I'm here for the team // Christine & Jeason

The desire to live on stems from a feeling of having unfinished business in life

Sose szerettem beteg lenni. Ez leginkább azért volt, mert az azt jelentette, hogy dokikkal kell találkoznom egy rendelőben, vagy rosszabb esetben a kórházban, amikben valami mindig rémisztő volt nekem. Tudom, mitől is félhet egy ekkora ember? Hát… Mondjuk, hogy közlik vele, hogy halálos beteg, vagy többé nem sportolhat. Bármi!
Most is vagy már 10 perce csak meredten bámulok az épületre, ahol tudodm Chirtine fekszik sérülten. Többen elmentek már mellettem és mindenki csak nézett rám kérdőn, hogy ugyan mi ütött belém? Nem akarom látni a volt barátnőmet, csak ennyi… Azt is csak azért, mert nem tudom mit tennék mellette. Nem járunk már, így nem mehetek csak úgy be, mint egy aggódó pasi, aki eljött picit ápolgatni a nőjét. Nem kedveskedhetek neki csak úgy, mert félre fogja érteni. Összeszorítom az ökleimet, ezzel pedig a kis zacskó fülét is, amit magammal hoztam. Veszek egy mély levegőt és végre belépek az épületbe.
Egy párszor ugyan meg kell kérdeznem, mere van a helyes irány, de végül csak elérek a szobához. Kezem már a kilincsen, mikor mégis elengedem és elindulok visszafelé. Nem akarom látni. Illetve pont az a baj, hogy szeretném látni! A saját szememmel akarom tudni, hogy egyben van. Igaz az edzőtől mindig megkérdezem, hogy mit tud a lányról, de ez nekem nem elég. Ő mindig csak azt mondja, hogy javul… De mikor jön már végre vissza?!
Erre a gondolatra ismét az ajtó elé állok és megint készülök benyitni. Habozok. Út közben kitaláltam, hogy azt fogom mondani, hogy a csapat aggódott és tudni akarták, hogy minden rendben van-e vele és mivel én vagyok a csapat jokere, így engem küldtek, hogy jobb kedvre derítsem. Csak azért vagyok itt, semmi másért! Meg persze Elliot is szerette volna tudni, hogy minden oké… Nem, ezt már nem teszem hozzá! Az eleje elég. Az elég hihető, főleg úgy, hogy a kezemben lévő papír szatyorban egy csomó csoki van, amit “a csapat küldött”. Egytől egyig Chrissy kedvencei. Emlékszem anno vettem neki egy csokiból készült rózsát. Tizet akartam, de féltem behisztizik, hogy ennyi csokitól csak elhízik…
Kicsit megrázom a fejem. Muszáj koncentrálnom. Ez már nem az a helyzet, csak mint csapattárs vagyok itt. Csak bemegyek, váltok vele pár szót, aztán le is lépek, hogy halaszthatatlan dolgom van! Pontosabban edzenem kell, mert a múltkori meccset elveszítettük. Nem! Ha ezt mondom, akkor magára fogja venni! Pedig nem az ő hibája volt. Ha valakié, akkor az enyém. Nem szabadott szem elől tévesztenem a gurkót. Akkor most nem lenne itt… Nem végeztem a feladatomat, mert hagytam, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam. Ez baj volt már akkor is, mikor jártunk. Csak rá figyelek, holott másra is kéne. Ha csak Chritinet tartom szem előtt, akkor persze, hogy nem tudom rendesen végezni a dolgomat. Most viszont eszembe sem jutott, hogy akár annyira megviselte Mark halála, hogy nem tud ugyanúgy teljesíteni. Csak néztem őt, nem értettem mi van vele és a labda… Lehunyom a szemem és magam előtt újra látom azt a jelenetet, ahogy leesik a seprűről. Elvesztette az eszméletét és csak zuhan… Végül nem csapódik a földbe. Elkaptam. Ez volt a legkevesebb, miután nem vigyáztam rá eléggé.
Az emlékre legszívesebben a falba ütnék, de nem otthon vagyok, így csak szorítom a kilincset. Közben igyekszem mélyebb levegőket venni. Nem mehetek be úgy hozzá, hogy közben egy dührohamos állat vagyok. Mikor kicsit megnyugodtam még veszek egy utolsó mély levegőt, amit lassan fújok ki a számon. Végre kinyitom az ajtót, de csak lassan teszem, hogyha esetleg pihenne, akkor ne keltsem fel. Nem kell vele feltétlen csevegnem, elég hogyha csak látom! Alvás közben amúgy is nyugodtabb és tuti nem kezd el morcogni miattam. Óvatosan belesek a félig nyitott ajtón. Bízom benne, hogy szundizik, mert akkor csak berakom a csomagot és már lépek is le, mint aki soha itt sem volt!

There's always some madness in love. But there's
also always some reason in madness.

Szeretném azt hinni, hogy valóban a seprűnk akadékoskodott, mint ahogy már volt ebből más csapatoknál is baleset és nem én voltam teljesen figyelmetlen a meccsünk napján. Pedig ha szívemre tenném a kezemet, biztosan ez is közrejátszhatott. Mark halála óta alig van szabadidőm, az aurorok folyton a nyakamon vannak, az újságírók kérdésekkel bombáznak és mondanám, hogy legalább itt a kórházban nyugtom van, de ez nem lenne ennyire őszintén igaz. Mondjuk az tény, hogy ha alszok, akkor legfeljebb az orvosok zaklatnak, más biztosan nem és igen, néha van, hogy színlelek csak hogy ne kelljen számomra teljesen idegen emberekkel nagyon fájdalmas és személyes dolgokról beszélnem.
Még fáj a felsőtestem, de azt mondták, hogy jó darabig fog is annak ellenére is, hogy a csontjaim már a helyükön vannak és az ülőpozíciót egészen könnyedén fel tudom venni, sőt, tegnap más járkáltam is, ami nagyon jó érzés volt, mert végre nem tűntem annyira tehetetlennek. Márpedig számomra a szabad mozgékonyság tudata nagyon fontos.
Általában mondják, ha látogatóm érkezik, de volt már példa ennek ellenkezőjére is, úgyhogy megtanultam, hogy amint nyílik az ajtó, becsukom a szememet és mozdulatlanul próbálok csettintésre álomba zuhanni. Nyilvánvalóan ez lehetetlen, de azért makacsuk reménykedek benne, hogy egyszer sikerrel járok. Ugyanez történik ezúttal is, noha valóban aludni készültem több mint százötven oldal elolvasása után, így már félálomban érzékelem a nyíló ajtót. Ha jobban magamnál lennék, valószínűleg eszembe sem jutni kinyitnom a szemem, most mégis reflexből rezzennek meg szempilláim és próbálom befókuszálni az alakot. Szívem kis híján kiugrik testemből, összerándulok a meglepettségtől és egyben a zavartól is, ahogy felfogom Jeason arcvonásait.
- Jeason?! - kiáltok fel hirtelenjében, miközben felülök és hátrébb húszok az ágyban, hogy hátamat a falnak tudjam dönteni. Jó lenne azért, ha nem tennék ilyen felelőtlen mozdulatokat, mert egyből belém nyilall a fájdalom, igaz, az most engem cseppet sem foglalkoztat. Nem tudom levenni tekintetemet arról a férfiről, aki egyszer már képes volt megdobogtatni a szívemet és nagyon szeretném tagadni, de lehet magamnak is hazudnék, ha azt állítanám, hogy már ez elmúlt. A sármja, a kisugárzása ebben a pillanatban is rabul ejt, még ha egyúttal érzelmek tömkelege kezd kavarogni bennem, jók és rosszak egyaránt. De mondhatok én bármit, becsaphatok mindenkit, akkor is örülök, hogy itt van és utálom, hogy így érzek.
Hiába nem túl rózsás a helyzet köztünk - az ott egy csokirózsa a kezében? -, azért nincs köztünk olyan tisztű csend, amit megfagyasztaná most is köztünk a levegőt, azonban hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak, bennem ragad a levegő és bármennyire próbálok kinyögni végre valami értelmes szót, egyszerűen nem megy. Csak zavartan fülem mögé tűröm az arcomba lógó tincseket és figyelem hatalmas szemekkel ahogy közeledik. Legszívesebben megölelném, de ha ilyen egyszerű eset lennék, akkor valószínűleg nem úgy végződött volna a kapcsolatunk, ahogy.

The desire to live on stems from a feeling of having unfinished business in life

A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor megérkeztem a Szent Mungóhoz. Kivételesen nem azért a szörnyű érzés miatt, hogy nekem most be kell mennem és el kell viselnem az orvosokat, hanem… Ennél is rosszabb. Megígértem az öcsémnek, hogy meglátogatom a volt barátnőmet. Alapból már az fáj, hogy csak volt. Nem akartam vele szakítani. Illetve akartam is, meg nem is. Hirtelen felindulásból tettem, utána pedig azzal győzködtem magamat, hogy mind a kettőnknek ez lesz a legjobb, hiszen úgyis csak ártanánk egymásnak a heves természetünk miatt. Bár a csókjaink sose hazudtak, abból mindig éreztük, hogy szeretjük egymást. Akárhányszor ezt elmondtam neki, én komolyan is gondoltam. Szerelmes lehettem már többször is, de ez nem mindig alakul át szeretetté. Számomra az sokkal többet jelent, mint némi rózsaszín köd. Te pedig fontosabb voltál nekem, mint az a rohadt meccs, érted?! Ezt persze sose mondanám ki. Főleg azért, mert ott én hibáztam. Miattam sérült meg eleve, mert nem figyeltem a gurkóra. A minimum volt, hogy akkor elkapom, hogy tovább ne törje magát.
Azt viszont nem éreztem kötelességemnek, hogy be is jöjjek hozzá. Egészen biztos vagyok benne, hogy ő is boldogabb, ha nem látjuk egymást többször a kelleténél. Elvégre most tuti utál, amiért szétmentünk, holott tudom, hogy ő is kedvelt. Vagyis én így éreztem. Most viszont már elhidegültünk. Azon csodálkozom, hogy még képesek vagyunk együtt játszani. Nos… Mikor éppen tudok is figyelni. A francba, hogy ennyire leköti a figyelmem! A gondolataim is mindig körülötte forognak!
Most viszont bízom benne, hogy alszik. Az lenne a legjobb mind a kettőnknek. Én csak gyorsan rálesek, ő meg azt se tudja meg, hogy itt voltam. De persze, hogy ébren kellett lennie, mikor pedig meglátott egyből fel is pattan. Nincs is neki semmi baja! Ha tud így ugrálni, akkor repülni is képes lenne! Én meg itt aggódok miatta, mint valami elfuserált leány regény férfi főhőse.
-Én! – vigyorgok azért, mert elsősorban azért vagyok itt, hogy lássam jól van és nem azért, hogy lecsesszem. – Amúgy neked is szia Chrissy! – Miután már látom, hogy nem alszik, nem is próbálok meg csendben maradni. Lazán belépek az ajtón, becsukom és elindulok felé, majd az ágya melletti kis székre ülök. – A… khm. A csapat küldött neked egy kis édességet, hátha segít a gyógyulásban, mert tudod a jobb hangulat el…elősegíti a… a felépülést. Igen! – kezdek el hevesen bólogatni a mondadom mellé, hátha az hatásosabb és meggyőzőbb lesz, mint a szövegem. Nem is nagyon lehet titkolni, hogy részemről egy kissé feszült a légkör. Vagy inkább kínos. Az összes ember közül pont én jöttem el meglátogatni. Nem tudom, hogy most mit gondolhat, talán jobb is, hogy titok marad. De úgy vagyok vele, hogy a reakciója nem volt túl kedves, így valószínűleg tényleg csak 5 percig maradok, aztán elhúzok.

There's always some madness in love. But there's
also always some reason in madness.

Kezdem én is úgy gondolni, hogy a meccsen történtek túl sok embert zaklattak fel. Érdekli őket, hogy miért történtek úgy az események, ahogy azt a nézők láthatták és azt már én is összeraktam, hogy tényleg furcsa dolgokról van szó. Hogy mi az ok, azt egyelőre én sem tudom. Az elmúlt időszakban nem igazán vagyok önmagam és könnyen lehet, hogy ez játszott közre a meccsen is. A koncentrációm teljes hiánya okozhatta a balesetemet, noha ezt is nehéz elhinni, elvégre aki kviddicsezett már, az tudhatja, hogy nehéz nem a játékra koncentrálni akkora hajtásban. Nem tudom, őszintén nem tudom, mi ez az egész és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kattog rajta az agyam, mindazonáltal próbálok nem leragadni a történteken.
Hogy érzem magam? Egyszer jobban, máskor pedig borzasztóan. Elég erősnek tartom magam mentálisan, nyilvánvalóan nem fogok összeomlani a sok tehertől, de én is kezdem érezni, hogy a gyilkosság, a balesetem és Jeason léte is nagy vihart kavar bennem egyidejűleg. Egészen pontosan Jeason hiánya. Ha vele vagyok, fájdalmat érzek, de ez így van akkor is, amikor nem. Akkora szükségem van rá és Anara, hogy azt szavakba önteni sem tudom. És akkor megjelenik az ispotályban... Ezt nem hiszem el!
Szinte kiugrok az ágyból, ahogy meglátom őt, elvégre nem számítottam arra, hogy találkozunk a következő edzésen kívül is. Nyelek egy nagyot, végig nézek rajta és érzem, hogy a szívem hevesebben ver.
- Hajj, ne csináld... - dőlök előre és arcomat kezeimbe temetem, hogy megmasszírozzam homlokomat. Ismerem a stílusát, hogyne ismerném, most mégis sóhajtva kérem tőle, hogy ne szekáljon feleslegesen. Oké, mondjuk köszönhettem is volna, de basszus, felriadtam rá.
Nézem, ahogy elül a székre mellém, majd megpróbálok nem elmosolyodni a csokoládé láttán. Ha a csapat küldené, az edzővel is elküldték volna, nem kellene hozzá Jeasonnek itt lennie, de legyen, tegyük fel, hogy elhiszem és nem az ő fejéből pattant ki a csoki-látogatás gondolata. Ettől függetlenül ő van itt és nem más, ezt pedig nem tudja lemosni magáról.
- Ahha, ezt a szöveget is ők adtán a szádba? - nézek rá sunyin, mert hallom, hogy keresi még a szavakat, de végül csak elmosolyodom és átveszem a csokivirágot. Megszagolom, mintha lenne illata. Egyébként van is, már a csokin kívül. - Köszönöm! - suttogom és legszívesebben bele is harapnék, de még érzem a gyógyszer ízét a számban, amivel nem rontanám el a csokit, szóval inkább csak leteszem a másik oldalamon lévő asztalkára, hogy majd később, nagy unalmamban elrágcsáljam.
- Egyébként nem tudom, tudod-e, de volt itt az edzőnk. Kétszer is, ami azt illeti - kezdek bele egy közös témába, mert mindketten belepusztulunk, ha nehezen jönnének a szavak. Szerencsére közös témánk mindig is volt és lesz is, lehet, hogy pont ez a gond, mert ha nem lenne, talán találkoznunk sem lenne muszáj. - Mondta, hogy már kivizsgálás alatt van a balesetem, mert felmerült a gyanú, hogy a seprűvel lehet valami. Mint két hónapja egy walesi meccsen. Emlékszel? - Mármint a hírre, ami minket is megdöbbentett anno. Azon a meccsen sem úgy funkcionált a seprű, ahogy kellett volna, mi pedig ugyanazt a fajtát használjuk.
- Hogy őszinte legyek, én nem tudom... - halkulok el, miközben visszadőlök az ágyra. - Talán igaz. De közben annyi minden történt az elmúlt időszakban, hogy nem vagyok biztos benne, hogy nem én hibáztam. - Egyértelműen Mark halálára és a körülöttünk hemzsegő aurorokra gondolok, amit szerintem ő is ért, elvégre azt az esetet is együtt éltük át. Lényegében mindent közösen csinálunk, még szórakozni is ugyanabba a társaságba járunk és ez számomra teljesen idegőrlő. Az életem része és mégsem kaphatom meg, nem kaphatom vissza, szimplán csak vége a kapcsolatunknak, ami nem éppen volt nevezhető kellemesnek. Azonban még mindig őszinte tudok vele lenni és ki merem mondani az érzéseimet, a bajaimat és mindent, mi lelkemet nyomja, ami mindenképpen pozitív. Igaz, nem is kérdeztem, hogy érdekli-e, de ha már itt van, érdekelje is! Ha már csapattársak vagyunk, figyeljünk egymásra a kapcsolatunkon kívül is!

The desire to live on stems from a feeling of having unfinished business in life

Én mindig is vicces srácnak tekintettem magamat. A poénjaimon sokan szoktak nevetni és nem azért mert félnének tőlem, vagy valami. Ugyan tudok komoly is lenni, de inkább az jellemző rám, hogy elviccelem a helyzetet és inkább oldom a feszültséget, ha persze nem húzom fel magamat előbb.
De a lényeg, hogy ahogyan általában, úgy most is csak próbáltam kicsit oldani a szerintem igenis feszült légkört. Mármint már maga az, hogy belopóztam, vagyis be akartam lopózni árulkodik arról, hogy nem is akarok itt lenni. Bár nem tudom, hogy ő mit érez jelenleg. Vagyis mikor meglátott akkor inkább tűnt rémültnek, mintsem izgatottnak, ami valahol érthető, hisz biztosan nem én voltam a kedvenc játékosa. Az viszont, hogy így reagálja le a poénomat, meg hogy egy köszönésre se méltatott, egy picit kiakaszt. Próbálom moderálni magam, hiszen beteggel szemben nem akarok paraszt lenni, pláne nem vele a kvázi semmiért.
-El is mehetek, ha ennyire nem látsz szívesen. – Azért nem bírom ki és ezt csak azért is odaszúrom neki, holott MÉG eszem ágában sincs elmenni. Legalább a csokikat odaadom neki, ha már ennyit szenvedtem azzal, hogy megvegyem őket, pedig rengeteg hülye volt ám a boltban! Meg eleve az, hogy eljöttem hozzá már önmagában áldozat volt részemről. Bár azt nem tagadom, hogy olyan, amit érte szívesen hozok.
A kezdeti nehézségek ellenére csak maradok és le is ülök mellé, miközben próbálom kinyögni azt a szöveget, amit már jó előre átgondoltam, mégsem voltam most képes kimondani, vagyis nem úgy, hogy abból egy értelmes és összefüggő szöveg legyen. Kapd össze magad Jeason, annyira de annyira gáz vagy most! Ő csak az egyik csapattársad, nem pedig a… a volt barátnőd. – Ha azt mondom a Mézesfalás karácsonyi különlegességei is benne vannak a zacskóban, akkor elnézed nekem a nyökögésem? – kezdek el szaporán pislogni rá egy aranyos mosoly kíséretében. Egyébként az öcsémtől kaptam őket, mert mikor eldöntöttem, hogy akkor mégiscsak benézek ide, akkor nem bírta ki és elküldte velem ezeket. Csupa szív az a fiú! De ezt sose mondanám el neki, mert akkor még azt hinné, hogy Elliot azért kedveli még mindig, mert én is.
Ahogy megszagolja a rózsát csak elmosolyodom. – Ha tudom, hogy ezt csinálod, akkor megpróbálom valami ehetővel illatosítani. – Csak ez után esett le, hogy mit is mondtam, de továbbra sem hervad a mosolyom. Olyan aranyos ilyenkor bezzeg.
-Hja tudom! De harapófogóval kell belőle mindent kihúzni, szóval magam jöttem inkább, vagyis… A csapat engem küldött. – Magam sem tudom, hogy minek ragaszkodom még mindig ennyire ehhez a meséhez, hiszen szerintem már leesett neki, hogy csak kamu.
Kérdésére csak bólintok, miszerint emlékszem arra az esetre, amit említett. – Gondoltam, hogy nem veled volt gond azon a meccsen, hanem más volt a háttérben. – Magam is furcsáltam, hogy annyira lassú lenne, hiszen nem szokott ilyesmi vele előfordulni. Ismerem a lányt, együtt edzünk. Zavaros is volt, hogy vajon mi lehetett aznap, de ez így mindent megmagyaráz.
-Chrissy ne hülyéskedj! –hajolok egy kicsit közelebb hozzá. – Tudom, hogy történtek mostanában tragikus dolgok, de… Te keményebb vagy ennél! Az a lány, akit én megismertem a bánatot és fájdalmat is képes a saját előnyére fordítani. Ez is tetszett benned… - Az utolsó mondatot csak suttogom, hiszen nem akarom effektíve felhozni ezt most és nem akarom tovább keseríteni, ha egyáltalán annak éli meg a szakításunkat. Inkább bíztatnám, ha már itt vagyok. – Szóval ne is gondolj arra, hogy veled volt gond! Egyértelmű, hogy valaki ártani akart neked az aurorok pedig meg fogják találni az illetőt! Addig pedig majd vigyázunk egymásra. Mármint mi, a csapat!

There's always some madness in love. But there's
also always some reason in madness.

Magasra szüknek a szemöldökeim, amiért még be sem jött igazán a kórterembe, de már nekem esik. Pesztrál, kötözködik, mintha másban sem lelné kedvét. De most komolyan, tényleg ezért képes volt eljönni ide és örömét leli abban, hogy egy beteget idegesít?
- Örülök, hogy egyáltalán látok. Most ébredtem fel. - Ami önmagában nem is hazugság, mert valóban nem voltam teljesen ébren, mikor megéreztem, hogy nyílik az ajtó, a nevét pedig azért kiáltottam, mert meglepődtem! De ezeket  nem fogom a szájába rágni, ha ő maga nem tudja jól olvasni a helyzetet, vagy csupán nem akarja, amennyire nagy az egója.
De azért lenyugodnak a kedélyek, ő is és én is rendezem soraimat az ágyban. Jeason most is nagyon kétarcú, egyik pillanatban szúr, másikban símogat és ezt a kettőséget egyszerre utálom és szeretem is benne.
- A csokinak van a legjobb illata! Szóval jó is, hogy nem tetted - mosolyodom el, míg az asztalkára helyezem a virágot. Aztán persze megint úgy nézek rá, mint aki kicsit sem hinne neki, pláne, hogy ezúttal el is szólja magát és immáron egyértelműnek veszem, hogy a csapat nagy részének halvány fogalma sincs, hogy ő most meglátogatott engem. Az, hogy itt van, saját döntése, azonban most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy bírkózzak ezen vele, szóval tegyük fel, nem hallottam semmit.
- És rajtam kívül nem észlelt senki más hasonlót a csapatból? - kérdezem őt, bár sejtem a választ, csak mégis furcsa, hogy pont velem, pont most történt meg ez a furcsa baleset. Tulajdonképpen épp ezért nem vagyok teljesen biztos abban, hogy nem én hibáztam. Fejben nagyon nem vagyok rendben, még ha ez nem is teljesen észrevehető mindig rajtam. Jól esnek Jeason szavai, különösképpen azért, mert tudom, hogy ő a szemembe meri mondani azt is, ami fájna.
Részben kikerekedő szemekkel nézek fel rá, ahogy közelebb hajol hozzám, tekintetemet le sem veszem szemeiről. Érzelmek tömkelege lep el szavai hallatától és egyúttal a jelenlététől is, amiktől nehezen tudok megszabadulni. Egyszer érzek hálát, amiért ezeket mind elmondja nekem, ugyanakkor fáj is a múltidő. Az, hogy mi mindent szeretett bennem.
Megköszörülöm a torkomat, kénytelen vagyok a távolba pillantani, hogy megszakítsam a szemkontaktust és ezzel talán leplepzni tudom a szemeimből sugárzó fájdalmat, mivel ennek most nincs itt az ideje. Nem akarok több érzést magamra venni, szabadulni akarok a szélsőséges érzelmektől, amik ezekben a hetekben teljesen agyonvágytak. Ez így van, meg sem próbálom tagadni még Jeason elől sem.
- És... nem gondolod, hogy mostanság túl sokan akarnak nekünk ártani? Mármint..., nem tudom: nekünk, mint csapatnak - nézek rá újra. Nem tudok nem kapcsolatot találni az események között. Márk halála sem lehet véletlen, főleg, hogy Jeasonra próbálták a gyanút hárítani és bár nekem sincs konkrét bizonyítékom arra, hogy nem ő a tettes, de ezt egyszerűen csak tudom. Kár, hogy ez nem elég az auroroknak.
- Nagyon rád szálltak az aurorok? - kérdezem őszinte érdeklődéssel és aggodalommal, elvégre ez is valami, amin ketten osztozunk.
- Elvileg három nap múlva lenne egy tárgyalás, amin meg kellene jelennem. Rólad lesz szó - temetem arcomat a kezeimbe, hogy újra megmasszírozzam a mimikaizmaimat. - Ne aggódj, nyilván fedezni foglak, de ha van bármi erős magyarázat, amivel alá tudnám támasztani az ártatlanságodat, akkor ne habozz elmondani, jó? - Néha magamat is meglepem, hogy mennyire önzetlenül ki tudok állni mellette. Néha azt hiszem, hogy akkor is ezt tennék, ha pontosan tudnám, hogy ő volt a tettes, bár azon nem kicsit lepődnék meg, elvégre nem olyan embernek ismertem meg őt. Sok durva dologra képes, de azt azért nem nézném ki belőle, hogy embert tudna ölni.

The desire to live on stems from a feeling of having unfinished business in life

Hihetetlenül gyorsan megy fel bennem a pumpa. Alig kezdek el mosolyogni rá, mikor meglát, de legszívesebben már fordulnék is meg, hogy aztán dühösen menjek haza és az öcsémnek adjam azt a mérhetetlen mennyiségű csokit, amit egyébként a lánynak vettem. Mondatára inkább csak megforgatom a szemeimet, így talán el tudjuk kerülni ezt, hogy veszekedésbe kezdjünk. Nem ezért vagyok itt. Bár már magam is elgondolkoztam, hogy egyáltalán minek is jöttem én ma ide?!
-A csokinak?! Azt hittem az én parfümömet szeretted a legjobban. – kezdek el nevetni. Nem tudom, hogy ő hogyan éli meg a szakítást, szinte biztos vagyok benne, hogy utál, így erre nem várok más reakciót, mint teljes elutasítást és gúnyolódást. Valahol viszont remélem, hogy ez legalább majd egy kicsit jobb kedvre deríti, pontosabban az, hogyha picit bánthat szóban. Nekem valahol fájt róla, vagyis kettőnkről múlt időben beszélni. A hirtelen támadt haragom az oka a szakításnak, hiába mondom magamnak, hogy jobb lesz így, hiszen hosszútávon amúgy sem bírtuk volna ki, hogy egyfolytában a másiknak ugrunk.
Tudom, hogy elég jó a beszélőkém, mégsem vagyok képes most összeszedett mondatokat kinyögni. Chrissy olyan nekem, mint egy kékhalál a számítógépnek! Az agyam nem pörög, sőt egyenesen leáll, feladja és csak várja, hogy történjen a csoda, hogy valaki megjavítsa… Viszont esetemben attól félek, hogy a probléma forrása és megoldása ugyanazon személy, mindig is az volt.
Kérdésére lassan elkezdem rázni a fejem. – Nem, senki nem mondott semmit. Én is csak akkor éreztem magamat furán, mikor láttam, hogy zuhansz… - Azt már nem teszem hozzá, hogy ez azért volt, mert talán megijedtem egy pillanatra. Ösztönösen cselekedtem és elkaptam. Nekem nem kell több bizonyíték ennél, hogy tudjam, ő még mindig fontosabb, mint a játék.
Azt biztosra tudtam mondani, hogy Chritine semmiben sem hibás. Ismerem őt, tudom milyen! Azért, mert Mark meghalt még nem fogja hagyni magát és nem lenne ilyen béna egy meccsen. Talán nem talál be, mert máson agyal, de azt lehetetlennek gondolom, hogy magától csak úgy belassuljon és ne vegye észre a gurkót. Nem vallana rá az ilyesmi, szóval biztos vagyok benne, hogy valaki ártani akart neki. Az aurorok is ezt sejtik, szóval biztosan van valami furcsa a dologban! – A csapatnak? – vonom fel a szemöldököm, mert egy pillanatra nem értettem a kérdést. Tudomásom szerint eddig csak ő és én voltunk komolyabb bajban. – Ja persze! Én is ezt hiszem... - kezdtem el hevesen bólogatni. Lehet ő is ugyanazt a kifogást akarja használni, mint én. Vagy csak arra gondolt, hogy a srác halála mindenkit mélyen érintett?
Először nem is akarok neki válaszolni, így elkapom róla a tekintetemet. Ha anya és Henry nem lenne, szerintem már régen bezártak volna gyilkosság vádjával. Mindenki ujjal mutogat rám csak azért, mert elvileg velem beszélt utoljára Mark és veszekedtünk. Arra nem gondoltak még, hogy ez túl egyértelmű?! Hogy esetleg más rám akarja kenni? Mi van akkor, ha nem is a srácnak szánták a mérget, csak a balfasz rossz poharat vett el? Én nem tudnék gyilkolni. Bárkivel össze tudnék verekedni, talán a gyengélkedőre is kerülne miattam, de odáig sose fajulna a dolog, hogy meghaljon. Mark is… Az a szerencsétlen rossz témát hozott fel. Nem emlékszem pontosan mi volt az, vagy csak nem is akarok rá emlékezni. Inkább nézze meg valaki a fejemben, hogy mi történt! Esküszöm nem állok ellen.
Szavaira kipattannak a szemeim és csak félve nézek rá. – Te… Nem feltételezed azt, hogy megöltem…? – Valahol meglep, de összességében jól esnek a szavai. Meg akar engem védeni, holott itt lenne a lehetőség, hogy visszavágjon nekem a szakításért és megnehezítse az életemet. Igaz, ő nem ilyen lenne. Mélyet sóhajtok, ahogyan belekezdek a magyarázatba. – Nem tudom mennyit láttál, de… Valóban veszekedtünk. Arra nem emlékszem, hogy miről, mert addigra totál részeg voltam, de rohadt dühös lettem. Éppen azon voltam, hogy bemossak neki egyet, még a gallérját is megragadtam, de… Leesett, hogy mindenki minket néz és csak elmentem. Ismersz Chrissy, én az erőszakot választom, nem az olyan mocskos húzásokat, mint a méreg! – Nos… Ezt akárhogy próbálom megmagyarázni, sehogy sem hangzik jól…

There's always some madness in love. But there's
also always some reason in madness.

Hát persze, van akkora egoja, hogy azt higgye, az ő parfümje mindenek felett fel, csak mert régen annyit emlegettem annak kellemes illatát. Nos, a valóság az, hogy tényleg vonzónak találom Jeason illatát, de nem a kölnijét, hanem a saját testének egyedi illatát és talán ennyi én után magamnak is bevallhatom végre, hogy személyisége mellett az volt az egyik tényező, amivel magához csalogatott. Akkor persze nem tudhattam, hogy szintúgy a személyisége, avagy inkább a személyiségünk egymással rivalizáló szegmensei a hibásak, amiért végül szakítottunk. Az a fájó ebben, hogy hiába nem vagyunk többé már egy pár, az útjaink mégsem váltak el. És Merlinre is, ez így pokolian nehéz!
Egy pillanatra azt sem tudom, hogyan kellene erre reagálnom, szóljak be neki frappánsan, vagy inkább valljam be neki, hogy én hozzá vonzódtam és nem a parfümjéhez és akkoriban a világ összes csokijáról lemondtam volna érte, de végül inkább csak fejemet fogom, mert rá kell döbbennem, hogy erre most nincs erőm. Nem tudok most szájkaratézni és annyira versenyszellemű vagyok, hogy nem kezdek bele, ha nincs esélyem nyerni.
- Ez nagyon érdekes… De legalább mással nem történt baj. - Szép is lett volna, ha úgy kezdtünk volna potyogni az égből, mint a legyek, akiket méreggel lefújnak. Ennek ellenére nem nyugtat meg a válasz, hiszen akaratlanul is kezdem magamat hibásnak érezni a történtek miatt, mert feltehetőleg érthető, ha egyedi esetként magamban is keresem a probléma forrását és nem minden erőmmel a seprűt hibáztatom. Elvégre az csak egy seprű! Én irányítom. De attól még furcsa volt, nagyon furcsa, mintha valahogy megbabonázták volna kívülről. Mintha elvesztettem volna felette az irányítást, de ez aligha meglepő, elvégre mostanában az életemmel is pont így vagyok. Rémes érzés, hogy kiszalad alólam a talaj.
Egy pillanatra kérdőn nézek rá, mert nem tudom mire gondol az alatt, hogy furán érezte magát, mikor látott zuhanni. Én leginkább megijednék, ha egy ilyet látnék magam előtt, de azt is le kell szögezni, hogy egy kviddicsmeccsen annyira pörögnek az események, hogy a nézőkkel ellentétben a játékosok nem feltétlenül azonnal fogják fel, ha valaki zuhan. Végtére is, miért ne repülhetne valaki, akinél nincs semmilyen labda lefelé? Mondjuk egy fogó esetében ez teljesen reális.
- Az azért volt, mert egy gurkó lefordított a seprűről. Ha nem is tisztán emlékszer arra a pillanatra, de ezt legalább biztosra állíthatom. - Ha a seprűn egyszerűen zuhanásba kezdett volna, nem tudom mit tennék. A tudat, hogy fogja magát és zuhanásba kezd több mint rémisztő, de ilyen nem történt. Én fordultam le a seprűről, ez biztos. - Utána jött a képszakadás - teszem hozzá, miközben rá pillantok. Ennek fejében nem is tudom megmondani, mi történt velem azután.
- Hát, nem is tudom… - bizonytalanodom el, mikor visszakérdez. - Megfordult a fejemben, hogy a seprű megbűvölésével akarták valahogy elérni, hogy veszítsünk. Vagy azért akarják rádkenni a gyilkosságot, hogy téged kivegyenek a csapatból és börtönbe dugjanak. Sokaknak állna ez érdekében, hidd el. - Én már rég nem hiszem a sport tisztaságában. Amennyire nagy üzlet áll mögötte és sok pénz forog benne, mindig vannak érdekek, amiket akkor is ki akarnak elégíteni, ha az adott csapat nem is elég tehetséges, vagy sikeres. Vagy teszem azt, menedzsert akarják lejáratni, bármi megtörténhet, ami miatt tönkre akarják tenni a csapatot.  
Nem a balesetem egy egyedüli, ami most megkeseríti az életemet, itt van még a Már halála miatt indított nyomozás is, amibe, ha nem is nyakig, de mellkasig biztosan benne vagyok. Ez Jeasonnak rosszabb, elismerem, még ha sosem fogom bevallani neki, hogy sok álmatlan éjszakám volt azóta, amiért aggódtam érte. Nem akarom, hogy valamelyik barom rákenje az ügyet és lecsukják, márpedig egy kicsit úgy tűnik nekem, hogy ez történik.
Egy pillanatra meglepődöm kérdésétől, de rá kell jönnöm, hogy végül is miért ne gondolhatnám azt, hogy Jeason a tettes. Én pontosan tudom, mennyire erőszakos ő, mennyire hirtelen haragú és néha tud meggondolatlanul cselekedni, viszont mindezen nekem sehogy sem férnek össze a történtekkel. Nem tudom megmondani, mi történt azon az este pontosan, mert nagyon homályosak az emlékeim, de érzem a csontjaimnak, hogy nem Jeason a tettes.
- Nagyon sok mindent kinézek belőled, sőt mi több, nagyon sok agressziót is megtapasztaltam már a részedről, de attól még egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt tetted volna. - Ha igen, akkor egész életemben félreismertem őt és nem tudom… én csak egy kicsit szeretnék abban hinni, hogy az az időszak, amíg tényleg nagyon közel kerültünk egymás szívéhez nem volt az első pillanattól az utolsóig hazugság. Én elhittem és még mindig elhiszem, hogy ismerem Jeasont, még úgy is, hogy már egy jó ideje nem mellette ébredek.
A nyakamat kezdem el nyomkodni, míg hallgatom őt. Úgy érzem, igazat mond és bár nem szeretem én az agressziót, de őt valóban olyan embernek ismertem meg, mint amit most felhoz mentségként. Bennem inkább csak az a kérdés merült fel, hogy ki volt a fő célpont: Jeason vagy Mark. De talán inkább Mark, Jeason pedig csupán rosszkor volt rossz helyen. Megnyalom ajkaimat.
- Én hiszek neked, Jeason! - nézek rá ezúttal teljesen komoly és egykori erőmet tükröző tekintettel. - Túl egyszerű lenne ezt rád kenni - mondom, majd újra megmasszírozom a fejbőrömet. - Én sem emlékszem túl jól arra az éjszakára, de mintha én is ott pakolásztam volna az alkoholos poharakat és nem vagyok biztos benne, de szerintem én adtam Mark kezébe azt, amit megivott. Márpedig az biztos már, hogy az az ital okozta a halálát, amit eredetileg magamnak szántam. - Ettől pedig kiráz a hideg. Nem akarom ezt tovább fokozni, nem akarok drámakirálynőnek tűnni, de nem sokon múlt, hogy majdnem én haltam meg és nem Mark.
- Nem akarom ezt túlkomplikálni, de elég para, hogy egyik héten nem sokon múlt, hogy mérget igyak, a másikon pedig a saját seprűm fordul ellenem. - Összehúzom magam, még a takarómat és jobban magamra húzom. Ettől a gondolattól megint elkezdek szédülni. - Elég ijesztő azt feltételezni, hogy engem akarna valaki megölni. Szerintem semmi okot nem adtam erre. - Se szavakkal nem becsmérlem általában az embereket, sem pedig tetteimmel, pusztán két személy, akik igazán mérgesek lehet rám, az pedig Jeason és a legjobb barátnőm, Ana, akikről ezt sosem tudnám elképzelni. De nem! Beképzelem! Nincs itt semmi összefüggés!

The desire to live on stems from a feeling of having unfinished business in life

Mindig figyeltem arra, hogy kellemes illatom legyen. Nekem is sokkal jobban esett, meg hát a lányok is szeretik. Általában pont azért mert akkor az illatot hozzám tudják társítani. Ennek viszont az a hátránya, hogyha kidobtam őket, akkor már nem tetszett nekik. És valljuk be, nálam sűrűn megesik, hogy valakivel szakítok.
Most is csupán szórakozásból emlegetem fel a parfümöm Chrissy számára. Olyan furcsa a helyzetünk. Egyszerre akarok vele jóba lenni és az exemként kezelni. Nálam ez általában azt jelenti, hogy többet szóba se állunk. Persze köszönök, ha meglátom egy volt barátnőmet, de nem különösebben szeretek velük csevegni, sőt! Semennyire sem bírom. Mi viszont egy csapatban játszunk, nem tehetem meg, hogy csak úgy elsétálok mellette. Mégis fáj, hogy mikor ránézek, akkor eszembe jut mennyire szerettem. De ismerem őt is és magamat is, akkor se megyünk el a csapattól, ha egyébként szenvedünk, hogy látnunk kell a másikat.
-Veled sem szabadott volna… - halkan mondom csak. Ha nagyon akarná, akkor szidásnak is vehetné, de nem annak szánom. Azért vagyok ennyire csendes, mert egyszerre akarom vigasztalni, ugyanakkor félek, hogy ez valami másba fordulna át. Minden amit mondok az félreérthető és ha nem is direktbe, de tudat alatt lehet pont azért fogalmazok így, mert azt akarom éreztetni vele, hogy még mindig érdekel. Szeretném magammal is elhitetni, hogy tudom, még mindig szeret, ahogyan én is őt, csakhogy magam sem vagyok ebben biztos. Valami van a levegőben és bennem is tombol valami, csak nem tudom pontosan micsoda. Hiszen nincsen barátja, illetve én nem tudok róla, így a féltékenység nem lehet. Próbálom egyszerűen dühnek felfogni, ami azért van, mert csak hirtelen felindulásból szakítottam vele.
Számat elhúzom, mikor közli, hogy a gurkó miatt esett le. Szóval emlékszik. – Sajnálom… El kellett volna ütnöm. – Senki sem tud meggyőzni arról, hogy nem az én hibám volt. Vagyis részben legalábbis biztosan. Én vagyok a terelő, nekem kellett volna erre figyelnem, de én helyette a lányt néztem és azon gondolkoztam mi lehet vele. Hibáztam és ennek ez lett az ára. – Nem rémlik semmi? – reménykedve pillantok rá, hiszen nem szeretném, ha tudná miért nem törte össze magát. Bár az már biztosan feltűnt neki, hogy ahhoz képest mennyire össze kellett volna törnie… Kevesebb sérülése van, mintha tényleg lezuhant volna. Viszont mindenkivel megígértettem, hogy titok marad hogyan úszta meg az egyéb csodás csonttöréseket.
-Ne viccelj Chrissy honnan tudhatták volna, hogy majd pont én esek neki Marknak, hm? Elismerem, hogy erőszakos vagyok, de az még az én esetemben is lutri lett volna, hogy vajon bele tudnak-e rángatni, vagy sem. Szerintem egy gyilkos nem teszi fel erre az egész tervét. Inkább csak jó bűnbak voltam. – vonok vállat, mert szerintem itt nem én vagyok az elsődleges célpont. – Az, hogy engem besároznak, téged meg egyértelműen szabotálnak, nekem inkább azt mutatja, hogy a csapat legjobb játékosaitól akarnak megszabadulni. Vagyis inkább tippelek arra, hogy valamelyik másik csapat a tettes. – Igenis jó esélyünk van, hogy bajnokok legyünk. Viszont ha az összes jó játékos kiesik, akkor tuti elbukunk. Én tisztában vagyok vele, hogy igenis profi vagyok, meg nem tagadom, hogy Chrissy is jó. – Viszont az aurorok kurvára nem veszik ezt be. Még anyám sincs meggyőzve erről. Hidd el, próbáltam neki mondani. – Nem mintha neki amúgy sok beleszólása lenne, hiszen pont azért, mert a fia vagyok nem vehet részt a nyomozásban. Anya pedig nem olyan sunyi, hogy a kollégáit próbálja győzködni a saját igazáról.
Egyik szemöldökömet felvonva nézek csak rá. – Most ezt vigasztalásnak, vagy cseszegetésnek szántad? – Mert hát Chirssy-vel igazából sose voltam erőszakos. Ordítani azt tudtam, de neki is volt hangja, ha akarta. Viszont sose bántottam volna. Ha hozzáértem, akkor mindig gyengéd voltam, ha pedig felhúzott inkább leléptem. Persze ő is látott verekedni, szinte mindenki, aki ismer tudja, hogy előbb csapok oda valakinek, aztán kezdtek el gondolkozni. Az viszont jól esik, hogy nem hiszi el, hogy én lennék a gyilkos, mivel nem is vagyok! A mérgekhez alapból nem értek és amilyen profi vagyok előbb ölöm meg magam vele, mint bárki mást. A mesémet hallva a lány még mindig hisz nekem és egyet is értek… Túl könnyű lenne engem bemártani. A filmekből pedig tudjuk, hogy sosem ennyire egyszerű a magyarázat.
Az ő történetét hallva elborzadok. Kikerekedett szemekkel nézem a lányt, és közbe próbálom feldolgozni, amit mondott. Ő adta a kezébe…? És ezek után még a seprűjével is baj volt. Ha ez így igaz, akkor könnyen lehet, hogy valóban a lány a célpont. De miért is pont ő? Nem olyannak ismerem, aki bárkinek is ártana valaha, így nem tűnik logikusnak, hogy valaki bosszút akarjon állni rajta. Mégis úgy tűnik, hogy ez a helyzet.
Nem is tudom mi ütött belém, de közelebb megyek hozzá és finoman átölelem. –Nyugi! Nem hagynánk, hogy bajod legyen. Így is annyi auror hemzseg körülötted. Képtelenség, hogy megint megtörténjen. – Nem tudtam egyszerűen visszafogni magam. Ez most amúgy sem az a helyzet, ahol játszanom kellene a menő és vagány srácot. Chrissy szemmel láthatólag rosszul van és utálom így látni, így jobb ötletem nem volt, minthogy átöleljem, ahogyan régen is. Néha nagyon is hiányzik, hogy ilyen közel legyen hozzám, ez pedig egy jó indok volt, hogy ismét magamhoz húzzam. –Amúgy meg gondolj bele! A tettes honnan tudta volna, hogy melyik poharat veszed majd el? Biztos nem te voltál a célpont. – Nem lehet, nem akarom elhinni.

There's always some madness in love. But there's
also always some reason in madness.

Hogy örülök-e annak, hogy az exem itt van most velem és még szóbaállunk egymással? Erre nem tudok egyértelműen se igent, se nemet mondani, mivel ez egy nagyon kiszolgáltatott helyzet számunkra. Ha nem lennénk csapattagok, akkor valószínűleg a szakításunk óta nem beszélnénk, így viszont roppant szomorú lenne, ha mindketten a végletekig megmakacsolnánk magunkat és az érzéseinket a karrierünk felé helyeznénk. Megfordult a fejemben, hogy a fizetés, a konfliktusok és persze Jeason miatt csapatot váltsak, de ez sem annyira könnyű dolog, mint aminek elsőre látszik. Élő szerződést felbontani pedig korántsem rizikómentes. De nem, egyelőre maradok a csapattal és szeretnék nem elfutni a problémák elől. Inkább annak a híve vagyok, hogy oldjuk meg azokat közösen, még akkor is, ha Jeasonnel kell ezért kommunikálnom.
Igazából annyira nem is rossz. Nem fogok hazudni, örülök, hogy itt van és egy-két témán kívül azért nem hasítja fel lelkemet a hangja. Sokszor érzem azt, hogy elkezdem bemesélni magamnak, hogy szavai mögött érzelmes törődés is lapul, most is emlékeztetnem kell magamat arra, hogy Jeason feltehetőleg nem azért mondja azt amit, mert még érezne irántam valamit, mégha megtévesztő is. Egyúttal az is ijesztő, hogy engem ez a dolog foglalkoztat. Miért? Miért akarom ennyire kihallani Jeason hangjából a szeretet legapróbb megmaradt jeleit? Miért vágyom arra, ami köztünk volt, hiszen az sem volt jó, a kapcsolatunk közben is veszekedtunk. Mégis azt érzem, hogy a jelenlegi helyzethez képest azok az idők jók voltak.  
Összébb húzom magam, amiért én sem tudok most mit mondani neki. Igen, el kellett volna ütnie, ugyanakkor nem vagyok kezdő játékos, tudom jól, hogy a terelők sem tudnak mindig mindenhol ott lenni. Mint ahogy én sem tudok mindig gólt szerezni egy rádobásból. Ilyen a játék és én amiatt nem haragszom rá.  
- Vagy legalábbis kettőtök közül valakinek - húzom el szám sarkát. Nem vádaskodok, pláne, hogy ezzel inkább őt szándékozom védeni azáltal, hogy emlékeztetem, a másik terelőnek is ez lett volna a feladata, nem csak neki. De lehet rosszul csinálom. - Az utolsó emlékem az, hogy közvetlenül előttem van a gurkó, egy hatalmas feketeség, ami kitartakta a látképet. - kezemmel is mutatom nyakam magasságában, hogy mennyire közeli kép maradt az emlékeimben a baleset előtti pillanatról. - Aztán iszonyú fájdalmat éreztem a mellkasomban, a kezem egyből mintha elzsibbadt volna, én pedig úgy esek össze, mint egy szúnyog, akit lefújnak repülés közben spray-jel. - Kicsit el is nevetem magam. - Teljesen elfeketedett a kép, de még tudatomnál voltam annyira, hogy felfogjam a zuhanást. Egy erős rántó, vagy csapódó mozdulatot éreztem utoljára, ami eléggé fájt, de csak egy pillanatig tartott, mert azután teljes K.O. volt. - Lehet nem volt ennyire kíváncsi a történtekre, de azért elmesélem neki, mert jó kiadni magamból. Na meg eddig biztos voltam abban, hogy nem akarom tudni, mi történt velem ezután, de most mégis kíváncsian nézek Jeasonre.
- Te hogy láttad mindezt kívülről? Te, a csapat meg a nézők... - Avagy egy kicsit fúrja az oldalamat, hogy milyen reakciókat váltott ki a baleset. Sokszor történnek durva esetek a meccseken, így nem feltételezem azt, hogy ez megijesztette volna a nézőket, viszont a seprűm lassulására például az edzőm biztos ráncolhatta a homlokát.
Aztán itt van még Mark esete is, ami tovább fokozza a bonyodalmakat. Ennyi minden egyidejű történését nem tudom egymástól elvonatkoztatni, lényegében ezen kattog az agyam mióta magamhoz tértem. Elgondolkodok arra, amit mond.
- Lehet érdemes lenne kinyomoznunk, hogy melyik másik csapatnak vannak lényeges aurorkapcsolatai. És akkor kiderülhet, hogy miért tudtak ennyire bűnbakot találni benned. Vagy hagyjuk az egészett és csak próbáljuk elfelejteni... - mutatom az atombombává változó agyam felrobbanását és inkább megpróbálok nem ennyire görcsölni ezen. Jól esik, hogy egyik legjobb játékosnak gondol. Szerencsére nem egy poszton vagyunk, így nem lehet minket összehasonlítani, egyúttal pedig rivalizálásra sincs sok lehetőség köztünk, ami jó, elképzelni sem merem, mi lenne velünk abban az esetben.
- Az emberek ösztönösen nem szeretik bonyolítani a dolgokat és menekülnek - felelem elsősorban az anyja esetére, azért remélem az aurorok esetében ez fordítva van, elvégre az a dolgok, hogy kombinálják az eseményeket. Szerintem. - Hogy vannak anyudék? - nézem újra rá, hirtelen jött gondolat, de eszembe jutott, hogy már rég találkoztam a családjával, pedig azt hiszem, egészen jóba lettem velünk még a kapcsolatunk idején.
- Vedd mindkettőnek - felelem a régi arrogáns önmagamként eleinte komoly tekintettel, de aztán megjelenik arcomon a gonosz vigyor. Egyébként elsősorban azt akartam érzékeltetni vele, hogy mellette vagyok, épp annak tudatában, hogy ismerem a jó és a rossz oldalát is. Ezt már nem veheti el tőlünk senki, egy év kapcsolat után olyannyira meg tudtuk ismerni egymást, hogy például ilyen viselkedésbeli kérdésekben bennem ne legyenek kérdések a Markkal való veszekedése miatt sem. Agresszívnak talán néha agresszív, de sosem bántott se engem, se másokat.
Ezen a ponton pedig úgy érzem, el kell mondanom az én verziómat is, ami kissé érzelmesebbre sikerült, mint azt elsőre akartam volna. Ahogy rezzen Jeason, én rá emelem tekintetemet és mint ahogy akkor a gurkó, most őt nézem lassított felvételként miként közeledik felém és végül megölel. A balesettel ellentétben ez kicsit sem fáj, sőt, egész testemben felszabadulnak a boldogsághormonok és a hirtelen jött törődése eléri, hogy majdnem elsírjam magam. Közös emlékek tömkelege zúdul rám, én is átölelem őt a válla felett, miközben mellkasába fúrom az arcomat. Hallom, amiket mond, de nem fogom fel igazán, annyira beletemtekezek testének közelségébe. Magamba szívom az illatát.
- Egy kicsit maradj így kérlek - suttogom mellkasába, majd nyelek egy nagyot. Egyébként én is azt gondolom, hogy nem speciel én voltam a célpont, ahhoz túlságosan orosz rulett volt ez a taktika, elvégre tényleg bárki kezében kiköthetett volna a mérgezett perzső, viszont továbbra is azt érzem, hogy most nem akarok arra gondolni. Érzem, hogy hevesen ver a szívem és ettől újfent kellemetlenül érzem magam. Ha szeretem, miért lett vége a kapcsolatunknak? Ha meg nem szeretem, miért ennyire jó érzés a karjaiban lenni? Magamat is meglepve aztán kissé eltávolodok tőle.
- Sokan öleltek meg az utóbbi időben, de még mindig a tiéd a legjobb - szökik ki belőlem a vallomát, amit utólag átgondolva legszívesebben visszaszívnék. Aztán zavarodottságtól megigazítom a hajamat és megköszörülöm a torkomat.
- Egyébként szerintem ezek az esetek azt jelentik, hogy bár félkünk nem kell, de mindenképpen vigyázzunk magunkra és egymásra. Résen kell lennünk, hogy ne történhessen baj, mert úgy tűnik, a csapatunk fókuszba került - vonom le a konklúziót az egész beszélgetésből. Remélem Jeasonnel sem fog nagyobb baj történni, de ugyanezt kívánom a teljes csapatnak. Most össze kell tartanunk.

The desire to live on stems from a feeling of having unfinished business in life

Való igaz, hogy a kviddics csapatjátékon alapult. Ezen belül is a terelő poszton ketten vannak, összedolgoznak és ugye több szem többet lát, így kisebb az esélye annak, hogy valakit eltalál a gurkó. Mégis, mivel pont az én volt barátnőmnek repült a labda, így magamat okoltam az egész miatt. Igazából én voltam hozzá közelebb és én voltam az, aki csak meredten bámulta őt és azon gondolkozott, hogy vajon mi lehet vele, és nem azt figyelte, hogy az a kurva labda éppen felé repül. Ezek után nekem senki sem magyarázza meg, hogy nem az én hibám volt. Még akkor is, ha ahogyan mondja a két terelő közül legalább az egyikünknek el kellett volna ütnie, én magamra veszem. Nem tudom, hogy azért, mert pontosan tudom, hogy csak elbambultam, holott lett volna dolgom, vagy pont azért, mert Chrissy az én barátnőm volt. Tudom, hogy pont emiatt kevésbé kéne, hogy érdekeljen, de lássuk be, minden arra mutat, hogy igenis még mindig érdekel. Másképp nem enném magamat ennyire miatta. Inkább csak egy nagyot sóhajtok a mondatára és bólogatni kezdek. Nem értek vele egyet, nagyon nem. Viszont veszekedni sincs most kedvem, meg igazából erőm sem nagyon akad erre. Nyilván ő is tudja, hogy csak kerülöm a konfliktust, mert teljesen egyetértenék vele, akkor mosolyogva adnék neki igazat. Hozzáteszem, ez szökő évente egyszer fordul elő.
A meséje végén megköszörülöm a torkomat. – Csapódás volt az szerintem… - Technikailag igen, az én karomnak csapódott. Egyszerre szeretném neki elmondani, hogy mi történt valójában, ugyanakkor mégsem szeretném ezt vele megosztani. Örülök, hogy nem emlékszik igazából túl sokra. Tényleg szeretném elmondani, hogy nem esett le, hanem elkaptam, mert ha nem is figyeltem a gurkóra, attól még arra igyekeztem ügyelni, hogy ne essen komolyabb baja. Azt nem teszem hozzá, hogy egyébként csak én ugrottam utána, mert csak én törődtem ennyire vele! Mondjuk logikusan a meccs közben annyi minden történik, hogy nem is biztos, hogy feltűnik bárkinek, hogy valaki zuhan. Viszont pont emiatt egy kicsit gyanús is lennék nem? Mármint… Az összes ember közül, miért is pont én kaptam el? Nyilván azért, mert engem érdekelt ennyire. Teljesen logikusan következik ebből, hogy még mindig érdekel. Azonban nem tudom, hogy ő ehhez hogyan áll.
-Be-belőlem…? – Teljesen ledöbbent a kérdés. Nem vagyok jó a hazudozásban. El tudom hallgatni az igazságot és igen, kívülről eléggé lazának tűnhetek, de kamuzni nem bírok. Hacsak nem egy nagyon jól betanult szöveget mondok. A színészkedés sose volt erősségem. – Leginkább dühöt, amiért nem ütöttem el a labdát, de ehm… Szerintem mindenkit sokkolt! Úgy értem… Az egyik percben még azt látjuk, hogy rádobsz, aztán máris helyezkedsz, készen állsz, hogy folytasd a játékot, majd egyszer csak eltalál a gurkó és zuhansz. – megrázom a fejemet, ahogyan visszaemlékszem. – Minden olyan gyorsan történt. Egy pillanat alatt kellett reagálni. – És én reflexszerűen dobtam el az ütőmet és repültem a lány után.
Szerencsére másra terelődik a szó, bár nem sokkal kellemesebb a téma. Először a meccs, most meg Mark… Egyik jobb téma, mint a másik! Ha nem azon szenvedek, hogy elhallgassam az igazságot előle, akkor azon gondolkozom, hogy miért pont engem gyanúsítanak meg a gyilkossággal. – Tudod, még ha én el is felejtem, a karrierem érdekében jobb lenne kideríteni az igazságot! Amúgy meg anyun keresztül simán meg lehet nézni kinek vannak ott kapcsolatai. – Csak ahhoz segítséget kéne kérnem, ami[/i] nem az erősségem úgy alapból, hát ha még anyámról van szó! Már előre látom, ahogyan összeráncolja a homlokát és egy nagyot sóhajtva csak annyit mondd, hogy ne kezdjük itt magán akciókba. Viszont ő sem tud sokat csinálni, mivel miattam ki kell maradnia. – Ösztön vagy sem… Nem én megyek börtönbe azért, mert valaki végezni akart azzal a szerencsétlennel. – Kezdek kissé ideges lenni, így inkább el is fordulok tőle egy pillanatra és csak meredten bámulok magam elé. Nem rá akarok kiakadni, mert nem ő a probléma forrása. Ez az egész helyzet az, amibe kerültünk és nem értem, hogy ugyan miért is pont mi vagyunk a célpontok. – Anya jól, a férje… Még él. Sajnálatos. Na ha valakit megölnék, akkor az ő. – kezdek el nevetni hozzá. – Eli hiányol. Igazából aggódott miattad, szóval miatta is jöttem. – Finoman az ajkamba harapok. – Ugye tudod, hogy te vagy az első lány, akit bemutattam neki? – Ezt csak így halkan jegyzem meg neki. Az öcsém a mindenem, de tényleg. Mivel ismerem magam és tudom, hogy a legtöbb barátnőm csak egy kaland, így nem is bajlódok a bemutatásukkal. Mégis Chrissy olyan lány volt, akire azt mondtam, hogy megéri hazavinni és szeretném, ha megismerkedne a tesómmal. Persze egyből megkedvelték egymást.
És mi sem mutathatná ki jobban, hogy még mindig kedvelem, mint egy ölelés. Nem tudtam visszafogni magam, vagy lehet igazából nem is akartam. Látom rajta, hogy kell neki a vigasztalás, vagy csak egy pillanat, amikor azt érzi biztonságban van. Az ölelés mellett a kezemmel finoman a haját is elkezdem simogatni. Nekem is jól esik, ahogyan ismét így érhetek hozzá, és megint én vagyok az a személy, akire támaszkodhat. – Bármeddig… - suttogok én is, ahogyan az arcomat a hajába temetem. Nem tehetek róla, nagyon jó érzés újra így lenni. Mintha soha nem is szakítottunk volna.
Szavaira halkan kuncogni kezdek – Engem egy pasi sem tud lekörözni. – Igen, ismét jön a szokásos egoista énem, viszont mielőtt bármit mondhatna, ismét megszólalok. – Én viszont az öcsémen kívül senkit sem öleltem meg utánad. – Hogyha már ennyire őszinték lettünk hirtelen, akkor úgy érzem nekem is muszáj viszonoznom. Közben elhúzódik, amit én hagyok is neki, de még mindig szorosan mellette ülök. – Mi az ötleted? Fogjuk magunkat ér párosával aludjunk együtt? – Teszem fel azért kicsit szórakozva a kérdést. Értem mire gondol, de nem tudunk egymás nyakán lenni a nap 24 órájában. Illetve igen, de azért az… Komplikált!

There's always some madness in love. But there's
also always some reason in madness.

Ez sport, mi pedig sportolók vagyunk. Tudjuk jól, hogy a sérülések bizonyos időközönként elkerülhetetlenek, így a legutóbbi meccsen történteket is lehetne szokványosnak tekinteni. De nem. Az a helyzet, hogy amik velünk történnek, azok kicsit sem mondhatók megszokottnak és a miértekre még mindenki keresi a választ. Túl sok különös szituáció történt egymás után. És most még Jeason is megjelenik egy ajándékkal. Látom rajta, hogy komolyan bosszantja a balesetem. Van akkora egoja, hogy ilyeneket ne vállaljon magára ok nélkül, úgyhogy sejtem, hogy valami történt a meccsen, amiről ő tud, én viszont nem és ezt támaszthatja alá a konfliktuskerülő hozzáállása is. Mi a fene?
- Bárhogy is, a közvetítés feltételezem úgyis visszanézhető - nyugtatom elsőként magamat, hogy az igazság nem fog eltűnni, noha nem kételkedek Jeason szavaiban. Egyszerűen csak elengedem a történtek pedzegetését, mert idővel, ha meggyógyultam, úgyis mindenre választ kapok. Khm… majdnem mindenre.  
Halvány mosoly jelenik meg arcomon hallva Jeason visszaemlékezését. Aggódik? Egyértelműen megijedt akkor a meccsen, talán jobban is, mint bárki más a csapatból és ez bennem különleges érzéseket indít be. Jól esik, azt hiszem, ezen egyszerű érzelem az, ami most elönt engem. Örülök, hogy még mindig számíthatok rá és nem csak egy vagyok neki a csapattagok között. Mint ahogy ő is kiemelkedik az én szememben, bármennyire sokat veszekedtünk, mégis csak az első igazi nagy kapcsolatom köthető hozzá és máig hiszem, hogy nem véletlenül kötöttünk ki egymás karjaiban.
- Ez nem is hangzik rosszul. Mármint semleges szemmel - vigyorodok el azon ötletére, hogy az anyjától is esetleg segítséget lehetne kérni, amivel lehet egyről a kettőre jutnánk a Mark-ügy kapcsán, de egyúttal ő szorulna abba a kellemetlen helyzetbe, hogy ezzel megkeresse az anyját. Tudom, mennyire nem szereti ezt tenni, de én is azt gondolom, hogy a karrierje érdekében ez nem nagy áldozat.
- Hát a világ összes ügyvédjét felkeresem, ha téged akarnának börtönbe tenni. Ez nonszensz lenne! - Bizony, ha ennyire fokozódna a helyzet, akkor biztos, hogy én is olyan dolgokat tennék érte, amit sokan nem néznének elsőre ki belőlem. Pedig tudok ám hegyeket mozgatni, ha nagyon rákényszerítenek. Kezd az egész egy sakkjátszmára hasonlítani. Mit érdemes tennünk, mit nem, mivel szivatnánk meg csak magunkat és mivel tudunk lépéselőnybe kerülni azokkal szemben, akik Mark halálát kívánták. Viszont szeretnék mindenképpen kellemesebb, vagy legalábbis kevésbé feszült témára térni, így csak rákérdezek a családjára, ha már szóba kerültek.
- Jeason, ne mondj ilyet - nézek rá már-már könyörögve, hogy ne beszéljen így a nevelőapjáról, még ha köztudott, hogy rettenetes köztük a viszony. Túl sok volt mostanság a halálközeli élmény ahhoz, hogy egy családon belüli gyilkosság gondolatát könnyen kezeljük, hiába jó feszültséglevezetés számára.
- Eli annyira aranyos! - Mintha nem is Jeason testvére lenne, annyira nagyon különböznek. - Üzenem neki, hogy hamarosan rendben leszek - felelem mosolyogva és enyhén aranyos arcot vágok.
- Mert én vagyok az egyetlen lány, aki hosszú időt kibír melletted! – Cukkolom, egyértelműen már csak cukkolom és nem sértegetem, hiszen ezzel az a célom, hogy kiemeljem magam a többi barátnője közül, azonban ez annyira meggondolatlanul, érzelmekkel telt fejjel sikerül kimondanom, hogy csak utólag veszem észre a jelen időt szavaimban. Eredetileg múlt időben szántam, ami miatt kénytelen vagyok picit elfordulni Jeason szemei elől, de aztán csak sóhajtok. Na mindegy. Végül is nem hazudtam így sem.
Az ölelése azért meglepő, de rettenetesen jól esik. Ahogy most ölel át és bújik hozzám, az nem egy átlagos, meccs utáni pacsizós ölelés. De én ezt ismerem. Ismerem, hisz tapasztaltam már, az emlékek hatására pedig gyorsabban kezd verni a szívem. Ez a néhány percnyi menyország annyi erővel tölt el, hogy egy kicsit meg is feledkezek arról, hogy mi már nem vagyunk egy pár. Meg egy kicsit arról is, hogy ugyan miért is nem? Mintha nem szenvedtem volna olyan sokat abban a kapcsolatban, mintha nem veszekedtünk volna olyan sokat… mintha az az egész kapcsolat nem is lett volna olyan rossz. De annyira hihetetlennek tűnik, hogy képes vagyok egy öleléstől teljesen megbolondulni.
Aztán felnevetek a precízen elhangzó egoista megjegyzésére, mellyel szerencsére egy pillanat alatt eloszlatja az ölelés utáni számomra azért kissé kínosan piruló másodperceket.
- Komolyan? - szöknek fel szemöldökeim a meglepettségtől. Feltételezem, hogy az ölelést ilyenfajta ölelésekre érti, ami nálam sem volt sűrű élmény a szakításunk óta, de az egyenesen meglep, hogy… ezzel most azt akarja mondani, hogy egy nővel sem kavart azóta? Komoly? Mármint, nem elképzelhetetlen, csak ez esetben valamiért teljesen máshogy tekintek kettőnk kapcsolatára. Eddig én azt gondoltam, hogy csak egy lány vagyok, aki „megvolt” neki, igaz, én egy évig voltam mellette. Aztán vége lett és… nagyon fájt, amikor vége lett.
- Szép próbálkozás, Jeason! - kacsintok rá, miközben megpaskolom a vállát és próbálom abbahagyni a nevetést. Mikor belépett az ajtón, még azon gondolkoztam, hogy alvónak tettessem magam. Rettenetesen gyomorgörcsöm volt, mikor megláttam, most pedig már sokadszorra nevetek fel. Nem is emlékszem, mikor tudtunk utoljára ennyire sokat, ennyire közvetlenül és kellemesen beszélgetni.
Ebben a pillanatban mintha az ég dörögne, olyan akadályt nem ismerő mozdulatokkal nyit be a szobába a nővér. Egy kicsit ciki a szituáció, tekintve, hogy itt van mellettem az ágyban közvetlenül Jeason, de látszólag őt ez kicsit sem foglalkoztatja. Ellenben vet néhány olyan pillantást, mihelyst az ágyhoz ér, hogy még én is azt hiszem, hogy mentek kidobja az ablakon Jeasont. Megköszörülöm a torkom.
- Tényleg köszi, hogy eljöttél! - mosolyodom el, bár a mosolyom az öreg banya kellemetlen megjelenése miatt már kissé erőltetett. - Ha gondolod, írok mikor kiengednek innen. - Jobban örülnék, ha Jeason vinne haza, mint az apám.

The desire to live on stems from a feeling of having unfinished business in life

Szavain annyira meglepődök, hogy egy nagyot kell nyelnem, viszont sikerül annyira szerencsétlenül tennem, hogy félre megy és én elkezdek köhögni. – Hogy…mi? – Beletelik néhány percbe míg sikerül végre abbahagynom, majd ugyanazzal a kérdő tekintettel fordulok felé. Most ezt nem mondhatja komolyan igaz? Nem akarhatja visszanézni, hiszen akkor… Akkor…
Mélyet sóhajtok, mintha csak feladtam volna a titkolózást, ellenben nem mondok semmit. Nézze vissza, ha annyira szeretné. Majd akkor kiderül, hogy miért is nem tört tovább mindene. Semmi értelme sem lenne most a szemébe mondanom, hiszen az nagyképűség lenne. S hiába vagyok az, azért ezt nem verném nagydobra, ahogyan azt sem, hogy azért tettem, mert még mindig szeretem. Kár is lenne tagadni magam előtt, hogy még mindig gyengéd érzések fűznek hozzá. Emiatt dobtam el az ütőmet és repültem utána, majd vittem ki a pályáról, ezzel egyértelműen feladva a meccset. Utána persze mindenkivel megígértettem a csapatból, hogy erről mélyen fognak hallgatni, mert tudtam, hogy a lány félre fogja érteni. Illetve jelen esetben jól értené, de nem akartam, hogy jól értse! Az viszont eszembe se jut, hogy vissza tudná nézni… Francba! Anya vajon be tudná tiltani a felvételt?
Oh igaz is… Utálok tőle kérni bármit. A vége úgyis csak szidás lenne. Meg amúgy is el van tiltva ettől a munkától, hiszen a saját fiát gyanúsítgatják itt, szóval… Sokat nem tudna tenni, maximum csak szólni a barátoknak, hogyha lehet akkor kegyelmezzenek nekem. Igazából akad is itt egy olyan személy, aki talán hisz nekem és tudna is tenni valamit az érdekünkben… - Meglátom mit tehetek. – mosolygok rá halványan. Istenem de hiányzik, hogy minden nap így vigyorogjon rám. Annyira szívesen világgá futnék vele most. Kell a halálnak ez a sok dráma itt! Inkább lennék csak vele kettesben most – talán még Elit is vinném, de külön szobát kapna – mint ebben a borzalmas helyzetben.
Halkan nevetni kezdek erre a védelmező fellépésére. – Ez pont úgy hangzik, mintha még érdekelnélek. – vigyorgok rá. Igazából tetszik nekem ez a kis tűz, ami van benne. Hiába mondhatom egy effektíve nyugodt lánynak, én is tudom, hogy bizony képes oroszlánként is viselkedni. Tényleg mint egy jó Griffendéles. – Egyébként értékelem, hogy így bízol bennem. – Megtehetné, hogy ő is elítél és ne adj isten még hazugnak is állítana be, de nem teszi, ezért pedig hálás vagyok. A legtöbb auror maximálisan engem okol, csak azért mert én beszéltem utoljára a Mark-al. Viszont ők nem ismernek annyira, mint Chrissy. Furcsa ezt kimondani… Hiába szakítottunk, még mindig állítom, hogy neki nyíltam meg a legjobban az öcsémen kívül.
Fel is jön a család téma, amiről gyűlölök beszélgetni, de mivel ő már úgyis találkozott velük… Pontosan tudja miért. – Jó… Akkor csak megcsapkodnám az ütőmmel. – Kezeimmel úgy teszek, mintha fognám az ütőt és legyintek egyet, hogy bemutassam hogyan is találnám el őt vagy tízszer a gurkóval. Hm… Ez amúgy nem is rossz gondolat! Ha egyszer elvesztem a fejemet mellette, akkor tuti ezt fogom tenni. – Vigyázz, mert a végén a saját szemével akarja látni és meg kell hívjalak magunkhoz! – nézek rá komolyan, de egy pillanattal később már én is csak mosolygok rá. Őszintén… Nem bánnám, ha megint át kéne jönnie, mint a régi szép időkben.
-Oh wow… Tudod hány lány ölne azért, hogy egy puszit kapjon tőlem? – Feltűnik, hogy rosszul érzi magát azért, amit mondott, pedig… Igaza van. Egy nő sem bírja ki mellettem sokáig. Csak ő. Akkor is, most is. Ezért is próbálom oldani a feszültséget, elvégre nem akarom, hogy egy ilyen miatta kellemetlenül érezze magát. Felesleges.
Az ölelésem automatikus volt, hiszen láttam mennyire rosszul van. Pont ugyanúgy, mint régen, most is szorosan húzom magamhoz, hogy érezze velem biztonságba van. Ez most elég „vicces” hiszen pont én nem védtem meg a labda elől… De többé nem hagynám, hogy bárki vagy bármi ártson neki.
Ajkamba harapok egy pillanatra, amint ez átfut az agyamon. Megint úgy viselkedem vele, mintha még mindig együtt lennénk. Most rögtön el kéne engednem, sőt, jó messzire kéne tőle húzódnom, de nem tudok. Nem is akarok és… Ki mondhatná meg nekem, hogy mit csináljak? Ha szeretgetni akarom, akkor fogom is! Ha simogatni akarom a haját, akkor pedig így fogok tenni. Az sem érdekel jelenleg, hogy mire gondol, vagy hova teszi ezt az egészet.
-Olyan nehéz elhinni, hogy utánad nem voltam senkivel? Hiszen te magad mondtad… Te vagy az egyedüli, aki el tud viselni. – kezdek el rá szépen pillázni. Hiába van annyi rajongó, ha egyébként egyiket sem nagyon bírom elviselni. Eleve egy fannal összejönni bajos. Nem mondom, hogy életem legjobb döntése volt az, amikor a csapattársamat választottam, de kifejezetten jobb volt.
Mélyet sóhajtok, miközben mosolyogva nézek rá. – Pedig én már tudom kit választanék… - Egy pillanatnyi hatásszünetet tartok, de csak hogy fokozzam az izgalmat. – Jacob olyan szexi… Szerintem összeillenénk. – kezdek el nevetni a saját poénomon. Nincs az a pénz, hogy én és egy másik férfi… Fúj!
Viszont a jókedvet hamar megzavarja az ajtó nyitódása, azon belül is a nővérke, akit most legszívesebben ki is küldtem volna. Chrissy-nek én kellek és nem valami gyógyszer! Jobb vagyok én bármilyen bájitalnál. – Ha előre szólsz, talán még el is viszlek enni mielőtt hazamész. – kacsintok rá, majd felkelek. Még küldök egy gyilkos pillantást az őskövület felé, mielőtt kilépnék, de az ajtóban még visszafordulok és vetek egy fintort az öreg nőre, amíg az háttal van nekem. Ezzel talán ismét megnevettetem a lányt.