"Hihetetlen aranyos tud lenni, amikor órán bámul kifele az ablakon a semmibe. Persze a tanár ezt kiszúrja és feltesz neki mindig egy kérdést. Hugo viszont okos. Attól, hogy nem figyel, mindig tudja a választ és emiatt nem találnak rajta fogást. Nem véletlen, hogy Granger-Weasley. Édesanyja eszét is biztosan örökölte valamilyen szinten, de az apja vicces felét is. Hallottam, hogy a családjától nem áll messze a mókatár kinyitása. Meg tudja viccelni az embert és akkor is nevet a tréfákon, amikor egyáltalán nincs köze azokhoz. Szeretem benne, hogy képes nyitni új dolgok felé. Ami viszont zavar Hugoban, hogy mindig veszekszik a Nővérével olykor értelmetlen dolgokon. Persze megértem, hogy ez egészséges testvéri civakodás, de nekem szúrja a szemem. Arról nem is beszélve, hogy mostanában mintha titkolna valamit… Ki fogom deríteni, hogy mit, de ettől én még ugyanúgy szeretem. Nem véletlen vagyok belé szerelmes és alkotunk egy párt."
~ A Barátnő
"Bátor és vagány srác. Nem ismer lehetetlent. Egyszer fogadásból megpróbálta megmászni az udvaron lévő fúriafűzt. Mondanom sem kell, hogy nem jött össze neki. Vagyis de, mert ledermesztette –hihetetlen érzéke van a bűbájokhoz– csak valamelyik Mardekáros sunyiban feloldotta a bűbájt, Hugo pedig havi bérletet váltott az egyik ágyra a Gyengélkedőn. Nem akartam, hogy lemaradjon a tanulásban, ezért jártam be hozzá minden nap, ameddig ki nem engedték. Ekkor kezdtem el érezni azt iránta, amit… Gyermeki ártatlanságot tud sugározni a szemeivel, ami egyszerűen leveszi az embert a lábáról. Sosem hittem volna, hogy van egy gyengédebb, romantikusabb fele is. Persze ettől még rohadtul makacs és zavar benne, hogy nem ismer lehetetlent. Talán a szülei vére teszi ezt vele? Meg nem tudnám mondani, de ez később is okozhat még gondot. Olykor viszont titokzatos, de mindegy. Így szeretem és nem véletlen alkotunk egy párt."
~ A Barát
Életem története
"Sötét Varázslatok Kivédése óra után rohantam utána. Még sikerült elkapnom a lépcsőfordulóban. Néhány barátja vele volt, mégis úgy éreztem, muszáj volt leszólítanom. Kicsit haboztam, de rám mosolygott és nyugodt hangon szólt hozzám. Zavarban voltam, mert akkor már tudtam jól, hogy tetszik nekem Hugo. Ott még nem gondoltam azt, hogy iránta táplált érzéseim viszonzásra találtak. Elmondtam neki, hogy nagyon tetszett, ahogyan frappánsan kivágta magát a tanár kérdése alól, pedig nem is látszódott rajta, hogy figyelne. Csak bámult kifele, ahogyan azt minden órán tette, mikor titokban lestem. A haverjai már ujjongtak is és kántálták, hogy szerelem van a levegőben. Elsüllyedtem volna szégyenemben, de Hugo lecsitította őket. Felajánlotta, hogy esetleg tanulhatnánk együtt, erre pedig habozás nélkül rávágtam az igent. Megbeszéltük, hogy a könyvtárban fogunk összefutni délután. Mikor odaértem, Hugo már várt rám az egyik szabad asztalnál. A közelben senki nem volt, ketten voltunk csak. Bűbájtant tanultunk és ahhoz kezdtünk el esszét írni, mert két nap múlva kellett leadnunk a beadandót. Sokat beszélgettünk és jól esett tőle, hogy érdeklődött rólam is. Én szinte mindent tudtam, ami vele kapcsolatos volt. Aztán megtörtént, ami a romantikus filmekben szokott ilyenkor. A fáradtságtól leejtettem a pennámat a földre. Hugo, a lovagias, aki már nyúlt is érte, de én is. A kezünk össze is ért, zavartságom miatt pedig ő volt a győztes, aki felvette a lehullott íróeszközöm. Mikor visszaadta, egyenesen a szemembe nézett… és csak úgy megtörtént. Megcsókolt és azóta a csók óta vagyunk együtt."
~ A Barátnő
"Egy biztos: legvadabb álmaimban sem hittem volna azt, hogy Hugo belemegy egy fogadásba az egyik Mardekárossal. Megmászni az udvarban lévő fúriafűzt nem csak hülye ötlet volt, de egyenesen öngyilkosság is. Hugo viszont eszes volt. Azt már tudtam róla, hogy a bűbájtan a zsigereiben van és az esze is a helyén van, de így kijátszani a zöld ház egyik tagját. A dermesztő bűbáj hatott, Hugo pedig fel is mászott a fára. Talán a közepén tarthatott, mikor a fogadást kötő másik srác feloldotta a bűbájt. Nem tudta elfogadni, hogy kikapott. Jellemző is volt a Mardekárosokra. Aggódva néztem a famászóra, de már késő volt: nem tudtam segíteni neki. A fúriafűz lerázta magáról, Hugo pedig össze-vissza törte magát. Jó, nem annyira, de abban a nyakatekert helyzetben így látszódott. A gyengélkedőn meg is kapta a fejmosást érte szinte mindenkitől, de csak fájós képpel vigyorgott. Egy hónapra viszont bezárták oda, én pedig minden nap meglátogattam. Sokat dumáltunk. Elmondtam neki, hogy megijesztett abban a pózban, amiben a földön feküdt, mire csak kinevetett és elnézést kért. Megtudtam, hogy nem ez az első ilyen fáról leeső története volt. Bátor és merész egy srác, ezt nyugtáztam is magamban. Bevittem neki a tanulnivalót és sokszor segítettem is neki a leckében. Igazból ez volt az ürügy inkább, hogy a közelében lehessek és ezt talán Hugo maga is észlelte. Mikor csak ketten voltunk a gyengélkedőn –furcsa is volt, általában mindig van egy vagy két lakó pluszban– kicsit elhúzódott a beszélgetésünk is. Nem tudom hogyan keveredtem közvetlen mellé, mert mindig az ágy végében ültem, de most nem. Azzal szórakoztunk, hogy ki tud beletalálni a másik szájába a minden ízű drazsékkal. Az egyiket sikerült olyan bénám dobnom, hogy a felsője alá esett. Ösztönösen és nevetve nyúltam, hogy majd kiveszem, de kezem megakadt az anyag szélén. A következő pillanatban pedig azt megfogva húztam közelebb és csókoltam meg. Mikor realizáltam a tettem súlyát, menekülni akartam, de visszahúzott. Maradásra bírt… nem zavarta… a következőt Ő maga kezdeményezte… Azóta a csók óta vagyunk együtt."
~A Barát
Ha tükörbe nézek
"Sokan úgy gondolták, ha már Weasley vér folyik az ereiben, biztosan társul hozzá a vörös hajzuhatag is. Ezért nyújtózkodtam és kerestem a tömegben a kitűnő hajszínt, mikor meghallottam a nevét. Kellemes csalódás ért azonban, mikor barna színben pompázó hajkoronát láttam magam előtt. Fiatalabbként egész gyermeki arca volt, most már kezd férfiasodni és sármosodni is. Sokszor látom mosolyogni és nevetni. Utóbbit akkor, ha valaki ellen csínyt követett el. A talárját lazán szokta hordani, úgy hallottam ezt a mentalitását az apjától örökölte. Láttam már sportos ruhában, de elegánsabb darabban is. Inkább a világosabb színeket kedveli, én legalábbis azt vettem észre. Mert mikor velem van, ilyen ruhadarabokat hord. Olvadok a mosolyától!"
~ A Barátnő
"Az biztos, hogy tavaly nyáron magasabb lett, mint amire emlékeztem. Biztos bevett valami növesztő bájitalt, mert úgy tudom, hogy a családjában nem féltek kipróbálni vicces bájitalokat. A lazább és sportosabb göncöket veszi magára, amik inkább sötétebb színek. A Prefektusi plecsnijére kifejezetten büszke és dülleszti is a mellkasát miatta, mindenki arcába tolva a jelvényt. Persze utána a levakarhatatlan vigyor ott van az arcán és már nem is veszi komolyan a dicsekvést. Amikor a gyengélkedőn volt a fúriás kalandja után, akkor tudtam jobban szemügyre venni. Korához képest kellő izommal rendelkezik, nem is biztos az, hogy szeretnék megküzdeni vele közelharcban. Haját általában meg szokta igazítani és azt is elmondta, hogy kellő figyelmet fordít rá. Igényes, ad a megjelenésére. Lehet, hogy emiatt… nem, inkább azok a zöld szemei tehetnek arról, hogy levettek a lábaimról… Szerencsésnek mondhatom magam, hogy közelebbről láthattam azokat."
~ A Barát
Családom
Édesapám
@Ronald Weasley – Mókamesternek tartja és kétség sem fér ahhoz, hogy ezt a tulajdonságát tőle örökölte. Mindig kíváncsian ült le mellé, hogy megtudja milyen új vicces dolgot talált vagy mire is készül. Nem csoda hát, hogy a születendő kistesót is elsőnek viccnek érezte a szájából… csak aztán valóság lett belőle. Felnéz rá, ahogyan anyjára is, de irányába is a dacos tinit mutatja most.
Édesanyám
@Hermione Granger – Szereti, tiszteli és felnéz rá. Imádja a történeteit és kisebb korában sokszor nyüstölte, hogy meséljen neki. Ahogy idősebb lett, a mesék iránti ábrándozása alábbhagyott, de ugyanúgy imádja az édesanyját. Ám most valahogy nem érzi azt a kémiát közöttük, ami volt. A megszületett kistesó mindent megváltoztatott és jelenleg fogalma sincs, hogyan viszonyuljon az anyjához. Imádja, csak nem mutatja most. Dacos tini…
Testvéreim
@Rose Granger-Weasley – Rose, a Répa. Imádja húzni a haját és szívni a vérét. Naphosszat tud vele vitázni olyan dolgokon, hogy mikor kinek is van igaza a vita tárgyában. De természetesen sosem vallaná be, hogy valójában szereti a Nővérét és tiszteli is. Mindig számíthat rá, ha segítséget kér tőle. Főleg leckeírásban. A kapcsolatuk azóta vált szilárdabbá, hogy lett egy kistesójuk. Ott megköttetett a vér- és dacszövetség.
Van még egy kistesója… Egyelőre féltékeny rá, amiért elvette tőle a legfiatalabb címet.
Párkapcsolat
A Barátnő és A Barát. Igen, mind a kettő van neki, de titokban tartja mind a kettőt. Csak Rose tud róluk és ez bőven jó így.
Apróságok
Amortentia
Menta, tengervíz, Molly nagyi sütijeinek illata.
Mumus
Még egy idegesítő kistesót kap a nyakába.
Edevis tükre
Újra Ő legyen a legfiatalabb.
Hobbim
Könyvolvasás, fára mászás, kalandkeresés, fura pózokban való elalvás.
Elveim
Nincs olyan, hogy lehetetlen.
Amit sosem tennék meg
Szándékosan nem bántana senkit.
Ami zavar
Hogy már nem Ő a legfiatalabb Granger-Weasley a családban. Minden más eltörpül mellette, de utálja azt is, ha valaki csámcsog a közelében.
Ami a legfontosabb az életemben
A nővérével való veszekedés <3.
Ami a legkevésbé fontos számomra
Mások véleménye, amikor a Nővérével veszekszik.
Amire büszke vagyok
Prefektusi jelvénye.
Ha valamit megváltoztathatnék
Most minden zavaros számára, nem tudná megmondani.
Bár egykeként nem igazán tudom milyen érzés elveszteni a szeretett "legkisebb gyerek" státuszt biztosan nem lehet könnyű ilyen nagy és jelentős változás egy olyan kritikus korban, mint a tizenöt. Tini vagy, keresed önmagad és hirtelen már az otthonod sem az, aminek megismerted. Szerencsére azonban, bár most nem úgy tűnik, de a családod, a szüleid, az új kistestvéred, nagyszüleid és a nővéred hidd el nekem, biztos pontot jelentenek az életedben. Apropó, ha már a nővéred... akartam pár szót ejteni az érdekes nos... kapcsolatodról, kapcsolataidról - szerinted amúgy, itt mi a megfelelő kifejezés? -, de Rose ragaszkodott hozzá, hogy ezt Ő tegye meg, így engedelmeddel (vagyis anélkül, mert azt hiszem te inkább nem akarod) innen átadom neki a szót: Bro' te normális vagy?! Jó, ez nyilván költőikérdés (nehogy válaszolni akarj rá, ahogy mindig), mert nem, nem vagy az! Komolyan képes vagy azt mondani, hogy nem akarsz senkit megbántani, aztán két emberrel jársz vagy mi fene is ez valójában?! Igazán?! TÉNYLEG? Szerinted ez tényleg okés, mert ha igen, akkor Anya és Apa (na jó, inkább talán ő) többször és nagyobb erővel ejtett fejre gyerekként, mint ahogy eddig hittem. Hogy vinne el Gina Rappaport! Komolyan, nem hiszlek el... ennek úgyis sírás lesz a vége te pedig örülhetsz majd, ha nem átkoznak ragyásra; (amikor) ami ha mégis megtörténik, akkor BIZTOSAN nem fogok segíteni. (De úgyis fogok és ezt sajnos te is tudod...). Látszik, hogy Griffendéles vagy és ezért pont annyi túlélési ösztön szorult beléd is, mint a család legtöbb tagjába: semmi. (Merlinre, nem is értem hogy vagyunk még mindig ennyien!) Nos igen, azt hiszem a nővéred mindent elmondott, nekem már csak annyi maradt, hogy elfogadjam az előtörténeted és azt mondjam, hogy foglalj le mindent, mielőtt megkezdet a játékot.
Bár egykeként nem igazán tudom milyen érzés elveszteni a szeretett "legkisebb gyerek" státuszt biztosan nem lehet könnyű ilyen nagy és jelentős változás egy olyan kritikus korban, mint a tizenöt. Tini vagy, keresed önmagad és hirtelen már az otthonod sem az, aminek megismerted. Szerencsére azonban, bár most nem úgy tűnik, de a családod, a szüleid, az új kistestvéred, nagyszüleid és a nővéred hidd el nekem, biztos pontot jelentenek az életedben.
