- Biztos valamelyik család-és gyerekvédelmis balfasz lesz. Vagy egy járőr, de akkor feldugom Potter fejét Pollux Black seggébe - közöltem Jerryvel a tippemet a titokzatos, utólag érkező kollégát illetően. Nem tudtuk ki az, senki nem mondta meg a nevét, a végzettségét és még azt sem, hogy került-e már ki komolyabb munka a keze alól egy cukorkalopás felgöngyölítésénél. Egyedül annyit méltóztattak közölni velünk a nálunk is nagyobb fejesek, hogy Pollux kibaszott Black ragaszkodott hozzá, akinek nyilván fényesre kellett nyalni a seggét még akkor is, ha a közvéleménykutatásokban mért politikai népszerűsége mostanság valahol a voldemorti mélységeket verdeste. A bátyám és a tanácsadói jó munkát végeztek, de nem elég jót, ha annak a burzsuj szemétnek volt még bármi beleszólása a minisztériumi ügyekbe, főleg egy olyan főosztályon, amihez rohadtul semmi köze nem volt. Mi pedig nem tehettünk semmit, így is áldhattuk a hatalmas szerencsénket, amiért a főosztály vezetősége rábólintott az Auguránvadász Projekt megvalósítására. Baszott veszélyes volt, költséges, sok munkaerőt kívánt és felkavarta a szart nem kicsit. De Potterék belementek, Maurice még vállon is veregetett volna, ha néhány héttel ezelőtt még nem akart volna hagyni megrohadni az Azkabanban - gyakran úgy éreztem, hogy az a bizonyos ügy még mindig guillotine-ként lebegett felettem, ha nem is a letartóztatás és bebörtönzés veszélye miatt, akkor a testvéreim csalódott, megvető tekintete emlékeztetett rá -, a csapat pedig probléma nélkül összeállt. Jerry tudta, kivel érdemes együtt dolgozni, ki megbízható és ki bír olyan aurori képességekkel, amelyeknek hasznát vehetjük. Bár kevesebb emberrel, mint ő, de én is tudtam szolgálni a Projekt számára több ígéretes tanítvánnyal - valószínűleg Chrysa Andersenen senki sem lepődött meg, Cameron Castillo beajánlásával viszont még magamat is sikerült meglepnem. Nem voltam teljes mértékben biztos a kölyök lojalitását illetően, de úgy ítéltem meg, hogy szemmel tudom tartani, a munkakészsége és a családi kapcsolatai pedig hasznosak lehettek számunkra. Arra pedig ugyan mennyi esély volt, hogy egy tizenéves takony átbasszon engem és Prestont is? Elkészültek az akták, kaptunk egy külön, tágas irodát, és ezzel kezdetét is vehette volna a munka oroszlánrésze - ha nem jön a felsőbb utasítás, hogy tájékoztassunk még valakit a nyomozás részleteiről. Nehéz lett volna megítélni, hogy kettőnk közül kit zavart jobban a helyzet, engem vagy Jerryt. Egyikünk sem rajongott érte, ha megmondták, hogyan és kikkel kellett együtt dolgoznunk. Különösen nem most, az Auguránvadász Projektnek bizalmi alapon kellett volna működnie. Az új irodában vártuk Pollux Black egyelőre anonim marionettbábuját. A szobában jóformán vágni lehetett a cigarettafüstöt, de aki dolgozott már együtt bármelyikünkkel, azt ez valószínűleg nem lepte meg, ahogy a kötőszóként repkedő trágárságok sem - és ebben még mindig Jerry volt kreatívabb, mintha a korral egyre jobban ment volna neki. És végül eljött a nagy pillanat, kitárult az irodaajtó és... és megjelent Cassie Black. - Nincs nagyobb öröm, mint az arisztokratikus, bájos arcodat látni korán reggel, de ajtót tévesztettél - közöltem vele. - Ha várakozik kint valami nyomorult, aki szabadidejében a nagybátyád seggét nyalja, akkor visszafele küldd már be, köszi...
Jerry Preston and Cassiopeia Black varázslatosnak találta
Megannyi féle képpen el tudtam volna képzelni a reggelemet, ám az, amit most csináltam nem szerepelt sem a rövid, sem pedig a hosszú távú terveim között. Legalábbis tegnap délutánig, amikor is a nagybátyám meghívott vacsorázni, mert "beszélni szeretne velem valamiről". Már abban a pillanatban, hogy ezek a gondolatok hanggá, betűkké majd pedig szavakká formálódtak, tudtam, pontosan tudtam, hogy jó nem sülhet ki belőle. Arra azonban sosem gondoltam, hogy az lesz a vége, ami. Természetesen hallottam a - lehető legtöbb kreativitást nélkülözően - Auguránvadász Projektnek keresztelt felhajtásról. Jerry Preston és Holden Briggs az utóbbi hetekben tettek róla, hogy mindenki, akinek csak egy fikarcnyi köze is volt az aurorokhoz, az tudjon róla és csatlakozzon. Én pedig nyilvánvalóan nem véletlen felejtettem el beadni a jelentkezésem, egyszerűen úgy döntöttem, hogy az amúgy is véges szabadidőmben nem fogom két gázkémény rekedt zsörtölődését hallgatni arról, hogy a világ szar, az aranyvérűek pedig - nyilvánvalóan - a főfaszok benne. De, mint oly sokszor már az életben, a választás lehetősége, nem volt más, csak egy kedves, ideig-óráig fenntartott illúzió. Ugyanis a nagybátyám - így tulajdonképpen az egész családom - igen súlyos összegekkel támogatta ezt a kezdeményezést, azért természetesen, hogy még a gyanú legkisebb árnyéka se vetüljön rá - ránk - és arra, hogy köze lenne ehhez a szervezethez. Amihez - mint a tegnap elköltött vacsoránál, a láthatóan nehezményezett kérdésem után megtudtam - valóban nem volt köze. Igaz, nem kedvelte ugyan a muglikat, a sárvérűeket és túlnyomórészt a félvéreket sem, de ettől még nem kívánta egyik csoport halált sem. Annál hasznosabbnak ítélte őket. Némileg. Ettől függetlenül nem boldogított a tény, hogy csatlakozni kényszerültem, mert a szavai hiába hangoztak kérésként, azok valójában köntösbe öltöztetett parancsok voltak. Már pedig, ha a család feje mondott - hovatovább kért - valamit, akkor az ember, ha volt némi józan esze, nem ellenkezett. Így én sem tettem, hiába vágytam rá tegnap este és most is, amikor Holden elnyúzott tekintetét vizslattam az előtt a helyiség előtt, amelynek számát a Belső Ellenőrzés bocsátotta rendelkezésemre miután végeztek az amúgy csak formális átvilágítással. Bármit is írtak a kezemben tartottmappában található jelentésre, a vezetőknek nem volt választásuk. Ha kellett - már pedig kellett, ezzel tisztában voltam - a családom pénze, akkor a nagybátyám emberét is muszáj volt elviselniük. Ahogy azt is, hogy az - vagyis én - a legapróbb részletekről is jelentést tesz neki, a költségvetési elszámolással egyetemben. - Neked is jó reggelt, Holden - biccentettem én, ha már ő ignorálta etikett köszönésekre vonatkozó fejezetét. - Nincs itt senki, csak a takarítók meg én - intettem az egyik, tőlünk kissé messzebb sepregető alak felé -, bárkit is kerestek, biztosan azon a továbbképzésen van, ahol a bátyád seggnyalói is. Bár látatlanba állítom, ez utóbbiból biztosan több van, hiszen máshogy igen nehezen választották volna meg - mosolyogtam kedvesen a férfira, miközben kikerültem őt és beléptem az irodába, ahol egy bólintással köszöntöttem a szintén dohányzó Jerry Prestont. Beengedtem magam, ha már Holden erről is megfelejtkezett. A helyiség valóban új volt és modern, legalább azt elmondhattam majd Polluxnak, hogy eddig hasznosan költötték a pénzünket. - Mondjuk bárkit is vártok, azt nagyon utálhatjátok, szerintem a náci gázkamrákban Merlinesebb helyzet uralkodott, mint itt - húztam el a szám, miközben az ablakhoz léptem, hogy kinyissam azt. Nem fulladásos halált terveztem magamnak, főleg nem így, általuk. - Vagy már most, a Projekt elején ennyire szar minden, hogy inkább az öngyilkosságot fontolgatjátok? - intéztem hozzájuk még egy kérdést, egy szóval sem említve, hogy engem várnak. Ennyi szórakozás még nekem is járt, ha már belekényszerítettek ebbe a nagy adag füsttel fűszerezett fekáliába.
Jerry Preston and Holden Briggs varázslatosnak találta
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
Nagyon boldogan tudtam volna keresztre feszíteni Pollux Blacket, aztán körbekenni valami cuccal, amitől a világ összes hegyi trollja őt akarja majd meghágni - lehetőség szerint egyszerre. Nem szerettem, amikor valaki a munkámban turkált, akinek semmi köze nem volt hozzá, végképp akkor nem, ha egy politikus tette meg ugyanezt. Semmi köze nem volt ehhez a projekthez, ahogy semmi máshoz sem, amit a főosztályon végeztünk, azt sem tudta, hogyan működik a bűnüldözés ránk eső része. De persze annak a pedofil fejű fasztarisznyának bele kellett pofáznia, mert miért is ne tenné. Felkúrtam magam rajta egy pillanat alatt, pedig még nem tudtam, hogy kit akar a nyakunkba akasztani. - Hogyne, biztosan a félig feldarabolt exedet fogja ideküldeni -horkantam fel, közben arra gondolva, hogy Lachlan biztosan befejezné a feldaraboltatását, ha ide kerülne. Milyen szerencse, hogy már fél lábbal a parancsnokságon kívül volt. -Akárki is lesz az, nem marad itt sokáig, ha rajtam múlik. -Ha rajtam múlt volna, az egész projekt a kukában landolt volna, mert senki nem bírta volna elviselni a stílusomat. Igazából így sem tették, nem csoda, hogy egy meglehetősen aprócska csapat verődött csak össze erre a hálátlan feladatra. Erre kinek sikerült belibbennie az irodába? Naná, hogy Cassie Blacknek, én pedig dobhattam ki az eddigi terveimet a picsába. Holdennel ellentétben nekem nem voltak ilyen mentális nehézségeim, hogy ne essen le azonnal, miért jött ide és miért éppen ő. És engem nem is zavart a látvány, kedveltem a kis Blacket és biztos voltam benne, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni. Már csak az a kérdés, hogy Holden is képes lesz-e elviselni, hogy egy törpenövésű nő is tökösebb itt nála. - Van egy olyan érzésem, hogy éppen téged várunk, Black -fújtam ki a füstöt, ignorálva a kettejük között azonnal létrejövő szájkaratét. Most még szórakoztatott, ha felkúrnak, úgyis a seggükbe dugom fel az elszívott cigarettavéget, amíg abba nem hagyják. Persze a többiek előtt is nagyon szívesen megalázom őket néhány mondatban, az legyen a legkevesebb. -Ezzel a köcsöggel ellentétben meg én örülök is neked. Odalöktem elé egy mappát, benne ugyanazokkal az információkkal, amiket a többiek az első eligazításon kaptak meg. A számat koptassa a bánat, okos lány, majd elolvassa szépen magának. - Gondolom, mivel Pollux Black rúgta be ide a segged, nem kell attól félnünk, hogy lelépsz, így az amneziátoros lófaszt hagyhatjuk is. -Nyomatékul, és utalva arra, hogy mennyire leszarom a dohányzásról alkotott véleményét, újabb slukkot szívtam a cigiből és lassan ki is fújtam a már most ködös szobába. Szegény új bútorok, hogy nem szarom le, milyenek lesznek néhány hónap múlva.
Cassiopeia Black and Holden Briggs varázslatosnak találta
A bátyámmal a mágiaügyi miniszteri székben mostanra hozzá kellett volna szoknom a politika undorítóan korrupt világához, vagy legalábbis elfogadnom, hogy a dolgok így működtek. Szívességek, zsarolások, lekenyerezések, méltatlanul megszerzett pozíciók... de hiába lettem idősebb, tapasztaltabb és lépdeltem felfelé az aurori ranglétrán, ezt még mindig nem vette be a gyomrom. Gyanítottam, hogy soha nem is fogja. Gyerekkorom óta keményen dolgoztam érte, hogy ott legyek, ahol most voltam, és az igazságérzetemen túl nagy csorbát ejtett mások seggnyaló mentalitása, ami villámsebességgel olyan magaslatokba juttatta őket, amiért nekem évekig ki kellett melóznom a belemet is. A tehetség egy dolog, a kapcsolatok még annál is többet nyomtak a latban - és bár korábban azt gondoltam, hogy a parancsnoki rangom elég lesz ahhoz, hogy legalább a környezetemben ennek véget vessek, kurva nagyot tévedtem. Meg kellett hajolnom a feletteseim akarata előtt, akik magasról leszarták az elveimet, ha szép összegű támogatásokról és kapcsolati tőkéről volt szó. - Lachlan nem az exem. Attól, hogy megdugtam néhányszor, még nem lesz az exem. Nem is tudom, mi a faszért mondtam el neked... - A csapatépítő egy gyötrelmes pillanatában említettem meg Prestonnak azt az alig pár hétig tartó affért Ada Lachlannel, és azóta is bántam, hogy nem hallgattam el előle. Nyilván nem bírta ki, hogy ne tegyen rá igazi jerryprestonos megjegyzéseket. - Hát épp ez az, nem rajtad múlik. Leszophatjuk magunkat, de akkor is az van, amit a nagykutyák mondanak, te is nagyon jól tudod. Lehetett Jerry egy félisten az aurorok körében és lehettem én is a kommandó parancsnoka, de az együttes akaratunk sem volt elég ehhez. És az igazat megvallva... igen, kellett az a pénz, amit Pollux Blacktől kapott a projekt. Ez nem egy részeg hajléktalan megkéseléséről szóló nyomozás volt a Zsebpiszokban, ide több erőforrás kellett, mint amit a Minisztérium magától tudott biztosítani számunkra. Erre pedig belibbent közénk Cassie Black, aki mostanság többször volt a gondolataim és (rém)álmaim vendégszereplője, mint ahányszor a Minisztériumban összefutottunk - bármilyen félreérthetően is hangzott ez, mert esküszöm, nem olyan értelemben kísértett ébren és álmomban is. - Igen, a politikának van egy ilyen izgalmas tulajdonsága, hogy az kerül pozícióba, akinek többen akarják nyalni a seggét. És őszintén szólva, a bátyámnak nem volt nehéz dolga, a kutya fasza nem kíváncsi már a nagybátyádra, bár ahogy a jelenlegi helyzet is mutatja, őt erről elfelejtették tájékoztatni vagy csak szereti ignorálni a leáldozóban lévő politikai karrierjét - fújtam ki hosszan a cigarettafüstöt. Nem, számomra valóban nem volt egyértelmű miért tévedt közénk Cassie. Az Auguránvadász Projekt veszélyes volt, mondhatni öngyilkos vállalkozás - mégis ki küldi ilyesmire az unokahúgát? Ahogyan ez a helyzet is mutatta, Pollux Blacknek ez nem okozott problémát. - Nem mondod komolyan, hogy téged küldött? - A döbbenettől egy pillanatra még arról is megfeledkeztem, hogy valami sértőt vágjak a fejéhez. - Az unokahúga vagy... Nem éreztem úgy, hogy túl kéne magyaráznom a megrökönyödésemet. Ha valaki tudta, hogy mit gondoltam a családi kapcsolatokról, a rokonaim megóvásáról, az Cassie volt. Azóta egyszer sem hoztuk szóba azt a két éjszakán átívelő beszélgetést, ami alig pár hete esett meg, de gyanítottam, hogy azok után nem kellett kifejtenem a véleményemet a nagybátyja húzásáról. - Én adok neki kódnevet, Kandúr - közöltem Jerryvel, és ez csak részben szólt annak, hogy kreatívan akartam kicseszni Cassie-vel. Akármi is történt köztünk pár hete, attól még nem változott meg alapjaiban az egymás sértegetésére épülő viszonyunk. A biztonság kedvéért azért gyorsan arrébb húzódtam Jerrytől, kartávolságon kívülre, mielőtt nyakon talált volna vágni az új becenevéért. Tomcat, baszd meg, Tomcat.
Lesajnáló tekintettel, mégis végtelenül elnéző mosollyal pillantottam végig Holdenen. A történtek óta - amennyiben ilyen, a testvéreihez kapcsolódó kérdésekről volt szó - képtelen voltam rá nem úgy tekinteni, mint egy szeretetéhes, becsapott és megvezetett kisfiúra, aki még most je jött rá arra, amire körülötte már mindenki: átverik és kihasználják. - Ne csak olyan statisztikákat olvass, amit ti hamisítotok - ciccegtem végül rosszallóan, remélve, hogy ennyiben hagyja a témát. Hiszen azt nem tagadhatta, hogy hamisítják a statisztikákat, mivel sehogy másképpen nem lehetett magyarázni az ellentmondásos tényt, miszerint rengetegen utálták Briggséket, mégis állítólag jobban teljesítettek, mint bármikor korábban. Persze, ki tudja? Lehet Holden tényleg abban a tévképzetben élte unalmas, a testvérei körül forgó mindennapjait, hogy a bátyja nem egy leendő diktátor és az utca népe rajong érte. - Kegyetlen vagy. Elrontod azt a kevéske szórakozást is, ami ebben a cseszett szituációban megadatott volna nekem - biggyesztettem le csalódottan az ajkaim, miközben beljebb tessékeltem magam az irodába. Üdítő volt a hajnali órák derekán, hogy Jerry Preston egy, az átlagosnál is méretesebb fasz. - De ezt azért jó hallani, én is kíváncsian várom a közös munkát, mindenkivel - engedtem meg magamnak egy apró mosolyt, amelyről tudtam, hogy Jerry Prestonnak semmit sem jelent, nekem mégis jól estek a szavai. Bátran kijelenthetem, hogy kellemetlen volt így, utólag, nem kevés protekcióval bekerülni a Projektbe, mindezt úgy, hogy a többi jelentkező komoly válogatáson ment keresztül. Olyan rostákon, amelyeken nekem nem kellett. Még a belső ellenőrzés sem gáncsolhatott volna ki, ha valami problémát tapasztal, hiába tartották őket elméletileg ezért. Azt pedig nem tudtam, de sejtettem, hogy a hirtelen, utólagos megjelenésem vezetői részről is hasonló érzéseket válthatott ki. Senki sem szerette, ha beleköptek a levesébe és kémeket állítottak rá, hiába járt ezért botrányosan magas pénz. Ékes bizonyítéka volt ennek a masszív cigaretta füst felhő, amit már-már harapni lehetett, és az újonnan nyitott ablak se sokat javított a helyzeten. - Az ilyen helyzetekben mióta fontos ki kinek a rokona? Csak a hűség számít. Nem hittem, hogy ezt egy aurornak kéne magyaráznom - vontam fel a szemöldököm Holden döbbenete láttán, hallatán, miközben hellyel kínáltam magam, lévén ezt is elfelejtették. De a cigizés, az bezzeg ment nagyüzemben. - Legalább nem arra kért, hogy gyilkoljak érte - intettem szórakozottan, miközben a Jerry által felém lökött aktáért nyúltam, hogy gyorsan átfussam azt. - Ha jobban belegondolsz, így van esélyem az túlélésre, az Azkabanban már nem lennék ennyire szerencsés, igaz Holden? - tettem még hozzá, mindezt olyan hangnemben, mintha csak a szokásos szócsatánk része lenne, semmi több. Holott ez jóval mélyebb volt, mind a ketten tudtuk. Az, hogy Jerry Preston rájön-e valamire pedig nem érdekelt. Biztos voltam benne, hogy Briggs parancsnok pontosan annyira vágyott neki beszámolni, mint én: semennyire. - Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha azt mondanám, hogy hozd az amenziátorokat, de nekem, mint Pollux Black emberének, nem osztottak exit lapot ebben a kártyapartiban. - tettem keresztbe az egyik lábamat a másikon, miközben kicsit hátrébb is dőltem a széken. Bárki is választotta, legalább kényelmes volt. - Van valami nagyon extra, különösen titkos információ, amit tudnom kell? Már olyan, nyilván, amit nem lehetett leírni a papírokra, nehogy valahogy kikerüljön innen ezzel veszélyeztetve mindent. Kevés dologban voltam biztosabb annál, minthogy nem szeretném tudni, Holden miért hívta úgy Jerryt, ahogy véleményem szerint inkább a szerelmes, homosexuális férfiak becézték egymást, mintsem magukat vehemensen heteronak valló aurorok. Így tehát, jobb híján a szoba nagyját elfoglaló táblán pihentettem a tekintetem, az oda csíptetett képeken, adatokon és a családfán. Gondosan olvastam végig, mint amit csak láttam. A nevek ismerősek voltak, ha nem is a túlnyomó részüket, de jó párat közülük így vagy úgy, én is a rokonomnak tudhattam. Mégis, akadt egy rész, ahová vissza-vissza ugrottak a szemeim, a homlokomon pedig egyre mélyültek a barázdák. - Szerintem elrontottátok ezt a családfát, összekevertetek pár nevet és évszámot - billentettem oldalra a fejem. Minél többször olvastam át, annál biztosabb voltam az állításomban. - Átnézte ezt nektek valaki, aki ért is hozzá, vagy csak összeraktátok, hogy jó ez így? - érdeklődtem, fenntartva a tévedés esetlegességét, noha ennek nem sok esélyét láttam. Hármunk közül azt hiszem, én voltam az, aki a legjobban rálátott az aranyvérű családok belterjes világára és annak szabályaira.
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
