Eszemben sincs menekülni. Nem-nem, kedves Liam, behálóztál, s én behálóztalak téged, innentől kezdve nemhogy a menekülésre nincsen lehetőség, de még a felejtésre sincs. Képtelen lennék lemondani rólad… Kérlek ne is jusson eszedbe kényszeríteni ilyesmire. – Akarom. Egészen biztosan. Néha egyébként sem árt egy kis változás. – Főleg, ha abban a változásban megalakul a szerelem, a rózsaszín köd, s a kiteljesedés őszinte érzete, márpedig úgy gondolom, hogy Liam képes lesz elhozni ezeket az életembe. Eddig olyan unalmas volt. S bevallom, magányos is voltam. Hiába ez a szép nagy ház, hiába a luxus, hiába a bor és a jacuzzi forrósága, hiába a hatalom… Nem volt kivel megosztanom. De itt és most ez megváltozik, tudom, látom, minden porcikámmal érzem. Készen állok. Kész vagyok befogadni őt. – Megrontasz, olyan nagyon megrontasz… – motyogom, s arcomat máris a nyakához fúrom, ölelem, simulok hozzá, mintha tényleg ő rontana meg engem, s nem én őt… Pedig én vagyok az, aki hamarosan megfosztja őt az ártatlanságától, én veszem el tőle a tisztaságát, és ez annyira izgat… Megőrülök a várakozástól. De megéri minden elhúzott perc. – Nem? Ugyan miért nem? – kérdezem kissé csodálkozva. – Liam, tudod… A legjobbat akarom neked. Azt akarom, hogy soha többé ne kelljen amiatt aggódnod, hogy nincs megfelelő öltözéked egy különleges alkalomra, vagy hogy nem engedhetsz meg magadnak valamit, amire igazán vágysz. Ezt a luxust szeretném számodra megadni, nem azért, hogy megvegyelek vele, hanem hogy lássam azt az édes kis mosolyodat… – Egy szóval szeretném boldoggá tenni, ezt tudnia kéne már. Lehet, hogy furcsa a kettőnk alakuló kapcsolata, s túl gyorsan jutottunk el A-ból B-be, de nem számít, mert most már itt vagyunk, együtt csúszunk lefelé a lejtőn. Összetartozunk. A vállamba csap, mire elkapom a kezét, de engedem, hogy hozzám simuljon, s inkább nyomok egy csókot kézfejére, csak hogy tudja, senki másnak nem engednék efféle tiszteletlenséget. Neki is csak azért, mert már most különleges helyet foglal el kőszívemben. – Liam? – szólítom őt, s a neve végére teszek egy apró kérdőjelet, mintha várnám, hogy fejtse ki hirtelen felindulásának okát. Még arcába is csípek, de csak néhány pillanatig tart, mielőtt elengedném. – Ó! Jól esik, hogy gondolsz rám. Kíváncsi vagyok, mivel fogsz előállni – kuncogok. S nem, én nem fogok úgy tenni, mintha nem akarnám azt a meglepetést olyan nagyon, nem fogom azt mondani, hogy “jaj ugyan, nekem nem kell semmi”… Nem is értem, az emberek miért teszik ezt? Miért játsszák el, hogy nem várják el másoktól az ajándékozás édes gesztusát? S ha már ajándék, az én ajándékom az ifjú Liam számára saját magam lesz, vegán csokoládéba mártva, tejszínhabbal megtetőzve, s ha szerencséje van, talán egy szem epret is teszek a hab tetejére, hogy biztosan ízletes nassolnivaló lehessek számára. Ahogy látom, tetszik neki az ötlet. – A tiéd vagyok. A nap minden percében. Ha távol leszek tőled, vagy a kórházban, még akkor is a tiéd leszek. Bármikor. Bárhol. – Nyomok egy újabb csókot ajkaira, immáron sokadjára megízlelve azt. Édes, talán most még jobban, miután ezeket a mézesen csengő szavakat kimondta. Nem is csoda hát, hogy éhezem rá, s hogy már nagyon szívesen felfalnám őt, ezért is teszek javaslatot, hogy tereljük az eseményeket izgalmasabb vizekre, fedezzük fel egymást végre, merüljünk el a jacuzzi selymes habjai közt, de előbb tudom, hogy kell neki egy kis bátorítás így önként vállalom is, hogy elsőnek levetkőzök. Azaz… Hogy ő levetkőztessen. Nem akarom húzni tovább, tévedés ne essék, csak igyekszem tapintatos lenni vele, hiszen ez az első alkalma, de talán pont a tapintatosság az, amire egyáltalán nincsen most szüksége. – Legyen – felelem, ám ki se mondtam még a szót, ő máris a nadrágomnál matat. Valóban felesleges volt átöltöznöm… Megmosolyogtat a gondolat. Felsóhajtok, kissé reszketegen, ahogy megérinti ágyékomat, s legszívesebben meg is kérném, hogy folytassa, de ez most nem az időhúzás helye. – Kedvesem, játszhatunk a vízben is. Hacsak nem szeretnél egy kis kóstolót mielőtt még elmerülünk egymásban… – jegyzem meg mosolyogva, közben egy hajtincsét csavargatok ujjaim közt. – Hadd segítsek – teszem hozzá, s kezemet felé nyújtom, hogy felhúzzam őt, míg megszabadulunk az öltözékétől. – Szabad? – kérdezem, amennyiben felkelt, s ha engedélyt ad rá, úgy elhintek néhány csókot a nyakán és a vállán, megszórom bőrét szeretettel itt és ott, mialatt nadrágjánál matatok, de nem húzom le róla csak úgy, előbb még felkészítem őt rá. Tudom, hogy érzékeny az ilyesmire. S ha lekerül, nem hagyom, hogy megálljon gondolkodni, vagy tudatosuljon benne a meztelenség érzete, máris a vízbe húzom magammal, hogy rám és a buborékozó forróságra koncentráljon.
Choke me like you hate me, but you love me, Low-key wanna date me when you fuck me
Én figyelmeztettem. Komolyan segíteni akartam azzal, hogy menekülési lehetőséget kap tőlem, s ő nem hogy nem él vele, hanem egyenesen úgy fest ragaszkodik hozzám. –Ka… Kalandos lesz! - Nem bírom… Nem vagyok képes tartani magam, próbálom elviccelni, de csak megcsuklik a hangom, s végül csak dadogva tudom kimondani azt az egyetlen szót is, mielőtt kénytelen vagyok elfordulni, mert egy kósza könnycsepp kicsordul a szememből, majd végigfolyik az arcomon. Tudom jól, nem rejthetem el ezt előle, viszont próbálkozom, mert nem akarom, hogy ezzel elrontsak valamit. Pedig én csak meghatódtam. Annyira szeretem… Igen, már most. De talán ő is, hiszen ezek még csak szavak, melyeket egymásnak mondunk, mégis… Olyan különösen reagál… Hozzám bújik. Olyan édes, mint egy ártatlan kismacska, aki csupán szeretgetésre vágyik, s ezt egy pont olyantól kéri, ki maga is szenved attól, hogy nincs senki, aki megadná azt neki. Finoman beletúrok hát hajába, s elkezdek tincseivel játszadozni, miközben enyhén megdöntöm oldalra a fejemet, hogy övéhez érintsem. Mély levegőt veszek, próbálom magamba szívni az illatát, miközben próbálom őt még közelebb tudni magamhoz. Csakhogy bármennyire is szeretném, ha ez a pillanat örökké tartana, muszáj lelomboznom őt. Nem teheti meg azt, hogy egy olyan férfinak vesz meg mindent, akit alig ismer. Nem ismerem még 24 órája sem, s ő máris oda akarja nekem ígérni a világot is? Nevetségesnek tűnik, sőt egyenesen őrültnek! – Nem gondolnám, hogy megveszel. – simítok az arcára. – Csupán… Költhetnéd másra is! Jobb, fontosabb, és hasznosabb dolgokra. Én tudok magamnak venni, ha nagyon kell. – Nem akarom őt megbántani, de kihasználni se akarom. Nem hiszem, hogy túl gyors lenne a tempónk, mert nem hiszem, hogyha két ember egymásra talál, akkor követniük kéne bármilyen szabályt! Vagy csak szimplán alig várom, hogy a párkapcsolat részére ugorjunk mindennek, s elmerüljek a szerelem kellemes és émelyítő érzésében. Bár az tény, hogy az, hogy mindent megígér nekem még kissé korai lenne, már csak azért is, mert nem tudja egyáltalán akar-e még velem lenni, ha mindenre fény derül. Feleslegesen pedig ne költsön rám. Mégis ő képes lenne nekem mindent megadni?! A vendéglista elejére írni? Szerintem sose írtak legelőre, bár már az is csoda volt, ha valahova elhívtak, mely nem egyszerű családi ünnep volt. Zavarba jövök, ezért is csapok finoman a vállába, utána pedig próbálom rejteni vöröslő arcomat… Illetve csak rejteném, ha engedné, s nem rontana a helyzeten azzal, hogy kezemre csókot lehet, majd olyan lágyan mondja a ki a nevemet, hogy érzem tagomat hirtelen rándulni egyet. Tovább pirulok, pláne az arccsípéssel, mely miatt nem tudok reagálni a nevemre, csak bután pislogok, s utána is nehezen szólalok meg. – É-én is… - suttogom, s kénytelen vagyok másfelé pillantani, pontosabban a cipőmre, mert hirtelen rendkívül érdekes lett. Most hirtelen magam sem tudom mit adhatnék neki. Mondanám, hogy én magamat, de most is épp arra készülök, hogy átadjam magamat neki, így… Mást kell találnom. Mert nekem valóban az lenne a legszebb ajándék, ha az enyém lenne a nap minden percében örökre… S csókja valóban arra bíztat, hogy így lesz – ha szavai nem lennének elegek – én pedig bátran viszonzom most már, viszont a kétely mindig ott van bennem. Szinte a részem, így muszáj elszakadnom tőle. - De nem leszel ott… Honnan tudjam, hogy… Hogy rám fogsz gondolni? Hogy valóban az enyém vagy akkor is? – Vagyis, honnan tudjam, hogy nem fogsz csak úgy bárkivel megcsalni? Hiszen ahogyan engem olyan könnyen behálózott, úgy bárki mással is megteheti, s biztos vagyok benne, hogy nem én lennék az egyedüli, aki a két szép szeméért és édes szavaiért beadná neki a derekát. Most viszont mindegy, hogy meddig lesz az enyém – egy napra, vagy egy életre –, ki fogom élvezni minden porcikáját az utolsó pillanatokig. S meg is kezdem a kicsomagolás végső szakaszát. Igyekszem lassabb tempóban kigombolni a nadrágját, hogy tudja, nem vagyok már ideges, egyáltalán. Sőt még finoman az ágyékára is simítok, mellyel ismét egy édes hangot csikarok ki belőle -Merlinre, imádom hallgatni – utána pedig csak nagy nehézségek árán bírom elérni, hogy ne csak arra az egy bizonyos testrészére bámuljak, melyet már alig várom, hogy felfedezzen. Viszont a szavai és érintése miatt én magam is remegni kezdek. – Ez egyszerre hangzik ijesztőnek és jónak… - torkot köszörülök. – Második körben? – Ha arra gondol, amire én is, akkor remélem sose jön el az a második kör! A hús… Fúj… Viszont most már tudom, hogy én jövök, mert a kezét nyújtja felém, s amint elfogadom, ő felhúz. – Már kérni akartam. – Most már én is nagyon akarom őt, tagom félig már kemény, s közben még apró csókokat is kapok tőle, melyekre egyesével felsóhajtok, s ismét a hajába túrok. Reszketeg hangon még a nevét is a fülébe suttogok, csupán pillanatokkal az előtt, hogy a vízben találtam magam. Hirtelen mintha mindent elfelejtenék, bár az alsóbb részeimmel pont elégedett vagyok, így az nem zavart, hogy most már teljesen meztelen legyek mellette. Viszont amint elmerültünk én csimpaszkodom is rá, átkarolom a nyakát és apró csókokkal támadom be az arcát. Közben pedig igyekszem minél közelebb simulni hozzá, hogy most már aztán tényleg ne válasszon el minket egy nanométer sem.
– Ebben nem kételkedem – kuncogok, ám ő elfordul. Meglepetten nézek rá, de ahelyett, hogy arra kényszeríteném, hogy ismét rám figyeljen, csak gyengéden a vállaira simítok, s nyomok egy apró puszit az egyikre. – Úgy érzem, mi ketten nagyon boldoggá tehetjük egymást. Egyetértesz? – Ó, remélem, hogy igen… Kérlek, Liam, érts egyet velem. Ne okozz csalódást. Bár tudom, hogy te sosem lennél képes ilyesmire. Ám amikor azt mondom, megront engem, azt valóban úgy is gondolom, mert igen, úgy érzem már most kezd megváltoztatni bennem valamit, s meglehet nem előnyömre, de… Nem akarok ellenkezni. Talán szükségem van a változásra, s talán neki is. Annyi viszont biztos, hogy ennyi érintés és szeretet érzet után nem lennék képes elszakadni tőle, hosszútávra nem, mert mellette teljesnek érzem magam. Végre. S ahogy most is érint, végigszalad egy kellemes hideg hullám a hátamon, melegséget érzek a mellkasomban, s csak még közelebb férkőzök hozzá, szinte teljesen hozzásimulok, közben oldalán játszom ujjaimmal. Ez most olyannyira békés… Annyira jó. – Arra költök, amire akarok, drága Liam – mosolygok rá, s fejemet mozdítom kissé, hogy még jobban a kezébe simulhasson. – Mindenem megvan, csak nézz körül… Egyedül te hiányzol a képből. Te, és az a tündéri mosolyod – s ahogy ezt mondom, közelebb hajolok és nyomok egy apró csókot a szája szélére. Számomra a pénz költés nem akadály, s szeretném, ha legalább olyan fényűző élete lehetne, mint a sajátom, ennek érdekében pedig bármikor, bármit szívesen megveszek neki. – De legyen. Akkor most még csak engem kapsz meg – fűzöm hozzá végül, hogy megnyugtassam. Pedig igaz minden, amit mondtam. Magam sem értem, miért érzek így iránta, de számomra ő igenis a vendéglista legelejére való, szép öltözetben, az oldalamon, s villogtatnám őt mindenkinek a bálteremben, lássák csak, hogy ő az enyém, s nem lehet senki másé. Hozzám tartozik, engem szeret, engem tart melegen éjszakánként, én pedig ugyanezt teszem érte. Szeretem, ölelem, elkényeztetem. Álom volna csupán? Talán ő nem ezt akarja? A vállamat érő gyenge kis csapás ébreszt fel az elképzelt jövőből, ám csak nevetni tudok rajta, meg azon, ahogy elönti arcát a pír. Édes, s nem kinevetem, hanem inkább elolvadok, s ezt az olvadást próbálom egy kacajjal kompenzálni. Meg egy apró csókkal a kezén. Meg minden egyébbel. – Annyit viszont megígérhetek… – a füléhez hajolok, s suttogva folytatom: – Hogy mindenképpen megjutalmazlak érte. – De még mennyire… Egész éjszakás jutalomban lesz része, sőt, ha úgy adódik, még a következő délutánig is elhúzom. Garantált sikere lesz. S hogy gondolni fogok-e rá? Óh, igen. Eddig is azt tettem, folyton folyvást rá gondoltam, a találkozónkra annak a templomnak a tetején, s ahogy engem nézett… Kérlek. Más se jár az eszemben, csak az a szép, ártatlan, barna szempár. S most is, ahogy rám pillant velük… – Liam. Ha kétségeid támadnak, nézz fel az égre – elmosolyodok. Már megint. Vagy még mindig? – Amikor felhőket látsz, rád gondolok. Amikor száz ágra süt a nap, rád gondolok. És ha esetleg vihar közeledne vagy az eső esik? Akkor épp arra gondolok, hogy mennyire, de mennyire hiányzik az édes kis hangod – sorolom, s egyébként így is van. Röviden és tömören: mindig ő jár az eszemben. Még akkor is, amikor nem kellene. Ám talán már így is túl sok időt töltöttünk szavakkal, s annál kevesebbet cselekvéssel, így rá is térünk a ruháktól való megszabadulásra; ám Liam nem sieti el, s nem is kérem tőle, most még hajlandó vagyok tekintettel lenni a bátortalanságára. Mostanra viszont már nem tűnik idegesnek, sőt… Vágyik rám. Öröm nézni, s még nagyobb öröm érezni, ahogy rám simít, utóbbi örömömnek pedig kénytelen vagyok hangot adni. – A kettő együtt izgalmas kombináció – jegyzem meg. A félelem, keverve egy kellemes bizsergéssel valóban érdekes dolgokat képes létrehozni, többek közt egy olyasfajta élvezetet, amire könnyű szerrel rá lehet függni. – Amikor csak szeretnéd – válaszolom. Nem kényszer, s nem kötelesség, így rá bízom, hogy kíván-e élni ezzel a lehetőséggel később vagy sem. Most még van választási lehetősége. S végre eljön az ideje annak is, hogy megmártózzunk a jacuzzi kellemes vizében, előtte pedig még megajándékozom őt néhány puha csókkal, s megszabadítom őt nadrágjától, hiszen útban volt, felesleges volt. Aztán a meleg, selymes, fodrozódó vízben minden nyugodttá válik, s annál romantikusabbá, mindezt pedig tetőzi Liam, apró csókjaival, s ragaszkodó simulásával. Ennyi nekem elég, hogy fél kézzel a combjára simítsak, s felhúzva azt a csípőmhöz szorítsam, így elérve, hogy még közelebb érezhessem őt magamhoz. A buborékok csiklandozzák a bőrömet, most szinte olyan hatást keltenek, mintha ez a fiú minden irányból körülvenne, mindenhol érintene, és ez nagyon is izgató, főleg, hogy kezd sötétedni… – Liam – hátrébb húzom a fejemet, hogy a szemeibe nézhessek – Van még egy dolog… – közlöm, s mutatóujjamat felemelve jelzem, hogy várjon egy pillanatot. S nem is kell sokáig időznünk így, mindössze néhány másodpercig, mielőtt a szentjánosbogarak, mik eddig apró, szinte alig látható kőszobrokként pihentek, felreppennének. Kis potrohuk világítani kezd, s szép lassan mindegyikük elkezd némán döngicsélni a jacuzzi körül és felett.
Choke me like you hate me, but you love me, Low-key wanna date me when you fuck me
Nem akarom, hogy lássa a kicsorduló könnycseppet, s hála az égnek nem is kényszerít, hogy ismét felé forduljak, csak vállamhoz ér kezével, majd ajkával is, mire némán sóhajtok egyet, s ismét mosolygok. Egy gyors mozdulattal megtörlöm arcom, majd szorosabban bújok hozzá. – Az biztos, hogy te már most azzá teszel… S én is igyekezni fogok majd. - Mert minden vágyam, hogy ezt az istent boldoggá tegyem, mosolyogni lássa és mindent megkaphasson tőlem, amit csak akar. Cserébe pedig nem kérek mást, csak a mostanihoz hasonló pillanatokat, ahol így ölel, bújik, hogy érzem szívének dobbanását, bőrének kellemes illatát és selymes érintését a testemen. Olyan tökéletes most minden… S olyan törékenynek tűnik, hogy félek már csak megmozdulni is, nehogy véget érjen. Csakhogy muszáj, legalább annyira, hogy elmondjam neki, rám igazán nem érdemes költenie. De tudok én dacolni egy isten akaratával?! Persze, hogy nem… Hüvelykujjammal simogatni kezdem arcát, ahogyan még inkább tenyerembe simul. – É-én…? – kérdezek vissza meglepődve, s érzem, ahogyan a pír ismét megjelenik arcomon, hirtelen elönt a forróság, hát még akkor, mikor megcsókol – ismét – s még mindig ugyanolyan izgalommal tölt el, mintha először tennénk meg. Húzom is közelebb a tarkójánál fogva, s teljes testemmel, ha lehetséges, csak még szorosabban bújok hozzá. – Az éppen elég kielégítő. – Nem, messze nem az. Minden porcikám arra vágyik, hogy az enyém legyen, egyedül az enyém, s hogy senki más még csak az arcát se lássa. Csak nekem szabadna mutatnia, csak rám kéne mosolyognia, mert ha nem… Az már egy kisebb megcsalásnak minősül, hiszen… Ha engem szeret csak engem kéne jutalmaznia. S hiába mondja, hogy megjutalmaznak, én csak némán bólintok, mert bár jólesnek szavai, ott van bennem a kétely, hogy ezt csak úgy mondja. Hiszen ki tudna engem valaki ennyire szeretni? S amit mondd, hogy mindig velem van… Hihetetlen. Nem vagyok képes elfogadni ezt, mert tudom, hogy abszurd, sőt valóban elképzelhetetlen ez az egész. Szavaira kedvem lenne visszakérdezni, hogy akkor ha havazik, akkor nem? De tulajdonképpen akkor is, hiszen felhős az ég… Vagy nem?! Fejemet elfordítom és szemeimet lesütöm, ahogyan ezen gondolkozom. – Én akarok lenni az egyetlen. – Nem félek kimondani, hiszen ez lenne a normálisa egy párkapcsolatban. Igaz, ő mit sem sejthet arról, hogy milyen mögöttes tartalma van ezen szavaknak, hogy nem elég nekem, hogy gondol rám, hanem írjon, keressen, szakítson rám időt, szeressen és ígérje oda nekem akár a világot is, hogy érezzem azt a bizonyos elkötelezettséget a részéről. Most elhiszem, hogy valóban kellek neki. Ebben a helyzetben, ebben a pillanatban, de ez gyorsan megváltozhat, így csak próbálom kiélvezni én is, amíg nem fog el a bizonytalanság, a pánik, hogy valójában nem is szeret. S ebben az örömteli jelenetben én elhalmozom őt csókokkal, megszabadítom a maradék ruhájától is, testemet kellemes bizsergés járja át, ahogyan hallom a hangját, ugyanakkor ajánlatánál elfog egy kis félelem is, mert talán olyasmire gondol, melyre egyáltalán nem állok még készen. – Talán… Nem most még. – nagyot nyelek, ahogyan várom a reakcióját, mert bár állítása szerint nem kell, ezek csak szavak… Végre rólam is lehámozza felesleges ruháimat, s hamar a vízben találom magam, mártózunk, de mind a ketten tudjuk, hogy ez csupán egy kis bemelegítés a továbbiakra. A víz kellemesen meleg, nem olyan csontig hatoló, mint mikor hideg zuhanyt veszek, hogy megnyugodjak, mégis képes elérni, hogy kezdeti idegességem csak tovább csökkenjen, míg teljesen köddé válik, ahogyan ismét karjaiban találom magam, hogy újabb csókot lopjak tőle. Függőség Jól ismerem, túl jól, s érzem, hogy ismét hatalmába próbál keríteni az a kegyetlen érzés, melynek sose tudtam ellenállni. De ő egy idő után elhúzódik, mire megtorpanok, nagyokat pislogok és értetlen fejet vágok. Egy pillanatra azt hiszem én tettem megint valamit, talán túl akaratos voltam, s nevemet hallva már a legrosszabbra készülők. Kellemes meglepetés – sőt egyenesen megkönnyebbülés – mikor kiderül, hogy csupán el akart kápráztatni a rengeteg szentjánosbogarakkal, melyek most körülöttünk repkedtek, én pedig csak ámultam rajtuk, pillantásomat nem is bírtam levenni róluk, még talán azt is elfelejtettem egy pillanatra, hogy Vasily itt van, pedig még mindig ölelem őt. – Ez gyönyörű… - tekintetemet ismét rá emelem és huncut mosoly jelenik meg arcomon. – Minden partneredet ezzel nyűgözöd le, mielőtt szeretkezel velük?
“Igyekezni fogok majd” - óh, kis szolgám, ha tudnád, hogy már csak ezekkel az édes szavakkal is mennyire boldoggá teszel! Hogy mennyire lenyűgözöl tiszta, őszinte szerelmeddel, igyekezeteddel és törődéseddel! Nálad nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna, mintha a halandók így kívánnának isteni mivoltomat kielégíteni, igen, veled, a te létezéseddel… Csodás felajánlás vagy, elnyerted áldásomat, kedves Liam. – Nekem ennyi már bőven elég – arcára puha csókot nyomok, mert valóban elégnek tartom mézes ígéretét. Már ebből is tudom, hogy ő a legtökéletesebb számomra. Szavaimmal is csak ezt igyekszem igazolni, hiszen hiába kéri azt, hogy ne költsek rá, más már nem hiányzik sivár életemből, csak ő - ő, és ahogy mondtam, az a tündéri mosolya. – Te bizony – erősítem meg egy halk kuncogással, s közben finoman állába csípek, mielőtt még ajkai szélére nyomnék egy gyengéd, érzéki csókot. Bármit hajlandó volnék neki megadni, mert tudom, hogy ő ugyanerre képes lenne értem, s szerelmes szándékaiért cserébe az égen lévő összes csillagot képes lennék lehozni neki. Csak kérnie kell, rá kell mutatnia, melyiket szeretné. – Valóban? Hát nem vágysz többre? – kérdezek rá, hiszen hajt a kíváncsiság… Mindenkinek vannak önző vágyai, titkos céljai, ki nem mondott szavak mik elméjében zsongnak, s biztos vagyok benne, hogy Liam is rendelkezik ilyesmivel, hiszen találkozásunk pillanata előtt is volt élete. Ha megtehetem, márpedig istenként megtehetek bármit, szíves örömest teljesíteném féltve őrzött kívánságait. Ígéreteimet pedig nem csak üres szavak formájában teszem meg, mit én kimondok, azt örökké szívembe vésem, s teljesítem bármi áron, ezt neki is tudnia kell… Meg fogom jutalmazni, boldoggá fogom tenni, elhiheti nekem, hogy ez így lesz. S ha azt ígérem, hogy mindig rá fogok gondolni, akkor azt be is tartom - hiszen mióta megláttam csak rajta járt az eszem, még ezernyi seb és csonttörés gyógyítása közben is csak az édes pofiját láttam magam előtt, kihívó pillantását és a lángot, mit oly’ könnyedén idézett meg kezei közt. Hát persze, hogy csak és kizárólag rá tudok gondolni… Hiszen vonz magához, mint egy Föld méretű mágnes. De szavai kétségről árulkodnak, mintha nehezére esne elhinni, hogy ő tényleg ennyire, de ennyire fontos számomra. – Kedvesem… – szólítom meg lágyan, s egy gyengéd mozdulattal puha arcára simítok, hogy aztán magam felé fordíthassam s szemkontaktusra kényszeríthessem. – Te vagy az egyetlen – közlöm. – Nincs olyan lélek ebben a nyomorult világban, akire akár egyetlen percet is szívesebben fordítanék az életemből, mint rád. – A szavakat pedig egy puha csókkal pecsételem, mit ajkaira célzok, s ebbe most minden szerelmemet beleadom, mintha nem csak simán csókolnám, de vallomást is tennék, mintha térdre borulva könyörögnék, hogy fogadja el ezeket a bolond érzéseket, pedig ő az, kinek térdelnie kéne isteni mivoltom előtt, de nem… A kedvéért, hajlandó vagyok megtenni még ezt is. S hogy biztosan higgyen nekem, testiségek útján is igyekszem a tudtára adni, hogy csak az övé vagyok, s hogy ő csak az enyém - és mi ketten összetartozunk, mert mi egymás számára jöttünk létre. Tudom, mert érte türelmes vagyok. Érte gyengéd vagyok. Érte romantikus vagyok. Érte bármi vagyok. – Semmi sem kötelező, Liam – válaszolom, biztatásképp pedig megragadom kezét, s finoman rácsókolok. Majd, amint öltözetünk elkerült az útból, magammal húzom a jacuzzi selymes vizébe, hogy kellemesebb körülmények közt folytassuk egymás porhüvelyének kiismerését. A víz bugyogása, a fiú közelsége és illata egészen megbabonáz, s azt hiszem ő is hasonlóan mámoros állapotba kerül, ahogy ízlelgeti bőrömet és ajkaimat. Minden sejtemben érzem, hogy függőjévé fogok válni az érintéseinek. Mindenének. Viszont hiába vagyunk így egymáshoz nőve, nem győzök a kedvére tenni - ezért is szakítom félbe, mert a nap lassan nyugovóra tér, s az elvarázsolt szentjánosbogarak, mikkel már egy ideje szerettem volna felvágni a fiú előtt, végre felrepültek. – Már vártam, hogy megmutathassam… Tudtam, hogy tetszeni fog – az én mosolyom inkább büszke, mint huncut, nem úgy, mint az övé… Rosszaság csillan a szemeiben, kérdése pedig egyenesen felháborítana, ha nem ő tenné fel. De neki még ezt is képes vagyok elnézni. – Te vagy az első, akit elhoztam ide, Liam – most rajtam a sor, hogy egy cinkos mosolyt villantsak felé. – Már mondtam, csak te érdekelsz. Senki más – arcára csókolok, majd állkapcsára, s végül a nyakára, közben finoman a derekára simítok. Nem is tudom, hogy voltam képes létezni, mielőtt őt megismertem…
Choke me like you hate me, but you love me, Low-key wanna date me when you fuck me
Az igyekezet szép dolog, csak gyakran nem kifizetődő. Esetemben bármit megadnék neki – nos, majdnem bármit – mert valóban szeretem annyira, hogy őt akarom a világ legboldogabb emberévé tenni. Egy ilyen istenségnek, egy ilyen férfinak, az én páromnak csak a legjobb járna, s mégis velem kell beérnie, egy selejttel, egy megkopott és összetört emberrel, aki nem csak mentálisan beteg, de nem is égészen emberi, hiszen farkas lett belőle, bár nem ő akarta ezt, valójában sosem vágyott szörnyetegnek lenni, mégis azzá lett. De ha ő egy isten, akkor ezen tudna segíteni, nem? Nem kérem, hogy szabadítson meg ezen nyomorúságos sorstól, csakhogy tegye jobbá, adjon nekem okot, hogy éljek, mert egészen eddig csupán egy vékony cérna tartott, s most, hogy belépett az életembe már érzem a kötelet derekam körül szorulni, s talán el is kezdett felfelé húzni, hogy ismét talpra állhassak. Mégis, annyira hihetetlen, hogy pont rám vágyna, bár még nem tud rejtett buktatómról, még nem látta árnyékomat, amely egész életemben követni fog, hiszen… Bordeline, vérfarkas… Nem, egyiket sem lehet semmissé tenni, de azt hiszem javítani sem lehet már rajtam. Ennek ellenére jól esik a csók, elhiteti velem, hogy valóban szeret, sőt tényleg teljes bizalmamat belé fektetem, még senki sem volt képes ezt elérni – csupán a testvérem – így remélem nagyon is vigyázni fog rá. – Amíg csak az enyém vagy, nem vágyok semmi másra. – Mert az élet mellette lehetne szebb, vele újra örülhetnék a napsütésnek, sőt talán még az esőnek és a zord hidegnek odahaza, amit bár gyerekként imádtam, most már csak bosszantó, sőt egyenesen felidegesít, ha olyankor dönt úgy a hó, hogy leesik, mikor én azt nem akarom. De mégsem fejthetem ki neki egészen, hogy milyen önző gondolatokat is rejtenek a szavaim. Elvégre van munkája, tennie kell a dolgát, s csak miattam biztosan nem fog kevesebbet mosolyogni a kollégákra, vagy éppen bunkó mód bánni a betegekkel, pedig ez tenne nagyon is boldoggá, ha tudnám, hogy kedvesebb oldalát csak nekem tartogatja és senki másnak. Maximum is csak annyit tudok kinyögni, hogy én akarok lenni az egyedüli az életében, mert igen, nagyon is félek tőle, hogy talán mással is kikezdene, hogy lenne az életében olyan személy, aki engem pótol… Miről beszélek? Akit én pótlok, ha ő éppen nincs kéznél. Nem akarok rajta osztozkodni soha. Cirógatásába belesimulok, bújok a kezéhez, ahogyan lehunyom szemeimet és mély levegőt veszek. Olyan tökéletes ez az egész, utálnám, ha vége szakadna, mint egy kellemes álom, melyet már régen nem tapasztaltam. – Nincs? Senki? Se nő, se férfi, se egyéb? – Mert azért akadnak itt szirének, vélák… Nos más lények is, akik mind örülhetnének, hogyha olyan áldásban részesülnek, mint amilyen Vasily is. De mégis én kapom meg a csókot, engem jutalmaz meg szerelmével, mert érzem, hogy mennyire vonzódik hozzám, ez pedig megnyugtatni, izmai el is lazulnak, ahogyan simulok hozzá teljes testemmel. Bár némi idő után ismét befeszülök, s legnagyobb meglepetésemre nem az a bajom, hogy le kellett vetkőznöm, hanem amit mond, a felajánlás arra… Képtelen volnék, most még egészen biztosan, hiszen vegán vagyok már évek óta, s az íz… Nem! De szerencsére nem is kell megtennem, van annyira engedékeny velem, hogy nem kell olyat tennem, amire nem állok készen. Így csak könnyedebben lépek be vele a meleg vízbe, átadom magam a kényeztetésnek, sőt hamarosan ismét a karjaiba vetem magam, mintha nem éppen pár perce engedtem volna el őt, de egyszerűen nem bírok vele betelni. Már most függő lettem, a szerelem egy nagyon veszélyes méreg, most már tudom, de túl késő, hogy beadják nekem az ellenszert. S hogy még inkább rabul ejtsen még egy apró meglepetéssel készül nekem – ez komolyan a mennyország lehet – amikor pedig megpillantom a szentjános bogarakat, nem is tudom mondjak egy pillanatig, csaj ámulok rajtuk, elveszek ebben a gyönyörű pillanatban, s csak az rángat vissza, mikor megkérdezem, kiket hozott még el ide… A féltékenység nagy úr és sajnos nekem bőven kijutott belőle. -Csak… csak engem? Ah… - halkan sóhajtok fel ahogyan megérzem a csókokat, de a nyakam a legérzékenyebb terület mindközül, ezt mostanra már ő is tudhatja, hiszen nem bírok megálljt parancsolni magamat. Simítása bizserget, szinte lángol a bőröm, pedig már így is éppen elég meleg a víz, kezem pedig önálló életre kel, s fürjei közé kúszik, hajával játszadozik, majd tarkójára csúszik és azt kezdi masszírozni.
