Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
Tudtam, hogy egyhamar nem fogom elfelejteni azt a bizonyos karácsonyi partit a minisztériumban, de arra a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy az emlékeken kjvül magammal hozok mást is, ami nem engedi majd kiverni a fejemből. Idegesen járkálok a nappalim magányában le-fel, idegesen tördelem ujjaimat, teljesen a gondolataimba merülve. Én erre az egészre nem vagyok felkészülve, nem akarom és fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek a helyzettel. Körülbelül másfél hete fedeztem fel magamon, hogy valami nincs rendben. A folytonos fejfájás, az émelygések, az erőteljes illatok zavaró szinte már émelyítő érzése arra hagyott következtetni, hogy áldott állapotban vagyok. Kétkedve csináltam meg a tesztet, mert lehetetlennek gondoltam, hogy ez megtörténhet velem. Nem vagyok már fiatal, nem vagyok felelőtlen sem meggondolatlan, de nagyon úgy tűnik, hogy a modern boszorkányság cserben hagyott és fogamzásgátlás mellett fogant meg a gyerek. Az a gyerek, akinek soha nem szabadott volna megfogannia, aki létezésének a puszta gondolata is teljesen kiborít. Nem akarok mindent elölről kezdeni, nem hiányoznak az újboli sírós, hisztisők mindennapok. Nem akarom újra azon aggódni, hogy elbaszom a gyerekem életét. Nem akarom ismét tovább örökíteni a Parkinson vérvonalat. Ráadásul a Parkinson-Malfoy vérvonal keveredése az igazi ki mini terroristákat eredményezhet. Amióta Lucas megvan azon idegeskedem, hogy rossz anya vagyok, hogy érzelmileg nem tudok megadni nekik mindent, amire szükségük van. Azt hittem, hogy a legnehezebb időszakot már magunk mögött hagytuk, erre itt van annak a lehetősége, hogy mindent elölről kezdjek. Parázok. Senkinek nem meséltem az állapotomról, igazából a legnagyobb csendben lehetne megszakítani mielőtt még mélyebbre süllyedek a gödörben, de egyszerűen képtelen voltam megtenni. Bármennyire is rettegek ettől az egésztől, nem vagyok képes arra, hogy önszántamból megszakítsam a terhességet, pedig elég lenne egy pontosan összeállított bájital, senki nem szerezne tudomást róla. Azt nem tudom, hogy Draco hogyan fog reagálni erre az egészre, de muszáj elmondanom neki, hiszen megérdemli, hogy tudjon róla. Megigazítom a bársonyzöld utazótalárom mielőtt hopponálok a Malfoy birtokhoz. Fogalmam sincs. hogy vane bárki is itthon, csak bízni tudok abban, hogy nem kell fél napot itt várni rá. Direkt nem jelentkeztem be, mert attól tartok, hogy félreértené a látogatásom okát és visszautasítaná a találkozás lehetőségét. Háromszor koppantok az összefonódó kígyós kopogtatóval amíg végre az egyik manó kinyitja nekem az ajtót. Belépek. - Mr. Malfoyhoz jöttem. mondom neki miközben lecsatolom a talárom és átnyújtom neki. - Mr. Malfoy nincs a birtokon... válaszolja a manó, ráncos kezei között szorongatva a bársony anyagát. - Nem gond, megvárom hallom ahogy méltatlankodik, de ezzel már nem foglalkozom, egyszerűen csak elindulok a nappali irányába. Emlékeimben még él a Malfoy birtok, bár amikor kamaszként itt jártam egészen másképp nézett ki. A nappaliban sötétség fogad. Az ablakhoz sétálok, hogy széthúzzam a sötétítő, aminek hatására máris megtelik a sötét szoba meleg fényekkel. Körbenézek a helyiségben, mi tagadás, ráférne már egy kis csinosítgadás, némi szín, egy kis vibrálás, látszik, hogy egyedülálló férfi lakja. Leülök a sötétzöld fotel egyikére, kezemben az asztalon talált Reggeli Próféta friss lapjával. - Egy kávé jól esne! nézek rá a manóra - Vagy, legyen inkább limonádé. Draco tuda, hogy várok rá? nem mondhatom, hogy túlságosan barátságosak errefelé a manók. - Mr. Malfoy üzeni, hogy várja meg, nemsokára itthon van - Szuper! Köszönöm. Kérhetnék egy kis mentát a limonádéba, így eléggé ízetlen... nyújtom vissza a citromos löttyöt amit készített nekem, majd várakozás közben az újságot lapozgatom. Figyelni azonban az ott leírtakra nem tudok. Izgulok, ideges vagyok és teljesen be vagyok parázva ettől a beszélgetéstől. Számítok arra, hogy nem lesz kellemes.
A kviddics világkupa - második - kitűzött, márciusi dátumának egyre közelgő napja miatt, A Mágikus Sportok és Varázsjátékok Főosztályának vezetőjeként az utóbbi időben tényleg szinte minden időmet a Minisztériumban töltöttem, megfeszített munkával összedolgozva többek között az aurorparancsnoksággal is. Közben pedig sokszor azt érzem, szinte lehetetlen az, amire vállalkoztam. A Magic is Might szerves részének maradni, és ennek érdekében óvatosan megválogatni, milyen infókat adok tovább, mérlegelni, mi az, amivel segíthetek a jó oldalnak, de közben nem buktatom le magamat. Tisztában vagyok vele, hogy a MiM számára a világkupa kiváló alkalom arra, hogy nagyobb, komolyabb lépéseket tegyenek, hiszen a mágusok nagy részének figyelme most egyetlen irányba terelődik, ezt vétek volna nem kihasználni. És úgy kell segítenem a szervezetet, hogy se a főosztályvezetői székemet ne kockáztassam, se az álcámat.
Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az időszak kész őrület. És akkor még nem beszéltem arról, mennyire megugrott a Dragonfly iránti kereslet, hála annak, hogy most a fél világ kviddicslázban ég. Ennek okán ma egy kicsit hamarabb távozom is a Minisztériumból, hogy a Serpent Klubban találkozzak egy leendő üzleti partnerrel. A találkozó már nagyban tart, szerencsére jó irányba, amikor váratlanul Larkey bukkan fel mellettem, és közli, hogy egy hívatlan vendég vár a hazatérésemre a kúriában. És mikor közeli a látógató nevét, igencsak magasra szaladnak a szemöldökeim. Pansy Parkinson. Természetesen azonnal a gondolataim közé furakodnak a karácsonyi kalandunk emlékei. Beszéltünk azóta is egyszer-kétszer... Bár inkább csak összefutottunk munkaidő alatt az Átriumban, a kandallók előtt, vagy a folyosókon. De különösebben nem kerestük egymás társaságát, hiszen mindketten egyetértettünk abban, nincs szükség rá, hogy bármi változzon közöttünk az előzőekhez képest. Hogy nem várunk egymástól többet annál az éjszakánál. Tehát elképzelésem sincs, mit szeretne, de közlöm a házimanóval, hogy hamarosan megyek, addig gondoskodjon a vendégem kényelméről. A leendő üzlettárssal pedig igyekszem a lehető legrövidebbre fogni a továbbiakban ezt a megbeszélést, illetve ígéretet teszek, hogy hamarosan újra keresni fogom.
A Malfoy-kúria előcsarnokába hoppanálok, és mire lekanyarintom a vállamról az utazótaláromat, Lossey már mellettem is terem, hogy átvegye az tőlem. - Merre van? - kérdezem a manótól, aki azonnal útba is igazít a kisebb szalon felé.
- Helló, Pansy... - sétálok be az ajtón. - Elnézést, hogy megvárattalak, éppen egy üzleti találkozóról jövök. A manók jól gondodat viselték? - mosolygok a nőre. Egyelőre nem feltételezek semmi rosszat, inkább csak kíváncsi vagyok. Az italos asztalhoz sétálok, és kitöltök két pohár Láng Whiskeyt. - Minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást? Minden rendben? - nyújtom is neki az egyik poharat.
Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
Az eddig megszokott világom, a szépen kialakított életem teljes mértékben a feje tetjére állt, egyetlen görbe éjszaka miatt. Amióta elváltam Jamie-től, megszoktam, hogy egyedül vagyok, úgy alakítottam ki az életem, hogy a karrierem és a gyerekeim élvezték az első helyet benne. Megszoktam, hogy nem kell alkalmazkodnom senkihez, hogy a magam ura vagyok és olyan életet élek, amilyent akarok. Most pedig a szívem alatt növekszik egy újabb élet, akinek ismét alá kell rendelnem magam, aki az első helyre ugrik az életemben, aki felborít mindent, amit eddig megszoktam. Abba még bele se mertem gondolni, hogy a nagyobb gyerekeim hogyan fogják fogadni a hírét egy kistestvér érekezésének. Rengeteg félelem van bennem, olyasmi is, amit szavakkal ki sem tudok fejezni. Nem csak attól félek, hogy mi lesz amikor megszületik ez a gyerek, hanem attól is, hogy mi lesz ha mégsem. Mi lesz, ha elfogadom, megszeretem és nem születhet meg. Ismerjük be, nem vagyok már húsz éves, normális boszorkány ebben a korban már háromszor átgondolja, hogy vállal-e ekkora kockázatot. Félek attól is, hogy Draco azt hiszi majd mindezt előre elterveztem, hogy végig ez volt célom, pedig nekem tényleg meg sem fordult ilyesmi a fejemben. Megannyi érzés és gondolat kavarog bennem, szinte bele is szédülök. Szerencse egyedül vagyok a nappaliban és nem láthatja rajta senki, hogy fehér vagyok, mint a tej. Még elszaladhatnék, még nem késő visszavonulót fújni. Elutazom Amerikába és megszülöm ott a gyereket. Nem ismernek, a nevem jelent nekik semmit, a gyerekem pedig nem lesz egy Malfoy fattyú. Itt egyedülállóként nem maradhatok, mert....Gondolatmenetem Draco hangja zavarja meg. Felpillantok és megpróbálok valami mosoolyfélét küldeni felé. A gyomrom dió méretűre zsugorodott. - Remélem nem alkalmatlankadom túlságosan. Ne haragudj, hogy nem jeleztem előre az érkezésem. belekortyolok a limonádéba. - Ha alkalmatlan, visszajöhetek egy másik időpontban ez lenne talán a legrosszabb opció, mert ha úgy megyek el innen, hogy nem mondom el neki soha nem jövök vissza. - Igen, köszönöm, igazán figyelmesek. nem mintha nem ez lenne a dolguk, de tény, hogy a nem túl kedves személyiségem nem lehetett könnyű elviselniük. Átveszem a felém nyújtott whikeyt, aminek elég csak az illata, hogy felforduljon tőle a gyomrom. Nem iszom bele, de a kezemben szorongatom. - Egy nagyon személyes ügy hozott ide hozzád, ami teljes diszkréciót igényel és csakis a te fülednek szánom a szavakat. Mint gondolsz, megoldható, hogy a követekező időben ne zavarjon meg minket senki? sem a manók, sem egy váratlanul betoppani vendég. - Szükségem lesz a teljes figyelmedre, amennyiben ez lehetséges. leteszem a kávézó asztalra a whiskeyt és inkább belekortyolok a limonádéba.
Larkey hirtelen felbukkanása, és a hír a váratlan látogatóról felborítja kissé a mai terveimet, de viszonylag gyorsan alkalmazkodom. Persze igyekszem megbékíteni Mr. Carmichaelt, biztosítani róla, hogy keresni fogom hamarosan, mielőtt faképnél hagynám őt a klubban. De, feltételezem, Pansynek kétségtelenül jó oka lehet arra, hogy bejelentés nélkül felkeressen, ezért őt sem szeretném sokáig várakoztatni. És amíg várnia kell, addig is gondoskodom róla, hogy a házimanók a kedvében járjanak.
Hazatérésemkor Lossey siet elém, veszi magához a mardekár-zöld taláromat, és igazít útba, hogy merre is keressem a vendégünket. Pansy az egyik szalonban vár rám, és épp olyan gyönyörű, mint mindig, de első látásra egész kicsit zaklatottnak tűnik. A leghalványabb elképzelésem sincs, mi hozhatta őt ide, és igazán szeretném már tudni, de az illem úgy kívánja, hogy előbb minimum itallal kínáljam. Persze látom, a manók már kiszolgálták limonádéval, de akármi is az, amivel épp hozzám kell fordulnia, feltételezhetően fontos, és feszültté teszi őt, így hát ezért egy pohár whisky talán segíthet megadni neki a kezdőlökést.
- Semmi gond, Pansy – legyintek csak, és közben igyekszem türelmet erőltetni magamra, bár egy egész kicsit tényleg kezdek aggódni. - Már itt vagyok. Semmi szükség rá, hogy máskor gyere vissza - biztosítom őt egy féloldalas mosollyal.
Ám ahogy újra megszólal, beszélni kezd, valójában csak még inkább összezavar. Kissé mondhatni meg is ijeszt. Valaki talán haldoklik? Meredek gondolat, de Pansy felvezetése után, azt hiszem, nem túlzás a legrosszabbat is számításba venni.
- Rendben - bólintok a homlokomat ráncolva. - Persze, semmi akadálya. Máris szólok a manóknak. Larkey?! - És az apró lény egy hangos pukkanással már előttünk is terem. - Gondoskodjatok róla, hogy senki ne tudjon megzavarni bennünket, amíg Ms. Parkinson itt van. - A házimanó mély hajbókolással tudomásul veszi az óhajomat, majd el is tűnik, a következő pillanatban pedig szépen becsukódik a szalon kétszárnyú ajtaja is.
- Tessék... Kettesben vagyunk, nem fognak sem kihallgatni, sem félbeszakítani bennünket. - Beleiszom a magam számára kitöltött italba, majd azt is leteszem a másik, érintetlen pohár mellé. - És már a tiéd minden figyelmem. - Közelebb lépkedek hozzá. - Miről van szó? Kezdek valóban aggódni. Ugye jól vagy? - érintem meg finoman a karját a könyöke felett, és a tekintetét keresem. Aztán egy mozdulattal hellyel kínálom, hogy üljön le, ha szeretne.
Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
Habár milliószor végiggondoltam, hogy mit és hogyan kellene mondanom neki, az agyam most mégis teljes mértékben cserben hagy. Azt gondoltam magamról, hogy egész jó a probléma megoldó képességem, de most, ebben a szorult helyzetben mégis teljesen tanácstalan vagyok. Ha tehetném még megfutamodnék az egész kellemetlen beszélgetés elől, de az csak újabb és újabb problémákat generálni a már így is kellemetlen helyzetben. Igazából, még ebben a hülye helyzetben is jó látni őt, jó a közelében lenni, a társaságában maradni. Bár félő, hogy ez a kellemes légkör nemsokára teljesen felborul és csak bízni tudok abban, hogy az esetleges haragjának nem én leszek a célpontja. Modortalanság bejelentés nélkül érkezni tudom, de hirtelen támadt bátorságomat mindenképp a hasznomra kellett fordítanom. Egyre jobban eluralkodik rajtam a félelem és bizonytalanság, ami biztos vagyok abban, hogy előbb vagy utóbb neki is szemet fog szúrni. Talán a legjobb lenne egyből letépni azt a bizonyos sebtapaszt, de előtte meg kell győződnőm arről, hogy senki más nem fogja hallani a beszélgetésünket. Hálás mosollyal pillantok rá, miközben a kérésemnek eleget téve a házimanót utasítja. Magamhoz veszem a limonádét, hogy egy nagyobb kortyot kiigyak belőle. A szám teljesen ki van száradva, talán az izgalomtól, talán csak a szomjúság miatt, nem tudnám igazán megmondani. Mielőtt elhúzná a kezét a karomról még megérintem a kézfejét, egy bátortalan mosolyt küldök neki. - Jól vagyok. kicsit félszegen, kicsit zavarodottan fogok neki a beszámolónak. Látom Dracon, hogy össze van zavarodva és talán még aggódik is. - Megegyeztünk abban, hogy a karácsonyi partin történteket lezárjuk, hogy nem látunk bele többet abba ami történt, mint ami volt. De... veszek egy mély levegőt mielőtt folytatom - A helyzet az, hogy mégiscsak beszélnünk kell róla. csak kerülgetem a forró kását ameddig lehet, mert egyszerűen nehezen jönnek a szavak a számra. - Állapotos vagyok bököm ki végül a csúnya igazságot. Tekintetemmel arcvonásait fürkészem, próbálom kitalálni, hogy mi járhat most a fejében. - A te gyerekeddel egészítem még ki a mondadómat, hogyha esetleg nem lenne teljesen világos első körben. Nem számítok tőle kitörő örömre, hiszen én magam sem tudom azt mondani, hogy boldoggá tesz a hír, de bármi is következzen az igazságot egyszerűen nem titkolhatom előle. - Szeretném ha tudnád, hogy nem várok el semmit tőled, nincsenek kötelezettségeid, csak...el kellett mondanom Közelebb lépnék hozzá, megérinteném, de ehelyett inkább leülök a bársonyzöld fotelbe és a limonádés poharat a kezemben szorongatva figyelem őt. Arcának rezdüléseit, tekintetében felcsillanó értetlenkedést.
Egyre türelmetlenebbül, és egyre inkább aggódva figyelem Pansyt, amíg összeszedi a gondolatait, meg talán a bátorságát, vagy bármi is kell neki ahhoz, hogy kibökje, miért állított be hozzám csak így, bejelentés nélkül. Nem mintha egy régi baráttól ez annyira elfogadhatatlan lépés volna, de egyértelmű, hogy történt valami... valami aggasztó. Elég csak ránézni... A nő szinte reszket.
A karácsonyi partit említi, illetve azt, ami ott történt, én pedig egyelőre némán, egyetértően bólogatok. Hiszen igen, pontosan ebben egyeztünk meg akkor, az csak egy egyszeri alkalom volt, aminek nem lehet folytatása. Mert ez most nem férne bele az életembe, és biztosított róla, hogy ez rá is igaz. És most mégis csak elérkezünk egy “de” szócskával felvezetett bejelentéshez, én pedig azonnal feszülten húzom ki magam, már azelőtt, hogy közölné, állapotos. Nem... Ez nem lehet. Rosszul hallottam... vagy... ez csupán egy rossz vicc...
- Hogy mondod? Most ugye csak tréfálsz velem? - Kicsit sem vicces, és nem úgy emlékszem Pansyre, mint akinek ennyire szegényes volna a humorérzéke, de most mégis abban reménykedem, hogy csak szórakozik velem. Fogalmam sincs, miért tenne ilyet... talán tettem ellene valamit, megbántottam karácsonykor... Esetleg ez csak valamiféle fogadás... Nem tudom, az agyam a legabszurdabb magyarázatokat dobja fel jelenleg. Miért is gondolná ő, vagy bárki, hogy jó ötlet ilyet játszani, hülyét csinálni belőlem? Mégis utolsó szalmaszálként kapaszkodnék ezekbe a lehetőségekbe.
“A te gyerekeddel.”
A fejemet rázom. Nem, ez nem történhet meg. Lehunyom a szemeimet, miközben félig elfordulok, és az orrnyergemet masszírozom. Kezdem felfogni, hogy ez nem csak egy tréfa, hogy ez az igazság, de egyelőre annyira lesokkol a hír, hogy meg sem tudok szólalni. A gondolkodás sem igazán megy, az agyam egyszerűen felmondta a szolgálatot.
Nem vár el tőlem semmit.
Ismét felé kapom a fejemet. Ez meg mit jelent? Mit jelentsen ez az egész? Nem, nem állok rá készen, hogy a kötelezettségekről beszélgessünk, amikor az elmém még mindig nem tudta befogadni ezt a teljeséggel képtelen hírt.
- Várj... Csak... Várj! - tartom fel felé az egyik kezem. - Ez... Hogy lehetséges? Mármint persze tudom, hogyan, de én azt hittem... - Bár most így utólag értelmetlen és talán igazságtalanság is ujjal mutogatni, nem beszélve arról, hogy ettől egy igazi bunkó féregnek érzem magam, miközben ott és akkor nem foglalkoztam ezzel, de én azt feltételeztem a védekezésről ő gondoskodik. Még ha gyorsan és hirtelen is jött ez akkor, nem vagyunk már meggondolatlan gyerekek, de a megfelelő bájitalokról általában a boszorkány gondoskodik...
Újra kézbe veszem a poharamat, és két kortyban eltüntetem a tartalmát. Aztán újra Pansy felé fordulok. - Ez biztos? Biztos vagy benne? - Nem lehetek újra apa. Elsőre sem igazán remekeltem ebben a szerepben, pedig Scorpiust terveztük és akartuk. Most azonban... Az életem már így is éppen elég bonyolult.
Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ez meg fog történni kettőnk között. Nem is álmodtam arról, hogy egyszer itt állok majd az elegáns szalon közepén a Malfoy kúriában és közlöm Dracoval, hogy gyereket várok. A közös gyerekünket. Már a gondolat is megmelengeti a szívem, de csak egy egészen rövid időre, mert minden érzésnél erősebben tombol bennem a félelem. Ha lehetne, visszaforgatnám az idő kerekét és inkább lemondanák az együtt töltött éjszakáról, ha cserébe az életem ismét a régi síneken haladna. Mert ezután a beszélgetés után bármi is történjen, az biztos, hogy sem ő sem pedig én nem leszünk ugyanazok a személyek. Hangosan zakatol szívem a mellkasomban, szerencse, hogy Draco nem hallhatja, azt viszont láthatja rajtam, hogy én sem éppen így képzeltem el az életem, a jövőm, nem volt tervben egy újabb gyerek. - Úgy nézek ki mint aki tréfál? elég ízléstelen vicc lenne a részemről meg kell hagyni. Csak azért nem sértődöm meg azon, hogy egyáltalán megfordul a gondolat a fejében, mert tudom, hogy most ugyanolyan sokkban van, mint én, amikor szembesültem a valósággal. Idő kell neki amíg egyáltalán megemészti a hallottakat, én egy hete emésztgetem a dolgot és még most sem sikerült teljesen felfogni. Még mindig abban bízni, hogy ez csak egy rossz álom, balgaság? Ujjaimat tördelve ülök a fotelben, bár nagyon kényelmes, nekem most mégis a legkényelmetlenebb hely ahol lehetek. Kiiszom a maradék limonádét, hogy az üres poharat letegyem az asztalra. - Használtam fogamzásgátlót gondolom erre akar ennyire udvariasan kilyukadni. Nem mintha ez kifejezetten a nő dolga lenne, de ismételten nem akarok a szavak jelentőségén lovagolni. - A gyógyító szerint ez egy igencsak biztonságos és nagy védelmet nyújtó fogamzásgátlási technika. a részletekbe hadd ne menjek már bele - Vagy tévedett vagy pedig..nem tudom... nagyon szeretne a világra jönni ez a gyerek, más racionális magyarázat nincs arra. - Biztos vagyok benne. A vizsgálatok is kimutatták, ha egyébként a folyamatos rosszullétem nem lenne elég bizonyosság. egyre kényelmetlenebbül érzem magam ebben a beszélgetésben. - Figyelj Draco... felállnék, hogy közelebb sétáljak, de félek, hogy nem bírna el a lábam. - Én sem így terveztem a dolgokat. Eszem ágában sem volt gyerket vállalni, az első kettővel is folyamatos harcokat vívok. Nem valami ócska trükk vagy boszorkányság. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. egyértelmű, hogy egyikünk sem éppen ilyen jövőt képzelt el magának. Egy Malfoy-Parkinson baba szerintem egyenlő a világuralomra töréssel. - Talán oka van annak, hogy meg szeretne születni. Ha a védekezés mellett is képes volt megfoganni annak biztosan oka van. mindkettőnket vígasztalni akarom, de leginkább csak üresnek érzem a saját szavaimat is. Felállok, hogy közelebb sétáljak hozzá. - Sajnálom, hogy így alakult Draco,..
Nem válaszolok a kérdésre, inkább elfordítom a fejemet róla, mert az arckifejezése éppen, hogy alátámasztja az igazságot, azaz, hogy nem csak tréfálkozik. Már azóta tudtam, hogy valami komolyat és fontosat akar elmondani, hogy valószínűleg valami baj történhetett, hogy először megpillantottam itt a szalonom közepén, de erre nem voltam felkészülve. Bár erre valószínűleg semmi nem tudott volna felkészíteni. Ez annyira abszurd, hogy ez így megtörténhet két felnőtt, negyvenes mágussal, akik ráadásul már túl vannak egy házasságon, és saját gyerekeik vannak. Nem vagyunk meggondolatlanok, sem tapasztalatlanok... Feszülten túrok a hajamba.
- Használtál? - fordulok ismét Pansy felé némi értetlenséggel. Nem akartam megvádolni nyíltan semmivel. Igazából burkoltan sem, mert még időben észbe kapok, hogy ez az egész két emberen múlik, és én is ugyanannyira felelős vagyok. Mégis sikerül akaratlanul arra céloznom, hogy az ő felelőssége lett volna védekezni. Annál is inkább meglep a válasza, ami szerint ez meg is történt. Nos, így még nagyobb képtelenség ez az egész. Míg ő a gyógyítóról beszél, annak véleményét ecseteli, addig én fogom a poharamat, és újratöltöm azt. Az a gyógyító nyilvánvalóan kurvára téved. Érti egyáltalán a dolgát? Nem most, de idővel nagyon szívesen megtudakolnám majd az illető nevét.
A számhoz emelném az italomat, hogy kortyoljak belőle, de Pansy akkor közli, hogy biztos benne, állapotos, a vizsgálatok is megerősítették... Nekem pedig a pohár majdnem megremeg a kezemben, úgyhogy egyelőre inkább visszateszem azt a tálcára. Nagyszerű! Csodálatos! Ez egyszerűen őrület!
Mély levegőt veszek, és egy adag türelmet magamra erőltetve ismét szembe fordulok Pansyvel, amikor a nevemen szólít, és a figyelmemet kéri. Igyekszem higgadt maradni, higgadtan kezelni a helyzetet, csak némán végighallgatni mindazt, amit mondani akar. És tényleg figyelek is, de közben az eszem mégis kicsit máshol jár. Lehetőségeket mérlegel, és számba veti, mi mindent jelent is ez, milyen mértékben felboríthatja ez a hír az eddigi életemet és terveimet. Micsoda új veszélyeket hozhat magával. És milyen károkat tehet a kapcsolatomban Scorpiusszal, akivel épp csak az utóbbi egy-két évben kezdtünk tényleg jól kijönni.
- Nem a te hibád... Nem jobban, mint az enyém - jelentem ki kissé szárazon, mikor Pansy végül közelebb sétál, és már másodszor közli nyomatékosítva, mennyire sajnálja. Közben kicsit megforgatom magamban a szavait. “Talán oka van annak, hogy meg szeretne születni.” Nekem egyelőre nehéz ilyenekbe kapaszkodnom, hogy talán a sors akarta ezt, hogy megfoganjon ez a gyerek... védekezés mellett is... Kevés vigasz ez, mikor olyan közegbe kellene születnie, ahol veszélyben lenne amiatt, amire nap mint nap vállalkozom. - Ez azt jelenti, hogy... - megint mély levegőt veszek. - Szeretnéd megtartani? - nézek a szemeibe. Azt hiszem, ez a döntés elsősorban az övé, nekem pedig muszáj lesz alkalmazkodni, és aszerint hozni meg a következő döntéseimet.
Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
- Te használtál? kérdezek vissza mostmár ingerültebben. Úgy érzem, hogy szeretné rám hárítani a felelősséget, amit ennél tovább nem vagyok hajlandó elviselni. Ha jól emlékszem ketten voltunk benne a szituációban és nem jutott eszébe a védekezés mielőtt kihasználta a lehetőséget. Most, hogy megtörtént a baj pedig minden áron szeretné ha elvinném a balhét. Azt már nem. Megértem, hogy érthetelen számára is ez az egész, váratlan, ijesztp, félelmetes, még megannyi jelzőt lehetne felsorolni, de egyikünk sem hibásak, mint a másik, hiszen ebben ketten voltunk benne. Megkönnyebbülést kellene éreznem amiért végre elmondtam neki, de ahelyett, hogy ezt érezném a gyomrom teljesen összeugrik. Csak állok, egyik lábamról a másikra dőlöngélve és össze vissza beszélek, csak, hogy ne legyen annyira kínos a csend. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután, tanácstalan vagyok, félek és már nagyon régen nem éreztem magam ennyire bizonytalannak sem. Nem vagyok felkészülve arra, hogy egy újabb gyereket vállaljak, hogy tizenhárom év után újra az elejétől kezdjek mindent, ezúttal lehet, hogy teljesen egyedül. Ahhoz viszont mégsem lenne elég bátorságom, hogy megszakítsam a terhességem. Megtehetném, könnyen, enyhe fájdalommal, a saját kertemben növesztett növényekkel, de egyszerűen nem visz rá a lélek. Elkészíthetném a bájitalt, meg sem tudná senki, és mint egy csúnya náthát kipihenném őár nap alatt, de bármennyire is csábító ez a gondolat gyáva vagyok hozzá. Közelebb sétálok Dracohoz, tekintetemmel az övét fürkészve. Szeretném megölelni, vígaszt nyújtani ezekben a nehéz percekben, biztosítani arról, hogy minden rendben lesz, minden kialakul, de hogyan is tehetném, amikor minden probléma forrása én vagyok? Talán ha kevésbé lettem volna rámenős most nem tartanánk itt, ha nem adtam volna olyan könnyedén át neki magam, most nem lenne ekkora problémánk. Az önmarcangolás azonban most egyáltalán nem segít, itt van egy helyzet, egy probléma, amit közösen kell megoldanunk. Vagy így vagy úgy. Kérdését hallva elgondolkozom. Én sem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet az amire készülök, de egészen egyszerűen más lehetőség meg sem fordul a fejemben. - Igen, megtartom. az, hogy szeretném egy kicsit erős kifejezés, de lesz kilenc hónapom, hogy megbarátkozzam vele. - Amint azt már említettem semmilyen kötelezettséget nem várok el felém vagy a magzat felé. Csak úgy érzem, hogy nem lett volna tisztességes eltitkolni a dolgot. Nem vagyunk tinédzserek. hátrébb lépek tőle, muszáj megtartanom a távolságot, mert a közelében túl könnyen elgyengülök. Hangom kimért, de néha azért elcsuklik miközben beszélek. - Az elmúlt héten volt időm gondolkodni. Talán az lenne a legjobb, ha visszamennék Amerikába és ott hoznám világra ezt a gyereket. Ott nem ismer senki, nem fenyeget az a veszély, hogy lebuknék. Igazából szeretem Amerikát, jól éreztem ott magam, a gyerkek sem bánnák, ha vissza kellene menni, szóval...ez egy ésszerű megoldás. túl sokat beszélek, túl sok az érzelem bennem, minden túl sok és túl gyors, de ha ésszerűen gondolkodunk ez egy kivitelezhető és jó opció. - Mit gondolsz?
Nem támadásnak vagy vádnak szánom a kérdésem, inkább csak az értetlenség és az első sokk ismételteti velem el a kijelentését meglepetten, de amikor ingerülten megfordítja azt felém, élesen pillantok rá. Nem tetszik, hogy szembesít vele, hogy én is ugyanannyira felelős vagyok a helyzetért, mint ő. Tulajdonképpen az egész helyzet nem tetszik. Időre van még szükségem. Sajnos sokkal több idő kellene, mint ami adott ahhoz, hogy mindezt megemésszem, és megfelelően kezelni tudjam.
Nem válaszolok végül a kérdésre, egyrészt mert abból csak vita lenne, amit eszemben sincs kiprovokálni, másrészt természetesen mindketten tudjuk a választ anélkül is, hogy bármit mondanék. Nem védekeztem. És épp eléggé dühös vagyok emiatt most magamra ahhoz, hogy inkább meg se szólaljak. Pansy közelebb jön, a tekintetemet fürkészi, biztos vagyok benne, hogy szeretne valamit kiolvasni belőle, de erre sem állok még készen. Hogy érzelmeket mutassak felé. El is fordítom a fejemet, és pár lépést elhátrálok. Hiszen egyelőre fogalmam sincs, mit érzek, mit kellene éreznem, nem tudnám megmagyarázni se neki, se magamnak, hogy mi játszódik le bennem. Fokozatosan igyekszem felfogni, ami történik, és megtalálni rá a legmegfelelőbb megoldást. De először is azt kellene tudnom, hogy Pansy mit szeretne, mit tervez tenni ezzel a terhességgel. Nyilván legegyszerűbb az volna, ha megszakítaná. Persze az sem volna olyan ideális, mintha mindezt felelős gondolkodással megelőztük volna, de a további bonyodalmaktól legalább megkímélnénk magunkat. Mert ellenkező esetben a bonyodalmak garantáltak. Kényszeríteni azonban nem fogom semmire, amit nem akar. Mindketten felnőttek vagyunk, képesek leszünk ezt ehhez méltó módon kezelni. Egy aranyvérű gyermek fogantatása, főleg ilyen lehetetlen, nem várt körülmények között, dacolva az esélyekkel, egyébként is olyasmi, amit muszáj megbecsülni. Hiába törekszem magaménak tudni már több évtizede a modernebb, liberálisabb szemléleteket, még mindig aranyvérű vagyok, eszerint neveltek, és tudom, hogy ebben a közegben minden új élet szinte kincs. És feltételezem, ebben Pansy is egyetértene. A döntése is ebben erősít meg. Egy bólintással veszem tudomásul, hogy megtartaná a babát, majd a poharammal a kezemben leroskadok egy fotelbe, és az agyam azonnal problémamegoldóra vált. Számba veszem a lehetőségeket, és keresem a legmegfelelőbbet, vagyis keresném, ha a Pansy szavai miatt nem kapnám fel hirtelen a fejemet.
- Hogy mit gondolok? - kérdezek vissza meglepetten, sőt, egyenesen felháborodva. A poharam talpa élesen csattan a fotel melletti asztalkán, ahogy ingerülten leteszem azt, majd fel is állok, és lépek egyet Pansy felé. - Azt, hogy te ezt nem gondolhatod komolyan – ingatom a fejemet. Nekem még igazán felfogni sem volt lehetőségem ezt az egészet, illetve annak várható következményeit, hogy gyerekünk lesz, ő pedig máris azt tervezi, hogy fogja magát, ezzel a magzattal a hasában, és visszamegy Amerikába, mintha mi sem történt volna? Hogy felneveli a gyerekemet egyedül, távol tőlem? Tényleg ezt tartja a legjobb megoldásnak? Ez egyszerűen hihetetlen! - Nem, Pansy, ezt az őrültséget azonnal el is felejtheted. Ha valóban szeretnéd megtartani ezt a babát – bár nyilvánvalóan egyszerűbb volna minden, ha nem tennéd, de nem foglak lebeszélni, mert tudom, hogy ez sehogy sem egy egyszerű döntés, és te már amúgy is egyértelművé tetted, hogy mit akarsz... Szóval ha tényleg azt szeretnénk, hogy megszülessen – váltok át többes számra, mert éreztetni akarom vele, hogy ebben az esetben, ha ezt akarja, támogatom, és ez innentől közös döntés – akkor együtt neveljük fel. Nem fogom hagyni, hogy távol tőlem, egy másik kontinensen, zabigyerekként nőjön fel anélkül, hogy tudná, ki az apja. Ha tényleg megtartjuk, szerintem az egyetlen igazi megoldás az, ha összeházasodunk – mondom ki végül határozottan azt, ami időközben megfogalmazódik bennem. Az adott helyzetben számomra csak ez az egy opció létezik. Csak így lehet esélyem megvédeni őket.
Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
Mindketten feszültek vagyunk a kialakult helyzet miatt, azt hiszem, hogy ez teljesen normális. Egyikünknek sem szerepelt a tervei között egy nem várt terhesség, gyerek sem az, hogy ezáltalán egymáshoz legyünk láncolva. Biztos vagyok abban, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy megoldjuk ezt a kis problémát, józan ésszel gondolkodva, mint két felnőtt. Csak most áramütésként sokkoltam őt a hírrel, tisztában vagyok azzal, hogy még több időre lesz szüksége, amíg egyáltalán felfogja, hogy mi is történt. Ha nagyon szerettem volna, hogy titok maradjon még előtte is az állapotom egyszerűen fogtam volna magam és minden szó nélkül visszautaztam volna az államokba, magammal víve ezt a titkot, hogy soha ne osszam meg senkivel. Talán egy szempontból ez egy könnyebb út lett volna, egy olyan megoldás ami által sok fekfejást megspóroltam volna Draconak. Másrészről viszont egy nagyon gyáva húzás lett volna tőlem én pedig nem vagyok gyáva, nem szeretem homokba dugni a fejem. Haa viszont még így is azt látja a legjobbnak, hogy tudomást sem szeretne venni a magzatról, akkor tényleg elmegyek. Tekintetemmel arcvonásait fürkészem, megpróbálom leolvasni róla, hogy mit gondolhat, azon kívül persze, hogy nyilván dühös a kialakult helyzet miatt. De nem könnyíti meg a dolgomat, elfordítja a tekintetét, én pedig zavaromban inkább a függönyöket bámulom, mintha az sokkal érdekesebb lenne. Tudom, hogy nagyjából ugyanúgy gondolkodhat a dologról, mint én, egy aranyvérű gyermeket nem világra hozni szinte bűncselekmény. De mindettől eltekintve nem várhatom el tőle, hogy a részese legyen az életének, hogyha nem akar. Heves reakciójára azt hiszem egyáltalán nem számítottam, meglepettségemben hátrahőkölök, kikerekedett szemekkel pillantok végig rajta. - Csak felvetettem mint lehetséges megoldás. Ne legyél gyerekes, tudod, hogy ez is benne lehet a lehetőségek között. megértem, hogy nem tetszik neki a gondolat, de azért, hogy legalább egy kicsit elgondolkodunk rajta még nem dől össze a világ. Lábaiamt keresztezve egymásaon, figyelmesen hallgatom végig monológját, miközben azon gondolkodom, hogy milyen másik lehetőség van még amivel élhetünk. Amit mond viszont egy pillanatra megfagyasztja a levegőt. Erre egyáltalán nem számítottam. - Hogy mit csináljunk? dőlök kicsit előrébb, mintha az előbb nem hallottam volna jól. Nagyokat pislogva nézek rá, majd egyszerűen kitör belőlem a nevetés. Felállok és le-fel sétálok a kanapé előtt. - Nonszensz! nem, nem. Ez egyszerűen nem működhet. Oka van annak, hogy elszakadtunk egymástól, biztos vagyok abban, hogy ez az egész házasság dolog felérne egy katasztrófával. - Először is, nekünk nem kell semmit közösen csinálnunk. Másodszor pedig, ezt nem gondolhatod komolyan Draco. Tudod, hogy lehetetlen küldetés lenne az a házasság, katasztrófa. Nem-nem ingatom meg a fejem ellentmondóan. De minél többet gondolkodom rajta, annál jobban szöget üt a fejembe, mint lehetséges megoldás. - Biztos vagyok abban, hogy találunk más megoldást is, ami kevésbé torkollhat lkatasztrófába. Nem gondolhatod komolyan Draco, hogy te meg én összeházasodjunk. Tudod, hogy az nem működne. Lehetetlen. Visszaülök a kanapéra, de kerülöm a tekintetét. - Modern, felvilágosult társadalomban élünk, felvállahatod a gyereket házasságon kívül is, és majd...közösen neveljük, mint barátok. Nem mint férj és feleség. valamikor, hosszú évekig álmodoztam arról, hogy Draco Malfoy felesége leszek, de az álmamimban nem pontosan így történt, nem kényszerből vett el és nem lebegett fejünk fölött damoklész kardja. Most tényleg nagy ostobaság lenne megtenni ezt a lépést. Neki ott van Scorpius, nekem is Lucas meg Rosie, nem kényszeríthetjük őket ebbe a szituációba. Lennie kell másik útnak.
A fejemet ingatom. Nem, számomra ez nem opció, nem tudnék beleegyezni. Ha hagynám őt elmenni, és egyedül nevelni a gyerekünket, az olyan lenne, mintha megfutamodnék, mintha elárulnám a saját véremet. Ez a gyerek nem tehet arról, hogy milyen körülmények között fogant, hogy nem egy szerető család, egy boldog pár várja... és ugyanúgy megérdemelne mindent, amit az elsőszülöttem megkapott. Nem tudnék nyugodtan beletörődni abba, hogy elengedem, nem tudnék úgy tenni, mintha nem is létezne. Nem is értem, Pansy miért hiszi, hogy képes lennék erre. Vagy hogy miért csodálkozik a felháborodásomon.
Arcom megfeszül, amikor a házassági ajánlatomra nevetéssel válaszol. Kezdem kissé elveszíteni a türelmemet, de még igyekszem ezt leplezni. Mindenesetre a legkevésbé sem tetszik, hogy élből elveti ezt a lehetőséget, sőt, viccnek fogja fel. Ám ahogy tovább hallgatom őt, már rajtam a sor, hogy nevessek. - „Mint barátok.” Merlinre, Pansy! - Ez annyira mugli dolog, egyáltalán ilyen ötlettel előrukkolni is... Nem mondom ezt ki hangosan, de az arcomra van írva a véleményem egy enyhén gúnyos fintor formájában.
- A modern haladó szemlélet az arisztokrácián belül csupán törékeny illúzió. Az auror parancsnokságon dolgozol, valószínűleg van némi fogalmad róla, hányféle veszély fenyegeti nap mint nap ezt az illúziót. Az egész társadalmunk egy puskaporos hordón ül, és csak úgy tudnálak biztonságban tartani téged, a babát és az egész családunkat, ha összeházasodunk. - Nem akarok a politikai helyzettel érvelni, de ez van, politikus vagyok, és ezt leszámítva is épp elég közel vagyok a tűzhöz, szinte napi rendszerességgel, hogy tudjam, ezt vagy jól csináljuk, vagy csúnyán belebukhatunk. - Sajnálom, de ez az időszak egyáltalán nem alkalmas arra, hogy modern családot játszunk. - Valaki, aki olyan tájékozott, mint Pansy, valószínűleg pontosan tudja, de minimum sejti, érzi, hogy a tavalyi események Roxmortsban minden bizonnyal csupán az előszele annak, ami még várható. Azon senki nem fog megbotránkozni, ferde szemmel nézni ránk, ha házasokként gyereket vállalunk, ellenkező esetben azonban veszélybe kerülhet a helyzetem a Magic is Mighton belül is. Ezzel pedig nem csak a saját életemet kockáztatnám. De erről neki nyilvánvalóan nem beszélhetek.
- Tényleg ennyire őrült ötlet volna, hogy összeházasodjunk? - lépek közelebb, és két tenyerem közé fogom az egyik kezét. - A mi köreinkben nagyon sok pár él ma is érdekházasságban. - Valójában a kivételek számítanak meglepőnek, de most nem áll szándékomban ilyen tekintetben feszegetni ezt a témát. - Mi legalább nem vagyunk idegenek egymás számára. A kémia még mindig működik közöttünk, a karácsonyi parti is jó példa rá, milyen könnyen megtaláltuk az összhangot egymással még ennyi év után is. - És most nem arra célzok, ami az irodámban történt, sokkal inkább a táncunkra és a beszélgetéseinkre. - Lehet, hogy nem lenne egyszerű, de szerintem meg tudnánk találni a módját, hogy ez a házasság működjön... - teszem hozzá komolyan, Pansy szemeibe nézve.
Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
Nem tudom, hogy mi lenne valójában a jó megoldás arra amiben most benne vagyunk. Szerintem egyikünk sem tud megfelelően gondolkodni. Hiába emésztgetem lassan egy hete a hírt, még most is ugyanolyan sokkban vagyok, mint amikor megtudtam, és azt hiszem, hogy nem is leszek jobban amíg el nem rendeződik minden körülöttem. Gondolatok és kérdések kavarognak a fejemben. Látom, hogy Dracoban megütköznek a szavak, arcvonásai elárulják, hogy egyáltalán nem tetszik neki egyik öltetem sem. Én sem vagyok kifejezetten boldog amiért ilyen helyzetbe kerültünk, és egyáltalán nincs ínyemre, hogy úgy beszél velem, mint egy csínytevő diákkal a tanára. Felnőtt nő vagyok, megtudom hozni a saját döntéseimet, akkor is, ha ez neki nem tetszik. - Tisztában vagyok azzal, hogy bármelyik pillanatban kirobbanhat egy újabb háború, hogy nem vagyunk biztonságban, de Draco...nekem nincs szükségem testőrre. azért ne akarjon már elvenni, hogy játszhassa a nagy családmentő hős szerepét. - Miért gondolod azt, hogy védelemre szorulok? Évek óts egyedül élek Draco és sem engem, sem a gyerekeimet nem kellet védeni. Tudok vigyázni magamra. csak a makacsság az, ami ennyire ellenkezik, hiszen ha tiszta fejjel végig gondolom, tudom, hogy a házasság a legkézenfekvőbb megoldás, mégis úgy érzem magam, mint akit sarokba szorítottak. Nem tudok megalkuvó lenni egy kapcsolatban. Nem tudom homokba dugni a fejem és eljátszani, hogy minden rendben van, amikor a világom szétesik körülöttem. Nem akarok egy halott nő árnyékában élni, nem szeretném hátralévő életem bizonytalnságban leélni és nem akarom ugyanerre az életre kényszeríteni Dracot. Amikor közelebb lép hozzám elpillantok a fejem mellett, kék íriszei helyett inkább a falat bámulom. Szívem hangosabban verdes a mellkasomban, tudom, hogy igaza van és ez a besimerés egyszerre rémiszt meg és tesz izgatottá. Nagyon sokszor eljátszottam a gondolattal, fiatalabb koromban, hogy mi lenne, ha ő meg...de most, hogy ennyire valós a lehetősége mégis úgy érzem, hogy rettegek. Szabad kezemmel végigsimítok a kézfején. - Nem... pillantok rá végül. Tekintetemmel fogvatartva az övét. Nem annyira őrült ötlet, csak félek. Érzem, hogy nem én irányítom a saját életem és ez nagyon megijeszt. - Tényleg úgy gondolod, hogy működhet? nem akarom, hogy megbánja ezt a döntést és azt sem szeretném, hogy elhamarkodott döntés szülessen dacból. - Persze, a karácsonyi buli valóban fantasztikus volt, de ne felejtsük el, hogy azért nagyban hozzájárult a pezsgő és a bor is az este sikeréhez. tény, hogy szinte azonnal egymásra hangolódtunk, az egész este olyan volt, mintha egy perc sem telt volna ek egymás nélkül, de nem tudom, hogy ez az állapot mennyire tartható fent éveken keresztül. - Én már egyszer elváltam, még egy rosszul sikerült házasságot nem könyvelhetek el magamnak. Ha ezt végig csináljuk nincs visszaút. Nincs kibúvó, nem gondoljuk meg magunkat egy év múlva. Nem csinálhatjuk fél emberként. Tudnod kell, hogy nem tudok megalkuvó lenni, vagy teljesen odaadom magam, vagy sehogy. még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy működékepes lehet ez az egész, de hogyha belevágunk az biztos, hogy teljes mértékben elkötelezem magam a házasság intézménye mellett, legyen az bármennyire nehéz. - Házasodjunk össze pillantok valamiféle félmosollyal az arcomon. - Legyünk egy család az még kérdéses, hogy a gyerekeimnek hogyan fogom tálalni mindezt, azt hiszem nem fognak repdesni a boldogságtól.
Szóra nyitom a számat, hogy ellenkezzek, de végül csak megrázom a fejem, és egyelőre nem mondok semmit. Nem volna értelme, hisz Pansy most nem gondolkodik racionálisan, ez egyértelmű. Eleve nem is ugyanarról a dologról beszélünk. Inkább hagynék neki időt, hogy erre magától is rájöjjön. Hiszen nem arról van szó, hogy ne bíznék a képességeiben, abban, hogy önállóan, önerőből, a saját lábán megállva is fel tudna nevelni egy gyereket, még csak nem is arról, hogy egy átlagos életben, átlagos helyzetekben meg tudná-e védeni magát vagy a családját. Tisztában vagyok vele, milyen talpraesett és erős nő, és épp annyira ravasz mardekáros, mint bármelyikünk. De sajnos ismét nem átlagos időket élünk, és ha tényleg ismét háború lesz, vagy a Magic is Might tovább terjeszkedik, nem fog számítani, hogy egymagában mire képes, ha nyíltan olyan elvek szerint akar élni, ami szembemegy a szervezet nézeteivel. Az elképzelés persze alapból szép és jó – is lehetne... ha tényleg annyira haladó szemléletű, elfogadó, modern társadalmunk lenne, mint azt sokan hinni szeretnék, de tény és való még nem tartunk ott. Vagy már nem... nézőpont kérdése talán. A lényeg, hogy a családunk jövője és biztonsága szempontjából is a legokosabb döntés a házasság volna. És bízom benne, hogy erre ő is rájön, amint hajlandó egyet hátra lépni, és logikusan végiggondolni a lehetőségeinket.
- Nem ugyanarról beszélünk, Pansy. Egy percig sem kétlem, hogy tudsz vigyázni magadra, a gyerekeidre, és hogy évek óta jól boldogulsz egyedül is. És eszemben sincs a testőrödnek lenni – húzom el a szám. Ez így egyébként is több mint nevetségesen hangzik. Abszurd. - Én arról beszélek, hogy az eddigi látszólagosan modern, haladó társadalmunk már nem fog sokáig kitartani, ha a Magic is Might tovább erősödik, és a családjaink nevét, a társadalmi pozíciónkat, sőt, talán ennél is többet kockáztatnánk azzal, ha házasság nélkül vállalnánk gyereket, akit aztán külön nevelnénk, két külön háztartásban, akár a muglik – mondom ki végül nyíltan az igazat, nem kertelve. Az életünk, a családunk jövője múlik azon, hogy most őszinték legyünk egymással – már amennyire én ezt megtehetem vele. Szóval nem próbálom továbbra is szép szavakba öltöztetni ezt a helyzetet. De ahogy sejtettem, Pansynek tényleg csupán annyira volt szüksége, hogy alaposabban is végiggondolja ezt, és máris kezd hajlani az esküvő lehetősége felé.
- Természetesen. Ha bárki másról lenne szó, nem lennék ilyen biztos magamban, de... te és én... Mi ketten szerintem igenis jók lehetünk együtt. - Egyszer már megtettük, jók voltunk együtt, és nem is azért nem maradtunk együtt, mert ne jöttünk volna ki jól egymással. Csak túl fiatalok voltunk még, és a sors egy időre külön utakat szánt nekünk. Most viszont az útjaink újra egymásba fonódhatnak, akár végleg. Egy közös baba mellett ez szinte garantált. - Ez igaz, de ha engem kérdezel, szerintem alkohol nélkül és épp olyan jó páros lehetünk – simítom végig finoman az alkarját a könyökétől a csuklója felé, arcomon egy félmosollyal. Ám aztán inkább Pansy szavaira koncentrálok, miközben megfogalmazza nekem az aggályait és feltételeit. A végére viszont ismét elmosolyodom, ezúttal teljes mosolyt villantva.
- Én sem akarnám máshogy. Rendesen vagy sehogy – jelentem ki határozottan. - Nem tenném ki ennek az egész huzavonának a családunkat, csak hogy egy-két év múlva egy válás miatt forduljon fel újra mindannyiunk élete. - Nem volna fair sem Scorpiusszal szemben, sem a születendő babával szemben, sem Pansyvel és a gyerekeivel szemben, ha csak félig gondolnánk komolyan. Nyilván ezt egyikünk sem így tervezte, és ez most gyors és váratlan, és még sok dolgunk lesz, ha valóban azt akarjuk, hogy ez működjön, de ha már egyszer így döntünk, nem terveztem fél gőzzel csinálni. - Házasodjunk össze! - ismétlem meg a szavait egy bólintással, kissé meg is könnyebbülve, hogy sikerült közös nevezőre jutnunk. - Egy család leszünk... de erről, azt hiszem, mielőbb beszélni kellene a gyerekekkel is. Ha jól sejtem, te sem szeretnél sokat várni ezzel, sem az esküvővel... - pillantok le a hasa irányába. Szinte beleszédülök a gondolatba, hogy mit is szándékozok mondani ezzel, de tény, hogy nincs vesztegetni való időnk, ha mindent a megfelelő módon akarunk csinálni. - És talán mindenekelőtt keresnünk kellene neked egy valóban megbízható medimágust is... - teszem hozzá némileg óvatosabban, mert ebbe talán kevesebb beleszólásom van, de én a történtek után semmiképpen nem bíznék abban a gyógyítóban, és egész biztosan nem bíznám rá a születendő gyermekünk életét arra, aki eddig kezelte őt.
Pregnancy is a process that teaches you patience, selflessness, and endurance.
Tudatában vagyok annak, hogy amit Draco mond, vagy inkább javasol abban van ráció, tudom, de mégis félek ettől az egésztől. Nem akarom, hogy lássa rajtam azt, hogy bizonytalan vagyok és félek, mert ő nem ilyennek ismer engem. Nem akarom, hogy azt gondolja gyenge vagyok, pedig most legszívesebben tényleg csak sírnék. Sok gondolt és érzés kavarok a fejemben, idő még ahhoz, hogy kitisztuljon a kép. Tudom, Draconak sem sokkal könnyebb a dolga, mégis olyan megfontoltnak és racionálisnak tűnik. Igazából ez egy nagyon vonzó tulajdonság benne, sok minden más mellett. Undorodva felhúzom a számat a gondolatra, hogy úgy neveljem a gyermekem, mint a muglik. Arról szó sem lehet, akkor már inkább a halál. - Tudom sóhajtok fel lemondóan, tekintetemmel az övét keresve. - Nem akarom idealizálni a helyzetet, csak félek. elpillantok róla egy másodpercre. Sosem könnyű érzelmileg megnyílni valakinek, beismerni azt, hogy félek, hogy vannak helyzetek, amikor egyszerűen gyenge vagyok. Sosem engedtem meg magamnak, hogy bárki is bepillantást nyerjen a pajzsom mögé. Nem szeretek kiszolgáltatot állapotban lenni. Habár Draco egyáltalán nem idegen számomra, valamikor jobban ismert bárkinél, a külön töltött évtizedek olyan távol sodortak minket, hogy nem vagyok biztos abban, hogy ismer már egyáltalán. Mi van akkor, hogyha rájön majd, mennyire nem illünk össze? Ha, kiábrándul belőlem? Mi van akkor, ha rádöbben nincs szüksége rám? Mi lesz akkor, hogyha púp leszek a hátán? Megannyi kérdés és érzés kavarog bennem, le kell nyugodnom ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Ahogy kiejti a szavakat újra rápillantok. Talán tényleg neki van igaza és működhet a dolog, hiszen nem vagyunk teljesen idegenek egymás számára. Dolgoznunk kell majd azon, hogy összecsiszolódjunk, de talán tényleg nem lehetetlen. Kezem a kézfejére csúsztatom, ujjaimmal köröcskéket rajzolva a bőrére. Nem tehetek mást, elhiszem, hogy amit mond az igaz és tényleg komolyan gondolja a szavakat. Volt idő amikor semmi másra nem vágytam annyira, mint a feleségének lenni, most mégis rettegek. - Rendben bólintok ismét beleegyezőleg. - Nem lesz könnyű, de ha tényleg ezt látod a legjobb opciónak nem ellenkezem. Azt akarom, hogy a lehető legjobb legyen a gyermekünknek és nekünk is. Mindazonáltal... fonom össze pillantásom az övével. - Nem lesz könnyű dolgunk a gyerekekkel. A válást is alig tudták elfogadni, Scorpius pedig...nemrég veszítette el az édesanyját nem akarok sebeket feltépni a szavaimmal, de racionálisan kell néznünk a dolgokat. Mindkettőnknek volt már egy élete, a gyerkeink más környezetben más körülmények között nőttek fel. Tudom, hogy Draco talán még mindig gyászolja a feleségét, Jamie nekem is mindig az életem része lesz válás ide vagy oda. Nem lesz könnyű dolgunk. - Mielőbb meg kell tartani az esküvőt, mielőtt a hasam látványosan megnő, ha már ezt az utat választjuk semmiképp nem akarom, hogy kiderüljön az igazság. Szerintem beszéljünk az iskola igazhatójával és kérjük ki a gyerkeket egy hétvégére... nem mondom, hogy nem félek attól ami azon a bizonyos beszélgetésen ránk fog várni. Bevallom nőiesen, hogy megkönnyebbültem. Összezavarodva, félelmekkel telve jöttem ide, de most, hogy van egy cél, egy KÖZÖS célunk, most hogy már tudom nem vagyok egyedül sokkal nyugodtabb vagyok. - Holnap utam van Londonba, ha gondolod gyere velem és keresünk közösen egy medimágust, amúgy is esedékes lenne egy vizsgálat. mostmár ketten vagyunk benne ebben a dologban, ugyanúgy érinti ő is a dolog, mint engem, nem szándékozom semmiből kihagyni. Bátortalanul még kicsit, de ha nem húzódik el átölelem. Fogalmam sincs, hogy mi fog történni, de az már egészen biztos, hogy nem leszek egyedül. - Köszönöm Draco. azt, hogy nem hagyot teret a buta elgondolásomnak, azt, hogy ennyire odaadó, hogy támogat és nem hagy magamra. - Sok mindent meg kell beszélnünk, de egy kicsit kimerültem. Haza mennék pihenni, hogyha nem bánod.
