seo wonjae

Termék neve: Seo Wonjae
Származási hely: Dél-Korea
Gyártási idő: 1997. 01. 03.
Minőségét megőrzi a gyártástól számított 75-85 évig. Életviteltől függően ez az időtartam 40-50 évre csökkenhet.
Összetevők: kócos, fekete haj, világoszöld szemek, több tucatnyi tetoválás, unott tekintet, viselkedési problémák, cigarettafüst, ambíció-hiány, szarkazmus és vámpír gének.
Figyelem! A termék nagy mennyiségű alkoholt és tudatmódosító szereket tartalmazhat! Ütögetni, feszegetni, nyílt láng közelében tartani, valamint a csomagolást bármilyen módon megrongálni szigorúan tilos és életveszélyes.
A termék leírása: 187 centiméternyi tömény nihilizmus, fizikai képtelenség a produktivitásra, jelentéktelen beszélgetésekre az időjárásról, bocsánatkérésre és punktualitásra.
A termék hajlamos abszolút gyökérként viselkedni. Nem megfelelő bánásmód esetén arrogáns lesz és fájdalmasan őszinte, ilyenkor nem vállal felelősséget a szavaiért és tetteiért. Sokkal szívesebben ignorálja a problémát, minthogy próbálja megoldani, mert lehetséges, hogy később már nem is lesz szükség a megoldásra. Általában ragaszkodik a saját igazához és megsértve érzi magát, ha valaki becsmérelni meri, de hajlamos másodpercek alatt megváltoztatni a véleményét, amennyiben ez az érdekeit szolgálná.  Pocsékul viseli a változásokat, hacsak nem ő maga kezdeményezi őket (mondjuk olyankor is). A politikai és vallásos diskurzus iránt érdektelen és általában intenzív ásítozással reagál.
A termék koffeinnel és nikotinnal működtethető, ezek nélkül használhatatlan. Mondjuk néha ezekkel együtt is az.
Otthonosan mozog minden olyan rendezvényen, ahol alkoholt és tudatmódosító szereket juttathat kis szervezetébe, ellenben képes eltévedni bármelyik hivatalban vagy kórházban vagy rendőrkapitányságon, ezért ezeket legtöbbször elkerüli. Az estéit ritkán tölti egyedül, és ezekre elég gyakran nem is emlékszik.
Nincs problémája a tömeg előtti vagy idegenekkel való beszéddel, és könnyen barátkozik mindenkivel, nem csak a hozzá hasonló fura figurákkal. Ellenben nagyon előítéletes, és akit először nem kedvel meg, annak később is problémái lehetnek azzal, hogy meggyőze őt arról, hogy tévedett vele kapcsolatban. Mindig kimondja, amit gondol, ezért gyakran keveredik balhéba a számára unszimpatikus emberekkel és lépten-nyomon ellenségeket szerez magának.
Hatvanöt kilogrammos testsúlyának megtartása érdekében előszeretettel látogat meg különböző gyorséttermeket, és kávézókban is fellelhető - a Starbucksot kivéve -, és a legbizarrabb szórakozóhelyeket is ismeri, amiknek több, mint a feléből már ki is tiltották.
A termék tartozékai: fekete dunhill, abszurd árcímkékkel rendelkező techwear, kilenc pár teljesen egyforma tornacipő, egy tucat haszontalan muglikütyü, szellemmacska és hanyagul megírt akadémiai jegyzetek.
A termék átvétele után reklamációt nem fogadunk el.
Köszönjük, hogy nálunk vásárolt!

Siobhan életunt arckifejezéssel kevergeti a müzlit a tálban; nagyjából hét órája és tizenhat perce volt, hogy beesett az ajtón, olcsó sörtől és cigarettafüsttől büdösen, és az inkoherens motyogásából Wonjae annyit se tudott leszűrni, mi az istenért volt egyáltalán az ajtaja előtt, aztán meg az előszobájában, de beengedte, főleg megszokásból. A szemetes zsák, amit ki akart vinni mielőtt a lány megjelent a küszöbén, még mindig az ajtó mellett hevert és gyanús kis lyukak tarkították, evidens jelei annak, hogy az elmúlt időben a macskája leglább háromszor próbált hozzájutni a tartalmához, sikertelenül, és minden más alkalommal ez talán irritálta volna - de Siobhan szomorúsága szinte érezhető volt a levegőben, a feszültség meg késsel vágható, és ha volt valami, amit a félvámpír utált az életben, az bizony ez volt: tehetetlenül várni, hogy a lány végre elkezdjen beszélni. Akármiről. Bármiről. Utálja a kínos csendet.
A macska közben elkezdi lefetyelni a tejet az elfelejtett müzliből; máskor talán rászólna, hogy emberi tálból nem szabad ennie, majdnem egy évébe telt leszoktatni róla, amikor először hazahozta, de amíg a kanapén ül, legalább tehet úgy, mintha nem érdekelné az egész szituáció, ami kezdeményezte Siobhan megjelenését az éjszaka kellős közepén, falatnyi kis miniruhában, elkenődött sminkkel és a sírástól kipirosodott szemekkel.
- Szóval… - Így kezdi, és a hangja megbicsaklik; Wonjae felnéz a telefonja kijelzőjéről, bezárja az instagramot és a cuki kismacskákkal teli profilt. - Tuti érdekel, mi történt, ugye?
Bólint. Vállat von.
Érdekli is, meg nem is; ismeri már a lányt pár éve, őt ismerve valószínűleg valami triviális dolog akasztotta ki, valami jelentéktelen apróság, amire más oda se figyelne pár percnél tovább, de Siobhan mindig is ilyen volt - a tényleg fontos és stresszes szituációkra alig reagált, de az apró dolgok mindig kiakasztották, és olyankor mindig Wonjae kanapéján vagy ágyában kötött ki (ez utóbbit csakis alvás kontextusában, a barátságát többre értékelte, mint az elcsépelt flörtölési próbákat, amiket a lány részegen irányított felé az ismeretségük első néhány hónapjában), néha részegen, néha józanul, és véletlenszerűen kiválasztott tengerbiológiai információkkal szórakoztatta őt, mielőtt készen állt volna arra, hogy beszéljen arról, ami felzaklatta. Ez a csend a legjobb esetben szokatlan volt; a legrosszabban pedig inkább aggasztó.
- Emlékszel Benre? - Kérdezi, és felnéz, húzza a száját, mikor Wonjae megrázza a fejét. - Pár hete voltunk nála, Freddel leléptetek a buliról, hogy a kutyájával üljetek a kertben?
Ráfogható, hogy emlékszik; valahol a többezer kép között a telefonján volt egy fotó Fredről és a kutyáról, titokban csinálta, amikor a fiú nem figyelt, és majdnem a medencébe hajította a telefont, hogy elrejtse azt előle, mikor majdnem rajta lett kapva azon, hogy fotózgat.
- Szóval tudod, tetszett, a buli után párszor elmentünk kávézni… - És mondja a magáét, miközben Wonjae eéfojt egy ásítást; gondolatban messze jár, kifogásokat keres arra, hogy ne kelljen megjelennie a húsvéti ebéden az apjánál és bájolognia a feleségével, aki mellesleg egy kifejezetten irritáló, mindenkinél-mindent-jobban-tudok féle nőszemély, meg az ostoba gyerekeivel, akik a világ közepének hitték magukat, belegondol, milyen lenne mégis megjelenni, a vicc kedvéért magával vinnie valakit, akitől a konzervatív britek kiakadnának… De azzal valószínűleg csak annyit érne el, hogy az apja megvonná tőle a havi zsebpénzt és a hitelkártya-hozzáférését. Elnyom még egy ásítást; Siobhan még mindig beszél, csak azzal a különbséggel, hogy azóta felállt a székről és most a nappaliban járkál végesincs köröket, vadul gesztikulálva, még jobban széttúrva az amúgy is kócos haját. Talán rá kellene szólnia, hogy ne csinálja, valahol rémlik neki, hogy Siobhan valamikor említette, mennyire problémás később kifésülni, de végül nem szól; a szeme sarkából a macskát figyeli, ahogy a mancsát a müzlibe pakolja, majd undorodva megrázza, szétszórva a darabkákat és a tejcseppeket az asztalon. Ezt is ki fogja feltakarítani… - …és akkor kirúgott a lakásból!
Ó, bassza meg. Fogalma sincs, miről volt szó az elmúlt tizenkét percben.
- Hogy mi?
- Kirúgott az orgiáról! - És Wonjae olyan hirtelenséggel kapja fel a fejét, hogy megreccsen az összes csont a nyakában; és hitetlenkedve pislog párat, és körülnéz, keresve a rejtett kamerát. Ez egy vicc, ugye? - És csak amiatt, mert túl sok polip információt mondtam neki, de a fenébe is, ő kérdezgetett!
És a félvámpír nyitja a száját, mintha mondani akarna valamit, de végül csak tátog párat, vállat von. Erre nem lehet mit mondani.


Aztán eltelik néhány óra; Wonjae még mindig a kanapén fekszik, a plafonon táncoló fényeket nézi, ahogy az ablak alatt elszirénázik egy rendőrautó, Siobhan az asztalnál ül és jegyzetel, valami vizsgára készül, vagy cserediák programra? Megint nem figyelt, amikor magyarázott. A macska továbbra is a szemetes zsákkal küzd; belegondol, hogy ki kéne vinni, mielőtt az állat lyukat szakít bele és kirángatja onnan a múlt heti kínai kajás dobozt, vagy a lyukas zoknit, vagy valami más random dolgot, amit begyűrt oda, amikor még volt benne annyi motiváció, hogy rendet tegyen. Talán ha igyekezne, be tudná gyűrni oda azt a pár boros üveget is, amit kiürítettek a lánnyal a nap folyamán, de a kanapé túl kényelmes, a világ pedig forog minden alkalommal, amikor felemeli a fejét. Valahol az alkoholmámoros gondolataiban ott van egy, miszerint ma még vendége lenne, de akárhogy is igyekszik, nem tudja felidézni magában, hogy kicsoda és miért, a telefonja pedig már rég lemerült, így nagyon esélye sincs arra, hogy megnézze, kivel egyeztetett.
Azt se tudja, Siobhan miért van még itt, de amikor felé néz, nincs szíve megzavarni; emlékszik még, hogy említette, hogy a kollégiumi szobáját három másik lánnyal kell megosztania és az egyikük szörnyen zajos és lehetetlen tanulni tőle, egy másiknak meg penésztermesztő dobozok sorakoznak az íróasztalán, amiket senki se akar feltakarítani, főleg a tulajdonosuk; és ezekre emlékezve nincs szíve őt visszazavarni oda. Pedig zavarja őt a légterében; megszokta, hogy egyedül van, nem szokta keresni vagy kívánni a társaságot, de ez Siobhan, aki összeszerelte neki az ikeás bútorait, aki sosem érkezett hozzá üres kézzel és mindig csak egy telefonhívásnyira volt, amikor szükség volt rá, így most nem lenne korrekt tőle, ha elzavarná.
Végül úgy dönt, kiviszi a szemetet; felkaparja magát a kanapéról és forog a világ, szét van mosódva a látótere szélén, és majdnem felbotlik a macskában, ahogy átmotoszkál a nappalin, és hallja, ahogy Siobhan felhorkan, próbálva elnyomni a nevetését. Valamiért a zacskó túl hangosan zizeg, ócska, olcsó fólia, a macska is talán lyukat szakított már bele, de reménykedik, hogy nem fogja szétszórni a tartalmát a lépcsőházban, mert az utolsó dolog, amit szeretne csinálni, az felszedegetni a szemetet a padlóról, miközben a szomszédok bámulnak. Még belegondol, hogy olyan helyre kellett volna költöznie, ahol lift is volt, nem csak lépcső; de aztán cipőt húz, visszatolja a macskát az előszobába a lábával és elindul.
A tavaszi este jéghideg odakint; fázósan húzza össze magán a három mérettel túl nagy pulóvert, ahogy sétál a szemetes felé, és csak háromszor bánja meg közben, hogy egyáltalán elindult. A szemetes zsák hangosan puffan a konténer alján és ő rezignáltan sóhajt; lehet, saját magát is be kéne oda hajítania, úgy lehet, mindenkinek jobb lenne.
Aztán eltelik pár perc; a bejárati ajtó melletti falnak támaszkodik, és a zsebeiben turkál, elővesz egy meggyűrt cigarettás dobozt, kiveszi az utolsó szálat, az ajkai közé fogja, öngyújtót keres. Valaki sétál az utcán, hallja a lépteit közeledni, és egy pillanatra érzi a késztetést, hogy odanézzen, de végül nem teszi; sokkal érdekesebb a járdát bámulni, ahogy meggyújtja a cigarettát, húz belőle egy slukkot, és hagyja, hogy a gondolatai elkalandozzanak. Illene vinnie valamit arra a húsvéti ebédre az apjánál, talán egy üveg bort, vagy desszertet, vagy ajándékot a gyerekeknek, vagy…
A léptek elhalnak, és a látóterében megjelenik egy ismerős pár tornacipő; lassan fújja ki a cigarettafüstöt, ahogy felemeli a fejét, és ajkai félszeg mosolyra húzódnak, ahogy alkoholmámoros elméje végül felismeri az előtte álló személyt.
- Fred? Nem fogod elhinni, Siobhan mit mesélt…