nincs neked. - sóhajtok, kezd fárasztó lenni ez a beszélgetés, ezért is fordulok el némileg Tőle, majd nyitom ki a zárat, hogy az ajtó kinyílhasson előttünk. Itt még nincs egyéb ártás, valószínűleg tényleg a muglik miatt, de mindketten ellenőrizzük. Némileg feszültebben figyelek, nem értékelem, hogy ilyen közel jön, de ideje eldöntenie, hogy miként akar cselekedni ezután. Besétál a barlangba vagy harcolni akar? Nekem egyikhez sincs sok kedvem, de talán mindkettő elkerülhetetlen lesz. Mivel az előbbit választja, így előre engedem, majd visszateszem a lakatot a helyére és elrejtem a nyomainkat. Még a kis víztócsát is a bejárat elől, ne hagyjunk egyetlen apró, feltűnő nyomot se hátra. Érzékelem, hogy meggyújtja a tüzeket, én pedig már felé is fordulok, majd indulok meg, amikor az ártást rám küldi. Egy gyors protegoval hárítom, majd ismét pislogok felé párat. - Ez most komoly? Igazán feladhatnád. Megmondtam, hogy én is be fogok menni, szóval értékelném, ha az én szekálásom helyett a dolgoddal foglalkoznál. - és hagyna engem is az enyémmel foglalkozni. Bár valószínűleg ugyanazt keressük, úgy sejtem, hogy egyikünk se tudja biztosra, hogy merre találjuk majd meg az ereklyét. - Egyébként valakire csak így rátámadni bűncselekménynek minősül. Auror vagyok, ha nem fejezed be, akkor beviszlek. - még csak tanonc, de ezt nem kell tudnia, a fenyegetés viszont nagyon is valós. Ha csak így megtámad egy másik varázslót, az nagyon nincs rendben, én is okkal tartom jobban szemmel. Ezután viszont esélytelen, hogy előre menjek és hátat fordítsak neki, kössz, kihagynám, szóval kivárom, amíg kiválasztja a maga útját, aztán utána megyek én is egy másik ösvényre.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.
Nem tartottam sokra a srácot. Talán hiba volt a részemről alábecsülni őt, talán nem. Elvégre fiatalabb volt, meg szinte biztos voltam benne, hogy nem olyan tapasztalt, mint én. Nyilván a látszat csalhat, de a megérzéseim eddig mindig működtek, így továbbra is hiszek bennük. Például kiválóan bejött az is, hogy mennyire egy idegesítő figura jelenleg, s hogy mérhetetlen mód nem akarok vele egy levegőn osztozkodni. Bár nagyjából senkivel, még az unokatestvéremmel sem mindig. Főleg mikor öldökölt. Mélyet is sóhajtok, mikor eszembe jut őt és enyhén megcsóválom a fejem. Akár a fiú vehette úgy, hogy az ő szavai miatt teszem ezt, pedig nem. Nem is nagyon figyeltem, s tartom valószínűnek, hogyha így is tettem volna, akkor sem értettem volna mit is akar velem közölni. Megesik… gyakran nem fogom fel az emberek burkolt mondatait. -Valóban… - Nem is baj. Egyébként sokan viccesnek találnak, mely számomra érthetetlen, hiszen mindent fapofával mondok. Talán pont ez a humor forrása. Talán rajtam nevetnek, nem pedig velem – ha ez lehetséges lenne – de… Valahogy hidegen hagy. Mint minden. Ez már pszichés eset, ahogyan apám mondaná, s lám! Valóban az is vagyok. Közben szépen lassan megvárom, míg kinyitja, türelmes vagyok, s ha mégsem sikerülne neki valami, úgy majd én megoldom. De bejutunk, s én megyek előre – nyilván – majd ellenőrzöm is az egész helyet. Utálom mikor rejtett csapdákat akarnak rám küldeni, bár nem valószínű, hogy ez megtörténne. Ide turisták is jöhetnek, őket nem veszélyeztetnék. Bár ha meg mágia aktiválja a csapdákat… Szerencsére itt ilyen nincs. Meggyújtom a fáklyákat hát, hogy lássak is, s ne vakon próbáljak meg közlekedni, mert bár nem zavar a félhomály és egészen jól megszoktam már, azért díjazom, ha rendesen látok. Egy óvatlan pillanatot pedig megpróbálok kihasználni, átkot küldök, de… Valóban alábecsültem őt. Nos tanulópénznek is jó volt ez. – A dolgom, hogy megszabaduljak a felesleges dolgoktól. Te pedig jelenleg annak bizonyulsz. – forgatok szemet. Ráküldhetném a gyilkos átkot. Komolyan. Nem is fájna. Szóval miért nem teszem? Áh… mert lehet még kell nekem élve. Az ilyen helyeken szeretnek azzal szórakozni, hogy valakit fel kell áldozni, vagy ketten kell megoldani valamit. Mondanom sem kell, rühelltem ezt a részét. -Ha tudnék nevetni, most megtenném. – döntöm oldalra a fejem, majd csóválni kezdem. – Auror mi? Elég fiatal vagy… - nézek rajta végig. – De még ha igaz is, nem izgat. Sokat nem tudsz velem kezdeni, s állítom előbb hallod meg a saját pálcát koppanását a földön, minthogy ki tudd mondani, hogy Merlin. – Ha igazán akarnám, akkor le tudnám verni. Ha akarnám… Viszont úgy fest ő nem mozdul, így én indulok el az egyik járat felé. Pontosabban arra, amelyik irányba ő fordult először, mikor megtámadtam. Remélem helyesen döntött.
Menjen csak előre, legyen Ő az, aki belesétál a csapdákba, mert biztosra veszem, hogy lesznek. Na nem ezen a fő ösvényen, ahol a zarándokok sétálnak, hanem majd a rejtett utakon. Látom, hogy odafigyel Ő is, hogy megpróbálja felfedni mindazt, mi láthatatlan, így én is előre tekintek, le se véve róla a szemeimet és amikor a fáklyák is felgyulladnak, még könnyebb lesz. A támadására viszont bár valahol számítottam, mégis meglep, de ösztönösen húzok pajzsot magam elé, majd nézek rá hitetlenkedve és némileg megcsóválom a fejem is. - Nekem inkább te tűnsz totál feleslegesnek… - morgom felé. Bicskanyitogató a stílusa és bár az enyém se éppen kedves általában, most full jogos, hogy nem szívlelem a társaságomat. Eddig már kétszer rám támadt, számítok a továbbiakra is. Hogyan tudnám félrevezetni vagy eltenni az útból? Talán, ha bevinném… De nem, az se jó ötlet, hiába adok hangot neki és árulom el, hogy mi vagyok, mert akkor engem is kérdések zápora alá tennének azzal kapcsolatban, hogy mit kerestem pontosan itt. Nem mintha ne mehetnék akárhová, de ezt megtartanám magamnak, bár… Holden úgyis tudomást szerez majd róla, mint mindig, mindenről. A legilimencia tanulása a parancsnoktól ez miatt elég necces, de Ő legalább nem köpne be és megértené az indokaimat. Talán még egyet is értene velem és okos ötletnek tartaná. - Miért, nem tudsz? Nevetni mindenki tud. - persze nekem se megy parancsra vagy muszájból, de mi ez a szöveg már megint? - Szerinted minden auror öreg? Egyszer mindenki volt fiatal… amikor a szakmát kezdték. - vonom fel a szemöldököm. Totál nem komplett. De a további szavai rendkívül sértőek, és én se vagyok a türelmemről híres. Megállok és mivel azt az utat választja, amelyiket én akartam volna, így nos, teszek róla, hogy az út elzáródjon előtte, így egy láthatatlan pajzsnak fog nekiütközni, ha tovább sétál. - Tudod mit? Meccseljük ezt le! Rohadtul elegem van belőled! - és már lendül is a pálcám, hangzik a következő átok, mely a pasas lábait óhajtja kihúzni maga alól, hogy szépen eltanyáljon, aztán húznám is kifelé a járatból, takarodjon! Be nem kéne omlasztani, maga alá temethetne, szóval jobb lesz egyszerűen kidobni. Az se baj, ha a bezárt kapuval együtt repül ki a friss levegőre.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
Maybe you think it’s just all foolish messing around that isn’t worth a damn, but for me, your foolish messing around is against my job.
Nézőpont kérdése csupán minden. Az én szemszögemből természetesen ő a felesleges, hiszen csak akadályozni fog a munkámban, tudom jól. Bár nagyjából minden és mindenki akadályoz. Han nem, de ő más kérdés. Ő van annyira okos, hogy rám hallgasson, s ne másra. Támadásomat kivédi, mire én csak megforgatom a szemeimet. Alábecsültem, lehet mégsem olyan szerencsétlen… Bár de, inkább mondanám annak, mint ügyesnek vagy tehetségesnek, bár ezen kifejezésekkel amúgy sem szokásom élni, hiszen… Mindig lehet jobb az ember, van hova fejlődni, az élet másból sem áll csak tanulásból és gyakorlásból. -Szomorú… - Igaz. Nem éppen próbálkozok elkeseredett képet vágni. A szomorúság egyébként is csak olyasfajta érzés, mellyel próbáljuk rejteni dühünket és fájdalmunkat. Tulajdonképpen semmi értelme sincs. A dühöt ki lehet élni agresszivitásban, a fájdalmat el lehet temetni, s racionálisan végiggondolva már messze nincs a belülről szaggató érzés, az ember megtanul nyugodt maradni, hűvös, hogy biztosan ne uralkodjanak el rajta érzései. -Nem mindenki… Ne általánosíts. Sosem volt olyan szabály, mely mindenkire egyaránt érvényes. – Ilyenek például az érzések. Nem mindenki tudja kimutatni őket. Nem érzünk egyformán, s ez nem csak mentális betegségem miatt van, hanem mert mást tapasztalunk az életben. Nekem a halál nem akkora nagy dolog. Más összetörne, ha valaki ki kéne nyírnia. De ez így van rendjén, nem is lehetünk egyformák. Kapásból ő auror – állítása szerint – míg én bérgyilkosnak lettem nevelve. Ez elég jó konfliktus generáló nem csak most, de a jövőben is az lesz. – De ennyire fiatal? – Az is lehet, hogy csupán rosszul tippelem meg a korát. Utáltam ezeket a játékokat, hiszen szakáll nélkül én is le tudok tagadni 10 évet. De mindegy is, megpróbálok nem foglalkozni azzal, hogy minek dolgozik, elvégre amíg nem idegesít, s nem hátráltat nem feltétlenül kell megölnöm, csak leráznom, elkábítanom, bármi csak ne legyen útban. Viszont ha nem is őt, hát a láthatatlan fal, mely megállít, na az lesz az utamban. Mélyet sóhajtok, a levegőt lassan fújom ki, ahogyan visszafordulok a fiú felé. Arcom a szokásosnál is unalmasabb ábrázatot vesz fel. Az átkát kivédem, s már repülnek is felé a jégből alkotta késeim, bár inkább csak elterelni kívánom a figyelmét, amíg elkábítom őt. Miért ennyire idegesítőek a mai fiatalok? Remélem sose lesz gyerekem.
Vissza kell térnem a régi kerékvágásba, vissza a régi életembe, ehhez pedig szükségszerű, hogy a múltam ne hagyjam teljesen magam mögött. Sok idő telt el, mire ismét haza mertem menni és apám szemébe nézni, de a tetteim számára az árulásommal értek fel. Megvoltak a következmények, mégse engedtem a nyomásának, csak látszólag, de a céljaim immáron kristálytiszták. Nem Őt szolgálom már, és bár sokáig menekültem előle és szinte elrejtőzve éltem Cas otthonában, ennek mára vége. Ideje a saját sarkamra állnom és tennem azért, hogy végre mindennek vége legyen. Le fogom buktatni Őt és én magam juttatom az Azkabanba, ehhez viszont ismét a bizalmába kell férkőznöm, el kell érnem, hogy higgyen nekem, hogy ne jöjjön rá arra, hogy kinek a párján állok valójában.
Heteken át kutattam a hely után, ahol a bíboros elrejtette, így jutottam el egy Olaszországban található zarándokhelyhez. Kevesen lakják már, de sokan megfordulnak arrafelé, a zarándokok pedig lehetőséget kapnak a hegy belsején lévő barlangok bejárására, melyek mélyén úgy hírlik, hogy ott található magának a bíborosnak is a sírja. A sír, melyre még soha, senki se lelt rá. A bíboros nyakában pedig ott kell lennie a keresztnek. Meg fogom szerezni magamnak!
A család és a szüleim barátai mindig prioritást élveztek, ha valamire szükségük volt. Mikor pedig apám szólt, hogy egyenesen neki lenne szüksége egy varázstárgyra, akkor gondolkodás nélkül mentem haza, hogy meghallgassam mire is vágyik annyira. Első hallásra majdnem csalódtam benne, hogy egy ócskaság miatt ugrasztott, amiről eddig csak legendákat hallottam… Viszont annyira meggyőző volt, ahogyan érvelt mellette, hogy igenis hasznos lenne, sőt! Talán még a Karkaroffok ellen is lehetne használni… 
