Ki gondolta volna, hogy a privát nyomozás ennyire szórakoztató lesz? Miután a lány elhagyta a könyvesboltot és én követtem, olyan dolgokat láttam és hallottam, amik nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kiscica száját el fogják hagyni. Inkább volt egy tigris, de ez nem baj, hiszen szeretem a kihívásokat. Oh, de még mennyire, hogy imádom őket, főleg, hogyha egy szőke csinos lány formájában kaptam meg. Nem is kellett sok, rögtön elhívtam egy kávéra, amint ismét összekeveredtünk. Talán a véla vérem is segített, mikor igent mondott nekem. Ezt kivételesen úgy akartam intézni, hogy amúgy nem dolgozok hivatalosan. Szolgálati időn kívül mindegy volt, hogy milyen módszerekkel szedem ki az információkat és ha már így alakult… Akkor miért is ne szórakozhattam volna egy kicsit vele? Úgyis csak azt akartam megtudni, hogy pontosan micsoda és kicsoda ő, mert… Van egy nagyon különös érzésem vele kapcsolatba. A nyakam is belefájdul és ahogyan Mich mondaná… Nem szabad figyelmen kívül hagyni a női megérzésünket. Az persze egyből átjött, hogy nem olyan kis ártatlan, mint amilyennek tűnik. Kíváncsi vagyok, hogy akkor mit rejtegethet még? Titkon tolvaj? Esetleg valami politikus lánya? Vagy éppen… Neo-halálfaló? Annyi opció van és nekem muszáj volt kiderítenem. Mondjuk elsősorban azt kellett elérnem, hogy kicsit közelebb kerüljek hozzá, ezért is hívtam el egy italra. Na nem alkoholra, mert ismerem magam, ha iszok, akkor bizony nincs megállás, annyit vedelek, hogy menni is elfelejtek. Most pedig nagyon is józan akartam maradni, ami fura, mert mikor felszedek valakit, akkor minimum egy adag whisky már van bennem. Kicsit egyébként tartottam attól, hogy vajon mit fog szólni a lány, vagy hogyan reagálja le a közeledésemet, de… Elég gyorsan egy hotel szobájában találtuk magunkat és azt kell, hogy mondjam… Nagyon örülök, hogy ezt a módszert választottam. Bárcsak mondhatnám, hogy ezen okból kifolyólag újra akartam vele találkozni, de igazából csak a munkámat kívántam folytatni. Arra viszont álmomban sem számítottam, hogy majd azt fogom megtalálni, hogy a Roxfortban van. Egy ütemet ki is hagy a szívem, aztán vállat rántok. Igazából majdhogynem mindegy, hiszen ő is benne volt. Még ha diák is… 7 év az… Az… Faszom, az azért sok! Mindegy ennek ellenére igyekeztem nem belegondolni ebbe, hanem elengedtem. Ez csak egy munka… Ettől nem leszek pedofil! Szerencsémre tudtam hogy mennek a Roxfortban a dolgok, így az egyik hétvégén néztem el a faluba, hátha esetleg lesz akkora szerencsém, hogy látom. Majd előadom azt, hogy véletlenül pont erre jártam, de ha már így alakult, akkor miért is ne lóghatnánk együtt? Vagy megismételhetnénk a múltkorit. Nem fogok hazudni, ez a része azért eléggé bejött a melónak.
but it's working for me... we can talk about it in the morning.
key && niki
Huh, ha Caly tudná, mibe keveredtem… Nem tudom, megdicsérne e, vagy inkább kiakadna; lehet, hogy mindkettő egyszerre? Lehetséges az egyáltalán? Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nem lepődne meg. Belőlem igazából bármit kinéz az ember, legyen szó a legnagyobb szégyentelenségről, vagy egy még annál is nagyobb hülyeségről. Az viszont már más kérdés, hogy a kettő közül a jelenlegi szituáció melyik kategóriába tartozik; meglehet, inkább a szégyentelenséghez húz, hiszen egyetlen nap alatt befűztem két Sebastiant is. Az egyik úgy néz ki maradni is fog, s ő kettejük közül talán az őrültebbik. Kicsit hasonlítunk… Nem is. Nagyon hasonlítunk. Aztán ott van a másik Sebastian… Nos, ő egy komolyabb alaknak tűnt már az első perctől kezdve. Nem olyasvalaki, akivel magamtól elkezdenék flörtölgetni, hacsak nem áll érdekemben, hogy így tegyek; viszont azok az igéző kék szemek, meg a geometriai tökéletességű állkapcsa..! Merlinkém, majdnem kicsordult a nyálam, amikor megláttam. Hülye lettem volna elutasítani a meghívását, pedig amúgy tudtam jól, mire játszik. De az igazság az, hogy én is arra játszottam, mert kár lett volna egy ilyen lehetőséget kihagyni! Azt persze láttam, hogy idősebb nálam, legalább hat-hét évvel, ha nem többel. De engem az ilyesmi sose feszélyezett, felfelé a határaim azért rugalmasabbak, mint az átlagnak. Ha meg munkáról van szó, akkor egyébként sem számít. Legbelül reméltem, hogy még össze fog vele sodorni az élet, mert a közösen töltött idő annyira fantasztikus volt, hogy legszívesebben minden nap megismételtem volna. Kár, hogy a Roxfortban ez nem volt lehetséges, mert azért egy külsőst bejuttatni nem lett volna egyszerű feladat… Mindenesetre tovább kellett lépnem, plusz ott van nekem a cukimuki Sebastian, vele még így is bőven lesz alkalmam rosszalkodni minden értelemben. Ami azt illeti, épp azon agyalok, hogy vele hol lenne érdemesebb találkozni; ezt terveztem felmérni most is. Egyik ötletnek a Szellemszállás jutott eszembe, az ráadásul illik is hozzánk. Viszont esélyes, hogy oda néhány magát bátornak mondó diák benézne kihívás gyanánt, az pedig azért elég kellemetlen lenne, ha ott találnának minket. Így hát következőnek gondoltam körbenézek Roxmortsban - ki ad ilyen hülye nevet egy falunak?! -, hátha van itt valami fogadó vagy ilyesmi, ahol teljes nyugalomban összefuthatnék akárkivel. Most is épp egy potenciális hely felé ballagok néhány "barátnő" társaságában, bár én nem sietem el, hiszen most járok itt először a tanítás kezdete óta; menet közben nézelődök jobbra-balra, lesem az épületeket, az üzleteket… Ki is szúrok egy nagyon színes áruval megpakolt üzletet, ahol legalább ötven kölyök tart gyülekezőt éppen, s a lányok is gyorsan leválnak tőlem, hogy bővítsék a tömeget még néhány fővel. Nem nehéz kitalálnom, hogy valami édességboltról van szó. Kicsit messzebb én is megállok, hogy bevárjam őket, de ahogy pillantásomat inkább egy másik irányba fordítom feltűnik egy nagyon ismerős, csinos pofi… Mégis mit keres itt?! Na nem mintha bánnám, de mi a fene? Egy halovány mosoly húzódik az arcomra, de direkt az édességbolt kirakatára kezdek koncentrálni és úgy teszek, mintha nem vettem volna őt észre. Kíváncsi vagyok, mit lép. Atyaég, ez annyira izgi!
A szerencse valahogy mindig elkerült. Eleve az, hogy árvaházban nevelkedtem már arra utalt, hogy bizony az életem az elejétől kezdve el lesz cseszve. Sose tudtam kik a valódi szüleim és soha nem is fogom tudni. Apám mellett is borzalmas volt, hiszen a szó szoros értelmében csak arra tartott, hogy egy hűséges kiskutya legyek és mindent megtegyek, amit mond nekem. Utána jött az, hogy auror lettem. Csodálatos egy munka, mindig is erre vágytam, ja nem! Nem bírom ezt a munkakört, mert mikor végezni akarnám a munkámat, akkor is csak azt kapom, hogy de az úgy nem etikus. Ki nem szarja le?! Kell az infó? El akarjuk fogni? Akkor meg nem mindegy, hogy hogyan kapom el? Nem ölök meg senkit, arra sose lennék képes, de azt sem bírom, mikor nem tudom csinálni, amit kéne mert valakik kitalálták, hogy szabályellenes. Azokat küldeném ki terepre, akik szerint ez így egy tökéletesen működő rendszer. Nézd meg magad ember, hogy nem az! Ma viszont úgy fest, hogy Merlin nem utált annyira, mint az összes többi napon. Ma este iszok is az egészségére! Főleg akkor, ha elérem azt, amit szeretnék és kivételesen nem csak arra gondolok, hogy a lányt az ágyamba viszem. Sokkal komolyabb dolgokról van itt szó, például a korkülönbségről! Remélem, hogy ő itt valami tanársegéd és nem diák. Minimum 7 év… Az azért mégiscsak sok! Mindegy, a múlton már nem tudok változtatni, de azért a jövőre nézve jobb, ha tisztázzuk mi is a helyzet. Abban a pillanatban, hogy meglátom a lányt elmosolyodok. Tudtam én, hogy ma kell ide eljönnöm! Magamban kis büszke voltam magamra, amiért volt ennyi eszem és tényleg elnéztem erre. A pillantása kerül engem, valami más foglalja le, de nem sokáig. Tudom, hogy repesni fog az örömtől, ha meglát. Bár hivatalosan csak egy estére kellett volna nekem, de ki mondta, hogy nem lehet ebből több estés kaland is, hm? Én benne vagyok, pláne ha közben még a munkámat is végezhetem. Lassan közelítem meg és hátulról lépek oda hozzá. Egészen közel hajolok a füléhez, de nem annyira, hogyha véletlenül meglepődne, akkor ne tudnék elhúzódni egy potenciális pofon elől. – Ha valamit kérsz, csak egy szavadba kerül… - Suttogom oda neki, majd elhúzódom és megnyerő mosolyommal nézek rá. – Szépségem… Jó újra látni! – Hízelgek neki egy sort, mert hát ki tudna ennek ellenállni? Még azt a kevés kis véla képességemet is bevetem, hátha mégsem örülne nekem annyira. Pedig én annyira boldog vagyok, hogy látom! – Mit keresel itt kiscicám, hm? – faggatom tovább, mintha nem is tudnék arról, hogy vajon mit csinál itt. Muszáj elhitetnem vele, hogy pusztán a véletlen műve ez a kis találkozó. Bár valamennyire az is.
but it's working for me... we can talk about it in the morning.
key && niki
Fogalmam sincs, mit esznek ezen az édességbolton. Épp olyannak tűnik, mint a többi. Valószínűleg ugyanazt is árulja, mint a többi, csak nagyobb mennyiségben. Lehet, hogy azért nyomulnak ide ennyien, mert ez az egyetlen ilyen üzlet van a Roxfort környékén, ahova a diákok el tudnak jutni a tanév közben bármikor? Esélyes. Egy édesszájú tizen-akárhány évesnek nyilván nehezére esne ellenállni az itteni kínálatnak. Még én is látok odabent néhány dolgot, amit szívesen befalnék, bár most, hogy megláttam Sebastiant, inkább őt falnám fel egészben… Mmm, nos igen. Azt hiszem, senkivel nem vadultam még úgy, mint Sebastian Egyessel és Kettessel. Vajon milyen lenne egyszerre mindkettővel..? Jaj, Niki… Jobb lesz, ha összeszeded magad. Nem kellene ilyenekre gondolnod, miközben az egyikük itt van a közeledben. A végén még azt hinné, hogy még mindig érdeklődsz iránta. Ami amúgy igaz is, de neki nem kell erről tudnia. Ez maradjon csak az én kis mocskos titkom. Minél tovább nézegetem a bent lebzselő kölyköket, annál jobban megkívánom azokat a nyalánkságokat… Szívesen vennék magamnak valamit. De akkor Sebastian nem venne észre, nem jönne ide, és nem vinne magával valami sötét helyre, hogy megint hancúrozzunk egy jót… Jut eszembe, mi tart eddig? Talán a rózsaszín hajam nem elég feltűnő és egyedi jelenség errefelé?! Legközelebb kéket fogok belefesteni, most már komolyan… Szerencsére nem várat túlzottan sokáig, s egyáltalán nem ér meglepetésként, amikor megérzem a lélegzetét a nyakamon; de rá se pillantok, sőt, meg se rezzenek. Sejtettem, hogy valami ehhez hasonló módon fog üdvözölni, tekintve a nem túl régre visszanyúló múltunkat… A hangja kellemes zene füleimnek. Karcosan zeng, de épp elég puhán ahhoz, hogy a bőröm alá tudjon mászni vele. – Ne haragudj, ismerlek? – kérdezem, még mindig a kirakatot bámulva, aztán szép lassan megfordulok és tök komoly arccal nézek végig rajta. A hízelgésének minden erőmmel igyekszem ellenállni, de van valami, ami miatt sokkal nehezebben megy, mint kellene. Azért csak kitartok a fapofa mellett. – Nem mondták még neked, hogy illetlenség védtelen fiatal lányok mögé osonni? – csóválom a fejem. De aztán utolsó kérdésére már engedek egy mosolyt húzódni a szám szélére, s ez most kivételesen nem kamu. – Ugyanezt kérdezhetném tőled én is… “Kiscicám.” Valamiért kötve hiszem, hogy merő véletlenségből járna itt a környéken. Ahhoz ez túlságosan gyanús. De egyelőre nem látom okát az aggodalomnak. Az meg marhára nem izgat, ha rájön, hogy diák vagyok még, az ő baja, nem az enyém - feltéve, hogy zavarná… – De ha már ennyire tudni akarod, épp csak a környéken jártam. – Mosolyom vigyorrá szélesedik. Igazából ez nem is hazugság, ha jobban belegondolok… Az engem jobban érdekelne, hogy ő miért van itt. Remélem nem valami rosszaságban sántikál…
Nehéz volt megmondani hogy lányok közül mi volt úgy ténylegesen az esetem. A szőkék egészen biztosan, bár nem fogok hazudni, egyszer régen a barnákat is csinosnak találtam. Biztos valami pszichés dolog, hogy azóta a lány óta, aki anno megcsalt, nem bízom bennük. Na meg azóta nem keresek hosszú távú kapcsolatot. Pedig azt hinné az ember, hogy egy kisgyerek románca még nem fogja a kedvét szegni, meg emiatt nem fog ennyire megváltoztatni. Viszont traumatizáló volt. Így inkább le is tettem arról, hogy én valaha elkötelezem magam. Niki esetében is csak azért ment a hajtás, mert kellett nekem a nő. Jelen esetben mondjuk a szexen kívül arra is, hogy kiszedjek belőle némi infót. Lehet, hogy csak vaklárma és kiderül, hogy nem más, mint egy bolond kisiskolás lány, aki a szülőknek teszi a szépen, amúgy meg lázadozni akar, de lehet kiderül valami egészen rendkívüli is. Én magam lehet hanyagoltam volna ez egészet, ha nem lett volna bennem az a furcsa érzés vele kapcsolatban. Márpedig egy jó női megérzésre mindig hallgatni kell! Bár mondhatnánk simán hetedik érzéknek is, vagy esetleg ösztönnek is. Nyilván a lakótársam inkább olyan irányba akarja terelni a dolgokat, amik azt bizonyítják, hogy én is meleg vagyok. Pedig én aztán fixen tudom, hogy nem. Egyetlen egy férfi sem tetszett még és gyanítom nem 24 évesen fogok rájönni, hogy jaj de mégis! Magamat egyébként elég profinak gondolom, mikor a csajozás jön szóba. Egy ilyen szövegnek, amit most a lánynak előadtam nem tudnának ellenállni, de ha ez nem lenne elég, a véla képességeimet is bevetem. Mégsem működne? Szinte lehetetlen, ahogyan az is, hogy elfelejtette a mi kis közös kalandunkat. – Mert te talán olyan kis védtelen lennél? – vigyorogva kérdezem tőle. Nekem persze játszhatta a cuki kis cicuskát, én már tudtam, hogy nem az. Viszont igyekszem tartani azt a látszatott, miszerint nekem lövésem sincs semmiről. -Elhinnéd ha azt mondanám, hogy a munkám miatt vagyok itt? – Technikailag igazat mondtam, így az arcom meg se rezdül, hanem még mindig az az édes mosoly látható. Gyanúsnak persze gyanús lehetek, hogy pont ide hozott az utam, de majd eljátszom neki azt a jelentet, hogy biztosan a sors akart minket újra összehozni, mert látszik mennyire összeillünk. Vagy valami hasonlót szoktam beadni a lányoknak. -Áh! Mert mi dolgod volt itt? – kissé elhúzódom tőle és magam is megindulok az édességbolt felé. – Láttam, hogy nagyon nézed… Biztos akad itt olyasmi, ami elnyerné a tetszésed – kacsintok rá, ahogyan azt várom, hogy mellém lépjen és meglessük mi is, hogy most milyen finomságokat árulnak. Olyan régen voltam itt, így bevallom magam is kíváncsi lettem. – Közben mesélhetsz mizujs van veled. – Milyen a suli? Remélem kellemes, bár én már rég nem emlékszem milyen volt idejárni.
but it's working for me... we can talk about it in the morning.
key && niki
Hogy védtelen vagyok-e? Egyáltalán nem. Viszont szeretek úgy tenni, mintha így lenne, főleg férfiak közelében; mert bennük ott van az ösztön, hogy mindenáron meg akarják védeni a törékeny kis hölgyeket, főleg, ha azok olyan édesen pilláznak rájuk. Anyám már rég megtanított rá, hogy a női lét hatalmas és alattomos fegyver. Ha megfelelően játszol a hangoddal, tudod milyen arckifejezéseket érdemes használni és a tartásod a megfelelő testrészeidre vonja a másik fél figyelmét, nyert ügyed van. Ha ehhez még az öltözeteddel is hozzá tudsz járulni, veszélyesebb lehetsz bárkinél. Csak simíts a mellkasára, nézz mélyen a szemeibe és hajolj egészen közel. – Természetesen – mosolygok rá, közben megrebegtetem a szempilláimat és még a hajamat is a vállam mögé dobom. – Úgyhogy jobban teszed, ha nem osonsz többet így mögém, kedves idegen… Hacsak nem szeretnéd, hogy ijedtemben megüsselek – fűzöm hozzá ártatlanul. Mondjuk utóbbival nem viccelek; ha nem számítottam volna az érkezésére, most valószínűleg behúztam volna neki egyet ösztönösen. Kár lenne a csini orrocskájáért. – Mmm… Nem, nem igazán. – Túlságosan nagy véletlen lenne, hogy pont ide kellett jönnie a munkája miatt. Pont ma. Pont most. Szóval inkább arra szavaznék, hogy valahonnan kiderítette, hogy a Roxfortba járok és úgy döntött, felkeres. Hogy minek, arról egyelőre gőzöm sincs, de bevallom elég hízelgő lenne, ha a legutóbbi teljesítményem miatt táncolt volna most vissza hozzám. Persze ennyire nem vagyok naiv. Nem szokásom elfogadni, ha valakinek állítása szerint semmiféle hátsó szándéka nincs; mert mindenki akar valamit. Mindenkinek van valami belső kitűzött célja. Kíváncsi volnék, Sebastian miféle célokkal jött most ide. – Épp titkos találkozókra kerestem megfelelő helyet – válaszolom ezt teljes őszinteséggel, közben zsebre teszem a kezeimet. – Tudod, a Roxfortban nincs sok lehetőségem privát életet élni – adom hozzá némi magyarázatként. Közben megyek utána a “Mézesfalás” nevezetű üzlet felé. – Miért? Akkor megveszed nekem amit kinézek? – villantok rá egy komisz vigyort. Nah persze… Mindennek ára van, Seb, szóval csak bökd ki szépen, hogy mit akarsz! – Hmm… Nincs semmi különös. Próbálom megszokni ezt a helyet – vonok vállat. – Néha úgy érzem, hogy egy másik dimenzióba kerültem. Például, itt tejjel isszák a teát. A suliban mindenkinek más akcentusa van, ezeknek a fele érthetetlen. Mármint, a Durmstrangban is vannak diákok sok más országból, de itt mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli és mégis teljesen más kiejtéssel teszik. A nyelvtani szabályokat nem követik. Nincs fegyelem, a tananyaggal nevetségesen le vannak maradva. A Sötét Varázslatok Kivédése órákon könyveket lapozgatunk meg vetítőkön nézegetünk prezentációkat és alig vannak tényleges gyakorlatok. Az önvédelmet itt szakkörként lehet felvenni, nem alap tárgyként. Arról nem is beszélve, hogy a diákok nagyon vegyesek; errefelé még gyakoribb a kevert vér, mint amúgy. – És veled mi újság? Van valami izgi sztorid? – kérdezem végül, közben elkezdek szemezni a tüzes bors-bogyókkal.
Halkan kucogni kezdek a lány reakciójára. Azok a szemek, na meg persze a kis pilla rebegtetés… Egészen elbűvölő tudna lenni, sőt biztosra veszem, hogy én magam is meghatódnék, ha nem hallottam volna milyen kis vadóc tud lenni, amikor éppenséggel senki sem figyel rá. Ennek megfelelően inkább nem is mondok semmit a válaszára, csak a haját csavarom az ujjam köré. - Je suis désolée, ma chérie… - Csak ennyit mondok neki nagyon lágyan, szinte suttogom a szavakat, ahogyan ismét ránézek. Muszáj, hogy hasson rá valamennyire a véla erőm, bár csak egy részem az, de tudom, hogy hatásos. Talán azt nem értem volna el, hogy ne üssön meg, de azt igen, hogy rettenetesen sajnáljon miatta. Meg a szép pofimat. Nem sűrűn találkozik az ember, egy ilyen helyes vélaszármazékkel, aki 4 nyelven beszél perfektül és még egyébként cuki is. Na nem mintha fényezni akarnám magamat. -Összetöröd a szívem, kedvesem! Pedig tényleg dolgozni vagyok itt eredetileg. Az más kérdés, hogy talán akad egy kósza órácskám, amelyet szívesen eltöltenék veled, amennyiben persze neked is megfelelő. – mondatom végén egy huncut mosoly jelenik meg az arcomon. Nem titok, hogy amellett, hogy közelebb akarok kerülni hozzá, nagyon vágyom valami hasonló kalandra, amit múltkor is átéltünk. Nyilván azért is, mert egyébként élvezem ezt a helyzetet, mert meg komoly feladatom van, amit csak így tudok elvégezni. Következő mondata gyanús, méghozzá nem is kicsit. Sejtelmem sincs, hogy miért mondja ki ezt ennyire nyíltan pont nekem, egy férfinak, akivel egyszer ágyba bújt és ennyi. Hacsak nem azért, mert velem akar egy közös helyet találni. Csábító, viszont én jobban bírom a fogadókat. Finnyás vagyok és az ágyban szeretem a legjobban. – A Roxfortban is akadnak azért… Szóval oda jársz..? – kérdezek rá finoman, ahogyan próbálok meglepődöttnek tűni, mintha nem sejtettem volna. Ah… hét év… faszom! – De ha annyira erre vágysz, miért nem kérdezel…? Tudod én itt tanultam. – Nos, itt is, de ezt neki nem kell tudnia. Elég, ha ennyi megvan neki, hogy bizony nekem van egy-két infóm, hogy milyen jó kis titkos helyek akadnak itt. -Éppenséggel terveztem neked kedveskedni egy kis édességgel igen! – kezemmel mutatok is a bolt bejárata felé, hogyha szeretne valamit, akkor igazán be is mehetünk, mert itt kint álldogálni és beszélgetni a bolt előtt nekem egy picit kényelmetlen. Mármint… Mintha be akarnánk menni, de nem megyünk, pedig mehetnénk! Bevallom én is vágyom valamire már. – Talán… Cserediák lennél? – Kezdek már kissé elveszni a lány magyarázatában. Szóval itt van, de új itt. Lehet, hogy őt is ki akarták csapni az előző sulijából, mint engem? -Velem nincsen semmi. A héten minden napján csak munka van, ráadásul úgy érzem, hogyha pihenhetnék sem tudok, mert valami nem hagy. – Nem hazudok, bár azért nem voltak álmatlan éjszakáim. Kifejezetten jól tudtam aludni, akár csak a széken is.
but it's working for me... we can talk about it in the morning.
key && niki
Látom rajta, hogy nagyon próbál a bőröm alá mászni, ezt a francia szavai és a hangsúlya is bizonyítja. Sőt, mintha egy hatalmas mágnes lenne hirtelen, ami ellenállást nem tűrve igyekszik magához rántani; ám nem ilyen egyszerű a dolog. Valóban, most már kevésbé érzek rá késztetést, hogy demonstráljam neki azt a bizonyos orrcsont törést, de ettől még ha akarnám, megtenném. Nem azért kaptam azt a kőkemény kiképzést, hogy aztán egy-két édes szónak olyan könnyedén bedőljek. – Mhmm, minden bizonnyal – bólogatok egy cuki mosollyal. Még ennyit én is értek franciául, de nagyjából itt meg is állt a tudomány. Sajnos válaszolni már nem tudnék neki. Talán ha elkezdenék vele foglalkozni… Hiába minden kis próbálkozás, nem igazán akarom elhinni neki, hogy tényleg csak munka miatt lenne itt; úgy értem, ez túl nagy véletlen lenne. Én pedig nem vagyok az a típus, aki hisz a véletlenekben. Viszont a következő szavai már egészen édesen csengenek, rögtön meg is mozgatják a fogaskerekeimet. – Ó, csak egy órát? – Egy picikét közelebb lépek hozzá, közben pilláim alól nézek fel rá egy pajkos mosollyal. – Mintha nem tudnád, hogy ha velem vagy, abból úgyis minimum három lesz – fűzöm hozzá, finoman beharapva az alsó ajkamat. Merlinkém, legszívesebben itt és most rávetném magam. Még mindig annyira fincsi látvány a szemeimnek; a markáns álla, a világító szemei, az önelégült vigyora… S így, hogy már azt is tudom, hogy nem csak a külső borítása fest ilyen édesen, de az íze is épp ennyire addiktív, kissé nehezemre esik idekint beszélgetni vele. Persze attól még, hogy nehéz, egyáltalán nem lehetetlen feladat. Sőt, direkt húzom-nyúzom a dolgot, mert kíváncsi vagyok, hogy mégis mi lesz ebből az egészből. Még oda is dobok neki egy csontot, hadd rágódjon rajta, hogy vajon minek keresek én titkos találkozókhoz megfelelő helyet, és miért épp itt? – Igen, oda járok – erősítem meg egy bólintással. Még mindig nem értem, miért pont a végzős évre tettek minket át ide, amikor a Durmstrang tanmenete sokkal előrébb tart, mint az itteni… Most le leszek maradva egy csomó mindennel! – Ó, igen? Akkor mondd, mégis hol tudnék én nyugalomban találkozni valakivel anélkül, hogy bárki megzavarna? – teszem fel a kérdést, ha már így felajánlotta a segítségét. Azt már nem árulom el neki, hogy egy külsőst próbálnék becsempészni, mert arról pláne nem kell tudnia. Nem azért mert érdekelne a véleménye arról, hogy egyszerre több fát tartok a tűzbe, hanem inkább mert nem szeretném, ha bárkinek kifecsegné a dolgot. Elvégre a másik Sebastian nem ilyen kis aranyos. Sőt, ő állandóan rosszban sántikál. – Nincs itt olyan édesség, ami lekörözne téged – pillantok végig rajta éhes szemekkel, célozva arra, hogy nála étvágygerjesztőbb finomságot nem lehet találni itt a környéken. – Talált, süllyedt. Tudod, a Roxfort elég laza hely ahhoz képest, ahonnan én jövök – forgatom a szemeimet. Nekem nem igazán tetszik az itteni hozzáállás bizonyos dolgokhoz. És itt most nem csak a vérre gondolok, mert az igazából hidegen hagy - legalább van kiket szívatni egy derűsebb napon -, hanem a tanítási módszerekre. Könyveket bújni egy Sötét Varázslatok Kivédése órán? Mi a franc? – Ó, szegénykém… Van bármi, amit tehetnék érted? – nézek fel rá bűbájosan.
A lányok sokszor eéájultak a francia nyelvtudástól. Elvégre a „szerelem” nyelve, vagy micsoda. Én meg szimplán utáltam, mert eléggé különbözött az angoltól, ami meg az anyanyelvem. Viszont mindig jó volt a nyelvérzésem. Igen… Az a fajta is, de most kifejezetten a különböző országok nyelveire gondoltam. Ennyi szerencséje volt apámnak, mert így legalább egy picit büszke lehetett rám. Ha egyáltalán valaha az volt, ezt sose tudom biztosra mondani. Viszont úgy látom Nikinek ez nem jön be annyira. Mi tetszene neki vajon? A német? Holland? Mind a kettő megy. De ha úgy van akkor felőlem még egy nyelvet megtanulhatok neki, az már nem oszt, nem szoroz nekem. – Úgy érzem maradok az angolnál nálad. – Szomorúan veszem ezt tudomásul, mert így sok romantikus szöveget nem tudok elsütni. Vagy csak nagyon erőltetetten, mert nem hangzik jól. Nem mintha angolul nem tudnék, de azért a franciába van valami egészen érdekes. Pláne ha az ember szépen beszéli. Előfordul, hogy valaki mocsok mód mondja a szavakat, amitől még nekem is fáj a fülem. Nyilván egyébként annyi időm van, mint a tenger… Na jó annyi nem, de ma éppen szabad vagyok így az az állításom, miszerint csak egy órát szánnék rá, hamis. Ellenben kíváncsi voltam a reakciójára és máris szebbé tette a napomat. Mennyivel kedvesebb lett hirtelen a hangja! – Legyen kettő… Rohannom kell. – hajolok bele teljesen az arcába. Akár meg is csókolhatnám, bevallom nagy a késztetés, de mégsem teszem. Nem tudom mennyire szeretne felvállalni a kis barátnői előtt, bár gyanítom, ha annyira szégyellene – aminek semmi értelme nem lenne – akkor nem itt állna mellettem és nem flörtölgetnénk. Minden estre elhajolok tőle, mondván, hogyha le akart kapni, akkor eddig volt rá ideje. Magamban amúgy is azon aggódom, hogy ő még csak egy gyerek. Hiába ilyen vonzó, meg ennyire jó az ágyban, azért a korkülönbség valahol zavar és nem feltétlenül csak azért, mert potenciálisan megrontottam egy kiskorút. Mikor pedig beigazolódik a gyanúm, hogy a Roxfortban diák… Valami összetörik bennem, bár ezt igyekszem nem mutatni. – A Szükség Szobájáról hallottál? Meg rengeteg titkos folyosó van, ahol a kutya sem jár. – Noha ezeket elég nehéz lenne elmagyarázni, hogy pontosan merre találja, de én szívesen segítek neki megtalálni és felfedezni őket. Legrosszabb esetben elhagyunk út közben egy zokni, hogyha egy kósza diák arra tévedne, akkor levegye, hogy nem most kéne rosszban sántikálnia. Bókjára halkan felnevetek. - Talán szeretnél tőlem egem megkapni az édesség helyett…? – Én viszont csak azért is beljebb lépek, mert már tényleg valami édességre fájt a fogam. Ritkán járok itt, pedig anno imádtam ezt a boltot. Kicsit már nosztalgikus, egy pillantra megint diáknak érzem magam, holott utáltam, hogy állandóan magolnom kellett. Drága papus, nem hiába a Griffendélbe kerültem és nem a Hollóhátba. Nem vagyok okos. Pusszancs! -Tippelnék egy Beauxbatons-re, de mivel a franciát úgy vettem észre, hogy nem értékeled, így inkább elvetem ezt a felvetést. – Pedig állítom, hogy az is egy gyilkos suli. Fúj… Meg a házakba való beosztás is pocsék. Rohadtul nem találták el az enyémet. -Pihenhetnénk együtt a vásárlás után… Ha érted mire célzok. – kacsintok a lányra, majd tovább nézelődök a cukorkák között.
but it's working for me... we can talk about it in the morning.
key && niki
Szegény Sebastian még csak nem is sejti, mekkora fába vágta a fejszéjét amikor először megközelített. Most még egészen aranyos és bájos vagyok, kicsit flörtölős, kicsit pimasz, ám mindez csak egy álarc. Valójában ez meg sem közelíti a valóságot. Egyébként nagyra értékelem a próbálkozását, a francia szavak édesen csengenek, csak épp az én füleimre nem fejtik ki hatásukat úgy, ahogy azt ő valószínűleg elvárná. Engem az ilyesmik hidegen hagynak. Talán ha rámutatnék valakire és ő elhozná nekem a fejét egy ajándék dobozban, annak jobban tudnék örülni. Például a másik Sebiből ezt kinézem… De az előttem álló férfit éppen azért szeretném magam mellett tartani, mert ő nem ilyen. Tőle mást kaphatok, információkat, na meg fantasztikus, órákig tartó hancúrt. Már megéri! – Igen, jobban jársz vele szerintem – pillázok rá a szokásos bájjal, sőt, még félre is billentem kissé a fejemet, hogy biztosan átmenjen az üzenet. – Amúgy szépen beszélsz franciául, hol tanultad? – kíváncsiskodok. Abban reménykedek, hogy a válasza kicsit előrébb segít a “background check”-ben, ahogy az angolok mondanák. Természetesen azért könnyebb dolgom lenne, ha létezne kontaktom aki az ilyen infókat össze tudná nekem kaparni, de egye fene, megoldom magamtól. Legalább gyakorlok egy kicsit. Ha már korábban emlegettem a hancúrt… Úgy fest, Sebastian most is benne lenne egy-két körben, amire eszemben sincs nemet mondani, ám az erre szánt időről való alkudozása nem igazán tetszik. De ennek semmi jelét nem adom, sőt, inkább elvigyorodok. – Ugyan már, ne légy naiv – csóválom a fejem, aztán megragadom a dzsekijénél fogva és egészen közel húzom magamhoz, hogy a füléhez hajoljak. A lányok most úgysem figyelnek rám, leköti őket az édesség vadászat, ha meg mégis látnának minket, hát marhára nem izgat. Max irigykednek egy kicsit! – Tudod, hogy addig nem szabadulsz, ameddig én azt nem mondom – duruzsolom a fülébe, majd finoman rá is harapok a cimpájára, mielőtt elengedném és teljes ártatlansággal ellépnék tőle. Imádom, amikor így játszadozhatok valakivel. Felpezsdítő érzés! Az mondjuk még izgibb lenne, ha ezt nem csak most és itt tudnánk csinálni, hanem mondjuk a Roxfort egyik titkos folyosóján, vagy egy üres tanteremben… Na az lenne az igazi adrenalin löket! Szerencsére Sebi készségesen el is árulja, hogy vannak erre alkalmas helyek. – Mmm, eddig csak említették, hogy vannak ilyen helyek a suliban – csóválom a fejemet. Sajnos még nem volt alkalmam megkeresni őket, de ezek szerint most már nem is kell erőlködnöm. Ahogy mondani szokás: dolgozni csak okosan, nem pedig szorgosan! – És te tudod, hogy hol van ez a bizonyos Szükség Szobája? – mosolygok rá cinkosan. – Megmutathatnád valamikor… Aztán fel is avathatnánk, ha gondolod – kacsintok. Ha pedig másnak is eszébe jutna hasonló ötlet, miközben ott vagyunk, majd kiakasztjuk a bugyimat az ajtajára. Vagy csak oda dobjuk elé, hogy biztosan meglássa mindenki. Úgysem tudnák, hogy az enyém, de ha ki is derülne, bánja franc! – Tudod, hogy igen – válaszolom kuncogva, aztán követem őt a boltba. Ha már így alakult, hát szétnézek én is, de közben igyekszem figyelmen kívül hagyni a lányokat, hátha akkor nem vesznek észre. Nem akarom, hogy elrángassanak valahova, miközben itt van nekem Sebi. – Értékelem, csak nem hatnak rám az ilyen kis trükkök – forgatom a szemeimet. – Egyébként a Beauxbatons-be nem csak franciák járnak, szóval még simán lehetnék ottani diák – teszem még hozzá, de nem akarom összezavarni, úgyhogy egy vállrántással árulom el neki, hogy: – Északabbra kacsintgass inkább. Ha ennyiből nem esik le neki, hogy a Durmstrang diákseregét bővítem, akkor majd elmondom neki kerek-perec. Nem olyan nagy titok ez. – Hmm… – Egy újabb mosoly terül el az arcomon. – Meg fogsz kínálni abból a fincsi nyalókából is, amit legutóbb hoztál? – kérdezem szemtelenül, de közben tovább nézelődök én is. És most értelemszerűen nem az itteniekhez hasonló nyalókára célzok.
A legtöbb lány olyan klisés. Hozz nekik virágot, vegyél nekik édességet, aztán igazából elvannak maguknak. Időnként mondj nekik egy-két szép mondatot, dicsérd meg a hajukat – még akkor is, ha nem voltak fodrásznál – és imádni fognak. Bennük csak az a bonyolult, hogy nem értik meg a mi egyszerű gondolkodásunkat. Emiatt alakulhatnak ki konfliktusok, na nem mintha én értenék ehhez, hiszen az utolsó tényleges barátnőm megcsalt, holott úgy tűnt, hogy minden szép körülöttünk. Viszont minél többször találkozok Nikivel, egyre többször érzékelem azt, hogy ő bizony nem olyan átlagos. Nyilván már az elején is leesett, mert hát… Az kis jelenet, amit végighallgattam erősen azt bizonyította, hogy nem olyan kis ártatlan, mint amilyennek mutatja magát. Mondjuk utána a kávézóban sem kellett sokáig kérlelnem, hogy lessen meg velem együtt egy szép hotel szobát… Csak remélem, hogy most sem kell neki könyörögnöm ezért. Elsőre csak szemet forgatok, miszerint nem kéne a franciával próbálkoznom… Pedig a lányok imádják… Eddig legalábbis díjazták. Mit kéne használnom akkor? Hollandot? Az nem olyan szexi! – Belga vagyok… - mondom egy apró mosollyal az arcomon. Ez egyébként hazugság, mivel walesi vagyok eredetileg, de apám szereti eltitkolni ezt az apró részletet, így mindenkinek azt hazudom, hogy Belgiumban születtem és ott is éltem mindig. Na meg persze azt, hogy Sebastian vagyok, ami ismét hülyeség, hiszen Keith-nek nevezett el állítólag édesanyám. Aztán, hogy mi a valóság… Ki tudja? Én biztosan nem és soha nem is fogom tudni. Nem mintha annyira zavarna. Bevallom egyébként valahol elég izgató, hogy Niki ennyire tudja, hogy mit akar. Amint közelebb húz magához, én átkarolom a derekát két kézzel és csak hallgatom az édes kis hangját, ahogyan közli, hogy bizony nem szabadulok tőle olyan könnyen. Ebbe reménykedtem, de ezt ugye be nem vallanám neki. A harapásra kellemesen felsóhajtok, ahogyan egy pillanatra még a szememet is behunyom. Utána persze engedek neki, hagyom, hogy ellépjen tőlem, én pedig ismét kinyitom a szemem és csak vigyorgok rá. – Tudod, hogy két óra alatt ki tudlak úgy fárasztani, hogy azt mondod elég lesz mára. – Na persze… Lehetne több is, nem mondom. Szívesen játszadoznék vele akár egész nap és egész este, de tartanom kéne magamat a kis mesémhez is, miszerint én itt most dolgozok, ami igaz! Csak a munkám pont vele kapcsolatos. S ha már úgyis a hancúrozásnál tartunk, akkor adok neki pár tippet, hogy a kastélyon belül, hol is lehetne erre alkalmas helyet találni. – Éppenséggel meg is mutathatnám… - simítok a füle mögé egy kósza tincset. Én is benne lennék egy olyan buliba, ahol visszaosonok a Roxfort falai közé. Ott tanultam, ismerem a helyet, mint a tenyeremet, ha pedig még aurornak is álcázom magam… Túl jó terv, hogy kihagyjam! Amúgy meg mi lesz akkor, ha elkapnak? A főnökeimnél ki tudom magam magyarázni, pláne a nőknél, pláne a véla véremmel. Megjegyzését hallva csak nevetni kezdek, majd pedig belépek a boltba. Egyből fordulok is a kedvenc kókuszjégkrém kockáim felé. Mellette persze megnézem milyen újdonságok sorakoznak még a polcokon, de ha a lány is választott, akkor elindulok fizetni. -Nem vagy te odaillő szépségem… Higgy nekem, ott tanultam. – És igazából én sem illettem oda. Griffendél, az volt az én igazi házam! – A haláltábor iskola? Járt oda egy srác, akit ismertem… Nem kedveltem. – Mindig is túl elvetemültnek tartottam az ottaniakat, na meg túl vérmániásnak. Szerencse, hogy az én vérem eredetét még én magam sem ismerem! Vigyorogva húzom magamhoz közelebb a derekánál fogva. – Talán… - simítok végig másik kezemmel az arcán. – De talán mást terveztem…
but it's working for me... we can talk about it in the morning.
key && niki
Egyébként tökre tetszene ez a csábítási módszer, a francia szavak meg a duruzsolás, de kész tény, hogy ha akarok nagyon könnyen ellen tudok állni szinte bárminek. Bár jelen esetben csak játékból teszem; mert úgyis tudjuk, mi lesz a vége a kis találkozónknak. – Ó, tényleg? Hát ez rendkívül izgin hangzik – mosolygok rá, bár ha jobban megfigyeli, látszik benne némi szarkazmus. De fejben erőteljesen jegyzetelek, még ha kívülről úgy is festhet, hogy amúgy annyira nem érdekelt, honnan is származik ez a szexisten. – Belgiumban is nőttél fel, vagy máshol? Gondolom, hogy máshol, mert az angolja kiváló. Persze az is lehet, hogy hazudott a származásáról, amin nem lepődnék meg, hiszen ha van egy kis esze, nem fog megbízni bennem annyira, hogy bizalmas és személyes infókat osszon meg velem. Persze a bizalmatlanság nem jelenti azt, hogy nem szórakozhatunk el egymással, sőt, ez ad neki még egy extra réteg izgalmat, amire sose mondanék nemet… Talán ez az izgalom vesz rá arra, hogy magamhoz rántsam és édes dolgokat duruzsoljak a fülébe, hogy direkt itt az utcán húzzam az agyát, mert ennél a játéknál nincs is szexisebb… Uhh, a lelkem mélyén a lábaimat lóbálva, cincogó hangon vihogok éppen, mint egy tipikus tinilány. – Tudom, hogy te elhiszed, hogy két óra elég lesz – suttogom csábosan, majd szépeket pillázva felnézek rá, ujjaim közt a dzsekije anyagával játszadozva. – De azt is tudod, hogy telhetetlen vagyok, amikor rólad van szó… – Finoman alsó ajkamba harapva elmosolyodok. – Annyira, hogy legszívesebben itt és most felfalnának – fűzöm hozzá, s finoman az állára simítok, aztán elengedem, mielőtt még túlságosan feltűnő lenne, hogy mennyire szégyentelenül flörtölgetünk az édességbolt előtt. Persze a beszélgetésnek még nincs vége, sőt, szóba kerülnek a Roxfort titkosabb helyei is, amik ezek szerint tökéletesen alkalmasak lennének egy kis rosszalkodásra is… Épp erre van szükségem. Nem csak miatta, de a másik Sebby miatt is, hiszen valahol vele is találkoznom kellene néha; és hát köztudott, hogy az iskola területére könnyebb becsempészni valakit, mint kiszökni onnan… – Mmm, ezt most vehetem egy ajánlatnak? – Mutató és középső ujjammal felfelé lépegetek a hasán, egészen a mellkasáig. – Rossz vagy, Sebastian – csóválom a fejemet, de közben cinkosan mosolygok. Merlinem, már el is képzeltem! Legszívesebben karon ragadnám és berángatnám valamelyik épület mögé, hogy a falnak nyomhasson és úgy szeretgethessem meg… Uhhh! Mégis, inkább az édességbolt kínálatának nézegetése mellett döntünk, ami szerintem csak egyszerű időhúzás, de nem bánom, mert amint belépek megéhezem egy kis nassolnivalóra… Mondjuk Sebbyn is szívesen elnassolgatnék… Van egy-két testrésze, amit szívesen megkóstolnék. – Nem? Mégis miért nem? – nézek rá csodálkozva. – Nem vagyok elég hercegnős neked? – söpröm hosszú tincseimet a vállam mögé, s kissé felhúzom az orromat. Persze csak szórakozok. – Szóval a Beauxbatons-be is jártál? Valahogy nem tudlak ott elképzelni – vonok vállat. Szerintem sokkal jobban passzol hozzá a Roxfort. – Miért váltottál sulit? – kíváncsiskodok, kivételesen nem túl diszkréten. Általában óvatosabb szoktam lenni, de szerintem Sebby nem értékelné a sunyi közeledést. Valamiért ő olyannak tűnik, akivel könnyebb egyenesnek lenni és lényegre törőnek. – “Haláltábor iskola”? – nevetek fel. – Most hallom ezt először… De illik hozzá. És igen, Durmstrangos vagyok – erősítem meg, miközben elveszek egy csomag valamit az egyik polcról, hogy megnézegessem, de hamar vissza is teszem inkább. Uncsi. Szerencsére nem sokáig vesézgetjük a suli témát, s hamar a karjai közt találom magam - ismét -, egészen hozzá simulva, közben finoman a bicepszére szorítok az egyik kezemmel, másikkal a mellkasára, majd onnan a vállára, végül a tarkójára simítok szép lassan. – Ajjaj… Aggódnom kellene? – kuncogok. – Akkor mire váruk még? Unom már ezt a tömeget – sóhajtok fel, aztán elengedem őt, el is húzódok tőle kissé és a mellettünk lévő polcsorról lekapok egy fényes, barna löttyöt tartalmazó palackot, amire nagy betűkkel rá van írva, hogy valami enyhén csípős, karamella ízű öntetet tartalmaz. – Ezt kérem – mutatom neki, aztán a füléhez hajolok. – A desszerthez öntet is kell… – A kezébe nyomom az üveget. – Odakint megvárlak. Ellépek tőle és kilibbenek a Mézesfalás ajtaján.
A lány megjegyzésére csupán egy unott fejet vágok. Tisztán érezni rajta, hogy annyira egyébként nem is érdekli. Nos nem azért mondtam, mert ez annyira „izgi” volna, hanem mert megkérdezte honnan tudok franciául. Egyébként mindig is bolondnak tartottam az öreget, hogy a számba adott egy mesét, amit be kellett tanulnom. Nem értettem miért akkora nagy gond, hogy árvaházból fogadott örökbe, meg hogy miért kell annyira titkolni a valódi nevemet. Mintha olyan nagy dolog lenne ez. Maximum neki lehet szégyen, hogy sose bírt összejönni egy nővel sem, akitől lett volna porontya. Viszont most, hogy Niki rólam érdeklődik, egy kicsit hasznosabbnak érzem. Így könnyedén hazudok neki. Egész életemben mindig ezt kellett mondanom. Szinte már nem is tűnik kamunak ez a duma. – Belgiumban. Antwerpenben. Apám csak akkor engedett el, mikor a Roxfortba kezdtem el járni. – vonok vállaz egyszerűen. Lényegében egyébként csak az volt titkos, hogy én nekem semmilyen rokoni kapcsolatom nincs Sylvie-vel, meg az, hogy olyan walesi vagyok, mint a huzat. Ezért is szép az angolom, viszont mikor apám is és én is ugyanazt a mesét mondjuk, akkor senki sem meri állítani, hogy hazudunk. Hivatalosan amúgy is csak az árvaházban dolgozók tudják rajtunk kívül, hogy mi az igazság. Ha viszont Niki nem hiszi el, akkor sajnálom… Nem fogom neki elárulni az igazságot. Annyira azért nem vagyunk jóba, sőt! Nincs kedvem kiadni mindent egy olyannak, akiről tudom, hogy a csinos pofi mögött egy sokkal sötétebb személyiséget rejteget. Viszont ha másképp nem is, akkor fizikailag egy kicsikét közelebb kerülök hozzá és már-már azon gondolkozom, hogy megcsókolom, de mégis megállj parancsolok magamnak. Még húzom az időt inkább. Tudom, hogy akar engem – egyébként én is őt – most pedig olyan édesen próbálkozik megkaparintani. – Gyönyörűségem… Kettőnk közül nem nekem kellemetlen, ha az utcán csináljuk. – Bármikor és bárhol képes lennék egy kis örömet csempészni az életébe, bár ha valóban a Roxfortba jár suliba, akkor neki még gáz lehet. Pláne ha valamelyik tanárt is ideeszi a fene. – Egyébként nem szólnak meg, hogy kiskorúként ennyire flörtölgetsz egy idősebb sráccal? – Ha már egyébként itt tartunk, akkor derítsük is ki, hogy mennyi idős. Mindenképpen fájni fog a korkülönbség, de nem mindegy, hogy nagyon fáj… Vagy NAGYON nagyon fáj. Viszont elismerem, az, hogy még csak sulis határozottan izgalmasabbá teszi az egész helyzetet. Belógni a kastélyba és megmutatni egy titkos folyosót, ahol… Igazából el is veszhetünk, szerintem el tudnánk ütni az időt. Majd megtalálnak minket, csak Nikinek elég hangosan kell hozzá nyögnie. Biztosan rá tudnám bírni erre. – Rossz az, aki rosszra gondol Mon chèrie. – És hülye, aki nem gondolkodik, bár belőlem kiindulva… Gondolkodhat is az illető, ha nincs agya ezekhez. Viszont bármennyire is akarom már, hogy az ágyamban feküdjön, most másféle édességre is fáj a fogam, így inkább bemegyek a boltba és kiválasztom azt, amit én akarok. Persze felőlem a lány is kérhet, amit akar, megveszem neki, hiszen telik rá. – Őszinte választ szeretnél? – Nem… Kicsit sem volt hercegnős. Ez persze nem baj, a hülye picsákkal amúgy sem bírok túl sokáig. – A Beauxbaton-ból kirúgattam magam… Bocsánat! Apám vitt el, mondván, hogy nem megfelelően oktatnak. – forgatok szemet. – Utána jöttem ide. – Ami egyébként a legjobb dolog volt az életemben. Kifejezetten utáltam a kis sznob társaságot, amiben amúgy sem illettem bele. -Ne is haragudj, de a legtöbb sorozatgyilkos, akit az aurorok elkapnak, azok onnan jöttek. –tárom szét a karjaimat. Hát igen… Az az iskola elég kemény. Mondjuk úgy alapból az északi népek azok. Az a csoda, hogy Nikinek van egy ilyen gyengéd oldala. S ha már gyengédség, akkor húzom is magamhoz közelebb ismét. – Arra vártam, hogy válassz tündérem. – mosolyogva forgatok szemet, amit pedig a kezembe nyomott – meg amit én is választottam – rögtön megy is kifizetni. Bár… Remélem nem tervezi ezt rám önteni, mert… Nem akarok égési sérülést szenvedni. Egy pillanatra lepillantok, majd nagyot nyelek. - Merlin soit avec moi – suttogom és már megyek is ki. Viszont nem várok tovább, végre megfogom a lány kezét, majd megpörgetve rántom magamhoz és hevesen megcsókolom. Egyik kezemet a derkára vezetem, míg a másikkal a hajába túrok, végül pedig finoman simítok végig a nyakán.
but it's working for me... we can talk about it in the morning.
key && niki
– Hmm, még sosem jártam ott. Szép hely? – kíváncsiskodok tovább. – És apukád tényleg olyan befásult, mint amilyennek hangzik? – teszem hozzá egy cinkos mosollyal. Első hallásra Sebastian apja nem tűnik jó társaságnak, de aztán lehet, hogy tévedek. Mindenesetre a válaszából majd ki fog derülni, hogy mennyire jó a kapcsolata vele, mert ha jó, akkor biztos ki fog kelni magából és megvédi, vagy minimum annyit mond, hogy amúgy jó arc, csak szigorú. Ha viszont nem csípi, akkor lehet, hogy megered a nyelve és szidja őt nekem egy kicsikét. Már a szidalmazásból is sok információt ki tudnék nyerni. Egyébként nem feltétlenül azért próbálok többet megtudni róla, mert lenne bármiféle hátsó szándékom az összegyűlt infóval… Persze ha úgy alakulna a helyzet, nyilván kihasználnám a vele kapcsolatos összes tudásomat, de bízom benne, hogy ilyesmire nem kell sort kerítenem. Megjegyzésére csalafintán felcsillan a szemem, s erősen megmarkolom a dzsekijét ujjaim közt. – Nem tudom, miért gondolod ezt. Csak a munkádat próbálom védeni, elvégre elég kellemetlen lenne számodra, ha valaki megtudná, hogy nyilvános helyen rosszalkodsz velem… – csempészek a flörtölgetésünkbe némi fenyegetést, bár ez is annyira ártatlanul hangzik, hogy talán el se jut a tudatáig a mögöttes jelentés. – De hát… Én csak áldozat vagyok ebben a borzasztó helyzetben… – Most egészen más arckifejezéssel nézek rá; úgy festhetek, mint aki egyáltalán nem akarja ezt, sőt, még fél is az előtte álló szatírtól, aki már hetek óta zaklatja őt. S az ehhez megfelelő arcizmok megmozdításával még néhány könnycseppet is varázsolok a szemeimbe. Ennek mindenki be szokott dőlni, a hatóságok is a tenyeremből esznek ilyenkor. Aztán elvigyorodok. – Megnyugodhatsz, nem vagyok kiskorú. Nem fogsz bajba keveredni. Legalább is a munkahelyén nem. Akkor viszont nagyon, de nagyon nagy bajban lesz, ha azt meri mondani rám, hogy hercegnős vagyok, még ha most épp úgy is teszek, mint aki ilyen… Mert annál nem sok dolgot utálok jobban, mint amikor valamelyik hülye picsa így viselkedik. A suliban is van egy-két lány, aki azt hiszi, hercegnői bánásmódot érdemel, általában rájuk szoktam valami buta ragyaátkot vagy hasonlót küldeni, hogy legalább egy hétig szenvedjenek tőle. – Ezzel már válaszoltál is a kérdésre. – Elvigyorodok. – Óh… Akkor inkább nem is mondok semmit arról, hogy mennyire gyenge itt az oktatás – forgatom a szemeimet. – De tény, hogy jobb, mint a Beauxbatons. És ez sokat mond, azt hiszem. Szerintem a Durmstrang az egyetlen iskola, ahol minden tanár megfelelően végzi a dolgát, de lehet, hogy ez csak személyes vélemény. Én hozzá vagyok szokva a kemény kiképzésekhez, a szigorhoz és a büntetésekhez, így nekem ez a csereprogram most egy nagyon haszontalan nyaralással ér fel. – Hmm, igen? Lehet, hogy azért van ez, mert a Durmstrangban még megtanítják az embert rendesen használni a képességeit és nem csak könyveket olvastatnak vele – vonok vállat. – Talán számodra egy haláltábor lenne, de minden onnan kikerülő diákból erős boszorkány vagy varázsló lesz. A gyengéket pedig az évzáró ceremónián főételként felszolgálják, hogy a végzősök erőt nyerjenek belőlük – teszem hozzá kuncogva, bár utóbbi csak egy vicc, de… Végülis nem lehetetlen elképzelnem. Még talán értelmes is lenne egy ilyen rituálét végrehajtani az utolsó napon. Húzására közelebb préselődök hozzá, közben csábosan mosolyogva simítok felsőtestére, onnan tarkójáig, s finoman a haját kezdem birizgálni, körmeimmel épp csak súrolva a bőrét, hátha megtalálom velük azt az érzékeny pontot. – Milyen kedves tőled – jegyzem meg lágy hangon, aztán a kezébe nyomom a választott édességet, és ott is hagyom az üzletben. Ameddig kint várok rá, hajamat kissé megigazítom és óvatosan pillantok körbe. Úgy hiszem, Sebby teljesen egyedül jött ide. Nem tudom eldönteni, hogy ez bátor vagy ostoba lépés volt e tőle, de… Nem bánom, hogy így alakult. Végül nem telik el néhány percnél több, s megérzem érintését a kezemen, aztán kettőt pislogok és máris a karjai közé pördülök; csókját mosolyogva viszonzom, közben kacsóim automatikusan vállára és rövid hajtincseire markolnak. Teljesen hozzásimulok, különösen ügyelve arra, hogy bizonyos testrészei is érezzék, és kellemesen felsóhajtok. – Ha ezt tovább folytatod, itt a bolt előtt foglak levetkőztetni – motyogom ajkai közé, majd az alsóra finoman rá is harapok. Csak tűnjünk már el innen!
-Majdnem olyan gyönyörű mint te. – kacsintok rá mosolyogva. – Egyszer elvihetlek várost nézni. Plusz aludhatsz nálam… Természetesen a vendégszobába, hiszen úgy illik. – Meg ki fog térni apám a hitéből, ha egyből a saját szobámba vinném, bár már az csoda lesz, ha nem kezd el velem kiabálni, amiért bejelentés nélkül viszem oda Nikit. Nyilván, mert ha szólok, akkor meg kidobna minket. Majd olyankor kell menni, mikor nincs otthon, vagy mire hazaérne már túl késő lesz és nem tud ellenünk mit tenni. – Csak politikus. – vonok vállat. Ezzel pedig szerintem mindent megmagyaráztam. Rá igazak a sztereotípiák, miszerint egy maximalista, idegesítő vénember. Alig volt otthon a munkamániája miatt, plusz bőven volt mit rejtegetnie. Ezen kívül szeret főnökösödni és nem tűri az ellenkezést. Egyszóval nem valami jófej, de én ezt szoktam meg. Mostanra eljutottunk odáig, hogy legalább kicsit lazábban kezeli a lázadozásaimat, én pedig képes vagyok hiszti nélkül megcsinálni, amire kér. Nem vagyok hozzászokva az olyasmi bánásmódhoz, ahol a lány, ennyire szeretné megmutatni, hogy bizony ő is tud kemény lenni, de… Nem utálom egyébként. Hozzá vagyok szokva, hogy olyan nőket fűzök, akik semmilyen szinten nem dominánsak, s most itt van ő, nekem pedig tetszik ez a stílus. Kivéve mikor megpróbálja eljátssza az ártatlan kis báránykát, akit még én rontok meg. Oh, mintha ő nem lett volna benne annyira, sőt… Mintha nem ő tartana engem órákig az ágyban! Nem panaszkodom persze, csak megjegyzem, hogy kettőnk közül igazából egyikünket sem kell félteni azért. Kezeimet összefonom magam előtt, arcomon pedig egy olyan kifejezés jelenik meg, mintha csak azt kérdezném, hogy komolyan engem szeretne megetetni ezekkel a műkönnyekkel? Nem mondom, ha éppen dolgoznék, akkor talán még hinnék is neki, de saaajnos, most nem is dolgozok, és hiába akarom megfektetni, nem veszem ezt be. – Hála az égnek. – sóhajtok. – Amúgy pont semennyire nem lenne gond a munkám szempontjából, ha nyíltan esnénk egymásnak. – kezdek el rá vigyorogni. Nem, mert amúgy mi a legrosszabb? Kirúgnak. Esküszöm még pezsgőt is bontanék, ha nem kéne tovább azt játszanom, hogy jófiú vagyok. -Gyenge? Itt? – Igaz, sose jártam a katonai kiképző sulijába, de szerintem annyival jobb nem lehet. Bár hallottam meséket, hogy mennyire durván nyomatják ott a gyakorlati oktatást, de azért… Biztos az a jobb? Mármint, én sem imádtam egész nap a könyvek fölött görnyedni, meg magolni, de azt elismerem hogy kell némi elméleti háttér is. – Amúgy az sem rossz, csak ott… Inkább úriembernek meg úri hölgynek kell lenned. Én pedig túlságosan lázadtam, meg nem bírtam meglenni a seggemen. – Az más kérdés, hogy nem is akartam, mert el voltam foglalva azzal, hogy rontsam apám hírnevét és keresztbe tegyek neki ahogyan csak lehetett. A szemöldököm az egekbe szökik, ahogyan hallgatom a lányt. – Oké, ez fúj… - forgatok szemet. – Apám sem oda járt, mégis erősnek mondanám. Bár elismerem, hogy akikkel eddig összefutottam onnan, azok kegyetlenek voltak. Mind meg akart ölni. – Pedig még csak nem is tudták, hogy félvér vagyok. Vagy passzolok. Vélaszármazék, ennyivel voltam tisztában, mert a szüleim ugyebár ismeretlenek voltak. Viszont ezzel most nincs időm foglalkozni. Illetve nem szeretnék, mert hát… Egy ilyen lány társaságában nincs is rá szükség. Ő bőven elég ahhoz, hogy elterelje a gondolataimat. Talán ezért is húzom magamhoz a boltban, hogy inkább csak rá koncentráljak és ne a szörnyűséges múltamra. Mondom is neki, hogy válasszon, úgyis én állom, viszont amit levesz… Én nem tudom mit szándékozik vele tenni, de kezdek egy picit félni. Gondolkozom is, hogy leveszek egy kis jeges pattogós cukorkát, de az sem éppen kellemes megoldás, így csak Merlinhez kezdek könyörögni, hogy segítsen rajtam. Kiérve pedig ismét magamhoz ölelem őt, elvégre már én is eléggé rápörögtem annak a gondolatára, hogy hamarosan egy kellemes kis szobában találhatjuk magunkat. A csókja édes és puha, de volt benne valami határozottság, ami megbolondított. Az érintése felforrósítja a bőrömet, ami miatt csak még hevesebb leszek, s ahogyan nekem feszül… A derekát ölelve próbálom még közelebb vonni magamhoz, hogy érezze csak mennyire tetszik egyes testrészeimnek ez az egész. Halkan felnyögök a harapásra, ahogyan végül elszakadok tőle. – Nyugalom kistigris! Ennyire ne legyél türelmetlen. – kuncogva húzódom el, s kezét megfogva vezetem is a fogadóba, ahol kiveszek magunknak egy szobát.
and i know you're performing, but it's working for me... we can talk about it in the morning.
– Mhmm – forgatom szemeimet egy mosollyal. Micsoda nyálas duma! Persze simogatja a kis tini lelkemet, de ezt nem akarom csak úgy a tudtára adni. – Ú, tényleg? – pillázok rá szépeket, ám a vendégszoba hallatán szemöldököm kissé feljebb szalad, s Sebbyhez simulva mutatóujjammal húzok egy láthatatlan vonalat a mellkasára. – És majd át kell osonnom hozzád az éjszaka? – kérdezem csábosan. Egyébként izgatja a fantáziámat a gondolat, hogy tilosban kellene átsurrannunk egymáshoz, talán ezért is vagyok most ennyire elememben; hiszen épp ezekben a pillanatokban is fennáll a lebukás veszélye. Ami pedig az apját illeti… Nos, ha ez kell hozzá, hát legfeljebb ránk nyitna és utána megfogadná, hogy soha többet nem fog belemászni az én Sebbym életébe. – Ehw – fintorgok. Nem csípem a politikusokat. Annyira… Más faj.
Nem tagadom, hiába játszom meg néhány pillanatig a férfi csábításának áldozatául esett kislányt, nagyon is jól tudom, hogy ha kettőnk közül valakit áldozatnak kellene nevezni, az ő lenne… Mert most, hogy bekerült ebbe a végeláthatatlan forgatagba, nem vagyok hajlandó ereszteni, s kiéhezett tinilány létemre bizony órákig képes vagyok az ágyban tartani, akár tetszik neki akár nem. – Elég bátor dolog volt egyébként, hogy kikezdtél velem anélkül, hogy a koromra rákérdeztél volna – kuncogok. Na nem mintha érdekelne, de azért örülnék, ha nem miattam kerülne böribe szegény. – Tényleg? Ennyire lazán veszik a dolgot nálatok?
– Aham – bólintok. Az itteni oktatás messze nem ér a Durmstrang nyomába, csak a könyveket bújjuk és az elméletre fektetjük a hangsúlyt; s akármennyire is fontos az elméleti része egy tananyagnak, ha gyakorlatban nem sajátítjuk el akkor mit sem érnek a nyomtatott sorokból tanultak. Ezt Sebbynek is be kell látnia, habár… Nem tudom, számára mennyire fontos egyébként ez az egész. – Uhh.. Uncsi – húzom a számat. Mindig is unszimpatikusnak találtam a Beauxbatons-os diákokat, meg az egész ottani rendszert. – Te kis lázadó… Ez szexi. – Egy apró puszival jutalmazom az arcán, amiért ilyen rossz fiú volt az iskolás évei alatt. Bárcsak együtt jártunk volna suliba! A titkos termekben töltött idők, az éjszakai hancúrozás egy tiltott területen… Merlinre, micsoda éveink lettek volna!
Felnevetek. Remélem nem hitte el a kis horror mesémet iskolám szokásairól, ha mégis, hát meghagyom őt abban a hitben, hogy a rosszul teljesítő diáktársainkat rituálisan elfogyasztjuk. Valamiért szórakoztatónak találnám, ha komolyan venné amit mondtam. – Nos igen, mi Durmstrangosok elég veszélyesek tudunk lenni – villantok egy gonosz mosolyt, s beharapom alsó ajkamat, mintha csak egy vérszomjas kis dög lennék. Hát… Hmm.
Ám nem csak a vér gondolata hoz most lázba, hanem a közösen töltött órácskák is, miket megelőzően teszünk egy kört a Mézesfalás kínálata közt, s míg Sebby valami fogára való nyalánkságot keres, addig én egy, rosszalkodás közben felhasználható édesség után kutatok. Sok dolog van itt, ami mozgatja a fantáziámat, ám pillantásom egy szirupon állapodik meg, mit utána a férfi kezébe nyomok, s ott hagyom az üzletben, amíg ő fizet. Ez is a játék része; a kérdéssor, mi fejében megszülethet, miközben az enyhén csípős, édes öntetet szorongatja a kezében, az izgalommal kevert félelem, mit annak gondolata szül, hogy vajon ezt rajta szeretném e használni vagy csak úgy megvetettem vele? A válasz persze egyértelmű, de a kétség akkor is ott van benne, nem is kell belenéznem a fejébe ahhoz, hogy ezt tudjam.
Végül kijön hozzám, s mézesmázos fogadtatásban részesít, kellemes borzongást indít el egész testemben; puhán csókolom, közben hozzásimulok, s ő még jobban magához von, ennek hála megérzem érdeklődő, vágyakozó testrészét hozzám dörgölőzni, amitől csak még jobban beindulnak a fogaskerekeim. Már nagyon szeretnék kettesben lenni vele, ezt szavaimmal és finom harapásommal ki is fejezem felé. – Akkor siess… Tudod, hogy nem szeretek várni – emlékeztetem édes hangon, s ujjainkat összekulcsolva követem őt a fogadóba. Nem tart sokáig a szoba kivétele, ám mégis egy örökkévalóságnak tűnik, mire felérünk és ránk zárul az ajtó. Elmosolyodok, de ahelyett, hogy rávetném magam, körbepillantok, s halványan mosolyogva lépek néhányat az ágy irányába. S ha Sebby netán megpróbálna kezdeményezni, úgy mellkasára fektetem a tenyeremet s finoman eltolom őt magamtól, de csak azért, hogy utána fordíthassak magunkon és az matracra taszíthassam. Ha viszont nem cselekszik, akkor egyszerűen lerúgom a cipőmet, s a fürdőszoba irányába pillantok, azon gondolkodva, vajon mennyire lenne izgi egy közös zuhannyal indítani…
Halványan elmosolyodom és hagyom, hogy hozzámérjen. Igazából kellemes, végig is fut a hátamon a hideg tőle. – Természetesen nem… Majd áthopponálok. – Pont mellé az ágyban. Mondanám, hogy megspórolom neki a vetkőzéssel járó időt, de a móka egyik legjobb része a kicsomagolás. Áh, pláne, hogyha egy szép kis csipke ruciban van… Az a baj, hogy lehet előbb szaggatnám szét, mintsem ténylegesen legyen türelmem ahhoz, hogy kihámozzam őt belőle. – Pontosan. – bólintok, mert amúgy én is utálom a politikusokat. Hoppá! Ezzel az apámat is? Bingó. Enyhén megköszörülöm a torkomat és kicsit megmozgatom a vállaimat, mikor rátér arra, hogy eleve nem tudtam mennyi idős. Ha őszinte akarok lenni, akkor kinéz húsznak, szóval nem az én hibám… Na jó az enyém, amiért nem kérdeztem meg, hogy mennyi idős, ez igaz, azonban ő nem állt ellen, így semmi rosszat nem tettem. – Nem mintha olyan nagyon zavart volna. – forgatok szemet. – Félnek kibaszni. – vonok vállat. Apa miatt kerültem be, s apa miatt is fogok bent maradni. Mert tényleg nagyon félnek attól, hogy olyat tegyenek, ami az öreg Allard-nak nem tetszik. A Roxfortot én egyébként bírtam. Volt kellő szabadságom, ugyanakkor kordában tudtak tartani. Plusz minden olyanra megtanítottak, ami még hasznos lesz. Nem volt egy kiképzőtábor, ugyanakkor úri nevelde sem. Egyszóval nem értettem mi a baja a lánynak ezzel a sulival. A másikat már annál inkább. – A Beauxbatons tipik franciáknak való. – mélyet sóhajtok. Elvégre én nem vagyok francia. Se belga. Walesi vagyok, akárki akármit mondjon is. Viszont a puszi nagyon is tetszik, halványan el is mosolyodom tőle. Éppen ezért bírtam a csajt. Neki bejött, hogy nem voltam a megrögzött rosszfiú, de a jó sem. Mondjuk anynira rémes biztosan nem lehetek, mint a Durmstrang, mert amiket ő mesélt… Azok alapján inkább nem szeretnék a közelükbe kerülni, maximum a lányéba, mert neki megengednem, hogy felfaljon. – Képzelem… - egy kicsit közelebb hajolok hozzá. – Szóval azt mondod kerüljelek el? Viszont ez nem fog megtörténni, mivel már nagyon is vágyok arra, hogy vele együtt rosszalkodjak. S így a Mézesfalás után – ahol egy olyat löttyöt kér, mely mielőtt elfog egy kis izgatottság – ki is megyek hozzá, majd megcsókolom őt, mert tudom, már ez is éppen eléggé be fogja indítani őt, ahogyan engem is. Érezheti is, hogy mennyire akarom már, így az enyhe célzást megértve indulok el a fogadó felé. Nyilván a szobát én állom, neki nem engedem, hogy pénzt költsön, mert ennyire vagyok úriember. Sőt még csak be se támadom őt, nem lököm az ágyra, csak finoman derekára simítok hátulról. Nem szeretnék kapkodni, bár én voltam az, aki elsőre mondta, hogy nem ér rá túl sokáig, de most… Azért inkább kiélvezném.
and i know you're performing, but it's working for me... we can talk about it in the morning.
Szemeimet forgatva morranok fel. Hogy ő hoppanáljon át hozzám? Nevetséges! Unalmas! – Ugyan már, bébi, abban nincs semmi izgalmas! – pillázok rá szépeket. – A lebukás veszélye annyira izgató… Nem gondolod? – Még jobban hozzásimulok, mint valami édes kiscica, s szinte dorombolni kezdek, szinte kérem a kis érintéseit, halmozzon csak el velük, hiszen minimum ennyi kijár nekem. Közben pedig azon jár az eszem, hogy hogyan tudnám a leggyorsabban kicsomagolni őt az idegesítő öltözékéből. Hmm, ami azt illeti, nálam van a pillangókésem… Elég lenne egy egyenes metszetet vágnom az anyagon hosszában és máris le tudnám hámozni róla az egészet egyszerre. Nyami! Már alig várom… Sokkal szívesebben csinálnám ezt, mint hülye politikusokról beszélgetni vele. – Már mindent értek…
Látom ám, hogy kissé kényelmetlen helyzetbe hoztam a következő témánkkal, de igazam van, hiszen nem tudhatta, hány éves vagyok. Lehetek egy korán megérett tizenöt éves is, de egy kislányos külsejű huszonkét évesnek is eladhatnám magam. A skála túl széles, ráadásul egy felnőtt férfinak nagyon nem mindegy, hogy milyen korosztállyal kezd ki. A munkáját veszélyeztetheti, sőt, az egész jövőjét… Még az a szerencséje, hogy nekem a kor annyira nem fontos, ráadásul élvezem a kettőnk kis játékát, így elenyészőnek tartom a köztünk lévő különbséget. – Óh igen? Akkor se zavart volna, ha kiskorú lennék? – pillázok rá kissé számon kérőn, de csak megjátszom magam. – Ah, nincs több kérdésem. – Na nem baj, biztos van más módja, hogy fogást találjak rajta… Na nem mintha annyira szeretném mondjuk megzsarolni bármiért is, de sose lehet tudni, hogy mikor lesz szükségem egy esetleges fogáspontra. Mindig fel kell készülnöm a legrosszabbra.
– Egyetértek… Bár az az igazság, hogy félig francia vagyok, de így sem érzem magaménak a Beauxbatons puccos kis világát. Előbb nyelnék le egy vadászkést keresztbe, minthogy oda járjak… – forgatom a szemeimet ismét, majd meg is ajándékozom drága Sebbymet egy apró puszival. Tényleg szexinek találom, hogy anno lázongott a suliban, szerintem ha egyidősek lennénk és egy iskolába járnánk akkor is ő lenne az első kiszemeltem, hiszen… Ahh! Persze ha ő is Durmstrangos lenne, valószínűleg nekem kéne megvédenem a cuki kis hátsóját. – Azt mondom, – megragadom a felsőjét, hogy erővel közel húzhassam magamhoz – hogy jobb ha vigyázol, cukorfalat. Mert a végén még te kerülsz az ezüst tálcámra – kuncogok, és hacsak nincs ellenvetése, lopok tőle még egy édes, forró, perzselő csókot.
Viszont nem lenne jó ötlet ezt idekint folytatni, így inkább helyszínváltás mellett döntünk, s együtt rejtőzünk el a helyi fogadó egyik csodás szobájának falai közt, igaz, ez nem egy Hilton vagy ilyesmi, de a célnak pont megfelel, ráadásul kettőnkön múlik, hogy mennyire tesszük szórakoztatóvá és varázslatossá ezt az ocsmány helyet. Bár én legszívesebben felgyújtanám… Nos, a testi szerelem ereje elég közel van a valódi lángokhoz. Ám Sebby lassú ritmusra vált, nem veti rám magát, s nem is hagyja, hogy a fürdőbe csábítsam őt egy közös forró zuhanyra, nem, egyszerűen csak hátulról átölel. Milyen édes! Megzabálom! Gyengéden olvadok a karjai közé, közben elmosolyodom, de azért gonoszan kitolom a fenekem, hogy ágyékához nyomhassam azt, kihívás elé állítom: önkontroll vagy nem önkontroll? Mi lesz, Sebby? Meddig várakoztatsz még?
❧ 
