"I do not care who I will kill. As long as I can observe it die."
Nem: Férfi
Kor: 25 év
Vér: aranyvérű
Születési hely: Oroszország, Murmanszk
Iskola/ház: Durmstrang (Sciurus)
Docendo Discimus Mágusakadémia (Mágiatörténeti Intézet)
Munka: Ereklyevadász
Időnként bérgyilkost játszikCsaládi állapot: A késeire néha kedvesen néz
Patrónus: Nílusi krokodil
Pálca: ♖ Mogyorófa
♖ Sárkányszívizomhúr
♖ 14 hüvelyk
♖ Merev
Be like water. Seethrough but not all the way
Mindig szerették bennem, hogy komoly vagyok. Én nem poénkodtam el semmit, mindig tudtam mit kell tennem és sosem vettem félvárról azt, amit rám bíztak. A pontosságom is igencsak vonzó a munkáltatóimnak. Számomra a részletek igenis fontosak. Mindent előre megtervezek, semmit sem bízok a véletlenre vagy a szerencsére. Hiszem, hogy a saját életemet és sorsomat én kovácsolom. Viszont néha az a részletes tervezés túlzásba megy át nálam... A napom minden pillanatát beosztom. Még azt is hány percet főzhetek, ehetek és zuhanyozhatok. A precíz munka elengedhetetlen nálam.
Anyának a mai napig hálás vagyok, amiért megtanított udvariasan viselkednem. A hölgyek az elsőre hidegnek tűnő külsőm ellenére is elbűvölőnek tudnak találni. És mivel kiválóan tudok hazudni, még el is hiszik, hogy annak ellenére, hogy nem mosolygok, kedves vagyok velük és van esélyük.
Viszonylag könnyen megőrzöm a hidegvérem. Bár alapból nem tudják leolvasni az arcomról mit gondolok és általában ki sem tudják találni, de ritkán leszek olyan nagyon ideges. Könnyen lepattannak rólam a dolgok, engem nem lehet megsérteni. Csak kevés dolog van, ami miatt bedühödök.
They never liked me. They were afraid
Aki igazán ismer tudja: Sose voltam valójában kedves. Nem érdekeltek mások, csak a céljaim. Ha valakivel jóba voltam, akkor csak azért, mert valamire használtam. Nem tudtam sose igazán mély emberi kapcsolatok kialakítani, mivel nem tudtam megérteni őket. Ugyanazok a szavak és gesztusok nekem másképp jöttek át. Az érzéseiket nem tudtam átérzeni, ahogyan ők sem tudták az enyéimet. Főleg azért, mert nem látszik az arcomon semmi. Emiatt aztán gyakran dühös leszek vagy hisztizni kezdek. Képes vagyok csak úgy a semmiből felborítani egy asztalt. Ugyancsak negatívum, hogy a képességemet, a víz irányítását kvázi úgy tanultam meg, hogy mélyen elnyomtam magamban az érzelmeimet. Így ha csak egy kicsikét is többet kezdek érezni a megszokottnál, akkor már baj lehet belőle. Többnyire akaratom ellenére elkezdem megfagyasztani a dolgokat.
Az iszonyú ragaszkodásom a napirendemhez és szokásaimhoz is kiborító tud lenni. Mániákusan ragaszkodom hozzájuk. Szinte már zavaró és ha valaki meg akarja ezeket változtatni, akkor azt ellenségnek titulálom és örüljön, hoy nem ölöm meg. De nagyon fel tudnak dühíteni vele.
I did unholy things
Az ajtó előtt állok már majdnem két perce. Közben a karórámat nézem és mikor pontosan 14:57-et mutat, én bekopogok. A pszichológus hangosan kiordibál, hogy hamarosan kinyitja az ajtót, én pedig várok. Megint úgy teszünk, mintha nem tudná, hogy mindig pontosan öt perccel előbb érkezek a megbeszélt időpont előtt és csak udvariasságból várok odakint, én pedig eljátszom, hogy nem tudom pontosan, hogy nincs előttem senki, csak a könyvét olvassa vagy éppen csak végzett a takarítással.
Hamarosan feltárul előttem a kis szoba, ahol már otthonosan mozgok, hiszen évek óta nem változott semmit. Maximum csak az asztalon lévő zsebkendőtartó színe más, vagy a művirágokat cseréli le valamilyen másmilyen fajtára, hogy az évszakhoz illő legyen. Leülök szokásos helyemre a kanapéra, középre. Ha valamelyik széléhez húzódnék, akkor megint megkérdezné ugyanazt, mikor először beléptem ide. „Nem bízol az emberekben? Nem szeretsz nekik megnyílni?” Nem. Ez azóta sem változott, csak most már jobban színészkedem.
Kezemet végighúzom az előttem lévő kis asztalkán. Tiszta. Nagyszerű, utálom a port. Látom, hogy máris belekezdene a mondandóba, de én megállítom. 14:59:12. Még van pár másodpercem. Nem szeretem előbb kezdeni, mert tudom, hogy elhúzza. Még ha csak 48 másodpercről is van szó, nem szeretem. Amint a karórám pontosan hármat mutat, bólintok, hogy kezdheti.
-Hogy vagy Zakhar?
-Soha jobban…
-Egy éve voltál itt utoljára. Mi történt azóta?
Egy éve már? Fel sem tűnt. Olyan gyorsan elment ez az idő, hogy igazából, ha engem kérdeznek, akkor azt mondtam volna, hogy 2 maximum 4 hónap telt el az utolsó találkozásunk óta. Anyám szólt rám, hogy ideje lenne eljönnöm az agyturkászomhoz… Vagyis inkább lélekturkászomhoz, mert megint kezdek elhidegülni tőlük is. Nem tehettem róla, a munkám ezzel járt. Egy kis érzelgős kisfiúként nem tudok ölni, pedig apám kifejezetten szeret nekem célpontokat adni.
-Nos… Kalandos volt az életem.
-Szeretnél mesélni?
-Az elementális képességem tovább fejlődött. Még nem vagyok a mestere, de határozottan ügyesebben kezelem.
-Nagyszerű! Szép munka! És hasznos a munkádban?
-Felettéb.
-Mit is dolgozol?
Nehéz megfogalmazni. Hivatalosan ereklyevadász vagyok. Ugyanakkor másodállásban a családom ellenségeit irtom. Szerintem ezzel a velem szembe ülő férfi is tisztában van, hisz a családunk bizalmát és támogatását élvezi mióta csak hozzá járok a betegségemmel. Hivatalosan úgy tudom, hogy itt nekem kéne magamtól beszélnem és nem neki kérdezni. Bár gyanítom azért teszi, mert a 60 percből általában 40 azzal megy el, hogy csendben nézek rá. Nem szeretek felesleges csevegésekbe bonyolódni. Unalmasak. Térjünk a lényegre.
-Még mindig ereklyevadász vagyok… Bár ez a kevésbé izgalmas része.
-És mi olyan izgalmas volt az elmúlt egy évben, hogy nem jöttél?
Egy pillanatra elfordulok. Nem tudom sokáig tartani a szemkontaktust. Senkivel sem. Most ellenben végre nyitott kérdést hagyott nekem. A kognitív folyamatok hivatalosan így elindulhatnak az agyamban, reflektálhatok a saját viselkedésemre és érzéseimre… Utóbbi viszont nincs, így könnyebb a dolgom.
Az elmúlt egy év… Az ereklyék összegyűjtése és a megrendelőhöz való eljutatása nem olyan nagy kaland. Teszem a dolgom és bárki, aki az utamba áll az meghal. Ezen kívül sok időt töltöttem azzal, hogy harmadik szintre léphessek az elementális mágiámmal. A víz egy könnyű elemnek tűnik, de nagy mennyiségben kezelhetetlen is lehet és igenis pusztító. Muszáj tiszta fejjel kezelnem a képességem. Ezért is jön jól, hogy nehezen mutatom ki az érzéseimet, vagy inkább sehogy, és még inkább nem tudnak mások érzései befolyásolni, hiszen nem is értem őket.
Ami fontosabb volt ebben az évben az a Karkaroff családban történt tragédia. Szegény kicsi Kira… Gondolom milyen mély fájdalom volt elveszíteni őt a családjának. Várjunk csak… Nem tudom mennyire fájhatott. Egyke vagyok. Bár ha lett volna testvérem sem hiszem, hogy annyival jobban átérezném a helyzetet. Mivel pont nem tudnak érdekelni az emberek. Talán a szüleim esetében is csak a tisztelet miatt teljesítem a kéréseiket. Nem tudom pontosan, sose tudtam megmondani, hogy mit érzek.
-Megöltem egy Karkaroff-ot…
-És?
-Jól esett.
Hallom, ahogyan sóhajt. Ő nem volt a családunk része. Csupán azt tudta, hogy utálja az én családom a Karkaroff-okat. Ez egyfajta Rómeo és Júlia szindróma lehet. Senki sem tudta pontosan miért, hogyan, vagy mikor kezdődött. Csak mindig is utáltuk egymást. A valóságban viszont pont azoknak a rohadékoknak a kiváltságos helyzete okozta a viszályt. Féltékenység, ez irányított minket. Gyerekes? Talán… De minden jogunk megvan arra, hogy megkérdőjelezzük, hogy miért ők a szerencsések és mi miért nem? Most már nincsen lányuk. Ez már egy jó kezdett. Ha helyesek az ismereteim, akkor ez egy törés lesz majd a családnak. Mostanra már rég meghalt. A gyászév épp, hogy elkezdődött. Szépen lassan fogja őket felemészteni a bánat. Olyan lassan, mint az az átok, amivel eltaláltam a lányt. Én pedig akkor fogok támadni, mikor nem számítanak rá.
-Zakhar… Te mosolyogsz?
Szám széle valószínűleg egy kissé megremeghetett, hogy ezt kérdezi. Azonnal rendezem a vonásaimat. Ezek az ülések néha segítenek abban, hogy kicsit jobban átérezzem a dolgok jelentőségét. Most már legalább az öleléseket és érintéseket elviselem. De az arcom mindig ugyanolyan merev, komoly és érzelemmentes. Nem szabad érzéseket mutatnom még akkor sem, ha már valamennyit tudnék. Elgyengítenek. Kihasználhatják. Szememet ismét a pszichológusra emelem.
-Soha.
-Rendben… Akkor most már elégedett lehetsz magaddal igaz? Elérted, amit akartál!
-Még nem.
-Még nem…?
Ha elértem volna amit akarnék, akkor valószínűleg már mernék mosolyogni. Nem, ez akkor sem lehetséges, de valószínűleg nem lennék itt. Nem lennék folyamatosan rideg a saját anyámmal is. Kicsit fellélegezhetnék, hiszen a bosszúm beteljesült volna. Én mégsem tudom kiereszteni a gőzt. Még nem. Egy ember még van, akitől meg kell szabadulnom ahhoz, hogy végre befejezetnek tekinthessem az ügyet. Egy ember még van, aki szálka a szememben. De ahányszor próbálom megölni valamiért kicsúszik a kezeim közül. Nem olyan könnyű végezni vele, mint gondoltam. Úgy fest elszámoltam magam és a mi kis halál keringők tovább fog tartani, mint gondoltam.
-Kirill… Kicseszett… Karkaroff!
-Zakhar… Hallottad már azt a mondatot, hogy szeretet nélkül nincs gyűlölet sem?
Fejemet oldalra döntve figyelem a férfit. Szeretet? Ugyan hol lehetne itt szeretet? Teljes szívemből gyűlölöm azt a családot, így a fiút is. Életem legboldogabb napja lesz, mikor holtan esik össze előttem. Nem kívánok ennél többet.
-Az ülésnek vége!
-Még van 20 perc!
-Szerintem nincs.
Dühösen viharzok ki a szobából, magam mögött pedig bevágom az ajtót. Szeretet? Mi az?! Sose tapasztaltam. Vagy ha igen, nem tűnt fel. Én magam pedig biztosan nem tudok így érezni. Ostobaság ez a feltételezés. Odakint hűvös idő fogad. Még a hó is leesett. Én magam viszont először a telefonomért nyúlok és egy bocsánatkérő üzenetet fogalmazok meg apámnak. Ma este nem megyek haza vacsorára, mert fontosabb dolgom akadt. Le kell vadásznom egy vadállatot…
Mirror, mirror on the wall, whose the baddest of them all?
Leginkább merevnek szoktak nevezni. Mindig egyenes háttal sétálok és az izmaim sűrűn csak maguktól befeszülnek. Nem azért, mert ideges lennék, hanem megszoktam. Szinte állandóan figyelek, hogyha valaki meg akarna támadni, akkor is felkészült legyek. Az arcomon semmilyen érzelem nem tükröződik. Mondhatjuk szakmai ártalomnak is, de az asperger is rásegít. A ruháim feketék. Főleg éjszaka dolgozom, így könnyebben megbújok az éjszakában. Előszeretettel veszek olyan darabokat, amik inkább kényelmesek és könnyebb bennük mozogni. A cipőim is inkább sportoláshoz alkalmasak. Ritkán húzok elegánsat, csak akkor, ha köteleznek rá. Nehezen lehet benne harcolni. Ugyanacsak nem szeretem a nagyon testrefeszülő ruhákat. Bonyolult elrejteni a késeimet.
Ami a testalkatomat illeti... Izmos vagyok, ez egyértelmű. a Testzsír százalékom a normális zónában van, de igyekszem az alsó szinten tartani, így sűrűn edzek és úszok. Magasnak vallom magamat és elég vékonynak. Igen, még az izmok ellenére is.
Guess here are the people who raised me
Édesapám
Talán mindig is ő volt a szigorúbb velem. Kicsiként alig akart kiengedni játszani. Folyamatosan bent voltam és gyakoroltam. Hogy ez éppen a hegedülést jelentette, vagy elvitt úszni, vagy esetleg önvédelmi tanfolyamra járatott... Szinte mindegy volt, de sose játszottam a társaimmal. Nekem ez kimaradt. Az iskolában is keményen tanultam. Persze minden egyéb elfoglaltságom mellett. Még a németet is tökéletesen kellet tudnom, pedig utálom a nyelvet.
Ennek ellenére tisztelem az apámat. Megadott nekem mindent, ami kellett ahhoz, hogy normális életem legyen. Megtanított a fegyverek használatára is és mindig támogatott.
Édesanyám
Annak ellenére, hogy kicsit lazábban fogott, nem tudom azt mondani, hogy nem volt szigorú. Csupán más területeken volt az. Míg apámé volt a tanulás, addig anyám a viselkedésemmel próbált valamit kezdeni. Nagyon is zavarta, hogy sose mutattam ki a szeretetemet felé, vagy úgy bárki felé. Nem magán jellegű oka volt, hanem az, hogy aspergerem van. Emiatt aztán 12 éves koromban el is küldtek pszichológushoz. Mostanra képes vagyok ölelkezni és ha mást nem, akkor szavakkal kicsit jobban megértetni magam. Bár anyám így is sokszor úgy gondolja, hogy néha elhidegülök és már megint kezdek visszamenni az érzelemmentes énem felé. Ilyenkor bezzeg valami édességel tudok neki kedveskedni. De az tény, hogy sose mosolyogtam rá még és azt a bizonyos "sz" betűs szót se tudtam kimondani.
Párkapcsolat
Sosem voltam jó a kapcsolatokban. Sőt igazából semmiben sem, ami érzelmek kimutatásával járna. Éppen ezért nem is gondoltam, hogy valaha megházasodnék, de odáig se mentem volna el, hogy párkapcsolatba kezdjek. Talán éppen ezen okból kifolyólag döntöttek úgy a szüleim, hogyha én nem, akkor majd ők találnak nekem valakit.
Egy orosz lányt jelöltek ki mellém, aki majd a feleségem lesz. Apám szeretett volna sürgetni és azt akarta, hogy amint végzek az akadémián elvegyem, de meggyőztem arról, hogy addig nem érdemes, amíg a Karkaroff család életben van, hiszen addig bármikor kihasználhatják a "feleségemet", mint potenciális gyengepontot. Mondhatom feleslegesen, hiszen nem szerettem így az élete sem volt annyira fontos számomra. Így viszont elkerültem a házasságot, legalábbis egy időre.
Things you will never know about me
Amortentia
A sós víz, az eső, és a hideg levegő illata.
Mumus
Tűz... Nem csak a saját elementális képességem miatt. A tűz amúgy is kontrollálhatatlan és igencsak veszélyes. Én pedig nem egyszer égettem már meg magam... Illetve nem egyszer égettek meg.
Edevis tükre
A Karkaroff család kiírtása. Végre megkapnák azt, ami nekik jár, és az én családom megkaphatná a jól megérdemelt bosszúját.
Hobbim
♖ Hegedülés
♖ Úszás
♖ Kések élezése
♖ Ereklye szakértő
♖ Anatómia magolás
Elveim
♖ Gyerekeket sosem ölnék meg, ahogyan ártalanokat sem. Ugyan nem bírom, hogyha valaki az utamban áll és emiatt képes vagyok másoknak ártani, de azért szoktam figyelni arra, hogy ne hirtelen felindulásból öljek meg valakit.
♖ Szeretem kerülni a feltűnést, szóval szigorúan próbálom magam meghúzni az árnyékban. A feltűnés később több bajt szül, azt pedig utálnám, hogyha emiatt nem bérelnének fel. Éppen ezért mindig kesztyűben és maszkban dolgozok, hogy még annyira se lehessen beazonosítani.
♖ Legalább kétnaponta feltakarítok. Utálom a koszt, lehet az asperger része, hogy tisztaságmániám van. Még ha gyilkolok is igyekszem eltakarítani magam után. Így nem csak nehezebb bizonyítékot találni ellenem, de a lelkemnek is jobb.
♖ Udvariasan próbálok viselkedni mindenkivel. Vagyis majdnem mindenkivel. De hiszem, hogyha udvarias vagyok, akkor azzal többet el tudok érni az életben. Még ha eközben fapofát is vágok...
Amit sosem tennék meg
♖ Sosem ennék kézzel. Még a pizzát sem. Undorító, mikor mocskos lesz a kezem.
♖ Sosem mutatnám ki pontosan mit érezk. A képességeimet akkor tudom a legjobban uralni, mikor higgadt vagyok és érzelemmentes. A düh is olyan, hogy könnyen elvesztem a fejem miatta és képes leszek mindent megfagyasztani.
♖ Sose mondanék olyanra igent, amire nem akarok. Jobb az egyenes és őszinte válasz.
Ami zavar
♖ A piszok, mocsok és rendetlenség. Valószínűleg egyből idegösszeroppanást kapnék, ha olyan helyen kéne huzamosabb ideig élnem.
♖ A meleg. Sose bírtam a meleg időjárást, sőt, inkább azt vallom, hogy fagyjak halálra, de sose legyen 20 foknál több.
♖ Az hogy soha senki nem érti meg a betegségem egyes velejáróit. Például, hogy nem mosolygok és nem sírok. Illetve.... Mosolyogni eddig egyszer akartam, aztán meggondoltam magam.
♖ Az olyan káros szokások, mint dohányzás, alkoholizálás és drogozás is idegesítő. Nem szeretem őket, nem élek velük és nem is értem mit élveznek benne az emberek.
Ami a legfontosabb az életemben
♖ A büszkeségem. Előbb halok meg, minthogy azt elveszítsem.
♖ A késeimtől is egészen biztosan nehezen válnék meg. Gyűjtői darabok. Összesen ötöt készítettek belőlük, antik, japán gyártmány, damaszkuszi acélból. És már a szívemhez nőttek.
♖ Meg persze a bosszúm. A Karkaroff család ki fog halni, ha addig élek is.
♖ Talán még a magam kis megszokásai például, hogy mindig pontosan 4-szer húzom végig a késeken a kendőmet. Vagy hogy kétszer ellenőrzöm, hogy minden ablakot és ajtót becsuktam-e magam után. De ide lehet még sorolni a szinte már megszállott rajongásomat az illatosított gyertyák iránt. Megnyugtató az illatuk.
Ami a legkevésbé fontos számomra
Nagyon próbálom törni a fejem... Majd szólok, ha rájöttem
Amire büszke vagyok
Kira Karkaroff halála. A szüleim bezzeg ilyet nem tudtak elérni, de nekem sikerült. Ráadásul nem is akárhogyan öltem meg. Sokat szenvedhetett, de még inkább sokáig. A családjának pedig el kellett viselnie ezt a látványt, míg végül bele nem pusztult abba az átokba. És senki sem tudja, hogy ki tette. Persze gyaníthatják, hogy valamelyik Sokolov áll mögötte, de sajnos... Mindannyiunknak van alibije. Hivatalosan aznap engem is láttak máshol.
Képzelem mennyire összetörhettek a szülei, hogy a kislányuknak annyi lett. Meg persze a testvére sem úszta meg olyan könnyen. Neki is biztos egy mély ürességet hagyott a szívében. Én pedig majd ezt fogom kihasználni, amint eljött az idő.
Ha valamit megváltoztathatnék
Erősen gondolkozom, hogy előbb Kirillt kellett volna-e megölnöm... De jó ez így, minden maradhat úgy, ahogyan.
Így képzelem a jövõmet
Ezen még nem gondolkoztam. A jelenben élek.
Egyéb
Víz elementalista: Annak idején, mikor 7 éves volt csak a puszta véletlennek köszönhette, hogy erre rájöttek. Éppen úszott, mikor anyja arra lett figyelmes, hogy már hosszabb ideje nem jön fel a felszívre. Apját küldte utána, hogy biztosan valami baj történt. Nem erről volt szó. Csak nem kellett neki levegő. Ezután még azt is látták, hogy csupán véletlenül de néha képes volt a pohár vizet mozgatni. A szülei szinte egyből elkezdtek neki tanárt keresni, akinek segítségével most már hamardik szinten van.
Hegedülés: Igazából már nem emlékszik, hogy miért tanulta meg, hiszen annyira nem volt nagy kedvence. De azt javasolták, hogy legyen valamilyen hobbija, ami jobb kedvre tudja deríteni. És így lett végül a hegedű. Ugyan úszott mellette, de az nem bizonyult elégnek, mert sokat nem segített a betegségén. Nos a hegedülés sem, de legalább ügyesen játszik.
Komoly feladat terhe nyomja a válladat: egy nagy múltú, befolyásos és veszélyes család kiirtása. Bár büszke vagy rá, hogy az első lépéseket már megtetted - ezzel mérhetetlen gyászba taszítva rengeteg embert - , valami azt súgja, hogy a továbbiakban nem lesz ilyen könnyű dolgod. Még senki nem vezette vissza hozzád a gyilkosságot, ez azonban csak idő kérdése, és bizony Karkaroffék (és Munterék és Graves-ék) nem a legszerencsésebb ellenségek, sőt... Nagy fába vágtad a fejszédet, bár nehéz téged okolni a történtekért, hiszen a szüleid neveltek a Karkaroff család mély utálatára.
