don't put your stick in my business | nessa & ren

Sosem szerettem a változásokat. Valamiért mindig nagyon ragaszkodtam a már jól megszokott és bevált dolgokhoz, még akkor is, ha tudtam, hogy a változás valószínűleg jót fog hozni, és néha szükséges is volt. Így voltam a Roxfort-tal is.
Hatodikosként bekerülni egy új iskolába nem volt egyszerű. Felépíteni újra mindent ismeretlen diákok és tanárok között.. Az egyetlen előnye talán csak az volt, hogy újabb felfedezések vártak rám. A Durmstrang-ban már minden titkos helyet ismertem, ideje volt valami újnak - az persze sokat segített volna, hogyha legalább a szobám és a termek között nem tévedek el. Ha úgy vesszük, ez által az iskola területén töltött minden egyes perc egy újabb fel nem fedezett, kalandos út volt.
Egy ehhez hasonló felfedező út során jutottam el egyik délután a kviddics pályára is - de ehhez az is hozzá járult, hogy bár tompán, de hangos beszédet, vagy inkább kétségbeesett kiáltásokat hallottam időről-időre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem a kíváncsiság hajtott, hogy a pálya felé vegyem az irányt. Mindig ott kellett lennem, ahol valami érdekes dolog történik, mert szerettem a saját szemeimmel látni a kibontakozó drámát, és nem csak a pletykákból hallani, amik már nem is teljesen tükrözték a valóságot.
Ajkaim automatikusan széles mosolyra húzódtak, mikor elém tárult végre a kép, és megértettem a hangoskodás kiváltó okát. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mi is történt, de hülye lettem volna tönkretenni a bulit, annak ellenére is, hogy a földön lévő két srác látszólag nagyon megörült, hogy valaki talán a segítségükre fog sietni. Lassan a hátam mögé pillantottam arra számítva, hogy áll még mögöttem valaki, de nem túl meglepő módon egyedül voltam. Így az egyetlen reakcióm csak egy váll vonás volt számukra, ami mellé társítottam egy Én-ebbe-nem-szólhatok-bele arckifejezést.
- Mit ártottak neked ezek a kisfiúk? - léptem végül a lány mellé a mellkasom előtt összefont karokkal, miközben a magasba emelkedő srácot figyeltem, majd a két - külsejük alapján - elsősnek tűnő kölyökre vándorolt a tekintetem. Időközben a mosoly viszont nem fagyott le az arcomról.
- Mi lenne, ha segítenél?! - szólt hozzám kétségbeesetten a lebegő srác egyik barátja. - Mi csak az elsősökkel akartunk szórakozni! De ez csak egy tréfa volt! - folytatta, akkorra már fül sértő hangon.
Persze, egy tréfa, ami csak addig vicces, ameddig nem rajtuk szórakoznak. Vagy éppen el nem rontja azt valaki.
- Nem szeretem, ha parancsolgatnak. Főleg, ha alsóbb évesek teszik azt - vágtam rá végül válaszként, továbbra is a levegőben lévőket bámulva. - Szóval.. miért terrorizálja itt mindenki a kisebbeket? - kérdeztem ismét a lánytól, akkorra már rá emelve a tekintetem.
Igazából nem zavart, hogy egymást pakolták fel a kviddics karikákra, sőt! Megnyugtató volt, hogy talán a Roxfort sem lesz unalmas. A felesleges, malac módjára való visítozás azonban már annál inkább zavart, és kezdett fogyni a türelmem ezt illetően, mert a saját szavaimat is alig hallottam, a kérdéseimre adott válasz pedig érdekelt volna.

  |   457   |  @

Ingyen repülés lecke fiatalabbaknak - ismételtem magamban a szavait, miközben szűkebbre húztam a szemeim, pontosan úgy, mint aki próbálja összerakni a képet magában.
Egyébként le voltam nyűgözve. A kreativításuk tetszett, az pedig, hogy vannak hozzám hasonló diákok a Roxfortban, megnyugvással töltött el. Mármint nem a juniorokra gondoltam, hanem a körülbelül velem egy idős lányra, aki próbálta megleckéztetni őket. A Durmstrangban úgyis mindenki túl komolyan vette a varázslást és a tanulást, hogy szinte sosem történt semmi érdekes. Talán pont azért alakította a sors úgy a dolgomat, hogy a Roxfortba száműzzön, hogy olyanokkal legyek körülvéve, akik nem felejtenek el kamaszok sem lenni időközben.
Akármi is volt a teljes történet, egyértelműen úgy tűnt, hogy ami ott történt, az mindenképpen szabály szegésnek minősül. Vagy legalábbis olyan dolognak, ami büntetést von maga után. A lényeg, hogy egy pillanatra sem kérdőjeleztem meg, hogy maradjak-e, vagy sem. Ez egy pontosan olyan szituáció volt, ahol ott kellett lennem. Kötelező jelleggel. A kisördög a vállamon pedig hamar elkezdett ösztönözni arra, hogy ne csak megfigyelő legyek, hanem vegyek is részt az "oktatásban". Azonban én nem akartam elvenni más elől a szórakozási lehetőséget, egyébként is csak a közepébe csöppentem bele. Szóval egyelőre úgy döntöttem, hogy várok.
- Ó, én nem foglak hátráltatni - válaszoltam azonnal mellkas magassába emelt kezekkel és egyet még hátra is léptem, hogy jelezzem, a jelenlétem nem fogja zavarni egy pillanatra sem, de nem várhatja el tőlem, hogy ezt kihagyjam. Már csak a popcorn hiányzott.
Valójában az egyetlen zavaró tényező a másik két kölyök zajongása volt. Már épp rájuk szerettem volna szólni, azonban a tanár néni megelőzött. - Ott legalább lenne okuk a kiabálásra - tettem hozzá egy pimasz vigyorral a képemen, miközben feléjük fordultam egy pillanatra csak azért, hogy nyomatékosítva szavaim rájuk nézhessek.
- Hahó, leengednétek végre? - kérdezte aztán kissé remegő hanggal a karika közepén pihengető srác, mire tekintetemet rá emeltem. Nem szerettem, ha megzaranak a beszélgetésben.
- Most sírni fogsz? - ez volt az egyetlen kérdés, ami kijött ajkaim közt, ahogy figyeltem az arca rezdüléseit. Nem tudom, hogy tényleg ennyire megviselték-e a történtek, vagy csak ezzel próbált hatni a mellettem lévő lányra - bár ennyire nem tűnt okosnak. - Szerinted hányszor kellene ahhoz átpördíteni a karikán, hogy hányjon? - hajoltam közelebb a mellettem állóhoz, hogy halkabban tudjam feltenni a kérdésem. Attól tartottam, ha a többiek is meghallják, eluralkodik majd a teljes pánik, és nekem már így is fájt a fülem a hangzavarnak köszönhetően. - Máshol az ilyenekért is fizetni kell egy kalandparkban, szóval akár meg is köszönhetné utána az ingyen adrenalin löketet.
Alapvetően nem vagyok ám gonosz, de úgy tűnt, hogy ezek a kölykök megérdemelték a helyzetet, amibe kerültek - főleg az, aki elsőként próbálhatta ki, milyen a karikán lógni. Mi jogon szólnék bele az önkéntes igazságosztónk dolgába? Amúgy sem lenne kötelező hallgatnia rám, elvégre nem vagyok tanár.

  |   449   |  @