Faith Craven

Kitartó vagyok, erős, bátor és céltudatos, amit pedig el akarok érni, azért nagyjából bármire hajlandó vagyok. Nem érdekelnek holmi szabályok vagy félelmek, én belevágok és igenis véghezviszem a terveimet. Makacs vagyok, nem is kicsit és ez sokkal inkább bosszantó tulajdonságom, sem mint pozitív, de én örülök, hogy ilyenné váltam, hogy nem maradtam gyáva és félénk, hogy képes vagyok kiállni magamért és tenni azért, hogy jobb legyen. De nem csak magam miatt állok ki, hanem a barátaimért és a családomért is, így aki fontossá válik a számomra, azért bármire hajlandó vagyok.
Hűséges vagyok, kerülöm a hazugságokat és tudok titkot tartani. Megbízhatónak tartanak, így nem okozok csalódást azoknak, akik féltett titkaikat akarják megbeszélni velem. Amikor tudok, igyekszem megfelelő tanácsokat is adni, bár ehhez nem mindig van türelmem.
Folyton pörgök, tüzes vagyok vad és nehéz megzabolázni. Szeretem, ha az élet zajlik és nem áll meg egy helyben a medrében. Ha pezseg a vérem, akkor érzem igazán, hogy élek. Nos, nem kerülöm el a konfliktusokat, elég nagy a szám, de a szívem is a helyén van. Képes vagyok én is odaszúrni, ha kell, de egyben bocsánatot is kérni és elismerni, ha hibázom.
Nem vagyok nagyképű, se önző, gyűlölöm is az egocentrikus embereket, főleg, ha csak a családjuk miatt viselkednek felsőbbrendűnek. Hánynom kell tőlük.
Akaratos vagyok, néha talán túlságosan is és hát előfordul, hogy ráerőltetem az akaratomat másokra. Egyesek szerint manipulatív vagyok, és nos... jó, néha ezt ki szoktam használni. A cél szentesíti az eszközt, azt mondják.

2005 tavaszának elején születtem, de a pontos helyéről nincs tudomásom. A szüleim valamilyen oknál fogva nem tartottak meg, így az első emlékeim az árvaházhoz kötnek. Londonba vittek - vagy talán ott is voltam eredetileg is -, és egyszerűen ott hagytak az otthon bejárata előtt plédekbe csomagolva, nehogy kihűljek a hűvös éjszaka. Tehát azt akarták, hogy életben maradjak, meg mégse tartottak… Ennek az okát egyébként a mai napig nem tudom, de ki fogom deríteni, tudni akarom, hogy kik lehettek a vérszerinti szüleim.
Az árvaházak sose arról híresek, hogy a gyerekek boldogok ott, a dolgozók pedig kedvesek és sajátjaikként nevelik az ott lévőket. Voltak persze normálisak, akiket egészen megszerettem, de volt ott egy férfi, ki mindannyiunk rémálmainak főszereplőjévé vált. Ijesztő volt, és sokszor bántott minket, amikor senki se látta, a sebek pedig eltűntek, tett róla, hogy ne bukjon le. Mi pedig nem mertük beköpni, rettegtünk, fiatalok voltunk még. Én a mai napig senkinek se mertem beszélni róla.
Utólag már tudom, hogy egy varázsló lehetett, különben nem lett volna képes meggyógyítani minket. Én még a szerencsések közé tartoztam, engem ritkán nézett ki magának, voltak mások, idősebbek és szemrevalóbbak... Bele se akarok gondolni, hogy mi mindent művelt velük, én csak néhány pofont kaptam, de a félelem folyamatosan ott volt a levegőben.
Ha mások látták, akkor kedvesnek mutatkozott, mintha Ő lenne az a gondozó, aki a legtöbbet foglalkozik az ott élő gyerekekkel, mégis volt egy rejtett oldala, amit egyetlen felnőtt se látott meg. Vajon mára már tudják? Megkapta azt, amit érdemel vagy még mindig mint egy mumus, úgy van jelen az intézetben?

Öt éves voltam, amikor Clara és Owen Craven eljöttek a nevelőotthonba, hogy örökbe fogadjanak egy kislányt. Stephan óta hiába próbálkoztak, de a mostohaanyám nem esett többé teherbe, egyetlen gyógyszer vagy varázsfőzet se segített neki, így úgy döntöttek, hogy magukhoz vesznek egy kicsit azok közül, kik szinte senkinek se kellenek. Nem tudom, hogy miért pont rám esett a választásuk, nem tudhatták, hogy boszorkány vagyok és kétlem, hogy mugli gyermeket akartak volna. Valahogy nem logikus, túl sok a kérdőjel és a véletlen a történetben, a kérdéseimre mégse kaptam soha egyenes választ. Még a bátyámtól se, de Ő valószínűleg valóban nincs birtokában ezeknek az információknak.
A varázserőm jelentkezése se érte őket meglepetésként, mintha anyám tudta volna, hogy így lesz. Talán valóban tudta, talán képes volt látni, én mégse hiszek ebben, a jövőt senki se ismerheti, ahogy a múlt minden részletét sem. Szerettem velük élni, igazság szerint már az első pillanattól fogva. Furcsa volt, hogy lett egy külön szobám, hogy lettek szüleim és egy testvérem. A bátyám igaz nehezen fogadott el, de mára már valóban fontossá váltunk egymásának.
Az is eszembe jutott, hogy talán a mostohaszüleim ismerhették az igazi szüleimet. Rengeteg fajta teórát gyártottam, hogy miért pont én lettem a kiválasztottjuk és nem nyugszom addig, amíg az igazságot ki nem derítem.

11 évesen kaptam meg a levelemet a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskolából. Ekkorra már mindent tudtam a mágiáról, a szüleim nem titkoltak semmit, én pedig öt éves fejjel hamar elhittem, hogy a varázslat létezhet. Örültem a felvételi levelemnek, de annak kevésbé, hogy Stephan már nem lesz ott mellettem.
A Griffendélbe kerültem, ahol tökéletes helyem volt, jobb ház nem is írhatná le a jellememet. Persze a tipikus ellenségeskedésekben nekem is részem volt, a Mardekár ház nem vált a szívem csücskévé, ahogy az oda járó diákok nagy része sem. Persze kivételek mindig akadnak, ahogy erős példák is, mint például Zabini. Nála bunkóbb és írritálóbb személyt nem ismerek. Vágom, hogy az agyába égették, hogy csak az való varázslónak vagy boszorkánynak, akinek a szülei is azok, de mi faszság már ez? Mintha a múltban élnének. Szóval persze szekállt. Sokszor... Újra és újra.
Az elején féltem Tőle, meghunyászkodtam, igyekeztem elkerülni Őt, elbújni, ha megláttam a folyosón, mert fájt, amikor bántott, amikor a fejemhez vágta, hogy semmit se érek. Vajon honnan tudja, hogy sárvérű vagyok, amikor még én se tudhatom? Talán nem is érdekli igazán...
Kellett pár év, mire képes voltam kiállni magamért. Talán a bátyám adta meg a harmadik Roxfortos évem után a kezdőlökést, aki megtalálta az egyik levelemet, amit egy barátnőmnek írtam. Panaszkodtam benne Zabiniről, Stephan pedig rendes fejtágítást tartott nekem. Nem engedhette meg, hogy a húga megalázkodjon bárki előtt, hogy semmibe vegye magát, erőt öntött belém és az alatt a nyár alatt megváltoztam. A negyedik évben már ki mertem állni magamért, sőt, másokért is. Lazán Zabini szemébe mondtam a véleményem és nem hogy kerültem volna, direkt idegesítettem a jelenlétemmel. Még az se érdekelt, ha miatta büntetőmunkát kaptam, a lényeg az volt, hogy felfogja, nem gázolhat át bárkin, akin csak kedve szottyan. Na nem lettem a gyengék védelmezője, de azért helyén van a szívem.
Nem mondom, hogy sose szívtam meg, hogy sose fájt utána, hogy nem tudott mélyre szúrni, de azt nem engedtem meg neki, hogy lássa. Nem látott tehát több könnyett, se fájdalmat az arcomon, minden mintha lepergett volna rólam, mostanra pedig... nem is tudom, mintha így a hetedik év végére megváltozott volna. Vagy talán megunta a civakodásunkat? Az a helyzet, hogy kezd hiányozni, hogy szívjuk egymás vérét.
Ha valakinek van egy ilyen ősellensége, mint nekem, akkor az akaratlanul időnként rá gondol. Oh félreértés ne essék, én és Ő... hát soha, ez egészen biztos, de mégis mik azok az álmok? Mi a fenét keres az álmaimban? A hideg is kiráz tőlük, így most már semmit se kell tennie, elég csak a jelenléte ahhoz, hogy melegebb éghajlatra küldjem, ha olyan napom van.

Lassan véget érnek az itteni tanulmányaim, el kell döntenem, hogy merre tovább. Az Akadémia az egészen bizonyos, szeretnék tovább tanulni, de vajon milyen pályát válasszak? Talán ismét a bátyám segítségére lesz szükségem, mert nehéz a döntés, túl sok minden érdekel és nem szeretnék rosszul választani. Nem mintha ne lehetne váltani, de már rég nem vagyok az a bizonytalan típus, nem akarok visszacsöppenni a múltba.

Nos, nem nőttem túl nagyra... sajnos egyáltalán nem. Keményen 155 cm magas vagyok, barna szemű és eredetileg barna hajú, de a hajszínemet szeretem változtatni. Van is erre egy tökéletes főzetem, így van olyan hét, amikor minden nap más hajszínnel jelenek meg. Kezdek azért leszokni róla, de szeretek változatos lenni, nem pedig egy szürke kisegér.
Kedvelem a sminkeket és az ékszereket, na meg a sok fülbevalót, így jó pár lyuk van már a füleimben. Ha nem a Griffendél ház egyenruhájában vagyok, akkor általában vagányabb viseleteket hordok, kedvelem a fekete színű ruhákat, de a hófehér is jól áll rajtam. Van aki szerint mindig, de ez tök nagy elfogultság.