Ha az ember színházban dolgozik, nagyon hamar megszokja a különös munkaórákat, a spontaneitást és a furcsábbnál furcsább eseményeket. Az egyetlen dolog, ami állandó jelenség volt, az a dráma, és nem csak a színpadon, hanem azon kívül is. Az ember úgy érezhette magát, mint egy nagy latinx közösség kellős közepén, ahol minden háztartásban megy a hangos “hijo de puta” és “pendejo”, amiről aztán az egész város tudomást szerez, hála az öregasszonyoknak, akik mindent elpletykálnak. Öregasszonyból itt nem volt ugyan sok, de megtanultam már, hogy a pletykálás nem korfüggő. Így jutott elég hamar a fülembe a hír, hogy Dante és Carol csúnyán összebalhéztak az egyik este. Már ez önmagában meglepő volt, hiszen mindenki biztosra vette, hogy belátható időn belül egy pár lesz belőlük. Annyira feltűnő volt a vonzalom közöttük, hogy még annak is egyértelmű volt, mi a helyzet, aki a legkevésbé érzett rá ezekre a dolgokra. A részleteket nem ismertem meg azonnal, csak pár nappal később, amikor Bertie hazaért a munkából. Carol jóformán zokogva ment oda hozzá beszélgetni, annyira kiborult a történtektől, de legalább eljutott hozzám is az esemény teljes forgatókönyve. Egyiküket sem hibáztattam azért, ami történt, mindkettejük reakciója teljesen érthető volt. Annyiban viszont nem akartam hagyni, és még aznap éjjel elhatároztam, hogy hogyan fogom mindezt megoldani. Vagy legalábbis hogyan fogom megpróbálni. Péntek volt, nagy előadás, rengeteg munka, tökéletes lehetőség. Azután, hogy a látogatók mind egy szálig eltűntek és a színpad körüli feladatok is megfogyatkoztak (a segítő kezekkel együtt), akcióba is lendültem. - Dante drágám, tudnál nekem segíteni? -szóltam át a színpad másik felére a fiúhoz, miközben két nagy kupac jelmezt lebegtettem egymás után előrébb. -Rám férne még egy pálca és egy pár kéz.
✼ slytherin power ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
Vendég
Pént. Aug. 20, 2021 3:46 pm
Frida & Dante
A
nyár másoknak a szabadság és a szórakozás időszaka volt, de nem nekem. A vizsgaidőszak mindig egybeesett a színművészeti fesztiválokra való készülődéssel, legtöbbször teljes jelmezben magoltam a jogi szakkifejezéseket két próba között, behúzódva a díszletek közé vagy az öltözőbe, ha a többiek nem ott rontották a levegőt. Számomra ezek feszült hónapok voltak, mert az Akadémián és a színházban is a tőlem telhető legtöbbet akartam nyújtani, képtelen voltam választani a jogi pálya és a színház bohém világa között - szerettem volna azt hinni, hogy ezt a döntést soha nem is kell majd meghoznom, hogy valahogyan a kettő békés szimbiózisban elfér majd egymás mellett, csak néhány kemény vizsgaidőszakot kell átvészelnem, amíg megszerzem a diplomámat, és aztán minden sínen lesz. Nem gondoltam volna, hogy addig lesz olyan nyár, amikor nem a tanulmányi ösztöndíjhoz elegendő átlag összekaparását lesz a legnehezebb összeegyeztetni a színjátszással, hanem a magánéletem vet majd lehangoló árnyékot mindkét kötelességemre. Ennek az árnyéknak neve is volt: Carol Dolohov. A vitánk óta libikókáztam a Carollal kapcsolatos érzéseimmel. Hol magamnak adtam igazat és legszívesebben vállon veregettem volna magam, hogy "igen, Dante, jól kezelted a helyzetet és igenis keményen meg kellett mondani Carolnak", máskor pedig sípcsonton kellett rúgnom saját magamat, hogy ne rohanjak azonnal könnyek között bocsánatot kérni, amiért igazi érzéketlen tapló módjára megbántottam. De többnyire előbbi győzött, mert akárhányszor racionálisan végiggondoltam az eseményeket, arra jutottam, hogy Carol rossz döntést hozott és mint a barátja - több mint barátja? - kötelességem volt megmondani neki a fájó tényeket. Akkor is, ha ezzel megbántottam és azóta úgy kerültük egymást, mintha a másik leprás lenne. Ez pedig végképp nem az én hibám volt, én már akkor, abban a szituációban meg akartam vele beszélni ezt az egészet, még ha talán nem is a legjobb szavakat választottam erre, de ő teljesen elzárkózott és elzavart. Azóta pedig képtelen voltam odaállni elé, mert tudtam, hogy nem találnám magamban sem a higgadtságot, sem a megértést. Ugyanott kötöttünk volna ki, mint legutóbb. Ha nem értette a problémát a viselkedésével, a "szokásaival", akkor nem volt miről beszélnünk. Az elmúlt hónapokban minden előadás után együtt léptünk le a színházból, elhívtuk egymást vacsorázni vagy megittunk valahol egy sört - ő vodkát -, de ez nem egy ilyen este volt. Carol eltűnt, amint legördült a függöny és igazából hálás voltam, amiért így alakult, mert egymás kínos kerülgetése és a kimondatlan szavak lenyelése hiányzott most a legkevésbé. Besurrantam az öltözőbe, hogy még a többiek előtt átöltözhessek. Nem akartam maradni és beszélgetni, csak vissza szerettem volna érni az albérletbe, váltani néhány szót Wallace-al, majd leülni tanulni a két nap múlva esedékes szóbeli vizsgámra. A terveimet azonban nagyon hamar darabokra törte Frida Scamander. - Persze, végülis ennyi belefér - egyeztem bele vonakodva. Bármikor szívesen segítettem Fridának, hiszen kisgyerekkorom óta mindig kedves és anyáskodó volt velem, legtöbbször én magam ajánlottam fel, hogy összepakolom vele a jelmezeket az előadás után, de a vizsgák és az elmúlt időszak kínos pillanatai ma este menekülésre késztettek. Nemet azonban nem tudtam mondani neki. Sóhajtva egy kupac abroncsos szoknya és színes dísztalár felé intettem a pálcámmal, mire azok a levegőbe emelkedtek és katonásan elindultak Frida után. - Amúgy nagyon jók lettek a jelmezek, de legközelebb próbáld meg lebeszélni Eggsyt ezekről a rikító piros dísztalárokról, mert úgy néztem ki benne, mint egy sétáló chilipaprika.
Szörnyű volt látni, ahogy ezek ketten látványosan szenvedtek. Persze elhitték, hogy nem ez a helyzet és remekül kezelik a problémáikat közönség előtt. Színész létükre meglehetősen szarul csinálták és sikerült még el is hinniük az ellenkezőjét. Hölgyeim és uraim, bemutatom a Helios Színház legígéretesebb fiataljait: Dante Fortescue-t és Caroline Dolohovot! Ezzel az alakításukkal érték el, hogy egy életre kárhozatra ítéljék a munkahelyüket! Nem kéne ilyen kegyetlennek lennem velük, hiszen csak szerelmes fiatalok, de én már túl sokat láttam ahhoz, hogy ez megüsse az ingerküszöbömet. Úgyhogy jelenleg egy dolog érdekelt: helyretenni, mert már nekem volt rossz látni a vergődésüket. Na, Fudge, ebből írhatnál egy színdarabot, a magányos negyvenes anyukák vinnék mint a cukrot. - Köszönöm, ígérem, nem tartalak fel sokáig. Tudom, hogy sok dolgod van. -Ó, dehogynem foglak feltartani, mégpedig pont addig, ameddig szükséges. Nem szerettem veszíteni, ezúttal pedig nem csak nem szerettem, de nem is akartam. Kár lenne azt mondanom, hogy együttéreztem velük, de a munkájukat is kockáztatták, együtt az ép elméjükkel. Muszáj volt felnevetnem Dante megjegyzésére. - Nem akarlak elkeseríteni, de úgy is néztél ki. Eggsy pedig senkire nem hallgat, rám meg főleg nem. Kissé beletiportam párszor a lelki világába, ami miatt azt hiszem, még mindig rendesen meg van sértődve. Belöktem a jelmeztár ajtaját, a ruhák pedig követtek engem, mielőtt egy kupacban megálltak volna a padló közepén. Ezeket majd szépen szétválogatom, hogy melyik szorul javításra és melyiket kell csak kimosnom. Megvártam Dantét, de mielőtt gyorsan elsurranhatott volna, egy pálcaintéssel becsuktam előtte az ajtót. - Ne haragudj, de meg kell kérdeznem, mielőtt elmész. Minden rendben van veled és Carollal? Mintha valami történt volna köztetek, aggódom értetek.
✼ slytherin power ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
Vendég
Csüt. Okt. 21, 2021 6:56 pm
Frida & Dante
P
róbáltam segítőkésznek tűnő mosolyt varázsolni az arcomra, nem akartam éreztetni Fridával, hogy egyáltalán nem volt most időm segíteni neki és jobban örültem volna, ha mást kér meg. Annyiszor kisegített már, olyan sokszor volt kedves hozzám, hogy ezek után néhány jelmez elpakolására nem mondhattam nemet, még akkor sem, ha otthon halomban álltak a vizsgáimhoz szükséges tankönyvek és szerettem volna minél gyorsabban eltűnni ebből az épületből, mielőtt valami balszerencse folytán belerohanok Carolba. - Eggsy lelki világába bele lehet tiporni? Néha már enyhén nárcisztikusnak tűnik a túlzott magabiztosságával és önimádatával, nem? Valahogy nehéz elképzelnem, hogy őt bármi is megingatja... - Frida velem mindig végtelenül kedves volt, csak az anyuka oldalát ismertem meg a színházban közelebbről, de valami mindig azt súgta vele kapcsolatban, hogy valójában nem egy tündérkeresztanya alkat. Erre engedett következtetni, hogy a színházban dolgozók nagy részének gyökeresen ellentétes volt róla a véleménye, mint nekem, és ezek szerint Eggsy Fudge sem azok közé tartozott, akik a legkedvesebb ismerőseik között tartották számon. Elképzelni sem tudtam, mivel bántotta meg Frida és milyen szituációba keveredtek, ahol szükség volt Eggsy önbizalmának a megnyirbálására. És Fudge nőkhöz való furcsa viszonyulását ismerve... nem, nem is akartam megismerni a részleteket. Követtem Fridát a jelmeztárba, a szellemként és dementorként lebegő ruhadarabok seregével a nyomomban. Egy-egy pálcaintéssel elkezdtem szétválogatni őket a megfelelő fogasokra - színdarabokként voltak rendszerezve, ezt még én is tudtam -, azonban amikor Frida újból megszólalt, az egyik paprikapiros dísztalár a plafonnak csapódott. Nem, határozottan nem akartam Carolról beszélni. Zavartan újból a talár felé intettem, és ezúttal már sikeresen a helyére lebegtettem. - Hát... tudod, ez egy elég bonyolult dolog. - Kerültem Frida tekintetét, csak a jelmezekre koncentráltam. - Kiderült, hogy elég másképpen látjuk a dolgokat. Én nem haragszom rá emiatt vagy bármi ilyesmi, csak szerintem így nem kell erőltetnünk, hogy bármilyen formában együtt legyünk. De gondolom, igazából már hallottad az egész történetet, Carol biztosan elsírta Bertie-nek, hogy milyen szemét szar alak vagyok... Azt már inkább nem tettem hozzá hangosan, hogy a probléma pont összefüggött azzal a ténnyel, hogy Carol ilyen jól szót értett egy olyan emberrel, mint Bertie Ollivander. Frida valószínűleg nem értékelte volna, ha ilyeneket mondok a párjáról - bár azt továbbra sem értettem, mégis hogyan lehetett boldog éppen egy ilyen férfi mellett.
Nagyon sok éve ismertem Dantét, szinte totyogós kisgyerek kora óta. Ha jobban belegondolok, régebb óta volt az életem része, mint Carol, úgyhogy nem okozott túl nagy erőfeszítést nála sem, hogy észrevegyem, amikor valami nincs rendben. Azt hiszem, amióta anya lettem, még jobban ki vagyok élezve az ilyen apró változásokra a fiatalokban, pláne ha ennyire jól ismertem őket. Nyilvánvalóan ezt nem kötöttem a lányom és a barátai orrára, még a végén megpróbálták volna jobban titkolni előlem az érzéseiket. - Nos, ha a próbálkozásai ellenére mindig kikosarazod, ráadásul egy mardekáros stílusával, akkor megeshet, hogy egy idő után kicsit megorrol rád. -Vagy ha egyszer beadod a derekad, mert már nincsen jó okod nemet mondani, de utána közlöd vele, hogy ez volt életed eddigi legrosszabb élménye, pedig fél évet a Zsebpiszok közben éltél. -Persze reményeim szerint neked nem kell ilyesmivel megküzdened. Elég kínos lenne Egon részéről. -Félig viccnek szántam, amit mondtam, de tényleg őszintén reméltem, hogy soha nem lesz Eggsy vágyának tárgya, mert ezt még a legnagyobb ellenségemnek sem kívántam. Na jó, azért Levin Dolohovot leszophatta volna, amekkora irritáló faszkalap… jobb, ha nem lovallom bele magamat, még a végén indokolatlanul idegesítem fel magam egy teljesen más beszélgetés közepén - ami ráadásul fontosabb is, mint az exem kibírhatatlansága. El kellett fojtanom egy akaratlan mosolyt, ahogy a talár halkan puffant egyet a mennyezeten. Ezek után ha akarta sem hazudhatta azt nekem, hogy minden teljesen rendben van közöttük, mert szemmel látható bizonyítéka volt annak, hogy érzékeny témára tapintottam. Kellemetlen vagy sem, most már biztosan nem menekül. - Nem tudok ilyesmiről, ha meg is történt, Bertie nem mesélte el nekem. -De, igazából elmesélte, hogy Carol miképpen sírt neki Dante miatt, mivel azonban arra nem tért ki benne, hogy Dante szar alak lenne, ezért nem is éreztem azt, hogy ezzel a tagadással most hazudnék. Végül is, tényleg nem hallottam Bertie-től azt, hogy Carol egy utolsó szemétnek tartja Dantét. -Egyébként nem hinném, hogy egy kisebb nézeteltérés miatt már el is kéne ásni egy barátságot. Feltételezem, hogy itt Carol káros szokásairól lehet szó, ha abból indulok ki, hogy a legutóbbi előadás utáni ivászaton már nem vett részt, az előzőn meg… hát, nem tudom, mi történt köztetek, de valami rossz biztosan. Nézd, én teljesen egyetértek veled abban, hogy ez nincsen rendjén és én is aggódom érte, hogy lejjebb süllyedhet, bár nem tudom elképzelni róla, hogy ez megtörténne. Átrendeztem néhány - nem használt - talárt a fogasokon, csupán azért, hogy hasznosnak érezzem magam, miközben Dante pakolt. Nem akartam segíteni neki, még a végén túl hamar végezne és valami indokkal lelépne, mielőtt beszélni tudnánk. - Csak annyit szerettem volna mondani, hogy legyél vele elnézőbb és megértőbb. Borzalmas dolgokon ment át, és az egyetlen ember, akitől érzelmi támogatást kap, maga is drogokba menekül a problémái elől. Nem mentegetni akarom, félre ne érts, de lehetne sokkal rosszabb is a helyzet. Ezalatt pedig tényleg sokkal rosszabbra gondolok. Azután, ami történt vele, szinte csodálkozom is, hogy nem kötött ki ott, ahol én voltam sok évvel ezelőtt. Biztos vagyok benne, hogy ez csak egy átmeneti állapot, de szüksége van némi támogatásra a környezetétől, hogy hamar átvergődjön rajta.
✼ slytherin power ✼
Life has knocked me down a few times, it showed me things I never wanted to see. I experienced sadness and failures. But one thing for sure, I always get up.
