Az egyik hátulütője a prefektusi létnek, azok a megbeszéleseken való részvétel. Igazából azokkal sem lenne különösebb baj, ha nem Umbridge utánzat tartaná. Most is valami rendkívülit hívott össze, aminek a felét nem is értettem. Már szinte untam magam bent ülve a teremben, de sokat nem tehettem ellene. Ha felállok és kisétálok, biztosan elveszi a jelvényem. Annyit pedig nem ért. Szerettem prefektus lenni, mert különös előnyökkel járt. Mint például az a fürdő, ahova bárkit bevihettem magammal. Pl Azit. Lele meg ugye alapból be tudott jönni. S ha már a lány szóba került, óvatosan fogtam meg a kezét a pad alatt. Márt hát természetes volt, hogy mellette ülve hallgattam végig az egész értelmetlenséget. Óvatosan simítottam végig a kézfején. Szerencsére senki nem figyelt ránk, mert mindenkit annyira lekötött nem Umbridge kettő, hogy csak na. Láttam valakit jegyzetelést szimulálni, de inkább rajzolt. Pár perc múlva meg Bagman is belátta, hogy nincs értelme ott tartani minket a továbbiakban. Végre szabadon eresztette a népet, én meg óvatosan visszahúztam Lelét, mielőtt kimenne a teremből. Szerettem volna kettesben lenni vele egy kicsit. – Te értetted amúgy, hogy miről hadovált? Az megmaradt, hogy többet kéne járőröznünk, mert megszaladtak a szabályszegők, de mit hisz? Hogy képesek vagyunk klónozni magunkat, hogy egyszerre legyünk több helyen? Utálom ezt a nőt! –Fakadtam ki egy picit, mikor már csak ketten maradtunk a teremben. Fel is ültem inkább a pad tetejére, lábaimat összekulcsolva magam alatt és szemben a lánnyal, aki ellopta a szívem egy részét. Egy pillanatig sem bántam meg a könyvtárban történteket. – Egyébként mikor tanulunk megint Bűbájtant? A múltkori nagyon tetszett! –Ami tagadhatatlanul is igaz volt. Főleg, ami kialakult belőle. Szerencsér most nem volt beadandónk és amúgy is csak elterelésnek mondtam a tanulást. Szerintem Lele is sejtette, hogy inkább a tanulásunk végét szerettem volna megismételni, ameddig még volt ma időnk.
Ugyan nem az volt a kedvenc elfoglaltságom, hogy ilyen prefektusi ülésekre járjak, de nem is panaszkodtam miattuk. Ez a pozíció felelősséggel járt és kötelezettségekkel, mint például az, hogy el kellett ezekre járnom. Ami jó dolog volt, hogy Hugo is itt volt. Imádtam, hogy kvázi feltűnés mentesen tudtam leülni mellé és csodálni őt, amíg egyébként beszéltek hozzánk. Vissza tudnám mondani, ami elhangzik itt, ahogyan a fiút is pontosan le tudnám rajzolni fejből. Ő az az ember volt, akinek el lehetett veszni a részleteiben és minden nap képes voltam erre újra meg újra. Most, ahogyan megérzem érintését a kezemen elpirulok. Ajkamba harapva próbálom meg elfojtani mosolyomat, hogy ki ne szúrjon magának a nő, akire végig figyelnem kellett volna, de ehelyett én csak arra figyeltem, ahogyan a fiú megfogja a kezemet, én pedig egy picit rászorítok az övére. Nem mertem körbenézni, hogy valaki figyel-e ránk, mert tudtam, hogy az is feltűnő lenne. Inkább csak bíztam abban, hogy Hugo tudja mit csinál, és nem bukunk le. Nem mintha nekem olyan rémes lett volna, ha mások megtudják, hogy együtt vagyunk. Ő volt az, aki állandóan titokban akarta tartani ezt. Bezzeg mikor vége lett a megbeszélésnek, ő egyből visszahúz magához. Persze örülök, hogy minden lehetőséget megragad, hogy kettesben maradjon velem, ez nagyon is tetszik, csak az állandó bujkálás… -Szerintem inkább azt akarja, hogy egy lépéssel előttük járjunk és még az előtt akadályozzuk meg a kilógást, hogy megtehetnék. – Ülök fel mellé a padra. – Tudod… Józan ésszel hatni rájuk vagy befenyíteni. – nézek rá végül és elkezdem a szemeit bámulni. Olyan szépek, de tényleg! Mai napig nem tudom, hogyan foghattam ki egy ilyen pasit. Szavaira ismét érzem, ahogyan elkezd égni az arcom, viszont most már nem próbálom rejtegetni a mosolyom. – Csak azért marasztaltál volna, hogy a tanulásról fecsegjünk? – Én is tudom, hogy nem így volt, de azt akartam, ha ő mondani ki. – Vagy esetleg valami egészen mást szeretnél? – Szempilláimat kicsit gyorsabban kezdtem el rebegtetni, ahogyan rávigyorogtam. Testemmel igyekeztem úgy fordulni, hogy hozzá közelebb kerüljek, viszont az első lépést nem én fogom megtenni.
He is my Fish upon the Sky
A bookworm obsessed with philosophy, a self-made woman
Ahogy megfogtam Lele kezét a pad alatt, valahogy éreztem azt, hogy elmosolyodott. Nem néztem rá, azt Bagman azonnal kiszúrta volna, mert éppen akkor érezte úgy, hogy nekem kell szegeznie az összes mondandóját. A lebukás pedig számomra nem volt megengedett. Pedig azzal, hogy a megbeszélés után, szinte visszahúztam a lányt, eléggé megkockáztattam ezt az egészet. Természetesen, ha valaki rákérdezett volna, rögtön kapta volna a frappáns választ. Mindig együtt voltunk beosztva, ezért taktikai megbeszélést kellett tartanunk és senkivel nem akartuk ezt megosztani. Volt eszem, csak nem mindig használtam. – Áhh igen. Kár, hogy akkor se lehetünk ott mindenhol és nem tudnánk az összeset megakadályozni. Meg úgy csinál ez a banya, mintha ő soha nem szegett volna szabályt. Pedig csak rá kell nézni. Már azért büntetni kéne, hogy ilyen feje van. –Arról nem is beszélve, hogy a módszerei többet ártottak mindenkinek, mint használtak volna. De meghagytam abban a tudatban a nőt, hogy nagyon jól csinálta azt, amit. Csak éppen azt nem tudtam, hogy mit. – Miért, mi más miatt? Okos vagy, biztosan tudnál segíteni a tanulásban –Persze, hogy nem a tantárgy miatt marasztaltam, ezt Lele is nagyon jól tudta. S hogy ezt be is bizonyítsam neki, egy bűbáj segítségével bezártam az ajtót. Tudtam én használni azt, ami nekem kellett. Így már biztosan nem zavart meg senki sem abban, amire készültem. Mosolyogva fogtam meg ismét a kezét és kulcsoltam össze vele az ujjaimat. Aztán húztam is közelebb magamhoz az ülőhelyzet váltásom után. Lábaimat a pad két oldalán lógattam le. Orromat Lelééhez érintettem és szemeibe nézve mosolyogtam rá. Aztán ajkaimat óvatosan érintettem az övéihez, hogy csókra nyújtva azt, kellő ideig kiélvezhessem.
Tetszik mikor ilyen vagány és bevállalja a lebukás lehetőségét. Olyan menő lesz tőle! Mondjuk csodálkozom, hogy még miért nem esett le mindenkinek, hogy mi együtt vagyunk. Igaz, megkért, hogy ne szóljak senkinek, én ezt tartom is! Viszont nem hiszem el, hogy a többiek nem látják milyen csillogó szemekkel nézek rá, és hogy Hugo milyen kis figyelmes velem. Mindig van persze egy jó kifogása a viselkedésére, de ha így haladunk, akkor viszont könnyen le fog bukni. Most is, visszahúz, hogy beszélgessen velem. Elsőre talán tényleg az érdekelte, hogy hogyan végezzük el rendesen a munkánkat, de szerintem ez is csak arra ment ki, hogyha véletlenül akadna még fültanú, akkor ne jöjjön rá, miért is maradtunk hátra. Hugo olyan okos és számító. -Jaj de kis gonosz vagy! – kezdek el kuncogni. – Lehet ki kéne plakátolni a klubhelyiségekbe, hogyha valaki szabályt szeg, az legközelebb a Mardekárral kell, hogy kviddicset játsszon. – kezdek el gondolkodni. Úgy hallottam, hogy a cserediákokkal együtt nagyon is veszélyesek lettek. Őszintén nem szeretnék ellenük játszani, mert szerintem könnyen a gyengélkedőn fogok kikötni. Mondjuk akkor Hugo jöhetne hozzám látogatóba! Anyuék meg kiakadnának. Valamit valamiért, nemde? -Hugo… Ne csináld! – teljesen elpirulok ezen a mondatán, pedig csak annyit mondott nekem, hogy okos vagyok. Ami tény, de ahogyan rám néz, ahogyan mondja az… Plusz még az ajtót is bezárta. Ez tipikusan olyan volt, mint azok a romantikus jelenetek a filmekben, amiket már néha nyálasnak lehetet nevezni, én mégis élveztem. Kezemet ismét megfogja és úgy ül, hogy közelebb lehessen hozzám. A szívem hevesebben kezdett verni és éreztem, hogy csak tovább pirulok. Nem, még mindig nem tudtam megszokni, hogy van barátom. Mikor összeér az orrunk, visszamosolygok rá és egy kicsit közelebb húzódom. A csókját finoman viszonzom, közbe pedig szabad kezemmel az arcára simítok. Áh, nem hiszem el, hogy ilyen jó pasim van!
He is my Fish upon the Sky
A bookworm obsessed with philosophy, a self-made woman
Egyáltalán nem élveztem ezt a fejtágításnak nevezett valamit, amit Bagman tartott. Jó is volt, hogy vége lett és kettesben lehettem Lelével, a csodálatos barátnőmmel. Valamit azért próbáltam felfogni abból, amit az a banya akart elérni, de Merlin átkozzon el, ha nem az volt a fontosabb, hogy a barátnőmmel legyek. A nagy közönség előtt amúgy sem tehettük ezt meg. Elvégre titkot őriztem, aminek megőrzésén nagyon is sokat kellett dolgoznom és a lebukás legkisebb lehetőségét is el kellett kerüljem. – Ahh, az nem elég ok. A plakátok jók, de én inkább mást raknék ki rá. Mondjuk azt, hogy Bagman új büntetést vezetett be: Aki szabályt szeg és lebukik, egy hónapig a személyi titkárának kell lennie. Szerintem ez kellő motiváció ahhoz, hogy a szabályszegőket lecsökkentsük. –Legalábbis a nagyját. A rutinosabbak ettől sem fognak visszatáncolni és meghúzni magukat a kis odújukban. Engem sem tántorítana el a dolog, ha nem lettem volna Prefektus. Jelvénnyel a mellkasomon viszont legálisan csinálhattam a kis csínyeimet és senki nem akadályozhatott meg benne. – Mit ne csináljak Lele? Nem bókolhatok a barátnőmnek, hmm? –Szomorúan biggyeszteném le az ajkam, ha éppen nem csókoltam volna meg a szavaim után. Hiányzott már az érzés, ahogyan keze érintése is az arcomon. Kellően össze tudta zavarni vele szívem dobogását. Nem véletlen, hogy el tudta csavarni a fejem. – Egyébként, mit szólnál ahhoz, ha nyáron elmennénk valahova kirándulni? Átjöhetnél hozzánk, hogy aztán a nagyiék birtokán megmutassak mindent. Most úgy is ott vagyunk inkább Rose-sal, mert a szülők el vanna foglalva a trónfosztóval… –Trónfosztó alatt a kistesómra gondoltam, akit most nem kedvelek, mert elvett minden figyelmet, amit én kaptam és most haragudtam rá, nagyon is!
LELE & HUGO — chapter 1. ; secret date! location: HOGWARTS mood: LOVE
quote of the day: NO WAY I GOT A BOYFRIEND LIKE YOU
Nem mondom, hogy nem figyeltem, mert akkor hazudnék. Lelkiismeretes vagyok, szeretném jól végezni a prefektusa munkám, de… Ki tudna maximálisan Bangman-ra figyelni, ha közben itt van Hugo. A vak is látja, hogy tetszik nekem, s hogy jóba vagyunk, csak éppen azt nem tudják, hogy járunk. Ez még mindig zavar, minden nap azon gondolkodom, hogy miért akarja ennyire eltitkolni Hugo a kapcsolatunkat? Talán az a baja, hogy Gaunt vagyok? Akárki akármit mond, nem vagyunk ám olyan szörnyűek, vagyis apu nem az! Anyu sem, de ő nem is Gaunt. -Jaj ne! Akkor inkább vállalom, hogy Flint lecsap egy gurkóval. – kezdek el hangosabban nevetni. – De egyébként komolyan… Valamit tényleg kéne kezdeni a diákokkal, mert állandóan kiszöknek. – mélyet sóhajtok. – Vagy csak hagyjuk őket, mert tudjuk, hogy sok esetben ez azért is van, mert ki akarnak szökni a titkos szerelmükhöz. – kacsintok rá mosolyogva, hiszen ő is tudja, hogy mire gondolok. Nekünk könnyebb volt, hiszen prefektusként pont tudtunk találkozni, de másoknak… Mert biztosan akadtak mások is, igaz?! Az nem lehet, hogy csak mi nem vállaljuk fel. S ha most Hugo nem kezdene el udvarolni nekem, akkor biztosan addig gondolkodtam volna ezen, míg végül ki nem akadok rá. – Ne-nem, én… - mondatomat viszont befejezni sem tudom, mert megcsókol, én pedig szemeimet behunyva élvezem, s finoman kezdem falni ajkait, miközben kezemmel az arcára simítok. Mindegy mennyiszer csináljuk, az én szívem mindig hevesebben kezd verni, s mintha most csókolna meg először, mintha visszamennénk az időben, mikor tanulás közben is megtette, pontosan ugyanolyan. -Te most arra kérsz, hogy menjek át hozzátok? – kérdezem egy apró mosollyal. – Nem is tudom Mr. Granger-Weasly… Elég sűrű a programom. – kuncogok, majd közelebb bújok hozzá, s fejemet vállára hajtom. – Jól hangzik… Szívesen átmennék hozzátok. Bár a szüleiddel és a „trónfosztóval” is megismerkednék. Tapasztalt nővérként mondom, hogy egyszer még imádni fogod.
picture of the day! → a song for you: YUME TO HAZAKURA! word counter: 294 comment: I LOVE YOU!
A bookworm obsessed with philosophy, a self-made woman
