Kezdtem nagyon belefáradni a sok munkába, amivel az új főzet megalkotása járt. Már máson sem kattogott az agyam, csak recepteken, összetevőkön, adagoláson, főzésen, üstökön és haditerven, hogy mi hogyan alakuljon a következő telihold alkalmával. Hunter már megsértődött rám legalább kétszer, mert egyszerűen nem tudtam figyelni rá és nem tudtam másról beszélni, csak az új főzetről, hogy mennyit haladtunk vele vagy mennyit rontottunk el, néha arról, hogy Bertie mennyire idegesítő tudott lenni és hányszor szedett szét engem a macskája, amióta meg kellett borotválnunk, mert beleragadt a méz. Már én is idegesítettem saját magam, úgyhogy nem tudtam neheztelni, amikor Hunter szemforgatva lelépett, hogy inkább beszél akkor szegény kicsi kölykökkel. Előre sajnáltam őket. A következő napokban éjszakába nyúlóan olvastam már olyan könyveket, amiket úgy szedtem össze antikváriumokból, mert annyira ritkák és elvileg használhatatlanok voltunk. De hát kezdtünk kifogyni a biztos pontokból, a mainstream könyvekből és ahhoz még nem volt pofám, hogy a Borgin & Burkes ajtaja mögött keressek valami nagyon nem legális iratot. Vagy éppen a Roxfort könyvtárának zárolt részlegénél... Mikor már kezdett kifolyni a szemem a sok, összemosódó betűtől és egyenlettől, feladtam. Küldtem egy baglyot Bertie-nek az éjszaka közepén, hogy másnap leadok neki egy adag könyvet. Számítottam rá, hogy ébren lesz, arra is, hogy még akkor visszakapok egy választ is, csak arra nem, hogy nem lesz otthon. Azt írta, dolga van, de majd nyitva hagyja az ajtót, menjek be. Nem kérdeztem rá, milyen tervei vannak, egyrészt nem érdekelt, másrészt meg jobb, ha nem is tudom, bármi legyen az. Belőle bármit kinéztem. Így amikor másnap délután, megpakolva egy torony könyvvel beléptem a tényleg nyitva lévő bejárati ajtón, arra számítottam, hogy egy üres lakás fogad, legfeljebb a két macska jön majd üdvözölni. A cirmos normálisan, a fekete idegbetegen, ahogyan az lenni szokott. Előbbi meg is jelent, a másik sehol nem volt, de ennek inkább csak örültem. A konyhaasztalhoz léptem és ledobtam rá a könyveket, hangosan puffantak. Nem akartam több időt itt tölteni, úgyhogy már fordultam is volna el, de félúton megálltam mozdulat közben. Valaki volt a hálószobában, ezt tisztán láttam a nyitott ajtó mögül. Lassan fordultam vissza és egy női alakot találtam az ágyon. Homlokráncolva léptem közelebb az ajtóhoz. Nem lepett meg, hogy Bertie hazavitt egy random nőt magához, de hogy még itt legyen... furcsa volt az egész és kicsit aggasztott, hogy kirabolják esetleg Bertie-t. Nem a készleteit féltettem, csak a könyveimet és a közös jegyzeteket. - Elnézést, de... ez az ön lakása? -szólítottam meg. Tudtam én, hogy nem az övé, de nem akartam már most nekiesni, lehet, teljesen be van lőve.
Anyone who believes what a cat tells him deserves all he gets...
Az utóbbi időben úgy éreztem, Börti igencsak elhanyagol, és ez nem tetszett. Egy dolog, hogy elég hülyén reagálta le a véletlen átváltozásom, de hogy folyamatosan eljár itthonról, vagy hazahoz valakit, több volt a soknál. Egyrészt egyikük se hozott alutasakost. Ki hallott már ilyet, hogy ajándék nélkül beállítunk valaki máshoz?! Az emberek tényleg nagyon neveletlenek, még én is szoktam dolgokat hozni Börtinek, pedig együtt élünk. Bár ő nagyon elégedetlen, ha vadászok valamit, folyton finnyáskodik, anyámasszonykatonája. Elégedetten nyújtóztam a kanapén, majd leugrottam, hogy könnyítsek magamon, amikor elterültem a padlón. Mi? Én egy macska vagyok, csak és kizárólag fennséges érkezésben szoktam szökellni. Már-már felháborodva kétségbe akartam vonni a történteket, és a szőnyeg összefogásának titulálni a kanapéval, amikor megéreztem, hogy baj van. Túl közel volt a kávézóasztal, hozzáért a mancsom, ami lehetetlen lenne… megint megtörtént! Úgy pattantam fel, mintha legalábbis három alutasakos zörgését hallanám, de közel sem éreztem ahhoz hasonló boldog várakozást. Mivel macska voltam, természetesen nem estem kétségbe, már majdnem sikerült rájönnöm, miként tudnám szabályozni ezt a dolgot, csak aztán mégse sikerült. Ez olyan ember dolog volt, így pofon egyszerű, túl könnyű egy bársonytalpú számára, ezért nem akart menni! Azonban nem volt mit tenni, mert az eséssel nem halt ki belőlem az inger, hogy hív a természet. Mit hív, egyenesen magához parancsol! Beoldalaztam a fürdőbe, és szomorú szemeket vetettem az alomra, amihez túl nagy voltam. Nem guggolhattam így fölé, és az ásás! Fontos része, hogy némi almot a földön is szétszórjak, ami ezekkel a kezekkel fizikai lehetetlenségnek tűnt. Kellemetlen érzésekkel toporogtam, igazság szerint simán a kanapéra kellett volna pisilnem, Börti megérdemelte volna, amiért megint egyedül hagyott, de ott szándékoztam délután még ejtőzni. Bizonytalanul a fehér porcelán szörnyre pillantottam, mintha Börti azt használta volna, de hogy hogyan… víz volt benne, milyen barbár végzi vízben a dolgát? Mi ő, egy hal??? Mély levegőt vettem. Egy macska vagy, Kormi! Bármire képes vagy! Mindent meg tudsz csinálni! Behunytam a szemem, és szemből leültem, mert túl magasan volt, hogy csak guggoljak. Hideg volt, és közel a fal, meg valami furcsa műanyag doboz, abba kapaszkodtam, kisebb-nagyobb sikerrel. Behunytam a szemem, hátha így gyorsabban túl leszek a dolgon. Nagyon megkönnyebbültem, hogy végül a víz nem tett bennem különösebb kárt, egy pillanatig komoly félelmeim voltak. Lassan felálltam, és elhátráltam, de kellemetlenül éreztem magam, így végül rászórtam az almot. Máris sokkal jobb! A tükörben megpillantva magam egy pillanatra meglepődtem, de aztán közelebb léptem. Igazából csak kicsit nézek ki furán, még így is szebb voltam, mint Börti! Tekintetem tovább kalandozott a kád felé, rossz emlékeim támadtak EGY BIZONYOS ESETRŐL. Viszont azt is tudtam, hogy amikor ilyen testben vagyok, nem nyalogathatom magam, mert az emberi nyelv alkalmatlan a tisztogatásra. Börti egyszer végig mutogatta a ház dolgait, a zuhanyrózsát is, de azt csak messziről néztem, fel se merült bennem, hogy tényleg többször kéne használnom, mint amikor egyszer eresztett nekem vizet. Mondjuk az nem volt rossz. Beszálltam a kádba, aztán lesz, ami lesz, bátor macska vagyok, alapon megnyitottam a csapot. A víz ezerfelé csapkodott, mintha csak egy megvadult kígyó lenne, én pedig igyekeztem lehúzni a fejem. Ez életveszélyes! Nem is értem, hogy az emberek miért kockáztatják az életüket nap, mint nap, hogy így tisztálkodjanak? Megfelelő nyelvet kellene növeszteni, ez a megoldás! Percekig küzdöttem a szörnyeteggel, mire képes voltam végre megszelidíteni, addigra azonban már csurom víz voltam. Elégedetlenül ráztam meg magam, bár ez nem sokat segített nedvességemen, így inkább becsúszkáltam a hálószobába. Az ágyam mindig is kényelmes volt, és a puha takarók majd beisszák a vizet. Amúgyis elfáradtam a hatalmas küzdelemben, szóval megérdemeltem egy kis pihenőt. A kis fiókhoz másztam, amibe néhány ruhát pakolt nekem Börti, azt mondta, ha fázom, meg úgy a hétköznapokban ilyet illik hordani. Pedig én csak azt szégyelltem az emberi testemben, hogy a fenséges fekete szőröm mind kihullott! A kezembe vettem egy… valamit. Annyit tudtam, hogy mivel kicsi és három lyuk van rajta, alulra kell venni. Beledugtam a lábaimat, majd felhúztam, ezzel teljesnek tekintettem az öltözést. Bedőltem az ágyba, és a takarók közé fúrtam magam, aztán el is nyomott az álom. A következő pillanatban neszezésre ébredtem, de nem érdekelt. Én itthon vagyok, és különben is, Börtinek kell ENGEM kiengesztelnie, nem fordítva. Cirmi persze ment hízelegni, hallottam a lépteit, de aztán valami furát éreztem. Az idegen hang nem rémített meg, inkább haraggal töltött el, és ahogy felemeltem a fejem, meg is éreztem azt a furcsa illatot, ami mindig a kutyákra emlékeztetett, mikor itt járt. - Kutyaházi Edgár! - Kiáltottam, és hozzávágtam egy nagyobb párnát, miközben felültem az ágyon. Börti azt gondolta, ha macskás filmeket néz velünk, azt mi is élvezzük. Nevetséges. Szívem szerint tizenhat körömmel estem volna neki, de az emberi körmök szánalmasak. - Ez az én házam! Nem jöhetsz ide! Húzzál haza! - Még egy rendeset fújni se tudtam, pedig én aztán próbálkoztam. Átkozott emberek!!
Pontosan tudtam, mire számítok, amikor idejövök. Egy nyitott ajtóra, egy üres lakásra és két macskára, akik majd megmorognak és fújnak rám, ahogy az mindig lenni szokott. Nem kedveltek engem és én sem különösebben őket. Persze örültem neki, amikor beléptem, hogy egyik sem jelent meg azonnal abban a reményben, hogy rám vetheti magát és kivájhatja a szemeimet, de ebben még nem volt semmi különös. Csak lerakom szépen a könyveket, ráírom Bertie-nek egy cédulára, hogy mit hoztam és mit nézzen át bennük, aztán megyek is. Arra azonban nem voltam felkészülve, hogy lesz itt valaki rajtam és a két macskán kívül. Kutyaházi... hogy tessék? Értetlenül pislogtam, miután elkaptam a párnát, ami az arcomnak csapódás után a föld felé indult. Kutyaházi Edgár. Fogalmam sem volt, miről beszél, hogy honnan szedte az Edgárt, a Kutyaházit legalább valamennyire magamra tudtam venni, azokhoz legalább közöm volt. Mégis... azt hiszem, pontosan tudja, kivel beszél és ismer engem, nem csak összetéveszt valakivel, a probléma pedig ott kezdődik, hogy nekem ötletem sincsen, hogy ő kicsoda. A tekintetem lesiklott az arcáról, amint felült, a kelleténél tovább maradt egy helyen, aztán még lejjebb ment, és ez a mozdulatsor egyre kevésbé segített a helyzet felderítésében. Itt van egy fiatal, meglehetősen csinos nő, félmeztelenül Bertie lakásán, az egyetlen ruhadarab rajta egy férfi alsónadrág, amit mellesleg nagyon kitekert módon vett fel, mert nem elég, hogy a hátulja volt elöl, de még rossz lyukon át bújt bele. Ránézésre még bedrogozva sem volt, hogy ilyet tegyen és olyan otthonosan hevert az előbb az ágyon, mintha világéletében itt élt volna. - Egészen biztos vagyok benne, hogy ez az egyik barátom háza, aki történetesen férfi és jóval kevésbé... csinos -emeltem fel a tekintetem az arcára. Nem bókolni akartam neki, ez puszta tény volt, amit akkor sem tagadhattam volna le, ha éppen fel lett volna öltözve. -Szóval megtudhatnám, hogy ki vagy te és mit keresel itt? Aztán rám fújt, vagyis fújt volna, ahogy egy macska tenné. Felvontam a szemöldököm, de nem reagáltam mást rá. Az egyetlen gondolat, ami átsiklott az agyamon, annyi volt, hogy Bertie, mi a fasz?. Egyszerre voltam nagyon kíváncsi arra, hogy mi folyik itt és szerettem volna most azonnal hazamenni és egy életre elfelejteni, amit láttam. Körbenéztem a nappaliban, egyrészt azért, hátha meglátom valahol Bertie-t bújkálni, aki éppen remekül szórakozik rajtam, másrészt pedig egy takarót nem ártott volna odaadnom neki, hogy legyen mivel takarnia magát. Meg is láttam egyet, karnyújtásnyira tőlem a kanapén, de aztán rájöttem, hogy azzal nagyobb szívességet teszek magamnak, ha nem adom neki oda. Jó lesz így is.
Anyone who believes what a cat tells him deserves all he gets...
Hogy mire nem akar kelni egy macska? Nos, erre egy rohadt hosszú felsorolást ide rittyenthetnék, és valószínűleg szóismétlés sem lenne benne. Igazán sok dolog tudott zavarni, mint az, hogy Börtie hazaállít egy luvnyával, és berángatja a hálóba, mielőtt enni adna. Ember, én egy macska vagyok, az a nő meg ha az ajtóban nem fordult ki ebből a lakásból, akkor egy ideig tutira marad is. Aztán utáltam a kutyák hangját, vagy a gondolatukat, igen-igen, már a gondolat képes volt arra késztetni, hogy a szundi után tartsak egy elvás szünetet. Akkor pedig arról a csalódottságról már inkább ne beszéljünk, amikor száraz táp zörgése üti meg a fülem, olyankor mindig reménykedve szorítom össze a szemem, hogy biztos csak egy rémálom lesz. Annyiszor öklendeztem már vissza Börtienek, nem értem, miért erőltetjük ezt a dolgot. Ebben a sorban előkelő helyet foglalna el a férfi, aki az ajtóban toporgott, mit toporgott, a felség területembe gázolt, és nem szégyellte magát egy cseppet sem! Láttam a szemén, hogy még ő lepődött meg, pedig kettőnk közül én lakom itt, régebb óta tartom Börtiet, és szebb is vagyok! Bár annyira nem csodálkozom, igazán buták az emberek, össze sem hasonlíthatóak a macskákkal. Most is olyan bambán nézett rám, mintha valami furcsát mondtam volna, holott egyértelmű minden szavam, már azok számára, akik képesek legalább az egynyolcad részét feldolgozni. Meg se próbált kitérni a támadásom elől, nagyon helyes! Amúgy se sikerült volna, még emberi testben is megvolt az előnyöm. Úgy meresztette a szemét, mintha legalábbis képtelen lenne feldolgozni az információt a létezésemről, vagy inkább az itt létemről. Ha azt hiszi, hogy én vagyok rossz helyen, akkor nagyon fordítva ül azon a lovacskán, mert biz’ itt én voltam otthon! Börtievel még csak-csak megosztottam ezt a helyet, de még egy ember?! Főleg Ő?! Biztos, hogy minden körmömmel tiltakozni fogok, ahogy az összes idióta terve ellen szoktam, csak annyira együgyű, azt se veszi észre, hogy bennem minden alkalommal a jószándék dolgozik. Jó. A legtöbb alkalommal. Néha csak élezem a körmeimet. - Én nem engedtem meg Börtienek, hogy holmi kutya-szagú egyedeket hozzon ide, szóval megtiltom! - Fújtattam, amúgyis többet járt ide, mint ahányszor szívesen láttam, vagyis a semminél számottevően többet, ami tarthatatlan! - Még hogy csinos, ez a test? Ne gúnyolódj velem, mert nagyon megjárod, csak változzak vissza! Akkor megízleled a bosszúmat legutóbbi húzásodért! Még most is lelkiszemeim előtt élt az a szomorú eset, vele meg azzal a tökkelütöttel, no és a nagy adag mézzel. Sose felejtem el, hogy képtelenek volták felfogni, egészen önállóan is képes vagyok megtisztítani a bundám, ehelyett barbár módon nekiestek holmi nyeső eszközökkel. Azóta se hevertem ki teljesen a sokkot, bár azért kegyesen Börtie cipőjébe ürítettem utána, hogy tudja, igenis haragszom! - Te tényleg ilyen tompa vagy, hogy meg sem ismersz? Nem csoda, hogy a kutyákra emlékeztetsz, azok pontosan ilyen ostobák! - Villogtattam szemeimet, vajon az működik emberként? Átok erre a testre, teljesen haszontalan, csak arra jó, hogy egydül nyissam ki az alutasakost, vagy a konzervet. Bár attól legutóbb Börtie rosszul lett, hogy képes vagyok megenni, pedig szerintem isteni finom. Az emberi kaják sem olyan rosszak, de össze sem hasonlítható. Rémes, mikkel mérgezik magukat. - Ha meglenne a dús fekete bundám biztos felismernél, de sajnos ebben az otromba testben ragadtam egy ideje, ami semmire se jó… meg persze a szőröm se nőtt ki még maradéktalanul, erről azonban mind jól tudjuk, ki is tehet! - Hol volt ilyenkor Cirmi, mikor karmolási assszisztensre lett volna szükségem? Tuti az asztalon álmodott egerekről. Áruló, egyedül hagyott ezzel a szörnyeteggel.
Miért van az, hogy akárhányszor kikötök Bertie lakásán, valami irdatlan bizarr dolog történik? Először a mézes eset a luxusprostival, aztán most ez, egy félmeztelen, indokolatlanul fura csaj. Komolyan nem tudtam hová tenni a dolgot és képtelen voltam szavakba önteni azt, hogy mennyire nem értettem Ollivander egész létezését. Nála ezek a teljesen normális események? Vajon néha elgondolkodik azon, hogy milyen elképesztően furcsa az egész élete, ha minden nap ilyesmiket kell átélnie? Az is lehet, hogy csak én vagyok túl unalmas, de egészen biztosan nem élvezném, ha az életem kecskefejés, tojásszedés és kapálás helyett ebből állna. - Hogy... visszaváltozni? -Ennél zavarosabb semmi sem lehetett volna. Hirtelen azt éreztem, hogy hiába tanultam és kutattam évekig, hiába voltam diplomás ember, aki mindig büszke volt arra, hogy több esze van mint egy ajtótámasznak, most mégis az volt az érzésem, hogy ostobább vagyok egy törött fakanálnál is. Pedig az agyamban már ott motoszkált az, amiről később kiderült, hogy az igazság, de nagyon nem akartam elfogadni mint opciót. Mégis mennyi erre az esély? Azért nem mondom, vérig sértett azzal, hogy leostobázott és elég erős ingert éreztem rá, hogy közöljem vele, kettőnk közül inkább ő néz ki úgy, mintha a Szent Mungo zártosztályáról szökött volna. De nem tettem, eszem ágában sem volt kipróbálni, hogy milyen az, amikor egy nő zebracsíkosra karmolja az ember képét. Nem tűnt egyáltalán szórakoztatónak. - Rendben, azt hiszem, ezt egy kicsit rosszul kezdtük el, mintha túlreagálta volna a helyzetet. -Fekete bunda, Merlin szakállára, ez nem lehet igaz. Tényleg az lesz az igazság, bár nem tudom hogyan és miért. Vajon animágus, aki túl sokáig élt egy állat testében? Nagyon csúnya migrénem lesz estére. Remélem, hogy hazudik. -Ha Bertie kért fel erre az egészre, hogy rajtam röhöghessen utána, akkor azt szerintem most áruld el, meg azt is, hogy hová zártad be a macskákat. -Egy próbát megért, nem? Szükségem volt erre, egy utolsó reménysugárra, hogy most nem éppen egy Kormi nevű macskával társalgok.
Anyone who believes what a cat tells him deserves all he gets...
Vannak az életnek furcsa szakaszai, példának okáért volt két hét, amikor egészen ízletesnek találtam a száraz tápot. Ne döbbenjen meg senki, a legjobb macskával is előfordul, hogy hibát követ el, vagy akként cselekszik, ahogy normális esetben egyébként semmiképp sem! Ide sorolnám a mostani történéseket, mármint a kibaszottul abnormális részhez, ahogy egy idegen pattog a saját lakásomban, hogy itt más lakik. Hát álljon meg a bagzási parádé! Közben meg minden második mondatom megismétli, mint valami olcsó mantra szarság, amit a gyenge lelkűek vesznek, hogy majd attól erőt és bátorságot nyernek. Börtinek se ártott volna valami hasonló, szerintem még a nála fele akkora lányok is képesek lettek volna megverni. Nem, mintha ezen egy hülye önértékeléses kazetta segített volna, inkább testőrre lett volna szüksége, vagy nem tudom, hogy ne keverje magát folyton faszságokba. Áh, ezt egy merlini csoda se tudta volna megsegíteni. - Szerinted milyen az a vissza, te bolhazsák?! - Fújtattam, komolyan, a betépett agyhalottak, akik idejártak, már-már kellemes társaságnak érződtek. Jó, kurvára nem, de ő se. - Azt gondolod, hogy ez a nyeszlett, csupasz test tartozik hozzám? Csak valami átok lehet, vagy az a marék szerencsétlenség a kajám helyett valamelyik csoda kotyvalékát tolta a tényéromba, azt is kinézem belőle. Átkozottul balfasz tud lenni. Azért megtűrtem, na, mégiscsak összeszedett az utcáról, amikor volt egy gyenge pillanatom. Azóta mondjuk kevés jó megmozdulása volt, tényleg éreztem a siránkozása mellett azt a nagyon fura, mélyről jövő ingert. Amikor amolyan macskásan csak keresztbe hánynék az ölében, ha még öt percig hallgatnom kell. Ha tudnék szőrt felköhögni, most ennek a szerencse csomagnak is tolnék egyet. - Nem most kezdtük rosszul, sose bírtam a képed! Szerinted bármelyik jöttmentből kiharapunk Cirmivel egy darabot?! - Természetesen, ez a mi territóriumunk, mindenki tudja csak a helyét. - Hoztál kaját? - Sandítottam aztán felé sunyin. Egy macska hűségét nem lehet megvásárolni, csak kiérdemelni. De pillanatnyi fegyverszünetet köthetünk, ha arról van szó, hogy megtölthetem az üresen korgó gyomrom, mert VALAKI már megint itt hagyott egyedül, üres tál mellett. Ilyesféle szerződés van köztem, és Börti pujája között, az egészen értelmes, ahhoz képest, hogy ember. Sose felejti el, hogy az első az alutasakos! Már-már kedvemre való kölök volt. - Börti? Ő maximum annyit szokott kérni, hogy ne nyírjam ki a posta baglyokat, de nem bírom az undorító képüket, kilencven fokban hajlik a nyakuk, mintha a sátán teremtményei lennének! - Utánoztam a mozdulatot, nagyra nyitott szemekkel, mint egy retardált madár. Triggereltek, na. - Macskákat? Rajtam kívül csak Cirmi van itt, de tuti valahol nyalja magát, ahelyett, hogy segítene elkergetni téged! - Jó, ha hozott kaját, akkor még maradhat három percet, ennyit engedélyezek. Aztán takarodó van!
- Nem tudom, eléggé úgy tűnik, hogy ebből a testből beszélsz hozzám -vontam fel a szemöldököm. -És életemben nem találkoztam még olyan átokkal, aminek... ez lett volna a végeredménye, bármi is legyen. -Végigmutattam rajta, még mindig elég zavarodottan, hogy neki ez volt a fura és a kegyetlen. A másik alakja engem jobban frusztrált, ami azt illeti. Megdörzsöltem az arcomat, éreztem, hogy nem fogunk egyhamar dűlőre jutni, bármiről is van itt most szó. Azaz már volt egy erős megérzésem, hogy mik történtek itt, csak azon akadtam fenn, hogy Bertie-nek eszébe sem jutott figyelmeztetni erre a csodás eshetőségre, hogy itt találok majd egy félmeztelen félmacskát a lakásán, aki mellesleg rühell engem mint a szart. - Igen, határozottan olyannak tűntök, akik mindenkiből kiharapnak egy darabot, mert olyan kedvük van. Te főleg. -Nem állt szándékomban véka alá rejteni a véleményemet, bár az ő utálatát is megértettem a mézes eset után. Merlinre, de jó lett volna azt elfelejteni, de úgy teljes egészében, az első pillanattól az utolsóig. -Nem hoztam, de biztos van itthon valami. Adjak neked enni? -Sosem volt még dolgom felnőtt gyerekhez, de otthon többet is neveltem, a ház körüli jószágok pedig hasonlóan viselkedtek, csak szavak nélkül. Azért ezt nem állt szándékomban hangosan kimondani neki, mert biztosan lekarmolja az arcom érte. Beletörődtem a ténybe, hogy ő itt előttem nem más, mint Kormi. Egyelőre magamra erőltettem a teljes elfogadás álarcát, mint akinek ez egy teljesen természetes fejlemény az életében, mert jobban jártam így, amíg a közelében voltam. Majd ha hazaértem, hagyhatom a teljes döbbenetet eluralkodni magamon és próbálni egy normális magyarázatot keresni minderre. - Jó, rendben, értem -sóhajtottam fel lemondóan. Kérés nélkül Bertie összehányt szekrényéhez léptem és kivettem onnan egy pólót. -Vedd ezt fel, aztán adok valamit enni. -Azért biztosan felfordul majd a gyomrom, ha alutasakosat akar majd enni. Behazudom neki, hogy nincsen, kénytelen lesz emberi ételre fanyalodni, mert vannak dolgok, amiket még én sem veszek be egykönnyen.
Anyone who believes what a cat tells him deserves all he gets...
Nem tudtam volna egyértelműen megmondani, hogy a saját, vagy az ő arcát szerettem volna-e jobban végig nyúzni tíz körömmel. Jó, de. Az övét. Volt már rá korábban is néhány próbálkozásom, nem tagadom, egyszerűen nem lehet megállnia a macskának, ha ilyesmit érez, ez amolyan belső dolog, ösztönös. Mint amikor Börtinek hozok valamit, amit az utcán fogtam, hogy szerencsétlen ne haljon éhen, mert egy marék nyomorúság. Vele is megesett, hogy egyáltalán nem értékelte, sőt, kifejezetten úgy nézett rám, mint akinek elképzelése sincs, mégis miért hoztam ide egy egész baglyot kitekert nyakkal, az ő ágyába. Bár igazából az ágy az enyém, hiába bizonygatja az ellenkezőjét. Nos, a magam részéről én is úgy vélem, nem éppen érdemelt ki egy olyan finom falatot, de akkora testnek kevés lett volna még egy nagyobb csótány. Pedig abból aztán rengeteg volt a környéken. Miről is beszélt? Inkább kellemesebb emlékekkel nyugtattam magam, mielőtt jobban kiakasztana. Szerencsére az emberek szaglása sokkal kevésbé volt kifinomult, így legalább azt nem éreztem, mennyire emlékeztet a kutyákra. Tényleg nagyon-nagyon-nagyon triggerelt. - Én se találkoztam még olyasmivel, hogy a kifinomult és kecses macskaság helyett valaki ilyen otromba rózsaszín izé akarna lenni! Ezekkel a körmökkel semmit nem lehet csinálni! Semmit! - Fújtattam teljes beleéléssel. Kijelentésére csak éles pillantással válaszoltam, ebben a percben valóban szíves örömest belemélyesztettem volna szívesen a fogaimat. Vajon az emberi fogakkal mekkorát lehet harapni? Fele olyan élesek se voltak, mint a sajátjaim, és furcsa alakjuk volt, bizonyosan nem működnének megfelelően. Meg kell jegyeznem ezt a szándékot, és legközelebb majd bosszút állok! Igen! Tökéletes. - Helyes, jobb is, ha félsz tőlem! - Mutattam rá határozottan, kihúzva magam, minél nagyobbnak látszom, annál jobb! - Enni? Igen! Nem… talán. Egy percre majdnem lelkesen válaszoltam, mintha éppen nem utálnám, pedig nagyon is úgy érzek. Az ennivaló ezen nem változtat, csak némiképpen elnapolja. Egy nagyon kicsit. Erről amúgyis Börti tehet, aki hagyott volna éhen halni, hiszen az üres tálkámat ki töltené most meg?! Lehet hogy ő soha többé nem jön haza, ilyen felelőtlenül hátra hagyni egy macskát halálos bűn! Hát még kettőt. - Ez mi? - Pillantottam a felém nyújtott anyag darab felé, majd némi tétovázás után elvettem. - Miért kell ilyesmi az evéshez? Az emberek ilyen bonyolultak? Inkább szőrt kellene növeszteniük, sokkal melegebb, mint ez a vacak! Zavartan forgattam, biztos nem fogok olyasmit mondani, hogy segítsen felvenni, vagy hogy nem tudom, miként kellene hordani. Büszke macska vagyok, ő meg csak a buta kutyaházi Edgár! Mély levegőt vettem, majd az egyik lyukba dugtam az egyik kezem, egy másikba meg a másikat, nem is olyan vészes, megy ez, mint a cipőbe hányás! Ezután a fejüket szokták, azt hiszem. Igyekeztem a szabadon maradt nyílásba dugni, azonban ez a test fele annyira sem volt hajlékony, mint egy macskáé, utálom! De nem adtam fel, egy erőteljesebb mozdulattal elértem végre a szabad nyílást, ám azzal a lendülettel el is borultam az ágyon, végérvényesen a bonyolult darab fogságába ragadva. Biztosan ez volt a terve a kezdetektől fogva! Szúrós szemekkel pillantottam rá. Áruló! - Ha nevetni mersz, megöllek! - Nem vicceltem, ha kiszabadulok ebből az átkozott anyag-ketrecből, biz’ isten, hogy lekarmolom, amit érek rajta!
