Nyilván az elsődleges indok, amiért a Roxfortba jöttem az Caly volt. A többiek csesztetése csupán hab volt a tortán, de az, aki miatt képes voltam bevállalni azt a szörnyen unalmas vonat utat, meg effektíve azt, hogy egy évre eljövök az én imádott iskolámból az nem más volt, mint Mrs. Munter-Graves. Utáltam kimondani ezt a nevet. Mikor először láttuk egymást az esküvő után nem is voltam hajlandó így szólítani. Mostanra azért már képes voltam valami jó modort magamra erőltetni és legalább elismerni, hogy házas. Pont ezen gondolkoztam el a minap. Mióta idejöttem nagyon Caly-ra fókuszáltam, ami logikus volt, hiszen tőle akartam válaszokat kapni a kérdéseimre, hogy miért hagyott el. Illetve azt tudom, hogy azért, mert elvileg hozzá kellett mennie ahhoz a ficsúrhoz, de egészen pontosan miért is ment bele?! Hiszen ha igazán szeretett engem, akkor elvileg nemet kellett volna neki mondania. Mégis olyan sokáig vártam rá, hogy egyszer majd ír, hogy mindent elrendezett, de semmi sem lett belőle. Képes volt hozzámenni egy másik férfihoz. És valahogy itt jutott eszembe… Igen, Caly-val már találkoztam, de az ő drága férjecskéjével még nem sikerült. Pedig tudom, hogy itt van, ez volt az eredeti terv és biztosan nem hagyná egyedül a feleségét. Még mindig szörnyű ebbe belegondolni, ha pedig még ki is kell ejtenem a számon… Egy keserű érzés fog el mindig, mikor belegondolok, hogy már nem lehet az enyém a lány, hanem az övé. Igazából amúgy is tervben volt, hogy minden kis cserediákomat megleckéztetem, hiszen szinte biztos volt, hogy egytől egyig Caly csapatába tartozott. Így akár másodiknak lehette volna Sven, akivel elbeszélgetek. Akár megpróbálhattam volna rávenni, hogy akadjon le az én barátnőmről. Bár nem tudom milyen kapcsolat volt köztük, hiszen a fiú eleve a Karkaroff lánnyal kellett volna maradnia. A sors nagyon gyűlölhetett engem, amiért elvette tőlem azt, akit igazán szerettem és olyannak adta, akiről én azt se tudom, hogy kedveli-e. Na majd most kiderül. Igazából nem volt nehéz dolgom megtalálni. Vagyis egy kicsit, mert elég nagy ez a kastély. Viszont úgy gondoltam, hogy olyasmi helyeken járhat, mint Caly és a kis barátai. Sűrűn jártak együtt, de több szerencsém van elhívni a fiút, ha egyedül van. Így csak keresgéltem, amíg meg nem találtam. Illetve bele nem sétáltam a folyosón. – Mr. Munter! Van egy perce? – kedvesen mosolygok rá most még, hiszen mások előtt játszom a kedves tanárt. Én sem szeretném, ha a roxforti diákok félnének tőlem, mondjuk nekik talán annyira nem is kell, amíg nem rosszak. Eddig nem tapasztaltam, hogy zavaróak lennének szerencsére, így még rólam is azt hiszik, hogy angyali egy tanár bácsi vagyok. Sven viszont amint bólintott – és ugye ajánlom neki, hogy bólintson – akkor máris elvezetem valami félreeső helyre, ahol nem fog minket senki sem hallani. Ha véletlenül mégsem szeretne velem jönni, akkor is persze ragaszkodni fogok hozzá. Előlem nem menekülhet csak úgy el. Vele is beszélni akarok, ahogyan Caly-val is és én mindig elérem azt, amit akarok.
474 | Remélem jó lesz
Sven Munter and Calysta Munter-Graves varázslatosnak találta
Lakhely :
Baden-Württemberg, Munter birtok
Elõtörténet :
Playby :
Finn Cole
50
Sven Munter
Hétf. Márc. 27, 2023 11:21 pm
Sven& Vidar
A cserediákprogram prospektusai mesébe illő helyként írták le a Roxfortot. Bizonyára azoknak, akiknek néhány toronyszoba és egy kastély évszázadokkal ezelőttről fennmaradt berendezése kisebb csodának tűnt - nekem nem volt az, a tanítási szüneteket kúriák és vadászkastélyok között ingázva töltöttem -, a Roxfort is igazán lenyűgöző lehetett, én azonban hétről hétre jobban hiányoltam a Durmstrang zord, ódon falait. A klubhelyiségünket, a prémes szegélyű, meleg egyenruhát, a tanév nagy részében hatalmas pelyhekben szállingózó havat, a valódi tudást átadó órákat és talán mindennél jobban a könyvtárat, ahol nem tették gyerekzár mögé az igazán érdekes könyveket. Itt eltüntettek a polcokról mindent, amiben két mondatnál többet írtak Grindelwaldról vagy a fekete mágiáról. Egy egész polcnyi életrajzi könyvet tartottak annak az undorító, ezerízű drazsénak a feltalálójáról, de valóban fontos emberekről szinte egyet sem. Legalábbis nem ott, ahol bárki hozzáférhetett. Számtalan előnye volt annak, hogy a sógorom szeptember óta Sötét Varázslatok Kivédését tanított a Roxfortban - legjobb tudomásom szerint ő sem önszántából, de Mr. Byrne végül is rosszabb feladattal is megbízhatta volna. Nekem és a baráti körömnek pedig sok kényelemmel járt, hogy egy vállrándítással aláírt nekünk szinte bármit, többek között azt is, hogy kikölcsönözhessek néhány történelemkönyvet a zárolt szekcióról.
Egy cikken dolgoztam, tudtam, hogy apámék kapcsolati tőkéjével könnyedén publikálhatom majd bármelyik német mágiatörténeti szaklapban, csinos új tételeket gyűjtve a szakmai önéletrajzomhoz - nem mintha a Munter név viselőinek bármit is fel kellett volna mutatnia Németországban a karrierjük előremozdításához, azonban engem nem úgy neveltek, hogy már rég halott, nálam különb emberek sikerein felkapaszkodva éljem le az életemet. A komparatív mágiatörténeti megközelítéssel készülő tanulmányom jó ugródeszka lehetett az első akadémiai félévem előtt. Igen, egészen gyakran effélékkel is töltöttem az időmet a Roxfortban, nem csak sárvérűek zaklatásával, ahogyan a Denarius Lestrange-félék gondolták. Akkora szerencsém azonban nem volt, hogy még a délutáni diáktömeg előtt kifogjak egy nyugodt helyet a könyvtár olvasótermében...
Sokszor hallottam ezt a hangot a Durmstrangban, de nem töltött el otthonos érzéssel. - Hát hogyne, professzor úr - erőltettem könnyednek tűnő mosolyt az arcomra, noha szívem szerint hátat fordítottam volna neki és ignoráltam volna. Nem akartam megfutamodni, de értelmét sem láttam ennek a beszélgetésnek, tudtam nagyon jól, hogy mit akar és miért éppen most, amikor kivételesen egyedül talált, nem egy falkányi másik durmstrangos cserediák társaságában. Talán azt hitte, hogy én nem tudtam róla, a szánalmas kis titkáról, hogy Caly nem mondta el nekem, miért jött át Vidar Johansen éppen most a Roxfortba tanítani. De tudtam és legszívesebben képen röhögtem volna: ez a hajó már elúszott, Johansen. Nem én kértem ezt a házasságot, nem is Caly, de nem tűrtem meg semmiféle zavaró tényezőt magunk között - márpedig Johansen ez volt. Egy irritáló, levakarhatatlan folt Caly jó hírén, ha egy csepp esze lett volna a férfinek, akkor hálásan örömtáncot jár, amiért Graves-ék nem belezték ki, miután tanárként rámászott a lányukra. Azonban az, hogy én mit gondoltam Johansen ép eszéről és érzelmi érettségéről, jelenleg nem sokat számított. Még mindig ő volt a tanár kettőnk közül és bármennyire is kényelmetlenül érintett, kénytelen voltam beletörődni ebbe a hierarchikus, számomra kedvezőtlen helyzetbe. Meg kellett adnom neki a tiszteletet, amíg volt közönségünk, mindenképp. A többi már rajta múlt.
Követtem, bármerre is vezetett, egyelőre ignorálva a tarkóbizsergetően kellemetlen érzést, hogy nem kéne kettesben maradnom vele. Ennek a beszélgetésnek egyszerűen nem lehetett jó vége. - Miről szeretne beszélni velem, professzor úr? - tettem fel kimért udvariassággal a higgadt kérdést. - Ha Calystát keresi, akkor sajnálom, de nem tudom, jelenleg hol van. De úgy sejtem, nem örülne neki, ha zavarnák. Magas labda, csak rajta múlt, mihez kezd vele.
Calysta Munter-Graves and Vidar Johansen varázslatosnak találta
The disapproval of cowards is praise to the brave. Your name will be written in glory.
Azt mondják a magányos farkasok a legkönnyebben sebezhetőek, hiszen nincs senki, akivel megvédhetnék egymást. Persze akad olyan, aki maga választja ezt az utat, s remekül megállja a helyét, de akárhogy is nézem… Sven bizony mindig valakivel volt. Mikor pedig egymagában sétált – ugyan nem tűnt sokkal sebezhetőbbnek – mégis úgy éreztem, hogy akkor a legkönnyebb megfenyegetnek, talán még meg is félemlítenem. Nincsenek ostoba tévképzeteim, tisztában vagyok vele, milyen a jelleme, de én mégis megpróbálkoznék azzal, hogyha egy kicsit is, de legalább kellemetlenebbé tegyem a napjait itt. Ha már neki sikerült nagyjából egy életre elszúrnia az enyémet, s elvette tőlem az egyik legszebb dolgot. Mosolya miatt az enyém lassan tényleg őszintének tűnik, s ez mérhetetlen elégedettséggel tölt el, hogy ő sem éppen repes az örömtől, mikor meglát. Szerencsére nem kell nagyon küzdenem vele, hogy kövessen, mint jól nevelt kutya a gazdáját úgy jön utánam. Elégedett is vagyok, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem volna ha mindjárt az elején nem ugrunk egymásnak, persze csak kulturáltan. Egy kis beszélgetés mások előtt, ahol igyekszik elkerülni a kínos beszélgetést az egyik tanárával, aki viszont ragaszkodik ahhoz, hogy kettesben maradjon vele. Nos… Ilyen formában inkább egy elfuserált angol regény jut az embernek eszébe, pedig ez másról sem szól, csak a kettőnk között kialakult konfliktusról, melyet szinte biztos, hogy érez. Caly bizonyára elmondott neki mindent, hiszen megfenyegettem őt is már a legelső este, így csak idő kérdése volt, hogy Svent mikor akarom majd megkeresni, hogy őt is felvilágosítsam a kellemetlen helyzetről. Egy félreeső sarokban pedig – egek ez lassan tényleg nagyon félreérthető lesz – hirtelen megfordulok, s eddigi kedves mosolyom lefagy az arcomról, helyét egy komoly ábrázat veszi át, ahogyan hallgatom a kérdését. Meg is válaszolnám, ő ellenben folytatja a mondandóját, én pedig annyira még vagyok udvarias, hogy nem beszélek bele. Mély levegőt kell vennem, kezeim ökölbe szorulnak, ahogyan kiejti a száján a nevét, de igyekszem magamra nyugodtságot erőltetni, hiszen nem akarom mindjárt az elején párbajra kihívni. – Szégyen, hogy azt se tudod, hol a feleséged… - válaszolom egyszerűen, viszont a szemeimben a szín tiszta düh tükröződik. – Egyébként sem őt keresem. Veled akartam beszélni. – Máskülönben csak fogtam volna a barátnőjét és ő tőle érdeklődtem volna. Vagy még jobb, magam keresem meg, hát úgy is imádok itt sétálni. Mesés a hely, kellemes, megnyugtató… Csak ne az lenne, hogy azért jöttem ide, mert az exemnek kívánok ártani. – Mondd, hogy vagy? Kellemes a suli? Sikerült barátokat szerezni? – érdeklődök kedvesen, de ez mind csak felvezetés az ennél sokkal komolyabb témához.
