Shove it in, and fill me with your energy #vasiliam 3.0

Bárki bármi mondjon, én érzem, hogy szeret. Vagy legalábbis jobban kedvel, mint eddig bárki! S nekem ez éppen elég ahhoz, hogy mindenemet neki adjam, az sem érdekel, hogy csak most találkoztunk másodjára, hiszen érzem, hogy ő az igazi. Mert a csókok, az apró érintések és az, ahogyan a pánikomat kezelte mind az mutatja, hogy igenis fontos vagyok neki. Hiszen egyesek csak hisztinek fogták volna fel, s itt is hagytak volna. Ő viszont megnyugtat, érdeklődik, sőt még a kamu indokomat is elfogadja. Mi több, képes lenne rám várni – amit szerencsére sokáig nem kell – vagy ha mégis bele megyek, akkor egy kellemesebb helyre vinne. Túl szép… Csak ezt tudom magamban hajtogatni. Nincs az az erő, amely tényleg képes lehetett egy ilyen férfival megáldani engem. Képtelenség, mégis oly’ jó!
Így természetesen elfogadom a kezét, s a következő pillanatban már nála találom magam. Ugyan tudtam, hogy hopponálni fogunk, én mégis megszédülök, így kénytelen vagyok megkapaszkodni benne, ezáltal ismét közel kerülök hozzá, szívem pedig ismét hevesebben kezd verni –Bocsi… - húzódom odébb, ahogyan idegesen vigyorgok és a tarkómat kezdem vakarni.
Csak ezek után merek körbenézni. Egyszerűen lenyűgöző az otthona, már majdnem el is kezdtem irigykedni. Nyilván az otthoni házunk se semmi, bár ritkán járok haza az akadémia miatt, viszont ez… Szerintem sokkal nagyobb. A koli szobámhoz képest pedig kilométerekkel szebb. – Mi lenne… - fordulok felé mosolyogva. - Ha te hoznád a bort, én pedig összedobnék valami rágcsát magunknak? – Nem tartana sokáig, bár sejtelmem sincs mi van nála, de biztos vagyok benne, hogy kitalálnék valamit.
Bevallom alig vártam, hogy felfedezzem a házát, tudni akartam hogyan él, miket tartogat a szobáiban, hiszen az elég sok mindent elárul az emberről, de elsősorban ő volt a fontos. Itt volt mellettem, nem dobott ki mindjárt az elején, sőt még képes is volt elhoznia magához. Én nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a bizalmat részéről, de már szinte megható volt az egész. Kedvem lett volna sírni, viszont tudtam, azzal ismét csak megijeszteném. Így még mielőtt megindult volna, ha kellett, visszahúztam magamhoz és egy apró puszit nyomtam az arcára. – Köszönöm… - Nem vagyok benne biztos, hogy tudta mire értem, mivel magam sem tudtam egészen most mire mondom. Talán arra, hogy elhozott, talán arra, hogy ilyen kedves velem. Bármi lehetett az indok, de ez mellékes is. Végre úgy érzem, hogy megtaláltam azt a személyt, aki majd lehet egy biztos pont az életemben, akihez bújhatok, vigyáz rám és megvigasztal. Nyilván még félek neki mindent elmondani, ez azt hiszem teljesen érthető a múltbeli tapasztalataim alapján, viszont… Érzem, hogyha eléggé megkedvelt, akkor ugyanúgy szeretni fog őrültként és vérfarkasként is.

Egy pillanatra sem merül fel benne, hogy ártani kíván nekem. Nem, egyszerűen nem akartam elhinni, hiszen annyi lehetősége volt már, akkor miért pont most követne el bármi ellenem? Nem lett volna logikus. Hiszen azt az érzést, azokat a vágyakat nem tudtam megmásítani. Ugyan nem rendelkeztem tapasztalattal, de annyi még nekem is átjött, hogy ez nem egyszerű kavarás. Ahhoz ez túl mély és komoly volt. Egyszerűen csak tudtam, hogy az, ami köztünk van sokkal több. Egyszerűen megőrültem érte, s féltem, hogy hamar a megszállottja leszek. Valójában már voltak ennek jelei hiszen abban a pillanatban, hogy el akart menni mellőle a kórházban pánikba estem, sőt minden apró mozdulatomra igyekeztem figyelni, hogy bármi is van, azt tegyem, ami neki jó. Nem volt fontos, hogy nekem mennyire kedvez, hiszen az ő boldogsága az én boldogságom is volt. Ha ehhez pedig nekem szenvedni kellett… Ám legyen!
Így habozás nélkül fogadom el a kezét, hogy aztán pillanatokon belül ismét a karjaiban találjam magam. Nyilván nem ez volt a hopponálás lényege, hanem hogy az ő házában találjam magát, mégis… Egyensúlyomat elveszítem, de ő megtart, ismét segít rajtam. Nevet rajtam, de egyáltalán nem bántó, inkább… Aranyos. – Nem… Hiába csinálom évek óta, sose szok… szok… - Hirtelen azt is elfelejtem amit mondani akartam, mert az érintése… Egy pillanatig tart, de annyira… Csodálatos! Ahogyan a hajamhoz ér, érzem, hogy arcom vörösebb lesz, s zavaromban inkább nézek körbe a házban.
Lenyűgöző volt minden benne. Egyszerre éreztem azt, hogy egy modern épületbe csöppentem, miközben a természet közelében voltam. A fa motívumok különösen tetszettek, magam is hasonló lakhelyre vágytam. Igazából gyerekkori álmom volt egy faház, ami csak az enyém volt, viszont nálunk Svédországban ez eléggé kivitelezhetetlen volt, hiszen a téli hideget nem bírtam volna ki. Furcsa mód otthon éreztem magam és alig vártam, hogy mindent felfedezzek benne. Ennek ellenére felajánlom, hogy amíg ő gondoskodik a beígért bórrol – amely hamar beüt nálam, nem fogok hazudni - addig én készítek némi élelemet is. Tényleg majdnem éhen haltam már, elvégre mióta megsérültem nem ettem, az pedig nem most volt.
Amint megmutatta merre találom a konyhát, majd elmagyarázta, hogy merre vannak a mosdók – több is van?! – egyből menneék is a dolgomra, azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve visszahúzom t magamhoz, hogy egy puszit nyomhassak az arcára. Igen, talán túl lányosra sikeredik, de nem érdekel. Ez az, ahogyan én ki akarom fejezni a hálámat iránt, cserébe pedig nem kinevet, hanem vigyorog rám, ami miatt csak még inkább zavarba jövök. Persze folyamatosan mosolygok rá, azonban a pír egyre jobban terül szét arcomon, s mikor megcsókol – oh te jó Vasily – el se akarom őt engedni.
Nagyon nehezem hagyom csak elmenni őt magam mellől, s közben attól rettegek, hogy talán épp most hagyott itt, valójában pedig ez nem is ő háza, hanem valaki mása, engem pedig csak le akart rázni. Talán vámpírok eledele leszek ma este. Viszont igyekszem elhessegetni ezeket az ostoba gondolatokat és megkeresem a konyhát. Rengeteget kutakodom alapanyagok után, mire végre sikerül döntenem a házi paprikás humusz mellette, amihez saját magam gyártok chipset. Nyilván az elementális mágiámmal sokkal gyorsabban haladok, hiszen a paprikát hamar meg tudom pörkölni, ahogyan az olajat is gyorsan fel tudom hevíteni, amiben kisütöm a krumplit.
Közben pedig forog a robotgép, amibe készül a humusz, amelyet most már csak ízesítenem kell némi fokhagymával és oliva olajjal, viszont hirtelen megérzem két kezet magamon, mire automatikus rájuk fogok és elmosolyodom. – Ha őszinte akarok lenni… - kezdek el úgy tenni, mint aki komolyan elgondolkozik. Ellenben nem húzom sokáig az agyát, inkább félig felé fordulok és ismét puszit nyomok az arcára, azonban az egy helyet most vagy egy milliót nyomok az arcára. – Alig bírtam ki nélküled. – És az a baj, hogy igazat mondtam.

A hopponálás egyébként nem olyan vészes, hiszen tényleg már évek óta űzöm, ritkán árt csak meg. Általában akkor van vele gond, hogyha már közel van a telihold, mert mindegy mennyi ideje vagy farkas, vagy mit csinálsz, egyszerűen nem fogod tudni megszokni. Elgyengülsz, ingerültebb leszel vagyis… Én biztosan. Ezért sem szeretek ilyenkor emberek közelében lenni, általában ki is szoktam venni pár napot a suliból, hogy legalább annyi nyugtom legyen. Bejárni úgysem mindegyik órára kell, hiszen pont képes vagyok könyvből is eleget tanulni. Néha még többet is, mert én legalább 5 nyelven tudok szakirodalmat olvasni.
Most viszont nem érzem annak szükségét, hogy egyedül legyek, sőt sokkal jobban leszek, hogy itt van mellettem, s megtart, az érintése pedig… Ismét sikerül elérnie nálam, hogy az agyam leálljon, s csak  – Mondtam, hogy ne mondj nekem ilyet! A végén tényleg egy megszállott hívőd leszek. – kezdek el nevetni, mint aki viccnek szánta. Pedig halálosan komolyan gondoltam. Egyre inkább éreztem azt, hogy nem akarom, hogy ennek vége legyen. Ha kell, soha többé nem megyek suliba, nem megyek haza, hogy csak őt szolgálhassam és lessem minden kérését. Szükségem volt rá, mint a halnak a vízre. Vagy talán még annál is jobban. Nem tudja, hogy mit ad nekem ez az egész, hogy mennyire éhezem rá és a társaságára. Még az is eszembe jut, hogy Karin biztosan meglesz nélkülem, s talán csak ez… Ez az egy aprócska dolog tart vissza attól, hogy itt és most úgy viselkedjek, mint Harley, hogy annyira a megszállottjává váljak a férfinak pusztán pár óra alatt.
Inkább figyelmemet a ház nézegetésére fordítom, amely magával ragad és úgy érzem, itthon vagyok. Túl korai, s meglehet tényleg őrültség erre gondolni, hiszen most vagyok itt először, de vannak azok a helyzetek, mikor csak tudod… Tudod, hogy jó helyen vagy, jó időben és a megfelelő személlyel. Nagyot nyelek, reménykedve, hogy ez visszatartja a könnyeimet, melyek örömömben majdnem kicsordulnak a szememből. Ez pedig – meg minden korábbi tette – eredményezi, hogy még mielőtt magamra hagyna kap tőlem egy apró puszit az arcára, melyet egy csókkal hálál. Veszélyes játékot űzöl Vasily… Ismerem magam, tudom mi lesz ennek a vége.
Viszont el kell őt engednem, elvégre nem azért jöttünk, hogy én mohón csak csókoljam őt és semmi mással se foglalkozzak, még az éhségemmel sem, mely már egy ideje kezd zavaró lenni. Így inkább figyelmemet az ételre fordítóm, s bár túl sok kreatívat nem tudok kitalálni az itteni összetevőkből, mely gyors és laktató, azért csak igyekszem némi chipset és hummuszt gyártani, ami remélhetőleg elnyeri a tetszését. A krumpli már sül, ha pedig egy adag kész egyből lecsepegtetem és megszórom sóval, hogy tényleg elérje a bolti hatását, annyi különbséggel hogy nyilván az enyém jobb lesz.
Már majdnem kész lennék, már csak egy kis ízesítés kell a hummuszhoz, ő pedig akkor jelenik meg hátam mögött, finoman átölel, sőt még egy csókot is kapok a nyakamra, mire én jólesően felsóhajtok és lehunyom a szemem. A kérdésére a válasz egyértelmű, én mégis húzom egy picikét az időt, mert nem bírom ki, hogy ne vicceljem meg. Cserébe viszont rengeteg puszit adok az arcára, amik úgy veszem észre nincsenek ellenére. – A nyakamon maradhatnál tovább is, mint egy nap. – Örökre is egészen nyugodtan! Viszont ez lehetetlen, vagyis most még az, hiszen jóformán alig ismer, nem tudja milyen veszélyes és bolond vagyok.
Szavaira eszembe is jut, hogy az utolsó adag krumplit kiszedjem, majd turmixgépbe még gyorsan beledobom a hagymát, oliva olajat és paprikát. – Chips és hummusz… Minden házi. – Pár perc alatt pedig végre simára keveri a gép a krémet, így azt lekapcsolom. Egy kiskanalat elővéve veszek ki egy keveset, majd másik kezemet alá tartva, hogy véletlenül se csöppenjen le, tartom a férfi szája elé. – Szeretném hallani az istenem véleményét. – mosolygok rá, ahogy várom, hogy megízlelje.

Bár csábítóan hatnak a szavai, erősen kétlem, hogy valóban pont egy megszállott bolondra vágyna. Pláne egy vérfarkas verziósra. Mégsem tudok ellenállnia  szavainak, szemeim csillognak, ahogyan ránézek, és tudom… Ő az igazi. Sose találkoztam még hozzá hasonlóval, de nem is akarok. Egyedül rád van szükségem. Istenem, szerelmem… Vasily. Nem kívánok mást, csak azt hogy boldog legyen mellettem, s ezért képes lennék feláldozni szinte mindent. Talán csak Karinért fájna a szívem. Még kicsi, nem érti, hogy jobb lenne neki egy olyan szörnyű testvér nélkül, mint amilyen én vagyok. Viszont ha hirtelen eltűnnék… Akkor talán ő is fel tudná dolgozni egy idő után, s én is élhetnék itt.
Állj le Liam! Túl messzire mész. Képzeletben meg kell magamat csapnom, hogy végre felfogjam ez nem így megy. Igen, mindennél jobban szeretném, ha ez a nap örökké tartana, ha nem küldene el ezek után, hanem felajánlaná, hogy maradjak. Esküszöm, hogy valóban szolgálnám. Főznék neki, takarítanék, s lesném minden kérését. Csak hadd legyen az enyém.
Ezért is olyan nehéz elengednem. Még akkor is, ha tudom, hogy csak borért megy el, én elkezdek aggódni, hogy most hagyott itt. A csókja valamelyest megnyugtat, még mindig szeretném azt hinni, hogy kellek neki. Ugyanakkor nem bírom kikapcsolni azt a kis idegesítő hangot a fejemben, ami arra kényszerít, hogy rettegjek. Akarom. Kell. Megszerzem. Mindent megteszek azért, hogy végül így vagy úgy, de ne akarjon elengedni maga mellől. S ez ott kezdődik, hogy olyan nasit dobok neki össze, ami után mind a tíz ujját meg fogja nyalni, sőt még direktbe marasztal, hogy vacsorát is készítsek neki. Én pedig örömmel megteszem ezt.
Most viszont még csak a hummusszal és krumplival vagyok elfoglalva. Annyira belemerülök az egészbe, hogy még halkan el is kezdek énekelni. Már jó pár számon túllehetek, mikor rájövök, hogy nem kéne megzavarnom az uramat a hangommal. Hiába mondták, hogy szépen tudok énekelni, én azért nem tartottam magam tehetségesnek. Hiába imádtam. Ha tehettem volna, s nem lett volna minden más, akkor zeneiskolába jártam volna. Szerencsére időben befejezem a dalolászást, mert hamar visszaér, s már érzem is, ahogyan hozzámér. Csináld még… Tapints máshol… Ezen a ponton nem tudtam – bár nem is akartam – tagadni, hogy mennyire vágyom rá. – Igazából nem bánnám, ha… - Muszáj saját nyelvemre harapnom, melyből szépen lassan elkezd szivárogni vörös színű vérem. Túl erős voltam, de megérdemeltem. Nem riaszthatom el őt magamtól ilyen könnyen. Még korai kérés lenne, s az sem biztos, hogy ki tudom elégíteni. Még akkor sem, ha állítólag nincs baja a testemmel.
Közben pedig tovább ügyeskedem, befejezem az ételt, s fel is ajánlom neki, hogy ízlelje meg. Tudni akarom, vajon neki milyen, hiszen az a fontos, hogy számára tökéletes legyen. Én bármit megeszek, amíg vegán, nem érdekel mennyire borzalmas. Csak ő számít. Viszont azt nem vártam, hogy közben végig engem fog nézni, egészen bele is pirulok ebbe, majd szavait hallva csak zavartan nevetni kezdek. Nem bírom én a bókokat! – Ugyan már… - Be se fejezem a mondatomat, egyből közelebb húz, s ajkaik ismét találkoznak. Még érzem a hummusz kellemes, fokhagymás ízét, s meg kell állapítanom… Az ő ajkaival sokkal ízletesebb mint az ostoba krumplival. – Nem tudom eldönteni… Hogy te, vagy a hummusz a finomabb. – Ismét egy lágy puszit nyomok a szájára, mintha így szeretném eldönteni, melyik is a jobb. – Nem, te sokkal jobb vagy. – Végül mosolyogva hevesebben esek neki, s a pultra lerakva a kanalat, kezeim megindulnak a felsőtestén lefelé, és finoman a felsője alatt a hasára simítanak. Fel akarom falni.

Egy részem állandóan őszinte akar vele lenni, viszont tudom jól, hogy most ezt még nem lehet. Főleg azért nem, mert mindent elrontana, ha valóban elmondanék neki mindent, amit érzek. Szeretlek, s ha nem vigyázol, valóban a megszállottad leszek. Nem viccelek Vasily… Borderline-om van, amit… Se te se senki nem tud kezelni. Nincs gyógyír rá se a varázslók se a muglik között. Ha pedig ez nem elég, akkor ott van az, hogy vérfarkas vagyok. Mellettem sose leszel biztonságban. Könyörögöm neked, ne vonzódj hozzám, ne édesgess magadhoz, mert csak ártani fogok neked. Én tényleg kedvellek… Ezért kéne távol maradnom tőled. Viszont a szám mozog, s ha mégis, úgy nem jönnek ki rajta a szavak. Nem vagyok képest ezt így mond elmondani neki, mert… Nem akarom, hogy elhagyjon. Inkább tartom magamban ezeket a gondolatokat és hazudok neki akár a végtelenségig arról mi vagyok csak… Kérlek, ne utálj meg!
Mégis én marha belekezdek egy mondatba, melynek vége erősen túlzás lenne. Pláne, hogy csak most kezdjük egymást megismerni jobban. Viszont ez az édes viselkedése annyira megnyugtat, hogy el akarom neki hinni, hogy valóban nem baj, ha kimondom. Finoman megfogom a kezét, mellyel az arcomra simít, s nyomok egy lágy csókot a tenyerébe. – Nem bánnám, ha soha el se mennél mellőlem. – És most magamban a fejemet egy párnába nyomom, ahogyan elkezdek ordítozni, amiért komolyan kimondtam. Most fog megutálni… Én tudom… Túlzásba estem ismét.
Inkább megyek is vissza az étellel foglalkozni, hátha az legalább elnyeri a tetszését. Már egy ideje magamra főzök, mert anya amúgy sem szeretett azzal bajlódni, hogy én finnyás vagyok. Igazából őt nem értettem… Hogy tud ő maga is egy állatként, hát… Így enni?! Én elhánytam csak magamat tőle, de tényleg. Viszont így legalább nem haltam éhen a kollégiumban, s nem csak salátán éltem. Ő pedig csak alátámasztja azt, hogy nem vagyok egy rémes szakács, sőt még túlzásba is esik, hiszen tehetségesnek hív. Főzni bárki tud! Ezt még abból a rajzfilmből tanultam, ahol konkrétan a patkány is képes volt erre. Én egyszerűen csak… Jól tudok tanulni. – Ha ilyen aranyosan nézel rám, akkor mindent elhiszek neked. – kezdek el kuncogni. Most legszívesebben a két kezem közé fognám az arcát, s úgy adnék neki egy puszit az orrára, de neki más tervei vannak. Inkább megcsókol, hogy magam is meggyőződjek arról, hogy finom lett – nem olyan nehéz elrontani – én viszont leginkább ajkai édes ízére koncentrálok csak.
Végül pedig meg kell állapítanom, hogy mindegy mennyire gondolom azt, hogy jól főzök… Ő sokkal jobb falatnak ígérkezik. Ismét bennem van a kényszer megharapja, alig bírom visszafogni magamat, de nem szúrhatom el. A figyelmem viszont hamar elterelődik, mert míg én igyekszem megnézni, hogy izmos hasán hány kocka is van, addig megérzem a kezét a fenekemnél, s a következő pillanatban már a konyhapulton találom magam, miközben ő a lábaim közé furakszik. Meglepettségemben kipattannak a szemeim, s egy másodpercre meg is fagyok, elfelejtem visszacsókolni.
Éppen csak egy másodperc volt, én pedig már vettem volna fel újra a ritmust, viszont ő inkább az államra csókol, majd a nyakamra. Én halkan felsóhajtok az élvezettől és finoman a hajába is túrok ujjaimmal. De csak nem bír meghagyni nyugságban kezei most már az alsóbb tájékokat is fel akarják fedezni rajtam, sőt rá is szorít a combomra. Erre már nem bírok csendben maradni, így hangosan felnyögök ezzel is mutatva, mennyire élvezem a helyzetet. – Sily…

Túlzás, óriási túlzás volt részemről ennyire őszintének lennem. Abban a pillanatban, hogy kimondom, meg is bánom és elfordítom tekintetem róla, mert egyszerűen nem vagyok képes szembenézni most vele. Undorodik, fintorog, sőt teljesen ki van akadva! Csak néma csendben várom, hogy dühös legyen rám, vagy kinevessen ezen ostoba gondolat miatt, hogy ő és én… Két idegen kvázi örökre együtt tudjanak maradni. Azonban ehelyett, megérzem, ahogyan keze az arcomról megindul, s végül a hajamba túr, így kényszerít arra, hogy megcsókolja. Mondanom sem kell, hogy boldogan teszek eleget ezen néma kérésének. Némileg mosolyogok is, hiszen… Gyakorlatilag ezzel kifejezte, hogy egyáltalán nem tartja rossznak ezt a gondolatot, sőt! Talán még benne is lenne. Legalábbis abból, hogy mennyire vágyakozó volt ez a csók, én azt érzem, hogy egyáltalán nem bánná.
Kicsi szívem rettenetesen boldog volt, hiszen eddig soha, senki nem mutatta ki felém, hogy ennyire kedvelne. Talán tényleg nem is bírt senki sem annyira. Viszont ő igen, emiatt pedig nem is akarom elveszíteni. Így minden olyan dolog, mely elijeszthetné, most még titok marad. Remélhetőleg ez nem is fog változni.
Azt viszont nem titkolom, hogy szeretek főzni, és bizony nem vagyok annyira rossz benne. Sőt ez egyike azon kevés tevékenységnek, amiből úgy gondoltam, hogy jó vagyok. Tehetségesnek nem nevezném magam, hiszen bőven van hova még fejlődnöm. Jólesnek dicsérő szavai, zavarba hoz, de ez ismét megmelengeti a szívem, s csak hogy biztosítson arról, hogy tényleg finomat készítettem, ismét megcsókol. Életemben nem gondoltam, hogy valaha ennyire intenzív kapcsolati életem lesz, hiszen nemrég még teljesen szűz voltam ezen területen, elvégre ajkaim sem érintették még meg másét, hát még ha a… A többi dologról lenne szó.
Én viszont nem bánom, hogyha egy nap alatt mindent bepótolok mindent, melyet eddig nem sikerült megtapasztalnom, Vasily mellett nem hiszem, hogy bajom esne, hiszen tudom, vagyok annyira fontos neki, hogy vigyázzon rám. Mert az nem lehet, hogy ennyire kedves, figyelmes és romantikus legyen csak azért, hogy egyszer megfektessen igaz? Vagy talán igen? Lehet minden csak erre megy ki? Mindegy… Bármi is lesz, legalább egy pillanatra megtapasztalom a szerelem édes ízét, nekem pedig ennyi elég.
Amivel viszont sose tudok betelni azok az apró érintések és csókok. Mondjuk most már pont nem finomkodik, lazán feltesz a konyhapultra, s hamarosan megérzem kezeit a combomon, mire felnyögök, s ezzel jelzem neki mennyire is élvezem ezt a helyzetet. A hajába túrva élvezem ezt és az ajkai lágy érintését bőrömön, mikor hirtelen kicsúszik számon egy ostoba becenév, amelyet csak azért adtam neki, mert egészen ma reggelig nem jutott eszembe a teljes neve. Ő viszont kuncog, s nyakamba harap, mire én felszisszentek. Ezt most nem tudom, hogy jó-e vagy sem. Szerencsére pillanatokon belül megadja a választ, miszerint nem utálja egyáltalán. Igazából nekem is bejön, igazán aranyos…
Ha pedig ez nem lett volna elég izgató eddig, akkor most rátesz egy lapáttal, hiszen máris fürdeni invitál. Normál esetben felmerülne bennem problémaként az, hogy nincs nálam úszónadrág hozzá, viszont… Nála azt hiszem nem is fog kelleni. Finoman kezére simítok, mellyel még mindig a combomon matat, közben pedig rámosolygok. – Kiváló ötletlet… Vigyük a rágcsát, amit készítettem vagy… - finoman az arcára simítok szabad kezemmel. – Én is elég ennivaló leszek neked?

Elég gyorsan beleéltem magam ebbe az új helyzetbe. Mintha már évek óta együtt lennék Vasily-vel, s teljesen normális az, hogy átjövök hozzá, főzök neki valami kis apróságot, majd ő szépen mögém lopódzik és hirtelen felültet a pultra. Mindig is ezt akartam… Feltétel nélkül szeretni, otthon érezni magam valahol, valakivel, aki nem volt vér szerint a családom tagja, s megtalálni azt a felhőtlen boldogságot, amelyet most átélek. Egészen eddig mindig azt verték belém, hogyha ilyen maradok, akkor sose lesz senkim, sőt magam sem hittem el, hogy képes lennék bárkit is találni, aki szeret. S most mégis itt ez a férfi, aki a külsőségek ellenére ennyire képes kedvelni engem. Mert olyan nincs, hogy ez ne lenne valódi és tartós vonzalom. Nem akarom elhinni, hogy nem az.
Ez a kis jelenet határozottan meggyőz arról, hogy igenis vágyik rám. Erre a kis időre még azt is képes vagyok elnyomni magamban, hogy lehet nem szeretne ennyire, ha mindent tudna. Az egész vérfarkas dolgot vagy mentális zavart… Ezek hirtelen aprócska problémáknak tűnnek, melyeken könnyen túljuthatunk igazából együtt. Holott egyébként igenis fontos lenne vele közölnöm, hiszen egyik sem olyan, hogy minimális mértékben befolyásol. Viszont nem tudom és nem is akarom ezzel elrontani az egészet. Később… Ezzel nyugtatom magam, hogy majd megtudja, ha kell.
Most inkább arra koncentrálok, hogy pozitív visszajelzést kapjon tőlem, ezért is nyögök fel hangosan a csókokra és érintésekre, majd pontosan ugyanezek miatt megyek bele, hogy inkább fürdeni menjünk. Még akkor is, ha tudom ez… Ez azzal fog járni, hogy most már mindent fog látni. Bár talán a testem rosszabbik felét már felfedtem neki, így kevésbé félek. Meg a kíváncsiságom amúgy is nagyobb, mivel én is megnézném, hogy pontosan milyen istenséget is sikerült kifognom magamnak. Bár számomra a külső majdhogynem mindegy, hiszen én magam is tudom, hogy sokkal több van egy emberbe, mint izom és zsír. Viszont, ha az arcából indulok ki, akkor csak imádni fogom minden más porcikáját is. Tényleg nagyon meg akarom enni. Ez pedig egy ijesztő gondolat.
A rövid csókba belemosolygok, s egy kicsit el is nyújtom, mert nem bírok vele betelni. Legszívesebben nem is engedném, hogy elszakadjon tőlem. – Hm… Kaja, vörösbor, s még te is? Elkényeztetsz! – kezdek el nevetni, majd segítségével leszállok a pultról, s míg ő keresi a poharakat, én addig egy kis tálba belerakom a hummuszt, majd azt és a chipset egy külön tányérra helyezem. Sose voltam pincért, de annyi még nekem is megy, hogy ezt egy kezembe elcipeljem anélkül, hogy leejteném. Így aztán sikerül megfognia a kezem és annál fogva vezethet. Ismét felmelegszik a bőröm – ha egyáltalán volt ideje lehűlni – s arcomon megjelenik némi pír is. Halványon mosolyogok, fejemet pedig lehajtom, hogy kevésbé lássa, mert valahol gáznak érzem, hogy ennyire könnyen zavarba hoz.
Viszont sokáig nem tudok ebben az állapotban maradni – szerencsére – mert kiérünk, nekem meg az állam is leesik, ahogyan körbenézek. Egyszerűen lenyűgöző! És én még azt hittem, hogy a háza belül volt fantasztikus. Nyilván az, ellenben ez…
Elengedem a kezét, hogy lepakolhassam az egyik laposabb kőre a tányért és úgy nézegessem. – Wow… - Kezemet végighúzom a szélén, valamiért csak éreznem kellett, hogy valódi, s nem valami ostoba műanyag az egész. Persze nem kell csalódnom, hiszen az én istenem tényleg tudja mi a legjobb. – Egyébként hiba volt felöltöznöd. – fordulok felé mosolyogva és közelebb lépve a mellkasára simítok. – Most úgyis leveszek rólad mindent. – Mert én biztosan nem kezdek neki a vetkőzésnek.

Egy őrült és egy bolond. Ezek lehettünk mi. Ha a szüleim most láttak volna, akkor nagyot csalódtak volna, hogy az első embernek – ráadásul férfinak! – odadobtam magam. Mert külső szemmel ez történt. De ők nem tudhatták, hogy mi van a háttérben, hogy ez igenis több volt puszta testi vonzalomnál. Vagyis én hittem, hogy több volt, mivel amúgy nem is nagyon láttam még, meg a külső csak egy dolog volt. Én éreztem azt a valódi, lelki kapcsot is kettőnk között.
Ezt igazolja minden egyes érintés, csók és szó is, amit egymáshoz intézzük, míg végül nem kívánja, hogy váltsunk helyszínt. És mint jó szolgálja, nyilván minden kérését teljesíteni akarom. Tudom, hogy ez azt jelenti, hogy fel kell majd fednem testemet előtte, de nem érdekel. Végülis ő is ugyanezt fogja tenni, s gondolom ő nem annyira szívbajos ilyen téren. Mondjuk ilyen külsővel én sem lennék az. Vagy talán…
Igazából időm sincs saját magamat marcangolni, ugyanis megcsókol, melyet el is nyújtok, s úgy fest nincs ellenére Oh bárcsak sose engednél el. Sajnos azonban mégis elszakadunk egymástól, de semmi gond… Hamarosan úgy gondolom, hogy nem szavakra fogjuk fecsérelni az időnket. – Alig várom a folytatást. – vigyorogva közlöm vele, ahogyan lesegít a pultról. Rövid ismertségünk ellenére már most elkényeztet, illetve ez a bánásmód, a bor, hogy hagyja, hogy főzzek… Nekem mind olyan jellegű kedveskedés, melyet eddig senkitől sem kaptam meg, így még többre értékelem tőle ezeket. S talán neki is átjöhet, hogy nem vagyok én hozzászokva ehhez az egész romantikus kapcsolathoz, hiszen amint összeszedtük a poharakat és ételt, ő pedig megfogja a kezem, én elpirulok. Ugyan igyekszem takarni, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy meglátta.
A kinti látvány pedig egyenesen elkápráztat. Alig találok rá szavakat, egyszerűen olyan gyönyörű az egész. Muszáj közelebbről megnéznem, s éreznem a felületét, melyben nem csalódom, s sima. Túl szép ez az egész, hogy igaz legyen. Amíg nem fordulok felé, addig finoman a karomba csípek, hogy felkeltsem magam. De nem álmodom! Ez pedig csak még inkább bepörget. – Imádom. – Hogy őt vagy ezt az egészet, az részlet kérdése. Egyébként mind a kettőt.
Hirtelen váltok egy másmilyen stílusra – ami mellette kevésbé – de egyébként tőlem nem megszokott, s ez a flört. Magabiztosan jelentem ki, hogy itt és most le akarom vetkőztetni, sőt még a mellkasára is simítok, viszont amint közli, hogy akkor vegyem is le a ruháit… Hirtelen eszembe jut a öltözőben lejátszódott jelenet, s hogy már éppen rátértem volna a lényegre, mikor rohamot kaptam. Szívem ismét sebesen kezdett dobogni, viszont próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy amíg nem durvulunk, addig nem lesz baj.
Az viszont még ijesztőbb volt, hogy talán engem kezd el előbb vetkőztetni. Azt nem! Így kissé remegve ugyan, de felsője alá simítok, s egy gyors mozdulattal kezdem el lehúzni róla. Rá se nézek felsőtestére, inkább végig a szemét fürkészem, s simítok finoman ágyékára, és ezúttal, pánik nélkül kezdem el leszedni róla a nadrágot.

Csak egy mosollyal és bólintással nyugtázom szavait, legbelül pedig majd kicsattanok a boldogságtól. Már most imádok mindent. Elvégre Nekem ebből soha, semmi nem adatott meg. Nem tudom milyen a feltétlen nélküli szeretet – most sem egészen tudhatom, hiszen nincs tisztában mindennel – de mégis olyan jó ez az egész. Szabadon megcsókolni, édes szavakat suttogni egymásnak, s megérinteni őt ott és úgy, ahogyan akarom. Nem tudja mennyi mindent adott nekem ezzel a lehetőséggel, hiszen… Ha eddig nem, akkor most már tényleg megígérhetem, hogy örökké vele fogok maradni, s lesni fogom minden kérését. Egyik részről azért, mert én tényleg érzem azt a bizonyos vonzalmat irányába, amelyet eddig csak rövid ideig éreztem mások iránt, de sosem talált viszonzásra. A másik indokom pedig a puszta félelem, hogy sose fogok még egy olyan elvetemültet kifogni, aki ennyire kedvelhet.
Közben pedig elindulunk kifelé, s ismét zavarba hoz, ma már nem is tudom hányadik alkalommal. Isten… Tényleg csak ez lehet a megoldás, semmi más. A jakuzzit nézve pedig biztos leszek abban is, hogy nem csak a kinézete, vagy képességei hasonlítanak egy istenséghez, de a vagyona is annyi lehet, ha ilyen csodálatosra volt képes kialakítani ezt a helyet. És én még azt hittem a háza volt magával ragadó. De a szavai… Azok voltak, amik igazán meghatottak. – Amikor nálad vagyok…? – nézek rá nagy szemekkel. – Szóval… Máskor is jöhetek? – Bármit megtehetett volna velem most, s utána el is hajíthatott volna, mint egy darab használt ruhát, amely már nem tetszett neki. Most mégis… Úgy szűröm le, hogy ez igenis több lesz, mint egy alkalom, de mivel utálom, ha saját gondolataimmal hagynak, melyek az idő múlásával egyre negatívabb és depresszívek lesznek, így kell a szóbeli megerősítés is. Mondj igen Vasily… Könyörgöm mondd, hogy nem csak egy alkalomra kellek neked.
S csak hogy bebiztosítsam azt, hogy a jövőben is szüksége lesz rám, inkább rátérek a lényegre, amit már az öltözőben meg kellett volna tennünk, csak én pánikban törtem kis. Nem mondom, kivételesen elég jó vége lett, de tudom, hogy neki is véges a türelme, így nem húzhatom sokáig az agyát. Hirtelen gyűjtök elég magabiztosságot, s meggondolatlanul flörtölni kezdek vele, amire a válasza meglepő, s le is fagyok. Igyekszem nem mutatni, de remegő kezeim bizony elárulhatnak. Legszívesebben túllennék az egész vetkőztetésen, hátha akkor a görcs is elmúlik a gyomromban, de… Ő leállít, s helyette megcsókol. Érezheti is, hogy bár viszonzom, mégsem annyira könnyeden, mint eddig, bennem van a félelem, hogy valamit megint elrontok, s tessék! Túl gyors is voltam. Nem tudom… Én nem tudom mi a jó, vagy mit kéne tennem!
Ahogyan közelebb von magához, automatikusan ölelem át nyakát és bújok hozzá, mintha kellene nekem valami kapaszkodási pont, mert mindjárt összeesik. – Én… Nem igazán. – A húgommal táncoltam már, de azt korántsem lehetett lassúzásnak nevezni. Még ha volt is bál a suliban, én kihagytam. Úgyse volt párom. – Ehm… Mi? – Nem értem hogy jön a lassúzás az ismerkedéshez, lehet ez valami orosz mondás, amelyről fogalmam sincs mi az átvitt értelme.
Szerencsére ő azonnal bemutatja mire gondol, mely egyébként egy sokkal kellemesebb dolog, mint amire gondoltam. Szemeimet lehunyva bújok a nyakához, s szinte már dorombolok neki, ahogyan megérzem a csókját és érintését a felsőm alatt. Olyan lágy és gyengéd, szinte alig érezni, de mégis… bizsergető. Válaszol pedig finoman nyakába csókolok, majd nyomok egyet kulcscsontjára is, jobbommal pedig a karjára simítok. – Sily… - kezdem halkan és most már tudatosan hívom ezen a becenéven. – Bármit tehetsz csak… Ne legyen harapdálás. – Nem érdekel egyébként milyen más beteg vagy tán gyengéd módszerei vannak. De a harapás gondolatára is végigfut a hideg a hátamon.

-Nem tudod mire vállalkozol. – nevetek fel halkan. – Ha rajtam múlna minden nap jönnék. – Most már picit bátrabban merem kimondani azt, amit gondolok, hiszen megmutatta, hogy nincs mitől félnek, s szavai… Egyértelműen azt mutatják, hogy igenis kedvel, ha pedig hihetek neki, akkor ez, ami kettőnk között van, több lesz, mint egy kósza kaland.
Viszont ahhoz, hogy tényleg meg is tartson, teljesítenem kell. Illetve én magamban úgy érzem, hogy kárpótolnom kell az előbbi ostoba viselkedésem miatt, nem kellett volna a semmin bepánikolnom. Most pedig szeretnék egyből lényegre térni, hogy biztosan ne veszítse el az érdeklődését, viszont… Ő lelassít, amiatt pedig úgy érzem, hogy megint valami rosszat tettem. Ha most nem ölelne magához, biztosan hátrálni kezdenék tőle, hagynám, hogy a távolság beálljon kettőnk közé, s némi időt kérnék, míg összeszedem magam, azonban ő nem adja meg. Talán ez így volt jobb. Úgyis ahelyett, hogy ellökném magamtól, inkább belé kapaszkodom, a szemeimből tükröződik az megbánás, s az enyhe izgalom, mely szinte teljesen eltelít most, hogy egy sokkal lassabb tempóra váltottunk. Viszont ez az izgalom határozottan kellemesebb, nem olyan, melytől görcsbe rándul a gyomrom, vagy fojtogatna.
-Csak egyet? Úgy érzem több kellene. – Nem tudom milyen vagyok táncból, a ritmusérzékem bizonyára megvan, de… Nem, tényleg nem szoktam táncolni, mert komolyan nem tudom kivel tehetném meg. Ezek szerint vele, igen. Ha pedig mindegyik óra ilyen, lesz, mint a mostani… Ugyan csak finoman ér hozzám, szinte észre se lehetne venni, de én igenis érzékelem, s nem tagadom, hogy imádom. Cserébe apró csókokat kap tőlem, mire hallom is a megerősítő sóhajt, hogy élvezi.
Egy pár percen belül fojtatni is akarom, csupán előtte megjegyzem, hogy a harapdálás maradjon ki a mai napra, vagyis jobban szeretném, ha soha nem is lenne. A nevemet kimondva érzem, hogy lábaim elgyengülnek, attól tartok, ha tovább műveli ezt velem, akkor már komolyan össze fogok esni, aztán akkor már tényleg nem megyünk sehová, maximum az ágyba. És az a csók… Megőrülök, annyira szeretem már most! – I-igazából… Ha szeretnéd, akkor… Te nyugodtan, csak… Én nem fogok. – túlságosan élénken él bennem, hogy legutóbb bántottam valakit vele. Viszont Sily egy pillanatra sem engedi meg nekem, hogy elkalandozzak, minden mozdulatával arra kényszerít, hogy rá figyeljek.
Hirtelen szívem be a levegőt, ahogyan megérzem tapintását a hasamon, mely aztán tovább kúszik, egyre feljebb halad, s még a nyakamra is csókokat kezd adni. Fejemet enyhén oldalra döntöm, hogy könnyebben hozzáférjen, kezeimmel pedig felkarjára simítok, majd oldalát kezdem cirógatni. A pólóm feljebb csúszott, de jelen esetben nem tud érdekel, csak arra figyelek, ahogyan kezével erősen tart, s felfedező útján már a hátam gyenge izomzatát is kitapintotta.
Közelsége és a rám fújt meleg levegő miatt most már tényleg nem tudok megállni saját lábaimon. Átölelem derekát, szorosan húzom magamhoz, támaszkodom rá, mert érzem, mindjárt kimegy minden erő belőlük. – Vedd… - Nem vagyok ott fejben teljesen, csak egyből rávágom, hogy vegye le rólam a felsőmet. Rajta sincs már felül ruha, ezt éppenséggel viszonozhatom is, csak… A nadrág maradjon még.

Nem bírom… Egyszerűen túl sok lehetőséget ad nekem, s túlságosan bátorítóak a szavai ahhoz, hogy ellen tudjak állni kezdődő fanatizmusomnak. – Hétvégente?! A suliban péntekenként korán végzek, utána bármikor el tudok jönni, s csak étfőn reggel kéne visszamennem! – Tudom, ő orvos, valószínűleg elég sűrűn van bent a kórházba, talán éjszakázik is, de ha kell akkor önként töröm el a karomat, hogy láthassam minden nap. S az  baj, hogy képes vagyok rá, pláne ha így kívánja tőlem. Egyre inkább beigazolódik, valóban egy szolga vagyok. Vagy inkább öleb. Bármi is legyek számára, az biztos megteszek bármi, ha kéri. Gondolkodás nélkül.
Most is, amint megkér, hogy vegyem le róla ruháit – ismét – én megteszem, bár magam is belátom, hogy némileg sietek vele, sőt egyenesen kapkodok, hogy túllegyek rajta, s nehogy megint egy pánik roham törjön rám. Ő azonban lassításra kényszerít, majd jön az érthetetlen lassúzós hasonlatával, melyet nem is értek meg elsőre, csak akkor, mikor bemutatja rajtam, mire is gondol. – Amúgy is megcsókolnálak. Kérj valami komolyabbat. – csókolok tenyerébe, mikor arcomra simít, majd kezéhez bújva mosolyogok rá. Bármit kérhetne tőlem, mindent megadnék azért, hogy ő boldog legyen. Így most igazán mondhatna valami komolyabb fizetséget is. Teszem azt… Hogy süssek neki húst. Erre a gondolatra mindjárt elhányom magam. – Nem hiszem , hogy túl sűrűn használnám. – Persze ettől függetlenül szívesen táncolok vele, pusztán nem hiszen, hogy nagyon sok értelme lenne nekem megtanulni. Maximum a húgom esküvőjére, az meg még messze van – remélem – s addigra lehet már rég nem is leszek.
-Hmm… Ahogy szeretném? – halkan kuncogok. – Téged szeretnélek egy kis vegán csokival leöntve. – Nagyon szívesen segíteném letisztogatni. S ahogyan ő az ujjaival simogatja bőrömet, úgy én inkább ajkaimmal tenném ugyanezt. Talán én is érezhetném, hogy szíve hevesebben ver, s annnyira elönti a forróság, hogy talán láznak is hihetném.
Halkan felsóhajtok, ahogyan nyakamra csókol, s mosolygok, mikor megérzem, hogy végig fut rajta a hideg pusztán attól, hogy simogatni kezdem. Éppen ezért folytatom, hátát kezdem cirógatni, s leszek annyira gonosz, hogy fenekére is finoman rásimítsak.
Én viszont már nem bírom megtartani magam, bevallom, már nagyon bemennék a vízbe, hogy a saját súlyom nem húzzon le a földre, s neki ne kelljen engem megtartania – nem tudom elég erős-e hozzá – hanem inkább kényelmesebben élvezzük ezt a pillanatot. Leveszi rólam a felsőt, mely most kevesebb problémát okoz, mint a kórházban. Már látott nélküle, már tudja, mi van alatta, és nem ítél el miatta. Viszont lassú, szinte kínoz, illetve most még ezt hiszem, majd rájövök, hogy ez még nem is az… Nem elég, hogy ismét megérzem ajkait a nyakamon, mely már amúgy is egy igazán kellemes érzést adott, még nyelve is ízlelgetni kezd, kezei pedig máris felfedezik a fedetlen bőrömet. Muszáj felnyögnöm, hangot kell adnom annak mennyire imádom, s bizony, annyira közel van, hogy érezheti is délen mennyire, nagyon vágyok már rá.
-Ez… - megremegek ujjának lágy simogatásától, teljen megbénulok, s úgy érzem le kell ülnöm. Nadrágjának szélébe akasztom két ujjamat, s finoman elkezdem húzni magam után, ahogyan a jakuzzi széléig hátrálok, majd leülök. – Annyira jó, hogy már állni se bírok… Illetve egy porcikám még mindig képes rá. – mosolyogok rá huncutul, majd hasára csókolok, de közel a nadrágja széléhez. Csak ezek után nézek fel és ártatlanul pislogok rá.

Mosolyogva csóválom a fejem, szavai egészen meghatnak, így csak nehézkesen, remegő hangon tudok megszólalni. – Túl jó vagy hozzám. Vasily… Komolyan félned kéne az ilyen mondataidtól. – Komolyan el kéne futnia, s ő mégis… A tűzzel játszik. Értem én, hogy ezen elemet is tudja uralni, de engem nem lehet kordában tartani. El fogja veszíteni a türelmét egy idő után, én is tudom, mert lehetetlenség lesz visszafogni magam. Megszállott… Ha valóban istennek gondolod magad, akkor tetszene neked? Imádnád, hogy minden percben a közeledben akarok majd lenni, s kiakadok, ha elmész mellőlem akárcsak egy percre is? Tudom, hogy nem erre vágysz, mégis… El fogod érni nálam, hogy teljesen beléd essek és függő legyek, hogy tőled függjek. Ha ezt még nem sikerült volna.
Én pedig meg se próbálok ellenállni neki, s csak hagyom, hogy magáévá tegyen – mármint mindenféle szempontból – s tényleg az ő tulajdonát képezhessem majd. Egészen izgató a gondolat. – Bárhova kérheted. – kezdek el halkan kucogni. Hihetetlen, hogy egy nap alatt képes volt többször megnevettetni és mosolygásra bírni, mint amennyiszer egy évben ténylegesen képes vagyok rá.
-Olyan sűrűn?! Nincs ennyi szép ruhám – Pontosítok. Kőkemény egy darab szebb ruhám van, azt is utoljára a temetésre vettem fel, szóval… Látta a teljes választékot. – Hát, ha meghívsz… Éppenséggel biztosan élvezném. – kezdek el pirulgatni. – Egyébként mikor is van? – Csak hogy biztosan tudjak neki készülni valamivel. Bár őszintén egy mini virágoskerten kívül nem tudom mit adhatnék neki. Nem értek semmihez, maximum a főzéshez. De ha minden alkalommal, mikor jövök, készítek neki valami finomat, akkor elveszíti a különlegességét.
Bár vegán ételeket nem sűrűn ehet, legalábbis a hűtő tartalmából ezt szűrtem le, s emiatt most azt is ki kell hagynunk, hogy a férfiról ehessem le a vegán csokoládét. Pedig… Ritka finom lehet úgy. – Sily… - zavartan nevetek fel és némileg el is pirulok. – Ezek után komolyan venni kell következő alkalomra. – Mely remélem hamarosan el is jön.
Addig viszont kiélvezem ezt a pillanatot – mely szintén nagyon kellemes. Kezeinkkel egymást próbáljuk meg felfedezni, én még óvatoskodok, próbálom kitapasztalni mit élvez, s mi az, mely már túl messzire megy, ő viszont minden négyzetmétert bejárja ujjaival, s nyelvével. Sose tudtam milyen ez, most pedig egy délután alatt olyan élményekkel gazdagodok, melyeknek tudom, az lesz a vége, hogy csak még többet akarok majd. Felizgat, elgyengít, így muszáj leülnöm, viszont még így se akarok elhúzódni tőle. Helyette inkább húzom magammal a jakuzzi széléig, ahol kényelmesen elhelyezkedem.
Megjegyzésére csak elmosolyodom, nem is kívántam elrejteni, hogy mennyire tetszik nekem, amit művel a testemmel, velem. S csak hogy ő se maradjon ki a jóból, egy csókot lehelek hasa alsó részére, melyet még éppen nem fed el a nadrágja. Csak ezek után nézek fel rá, miután meghallom sóhaját, ő pedig megragadja állam és az ajkamra simít. Valamilyen furcsa ösztön arra késztet legbelül, hogy vegyem a számba az ujját, de sikerül ellenállnom neki. Félreérti még itt nekem. Mert sajnos vagy sem, én egészen biztosan nem fogom ÚGY megenni őt.
Finoman csókolom őt vissza, most messze nem vagyok olyan heves, mint az előbb, hanem tényleg lassítok. Viszont ez a tempó megöl, én már szeretném őt érezni, s annyira hozzábújni, hogy egy nanométernyi távolság se legyen közöttünk. Végül elszakadok tőle, s izmos hasfalát kezdem el cirógatni egyik kezemmel, míg másikkal csak megtámaszkodom. – Eleve nem értem most minek fogod magad vissza. – mélyet sóhajtok. – Esküszöm nem kell finomkodni. Jól vagyok. – Az előbbi az én hibám volt! De nem fogok megint bepánikolni.

Menekülj! Félj! Szaladj el, vagy inkább ölj meg! Vasily… Mélyet sóhajtok a csók miatt. Olyan vonzó, s gyengéd, de bolond. Talán bolondabb, mint én, hiszen megannyi ember közül engem választott. A legrosszabb döntés. – Nem tudod miben kezdesz… Vasily… Ha valóban engem választasz, akkor az életed gyökerestül megváltozik. Biztos akarod? – Én is tudom, hogy nem, s hogy most még nem árulhatom el neki az igazságot. Talán soha nem is fogom. De ez így jó… Nem szabad tudnia. Bármit meg tudok adni neki, csak a teljes igazságot nem. Képtelen vagyok neki elmondani, hiszen az azonnali szakítás lesz. Nem bírnám elviselni…
Így inkább kiélvezem őt, amíg tudom, s így jutok el odáig, hogy olyan meggondolatlan dolgokat mondok, amiket. Nem... Nem kérhetné akárhová, mert a hús… A számban… Nem! Nem bírom, képtelen lennék, így nem is adnék oda. Viszont hazudni bárki tud alapon… - Amit csak akarsz gazdám. – vigyorgok rá, mint aki komolyan gondolja a szavait. Talán így is volt. Egy kis szeretetért cserében vajon képes lettem volna legyőzni az undoromat, s megtenni azt, amire talán ebben a pillanatban is vágyik? Elvégre tudom, mennyire könnyen a függője leszek egy embernek… S ha az leszek, akkor mindenképpen meg akarom majd őt tartani.
-Nem… - csak halkan mere kimondnai, miközben arcom elvörösödik. Nem bírnám ki, ha ennyit költenem rá… Nem érdemlem meg, pláne, hogy hazudok neki. Egyszóval nem szeretném, ha a pénzéből egy penny-t is rám költene. Így is ép elég, hogy itt vagyok, az ő ételét eszem, s használom, ami az övé. Így is már túl sokat kaptam tőle. Túl korai. Mondja a belső hangom, melyet próbálok elhessegetni, hiszen a szerelemhez nem kell időt kötni. – Vasily... – finoman vállába csapok, majd szorosan a mellkasához simulok, arcomat pedig a vállába rejtem, mintán megcsípte az arcom. Olyan kis kellemes az a bizsergés, mely az után marad, hogy elenged. – Nyilván azért, hogy felköszöntselek, s kedveskedjek neked valamivel. – Bár még magam sem tudom, mi lehetne az. Viszont van jó sok időm kitalálni mit akarok… Talán együtt se maradunk addig.
De a gondolatot gyorsan elhessegetem, hiszen jelenleg azzal a gondolattal izgat, hogy nem csak vegán csokit, de tejszínhabot is nyalhatok róla. Simán már most végighúznám nyelvemet a bőrén. Oh?! Túl sok lenne? – Téged akarlak… Csak magamnak. A nap minden percében. – Túl messzire mész Liam! Túlságos a megszállottja leszel! Sőt.. Már az is vagy. Legszívesebben most meginnám azt az egész üveg bort, hogy ezeket az ostoba szavakat, s megnyilvánulásokat mind az alkoholra fogjam, pedig… Ez vagyok én. Egy megszállott, mániákus borderline.
Most pedig egyre veszélyesebb helyzetbe kerül, hiszen megkezdődnek az intimebb részek, egymást érintjük, vetkőztetjük, s ő is remeg, meg én is, mert olyan közel vagyunk egymáshoz. Esküszöm, érzem a pulzusát, bárhol érek hozzá. Fel akarok nyögni, át akarom magam adni a kéjnek és élvezeteknek végre, ezért is hátrálok a jakuzziig, hogy enyhén jelezzem neki, már nagyon akarom őt. Csókolom is, s talán enyhén izgatom is ezzel, majd ő lehel ajkaimra egy puszit.
Puha érintésére egy mélyet sóhajtok, egy pillanatra lehunyom szemem, majd csillogó szempárral nézek rá. – Valóban…? Akkor sem akarom húzni tovább. – Akarom őt. Most. És itt!
S úgy fest végre ő is feladja, hogy velem küzdjön. Hajammal továbbra is eljátszadozik, de engem nem zavar, sőt élvezem, mint egy macska, aki szereti, ha simogatják. – Előbb te! – De meg se várom, hogy engedélyt adjon, egyből kezdem is kigombolni őt, ezúttal finoman és lassan, közben végi a szemébe nézek, de ha hagyja, akkor amint lekerül róla a nadrág, nem bírom visszafogni magam, s ágyékára simítok.