Utálom a munkám azon részét, amikor ténylegesen el kell mennem valaki házához és ki kell kérdeznem. Már úgy rendesen kikérdezni és nem csak elcsábítani, amibe egyébként kilométerekkel jobb voltam. Most viszont az egész MiM meg Árnyember balhé miatt nem használhattam az én imádott Nikimet, hanem egy srácot kellett kikérdeznem. Nem tudom mi a faszt tudhat egy kölyök, de persze, elmegyek és megtudakolom. Állítólag köze van valami bűnbandához, akiknek a nyomán kilyukadok a MiM-hez, ezáltal pedig az Árnyemberhez. Jaj milyen bonyolult már ez! Ki a franc fogadott fel engem, hogy nyomozzak?! Tudom hogy kvázi magamtól kezdtem ebbe bele, de akkor még úgy volt, hogy csak ágyba viszek egy szép lányt, néha elszórakozunk, közben kicsalom belőle az infókat, aztán én leszek a nap hőse. Ebben is tuti apám keze van, hogy elvegye a kedvemet az egész magánnyomozástól. Pedig rohadtul nem fog ez összejönni neki, csak mondom. Túlságosan is élvezem, hogy szabadon, a munkán kívül kutakodjak. Csak azért, mert most egy kölyköt kell kérdőre vonni, még nem fogom feladni ezt az egészet. Engem ennél keményebb fából faragtak engem és most Sylvestre is túl messze van ahhoz, hogy komolyabban ártson nekem. Ugyan a módszereim nem mindig felelnek meg a munkaköröm előírásának, most azért majd igyekszem normális maradni. Az egyenruhámat csak azért vettem fel, hogy ne mindjárt azt higgye a gyerek, hogy valami betörő vagyok valójában, bár az nem csengetne be, mint én. Mégis, ezzel a sárga szarral hivatalosabbnak tűnök, még akkor is ha amúgy nem nyomozó volnék. -Üdvözlet! Sorin Neo Brightmoret keresem és nem, az nem kifogás, ha nincs itthon, attól még ki kell kérdeznem, maximum megvárom itt. – mutatok magam elé a földre. Igen, pontosan ott azon a szent helyen fogok állni, amíg haza nem ér. Vagyis maximum 1 óráig, mert utána elunom magam. Arcomon az unottság látszik, mivel nekem sincs ehhez kedvem. Remélem itthon van a kölyök és gyorsan letudhatjuk ezt.
Természetes, hogy az ember étkezését megzavarja az, hogy a háza köré felhúzott riasztóbűbáj bejelezzen, mert egy hívatlan vendég úgy gondolta, hogy rálép a járdára? Még szép, hogy nem! Alig estem haza az órámról, gondoltam bedobok valamit, de nem. Mintha csak kifigyelték volna azt, hogy mikor érek haza és tökéletes időzítéssel zavarja meg az éppen rendkívüli fontos dolgomat. Unottan intettem a kezemmel a hűtőajtó felé, hogy becsukódjon, miközben lépkedtem a bejárati ajtó felé. Mielőtt lenyomtam volna a kilincset, vettem egy mély levegőt. Kifújtam azt és mosolyt erőltettem magamra. Az ajtó túloldalán egy ismeretlen alak ácsorgott, de az egyenruhájából ítélve auror volt. Csodálatos mondhatom. Ezek nem kommunikálnak egymással? – Üdv. Keresse csak és szóljon, ha megtalálta. Kellemetlen ácsorgása lesz ott kint, mert ahogy nézem, szakadni fog az eső. Habár dehoppanálhatna is és nem ázna el. Vagy megmondhatná a nevét és meggondolom, hogy beengedem-e. –Úgy látszott, hogy nem ismert. Kellő kíváncsisággal árasztott el a tag. Idejött, hogy kikérdezzen, de azt sem tudta, hogyan is néz ki az illető? Biztosan valami buzgómócsing újonc volt vagy csak rohadtul nem figyelt az eligazításon, amit kapott. Ohh nem, szerintem mind a kettő. Akárhogy is volt, arrébb álltam az ajtóból, hogy be tudja tolni a képét. Az ég meg tényleg leszakadt, ahogy belépett. Furcsa véletlenek történtek pillanatok alatt. – A nappaliban leülhet, miután levette a cipőjét. Meg azt a rikító egyenruhát is. Nem kedvelem az aurorokat. Főleg, mert maga a harmadik tag, aki már zaklat. Komolyan, maguk nem kommunikálnak egymással vagy csak lusták átadni az információkat? Vagy maga már a nehéztüzérség akar lenni? –Szerintem kellő „információt” adtam arról, hogy ki is voltam valójában, de eszem ágában sem volt megmondani, hogy én voltam az, akit keresett. Betessékeltem inkább a nappaliba, majd helyet foglaltam és vártam, hogy kibukjon belőle látogatásának csodálatos oka… bár sejtésem volt, az ő szájából akartam hallani.
Sebby && Neo
Keith Sebastian Allard varázslatosnak találta
I hope you find someone you can`t live without.
I really do. And I hope you never have to know what it`s like to have to try and live without them.
Elsőre úgy gondoltam, hogy ez egy kellemesen unalmas beszélgetésnek és átlagos kikérdezésnek fog indulni, de úgy fest, tévednem kellett, mert ahogy hallom szépen felvágták ennek a gyereknek a nyelvét. – Sebastian Allard… Egyébként meg van vízlepergető bűbáj. Nem fogok megázni, ne félj. – mosolygok rá bájosan, de kedvem lenne megragadni a pólóját és a falhoz nyomni. Viszont úgy fest ma éppen nem kell erőszakot alkalmaznom – ritkaság – mert beenged a nagypofájú kínai. S mögöttem már hallom is, ahogyan elkezd cseperegni az eső, illetve zuhogni, mire a vállam felett vissza is nézek. – Hah… - Mindegy, amúgy sem vagyok cukorból, éppenséggel nem zavart volna, ha egy picit vizes leszek. Ha másképp nem, hát az alkohol miatt rendszeresen „elázok” úgymond. -Hát, én vagyok az, akit a legnehezebb lerázni… Amúgy nem nagyon figyeltem az eligazításon, szóval passzolok, hogy mik az előzmények, vagy eddig mit derítettek ki. De ha ennyire megy, hogy mizu van, akkor talán magadtól is mesélhetnél, nem nekem kéne kihúzni belőled. – Közben pedig levettem az egyenruhát meg a cipőt, ahogyan kérte. Engem sem zavart, hogy nem az a sárga szutyok van rajtam, igazából én se nagyon bírtam. Meg az aurorokat sem, így legalább már ketten vagyunk. – Amúgy ilyen fiatalon mi a szart kavarsz te aMiM-el, hm? – Végül csak rákérdezek az egyébként nyomozás szempontjából érdekes dologra. Pedig elsőre jó ötletnek tűnt, hogy magától meséljen. Közben pedig bemegyek a nappaliba, le is ülök az egyik fotelbe, majd ott megvárom a fiút. A ház… Hát nem sűrűn érdekel, hogy hol él, pedig kéne, mert az is segíthet megállapítani, hogy milyen családból jött. Bár saját magamból kiindulva, hogy csak azért mert kis puccos, meg szép a berendezés még nem lesz valaki kedves, kimért, udvarias.
Félni? Ugyan mitől? Egy mitugrász aurortól, aki ideállított és azt sem tudja, hogy valójában az a személy nyitott neki ajtót, akit keresett? Jó vicc. – Allard? Felírom a többihez és nem félek. Kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy a maga elázásától féljek. –Mégpedig az, hogy éhen halok, mert megzavarta a vacsorámat. Amit még el sem sikerült kezdeni, mert már az elején elrontotta az egészet. Csoda hát, hogy morcos voltam? Szerintem nem. Ezen meg az sem segített, hogy levakarhatatlannak titulálta magát, de amit utána mondott, az megmosolyogtatott. – Nem is tűnsz olyannak, mint aki képes valamire sokáig figyelni vagy felfogni a dolgokat. –Én csak egyetértettem vele és egyébként is magát titulálta annak, ami. Az udvariasságot is elengedtem, ha már ő is tegezni kezdett. Nem kértem tőle engedélyt, hogy én is lazábbra vegyen a helyzetet és egyébként is. Én voltam itthon, ez szava nem lehetett. Aztán csak kibújt a szög a zsákból és felfedte, hogy pontosan mit is akart. Mintha nem tudtam volna eleinte, de azért jó volt hallani is. Még érhetett volna meglepetés is. – Na idefigyelj. Fontos dolgot zavartál meg a jelenléteddel, szóval vegyél vissza. Nem érdekel, hogy auror vagy. Rohadt éhes vagyok, szóval előbb megvárod még csinálok magamnak valamit és megvacsorázok. Addig azt csinálsz, amit akarsz… mondjuk hasznossá teheted magad és segíthetsz. Talán még kaphatsz is vacsorát és válaszokat. –Kint szakadt az eső, nem hinném, hogy hamar itt hagyna. Meg, ahogyan elmondta, levakarhatatlan. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyire is türelmes… Ami elsőre nem tűnt úgy, mintha valóban az volna. Így aztán visszasétáltam a konyhába és valami gyors és egyszerű ételhez kezdtem el kipakolni az alapanyagokat. Ha segíteni akart, akkor mondtam neki, hogy mit és hogyan csinálja. – Egyébként nem gondolod irreálisnak, hogyha közöm lenne hozzájuk, akkor minden ellenkezés nélkül beengedlek és vendégül látlak? –Törtem meg kérdésemmel a csendet, ha ő nem tette volna ezt meg korábban. Közben pedig feltettem a vizet forrni a teához, mert azt is készíteni akartam. Természetesen pálca nélkül varázsoltam, hogy minden lebegjen a helyére..
Sebby && Neo
I hope you find someone you can`t live without.
I really do. And I hope you never have to know what it`s like to have to try and live without them.
